Nikon | Z 6 | Nikon Z 6 Referencia útmutató 2.00-ás és újabb firmware-verziókhoz

Nikon Z 6 Referencia útmutató 2.00-ás és újabb firmware-verziókhoz
DIGITÁLIS FÉNYKÉPEZŐGÉP
Referencia útmutató
Ez a használati útmutató a 2.00-ás és újabb firmware-verzióval
rendelkező fényképezőképek felhasználói számára készült.
• A fényképezőgép használata előtt alaposan
tanulmányozza át a jelen használati útmutatót.
• A fényképezőgép megfelelő használatának érdekében
mindenképpen olvassa el a „Saját biztonsága érdekében”
című fejezetet (xvi. oldal).
• A használatú útmutatót elolvasása után tartsa elérhető
helyen, hogy szükség esetén később is tanulmányozhassa.
Hu
3 különböző használati útmutató áll a rendelkezésére.
 A fényképezőgép működését mindenre kiterjedően
ismerteti:
A Referencia útmutató (ez a
kézikönyv)
A fényképezőgéphez mellékelt Használati útmutatóban
szereplő témák mellett a Referencia útmutató részletesen
ismerteti a fényképezőgép menürendszerében
rendelkezésre álló beállításokat és olyan témákat, mint a fényképezőgép más
eszközökhöz csatlakoztatása (a vezeték nélküli hálózatokról a Hálózati útmutató
nyújt tájékoztatást).
A Referencia útmutató egyebek mellett az alábbi témákat tárgyalja:
• Alapvető fényképezési és visszajátszási
műveletek
• Speciális fényképezési műveletek
• A fényképezőgép menürendszere
• Csatlakozás számítógépekhez,
nyomtatókhoz és HDMI-eszközökhöz
• Külső vakuk használatával végzett vakus
fényképezés
A Referencia útmutató megtekinthető emellett online, HTML formátumban.
nikon online használati útmutató Z 7
https://onlinemanual.nikonimglib.com/z7_z6/hu/
Z 7 Model Name: N1710
Z 6 Model Name: N1711
Z6
 Az alapvető fényképezési és visszajátszási műveleteket
ismerteti:
A Használati útmutató (tartozék)
Alapvető fényképezési műveletek, valamint a
fényképezőgép egyedi funkciói.
•
•
•
•
•
•
•
•
•
Tartalomjegyzék
Ismerkedés a fényképezőgéppel
Az első lépések
Egyszerű fényképezés és visszajátszás
Alapvető beállítások
Vezérlőgombok fényképezéshez
Az i menü
Menülista
Hibaelhárítás
 A vezeték nélküli kapcsolatra vonatkozó tudnivalókat
ismerteti:
A Hálózati útmutató (PDF)
A Hálózati útmutató olyan témákról nyújt tájékoztatást, mint
a fényképezőgép csatlakoztatása számítógéphez vagy
intelligens készülékhez (például okostelefonhoz vagy
táblagéphez) wifi- vagy Bluetooth-kapcsolaton keresztül,
valamint a WT-7 vezeték nélküli jeladóval végrehajtható
műveletek.
•
•
A Hálózati útmutatót megtalálja a Nikon letöltési központjában.
nikon letöltési központ Z 7
Z6
Z 7: https://downloadcenter.nikonimglib.com/hu/products/492/Z_7.html
Z 6: https://downloadcenter.nikonimglib.com/hu/products/493/Z_6.html
i
A csomag tartalma
Ellenőrizze, hogy az itt felsorolt elemek mindegyike megtalálható a
fényképezőgép csomagolásában.
BF-N1 vázsapka
DK-29 gumi szemkagyló
(gyárilag a fényképezőgéphez
rögzítve, 0 415)
Fényképezőgép
EN-EL15b lítium-ion akkumulátor
érintkezőfedéllel
MH-25a akkutöltő (fali csatlakozó
adapterrel vagy tápkábellel szállítva,
amelynek típusa és alakja az
értékesítés országától vagy régiójától
függően változó)
AN-DC19 szíj (0 27)
Jótállási jegy
Használati útmutató
EH-7P töltőadapter (csak Z 7 modell
esetén; rögzített csatlakozó adapterrel
biztosítjuk azokban az országokban
vagy régiókban, ahol arra szükség
van; az adapter formája az értékesítés
helye szerinti országtól függően
változó –0 29)
HDMI-/USB-kábelcsíptető (0 417)
UC-E24 USB-kábel (0 337)
BS-1 vakupapucs fedél (0 416)
A memóriakártyák külön vásárolhatók meg. A fényképezőgépet
objektívvel vagy bajonett adapterrel készletben beszerző vásárlóink
ellenőrizzék, hogy a csomag tartalmaz-e objektívet vagy bajonett
adaptert (előfordulhat, hogy az objektívhez vagy az adapterhez tartozó
használati útmutatót is mellékeljük).
A Nikon letöltési központja
A Referencia útmutató mellett a Nikon letöltési központjában rendelkezésre
állnak és letölthetők a termékhez tartozó használati útmutatók, firmware
frissítések és szoftverek, például a ViewNX-i program.
https://downloadcenter.nikonimglib.com/
ii
Tudnivalók a használati útmutatóról
Ez az útmutató egyaránt vonatkozik a Z 7 és a Z 6 modellre. Az ábrákon a Z 7
modell látható.
Szimbólumok és jelölések
Az információ megkeresését az alábbi szimbólumok és jelölések segítik:
D
Az ikon megjegyzéseket jelez; információkat, amelyeket a termék
használata előtt ajánlott elolvasnia.
A
Az ikon tippeket jelez; olyan kiegészítő információkat, amelyek
hasznosnak bizonyulhatnak a termék használata során.
0
Az ikon a használati útmutató más részeiben található referenciákat
jelöli.
A fényképezőgép kijelzőin megjelenő menüelemeket, beállításokat és üzeneteket
félkövér szedéssel jelöltük. A használati útmutatóban a fényképezőgép
monitorjának és keresőjének felvételkészítés közben látható kijelzőjét „felvételi
mód kijelző” néven említjük; az illusztrációk többnyire a monitort ábrázolják.
Ezzel a fényképezőgéppel XQD memóriakártyák használhatók, amelyekre az
útmutató „memóriakártyák” néven hivatkozik.
Az útmutatóban az okostelefonokat és táblagépeket együttesen „intelligens
készülékeknek” nevezzük.
A fényképezőgép beállításai
Az útmutató magyarázatai feltételezik, hogy az alapbeállításokat használja.
A Saját biztonsága érdekében
A fényképezőgép első használata előtt olvassa el figyelmesen a „Saját
biztonsága érdekében” című részben található biztonsági utasításokat (0 xvi).
iii
Tartalomjegyzék
A csomag tartalma...................................................................................... ii
Saját biztonsága érdekében ..................................................................xvi
Megjegyzések............................................................................................ xx
Ismerkedés a fényképezőgéppel
1
A fényképezőgép részei............................................................................. 1
Gépváz .......................................................................................................................1
A funkciókijelző ......................................................................................................5
A monitor és a kereső...........................................................................................6
A fényképezőgép vezérlői......................................................................... 8
A kereső.....................................................................................................................8
A monitor mód gomb ..........................................................................................8
Érintéses vezérlés................................................................................................ 10
A DISP gomb .......................................................................................................... 15
A segédválasztó................................................................................................... 17
Az AF-ON gomb...................................................................................................... 17
A vezérlőtárcsák .................................................................................................. 17
A G gomb ......................................................................................................... 18
Az i gomb (i ikon)........................................................................................... 21
A funkciógombok (Fn1 és Fn2)......................................................................... 24
Az első lépések
27
Rögzítse a fényképezőgép szíját............................................................27
Töltse fel az akkumulátort.......................................................................28
Az akkutöltő.......................................................................................................... 28
Töltőadapterek .................................................................................................... 29
Helyezze be az akkumulátort és a memóriakártyát ...........................32
Rögzítsen egy objektívet.........................................................................36
Válassza ki a használni kívánt nyelvet, és állítsa be
a fényképezőgép óráját.....................................................................38
iv
Egyszerű fényképezés és visszajátszás
41
Fényképek készítése (b mód) ................................................................41
Videók készítése (b mód) .......................................................................45
Egyszerű visszajátszás..............................................................................49
Videók megtekintése......................................................................................... 49
Felesleges képek törlése .................................................................................. 51
Alapvető beállítások
52
Élességállítás..............................................................................................52
Élességállítási mód kiválasztása .................................................................... 52
AF mező mód ....................................................................................................... 54
Érintéses kioldás.................................................................................................. 59
Kézi élességállítás ............................................................................................... 61
Fehéregyensúly.........................................................................................63
Néma fényképezés ...................................................................................67
Képek értékelése.......................................................................................68
Képek véletlen törlésének megakadályozása .....................................69
Vezérlőgombok fényképezéshez
70
A módválasztó tárcsa ...............................................................................70
P: Programozott automatikus......................................................................... 71
S: Záridő-előválasztásos automatikus.......................................................... 71
A: Rekesz-előválasztásos automatikus......................................................... 72
M: Kézi...................................................................................................................... 73
Felhasználói beállítások: U1, U2 és U3 mód ................................................. 75
Hosszú időtartamú expozíciók (M mód) ..................................................... 78
Az S (ISO érzékenység) gomb ............................................................80
Automatikus ISO érzékenység szabályozás .............................................. 81
Az E (expozíciókompenzáció) gomb....................................................82
A c/E (kioldási mód/önkioldó) gomb.................................................84
Az önkioldó ........................................................................................................... 87
v
A segédválasztó........................................................................................ 89
Élességpont kiválasztása...................................................................................89
Automatikus expozíció (AE) rögzítése .........................................................89
Élességrögzítés.....................................................................................................89
Az i menü
92
Az i menü használata.............................................................................. 92
A fénykép mód i menüje........................................................................ 93
Picture Control beállítása .................................................................................94
Fehéregyensúly....................................................................................................98
Képminőség........................................................................................................ 104
Képméret ............................................................................................................. 106
Vaku mód ............................................................................................................ 107
Fénymérés........................................................................................................... 108
Wi-Fi-kapcsolat .................................................................................................. 109
Aktív D-Lighting................................................................................................ 110
Kioldási mód....................................................................................................... 111
Rázkódáscsökkentés........................................................................................ 112
AF mező mód..................................................................................................... 113
Élességállítási mód........................................................................................... 113
A videó mód i menüje ..........................................................................114
Picture Control beállítása .............................................................................. 115
Fehéregyensúly................................................................................................. 115
A képméret, a képkockasebesség és a videominőség........................ 116
Mikrofon érzékenység .................................................................................... 118
Képterület kiválasztása................................................................................... 119
Fénymérés........................................................................................................... 120
Wi-Fi-kapcsolat .................................................................................................. 120
Aktív D-Lighting................................................................................................ 120
Elektronikus VR.................................................................................................. 120
Rázkódáscsökkentés........................................................................................ 121
AF mező mód..................................................................................................... 121
Élességállítási mód........................................................................................... 121
vi
A visszajátszásról bővebben
122
Fényképek megtekintése ..................................................................... 122
Teljes képes visszajátszás...............................................................................122
Kisképes visszajátszás......................................................................................123
Képinformációk...................................................................................... 124
Az i gomb: visszajátszás ...................................................................... 132
Kijelölés küldésre/visszavonás .....................................................................134
Kezdőpont/végpont kiválasztása ...............................................................135
Aktuális képkocka mentése ..........................................................................138
A visszajátszás zoomról bővebben..................................................... 139
Fényképek törlése.................................................................................. 140
Visszajátszás közben........................................................................................140
A visszajátszás menü .......................................................................................141
Menü útmutató
143
Alapbeállítások....................................................................................... 143
D A visszajátszás menü: képek kezelése.......................................... 154
Törlés.............................................................................................................155
Visszajátszás mappa ................................................................................155
Visszajátszási megjelen. beáll. .............................................................155
Kép megtekintése ....................................................................................156
Törlés után ..................................................................................................156
Sorozat után megjelenítés ....................................................................157
Képelforgatás álló helyzetbe................................................................157
Diavetítés.....................................................................................................158
Értékelés.......................................................................................................159
vii
C A fényképezés menü: a fényképezés beállításai.........................160
Fényképezés menü visszaállít.............................................................. 161
Tárolási mappa.......................................................................................... 161
Fájlok elnevezése ..................................................................................... 165
Képterület kiválasztása........................................................................... 165
Képminőség ............................................................................................... 166
Képméret..................................................................................................... 166
NEF (RAW) rögzítés .................................................................................. 168
ISO érzékenység beállítása ................................................................... 169
Fehéregyensúly......................................................................................... 170
Picture Control beállítása ...................................................................... 177
A Picture Control kezelése .................................................................... 179
Színtér........................................................................................................... 182
Aktív D-Lighting........................................................................................ 182
Hosszú expozíció zajcsökk. ................................................................... 183
Nagy ISO zajcsökkentése....................................................................... 183
Vignettálás vezérlése .............................................................................. 184
Diffrakciókompenzáció .......................................................................... 184
Automatikus torzításvezérlés .............................................................. 184
Vibrációcsökkentéses fényképezés ................................................... 185
Fénymérés .................................................................................................. 185
Vakuvezérlés .............................................................................................. 186
Vaku mód .................................................................................................... 188
Vakukompenzáció ................................................................................... 189
Élességállítási mód .................................................................................. 189
AF mező mód............................................................................................. 189
Rázkódáscsökkentés ............................................................................... 189
Automatikus sorozat............................................................................... 190
Többszörös expozíció............................................................................. 200
HDR (széles dinamikatartom.) ............................................................. 207
Időzített felvételkészítés........................................................................ 212
Időzített videó ........................................................................................... 223
Fókuszléptetéses fényképezés............................................................ 231
Néma fényképezés .................................................................................. 237
viii
1 A videofelvétel menü: videofelvétel beállításai.......................... 238
Videofelvétel menü visszaállít. ............................................................239
Fájlok elnevezése......................................................................................239
Képterület kiválasztása...........................................................................239
Képméret / képkockaseb. ......................................................................239
Videominőség............................................................................................239
Videó fájltípusa..........................................................................................239
ISO érzékenység beállítása....................................................................240
Fehéregyensúly.........................................................................................240
Picture Control beállítása ......................................................................241
A Picture Control kezelése ....................................................................241
Aktív D-Lighting........................................................................................241
Nagy ISO zajcsökkentése .......................................................................241
Vignettálás vezérlése ..............................................................................242
Diffrakciókompenzáció ..........................................................................242
Automatikus torzításvezérlés...............................................................242
Vibrációcsökkentés ..................................................................................242
Fénymérés...................................................................................................243
Élességállítási mód...................................................................................243
AF mező mód.............................................................................................243
Rázkódáscsökkentés................................................................................243
Elektronikus VR..........................................................................................243
Mikrofon érzékenység ............................................................................244
Csillapítás.....................................................................................................244
Frekvencia érzékenység.........................................................................245
Szélzajcsökkentés.....................................................................................245
Fülhallgató hangereje.............................................................................245
Időkód...........................................................................................................246
ix
A Egyéni beállítások: a fényképezőgép beállításainak
finomhangolása................................................................................247
Egyéni beáll. alapértékre ....................................................................... 250
a: Automatikus élességállítás .................................................................. 251
a1: AF-C prioritás kiválasztása.............................................................. 251
a2: AF-S prioritás kiválasztása .............................................................. 251
a3: Élességkövetés rögzítéssel............................................................. 252
a4: Autom. AF mező arc/szemérzék. ................................................. 252
a5: Használt élességpontok.................................................................. 253
a6: Pontok tárol. tájolás szerint ........................................................... 253
a7: AF aktiválás.......................................................................................... 254
a8: AF mező módvál. korlátozása ....................................................... 254
a9: Élességpont görgetése.................................................................... 255
a10: Élességpont-beállítások ............................................................... 255
a11: Kevés fényű AF................................................................................. 255
a12: Beépített AF-segédfény................................................................ 256
a13: Kézi éá. gyűrű AF módban........................................................... 256
b: Fénymérés/expozíció ............................................................................ 257
b1: Exp.vez. fényérték fokozatai ......................................................... 257
b2: Egyszerű expozíciókompenz. ....................................................... 257
b3: Középre súlyoz. mérőmező ........................................................... 258
b4: Optimális exp. finomhangol. ........................................................ 258
c: Időzítők / AE-rögzítés............................................................................. 259
c1: Kioldógomb AE-L............................................................................... 259
c2: Önkioldó ............................................................................................... 259
c3: Kikapcsolás késleltetése.................................................................. 260
d: Fényképezés/kijelzés............................................................................. 261
d1: CL mód fényképezési sebess. ....................................................... 261
d2: Sorozatf. legnagyobb képsz.......................................................... 261
d3: Szinkron. kioldási mód beáll. ........................................................ 261
d4: Expozíciókésleltetés mód .............................................................. 261
d5: Zár típusa ............................................................................................. 262
d6: Kiválasztható képter. korlátozása................................................ 262
d7: Fájlszámozás módja ......................................................................... 263
d8: Beállítások alkalm. az élő nézetre................................................ 264
x
d9: Kompozíciós rács megjelenítése .................................................264
d10: Élességkiemelés ..............................................................................264
d11: Mind. megtek. sorozatf. módban..............................................264
e: Sorozatkészítés/vaku .............................................................................265
e1: Vakuszinkron sebessége .................................................................265
e2: Vakus záridő ........................................................................................266
e3: Expozíciókompenz. vakuhoz.........................................................266
e4: Auto. c ISO érz. szabályozás ..........................................................266
e5: Modellfény ...........................................................................................267
e6: Auto. sorozat (M mód) .....................................................................267
e7: Sorozatkészítés sorrendje...............................................................268
f: Vezérlők .......................................................................................................269
f1: i menü beállítása .............................................................................269
f2: Egyéni vezérléskiosztás ....................................................................271
f3: OK gomb................................................................................................279
f4: Záridő és rekesz rögzítése ...............................................................281
f5: Vezérlőtárcsák testreszab. ...............................................................281
f6: Gomb felenged. után tárcsa ...........................................................283
f7: Fordított kijelzők.................................................................................283
g: Videó............................................................................................................284
g1: i menü beállítása............................................................................284
g2: Egyéni vezérléskiosztás...................................................................285
g3: OK gomb ..............................................................................................290
g4: AF-sebesség ........................................................................................290
g5: AF-követés érzékenysége...............................................................291
g6: Csúcsfénykijelzés...............................................................................292
B A beállítás menü: a fényképezőgép beállítása ............................. 293
Memóriakártya formázása.....................................................................294
Felhasználói beáll. mentése..................................................................294
Felh. beállítások visszaállítása..............................................................294
Nyelv (Language)......................................................................................294
Időzóna és dátum.....................................................................................295
Monitor fényereje.....................................................................................295
Monitor színegyensúlya.........................................................................296
xi
Kereső fényereje ....................................................................................... 297
Kereső színegyensúlya ........................................................................... 297
Funkciókijelző fényereje........................................................................ 297
Monitor mód kiválaszt. korlát. ............................................................. 298
Információs kijelző................................................................................... 298
AF finomhangolása ................................................................................. 299
Nem-CPU objektív adatai ...................................................................... 300
Képérzékelő tisztítása ............................................................................. 300
Porszemcse-eltávolít. ref.képe............................................................. 301
Megjegyzés ................................................................................................ 303
Szerzői jogi információ........................................................................... 304
Hangjelzés beállítása .............................................................................. 305
Érintéses vezérlés ..................................................................................... 305
HDMI ............................................................................................................. 306
Helyadatok.................................................................................................. 306
Vezeték nélküli vezérlés beáll. ............................................................. 307
Távoli (WR) Fn gomb kiosztása............................................................ 308
Repülőgép üzemmód............................................................................. 308
Kapcsolódás intelligens eszközhöz ................................................... 308
Csatlakozás számítógéphez ................................................................. 309
Vezeték nélküli jeladó (WT-7) .............................................................. 309
Megfelelőségi jelölések.......................................................................... 309
Akkumulátor adatai................................................................................. 310
Üres foglalattal nincs kiold. .................................................................. 310
Beállítások mentése/betöltése............................................................ 311
Minden beállítás alapértékre ............................................................... 313
Firmware-verzió........................................................................................ 313
N A retusálás menü: retusált másolatok készítése .........................314
NEF (RAW) feldolgozás ........................................................................... 317
Levágás ........................................................................................................ 320
Átméretezés ............................................................................................... 321
D-Lighting................................................................................................... 323
Vörösszemhatás-korrekció ................................................................... 323
Kiegyenesítés............................................................................................. 324
xii
Torzításvezérlés.........................................................................................324
Perspektíva korrekció..............................................................................325
Képátfedés ..................................................................................................326
Videó vágása ..............................................................................................329
Előtte-utána összehasonlítás................................................................329
O Saját menü/m Legutóbbi beállítások............................................ 331
Csatlakozások
336
Kapcsolódás intelligens készülékekhez ............................................ 336
Csatlakozás számítógépekhez ............................................................ 337
Csatlakozás USB-kábellel................................................................................337
Vezeték nélküli hálózatok (Wi-Fi) ................................................................341
Csatlakozás nyomtatókhoz.................................................................. 342
Képek nyomtatása egyenként .....................................................................343
Több kép nyomtatása .....................................................................................344
Csatlakozás HDMI-készülékekhez ...................................................... 345
HDMI-felvevőkészülékek................................................................................346
Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval
349
„Fényképezőgépre rögzített” és „távoli” vakuegységek ............... 349
Fényképezőgépre rögzített vakuegységek.............................................349
Távoli vakus fényképezés...............................................................................349
Fényképezőgépre rögzített vaku használata ................................... 350
Vakuvezérlési mód ................................................................................ 352
Vaku módok ............................................................................................ 354
Vakukompenzáció ................................................................................. 356
Vakuérték rögzítés................................................................................. 357
Fényképezőgépre rögzített vakuegységek adatai.......................... 359
xiii
Távoli vakus fényképezés
362
Távoli vakuegységek használata.........................................................362
Rádiós AWL ..............................................................................................364
Vezeték nélküli kapcsolat létrehozása ...................................................... 364
Vakus beállítások módosítása ...................................................................... 368
Vakupapucsra rögzített vakuegység hozzáadása................................. 374
Optikai AWL.............................................................................................375
Optikai AWL használata SB-5000 és SB-500 egységgel ...................... 375
Optikai/rádiós AWL ................................................................................383
Vakuegységek adatainak megtekintése............................................384
Hibaelhárítás
387
Problémák és megoldásuk ...................................................................388
Akkumulátor/kijelző ........................................................................................ 388
Fényképezés....................................................................................................... 389
Visszajátszás ....................................................................................................... 391
Bluetooth és Wi-Fi (vezeték nélküli hálózatok)...................................... 393
Egyéb témák....................................................................................................... 393
Figyelmeztető jelzések és hibaüzenetek ...........................................394
Figyelmeztető jelzések ................................................................................... 394
Hibaüzenetek..................................................................................................... 396
xiv
Műszaki megjegyzések
398
A fényképezőgép kijelzője és funkciókijelzője ................................ 398
A monitor: fénykép mód ................................................................................398
A monitor: videó mód .....................................................................................403
A kereső: fénykép mód ...................................................................................404
A kereső: videó mód ........................................................................................406
A funkciókijelző .................................................................................................407
A Nikon Kreatív Megvilágítási Rendszere ......................................... 408
Egyéb tartozékok ................................................................................... 413
Tápcsatlakozó és hálózati tápegység csatlakoztatása.........................418
A fényképezőgép kezelése................................................................... 420
Tárolás...................................................................................................................420
Tisztítás .................................................................................................................420
A képérzékelő tisztítása ..................................................................................421
Kézi tisztítás.........................................................................................................424
A fényképezőgép és az akkumulátor kezelése:
figyelmeztetések.............................................................................. 426
Műszaki adatok ...................................................................................... 431
A NIKKOR Z 24–70 mm f/4 S objektív használati útmutatója........ 446
Az FTZ bajonett adapter használati útmutatója.............................. 455
Jóváhagyott memóriakártyák ............................................................. 462
Memóriakártyák kapacitása................................................................. 463
Az akkumulátor teljesítménye ............................................................ 465
Tárgymutató ........................................................................................... 466
xv
Saját biztonsága érdekében
Az anyagi károk és személyi sérülések elkerülése érdekében a termék használata előtt
olvassa el a „Saját biztonsága érdekében” fejezetben foglaltakat.
A biztonsági útmutatót tartsa a fényképezőgép összes felhasználója számára
hozzáférhető helyen.
VESZÉLY: Az ezzel az ikonnal jelzett óvintézkedések figyelmen kívül hagyása
jelentősen megnöveli a halálos kimenetelű vagy súlyos sérülést okozó baleset esélyét.
FIGYELMEZTETÉS: Az ezzel az ikonnal jelzett óvintézkedések figyelmen kívül hagyása
halált vagy súlyos sérülést okozhat.
FIGYELEM: Az ezzel az ikonnal jelzett óvintézkedések figyelmen kívül hagyása személyi
sérülést vagy anyagi kárt okozhat.
FIGYELMEZTETÉS
• Ne használja mozgás vagy jármű működtetése közben.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása balesetet vagy sérülést okozhat.
• Ne szerelje szét és ne alakítsa át a terméket. Ne érintse meg a leejtés vagy más
baleset következtében hozzáférhetővé vált belső alkatrészeket.
Ezen óvintézkedések figyelmen kívül hagyása áramütést vagy más sérülést
eredményezhet.
• Ha bármely rendellenességet észlel, például a termék füstöt, hőt vagy szokatlan
szagot áraszt, haladéktalanul távolítsa el az akkumulátort, vagy válassza le a
terméket az áramforrásról.
A további használat tüzet, illetve égési vagy egyéb sérülést okozhat.
• Tartsa szárazon. Ne érjen a termékhez nedves kézzel. Ne érjen a
csatlakozódugóhoz nedves kézzel.
Ezen óvintézkedések figyelmen kívül hagyása tüzet vagy áramütést okozhat.
• Szabad bőrfelülete ne érintkezzen hosszabb ideig a termékkel, amikor az be van
kapcsolva vagy csatlakozik az elektromos hálózathoz.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása enyhe égési sérüléshez vezethet.
• Ne használja a terméket gyúlékony por vagy gáz, úgymint propán, benzin vagy
aeroszolok jelenlétében.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása robbanást vagy tüzet idézhet elő.
xvi
• Az objektíven keresztül ne nézzen közvetlenül a napba vagy más erős
fényforrásba.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása látáskárosodást okozhat.
• Ne irányítsa a vakut vagy az AF-segédfényt gépjárművezető felé.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása balesetet okozhat.
• Tartsa a terméket gyermekektől távol.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása sérülést okozhat vagy a termék
meghibásodását eredményezheti. Felhívjuk a figyelmét arra is, hogy az apró
alkatrészek fulladást okozhatnak. Amennyiben a gyermek a készülék bármely
alkatrészét lenyelte, haladéktalanul forduljon orvoshoz.
• A szíjakat ne tekerje a nyaka köré.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása balesetet okozhat.
• Ne használjon olyan akkumulátort, töltőt és hálózati tápegységet, amelyet nem
kifejezetten ezzel a termékkel való használatra terveztek. A termékhez tervezett
akkumulátor, töltő és hálózati tápegység használata során:
- Ne károsítsa, alakítsa át, rántsa és hajlítsa meg a huzalokat és kábeleket, ne
helyezzen rájuk súlyos tárgyakat, illetve ne tegye ki azokat hő és nyílt láng
hatásának.
- Ne használjon egyik feszültségről a másikra történő átalakításra szolgáló úti
konvertert vagy adaptert, illetve egyenáram/váltóáram átalakítót.
Ezen óvintézkedések figyelmen kívül hagyása tüzet vagy áramütést okozhat.
• Ne érjen a csatlakozódugóhoz a termék töltése közben, vagy amikor viharos
időben hálózati tápegységet használ.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása áramütést okozhat.
• Ne érjen fedetlen kézzel a termékhez rendkívül magas, illetve alacsony
hőmérsékletnek kitett helyen.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása égési vagy fagyási sérüléshez vezethet.
FIGYELEM
• Ne fordítsa hosszabb ideig az objektívet a nap vagy más erős fényforrás felé.
Az objektív lencséi által összegyűjtött fénysugarak tüzet okozhatnak, vagy
károsíthatják a termék belső alkatrészeit. Ellenfényben lévő téma fényképezésénél a
nap semmiképpen ne szerepeljen a képen. Amennyiben a nap a kép közelében
helyezkedik el, akkor a fényképezőgép által összegyűjtött napsugarak tüzet
okozhatnak.
xvii
• A terméket kapcsolja ki olyan környezetben, ahol használata nem megengedett.
Kapcsolja ki a vezeték nélküli funkciókat olyan környezetben, ahol a vezeték
nélküli készülékek használata nem megengedett.
A termék által kibocsátott rádióhullámok zavarhatják a légi járművek fedélzetén,
valamint a kórházakban és egyéb egészségügyi létesítményekben található
berendezések működését.
• Ha a terméket hosszabb ideig nem használja, akkor távolítsa el az akkumulátort,
és válassza le a hálózati tápegységet.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása tüzet okozhat vagy a termék
meghibásodását eredményezheti.
• Ne használja a vakut, amikor az bőrfelülethez vagy tárgyakhoz ér, illetve
közvetlen közelükben van.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása égési sérülést vagy tüzet okozhat.
• Ne hagyja a terméket olyan környezetben, ahol hosszabb ideig lesz kitéve
rendkívül magas hőmérsékletnek, például zárt autóban vagy közvetlen
napfénynek kitett helyen.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása tüzet okozhat vagy a termék
meghibásodását eredményezheti.
• Ne nézzen közvetlenül az AF-segédfénybe.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása látáskárosodást okozhat.
• Ne szállítsa úgy a fényképezőgépet és az objektívet, hogy az állványra vagy
hasonló tartozékra van szerelve.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása sérülést okozhat vagy a termék
meghibásodását eredményezheti.
VESZÉLY (Akkumulátorok)
• Ne használja az akkumulátorokat rendeltetésüktől eltérő módon.
Az alábbi óvintézkedések figyelmen kívül hagyása az akkumulátorok szivárgását,
túlmelegedését, megrepedését vagy kigyulladását okozhatja:
- Csak a termékkel való használatra jóváhagyott akkumulátorokat használjon.
- Ne tegye ki az akkumulátorokat nyílt láng vagy erős hő hatásának.
- Ne szerelje szét.
- Ne zárja rövidre az érintkezőit azáltal, hogy nyaklánchoz, hajtűhöz vagy egyéb
fémtárgyhoz érinti.
- Ne tegye ki az akkumulátorokat vagy az azokat tartalmazó terméket erős fizikai
behatásnak.
- Ne lépjen rá az akkumulátorokra, ne szúrja át őket szöggel és ne üssön rájuk
kalapáccsal.
xviii
• Csak a megadott módon töltse.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása az akkumulátorok szivárgását,
túlmelegedését, megrepedését vagy kigyulladását okozhatja.
• Amennyiben az akkumulátorban lévő folyadék szembe kerül, tiszta vízzel
bőségesen öblítse ki, majd haladéktalanul forduljon orvoshoz.
Ha nem cselekszik haladéktalanul, az szemkárosodáshoz vezethet.
FIGYELMEZTETÉS (Akkumulátorok)
• Tartsa az akkumulátorokat gyermekektől távol.
Amennyiben a gyermek lenyel egy akkumulátort, haladéktalanul forduljon orvoshoz.
• Tartsa az akkumulátorokat házi kedvencektől és más állatoktól távol.
Ha az állatok ráharapnak az akkumulátorokra, rágcsálják vagy más módon károsítják
azokat, az az akkumulátorok szivárgását, túlmelegedését, megrepedését vagy
kigyulladását okozhatja.
• Az akkumulátorokat ne merítse vízbe, és ne tegye ki eső hatásának.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása tüzet okozhat vagy a termék
meghibásodását eredményezheti. Ha a terméket nedvesség éri, haladéktalanul törölje
szárazra törölközővel vagy hasonló tárggyal.
• Ha valamely elváltozást – például elszíneződést vagy deformálódást – tapasztal
az akkumulátorokon, haladéktalanul függessze fel használatukat. Amennyiben
az EN-EL15b akkumulátorok nem töltődnek fel a megadott időtartam alatt,
fejezze be a töltésüket.
Ezen óvintézkedések figyelmen kívül hagyása az akkumulátorok szivárgását,
túlmelegedését, megrepedését vagy kigyulladását okozhatja.
• A használaton kívül helyezett akkumulátorok érintkezőit szigetelje
ragasztószalaggal.
Ha az érintkezőkhöz fémtárgy ér, az túlmelegedést, megrepedést vagy tüzet okozhat.
• Amennyiben az akkumulátorban lévő folyadék bőrre vagy ruhára kerül, bőséges
tiszta vízzel haladéktalanul öblítse le az érintett területet.
Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása bőrirritációt okozhat.
xix
Megjegyzések
• A Nikon előzetes írásbeli engedélye nélkül • A Nikon nem vállal semmilyen
a használati útmutató semmilyen részét
felelősséget a termék használatából eredő
nem szabad reprodukálni, továbbadni,
károkért.
átírni, visszakereshető rendszeren tárolni • Habár minden erőfeszítést megtettünk
vagy bármilyen nyelvre, bármilyen
annak érdekében, hogy a jelen használati
formában, bármilyen céllal lefordítani.
útmutatóban szereplő adatok pontosak
• A Nikon fenntartja a jogot, hogy ezen
és teljesek legyenek, örömmel fogadjuk
használati útmutatókban bemutatott
észrevételeit az esetleges hibákkal és
hardver és szoftver megjelenését és
kihagyásokkal kapcsolatban a
műszaki jellemzőit bármikor előzetes
legközelebbi Nikon márkaképviseleten (a
bejelentés nélkül megváltoztathassa.
címeket lásd külön).
xx
A másolás vagy sokszorosítás tiltására vonatkozó figyelmeztetés
Felhívjuk a figyelmet, hogy az is törvénybe ütközhet, ha valakinek szkennerrel, digitális
fényképezőgéppel vagy egyéb eszközzel másolt vagy sokszorosított anyag van a
birtokában.
• A törvény a következő dolgok másolását vagy
sokszorosítását tiltja
Tilos a papírpénzek, fémpénzek,
értékpapírok, államkötvények másolása
vagy sokszorosítása, még akkor is, ha
ezekre a másolatokra vagy példányokra
rányomtatták a „Minta” szót.
• Figyelmeztetések bizonyos másolatokkal és
reprodukciókkal kapcsolatban
Államilag korlátozott a magánvállalatok
által kibocsátott értékpapírok
(részvények, váltók, csekkek,
ajándéknyilatkozatok stb.), illetve utazási
igazolványok vagy kuponok másolása
vagy sokszorosítása is, kivéve, ha egy
Bármely külföldi országban forgalomban
minimális számú másolat szükséges a
lévő papírpénz, fémpénz vagy értékpapír
vállalat üzleti működéséhez. Ne másolja
másolása vagy sokszorosítása tilos.
és ne sokszorosítsa továbbá az állam által
A kormány előzetes engedélye nélkül tilos kibocsátott útleveleket, a civil csoportok
a kormány által kibocsátott, még fel nem
vagy nyilvános ügynökségek által
használt bélyegek vagy képeslapok
kibocsátott engedélyeket, a
másolása vagy sokszorosítása.
személyazonosító kártyákat és az egyéb
Tilos a kormány által kibocsátott bélyegek jegyeket, például a belépőket vagy az
étkezési kuponokat.
és a törvényben megjelölt bizonylatok
másolása vagy sokszorosítása.
• Szerzői jogi megjegyzések
A szerzői jogról szóló jogszabályok
értelmében a szerzői jogi védelem alatt
álló alkotásokról a fényképezőgéppel
készített fényképek és videofelvételek
nem használhatók a szerzői jog
tulajdonosának engedélye nélkül. Kivételt
képez személyes használatuk, de
kiállítások anyagáról vagy élő
előadásokról készült fényképek és
videofelvételek esetén még a személyes
használatra is vonatkozhatnak
korlátozások.
xxi
Csak a Nikon elektronikus tartozékait használja
A Nikon fényképezőgépek tervezése a legmagasabb színvonalú, és bonyolult áramkört
tartalmaz. Csak Nikon márkájú (beleértve a töltőket, akkumulátorokat, hálózati
tápegységeket és vakutartozékokat), a Nikon által speciálisan ezzel a fényképezgéppel
való használatra hitelesített elektronikus tartozékokkal mködik bizonyított biztonsággal
ez az áramkör.
A nem Nikon elektromos kiegészítők használata károsíthatja a
fényképezőgépet és Nikon garanciája érvényét veszítheti. A jobb
oldalon látható hologramos Nikon emblémával nem rendelkező, külső
gyártótól származó lítium-ion akkumulátorok használata
befolyásolhatja a fényképezőgép normális működését, illetve az
akkumulátorok túlmelegedését, kigyulladását, burkolatának sérülését vagy szivárgását
okozhatja.
A Nikon márkájú tartozékokkal kapcsolatban a helyi hivatalos Nikon viszonteladóktól
kaphat bővebb tájékoztatást.
D Fontos fényképek készítése előtt
A fontos alkalmakon (esküvőkön vagy utazás során) készülő fényképek készítése
előtt mindig érdemes próbafelvételt készíteni a fényképezőgép működésének
ellenőrzéséhez. A Nikon nem vállal felelősséget a termék meghibásodásából
eredő károkért, az anyagi károkat is beleértve.
D Tanulás egy életen át
A Nikon „Tanulás egy életen át” filozófiájának része a felhasználók számára
nyújtott folyamatos terméktámogatás és képzés, amelyről az alábbi
weboldalakon talál rendszeresen frissített információt:
• Az Amerikai Egyesült Államokban élő felhasználóknak: https://www.nikonusa.com/
• Az Európa és Afrika területén élő felhasználóknak:
https://www.europe-nikon.com/support/
• Az Ázsia, Óceánia és a Közel-Kelet területén élő felhasználóknak:
https://www.nikon-asia.com/
Látogasson el ezekre az oldalakra, ahol tippeket találhat, válaszokat kaphat a
gyakran feltett kérdésekre és tájékozódhat a legújabb termékekről, valamint a
digitális fényképezésről és képfeldolgozásról. További információért forduljon a
lakóhelye szerinti Nikon képviselethez. A márkakereskedések címe az alábbi
weboldalon található: https://imaging.nikon.com/
xxii
Ismerkedés a fényképezőgéppel
Szánjon pár percet arra, hogy megismerkedjen a fényképezőgép
vezérlőinek és kijelzéseinek nevével és funkciójával. Hasznos lehet
ennek a résznek a bejelölése, hogy referenciaként szolgáljon az
útmutató további böngészése során.
A fényképezőgép részei
Ebben a részben tájékozódhat a fényképezőgép vezérlőinek és
kijelzéseinek nevéről és elhelyezkedéséről.
Gépváz
6
4
7
5
8
9
1
2
2
10
3
11
14
1
2
3
4
5
6
7
8
Módválasztó tárcsa................................ 70
Fényképezőgép szíjának bújtatója.... 27
Módválasztó tárcsa zár kioldója ......... 70
Sztereó mikrofon ................................. 118
Videofelvétel gomb............................... 45
Főkapcsoló ........................................38, 41
Kioldógomb ............................................ 41
E gomb.................................................... 82
13
9
10
11
12
13
14
12
S gomb ............................................... 80
Képsík jelzése (E)................................. 62
Fő vezérlőtárcsa ............................ 17, 281
Hangszóró
Funkciókijelző..........................5, 297, 398
Vakupapucs (külső vakuhoz) ...408, 416
Ismerkedés a fényképezőgéppel
1
Gépváz (folytatás)
1
2
3
7
8
9
4
10
5
11
12
6
13
1 Képérzékelő........................................... 421
2 Monitor mód gomb.........................8, 298
3 AF-segédfény................................. 43, 256
Vörösszemhatás-csökkentő
lámpa............................................ 107, 354
Önkioldó jelzőfény ................................ 87
4 A tartozék csatlakozó, valamint a HDMIés az USB-csatlakozó fedele
5 A fülhallgató és a mikrofon
csatlakozójának fedele
6
7
8
9
10
11
12
13
Objektív-csatlakozási jelölés ............... 36
Fülhallgató csatlakozója .................... 245
CHARGE (töltés) jelzőfény.................... 29
USB-csatlakozó ................... 337, 413, 417
HDMI-csatlakozó ................ 345, 413, 417
Tartozék csatlakozó.............................413
Külső mikrofon csatlakozója ............. 413
Vázsapka ......................................... 36, 413
D Ne érintse meg a képérzékelőt!
Semmiképp ne gyakoroljon nyomást a
képérzékelőre, ne nyomja meg
tisztítóeszközökkel, és ne irányítson rá pumpával
erős légáramlást. Ellenkező esetben
megkarcolhatja vagy más módon károsíthatja az
érzékelőt. A képérzékelő tisztításáról „A
képérzékelő tisztítása” részben tájékozódhat
(0 421).
2
Ismerkedés a fényképezőgéppel
Képérzékelő
1
2
3
7 8 9 10
11
12
13
14
15
16
4
5
6
20 19 18 17
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
Szem érzékelő............................................8
Kereső ..........................................................8
Kereső szemlencse .............................. 415
K gomb .................................................. 49
O gomb .................................................... 51
Monitor...............................................10, 59
Dioptriaszabályzó .....................................8
DISP gomb....................................... 15, 124
Fénykép/videó választó .................41, 45
AF-ON gomb ............................................. 17
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
Segédválasztó...................................17, 89
i gomb...............................................21, 92
Kártyafedél .............................................. 32
Kártyaművelet jelzőfénye..............44, 86
J gomb ................................................... 18
Választógomb......................................... 18
G gomb...................................... 18, 143
c (E) gomb........................................... 84
W (Q) gomb.................................. 20, 123
X gomb .................................. 61, 122, 139
D A monitor
A monitor szöge az alábbi ábrákon látható módon állítható.
Ismerkedés a fényképezőgéppel
3
Gépváz (folytatás)
6
7
1
8
2
3
9
4
10
5
1
2
3
4
5
Segédtárcsa.................................... 17, 281 6
Fn1 gomb .........................24, 63, 271, 285 7
Fn2 gomb .........................24, 52, 271, 285 8
Akkufedél zárja....................................... 32 9
Akkufedél................................................. 32 10
Objektív csatlakozása............................ 36
Objektívkioldó gomb ............................ 37
CPU-csatlakozók
Állványmenet.......................................... 78
Tápcsatlakozó fedele .......................... 418
D A termék sorozatszáma
A termék sorozatszáma a monitor kinyitásával
tekinthető meg.
4
Ismerkedés a fényképezőgéppel
A funkciókijelző
A fényképezőgép bekapcsolt állapotában a funkciókijelző világít. Az
alapbeállítások használata esetén az alábbi kijelzések jelennek meg, a
funkciókijelző valamennyi kijelzéséről „A funkciókijelző” részben
tájékozódhat (0 407).
1
2
3
7
4
6
1
2
3
4
Záridő..................................................71, 73
Rekesz....................................................... 72
Akkumulátor kijelzése .......................... 34
„k” (akkor jelenik meg, ha több mint
1000 expozícióhoz elegendő
memória maradt)................................. 34
5
5 A még készíthető képek száma.... 34, 463
6 Kioldási mód ........................................... 84
7 ISO érzékenység ..................................... 80
Ismerkedés a fényképezőgéppel
5
A monitor és a kereső
Az alapbeállítások használata esetén fénykép
módban az alábbi kijelzések jelennek meg a
monitoron és a keresőben; a kijelzések teljes
listáját „A fényképezőgép kijelzője és a
funkciókijelző” részben tekintheti meg
(0 398).
Monitor
Kereső
21 25 23
1
3 4 5 6 7 8 11 10 9
23456 7 89
10
11
12
25
24
23
22
21
2
13
14
20 19 18 17 16 15
22 20 1 19 18 13 17 16 15 14
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
6
Fényképezés mód.................................. 70
Élességpont.......................................43, 54
Kioldási mód .................................. 84, 111
Élességállítási mód .............. 52, 189, 243
AF mező mód........................ 54, 189, 243
Aktív D-Lighting................. 110, 182, 241
Picture Control...................... 94, 177, 241
Fehéregyensúly..............63, 98, 170, 240
Képterület............................ 119, 165, 239
Képméret ...................................... 106, 166
Képminőség ................................. 104, 166
i ikon................................................13, 21
Ismerkedés a fényképezőgéppel
13 Expozíció jelző ........................................ 74
Expozíciókompenzáció kijelzése........ 82
14 „k” (akkor jelenik meg, ha több mint
1000 expozícióhoz elegendő
memória maradt)................................. 34
15 A még készíthető képek
száma ............................................. 34, 463
16 ISO érzékenység ..................................... 80
17 ISO érzékenység jelző ........................... 80
Automatikus ISO érzékenység
kijelzése.................................................. 81
18
19
20
21
Rekesz....................................................... 72
Záridő..................................................71, 73
Fénymérés ........................... 108, 185, 243
Akkumulátor kijelzése .......................... 34
22
23
24
25
Zár típusa ............................................... 262
Rázkódáscsökkentés jelző ........112, 189
Érintéses fényképezés.....................10, 59
„Az óra nincs beállítva” jelző............... 40
Videó módban az alábbi kijelzések jelennek
meg.
Monitor
Kereső
1
34
1
2
3
4
10
9
8
7
10
6
6
5
7
1 Felvételjelző ............................................ 45
Felvételkészítés kikapcsolva ............... 46
2 Hátralevő idő .......................................... 45
3 Képméret és -sebesség/
képminőség ............................... 116, 239
4 Fájlnév .................................................... 239
89
5 2
5 Kioldási mód
(állóképek fényképzése)..................... 84
6 Témakövetés........................................... 58
7 Hangszint............................................... 118
8 Mikrofon érzékenység ............... 118, 244
9 Frekvencia érzékenység ..................... 245
10 AF mező kerete....................................... 54
Ismerkedés a fényképezőgéppel
7
A fényképezőgép vezérlői
Ez a rész a fényképezőgép különböző vezérlőiről és kijelzőiről nyújt
tájékoztatást.
A kereső
Szemét a keresőhöz illesztve működésbe
hozza a szem érzékelőt, és a kijelző a
monitorról a keresőre vált (a szem érzékelő
azonban más tárgyakra, például az ujjaira is
reagál). A kereső igény szerint használható
menükben való mozgásra és visszajátszásra.
A monitor mód gomb
Szem érzékelő
A monitor mód gomb megnyomásával
válthat a kereső és a monitor használata
között.
D A dioptriaszabályzó
A kereső élességének beállításához húzza ki és
forgassa el a dioptriaszabályzót, és közben
ügyeljen arra, hogy ne nyúljon véletlenül a
szemébe. A kívánt élesség beállítását követően
nyomja vissza a szabályzót a helyére.
A Hosszabb ideig tartó használat
Ha hosszabb ideig veszi igénybe a keresőt, a kényelmes használat érdekében
módosíthatja a kereső fényerejét és színárnyalatát; ehhez állítsa Ki értékre a d8
Egyéni beállítást (Beállítások alkalm. az élő nézetre).
A Monitor mód
A beállítás menü Monitor mód kiválaszt. korlát. beállítása lehetőséget nyújt
arra, hogy korlátozza a kiválasztható monitor módok körét.
8
Ismerkedés a fényképezőgéppel
A monitor mód gomb megnyomásával az alábbiak szerint válthat a
kijelzők között.
Automatikus kijelzőkapcsoló: Amikor szemét a keresőhöz illeszti,
a kijelző a monitorról a keresőre vált, majd amikor eltávolítja
szemét a keresőtől ismét visszavált a monitorra.
Csak kereső: A kereső használható felvételkészítésre, a
menükben való mozgásra és visszajátszásra; a monitor sötét
marad.
Csak monitor: A monitor használható felvételkészítésre, a
menükben való mozgásra és visszajátszásra; a kereső
kijelzései még akkor is sötétek maradnak, ha szemét a
keresőhöz illeszti.
Kereső elsődlegessége: A fényképezőgép a meglévő digitális SLR
fényképezőgépekhez hasonló módon működik. Ha szemét a
keresőhöz helyezi, a kereső bekapcsol, ha pedig eltávolítja a
szemét a keresőtől, a kereső kikapcsol. Fénykép módban a
monitor sötét marad, míg videó módban, visszajátszás során
vagy menük megjelenítésekor a monitor bekapcsol, amikor
eltávolítja szemét a keresőtől.
Ismerkedés a fényképezőgéppel
9
Érintéses vezérlés
Az érintésre érzékeny monitor használható a
fényképezőgép beállításainak módosítására,
élességállításra és zárkioldásra, fényképek és
videók megtekintésére, szövegbevitelre és a
menükben való mozgásra. A kereső
használata közben érintéses vezérlés nem
alkalmazható.
❚❚ Élességállítás és zárkioldás
A kiválasztott pontban történő
élességállításhoz érintse meg a monitort
(érintéses AF). Fénykép módban a zár kiold,
amint felemeli ujját a kijelzőről (érintéses
kioldás).
Az érintéses AF beállításait a W ikonra
koppintva módosíthatja (0 59).
10 Ismerkedés a fényképezőgéppel
❚❚ Beállítások módosítása
A kijelzőn koppintson a kijelölt beállításokra,
majd az ikonokra vagy a csúszkákra
koppintva adja meg az adott beállítás kívánt
értékét. A kijelölt beállítás kiválasztásához és
az előző képernyőre történő visszalépéshez
koppintson a Z ikonra, vagy nyomja meg az
J gombot.
❚❚ Visszajátszás
Teljes képes visszajátszás során más képek
megtekintéséhez végezzen egy tollvonást
balra vagy jobbra.
Teljes képes nézetben a kijelző aljának
megérintésekor feltűnik egy képmegjelenítő
sáv. Az ujját balra vagy jobbra csúsztatva a
sávon gyorsan más képekre lapozhat.
Képmegjelenítő sáv
Ismerkedés a fényképezőgéppel 11
A széthúzás és az összehúzás mozdulattal
nagyíthatja és kicsinyítheti, illetve
csúsztatással görgetheti a képet. Teljes képes
visszajátszásban két gyors koppintással
kinagyíthatja a képet, illetve kiléphet a
nagyításból.
Kisképes nézetre való „kicsinyítéshez” tegyen
összehúzó mozdulatot teljes képes
visszajátszásban. Összehúzással és
széthúzással választhatja ki a megjelenítendő
képek számát 4, 9 és 72 képes nézet közül.
❚❚ Videó visszajátszása
Videolejátszás indításához koppintson a
képernyőn megjelenő útmutatóra (a videókat
a 1 ikon jelöli). A lejátszás szüneteltetéséhez
vagy folytatásához koppintson a kijelzőre,
teljes képes visszajátszásba történő
kilépéshez pedig koppintson a Z ikonra.
Útmutató
12 Ismerkedés a fényképezőgéppel
❚❚ Az i menü
Fényképezés közben az i ikonra koppintva
jelenítheti meg az i menüt (0 21, 92).
A beállítási lehetőségeket az egyes elemekre
koppintva jelenítheti meg.
❚❚ Szövegbevitel
Amikor megjelenik egy billentyűzet, akkor a
betűkre koppintva szöveget vihet be (a
billentyűzetválasztó gombra koppintva
válthat a nagybetűk, a kisbetűk és a
szimbólumok billentyűzete között), a kurzort
pedig a szövegbeviteli mezőbe koppintva
mozgathatja.
Szövegbeviteli mező
Billentyűzet
mező
Billentyűzetválasztó
Ismerkedés a fényképezőgéppel 13
❚❚ A menükben való mozgás
Görgetéshez csúsztassa az ujját felfelé vagy
lefelé a képernyőn.
Menüválasztáshoz koppintson a kívánt
menü ikonjára.
A beállítások megjelenítéséhez koppintson a
kívánt menüelemekre, módosításukhoz
pedig koppintson az ikonokra vagy a
csúszkákra.
A beállítások módosítása nélküli kilépéshez
koppintson a Z ikonra.
D Az érintőképernyő
Az érintőképernyőt a statikus elektromosság hozza működésbe, ezért esetleg
nem reagál, ha más gyártótól származó védőfólia takarja, ha körömmel vagy
kesztyűs kézzel érinti meg, illetve ha egyszerre több ponton is hozzáér. Ne fejtsen
ki túlzottan nagy erőt, és ne érintse meg a képernyőt éles tárggyal.
A Az érintéses vezérlés be- és kikapcsolása
Az érintéses vezérlés a beállítás menü Érintéses vezérlés menüpontjában
kapcsolható be, illetve ki (0 305).
14 Ismerkedés a fényképezőgéppel
A DISP gomb
A DISP gombot a monitor és a kereső
kijelzéseinek megjelenítéséhez és
elrejtéséhez használhatja.
❚❚ Fénykép mód
Fénykép módban a DISP gomb megnyomásával az alábbiak szerint
léptetheti a kijelzőt:
Kijelzők bekapcsolva
Egyszerűsített kijelző
Hisztogram 1
Vakuadatok 2, 3
Információs kijelző 2
Virtuális horizont
1 Nem jelenik meg, ha Ki értékre állította a d8 Egyéni beállítást (Beállítások
alkalm. az élő nézetre), vagy többszörös expozíció módban a Fényképezés
rátéttel beállítás Be eleme van érvényben.
2 A keresőben nem jelenik meg.
3 Akkor jelenik meg, ha külső SB-5000, SB-500, SB-400 vagy SB-300 vakuegységet
rögzített a vakupapucsra, vagy ha WR-R10 vezeték nélküli távvezérlő
használatával rádiós vakuvezérlés révén vezérel vakuegységet.
Ismerkedés a fényképezőgéppel 15
❚❚ Videó mód
Videó módban a DISP gomb megnyomásával az alábbiak szerint
léptetheti a kijelzőt:
Kijelzők bekapcsolva
Egyszerűsített kijelző
Virtuális horizont
Hisztogram
16 Ismerkedés a fényképezőgéppel
A segédválasztó
A segédválasztót irányító karként használva
kiválaszthatja az élességpontot, vagy a
segédválasztó közepének megnyomásával
rögzítheti az élességet és az expozíciót (0 89,
90).
Az AF-ON gomb
Automatikus élességállítási módban az AF-ON
gomb használható élességállításra.
A vezérlőtárcsák
A vezérlőtárcsák használatával beállíthatja a
záridőt és a rekeszt, illetve más
vezérlőgombokkal együtt alkalmazva
módosíthatja a fényképezőgép beállításait.
Segédtárcsa
Fő vezérlőtárcsa
Ismerkedés a fényképezőgéppel 17
A G gomb
A G gomb megnyomásával megjelenítheti
a menüket.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
D: Visszajátszás menü....................... 154
C: Fényképezés menü ...................... 160
1: Videofelvétel menü....................... 238
A: Egyéni beállítások menü ............. 247
B: Beállítás menü ................................. 293
N: Retusálás menü .............................314
O/m: Saját menü vagy legutóbbi
beállítások (alapértéke a Saját
menü) ................................................... 331
8 d: Súgó ikon........................................... 20
9 Aktuális beállítások .............................143
1
2
3
4
5
6
7
❚❚ A menük használata
A menükben a választógomb és az J gomb segítségével mozoghat.
1: A kurzor felfelé mozgatása
J: A kijelölt elem
kiválasztása
4: Megszakítás és visszatérés
az előző menübe
2: A kijelölt elem kiválasztása
vagy az almenü megnyitása
3: A kurzor lefelé mozgatása
18 Ismerkedés a fényképezőgéppel
1 Jelölje ki az aktuális menü
ikonját.
Az aktuális menü ikonjának
kijelöléséhez nyomja meg a 4
gombot.
2 Válassza ki a kívánt menüt.
A kívánt menü kiválasztásához nyomja meg a 1 vagy a 3 gombot.
3 Helyezze a kurzort a
választott menübe.
A kurzort a 2 gomb
megnyomásával helyezze a
kiválasztott menübe.
4 Jelölje ki a kívánt
menüelemet.
A kívánt menüelem
kijelöléséhez nyomja meg a 1
vagy a 3 gombot (a szürkén
megjelenő elemek
pillanatnyilag nem állnak
rendelkezésre, ezért nem választhatók ki).
Ismerkedés a fényképezőgéppel 19
5 Jelenítse meg a
beállításokat.
A kiválasztott menüelem
beállításainak
megjelenítéséhez nyomja
meg a 2 gombot.
6 Jelöljön ki egy beállítási
lehetőséget.
A kívánt beállítási lehetőség
kijelöléséhez nyomja meg a 1
vagy a 3 gombot (a szürkén
megjelenő beállítások
pillanatnyilag nem állnak
rendelkezésre, ezért nem választhatók ki).
7 Válassza ki a kijelölt elemet.
A kijelölt elem kiválasztásához nyomja meg az J
gombot. Ha kiválasztás nélkül kíván kilépni, nyomja meg
a G gombot. A menükből való kilépéshez és
fényképezés módba való visszatéréshez nyomja le félig
a kioldógombot.
A menükben érintéses vezérléssel is mozoghat (0 14).
A A d (súgó) ikon
Ha a kijelző bal alsó sarkában d ikon látható, akkor a W (Q) gomb
megnyomásával megjelenítheti az aktuálisan kiválasztott beállítás vagy menü
leírását. A leírást a 1 és a 3 gomb megnyomásával görgetheti, a menühöz pedig
a W (Q) gomb ismételt megnyomásával térhet vissza.
20 Ismerkedés a fényképezőgéppel
Az i gomb (i ikon)
Gyakran használt beállításaihoz gyorsan hozzáférhet, ha megnyomja az
i gombot, vagy a kijelzőn rákoppint az i ikonra.
vagy
Koppintson a kívánt elemre, vagy jelöljön ki
elemeket, és az J gomb megnyomásával
tekintse meg beállítási lehetőségeiket. A
beállításokat a kívánt elemek kijelölésével és a
vezérlőtárcsák elforgatásával is módosíthatja.
A fénykép módban megjeleníthető elemek
(0 93) eltérnek a videó módban
megjeleníthető elemektől (0 114).
A A visszajátszás i menüje
Visszajátszás közben az i gomb megnyomásával
megjeleníthet egy környezetérzékeny menüt,
amely a gyakran használt visszajátszási
beállításokat tartalmazza.
Ismerkedés a fényképezőgéppel 21
❚❚ Az i menü személyre szabása
A fénykép mód i menüjében megjelenő elemek kiválaszthatók az f1
Egyéni beállításban (i menü beállítása).
1 Válassza ki az f1 Egyéni beállítást.
Az Egyéni beállítások menüben jelölje ki
az f1 Egyéni beállítást (i menü
beállítása), és nyomja meg az J gombot
(a menük használatával kapcsolatban
tájékozódjon „A G gomb” részben,
0 18).
2 Válassza ki a kívánt pozíciót.
Jelölje ki a menü szerkeszteni kívánt
pozícióját, majd nyomja meg az J
gombot.
3 Válasszon ki egy beállítást.
Jelölje ki a kívánt beállítást, majd az J
gomb megnyomásával rendelje azt a
kiválasztott pozícióhoz, és térjen vissza a 2.
lépésben megjelenített menübe. Igény
szerint ismételje meg a 2. és 3. lépést.
4 Lépjen ki a menüből.
A módosítások mentéséhez és a kilépéshez nyomja meg a G
gombot.
22 Ismerkedés a fényképezőgéppel
A Az i menübe felvehető beállítások
A fénykép mód i menüjébe az alábbi beállítások vehetők fel:
• Képterület kiválasztása • Vakukompenzáció
• Zár típusa
• Képminőség
• Élességállítási mód
• Beállítások alkalm. az
• Képméret
• AF mező mód
élő nézetre
• Expozíciókompenzáció • Rázkódáscsökkentés
• Osztott képernyős
• ISO érzékenység
• Automatikus sorozat
zoom megjelen.
beállítása
• Többszörös expozíció
• Élességkiemelés
• Fehéregyensúly
• HDR (széles
• Monitor/kereső
• Picture Control
dinamikatartom.)
fényereje
beállítása
• Néma fényképezés
• Bluetooth-kapcsolat
• Színtér
• Kioldási mód
• Wi-Fi-kapcsolat
• Aktív D-Lighting
• Egyéni vezérléskiosztás
• Hosszú expozíció
• Expozíciókésleltetés
zajcsökk.
mód
• Nagy ISO
zajcsökkentése
• Fénymérés
• Vaku mód
A videó mód i menüjének személyre szabását a g1 Egyéni beállításban
(i menü beállítása) végezheti el; a rendelkezésre álló beállítások eltérnek a
fénykép módban elérhető beállításoktól.
Ismerkedés a fényképezőgéppel 23
A funkciógombok (Fn1 és Fn2)
Az Fn1 és az Fn2 gomb szintén használható
Fn1 gomb
arra, hogy fényképezés közben gyorsan
hozzáférjen kiválasztott beállításaihoz.
Ezekhez a gombokhoz az f2 Egyéni
beállításban (Egyéni vezérléskiosztás)
rendelhet beállításokat, a kiválasztott
beállítást pedig vagy a funkciógomb
megnyomásával, vagy a funkciógomb
Fn2 gomb
megnyomásával és a vezérlőtárcsák
elforgatásával módosíthatja. Az
alapbeállítások szerint az Fn1 gomb a fehéregyensúly beállítására, az Fn2
gomb pedig az élességállítási mód és az AF mező mód kiválasztására
használható.
❚❚ A funkciógombok személyre szabása
A funkciógombok által fénykép módban végrehajtható funkciót az f2
Egyéni beállításban (Egyéni vezérléskiosztás) adhatja meg.
1 Válassza ki az f2 Egyéni beállítást.
Az Egyéni beállítások menüben jelölje ki
az f2 Egyéni beállítást (Egyéni
vezérléskiosztás), és nyomja meg az J
gombot (a menük használatával
kapcsolatban tájékozódjon „A G gomb”
részben, 0 18).
24 Ismerkedés a fényképezőgéppel
2 Válassza ki a kívánt gombot.
Jelölje ki a kívánt gombhoz tartozó
beállítást, és nyomja meg az J gombot.
Válassza az Fn1 gomb beállítást az Fn1
gomb funkciójának megadásához, és az
Fn2 gomb beállítást az Fn2 gomb
funkciójának kiválasztásához.
3 Válasszon ki egy beállítást.
Jelölje ki a kívánt funkciót, majd az J
gomb megnyomásával rendelje azt a
kiválasztott gombhoz, és térjen vissza a 2.
lépésben megjelenített menübe. A másik
gomb funkciójának kiválasztásához
ismételje meg a 2. és 3. lépést.
4 Lépjen ki a menüből.
A módosítások mentéséhez és a kilépéshez nyomja meg a G
gombot.
Ismerkedés a fényképezőgéppel 25
A A funkciógombokhoz társítható funkciók
A funkciógombok fénykép módban történő használatához az alábbi funkciók
társíthatók:
• AF-BE
• Szinkronizált kioldás
• Vaku mód/• Csak AF-rögzítés
választása
kompenzáció
• AE-rögzítés (Tartás)
• + NEF (RAW)
• Élességállítási mód/AF
• AE-rögzítés (Kioldáskor • Kompozíciós rács
mező mód
visszaállít.)
megjelenítése
• Automatikus sorozat
• Csak AE-rögzítés
• Zoom be/ki
• Többszörös expozíció
• AE/AF-rögzítés
• SAJÁT MENÜ
• HDR (széles
• Vakuérték rögzítés
• SAJÁT MENÜ felső elem
dinamikatartom.)
• c Kikapcsol/bekapcsol
megj.
• Expozíciókésleltetés
• Ellenőrzés
• Visszajátszás
mód
• Mátrixmérés
• Védelem
• Záridő és rekesz
• Középre súlyozott
• Képterület kiválasztása
rögzítése
fénymérés
• Képminőség/képméret • Élességkiemelés
• Célpont-fénymérés
• Fehéregyensúly
• Értékelés
• Csúcsfényre súlyozott
• Picture Control
• Nem-CPU obj. szám
mérés
beállítása
választ.
• Sorozatkészítés
• Aktív D-Lighting
• Egyik sem
• Fénymérés
A funkciógombok videó módban betöltött szerepét a g2 Egyéni beállításban
(Egyéni vezérléskiosztás) végezheti el; a rendelkezésre álló beállítások eltérnek
a fénykép módban elérhető beállításoktól.
26 Ismerkedés a fényképezőgéppel
Az első lépések
A fényképezőgép első használata előtt hajtsa végre a jelen fejezetben
ismertetett lépéseket.
Rögzítse a fényképezőgép szíját
Egy szíjat tartozékként mellékelünk a fényképezőgéphez; további
szíjakat külön szerezhet be. Rögzítse a szíjat biztonságosan a
fényképezőgép bújtatóihoz.
Az első lépések 27
Töltse fel az akkumulátort
Az akkumulátor feltölthető a mellékelt akkutöltővel vagy EH-7P
töltőadapterrel (az EH-7P a Z 7 esetében mellékelt, a Z 6 esetében pedig
külön megvásárolható tartozék).
D Az akkumulátor és a töltő
Olvassa el és tartsa be a „Saját biztonsága érdekében” (0 xvi) és „A fényképezőgép és
az akkumulátor kezelése: figyelmeztetések” (0 426) című fejezetekben szereplő
figyelmeztetéseket és óvintézkedéseket.
Az akkutöltő
Helyezze be a mellékelt EN-EL15b akkumulátort, és csatlakoztassa a
töltőt az áramforráshoz. Országtól vagy régiótól függően a töltőhöz fali
csatlakozó adaptert vagy tápkábelt biztosítunk.
• Fali csatlakozó adapter használata: Helyezze a fali csatlakozó adaptert a
töltő hálózati aljzatába (q). Csúsztassa el a fali csatlakozó adapter
zárját az ábrán látható irányba (w), majd az adaptert forgassa el
90°-kal, hogy rögzüljön (e). Helyezze be az akkumulátort, majd
csatlakoztassa a töltőt a fali aljzathoz.
Fali csatlakozó adapter zárja
• Tápkábel használata: Csatlakoztassa a tápkábelt az ábrán látható
tájolásban a töltőhöz, majd helyezze be az akkumulátort, és
csatlakoztassa a tápkábelt a fali aljzathoz.
28 Az első lépések
A CHARGE (töltés) jelzőfény az akkumulátor töltése során villog. A teljesen
lemerült akkumulátor feltöltése körülbelül két óra 35 percet vesz
igénybe.
Töltés folyamatban
Töltés befejezve
Töltőadapterek
Az EN-EL15b lítium-ion akkumulátor feltölthető úgy, hogy az
akkumulátort behelyezi a fényképezőgépbe, a fényképezőgépet pedig
EH-7P töltőadapterhez csatlakoztatja (az EH-7P EN-EL15a és EN-EL15
akkumulátor töltésére nem alkalmas, ezek feltöltéséhez használja a
mellékelt MH-25a akkutöltőt). A teljesen lemerült akkumulátor feltöltése
körülbelül két óra 35 percet vesz igénybe. Azokban az országokban vagy
régiókban, ahol arra szükség van, a töltőadaptert rögzített csatlakozó
adapterrel biztosítjuk; a csatlakozó adapter formája az értékesítés helye
szerinti országtól függően változó.
1 Helyezze be az EN-EL15b akkumulátort a
fényképezőgépbe (0 32).
Az első lépések 29
2 Miután meggyőződött arról, hogy a fényképezőgép kikapcsolt
állapotban van, csatlakoztassa a töltőadaptert, majd dugja be az
adaptert a fali aljzatba. A csatlakozódugaszt vagy a csatlakozó
adaptert ne ferdén, hanem egyesen helyezze az aljzatba, és
hasonlóképpen járjon el, amikor leválasztja a töltőadaptert az
aljzatról.
CHARGE (töltés) jelzőfény
Csatlakozóaljzat
EH-7P töltőadapter
A fényképezőgép CHARGE (töltés) jelzőfénye töltés közben
narancssárgán világít, a töltés befejeztét követően pedig kikapcsol.
A töltőadapter csatlakoztatásakor a fényképezőgép használható,
viszont az akkumulátor nem töltődik, és a fényképezőgép bekapcsolt
állapotában a töltőadapter nem biztosítja a fényképezőgép
áramellátását.
3 A töltés végeztével húzza ki a töltőadaptert a fali aljzatból, és
válassza le a fényképezőgépről.
30 Az első lépések
D A CHARGE (töltés) jelzőfény
Amikor az akkumulátor töltőadapterrel nem tölthető, mert például nem
kompatibilis az akkumulátor, vagy a fényképezőgép hőmérséklete magas, akkor
a CHARGE (töltés) jelzőfény mintegy 30 másodpercig gyorsan villog, azután
kikapcsol. Ha a CHARGE (töltés) jelzőfény nem világít, és úgy látta, hogy nem
töltődött az akkumulátor, akkor kapcsolja be a fényképezőgépet, és ellenőrizze
az akkumulátor töltöttségi szintjét.
Az első lépések 31
Helyezze be az akkumulátort és a
memóriakártyát
Az akkumulátor és a memóriakártyák behelyezése és eltávolítása előtt
győződjön meg arról, hogy a fényképezőgép főkapcsolója az OFF (ki)
állásban van. Helyezze be az akkumulátort az ábrán látható tájolásban,
az akkumulátort használva a narancssárga akkurögzítő zár oldalra
tolásához. Amint teljesen a helyére tolta, a zár rögzíti az akkumulátort.
Akkurögzítő zár
64GB
A memóriakártyát az ábrán látható tájolásban tartva egyenesen
csúsztassa a foglalatba, amíg a helyére nem kattan.
32 Az első lépések
D Az akkumulátor eltávolítása
Az akkumulátor eltávolításához kapcsolja ki a
fényképezőgépet, és nyissa fel az akkufedelet. Az
akkumulátor felengedéséhez tolja az akkurögzítő
zárat a nyíllal jelzett irányba, majd vegye ki kézzel
az akkumulátort a foglalatból.
D Memóriakártyák eltávolítása
Miután meggyőződött arról, hogy kialudt a
kártyaművelet jelzőfénye, kapcsolja ki a
fényképezőgépet, nyissa fel a kártyafedelet, majd
nyomja be a kártyát, hogy kiugorjon (q). Ezután a
kártya kézzel kivehető a foglalatból (w).
Az első lépések 33
Akkumulátor töltöttségi szintje
A fényképezőgép bekapcsolt állapotában az akkumulátor töltöttségi
szintje megjelenik a felvételi mód kijelzőn és a funkciókijelzőn.
Monitor
Kereső
Funkciókijelző
Az akkumulátor töltöttségi szintjének kijelzése a töltöttségi szint
csökkenésével párhuzamosan változik, először L, majd K, J, I és
végül H ikon jelenik meg. Amikor a töltöttségi szint annyira lecsökken,
hogy megjelenik a H ikon, hagyja abba a felvételkészítést, és töltse fel
az akkumulátort, vagy készítsen elő egy tartalék akkumulátort. Ha az
akkumulátor lemerült, a H ikon villogni kezd; töltse fel az
akkumulátort, vagy helyezzen be egy teljesen feltöltött tartalék
akkumulátort.
A még készíthető képek száma
A fényképezőgép bekapcsolt állapotában a felvételi mód kijelző és a
funkciókijelző mutatja, hogy hány fénykép készíthető még az aktuális
beállításokkal (az 1000 fölötti értékek a legközelebbi kisebb százas
értékre kerekítve jelennek meg; pl. az 1400 és 1499 közötti értékek
1,4 k-ként jelennek meg).
Monitor
34 Az első lépések
Kereső
Funkciókijelző
D Memóriakártyák
• A memóriakártyák a használat következtében felmelegedhetnek. Kellő
óvatossággal járjon el, amikor kiveszi a memóriakártyákat a fényképezőgépből.
• A memóriakártyák behelyezése vagy kivétele előtt mindig kapcsolja ki a
fényképezőgépet. A memóriakártya formázása, továbbá az adatok rögzítése,
törlése, illetve számítógépre vagy más eszközre történő átvitele során ne vegye
ki a memóriakártyát a fényképezőgépből, ne kapcsolja ki a fényképezőgépet,
illetve ne válassza le az áramforrásról. Ezen óvintézkedések figyelmen kívül
hagyása adatvesztést okozhat, vagy a fényképezőgép, illetve a memóriakártya
károsodását idézheti elő.
• Ne érjen a kártya érintkezőihez kézzel vagy fémtárggyal.
• Ne hajlítsa meg, ne ejtse le és ne tegye ki erős fizikai behatásnak a kártyát.
• Ne fejtsen ki nagy erőt a kártya burkolatára. Ezen előírás figyelmen kívül
hagyása a kártya károsodását okozhatja.
• Ne tegye ki víz, hő, nagy páratartalom vagy közvetlen napsugárzás hatásának.
• Ne formázza a memóriakártyákat számítógépen.
D Nincs memóriakártya a gépben
Amennyiben nem helyezett memóriakártyát a készülékbe, a „nincs
memóriakártya a gépben” jelzés jelenik meg a felvételi mód kijelzőn, emellett
mind a funkciókijelzőn, mind a felvételi mód kijelzőn [–E–] ikon válik láthatóvá.
Az első lépések 35
Rögzítsen egy objektívet
A fényképezőgép Z-bajonettes objektívekkel használható. Objektív
rögzítése és eltávolítása előtt győződjön meg arról, hogy a
fényképezőgép főkapcsolója az OFF (ki) állásban van. Ügyeljen arra, hogy
az objektív vagy a vázsapka eltávolításánál ne kerüljön por a
fényképezőgépbe, és fényképek készítése előtt mindenképpen vegye le
az objektívsapkát. A használati útmutatóban egy NIKKOR Z 24–70 mm
f/4 S típusú objektívet használunk illusztrációként.
Vegye le a
fényképezőgép
vázsapkáját
Vegye le az objektív hátsó sapkáját
Csatlakozási jelölés (fényképezőgép)
G
Igazítsa egymáshoz a
csatlakozási jelöléseket
Ne érintse meg a
képérzékelőt és
az objektívérintkezőket.
Csatlakozási jelölés (objektív)
Forgassa el az objektívet az ábrán látható irányba, amíg a helyére nem kattan
36 Az első lépések
D F-bajonettes objektívek
F-bajonettes objektív használata előtt mindenképpen rögzítse a tartozékként
mellékelt vagy külön beszerezhető FTZ bajonett adaptert (0 455). Amennyiben
közvetlenül a fényképezőgéphez próbálja rögzíteni az F-bajonettes objektívet,
azzal károsíthatja az objektívet vagy a képérzékelőt.
D Objektívek leválasztása
Ügyeljen arra, hogy az objektívek leválasztása
vagy cseréje közben a fényképezőgép ki legyen
kapcsolva. Az objektív eltávolításához tartsa
lenyomva az objektívkioldó gombot (q), és
forgassa el jobbra az objektívet (w). Az objektív
eltávolítása után helyezze vissza az
objektívsapkákat és a fényképezőgép vázsapkáját.
Az első lépések 37
Válassza ki a használni kívánt nyelvet, és
állítsa be a fényképezőgép óráját
A menük első megjelenítésekor a készülék automatikusan kijelöli a
beállítás menü nyelvválasztási lehetőségét. Válassza ki a használni kívánt
nyelvet, és állítsa be a fényképezőgép óráját.
1 Kapcsolja be a fényképezőgépet.
Forgassa a főkapcsolót az ON (be) állásba.
2 Válassza ki a beállítás menü Nyelv
(Language) menüpontját.
A fényképezőgép menüinek
megjelenítéséhez nyomja meg a G
gombot, majd a beállítás menüben jelölje
ki a Nyelv (Language) beállítást, és
nyomja meg a 2 gombot (a menük
használatával kapcsolatban tájékozódjon
„A G gomb” részben, 0 18).
3 Válassza ki a kívánt nyelvet.
A 1 vagy a 3 gomb megnyomásával jelölje ki a kívánt nyelvet, majd
nyomja meg az J gombot (a rendelkezésre álló nyelvek köre a
fényképezőgép eredeti vásárlási országától vagy régiójától függően
változó).
38 Az első lépések
4 Válassza ki az Időzóna és dátum
menüpontot.
Jelölje ki az Időzóna és dátum
lehetőséget, majd nyomja meg a 2
gombot.
5 Válassza ki az időzónát.
Válassza az Időzóna beállítást, és adja
meg az aktuális időzónát (a kijelzőn
megjelennek a kiválasztott időzónába
tartozó bizonyos városok, valamint a
kiválasztott időzóna és az egyezményes
világidő közötti különbség). A
módosítások mentéséhez, valamint az időzóna és dátum menübe
való visszatéréshez nyomja meg az J gombot.
6 Kapcsolja be vagy ki a nyári
időszámítást.
Válassza ki a Nyári időszámítás
menüpontot, majd jelölje ki a Be vagy a Ki
beállítást, és nyomja meg az J gombot. A
Be lehetőség kiválasztásakor a készülék
egy órával előre állítja az órát.
7 Állítsa be az órát.
Válassza ki a Dátum és idő menüpontot,
majd a választógombbal állítsa be az órát.
Miután az órán beállította az aktuális
dátumot és időt, nyomja meg az J
gombot (a fényképezőgép órája 24 órás
formátumot használ).
Az első lépések 39
8 Válassza ki a dátum formátumát.
Az év, a hónap és a nap megjelenítési
sorrendjének megadásához válassza ki a
Dátumformátum menüpontot, jelölje ki a
kívánt beállítást, és nyomja meg az J
gombot.
9 Lépjen ki fényképezés módba.
A fényképezés módba való kilépéshez nyomja le félig a
kioldógombot.
D A t („az óra nincs beállítva”) ikon
A fényképezőgép órájának áramellátását egy független, újratölthető áramforrás
biztosítja, amely szükség szerint töltődik, amikor a fő akkumulátor a
fényképezőgépben van. Két nap töltés körülbelül egy hónapra elegendő
töltöttséget biztosít az órának. Amennyiben a kijelzőn villogó t ikon jelenik
meg, akkor az óra vissza lett állítva, és az új fényképek nem a helyes dátummal és
idővel kerülnek rögzítésre. Az órán a helyes dátumot és időt a beállítás menü
Időzóna és dátum > Dátum és idő menüpontjában állíthatja be (0 295).
A SnapBridge
A fényképezőgép óráját a SnapBridge alkalmazás segítségével szinkronizálhatja
okostelefon vagy táblagép (intelligens készülék) órájával. Részletes tájékoztatást
a SnapBridge alkalmazás online súgójában talál.
40 Az első lépések
Egyszerű fényképezés és visszajátszás
Ez a fejezet a fényképek készítésének és megtekintésének alapjait
ismerteti.
Fényképek készítése (b mód)
Az alábbi lépések elvégzésével készíthet fényképeket b (automatikus)
módban, vagyis egy automatikus „célozz és lőj” módban, amelyben a
beállítások többségét a fényképezés körülményeinek megfelelően a
fényképezőgép szabályozza.
1 Kapcsolja be a fényképezőgépet.
A monitor és a funkciókijelző világítása
bekapcsol.
2 Válassza ki a fénykép módot.
Forgassa a fénykép/videó
választót C állásba.
D Behúzható objektívek
A behúzható objektíveket használat előtt ki kell
tolni. Forgassa el az objektív zoomgyűrűjét az
ábrán látható irányba, amíg az objektív kihúzott
helyzetben a helyére nem kattan.
Egyszerű fényképezés és visszajátszás 41
3 Válassza a b módot.
Nyomja meg a
fényképezőgép tetején
található módválasztó tárcsa
zár kioldóját, és forgassa a
módválasztó tárcsát b
állásba.
Módválasztó tárcsa
Módválasztó tárcsa zár kioldója
4 Készítse elő a fényképezőgépet a művelet elvégzéséhez.
Jobb kezével fogja meg a markolatot, a bal kezével pedig fogja át a
gépvázat vagy az objektívet. Könyökét támassza felsőtestének
oldalához.
Képek komponálása a keresőben
Tájkép (fekvő) tájolás
Portré (álló) tájolás
Képek komponálása a monitoron
Tájkép (fekvő) tájolás
42 Egyszerű fényképezés és visszajátszás
Portré (álló) tájolás
5 Komponálja meg a képet.
Komponálja meg a felvételt, és a
segédválasztóval vagy a választógombbal
helyezze az élességpontot a témára.
Élességpont
6 Állítsa be az élességet.
Az élességállításhoz nyomja le félig a
kioldógombot, vagy nyomja meg az AF-ON
gombot (gyengén megvilágított téma
esetén kigyulladhat az AF segédfény). AF-S
élességállítási módban az élességpont
zölden jelenik meg, ha a fényképezőgép
be tudja állítani az élességet; ha a
fényképezőgép nem tudja beállítani az
élességet, az élességpont pirosan villog.
D Az AF-segédfény
Ne takarja el az AF-segédfényt, amikor az világít.
Egyszerű fényképezés és visszajátszás 43
7 Készítse el a felvételt.
A fénykép elkészítéséhez finom
mozdulattal nyomja le teljesen a
kioldógombot (a fényképet a monitor
megérintésével is elkészítheti: az
élességállításhoz érintse meg a témát, a
zárkioldáshoz pedig emelje fel az ujját a
monitorról). A kép memóriakártyára
történő rögzítése közben a kártyaművelet
jelzőfénye világít. Ne pattintsa ki a
memóriakártyát és ne vegye ki, vagy ne
kapcsolja le az energiaforrást, amíg ki nem
alszik a kártyaművelet jelzőfénye és
rögzítésre nem kerül a felvétel.
Kártyaművelet jelzőfénye
D A készenléti időzítő
Amennyiben körülbelül 30 másodpercig nem
végez semmilyen műveletet, az akkumulátor
energiafelhasználásának csökkentése érdekében a
kijelző néhány másodpercre elhalványul, majd a
monitor, a kereső és a funkciókijelző kikapcsol. A
kijelző újbóli aktiválásához nyomja le félig a
kioldógombot. A készenléti időzítő automatikus
lejártáig eltelő idő hosszát a c3 Egyéni beállítás
(Kikapcsolás késleltetése) > Készenléti időzítő elemében állíthatja be.
44 Egyszerű fényképezés és visszajátszás
Videók készítése (b mód)
A b (automatikus) mód használható egyszerű, „célozz és lőj”
videorögzítéshez is.
1 Kapcsolja be a fényképezőgépet.
A monitor és a funkciókijelző világítása
bekapcsol.
2 Válassza a videó módot.
Forgassa a fénykép/videó
választót 1 állásba. Felhívjuk
figyelmét, hogy külső
vakuegység nem használható,
amikor a fényképezőgép videó
módban van.
3 Válassza a b módot.
Nyomja meg a
fényképezőgép tetején
található módválasztó tárcsa
zár kioldóját, és forgassa a
módválasztó tárcsát b
állásba.
Módválasztó tárcsa
Módválasztó tárcsa zár kioldója
Egyszerű fényképezés és visszajátszás 45
4 Indítsa el a felvételt.
A felvétel indításához nyomja meg a
videofelvétel gombot. A felvétel készítése
közben a fényképezőgépen megjelenik a
felvételjelző és a hátralevő idő.
Felvételkészítés során az AF-ON gomb
megnyomásával vagy a kijelzőn a témára
Videofelvétel gomb
való koppintással bármikor újból
Felvételjelző
beállíthatja a fényképezőgép élességét. A
hangot a beépített mikrofon rögzíti;
felvételkészítés közben ne takarja el a
mikrofont.
Hátralevő idő
5 Fejezze be a rögzítést.
A felvétel leállításához nyomja meg újra a
videofelvétel gombot. A kártyaművelet
jelzőfénye mindaddig világít, amíg a
fényképezőgép be nem fejezte a videó
memóriakártyára történő rögzítését. Ne
pattintsa ki a memóriakártyát és ne vegye
ki, vagy ne kapcsolja le az energiaforrást,
amíg ki nem alszik a kártyaművelet
jelzőfénye és rögzítésre nem kerül a felvétel.
Kártyaművelet jelzőfénye
D A 0 ikon
A 0 ikon azt jelzi, hogy nem lehet videókat rögzíteni.
46 Egyszerű fényképezés és visszajátszás
Videó módban a kioldógomb teljes
lenyomásával a videofelvétel megszakítása
nélkül készíthet fényképeket. Fénykép
készítésekor C ikon villog a kijelzőn.
D Fényképek készítése videó módban
Felhívjuk a figyelmét, hogy akkor is készíthetők fényképek, ha a téma nem éles. A
fényképeket finomm minőségű JPEG formátumban, a videó képméret aktuális
beállításával rögzíti a készülék. Folyamatos kioldási módokban a felvételkészítés
szüneteltetése alatt a képtovábbítás sebessége a Képméret/képkockaseb.
menüpontban kiválasztott értéktől függően változó, de felvételkészítés alatt a
kioldógomb minden egyes lenyomásakor csak egyetlen kép készül. Az egyes
videók során legfeljebb 50 fénykép készíthető.
D Fényképezés közben
A kijelzőn, illetve a fényképeken és a videókon a kép vibrálhat, csíkos és torzított
lehet fénycsöves, higanygőzlámpás vagy nátriumlámpás megvilágítás, valamint
mozgó témák esetén, különösen olyankor, ha a fényképezőgéppel vízszintes
pánozást végez, vagy ha egy tárgy nagy sebességgel vízszintesen áthalad a
képen. Egyenetlen képszélek, színhiba, moaré és fényes pontok szintén
megjelenhetnek. Fényes területek vagy sávok jelenhetnek meg a villogó
reklámtáblákat vagy egyéb szakaszosan világító fényforrásokat tartalmazó
képterületeken, vagy ha a témát rövid időre stroboszkóp, vagy más fényes,
pillanatra felvillanó fényforrás világítja meg, míg az objektíven át látható kép
kinagyítása esetén képzaj (véletlenszerűen elhelyezkedő fényes képpontok, köd
vagy vonalak) és nem várt színek jelentkezhetnek. Amennyiben videofelvétel
közben motoros rekeszt használ, vibrálást tapasztalhat.
Ne fordítsa a fényképezőgépet a nap, vagy más erőteljes fényforrás felé. Ezen
óvintézkedés figyelmen kívül hagyása a fényképezőgép belső áramkörének
károsodását eredményezheti.
Egyszerű fényképezés és visszajátszás 47
D Videók rögzítése
A felvétel automatikusan leáll, ha elérte a maximális hosszúságot, a
memóriakártya megtelik, az objektívet eltávolította, másik módot választott,
vagy a fénykép/videó választót C állásba forgatta. Felhívjuk figyelmét, hogy a
beépített mikrofon rögzítheti a rázkódáscsökkentés, az automatikus
élességállítás és a rekeszérték módosítása során a fényképezőgép vagy az
objektív által keltett zajt.
48 Egyszerű fényképezés és visszajátszás
Egyszerű visszajátszás
A fényképek és a videók megtekinthetők a fényképezőgépen.
1 Nyomja meg a K gombot.
A kijelzőn megjelenik egy kép.
2 Tekintsen meg további képeket.
További képeket a 4 vagy a 2 gomb
megnyomásával tekinthet meg. Amikor
képeket jelenít meg a monitoron, más
képek megtekintéséhez húzza az ujját
tollvonásszerűen balra vagy jobbra a
kijelzőn. A visszajátszás befejezéséhez és
fényképezés módba való visszatéréshez nyomja le félig a
kioldógombot.
Videók megtekintése
A videókat a 1 ikon jelzi. A visszajátszás elindításához koppintson a
kijelzőn látható a ikonra, vagy nyomja meg az J gombot; a
lejátszásban elfoglalt aktuális helyzetét a videó folyamatjelző sávja jelzi.
1 ikon
Hosszúság
a ikon
Aktuális pozíció/teljes hosszúság
Videó folyamatjelző Hangerő
sávja
Útmutató
Egyszerű fényképezés és visszajátszás 49
Az alábbi műveletek végezhetők el:
Művelet
Szüneteltetés
Lejátszás
Vissza- és
előretekerés
Lassított
visszajátszás
elindítása
Leírás
A visszajátszást a 3 gomb megnyomásával szüneteltetheti.
Az J gomb megnyomásával folytathatja a visszajátszást
videó szüneteltetése vagy vissza-/előretekerés közben.
A 4 gomb megnyomásával tekerhet vissza, a 2 gomb
megnyomásával pedig előre. A sebesség minden
gombnyomáskor megduplázódik, 2-szeresről 4-szeresre,
8-szorosra, 16-szorosra; a videó elejére vagy végére történő
ugráshoz tartsa lenyomva a vezérlőt (a kezdő képkockát h, a
befejező képkockát pedig i jelzés jelöli a kijelző jobb felső
sarkában). A videó szüneteltetése közben az előre- vagy
visszatekeréssel egyszerre egy képkockát ugorhat; a
folyamatos tekeréshez tartsa lenyomva a vezérlőt.
A videó szüneteltetése közben a 3 gomb megnyomásával
lassított visszajátszást indíthat el.
A fő vezérlőtárcsa egy lépéssel történő elforgatásával ugorhat
10 mp-et előre vagy hátra.
Ugrás az utolsó vagy A segédtárcsa elforgatásával ugorhat az utolsó vagy az első
az első képkockára képkockára.
A hangerő növeléséhez nyomja meg a X, csökkentéséhez
Hangerő-szabályozás
pedig a W (Q) gombot.
A videoszerkesztési beállítások megtekintéséhez
Videó vágása
szüneteltesse a visszajátszást, majd nyomja meg az i
gombot.
Teljes képes visszajátszásba a 1 vagy a K gomb
Kilépés
megnyomásával léphet ki.
Visszalépés
A fényképezés módba való kilépéshez nyomja le félig a
fényképezés módba kioldógombot.
10 mp-es ugrás
50 Egyszerű fényképezés és visszajátszás
Felesleges képek törlése
Az aktuális kép törléséhez nyomja meg a O gombot. Felhívjuk figyelmét,
hogy a törölt képeket nem lehet visszaállítani.
1 Jelenítse meg a törölni kívánt képet.
Jelenítse meg a törölni kívánt képet vagy
videót az „Egyszerű visszajátszás” részben
leírtak szerint (0 49).
2 Törölje a képet.
Nyomja meg a O gombot. Megjelenik egy
megerősítést kérő párbeszédablak; a kép
törléséhez és a visszajátszásba történő
visszalépéshez nyomja meg ismét a O
gombot. Ha a kép törlése nélkül kíván
kilépni, nyomja meg a K gombot.
A Törlés
A kiválasztott képek, a megadott napokon készült valamennyi kép, illetve a
memóriakártya kijelölt helyén tárolt összes kép törléséhez használja a
visszajátszás menü Törlés elemét.
Egyszerű fényképezés és visszajátszás 51
Alapvető beállítások
Ez a fejezet az alapvető fényképezési és visszajátszási beállításokat
ismerteti.
Élességállítás
Az élesség automatikusan, manuálisan vagy az érintéses vezérlés
használatával állítható be. Azt, hogy a fényképezőgép hogyan állít
élességet, a felhasználó által kiválasztott élességállítási mód és AF mező
mód határozza meg.
Élességállítási mód kiválasztása
Az élességállítási mód szabályozza, hogyan
állítson a fényképezőgép élességet. Az
élességállítási módot az i menü
Élességállítási mód elemében, valamint a
fényképezés és a videofelvétel menüben
választhatja ki (0 113, 189, 243).
Alapértelmezett beállítások használata esetén az élességállítási mód
megadható úgy is, hogy az Fn2 gomb nyomva tartása közben elforgatja
a fő vezérlőtárcsát (0 24).
Beállítás
AF-S
Egyszeri AF
Leírás
Mozdulatlan témákhoz. Az élességállításhoz nyomja le félig
a kioldógombot. Ha a fényképezőgép be tudja állítani az
élességet, az élességpont pirosról zöldre vált; az élesség
rögzül, amíg a kioldógombot félig lenyomva tartja. Ha a
fényképezőgép nem képes beállítani az élességet, az
élességpont pirosan villog. Alapértelmezett beállítások
esetén a zár csak akkor oldható ki, ha a fényképezőgép be
tudta állítani az élességet (élesség prioritás).
52 Alapvető beállítások
Beállítás
AF-C
AF-F
MF
Leírás
Mozgó témákhoz. A fényképezőgép mindaddig
folyamatosan állítja az élességet, amíg a kioldógomb félig le
van nyomva; ha a téma mozog, a fényképezőgép
Folyamatos AF megbecsüli a téma végső távolságát, és szükség esetén
módosítja az élességet. Alapértelmezett beállítások esetén a
zár kioldható attól függetlenül, hogy a téma fókuszban vane vagy sem (kioldás prioritás).
A fényképezőgép a téma mozgására vagy a kompozíció
változására reagálva folyamatosan állítja az élességet.
Állandó AF
Amikor félig lenyomja a kioldógombot, az élességpont
pirosról zöldre vált, és rögzül az élesség. Ez a beállítás csak
videó módban áll rendelkezésre.
Kézi
élességállítás
Állítsa be kézzel az élességet (0 61). A zár kioldható attól
függetlenül, hogy a téma éles-e vagy sem.
D Automatikus élességállítás
Élességállítás közben a kijelző kivilágosodhat vagy elsötétülhet, továbbá az
élességpont esetenként akkor is zöld színben jelenhet meg, amikor a
fényképezőgép nem tudja beállítani az élességet. Előfordulhat, hogy a
fényképezőgép az alábbi helyzetekben nem tudja automatikusan beállítani az
élességet:
• A téma a kép hosszanti élével párhuzamos vonalakat tartalmaz
• A téma kontrasztja gyenge
• Az élességpontban lévő téma élesen eltérő fényerejű területeket tartalmaz,
vagy a témát reflektorfény, neonfényreklám, illetve fényerejét változtató egyéb
fényforrás világítja meg
• Vibrálás vagy sávosodás jelenik meg fénycsöves, higany- vagy
nátriumgőzlámpás, vagy ezekhez hasonló megvilágítás esetén
• Kereszt (csillag) szűrőt, vagy más különleges szűrőt használ
• A téma nem tölti ki az élességpontot
• A témát szabályosan ismétlődő geometrikus mintázat jellemzi (pl. egy
felhőkarcoló redőny- vagy ablaksora)
D A fényképezőgép kikapcsolása
Amennyiben élességállítást követőn kikapcsolja, majd ismét bekapcsolja a
fényképezőgépet, megváltozhat a fókusz pozíciója.
A Kevés fényű AF
Gyenge fényviszonyok közepette a pontosabb élességállításhoz adja meg az AF-S
módot, és válassza az a11 Egyéni beállítás (Kevés fényű AF) Be elemét.
Alapvető beállítások 53
AF mező mód
Az élességpont a segédválasztó (0 89) vagy a
választógomb használatával helyezhető el. Az
AF mező mód határozza meg azt, hogyan
válasszon a fényképezőgép élességpontot
automatikus élességállításhoz. Az
alapértelmezett beállítás az Egypontos AF,
de más beállítások is választhatók az i menü
AF mező mód elemeiben, valamint a fényképezés és a videofelvétel
menüben (0 113, 189, 243).
Alapértelmezett beállítások használata esetén az AF mező mód
megadható úgy is, hogy az Fn2 gomb nyomva tartása közben elforgatja
a segédtárcsát (0 24).
Beállítás
3
Pontszerű AF
d
Egypontos AF
54 Alapvető beállítások
Leírás
Statikus témákról készülő felvételekhez ajánlott, például
épületek fényképezéséhez, műtermi termékfotózáshoz
vagy közelképek készítéséhez. A pontszerű AF
használatával a keretben lévő kiválasztott pontra
hajszálpontosan beállíthatja az élességet. Ez a beállítás
csak akkor áll rendelkezésre, amikor fénykép módot
választott, és az Élességállítási mód menüpont
Egyszeri AF eleme van érvényben. Az élességállítás
hosszabb időt vehet igénybe, mint egypontos AF esetén.
A fényképezőgép a felhasználó által kiválasztott pontra
állítja be az élességet. Mozdulatlan témákhoz
alkalmazza.
Beállítás
e
f
g
h
Leírás
A fényképezőgép a felhasználó által kiválasztott pontra
állítja be az élességet. Ha a téma hirtelen elmozdul a
kiválasztott pontból, a fényképezőgép a környező
élességpontokból származó információk alapján állítja
be az élességet. Használata sportolók és más mozgékony
Dinamikus AF mező
témák fényképezéséhez ajánlott, amelyek egypontos AF
használatával nehezen örökíthetők meg. Ez a beállítás
csak akkor áll rendelkezésre, amikor fénykép módot
választott, és az Élességállítási mód menüpont
Folyamatos AF eleme van érvényben.
Ugyanaz, mint az Egypontos AF esetében, azzal a
kivétellel, hogy a fényképezőgép szélesebb területre
állítja be az élességet; a Széles mezős AF (N) beállítás
Széles mezős AF (K) esetén a fókuszmező nagyobb, mint a Széles mezős AF
(K) beállítás alkalmazása esetén. Használja az egypontos
AF alkalmazásával nehezen megörökíthető mozgó
témákról készülő gyors felvételekhez vagy képekhez,
vagy videó módban akkor, ha meg szeretné könnyíteni
az élességállítást pánozással vagy megdöntött
fényképezőgéppel készülő felvételeknél, illetve ha
Széles mezős AF (N) mozgó témáról készít felvételt. Amennyiben a
kiválasztott fókuszmező a fényképezőgéptől különböző
távolságra elhelyezkedő témákat tartalmaz, a
fényképezőgép a legközelebbi témát részesíti előnyben.
A fényképezőgép automatikusan érzékeli a témát, és
kiválasztja a fókuszmezőt. Használata akkor ajánlott,
amikor nincs idő az élességpont kézi kiválasztására,
illetve amikor portrét vagy gyors felvételt készít, vagy
hirtelen ötlettől vezérelve fényképez. A fényképezőgép a
portrétémákat részesíti előnyben; portrétéma észlelése
Automatikus AF
esetén az élességpontot jelző borostyánszínű keret
mező
jelenik meg a portréalany arca körül, illetve ha a
fényképezőgép észleli a portréalany szemét, akkor az
egyik vagy másik szem körül (arc-/szemérzékelő AF). Ez
lehetővé teszi, hogy az aktív portrétémák fényképezése
során a kompozícióra vagy az illető arckifejezésére
koncentrálhasson (0 57). A témakövetést (0 58) az J
gomb megnyomásával kapcsolhatja be.
Alapvető beállítások 55
A s: A középső élességpont
Az Automatikus AF mező kivételével az összes AF mező módban egy pont
jelenik meg a kép közepén elhelyezkedő élességpontban.
A Gyors élességpont választás
Ha gyorsabban kíván élességpontot választani, megadhatja az a5 Egyéni
beállítás (Használt élességpontok) Minden második pont elemét, így a
rendelkezésre álló élességpontoknak csak a negyede lesz elérhető (a Széles
mezős AF (N) funkcióhoz használható élességpontok száma nem változik).
Amennyiben az élességpont kiválasztásához szívesebben használja a
segédválasztót, akkor az f2 Egyéni beállítás (Egyéni vezérléskiosztás) >
Segédválasztó közepe menüpontjában található Középső élességpont
kiválaszt. elem megadása esetén a segédválasztó középső gombjával gyorsan
kiválaszthatja a központi élességpontot.
56 Alapvető beállítások
❚❚ Arc-/szemérzékelő AF
Amikor az Automatikus AF mező
használatával fényképez portrétémákat, az a4
Egyéni beállítás (Autom. AF mező arc/
szemérzék.) segítségével kiválaszthatja,
hogy a fényképezőgép az arcot és a szemet is
érzékelje-e (arc-/szemérzékelő AF), vagy csak
az arcot (arcérzékelő AF). Amennyiben a
fényképezőgép az Arc- és szemérzékelés be
beállítás használata során portrétémát észlel,
egy, az élességpontot jelző borostyánszínű
keret jelenik meg a téma arca körül, illetve ha
a fényképezőgép észleli a portrétéma szemét,
akkor az egyik vagy másik szeme körül (arc-/
Élességpont
szemérzékelő AF). Az Arcérzékelés be
beállítás alkalmazása során észlelt arcokat hasonlóképpen
borostyánszínű keret jelzi. AF-S élességállítási módban az élességpont
zöldre vált, amikor a fényképezőgép beállította az élességet.
Több portrétéma vagy több szem észlelése esetén e és f ikon jelenik
meg az élességponton, ilyenkor a 4 vagy a 2 gomb megnyomásával
áthelyezheti az élességpontot egy másik arcra vagy szemre.
Amennyiben arca érzékelését követően az érintett személy elfordul, az
élességpont követi a mozgását.
Visszajátszás során az J gomb megnyomásával ráközelíthet az
élességállításhoz használt arcra vagy szemre.
D Arc-/szemérzékelő AF
A szemérzékelés videó módban nem áll rendelkezésre. Előfordulhat, hogy a
szem- és arcérzékelés az alábbi helyzetekben nem működik megfelelően:
• a portréalany arca túlságosan nagy vagy túlságosan kis részét foglalja el a
keretnek,
• a portréalany arca túl erősen vagy túl gyengén van megvilágítva,
• a portréalany szemüveget vagy napszemüveget visel,
• a portréalany arca vagy szeme haj vagy más tárgy takarásában van, illetve
• a portréalany fényképezés közben intenzíven mozog.
Alapvető beállítások 57
❚❚ Témakövetés
Amennyiben az AF mező mód menü
Automatikus AF mező pontja van
érvényben, az J gomb megnyomásával
bekapcsolja a témakövetést. Ekkor az
élességpont irányzék formáját veszi fel;
helyezze az irányzékot a követni kívánt
témára, majd a témakövetés elindításához
nyomja meg ismét az J gombot, vagy nyomja meg az AF-ON gombot. Az
élességpont követi a kiválasztott témát, amint az keresztülhalad a képen
(portré témák esetén az élességpont a téma arcát fogja követni). A
témakövetés befejezéséhez nyomja meg harmadszorra az J gombot.
Témakövetés módból a W (Q) gomb megnyomásával léphet ki.
D Témakövetés
Előfordulhat, hogy a fényképezőgép nem képes gyorsan mozgó, a keretből
kilépő vagy más tárgyak által takart, szemmel láthatóan változó méretű, színű
vagy fényerejű, illetve túl kicsi, túl nagy, túl fényes, túl sötét vagy a háttérhez
hasonló színű és fényerejű téma követésére.
58 Alapvető beállítások
Érintéses kioldás
Az érintéses vezérlés élességállításra és
zárkioldásra használható. Az élességállításhoz
érintse meg a kijelzőt, a zárkioldáshoz pedig
emelje fel ujját a kijelzőről.
Az illusztráción látható ikonra koppintva
megadhatja, hogy fényképezés módban
milyen műveletet hajthat végre a kijelzőre
való koppintással. Az alábbi beállítások közül
választhat:
• W: Az élességpont elhelyezéséhez és az
élességállításhoz érintse meg a kijelzőt (arc
érzékelése esetén a fényképezőgép a kiválasztott ponthoz
legközelebb eső arcra állítja be az élességet). Az élesség rögzül, amíg
az ujja a kijelzőn marad; a zár kioldásához emelje fel az ujját a kijelzőről.
Csak fénykép módban használható.
• V: A fentiekben leírtak érvényesek, azzal a kivétellel, hogy a zár nem
old ki, amikor az ujját felemeli a kijelzőről. Ha az AF mező mód
automatikus AF mező beállításra van állítva, akkor a fényképezőgép
követi a kiválasztott témát, amint az keresztülhalad a képen; más téma
kiválasztásához koppintson a kívánt témára a kijelzőn.
• X: A készülék letiltja az érintéses kioldás használatát.
Alapvető beállítások 59
D Fényképek készítése az érintéses fényképezés beállításaival
A kioldógomb akkor is használható élességállításra és felvételkészítésre, amikor a
W ikon megjelenik a kijelzőn, jelezve, hogy alkalmazhatók az érintéses
fényképezés beállításai. Az érintéses fényképezés beállításaival egyszerre csak
egy képet készíthet, ezek a beállítások nem használhatók kézi élességállításhoz,
vagy fénykép készítéséhez videofelvétel közben; sorozatfelvételhez vagy
videofelvétel közben képek készítéséhez használja a kioldógombot.
Előfordulhat, hogy a fényképezőgép nem tud élességet állítani a szemérzékelés
bekapcsolt állapotában érintésvezérléssel kiválasztott arcra vagy szemre,
ilyenkor szükség lehet a választógomb használatára.
Önkioldó módban a monitor megérintésekor rögzül a kiválasztott téma élessége,
és – körülbelül 10 másodperccel azután, hogy felemelte az ujját a kijelzőről – a
készülék megkezdi az önkioldó módban aktuálisan kiválasztott számú felvétel
elkészítését.
60 Alapvető beállítások
Kézi élességállítás
Amikor az automatikus élességállítás nem a
kívánt eredményt hozza, beállíthatja kézzel az
élességet. Helyezze az élességpontot a
témára, majd forgassa addig az élességállító
gyűrűt vagy a vezérlőgyűrűt, amíg a téma
élessé nem válik.
A nagyobb pontosság érdekében a X gomb
megnyomásával ráközelítheti az objektíven át
látható képre.
Amikor a téma fókuszban van, az élességpont
zölden világít, és az élességjelzés (I)
megjelenik a kijelzőn.
Élességjelzés
I
Leírás
A téma fókuszban van.
F
Az élességpont a fényképezőgép és
a téma között helyezkedik el.
H
F H
Az élességpont a téma mögött van.
(villog)
Fókusztávolság jelzése
Élességjelzés
A fényképezőgép nem tudja
meghatározni, hogy éles-e a téma.
Amikor kézi élességállítást használ olyan témákhoz, amelyek élessége
automatikusan nem állítható be, az élességjelzés (I) akkor is
megjelenhet, ha a téma nincs fókuszban. Közelítsen rá az objektíven át
látható képre, és ellenőrizze az élességet. Ajánlatos állványt használnia
azokban az esetekben, amikor a fényképezőgép nem tudja beállítani az
élességet.
Alapvető beállítások 61
D Az élességállítási mód kiválasztását lehetővé tévő objektívek
A kézi élességállítási módot kiválaszthatja az objektív vezérlőivel.
D Képsík pozíció
A téma és a fényképezőgép közötti
távolságot a képsíknak a gépvázon látható
jelzésétől (E) kell mérni. Az objektív bajonett
pereme és a képsík közötti távolság 16 mm.
16 mm
Képsík jelzése
A Élességkiemelés
Amennyiben a d10 Egyéni beállításban
(Élességkiemelés) engedélyezte az élesség
kiemelését, kézi élességállítási módban a
fókuszban lévő tárgyakat színes körvonalakkal
jelöli a készülék. Előfordulhat, hogy az
élességkiemelés nem jelenik meg, ha a
fényképezőgép nem képes érzékelni a
körvonalakat, ebben az esetben az objektíven át
látható kép segítségével ellenőrizze az élességet a
kijelzőn.
62 Alapvető beállítások
Az élességállítás területe
Fehéregyensúly
A fehéregyensúly biztosítja, hogy a fehér színű tárgyak a fényforrás
színétől függetlenül fehérnek látsszanak. A legtöbb fényforráshoz az
alapértelmezett beállítást (j) érdemes alkalmazni. Amennyiben az
automatikus fehéregyensúllyal nem érhető el a kívánt eredmény,
válasszon másik beállítást az alábbiakban leírtak szerint.
A fehéregyensúlyt az i menü
Fehéregyensúly elemében, valamint a
fényképezés és a videofelvétel menüben
választhatja ki (0 98, 170, 240).
Alapértelmezett beállítások használata esetén a fehéregyensúly
megadható úgy is, hogy az Fn1 gomb nyomva tartása közben elforgatja
a fő vezérlőtárcsát (0 24).
Az 4 (Automatikus), I (Fénycső), K (Színhőmérséklet választása)
és L (Felhasználói beállítás) menü megnyitása esetén a menü
elemeit kiválaszthatja úgy, hogy az Fn1 gomb nyomva tartása közben
elforgatja a segédtárcsát.
Alapvető beállítások 63
Beállítás
K*
Leírás
A fehéregyensúlyt automatikusan beállítja
a készülék, hogy a legtöbb fényforrás
mellett optimális eredményt hozzon. Külső
4 Automatikus
vaku használata esetén a fehéregyensúly a
vaku által létrehozott fényviszonyoknak
megfelelően módosul.
Fehér megőrz.
Eltávolítja az izzólámpás megvilágítás alatt
(meleg szín. csökk.)
keletkező meleg színeket.
Részben megőrzi az izzólámpás
3 500–
Általános hangulat megőrzése
megvilágítás alatt keletkező meleg
8 000
színeket.
Megőrizi az izzólámpás megvilágítás alatt
Meleg színek megőrzése
keletkező meleg színeket.
Ez a beállítás a szabad szemmel látható
4 500–
színekhez közelítő színeket hoz létre a
D Automatikus
természetes fény
8 000
természetes fénynél készülő felvételeken.
Használata közvetlen napfénnyel
5 200
H Közvetlen napfény
megvilágított témákkal ajánlott.
Használata nappali fényben, borús égbolt
6 000
G Felhős
alatt ajánlott.
Használata nappali fényben, árnyékban
8 000
M Árnyék
lévő témákhoz ajánlott.
Használata izzólámpás megvilágításnál
3 000
J Izzólámpa
ajánlott.
I
Fénycső
Nátriumgőzlámpák
Meleg, fehér fluoreszk.
Fehér fényű fluoreszkáló
Hideg, fehér fluoreszk.
Nappali, fehér fluoreszk.
Nappali fényű fluoreszkáló
Magas hőmérs. hig.gőzlámpa
5
Vaku
2 700
3 000
3 700
4 200
5 000
6 500
7 200
5 400
Használata fénycsöves megvilágításnál
ajánlott; válassza ki a fényforrásnak
megfelelő égőtípust.
Használata műtermi stroboszkópos
világítással és más nagy vakuegységekkel
ajánlott.
* Színhőmérséklet. Minden érték csak becsült adat és nem tükrözi a finomhangolást (amennyiben
alkalmazható).
64 Alapvető beállítások
Beállítás
K
L
Színhőmérséklet
választása
Felhasználói beállítás
K*
Leírás
Kiválaszthatja a színhőmérsékletet az
2 500– értéklistából, illetve úgy, hogy az Fn1 gomb
10 000 nyomva tartása közben elforgatja a
segédtárcsát.
Megmérheti egy adott téma vagy
fényforrás fehéregyensúlyát (közvetlen
mérési módba az Fn1 gomb nyomva
tartásával léphet, 0 101), átmásolhatja egy
—
meglévő fénykép fehéregyensúly-értékét,
vagy az Fn1 gomb nyomva tartásával és a
segédtárcsa elforgatásával kiválaszthat egy
már meglévő értéket.
* Színhőmérséklet. Minden érték csak becsült adat és nem tükrözi a finomhangolást (amennyiben
alkalmazható).
A 4 („Automatikus”)
Az automatikus fehéregyensúly-beállítással
készült fényképek képinformációs kijelzőjén
megjelenik a fényképezőgép által a kép
készítésekor választott színhőmérséklet. Ezt az
értéket referenciaként használhatja a
Színhőmérséklet választása menüpont
beállításának megadásakor. Amennyiben
visszajátszás során meg szeretné jeleníteni a
fényképezési adatokat, lépjen a visszajátszás menü Visszajátszási megjelen.
beáll. elemére, és válassza ki a Fényképezési adatok beállítást.
Alapvető beállítások 65
D D („Automatikus természetes fény”)
Előfordulhat, hogy mesterséges megvilágítás esetén az D (Automatikus
természetes fény) használata nem a kívánt eredményt hozza. Ilyen esetben
válassza az 4 (Automatikus) lehetőséget vagy a fényforrásnak megfelelő
beállítást.
D Műtermi vakus megvilágítás
Az 4 (Automatikus) beállítás nagy, műtermi vakuegységek használatakor
lehet, hogy nem biztosítja a kívánt eredményt. Ilyenkor használjon felhasználói
fehéregyensúly-beállítást, vagy állítsa a fehéregyensúlyt a 5 (Vaku) értékre, és
finomhangolással pontosítsa a fehéregyensúlyt.
D Fehéregyensúly finomhangolása
Ha nem a Színhőmérséklet választása beállítás van érvényben, a
fehéregyensúlyt finomra hangolhatja az i menü Fehéregyensúly elemében,
valamint a fényképezés és a videofelvétel menüben (0 99).
A Színhőmérséklet
A fényforrások érzékelt színe a nézőtől és egyéb körülményektől függően
változik. A színhőmérséklet egy fényforrás színének objektív mértékegysége,
meghatározásához azt a hőmérsékletet adják meg, melyre egy tárgyat fel kell
hevíteni az azonos hullámhosszú fény kibocsátásához. A hozzávetőleg 5000–
5500 K színhőmérsékletű fényforrások fehérnek tűnnek, míg az alacsonyabb
színhőmérsékletűek, például az izzólámpák, kissé sárgának vagy vörösnek
látszanak. A magasabb színhőmérsékletű fényforrások kékes árnyalatúnak
látszanak.
„Melegebb” (vörösebb) színek
„Hidegebb” (kékebb) színek
3000
4000
5000
6000
8000
10000 [ K ]
Általában válassza az alacsonyabb értékeket, ha a képek vörös árnyalatot kapnak,
vagy szándékosan hidegebb színeket kíván alkalmazni, és a magasabb értékeket,
ha a képek kékes árnyalatúak, vagy szándékosan melegebbé kívánja tenni a
színeket.
66 Alapvető beállítások
Néma fényképezés
Az elektronikus zár bekapcsolásával
kiküszöbölheti a mechanikus zár működése
során keletkező zajt és rázkódást, ehhez a
fényképezés menü Néma fényképezés
menüpontját állítsa Be értékre. Felhívjuk
figyelmét, hogy ilyenkor a d5 Egyéni
beállításban (Zár típusa) kiválasztott
beállítástól függetlenül az elektronikus zár lép működésbe.
A néma fényképezés bekapcsolt állapotát
egy ikon jelzi a kijelzőn. A Folyamatos H
(bővített) módtól eltérő kioldási módokban
a zár kioldásakor a kijelző rövid időre
elsötétül, jelezve, hogy fénykép készült.
A néma fényképezés bekapcsolásakor megváltozik a folyamatos kioldási
módok (0 85) képtovábbítási sebessége, és néhány funkció – a vaku, a
hosszú expozíciós zajcsökkentés, a vibrációcsökkentés és a hangjelzés –
nem használható.
D Néma fényképezés
A Néma fényképezés menüpont Be elemének kiválasztása elnémítja a zár
keltette zajt, de ez nem menti fel a fotóst a fényképen szereplő személyek
magánéletének és a képhez fűződő jogainak tiszteletben tartása alól. Bár a
mechanikus zár hangja elnémul, más zajok továbbra is hallhatók maradnak,
például az automatikus élességállításkor, a rekesz beállításakor, illetve a
Rázkódáscsökkentés menüpont Ki elemétől eltérő beállítás alkalmazása esetén
a G vagy a K gomb megnyomásakor keltett zaj. Néma fényképezés közben
vibrálás, sávosodás vagy torzítás jelenhet meg a kijelzőn és a végső képen
fénycsöves, higanygőzlámpás vagy nátriumlámpás megvilágítás mellett, illetve
ha a fényképezőgép vagy a téma fényképezés közben mozog. Egyenetlen
képszélek, színhiba, moaré és fényes pontok szintén megjelenhetnek. Fényes
területek vagy sávok jelenhetnek meg a villogó reklámtáblákat vagy egyéb
szakaszosan világító fényforrásokat tartalmazó képterületeken, vagy ha a témát
rövid időre stroboszkóp, vagy más fényes, pillanatra felvillanó fényforrás világítja
meg.
Alapvető beállítások 67
Képek értékelése
Kiválasztott képeit értékelheti, vagy megjelölheti a későbbi törléshez. Az
értékelés megtekinthető a Capture NX-D és a ViewNX-i programban is. A
védett képek nem értékelhetők.
1 Válasszon ki egy képet.
A K gomb megnyomásával indítsa el a
visszajátszást, és jelenítse meg az értékelni
kívánt képet.
2 Jelenítse meg az i menüt.
Az i menü megjelenítéséhez nyomja meg
az i gombot.
3 Válassza az Értékelés lehetőséget.
Jelölje ki az Értékelés menüpontot, és
nyomja meg az J gombot.
4 Válasszon az értékelések közül.
A fő vezérlőtárcsa elforgatásával válasszon
egy nulla és öt csillag közötti értékelést,
vagy a d jelzés kiválasztásával jelölje ki a
képet későbbi törlésre. A művelet
végrehajtásához nyomja meg az J
gombot.
68 Alapvető beállítások
Képek véletlen törlésének megakadályozása
Az i menü Védelem menüpontjának használatával védheti meg képeit
a véletlen törléstől. Ezzel azonban NEM akadályozza meg azt, hogy a
képek a memóriakártya formázásakor törlődjenek.
1 Válasszon ki egy képet.
A K gomb megnyomásával indítsa el a
visszajátszást, és jelenítse meg a védeni
kívánt képet.
2 Jelenítse meg az i menüt.
Az i menü megjelenítéséhez nyomja meg
az i gombot.
3 Válassza a Védelem lehetőséget.
Jelölje ki a Védelem menüpontot, és
nyomja meg az J gombot. A védett
képeket P ikon jelöli; a védelem
eltávolításához jelenítse meg a képet,
majd ismételten hajtsa végre a 2. és 3.
lépést.
A Az összes kép védelmének eltávolítása
Amennyiben a visszajátszás menü Visszajátszás mappa menüpontjában
aktuálisan kiválasztott mappában vagy mappákban tárolt valamennyi képről el
szeretné távolítani a védelmet, használja az i menü Összes védelem törlése
elemét.
Alapvető beállítások 69
Vezérlőgombok fényképezéshez
Ez a fejezet a fényképezés során használható vezérlőket mutatja be.
A módválasztó tárcsa
Az alábbiakban ismertetett
Módválasztó tárcsa
módok kiválasztásához nyomja
meg a módválasztó tárcsa zár
kioldóját és forgassa el a
módválasztó tárcsát:
• b Automatikus: Egy „célozz és lőj”
mód, amelyben a
fényképezőgép állítja be az
Módválasztó tárcsa zár kioldója
expozíciót és a színárnyalatot
(0 41, 45).
• P Programozott automatikus: A fényképezőgép az optimális expozíció
biztosítása érdekében állítja be a záridőt és a rekeszt. Gyors
felvételekhez ajánlott, illetve olyan helyzetekben, amikor csak kevés
idő áll rendelkezésre a fényképezőgép beállításainak elvégzéséhez.
• S Záridő-előválasztásos automatikus: A felhasználó adja meg a záridőt; a
fényképezőgép pedig kiválasztja a legjobb eredményt biztosító
rekeszt. Használja a mozgás kimerevítéséhez vagy elmosódottá
tételéhez.
• A Rekesz-előválasztásos automatikus: A felhasználó adja meg a rekeszt; a
fényképezőgép pedig kiválasztja a legjobb eredményt biztosító
záridőt. Akkor használja, ha a hátteret elmosódottá, vagy az előteret és
a hátteret egyaránt élessé kívánja tenni.
• M Kézi: A záridőt és a rekeszt egyaránt a felhasználó állítja be. Hosszú
időtartamú expozíciókhoz állítsa a záridőt a „hosszú expozíció” vagy az
„időzített” lehetőségek egyikére.
• U1, U2 és U3 felhasználói beállítások mód: A gyakran használt beállításait
ezekhez a pozíciókhoz rendelve gyorsan elő tudja hívni azokat.
70 Vezérlőgombok fényképezéshez
P: Programozott automatikus
Ebben a módban a fényképezőgép a
beépített program szerint automatikusan
állítja a záridőt és a rekeszt, hogy a legtöbb
helyzetben optimális expozíciót biztosítson.
A záridő és a rekesz különféle, de azonos
expozíciót eredményező kombinációi
választhatók ki a fő vezérlőtárcsa
elforgatásával („rugalmas program”). A rugalmas program működése
alatt a kijelzőn megjelenik a rugalmas program jelzése (U). A záridő és a
rekesz alapbeállításainak visszaállításához forgassa addig a fő
vezérlőtárcsát, amíg a jelzés eltűnik a kijelzőről, válasszon másik módot,
vagy kapcsolja ki a fényképezőgépet.
S: Záridő-előválasztásos automatikus
Záridő-előválasztásos automatikus módban a
felhasználó választja ki a záridőt, és a
fényképezőgép ez alapján határozza meg az
optimális expozícióhoz szükséges
rekeszértéket. A záridő kiválasztásához
forgassa el a fő vezérlőtárcsát. A záridő „×200”
értékre, vagy 30 mp és 1/8000 mp közötti
értékekre állítható, és a kiválasztott
beállításnál rögzíthető (0 281).
Monitor
Funkciókijelző
Vezérlőgombok fényképezéshez 71
A: Rekesz-előválasztásos automatikus
Rekesz-előválasztásos automatikus módban
megválaszthatja a szükséges rekeszt,
miközben a fényképezőgép automatikusan
kiválasztja az optimális expozíciót biztosító
záridőt. A segédtárcsa elforgatásával
választhat rekeszértéket az objektívhez
tartozó minimális és maximális értékek közül.
A rekesz a kiválasztott értéken rögzíthető
(0 281).
Monitor
Funkciókijelző
A Videó mód expozíciós beállításai
Videó módban az alábbi expozíciós beállítások módosíthatók:
P, S 1
A
M
Rekesz
—
✔
✔
Záridő
—
—
✔
ISO érzékenység
— 2, 3
— 2, 3
✔ 3, 4
1 Az S mód expozíciója megfelel a P módban elérhető expozíciónak.
2 Az ISO érzékenység felső határértéke a videofelvétel menü ISO érzékenység beállítása >
Legnagyobb érzékenység pontjában adható meg.
3 Az ISO érzékenység beállítása > Legnagyobb érzékenység vagy az ISO
érzékenység (M mód) menüpontban megadott beállítástól függetlenül a videofelvétel menü
Elektronikus VR menüpontjának Be értékre állítása esetén a felső határérték ISO 25600 (Z 7) vagy
51200 (Z 6).
4 Amennyiben a videofelvétel menü ISO érzékenység beállítása >Autom. ISO érz. sz.
(M mód) menüpontját Be értékre állítja, az ISO érzékenység felső határértéke a Legnagyobb
érzékenység menüpontban megadható.
72 Vezérlőgombok fényképezéshez
M: Kézi
Kézi expozíciós módban a záridőt és a rekeszértéket egyaránt a
felhasználó állítja be. Forgassa el a fő vezérlőtárcsát a záridő, a
segédtárcsát pedig a rekeszérték kiválasztásához. A záridő „×200”
értékre, vagy 30 mp és 1/8000 mp közötti értékekre állítható, illetve a zár
hosszú időtartamú expozíciók esetén tetszőleges ideig nyitva tartható
(0 78). A rekesz az objektív által megengedett legkisebb és legnagyobb
érték között állítható. Az expozíció ellenőrzéséhez használja az expozíció
jelzőket.
Monitor
Funkciókijelző
Záridő
Záridő
Rekesz
Rekesz
A záridő és a rekesz a kiválasztott értéken rögzíthető.
Vezérlőgombok fényképezéshez 73
D Expozíció jelzők
Az expozíció jelzők mutatják, ha a fénykép a jelenlegi beállítások mellett alulvagy túlexponált lenne. A b1 Egyéni beállításban (Exp.vez. fényérték
fokozatai) megadott beállítástól függően az alul- vagy túlexponáltság mértéke
1
/3 vagy 1/2 Fé lépésekben jelenik meg. Ha a fénymérő rendszer határértékeit
túllépi, a kijelzőik villognak.
A b1 Egyéni beállítás értéke „1/3 lépés”
Túlexponált több mint
Optimális expozíció
Alulexponált 1/3 Fé-vel
3 Fé-vel
Monitor
Kereső
A Automatikus ISO érzékenység szabályozás (M mód)
Az automatikus ISO érzékenység szabályozás (0 81) engedélyezése esetén az
ISO érzékenységet automatikusan módosítja a készülék, hogy a megadott
záridővel és rekeszértékkel optimális expozíciót biztosítson.
74 Vezérlőgombok fényképezéshez
Felhasználói beállítások: U1, U2 és U3 mód
A gyakran használt beállításait hozzárendelheti a módválasztó tárcsa U1,
U2 és U3 pozíciójához.
❚❚ A felhasználói beállítások mentése
A beállítások mentéséhez hajtsa végre az alábbi lépéseket:
1 Válassza ki a kívánt módot.
Forgassa a módválasztó
tárcsát a kívánt módba.
2 Módosítsa a beállításokat.
Módosítsa igény szerint a fényképezőgép beállításait, többek között
az alábbiakat:
• a fényképezés menü beállításai,
• a videofelvétel menü beállításai,
• az Egyéni beállítások, és
• a fényképezés mód, a záridő (S és M mód), a rekesz (A és M mód), a
rugalmas program (P mód), az expozíciókompenzáció és a
vakukompenzáció.
3 Válassza a Felhasználói beáll. mentése
lehetőséget.
Jelölje ki a beállítás menü Felhasználói
beáll. mentése elemét, és nyomja meg a
2 gombot.
4 Válassza ki a kívánt pozíciót.
Jelölje ki a Mentés U1 beállításban, Mentés U2 beállításban és
Mentés U3 beállításban lehetőségek egyikét, majd nyomja meg a
2 gombot.
Vezérlőgombok fényképezéshez 75
5 Mentse el a felhasználói beállításokat.
Jelölje ki a Beállítások mentése menüpontot, majd az J gomb
megnyomásával rendelje az 1. és 2. lépésben kiválasztott
beállításokat a módválasztó tárcsa 4. lépésben megadott
pozíciójához.
❚❚ Felhasználói beállítások előhívása
Az adott pozícióhoz utoljára
társított beállítások előhívásához
forgassa a módválasztó tárcsát U1,
U2 vagy U3 állásba.
❚❚ Felhasználói beállítások visszaállítása
Az U1, U2 és U3 pozíció alapbeállításainak visszaállításához:
1 Válassza a Felh. beállítások
visszaállítása lehetőséget.
Jelölje ki a beállítás menü Felh.
beállítások visszaállítása elemét, és
nyomja meg a 2 gombot.
2 Válassza ki a kívánt pozíciót.
Jelölje ki az U1 visszaállítása, U2 visszaállítása és U3 visszaállítása
lehetőségek egyikét, majd nyomja meg a 2 gombot.
3 Állítsa vissza a felhasználói beállításokat.
Jelölje ki a Visszaállítás lehetőséget, és a kiválasztott pozíció
alapértékeinek visszaállításához nyomja meg az J gombot. A
fényképezőgép ilyenkor P módban üzemel.
76 Vezérlőgombok fényképezéshez
D Felhasználói beállítások
A következő elemek nem menthetők U1, U2 és U3 beállításban.
Fényképezés menü:
• Tárolási mappa
• Képterület kiválasztása
• A Picture Control kezelése
• Többszörös expozíció
• Időzített felvételkészítés
• Időzített videó
• Fókuszléptetéses fényképezés
Videofelvétel menü:
• Képterület kiválasztása
• A Picture Control kezelése
Vezérlőgombok fényképezéshez 77
Hosszú időtartamú expozíciók (M mód)
Válassza a következő záridők egyikét mozgó
fények, csillagok, éjszakai jelenetek vagy
tűzijáték hosszú időtartamú expozícióval
történő megörökítéséhez.
• Hosszú expozíció: A zár nyitva marad, amíg a
kioldógombot lenyomva tartja.
• Időzített: Az expozíció a kioldógomb
lenyomásakor kezdődik, és a gomb
másodszori lenyomásakor fejeződik be.
• Záridő: Hosszú expozíció
(35 másodperces
expozíció)
• Rekesz: f/25
Az elmosódottság megelőzése érdekében
rögzítse a fényképezőgépet állványra, vagy használjon külön
beszerezhető vezeték nélküli távvezérlőt, vezetékes távkioldót vagy más
távkioldó eszközt. Annak érdekében, hogy a zár nyitva tartása alatt ne
szűnjön meg az áramellátás, a Nikon emellett teljesen feltöltött
akkumulátor, vagy külön beszerezhető hálózati tápegység és
tápcsatlakozó használatát javasolja. Felhívjuk figyelmét, hogy hosszú
időtartamú expozíciók esetében fényes foltok, véletlenszerűen
elhelyezkedő fényes képpontok vagy köd formájában képzaj
jelentkezhet. A fényes foltok és a köd előfordulását mérsékelheti a
fényképezés menü Hosszú expozíció zajcsökk. menüpontjának Be
beállításával.
1 Készítse elő a fényképezőgépet a művelet elvégzéséhez.
Erősítse fel a fényképezőgépet állványra, vagy helyezze stabil, sík
felületre.
2 Válassza az M módot.
Forgassa a módválasztó
tárcsát M állásba.
78 Vezérlőgombok fényképezéshez
3 Válasszon záridőt.
A fő vezérlőtárcsa elforgatásával válassza ki a Bulb (Hosszú expozíció)
vagy a Time (Időzített) záridőt.
Hosszú expozíció
Időzített
4 Nyissa a zárat.
Hosszú expozíció: Az élességállítást követően nyomja le teljesen a
kioldógombot. Az expozíció befejezéséig tartsa lenyomva a
kioldógombot.
Időzített: Nyomja le teljesen a kioldógombot.
5 Csukja be a zárat.
Hosszú expozíció: Vegye le az ujját a kioldógombról.
Időzített: Nyomja le teljesen a kioldógombot.
Vezérlőgombok fényképezéshez 79
Az S (ISO érzékenység) gomb
Az S gomb nyomva tartásával és a fő
vezérlőtárcsa elforgatásával a rendelkezésre
álló fény mennyiségéhez igazíthatja a
fényképezőgép fényérzékenységét. Az
érzékenység aktuális beállítása megjelenik a
felvételi mód kijelzőn és a funkciókijelzőn.
ISO 64 és ISO 25600 közötti beállításokat (Z 6
modell esetén ISO 100 és ISO 51200 közötti
beállításokat) választhat; speciális
helyzetekhez azonban rendelkezésre állnak
kb. 0,3–1 Fé-vel a legalacsonyabb érték alatti,
illetve 0,3–2 Fé-vel a legmagasabb érték
feletti beállítások is. Ezenfelül b módban
használható egy további, ISO-A (automatikus)
lehetőség.
S gomb
Fő vezérlőtárcsa
D ISO érzékenység
Minél nagyobb az ISO érzékenység, annál kevesebb fény elég az expozícióhoz,
ami rövidebb záridő vagy kisebb rekesz használatát teszi lehetővé, a képen
azonban nagyobb eséllyel jelentkezik zaj (véletlenszerűen elhelyezkedő fényes
képpontok, köd vagy vonalak). A zaj megjelenésének valószínűsége megnő
Hi 0,3 és Hi 2 közötti értékek használata esetén.
D Hi 0,3–Hi 2
A Hi 0,3 és Hi 2 közötti beállítások 0,3–2 Fé ISO érzékenységgel haladják meg a
legmagasabb számértéket. A Hi 0,3 ISO 32000-nek (Z 7), illetve 64000-nek (Z 6)
felel meg, a Hi 2 pedig ISO 102400-zal (Z 7), illetve 204800-zal (Z 6) egyenértékű.
D Lo 0,3–Lo 1
A Lo 0,3 és Lo 1 közötti beállítások 0,3–1 Fé ISO érzékenységgel alacsonyabbak a
legalacsonyabb számértéknél. A Lo 0,3 ISO 50-nek (Z 7), illetve 80-nak (Z 6) felel
meg, a Lo 1 pedig ISO 32-vel (Z 7), illetve 50-nel (Z 6) egyenértékű. Akkor
ajánlatos használni, amikor erős fénynél nagyobb rekeszértékeket vagy
hosszabb záridőket alkalmaz. A csúcsfényes területek veszíthetnek
részletgazdagságukból, ezért a legtöbb esetben legalább a legalacsonyabb
számértékű érzékenység használata ajánlott.
80 Vezérlőgombok fényképezéshez
Automatikus ISO érzékenység szabályozás
P, S, A és M módban az automatikus ISO
Segédtárcsa
érzékenység szabályozás ki- és bekapcsolható
az S gomb megnyomásával és a
segédtárcsa elforgatásával. Az automatikus
ISO érzékenység szabályozás engedélyezése
esetén az ISO érzékenységet automatikusan
módosítja a készülék, amikor az S gomb és
a fő vezérlőtárcsa használatával megadott
értékkel nem biztosítható az optimális
expozíció. Annak érdekében, hogy az ISO
érzékenység értéke ne legyen túlzottan
S gomb
magas, a fényképezés menü ISO
érzékenység beállítása > Legnagyobb
érzékenység elemében egy ISO 100 (Z 7), illetve 200 (Z 6) és Hi 2 közötti
érték kiválasztásával beállíthatja az ISO érzékenység felső határértékét.
Az automatikus ISO érzékenység szabályozás bekapcsolt állapotában a
felvételi mód kijelzőn ISO AUTO, a funkciókijelzőn pedig ISO-A felirat válik
láthatóvá. Amennyiben a készülék módosította az érzékenység
felhasználó által megadott értékét, a módosított érték jelenik meg a
kijelzőn.
Monitor
Funkciókijelző
D Automatikus ISO érzékenység szabályozás
Amennyiben az automatikus ISO érzékenység szabályozás bekapcsolt
állapotában a felhasználó által megadott ISO érzékenység magasabb a
Legnagyobb érzékenység értékénél, akkor a felhasználó által megadott érték
kerül alkalmazásra. Vaku használata esetén a záridő az e1 Egyéni beállításban
(Vakuszinkron sebessége) megadott záridő és az e2 Egyéni beállításban
(Vakus záridő) megadott záridő közötti értékekre korlátozódik.
Vezérlőgombok fényképezéshez 81
Az E (expozíciókompenzáció) gomb
Az b módtól eltérő módokban az expozíciókompenzációt a
fényképezőgép által javasolt expozícióérték megváltoztatására
használhatja, világosabbá vagy sötétebbé téve a képeket. –5 Fé
(alulexponált) és +5 Fé (túlexponált) közötti értékeket választhat, 1/3 Fé
lépésközökkel (csak fényképek esetén; az expozíciókompenzáció
videóknál –3 és +3 Fé között állítható). Általában a pozitív értékek
világosabbá, a negatívak sötétebbé teszik a témát.
−1 Fé
Nincs
expozíciókompenzáció
+1 Fé
Az expozíciókompenzáció értékének kiválasztásához nyomja meg a E
gombot, és forgassa a fő vezérlőtárcsát mindaddig, amíg a kijelzőn meg
nem jelenik a kívánt érték.
E gomb
Funkciókijelző
Fő vezérlőtárcsa
82 Vezérlőgombok fényképezéshez
±0,0-tól eltérő értékek esetén a E gomb felengedését követően a
kijelzőn megjelenik az expozíció jelző és a E ikon. Az
expozíciókompenzáció aktuális értékét ellenőrizheti a E gomb
megnyomásával.
Monitor
Kereső
A normál expozíció visszaállításához állítsa az expozíciókompenzációt
±0 értékre. A fényképezőgép kikapcsolásakor az expozíciókompenzáció
nem áll vissza alaphelyzetbe.
D M mód
M módban az expozíciókompenzáció csak az expozíció jelzőt befolyásolja; a
záridő és a rekesz nem változik. Az expozíció jelző és az expozíciókompenzáció
aktuális értéke a E gomb megnyomásával megjeleníthető.
D Vakus fényképezés
Külső vaku használata esetén az expozíciókompenzáció érinti mind a
vakuszintet, mind az expozíciót, egyaránt megváltoztatva a főtéma és a háttér
fényerejét. Az e3 Egyéni beállításban (Expozíciókompenz. vakuhoz) az
expozíciókompenzáció hatása a háttérre korlátozható.
Vezérlőgombok fényképezéshez 83
A c/E (kioldási mód/önkioldó) gomb
A „kioldási mód” határozza meg, hogy mi történik a kioldógomb
megnyomásakor. Kioldási módot úgy választhat, hogy a c (E) gomb
nyomva tartása közben elforgatja a fő vezérlőtárcsát. A kívánt beállítás
kijelölését követően nyomja meg az J gombot; a kiválasztott beállítást
ikon jelöli a felvételi mód kijelzőn és a funkciókijelzőn.
Monitor
Funkciókijelző
Fénykép módban az alábbi beállítások állnak rendelkezésre.
Beállítás
U
Egyképes
V
Folyamatos L
W
Folyamatos H
Leírás
A fényképezőgép a kioldógomb minden egyes
megnyomásakor egy fényképet készít.
A kioldógomb nyomva tartása közben a fényképezőgép
másodpercenként 1–5 képet rögzít. A fényképezési
sebességet a segédtárcsa elforgatásával választhatja ki,
miután a kioldási mód menüjében kijelölte a Folyamatos L
menüpontot.
A kioldógomb nyomva tartása közben a fényképezőgép
másodpercenként legfeljebb körülbelül 5,5 képet rögzít.
84 Vezérlőgombok fényképezéshez
Beállítás
X
E
Folyamatos H
(bővített)
Önkioldó
Leírás
A kioldógomb nyomva tartása közben a fényképezőgép
másodpercenként legfeljebb körülbelül 9 képet (Z 7) vagy
12 képet (Z 6) rögzít. Külső vakuegységek nem
használhatók. A vibrációcsökkentés hatása nem érvényesül
a felvételeken.
Képeket készíthet az önkioldó alkalmazásával (0 87).
D A felvételi mód kijelző
Lassú sorozatfelvétel és gyors sorozatfelvétel módban a kijelző még a
felvételkészítés során is azonnal frissül.
D Képtovábbítás sebessége
A képtovábbítás sebessége a fényképezőgép beállításaitól függően változó. A
különböző beállításokkal elérhető, hozzávetőleges maximális fényképezési
sebességeket az alábbi táblázatban ismertetjük.
Kioldási mód
Képminőség
JPEG/TIFF
Folyamatos L
NEF (RAW)/
NEF (RAW) + JPEG
JPEG/TIFF
Folyamatos H
NEF (RAW)/
NEF (RAW) + JPEG
JPEG/TIFF
Folyamatos H
(bővített)
NEF (RAW)/
NEF (RAW) + JPEG
Bitmélység
—
12
14
—
12
14
—
12
14
Néma fényképezés
Ki
Be
Z 7: 4 kép/mp
Z 6: 4,5 kép/mp
5 kép/mp
Z 7: 3,5 kép/mp
Z 6: 4 kép/mp
Z 7: 4 kép/mp
5,5 kép/mp
Z 6: 4,5 kép/mp
Z 7: 5 kép/mp
Z 7: 3,5 kép/mp
Z 6: 5,5 kép/mp
Z 6: 4 kép/mp
Z 7: 9 kép/mp
Z 7: 8 kép/mp
Z 6: 12 kép/mp
Z 6: 12 kép/mp
Z 7: 8 kép/mp
Z 7: 6,5 kép/mp
Z 6: 9 kép/mp
Z 6: 8 kép/mp
Vezérlőgombok fényképezéshez 85
D Folyamatos H (bővített)
A fényképezőgép beállításaitól függően az egyes sorozatok közben az expozíció
kiszámíthatatlanul változhat. Ez az expozíció rögzítésével elkerülhető (0 90).
D Az átmeneti tároló
A fényképezőgép átmeneti tárolója ideiglenes tárolási lehetőséget nyújt, hogy a
fényképek memóriakártyára történő írása közben is folytatni lehessen a
fényképezést. Az aktuális beállításokkal az átmeneti tárolóban tárolható
felvételek hozzávetőleges számát az expozíció számláló kijelzője mutatja, amikor
félig lenyomja a kioldógombot.
Monitor
Funkciókijelző
Amíg tart a fényképek mentése a memóriakártyára, a kártyaművelet jelzőfénye
világít. A fényképezés körülményeitől és a memóriakártya teljesítményétől
függően a felvétel néhány másodperctől néhány percig is eltarthat. Ne távolítsa
el a memóriakártyát és ne vegye ki az áramforrást, illetve ne válassza le a
fényképezőgépet az áramforrásról, míg a kártyaművelet jelzőfénye ki nem alszik. Ha
kikapcsolja a fényképezőgépet, mialatt adat maradt a tárolóban, a tápforrás nem
kapcsol ki, míg a tárolóban lévő összes kép rögzítve nem lesz. Ha az akkumulátor
lemerül, miközben képek maradtak az átmeneti tárolóban, a kioldógomb nem
használható és a képeket a memóriakártyára másolja a fényképezőgép.
86 Vezérlőgombok fényképezéshez
Videó módban megadhatja, hogy milyen műveletet végezzen a készülék
a kioldógomb megnyomásakor (0 45).
Beállítás
U
Egyképes
c
Folyamatos
Leírás
A fényképezőgép a kioldógomb minden egyes
megnyomásakor egy fényképet készít. A kiválasztott
beállítástól függetlenül az egyes videókhoz legfeljebb 50
kép készíthető.
A fényképezőgép a kioldógomb nyomva tartása közben
egyszerre legfeljebb 3 mp-ig (Z 7) vagy 2 mp-ig (Z 6) készít
képeket. A fényképezési sebesség a videofelvétel menü
Képméret / képkockaseb. menüpontjában megadott
beállítás szerint változó. Videofelvétel közben egyszerre
csak egy fénykép készíthető.
Az önkioldó
Önkioldó módban a kioldógomb lenyomásával elindítja az időzítőt,
amelynek lejártakor készül egy fénykép.
1 Válassza az önkioldó módot.
A c (E) gomb nyomva tartása közben a
fő vezérlőtárcsa elforgatásával jelölje ki a
E (önkioldó) lehetőséget.
2 Adja meg a kioldási késedelem hosszát.
A segédtárcsa elforgatásával válassza ki a
kioldási késedelem hosszát, majd nyomja
meg az J gombot.
Vezérlőgombok fényképezéshez 87
3 Komponálja meg a képet, és állítsa be az
élességet.
AF-S élességállítási mód esetén az időzítő
csak akkor indul el, ha a fényképezőgép be
tudja állítani az élességet.
4 Indítsa el az időzítőt.
Az időzítő indításához nyomja le teljesen a
kioldógombot. Ekkor E ikon jelenik meg a
kijelzőn, és az önkioldó jelzőfénye villogni
kezd; a villogás két másodperccel a
fénykép elkészítése előtt abbamarad.
D Több felvétel készítése
A c2 Egyéni beállításban (Önkioldó) választhatja ki a felvételek számát, a
felvételek közötti időköz hosszát, valamint az önkioldó visszaszámlálásának
időtartamát.
88 Vezérlőgombok fényképezéshez
A segédválasztó
A segédválasztót irányító karként használva
kiválaszthatja az élességpontot, illetve a
segédválasztó közepének megnyomásával
rögzítheti az élességet és/vagy az expozíciót.
Élességpont kiválasztása
A segédválasztó használatával kiválaszthatja
az élességpontot a felvételi mód kijelzőn. Az
élességpont választás nem áll rendelkezésre,
amikor az AF mező mód beállítása az
automatikus AF mező (0 54).
Élességpont
Automatikus expozíció (AE) rögzítése
A segédválasztó középső gombjának megnyomásával az aktuális
beállításon rögzítheti az expozíciót. Az AE rögzítést használhatja a
felvételek újrakomponálására, miután elvégezte a fénymérést egy olyan
témán, amely a végső kompozíción nem a kiválasztott fókuszmezőben
fog elhelyezkedni; ez a funkció különösen hatékonyan alkalmazható,
amikor célpont- vagy középre súlyozott fénymérést használ.
Élességrögzítés
AF-C élességállítási módban a segédválasztó közepének lenyomásával az
aktuális témán rögzítheti az élességet. Az élességrögzítés használatához
válasszon az automatikus AF mezőtől eltérő AF mező módot.
Vezérlőgombok fényképezéshez 89
❚❚ Az élesség és az expozíció rögzítése
Az élesség és az expozíció egyidejű rögzítéséhez hajtsa végre az alábbi
lépéseket.
1 Állítsa be az élességet és az expozíciót.
Helyezze a témát a kiválasztott élességpontba, és a kioldógombot
félig lenyomva állítsa be az élességet és az expozíciót.
2 Rögzítse az élességet és az expozíciót.
A kioldógombot félig lenyomva tartva az
élesség és az expozíció rögzítéséhez
nyomja meg a segédválasztó középső
gombját (a kijelzőn megjelenik az AE-L
ikon).
Kioldógomb
Segédválasztó
90 Vezérlőgombok fényképezéshez
3 Komponálja újra a fényképet, és készítse
el a felvételt.
Az élesség a felvételek készítése között
rögzítve marad, ha a kioldógombot félig
lenyomva tartja (AF-S), vagy nyomva tartja
a segédválasztó közepét, ezáltal egymás
után több fényképet is készíthet azonos
élességbeállítással.
Az élességrögzítés használatakor ne módosítsa a fényképezőgép és a
téma közötti távolságot. Ha a téma elmozdul, állítsa be újra az élességet
az új távolságnak megfelelően.
D AF-S
AF-S élességállítási módban az élesség a kioldógomb félig történő lenyomása
közben rögzül (az élesség a segédválasztó középső gombjának megnyomása
alatt is rögzül).
D Expozíció rögzítése a kioldógombbal
Amennyiben a Be (félig lenyomva) lehetőséget választja a c1 Egyéni
beállításban (Kioldógomb AE-L), a kioldógomb félig történő lenyomásával
rögzítheti az expozíciót.
Vezérlőgombok fényképezéshez 91
Az i menü
Az i gomb megnyomására megjelenik az i menü, amely az aktuális
mód gyakran használt beállításait tartalmazza.
Az i menü használata
Az i menü megjelenítéséhez nyomja meg az
i gombot.
A menüelemeket a választógombbal jelölheti ki, a menüelemek
beállításait pedig az J gomb megnyomásával jelenítheti meg, ezt
követően a kijelölt beállítást az J gomb megnyomásával választhatja ki,
ezzel egyben vissza is lép az i menübe (ha a beállítások módosítása
nélkül kíván visszatérni az előző kijelzőre, nyomja meg az i gombot).
A A vezérlőtárcsák
A kijelölt menüelemek beállításait úgy is
módosíthatja, hogy a fő vezérlőtárcsa
elforgatásával kiválaszt egy beállítást, majd
megnyomja az J gombot (az esetlegesen
rendelkezésre álló albeállítások a segédtárcsa
elforgatásával választhatók ki; bizonyos esetekben
a beállítások mindkét tárcsával kiválaszthatók). Az
aktuális beállítás kerül kiválasztásra akkor is, ha a
választógombbal kijelöl egy másik elemet, vagy félig lenyomja a kioldógombot.
92 Az i menü
A fénykép mód i menüje
Alapbeállítások esetén az alábbi menüelemek jelennek meg a fénykép
mód i menüjében.
1
2
3
4
5
6
1
3
5
7
9
11
2
4
6
8
10
12
Picture Control beállítása..................... 94 7 Wi-Fi-kapcsolat.....................................109
Fehéregyensúly...................................... 98 8 Aktív D-Lighting ................................... 110
Képminőség .......................................... 104 9 Kioldási mód ......................................... 111
Képméret ............................................... 106 10 Rázkódáscsökkentés ........................... 112
Vaku mód............................................... 107 11 AF mező mód........................................113
Fénymérés ............................................. 108 12 Élességállítási mód .............................. 113
Az i menü 93
Picture Control beállítása
A témának vagy a jelenet típusának megfelelően válasszon egy Picture
Control beállítást.
Beállítás
Leírás
A fényképezőgép a Picture Control Általános
beállítása alapján automatikusan módosítja a
színárnyalatokat és a tónusokat. A portré témák
bőrárnyalata lágyabbnak, a kültéri felvételeken pedig a
lombozat, az égbolt és hasonló részletek élénkebbnek
fognak tűnni, mint a Picture Control Általános
beállításával készült képeken.
Általános képfeldolgozás az egyenletes minőség
biztosításához. Használata a legtöbb helyzetben
ajánlott.
Minimális szintű képfeldolgozás a természetes hatás
elérése érdekében. Olyan fényképekhez válassza,
amelyek utófeldolgozást vagy retusálást igényelnek.
A színek javításával élénk, fényképnyomtatás hatás
érhető el a képeken. Az elsődleges színeket
hangsúlyozó fényképekhez válassza.
n
Automatikus
Q
Általános
R
Semleges
S
Élénk
T
Monokróm
Monokróm fényképek készítéséhez.
o
Portré
A portrékat a természetes bőrtónus elérése érdekében
dolgozza fel.
p
Tájkép
Vibráló tájképek és városképek készítéséhez.
q
Egyenletes
k01–
k20
Creative Picture
Control (Kreatív
Picture Control)
94 Az i menü
Részletek megőrzése a csúcsfényektől az árnyékokig
terjedő tónusok széles skáláján. Olyan fényképekhez
válassza, amelyek sokrétű utófeldolgozást vagy
retusálást igényelnek.
Az alábbi Picture Control beállításokból választhat,
amelyek mindegyike a színárnyalat, a tónus, a
színtelítettség és más beállítások egyedi összeállítása
révén ér el egy adott hatást: Álom, Reggel, Pop,
Vasárnap, Komor, Drámai, Csend, Fehérített,
Melankolikus, Tiszta, Farmer, Játékszer, Szépia, Kék,
Piros, Rózsaszín, Faszén, Grafit, Bináris és Szén.
A Picture Control beállítások
megtekintéséhez jelölje ki a kívánt Picture
Control beállítást, és nyomja meg a 3
gombot. A beállítások módosításának
eredménye ellenőrizhető a kijelzőn (0 96).
Az aktuális Picture Control beállítást
felvételkészítés közben egy ikon jelzi a
kijelzőn.
Az i menü 95
❚❚ A Picture Control beállítások módosítása
A Picture Control beállítások a jelenet vagy a
felhasználó kreatív szándéka szerint
módosíthatók. Ehhez jelölje ki az i menü
Picture Control beállítása elemét, és az J
gomb megnyomásával jelenítse meg a
Picture Control beállítások listáját, majd
jelölje ki a kívánt Picture Controlt, és a 3
gomb megnyomásával jelenítse meg beállítási lehetőségeit. A kívánt
beállítás kijelöléséhez nyomja meg a 1 vagy a 3 gombot, majd válassza
ki a kívánt értéket a 4 vagy a 2 gombbal 1-es lépésközzel haladva, vagy
a segédtárcsa elforgatásával 0,25-ös lépésközzel haladva (az elérhető
menüpontok a kiválasztott Picture Controltól függően eltérők). Az
alapértékek a O gomb megnyomásával állíthatók vissza.
A szükséges beállítások elvégzését követően
az J gomb megnyomásával léptesse
érvénybe a változtatásokat, és térjen vissza az
i menübe. A fényképezőgép csillaggal („U”)
jelöli azokat a Picture Controlokat, amelyek az
alapértékektől eltérő beállításokat
tartalmaznak.
D Előző beállítások
A Picture Control beállítási menüjében az
értékkijelzés alatt található j jelzés az adott
beállítás előző értékét mutatja.
D „A” (Automatikus)
A bizonyos beállításoknál elérhető A (automatikus) lehetőség kiválasztásakor a
fényképezőgép automatikusan módosítja az adott beállítást. Az eredmény az
expozíciótól és a téma képen belüli elhelyezkedésétől függően változó.
A Az „n Automatikus” Picture Control
Amennyiben az n Automatikus lehetőséget
választotta a Picture Control beállítása
menüpontban, akkor a beállítások az A−2 és A+2
közötti tartományban állíthatók.
96 Az i menü
Az alábbi beállítások állnak rendelkezésre:
Beállítás
Leírás
Mérsékelheti vagy fokozhatja a Creative Picture Control (Kreatív
Hatás szintje
Picture Control) hatását.
A kiegyensúlyozott eredmény érdekében gyorsan beállíthatja az
Gyors élesség
Élesítés, a Középtartományú élesítés és a Tisztaság szintjét. Az
alábbi elemeket egyenként is módosíthatja:
• Élesítés: Szabályozhatja a részletek és a körvonalak élességét.
Élesítés
• Középtartományú élesítés: Beállíthatja az élességet az
KözéptartomáÉlesítés és a Tisztaság beállításának a középtónusú minták és
nyú élesítés
vonalak finomságára gyakorolt hatása szerint.
• Tisztaság: A fényerő és a dinamikus tartomány módosítása
nélkül kiigazíthatja a kép általános élességét és a vastagabb
Tisztaság
körvonalak élességét.
Kontraszt
Beállíthatja a kontrasztot.
Növelheti vagy mérsékelheti a fényerőt anélkül, hogy
Fényerő
minőségromlás következne be a fényes vagy árnyékos
területeken.
Színtelítettség
Szabályozhatja a színek élénkségét.
Színárnyalat
Módosíthatja a színárnyalatot.
Szűrőeffektusok Színes szűrők hatását állíthatja elő monokróm képeken.
Megadhatja a monokróm képek árnyalatát. A B&W (fekete-fehér)
Tónus
lehetőségtől eltérő beállítás kiválasztása esetén a 3 gomb
megnyomásával megjelenítheti a színtelítettségi beállításokat.
Tónus
(Creative
Módosíthatja a Creative Picture Controlokhoz (Kreatív Picture
Picture Control
Controlokhoz) alkalmazott színárnyalatot.
(Kreatív Picture
Control))
D Szűrőeffektusok
Az alábbi lehetőségek közül választhat:
Mód
Y (sárga)
O (narancssárga)
R (piros)
G (zöld)
Beállítás
Ezek a beállítások fokozzák a kontrasztot, és tompítják az égbolt fényességét a
tájképeken. A narancs kontrasztosabb eredményt ad, mint a sárga, a vörös pedig
kontrasztosabbat, mint a narancs.
A zöld lágyabbá teszi a bőrtónust, ezért ideálisan alkalmazható portrékhoz.
Az i menü 97
Fehéregyensúly
Beállíthatja a fehéregyensúlyt (további részletekről a „Fehéregyensúly”
részben olvashat, 0 63).
Beállítás
4
Automatikus
Fehér megőrz. (meleg szín. csökk.)
Általános hangulat megőrzése
Meleg színek megőrzése
D
H
G
M
J
Automatikus természetes fény
Közvetlen napfény
Felhős
Árnyék
Izzólámpa
Beállítás
I
Fénycső
Nátriumgőzlámpák
Meleg, fehér fluoreszk.
Fehér fényű fluoreszkáló
Hideg, fehér fluoreszk.
Nappali, fehér fluoreszk.
Nappali fényű fluoreszkáló
Magas hőmérs. hig.gőzlámpa
5
K
L
Vaku
Színhőmérséklet választása
Felhasználói beállítás
Az Automatikus vagy a Fénycső beállítás
kijelölése esetén a 3 gomb megnyomásával
megjelenítheti a kijelölt elem albeállításait.
Az aktuális fehéregyensúly beállítást
felvételkészítés közben egy ikon jelzi a
kijelzőn.
98 Az i menü
❚❚ A fehéregyensúly finomhangolása
Az i menü Fehéregyensúly elemének
kiválasztásakor megjelenik a fehéregyensúly
beállításainak listája. A Színhőmérséklet
választása lehetőségtől eltérő beállítás
kijelölése esetén a 3 gomb megnyomásával
megjeleníthetők a finomhangolási
beállítások. A finomhangolási beállítások
módosításának eredménye a kijelzőn ellenőrizhető.
Zöld növelése
Kék növelése
Borostyán növelése
Bíborvörös növelése
A fehéregyensúly finomhangolásához koppintson a kijelzőn látható
nyilakra, vagy használja a választógombot. A beállítások elmentéséhez
és az i menübe való visszalépéshez nyomja meg az J gombot.
A finomhangolás tényét a fehéregyensúly
ikonja melletti csillag („U”) jelzi a felvételi mód
kijelzőn.
Az i menü 99
❚❚ Színhőmérséklet választása
Az i menü Fehéregyensúly elemének kiválasztásakor megjelenik a
fehéregyensúly beállításainak listája. A Színhőmérséklet választása
lehetőség kijelölése esetén a 3 gomb megnyomásával megjeleníthetők
a színhőmérséklet beállításai.
Az A–B (borostyán-kék)
tengely értéke
A G–M (zöld-bíborvörös)
tengely értéke
Az A–B (borostyán-kék) vagy a G–M (zöld-bíborvörös) tengely
számjegyeinek kijelöléséhez nyomja meg a 4 vagy a 2 gombot, az
érték módosításához pedig a 1 vagy a 3 gombot. A beállítások
elmentéséhez és az i menübe való visszalépéshez nyomja meg az J
gombot. Amennyiben nullától eltérő értéket választott a G–M (zöldbíborvörös) tengelyen, a fehéregyensúly ikonja mellett egy csillag („U”)
jelenik meg.
D Színhőmérséklet választása
Felhívjuk figyelmét, hogy fénycsöves megvilágítás esetén nem biztosítható a
kívánt eredmény. Fénycsöves fényforrásokhoz válassza a I (Fénycső) beállítást.
Egyéb fényforrások esetén készítsen egy próbafelvételt annak eldöntésére, hogy
a kiválasztott érték megfelelő-e.
100 Az i menü
❚❚ Felhasználói beállítás
A felhasználói beállítás segítségével akár hat egyedi fehéregyensúly
beállítást is rögzíthet és hívhat elő, amikor vegyes fényviszonyok között
vagy erőteljes színt adó fényforrásoknál fényképez. A fehéregyensúly
felhasználói beállításának méréséhez hajtsa végre az alábbi lépéseket.
1 Jelenítse meg a fehéregyensúly
felhasználói beállításait.
Az i menü fehéregyensúly kijelzőjén
jelölje ki a Felhasználói beállítás elemet,
majd a 3 gomb megnyomásával jelenítse
meg a fehéregyensúly felhasználói
beállításainak listáját.
2 Válasszon felhasználói beállítást.
Jelölje ki a fehéregyensúly kívánt
felhasználói beállítását (d-1 és d-6 között),
majd az J gomb megnyomásával
válassza ki a kijelölt felhasználói beállítást,
és térjen vissza az i menübe.
D Védett felhasználói beállítások
A g ikonnal jelölt felhasználói beállítások
védettek, ezért nem módosíthatók.
3 Válassza a közvetlen mérés módot.
Jelölje ki az i menü Fehéregyensúly
elemét, majd tartsa mindaddig lenyomva
az J gombot, amíg a felvételi mód
kijelzőn és a funkciókijelzőn látható L
ikon villogni nem kezd, és a
fehéregyensúly célpontja (r) meg nem
jelenik a kiválasztott élességpontnál.
Az i menü 101
4 Mérje meg a fehéregyensúlyt.
A fehéregyensúly méréséhez koppintson
egy fehér vagy szürke tárgyra, vagy a
választógombbal helyezze a r jelzést a
kijelző fehér vagy szürke területére, majd
vagy nyomja meg az J gombot, vagy
nyomja le teljesen a kioldógombot (ha
külső vakut rögzített a készülékhez, a r jelzés nem helyezhető át, ez
esetben tehát a fehéregyensúly értékét a kép közepén elhelyezkedő
fehér vagy szürke tárgyon kell megmérnie).
Ha a fényképezőgép nem tudja megmérni
a fehéregyensúlyt, üzenet jelenik meg. Ez
esetben próbáljon egy másik tárgyat
használni a fehéregyensúly méréséhez.
5 Lépjen ki a közvetlen mérési módból.
A közvetlen mérési módból való kilépéshez nyomja meg az i
gombot.
102 Az i menü
D Fehéregyensúly felhasználói beállításának mérése
A fehéregyensúly felhasználói beállítása HDR fénykép vagy többszörös expozíció
készítése közben nem mérhető.
D Közvetlen mérési mód
Ha semmilyen műveletet nem végez, a közvetlen mérési mód a c3 Egyéni
beállítás (Kikapcsolás késleltetése) > Készenléti időzítő elemében megadott
időtartamon belül befejeződik.
D Felhasználói beállítások kezelése
A fényképezés menü Fehéregyensúly > Felhasználói beállítás
menüpontjában a kiválasztott felhasználói beállításba másolhatja egy meglévő
fénykép fehéregyensúly értékét, megjegyzést adhat a felhasználói
beállításokhoz, vagy beállíthatja azok védelmét.
D Felhasználói beállítás: felhasználói beállítás kiválasztása
A kívánt felhasználói beállítás kiválasztásához
lépjen a fényképezés menü Fehéregyensúly >
Felhasználói beállítás elemére, majd jelölje ki a
kívánt beállítást, és nyomja meg az J gombot. Ha
jelenleg nincs megadva érték a kiválasztott
felhasználói beállításhoz, a fehéregyensúly 5200 K
értékre áll, amely megegyezik a Közvetlen
napfény beállítással.
Az i menü 103
Képminőség
Megadhatja fényképeinek fájlformátumát.
Beállítás
NEF (RAW) + JPEG finomm
NEF (RAW) + JPEG finom
NEF (RAW) + JPEG normálm
NEF (RAW) + JPEG normál
NEF (RAW) + JPEG alapm
NEF (RAW) + JPEG alap
NEF (RAW)
JPEG finomm
JPEG finom
JPEG normálm
JPEG normál
JPEG alapm
JPEG alap
TIFF (RGB)
Leírás
A készülék minden képet két példányban rögzít: az
egyik egy NEF (RAW) kép, a másik egy JPEG másolat.
Visszajátszás során csak a JPEG másolat jelenik meg,
de a JPEG példány törlésekor a NEF (RAW) kép is
törlődik. A NEF (RAW) kép csak számítógépen
tekinthető meg.
A készülék a képeket NEF (RAW) formátumban
rögzíti.
A készülék a képeket JPEG formátumban rögzíti. A
minőségnek a „finomtól” a „normálon” át az „alap”
felé történő haladásával párhuzamosan nő a
tömörítési arány és csökken a fájlméret. A csillaggal
m jelölt beállítások a maximális minőségről
gondoskodnak, míg a m nélküli beállítások
biztosítják, hogy az összes kép nagyjából azonos
fájlmérettel rendelkezzen.
A készülék tömörítetlen TIFF-RGB formátumú
képeket rögzít, csatornánként 8 bites bitmélységgel
(24 bites szín).
Az aktuálisan kiválasztott beállítás
felvételkészítés közben megjelenik a kijelzőn.
104 Az i menü
A NEF (RAW)
A „*.nef” kiterjesztéssel rögzített NEF (RAW) képfájlok a képérzékelőből
továbbított nyers adatokat tartalmazzák. A Nikon ViewNX-i és Capture NX-D
szoftverével a képminőség romlása nélkül a kívánt gyakorisággal módosíthatja
(akár többször is) az expozíciókompenzációt, a fehéregyensúlyt és hasonló
beállításokat, így ez a formátum ideálisan alkalmazható a különböző módokon
feldolgozni szándékozott képekhez. A ViewNX-i és a Capture NX-D díjmentesen
letölthető a Nikon letöltési központjából.
Az az eljárás, amellyel a NEF (RAW) képek más formátumokba (például JPEG
formátumba) konvertálhatók, az úgynevezett „NEF (RAW) feldolgozás”. A NEF
(RAW) képek más formátumokba mentéséhez használhatja a ViewNX-i és a
Capture NX-D számítógépes alkalmazást vagy a fényképezőgép retusálás
menüjében található NEF (RAW) feldolgozás menüpontot.
Az i menü 105
Képméret
Megadhatja, hogy fényképeit milyen méretben rögzítse a készülék.
Beállítás
Nagy
NEF (RAW) Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
JPEG/TIFF
Kicsi
Leírás
Megadhatja a NEF (RAW) formátumban rögzítendő képek
méretét. A NEF (RAW) beállítás csak akkor áll rendelkezésre,
ha NEF (RAW) képminőség beállítás van érvényben.
Megadhatja a JPEG vagy TIFF formátumban rögzítendő
képek méretét.
Az aktuálisan kiválasztott beállítás
felvételkészítés közben megjelenik a kijelzőn.
A képek képpontban számított fizikai mérete a Képterület kiválasztása
menüpont beállításától függően változó.
Z 7:
Képterület
FX (36 × 24)
DX (24 × 16)
5 : 4 (30 × 24)
1 : 1 (24 × 24)
16 : 9 (36 × 20)
Nagy
8256 × 5504
5408 × 3600
6880 × 5504
5504 × 5504
8256 × 4640
Képméret
Közepes
6192 × 4128
4048 × 2696
5152 × 4120
4128 × 4128
6192 × 3480
Kicsi
4128 × 2752
2704 × 1800
3440 × 2752
2752 × 2752
4128 × 2320
FX (36 × 24)
DX (24 × 16)
1 : 1 (24 × 24)
16 : 9 (36 × 20)
Nagy
6048 × 4024
3936 × 2624
4016 × 4016
6048 × 3400
Képméret
Közepes
4528 × 3016
2944 × 1968
3008 × 3008
4528 × 2544
Kicsi
3024 × 2016
1968 × 1312
2000 × 2000
3024 × 1696
Z 6:
Képterület
106 Az i menü
Vaku mód
Megadhatja a külső vakukhoz alkalmazni kívánt vaku módot (0 354). A
rendelkezésre álló beállítások köre a módválasztó tárcsával kiválasztott
módtól függ.
Beállítás
I
J
Derítő vakuzás
K
Hosszú szink. +
vörösszemh-csökk.
L
Hosszú záridős
szinkron
Vörösszemhatáscsökkentés
Elérhetősége
Beállítás
Elérhetősége
M
Szinkron a hátsó
redőnyre
P, S, A, M
s
Vaku kikapcsolva
b, P, S, A, M
b, P, S, A, M
P, A
Az aktuálisan kiválasztott beállítást
felvételkészítés közben ikon jelzi a kijelzőn.
Az i menü 107
Fénymérés
A fénymérés határozza meg, hogy miként állítsa a fényképezőgép az
expozíciót. Az alábbi beállítások állnak rendelkezésre:
Beállítás
L
M
N
t
Leírás
A fényképezőgép a kép széles területén végez
fénymérést, és a tónuseloszlásnak, a színnek, a
Mátrixmérés
kompozíciónak, valamint a távolságnak megfelelően
állítja be az expozíciót, hogy a lehető legjobban
visszaadja a szabad szemmel érzékelhető látványt.
A fényképezőgép az egész képen elvégzi a fénymérést, de
a kép közepén elhelyezkedő területre helyezi a
legnagyobb súlyt; e terület méretét kiválaszthatja a b3
Középre súlyozott
Egyéni beállításban (Középre súlyoz. mérőmező).
fénymérés
Klasszikus fénymérés portrékhoz; használata akkor is
ajánlott, ha 1×-esnél nagyobb expozíciós tényezőjű
(szűrőtényezőjű) szűrőket használ.
A fényképezőgép a fényt az aktuális élességpont körüli
 4 mm-es körben méri (hozzávetőleg a kép 1,5%-án), ami
lehetővé teszi olyan témák mérését, amelyek nem a kép
középpontjában helyezkednek el (automatikus AF mező
Célpont-fénymérés
mód kiválasztása esetén a fényképezőgép a központi
élességponton méri a fényt). A célpont-fénymérés
biztosítja a téma megfelelő expozícióját, még akkor is, ha
a háttér sokkal fényesebb vagy sötétebb.
A fényképezőgép a csúcsfényekre helyezi a legnagyobb
Csúcsfényre
súlyt. Ezzel a beállítással mérsékelheti a minőségromlást a
súlyozott mérés
fényes területeken, például spotlámpával megvilágított
színpadi előadók fényképezésénél.
Az aktuálisan kiválasztott beállítást
felvételkészítés közben ikon jelzi a kijelzőn.
108 Az i menü
Wi-Fi-kapcsolat
Be- és kikapcsolhatja a készülék Wi-Fi funkcióját. A Wi-Fi bekapcsolásával
vezeték nélküli kapcsolatot hozhat létre számítógépekkel, illetve a
fényképezőgép és a SnapBridge alkalmazást futtató okostelefonok és
táblagépek (intelligens készülékek) között.
A Wi-Fi funkció bekapcsolt állapotában a
fényképezőgépen megjelenik a Wi-Fi ikon.
A Wi-Fi kikapcsolásához jelölje ki az i menü Wi-Fi-kapcsolat elemét, és
nyomja meg az J gombot. A Wi-Fi kapcsolat aktív állapotában a Wi-Fikapcsolat bezárása üzenet jelenik meg; a kapcsolat megszüntetéséhez
nyomja meg az J gombot.
A Vezeték nélküli kapcsolat
A számítógépekkel és intelligens eszközökkel létrehozható vezeték nélküli
kapcsolatról a Nikon letöltési központjában rendelkezésre álló Hálózati útmutató
nyújt tájékoztatást:
Z 7: https://downloadcenter.nikonimglib.com/hu/products/492/Z_7.html
Z 6: https://downloadcenter.nikonimglib.com/hu/products/493/Z_6.html
A SnapBridge használatáról bővebben az alkalmazás online súgójában
tájékozódhat.
Az i menü 109
Aktív D-Lighting
Az Aktív D-Lighting funkció használatakor megmaradnak a csúcsfényes
és árnyékos képterületek részletei, így természetes kontrasztú
fényképek készíthetők. Nagy kontrasztú fotótémák esetén érdemes
alkalmazni, például akkor, ha fényesen megvilágított kültéri jelenetet
fényképez ajtón vagy ablakon keresztül, vagy ha napos idő esetén
árnyékban levő témákról készít képeket. Mátrixméréssel használva a
leghatékonyabb.
Ki
Beállítás
Y
Automatikus
Z
P
Q
R
c
Extra magas
Magas
Normál
Y Automatikus
Leírás
A fényképezőgép automatikusan a fényképezés
körülményeihez igazítja az Aktív D-Lighting értékét
(M módban azonban az Y Automatikus beállítás a
Q Normál beállítás hatását hozza létre).
Kiválaszthatja az Aktív D-Lighting mértékét a következő
lehetőségek közül: Z Extra magas, P Magas,
Q Normál és R Alacsony.
Alacsony
Ki
Aktív D-Lighting funkció kikapcsolása.
Az aktuálisan kiválasztott beállítást
felvételkészítés közben ikon jelzi a kijelzőn.
D Aktív D-Lighting
Az Aktív D-Lighting használatával készített fényképeken véletlenszerűen
elhelyezkedő fényes képpontok, köd vagy csíkok formájában képzaj jelentkezhet.
Bizonyos témákon egyenetlen árnyékolás látszódhat. Az Aktív D-Lighting magas
ISO érzékenységnél (Hi 0,3–Hi 2) nem kerül alkalmazásra, akkor sem, ha a nagy
érzékenység automatikus ISO érzékenység szabályozással került kiválasztásra.
110 Az i menü
Kioldási mód
Kiválaszthatja, hogy milyen műveletet hajtson végre a készülék a
kioldógomb teljes lenyomásakor. További részletekről „A c/E (kioldási
mód/önkioldó) gomb” részben olvashat (0 84).
Beállítás
U
V
W
Egyképes
Folyamatos L
Beállítás
X
E
Folyamatos H (bővített)
Önkioldó
Folyamatos H
A Folyamatos L és az Önkioldó menüpont kijelölésekor további
beállításokat jeleníthet meg a 3 gomb megnyomásával.
A Folyamatos L kijelölése esetén a 3 gomb
megnyomására megjelennek a
képtovábbítási sebesség beállításai.
Az Önkioldó kijelölése esetén a 3 gomb
megnyomásával megjeleníthetők a kioldási
késedelem beállításai, valamint megadható
az időzítő lejártát követően készítendő
felvételek száma.
Az aktuális kioldási módot ikon jelzi a felvételi
mód kijelzőn és a funkciókijelzőn.
Az i menü 111
Rázkódáscsökkentés
Engedélyezheti vagy letilthatja a rázkódáscsökkentés működését. A
rendelkezésre álló beállítások objektívtől függően változók.
Beállítás
Be
C Normál
D
Sport
E
Ki
Leírás
Mozdulatlan témák fényképezésekor fokozhatja a
rázkódáscsökkentés hatását.
Ezt a beállítást sportolók, illetve egyéb gyorsan és
kiszámíthatatlanul mozgó témák fényképezésekor érdemes
használni.
A rázkódáscsökkentés kikapcsolása.
A Ki lehetőségtől eltérő beállításokat
felvételkészítés közben egy ikon jelzi a
kijelzőn.
D Rázkódáscsökkentés
Előfordulhat, hogy bizonyos objektívek nem támogatják a Rázkódáscsökkentés
használatát. A rázkódáscsökkentés használata során felvételkészítés előtt várja
meg, amíg a kijelzőn stabilizálódik a kép. Bizonyos objektívek esetén a kijelzőn
látható kép a zárkioldást követően is ugrálhat; ez normális jelenség, amely nem
utal meghibásodásra.
Pánozással készülő felvételekhez a Sport vagy a Be lehetőség használata
ajánlott. Sport, Normál és Be módban a rázkódáscsökkentés csak arra a
mozgásra korlátozódik, amely nem része a pánozásnak (ha a fényképezőgépet
például vízszintesen mozgatja pánozáskor, a rázkódáscsökkentés csak a
függőleges rázkódást érinti).
A nemkívánatos eredmények elkerülése érdekében válassza a Ki beállítást,
amikor a fényképezőgépet állványra szerelte, ha azonban az állványfej nincs
rögzítve, vagy egylábú állványt használ, akkor ajánlatos a Normál, a Sport és a
Be lehetőségek egyikét választania.
112 Az i menü
AF mező mód
Az AF mező mód határozza meg azt, hogyan válasszon a fényképezőgép
élességpontot automatikus élességállításhoz. További részletekről az
„AF mező mód” részben olvashat (0 54).
Beállítás
3
d
e
Pontszerű AF
Egypontos AF
Dinamikus AF mező
Beállítás
f
g
h
Széles mezős AF (K)
Széles mezős AF (N)
Automatikus AF mező
Az aktuálisan kiválasztott beállítást
felvételkészítés közben ikon mutatja a
kijelzőn.
Élességállítási mód
Az élességállítási mód szabályozza, hogyan állítson a fényképezőgép
élességet. További részletekről az „Élességállítási mód kiválasztása”
részben olvashat (0 52).
Beállítás
AF-S
AF-C
Egyszeri AF
Beállítás
MF
Kézi élességállítás
Folyamatos AF
Az aktuálisan kiválasztott beállítást
felvételkészítés közben ikon mutatja a
kijelzőn.
Az i menü 113
A videó mód i menüje
Alapbeállítások esetén az alábbi menüelemek jelennek meg a videó
mód i menüjében.
1
2
3
4
5
6
1
3
5
7
9
11
2
4
6
8
10
12
Picture Control beállítása................... 115 7 Wi-Fi-kapcsolat..................................... 120
Fehéregyensúly.................................... 115 8 Aktív D-Lighting ...................................120
Képméret és -sebesség/Képmin. ..... 116 9 Elektronikus VR..................................... 120
Mikrofon érzékenység ........................ 118 10 Rázkódáscsökkentés ........................... 121
Képterület kiválasztása....................... 119 11 AF mező mód........................................ 121
Fénymérés ............................................. 120 12 Élességállítási mód .............................. 121
A „Ugyanaz, mint a fényképek beállítása”
Amennyiben a videofelvétel menüben az
Ugyanaz, mint a fénykép. beállít. lehetőséget
adta meg a Picture Control beállítása, a
Fehéregyensúly, az Aktív D-Lighting vagy a
Rázkódáscsökkentés menüpontban, akkor az i
menü bal felső sarkában megjelenő h ikon
jelzi, hogy videó módban is a fénykép módban
kiválasztott beállítások vannak érvényben, és
fordítva.
114 Az i menü
Picture Control beállítása
Megadhatja a videofelvételhez alkalmazni kívánt Picture Control
beállítást. További részletekről a „Picture Control beállítása” részben
olvashat (0 94).
Fehéregyensúly
Beállíthatja a videofelvételhez használni kívánt fehéregyensúlyt.
További részleteket a „Fehéregyensúly” részben olvashat (0 63, 98).
Az i menü 115
A képméret, a képkockasebesség és a videominőség
Kiválaszthatja a videók képméretét (képpontban) és
képkockasebességét. Emellett két Videominőség beállításból is
választhat: Kiváló (a „m”-gal ellátott képméret/képkockasebesség
ikonok jelzik) és Normál. Ez a két beállítás együttesen határozza meg a
maximális bitsebességet, lásd az alábbi táblázatot.
Képméret/képkockaseb. 1
r
s
t
w
x
y/y
z/z
1/1
2/2
3/3
A
B
C
Max. bitsebesség (Mbps)
Kiváló
Normál
Felvétel max.
időtartama
3840 × 2160 (4K UHD); 30p
3840 × 2160 (4K UHD); 25p
3840 × 2160 (4K UHD); 24p
144
—2
1920 × 1080; 120p 3
1920 × 1080; 100p 3
1920 × 1080; 60p
1920 × 1080; 50p
29 perc
59 mp 4
56
28
28
14
1920 × 1080; 30p
1920 × 1080; 25p
1920 × 1080; 24p
1920 × 1080; 30p ×4 (lassított) 3
1920 × 1080; 25p ×4 (lassított) 3
1920 × 1080; 24p ×5 (lassított) 3
36
—2
3 perc
29
1 Tényleges képkockasebesség a120p-ként feltüntetett értékek esetén 119,88 kép/mp, a 60p-ként
feltüntetett értékek esetén 59,94 kép/mp, a 30p-ként feltüntetett értékek esetén 29,97 kép/mp és
a 24p-ként feltüntetett értékek esetén 23,976 kép/mp.
2 A Videominőség a Kiváló értéken rögzül.
3 A képterület a DX (Z 7) vagy az FX (Z 6) beállításon rögzül; arcfelismerés nem használható, ha az AF mező
mód automatikus AF mező beállítása van érvényben.
4 Az egyes videókat legfeljebb 8, egyenként maximum 4 GB-os fájlban rögzíti a készülék. A fájlok száma és az
egyes fájlok hossza a Képméret / képkockaseb. és a Videominőség menüpontban
kiválasztott beállítástól függően változó. A fényképezőgépben formázott memóriakártyára rögzített videók
azonban méretüktől függetlenül egyetlen fájlként kerülnek rögzítésre, ha a kártya kapacitása meghaladja a
32 GB-ot.
116 Az i menü
Az aktuálisan kiválasztott beállítást ikon jelzi a
kijelzőn.
❚❚ Lassított videók
Lassított néma videofelvétel készítéséhez válassza ki a Képméret/
képkockaseb. menüpont „lassított” beállításainak egyikét. A lassított
videók névleges sebességük 4-szeresével vagy 5-szörösével kerülnek
rögzítésre, lejátszásuk viszont névleges sebességükön történik. Az
1920 × 1080; 30p ×4 (lassított) beállítással rögzített videókat például
nagyjából 120 kép/mp-es képkockasebességgel rögzíti, és mintegy
30 kép/mp-es sebességgel játssza le a készülék, vagyis 10 másodpercnyi
rögzítéssel körülbelül 40 másodperces felvételt készít.
Körülbelül 10 mp
Rögzítés
Visszajátszás
Körülbelül 40 mp
Az alábbi ábra ismerteti az egyes beállítások esetén érvényes rögzítési és
visszajátszási sebességet.
Képméret/képkockasebesség
A
B
C
1920 × 1080; 30p ×4 (lassított)
1920 × 1080; 25p ×4 (lassított)
1920 × 1080; 24p ×5 (lassított)
Rögzítési sebesség
Normál
120p (119,88 kép/mp) 30p (29,97 kép/mp)
100p (100 kép/mp)
25p (25 kép/mp)
120p (119,88 kép/mp) 24p (23,976 kép/mp)
D Lassított videók
A „lassított” beállítások valamelyikének kiválasztása esetén nem használható
például a vibrációcsökkentés, az elektronikus rázkódáscsökkentés és az időkód
továbbítása.
Az i menü 117
Mikrofon érzékenység
Be- és kikapcsolhatja a beépített vagy a külső mikrofont, illetve
beállíthatja a mikrofon érzékenységét. Az bA beállítás kiválasztása
lehetővé teszi az érzékenység automatikus állítását, a Mikrofon ki
beállítással kikapcsolhatja a hangrögzítést, a b1 és a b20 közötti értékek
megadásával pedig manuálisan állíthatja a mikrofon érzékenységét
(minél magasabb az érték, annál nagyobb az érzékenység).
Az bA lehetőségtől eltérő beállítások esetén
az aktuálisan kiválasztott beállítást ikon jelzi a
kijelzőn.
A pirosan megjelenő hangszint a túlzottan
magas hangerőre utal. Ilyenkor csökkentse a
mikrofon érzékenységét.
D A 2 ikon
A kikapcsolt mikrofonnal felvett videókat a 2 ikon
jelzi teljes képes és videó visszajátszásban.
118 Az i menü
Képterület kiválasztása
Megadhatja, hogy a képérzékelő mekkora területét használja a készülék
videók rögzítésére. Az FX beállítás kiválasztása esetén a videók az
úgynevezett „FX alapú videoformátumban”, a DX beállítás kiválasztása
esetén pedig „DX alapú videoformátumban” készülnek. A két formátum
közötti különbséget az alábbi ábrák illusztrálják.
FX
DX
A rögzítésre kerülő terület mérete a képmérettől függően változó:
Formátum
Képméret
FX alapú
videoformátum
3840 × 2160
1920 × 1080
3840 × 2160
1920 × 1080
DX alapú
videoformátum
Rögzített terület (megközelítő érték)
Z7
Z6
35,9 × 20,2 mm
35,8 × 20,1 mm
35,9 × 20,1 mm
23,4 × 13,2 mm
23,5 × 13,2 mm
23,4 × 13,1 mm
Az aktuálisan kiválasztott beállítást ikon jelzi
a kijelzőn.
Az i menü 119
Fénymérés
Kiválaszthatja, hogy videó módban miként állítsa a fényképezőgép az
expozíciót. További részleteket a „Fénymérés” részben olvashat (0 108),
de felhívjuk figyelmét, hogy célpont-fénymérés nem használható.
Wi-Fi-kapcsolat
Be- és kikapcsolhatja a készülék Wi-Fi funkcióját. További részleteket a
„Wi-Fi-kapcsolat” részben olvashat (0 109).
Aktív D-Lighting
Megadhatja a videó módban használni kívánt Aktív D-Lighting
beállítást. További részleteket az „Aktív D-Lighting” részben olvashat
(0 110). Amennyiben a videofelvétel menü Aktív D-Lighting
menüpontjának Ugyanaz, mint a fénykép. beállít. elemét választotta,
amikor a fényképezés menüben az Automatikus beállítás van
érvényben, a videókon a Normál beállítás hatása fog érvényesülni.
Elektronikus VR
A Be lehetőség kiválasztásával engedélyezheti az elektronikus
rázkódáscsökkentés videó módban való használatát. Az elektronikus
rázkódáscsökkentés 1920 × 1080; 120p, 1920 × 1080; 100p és
1920 × 1080 (lassított) képméret esetén nem használható. Felhívjuk
figyelmét, hogy az elektronikus rázkódáscsökkentés bekapcsolt
állapotában csökken a látószög, amelynek következtében kissé megnő a
látszólagos gyújtótávolság, és a videofelvétel legnagyobb érzékenysége
ISO 25600 (Z 7) vagy 51200 (Z 6) értéken rögzül.
A Be lehetőség kiválasztása esetén ikon
jelenik meg a kijelzőn.
120 Az i menü
Rázkódáscsökkentés
Megadhatja a rázkódáscsökkentés videó módban alkalmazni kívánt
beállítását. További részletekről a „Rázkódáscsökkentés” részben
olvashat (0 112).
AF mező mód
Megadhatja, hogyan válasszon a fényképezőgép élességpontot, amikor
videó módban automatikus élességállítás van érvényben. További
részletekről az „AF mező mód” részben olvashat (0 54).
Beállítás
d
f
Egypontos AF
Széles mezős AF (K)
Beállítás
g
h
Széles mezős AF (N)
Automatikus AF mező
Élességállítási mód
Megadhatja, hogy videó módban miként állítsa a fényképezőgép az
élességet. További részletekről az „Élességállítási mód kiválasztása”
részben olvashat (0 52).
Beállítás
AF-S
AF-C
Egyszeri AF
Folyamatos AF
Beállítás
AF-F
MF
Állandó AF
Kézi élességállítás
Az i menü 121
A visszajátszásról bővebben
Ez a rész részletesebb tájékoztatást nyújt a fényképek és a
képinformációk megtekintéséről, a visszajátszás mód i menüjéről, a
visszajátszás zoomról és a képek törléséről.
Fényképek megtekintése
A teljes képes és a kisképes visszajátszás között a X és a W (Q) gomb
használatával válthat.
W
(Q)
W
(Q)
W
(Q)
X
X
X
Teljes képes
visszajátszás
Kisképes visszajátszás
Teljes képes visszajátszás
Az utoljára készített fényképet a K gomb
megnyomásával jelenítheti meg teljes képes
nézetben a kijelzőn. További képek
megtekintéséhez nyomja meg a 4 és a 2
gombot; az aktuális fénykép egyéb adatainak
megjelenítéséhez nyomja meg a 1 és a 3
gombot, illetve a DISP gombot (0 124).
122 A visszajátszásról bővebben
Kisképes visszajátszás
Több kép egyidejű megtekintéséhez teljes
képes nézetben nyomja meg a W (Q)
gombot. A megjelenített képek száma a
W (Q) gomb minden egyes megnyomásával
4–9–72 képre növelhető, illetve csökkenthető
a X gomb megnyomásával. A képek
kijelöléséhez használja a választógombot.
D Érintéses vezérlés
Képek monitoron történő megjelenítésekor használhatja az érintéses vezérlést
(0 11).
D Képelforgatás álló helyzetbe
Ha az „álló” (portré) tájolású képeket álló
tájolásban kívánja megjeleníteni, válassza a
visszajátszás menü Képelforgatás álló helyzetbe
menüpontjának Be elemét.
D Kép megtekintése
Amennyiben a visszajátszás menü Kép megtekintése menüpontjában a Be
beállítás van érvényben, felvételkészítés után a fényképek automatikusan
megjelennek a kijelzőn (képek közvetlenül fényképezés utáni megtekintése
során a készülék nem forgatja el automatikusan a felvételeket, mivel a
fényképezőgép már a megfelelő tájolásban van). A Be (csak monitor) lehetőség
kiválasztása esetén a keresőben nem jelennek meg a képek. Sorozatfelvétel
módokban a fényképezés befejezése után kezdődik a megjelenítés, az aktuális
sorozat első fényképével.
A visszajátszásról bővebben 123
Képinformációk
Teljes képes visszajátszás során a fényképeken megjelennek a
képinformációk. A képinformációkat a 1 és a 3 gomb, illetve a DISP
gomb megnyomásával nézheti végig az alábbi sorrendben.
Nincs (csak kép) 1
Fájladatok
Expozíciós
adatok 1
Csúcsfények 1
Áttekintő adatok 1
Helyadatok 2
RGB hisztogram 1
Fényképezési adatok 1
1 Csak akkor jeleníthető meg, ha a Visszajátszási megjelen. beáll. menüpontban kiválasztotta a
megfelelő beállítást.
2 Csak akkor jeleníthető meg, ha beágyazta azokat a képbe (0 306).
124 A visszajátszásról bővebben
Fájladatok
12 3
4
5
13
12
11
1
2
3
4
5
6
10
8
9
7
6
7
8
9
10
11
12
13
Védelmi állapot ...................................... 69
Retusálás jelzés.....................................314
Feltöltési jelölés.................................... 134
Élességpont * ........................................... 54
Képkocka sorszáma/az összes kép
száma
Képminőség .......................................... 104
Képméret ............................................... 106
Képterület ..................................... 119, 165
Rögzítés időpontja ....................... 38, 295
Rögzítés dátuma ........................... 38, 295
Értékelés................................................... 68
Mappanév.............................................. 155
Fájlnév ........................................... 165, 239
* Csak akkor jelenik meg, ha a Visszajátszási
megjelen. beáll. menüpontban az
Élességpont lehetőséget adta meg.
Expozíciós adatok
1
2
3
4
5
1 2
3
4
5
Fényképezés mód.................................. 70
Záridő..................................................71, 73
Rekesz ....................................................... 72
Expozíciókompenzáció......................... 82
ISO érzékenység * ................................... 80
* Piros színben jelenik meg, ha a fénykép P, S vagy A
módban, automatikus ISO érzékenység
szabályozással készült.
A visszajátszásról bővebben 125
Csúcsfények
1
1 Csúcsfények (esetlegesen túlexponált
képterületek)
2 Mappa sorszáma-képkocka
száma..................................................... 161
2
RGB hisztogram
1
2
126 A visszajátszásról bővebben
3
4
5
6
1 Mappa sorszáma-képkocka
száma..................................................... 161
2 Fehéregyensúly ................................63, 98
Színhőmérséklet............................ 100
Fehéregyensúly
finomhangolása .......................... 99
Felhasználói beállítás................... 101
3 Hisztogram (RGB csatorna)................ 127
4 Hisztogram (piros csatorna) .............. 127
5 Hisztogram (zöld csatorna) ...............127
6 Hisztogram (kék csatorna)................. 127
D Visszajátszás zoom
A hisztogram megjelenítése közben a fényképet a
X gomb megnyomásával nagyíthatja ki. A X és a
W (Q) gomb megnyomásával nagyíthatja és
kicsinyítheti, a választógombbal pedig görgetheti
a képet. A hisztogram frissítésre kerül, hogy csak a
kijelzőn látható képrészlet adatait mutassa.
D Hisztogramok
A hisztogramok a tónuseloszlást jelzik, vízszintes tengelyük a képpontok
fényerejét (tónusát), függőleges tengelyük pedig a képpontok számát jeleníti
meg. A fényképezőgép hisztogramjai csak útmutatóként szolgálnak, és
eltérhetnek a képkezelő alkalmazásokban megjelenő hisztogramoktól. Az
alábbiakban néhány hisztogrammintát mutatunk be:
Ha a képen levő tárgyak
fényereje nagyon eltérő, az
árnyalatok eloszlása viszonylag
egyenletes lesz.
Ha a kép sötét, az árnyalatok
eloszlása balra tolódik.
Ha a kép fényes, az árnyalatok
eloszlása jobbra tolódik.
Az expozíciókompenzáció növelésével az árnyalatok eloszlása jobbra tolódik, az
expozíciókompenzáció csökkentésével pedig balra. A hisztogramok segítséget
nyújtanak a fénykép általános expozíciójának megítéléséhez, amikor az erős
külső megvilágítás miatt nehezen látható a kép a kijelzőn.
A visszajátszásról bővebben 127
Fényképezési adatok
A kép készítésekor érvényben lévő beállításoktól függően a
fényképezési adatok legfeljebb öt oldalon jelennek meg: általános
adatok, vakura vonatkozó adatok, Picture Control beállításokra
vonatkozó adatok, speciális adatok és szerzői jogi információk.
❚❚ Fényképezési adatok, 1. oldal (általános adatok)
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
128 A visszajátszásról bővebben
12 13
1 Fénymérés ............................................. 108
Zár típusa ............................................... 262
Záridő..................................................71, 73
Rekesz ....................................................... 72
2 Fényképezés mód.................................. 70
ISO érzékenység 1 ................................... 80
3 Expozíciókompenzáció......................... 82
Optimális expozíció
finomhangolása 2................................258
4 Gyújtótávolság
5 Objektív adatai
6 Élességállítási mód ................................ 52
7 Rázkódáscsökkentés ........................... 112
8 Fehéregyensúly 3 ..............................63, 98
9 Fehéregyensúly finomhangolása ...... 99
10 Színtér..................................................... 182
11 Fényképezőgép neve
12 Képterület ..................................... 119, 165
13 Mappa sorszáma–képkocka
száma..................................................... 161
❚❚ Fényképezési adatok, 2. oldal (vakura vonatkozó adatok) 4
14
15
16
17
14
15
16
17
Vakutípus
Távoli vakuvezérlés ............................. 362
Vaku mód...................................... 107, 354
Vakuvezérlési mód .............................. 186
Vakukompenzáció ...............................189
❚❚ Fényképezési adatok, 3. oldal (Picture Control beállításokra vonatkozó
adatok)
18 Picture Control 5 ............................ 94, 177
18
❚❚ Fényképezési adatok, 4. oldal (speciális adatok)
19
20
21
22
23
24
19 Nagy ISO zajcsökkentése ................... 183
Hosszú expozíciós zajcsökkentés..... 183
20 Aktív D-Lighting ................................... 110
21 HDR expozícióeltérés ..........................207
HDR simítás ...........................................207
22 Vignettálás vezérlése ..........................184
23 Retusálási előzmények .......................314
24 Megjegyzés ...........................................303
A visszajátszásról bővebben 129
❚❚ Fényképezési adatok, 5. oldal (szerzői jogi információk) 6
25
25 Fotós neve ............................................. 304
26 Szerzői jog tulajdonosa ...................... 304
26
1 Piros színben jelenik meg, ha a fénykép P, S vagy A módban, automatikus ISO érzékenység szabályozással
készült.
2 Akkor jelenik meg, ha a b4 Egyéni beállítás (Optimális exp. finomhangol.) bármelyik fénymérési
eljáráshoz nullától eltérő értékre van állítva.
3 Az automatikus fehéregyensúly-beállítással készített fényképek esetében a színhőmérsékletet is
tartalmazza.
4 Csak akkor jelenik meg, ha a fénykép külső vakuval készült (0 408).
5 A megjelenített elemek a fénykép készítésekor kiválasztott Picture Control beállításoktól függően eltérőek.
6 A szerzői jogi információ csak akkor jelenik meg, ha a fényképhez szerzői jogi adatokat rögzített a beállítás
menü Szerzői jogi információ menüpontjával.
Helyadatok
A szélességi és hosszúsági fokot, valamint az egyéb helyadatokat a GPS
vagy az intelligens készülék biztosítja, így az adatok a készülék típusától
függően eltérőek (0 306). Videók esetében a helyadatok a rögzítés
kezdetének helyszínére vonatkoznak.
130 A visszajátszásról bővebben
Áttekintő adatok
1 2 345
16
6
17 18 19 20 21
7
8 29
28
27
9
15
26 25
22
23
24
14 13 12 11 10
1 Képkocka sorszáma/az összes kép
száma
2 Feltöltési jelölés ................................... 134
3 Védelmi állapot ...................................... 69
4 Retusálás jelzés..................................... 314
5 Fényképezőgép neve
6 Megjegyzés jelző.................................. 303
7 Helyadatok jelző................................... 306
8 Hisztogram ............................................ 127
9 Képminőség .......................................... 104
10 Képméret ............................................... 106
11 Képterület..................................... 119, 165
12 Fájlnév ........................................... 165, 239
13 Rögzítés időpontja ....................... 38, 295
14 Rögzítés dátuma ........................... 38, 295
15 Mappanév.............................................. 155
16 Értékelés................................................... 68
Fénymérés .............................................108
Fényképezés mód.................................. 70
Záridő..................................................71, 73
Rekesz ....................................................... 72
ISO érzékenység 1 ................................... 80
Gyújtótávolság
Aktív D-Lighting ................................... 110
Picture Control............................... 94, 177
Színtér..................................................... 182
Vaku mód 2....................................107, 354
Fehéregyensúly ................................63, 98
Színhőmérséklet............................ 100
Fehéregyensúly
finomhangolása .......................... 99
Felhasználói beállítás................... 101
28 Vakukompenzáció 2 ............................. 189
Vezérlő mód 2
29 Expozíciókompenzáció......................... 82
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
1 Piros színben jelenik meg, ha a fénykép P, S vagy A módban, automatikus ISO érzékenység szabályozással
készült.
2 Csak akkor jelenik meg, ha a fénykép külső vakuval készült (0 408).
A visszajátszásról bővebben 131
Az i gomb: visszajátszás
Visszajátszás zoom, valamint teljes képes és
kisképes visszajátszás során az i gomb
megnyomásával megjelenítheti a
visszajátszás mód i menüjét. A menü elemeit
a választógombbal és az J gombbal
választhatja ki, a menüből kilépni és
visszajátszásba visszatérni pedig az i gomb
megnyomásával tud.
A visszajátszás mód i menüjében
rendelkezésre álló lehetőségek a kép
típusától függően eltérők.
Fényképek: Fénykép kiválasztásakor az i gomb megnyomásával az alábbi
beállítások jeleníthetők meg.
• Gyors kivágás (csak visszajátszás zoom alatt jelenik meg): Másolatot készíthet az
aktuálisan megjelenített kép kijelzőn látható területéről. Hisztogramok
megjelenítése közben nem használható.
• Értékelés: Értékelheti az aktuális képet (0 68).
• Kijelölés küldésre/visszavonás (intell. eszk./szám.-gép/WT): Kiválaszthatja az
aktuális képet feltöltésre. A megjelenő menüelem a csatlakoztatott
készülék típusától függően változó (0 134).
• Retusálás: A retusálás menü beállításaival (0 314) elkészítheti az
aktuálisan megjelenített fénykép retusált másolatát.
• Mappa kiválasztása: Kiválaszthatja a visszajátszás során használni kívánt
mappát. Jelölje ki a kívánt mappát, majd a kijelölt mappában tárolt
képek megtekintéséhez nyomja meg az J gombot.
• Védelem: Elláthatja védelemmel az aktuális képet, illetve eltávolíthatja
védelmét (0 69).
• Összes védelem törlése (visszajátszás zoom alatt nem használható): Eltávolíthatja a
visszajátszás menü Visszajátszás mappa elemében kiválasztott
mappában tárolt valamennyi kép védelmét.
132 A visszajátszásról bővebben
Videók: Videó megjelenítése esetén az alábbi menüelemek állnak
rendelkezésre.
• Értékelés: Értékelheti az aktuális képet (0 68).
• Kijelölés küldésre/visszavonás (szám.-gép/WT): Kiválaszthatja az aktuális képet
feltöltésre. A megjelenő menüelem a csatlakoztatott készülék típusától
függően változó (0 134).
• Hangerő vezérlése: Beállíthatja a visszajátszás hangerejét.
• Videó vágása: Levághatja az aktuális videofelvétel bizonyos részeit, és új
fájlba mentheti a szerkesztett másolatot (0 135).
• Mappa kiválasztása: Kiválaszthatja a visszajátszás során használni kívánt
mappát. Jelölje ki a kívánt mappát, majd a kijelölt mappában tárolt
képek megtekintéséhez nyomja meg az J gombot.
• Védelem: Elláthatja védelemmel az aktuális képet, illetve eltávolíthatja
védelmét (0 69).
• Összes védelem törlése: Eltávolíthatja a visszajátszás menü Visszajátszás
mappa elemében kiválasztott mappában tárolt valamennyi kép
védelmét.
Videók (szüneteltetett visszajátszás): Az alábbi menüelemek állnak
rendelkezésre, amikor szünetelteti a videó visszajátszását.
• Kezdőpont/végpont kivál.: Levághatja az aktuális videofelvétel bizonyos
részeit, és új fájlba mentheti a szerkesztett másolatot (0 135).
• Aktuális képkocka mentése: A kiválasztott képkockát elmentheti JPEG
állóképként (0 138).
A visszajátszásról bővebben 133
Kijelölés küldésre/visszavonás
Az aktuális képet az alábbi lépések elvégzésével választhatja ki
intelligens készülékre, számítógépre és ftp-kiszolgálóra történő
feltöltésre. Az i menüben rendelkezésre álló, képek feltöltésre történő
kiválasztására szolgáló menüelemek a csatlakoztatott eszköz típusától
függően változók:
• Kijelö. küldésre/visszavonás (intell. eszk.): Akkor jelenik meg, ha a
fényképezőgép a beállítás menü Kapcsolódás intelligens eszközhöz
menüpontjának használatával (0 308) a beépített Bluetooth vagy
Wi-Fi funkción keresztül intelligens készülékhez csatlakozik.
• Kijelö. küldésre/visszavonás (szám.-gép): Akkor jelenik meg, ha a
fényképezőgép a beállítás menü Csatlakozás számítógéphez
menüpontjának használatával (0 309) a beépített Wi-Fi funkción
keresztül számítógéphez csatlakozik.
• Kijelölés küldésre/visszavonás (WT): Akkor jelenik meg, ha a fényképezőgép
a beállítás menü Vezeték nélküli jeladó (WT-7) menüpontjának
használatával (0 309) külön beszerezhető WT-7 vezeték nélküli
jeladón keresztül számítógéphez vagy ftp-kiszolgálóhoz csatlakozik.
1 Válasszon ki egy képet.
Jelenítse meg a képet teljes képes vagy visszajátszás zoom módban,
vagy válassza ki a kisképek listáján.
2 Válassza ki a Kijelö. küldésre/
visszavonás lehetőséget.
Az i gomb megnyomásával jelenítse meg
az i menüt, majd jelölje ki a Kijelö.
küldésre/visszavonás menüpontot, és
nyomja meg az J gombot. A feltöltésre
kiválasztott képeket W ikon jelöli; a
kijelölés megszüntetéséhez ismételje meg
az 1. és a 2. lépést.
D Videók
Bluetooth-kapcsolaton keresztül videók nem tölthetők fel. Az egyéb módon
feltöltött videók fájlmérete legfeljebb 4 GB lehet.
134 A visszajátszásról bővebben
Kezdőpont/végpont kiválasztása
Az alábbi lépések segítségével vágott másolatokat készíthet videóiból.
1 Jelenítse meg a kívánt videót teljes képes nézetben.
2 Szüneteltesse a videót az új nyitó
képkockánál.
Játssza le a videót a „Videók
megtekintése” részben leírtak szerint
(0 49), az J gomb megnyomásával
indíthatja és újraindíthatja, a 3 gombbal
szüneteltetheti a lejátszást, a kívánt
Videó folyamatjelző sávja
képkockát pedig a 4 vagy a 2 gomb
megnyomásával, illetve a fő vezérlőtárcsa elforgatásával keresheti
meg. A lejátszás videón belüli hozzávetőleges helyzetét a videó
folyamatjelző sávja mutatja. Amikor eléri az új nyitó képkockát,
szüneteltesse a visszajátszást.
3 Válassza a Kezdőpont/végpont kivál.
menüpontot.
Az i gomb megnyomásával jelenítse meg
az i menüt, majd jelölje ki a Kezdőpont/
végpont kivál. menüpontot, és nyomja
meg az J gombot.
A visszajátszásról bővebben 135
4 Válassza a Kezdőpont menüpontot.
Az aktuális képkockával kezdődő másolat
létrehozásához jelölje ki a Kezdőpont
lehetőséget, és nyomja meg az J gombot.
A másolat mentésekor (9. lépés) az aktuális
képkockát megelőző összes képkocka
törlésre kerül.
Kezdőpont
5 Ellenőrizze az új kezdőpontot.
Ha jelenleg nem a kívánt képkocka jelenik
meg, nyomja meg a 4 vagy a 2 gombot
az előre- vagy visszatekeréshez (a 10 mpes előre- vagy visszaugráshoz forgassa el a
fő vezérlőtárcsát; az első vagy az utolsó
képkockára történő ugráshoz forgassa el a
segédtárcsát).
6 Adja meg a végpontot.
A segédválasztó közepének
megnyomásával váltson a kezdőpont (w)
kiválasztásáról a végpont (x)
kiválasztására, majd az 5. lépésben leírtak
szerint válassza ki a záró képkockát.
A másolat mentésekor (9. lépés) a
kiválasztott képkockát követő összes
képkocka törlésre kerül.
Végpont
136 A visszajátszásról bővebben
Segédválasztó
7 Készítse el a másolatot.
Amint megjelenik a kívánt képkocka, nyomja meg a 1 gombot.
8 Tekintse meg a videó előnézetét.
A másolat előnézetének megtekintéséhez
jelölje ki az Ellenőrzés lehetőséget, majd
nyomja meg az J gombot (az ellenőrzés
megszakításához és a mentési
lehetőségeket tartalmazó menübe való
visszatéréshez nyomja meg a 1 gombot).
Ha el szeretné vetni az aktuális másolatot, és a fent leírtak alapján új
kezdőpontot vagy végpontot kíván meghatározni, akkor jelölje ki a
Mégse lehetőséget, és nyomja meg az J gombot; a másolat
mentéséhez folytassa a 9. lépéssel.
9 Mentse el a másolatot.
A másolat új fájlként való mentéséhez
jelölje ki a Mentés új fájlként lehetőséget,
majd nyomja meg az J gombot.
Amennyiben az eredeti videofájlt a
szerkesztett példányra kívánja cserélni,
jelölje ki a Meglévő fájl felülírása
menüelemet, és nyomja meg az J gombot.
D Videók vágása
A videofelvételnek legalább két másodperc hosszúságúnak kell lennie. A másolat
nem lesz mentve, ha nincs elég hely a memóriakártyán.
A másolatok létrehozási dátuma és ideje megegyezik az eredetiével.
D Nyitó vagy záró szakasz eltávolítása
Amennyiben csak a nyitó szakaszt kívánja eltávolítani a videóból, folytassa a
műveletet a 7. lépéssel anélkül, hogy a 6. lépésben leírtak szerint megnyomná a
segédválasztó közepét. Ha csak a záró szakaszt szeretné eltávolítani, akkor a 4.
lépésben adja meg a Végpont beállítást, válassza ki a záró képkockát, majd
folytassa a műveletet a 7. lépéssel anélkül, hogy a 6. lépésben leírtak szerint
megnyomná a segédválasztó közepét.
D „Videó vágása”
A videók a retusálás menü Videó vágása menüpontjának használatával is
szerkeszthetők.
A visszajátszásról bővebben 137
Aktuális képkocka mentése
A kiválasztott képkocka JPEG állóképként történő mentéséhez:
1 Szüneteltesse a videót a kiválasztott
képkockánál.
A „Videók megtekintése” részben (0 49)
leírtaknak megfelelően játssza le a videót,
az J gomb megnyomásával elindíthatja,
illetve újraindíthatja, a 3 gombbal pedig
szüneteltetheti a videót. Szüneteltesse a
videót annál a képkockánál, amelyet másolni szeretne.
2 Adja meg az Aktuális képkocka
mentése lehetőséget.
Az i gomb megnyomásával jelenítse meg
az i menüt, jelölje ki az Aktuális
képkocka mentése menüpontot, majd az
aktuális képkocka JPEG másolatának
elkészítéséhez nyomja meg az J gombot.
A kép a videofelvétel menü Képméret / képkockaseb.
menüpontjában beállított méretben kerül rögzítésre.
D Aktuális képkocka mentése
Videóból az Aktuális képkocka mentése lehetőséggel készített JPEG állóképek
nem retusálhatók. Videóból készített JPEG állóképek esetén egyes
képinformáció kategóriák nem elérhetők.
138 A visszajátszásról bővebben
A visszajátszás zoomról bővebben
Teljes képes visszajátszás során a képet a X vagy az J gomb
megnyomásával nagyíthatja ki.
Navigációs ablak
Útmutató a képernyőn
Nagyítás közben az alábbi műveletek végezhetők el:
• Nagyítás és kicsinyítés/más képterületek megtekintése: A X gomb
megnyomásával vagy széthúzó mozdulattal legfeljebb körülbelül a
32-szeresére, 24-szeresére, illetve 16-szorosára nagyíthatja a nagy,
közepes, illetve kicsi képeket (Z 7 modell esetén, Z 6 modellnél
legfeljebb körülbelül 24-szeres, 18-szoros vagy 12-szeres; az összes
számadat FX-formátumra vonatkozik). A kicsinyítéshez nyomja meg a
W (Q) gombot, vagy végezzen összehúzó mozdulatot. A kép nagyítása
közben a kijelzőn nem látható területeinek megjelenítéséhez használja
a választógombot, vagy csúsztassa az ujját a képernyőn.
A választógomb nyomva tartásával gyorsan a kép más területeire
görgethet. A nagyítási arány módosítását követően pár másodpercre
megjelenik egy navigációs ablak; a kijelzőn aktuálisan látható területet
sárga szegély jelzi. A nagyítási arányt a navigációs ablak alatti sáv jelzi,
amely 1 : 1 aránynál zöldre vált.
• Arcok kiválasztása: A zoom használata közben észlelt arcokat fehér keret
jelzi a navigációs ablakban. Más arcok megtekintéséhez forgassa el a
segédtárcsát, vagy koppintson a képernyőn látható útmutatóra.
• Más képek megtekintése: A fő vezérlőtárcsa elforgatásával, vagy a kijelző
alján megjelenített e és f ikonra való koppintással más képeken is
megtekintheti az aktuális nagyításban látható területet. A visszajátszás
zoom videó megjelenítésekor befejeződik.
• Visszatérés fényképezés módba: Fényképezés módba történő kilépéshez
nyomja le félig a kioldógombot, vagy nyomja meg a K gombot.
• Menük megjelenítése: A menük megtekintéséhez nyomja meg a G
gombot.
A visszajátszásról bővebben 139
Fényképek törlése
Az aktuális fényképet a O gomb megnyomásával törölheti; több
kiválasztott fénykép, egy megadott napon készült valamennyi fénykép,
illetve a jelenleg kiválasztott visszajátszási mappában található összes
kép egyidejű törléséhez pedig használhatja a visszajátszás menü Törlés
elemét (a védett képek viszont nem törölhetők). Képek törlése során
legyen körültekintő, a törölt képeket ugyanis nem lehet visszaállítani.
Visszajátszás közben
Az aktuális fénykép törléséhez nyomja meg a O gombot.
1 Nyomja meg a O gombot.
Megjelenik egy megerősítő
párbeszédablak.
2 Nyomja meg ismét a O gombot.
A kép törléséhez nyomja meg ismét a O gombot. Ha a kép törlése
nélkül kíván kilépni, nyomja meg a K gombot.
140 A visszajátszásról bővebben
A visszajátszás menü
A visszajátszás menü Törlés menüpontja a következő beállítási
lehetőségeket tartalmazza. Vegye figyelembe, hogy a törlés a képek
számától függően bizonyos időbe telhet.
Beállítás
Q
Kiválasztott
i
Dátum kiválasztása
R
Összes
Leírás
A kiválasztott képek törlése.
A kiválasztott napokon készült valamennyi kép törlése
(0 142).
Az aktuálisan kiválasztott visszajátszási mappában levő
összes kép törlése (0 155).
❚❚ Kiválasztott: kiválasztott képek törlése
Több kiválasztott kép egyidejű törléséhez válassza ki a Kiválasztott
menüpontot, és hajtsa végre az alábbi lépéseket.
1 Válasszon ki képeket.
Képek kijelöléséhez használja a
választógombot, a kijelölt kép
kiválasztásához és kiválasztásának
visszavonásához pedig nyomja meg a
W (Q) gombot. A kiválasztott képeket O
ikon jelöli (a kijelölt kép teljes képes
megjelenítéséhez tartsa lenyomva a X
gombot). További képek kiválasztásához
ismételje meg a műveletet.
2 Törölje a kiválasztott képeket.
Nyomja meg az J gombot. Megjelenik
egy megerősítő párbeszédablak; jelölje ki
az Igen lehetőséget, és nyomja meg az J
gombot.
A visszajátszásról bővebben 141
❚❚ Dátum kiválasztása: kiválasztott napokon készült képek törlése
A kiválasztott napokon készült összes nem védett kép törléséhez
válassza ki a visszajátszás menü Törlés > Dátum kiválasztása elemét, és
hajtsa végre az alábbi lépéseket.
1 Válasszon dátumokat.
Jelölje ki a kívánt dátumot, majd a kijelölt
napon készített összes kép
kiválasztásához nyomja meg a 2 gombot.
A kiválasztott napokat M ikon jelöli.
További dátumok kiválasztásához
ismételje meg a műveletet; egy adott
dátum kijelölésének visszavonásához jelölje ki a dátumot, és nyomja
meg a 2 gombot.
2 Törölje a kiválasztott napokon készített
képeket.
Nyomja meg az J gombot. Megjelenik
egy megerősítő párbeszédablak; jelölje ki
az Igen lehetőséget, és nyomja meg az J
gombot.
142 A visszajátszásról bővebben
Menü útmutató
Ebben a részben alaposabban megismerheti a fényképezőgép menüit.
Alapbeállítások
A fényképezőgép menüiben található menüelemek alapértékeit az
alábbiakban soroljuk fel.
Visszajátszás menü alapértékei
Beállítás
Visszajátszás mappa
Kép megtekintése
Törlés után
Sorozat után megjelenítés
Képelforgatás álló helyzetbe
Diavetítés
Képtípus
Képidőköz
Alapérték
Összes
Ki
Mutassa a következőt
Sorozat utolsó képe
Be
Állóképek és videók
2 mp
Fényképezés menü alapértékei
Beállítás
Alapérték
Tárolási mappa
Átnevezés
Mappa kiválaszt. szám alapján
Fájlok elnevezése
Képterület kiválasztása
Képminőség
Képméret
JPEG/TIFF
NEF (RAW)
Z 7: NCZ_7
Z 6: NCZ_6
100
DSC
FX (36 × 24)
JPEG normál
Nagy
Menü útmutató > 143
Beállítás
NEF (RAW) rögzítés
NEF (RAW) tömörítés
NEF (RAW) bitmélység
ISO érzékenység beállítása
ISO érzékenység
b
P, S, A, M
Autom. ISO érz. szabályozás
Legnagyobb érzékenység
Legnagy. érzékenység c mellett
Leghosszabb záridő
Fehéregyensúly
Finomhangolás
Színhőmérséklet választása
Felhasználói beállítás
Picture Control beállítása
Színtér
Aktív D-Lighting
Hosszú expozíció zajcsökk.
Nagy ISO zajcsökkentése
Vignettálás vezérlése
Diffrakciókompenzáció
Automatikus torzításvezérlés
Vibrációcsökkentéses fényképezés
Fénymérés
Vakuvezérlés
Vakuvezérlési mód
Vezeték nélküli vakuzás beállításai
Távoli vakuvezérlés
Vaku mód
Vakukompenzáció
144 Menü útmutató >
Alapérték
Veszteségmentes tömörített
14 bites
Automatikus
100
Be
Z 7: 25 600
Z 6: 51 200
Ugyanaz, mint vaku nélkül
Automatikus
Automatikus > Általános hangulat
megőrzése
A-B: 0, G-M: 0
5 000 K
d-1
Automatikus
sRGB
Ki
Ki
Normál
Normál
Be
Be
Ki
Mátrixmérés
TTL
Ki
Csoportvaku
Derítő vakuzás
0,0
Beállítás
Élességállítási mód
AF mező mód
Rázkódáscsökkentés
Automatikus sorozat
Autom. sorozat beáll.
Felvételek száma
Lépésköz
Többszörös expozíció *
Többszörös expozíció mód
Felvételek száma
Átfedéses mód
Összes expozíció megtartása
Fényképezés rátéttel
HDR (széles dinamikatartom.)
HDR mód
Expozícióeltérés
Simítás
Különálló képek mentése (NEF)
Időzített felvételkészítés
Indítási nap/idő kiválaszt.
Időköz
Időközök × felvételszám/időköz
Expozíció simítás
Néma fényképezés
Időköz prioritása
Kezdő tárolási mappa
Új mappa
Fájlszámozás visszaállítása
Alapérték
Egyszeri AF
Egypontos AF
(Objektívtől függően változó)
AE expozíció- és vakus sorozat
0
1,0
Ki
2
Átlagolás
Be
Be
Ki
Automatikus
Normál
Ki
Most
1 perc
0001×1
Ki
Ki
Ki
U
U
Menü útmutató > 145
Beállítás
Időzített videó
Időköz
Fényképezési idő
Expozíció simítás
Néma fényképezés
Képterület kiválasztása
Képméret / képkockaseb.
Időköz prioritása
Fókuszléptetéses fényképezés
Felv. sz.
Élességlépés mérete
Időköz a következő felvételig
Expozíció rögzítése az első képen
Kiemelés halmozott képen
Néma fényképezés
Kezdő tárolási mappa
Új mappa
Fájlszámozás visszaállítása
Néma fényképezés
Alapérték
5 mp
25 perc
Be
Ki
FX
1920 × 1080; 60p
Ki
100
5
0
Be
Nem hozza létre
Ki
U
U
Ki
* A fényképezés menü beállításai felvételek készítése közben nem állíthatók vissza.
Videofelvétel menü alapértékei
Beállítás
Fájlok elnevezése
Képterület kiválasztása
Képméret / képkockaseb.
Videominőség
Videó fájltípusa
146 Menü útmutató >
Alapérték
DSC
FX
1920 × 1080; 60p
Kiváló
MOV
Beállítás
ISO érzékenység beállítása
Legnagyobb érzékenység
Autom. ISO érz. sz. (M mód)
ISO érzékenység (M mód)
Fehéregyensúly
Finomhangolás
Színhőmérséklet választása
Felhasználói beállítás
Picture Control beállítása
Aktív D-Lighting
Nagy ISO zajcsökkentése
Vignettálás vezérlése
Diffrakciókompenzáció
Automatikus torzításvezérlés
Vibrációcsökkentés
Fénymérés
Élességállítási mód
AF mező mód
Rázkódáscsökkentés
Elektronikus VR
Mikrofon érzékenység
Csillapítás
Frekvencia érzékenység
Szélzajcsökkentés
Fülhallgató hangereje
Időkód
Időkódok rögzítése
Felfelé számolás módja
Képkocka eldobása
Alapérték
Z 7: 25 600
Z 6: 51 200
Be
100
Ugyanaz, mint a fénykép. beállít.
A-B: 0, G-M: 0
5 000 K
d-1
Ugyanaz, mint a fénykép. beállít.
Ki
Normál
Normál
Be
Be
Automatikus
Mátrixmérés
Állandó AF
Automatikus AF mező
Ugyanaz, mint a fénykép. beállít.
Ki
Automatikus
Kikapcsol
Széles tartomány
Ki
15
Ki
Rögzítéskor halad
Be
Menü útmutató > 147
Egyéni beállítások menü alapértékei
a1
a2
a3
a4
a5
a6
a7
a8
a9
a10
a11
a12
a13
b1
b2
b3
b4
Beállítás
AF-C prioritás kiválasztása
AF-S prioritás kiválasztása
Élességkövetés rögzítéssel
Autom. AF mező arc/szemérzék.
Használt élességpontok
Pontok tárol. tájolás szerint
AF aktiválás
AF mező módvál. korlátozása
Pontszerű AF
Egypontos AF
Dinamikus AF mező
Széles mezős AF (K)
Széles mezős AF (N)
Automatikus AF mező
Élességpont görgetése
Élességpont-beállítások
Kézi élességállítási mód
Dinamikus AF mező segédje
Kevés fényű AF
Beépített AF-segédfény
Kézi éá. gyűrű AF módban
Exp.vez. fényérték fokozatai
Egyszerű expozíciókompenz.
Középre súlyoz. mérőmező
Optimális exp. finomhangol.
Mátrixmérés
Középre súlyozott fénymérés
Célpont-fénymérés
Csúcsfényre súlyozott mérés
148 Menü útmutató >
Alapérték
Kioldás
Élesség
3
Arc- és szemérzékelés be
Minden pont
Nem
Kioldógomb/AF-BE
M
M (kiválasztása nem szüntethető meg)
M
M
M
M
Nincs görgetés
Be
Be
Ki
Be
Bekapcsol
1/3 lépés
Ki
ø 12 mm
0
0
0
0
Beállítás
c1 Kioldógomb AE-L
c2 Önkioldó
Önkioldó késleltetés
Felvételek száma
Felvételek időköze
c3 Kikapcsolás késleltetése
Visszajátszás
Menük
Kép megtekintése
Készenléti időzítő
d1 CL mód fényképezési sebess.
d2 Sorozatf. legnagyobb képsz.
d3 Szinkron. kioldási mód beáll.
d4 Expozíciókésleltetés mód
d5 Zár típusa
d6 Kiválasztható képter. korlátozása
FX (36 × 24)
DX (24 × 16)
5:4 (30 × 24) (csak Z 7 esetén)
1:1 (24 × 24)
16:9 (36 × 20)
d7 Fájlszámozás módja
d8 Beállítások alkalm. az élő nézetre
d9 Kompozíciós rács megjelenítése
d10 Élességkiemelés
Kiemelési szint
Élességkiemelés színe
d11 Mind. megtek. sorozatf. módban
Alapérték
Ki
10 mp
1
0,5 mp
10 mp
1p
4 mp
30 mp
3 kép/mp
200
Szinkronizálás
Ki
Automatikus
M (kiválasztása nem szüntethető meg)
M
M
M
M
Be
Be
Ki
Ki
Piros
Be
Menü útmutató > 149
e1
e2
e3
e4
e5
e6
e7
f1
Beállítás
Vakuszinkron sebessége
Vakus záridő
Expozíciókompenz. vakuhoz
Auto. c ISO érz. szabályozás
Modellfény
Auto. sorozat (M mód)
Sorozatkészítés sorrendje
i menü beállítása
f2 Egyéni vezérléskiosztás
Fn1 gomb
Fn2 gomb
AF-ON gomb
Segédválasztó
Segédválasztó közepe
Videofelvétel gomb
Objektív Fn gombja
Objektív vezérlőgyűrűje
f3 OK gomb
Fényképezés mód
Visszajátszás mód
Zoom be/ki
f4 Záridő és rekesz rögzítése
A záridő rögzítése
A rekesz rögzítése
150 Menü útmutató >
Alapérték
1/200 mp
1/60 mp
Teljes kép
Téma és háttér
Be
Vaku/záridő
Mért > alatt > fölött
Picture Control beállítása; Fehéregyensúly;
Képminőség; Képméret; Vaku mód;
Fénymérés; Wi-Fi-kapcsolat; Aktív D-Lighting;
Kioldási mód; Rázkódáscsökkentés; AF mező
mód; Élességállítási mód
Fehéregyensúly
Élességállítási mód / AF mező mód
AF-BE
Élességpont kiválasztása
AE/AF-rögzítés
Egyik sem
AE/AF-rögzítés
(Objektívtől függően változó)
Középső élességpont kiválaszt.
Zoom be/ki
1 : 1 (100%)
Ki
Beállítás
f5 Vezérlőtárcsák testreszab.
Fordított forgatás
Tárcsák felcserélése
Menük és visszajátszás
Képtovábbítás a segédtárcsával
f6 Gomb felenged. után tárcsa
f7 Fordított kijelzők
g1 i menü beállítása
g2 Egyéni vezérléskiosztás
Fn1 gomb
Fn2 gomb
AF-ON gomb
Segédválasztó közepe
Kioldógomb
Objektív vezérlőgyűrűje
g3 OK gomb
g4 AF-sebesség
Alkalmazás ideje
g5 AF-követés érzékenysége
g6 Csúcsfénykijelzés
Minta kijelzése
Csúcsfénykijelzési küszöb
Alapérték
Expozíciókompenzáció: U
Záridő/rekesz: U
Expozíció beállítása: Ki
Auto. élességállítás beállítása: Ki
Ki
10 kép
Nem
Picture Control beállítása; Fehéregyensúly;
Képméret és -sebesség/Képmin.; Mikrofon
érzékenység; Képterület kiválasztása;
Fénymérés; Wi-Fi-kapcsolat; Aktív D-Lighting;
Elektronikus VR; Rázkódáscsökkentés; AF
mező mód; Élességállítási mód
Fehéregyensúly
Élességállítási mód / AF mező mód
AF-BE
AE/AF-rögzítés
Képek készítése
(Objektívtől függően változó)
Középső élességpont kiválaszt.
0
Mindig
4
Ki
248
Menü útmutató > 151
Beállítás menü alapértékei
Beállítás
Időzóna és dátum
Nyári időszámítás
Monitor fényereje
Monitor színegyensúlya
Kereső fényereje
Kereső színegyensúlya
Funkciókijelző fényereje
Monitor mód kiválaszt. korlát.
Automatikus kijelzőkapcsoló
Csak kereső
Csak monitor
Kereső elsődlegessége
Információs kijelző
AF finomhangolása
AF finomhangolása (Be/ki)
Képérzékelő tisztítása
Automatikus tisztítás
Hangjelzés beállítása
Hangjelzés be/ki
Hangerő
Hangmagasság
Érintéses vezérlés
Érintéses vezérlés be/kikapcsolása
Tollvonás teljes képes visszaj.
152 Menü útmutató >
Alapérték
Ki
0
A-B: 0, G-M: 0
Automatikus
A-B: 0, G-M: 0
Automatikus
M
M
M
M
Sötét, világos háttérrel
Ki
Tisztítás kikapcsoláskor
Ki
2
Alacsony
Bekapcsol
Bal V Jobb
Beállítás
HDMI
Kimenet felbontása
Speciális
Kimeneti tartomány
Külső eszköz rögzítésvezérlése
Kimenet adatmélysége
N-Log beállítás
Nézetsegéd
Helyadatok
Készenléti időzítő
Óra beáll. műhold alapján
Vezeték nélküli vezérlés beáll.
LED fény
Összeköttetési mód
Távoli (WR) Fn gomb kiosztása
Repülőgép üzemmód
Üres foglalattal nincs kiold.
Alapérték
Automatikus
Automatikus
Ki
8 bites
Ki
Ki
Bekapcsol
Igen
Be
Párosítás
Egyik sem
Kikapcsol
Kioldás engedélyezve
Menü útmutató > 153
D A visszajátszás menü: képek kezelése
A visszajátszási beállítások megtekintéséhez
válassza a D fület a fényképezőgép
menürendszerében.
Beállítás
Törlés
Visszajátszás mappa
Visszajátszási megjelen. beáll.
Kép megtekintése
Törlés után
0
155
155
155
156
156
Beállítás
Sorozat után megjelenítés
Képelforgatás álló helyzetbe
Diavetítés
Értékelés
D Lásd még
A menü alapértelmezett beállításait lásd a „Visszajátszás menü alapértékei”
részben (0 143).
154 Menü útmutató > D A visszajátszás menü
0
157
157
158
159
Törlés
G gomb ➜ D (visszajátszás menü)
Több kép törléséhez.
Q
i
Kiválasztott
Beállítás
Leírás
A kiválasztott képek törlése.
Dátum kiválasztása
A kiválasztott napokon készült valamennyi kép törlése.
R
Összes
Az aktuálisan kiválasztott visszajátszási mappában levő
összes kép törlése.
Visszajátszás mappa
G gomb ➜ D (visszajátszás menü)
Kiválaszthat egy mappát a visszajátszáshoz.
Beállítás
(Mappanév)
Összes
Aktuális
Leírás
A kiválasztott névvel rendelkező valamennyi mappa képei
láthatók lesznek visszajátszáskor. A mappák átnevezhetők a
fényképezés menü Tárolási mappa > Átnevezés
menüpontjában (0 161).
Az összes mappa képei láthatók lesznek visszajátszáskor.
Csak az aktuális mappa képei lesznek láthatók visszajátszáskor.
Visszajátszási megjelen. beáll.
G gomb ➜ D (visszajátszás menü)
Kiválaszthatja a visszajátszási képinformációs kijelzőn megjelenő
adatokat. Jelölje ki a kívánt beállításokat, majd kiválasztásukhoz vagy
kiválasztásuk visszavonásához nyomja meg a 2 gombot; a teljes képes
nézetben való megjelenítésre kijelölt elemeket L ikon jelöli.
A visszajátszás menübe az J gomb megnyomásával térhet vissza.
Menü útmutató > D A visszajátszás menü 155
Kép megtekintése
G gomb ➜ D (visszajátszás menü)
Kiválaszthatja, hogy a képek közvetlenül a felvételkészítés után
megjelenjenek-e automatikusan a kijelzőn.
Beállítás
Be
Be (csak
monitor)
Ki
Leírás
A képek közvetlenül készítésük után megjelennek az aktuálisan
használt kijelzőn (a monitoron vagy a keresőben).
Felvételkészítést követően csak akkor jelennek meg a képek a
kijelzőn, ha a monitort használta megkomponálásukhoz.
A felvételkészítés során a keresőben nem jelennek meg képek.
Csak úgy jeleníthetők meg képek, ha megnyomja a K gombot.
Törlés után
G gomb ➜ D (visszajátszás menü)
Kiválaszthatja a törlés után megjelenítendő képet.
Beállítás
Leírás
S
Mutassa a
következőt
A következő kép jelenik meg (ha nincs következő kép, mert az
utolsó képet törölte, akkor az előző kép jelenik meg).
T
Mutassa az
előzőt
Az előző kép jelenik meg (ha nincs előző kép, mert az első
képet törölte, akkor a következő kép jelenik meg).
U
Folyt. az
eddigi
irányban
Amennyiben rögzítési sorrendben lapozza végig a képeket, a
következő kép fog megjelenni a Mutassa a következőt
lehetőségnél leírtaknak megfelelően. Ha pedig visszafelé
lapozza a képeket, az előző kép fog megjelenni a Mutassa az
előzőt lehetőségnél leírtak szerint.
156 Menü útmutató > D A visszajátszás menü
Sorozat után megjelenítés
G gomb ➜ D (visszajátszás menü)
Megadhatja, hogy a sorozatfelvétel kioldási módban készített
képsorozatok első vagy utolsó képe jelenjen-e meg közvetlenül a
sorozat elkészülte után. Ez a beállítás csak akkor lép érvénybe, ha a Kép
megtekintése menüpont (0 156) ki értékre van állítva.
Utoljára készített felvétel (sorozat)
DSC_0001.jpg
DSC_0002.jpg
DSC_0003.jpg
DSC_0004.jpg DSC_0014.jpg
A Sorozat első képe elem
kiválasztása esetén jelenik
meg
DSC_0015.jpg
A Sorozat utolsó képe elem
kiválasztása esetén jelenik meg
Képelforgatás álló helyzetbe
G gomb ➜ D (visszajátszás menü)
A Be lehetőség kiválasztása esetén a készülék az „álló” (portré) tájolású
fényképeket automatikusan elforgatja visszajátszásuk során. Mivel a
fényképezőgép a fénykép készítése közben a megfelelő irányban állt, a
képek közvetlenül az elkészítésüket követő megjelenítés során nem
kerülnek automatikusan elforgatásra.
Menü útmutató > D A visszajátszás menü 157
Diavetítés
G gomb ➜ D (visszajátszás menü)
Diavetítést tekinthet meg az aktuális visszajátszás mappa képeiből
(0 155).
Beállítás
Indítás
Képtípus
Képidőköz
Leírás
Elindíthatja a diavetítést.
Kiválaszthatja a megjeleníteni kívánt képek típusát az
Állóképek és videók, Csak állóképek és Csak videók
lehetőség közül, illetve az Értékelés szerint menüpontban
megadhatja, hogy csak a kiválasztott értékeléssel rendelkező
képek jelenjenek meg (jelölje ki a kívánt értékeléseket, majd
kiválasztásukhoz vagy kiválasztásuk visszavonásához nyomja
meg a 2 gombot).
Kiválaszthatja, mennyi ideig jelenjenek meg a képek.
A diavetítés elindításához jelölje ki az Indítás
lehetőséget, és nyomja meg az J gombot.
Diavetítés alatt az alábbi műveletek
végezhetők el:
• Ugrás vissza/ugrás előre: A 4 gomb
megnyomásával visszatérhet az előző
képhez, a 2 gomb megnyomásával pedig
továbbléphet a következő képre.
• További képinformációk megtekintése: A 1 és a 3 gomb megnyomásával
válthatja vagy elrejtheti a megjelenített képinformációkat (csak
állóképek esetén).
• Szüneteltetés: A diavetítést az J gomb megnyomásával szüneteltetheti.
Az újraindításhoz jelölje ki az Újraindítás lehetőséget, és nyomja meg
az J gombot.
• Hangerő beállítása: Videó visszajátszása során a X gombbal növelheti, a
W (Q) gombbal pedig csökkentheti a hangerőt.
• Kilépés a visszajátszás menübe: A G gomb megnyomásával fejezheti be a
diavetítést és térhet vissza a visszajátszás menübe.
• Kilépés visszajátszás módba: A K gomb megnyomásával fejezheti be a
diavetítést és léphet ki visszajátszás módba.
• Kilépés fényképezés módba: Fényképezés módba a kioldógomb félig
történő lenyomásával léphet vissza.
158 Menü útmutató > D A visszajátszás menü
Amikor a vetítés befejeződik, megjelenik egy
párbeszédablak. Válassza az Újraindítás
lehetőséget az újraindításhoz, vagy a Kilépés
lehetőséget a visszajátszás menübe való
visszatéréshez.
Értékelés
G gomb ➜ D (visszajátszás menü)
A képeket értékelheti, vagy megjelölheti a
későbbi törléshez. A 4 és a 2 gomb
használatával jelöljön ki képeket, majd a 1 és
a 3 gomb megnyomásával válasszon a
nullától öt csillagig terjedő értékelési
lehetőségek közül, vagy a d ikon
kiválasztásával jelölje meg a képet későbbi
törlésre (az aktuálisan kijelölt kép teljes képes megtekintéséhez tartsa
lenyomva a X gombot). Amikor elvégezte a kívánt beállításokat, a
kilépéshez nyomja meg az J gombot.
Menü útmutató > D A visszajátszás menü 159
C A fényképezés menü: a fényképezés beállításai
A fényképezés menü megtekintéséhez
válassza a C fület a fényképezőgép
menürendszerében.
Beállítás
Fényképezés menü visszaállít.
Tárolási mappa
Fájlok elnevezése
Képterület kiválasztása
Képminőség
Képméret
NEF (RAW) rögzítés
ISO érzékenység beállítása
Fehéregyensúly
Picture Control beállítása
A Picture Control kezelése
Színtér
Aktív D-Lighting
Hosszú expozíció zajcsökk.
Nagy ISO zajcsökkentése
Vignettálás vezérlése
Diffrakciókompenzáció
0
161
161
165
165
166
166
168
169
170
177
179
182
182
183
183
184
184
Beállítás
Automatikus torzításvezérlés
Vibrációcsökkentéses fényképezés
Fénymérés
Vakuvezérlés
Vaku mód
Vakukompenzáció
Élességállítási mód
AF mező mód
Rázkódáscsökkentés
Automatikus sorozat
Többszörös expozíció
HDR (széles dinamikatartom.)
Időzített felvételkészítés
Időzített videó
Fókuszléptetéses fényképezés
Néma fényképezés
D Lásd még
A menü alapértelmezett beállításait lásd a „Fényképezés menü alapértékei”
részben (0 143).
160 Menü útmutató > C A fényképezés menü
0
184
185
185
186
188
189
189
189
189
190
200
207
212
223
231
237
Fényképezés menü visszaállít.
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Az Igen lehetőség kiválasztásával visszaállíthatja a fényképezés menü
beállításait alapértékükre (0 143).
Tárolási mappa
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Átnevezheti a mappákat, valamint megadhatja, hogy melyik mappában
fogja tárolni az ezután készített képeket.
Mappa
Mappa száma
Mappa neve
Átnevezés
A mappák azonosítására a fényképezőgép által automatikusan kiosztott
háromjegyű mappaszám, és az azt követő 5 karakterből álló mappanév
szolgál. Az alapértelmezett mappanév az „NCZ_7” (Z 7) vagy az „NCZ_6”
(Z 6); az új mappák kiosztott nevének módosításához válassza az
Átnevezés menüpontot. Az alapértelmezett név igény szerint
visszaállítható úgy, hogy a billentyűzet megjelenítése közben nyomva
tartja a O gombot. A már létező mappákat nem lehet átnevezni.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 161
D Szövegbevitel
Amikor szövegbevitelre van szükség, megjelenik egy billentyűzet. Karakterek
kijelöléséhez koppintson a képernyőn látható betűkre, vagy használja a
választógombot, a kijelölt karaktert pedig az J gomb megnyomásával
helyezheti a kurzor aktuális helyére (a maximális karakterszám túllépését
követően a mező utolsó karaktere törlődik). A kurzor aktuális helyén levő
karakter törléséhez nyomja meg a O gombot. A kurzor új pozícióba helyezéséhez
koppintson a kijelzőre, vagy forgassa el a fő vezérlőtárcsát. A szövegbevitel
befejezéséhez és az előző menübe való visszalépéshez nyomja meg a X gombot.
A szövegbevitel befejezése nélküli kilépéshez nyomja meg a G gombot.
Szövegbeviteli mező
Billentyűzet mező
162 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Mappa kiválaszt. szám alapján
Az alábbi módon választhat ki mappát a száma alapján, illetve hozhat
létre új mappát az aktuális mappanév és új mappaszám használatával:
1 Válassza ki a Mappa kiválaszt. szám alapján menüpontot.
Jelölje ki a Mappa kiválaszt. szám alapján menüpontot, és nyomja
meg a 2 gombot.
2 Válassza ki a kívánt mappa sorszámát.
A kívánt számjegy kijelöléséhez nyomja
meg a 4 és a 2 gombot, majd a
módosításához nyomja meg a 1 és a 3
gombot. Ha a kiválasztott sorszámmal már
létezik mappa, az alábbi ikonok egyike
jelenik meg:
• W: A mappa üres.
• X: A mappa részben megtelt.
• Y: A mappa 5000 képet tartalmaz, vagy az egyik kép sorszáma
9999. Több kép nem tárolható ebben a mappában.
3 Mentse el a változtatásokat, majd lépjen ki.
A művelet végrehajtásához és a főmenübe való visszatéréshez
nyomja meg az J gombot (a tárolási mappa módosítása nélküli
kilépéshez nyomja meg a G gombot). Ha a megadott sorszámmal
még nem létezik mappa, akkor a készülék új mappát hoz létre. Az
ezután készülő fényképek a kiválasztott mappában fognak tárolódni,
ha még van benne szabad tárhely.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 163
Mappa kiválasztása listából
A meglévő mappák listájából az alábbi módon választhat:
1 Válassza a Mappa kiválasztása listából lehetőséget.
Jelölje ki a Mappa kiválasztása listából menüpontot, és nyomja
meg a 2 gombot.
2 Jelöljön ki egy mappát.
A kívánt mappa kijelöléséhez nyomja meg
a 1 vagy a 3 gombot.
3 Válassza ki a kijelölt mappát.
A kijelölt mappa kiválasztásához és a főmenübe való visszatéréshez
nyomja meg az J gombot. Az ezután készülő képek a kiválasztott
mappában fognak tárolódni.
D Mappa- és fájlsorszámok
Amikor a mappasorszám elérte a 999-et, új mappa már nem hozható létre, ezért
a készülék letiltja a zárkioldást, miután a fájlok sorszáma eléri a 9999-et vagy a
mappában tárolt fájlok száma eléri az 5000-t, illetve akkor is, ha videót kíván
készíteni, de a fényképezőgép számítása szerint a maximális hosszúságú
videofelvétel készítéséhez szükséges fájlok száma egy 9999-nél magasabb
sorszámú fájl létrehozását eredményezné vagy egy 5000-nél több fájlt
tartalmazó mappát hozna létre. A felvételkészítés folytatásához hozzon létre egy
999-nél kisebb sorszámú mappát, vagy módosítsa a Képméret / képkockaseb.
és a Videominőség menüpont beállítását.
D Indítási idő
Ha a memóriakártya sok fájlt vagy mappát tartalmaz, a fényképezőgép indítási
ideje növekedhet.
164 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Fájlok elnevezése
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A fényképek „DSC_”-t vagy – Adobe RGB színtér használatával készült
képek esetén (0 182) – „_DSC”-t tartalmazó fájlnévvel és az azt követő
négyjegyű számmal és hárombetűs kiterjesztéssel kerülnek mentésre
(pl. „DSC_0001.JPG” vagy „_DSC0002.JPG”). A Fájlok elnevezése
beállítással a „Szövegbevitel” részben leírtak szerint (0 162) kiválaszthat
három betűt a fájlnév „DSC” szakaszának módosításához.
D Kiterjesztések
A rendszer a következő kiterjesztéseket használja: „.NEF” a NEF (RAW) képekhez,
„.TIF” a TIFF (RGB) képekhez, „.JPG” a JPEG képekhez, „.MOV” a MOV formátumú
videókhoz, „.MP4” az MP4 formátumú videókhoz és „.NDF” a porszemcseeltávolítás referenciaadataihoz. A NEF (RAW) + JPEG képminőség-beállítással
rögzített NEF és JPEG fényképpárok fájlnevei azonosak, a kiterjesztésük azonban
különböző.
Képterület kiválasztása
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A fényképezőgép az alábbi képterület-beállításokat kínálja:
Beállítás
Leírás
A képek FX-formátumban kerülnek rögzítésre, olyan
látószöggel, amely megfelel egy 35 mm formátumú
fényképezőgépre rögzített NIKKOR objektívének.
A képek DX-formátumban kerülnek rögzítésre. Az objektív
35 mm-es formátumban érvényes hozzávetőleges
gyújtótávolságának kiszámításához szorozza meg a
gyújtótávolságot 1,5-tel.
A képek 5 : 4 képaránnyal kerülnek rögzítésre (csak Z 7
esetén).
c
FX (36 × 24)
a
DX (24 × 16)
b
5:4 (30 × 24)
m
Z
1:1 (24 × 24)
A képek 1 : 1 képaránnyal kerülnek rögzítésre.
16:9 (36 × 20)
A képek 16 : 9 képaránnyal kerülnek rögzítésre.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 165
Képminőség
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Kiválaszthatja a fényképek fájlformátumát. Részletesebb tájékoztatásért
olvassa el a „Képminőség” részt (0 104).
Képméret
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Megadhatja a fényképezőgéppel rögzített fényképek méretét
(képpontban). A JPEG és a TIFF képek méretének kiválasztásához
használja a JPEG/TIFF menüpontot, a NEF (RAW) képek méretének
megadásához pedig a NEF (RAW) menüpontot.
Z 7:
Képterület
FX (36 × 24)
FX-formátum
DX (24 × 16)
DX-formátum
5:4 (30 × 24)
1:1 (24 × 24)
16:9 (36 × 20)
Beállítás
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
Kicsi
Méret (képpontban)
8256 × 5504
6192 × 4128
4128 × 2752
5408 × 3600
4048 × 2696
2704 × 1800
6880 × 5504
5152 × 4120
3440 × 2752
5504 × 5504
4128 × 4128
2752 × 2752
8256 × 4640
6192 × 3480
4128 × 2320
Nyomtatási méret (cm) *
69,9 × 46,6
52,4 × 35,0
35,0 × 23,3
45,8 × 30,5
34,3 × 22,8
22,9 × 15,2
58,3 × 46,6
43,6 × 34,9
29,1 × 23,3
46,6 × 46,6
35,0 × 35,0
23,3 × 23,3
69,9 × 39,3
52,4 × 29,5
35,0 × 19,6
* Hozzávetőleges méret 300 dpi felbontással történő nyomtatás esetén. A hüvelykben (inch) megadott
nyomtatási képméret megegyezik a képpontban megadott képméret elosztva a nyomtató dots per inchben megadott felbontásával (dpi (hüvelykenkénti pontok száma); 1 hüvelyk = körülbelül 2,54 cm).
166 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Z 6:
Képterület
FX (36 × 24)
FX-formátum
DX (24 × 16)
DX-formátum
1:1 (24 × 24)
16:9 (36 × 20)
Beállítás
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
Kicsi
Méret (képpontban)
6048 × 4024
4528 × 3016
3024 × 2016
3936 × 2624
2944 × 1968
1968 × 1312
4016 × 4016
3008 × 3008
2000 × 2000
6048 × 3400
4528 × 2544
3024 × 1696
Nyomtatási méret (cm) *
51,2 × 34,1
38,3 × 25,5
25,6 × 17,1
33,3 × 22,2
24,9 × 16,7
16,7 × 11,1
34,0 × 34,0
25,5 × 25,5
16,9 × 16,9
51,2 × 28,8
38,3 × 21,5
25,6 × 14,4
* Hozzávetőleges méret 300 dpi felbontással történő nyomtatás esetén. A hüvelykben (inch) megadott
nyomtatási képméret megegyezik a képpontban megadott képméret elosztva a nyomtató dots per inchben megadott felbontásával (dpi (hüvelykenkénti pontok száma); 1 hüvelyk = körülbelül 2,54 cm).
Menü útmutató > C A fényképezés menü 167
NEF (RAW) rögzítés
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Kiválaszthatja a NEF (RAW) képek tömörítési típusát és bitmélységét.
NEF (RAW) tömörítés
Tömörítéssel csökkentheti a fájlok méretét.
N
O
Beállítás
Leírás
A NEF képeket egy megfordítható algoritmussal tömöríti,
Veszteségmentes
ami 20–40%-kal csökkenti a fájl méretét, miközben nincs
tömörített
hatással a képminőségre.
A NEF képeket egy nem megfordítható algoritmussal
Tömörített
tömöríti, ami 35–55%-kal csökkenti a fájl méretét,
miközben alig van hatással a képminőségre.
Tömörítetlen
A NEF képek nincsenek tömörítve.
NEF (RAW) bitmélység
A bitmélység határozza meg a rögzített színadatok mennyiségét.
Beállítás
Leírás
q
12 bites
A NEF (RAW) képek 12 bites bitmélységgel rögzülnek.
r
14 bites
A NEF (RAW) képek 14 bites bitmélységgel rögzülnek,
amely nagyobb fájlméretet eredményez a 12 bites
bitmélységnél, de nő a rögzített színadatok mennyisége.
168 Menü útmutató > C A fényképezés menü
ISO érzékenység beállítása
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Megadhatja a fényképek ISO érzékenység beállítását.
Beállítás
Leírás
Megadhatja az ISO érzékenységet. ISO 64 és 25600 közé eső
értékeket választhat (a Z 6 esetén pedig ISO 100 és 51200 közé
eső értékeket). Speciális helyzetekhez választhat kb. 0,3–1 Fé-vel
ISO érzékenység
a legalacsonyabb érték alatti, illetve 0,3–2 Fé-vel a legmagasabb
érték feletti beállítást is. Az b mód egy további, Automatikus
beállítási lehetőséget kínál.
A Be lehetőség kiválasztása esetén a fényképezőgép
automatikusan módosítja az ISO érzékenységet, ha az ISO
érzékenység menüpontban kiválasztott értékkel nem érhető el
optimális expozíció. Az alábbi menüpontok lehetőséget
biztosítanak az automatikus ISO érzékenység szabályozás
finomhangolására.
• Legnagyobb érzékenység: Az ISO érzékenység felső határértékének
Autom. ISO érz.
beállításával megakadályozhatja, hogy a készülék túl magas
szabályozás
érzékenységet használjon.
• Legnagy. érzékenység c mellett: Beállíthatja az ISO érzékenység
felső határértékét a külső vaku használatával készülő képekhez.
• Leghosszabb záridő: Megadhatja azt a záridőt, amely alatt az
automatikus ISO érzékenység szabályozás bekapcsol, hogy P és
A módban megakadályozza az alulexponáltságot. 1/4000 mp és
30 mp közötti záridőket választhat. Emellett rendelkezésre áll
egy Automatikus beállítás is (0 170).
Menü útmutató > C A fényképezés menü 169
A „Leghosszabb záridő” > „Automatikus”
Az Autom. ISO érz. szabályozás > Leghosszabb záridő menüpont
Automatikus beállításának kiválasztása esetén a fényképezőgép a leghosszabb
záridőt az objektív gyújtótávolsága alapján határozza meg. Például a telefotó
objektívek használatakor gyakorta előforduló elmosódottság csökkentéséhez a
fényképezőgép automatikusan rövid leghosszabb záridőket választ.
Az automatikus záridőválasztás finomra hangolható úgy, hogy rövidebb vagy
hosszabb értéket állít be leghosszabb záridőnek, ehhez jelölje ki az Automatikus
lehetőséget, és nyomja meg a 2 gombot; ha rövidebb értékeket ad meg
leghosszabb záridőnek, azzal gyorsan mozgó tárgyak megörökítése esetén
csökkenti az elmosódást.
A záridő hosszabb lehet a kiválasztott leghosszabb értéknél, ha a Legnagyobb
érzékenység menüpontban beállított ISO érzékenységgel nem biztosítható az
optimális expozíció.
Fehéregyensúly
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Beállíthatja a fehéregyensúlyt. Részletes
tájékoztatást az „Alapbeállítások” fejezet
(0 63) és „Az i menü” fejezet (0 98)
„Fehéregyensúly” részében talál.
170 Menü útmutató > C A fényképezés menü
A fehéregyensúly menü: finomhangolás
A finomhangolási lehetőségek a fényképezőgép menürendszerén
keresztül érhetők el. A finomhangolásról bővebben „A fehéregyensúly
finomhangolása” rész nyújt tájékoztatást (0 99). A fehéregyensúly
felhasználói beállításának finomhangolásáról lásd „A felhasználói
fehéregyensúly-beállítás finomhangolása” részt (0 176).
1 Jelenítse meg a finomhangolási
beállításokat.
Nyissa meg a fényképezés menü
Fehéregyensúly menüpontját, majd
jelölje ki a kívánt fehéregyensúlybeállítást, és nyomja meg a 2 gombot.
2 Végezze el a fehéregyensúly
Koordináták
finomhangolását.
A választógomb segítségével végezze el a
fehéregyensúly finomhangolását.
A fehéregyensúly finomhangolását a
borostyán (A)–kék (B) tengelyen 0,5-ös
lépésekben, a zöld (G)–bíborvörös (M)
tengelyen pedig 0,25-ös lépésekben
Beállítás
hajthatja végre. A vízszintes borostyánkék (A–B) tengelyen állítható a
színhőmérséklet, míg a függőleges zöld-bíborvörös (G–M) tengely
hatása a megfelelő színhőmérséklet-kompenzációs (CC) szűrőkéhez
hasonló. A vízszintes tengely lépésközei nagyjából 5 mirednek, a
függőleges tengely lépésközei kb. 0,05 fénysűrűség egységnek
felelnek meg.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 171
3 Mentse el a változtatásokat, majd lépjen
ki.
A beállítások elmentéséhez és a
fényképezés menübe történő
visszalépéshez nyomja meg az J gombot.
A fehéregyensúly finomhangolása esetén
csillag („U”) jelenik meg a fehéregyensúly
ikonja mellett a felvételi mód kijelzőn.
D Fehéregyensúly finomhangolása
A finomhangolásra szolgáló tengelyeken beállítható színhőmérséklet-értékek
relatív, nem pedig abszolút értékek. Ha „meleg” fehéregyensúly-beállítást,
például J (Izzólámpa) választott ki, és a kurzort a B (kék) irányba mozgatja,
valamivel „hidegebb” tónusú fényképeket készíthet, melyek ténylegesen nem
változnak kékes árnyalatúvá.
D „Mired”
A színhőmérséklet bármilyen megváltoztatása nagyobb színkülönbséget
eredményez alacsonyabb színhőmérséklet mellett, mint magasabb
színhőmérséklet esetén. Például az 1000 K módosítás sokkal nagyobb
színváltozást idéz elő egy 3000 K, mint egy 6000 K színben. A mired, amelyet úgy
kapunk, hogy a színhőmérséklet reciprok értékét megszorozzuk 10 6-nal, olyan
színhőmérsékleti mértékegység, amely ezeket a különbségeket figyelembe
veszi, és ezért a színhőmérséklet-kompenzáló szűrők mértékegysége. Pl.:
• 4000 K–3000 K (1000 K a különbség) = 83 mired
• 7000 K–6000 K (1000 K a különbség) = 24 mired
172 Menü útmutató > C A fényképezés menü
A fehéregyensúly menü: színhőmérséklet kiválasztása
A színhőmérsékletet a fényképezés menü Fehéregyensúly >
Színhőmérséklet választása menüpontjában adhatja meg. Az
alábbiakban leírtak szerint adja meg a borostyán-kék és a zöldbíborvörös tengely értékeit.
1 Válassza ki a Színhőmérséklet választása menüpontot.
Nyissa meg a fényképezés menü Fehéregyensúly menüpontját,
majd jelölje ki a Színhőmérséklet választása lehetőséget, és
nyomja meg a 2 gombot.
2 Adja meg a borostyán-kék és a zöld-bíborvörös tengely értékeit.
A 4 és a 2 gomb megnyomásával jelölje ki a borostyán-kék (A–B)
vagy a zöld-bíborvörös (G–M) tengelyhez tartozó számjegyeket,
majd a módosításukhoz nyomja meg a 1 vagy a 3 gombot.
A borostyán-kék (A–B)
tengely értéke
A zöld-bíborvörös
(G–M) tengely értéke
3 Mentse el a változtatásokat, majd lépjen
ki.
A beállítások elmentéséhez és a
fényképezés menübe történő
visszalépéshez nyomja meg az J gombot.
Amennyiben nullától eltérő értéket állított
be a zöld-bíborvörös (G–M) tengelyhez, a
felvételi mód kijelzőn csillag („U”) jelenik meg a fehéregyensúly
ikonja mellett.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 173
D Színhőmérséklet választása
Felhívjuk figyelmét, hogy fénycsöves megvilágítás esetén nem biztosítható a
kívánt eredmény. Fénycsöves fényforrásokhoz válassza a I (Fénycső) beállítást.
Egyéb fényforrások esetén készítsen egy próbafelvételt annak eldöntésére, hogy
a kiválasztott érték megfelelő-e.
174 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Felhasználói beállítás: fehéregyensúly-érték
másolása fényképről
Meglévő fénykép fehéregyensúly-értékének másolására a
fehéregyensúly menü Felhasználói beállítás menüpontja szolgál.
A felhasználói fehéregyensúly beállításáról további tájékoztatást a
„Felhasználói beállítás” részben talál (0 101).
1 Válassza a Felhasználói beállítás
lehetőséget.
Nyissa meg a fényképezés menü
Fehéregyensúly menüpontját, majd
jelölje ki a Felhasználói beállítás
lehetőséget, és nyomja meg a 2 gombot.
2 Válasszon ki egy rendeltetési helyet.
Jelölje ki a felhasználói beállítás
rendeltetési helyét (d-1-től d-6-ig), és
nyomja meg a X gombot.
3 Válassza a Kép kiválasztása lehetőséget.
Megjelenik a felhasználói fehéregyensúly
beállítása menü; jelölje ki a Kép
kiválasztása menüpontot, és nyomja
meg a 2 gombot.
4 Jelöljön ki egy forrásképet.
Jelölje ki a forrásképet. A kijelölt fénykép
teljes képes megjelenítéséhez nyomja
meg és tartsa lenyomva a X gombot.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 175
5 Másolja át a fehéregyensúly értékét.
Az J gomb megnyomásával másolja a kijelölt fénykép
fehéregyensúly-értékét a kiválasztott felhasználói beállításba. Ha a
kijelölt képhez megjegyzés is tartozik, a megjegyzés tartalma is
másolásra kerül a kiválasztott felhasználói beállítás megjegyzés
mezőjébe.
D A felhasználói fehéregyensúly-beállítás finomhangolása
Az aktuális felhasználói beállítás finomhangolása
elvégezhető a felhasználói fehéregyensúly
beállítása menü Finomhangolás menüpontjának
kiválasztásával, és a fehéregyensúlynak
„A fehéregyensúly menü: finomhangolás” részben
(0 171) leírtak szerinti beállításával.
D Megjegyzés szerkesztése
Amennyiben egy legfeljebb 36 karakterből álló
kísérőszöveget kíván csatolni az aktuális
felhasználói fehéregyensúly-beállításhoz, válassza
a felhasználói fehéregyensúly beállítása menü
Megjegyzés szerkesztése menüpontját.
D Védelem
Az aktuális felhasználói fehéregyensúly-beállítás
védelméhez válassza ki a felhasználói
fehéregyensúly beállítása menü Védelem
menüpontját, majd jelölje ki a Be lehetőséget, és
nyomja meg az J gombot. A védett felhasználói
beállítások nem módosíthatók, valamint a
Finomhangolás és a Megjegyzés szerkesztése
lehetőség sem használható.
176 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Picture Control beállítása
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Kiválaszthatja az új fényképek feldolgozásának módját. További
információkért lásd „A Picture Control beállítása” részt (0 94).
Picture Control beállítása: Picture Control beállítások
módosítása
A meglévő felhasználói vagy egyéni Picture Control beállítások
módosíthatók a jelenetnek vagy a felhasználó kreativitásának
megfelelően.
1 Válassza ki a kívánt Picture Control
beállítást.
Jelölje ki a kívánt Picture Control beállítást
a Picture Control listában, és nyomja meg
a 2 gombot.
2 Módosítsa a beállításokat.
A kívánt beállítás kijelöléséhez nyomja
meg a 1 és a 3 gombot, majd válassza ki
a kívánt értéket a 4 és a 2 gombbal 1
lépésközzel haladva, vagy a segédtárcsa
elforgatásával 0,25-ös lépésközzel haladva
(az elérhető menüpontok Picture Control
beállításonként eltérők). A kiegyensúlyozott eredmény érdekében
gyorsan beállíthatja az Élesítés, a Középtartományú élesítés és a
Tisztaság szintjét; ehhez jelölje ki a Gyors élesség menüpontot,
majd nyomja meg a 4 és a 2 gombot. Addig ismételje ezt a lépést,
amíg nem módosította az összes beállítást. Az alapértékek a O gomb
megnyomásával állíthatók vissza.
3 Mentse el a változtatásokat, majd lépjen ki.
A módosítások elmentéséhez és a Picture Control beállítások
listájához történő visszalépéshez nyomja meg az J gombot.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 177
D Egyéni Picture Control beállítások
Egyéni Picture Control beállítások a már meglévő Picture Control beállítások
módosításával hozhatók létre a fényképezés vagy a videofelvétel menü A
Picture Control kezelése menüpontjával. Az egyéni Picture Control beállítások
memóriakártyára másolhatók, és használhatók kompatibilis szoftverekben,
valamint megoszthatók az azonos modellszámú fényképezőgépek között.
D Az i menü
Amennyiben a Picture Control beállításokat az i
menüben módosítja, a módosítás hatását
ellenőrizheti a kijelzőn. Jelölje ki az i menü
Picture Control beállítása menüpontját, és
nyomja meg az J gombot, majd a 4 és a 2 gomb
megnyomásával válassza ki a kívánt Picture
Controlt, és a 3 gomb megnyomásával jelenítse
meg a Picture Control beállításait.
178 Menü útmutató > C A fényképezés menü
A Picture Control kezelése
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A módosított Picture Control beállításokat elmentheti egyéni Picture
Control beállításokként.
Beállítás
Leírás
Meglévő felhasználói beállításon vagy egyéni Picture Control
Mentés/
beállításon alapuló új egyéni Picture Control beállításokat hozhat
szerkesztés
létre, illetve szerkesztheti a meglévő egyéni Picture Control
beállításokat.
Átnevezés
Átnevezheti egyéni Picture Control beállításait.
Törlés
Törölheti egyéni Picture Control beállításait.
Az alábbi menüpontok segítségével egyéni Picture Control
beállításokat másolhat memóriakártyára, illetve
memóriakártyáról a fényképezőgépre. A memóriakártyára másolt
Picture Control beállítások használhatók más
fényképezőgépekkel és kompatibilis szoftverekkel.
• Másolás fényképezőgépre: Az egyéni Picture Control beállításokat a
memóriakártyáról a fényképezőgép C-1 és C-9 közötti egyéni
Betöltés/mentés
Picture Control tárhelyeire másolhatja, majd tetszés szerint
elnevezheti őket.
• Törlés kártyáról: Törölheti a kiválasztott egyéni Picture Control
beállításokat a memóriakártyáról.
• Másolás kártyára: Az egyéni Picture Control beállításokat (C-1 és
C-9 között) a fényképezőgépről a memóriakártya kiválasztott
helyére (1–99) másolhatja.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 179
Egyéni Picture Control beállítások létrehozása
A fényképezőgépen gyárilag elhelyezett Picture Control beállítások
módosíthatók és elmenthetők egyéni Picture Control beállításként.
1 Válassza a Mentés/szerkesztés
menüpontot.
Jelölje ki a Mentés/szerkesztés
menüpontot, és nyomja meg a 2 gombot.
2 Válassza ki a kívánt Picture Control
beállítást.
Jelöljön ki egy meglévő Picture Control
beállítást, és nyomja meg a 2 gombot;
amennyiben tovább szeretne lépni a 4.
lépéshez, hogy további módosítás nélkül
mentse a kijelölt Picture Control beállítás
másolatát, nyomja meg az J gombot.
3 Szerkessze a kiválasztott Picture Control
beállítást.
Ha vissza kívánja vonni a módosításokat,
és elölről kívánja kezdeni a műveletet az
alapbeállításoktól, nyomja meg a O
gombot. Ha elvégezte a beállításokat,
nyomja meg az J gombot.
4 Válasszon ki egy rendeltetési helyet.
Válasszon rendeltetési helyet az egyéni
Picture Control beállításnak (C-1 és C-9
között), majd nyomja meg a 2 gombot.
180 Menü útmutató > C A fényképezés menü
5 Adjon nevet a Picture Control beállításnak.
Megjelenik egy szövegbeviteli párbeszédablak. Alapbeállítás szerint
az új Picture Control elnevezéséhez a meglévő Picture Control
nevéhez egy (automatikusan kiosztott) kétjegyű számot társít a
rendszer; amennyiben más elnevezést kíván adni a beállításnak,
nevezze át a Picture Control beállítást a „Szövegbevitel” részben
leírtak szerint (0 162). A nagybetűk, kisbetűk és szimbólumok
billentyűzete között a billentyűzetválasztó gombra koppintva
válthat ebben a sorrendben. Az egyéni Picture Control beállítások
neve legfeljebb tizenkilenc karakter hosszúságú lehet.
A tizenkilencedik karakter után bevitt karakterek törlődnek.
Név mező
Billentyűzet mező
Billentyűzetválasztó
D Egyéni Picture Control beállítások
Az egyéni Picture Control beállításokhoz rendelkezésre álló lehetőségek
megegyeznek a beállítások alapjául szolgáló Picture Control lehetőségeivel.
D Az eredeti Picture Control beállítást jelölő ikon
A szerkesztőkijelző jobb felső sarkában egy ikon
jelzi az eredeti felhasználói Picture Control
beállítást, amelynek alapján az egyéni Picture
Control beállítást létrehozta.
Az eredeti
Picture Control ikon
Menü útmutató > C A fényképezés menü 181
Színtér
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A színtér határozza meg, hogy a színvisszaadás során milyen színskála áll
rendelkezésre. Az sRGB beállítás használata általános célú
nyomtatáshoz és megjelenítéshez javasolt, míg a szélesebb színskálát
biztosító Adobe RGB beállítás szakmai kiadványok és kereskedelmi célú
nyomtatványok készítéséhez ajánlott.
D Adobe RGB
A pontos színvisszaadás érdekében az Adobe RGB képek olyan alkalmazásokat,
kijelzőket és nyomtatókat igényelnek, amelyek támogatják a színkezelést.
D Színtér
Az ezzel a fényképezőgéppel készített fényképek megnyitásakor a ViewNX-i és a
Capture NX-D szoftver automatikusan kiválasztja a helyes színteret. Más
gyártóktól származó szoftverek használata esetén a megfelelő eredmény nem
garantált.
Aktív D-Lighting
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A funkció segítségével megőrizheti a csúcsfényes és az árnyékos
képterületek részleteit, így természetes kontrasztú képek készíthetők.
Részletesebb tájékoztatásért olvassa el az „Aktív D-Lighting” részt
(0 110).
182 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Hosszú expozíció zajcsökk.
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A Be lehetőség kiválasztása esetén az 1 mpnél hosszabb záridővel készített fényképek
feldolgozásakor a fényképezőgép csökkenti a
fényes foltok vagy köd formájában jelentkező
zaj mértékét. A feldolgozáshoz szükséges idő
nagyjából megduplázódik; feldolgozás alatt a
„Zajcsökkentés végrehajtása...” üzenet jelenik
meg, a funkciókijelzőn pedig a „Job NR” jelzés
villog, és képek nem készíthetők (ha a
fényképezőgépet a feldolgozás befejezése
előtt kikapcsolja, a kép zajcsökkentés nélkül
kerül mentésre). Sorozatfelvétel módban a
fényképezési sebesség lelassul, és a
fényképek feldolgozási ideje alatt az átmeneti tároló kapacitása csökken.
Nagy ISO zajcsökkentése
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A magas ISO érzékenység mellett készített képeknél lehetőség van a
„zaj” csökkentésére.
Beállítás
Magas/
Normál/
Alacsony
Ki
Leírás
Csökkenti a zaj (véletlenszerűen elhelyezkedő fényes képpontok)
előfordulását, elsősorban a nagy ISO érzékenység mellett készített
fényképeken. A zajcsökkentés mértékét a Magas, a Normál és az
Alacsony lehetőségek közül választhatja ki.
A készülék csak szükség esetén végez zajcsökkentést, de mindig az
Alacsony beállítás kiválasztása esetén végrehajtott
zajcsökkentésnél kisebb mértékben.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 183
Vignettálás vezérlése
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A vignettálás vezérlésével mérsékelhető a kép szélein jelentkező
fényerőcsökkenés. Hatása objektívektől függően eltérő, és a maximális
rekesznél a leginkább észrevehető. Mértékét a Magas, a Normál, az
Alacsony és a Ki beállítások közül választhatja ki.
D Vignettálás vezérlése
A jelenettől, a fényképezés körülményeitől és az objektív típusától függően a
TIFF és JPEG képeken zaj (köd) vagy eltérő perifériás fényerő jelenhet meg, és az
egyéni Picture Control, vagy az alapbeállításhoz képest módosított felhasználói
Picture Control beállítások esetleg nem hozzák meg a kívánt hatást. Készítsen
próbafelvételeket, majd ellenőrizze az eredményt a kijelzőn.
Diffrakciókompenzáció
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A Be lehetőség kiválasztásával mérsékelheti a kis rekeszértékek (magas
f-értékek) használatánál jelentkező diffrakciót (fényelhajlást).
Automatikus torzításvezérlés
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A Be beállítás kiválasztásával szükség szerint csökkentheti a
hordótorzítást nagy látószögű objektívek használatakor, illetve a
párnatorzítást hosszú objektívek használatakor (bizonyos objektíveknél
a funkció automatikusan Be értékre áll, ilyenkor az Automatikus
torzításvezérlés menüpont szürkén jelenik meg és nem használható).
184 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Vibrációcsökkentéses fényképezés
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A Be beállítás kiválasztása esetén a fényképezőgép úgy időzíti a
fényképek készítését, hogy mérsékelni tudja a sávosodást és az alulvagy túlexponált területeket, illetve (folyamatos kioldási módokban
készített fényképeken) a fénycsöves, higanygőzlámpás vagy más
hasonló fényforrások vibrálása okozta egyenetlen színezést
(vibrációcsökkentés alkalmazása során azonban csökkenhet a
fényképezési sebesség, sorozatkészítés közben pedig a fényképezési
sebesség nem csak lelassulhat, de változó is lehet).
D A fényképezés menü „Vibrációcsökkentéses fényképezés” menüpontja
A vibrációcsökkentés funkció 100, illetve 120 Hz-es vibrálást képes érzékelni
(attól függően, hogy 50 vagy 60 Hz-es-e a hálózat frekvenciája). Sötét háttér, erős
fényforrás, valamint dekorációs világítás és egyéb nem szokványos megvilágítás
esetén előfordulhat, hogy a készülék nem észlel vibrálást, vagy a kívánt
eredmény nem érhető el. A fényforrástól függően előfordulhat, hogy a zár némi
késéssel old ki. A kívánt eredmény nem feltétlenül biztosítható, ha
felvételkészítés közben változik a tápellátás frekvenciája.
A vibrációcsökkentés hatástalan 1/100 mp-nél hosszabb záridők esetében
(beleértve a Bulb (Hosszú expozíció) és a Time (Időzített) záridő-beállítás használatát),
illetve ha Folyamatos H (bővített) kioldási mód, néma fényképezés, HDR vagy
expozíciókésleltetés mód van érvényben.
Fénymérés
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A fénymérés határozza meg, hogy miként állítsa a fényképezőgép az
expozíciót. További információkat a „Fénymérés” részben talál (0 108).
Menü útmutató > C A fényképezés menü 185
Vakuvezérlés
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Megadhatja a vezeték nélküli távoli vakuegységek (0 362), valamint a
fényképezőgép vakupapucsára rögzített külső vakuk (0 349)
beállításait.
Vakuvezérlési mód
Megadhatja a fényképezőgép vakupapucsára
szerelt SB-5000, SB-500, SB-400 vagy SB-300
vakuegységhez alkalmazni kívánt
vakuvezérlési módot, vakuszintet és más
beállításokat (a vakupapucsra rögzített
SB-5000 egység beállításait a vakuegységen
található vezérlőgombokkal is módosíthatja,
míg az egyéb vakuegységek beállításai kizárólag a vakuegységen
található vezérlőgombokkal módosíthatók). A Vakuvezérlési mód
menüpont alatt megjelenő beállítások a kiválasztott módtól függően
változnak.
• TTL: i-TTL mód. A vakuszintet automatikusan a fényképezés
körülményeihez igazítja a készülék.
• Automatikus külső vaku: Ebben a módban a vakuteljesítmény
automatikusan a témáról visszaverődő fény mennyiségéhez igazodik.
• Távolságprioritásos kézi: Adja meg a témától való távolságot, a készülék ez
alapján automatikusan meghatározza a vakuteljesítményt.
• Kézi: A vakuszint kézi beállítása.
• Ismétlő vakuzás: A vaku a zár nyitva tartása közben egymás után többször
villan, többszörös expozíció hatását keltve a képen.
186 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Vezeték nélküli vakuzás beállításai
Módosíthatja a több távoli vakuegység
egyidejű vezeték nélküli vezérlését lehetővé
tévő beállításokat. Ez a beállítás csak akkor áll
rendelkezésre, ha SB-5000 vagy SB-500
vakuegység, illetve WR-R10 vezeték nélküli
távvezérlő van a fényképezőgépre szerelve.
Beállítás
Y
Y/Z
Z
Leírás
A távoli vakuegységek vezérlését a vezérlő vaku által
Optikai AWL kibocsátott alacsony intenzitású villantások végzik
(0 375).
Optikai/rádiós Ez a beállítás optikai és rádiós vezérlésű vakuegységek
AWL
egyidejű használatához áll rendelkezésre (0 383).
A távoli vakuegységek vezérlése a fényképezőgéphez
Rádiós AWL
csatlakoztatott WR-R10 jeladó-vevő által kibocsátott
rádiójelekkel történik (0 364).
Ki
A távoli vakus fényképezés kikapcsolása.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 187
Távoli vakuvezérlés
Távoli vakus fényképezéshez az alábbi
beállítások állnak rendelkezésre (0 368, 375).
Beállítás
Leírás
A távoli vakuegységek egyes csoportjai számára külön
Csoportvaku
vakuvezérlési módot határozhat meg.
Gyors vezeték
Kiválaszthatja az A és a B csoport közötti ellensúlyozást, miközben a
nélküli
C csoport teljesítményét manuálisan adhatja meg.
vezérlés
A zár nyitva tartása közben a vakuegységek egymás után többször
Távoli ismétlő
villannak, többszörös expozíciós hatást hozva létre.
Rádiós távoli vakuegység adatai
Megtekintheti a jelenleg rádiós AWL
kapcsolaton keresztül vezérelt
vakuegységeket.
Vaku mód
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Megadhatja a vezeték nélküli távoli vakuegységek, valamint a
fényképezőgép vakupapucsára rögzített külső vakuk vaku módját.
Részletesebb tájékoztatásért olvassa el a „Vaku mód” részt (0 107, 354).
188 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Vakukompenzáció
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A vakuteljesítmény beállításával szabályozhatja a főtéma háttérhez
viszonyított fényerejét (0 356). A vakuteljesítmény növelésével a
főtéma világosabbá tehető, csökkentésével pedig elkerülhetők a
nemkívánatos világos részek vagy tükröződések.
Élességállítási mód
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Az élességállítási mód szabályozza azt, hogyan állítson a fényképezőgép
élességet. Bővebb tájékoztatást az „Élességállítási mód kiválasztása”
részben talál (0 52).
AF mező mód
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Megadhatja, hogy automatikus élességállításnál hogyan válasszon a
fényképezőgép élességpontot. Bővebb tájékoztatást az „AF mező mód”
részben talál (0 54).
Rázkódáscsökkentés
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Engedélyezheti a rázkódáscsökkentés használatát. Részletesebb
tájékoztatásért olvassa el a „Rázkódáscsökkentés” részt (0 112).
Menü útmutató > C A fényképezés menü 189
Automatikus sorozat
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A fényképezőgép minden egyes felvételnél megváltoztatja kissé az
expozíció, a vakuszint, az Aktív D-Lighting (ADL) vagy a fehéregyensúly
értékét, „sorozatba állítva” az aktuális értéket. Sorozatkészítést olyan
helyzetekben érdemes használni, amikor nehéz meghatározni a helyes
beállításokat, az egyes felvételeknél nincs idő a hatások ellenőrzésére és
a beállítások módosítására, illetve amikor egy adott témához több
beállítást szeretne kipróbálni. Az alábbi beállítások állnak rendelkezésre:
• Autom. sorozat beáll.: Kiválaszthatja az automatikus sorozatkészítés során
sorozatba állítandó beállítást vagy beállításokat. Válassza az AE
expozíció- és vakus sorozat menüpontot az expozíció és a vakuszint
változtatásával végrehajtandó sorozatfelvételhez, az AE
expozíciósorozat lehetőséget, ha csak expozíciósorozatot készít, a
Vakus sorozat elemet a csak a vakuszint változtatásával
végrehajtandó sorozatfelvételhez, a Fehéregyensúly-sorozat pontot
a fehéregyensúly-sorozathoz, vagy az ADL expozíciósorozat
beállítást az Aktív D-Lighting változtatásával készülő
sorozatfelvételhez.
• Felvételek száma: Megadhatja a sorozatkészítés folyamán rögzíteni
kívánt felvételek számát.
• Lépésköz: Az ADL expozíciósorozat kivételével kiválaszthatja, hogy az
adott beállítás milyen mértékben változzon az egyes felvételek között.
• Erősség: ADL expozíciósorozat esetén beállíthatja, milyen mértékben
változzon az Aktív D-Lighting az egyes felvételek között.
190 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Expozíciósorozat és vakus sorozatkészítés
Egy felvételsorozaton keresztül változtathatja az expozíció és/vagy a
vakuszint értékét.
Expozíció módosítása: 0 Fé
Expozíció módosítása:
–1 Fé
Expozíció módosítása:
+1 Fé
1 Adja meg a sorozatkészítés típusát.
Válassza ki az Autom. sorozat beáll. menüpont egyik beállítását. Az
expozíció és a vakuszint egyidejű változtatásához válassza az AE
expozíció- és vakus sorozat elemet, az expozíció módosításához az
AE expozíciósorozat pontot, a vakuszint módosításához pedig a
Vakus sorozat lehetőséget. A vakus sorozatkészítés azonban csak
i-TTL, illetve (ha támogatott) automatikus rekesz (qA) vakuvezérlési
módban használható (0 408).
2 Válassza ki a felvételek számát.
Jelölje ki a Felvételek száma beállítást,
majd a 4 és a 2 gombbal adja meg a
sorozatkészítési ciklusban elkészítendő
felvételek számát.
0F-től eltérő beállítások esetén
sorozatkészítés ikon jelenik meg a
kijelzőn.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 191
3 Adja meg a sorozatkészítés lépésközét.
Jelölje ki a Lépésköz beállítást, majd a 4
és a 2 gombbal válassza ki a
sorozatkészítés lépésközét.
Alapbeállítások esetén a lépésköz mérete
0,3 (1/3), 0,7 (2/3), 1, 2 és 3 Fé közül
választható. Az alábbiakban ismertetjük a
0,3 (1/3) Fé lépésközzel elérhető sorozatkészítési programokat.
„Felvételek
száma”
0F
+3F
−3F
+2F
−2F
3F
5F
Sorozatkészítés jelző
Felv. sz.
0
3
3
2
2
3
5
7F
7
9F
9
Sorozatkészítés sorrendje (Fé)
0
0/+0,3/+0,7
0/–0,7/–0,3
0/+0,3
0/–0,3
0/–0,3/+0,3
0/–0,7/–0,3/+0,3/+0,7
0/–1,0/–0,7/–0,3/+0,3/
+0,7/+1,0
0/–1,3/–1,0/–0,7/–0,3/
+0,3/+0,7/+1,0/+1,3
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy 2 Fé vagy nagyobb expozíciós
lépésköz használata esetén legfeljebb 5 felvétel készíthető;
amennyiben a 2. lépésben ennél magasabb értéket választott, a
felvételek száma automatikusan 5-re lesz állítva.
192 Menü útmutató > C A fényképezés menü
4 Komponálja meg a képet, állítsa be az élességet és
készítse el a felvételt.
A fényképezőgép a kiválasztott sorozatkészítési
programnak megfelelően felvételről felvételre
változtatja az expozíciót és/vagy a vakuszintet; a záridő
és a rekesz módosított értéke megjelenik a kijelzőn. Az expozíció
módosítása hozzáadódik az expozíciókompenzációval elért
módosításokhoz.
Amíg sorozatkészítés van érvényben, a kijelzőn megjelenik a
sorozatkészítés ikon, az expozíciósorozat folyamatjelzője és a
sorozatkészítési ciklusban még készíthető képek száma. Minden
felvételt követően eltűnik a folyamatjelző egy része, és eggyel
csökken a még készíthető képek száma.
Felvételek száma: 3; lépésköz: 0,7
Kijelzés az első felvétel után
❚❚ A sorozatkészítés megszakítása
A sorozatkészítés megszakításához állítsa a Felvételek száma beállítást
0F értékre.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 193
D Expozíciósorozat és vakus sorozatkészítés
Folyamatos kioldási módokban a fényképezés a sorozatkészítési programban
megadott számú felvétel elkészülte után szünetel. A fényképezés akkor
folytatódik, amikor ismét megnyomja a kioldógombot.
Amennyiben a memóriakártya megtelik, mielőtt a sorozat valamennyi képe
elkészülne, a felvételkészítés a sorozat következő felvételével folytatható, miután
kicserélte a memóriakártyát, vagy felvételek törlésével helyet szabadított fel a
memóriakártyán. Ha a fényképezőgépet kikapcsolja, mielőtt a sorozatkészítési
ciklus valamennyi képe elkészülne, a sorozatkészítés a soron következő
felvétellel folytatódik, amikor a fényképezőgépet visszakapcsolja.
D Expozíciósorozat
A fényképezőgép a záridő és a rekesz (P mód), a rekesz (S mód) vagy a záridő (A és
M mód) módosításával változtatja az expozíciót. Amennyiben P, S és A módban az
ISO érzékenység beállítása > Autom. ISO érz. szabályozás menüpont Be
lehetőségét választotta, a fényképezőgép az expozíciós rendszer
határértékeinek túllépésekor az optimális expozíció elérése érdekében
automatikusan változtatja az ISO érzékenységet; M módban a készülék először
automatikus ISO érzékenység szabályozás használatával az expozíciót a lehető
legoptimálisabbra állítja, majd ezt az expozíciót a záridő változtatásával
sorozatba állítja. Az e6 Egyéni beállításban (Auto. sorozat (M mód)) adhatja
meg azt, hogy M módban hogyan készítsen a fényképezőgép expozíciósorozatot
és vakus sorozatot: a vakuszint és a záridő és/vagy a rekesz együttes
változtatásával, vagy csak a vakuszint módosításával.
194 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Fehéregyensúly-sorozat
A fényképezőgép minden képről több másolatot készít, mindegyiket
más fehéregyensúly-beállítással.
1 Válassza ki a fehéregyensúly-sorozat beállítást.
Válassza ki az Autom. sorozat beáll. menüpont Fehéregyensúlysorozat elemét.
2 Válassza ki a felvételek számát.
Jelölje ki a Felvételek száma beállítást,
majd a 4 és a 2 gombbal adja meg a
sorozatkészítési ciklusban elkészítendő
felvételek számát.
0F-től eltérő beállítások esetén
sorozatkészítés ikon jelenik meg a
kijelzőn.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 195
3 Adja meg a sorozatkészítés lépésközét.
Jelölje ki a Lépésköz beállítást, majd a 4
és a 2 gombbal válassza ki a
sorozatkészítés lépésközét. Minden
lépésköz nagyjából 5 mirednek felel meg.
Válasszon 1 (5 mired), 2 (10 mired) vagy
3 (15 mired) lépésközt. Nagyobb B érték a
kék arányának növelését, magasabb A érték a borostyán arányának
növelését eredményezi. Az 1-es lépésközt használó sorozatkészítési
programokat az alábbiakban találja.
„Felvételek
száma”
0F
B3F
A3F
B2F
A2F
3F
5F
Sorozatkészítés jelző
Felv.
sz.
0
3
3
2
2
3
5
7F
7
9F
9
196 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Lépésköz
1
1B
1A
1B
1A
1A, 1B
Sorozatkészítés
sorrendje
0
0/B1/B2
0/A2/A1
0/B1
0/A1
0/A1/B1
0/A2/A1/B1/B2
0/A3/A2/A1/
B1/B2/B3
0/A4/A3/A2/A1/
B1/B2/B3/B4
4 Komponálja meg a képet, állítsa be az élességet és
készítse el a felvételt.
Minden felvételről elkészül a sorozatkészítési
programban megadott számú másolat, valamennyi
eltérő fehéregyensúllyal. A fehéregyensúly módosításai
hozzáadódnak a finomhangolással végzett fehéregyensúly
módosításokhoz.
Amennyiben a sorozatkészítési program felvételeinek száma
meghaladja a még készíthető képek számát, a készülék letiltja a
zárkioldást. Új memóriakártya behelyezése után elkezdhető a
fényképezés.
❚❚ A sorozatkészítés megszakítása
A sorozatkészítés megszakításához állítsa a Felvételek száma beállítást
0F értékre.
D Fehéregyensúly-sorozat
A fehéregyensúly-sorozat NEF (RAW) képminőséggel nem használható.
A NEF (RAW) vagy a NEF (RAW) + JPEG beállítások egyikének kiválasztása leállítja
a fehéregyensúly-sorozat készítését.
A fehéregyensúly-sorozat csak a színhőmérsékletre van hatással (a borostyánkék tengely a fehéregyensúly finomhangolása kijelzőn). A zöld-bíborvörös
tengely nem módosul.
Önkioldó módban a kioldógomb minden egyes megnyomásakor elkészül a
sorozatkészítési programban megadott számú másolat, függetlenül a c2 Egyéni
beállítás (Önkioldó) > Felvételek száma elemében megadott beállítástól.
Ha a fényképezőgépet kikapcsolja, amikor a kártyaművelet jelzőfénye még
világít, a fényképezőgép csak akkor kapcsolódik ki, amikor a sorozat valamennyi
felvétele rögzítésre került.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 197
ADL expozíciósorozat
A fényképezőgép egy expozíciósorozaton keresztül módosítja az Aktív
D-Lighting beállítást.
1 Válassza ki az ADL expozíciósorozat beállítást.
Válassza ki az Autom. sorozat beáll. menüpont ADL
expozíciósorozat elemét.
2 Válassza ki a felvételek számát.
Jelölje ki a Felvételek száma beállítást,
majd a 4 és a 2 gombbal adja meg a
sorozatkészítési ciklusban elkészítendő
felvételek számát. A két felvétel lehetőség
kiválasztása esetén egy kép készül
kikapcsolt Aktív D-Lighting beállítással és
egy másik a 3. lépésben megadott értékkel. Három–öt felvételt
tartalmazó képsorozat esetén az Aktív D-Lighting a következő
értékekre áll: Ki, Alacsony és Normál (három felvételnél), Ki,
Alacsony, Normál és Magas (négy felvételnél), illetve Ki, Alacsony,
Normál, Magas és Extra magas (öt felvételnél). Ha kettőnél több
felvételt választott, folytassa a 4. lépéssel.
0F-től eltérő beállítások esetén
sorozatkészítés ikon jelenik meg a
kijelzőn.
3 Adja meg az Aktív D-Lighting értékét.
Jelölje ki az Erősség menüpontot, majd a
4 és a 2 gombbal válassza ki a kívánt
beállítást. A kiválasztott beállítás akkor lép
érvénybe, amikor a Felvételek száma
menüpontot 2F értékre állítja.
198 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Erősség
OFF L
OFF N
OFF H
OFF H+
OFF AUTO
Sorozatkészítés
sorrendje
Ki/Alacsony
Ki/Normál
Ki/Magas
Ki/Extra magas
Ki/Automatikus
4 Komponálja meg a képet, állítsa be az élességet és
készítse el a felvételt.
A fényképezőgép a kiválasztott sorozatkészítési
programnak megfelelően felvételről felvételre
változtatja az Aktív D-Lighting értékét.
Amíg sorozatkészítés van érvényben, a
kijelzőn megjelenik az ADL
expozíciósorozat ikon és a
sorozatkészítési ciklusban még készíthető
képek száma. A még készíthető képek
száma minden felvétel után eggyel
csökken.
❚❚ A sorozatkészítés megszakítása
A sorozatkészítés megszakításához állítsa a Felvételek száma beállítást
0F értékre.
D ADL expozíciósorozat
Folyamatos kioldási módokban a fényképezés a sorozatkészítési programban
megadott számú felvétel elkészülte után szünetel. A fényképezés akkor
folytatódik, amikor ismét megnyomja a kioldógombot.
Amennyiben a memóriakártya megtelik, mielőtt a sorozat valamennyi képe
elkészülne, a felvételkészítés a sorozat következő felvételével folytatható, miután
kicserélte a memóriakártyát, vagy felvételek törlésével helyet szabadított fel a
memóriakártyán. Ha a fényképezőgépet kikapcsolja, mielőtt a sorozatkészítési
ciklus valamennyi képe elkészülne, a sorozatkészítés a soron következő
felvétellel folytatódik, amikor a fényképezőgépet visszakapcsolja.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 199
Többszörös expozíció
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Kettő–tíz NEF (RAW) expozíciót rögzíthet egyetlen fényképként. Az
alábbi beállítások állnak rendelkezésre:
• Többszörös expozíció mód: A következő lehetőségek közül választhat: Be
(sorozat) (többszörös expozíciókból álló sorozat készítése, amely a Ki
lehetőség kiválasztásával állítható le), Be (egy kép) (egyetlen
többszörös expozíció készítése) és Ki (kilépés további többszörös
expozíciók készítése nélkül).
• Felvételek száma: Megadhatja, hogy hány expozícióval kíván elkészíteni
egyetlen fényképet.
• Átfedéses mód: Az alábbi lehetőségek közül választhat.
- Hozzáadás: Az egyes expozíciók módosítás nélkül fedik egymást, az
erősítés mértéke nem módosul.
- Átlagolás: Az expozíciók egymásra helyezése előtt a készülék az egyes
képekhez alkalmazott erősítést elosztja az összes expozíció számával
(vagyis az egyes expozíciók erősítése 1/2 lesz 2 expozíció,
1/3 3 expozíció esetén, és így tovább).
- Világosítás: A fényképezőgép összehasonlítja az egyes expozíciók
képpontjait, és csak a legvilágosabbakat használja.
+
- Sötétítés: A fényképezőgép összehasonlítja az egyes expozíciók
képpontjait, és csak a legsötétebbeket használja.
+
200 Menü útmutató > C A fényképezés menü
• Összes expozíció megtartása: A Be lehetőség kiválasztásával elmentheti a
többszörös expozíciót alkotó különálló képeket, a Ki beállítás
kiválasztásával pedig törli a különálló képeket, és csak a többszörös
expozíciót menti el.
• Fényképezés rátéttel: A Be lehetőség kiválasztása esetén felvételkészítés
során a korábbi expozíciókat rávetíti a készülék az objektíven át látható
képre.
• Első expozíció (NEF) kiválasztása: Kiválaszthatja az első expozíciót a
memóriakártyára mentett NEF (RAW) képek közül.
Többszörös expozíció készítése
Többszörös expozíció készítéséhez kövesse az alábbi lépéseket.
1 Válassza a Többszörös expozíció
menüpontot.
A fényképezés menüben jelölje ki a
Többszörös expozíció menüpontot, és
nyomja meg a 2 gombot.
2 Válassza ki a kívánt módot.
Jelölje ki a Többszörös expozíció mód
elemet, és nyomja meg a 2 gombot,
majd a 1 és a 3 gomb megnyomásával
adja meg a kívánt módot, a
kiválasztásához pedig nyomja meg az J
gombot.
Ha a Be (sorozat) vagy a Be (egy kép)
lehetőséget választotta, egy ikon jelenik
meg a kijelzőn.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 201
3 Válassza ki a felvételek számát.
Jelölje ki a Felvételek száma lehetőséget,
és nyomja meg a 2 gombot. A 1 és a 3
gomb megnyomásával válassza ki, hogy
hány expozícióval szeretne elkészíteni
egyetlen fényképet, majd nyomja meg az
J gombot.
4 Válassza ki a kívánt átfedéses módot.
Jelölje ki az Átfedéses mód menüpontot,
és nyomja meg a 2 gombot, majd a 1 és
a 3 gomb megnyomásával adja meg a
kívánt módot, a kiválasztásához pedig
nyomja meg az J gombot.
5 Adja meg, hogy meg kívánja-e tartani az
egyes expozíciókat.
A többszörös expozíciót alkotó különálló
képek mentéséhez vagy törléséhez jelölje
ki az Összes expozíció megtartása
menüpontot, és nyomja meg a 2 gombot,
majd a 1 és a 3 gomb megnyomásával
jelölje ki a kívánt lehetőséget, a kiválasztásához pedig nyomja meg
az J gombot.
6 Adja meg, hogy meg szeretné-e
tekinteni az előrehaladást a kijelzőn.
Megadhatja, hogy a felvételkészítés
előrehaladtával rávetítse-e a készülék a
korábbi expozíciókat az objektíven át
látható képre; ehhez jelölje ki a
Fényképezés rátéttel menüpontot, és
nyomja meg a 2 gombot, majd a 1 és a 3 gomb megnyomásával
jelölje ki a kívánt beállítást, a kiválasztásához pedig nyomja meg az J
gombot.
202 Menü útmutató > C A fényképezés menü
7 Válassza ki az első expozíciót.
Kiválaszthatja az első expozíciót a
fényképezés menü Képméret > NEF
(RAW) menüpontjának Nagy beállításával
rögzített képek közül; ehhez jelölje ki az
Első expozíció (NEF) kiválasztása
menüpontot, és nyomja meg a 2 gombot.
A választógombbal jelölje ki a kívánt képet, kiválasztásához pedig
nyomja meg az J gombot (a kijelölt kép teljes képernyős
megjelenítéséhez tartsa lenyomva a X gombot).
8 Komponálja meg a képet, állítsa be az
élességet és készítse el a felvételt.
Folytassa a fényképezést mindaddig,
amíg az összes expozíció el nem készül, és
rögzítésre nem kerül a végső fénykép
(amennyiben a 7. lépésben első
expozícióként kiválaszt egy meglévő NEF
(RAW) képet, a felvételkészítés a második
expozíciótól indul). Amennyiben a 2.
lépésben a Be (egy kép) lehetőséget
választotta, a kép rögzítését követően a
többszörös expozíciós fényképezés leáll; ellenkező esetben a
többszörös expozíciós fényképezés kikapcsolásáig tovább
folytathatja a többszörös expozíciók készítését.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 203
D Kioldási mód
Folyamatos kioldási módokban a fényképezőgép az összes expozíciót egyetlen
sorozatban rögzíti. A Be (sorozat) lehetőség kiválasztásakor az előző többszörös
expozíció végeztével mindig új többszörös expozíció készül; a Be (egy kép)
beállítás kiválasztása esetén az első többszörös expozíció rögzítését követően a
többszörös expozíciós fényképezés befejeződik. Önkioldó módban a
fényképezőgép automatikusan a 3. lépésben kiválasztott számú expozíciót
rögzíti, a c2 Egyéni beállítás (Önkioldó) > Felvételek száma menüpontjában
megadott értéktől függetlenül; a felvételek közötti időközt azonban a c2 Egyéni
beállítás (Önkioldó) > Felvételek időköze menüpontjának beállítása vezérli.
Egyéb kioldási módokban a kioldógomb minden lenyomásakor egyetlen kép
készül; folytassa a felvételkészítést, amíg az összes expozíció rögzítésre nem
kerül.
D Képminőség
A NEF (RAW) képminőség-beállítással készített többszörös expozíciók JPEG
finomm formátumban kerülnek rögzítésre.
204 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Az i menü
Többszörös expozíciós fényképezés során az
alábbiakban felsorolt beállításokat hívhatja
elő úgy, hogy megnyomja a K gombot, majd
megnyomja az i gombot. Jelölje ki a kívánt
elemeket, majd kiválasztásukhoz nyomja meg
az J gombot.
• Előrehaladás megtekintése: Megtekintheti az
aktuális pillanatig rögzített expozíciók
előnézetét.
• Utolsó expozíció újrakészítése: Újból elkészítheti
a legutóbbi expozíciót.
• Mentés és kilépés: Többszörös expozíciót
hozhat létre az aktuális pillanatig elkészült
expozíciókból.
• Elvetés és kilépés: Kilépés többszörös expozíció rögzítése nélkül. Az
Összes expozíció megtartása menüpont Be elemének
kiválasztásakor a készülék megőrzi az egyes expozíciókat.
D Többszörös expozíció
A fényképezés akkor is leállhat, ha az expozíció befejezése előtt módosítja a
fényképezőgép beállításait. A többszörös expozícióval készített fényképek
esetén a fényképezési beállítások és képinformációk az első expozícióra
vonatkoznak.
Ne vegye ki, illetve ne cserélje ki a memóriakártyát, amíg a többszörös expozíció
készítése folyamatban van.
A többszörös expozícióval készült fényképeken véletlenszerűen elhelyezkedő
fényes képpontok, köd vagy vonalak formájában zaj jelentkezhet.
D Egyéb beállítások
Amikor többszörös expozíció módban fényképez, a memóriakártyák nem
formázhatók, illetve egyes menüelemek szürkén jelennek meg és nem
módosíthatók.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 205
Többszörös expozíció leállítása
Amennyiben a megadott számú expozíció
elkészítése előtt kívánja befejezni a
többszörös expozíciót, válassza a Többszörös
expozíció mód menüpont Ki beállítását,
vagy nyomja meg a K gombot, majd az i
gombot, és válassza ki a Mentés és kilépés
vagy Elvetés és kilépés lehetőségek egyikét.
Amennyiben a megadott számú expozíció elkészülte előtt befejeződik a
fényképezés, vagy kiválasztja a Mentés és kilépés elemet, a többszörös
expozíció az addig a pillanatig rögzített expozíciókból jön létre. Az
Átfedéses mód menüpont Átlagolás elemének kiválasztása esetén az
erősítés igazodik a ténylegesen rögzített expozíciók számához. Felhívjuk
figyelmét, hogy a fényképezés a készenléti időzítő lejártát követően
automatikusan befejeződik.
D A készenléti időzítő
Az expozíciók között használhatja a menüket és a visszajátszást, de ha
visszajátszás közben kb. 40 másodpercig, menük megjelenítése közben pedig
kb. 90 másodpercig nem végez műveletet, akkor a fényképezés befejeződik, és a
többszörös expozíció az addig a pillanatig rögzített expozíciókból készül el.
A következő expozíció rögzítéséhez rendelkezésre álló időt meghosszabbíthatja
úgy, hogy hosszabb időtartamot ad meg a c3 Egyéni beállítás (Kikapcsolás
késleltetése) > Visszajátszás és Menük elemében.
206 Menü útmutató > C A fényképezés menü
HDR (széles dinamikatartom.)
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Magas kontrasztú témáknál használva a széles dinamikatartomány (High
Dynamic Range, HDR) megőrzi a csúcsfényes és árnyékos területek
részleteit, két eltérő expozícióval készült felvétel egyesítésével. A HDR
mátrixméréssel a leghatékonyabb (célpont- és középre súlyozott
fénymérésnél az Automatikus expozícióeltérés körülbelül 2 Fé-nek felel
meg). A fényképezőgép egyes funkcióival – többek között a
következőkkel – nem használható: NEF (RAW) rögzítés, vakus
fényképezés, sorozatkészítés, többszörös expozíció, Bulb (Hosszú expozíció)
és Time (Időzített) záridő, időzített fényképezés, fókusz léptetés, valamint
időzített videofelvétel készítése.
+
Első expozíció (sötétebb)
Második expozíció
(világosabb)
Kombinált HDR kép
Az alábbi beállítások állnak rendelkezésre:
• HDR mód: A következő lehetőségek közül választhat: Be (sorozat) (HDR
fényképekből álló sorozat készítése, amely a Ki lehetőség
kiválasztásával állítható le), Be (egy kép) (egyetlen HDR fénykép
készítése) és Ki (kilépés további HDR fényképek készítése nélkül).
• Expozícióeltérés: Megadhatja a HDR fénykép elkészítéséhez használt két
felvétel expozíciója közötti különbséget. Erősen kontrasztos témák
esetén adjon meg magasabb értéket, illetve ha azt szeretné, hogy a
fényképezőgép a jelenetnek megfelelően beállítsa az
expozícióeltérést, akkor válassza az Automatikus lehetőséget.
• Simítás: Megadhatja, hogy mennyire legyenek elsimítva az egyes HDR
fényképeket alkotó felvételek közötti határok.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 207
• Különálló képek mentése (NEF): A Be beállítás kiválasztása esetén
elmentheti a HDR kép létrehozásához használt egyes felvételeket.
A képek a fényképezés menüben megadott képminőség- és
képméret-beállítástól függetlenül nagy méretű NEF (RAW) fájlokként
kerülnek mentésre.
208 Menü útmutató > C A fényképezés menü
HDR fényképek készítése
HDR fényképek készítéséhez kövesse az alábbi lépéseket.
1 Válassza a HDR (széles
dinamikatartom.) beállítást.
Jelölje ki a fényképezés menü HDR
(széles dinamikatartom.) elemét, és
nyomja meg a 2 gombot.
2 Válassza ki a kívánt módot.
Jelölje ki a HDR mód lehetőséget, és
nyomja meg a 2 gombot.
Jelölje ki a következő beállítások egyikét,
majd nyomja meg az J gombot.
• Sorozatban készített HDR fényképekhez
válassza a 0 Be (sorozat)
lehetőséget. A HDR fényképezés addig
folytatódik, amíg a HDR mód
menüpontban Ki beállítást nem választ.
• Egyetlen HDR fénykép készítéséhez válassza a Be (egy kép) lehetőséget.
A normál fényképezés automatikusan visszaáll az egyetlen HDR
fénykép elkészítése után.
• Ha újabb HDR fényképek készítése nélkül kíván kilépni, válassza a Ki
beállítást.
Ha a Be (sorozat) vagy a Be (egy kép)
lehetőséget választotta, egy ikon jelenik
meg a kijelzőn.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 209
3 Válasszon expozícióeltérést.
A két felvétel expozíciós különbségének
megadásához jelölje ki az
Expozícióeltérés lehetőséget, és nyomja
meg a 2 gombot.
Jelölje ki a kívánt beállítást, és nyomja meg
az J gombot. Kontrasztosabb témákhoz
magasabb értéket válasszon, de vegye
figyelembe, hogy a szükségesnél
magasabb érték választása esetleg nem
hozza meg a kívánt eredményt; ha az
Automatikus beállítást választja, a
fényképezőgép automatikusan beállítja a jelenetnek megfelelő
expozíciót.
4 Adja meg a simítás mértékét.
A két kép határvonalai különböző
mértékben simíthatók el; ennek
beállításához jelölje ki a Simítás
menüpontot, és nyomja meg a 2 gombot.
Jelölje ki a kívánt beállítást, és nyomja meg
az J gombot. A magasabb értékek
nagyobb simítást eredményeznek a
kombinált képen. Bizonyos témákon
egyenetlen árnyékolás látszódhat.
210 Menü útmutató > C A fényképezés menü
5 Adja meg, hogy meg kívánja-e tartani az
egyes expozíciókat.
Megadhatja, hogy kívánja-e menteni a
HDR fényképet alkotó különálló NEF
(RAW) képeket; ehhez jelölje ki a
Különálló képek mentése (NEF)
menüpontot, és nyomja meg a 2 gombot,
majd a 1 és a 3 gomb megnyomásával jelölje ki a kívánt
lehetőséget, a kiválasztásához pedig nyomja meg az J gombot.
6 Komponálja meg a képet, állítsa be az
élességet és készítse el a felvételt.
A fényképezőgép a kioldógomb teljes
lenyomásakor két expozíciót készít.
A képek összeillesztése alatt „Job” és „HDR”
jelzés villog a funkciókijelzőn; a rögzítés
befejezése előtt nem készíthetők
fényképek. A kioldási módhoz jelenleg beállított értéktől függetlenül
csak egy kép készül a kioldógomb valamennyi megnyomásakor.
Amennyiben a Be (sorozat) lehetőséget választotta, a HDR csak
akkor kapcsol ki, ha a HDR módot a Ki értékre állítja; amennyiben a
Be (egy kép) beállítást választotta, a HDR a fénykép elkészülte után
automatikusan kikapcsol.
D HDR fényképek komponálása
A kép széleit levágja a program. Nem biztos, hogy a kívánt eredményt éri el, ha a
fényképezőgép vagy a téma fényképezés közben mozog. Állvány használata
javasolt. A jelenettől függően árnyékok jelenhetnek meg a fényes tárgyak, vagy
fényudvar a sötét tárgyak körül; ez utóbbi jelenség a simítás mértékének
beállításával csökkenthető.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 211
Időzített felvételkészítés
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Fényképeket készíthet kiválasztott időközönként, amíg a megadott
számú felvétel el nem készül. Időzített felvételkészítés használatakor
Önkioldó (E) módtól eltérő kioldási módot válasszon.
Az Időzített felvételkészítés menüpont kiválasztása esetén az alábbi
beállítások jelennek meg.
• Indítás: Az időzített felvételkészítés indítása 3 mp múlva (ha az Indítási
nap/idő kiválaszt. menüpont Most eleme van érvényben), vagy egy
megadott napon és időpontban (a Nap/idő kiválasztása menüpont
használata esetén). A fényképezés a kiválasztott időközönként
folytatódik, amíg az összes felvétel el nem készül.
• Indítási nap/idő kiválaszt.: Megadhatja a felvétel indításának időpontját.
Az azonnali felvételkészítéshez válassza ki a Most beállítást. A felvétel
adott napon és időpontban történő indításához válassza a Nap/idő
kiválasztása lehetőséget.
• Időköz: Megadhatja a felvételek közötti időközt (órában, percben és
másodpercben).
• Időközök × felvételszám/időköz: Megadhatja az időközök számát és az
egyes időközönként készítendő felvételek számát.
• Expozíció simítás: A Be beállítás kiválasztása esetén a fényképezőgép M
mód kivételével az expozíciót az előző felvételhez igazítja (M módban
az expozíció simítása csak akkor lép érvénybe, ha az automatikus ISO
érzékenység szabályozás be van kapcsolva). Felvételkészítés közben a
téma fényerejének nagymértékű változása feltűnő eltéréseket okozhat
az expozícióban, ez esetben szükség lehet a felvételek közötti időköz
hosszának csökkentésére.
• Néma fényképezés: A Be lehetőség kiválasztásával fényképezés közben
elnémíthatja a zár keltette zajt.
212 Menü útmutató > C A fényképezés menü
• Időköz prioritása: A Be lehetőség kiválasztása biztosítja, hogy a P és A
módban rögzítendő képek a kiválasztott időközönként készüljenek el,
a Ki beállítás megadásával pedig biztosítja a képek megfelelő
expozícióját. A Be lehetőség kiválasztása esetén ellenőrizze, hogy a
fényképezés menü ISO érzékenység beállítása > Autom. ISO érz.
szabályozás menüpontjában kiválasztott leghosszabb záridő
rövidebb-e az időköznél, valamint hogy – az aktuális élességállítási
módtól függően – az a1 Egyéni beállításban (AF-C prioritás
kiválasztása) vagy az a2 Egyéni beállításban (AF-S prioritás
kiválasztása) a Kioldás beállítás van-e érvényben.
• Kezdő tárolási mappa: Jelölje ki a kívánt beállításokat, majd
kiválasztásukhoz vagy kiválasztásuk megszüntetéséhez nyomja meg a
2 gombot. Az egyes újonnan készített sorozatok új mappába
mentéséhez válassza az Új mappa lehetőséget, ha pedig az új mappák
létrehozásánál vissza kívánja állítani a fájlok számozását 0001-re, akkor
válassza a Fájlszámozás visszaállítása beállítást.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 213
Időzített fényképezés
D Fényképezés előtt
Az időzített fényképezés elindítása előtt készítsen egy próbafelvételt az aktuális
beállításokkal, és ellenőrizze az eredményt. Ajánlatos állványt használnia, és Ki
értékre állítania a fényképezés menü Rázkódáscsökkentés menüpontját.
A kezdési idő megadása előtt válassza ki a beállítás menü Időzóna és dátum
elemét, és ellenőrizze, hogy a fényképezőgép órája a helyes időre és dátumra
van-e állítva. Teljesen feltöltött akkumulátort használjon, hogy elkerülje a
felvételkészítés megszakadását. Ha nem biztos abban, hogy az akkumulátor
megfelelően fel van töltve, a használat előtt töltse fel, vagy használjon (külön
beszerezhető) hálózati tápegységet és tápcsatlakozót.
1 Válassza az Időzített felvételkészítés
menüpontot.
Jelölje ki a fényképezés menü Időzített
felvételkészítés elemét, és nyomja meg a
2 gombot.
Megjelennek az időzített felvételkészítés
beállításai.
214 Menü útmutató > C A fényképezés menü
2 Adja meg az időzített felvételkészítés beállításait.
Adja meg az alábbi beállításokat:
• Indítási nap/idő kiválaszt.: Kiválaszthatja a felvétel indításának napját
és időpontját.
Jelölje ki az Indítási nap/ idő
kiválaszt. lehetőséget, és nyomja
meg a 2 gombot.
Jelölje ki a kívánt beállítást, és
nyomja meg az J gombot.
Az azonnali felvételkészítéshez jelölje ki a Most beállítást. A felvétel
adott napon és időpontban történő indításához válassza a Nap/idő
kiválasztása lehetőséget, adja meg a dátumot és az időpontot,
majd nyomja meg az J gombot.
• Időköz: Megadhatja a felvételek közötti időközt órában, percben és
másodpercben.
Jelölje ki az Időköz menüpontot, és
nyomja meg a 2 gombot.
Válassza ki a kívánt időközt, és
nyomja meg az J gombot.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 215
• Időközök × felvételszám/időköz: Megadhatja az időközök számát és az
egyes időközönként készítendő felvételek számát.
Jelölje ki az Időközök ×
felvételszám/időköz menüelemet,
és nyomja meg a 2 gombot.
Válassza ki az időközök számát és az
egyes időközönként készítendő
felvételek számát, majd nyomja meg
az J gombot.
Egyképes kioldási módban az egyes időközök felvételei a d1 Egyéni
beállításban (CL mód fényképezési sebess.) kiválasztott
fényképezési sebességgel készülnek. A néma fényképezés
bekapcsolása esetén időközönként csak egyetlen felvétel készül.
• Expozíció simítás: Be- és kikapcsolhatja az expozíció simítást.
Jelölje ki az Expozíció simítás
elemet, majd nyomja meg a 2
gombot.
Jelölje ki a kívánt beállítást, és
nyomja meg az J gombot.
• Néma fényképezés: Be- és kikapcsolhatja a néma fényképezést.
Jelölje ki a Néma fényképezés
elemet, és nyomja meg a 2 gombot.
216 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Jelölje ki a kívánt beállítást, és
nyomja meg az J gombot.
• Időköz prioritása: Be- és kikapcsolhatja az Időköz prioritása funkciót.
Jelölje ki az Időköz prioritása
menüpontot, majd nyomja meg a 2
gombot.
Jelölje ki a kívánt beállítást, és
nyomja meg az J gombot.
A Be lehetőség kiválasztása esetén az időzített fényképezés
befejeződik, ha a fényképezőgép nem képes beállítani az élességet,
vagy más okból kifolyólag nem lehet kioldani a zárat.
• Kezdő tárolási mappa: Megadhatja a kezdő tárolási mappára
vonatkozó beállításokat.
Jelölje ki a Kezdő tárolási mappa
menüelemet, és nyomja meg a 2
gombot.
Jelölje ki a kívánt beállításokat, és
kiválasztásukhoz vagy kiválasztásuk
visszavonásához nyomja meg a 2
gombot, majd a folytatáshoz
nyomja meg az J gombot.
3 Indítsa el a felvételkészítést.
Jelölje ki az Indítás lehetőséget, és nyomja meg az J gombot.
A felvételek első sorozatát a fényképezőgép a megadott kezdési
időpontban fogja elkészíteni, vagy körülbelül 3 másodperc
elteltével, ha a 2. lépésben az Indítási nap/idő kiválaszt. menüpont
Most elemét állította be. Felvételkészítés alatt a kijelző kikapcsol; a
fényképezés a kiválasztott időközönként folytatódik, amíg el nem
készül az összes felvétel.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 217
D Fényképezés közben
Időzített fényképezés alatt a kártyaművelet
jelzőfénye villog.
Amennyiben a kijelzőt a kioldógomb félig történő
lenyomásával bekapcsolja, az „Időzített
felvételkészítés” üzenet és egy villogó Q ikon
jelenik meg a kijelzőn. Amíg az időzített
fényképezés folyamatban van, módosíthatja a
beállításokat, használhatja a menüket és
visszajátszhat képeket. A kijelző minden egyes
időköz előtt rövid időre automatikusan kikapcsol.
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fényképezőgép beállításainak az időzített
felvételkészítés alatt történő módosítása leállíthatja a felvételt.
218 Menü útmutató > C A fényképezés menü
❚❚ Az időzített fényképezés szüneteltetése
Az időzített fényképezést szüneteltetheti az időközök között az J gomb
megnyomásával (amennyiben az Indítási nap/idő kiválaszt.
menüpontban a Most lehetőséget választotta), illetve azzal, hogy az
időzített fényképezés menüben kiválasztja a Szünet lehetőséget (ha az
Indítási nap/idő kiválaszt. menüpont Nap/idő kiválasztása elemét
választotta).
❚❚ Az időzített fényképezés újraindítása
A felvételkészítés azonnali folytatásához válassza ki az Újraindítás
beállítást.
Jelölje ki az Újraindítás
lehetőséget, és nyomja
meg az J gombot.
A felvételkészítés egy megadott időpontban történő folytatásához:
Az időzített felvételkészítés
menüben jelölje ki a Nap/
idő kiválasztása
beállítást, és nyomja meg
a 2 gombot.
Adja meg az indítás napját
és időpontját, majd
nyomja meg az J
gombot.
Jelölje ki az Újraindítás
lehetőséget, és nyomja
meg az J gombot.
❚❚ Az időzített felvételkészítés leállítása
Ha az összes fénykép elkészítése előtt kívánja leállítani az időzített
fényképezést, válassza az időzített felvételkészítés menü Ki elemét.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 219
❚❚ Nem készül fénykép
A fényképek nem a megadott időközönként készülnek el, ha az aktuális
időköz véget ér, mielőtt az előző időköz fényképe vagy fényképei
elkészültek volna, a memóriakártya megtelt, illetve AF-S módban a
fényképezőgép nem képes élességet állítani (a fényképezőgép ugyanis
minden felvétel előtt újból beállítja az élességet). Amennyiben
automatikus élességállítási módban az Időköz prioritása menüpont Ki
értéke van érvényben, a fényképezés a következő időközzel folytatódik.
220 Menü útmutató > C A fényképezés menü
D Nincs elég memória
Ha a memóriakártya megtelt, az időzített felvételkészítés továbbra is aktív marad,
de a gép nem készít több képet. A felvételkészítés folytatható, ha töröl néhány
képet, vagy kikapcsolja a fényképezőgépet és behelyez egy másik
memóriakártyát.
D Időzített fényképezés
Olyan időközt válasszon, amely hosszabb a megadott számú felvétel
elkészítéséhez szükséges időnél, illetve – vaku használata esetén – a vaku
feltöltéséhez szükséges időnél. Túlságosan rövid időköz esetén az elkészült
felvételek száma kevesebb lehet a 2. lépésben megadott értéknél (vagyis az
időközök száma és az időközönkénti felvételszám szorzatánál), illetve a vaku a
teljes expozícióhoz szükségesnél alacsonyabb teljesítménnyel villanhat. Az
időzített fényképezés nem indul el, ha az időköz beállítása 00:00’0.5”, valamint
a Néma fényképezés és az Időköz prioritása funkció egyaránt be van
kapcsolva. Az időzített fényképezés nem használható a fényképezőgép bizonyos
funkcióival, ilyen például a videofelvétel, az időzített videó, a hosszú időtartamú
expozíciók (hosszú expozíciós vagy időzített fényképezés), a többszörös
expozíció, a HDR (széles dinamikatartomány) és a fókusz léptetés. Vegye
figyelembe, hogy a záridő, a fényképezési sebesség és a képek rögzítéséhez
szükséges idő az egyes időközökben eltérő lehet, ezért az egyik időköz vége és a
következő időköz kezdete között eltelő idő eltérő lehet. Figyelmeztetés jelenik
meg, ha a fényképezés nem indítható el, vagy a módosítások az aktuális
beállításokra nem alkalmazhatók (például ha M módban a Bulb (Hosszú expozíció)
vagy a Time (Időzített) záridő-beállítás van érvényben, az időköz értéke nulla, vagy
az indítási idő kevesebb mint egy perc).
Az időzített felvételkészítés szünetel, amikor Önkioldó (E) kioldási módot
választ, vagy a fényképezőgépet ki-, majd ismételten bekapcsolja (kikapcsolt
fényképezőgépen az időzített fényképezés leállítása nélkül cserélhet
akkumulátort és memóriakártyát). Az időzített fényképezés szüneteltetése nem
befolyásolja az időzített felvételkészítés beállításait.
D Kioldási mód
A kiválasztott kioldási módtól függetlenül a fényképezőgép minden egyes
időközben elkészíti a megadott számú felvételt.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 221
D Sorozatkészítés
Az időzített fényképezés elindítása előtt adja meg a sorozatkészítés beállításait.
Ha az expozíciósorozat, a vakus sorozatkészítés vagy az ADL expozíciósorozat be
van kapcsolva, miközben időzített fényképezés mód van érvényben, a
fényképezőgép minden egyes időközben a sorozatkészítési programban
megadott számú felvételt készíti el az időzített felvételkészítés menüben
megadott felvételszámtól függetlenül. Ha a fehéregyensúly-sorozat be van
kapcsolva időzített fényképezés közben, akkor a fényképezőgép minden egyes
időközben egyetlen felvételt készít, amelyből az utófeldolgozás során létrehozza
a sorozatkészítési programban megadott számú másolatot. Felhívjuk a figyelmét
arra, hogy a sorozatkészítés funkció nem áll rendelkezésre időzített fényképezés
alatt, amikor az Időköz prioritása menüpont Be eleme van érvényben.
D Néma fényképezés
A Néma fényképezés menüpont Be elemének kiválasztása letiltja a
fényképezőgép bizonyos funkcióinak működését, többek között:
• az ISO érzékenység Hi 0,3 és Hi 2 közötti beállításait;
• a vakus fényképezést;
• az expozíciókésleltetés módot;
• a vibrációcsökkentést;
• és a sorozatkészítést.
222 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Időzített videó
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A fényképezőgép a kiválasztott időközönként automatikusan képeket
készít, hogy időzített néma videofelvételt hozzon létre.
Az Időzített videó menüpont kiválasztása esetén az alábbi beállítások
jelennek meg:
• Indítás: Elindíthatja az időzített videofelvétel rögzítését. A fényképezés
körülbelül 3 másodperc után indul, és a kiválasztott időközönként
folytatódik a megadott fényképezési idő lejártáig.
• Időköz: Megadhatja a felvételek időközét percben és másodpercben
kifejezve.
• Fényképezési idő: Megadhatja, hogy mennyi ideig készítsen a
fényképezőgép képeket (órában és percben kifejezve).
• Expozíció simítás: A Be beállítás kiválasztása esetén a fényképezőgép – M
mód kivételével – kiegyenlíti az expozíció hirtelen változásait (M
módban az expozíció simítása csak akkor hatásos, ha automatikus ISO
érzékenység szabályozás van érvényben). Felvételkészítés közben a
téma fényerejének nagymértékű változása feltűnő eltéréseket okozhat
az expozícióban, ez esetben szükség lehet a felvételek közötti időköz
hosszának csökkentésére.
• Néma fényképezés: A Be lehetőség kiválasztásával fényképezés közben
elnémíthatja a zár keltette zajt.
• Képterület kiválasztása: Megadhatja az alkalmazni kívánt képterületet (FX
vagy DX).
• Képméret / képkockaseb.: Megadhatja a végső videó képméretét és
képkockasebességét. Az elérhető beállítások megegyeznek a
videofelvétel menü Képméret / képkockaseb. menüpontjának
elemeivel.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 223
• Időköz prioritása: A Be lehetőség kiválasztása biztosítja, hogy a P és A
módban rögzítendő képek a kiválasztott időközönként készüljenek el,
a Ki beállítás megadásával pedig biztosítja a képek megfelelő
expozícióját. A Be lehetőség kiválasztása esetén ellenőrizze, hogy a
fényképezés menü ISO érzékenység beállítása > Autom. ISO érz.
szabályozás menüpontjában kiválasztott leghosszabb záridő
rövidebb-e az időköznél, valamint hogy – az aktuális élességállítási
módtól függően – az a1 Egyéni beállításban (AF-C prioritás
kiválasztása) vagy az a2 Egyéni beállításban (AF-S prioritás
kiválasztása) a Kioldás beállítás van-e érvényben.
224 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Időzített videók rögzítése
D Fényképezés előtt
Időzített videó készítése előtt válassza ki a beállítás menü Időzóna és dátum
elemét, és ellenőrizze, hogy a fényképezőgép órája a helyes időre és dátumra
van-e állítva, majd készítsen egy próbafelvételt az aktuális beállításokkal, és
tekintse meg az eredményt. Az időzített videók a megadott videó kivágással
készülnek; a kompozíció ellenőrzéséhez az Időzített videó kijelzőn nyomja meg
a X gombot (az Időzített videó kijelzőre való visszatéréshez nyomja meg a
W/Q gombot). A következetes színezés érdekében válasszon a
4 (automatikus) és a D (automatikus természetes fény) lehetőségtől eltérő
fehéregyensúly-beállítást.
Ajánlatos állványt használnia, és Ki értékre állítania a fényképezés menü
Rázkódáscsökkentés menüpontját. Teljesen feltöltött akkumulátort
használjon, hogy elkerülje a felvételkészítés megszakadását. Ha nem biztos
abban, hogy az akkumulátor megfelelően fel van töltve, a használat előtt töltse
fel, vagy használjon (külön beszerezhető) hálózati tápegységet és
tápcsatlakozót.
1 Válassza az Időzített videó lehetőséget.
A fényképezés menüben jelölje ki az
Időzített videó menüpontot, és nyomja
meg a 2 gombot.
Megjelennek az időzített videó beállítási
lehetőségei.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 225
2 Adja meg az időzített videó beállításait.
Adja meg az alábbi beállításokat:
• Időköz: Olyan időközt válasszon (percben és másodpercben), amely
hosszabb a várható leghosszabb záridőnél.
Jelölje ki az Időköz menüpontot, és
nyomja meg a 2 gombot.
Válassza ki a kívánt időközt, és
nyomja meg az J gombot.
• Fényképezési idő: A teljes fényképezési idő (órában és percben
megadva) legfeljebb 7 óra 59 perc lehet.
Jelölje ki a Fényképezési idő
menüpontot, majd nyomja meg a 2
gombot.
Válassza ki a kívánt fényképezési
időt, és nyomja meg az J gombot.
• Expozíció simítás: Be- és kikapcsolhatja az expozíció simítást.
Jelölje ki az Expozíció simítás
elemet, majd nyomja meg a 2
gombot.
226 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Jelölje ki a kívánt beállítást, és
nyomja meg az J gombot.
• Néma fényképezés: Be- és kikapcsolhatja a néma fényképezést.
Jelölje ki a Néma fényképezés
elemet, és nyomja meg a 2 gombot.
Jelölje ki a kívánt beállítást, és
nyomja meg az J gombot.
• Képterület kiválasztása: Megadhatja az időzített videofelvétel
képterületét.
Jelölje ki a Képterület kiválasztása
beállítást, és nyomja meg a 2
gombot.
Jelölje ki a kívánt beállítást, és
nyomja meg az J gombot.
• Képméret / képkockaseb.: Kiválaszthatja a végső videó
visszajátszásához alkalmazni kívánt képméretet és
képkockasebességet.
Jelölje ki a Képméret /
képkockaseb. menüpontot, és
nyomja meg a 2 gombot.
Jelölje ki a kívánt beállítást, és
nyomja meg az J gombot.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 227
• Időköz prioritása: Be- és kikapcsolhatja az Időköz prioritása funkciót.
Jelölje ki az Időköz prioritása
menüpontot, majd nyomja meg a 2
gombot.
Jelölje ki a kívánt beállítást, és
nyomja meg az J gombot.
A Be lehetőség kiválasztása esetén az időzített videó rögzítése
befejeződik, ha a fényképezőgép nem képes beállítani az élességet,
vagy más okból kifolyólag nem lehet kioldani a zárat.
3 Indítsa el a felvételkészítést.
Jelölje ki az Indítás lehetőséget, és
nyomja meg az J gombot. A fényképezés
körülbelül 3 másodperc után indul.
A kijelző kikapcsol, és a fényképezőgép a
kiválasztott időközönként fényképeket
készít a megadott fényképezési idő
lejártáig.
D Fényképezés közben
Fényképezés alatt a time-lapse videó rögzítésének
jelzője megjelenik a funkciókijelzőn, és a
kártyaművelet jelzőfénye világít. Bármely
lehetőséget választotta a c3 Egyéni beállítás
(Kikapcsolás késleltetése, 0 260) > Készenléti
időzítő pontjában, a készenléti időzítő a
fényképezés alatt nem kapcsol ki.
A fényképezés befejezéséhez (0 229), vagy az
expozíció simítás, az időköz, a hátralévő idő és
hasonló beállítások megtekintéséhez a felvételek
között nyomja meg a G gombot (túl rövid
időköz esetén előfordulhat, hogy a time-lapse
videó párbeszédablak nem jelenik meg). Amíg a
fényképezés folyamatban van, nem módosíthatja
a beállításokat, nem játszhat vissza képeket és
nem használhatja a menüket.
228 Menü útmutató > C A fényképezés menü
❚❚ Fényképezés megszakítása
Amennyiben az összes kép elkészítése előtt kívánja leállítani a
fényképezést, a time-lapse videó menüjében jelölje ki a Ki lehetőséget,
és nyomja meg az J gombot (előfordulhat, hogy ezzel nem tudja
leállítani a fényképezést, ha nagyon rövid időtartamot állított be az
Időköz menüpontban, ebben az esetben a fényképezés leállításához
kapcsolja ki a fényképezőgépet). Ilyenkor a videó a fényképezés
leállításáig rögzített képekből készül el. Amennyiben eltávolítja vagy
leválasztja az áramforrást, illetve kipattintja a memóriakártyát, a
fényképezés (hangjelzés nélkül) befejeződik, és nem készül videó.
❚❚ Nem készül fénykép
A fényképezőgép minden felvétel előtt beállítja az élességet.
Amennyiben AF-S élességállítási módban az Időköz prioritása
menüpont Ki eleme van érvényben, a fényképezőgép átugrik a
következő időközre, ha nem tudja beállítani az élességet.
D A végső videofelvétel hosszának kiszámítása
A végső videó összes képkockájának száma kiszámítható úgy, hogy elosztjuk a
fényképezési időt az időközzel, majd az eredményt felfelé kerekítjük és
hozzáadunk 1-et. Ezt követően a végső videofelvétel hossza kiszámítható, ha a
felvételek számát elosztjuk a Képméret / képkockaseb. menüpontban
megadott képkockasebességgel. Egy 48 képkockás, 1920 × 1080; 24p
képkockasebességgel rögzített videó például körülbelül két másodperc
hosszúságú. A time-lapse videók legfeljebb 20 perc hosszúságúak lehetnek.
Képméret/képkockaseb.
Memóriakártya jelző
Rögzített hossz/maximális hossz
Menü útmutató > C A fényképezés menü 229
D Időzített videók
A time-lapse nem használható a fényképezőgép bizonyos funkcióival, ilyen
például a videofelvétel, a hosszú időtartamú expozíciók (hosszú expozíciós vagy
időzített fényképezés), az önkioldó, a sorozatkészítés, a HDR (széles
dinamikatartomány), a többszörös expozíció, az időzített fényképezés és a
fókusz léptetés. Az Aktív D-Lighting használatát automatikusan letiltja a
készülék. Felhívjuk figyelmét, hogy a záridő és az egyes képek memóriakártyára
történő mentéséhez szükséges idő változásának függvényében a felvétel
rögzítése és az új felvétel elkészítése közötti időtartam változhat. A beállítások
módosítása nem kerül alkalmazásra és a fényképezés nem indul el, ha a timelapse videó az aktuális beállításokkal nem rögzíthető (például ha a
memóriakártya megtelt, az időköz vagy a fényképezési idő értéke nulla, vagy az
időköz hosszabb a fényképezési időnél).
A fényképezés megszakadhat, ha működteti a fényképezőgép vezérlőgombjait,
módosítja a beállításokat, vagy HDMI-kábelt csatlakoztat a készülékhez. A videó
a fényképezés befejezéséig elkészült képkockákból lesz létrehozva.
D Kép megtekintése
A K gomb fényképezés közben nem használható képek megtekintésére, de az
aktuális kép minden felvétel után megjelenik néhány másodpercre, ha a
visszajátszás menü Kép megtekintése menüpontjában a Be vagy a Be (csak
monitor) beállítás van érvényben (túl rövid időköz esetén előfordulhat, hogy a
kép nem jelenik meg). A képkocka megjelenítése alatt egyéb visszajátszási
műveletek nem végezhetők.
D Néma fényképezés
A Néma fényképezés menüpont Be elemének kiválasztása letiltja a
fényképezőgép bizonyos funkcióinak működését, többek között:
• az ISO érzékenység Hi 0,3 és Hi 2 közötti beállításait;
• a vakus fényképezést;
• az expozíciókésleltetés módot;
• a hosszú expozíciós zajcsökkentést;
• és a vibrációcsökkentést.
230 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Fókuszléptetéses fényképezés
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
Az élességterületet egy felvételsorozaton keresztül változtató fókusz
léptetés olyan képek készítéséhez használatos, amelyeket az
utófeldolgozás során a focus stacking (fókuszsorozat) technikával
egyetlen, megnövelt mélységélességű képpé egyesít a készülék.
A fókusz léptetés használata előtt állítsa be az AF-S vagy az AF-C
élességállítási módot, és válasszon az Önkioldó (E) módtól eltérő
kioldási módot.
A Fókuszléptetéses fényképezés menüpont kiválasztása esetén az
alábbi beállítások jelennek meg.
• Indítás: Elindíthatja a felvételkészítést. A fényképezőgép minden egyes
felvételnél a kiválasztott mértékben módosítja a fókusztávolságot.
• Felv. sz.: Megadhatja az elkészítendő felvételek számát (legfeljebb 300).
• Élességlépés mérete: Kiválaszthatja, hogy milyen mértékben változzon a
fókusztávolság az egyes felvételek között.
• Időköz a következő felvételig: A felvételek között eltelő idő, másodpercben
megadva. A 00 beállítás kiválasztása esetén legfeljebb körülbelül
5,5 kép/mp sebességgel készülnek képek.
• Expozíció rögzítése az első képen: A Be lehetőség kiválasztása esetén a
fényképezőgép az összes felvétel expozícióját az első képhez
alkalmazott beállításon rögzíti.
• Kiemelés halmozott képen: A Létrehozás lehetőség kiválasztása esetén a
fényképezőgép élességkiemelés alkalmazásával elkészíti a
fókuszsorozat fekete-fehér előnézetét, amelyen fényképezést
követően ellenőrizhető az élesség.
• Néma fényképezés: A Be lehetőség kiválasztásával fényképezés közben
elnémíthatja a zár keltette zajt.
• Kezdő tárolási mappa: Jelölje ki a kívánt beállításokat, majd
kiválasztásukhoz vagy kiválasztásuk megszüntetéséhez nyomja meg a
2 gombot. Az egyes újonnan készített sorozatok új mappába
mentéséhez válassza az Új mappa lehetőséget, ha pedig az új mappák
létrehozásánál vissza kívánja állítani a fájlok számozását 0001-re, akkor
válassza a Fájlszámozás visszaállítása beállítást.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 231
Fókuszléptetéses fényképezés
D Fényképezés előtt
A fókuszléptetéses fényképezés elindítása előtt készítsen egy próbafelvételt az
aktuális beállításokkal, és ellenőrizze az eredményt. Ajánlatos állványt
használnia, és Ki értékre állítania a fényképezés menü Rázkódáscsökkentés
menüpontját. Teljesen feltöltött akkumulátort használjon, hogy elkerülje a
felvételkészítés megszakadását. Ha nem biztos abban, hogy az akkumulátor
megfelelően fel van töltve, a használat előtt töltse fel, vagy használjon (külön
beszerezhető) hálózati tápegységet és tápcsatlakozót.
1 Válassza a Fókuszléptetéses
fényképezés menüpontot.
Jelölje ki a fényképezés menü
Fókuszléptetéses fényképezés elemét,
és nyomja meg a 2 gombot.
Megjelennek a fókusz léptetés beállítási
lehetőségei.
2 Adja meg a fókusz léptetés beállításait.
Adja meg az alábbi beállításokat:
• Felv. sz.: Megadhatja az elkészítendő felvételek számát.
Jelölje ki a Felv. sz. elemet, és
nyomja meg a 2 gombot.
232 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Válassza ki a felvételek számát,
és nyomja meg az J gombot.
• Élességlépés mérete: Kiválaszthatja, hogy milyen mértékben változzon
a fókusztávolság az egyes felvételek között.
Jelölje ki az Élességlépés mérete
elemet, és nyomja meg a 2 gombot.
Az élességlépés méretét a 4
gombbal csökkentheti, a 2 gombbal
pedig növelheti. A folytatáshoz
nyomja meg az J gombot.
Miután rövid fókusztávolságoknál csökken a mélységélesség, a
fényképezőgéphez közeli témák fényképezésekor ajánlatos kisebb
élességlépéseket választania, és növelnie a felvételek számát.
• Időköz a következő felvételig: Kiválaszthatja a felvételek időközét.
Jelölje ki az Időköz a következő
felvételig elemet, és nyomja meg a
2 gombot.
Adja meg az időközt
(másodpercben), és nyomja meg az
J gombot.
Vaku használata esetén a megfelelő expozíció biztosítása
érdekében olyan időközt válasszon, amely elegendő időt biztosít a
vaku feltöltésére.
• Expozíció rögzítése az első képen: Be- és kikapcsolhatja az expozíció
rögzítést.
Jelölje ki az Expozíció rögzítése az
első képen menüpontot, és nyomja
meg a 2 gombot.
Jelölje ki a kívánt beállítást, és
nyomja meg az J gombot.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 233
• Kiemelés halmozott képen: Be- és kikapcsolhatja a Kiemelés
halmozott képen funkciót.
Jelölje ki a Kiemelés halmozott
képen menüelemet, és nyomja meg
a 2 gombot.
Jelölje ki a kívánt beállítást, és
nyomja meg az J gombot.
• Néma fényképezés: Be- és kikapcsolhatja a néma fényképezést.
Jelölje ki a Néma fényképezés
elemet, és nyomja meg a 2 gombot.
Jelölje ki a kívánt beállítást, és
nyomja meg az J gombot.
• Kezdő tárolási mappa: Megadhatja a kezdő tárolási mappára
vonatkozó beállításokat.
Jelölje ki a Kezdő tárolási mappa
menüelemet, és nyomja meg a 2
gombot.
234 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Jelölje ki a kívánt lehetőségeket,
majd a kiválasztásukhoz vagy a
kijelölésük visszavonásához nyomja
meg a 2 gombot. A folytatáshoz
nyomja meg az J gombot.
3 Indítsa el a felvételkészítést.
Jelölje ki az Indítás lehetőséget, és
nyomja meg az J gombot. A fényképezés
körülbelül 3 másodperc után indul. A
kijelző kikapcsol, és a fényképezőgép a
kiválasztott időközönként fényképeket
készít a felvételkészítés kezdetén
megadott fókusztávolságtól kezdve, minden egyes felvétellel a
kiválasztott fókuszlépésben haladva a végtelen felé. A
felvételkészítés akkor fejeződik be, amikor elkészült a megadott
számú felvétel, vagy a fókusz eléri a végtelent. Amennyiben az összes
felvétel elkészítése előtt kívánja leállítani a fényképezést, nyomja le
félig a kioldógombot, vagy a felvételek között nyomja meg az J
gombot.
D Rekesz
Annak érdekében, hogy kis rekeszérték használata esetén ne csökkenjen a
felbontás, válasszon f/11–f/8-nál alacsonyabb f-értékű rekeszt.
D Fényképezés közben
Fókuszléptetéses fényképezés alatt a funkciókijelző kioldási mód jelzője
kikapcsol, a kártyaművelet jelzőfénye pedig folyamatosan villog. Bármely
lehetőséget választotta a c3 Egyéni beállítás (Kikapcsolás késleltetése) >
Készenléti időzítő pontjában, a készenléti időzítő a fényképezés alatt nem
kapcsol ki. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a fényképezőgép beállításainak a
fókuszléptetéses fényképezés alatti módosítása leállíthatja a felvételt.
A fényképezés befejeződik, ha felvételkészítés közben módosítja a fókuszt.
D Kiemelés halmozott képen
A Kiemelés halmozott képen menüpont Létrehozás beállításával készített
fényképeken visszajátszás során p ikon jelenik meg, jelezve, hogy az i gomb
megnyomásával és a Kiemelés megjelenítése halmozott képen menüpont
kiválasztásával megtekinthető a fókuszsorozat előnézete. A fehér területek
jelölik a fókuszsorozat egyesített képének élességterületeit. A fókuszsorozatok
előnézete csak azon a fényképezőgépen tekinthető meg, amellyel létrehozták
azokat.
Menü útmutató > C A fényképezés menü 235
D Fókuszléptetéses fényképezés
Vaku használata esetén válasszon a vaku töltési idejénél hosszabb időközt. Túl
rövid időköz esetén előfordulhat, hogy a vaku a teljes expozícióhoz szükségesnél
alacsonyabb teljesítményen villan. A fókusz léptetés a fényképezőgép egyes
funkcióival – többek között a következőkkel – nem használható: videofelvétel,
időzített videók, sorozatkészítés, önkioldó, hosszú időtartamú expozíció (hosszú
expozíció vagy időzített felvételkészítés), HDR (széles dinamikatartomány),
többszörös expozíció és időzített fényképezés. Miután a záridő és a képek
rögzítéséhez szükséges idő változhat az egyes felvételek között, az egyik időköz
vége és a következő időköz kezdete között eltelő idő eltérő lehet. Amennyiben a
fényképezés az aktuális beállítások mellett nem kivitelezhető (például Bulb (Hosszú
expozíció) vagy Time (Időzített) záridő-beállítás van érvényben), figyelmeztetés
jelenik meg.
D Néma fényképezés
A Néma fényképezés menüpont Be elemének kiválasztása letiltja a
fényképezőgép bizonyos funkcióinak működését, többek között:
• az ISO érzékenység Hi 0,3 és Hi 2 közötti beállításait;
• a vakus fényképezést;
• az expozíciókésleltetés módot;
• és a vibrációcsökkentést.
236 Menü útmutató > C A fényképezés menü
Néma fényképezés
G gomb ➜ C (fényképezés menü)
A Be lehetőség kiválasztásával csökkentheti a zár keltette rázkódást
tájképek és egyéb mozdulatlan témák fényképezése közben (0 67).
Állvány használata ajánlott. A képek a d5 Egyéni beállításban (Zár
típusa) kiválasztott beállítástól függetlenül az elektronikus zár
használatával készülnek. A beállítás menü Hangjelzés beállítása
menüpontjában kiválasztott elemtől függetlenül a hangjelzés – a
vakuhoz és a hosszú expozíció zajcsökkentéséhez hasonlóan – kikapcsol.
Folyamatos kioldási módokban módosul a képtovábbítás sebessége
(0 85).
Menü útmutató > C A fényképezés menü 237
1 A videofelvétel menü: videofelvétel beállításai
A videofelvétel menü megtekintéséhez
válassza a 1 fület a fényképezőgép
menürendszerében.
Beállítás
Videofelvétel menü visszaállít.
Fájlok elnevezése
Képterület kiválasztása
Képméret / képkockaseb.
Videominőség
Videó fájltípusa
ISO érzékenység beállítása
Fehéregyensúly
Picture Control beállítása
A Picture Control kezelése
Aktív D-Lighting
Nagy ISO zajcsökkentése
Vignettálás vezérlése
Diffrakciókompenzáció
0
239
239
239
239
239
239
240
240
241
241
241
241
242
242
Beállítás
Automatikus torzításvezérlés
Vibrációcsökkentés
Fénymérés
Élességállítási mód
AF mező mód
Rázkódáscsökkentés
Elektronikus VR
Mikrofon érzékenység
Csillapítás
Frekvencia érzékenység
Szélzajcsökkentés
Fülhallgató hangereje
Időkód
D Lásd még
A menü alapértelmezett beállításait lásd a „Videofelvétel menü alapértékei”
részben (0 146).
238 Menü útmutató > 1 A videofelvétel menü
0
242
242
243
243
243
243
243
244
244
245
245
245
246
Videofelvétel menü visszaállít.
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Az Igen lehetőség kiválasztásával visszaállíthatja a videofelvétel menü
beállításait alapértékükre (0 146).
Fájlok elnevezése
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Módosíthatja a videók tárolására szolgáló képfájlok elnevezésének
hárombetűs előtagját. Az alapértelmezett előtag a „DSC” (0 165).
Képterület kiválasztása
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Kiválaszthatja a videó kivágást (képterületet) az FX és a DX lehetőség
közül.
Képméret / képkockaseb.
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Megadhatja a videók képméretét (képpontban) és képkockasebességét.
Bővebb tájékoztatást „A képméret, a képkockasebesség és a
videominőség” részben talál (0 116).
Videominőség
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Választhat a Kiváló és a Normál beállítás közül.
Videó fájltípusa
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
A videókat MOV vagy MP4 formátumban rögzítheti.
Menü útmutató > 1 A videofelvétel menü 239
ISO érzékenység beállítása
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Az ISO érzékenység alábbi beállításait
módosíthatja.
• Legnagyobb érzékenység: Kiválaszthatja az
automatikus ISO érzékenység szabályozás
felső határértékét az ISO 200 és Hi 2 közé eső
értékek közül. Az ISO érzékenység
automatikus szabályozására P, S és A
módban kerül sor, illetve akkor, ha M módban az Autom. ISO érz. sz.
(M mód) beállításhoz Be értéket választott.
• Autom. ISO érz. sz. (M mód): Válassza a Be lehetőséget, ha M módban
automatikusan kívánja szabályozni az ISO érzékenységet, és a Ki
beállítást, ha az ISO érzékenység (M mód) beállításban megadott
értéket kívánja használni.
• ISO érzékenység (M mód): Kiválaszthatja az M módban érvényes ISO
érzékenységet az ISO 64 (Z 7) vagy 100 (Z 6) és Hi 2 közé eső értékek
közül. Egyéb módokban automatikus ISO érzékenység szabályozás
kerül alkalmazásra.
D Automatikus ISO érzékenység szabályozás
Magas ISO érzékenységnél a fényképezőgépnek problémát okozhat az
élességállítás, és erősödhet a véletlenszerűen elhelyezkedő fényes képpontok,
köd vagy vonalak formájában jelentkező zaj. Mindez megelőzhető, ha az ISO
érzékenység beállítása > Legnagyobb érzékenység menüpontban
alacsonyabb ISO érzékenységet választ.
Fehéregyensúly
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Kiválaszthatja a videók fehéregyensúlybeállítását (0 63). A fényképekhez aktuálisan
beállított érték használatához válassza az
Ugyanaz, mint a fénykép. beállít.
lehetőséget.
240 Menü útmutató > 1 A videofelvétel menü
Picture Control beállítása
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Kiválaszthatja a videókhoz használni kívánt
Picture Control beállítást (0 94).
A fényképekhez aktuálisan beállított érték
használatához válassza az Ugyanaz, mint a
fénykép. beállít. lehetőséget.
A Picture Control kezelése
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Egyéni Picture Control beállításokat hozhat létre (0 179).
Aktív D-Lighting
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
A funkció segítségével megőrizheti a
csúcsfényes és az árnyékos képterületek
részleteit, így természetes kontrasztú videók
készíthetők. A fényképekhez aktuálisan
megadott beállítás használatához válassza az
Ugyanaz, mint a fénykép. beállít.
lehetőséget (0 110, 120).
Nagy ISO zajcsökkentése
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Csökkenti a „zaj” (véletlenszerűen elhelyezkedő fényes képpontok)
előfordulását a nagy ISO érzékenységgel készített videókon (0 183).
Menü útmutató > 1 A videofelvétel menü 241
Vignettálás vezérlése
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Csökkentheti a videókon jelentkező vignettálás mértékét (0 184).
A fényképekhez aktuálisan beállított érték használatához válassza az
Ugyanaz, mint a fénykép. beállít. lehetőséget.
Diffrakciókompenzáció
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Csökkentheti a videókon jelentkező diffrakció (fényelhajlás) mértékét
(0 184).
Automatikus torzításvezérlés
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Mérsékelheti a videókon jelentkező hordó- és párnatorzítást (0 184).
Vibrációcsökkentés
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Mérsékelheti a vibráció és a sávosodás mértékét a fénycsöves vagy
higanygőzlámpás megvilágításnál készülő videofelvételeken. Válassza
az Automatikus beállítást, hogy a fényképezőgép automatikusan
kiválaszthassa a megfelelő frekvenciát, vagy adja meg manuálisan a
helyi elektromos hálózatnak megfelelő frekvenciát.
D A videofelvétel menü „Vibrációcsökkentés” menüpontja
Amennyiben az Automatikus beállítás nem hozza meg a kívánt eredményt, Ön
pedig nem biztos a helyi hálózat frekvenciáját illetően, próbálja ki az 50 és a
60 Hz beállítást is, és válassza azt, amelyik jobb eredményt hozott.
A vibrációcsökkentés esetleg nem hozza meg a kívánt eredményt, ha a téma túl
fényes; ebben az esetben próbáljon kisebb rekeszt (magasabb f-értéket)
használni. A vibrálás megakadályozása érdekében válassza az M módot, és a
záridőt igazítsa a helyi elektromos hálózat frekvenciájához: 1/125 mp, 1/60 mp vagy
1/30 mp 60 Hz esetén; illetve 1/100 mp, 1/50 mp vagy 1/25 mp 50 Hz esetén.
242 Menü útmutató > 1 A videofelvétel menü
Fénymérés
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Kiválaszthatja, hogy videó módban hogyan mérje a fényképezőgép a
fényt az expozíció meghatározásához (0 108). Célpont-fénymérés nem
használható.
Élességállítási mód
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Kiválaszthatja a videók rögzítéséhez alkalmazni kívánt élességállítási
módot (0 52).
AF mező mód
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Megadhatja, hogy videó módban miként állítsa a fényképezőgép az
élességet (0 54).
Rázkódáscsökkentés
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Megadhatja a videók rögzítéséhez használni kívánt rázkódáscsökkentésbeállítást (0 112). A fényképekhez aktuálisan beállított érték
használatához válassza az Ugyanaz, mint a fénykép. beállít.
lehetőséget.
Elektronikus VR
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Engedélyezheti az elektronikus rázkódáscsökkentés videó módban való
használatát.
Menü útmutató > 1 A videofelvétel menü 243
Mikrofon érzékenység
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Be- és kikapcsolhatja a beépített vagy a külső
mikrofont, illetve beállíthatja a mikrofon
érzékenységét. Válassza az Automatikus
lehetőséget az érzékenység automatikus
állításához, a Mikrofon ki lehetőséget a
hangfelvétel kikapcsolásához; a mikrofon
érzékenységének kézi beállításához pedig
válassza a Kézi lehetőséget, és állítsa be a kívánt értéket.
D A 2 ikon
A hang nélkül rögzített videókat 2 ikon jelöli
videó és teljes képes visszajátszásban.
Csillapítás
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
A Bekapcsol lehetőség kiválasztásával csökkentheti a mikrofon
erősítését, így megakadályozhatja a hangos környezetben rögzített
videókon jelentkező hangtorzulást.
244 Menü útmutató > 1 A videofelvétel menü
Frekvencia érzékenység
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Amennyiben a S Széles tartomány beállítást választja, a beépített és
a külső mikrofon a frekvenciák széles tartományát érzékeli, a zenétől a
nagyváros nyüzsgő morajáig. Emberi hangok kiemeléséhez válassza a
T Emberi hang beállítást.
Szélzajcsökkentés
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
A Be beállítás kiválasztása esetén a beépített mikrofon felüláteresztő
szűrője csökkenti a mikrofonra fújó szél keltette zajt (a külön
megvásárolható sztereó mikrofonokra azonban nincs hatással); felhívjuk
a figyelmét arra, hogy ez a beállítás esetleg más hangok érzékelésére is
hatással lehet. A szélzajcsökkentést támogató külön megvásárolható
sztereó mikrofonok szélzajcsökkentés funkcióját a mikrofon vezérlőivel
kapcsolhatja be és ki.
Fülhallgató hangereje
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
A fülhallgató hangerejét a 1 és a 3 gomb használatával állíthatja be.
Menü útmutató > 1 A videofelvétel menü 245
Időkód
G gomb ➜ 1 (videofelvétel menü)
Megadhatja, hogy videofelvétel során ellátja-e a videó egyes képkockáit
az órát, percet és másodpercet, valamint a képkocka sorszámát rögzítő
időkóddal. Időkódok kizárólag MOV formátumú videókhoz
használhatók. Folytatás előtt nyissa meg a beállítás menü Időzóna és
dátum menüpontját, és bizonyosodjon meg arról, hogy az óra helyesen
van beállítva.
Beállítás
Időkódok
rögzítése
Felfelé
számolás
módja
Időkód
kezdete
Képkocka
eldobása
Leírás
• Be: A készülék időkódokat rögzít, amelyek megjelennek a kijelzőn.
• Be (HDMI-kimenettel): Időkódokat rögzíthet a HDMI-kábellel
csatlakozó Atomos SHOGUN, NINJA és SUMO sorozatú monitoros
felvevőkészülékekre mentett videofelvételekhez.
• Ki: A készülék nem rögzít időkódokat.
• Rögzítéskor halad: Az időkódok csak felvétel alatt növekednek.
• Szabadon halad: Az időkódok folyamatosan növekednek, még akkor
is, amikor a fényképezőgép kikapcsolt állapotban van.
• Visszaállítás: Visszaállíthatja az időkódot 00:00:00.00 értékre.
• Beírás kézzel: Manuálisan állíthatja be az órát, percet, másodpercet,
valamint a képkocka sorszámát.
• Aktuális idő: Az időkódot a fényképezőgép órája által szolgáltatott
időadatokhoz igazíthatja.
A Be lehetőség kiválasztásával 30 és 60 kép/mp-es
képkockasebességnél kiegyenlítheti a képkockaszámláló és a valós
rögzítési idő közötti eltéréseket.
D HDMI-készülékek
Az Időkódok rögzítése menüpont Be (HDMI-kimenettel) beállításának
kiválasztása megszakíthatja a videofelvétel HDMI-készülékre történő
továbbítását.
246 Menü útmutató > 1 A videofelvétel menü
A Egyéni beállítások: a fényképezőgép beállításainak
finomhangolása
Az Egyéni beállítások megtekintéséhez
válassza a A fület a fényképezőgép
menürendszerében.
Az egyéni beállításokat a fényképezőgép beállításainak személyre
szabására használhatja.
Egyéni beállítások csoportjai
Főmenü
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 247
A következő Egyéni beállítások állnak rendelkezésre:
Egyéni beállítás 1
a
a1
a2
a3
a4
a5
a6
a7
a8
a9
a10
a11
a12
a13
b
b1
b2
b3
b4
c
c1
c2
c3
Egyéni beáll. alapértékre
Automatikus élességállítás
AF-C prioritás kiválasztása
AF-S prioritás kiválasztása
Élességkövetés rögzítéssel
Autom. AF mező arc/szemérzék.
Használt élességpontok
Pontok tárol. tájolás szerint
AF aktiválás
AF mező módvál. korlátozása
Élességpont görgetése
Élességpont-beállítások
Kevés fényű AF
Beépített AF-segédfény
Kézi éá. gyűrű AF módban 2
Fénymérés/expozíció
Exp.vez. fényérték fokozatai
Egyszerű expozíciókompenz.
Középre súlyoz. mérőmező
Optimális exp. finomhangol.
Időzítők / AE-rögzítés
Kioldógomb AE-L
Önkioldó
Kikapcsolás késleltetése
248 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
0
250
251
251
252
252
253
253
254
254
255
255
255
256
256
257
257
258
258
259
259
260
Egyéni beállítás 1
d
d1
d2
d3
d4
d5
d6
d7
d8
d9
d10
d11
e
e1
e2
e3
e4
e5
e6
e7
f
f1
f2
f3
f4
f5
f6
f7
Fényképezés/kijelzés
CL mód fényképezési sebess.
Sorozatf. legnagyobb képsz.
Szinkron. kioldási mód beáll.
Expozíciókésleltetés mód
Zár típusa
Kiválasztható képter. korlátozása
Fájlszámozás módja
Beállítások alkalm. az élő nézetre
Kompozíciós rács megjelenítése
Élességkiemelés
Mind. megtek. sorozatf. módban
Sorozatkészítés/vaku
Vakuszinkron sebessége
Vakus záridő
Expozíciókompenz. vakuhoz
Auto. c ISO érz. szabályozás
Modellfény
Auto. sorozat (M mód)
Sorozatkészítés sorrendje
Vezérlők
i menü beállítása
Egyéni vezérléskiosztás
OK gomb
Záridő és rekesz rögzítése
Vezérlőtárcsák testreszab.
Gomb felenged. után tárcsa
Fordított kijelzők
0
261
261
261
261
262
262
263
264
264
264
264
265
266
266
266
267
267
268
269
271
279
281
281
283
283
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 249
Egyéni beállítás 1
g
g1
g2
g3
g4
g5
g6
Videó
i menü beállítása
Egyéni vezérléskiosztás
OK gomb
AF-sebesség
AF-követés érzékenysége
Csúcsfénykijelzés
0
284
285
290
290
291
292
1 Az alapértékekhez képes módosított menüelemeket csillag („U”) jelöli.
2 Csak kompatibilis objektívekkel használható.
D Lásd még
A menü alapértelmezett beállításait lásd az „Egyéni beállítások menü
alapértékei” részben (0 148).
Egyéni beáll. alapértékre
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Az Igen lehetőség kiválasztásával visszaállíthatja az Egyéni beállítások
menü beállításait alapértékükre (0 148).
250 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
a: Automatikus élességállítás
a1: AF-C prioritás kiválasztása
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy AF-C élességállítási módban készíthetők-e fényképek
mielőtt a fényképezőgép beállította volna az élességet.
Beállítás
G
Kioldás
F
Élesség
Leírás
Bármikor készíthetők fényképek a kioldógomb
megnyomásakor (kioldás prioritás).
Csak akkor készíthetők fényképek, ha a fényképezőgép már
beállította az élességet (élesség prioritás).
A kiválasztott beállítástól függetlenül AF-C élességállítási módban nem
rögzül az élesség. Ilyenkor a fényképezőgép folyamatosan állítja az
élességet, amíg a zár ki nem old.
a2: AF-S prioritás kiválasztása
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy AF-S élességállítási módban készíthetők-e fényképek
mielőtt a fényképezőgép beállította volna az élességet.
Beállítás
G
Kioldás
F
Élesség
Leírás
Bármikor készíthetők fényképek a kioldógomb
megnyomásakor (kioldás prioritás).
Csak akkor készíthetők fényképek, ha a fényképezőgép már
beállította az élességet (élesség prioritás).
Ha AF-S automatikus élességállítási módban az élességpont zölden
jelenik meg, akkor az élesség a kiválasztott beállítástól függetlenül
rögzül, amíg a kioldógombot félig lenyomva tartja. Az élességrögzítés
addig folytatódik, amíg a zár ki nem old.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 251
a3: Élességkövetés rögzítéssel
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy milyen gyorsan reagáljon
az élességállítás arra, ha AF-C élességállítási
módban a téma rövid időre takarásba kerül.
5 (Késleltetett) és 1 (Gyors) közötti értékeket
választhat. Minél magasabb értéket választ,
annál lassabban reagál az élességállítás, és
annál kevésbé valószínű, hogy az eredeti
téma elveszti élességét. Minél alacsonyabb értéket választ, annál
gyorsabban reagál az élességállítás, és annál könnyebben állíthatja át az
élességet a látómezőn áthaladó témára. Amennyiben az automatikus AF
mező lehetőséget választotta AF mező módnak, akkor a 2 és az 1 (Gyors)
beállítás a 3 értéknek felel meg.
a4: Autom. AF mező arc/szemérzék.
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy automatikus AF mező AF mező módban a
fényképezőgép felismerje-e az arcokat, illetve az arcokat és a szemeket,
és rájuk állítsa-e az élességet.
Beállítás
Leírás
Amikor a fényképezőgép portrétémát észlel, automatikusan a
Arc- és szemérzékelés
portréalany egyik vagy másik szemére állítja az élességet,
be
illetve az arcára, ha nem érzékeli a szemét.
Amikor a fényképezőgép portrétémát észlel, automatikusan a
Arcérzékelés be
portréalany arcára állítja az élességet.
Ki
Az arc- és szemérzékelés kikapcsolása.
252 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
a5: Használt élességpontok
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja a kézi élességpont-választáshoz rendelkezésre álló
élességpontok számát.
Beállítás
R
Minden pont
I
Minden
második pont
Leírás
Az aktuális AF mező módban használható valamennyi
élességpont választható.
A rendelkezésre álló élességpontok száma a
háromnegyedével csökken (a Széles mezős AF (N) módban
használható élességpontok száma nem változik). Gyors
élességpont-választásra használható.
a6: Pontok tárol. tájolás szerint
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy választhatók-e külön élességpontok „fekvő” (tájkép)
tájolású, a fényképezőgépet 90°-ban óramutató járásával egyező
irányban elforgatva készülő „álló” (portré) tájolású, valamint a
fényképezőgépet 90°-ban óramutató járásával ellentétes irányban
elforgatva készülő „álló” (portré) tájolású képekhez.
Válassza a Nem beállítást, ha a fényképezőgép valamennyi tájolásánál
ugyanazt az élességpontot kívánja alkalmazni.
A fényképezőgép 90°-kal az
óra járásával ellentétes
irányban van elforgatva
Tájkép (fekvő) tájolás
A fényképezőgép 90°-kal az
óra járásával megegyező
irányban van elforgatva
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 253
A külön élességpont-választást az Igen lehetőség kiválasztásával
engedélyezheti.
A fényképezőgép 90°-kal az
óra járásával ellentétes
irányban van elforgatva
Tájkép (fekvő) tájolás
A fényképezőgép 90°-kal az
óra járásával megegyező
irányban van elforgatva
a7: AF aktiválás
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy a kioldógombot kívánja-e élességállításra használni
(Kioldógomb/AF-BE), vagy az élességet kizárólag az AF-ON gombbal,
illetve az AF-BE funkcióval felruházott más vezérlőgombbal kívánja
beállítani (Csak AF-BE).
a8: AF mező módvál. korlátozása
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy milyen beállítások
választhatók a segédtárcsa elforgatásával,
amikor az AF mező módot társította az i
menühöz vagy a fényképezőgép egyik
vezérlőgombjához. Jelölje ki a kívánt
módokat, és a kiválasztáshoz vagy a
kiválasztás megszüntetéséhez nyomja meg a
2 gombot. Ha elvégezte a beállításokat, a módosítások mentéséhez
nyomja meg az J gombot.
254 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
a9: Élességpont görgetése
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy az élességpont kiválasztása „körbegördüljön-e” a
kijelző egyik szélétől a másikig. A Görgetés lehetőség kiválasztása
esetén az élességpont kiválasztása „körbegördül” fentről lefelé, lentről
felfelé, jobbról balra és balról jobbra úgy, hogy például ha a kijelző jobb
szélén levő élességpont van kijelölve, a segédválasztó jobb gombjának
megnyomásával kiválaszthatja az annak megfelelő, a kijelző bal szélén
levő élességpontot.
a10: Élességpont-beállítások
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Az élességpont alábbi megjelenítési lehetőségei közül választhat:
• Kézi élességállítási mód: Válassza a Be beállítást, ha kézi élességállítási
módban meg szeretné jeleníteni az aktív élességpontot, illetve a Ki
beállítást, ha az élességpontot csak az élességpont kiválasztása során
kívánja megjeleníteni.
• Dinamikus AF mező segédje: Válassza a Be beállítást a kiválasztott
élességpont és a környező élességpontok együttes megjelenítéséhez
dinamikus AF mező módban. A Ki lehetőség beállítása esetén csak a
kiválasztott élességpont jelenik meg.
a11: Kevés fényű AF
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
A Be lehetőség kiválasztásával kedvezőtlen fényviszonyok mellett
pontosabban beállítható az élesség AF-S élességállítási módban,
ugyanakkor a fényképezőgépnek több időre lehet szüksége az
élességállításhoz. Ez a beállítás csak fénykép módban lép érvénybe,
amikor nem b állásba forgatta a módválasztó tárcsát. A kevés fényű AF
funkció használatakor „Low-light (Kevés fényű)” felirat jelenik meg a
kijelzőn, és a kijelző frissítési gyakorisága csökkenhet.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 255
a12: Beépített AF-segédfény
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy gyenge fényviszonyok között kigyulladjon-e a
beépített AF-segédfény, hogy fénykép módban megkönnyítse az
élességállítást.
Beállítás
Be
Ki
Leírás
A segédfény szükség esetén világít (csak AF-S élességállítási
módban).
A segédfény nem gyullad ki, hogy segítse az élességállítási
műveletet. Ez esetben előfordulhat, hogy gyenge fényben a
fényképezőgép nem tudja beállítani az élességet.
D Az AF segédfény
Az AF-segédfény hatótávolsága körülbelül 1–3 m; a segédfény használatakor
távolítsa el az objektív fényellenzőjét. Ne takarja ki az AF-segédfényt, miközben
az világít.
a13: Kézi éá. gyűrű AF módban
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy az objektív élességállító gyűrűje automatikus
élességállítási módban használható-e kézi élességállításra. Az alábbi
beállítások közül választhat.
• Bekapcsol: Az automatikus élességállítás eredménye módosítható úgy,
hogy a kioldógomb félig történő lenyomása közben elforgatja az
objektív élességállító gyűrűjét (automatikus élességállítás kézi
vezérléssel). Ha ismételten automatikus élességállítással kívánja
beállítani az élességet, akkor engedje fel a kioldógombot, majd
nyomja le újra félig.
• Kikapcsol: Az objektív élességállító gyűrűje automatikus élességállítási
módban nem használható kézi élességállításra.
256 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
b: Fénymérés/expozíció
b1: Exp.vez. fényérték fokozatai
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja a záridő, a rekesz, az ISO érzékenység, a sorozatkészítés,
valamint az expozíció- és a vakukompenzáció módosításának
lépésközét.
b2: Egyszerű expozíciókompenz.
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy kívánja-e használni a E gombot az
expozíciókompenzáció beállításához.
• Be (Auto. visszaállítás): P, S és A módban az expozíciókompenzáció értékét
beállíthatja azzal a vezérlőtárcsával, amelyiket éppen nem használja a
záridő vagy a rekesz beállításához (az egyszerű expozíciókompenzáció
M módban nem áll rendelkezésre). A vezérlőtárcsa segítségével
kiválasztott beállítás visszaáll, amikor kikapcsolja a fényképezőgépet
vagy a készenléti időzítő lejár (a E gombbal végrehajtott
expozíciókompenzációs beállítások nem állnak vissza).
• Be: Mint fent, de a vezérlőtárcsa segítségével kiválasztott
expozíciókompenzációs érték nem áll vissza a fényképezőgép vagy a
készenléti időzítő kikapcsolásakor.
• Ki: Az expozíciókompenzációt a E gomb megnyomásával és a fő
vezérlőtárcsa forgatásával állíthatja be.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 257
b3: Középre súlyoz. mérőmező
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja annak a területnek a méretét, amelyre középre súlyozott
fénymérés során a legnagyobb súly esik.
b4: Optimális exp. finomhangol.
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Ezzel a lehetőséggel elvégezheti a
fényképezőgép által választott expozíciós
érték finomhangolását. Az expozíció minden
fénymérési eljáráshoz külön hangolható
+1 Fé-től –1 Fé-ig, 1/6 Fé lépésközzel.
D Expozíció finomhangolása
Az expozíció finomhangolása esetén az expozíciókompenzáció (E) ikon nem
jelenik meg a kijelzőn. Az expozíció módosításának mértékét kizárólag a
finomhangolás menüben tekintheti meg.
258 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
c: Időzítők / AE-rögzítés
c1: Kioldógomb AE-L
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy az expozíció rögzüljön-e a kioldógomb
lenyomásakor.
Beállítás
O
P
Leírás
A kioldógomb félig történő lenyomása rögzíti az
Be (félig lenyomva)
expozíciót.
Az expozíció csak a kioldógomb teljes lenyomása alatt
Be (sorozat mód)
rögzül.
Ki
A kioldógomb lenyomása nem rögzíti az expozíciót.
c2: Önkioldó
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Kiválaszthatja az önkioldó módban érvényes kioldási késedelem
hosszát, a készítendő képek számát és a felvételek időközét.
• Önkioldó késleltetés: Megadhatja a kioldási késedelem időtartamát.
• Felvételek száma: A 1 és a 3 gomb megnyomásával megadhatja, hogy
hány kép készüljön a kioldógomb lenyomásakor.
• Felvételek időköze: Megadhatja a felvételek időközét, ha a Felvételek
száma több mint 1.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 259
c3: Kikapcsolás késleltetése
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy a funkciókijelző, valamint a fényképezőgép monitorja
és keresője mennyi ideig maradjon bekapcsolva, amikor nem végez
műveletet. Különböző beállítások adhatók meg a Visszajátszás, a
Menük, a Kép megtekintése és a Készenléti időzítő menüpontban; ez
utóbbi határozza meg, hogy mennyi ideig maradjon bekapcsolva a
monitor és a kereső, valamint a funkciókijelző, ha fényképezés közben
nem végez műveletet (a készenléti időzítő lejárta előtt a monitor és a
kereső néhány másodpercre elhalványul). Az akkumulátor
élettartamának meghosszabbítása érdekében állítson be rövidebb
késleltetési időt a kikapcsoláshoz.
260 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
d: Fényképezés/kijelzés
d1: CL mód fényképezési sebess.
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Kiválaszthatja a lassú folyamatos kioldási módhoz alkalmazni kívánt
képtovábbítási sebességet.
d2: Sorozatf. legnagyobb képsz.
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Folyamatos kioldási módokban az egy sorozatban készíthető képek
maximális számát 1 és 200 között bármilyen értékre állíthatja.
A kiválasztott beállítástól függetlenül az egy sorozatban készített képek
száma nem korlátozott, ha S vagy M módban 1 mp-es vagy annál
hosszabb záridőt állított be.
D Az átmeneti tároló
A d2 Egyéni beállításban kiválasztott lehetőségtől függetlenül a fényképezés
lelassul, amikor az átmeneti tároló megtelik (r00).
d3: Szinkron. kioldási mód beáll.
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy külön beszerezhető vezeték nélküli távvezérlő
használata esetén a távoli fényképezőgépek zárja szinkronizáljon-e a
vezérlő gép zárjával.
d4: Expozíciókésleltetés mód
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Az olyan helyzetekben, amikor a fényképezőgép legkisebb mozgása is
elmosódást eredményez a képeken, a zárkioldást a kioldógomb
lenyomása után körülbelül 0,2–3 másodperccel késleltetheti.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 261
d5: Zár típusa
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja a fényképek készítéséhez használni kívánt zártípust.
Beállítás
O
Automatikus
P
Mechanikus zár
x
Elektronikus első
redőny zár
Leírás
A fényképezőgép a záridő alapján automatikusan választ
zártípust. Az elektronikus első redőny zár használatával
hosszú záridőknél csökkenthető a fényképezőgép
rázkódásából fakadó elmosódottság.
A fényképezőgép minden fénykép elkészítéséhez a
mechanikus zárat használja.
A fényképezőgép minden fénykép elkészítéséhez az
elektronikus első redőny zárat használja.
D „Elektronikus első redőny zár”
Az Elektronikus első redőny zár kiválasztása esetén a legrövidebb záridő az
/
1 2000 mp.
d6: Kiválasztható képter. korlátozása
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy milyen beállítások álljanak
rendelkezésre, amikor a képterület
kiválasztását az i menühöz, illetve a
vezérlőtárcsákhoz és a fényképezőgép egyik
vezérlőgombjához társította. Jelölje ki a
kívánt beállításokat, és kiválasztásukhoz vagy
kiválasztásuk megszüntetéséhez nyomja meg
a 2 gombot. Ha elvégezte a beállításokat, a módosítások mentéséhez
nyomja meg az J gombot.
262 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
d7: Fájlszámozás módja
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Amikor fényképet készít, a fényképezőgép az új fájlt az utoljára használt
fájlsorszámhoz egyet hozzáadva nevezi el. Ez a beállítás szabályozza,
hogy a fájlok sorszámozása az utolsó felhasznált számtól folytatódjék-e
új mappa létrehozásánál, a memóriakártya formázásánál, vagy ha új
memóriakártyát helyeznek a fényképezőgépbe.
Beállítás
Be
Ki
Visszaállítás
Leírás
A fájlsorszámozás az utolsó felhasznált számtól folytatódik. Ez a
beállítás leegyszerűsíti a fájlkezelést azáltal, hogy a minimumra
szorítja az azonos fájlnevek előfordulását.
A fájlsorszámozás 0001-től vagy az aktuális mappa legmagasabb
fájlsorszámától indul újra (ha a szekvenciális fájlsorszámozást ki,
majd újra bekapcsolja, akkor a fájlsorszámozás az utolsó felhasznált
számtól folytatódik).
Mint a Be lehetőség esetén, de a Visszaállítás menüpont
kiválasztását követően készülő fénykép sorszáma az aktuális
mappában lévő legmagasabb sorszámú fájl sorszámánál lesz
eggyel nagyobb. Ha a mappa üres, a fájlsorszámozás 0001-től
újraindul.
D Fájlszámozás módja
Ha egy adott kép készítésekor az aktuális mappa 5000 képet vagy egy 9999-es
sorszámú képet tartalmaz, a készülék új mappát hoz létre, és a fájlsorszámozás
0001-től újraindul. Az új mappa sorszáma az aktuális mappánál eggyel nagyobb
sorszám lesz, vagy ha ilyen sorszámmal már létezik mappa, akkor a
legalacsonyabb elérhető mappasorszámot kapja. Ha az aktuális mappa sorszáma
999, a fényképezőgép nem tud új mappát létrehozni és letiltja a zárkioldást
(emellett a készülék letilthatja a videofelvételt, ha a fényképezőgép számítása
szerint a maximális hosszúságú videofelvétel elkészítéséhez annyi fájlra lenne
szükség, hogy létrejönne egy 5000-nél több fájlt tartalmazó mappa vagy egy
9999-nél magasabb sorszámú fájl). A fényképezés folytatásához válassza a d7
Egyéni beállítás (Fájlszámozás módja) Visszaállítás lehetőségét, és formázza
az aktuális memóriakártyát, vagy helyezzen be új memóriakártyát.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 263
d8: Beállítások alkalm. az élő nézetre
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
A Be lehetőség kiválasztása esetén előnézetben megtekintheti, hogy a
fehéregyensúly, a Picture Control, az expozíciókompenzáció és hasonló
beállítások hogyan befolyásolják a színeket és a fényerőt fénykép
módban, a Ki beállítás kiválasztása esetén pedig a képek
megtekintésének megkönnyítése érdekében beállíthatja a kijelző
fényerejét és színárnyalatát (a kiválasztott beállítástól függetlenül a
szóban forgó menüelemek hatása videó módban mindig látható). A Ki
beállítás kiválasztása esetén g ikon jelenik meg a kijelzőn.
d9: Kompozíciós rács megjelenítése
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
A Be lehetőség kiválasztásával megjeleníthet egy rácsot a kijelzőn,
amelyet referenciaként használhat felvételek komponálásakor.
d10: Élességkiemelés
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Az élességkiemelés engedélyezésekor kézi élességállítási módban a
fókuszban lévő tárgyakat színes körvonalakkal jelöli a készülék.
Meghatározhatja az élességkiemelés szintjét és a körvonalak színét.
• Kiemelési szint: A 3 (nagy érzékenység), 2 (általános), 1 (kis
érzékenység) és Ki lehetőségek közül választhat; minél magasabb az
érték, annál nagyobb mélységig jelezhető ki a fókusz.
• Élességkiemelés színe: Megadhatja a kijelöléshez alkalmazott színt.
d11: Mind. megtek. sorozatf. módban
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
A Ki beállítás kiválasztása esetén a kijelző sorozatkészítés alatt elsötétül.
264 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
e: Sorozatkészítés/vaku
e1: Vakuszinkron sebessége
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Kiválaszthatja a vakuszinkron sebességét.
• 1/200 mp (Automatikus FP): Kompatibilis vakuegységek használata esetén
bekapcsol az automatikus FP nagysebességű szinkron, egyéb
vakuegységek esetén pedig a maximális szinkronizálási sebesség
1
/200 mp-re áll. Amikor a fényképezőgép 1/200 mp-es záridőt jelez P vagy
A módban, az automatikus FP nagysebességű szinkron bekapcsol, ha a
tényleges záridő 1/200 mp-nél rövidebb, és a fényképezőgép (P és A
módban), illetve a felhasználó (S és M módban) akár 1/8000 mp-es záridőt
is választhat.
• 1/200 mp–1/60 mp: A kiválasztott értékre állíthatja a vakuszinkron
maximális sebességét.
D Záridő rögzítése a vakuszinkron sebességi korlátjánál
Amennyiben S vagy M módban rögzíteni kívánja a záridőt a szinkronizálási
sebesség korlátjánál, válassza a lehető hosszabb záridőnél eggyel hosszabb
záridőt (30 mp vagy időzített). Ilyenkor a vakuszinkron sebességével együtt egy
vakuszinkron jelző („X”) jelenik meg a kijelzőn és a funkciókijelzőn.
D Automatikus FP nagysebességű szinkron
Az automatikus FP nagysebességű szinkron lehetővé teszi a vakuhasználatot a
fényképezőgép által támogatott legrövidebb záridőnél, így a csökkentett
mélységélesség érdekében még ragyogó napsütésben is kiválasztható a
maximális rekesz. Az 1/200 mp (Automatikus FP) beállítás kiválasztása esetén a
vaku információs kijelzőn „FP” jelzés jelenik meg.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 265
e2: Vakus záridő
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Kiválaszthatja a leghosszabb záridőt arra az esetre, amikor P vagy A
módban az első vagy a hátsó redőnyre végez szinkront, illetve
vörösszemhatás-csökkentést alkalmaz (a kiválasztott beállítástól
függetlenül S és M módban, valamint hosszú záridős szinkron, hátsó
redőnyre végzett hosszú záridős szinkron és vörösszemhatáscsökkentés hosszú záridős szinkronnal vakubeállítás esetén akár 30 mp
hosszú záridő is használható).
e3: Expozíciókompenz. vakuhoz
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Kiválaszthatja, hogy miként állítsa a fényképezőgép a vakuszintet
expozíciókompenzáció használatakor.
Beállítás
YE
E
Teljes kép
Csak a háttér
Leírás
A vakuszint és az expozíciókompenzáció egyaránt úgy
van beállítva, hogy a teljes képen módosítsák az
expozíciót.
Az expozíciókompenzáció csak a hátteret érinti.
e4: Auto. c ISO érz. szabályozás
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy az automatikus ISO érzékenység szabályozás
bekapcsolt állapotában hogyan állítsa a fényképezőgép a vakuszintet.
Beállítás
e
Téma és háttér
f
Csak a téma
Leírás
A fényképezőgép az ISO érzékenység beállításánál
figyelembe veszi mind a főtéma, mind a háttér
megvilágítását.
Az ISO érzékenység meghatározásánál az egyedüli
szempont a főtéma megfelelő expozíciója.
266 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
e5: Modellfény
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Amennyiben a Be lehetőség kiválasztása esetén megnyomja azt a
vezérlőgombot, amelyhez az f2 Egyéni beállításban (Egyéni
vezérléskiosztás) az Ellenőrzés funkciót társította, a
fényképezőgéphez rögzített, Nikon Kreatív Megvilágítási Rendszert
támogató külső vakuegységek modellfényt bocsátanak ki, amelynek
segítségével ellenőrizhetők a vakus megvilágítás hatásai. A Ki beállítás
kiválasztása esetén a készülék nem bocsát ki modellfényt.
e6: Auto. sorozat (M mód)
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Meghatározhatja, hogy mely beállítások módosuljanak, amikor a
fényképezés menü Automatikus sorozat > Autom. sorozat beáll.
menüpontjának AE expozíció- és vakus sorozat vagy AE
expozíciósorozat elemét választotta, és a módválasztó tárcsát M állásba
forgatja.
Beállítás
F
Vaku/záridő
G
Vaku/záridő/
rekesz
H
Vaku/rekesz
I
Csak vaku
Leírás
A fényképezőgép a záridőt (AE expozíciósorozat), vagy a
záridőt és a vakuszintet (AE expozíció- és vakus sorozat)
módosítja.
A fényképezőgép a záridőt és a rekeszt (AE
expozíciósorozat), vagy a záridőt, a rekeszt és a
vakuszintet (AE expozíció- és vakus sorozat) módosítja.
A fényképezőgép a rekeszt (AE expozíciósorozat), vagy a
rekeszt és a vakuszintet (AE expozíció- és vakus sorozat)
módosítja.
A fényképezőgép csak a vakuszintet módosítja (AE
expozíció- és vakus sorozat).
Vakus sorozat csak i-TTL vagy qA (automatikus rekesz) vakuvezérlési
módban készíthető. Ha nem a Csak vaku beállítást választotta, és nem
használ vakut, az automatikus ISO érzékenység szabályozás bekapcsolt
állapotában az ISO érzékenység az első felvétel értékén rögzül.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 267
e7: Sorozatkészítés sorrendje
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
A Mért > alatt > fölött (H) alapbeállítás esetén az expozíciós, a vakus és
a fehéregyensúly-sorozat készítése a következő sorrendben történik:
elsőként a változatlan beállításokat tartalmazó felvétel készül el, azt
követi a legalacsonyabb értékkel, majd a legmagasabb értékkel készített
felvétel. Az Alatt > mért > fölött (I) beállítás kiválasztása esetén a
sorozat a legalacsonyabbtól a legmagasabb érték felé haladva készül el.
Ez a beállítás nincs hatással az ADL expozíciósorozatra.
268 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
f: Vezérlők
f1: i menü beállítása
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Meghatározhatja, hogy fénykép módban milyen beállításokat
tartalmazzon az i menü. Az alábbi beállításokat a menü bármelyik
pozíciójához hozzárendelheti; ehhez jelölje ki a kívánt pozíciót, nyomja
meg az J gombot, majd válassza ki a kívánt beállítást.
Beállítás
J
8
o
E
165
Képminőség
104
Képméret
106
Expozíciókompenzáció
82
9
ISO érzékenység beállítása
m
Fehéregyensúly
h
p
y
q
r
w
c
Y
s
0
Képterület kiválasztása
Picture Control beállítása
Színtér
80,
169
63,
98
94
182
Aktív D-Lighting
110
Hosszú expozíció zajcsökk.
183
Nagy ISO zajcsökkentése
183
Beállítás
0
Automatikus sorozat
190
Többszörös expozíció
200
HDR (széles
dinamikatartom.)
207
L
v
w
z
O
y
Néma fényképezés
67
t
$
2
Kioldási mód
84
Egyéni vezérléskiosztás
271
Expozíciókésleltetés mód
261
Zár típusa
262
Beállítások alkalm. az élő
nézetre
264
z
Osztott képernyős zoom
megjelen.
270
Élességkiemelés
264
295,
297
Fénymérés
108
W
Vaku mód
107,
354
3
Monitor/kereső fényereje
Vakukompenzáció
189
Z
U
Bluetooth-kapcsolat
308
Wi-Fi-kapcsolat
109
Élességállítási mód
t
AF mező mód
u
Rázkódáscsökkentés
52,
113
54,
113
112
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 269
A Osztott képernyős zoom megjelenítés
Amennyiben az i menühöz hozzárendeli az
Osztott képernyős zoom megjelen. elemet,
akkor a készülék a kijelzőt két oldalra bontva erős
nagyításban megjeleníti egymás mellett a kép két
különböző területét. A kinagyított területek képen
belüli elhelyezkedését a navigációs ablak mutatja,
ezáltal könnyebben ellenőrizheti két különböző
pont élességét, amikor épületet vagy a
fényképezőgépre merőlegesen álló egyéb széles
tárgyat fényképez.
Navigációs ablak
Nagyításhoz és kicsinyítéshez használja a X és a
W (Q) gombot; a kívánt oldalt az J gombbal
választhatja ki, majd a kiválasztott területet a 4 és
a 2 gombbal görgetheti bal és jobb irányba. A 1
és a 3 gomb megnyomásával mindkét területet
egyszerre görgetheti felfelé és lefelé. A
kioldógomb félig történő lenyomásával állíthat
Az élességállítás területe
élességet a kiválasztott terület közepén
elhelyezkedő témára. Az osztott képernyős
megjelenítésből való kilépéshez nyomja meg az i gombot.
270 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
f2: Egyéni vezérléskiosztás
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Meghatározhatja, hogy az alábbi vezérlőgombok milyen funkciót
töltsenek be fénykép módban önállóan vagy a vezérlőtárcsákkal együtt
használva; ehhez jelölje ki a kívánt beállítást, és nyomja meg az J
gombot.
w
V
8
Fn1 gomb
S
Objektív Fn gombja
AF-ON gomb
Segédválasztó
közepe
y
7
z
Fn2 gomb
l
Objektív
vezérlőgyűrűje
Segédválasztó
Videofelvétel gomb
Ezekhez a vezérlőgombokhoz az alábbi funkciók társíthatók:
Beállítás
K
A
F
E
D
C
B
r
h
q
w y V 7 8 z S l
Középső élességpont kiválaszt.
—
—
✔
—
✔
—
—
—
AF-BE
✔
✔
✔
—
✔
—
✔
—
Csak AF-rögzítés
✔
✔
✔
—
✔
—
✔
—
AE-rögzítés (Tartás)
✔
✔
✔
—
✔
✔
✔
—
AE-rögzítés (Kioldáskor visszaállít.)
✔
✔
✔
—
✔
✔
✔
—
Csak AE-rögzítés
✔
✔
✔
—
✔
—
✔
—
AE/AF-rögzítés
✔
✔
✔
—
✔
—
✔
—
Vakuérték rögzítés
✔
✔
—
—
✔
—
✔
—
cKikapcsol/bekapcsol
✔
✔
—
—
✔
—
✔
—
Ellenőrzés
✔
✔
—
—
✔
✔
✔
—
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 271
Beállítás
L
M
N
t
1
c
4
b
p
O
3
K
g
J
8
m
h
y
w
I/Y
z
w y V 7 8 z S l
Mátrixmérés
✔
✔
—
—
✔
—
✔
—
Középre súlyozott fénymérés
✔
✔
—
—
✔
—
✔
—
Célpont-fénymérés
✔
✔
—
—
✔
—
✔
—
Csúcsfényre súlyozott mérés
✔
✔
—
—
✔
—
✔
—
Sorozatkészítés
✔
✔
—
—
✔
—
✔
—
Szinkronizált kioldás választása
✔
✔
—
—
✔
—
✔
—
+ NEF (RAW)
✔
✔
—
—
✔
✔
✔
—
Kompozíciós rács megjelenítése
✔
✔
—
—
✔
✔
✔
—
Zoom be/ki
✔
✔
✔
—
—
✔
✔
—
SAJÁT MENÜ
✔
✔
—
—
—
✔
✔
—
SAJÁT MENÜ felső elem megj.
✔
✔
—
—
—
✔
✔
—
Visszajátszás
✔
✔
—
—
—
—
✔
—
Védelem
✔
✔
—
—
—
—
—
—
Képterület kiválasztása
✔
✔
—
—
✔
✔
—
—
Képminőség/képméret
✔
✔
—
—
—
✔
—
—
Fehéregyensúly
✔
✔
—
—
—
✔
—
—
Picture Control beállítása
✔
✔
—
—
—
✔
—
—
Aktív D-Lighting
✔
✔
—
—
—
✔
—
—
Fénymérés
✔
✔
—
—
—
✔
—
—
Vaku mód/-kompenzáció
✔
✔
—
—
—
✔
—
—
Élességállítási mód / AF mező mód
✔
✔
—
—
—
✔
—
—
272 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
Beállítás
t
$
2
z
$
W
c
w
Y
x
X
q
E
w y V 7 8 z S l
Automatikus sorozat
✔
✔
—
—
—
✔
—
—
Többszörös expozíció
✔
✔
—
—
—
✔
—
—
HDR (széles dinamikatartom.)
✔
✔
—
—
—
✔
—
—
Expozíciókésleltetés mód
✔
✔
—
—
—
✔
—
—
Záridő és rekesz rögzítése
✔
✔
—
—
—
✔
—
—
Élességkiemelés
✔
✔
—
—
—
—
—
—
Értékelés
✔
✔
—
—
—
—
—
—
Nem-CPU obj. szám választ.
✔
✔
—
—
✔
✔
—
—
Mint a választógomb
—
—
—
✔
—
—
—
—
Élességpont kiválasztása
—
—
—
✔
—
—
—
—
Élességállítás (M/A)
—
—
—
—
—
—
— ✔ 1, 2
Rekesz
—
—
—
—
—
—
—
✔2
Expozíciókompenzáció
—
—
—
—
—
—
—
✔2
Egyik sem
✔
✔
✔
—
✔
✔
✔
✔2
1 Csak kompatibilis objektívekkel használható.
2 Kézi élességállítási módban a vezérlőgyűrű a kiválasztott beállítástól függetlenül csak élességállításra
használható.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 273
Az alábbi beállítások állnak rendelkezésre:
Beállítás
Leírás
K
Középső élességpont
kiválaszt.
A vezérlőgomb megnyomásával kiválaszthatja a
középső élességpontot.
A
AF-BE
A vezérlőgomb megnyomása elindítja az
automatikus élességállítást.
Csak AF-rögzítés
A vezérlő megnyomása közben rögzül az élesség.
F
E
D
C
B
r
h
q
L
M
A vezérlőgomb megnyomásakor az expozíció
értéke rögzül és mindaddig változatlan marad,
amíg újra megnyomja a vezérlőgombot, vagy
kikapcsol a készenléti időzítő.
A vezérlőgomb megnyomásakor az expozíció
AE-rögzítés (Kioldáskor értéke rögzül, és mindaddig változatlan marad,
visszaállít.)
amíg másodszor megnyomja a vezérlőgombot, a
zár kiold vagy a készenléti időzítő lejár.
A vezérlőgomb megnyomása közben rögzül az
Csak AE-rögzítés
expozíció.
A vezérlőgomb megnyomása közben rögzül az
AE/AF-rögzítés
élesség és az expozíció.
A vezérlőgomb megnyomása rögzíti a külső
vakuegységek vakuértékét. A vakuérték
Vakuérték rögzítés
rögzítésének visszavonásához nyomja meg ismét a
gombot.
Ha a vaku kikapcsolt állapotban van, a vezérlőgomb
nyomva tartása alatt a szinkron az első redőnyre
cKikapcsol/bekapcsol vaku mód lép érvénybe. Ha a vaku bekapcsolt
állapotban van, a vezérlőgomb nyomva tartása
alatt a vaku kikapcsol.
A vezérlőgomb megnyomása közben ellenőrizheti
Ellenőrzés
a színeket, az expozíciót és a mélységélességet.
A vezérlőgomb nyomva tartása aktiválja a
Mátrixmérés
mátrixmérést.
AE-rögzítés (Tartás)
Középre súlyozott
fénymérés
A vezérlőgomb nyomva tartása aktiválja a középre
súlyozott fénymérést.
274 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
Beállítás
N
Célpont-fénymérés
t
Csúcsfényre súlyozott
mérés
1
Sorozatkészítés
c
Szinkronizált kioldás
választása
Leírás
A vezérlőgomb nyomva tartása aktiválja a célpontfénymérést.
A vezérlőgomb nyomva tartása aktiválja a
csúcsfényre súlyozott mérést.
Ha megnyomja a vezérlőgombot, miközben az
expozíciós, a vakus vagy az ADL sorozatkészítés
funkció aktív egyképes kioldási módban, az aktuális
sorozatkészítési program felvételei a kioldógomb
minden megnyomásakor elkészülnek. Ha a
fehéregyensúly-sorozat van bekapcsolva, vagy
folyamatos kioldási módot állított be, a
fényképezőgép addig ismétli a sorozatot, amíg a
kioldógombot nyomva tartja.
Külön beszerezhető vezeték nélküli távvezérlő
csatlakoztatása esetén a vezérlőgomb
használatával válthat a távoli fényképezőgépek
kioldása, a vezérlő fényképezőgép kioldása és a
szinkronizált kioldás között. A rendelkezésre álló
lehetőségek a d3 Egyéni beállításban (Szinkron.
kioldási mód beáll.) megadott beállítástól
függően változók:
• A Szinkronizálás elem megadása esetén a Csak
vezérlőkioldás (a vezérlőgomb lenyomásakor
csak a vezérlő gép készít felvételeket) és a Csak
távkioldás (a vezérlőgomb lenyomásakor csak a
távoli fényképezőgépek készítenek felvételeket)
lehetőségekből választhat.
• A Nincs szinkronizálás elem megadása esetén a
Szinkronizált kioldás (a vezérlőgomb
lenyomásakor szinkronizálja a vezérlő gép és a
távoli fényképezőgépek zárkioldását) és a Csak
távkioldás (a vezérlőgomb lenyomásakor csak a
távoli fényképezőgépek készítenek felvételeket)
lehetőségekből választhat.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 275
Beállítás
4
+ NEF (RAW)
b
Kompozíciós rács
megjelenítése
p
Zoom be/ki
O
3
K
g
J
8
Leírás
JPEG képminőség-beállítás esetén a vezérlőgomb
lenyomása után „RAW” jelzés jelenik meg a kijelzőn,
és a következő fényképről egy NEF (RAW) másolat is
készül (a képminőség eredeti beállítása a
kioldógomb felengedése után visszaáll). A NEF
(RAW) másolatok a fényképezés menü NEF (RAW)
rögzítés és Képméret > NEF (RAW)
menüpontjában megadott beállítással kerülnek
rögzítésre. NEF (RAW) másolat készítése nélküli
kilépéshez nyomja le ismét a vezérlőgombot.
A vezérlőgomb megnyomásával ki- vagy
bekapcsolhatja a kompozíciós rács megjelenítését.
A vezérlőgomb megnyomásával ráközelíthet az
aktuális élességpont körüli területre. A nagyításból
való kilépéshez nyomja meg ismét a gombot.
A vezérlőgomb megnyomása megjeleníti a „SAJÁT
SAJÁT MENÜ
MENÜ” lehetőséget.
A vezérlőgomb megnyomásával a „SAJÁT MENÜ”
SAJÁT MENÜ felső elem legfelső elemére ugorhat. Ezzel a beállítással
megj.
gyorsan hozzáférhet egy gyakran használt
menüelemhez.
A vezérlőgomb megnyomása elindítja a
Visszajátszás
visszajátszást.
Visszajátszás közben a vezérlőgomb
Védelem
megnyomásával beállíthatja az aktuális kép
védelmét.
A vezérlőgomb megnyomásával és az egyik
Képterület kiválasztása vezérlőtárcsa elforgatásával kiválaszthatja a kívánt
képterületet.
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
vezérlőtárcsa elforgatásával megadhatja a
Képminőség/képméret
képminőséget, a segédtárcsa elforgatásával pedig
a képméretet.
276 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
Beállítás
m
h
y
w
I/Y
z
t
$
2
z
Leírás
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
vezérlőtárcsa elforgatásával kiválaszthatja a kívánt
Fehéregyensúly
fehéregyensúly-beállítást (bizonyos esetekben a
segédtárcsa elforgatásával választhat az
albeállítások közül).
A vezérlőgomb megnyomásával és az egyik
Picture Control
vezérlőtárcsa elforgatásával kiválaszthatja a kívánt
beállítása
Picture Control beállítást.
A vezérlőgomb megnyomásával és az egyik
Aktív D-Lighting
vezérlőtárcsa elforgatásával beállíthatja az Aktív
D-Lighting értékét.
A vezérlőgomb megnyomásával és az egyik
Fénymérés
vezérlőtárcsa elforgatásával kiválaszthatja a kívánt
fénymérési beállítást.
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
Vaku mód/vezérlőtárcsa elforgatásával megadhatja a kívánt
kompenzáció
vaku módot, a segédtárcsa elforgatásával pedig
beállíthatja a vakuteljesítményt.
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
Élességállítási mód / AF
vezérlőtárcsa, illetve a segédtárcsa elforgatásával
mező mód
választhat élességállítási, illetve AF mező módot.
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
vezérlőtárcsa elforgatásával megadhatja a
Automatikus sorozat
készítendő felvételek számát, a segédtárcsa
elforgatásával pedig a sorozatkészítés lépésközét
vagy az Aktív D-Lighting erősségét.
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
vezérlőtárcsa elforgatásával megadhatja a kívánt
Többszörös expozíció
módot, a segédtárcsa elforgatásával pedig a
felvételek számát.
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
HDR (széles
vezérlőtárcsa elforgatásával megadhatja a kívánt
dinamikatartom.)
módot, a segédtárcsa elforgatásával pedig az
expozícióeltérést.
A vezérlőgomb megnyomásával és az egyik
Expozíciókésleltetés
vezérlőtárcsa elforgatásával megadhatja a kioldási
mód
késedelem hosszát.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 277
Beállítás
$
Záridő és rekesz
rögzítése
W
Élességkiemelés
c
Értékelés
w
Nem-CPU obj. szám
választ.
Y
Mint a választógomb
x
Élességpont
kiválasztása
X
Élességállítás (M/A)
q
Rekesz
E
Expozíciókompenzáció
Egyik sem
Leírás
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
vezérlőtárcsa elforgatásával rögzítheti a záridőt S és
M módban; a vezérlőgomb megnyomásával és a
segédtárcsa elforgatásával pedig a rekeszt
rögzítheti A és M módban.
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
vezérlőtárcsa elforgatásával megadhatja a kívánt
kiemelési szintet, a segédtárcsa elforgatásával
pedig kiválaszthatja a kiemeléshez használt színt.
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
vezérlőtárcsa elforgatásával visszajátszás során
értékelheti az aktuálisan megjelenített képet.
A vezérlőgomb megnyomásával és az egyik
vezérlőtárcsa elforgatásával kiválaszthat egy, a
beállítás menü Nem-CPU objektív adatai
menüpontjában elmentett objektív számot.
Fényképezés és visszajátszás során a segédválasztó
felső, alsó, bal és jobb oldalának megnyomásával
azonos hatást ér el, mint a választógomb 1, 3, 4
és 2 gombjának megnyomásával. Megadhatja azt
is, hogy milyen funkciót lásson el a segédválasztó
zoom használata közben; ehhez jelölje ki a Mint a
választógomb menüpontot, és nyomja meg a 2
gombot. A Görgetés (a kijelző görgetése) és a
Következő/előző kép mutatása (más képek
megtekintése azonos nagyítási arányban)
lehetőség közül választhat.
A vezérlőgomb megnyomásával kiválaszthatja az
élességpontot. Amennyiben a vezérlőgombot
visszajátszás közben nyomja meg, a visszajátszás
leáll, és lehetővé válik az élességpont kiválasztása.
Az automatikus élességállítás eredményét felülírhatja
úgy, hogy a kioldógombot félig lenyomva tartva
elforgatja a vezérlőgyűrűt (automatikus élességállítás
kézi vezérléssel). Ha ismételten automatikus
élességállítással kívánja beállítani az élességet, akkor
engedje fel a kioldógombot, majd nyomja le újra félig.
A vezérlőgomb megnyomásával beállíthatja a rekeszt.
A vezérlőgomb megnyomásával beállíthatja az
expozíciókompenzációt.
A vezérlőgomb megnyomása semmilyen hatással
nem jár.
278 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
f3: OK gomb
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy milyen funkciót töltsön be
az J gomb fénykép módban és visszajátszás
közben.
• Fényképezés mód: Az alábbi lehetőségek közül választhat. A kiválasztott
beállítástól függetlenül az J gomb használható élességkövetésre,
amikor automatikus AF mező beállítást választott AF mező módnak.
Beállítás
K
p
Leírás
Középső élességpont Az J gomb megnyomásával kiválaszthatja a középső
kiválaszt.
élességpontot.
Zoom be/ki
Egyik sem
Az J gomb megnyomásával ráközelíthet az aktuális
élességpont körüli területre (a nagyítási arány
meghatározásához jelölje ki a Zoom be/ki
menüpontot, és nyomja meg a 2 gombot). Az előző
képernyőre való visszatéréshez nyomja meg ismét az
J gombot.
Semmilyen hatással nem jár, ha fényképezés közben
megnyomja az J gombot.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 279
• Visszajátszás mód: Az alábbi lehetőségek közül választhat. A kiválasztott
beállítástól függetlenül videó teljes képes megjelenítésekor az J
gomb megnyomása elindítja a videó visszajátszást.
Beállítás
n
Kiskép be/ki
o
Hisztogramok
megtekintése
p
Zoom be/ki
u
Mappa
kiválasztása
Leírás
Átváltás teljes képes és kisképes visszajátszás között.
Az J gomb megnyomása közben teljes képes és
kisképes visszajátszásban egyaránt megjelenik egy
hisztogram.
Átváltás teljes képes vagy kisképes visszajátszás és
visszajátszás zoom között (a nagyítási arány
meghatározásához jelölje ki a Zoom be/ki
menüpontot, és nyomja meg a 2 gombot). A zoom
kijelző közepe az aktív élességpont.
Megjelenik egy mappaválasztó párbeszédablak; jelölje
ki a kívánt mappát, majd a kiválasztott mappában tárolt
képek megtekintéséhez nyomja meg az J gombot.
280 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
f4: Záridő és rekesz rögzítése
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
A záridő rögzítése menüpont Be lehetőségének kiválasztásával a
záridőt az S vagy M módban megadott értéken rögzítheti. A rekesz
rögzítése menüpont Be lehetőségének kiválasztásával a rekeszt az A
vagy M módban megadott értéken rögzítheti. A záridő és a rekesz
rögzítése közben O ikon jelenik meg a kijelzőn. A záridő és a rekesz P
módban nem rögzíthető.
f5: Vezérlőtárcsák testreszab.
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Személyre szabhatja a fő vezérlőtárcsa és a segédtárcsa működését.
• Fordított forgatás: A kiválasztott műveletek
elvégzéséhez megfordíthatja a
vezérlőtárcsák forgatási irányát. Jelölje ki a
kívánt beállításokat, és a kiválasztásukhoz
vagy kiválasztásuk visszavonásához nyomja
meg a 2 gombot, majd a módosítások
mentéséhez és a kilépéshez nyomja meg az
J gombot.
• Tárcsák felcserélése: Megadhatja, hogy milyen funkciót töltsenek be a
vezérlőtárcsák az expozíció és az élesség beállítása során.
- Expozíció beállítása: A Be lehetőség kiválasztása esetén a fő
vezérlőtárcsa szabályozza a rekeszt, a segédtárcsa pedig a záridőt.
A Be (A mód) beállítás kiválasztása esetén a fő vezérlőtárcsa csak A
módban használható a rekesz beállítására.
- Auto. élességállítás beállítása: Ez a menüpont arra a vezérlőgombra
vonatkozik, amelyhez az f2 Egyéni beállításban (Egyéni
vezérléskiosztás) az Élességállítási mód / AF mező mód beállítást
társította. A Be lehetőség kiválasztása esetén az élességállítási
módot megadhatja a vezérlőgomb nyomva tartásával és a
segédtárcsa elforgatásával, az AF mező módot pedig a vezérlőgomb
nyomva tartásával és a fő vezérlőtárcsa elforgatásával.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 281
• Menük és visszajátszás: A Ki lehetőség kiválasztása esetén használhatja a
választógombot a menükben való mozgáshoz és visszajátszáshoz. Ha
a Be vagy a Be (kép megjelenítése kivételével) beállítást választotta,
a fő vezérlőtárcsát használhatja kép kiválasztásához teljes képes
visszajátszás során, valamint kisképek és menüelemek kijelöléséhez.
A segédtárcsa használható teljes képes visszajátszás során az előrevagy hátraugráshoz, a Képtovábbítás a segédtárcsával menüpont
beállításának megfelelően, illetve kisképes visszajátszás során az oldal
felfelé vagy lefelé léptetéséhez. Menük megjelenítése közben a
segédtárcsa jobbra forgatásával a kijelölt lehetőség almenüjét, balra
forgatásával pedig az előző menüt jelenítheti meg. Kiválasztáshoz
nyomja meg a 2 vagy az J gombot. A Be (kép megjelenítése
kivételével) beállítás kiválasztásával megakadályozza, hogy kép
megjelenítése közben a vezérlőtárcsákat visszajátszásra lehessen
használni.
• Képtovábbítás a segédtárcsával: Amennyiben a Menük és visszajátszás
menüpont Be vagy Be (kép megjelenítése kivételével) elemét
választotta, a segédtárcsa elforgatásával teljes képes visszajátszás alatt
kiválaszthatja a kívánt mappát, egyszerre 10 vagy 50 képkockát
ugorhat előre vagy hátra, továbbléphet a következő vagy az előző
védett képre, a következő vagy az előző fényképre, a következő vagy
az előző videóra, illetve a kiválasztott értékeléssel ellátott következő
vagy előző képre (a kívánt értékelés kiválasztásához jelölje ki az
Értékelés menüpontot, és nyomja meg a 2 gombot).
282 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
f6: Gomb felenged. után tárcsa
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Az Igen lehetőség kiválasztásával lehetővé válik, hogy a rendes esetben
egy vezérlőgomb nyomva tartásával és az egyik vezérlőtárcsa
elforgatásával elvégezhető beállításokat a gomb felengedését követő
tárcsaforgatással hajtsa végre. A beállítás érvényét veszti, ha a gombot
ismételten megnyomja, félig lenyomja a kioldógombot, vagy a
készenléti időzítő lejár. A beállítás vonatkozik a E, az S és a c (E)
gombra, valamint azokra a vezérlőgombokra, amelyekhez az f2 vagy g2
Egyéni beállításban (Egyéni vezérléskiosztás) a következő funkciók
egyikét társította: Képterület kiválasztása, Képminőség/képméret,
Fehéregyensúly, Picture Control beállítása, Aktív D-Lighting,
Fénymérés, Vaku mód/-kompenzáció, Élességállítási mód / AF mező
mód, Automatikus sorozat, Többszörös expozíció, HDR (széles
dinamikatartom.), Expozíciókésleltetés mód, Záridő és rekesz
rögzítése, Élességkiemelés, Nem-CPU obj. szám választ. és Mikrofon
érzékenység.
f7: Fordított kijelzők
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
A
(W) beállítás kiválasztása esetén az expozíció
jelző a negatív értékeket a bal oldalon, a pozitívokat a jobb oldalon
jeleníti meg. Válassza a
(V) lehetőséget, ha a
pozitív értékeket szeretné a bal, a negatív értékeket pedig a jobb
oldalon megjeleníteni.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 283
g: Videó
g1: i menü beállítása
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Meghatározhatja, hogy videó módban milyen beállításokat
tartalmazzon az i menü. Az alábbi beállításokat a menü bármelyik
pozíciójához hozzárendelheti; ehhez jelölje ki a kívánt pozíciót, nyomja
meg az J gombot, majd válassza ki a kívánt beállítást.
Beállítás
J
G
0
Képterület kiválasztása
119
Képméret és -sebesség/
Képmin.
116
E
9
Expozíciókompenzáció
82
ISO érzékenység beállítása
240
m
Fehéregyensúly
63,
98
h
Picture Control beállítása
94
y
Aktív D-Lighting
w
Fénymérés
s
Élességállítási mód
110,
120
108,
120
52,
121
54,
121
t
AF mező mód
u
4
Rázkódáscsökkentés
112
Elektronikus VR
120
284 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
Beállítás
H
5
6
7
8
W
9
0
Mikrofon érzékenység
118
Csillapítás
244
Frekvencia érzékenység
245
Szélzajcsökkentés
245
Fülhallgató hangereje
245
Élességkiemelés
264
Csúcsfénykijelzés
292
3
Monitor/kereső fényereje
295,
297
Z
U
Bluetooth-kapcsolat
308
Wi-Fi-kapcsolat
109
g2: Egyéni vezérléskiosztás
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Meghatározhatja, hogy az alábbi vezérlőgombok milyen funkciót
töltsenek be videó módban önállóan vagy a vezérlőtárcsákkal együtt
használva; ehhez jelölje ki a kívánt beállítást, és nyomja meg az J
gombot.
w
V
G
Fn1 gomb
AF-ON gomb
y
8
Fn2 gomb
l
Objektív
vezérlőgyűrűje
Kioldógomb
Segédválasztó
közepe
Ezekhez a vezérlőgombokhoz az alábbi funkciók társíthatók:
Beállítás
t
q
i
h
b
g
K
A
F
E
C
B
w y V 8 G l
Motoros rekesz (nyitás)
✔
—
—
—
—
Motoros rekesz (szűkítés)
—
✔
—
—
—
—
Expozíciókompenzáció +
✔
—
—
—
—
—
Expozíciókompenzáció –
—
✔
—
—
—
—
Kompozíciós rács megjelenítése
✔
✔
—
✔
—
—
—
Védelem
✔
✔
—
—
—
—
Középső élességpont kiválaszt.
—
—
✔
✔
—
—
AF-BE
—
—
✔
—
—
—
Csak AF-rögzítés
—
—
✔
✔
—
—
AE-rögzítés (Tartás)
—
—
✔
✔
—
—
Csak AE-rögzítés
—
—
✔
✔
—
—
AE/AF-rögzítés
—
—
✔
✔
—
—
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 285
Beállítás
p Zoom be/ki
C Képek készítése
1 Videók rögzítése
J Képterület kiválasztása
m Fehéregyensúly
h Picture Control beállítása
y Aktív D-Lighting
w Fénymérés
z Élességállítási mód / AF mező mód
H Mikrofon érzékenység
W Élességkiemelés
c Értékelés
X Élességállítás (M/A)
q Motoros rekesz
E Expozíciókompenzáció
Egyik sem
w y V 8 G l
—
—
✔
—
—
—
—
—
—
—
✔
—
—
—
✔
✔
✔
—
✔
✔
—
✔
—
—
✔
✔
—
—
—
—
✔
✔
—
—
—
—
✔
✔
—
—
—
—
✔
✔
—
—
—
—
✔
✔
—
—
—
—
✔
✔
—
—
—
—
✔
✔
—
—
—
—
✔
✔
—
—
—
—
—
—
—
—
— ✔ 1, 2
—
—
—
—
—
✔2
—
—
—
—
—
✔2
✔
✔
✔
✔
—
✔2
1 Csak kompatibilis objektívekkel használható.
2 Kézi élességállítási módban a vezérlőgyűrű a kiválasztott beállítástól függetlenül csak élességállításra
használható.
286 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
Az alábbi beállítások állnak rendelkezésre:
Beállítás
Leírás
A vezérlőgomb megnyomása közben
szélesebbre nyílik a rekesz. Gombbal vezérelt
rekeszbeállításhoz használja a g2 Egyéni beállítás
(Egyéni vezérléskiosztás) > Fn2 gomb >
Motoros rekesz (szűkítés) menüpontjával
együtt.
A vezérlőgomb megnyomása közben
összeszűkül a rekesz. Gombbal vezérelt
rekeszbeállításhoz használja a g2 Egyéni beállítás
(Egyéni vezérléskiosztás) > Fn1 gomb >
Motoros rekesz (nyitás) menüpontjával együtt.
A vezérlőgomb megnyomása közben az
expozíciókompenzáció értéke növekszik.
Gombbal vezérelt expozíciókompenzációhoz
használja a g2 Egyéni beállítás (Egyéni
vezérléskiosztás) > Fn2 gomb >
Expozíciókompenzáció – menüpontjával
együtt.
A vezérlőgomb megnyomása közben az
expozíciókompenzáció értéke csökken.
Gombbal vezérelt expozíciókompenzációhoz
használja a g2 Egyéni beállítás (Egyéni
vezérléskiosztás) > Fn1 gomb >
Expozíciókompenzáció + menüpontjával
együtt.
A vezérlőgomb megnyomásával ki- vagy
bekapcsolhatja a kompozíciós rács
megjelenítését.
Visszajátszás közben a vezérlőgomb
megnyomásával beállíthatja az aktuális kép
védelmét.
t
Motoros rekesz (nyitás)
q
Motoros rekesz (szűkítés)
i
Expozíciókompenzáció +
h
Expozíciókompenzáció –
b
Kompozíciós rács
megjelenítése
g
Védelem
K
Középső élességpont
kiválaszt.
A vezérlőgomb megnyomásával kiválaszthatja a
középső élességpontot.
A
AF-BE
A vezérlőgomb megnyomása elindítja az
automatikus élességállítást.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 287
Beállítás
F
E
Csak AF-rögzítés
AE-rögzítés (Tartás)
C
Csak AE-rögzítés
B
AE/AF-rögzítés
p
Zoom be/ki
C
Képek készítése
1
Videók rögzítése
J
Képterület kiválasztása
m
Fehéregyensúly
h
Picture Control beállítása
Leírás
A vezérlő megnyomása közben rögzül az
élesség.
A vezérlőgomb megnyomásakor az expozíció
értéke rögzül és mindaddig változatlan marad,
amíg újra megnyomja a vezérlőgombot, vagy
kikapcsol a készenléti időzítő.
A vezérlőgomb megnyomása közben rögzül az
expozíció.
A vezérlőgomb megnyomása közben rögzül az
élesség és az expozíció.
A vezérlőgomb megnyomásával ráközelíthet az
aktuális élességpont körüli területre.
A nagyításból való kilépéshez nyomja meg ismét
a gombot.
A kioldógomb teljes lenyomásával készíthet egy
16 : 9 képarányú fényképet.
A kioldógomb félig történő lenyomásával
beállíthatja az élességet (csak automatikus
élességállítási módban), teljes lenyomásával
pedig elindíthatja vagy leállíthatja a
videofelvételt. Videó módban a kioldógomb más
műveletek elvégzésére nem használható.
A külön megvásárolható vezeték nélküli
távvezérlő vagy vezetékes távkioldó
kioldógombja azonos szerepet tölt be a
fényképezőgép kioldógombjával.
A vezérlőgomb megnyomásával és az egyik
vezérlőtárcsa elforgatásával kiválaszthatja a
kívánt képterületet. A képterület videofelvétel
közben nem módosítható.
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
vezérlőtárcsa elforgatásával kiválaszthatja a
kívánt fehéregyensúly-beállítást (bizonyos
esetekben a segédtárcsa elforgatásával
választhat az albeállítások közül).
A vezérlőgomb megnyomásával és az egyik
vezérlőtárcsa elforgatásával kiválaszthatja a
kívánt Picture Control beállítást.
288 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
Beállítás
y
Aktív D-Lighting
w
Fénymérés
z
Élességállítási mód / AF
mező mód
H
Mikrofon érzékenység
W
Élességkiemelés
c
Értékelés
X
Élességállítás (M/A)
q
Motoros rekesz
E
Expozíciókompenzáció
Egyik sem
Leírás
A vezérlőgomb megnyomásával és az egyik
vezérlőtárcsa elforgatásával beállíthatja az Aktív
D-Lighting értékét.
A vezérlőgomb megnyomásával és az egyik
vezérlőtárcsa elforgatásával kiválaszthatja a
kívánt fénymérési beállítást.
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
vezérlőtárcsa, illetve a segédtárcsa
elforgatásával választhat élességállítási, illetve
AF mező módot.
A vezérlőgomb megnyomásával és az egyik
vezérlőtárcsa elforgatásával beállíthatja a
mikrofon érzékenységét.
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
vezérlőtárcsa elforgatásával megadhatja a kívánt
kiemelési szintet, a segédtárcsa elforgatásával
pedig kiválaszthatja a kiemeléshez használt színt.
A vezérlőgomb megnyomásával és a fő
vezérlőtárcsa elforgatásával visszajátszás során
értékelheti az aktuálisan megjelenített képet.
A vezérlőgomb megnyomásával kézzel állíthatja
be az élességet, bármilyen beállítást is választott
élességállítási módnak. Ha ismételten
automatikusan kívánja beállítani az élességet,
akkor nyomja le félig a kioldógombot, vagy
nyomja meg az AF-ON gombot.
A vezérlőgomb megnyomásával beállíthatja a
rekeszt.
A vezérlőgomb megnyomásával beállíthatja az
expozíciókompenzációt.
A vezérlőgomb megnyomása semmilyen
hatással nem jár.
D Motoros rekesz
Motoros rekesz csak A és M módban áll rendelkezésre (6 ikon jelenik meg,
amikor a motoros rekesz nem használható). A kijelző a rekesz állítása közben
vibrálhat.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 289
g3: OK gomb
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy milyen funkciót töltsön be
az J gomb videó módban. A kiválasztott
beállítástól függetlenül az J gomb
használható élességkövetésre, amikor
automatikus AF mező beállítást választott AF
mező módnak.
Beállítás
K
Középső élességpont
kiválaszt.
p
Zoom be/ki
1
Videók rögzítése
Egyik sem
Leírás
Az J gomb megnyomásával kiválaszthatja a középső
élességpontot.
Az J gomb megnyomásával ráközelíthet az aktuális
élességpont körüli területre (a nagyítási arány
meghatározásához jelölje ki a Zoom be/ki
menüpontot, és nyomja meg a 2 gombot).
Az J gomb megnyomásával elindíthatja és leállíthatja
a videofelvételt.
Az J gomb megnyomása semmilyen hatással nem
jár.
g4: AF-sebesség
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja az élességállítás videó módban
érvényes sebességét. Meghatározhatja azt is,
hogy mikor lépjen érvénybe a kiválasztott
beállítás; ehhez jelölje ki az Alkalmazás ideje
menüpontot, és nyomja meg a 2 gombot.
Két lehetőség közül választhat: Mindig (a
kiválasztott beállítás mindig alkalmazásra
kerül, amikor a fényképezőgép videó módban van) és Csak felvétel
alatt (a kiválasztott beállítás csak videofelvétel közben lép érvénybe;
egyéb alkalmakkor az élességállítás sebessége „+5”, vagyis a lehető
leggyorsabb).
290 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
g5: AF-követés érzékenysége
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy milyen gyorsan reagáljon
videó módban az élességállítás arra, ha a
téma elmozdul az élességpontból, vagy rövid
időre takarásba kerül. 7 (Alacsony) és
1 (Magas) közötti értékek közül választhat.
Minél magasabb értéket ad meg, annál
lassabban reagál az élességállítás, és annál
kevésbé valószínű, hogy a takarásba került eredeti téma elveszti
élességét. Minél alacsonyabb értéket választ, annál gyorsabban reagál a
fényképezőgép arra, hogy a téma elhagyta az élességállítás területét, az
adott területen megjelenő új témára állítva az élességet.
Menü útmutató > A Egyéni beállítások 291
g6: Csúcsfénykijelzés
G gomb ➜ A (Egyéni beállítások menü)
Megadhatja, hogy a készülék jelezze-e árnyékolással a csúcsfényeket (a
kép fényes területeit), valamint kiválaszthatja a csúcsfénykijelzés
megjelenítéséhez szükséges fényerőszintet.
• Minta kijelzése: A csúcsfénykijelzést az 1. minta vagy a 2. minta beállítás
kiválasztásával kapcsolhatja be.
Csúcsfények
1. minta
2. minta
• Csúcsfénykijelzési küszöb: Megadhatja, hogy milyen fényerőszint fölött
jelenjen meg a videó csúcsfénykijelzés. Minél alacsonyabb az érték, a
készülék annál nagyobb fényerőtartományt jelenít meg
csúcsfényként. A 255 érték kiválasztása esetén a csúcsfénykijelzés csak
az esetlegesen túlexponált területeket jelzi ki.
D Csúcsfénykijelzés
Amennyiben a csúcsfénykijelzés és az élességkiemelés egyaránt bekapcsolt
állapotban van, kézi élességállítási módban csak az élességkiemelés jelenik meg.
A csúcsfénykijelzés megjelenítéséhez állítsa a d10 Egyéni beállítás
(Élességkiemelés) > Kiemelési szint menüpontját Ki értékre.
292 Menü útmutató > A Egyéni beállítások
B A beállítás menü: a fényképezőgép beállítása
A beállítás menü megtekintéséhez válassza a
B fület a fényképezőgép menürendszerében.
Beállítás
Memóriakártya formázása
Felhasználói beáll. mentése
Felh. beállítások visszaállítása
Nyelv (Language)
Időzóna és dátum
Monitor fényereje
Monitor színegyensúlya
Kereső fényereje
Kereső színegyensúlya
Funkciókijelző fényereje
Monitor mód kiválaszt. korlát.
Információs kijelző
AF finomhangolása
Nem-CPU objektív adatai
Képérzékelő tisztítása
Porszemcse-eltávolít. ref.képe
Megjegyzés
0
294
294
294
294
295
295
296
297
297
297
298
298
299
300
300
301
303
Beállítás
Szerzői jogi információ
Hangjelzés beállítása
Érintéses vezérlés
HDMI
Helyadatok
Vezeték nélküli vezérlés beáll.
Távoli (WR) Fn gomb kiosztása
Repülőgép üzemmód
Kapcsolódás intelligens eszközhöz
Csatlakozás számítógéphez
Vezeték nélküli jeladó (WT-7)
Megfelelőségi jelölések
Akkumulátor adatai
Üres foglalattal nincs kiold.
Beállítások mentése/betöltése
Minden beállítás alapértékre
Firmware-verzió
0
304
305
305
306
306
307
308
308
308
309
309
309
310
310
311
313
313
D Lásd még
A menü alapértelmezett beállításait lásd a „Beállítás menü alapértékei” részben
(0 152).
Menü útmutató > B A beállítás menü 293
Memóriakártya formázása
G gomb ➜ B (beállítás menü)
A memóriakártya formázásához válassza az
Igen lehetőséget. Felhívjuk figyelmét, hogy a
formázás minden képet és egyéb adatot
véglegesen töröl a kártyáról. A formázás
megkezdése előtt szükség szerint készítsen
biztonsági másolatokat.
D Formázás közben
Formázás közben ne kapcsolja ki a fényképezőgépet és ne vegye ki a
memóriakártyát.
Felhasználói beáll. mentése
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Gyakran használt beállításkombinációit hozzárendelheti a módválasztó
tárcsa U1, U2 és U3 állásához (0 75).
Felh. beállítások visszaállítása
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Visszaállíthatja az U1, U2 és U3 állásba mentett beállítások alapértékeit
(0 76).
Nyelv (Language)
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Kiválaszthatja a fényképezőgép menüiben és üzeneteiben megjelenő
szöveg nyelvét. A rendelkezésre álló nyelvek köre a fényképezőgép
vásárlásának eredeti országától vagy régiójától függően változó.
294 Menü útmutató > B A beállítás menü
Időzóna és dátum
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Módosíthatja az időzónát, beállíthatja a fényképezőgép óráját,
kiválaszthatja a dátum megjelenítési formátumát, valamint be- és
kikapcsolhatja a nyári időszámítást. A fényképezőgép óráját
rendszeresen ellenőrizze pontosabb időmérők ellenében, és szükség
szerint állítsa be a pontos időt és dátumot.
Beállítás
Leírás
Az időzóna kiválasztása. A fényképezőgép órája automatikusan
beállítja az új időzónának megfelelő időt.
Dátum és idő
A fényképezőgép órájának beállítása.
Dátumformátum Az év, a hónap és a nap megjelenítési sorrendjének kiválasztása.
A nyári időszámítás be- vagy kikapcsolása. A fényképezőgép
Nyári időszámítás órája automatikusan egy órával előre- vagy visszaugrik. Az
alapbeállítás a Ki.
Időzóna
Amikor az óra nincs beállítva, t jelzés jelenik meg a kijelzőn.
Monitor fényereje
G gomb ➜ B (beállítás menü)
A monitor fényerejét a 1 és a 3 gomb megnyomásával állíthatja be.
A fényerő csökkentéséhez a kisebb értékeket, a fényerő növeléséhez
pedig a magasabb értékeket válassza. Felhívjuk figyelmét, hogy a
monitor fényereje kizárólag akkor módosítható, amikor a monitor az
aktív kijelző; nem módosítható tehát „csak kereső” monitor módban,
illetve amikor szemét a keresőhöz illeszti.
Menü útmutató > B A beállítás menü 295
Monitor színegyensúlya
G gomb ➜ B (beállítás menü)
A választógomb alábbiakban leírt módon
történő használatával a monitor
színegyensúlyát egy referenciaképhez
igazíthatja. A referenciakép az utoljára
készített, illetve – visszajátszás módban – az
utoljára megjelenített fénykép; másik kép
kiválasztásához nyomja meg a W (Q)
gombot, és válasszon egy képet a kisképek
listájáról (a kijelölt kép teljes képes
megjelenítéséhez tartsa lenyomva a X
gombot). Amennyiben a memóriakártya nem
tartalmaz fényképeket, a referenciakép
helyett egy szürke szegéllyel keretezett üres
kép jelenik meg. Ha elvégezte a beállításokat, nyomja meg az J gombot
a kilépéshez.
Zöld növelése
Kék növelése
Borostyán növelése
Bíborvörös növelése
Felhívjuk figyelmét, hogy a monitor színegyensúlya kizárólag akkor
módosítható, amikor a monitor az aktív kijelző; nem módosítható tehát
„csak kereső” monitor módban, illetve amikor szemét a keresőhöz
illeszti. A monitor színegyensúlya csak a fényképezési, a visszajátszási és
a menü kijelzőre van hatással; a fényképezőgéppel készített képeket
nem befolyásolja.
296 Menü útmutató > B A beállítás menü
Kereső fényereje
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Beállíthatja a kereső fényerejét. Az Automatikus beállítás kiválasztása
esetén a kereső fényereje automatikusan a fényviszonyokhoz igazodik; a
fényerő kézi beállításához válassza a Kézi menüpontot, majd nyomja
meg a 1 és a 3 gombot (a fényerő növeléséhez magasabb,
csökkentéséhez pedig alacsonyabb értékeket válasszon). Felhívjuk
figyelmét, hogy a kereső fényereje kizárólag akkor módosítható, amikor
a kereső az aktív kijelző; nem módosítható tehát a kereső kikapcsolt
állapotában, illetve „csak monitor” monitor módban.
Kereső színegyensúlya
G gomb ➜ B (beállítás menü)
A választógomb használatával – a „Monitor színegyensúlya” részben
ismertetett módon (0 296) – beállíthatja a kereső színegyensúlyát.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kereső színegyensúlya kizárólag akkor
módosítható, amikor a kereső az aktív kijelző; nem módosítható tehát a
kereső kikapcsolt állapotában, illetve „csak monitor” monitor módban.
Funkciókijelző fényereje
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Beállíthatja a funkciókijelző fényerejét. Az Automatikus beállítás
kiválasztása esetén a funkciókijelző fényereje automatikusan a
fényviszonyokhoz igazodik; a fényerő kézi beállításához válassza a Kézi
menüpontot, majd nyomja meg a 1 és a 3 gombot. A Ki lehetőség
kiválasztásával kikapcsolja a funkciókijelzőt.
Menü útmutató > B A beállítás menü 297
Monitor mód kiválaszt. korlát.
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Megadhatja, hogy mely monitor módok választhatók ki a monitor mód
gomb használatával. Jelölje ki a kívánt beállításokat, és kiválasztásukhoz
vagy kiválasztásuk megszüntetéséhez nyomja meg a 2 gombot. Ha
elvégezte a beállításokat, a módosítások mentéséhez nyomja meg az J
gombot.
Információs kijelző
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Az információs kijelző olvashatóságának javítása érdekében beállíthatja
a kijelző betűinek színét. A fehér háttéren megjelenő fekete betűkhöz
válassza a Sötét, világos háttérrel (w) beállítást, a sötét háttéren
megjelenő fehér betűkhöz pedig a Világos, sötét háttérrel (x)
beállítást.
Sötét, világos háttérrel
298 Menü útmutató > B A beállítás menü
Világos, sötét háttérrel
AF finomhangolása
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Elvégezheti az élességállítás finomhangolását akár 30 objektívtípushoz.
Csak szükség esetén használja ezt a funkciót. A finomhangolást ajánlatos
gyakran használt fókusztávolságnál elvégezni; amennyiben például kis
fókusztávolságnál végzi el a finomhangolást, akkor előfordulhat, hogy a
kapott érték használata nagyobb fókusztávolságoknál kevésbé lesz
hatékony.
• AF finomhangolása (Be/ki): A Be lehetőség kiválasztásával bekapcsolja, a Ki
beállítással kikapcsolja az AF finomhangolását.
• Mentett érték: Beállíthatja az automatikus
Aktuális érték
élességállítást az aktuális objektívhez. A 1
gomb megnyomásával távolíthatja a
fókuszpontot a fényképezőgéptől, a 3
gomb megnyomásával pedig közelítheti a
fényképezőgép felé; +20 és –20 közötti
értékeket választhat. A fényképezőgép akár
30 objektívtípushoz is tud értékeket tárolni.
Mentett érték
Minden objektívtípushoz csak egyetlen
érték tárolható.
• Alapérték: Megadhatja az AF finomhangolás értékét, ha az aktuális
objektívhez még nincs mentett érték.
• Mentett értékek listázása: Megjelenítheti az
előzőleg mentett AF finomhangolási
értékeket. A listán szereplő objektívek
törléséhez jelölje ki a kívánt objektívet, és
nyomja meg a O gombot. Objektívazonosító
megváltoztatásához (például olyan
azonosító választásához, amely megegyezik
az objektív sorozatszámának utolsó két számjegyével, hogy
megkülönböztesse a többi azonos típusú objektívtől, tekintettel arra,
hogy a Mentett érték lehetőséget egy típusból csak egy objektívhez
használhatja) jelölje ki a kívánt objektívet, és nyomja meg a 2 gombot.
Egy menü jelenik meg; a 1 és a 3 gomb megnyomásával válassza ki a
kívánt azonosítót, majd a változások mentéséhez és a kilépéshez
nyomja meg az J gombot.
Menü útmutató > B A beállítás menü 299
Nem-CPU objektív adatai
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Nem-CPU objektívek (külön beszerezhető) bajonett adapterrel
csatlakoztathatók. Amennyiben a Nem-CPU objektív adatai
menüpontban megadja a nem-CPU objektívek gyújtótávolságát és
maximális rekeszét, akkor ezekkel az objektívekkel használhatja a
fényképezőgép rázkódáscsökkentés funkcióját és bizonyos egyéb
funkcióit.
• Objektív szám: Megadhat egy, az objektív azonosítására szolgáló számot.
• Gyújtótávolság (mm): Megadhatja az objektív gyújtótávolságát.
• Maximális rekesz: Megadhatja az objektív maximális rekeszértékét.
Képérzékelő tisztítása
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Az objektív cseréjekor vagy a vázsapka eltávolításakor a
fényképezőgépbe került por és egyéb szennyeződés a képérzékelőre
tapadhat és megjelenhet a fényképeken. A Képérzékelő tisztítása
beállítással a por eltávolítása érdekében megrezegtetheti az érzékelőt.
Beállítás
Leírás
Tisztítás most A képérzékelő tisztításának azonnali megkezdése.
• Tisztítás kikapcsoláskor: A fényképezőgép minden kikapcsolásakor a
Automatikus
leállási folyamat során automatikusan megtisztítja a képérzékelőt.
tisztítás
• Tisztítás ki: A képérzékelő automatikus tisztításának kikapcsolása.
300 Menü útmutató > B A beállítás menü
Porszemcse-eltávolít. ref.képe
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Referenciaadatokat állíthat elő a Capture NX-D szoftver porszemcseeltávolítási funkciójához (további információkért lásd a Capture NX-D
online súgóját). A porszemcse-eltávolítás kis és közepes méretű NEF
(RAW) képekhez nem alkalmazható.
A porszemcse-eltávolítási referenciaadatok rögzítéséhez legalább
50 mm-es gyújtótávolságú FX objektív használata ajánlott. Zoom
objektív esetén használja a legnagyobb zoomot.
1 Adja meg az indítási beállítást.
Jelölje ki az alábbi lehetőségek egyikét, és
nyomja meg az J gombot. A porszemcseeltávolítási adatok előállítása nélküli
kilépéshez nyomja meg a G gombot.
• Indítás: A kijelzőn megjelenik egy üzenet.
• Érzékelő tisztítása, majd indít.: Ezzel a
beállítással indítás előtt megtisztíthatja a
képérzékelőt. A tisztítás befejezéséről
üzenet tájékoztat a kijelzőn.
2 A kijelzőben állítsa a képet egy homogén fehér tárgyra.
Az objektívet tartsa körülbelül tíz centiméter távolságra egy jól
megvilágított, homogén fehér tárgytól, állítsa be úgy a témát, hogy
az kitöltse a kijelzőt, majd nyomja le félig a kioldógombot.
Automatikus élességállítási módban az élesség automatikusan
végtelenre áll; kézi élességállítás esetén állítsa manuálisan
végtelenre az élességet.
Menü útmutató > B A beállítás menü 301
3 Állítsa elő a porszemcse-eltávolítás referenciaadatait.
A porszemcse-eltávolítási referenciaadatok megszerzéséhez nyomja
le teljesen a kioldógombot. A kioldógomb megnyomásakor a
monitor kikapcsol.
Ha a referenciatéma túl világos vagy túl
sötét, a fényképezőgép esetleg nem tudja
létrehozni a porszemcse-eltávolítás
referenciaadatait; ekkor egy üzenet jelenik
meg. Válasszon más referenciatémát, és
ismételje meg a műveletet az 1. lépéstől
kezdve.
D A képérzékelő tisztítása
A képérzékelő tisztítását megelőzően rögzített porszemcse-eltávolítási
referenciaadatok nem használhatók a képérzékelő tisztítása után készített
fényképekkel. Csak akkor válassza az Érzékelő tisztítása, majd indít. beállítást,
ha a porszemcse-eltávolítási referenciaadatokat nem kívánja használni a már
meglévő képekkel.
D Porszemcse-eltávolítási referenciaadatok
Ugyanezek a referenciaadatok felhasználhatók
más objektívvel vagy eltérő rekeszértékkel
készített fényképekhez is. A referenciaképek nem
jeleníthetők meg számítógépes képkezelő
szoftverek használatával. A referenciaképek
fényképezőgépen való megjelenítésekor rácsos
minta jelenik meg.
302 Menü útmutató > B A beállítás menü
Megjegyzés
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Készítésükkor megjegyzést fűzhet a fényképekhez. A megjegyzéseket
metaadatként jelenítheti meg a ViewNX-i vagy a Capture NX-D
alkalmazásban, illetve a képinformációs kijelző fényképezési adatok
oldalán is láthatók. Az alábbi beállítások állnak rendelkezésre:
• Megjegyzés bevitele: Megjegyzést írhat be a „Szövegbevitel” részben
leírtak szerint (0 162). A megjegyzések hossza legfeljebb 36 karakter
lehet.
• Megjegyzés hozzáadása: A beállítás
kiválasztásával az összes soron következő
fényképhez hozzáadhatja a megjegyzést.
Jelölje ki a Megjegyzés hozzáadása
lehetőséget, majd a funkció be- vagy
kikapcsolásához nyomja meg a 2 gombot.
A kívánt beállítás kiválasztása után nyomja
meg az J gombot a kilépéshez.
Menü útmutató > B A beállítás menü 303
Szerzői jogi információ
G gomb ➜ B (beállítás menü)
A fényképekhez készítéskor szerzői jogi információkat adhat hozzá.
A szerzői jogi információ a képinformációs kijelző fényképezési adatok
oldalán jelenik meg, továbbá megtekinthető metaadatként a ViewNX-i
és a Capture NX-D alkalmazásban. Az alábbi beállítások állnak
rendelkezésre:
• Művész: Beírhatja a fotós nevét a „Szövegbevitel” részben leírtaknak
megfelelően (0 162). A fotós nevének hossza legfeljebb 36 karakter
lehet.
• Szerzői jog: Megadhatja a szerzői jog tulajdonosának nevét a
„Szövegbevitel” részben leírtak szerint (0 162). A szerzői jog
tulajdonosának neve legfeljebb 54 karakter hosszúságú lehet.
• Szerzői adatok csatolása: A beállítás
kiválasztásával a szerzői jogi információkat
az összes soron következő fényképhez
hozzáadhatja. Jelölje ki a Szerzői adatok
csatolása lehetőséget, majd a funkció bevagy kikapcsolásához nyomja meg a 2
gombot. A kívánt beállítás kiválasztása után
nyomja meg az J gombot a kilépéshez.
D Szerzői jogi információ
A művész vagy a szerzői jog tulajdonosa nevével való visszaélés megelőzése
érdekében a fényképezőgép más személynek való kölcsönzése vagy átadása
előtt bizonyosodjon meg arról, hogy a Szerzői adatok csatolása lehetőség
nincs kiválasztva, illetve a Művész és a Szerzői jog mezők üresek. A Nikon
semmilyen felelősséget nem vállal a Szerzői jogi információ beállítás
használatából eredő károkért vagy követelésekért.
304 Menü útmutató > B A beállítás menü
Hangjelzés beállítása
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Kiválaszthatja az alábbi helyzetekben hallható hangjelzés
hangmagasságát és hangerejét:
• működésben van az önkioldó;
• befejeződött az időzített videó rögzítése;
• a fényképezőgép élességet állít fénykép módban (amennyiben az
élességállítási mód beállítása az AF-S; Élesség beállítást választott az a2
Egyéni beállításban, AF-S prioritás kiválasztása; és Ki értékre állította
a Néma fényképezés funkciót);
• az érintőképernyőt használja billentyűzeten végzett adatbevitelre.
A Hangjelzés beállítása menü az alábbi elemeket tartalmazza:
• Hangjelzés be/ki: Be- és kikapcsolhatja a hangszóró által kiadott
hangjelzést, vagy a Ki (néma érintésvezérlés) beállítás kiválasztásával
kikapcsolhatja a szövegbevitel során hallható hangjelzést, míg egyéb
esetekben engedélyezi a hangjelzés használatát.
• Hangerő: Beállíthatja a hangjelzés hangerejét.
• Hangmagasság: Kiválaszthatja a hangjelzés hangmagasságát a Magas és
az Alacsony érték közül.
Érintéses vezérlés
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Megadhatja a monitor érintéses vezérlésének beállításait.
• Érintéses vezérlés be/kikapcsolása: A Kikapcsol menüpont kiválasztásával
megakadályozhatja az érintőképernyő vezérlőinek véletlen
működtetését, a Csak visszajátszáskor beállítással pedig
használatukat a visszajátszás módra korlátozhatja.
• Tollvonás teljes képes visszaj.: Kiválaszthatja, hogy teljes képes
visszajátszásban a következő képet balra vagy jobbra végzett húzó
mozdulattal kívánja-e megtekinteni.
Menü útmutató > B A beállítás menü 305
HDMI
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Megadhatja a HDMI-eszközökhöz való csatlakozáshoz szükséges
beállításokat (0 346).
Helyadatok
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Megadhatja a használni kívánt beállításokat arra az esetre, amikor a
fényképezőgép helyadatokat szolgáltató készülékhez, vagyis GPSvevőkészülékhez vagy SnapBridge alkalmazást futtató intelligens
készülékhez csatlakozik (a SnapBridge alkalmazásról bővebb
információkat az alkalmazás online súgójában talál).
• Készenléti időzítő: Amennyiben GPS-vevőkészülék csatlakoztatása esetén
kiválasztja a Bekapcsol lehetőséget, a fénymérők automatikusan
kikapcsolnak, ha a c3 Egyéni beállítás (Kikapcsolás késleltetése) >
Készenléti időzítő menüpontjában megadott időtartamig semmilyen
műveletet nem hajt végre, csökkentve ezzel az akkumulátor terhelését.
• Pozíció: Megtekintheti a GPS-vevőkészülék vagy intelligens eszköz által
szolgáltatott helyadatokat (a megjelenített elemek az adatok
forrásától függően eltérők).
• Óra beáll. műhold alapján: Az Igen beállítás kiválasztása esetén
szinkronizálhatja a fényképezőgép óráját a GPS-eszköz által
szolgáltatott időadatokkal.
306 Menü útmutató > B A beállítás menü
Vezeték nélküli vezérlés beáll.
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Megadhatja a külön beszerezhető WR-R10 vezeték nélküli távvezérlők és
a fejlett vezeték nélküli megvilágítást támogató, rádiós vezérlésű külső
vakuegységek beállításait.
LED fény
Be- vagy kikapcsolhatja a fényképezőgépre rögzített WR-R10 vezeték
nélküli távvezérlő állapotjelző LED fényeit. További tájékoztatást a
vezeték nélküli távvezérlőhöz mellékelt dokumentációban talál.
Összeköttetési mód
Megadhatja az összeköttetési módot a más fényképezőgépekre
rögzített WR-R10 vezeték nélküli távvezérlőkkel vagy a fejlett vezeték
nélküli megvilágítást támogató, rádiós vezérlésű vakuegységekkel
létesített kapcsolathoz. Valamennyi csatlakoztatott eszközhöz ugyanazt
a módot állítsa be.
• Párosítás: Amennyiben párosítani kívánja a fényképezőgépet más
készülékekkel, rögzítse a WR-R10 egységet a fényképezőgépre, és
nyomja meg a párosító gombot.
• PIN: Hozza létre a kapcsolatot egy négyjegyű
PIN-kód megadásával. A 4 és a 2 gomb
megnyomásával jelölhet ki számjegyeket,
valamint a 1 és a 3 gomb megnyomásával
módosíthatja azokat, a kiválasztott PINkódot pedig az J gombbal rögzítheti és
jelenítheti meg.
Az Összeköttetési mód menüpontban megadott beállítástól
függetlenül a párosított vezeték nélküli távvezérlők által kibocsátott
jelet a WR-R10 egység mindig fogadja. A WR-1 vezeték nélküli távvezérlő
felhasználói a WR-1 összeköttetési módjának meghatározásakor
válasszák a párosítás beállítást.
D A WR-R10 vezeték nélküli távvezérlő
A WR-R10 egységen futó firmware-t mindenképpen frissítse a legújabb (3.0-ás
vagy újabb) verzióra. A firmware frissítésére vonatkozó információkért
látogasson el a lakóhelye szerinti Nikon honlapra.
Menü útmutató > B A beállítás menü 307
Távoli (WR) Fn gomb kiosztása
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Megadhatja az Fn gombbal felszerelt külön megvásárolható vezeték
nélküli távvezérlők Fn gombjának funkcióját. További információkért
lásd az f2 Egyéni beállítást (Egyéni vezérléskiosztás).
Beállítás
A
F
D
C
B
AF-BE
Csak AF-rögzítés
AE-rögzítés (Kioldáskor visszaállít.)
Csak AE-rögzítés
AE/AF-rögzítés
Beállítás
r
h
q
4
Vakuérték rögzítés
cKikapcsol/bekapcsol
Ellenőrzés
+ NEF (RAW)
Egyik sem
Repülőgép üzemmód
G gomb ➜ B (beállítás menü)
A Bekapcsol menüpont kiválasztásával letilthatja a fényképezőgép
beépített Bluetooth és Wi-Fi funkcióját. A fényképezőgéphez
csatlakoztatott külön beszerezhető perifériás eszközök Bluetooth és
Wi-Fi funkciója csak az adott eszközzel fennálló kapcsolat
megszüntetésével tiltható le.
Kapcsolódás intelligens eszközhöz
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Megadhatja az intelligens készülékekhez való csatlakozáshoz szükséges
beállításokat. Az intelligens készülékekkel létrehozható kapcsolatról
bővebb tájékoztatást a SnapBridge alkalmazás online súgójában vagy a
Hálózati útmutatóban talál.
308 Menü útmutató > B A beállítás menü
Csatlakozás számítógéphez
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Megadhatja a fényképezőgép beépített Wi-Fi funkcióján keresztül
számítógépekkel létesíthető kapcsolathoz szükséges beállításokat.
További információkat a Hálózati útmutatóban talál.
Vezeték nélküli jeladó (WT-7)
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Megadhatja a vezeték nélküli vagy Ethernet hálózaton keresztül
számítógéppel vagy ftp-kiszolgálóval létesíthető kapcsolathoz
szükséges beállításokat. Ez a beállítás csak külön beszerezhető WT-7
vezeték nélküli jeladó csatlakoztatása esetén áll rendelkezésre. További
részletekről a WT-7 használati útmutatójában olvashat.
Megfelelőségi jelölések
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Megtekinthet néhány olyan szabványt, amelyek követelményeinek a
fényképezőgép eleget tesz.
A Vezeték nélküli kapcsolat
A számítógépekkel és intelligens eszközökkel létrehozható vezeték nélküli
kapcsolatról a Nikon letöltési központjában rendelkezésre álló Hálózati útmutató
nyújt tájékoztatást:
Z 7: https://downloadcenter.nikonimglib.com/hu/products/492/Z_7.html
Z 6: https://downloadcenter.nikonimglib.com/hu/products/493/Z_6.html
Menü útmutató > B A beállítás menü 309
Akkumulátor adatai
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Megjelenítheti a fényképezőgépben levő
akkumulátor adatait.
• Töltés: Az akkumulátor aktuális töltöttségi
szintje, százalékban kifejezve.
• Felv. sz.: Az akkumulátor legutóbbi töltése
óta végrehajtott zárkioldások száma.
Felhívjuk figyelmét, hogy a fényképezőgép
időnként fénykép készítése nélkül oldja ki a zárat, például a
felhasználói fehéregyensúly mérésekor.
• Akku életk.: Az akkumulátor életkorát ötfokozatú skála jelzi. 0 (k) jelöli,
hogy az akkumulátor teljesítménye hibátlan, 4 (l), hogy elérte a
töltési élettartama végét, és ki kell cserélni. Felhívjuk figyelmét, hogy
az új akkumulátor körülbelül 5 °C alatti hőmérsékleten való töltése a
töltési élettartam ideiglenes csökkenését eredményezheti; az
élettartam kijelzése visszaáll a normálisra, ha kb. 20 °C-on vagy
magasabb hőmérsékleten újratölti az akkumulátort.
Üres foglalattal nincs kiold.
G gomb ➜ B (beállítás menü)
A Kioldás engedélyezve beállítás kiválasztásával akkor is kioldható a
zár, ha nincs memóriakártya behelyezve, bár képek nem rögzíthetők
(demó módban azonban megjelennek a kijelzőn). Ha a Kioldás zárolva
lehetőséget választja, a kioldógomb csak akkor működtethető, ha
memóriakártyát helyeznek a fényképezőgépbe.
310 Menü útmutató > B A beállítás menü
Beállítások mentése/betöltése
G gomb ➜ B (beállítás menü)
A Beállítások mentése menüpont kiválasztása esetén memóriakártyára
mentheti az alábbi beállításokat (ha a kártya megtelt, hibaüzenet jelenik
meg). E menüpont használatával megoszthatja beállításait az azonos
modellszámú fényképezőgépek között.
Visszajátszás menü
Visszajátszási megjelen. beáll.
Kép megtekintése
Törlés után
Sorozat után megjelenítés
Képelforgatás álló helyzetbe
Fényképezés menü
Fájlok elnevezése
Képterület kiválasztása
Képminőség
Képméret
NEF (RAW) rögzítés
ISO érzékenység beállítása
Fehéregyensúly
Picture Control beállítása (az egyéni
Picture Control beállítások
Automatikus beállítással kerülnek
mentésre)
Színtér
Aktív D-Lighting
Hosszú expozíció zajcsökk.
Nagy ISO zajcsökkentése
Vignettálás vezérlése
Diffrakciókompenzáció
Automatikus torzításvezérlés
Fényképezés menü (folytatás)
Vibrációcsökkentéses fényképezés
Fénymérés
Vakuvezérlés
Vaku mód
Vakukompenzáció
Élességállítási mód
AF mező mód
Rázkódáscsökkentés (az objektívtől
függően változó beállítások állnak
rendelkezésre)
Automatikus sorozat
Néma fényképezés
Videofelvétel menü
Fájlok elnevezése
Képterület kiválasztása
Képméret / képkockaseb.
Videominőség
Videó fájltípusa
ISO érzékenység beállítása
Fehéregyensúly
Picture Control beállítása (az egyéni
Picture Control beállítások
Automatikus beállítással kerülnek
mentésre)
Aktív D-Lighting
Menü útmutató > B A beállítás menü 311
Videofelvétel menü (folytatás)
Nagy ISO zajcsökkentése
Vignettálás vezérlése
Diffrakciókompenzáció
Automatikus torzításvezérlés
Vibrációcsökkentés
Fénymérés
Élességállítási mód
AF mező mód
Rázkódáscsökkentés (az objektívtől
függően változó beállítások állnak
rendelkezésre)
Elektronikus VR
Mikrofon érzékenység
Csillapítás
Frekvencia érzékenység
Szélzajcsökkentés
Fülhallgató hangereje
Időkód (kivéve az Időkód kezdete
beállítás)
Beállítás menü
Nyelv (Language)
Időzóna és dátum (kivéve a Dátum és
idő beállítás)
Monitor mód kiválaszt. korlát.
Információs kijelző
Nem-CPU objektív adatai
Képérzékelő tisztítása
Megjegyzés
Szerzői jogi információ
Hangjelzés beállítása
Érintéses vezérlés
HDMI
Helyadatok (kivéve a Pozíció beállítás)
Vezeték nélküli vezérlés beáll.
Távoli (WR) Fn gomb kiosztása
Üres foglalattal nincs kiold.
Egyéni beállítások
Az összes Egyéni beállítás, kivéve a d3
(Szinkron. kioldási mód beáll.)
A fényképezőgéppel vagy az azonos modellszámú más
fényképezőgépekkel elmentett beállítások a Beállítások betöltése
menüpontban visszaállíthatók. Felhívjuk figyelmét, hogy a Beállítások
mentése/betöltése lehetőség csak akkor áll rendelkezésre, ha a
fényképezőgépben van memóriakártya, a Beállítások betöltése pedig
akkor, ha a kártya tartalmaz elmentett beállítást.
D Mentett beállítások
A beállításokat a készülék olyan fájlba menti, amely elnevezésének elején az
„NCSET” áll, a végén pedig fényképezőgépenként eltérő három karakter. Ha a
fájlnevet megváltoztatja, a fényképezőgép nem tudja betölteni a beállításokat.
312 Menü útmutató > B A beállítás menü
Minden beállítás alapértékre
G gomb ➜ B (beállítás menü)
A Nyelv (Language), valamint az Időzóna és dátum menüpontban
megadott beállítások kivételével visszaállítja a beállítások alapértékét.
A szerzői jogi információkat és a felhasználó által létrehozott egyéb
adatokat szintén érinti a visszaállítás. Javasoljuk, hogy a visszaállítás
végrehajtása előtt a beállítás menü Beállítások mentése/betöltése
elemének segítségével mentse el a beállításokat.
Firmware-verzió
G gomb ➜ B (beállítás menü)
Megtekintheti a fényképezőgép aktuális firmware-verzióját.
Menü útmutató > B A beállítás menü 313
N A retusálás menü: retusált másolatok készítése
A retusálás menü megtekintéséhez válassza
a N fület a fényképezőgép
menürendszerében.
A retusálás menü beállításaival meglévő képek vágott vagy retusált
másolatait készítheti el. A retusálás menü csak akkor jelenik meg, ha
fényképeket tartalmazó memóriakártyát helyezett a fényképezőgépbe.
7
k
8
i
j
Z
Beállítás
0
NEF (RAW) feldolgozás
317
Levágás
320
Átméretezés
321
D-Lighting
323
Vörösszemhatás-korrekció
323
Kiegyenesítés
324
a
e
o
9
p
Beállítás
0
Torzításvezérlés
324
Perspektíva korrekció
325
Képátfedés 1
326
Videó vágása
329
Előtte-utána összehasonlítás 2
329
1 Csak a G gomb megnyomásával és a N lap kiválasztásával választható.
2 Csak akkor áll rendelkezésre, ha teljes képes visszajátszásban megjeleníti a retusált vagy az eredeti képet,
majd megnyomja az i gombot, és kiválasztja a Retusálás menüpontot.
314 Menü útmutató > N A retusálás menü
Retusált másolatok készítése
Retusált másolat készítéséhez:
1 Válassza ki a retusálás menü egyik
elemét.
A 1 és a 3 gombbal jelölje ki a kívánt
elemet, majd a kiválasztásához nyomja
meg a 2 gombot.
2 Válasszon ki egy képet.
Jelölje ki a kívánt képet, és nyomja meg az
J gombot. A kijelölt kép teljes képes
megjelenítéséhez tartsa lenyomva a X
gombot.
D Retusálás
A NEF + JPEG képminőség-beállítással rögzített képek esetében csak a
NEF (RAW) kép kerül retusálásra. Előfordulhat, hogy a fényképezőgép nem
tud megjeleníteni vagy retusálni más készülékekkel készített képeket.
3 Válassza ki a retusálási beállításokat.
További információkért lásd a kiválasztott elemről szóló részt.
Retusált másolat készítése nélküli kilépéshez nyomja meg a G
gombot.
D Kikapcsolás késleltetése
A kijelző kikapcsol és a művelet megszakad, ha egy rövid ideig nem végez
műveletet. Ilyen esetben a nem mentett módosítások elvesznek. Ha
szeretné, hogy a kijelző tovább maradjon bekapcsolva, válasszon hosszabb
menümegjelenítési időt a c3 Egyéni beállítás (Kikapcsolás késleltetése) >
Menük elemében.
Menü útmutató > N A retusálás menü 315
4 Készítse el a retusált másolatot.
A retusált másolat elkészítéséhez nyomja
meg az J gombot. A retusált másolatokat
p ikon jelöli.
D Aktuális kép retusálása
A megjelenített kép retusált másolatának elkészítéséhez nyomja meg az i
gombot, és válassza ki a Retusálás menüpontot.
D Másolatok retusálása
A beállítások többsége alkalmazható más retusálási beállítással készített
másolatokhoz is, bár a Videó vágása beállítás kivételével minden beállítás csak
egyszer alkalmazható (ügyeljen arra, hogy a többszörös szerkesztés a részletek
elvesztését eredményezheti). Az aktuális képen nem alkalmazható lehetőségek
szürkén jelennek meg és nem elérhetőek.
D Képminőség és képméret
A NEF (RAW) feldolgozás, a Levágás és az Átméretezés beállítással létrehozott
másolatok kivételével a másolatok mérete megegyezik az eredeti kép méretével.
A JPEG képekről készített másolatok minősége az eredetiével azonos, míg a
NEF (RAW) és a TIFF (RGB) képek levágott és átméretezett másolatai JPEG
finomm formátumban kerülnek mentésre.
316 Menü útmutató > N A retusálás menü
NEF (RAW) feldolgozás
G gomb ➜ N (retusálás menü)
JPEG másolatokat készíthet NEF (RAW) képekről. Amennyiben a G
gomb megnyomásával jeleníti meg a retusálás menüt, ezzel a
beállítással több kép másolatát is elkészítheti.
1 Válassza a NEF (RAW) feldolgozás
elemet.
Jelölje ki a retusálás menü NEF (RAW)
feldolgozás elemét, és nyomja meg a 2
gombot.
2 Adja meg a képek kiválasztásának
módját.
Az alábbi beállítások közül választhat:
• Kép(ek) kiválasztása: Egy vagy több kép kézi
kiválasztása.
• Dátum kiválasztása: JPEG másolat készítése
a megadott napokon rögzített
valamennyi NEF (RAW) képről.
• Összes kép kiválasztása: JPEG másolat készítése a memóriakártyán
tárolt valamennyi NEF (RAW) képről (folytassa a 4. lépéssel).
Menü útmutató > N A retusálás menü 317
3 Válasszon ki fényképeket.
Amennyiben a 2. lépésben a Kép(ek)
kiválasztása lehetőséget választotta,
akkor megjelenik egy képkiválasztási
párbeszédablak, amelyben csak az ezzel a
fényképezőgéppel készített NEF (RAW)
képek szerepelnek. A választógombbal
jelöljön ki képeket, majd kiválasztásukhoz
vagy kiválasztásuk megszüntetéséhez nyomja meg a W (Q) gombot;
a kiválasztott képeket L ikon jelöli. A kijelölt kép teljes képes
megjelenítéséhez nyomja meg és tartsa lenyomva a X gombot.
A kiválasztás befejezését követően az J gomb megnyomásával
léphet tovább a 4. lépésre.
Amennyiben a 2. lépésben a Dátum
kiválasztása elemet adta meg,
megjelenik egy dátumlista.
A választógombbal jelöljön ki dátumokat,
majd a kiválasztásukhoz vagy
kiválasztásuk megszüntetéséhez nyomja
meg a 2 gombot. A megadott napokon
rögzített valamennyi NEF (RAW) kép kiválasztásához és a 4. lépésre
való továbblépéshez nyomja meg az J gombot.
318 Menü útmutató > N A retusálás menü
4 Adja meg a JPEG másolatok beállításait.
Módosítsa az alábbi beállításokat, vagy a fénykép készítésekor
érvényben lévő beállítások használatához válassza az Eredeti (ha
elérhető) lehetőséget (az eredeti beállítások az előnézet alatt
találhatók). Felhívjuk figyelmét, hogy az expozíciókompenzáció csak
−2 és +2 Fé közötti értékekre állítható.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
1 Képminőség ...................................... 104
6 Nagy ISO zajcsökkentése ............... 183
2 Képméret ........................................... 106
7 Színtér................................................. 182
3 Fehéregyensúly............................63, 98
8 Vignettálás vezérlése ...................... 184
4 Expozíciókompenzáció..................... 82
9 Aktív D-Lighting ............................... 110
5 Picture Control beállítása........ 94, 177 10 Diffrakciókompenzáció .................. 184
5 Készítse el a fényképek másolatát.
A kiválasztott fénykép JPEG másolatának
elkészítéséhez jelölje ki a Végrehajt
lehetőséget, és nyomja meg az J gombot
(több kép kiválasztása esetén megerősítő
párbeszédablak jelenik meg; a kiválasztott
képek JPEG másolatának elkészítéséhez
jelölje ki az Igen lehetőséget, és nyomja meg az J gombot). Ha a
fényképek másolása nélkül kíván kilépni, nyomja meg a K gombot.
Menü útmutató > N A retusálás menü 319
Levágás
G gomb ➜ N (retusálás menü)
Elkészítheti a kiválasztott kép kivágott másolatát. A kiválasztott fénykép
megjelenítésekor a kivágásra kiválasztott rész sárga színnel van jelölve;
készítse el a kivágott másolatot az alábbiakban leírtak szerint.
• A kivágás méretének csökkentéséhez: Nyomja meg a W (Q) gombot.
• A kivágás méretének növeléséhez: Nyomja meg a X gombot.
• A kivágás képarányának módosításához: Forgassa el a fő vezérlőtárcsát.
• A kivágás elhelyezéséhez: Használja a választógombot.
• Kivágott másolat létrehozásához: Az aktuális
kivágás külön fájlba mentéséhez nyomja
meg az J gombot. A másolat mérete –
amely a kijelző bal felső sarkában jelenik
meg – a kivágás méretétől és képarányától
függően változó.
D Kivágott másolatok megtekintése
Előfordulhat, hogy a visszajátszás zoom kivágott másolatok megjelenítésekor
nem elérhető.
320 Menü útmutató > N A retusálás menü
Átméretezés
G gomb ➜ N (retusálás menü)
A fényképezőgép menürendszerének N fülén elérhető Átméretezés
menüponttal kisméretű másolatot készíthet kiválasztott fényképeiről.
1 Válassza az Átméretezés lehetőséget.
A N lapon jelölje ki az Átméretezés
menüpontot, és nyomja meg a 2 gombot.
2 Válasszon méretet.
Jelölje ki a Méret kiválasztása
lehetőséget, és nyomja meg a 2 gombot.
Jelölje ki a kívánt méretet, és nyomja meg
az J gombot.
Menü útmutató > N A retusálás menü 321
3 Válasszon ki képeket.
Jelölje ki a Kép(ek) kiválasztása
menüpontot, és nyomja meg a 2 gombot.
Jelöljön ki képeket, majd kiválasztásukhoz
vagy kiválasztásuk megszüntetéséhez
nyomja meg a W (Q) gombot (a kijelölt kép
teljes képernyős megjelenítéséhez tartsa
lenyomva a X gombot). A kiválasztott
képeket 8 ikon jelöli. Ha befejezte a
kiválasztást, nyomja meg az J gombot.
Felhívjuk figyelmét, hogy az 1:1 (24 × 24), a 16:9 (36 × 20) és (csak Z 7
esetén) az 5:4 (30 × 24) képterület-beállítással készített fényképeket
nem lehet átméretezni.
4 Mentse el az átméretezett másolatokat.
Megjelenik egy megerősítő
párbeszédablak. Az átméretezett
másolatok mentéséhez jelölje ki az Igen
lehetőséget, és nyomja meg az J gombot.
D Átméretezett másolatok megtekintése
Előfordulhat, hogy a visszajátszás zoom nem áll rendelkezésre, amikor
átméretezett másolatokat jelenít meg.
322 Menü útmutató > N A retusálás menü
D-Lighting
G gomb ➜ N (retusálás menü)
A D-Lighting kivilágosítja az árnyékokat, ezért sötét vagy hátulról
megvilágított képek esetén ideálisan alkalmazható.
Előtte
Utána
A korrekció mértékének beállításához nyomja
meg a 4 és a 2 gombot. A módosítás hatása
a szerkesztőkijelzőn ellenőrizhető. A retusált
másolat mentéséhez nyomja meg az J
gombot.
Vörösszemhatás-korrekció
G gomb ➜ N (retusálás menü)
Ez a beállítás a „vörösszemhatás” korrigálására szolgál, és csak vakuval
készült fényképek esetén elérhető. A vörösszemhatás-korrekcióra
kiválasztott fénykép a szerkesztőkijelzőn ellenőrizhető. Hagyja jóvá a
vörösszemhatás-korrekció hatásait, majd a másolat elkészítéséhez
nyomja meg az J gombot. Ne feledje, hogy a vörösszemhatás-korrekció
néha nem a várt eredményt hozza és – igen ritka esetben – a kép olyan
részeire is hatással lehet, amelyeken nem látható vörösszemhatás;
folytatás előtt alaposan ellenőrizze a képet.
Menü útmutató > N A retusálás menü 323
Kiegyenesítés
G gomb ➜ N (retusálás menü)
A kiválasztott képről kiegyenesített másolatot
készíthet. Nyomja meg a 2 gombot a képnek
az óramutató járásával megegyező irányba
történő, legfeljebb öt fokkal való
elforgatásához, kb. 0,25 fokos lépésközökkel,
az óramutató járásával ellentétes irányba való
forgatásához pedig nyomja meg a 4 gombot
(az eredmény a szerkesztőkijelzőn ellenőrizhető; felhívjuk figyelmét,
hogy a kép szélei le lesznek vágva, hogy négyzet alakú másolat
készüljön). A retusált másolat mentéséhez nyomja meg az J gombot.
Torzításvezérlés
G gomb ➜ N (retusálás menü)
Csökkentett periférikus torzítású másolatokat
készíthet. Válassza az Automatikus
lehetőséget, hogy a fényképezőgép
automatikusan mérsékelje a torzítást, majd a
választógomb segítségével végezze el a
finomhangolást, vagy a torzítás kézi
csökkentéséhez válassza a Kézi lehetőséget.
Az Automatikus beállítás automatikus torzításvezérléssel készült képek
esetén nem használható. A hordótorzítás csökkentéséhez nyomja meg a
2 gombot, a párnatorzítás csökkentéséhez pedig a 4 gombot (a
módosítás hatása a szerkesztőkijelzőn ellenőrizhető; felhívjuk figyelmét,
hogy a nagyobb mértékű torzításvezérlés a képek széleinek nagyobb
mértékű levágását eredményezi). A retusált másolat mentéséhez
nyomja meg az J gombot.
324 Menü útmutató > N A retusálás menü
Perspektíva korrekció
G gomb ➜ N (retusálás menü)
Csökkentheti a perspektivikus torzítás hatását
a magas téma aljáról felfelé nézve készített
képeken. A perspektíva beállításához
használja a választógombot (vegye
figyelembe, hogy a nagyobb mértékű
perspektíva korrekció a szélek nagyobb
mértékű levágását eredményezi). Az
eredmény a szerkesztőkijelzőn ellenőrizhető. A retusált másolat
mentéséhez nyomja meg az J gombot.
Előtte
Utána
Menü útmutató > N A retusálás menü 325
Képátfedés
G gomb ➜ N (retusálás menü)
A képátfedéssel két meglévő NEF (RAW) fényképből egyetlen kép
hozható létre, amelyet az eredeti képektől elkülönítve ment el a
készülék; a fényképezőgép képérzékelőjében lévő RAW formátumú
adatok használatával az eredmények észrevehetően jobbak, mint a
képfeldolgozó alkalmazással egyesített fényképeknél.
+
1 Válassza ki a Képátfedés beállítást.
Jelölje ki a retusálás menü Képátfedés
elemét, és nyomja meg a 2 gombot.
Megjelennek a képátfedési beállítások,
amelyek közül az 1. kép beállítás kerül
kijelölésre; nyomja meg az J gombot a
fényképezőgéppel készült nagy méretű
NEF (RAW) képek listázásához (kis és közepes méretű NEF/RAW
képek nem választhatók).
2 Válassza ki az első képet.
A választógomb segítségével jelölje ki a
képátfedés első fényképét. A kijelölt
fénykép teljes képes megjelenítéséhez
nyomja meg és tartsa lenyomva a X
gombot. A kijelölt kép kiválasztásához és
az előnézetbe való visszatéréshez nyomja
meg az J gombot.
326 Menü útmutató > N A retusálás menü
3 Válassza ki a második képet.
A kiválasztott kép 1. kép beállításként jelenik meg. Jelölje ki a 2. kép
lehetőséget, majd nyomja meg az J gombot, és válassza ki a
második képet a 2. lépésben leírtak szerint.
4 Állítsa be az erősítést.
Jelölje ki az 1. kép vagy a 2. kép
lehetőséget, és az átfedéshez alkalmazott
expozíció optimalizálásához a 1 és a 3
gomb megnyomásával válasszon egy 0,1
és 2,0 közé eső erősítést. Ismételje meg a
műveletet a második képpel. Az alapérték
1,0; az erősítés mértékének megfelezéséhez válassza a 0,5, a
megduplázásához pedig a 2,0 értéket. Az erősítés hatása az Ellenőrz.
oszlopban tekinthető meg.
5 Tekintse meg az átfedés előnézetét.
A kompozíció előnézetének
megtekintéséhez a 4 és a 2 gombbal
helyezze a kurzort az Ellenőrz. oszlopba,
majd a 1 és a 3 gomb megnyomásával
jelölje ki az Átfedés elemet, és nyomja
meg az J gombot (az előnézet színei és
fényereje eltérhetnek a végső képétől). Ha előnézet megtekintése
nélkül kívánja menteni az átfedést, válassza a Mentés lehetőséget.
A 4. lépéshez való visszatéréshez és új fényképek kiválasztásához
vagy az erősítés módosításához nyomja meg a W (Q) gombot.
6 Mentse el az átfedést.
Az átfedés mentéséhez előnézet
megjelenítése közben nyomja meg az J
gombot. Az átfedés elkészítése után az
eredményül kapott kép teljes képes
módban megjelenik a kijelzőn.
Menü útmutató > N A retusálás menü 327
D Képátfedés
Csak azonos képterülettel és bitmélységgel rendelkező, nagy méretű NEF (RAW)
fényképek egyesíthetők. Az átfedés JPEG finomm formátumban kerül mentésre,
és ugyanazokat a képinformációkat (beleértve a felvétel időpontját, a
fénymérést, a záridőt, a rekeszt, a fényképezés módot, az
expozíciókompenzációt, a gyújtótávolságot és a képtájolást), valamint
fehéregyensúly- és Picture Control értékeket tartalmazza, mint az 1. kép-nek
kiválasztott fénykép. Az aktuális megjegyzés mentéskor az átfedéshez lesz
csatolva; a szerzői jogi információ azonban nem kerül másolásra.
328 Menü útmutató > N A retusálás menü
Videó vágása
G gomb ➜ N (retusálás menü)
Olyan másolatokat hozhat létre, amelyről eltávolította a videó felesleges
szakaszait (0 135).
Előtte-utána összehasonlítás
(lásd alább)
Összehasonlíthatja a retusált másolatokat az eredeti képekkel. Ez a
beállítás csak akkor áll rendelkezésre, ha teljes képes visszajátszásban
megjelenít egy másolatot vagy egy retusált képet, majd az i gomb
megnyomásával és a Retusálás menüpont kiválasztásával megnyitja a
retusálás menüt.
1 Válasszon ki egy képet.
Válasszon ki egy retusált másolatot (p
ikonnal jelölve) vagy egy eredeti, retusált
fényképet.
2 Jelenítse meg a retusálási beállításokat.
Nyomja meg az i gombot, és válassza ki a
Retusálás menüpontot.
3 Válassza az Előtte-utána
összehasonlítás menüpontot.
Jelölje ki az Előtte-utána
összehasonlítás menüpontot, és nyomja
meg az J gombot.
Menü útmutató > N A retusálás menü 329
4 Hasonlítsa össze a másolatot az eredeti képpel.
A forráskép a bal oldalon, a retusált másolat a jobb oldalon látható, a
kijelző felső részén pedig a másolat létrehozásához használt funkciók
jelennek meg. A forráskép és a retusált másolat között a 4 vagy a 2
gomb megnyomásával válthat. A kijelölt kép teljes képes
megjelenítéséhez tartsa lenyomva a X gombot. Ha a másolat a
Képátfedés menüpont használatával két forrásképből készült, vagy
ha a forrásképet többször másolta, akkor a többi képet a 1 vagy a 3
gomb megnyomásával tekintheti meg. Visszajátszásba történő
kilépéshez nyomja meg a K gombot, vagy nyomja meg az J
gombot, ha teljes képes visszajátszásba kíván kilépni a kijelölt kép
megjelenítésével.
A másolat létrehozásához használt funkciók
Forráskép
Retusált másolat
D Előtte-utána összehasonlítás
A forráskép nem jelenik meg, ha a másolat védett képről, vagy a másolat
elkészítése óta törölt fényképről készült.
330 Menü útmutató > N A retusálás menü
O Saját menü/m Legutóbbi beállítások
A Saját menü megtekintéséhez válassza a O
fület a fényképezőgép menürendszerében.
A SAJÁT MENÜ funkcióval egy legfeljebb 20 elemet tartalmazó,
személyre szabott listát hozhat létre és szerkeszthet a visszajátszás, a
fényképezés, a videofelvétel, az Egyéni beállítások, a beállítás és a
retusálás menü elemeiből. Igény szerint a Saját menü helyén a legutóbbi
beállítások is megjeleníthetők.
A menüelemeket hozzáadhatja, törölheti és átrendezheti az alábbiakban
leírtak szerint.
Menüelemek hozzáadása a Saját menühöz
1 Válassza az Elemek hozzáadása
lehetőséget.
A Saját menüben (O) jelölje ki az Elemek
hozzáadása lehetőséget, és nyomja meg
a 2 gombot.
2 Válassza ki a kívánt menüt.
Jelölje ki a hozzáadni kívánt lehetőséget
tartalmazó menü nevét, és nyomja meg a
2 gombot.
Menü útmutató > O Saját menü/m Legutóbbi beállítások 331
3 Válasszon ki egy elemet.
Jelölje ki a kívánt menüelemet, és nyomja
meg az J gombot.
4 Helyezze el az új elemet.
Nyomja meg a 1 és a 3 gombot az új
elem fel-le mozgatásához a Saját
menüben. Az új elem hozzáadásához
nyomja meg az J gombot.
5 Adjon hozzá további elemeket.
A Saját menüben aktuálisan megjelenített
elemeket pipa jelöli. A V ikonnal jelölt
elemek nem választhatók. További
menüelemek hozzáadásához ismételje
meg az 1–4. lépést.
332 Menü útmutató > O Saját menü/m Legutóbbi beállítások
Menüelemek törlése a Saját menüből
1 Válassza az Elemek eltávolítása lehetőséget.
A Saját menüben (O) jelölje ki az Elemek eltávolítása lehetőséget,
és nyomja meg a 2 gombot.
2 Válasszon ki elemeket.
Jelöljön ki elemeket, és nyomja meg a 2
gombot a kiválasztáshoz vagy a kijelölés
megszüntetéséhez. A kiválasztott
elemeket pipa jelzi.
3 Törölje a kiválasztott elemeket.
Nyomja meg az J gombot. Megjelenik
egy megerősítő párbeszédablak; a
kiválasztott elemek törléséhez nyomja
meg ismét az J gombot.
D Elemek törlése a Saját menüben
A Saját menüben jelenleg kijelölt elem törléséhez nyomja meg a O gombot.
Megjelenik egy megerősítő párbeszédablak; a kiválasztott elem Saját menüből
való eltávolításához nyomja meg ismét a O gombot.
Menü útmutató > O Saját menü/m Legutóbbi beállítások 333
Saját menü elemeinek újrarendezése
1 Válassza az Elemek rangsorolása lehetőséget.
A Saját menüben (O) jelölje ki az Elemek rangsorolása lehetőséget,
és nyomja meg a 2 gombot.
2 Válasszon ki egy elemet.
Jelölje ki a mozgatni kívánt elemet, és
nyomja meg az J gombot.
3 Helyezze el az elemet.
Nyomja meg a 1 és a 3 gombot az elem
fel-le mozgatásához a Saját menüben,
majd nyomja meg az J gombot. További
elemek áthelyezéséhez ismételje meg a
2–3. lépést.
4 Lépjen ki a Saját menübe.
A Saját menübe való visszatéréshez
nyomja meg a G gombot.
334 Menü útmutató > O Saját menü/m Legutóbbi beállítások
Legutóbbi beállítások
A húsz legutóbb használt beállítás megjelenítéséhez válassza a
O SAJÁT MENÜ > Lap kiválasztása menüpont m LEGUTÓBBI
BEÁLLÍTÁSOK elemét.
1 Válassza a Lap kiválasztása lehetőséget.
A Saját menüben (O) jelölje ki a Lap
kiválasztása lehetőséget, és nyomja meg
a 2 gombot.
2 Válassza a m LEGUTÓBBI BEÁLLÍTÁSOK
lehetőséget.
Jelölje ki a m LEGUTÓBBI BEÁLLÍTÁSOK
menüpontot, és nyomja meg az J
gombot. A menü neve „SAJÁT MENÜ”-ről
„LEGUTÓBBI BEÁLLÍTÁSOK”-ra változik.
A menüelemek a legutóbbi beállítások menü tetejére kerülnek, amint
használta őket. A Saját menü ismételt megtekintéséhez válassza a
m LEGUTÓBBI BEÁLLÍTÁSOK > Lap kiválasztása menüpont O SAJÁT
MENÜ elemét.
D Elemek eltávolítása a Legutóbbi beállítások menüből
A legutóbbi beállítások menü egyik elemének eltávolításához jelölje ki az adott
menüpontot, és nyomja meg a O gombot. Megjelenik egy megerősítő
párbeszédablak; a kiválasztott elem törléséhez nyomja meg ismét a O gombot.
Menü útmutató > O Saját menü/m Legutóbbi beállítások 335
Csatlakozások
Kibővítheti fényképészeti lehetőségeit, ha fényképezőgépét
okostelefonhoz vagy táblagéphez (intelligens készülékhez),
számítógéphez, ftp-kiszolgálóhoz, nyomtatóhoz vagy
HDMI-készülékhez csatlakoztatja.
Kapcsolódás intelligens készülékekhez
A SnapBridge alkalmazás használatával intelligens
készülékéről távvezérelheti a fényképezőgépet, és letöltheti
a fényképezőgépen tárolt képeit.
A SnapBridge alkalmazás díjmentesen
letölthető az App Store® és a Google
Play™ alkalmazás-áruházból.
A SnapBridge alkalmazással kapcsolatos legfrissebb hírekért látogasson
el a Nikon weboldalára. A fényképezőgéppel való kapcsolat
létrehozásáról és a SnapBridge alkalmazás használatáról a SnapBridge
online súgója nyújt bővebb tájékoztatást.
A Vezeték nélküli kapcsolat
A számítógépekkel és intelligens eszközökkel létrehozható vezeték nélküli
kapcsolatról a Nikon letöltési központjában rendelkezésre álló Hálózati útmutató
nyújt tájékoztatást:
Z 7: https://downloadcenter.nikonimglib.com/hu/products/492/Z_7.html
Z 6: https://downloadcenter.nikonimglib.com/hu/products/493/Z_6.html
336 Csatlakozások
Csatlakozás számítógépekhez
Amennyiben számítógépre szeretné tölteni képeit, csatlakoztassa a
fényképezőgépet vezeték nélküli hálózaton keresztül vagy a mellékelt
USB-kábel segítségével.
Csatlakozás USB-kábellel
Amennyiben fényképezőgépét a mellékelt USB-kábellel csatlakoztatja
egy ViewNX-i szoftvert futtató számítógéphez, képeit a számítógépre
másolhatja, majd a számítógépen megtekintheti, szerkesztheti és
rendszerezheti azokat.
❚❚ A ViewNX-i telepítése
Töltse le a ViewNX-i telepítőjét az alábbi weboldalról, majd a szoftver
telepítéséhez kövesse a képernyőn megjelenő utasításokat (ha a
szoftvert már korábban telepítette számítógépére, mindenképpen
töltse le legújabb verzióját, mivel a korábbi verziók nem biztos, hogy
támogatják a fényképezőgépet). A művelet elvégzéséhez
internetkapcsolat szükséges. A rendszerkövetelményeket és egyéb
információkat megtalálja a lakóhelye szerinti Nikon honlapon.
https://downloadcenter.nikonimglib.com/
D Capture NX-D
A Nikon Capture NX-D szoftverével szerkesztheti fényképeit, illetve módosíthatja
a NEF (RAW) képek beállításait és más formátumokba mentheti azokat.
A Capture NX-D letölthető az alábbi holnapról:
https://downloadcenter.nikonimglib.com/
Csatlakozások 337
❚❚ Fényképek másolása számítógépre
Részletes útmutatóval a ViewNX-i online súgója szolgál.
1 Csatlakoztassa az USB-kábelt.
Miután kikapcsolta a fényképezőgépet és meggyőződött arról, hogy
van memóriakártya a gépben, csatlakoztassa a tartozék USB-kábelt
az ábrán látható módon.
D USB-hubok
A fényképezőgépet közvetlenül a számítógéphez csatlakoztassa; ne
csatlakoztassa a kábelt USB-hubon vagy billentyűzeten keresztül.
D Használjon megbízható tápellátást
Az adatátvitel folyamatosságának érdekében győződjön meg arról, hogy a
fényképezőgép akkumulátora teljesen fel van töltve.
D Kábelek csatlakoztatása
Ügyeljen arra, hogy az interfész kábelek csatlakoztatása és leválasztása
közben a fényképezőgép ki legyen kapcsolva. Ne erőltesse a csatlakozást és
ne próbálja ferdén behelyezni a csatlakozókat.
338 Csatlakozások
2 Kapcsolja be a fényképezőgépet.
Elindul a ViewNX-i szoftver Nikon Transfer 2 komponense
(amennyiben egy üzenet felszólítja a programválasztásra, válassza a
Nikon Transfer 2 programot). Ha a Nikon Transfer 2 nem indul el
automatikusan, akkor indítsa el a ViewNX-i szoftvert, és kattintson a
„Import (Importálás)” ikonra.
D Windows 7
Amennyiben az alábbi párbeszédablak megjelenik, az alább leírtak szerint
válassza a Nikon Transfer 2 programot.
1 Az Import pictures and videos (Képek és
videók importálása) menüben kattintson
a Change program (Programváltás)
elemre. A megjelenő programválasztó
párbeszédablakban válassza a
Nikon Transfer 2 lehetőséget, és kattintson
az OK gombra.
2 Kattintson kétszer a
ikonra.
D Windows 10 és Windows 8.1
A Windows 10-es és 8.1-es verziójában a
fényképezőgép csatlakozásakor megjelenhet
egy automatikus lejátszásra szólító üzenet.
Koppintson vagy kattintson a
párbeszédablakra, majd a Nikon Transfer 2
kiválasztásához koppintson vagy kattintson a
Nikon Transfer 2 ikonra.
D macOS/OS X
Ha a Nikon Transfer 2 program nem indul el automatikusan, akkor
ellenőrizze, hogy a fényképezőgép csatlakozik-e, majd indítsa el a macOS
vagy az OS X rendszerbe épített Image Capture alkalmazást, és válassza ki a
Nikon Transfer 2 programot a fényképezőgép észlelésekor megnyíló
alkalmazásnak.
Csatlakozások 339
3 Kattintson a Start Transfer (Átvitel indítása) lehetőségre.
A memóriakártyán található összes kép át lesz másolva a
számítógépre.
Kattintson a Start Transfer (Átvitel indítása)
lehetőségre
D Videók továbbítása
Másik fényképezőgépbe helyezett memóriakártyáról ne kíséreljen meg
videókat továbbítani. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy a videók
továbbítás nélkül törlődnek a kártyáról.
D Átvitel közben
Átvitel közben ne kapcsolja ki a fényképezőgépet és ne húzza ki az
USB-kábelt.
4 Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Az átvitel befejezését követően kapcsolja ki a fényképezőgépet, és
húzza ki az USB-kábelt.
340 Csatlakozások
Vezeték nélküli hálózatok (Wi-Fi)
Wi-Fi-kapcsolaton keresztül az alábbi módokon csatlakoztathatja
számítógéphez fényképezőgépét. További információkat a Hálózati
útmutatóban talál.
❚❚ Beépített Wi-Fi
A fényképezőgép beállítás menüjében található Csatlakozás
számítógéphez beállítással hozhat létre közvetlen vagy routeren
keresztüli kapcsolatot számítógépekkel.
Csatlakozás vezeték nélküli routeren
keresztül
Közvetlen vezeték nélküli kapcsolat
❚❚ A WT-7 vezeték nélküli jeladó
Amikor a fényképezőgép külön beszerezhető WT-7 vezeték nélküli
jeladóhoz csatlakozik, a beállítás menü Vezeték nélküli jeladó (WT-7)
beállítása használható számítógépekkel és ftp-kiszolgálókkal való
kapcsolat létrehozásához.
A WT-7 jeladó segítségével csatlakozhat Ethernet-hálózatokhoz, illetve
megbízhatóbb kapcsolatot hozhat létre vezeték nélküli hálózatokkal. A
(külön beszerezhető) Camera Control Pro 2 szoftverrel a fényképezőgép
távolról vezérelhető, és a fényképek készítésükkor közvetlenül
számítógépre menthetők.
Csatlakozások 341
Csatlakozás nyomtatókhoz
A kiválasztott JPEG képek kinyomtathatók a mellékelt USB-kábellel
közvetlenül a fényképezőgéphez csatlakoztatott PictBridge nyomtatón.
Ne kísérelje meg erővel csatlakoztatni a kábelt, és ne próbálja ferdén
behelyezni a csatlakozókat.
A fényképezőgép és a nyomtató bekapcsolását követően a kijelzőn az
üdvözlő képernyő után megjelenik a PictBridge visszajátszási
képernyője.
D Fényképek kiválasztása nyomtatáshoz
A NEF (RAW) vagy TIFF (RGB) képminőség-beállítással készített képek nem
választhatók ki nyomtatásra. A NEF (RAW) képekről JPEG másolatok készíthetők a
retusálás menü NEF (RAW) feldolgozás menüpontjával.
D Nyomtatás közvetlen USB-kapcsolaton keresztül
Gondoskodjon arról, hogy az akkumulátor teljesen fel legyen töltve, vagy
használjon (külön beszerezhető) hálózati tápegységet és tápcsatlakozót. Amikor
közvetlen USB-kapcsolaton keresztüli nyomtatásra készít fényképeket, állítsa a
Színtér menüpontot sRGB beállításra.
D Lásd még
A „Hibaüzenetek” részben (0 396) tájékozódhat arról, hogy mi a teendő, ha
nyomtatás közben hiba történik.
342 Csatlakozások
Képek nyomtatása egyenként
1 Jelenítse meg a kívánt képet.
További képek megtekintéséhez nyomja meg a 4 és a 2 gombot. Az
aktuális kép nagyításához nyomja meg a X gombot (a nagyításból
történő kilépéshez nyomja meg a K gombot). Hat fénykép egyidejű
megjelenítéséhez nyomja meg a W (Q) gombot. A képek
kijelöléséhez használja a választógombot, a kijelölt kép teljes
képernyős megjelenítéséhez pedig nyomja meg a X gombot.
2 Adja meg a nyomtatási beállításokat.
A következő elemek megjelenítéséhez nyomja meg az J gombot,
majd a kívánt elem kijelöléséhez nyomja meg a 1 vagy a 3 gombot.
A kijelölt elem beállítási lehetőségeinek megtekintéséhez nyomja
meg a 2 gombot (csak az aktuális nyomtató által támogatott
beállítások jelennek meg, az alapbeállítás használatához válassza a
Nyomtató alapértéke elemet). A kívánt beállítás kiválasztása után
az J gomb megnyomásával térhet vissza a nyomtatóbeállítások
menübe.
• Oldalméret: Megadhatja a kívánt oldalméretet.
• Példányszám: Ez a beállítás csak akkor jelenik meg, ha a képeket
egyenként nyomtatja. A példányszám (maximum 99)
megadásához nyomja meg a 1 és a 3 gombot.
• Szegély: Megadhatja, hogy a fényképeket kívánja-e fehér kerettel
nyomtatni.
• Dátum nyomtatása: Megadhatja, hogy a képeken szerepeljen-e a
rögzítés dátuma.
• Kivágás: Ez a beállítás csak akkor jelenik meg, ha a képeket
egyenként nyomtatja. A kivágás nélküli kilépéshez jelölje ki a Nincs
kivágás menüpontot, és nyomja meg az J gombot. Az aktuális
kép kivágásához jelölje ki a Kivágás lehetőséget, és nyomja meg a
2 gombot. A megjelenő kivágásválasztó párbeszédablakban
nyomja meg a X gombot a kivágás méretének növeléséhez, a
W (Q) gombot a csökkentéséhez, a kivágás elhelyezéséhez pedig
használja a választógombot. Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a
nyomtatás minősége romolhat, ha kisméretű kivágást nagy
méretben nyomtat.
Csatlakozások 343
3 Indítsa el a nyomtatást.
Jelölje ki a Nyomtatás indítása lehetőséget, és a nyomtatás
elindításához nyomja meg az J gombot. Ha az összes példány
kinyomtatása előtt kívánja leállítani a nyomtatási feladatot, nyomja
meg az J gombot.
Több kép nyomtatása
1 Jelenítse meg a PictBridge menüt.
A PictBridge visszajátszási képernyőjén nyomja meg a G gombot.
2 Válasszon ki egy beállítást.
Jelölje ki az alábbi beállítások egyikét, majd nyomja meg a 2
gombot.
• Kiválasztás nyomtatásra: Képeket választhat ki nyomtatásra. A 4 és a
2 gomb segítségével lapozza végig a képeket (a kijelölt kép teljes
képernyős megjelenítéséhez tartsa lenyomva a X gombot), majd a
1 és a 3 gomb megnyomásával válassza ki a nyomtatási
példányszámot. Egy adott kép kiválasztásának megszüntetéséhez
állítsa a nyomtatási példányszámot nullára.
• Indexkép: Indexképet készíthet a memóriakártyán tárolt összes JPEG
fényképről. Amennyiben a memóriakártya 256-nál több fényképet
tartalmaz, csak az első 256 kép kerül nyomtatásra. Figyelmeztetés
jelenik meg, ha a 3. lépésben kiválasztott oldalméret túl kicsi
indexképek nyomtatásához.
3 Adja meg a nyomtatási beállításokat.
Adja meg a nyomtató beállításait a „Képek nyomtatása egyenként”
rész 2. lépésében leírtak szerint (0 343).
4 Indítsa el a nyomtatást.
Jelölje ki a Nyomtatás indítása lehetőséget, és a nyomtatás
elindításához nyomja meg az J gombot. Ha az összes példány
kinyomtatása előtt kívánja leállítani a nyomtatási feladatot, nyomja
meg az J gombot.
344 Csatlakozások
Csatlakozás HDMI-készülékekhez
A fényképezőgépet külön beszerezhető High-Definition Multimedia
Interface (HDMI) kábellel (0 413) vagy (más gyártótól külön
megvásárolható) C típusú HDMI-kábellel csatlakoztathatja nagy
felbontású videokészülékhez. HDMI-kábel csatlakoztatása és
leválasztása előtt mindig kapcsolja ki a fényképezőgépet.
Csatlakoztatás a fényképezőgéphez
Csatlakoztatás nagy felbontású
készülékhez (HDMI csatlakozójú kábelt
válasszon)
❚❚ HDMI-készülékek képernyője
Miután a fényképezőgépet HDMI-televízióhoz vagy képernyővel
rendelkező egyéb eszközhöz csatlakoztatta, állítsa a készüléket a HDMIcsatornára, majd kapcsolja be a fényképezőgépet, és nyomja meg a K
gombot. Visszajátszás közben a képek a televízió képernyőjén jelennek
meg. A hangerő a televízió vezérlőivel állítható; a fényképezőgép
vezérlői nem használhatók.
Csatlakozások 345
HDMI-felvevőkészülékek
A fényképezőgép lehetőséget nyújt arra,
hogy videóit közvetlenül a csatlakoztatott
HDMI-felvevőkészülékre rögzítse. Egyes
felvevőkészülék azt is lehetővé teszik, hogy a
felvételt a fényképezőgép vezérlőgombjaival
indítsa, illetve állítsa le. A HDMI-kimenet
beállításait a beállítás menü HDMI
menüpontjában adhatja meg.
• Kimenet felbontása: Kiválaszthatja a HDMI-készülékre továbbított képek
formátumát. Ha az Automatikus beállítást választja, a fényképezőgép
automatikusan kiválasztja a megfelelő formátumot.
• Speciális: Megadhatja az alábbi beállításokat.
- Kimeneti tartomány: A legtöbb helyzetben az Automatikus beállítás
használata ajánlott. Amennyiben a fényképezőgép az adott HDMIkészülékhez nem képes meghatározni az RGB videojel helyes
kimeneti tartományát, akkor válassza a Korlátozott tartomány
beállítást azokhoz az eszközökhöz, amelyek RGB videojel bemeneti
tartománya 16–235, és a Teljes tartomány beállítást azokhoz az
eszközökhöz, amelyek RGB videojel bemeneti tartománya 0–255.
A Korlátozott tartomány lehetőséget akkor érdemes választani, ha
minőségromlást tapasztal a sötét területeken, a Teljes tartomány
elemet pedig akkor, ha a sötét területek „kifakultak” vagy túl
fényesek.
346 Csatlakozások
- Külső eszköz rögzítésvezérlése: A külső eszköz rögzítésvezérlésének
bekapcsolása lehetővé teszi, hogy a fényképezőgép vezérlőgombjai
indítsák el és állítsák le a felvételt, amikor a fényképezőgép HDMIkapcsolaton keresztül Atomos nyílt protokollt támogató, külső
gyártótól származó felvevőkészülékhez csatlakozik (Atomos
SHOGUN, NINJA és SUMO sorozatú monitoros felvevőkészülék).
Ilyenkor egy ikon jelenik meg a fényképezőgép monitorján: videó élő
nézetben A, videofelvétel rögzítése alatt pedig B. Felvétel
közben a felvevőkészülék és képernyőjének ellenőrzésével
bizonyosodjon meg arról, hogy a készülék ténylegesen menti a
videofelvételt (a külső eszköz rögzítésvezérlése funkció használata
ugyanis megszakíthatja a videofelvétel felvevőkészülékre történő
továbbítását). A készenléti időzítő lejártát követően a
fényképezőgép kijelzője automatikusan kikapcsol, leállítva ezzel a
felvétel HDMI-készülékre történő továbbítását; amikor külső
eszközre rögzít videót, nyissa meg a c3 Egyéni beállítás (Kikapcsolás
késleltetése) Készenléti időzítő menüpontját, és válassza a
Korlátlan lehetőséget, vagy állítson be a várható rögzítési időnél
hosszabb időtartamot. A felvevőkészülék funkcióival és
működésével kapcsolatban a készülékhez mellékelt használati
útmutatóban tájékozódhat.
- Kimenet adatmélysége: Választhat a 8 bites és a 10 bites lehetőség
közül.
Csatlakozások 347
- N-Log beállítás: A Be (kártyára nem rögzíthető) beállítás
használatával videó rögzítése során megőrizheti a csúcsfényes és az
árnyékos területek részleteit, valamint megelőzheti a túlságosan
telített színek előfordulását. Ezt a beállítást akkor érdemes választani,
amikor a rögzítésre kerülő videofelvétel színeit a későbbiekben
korrigálni fogja (maga a beállítás csak akkor áll rendelkezésre, amikor
a Kimenet adatmélysége menüpontot a 10 bites értékre állította).
A videofelvételt közvetlenül a külső eszközre menti a készülék, a
felvétel a fényképezőgép memóriakártyájára nem menthető. A
videofelvétel menü ISO érzékenység beállítása > Legnagyobb
érzékenység menüpontja ISO 1600 és 25600 közötti értékekre, ISO
érzékenység (M mód) menüpontja pedig ISO 800 és 25600 (Z 7)
vagy 51200 (Z 6) közötti értékekre állítható.
- Nézetsegéd: A Be lehetőség kiválasztásával élőben megtekintheti az
N-Log beállítás menüpont Be (kártyára nem rögzíthető)
beállításával készülő videofelvétel előnézetét. Az előnézetben
látható színek eltérnek a végső videofelvétel színeitől, de ez nem
befolyásolja a ténylegesen rögzítésre kerülő felvételt.
D HDMI-kimenet
A HDMI-kimenet funkció nem áll rendelkezésre 1920 × 1080 120p,
1920 × 1080 100p és 1920 × 1080 lassított videó képméret-beállítás esetén,
illetve amikor a fényképezőgép SnapBridge alkalmazást vagy
Camera Control Pro 2 szoftvert futtató készülékhez csatlakozik.
D 10 bites kimeneti adatmélység
A 10 bites beállítás csak kompatibilis felvevőkészülékekkel használható. A
kiválasztott megjelenítési módtól függetlenül a fényképezőgép monitorja
bekapcsol, a kereső pedig sötét marad. Fényképek nem készíthetők;
videofelvétel közben 3840 × 2160 képméret-beállítás esetén további
korlátozások lépnek érvénybe:
• A videók nem rögzíthetők a fényképezőgépbe helyezett memóriakártyára.
• A monitoron látható ikonok és karakterek alacsony felbontásban jelennek meg.
• Amennyiben a Z 7 készüléken a DX képterületet választja, mintegy 90%-ra
csökken a látószög. A Z 6 modell látószöge mindig körülbelül 90%.
D Zoom
A 3840 × 2160 képméret-beállítással rögzített videókat nagyítás során
1920 × 1080 képméretben jeleníti meg a készülék.
348 Csatlakozások
Fényképezés fényképezőgépre rögzített
vakuval
A fényképezőgép használható külön beszerezhető külső
vakuegységekkel.
„Fényképezőgépre rögzített” és „távoli”
vakuegységek
Képek készítéséhez használhatja a fényképezőgép vakupapucsára
rögzített vakuegységet, illetve egy vagy több távoli vakuegységet.
Fényképezőgépre rögzített vakuegységek
Fényképezőgépre rögzített vakuegységgel a
„Fényképezőgépre rögzített vaku használata”
részben (0 350) leírtak szerint készíthet képeket.
Távoli vakus fényképezés
Egy vagy több távoli vakuegységgel vezeték nélküli vakuvezérlés (fejlett
vezeték nélküli megvilágítás vagy AWL) használatával készíthet képeket,
a „Távoli vakus fényképezés” részben (0 362) leírtak szerint.
Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval 349
Fényképezőgépre rögzített vaku használata
Külső vaku csatlakoztatásához és vakus fényképezéshez végezze el az
alábbi lépéseket.
1 Rögzítse a vakuegységet a
vakupapucsra.
Részletes tájékoztatást a vakuegységhez
mellékelt használati útmutatóban talál.
D Csak a Nikon vakutartozékait használja
Csak Nikon vakuegységeket használjon.
A vakupapucsra alkalmazott negatív
feszültség, vagy 250 V-ot meghaladó
feszültség nem csak a megfelelő működést
akadályozza meg, de károsítja a
fényképezőgép vagy a vaku szinkronizációs
áramkörét is.
2 Kapcsolja be a fényképezőgépet és a vakuegységet.
A vaku tölteni kezd; a töltés befejezését követően a vaku készenléti
jelzőfénye (c) megjelenik a kijelzőn.
3 Módosítsa a vaku beállításait.
Válassza ki a kívánt vakuvezérlési módot (0 352) és vaku módot
(0 354).
4 Állítsa be a záridőt és a rekeszt.
5 Készítsen képeket.
350 Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval
D Záridő
Külső vaku használata esetén a záridő az alábbi értékekre állítható:
Mód
b
P, A
S
M
Záridő
A fényképezőgép állítja be automatikusan (1/200 mp–1/60 mp)
A fényképezőgép állítja be automatikusan (1/200 mp–1/60 mp) *
Felhasználó által választott érték (1/200 mp–30 mp)
Felhasználó által választott érték (1/200 mp–30 mp, Bulb (Hosszú expozíció), Time
(Időzített))
* A záridőt a hosszú záridős szinkron, a hátsó redőnyre végzett hosszú záridős szinkron vagy a hosszú záridős
szinkron vörösszemhatás-csökkentéssel vaku mód kiválasztása esetében akár 30 mp hosszúságúra is
állíthatja.
Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval 351
Vakuvezérlési mód
Amennyiben olyan vakuegységet
csatlakoztatott a fényképezőgépre, amely
támogatja az egységes vakuvezérlést
(SB-5000, SB-500, SB-400 vagy SB-300), akkor
a vakuvezérlési mód, a vakuszint és a vaku
egyéb beállításai a fényképezés menü
Vakuvezérlés > Vakuvezérlési mód
elemében módosíthatók (SB-5000 használatánál ezek a beállítások a
vakuegység vezérlőivel is módosíthatók). A rendelkezésre álló
beállítások a használt vakutípus függvényében eltérőek, míg a
Vakuvezérlési mód menüpont alatt megjelenő beállítások a
kiválasztott mód függvényében változnak. Más vakuegységek
beállításai kizárólag a vakuegység vezérlőivel változtathatók.
• TTL: i-TTL mód. SB-500, SB-400 és SB-300 használata esetén a
vakukompenzáció értékét a fényképezés menü Vakukompenzáció
menüpontjában adhatja meg.
• Automatikus külső vaku: Ebben a módban a vakuteljesítményt
automatikusan a témáról visszaverődő fény mennyiségéhez igazítja a
készülék; vakukompenzáció szintén használható. Az automatikus külső
vaku funkció „automatikus rekesz” (qA) és „nem TTL automatikus” (A)
módban használható. További részletekről a vakuegység használati
útmutatójában olvashat.
• Távolságprioritásos kézi: Adja meg a témától való távolságot, a készülék ez
alapján automatikusan meghatározza a vakuteljesítményt.
A vakukompenzáció szintén elérhető.
• Kézi: Válassza ki manuálisan a vakuszintet.
352 Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval
• Ismétlő vakuzás: A vaku a zár nyitva tartása közben egymás után többször
villan, többszörös expozíció hatását keltve a képen. Adja meg a
vakuszintet (Teljesítm.), az egység által kibocsátott villantások
maximális számát (Alkalom), valamint a másodpercenkénti villantások
számát (Frekvencia, Hertzben mérve). Az Alkalom menüpontban
rendelkezésre álló beállítások a Teljesítm. és a Frekvencia
menüpontban kiválasztott beállítástól függően változók; további
részletekért lásd a vakuegységhez mellékelt dokumentációt.
D Egységes vakuvezérlés
Az egységes vakuvezérlés révén a fényképezőgép és a vakuegység képes
megosztani egymással a beállításait. Amennyiben egy, az egységes
vakuvezérlést támogató vakuegységet csatlakoztat a fényképezőgéphez, akkor a
fényképezőgép vagy a vakuegység vakubeállításainak módosítása mindkét
eszközön érvénybe lép, csakúgy, mint a külön beszerezhető
Camera Control Pro 2 szoftver segítségével végrehajtott változások.
D i-TTL vakuvezérlés
Ha CLS-kompatibilis vakuegységet állított TTL vezérlésre, a fényképezőgép
automatikusan választ az alábbi vakuvezérlés típusok közül:
• i-TTL kiegyenlített derítővakuzás: A vakuegység közvetlenül a fő villantás előtt egy
sorozatnyi alig észrevehető elővillantást (mérő elővillantást) bocsát ki.
A fényképezőgép a kép egészére kiterjedően elemzi a tárgyakról visszaverődő
elővillanásokat, és úgy állítja be a vaku teljesítményét, hogy természetes
egyensúlyt teremtsen a főtéma és a környező háttérvilágítás között.
• Általános i-TTL derítővakuzás: A vakuteljesítményt úgy állítja a készülék, hogy a
képet általános szinten világítsa be; a háttér fényerejét nem veszi figyelembe.
Olyan képek készítéséhez ajánlott, amelyen a főtéma a háttér részleteinek
rovására kap hangsúlyt, vagy ha expozíciókompenzáció van használatban.
A célpont-fénymérés kiválasztásakor automatikusan az általános i-TTL
derítővakuzás lép érvénybe.
Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval 353
Vaku módok
A vaku módot a fényképezés menü Vaku mód menüpontjában állíthatja
be. A rendelkezésre álló beállítások köre a módválasztó tárcsával
kiválasztott módtól függően változó.
Rendelkezésre
Leírás
áll
A vaku minden felvételnél villan. P és A
Derítő vakuzás
módban a záridő automatikusan 1/200 mp
I (szinkron az első (illetve automatikus FP nagysebességű
redőnyre)
szinkron használata esetén 1/8000 mp) és
1/60 mp közötti értékre áll.
Használata portrékhoz ajánlott. A vaku
minden felvételnél villan, de előtte a vakun
vagy a fényképezőgépen kigyullad a
b, P, S, A, M
vörösszemhatás-csökkentő lámpa, hogy
Vörösszemhatásmérsékelje a „vörösszemhatást” (a funkció
csökkentés
J (vörösszemhatás- használatához vörösszemhatás-csökkentést
támogató vakuegység szükséges). Nem
csökkentés)
ajánlott mozgó témák vagy egyéb,
gyorsreagálású kioldást igénylő jelenetek
fotózásához. Fényképezés közben ne
mozgassa a fényképezőgépet.
Ugyanaz, mint a Vörösszemhatáscsökkentés, azzal a kivétellel, hogy a záridő
Hosszú szink. +
automatikusan meghosszabbodik, így
vörösszemhmegörökíthető a háttérvilágítás az éjszakai
csökk.
K(vörösszemhatás- vagy gyenge fényben készített felvételeken.
Használata a háttérvilágítást is megörökítő
csökkentés
portrékhoz ajánlott. A fényképezőgép
hosszú záridős
rázkódása által előidézett elmosódottság
szinkronnal)
megakadályozása érdekében állvány
használata ajánlott.
P, A
Ugyanaz, mint a Derítő vakuzás, azzal a
kivétellel, hogy a záridő automatikusan
meghosszabbodik, így megörökíthető a
Hosszú záridős
háttérvilágítás az éjszakai vagy gyenge
fényben készített felvételeken. Használata
L szinkron
(hosszú záridős akkor ajánlott, amikor a témával együtt a
szinkron)
hátteret is meg szeretné örökíteni.
A fényképezőgép rázkódása által előidézett
elmosódottság megakadályozása
érdekében állvány használata ajánlott.
Beállítás
354 Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval
Beállítás
Leírás
A vaku közvetlenül a zár becsukódása előtt
villan, fénycsóvát hozva létre a mozgó
fényforrások mögött. A fényképezőgép
rázkódása által előidézett elmosódottság
megakadályozása érdekében állvány
Szinkron a hátsó
használata ajánlott. Amennyiben e beállítás
redőnyre
M (szinkron a hátsó kiválasztását követően P vagy A módot
választ, a vaku mód Hosszú záridős
redőnyre)
szinkron beállításra áll. Felhívjuk figyelmét,
hogy ez a funkció műtermi
vakurendszerekkel nem használható, mert
nem valósítható meg a megfelelő
szinkronizálás.
s
Vaku kikapcsolva A vaku nem villan.
Rendelkezésre
áll
P, S, A, M
b, P, S, A, M
Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval 355
Vakukompenzáció
Vakukompenzációval a vakuteljesítmény –3 Fé és +1 Fé közötti
értékben, 1/3 Fé lépésekben módosítható, megváltoztatva ezzel a főtéma
háttérhez viszonyított fényerejét. A vakuteljesítmény növelésével a
főtéma világosabbá tehető, csökkentésével pedig elkerülhetők a
nemkívánatos világos részek vagy tükröződések. Általában válasszon
pozitív értéket a téma világosabbá, negatívat a sötétebbé tételéhez.
A vakukompenzáció értékét a fényképezés
menü Vakukompenzáció elemében adhatja
meg. A ±0,0-tól eltérő értékek esetén Y ikon
jelenik meg a kijelzőn és a funkciókijelzőn.
A normál vakuteljesítmény visszaállításához
állítsa a vakukompenzáció értékét ±0,0-ra.
A fényképezőgép kikapcsolása nem állítja alaphelyzetbe a
vakukompenzációt.
356 Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval
Vakuérték rögzítés
Ezzel a funkcióval rögzítheti a vakuteljesítményt, így a képeket a
vakuszint megváltoztatása nélkül újrakomponálhatja, és biztosíthatja,
hogy a vaku teljesítménye akkor is igazodjon a témához, ha az nem a kép
közepén helyezkedik el. A vakuteljesítményt az ISO érzékenység és a
rekeszérték módosulásának megfelelően automatikusan kiigazítja a
rendszer. A vakuérték b módban nem rögzíthető.
A vakuérték rögzítés használatához:
1 Rendelje hozzá a Vakuérték rögzítés
funkciót a fényképezőgép egyik
vezérlőgombjához.
Az f2 Egyéni beállításban (Egyéni
vezérléskiosztás) rendelje a Vakuérték
rögzítés funkciót az egyik
vezérlőgombhoz.
2 Csatlakoztasson egy CLS-kompatibilis vakuegységet.
Rögzítsen egy CLS-kompatibilis vakuegységet a fényképezőgép
vakupapucsára.
3 Állítsa a vakuegységet a megfelelő módba.
Kapcsolja be a vakuegységet, majd állítsa a Vakuvezérlés >
Vakuvezérlési mód menüpontot TTL vagy Automatikus külső
vaku beállításra (SB-5000, SB-500, SB-400 és SB-300 egység
használata esetén), vagy állítsa a vakuvezérlési módot TTL, mérő
elővillantás qA vagy mérő elővillantás A beállításra (más
vakuegységek használata esetén; részletes tájékoztatást a
vakuegységhez mellékelt dokumentációban talál).
Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval 357
4 Állítsa be az élességet.
Helyezze el a témát a kép
középpontjában, és az élesség
beállításához félig nyomja le a
kioldógombot.
5 Rögzítse a vakuszintet.
Miután meggyőződött arról, hogy a vaku
készenléti jelzőfénye (c) megjelent a
fényképezőgép kijelzőjén, nyomja meg az
1. lépésben kiválasztott vezérlőgombot.
A vakuegység a megfelelő vakuszint
meghatározásához mérő elővillantást
végez. A vakuteljesítmény ezen a szinten rögzül, és a fényképezőgép
kijelzőjén megjelenik a vakuérték rögzítés ikonja (r).
6 Komponálja újra a képet.
A vaku teljesítménye az 5. lépésben mért
értéken rögzül.
7 Készítse el a felvételt.
A felvétel elkészítéséhez nyomja le teljesen a kioldógombot. Igény
szerint további képek is készíthetők a vakuérték rögzítésének
feloldása nélkül.
8 Oldja fel a vakuérték rögzítést.
A vakuérték rögzítés feloldásához nyomja meg az 1. lépésben
kiválasztott vezérlőgombot. Győződjön meg arról, hogy a vakuérték
rögzítés ikon (r) már nem látható a kijelzőn.
358 Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval
Fényképezőgépre rögzített vakuegységek
adatai
Amikor az egységes vakuvezérlést támogató vakuegységet (vagyis
SB-5000, SB-500, SB-400 vagy SB-300 egységet) rögzít a fényképezőgép
vakupapucsára, akkor fénykép módban (0 15) a DISP gomb
megnyomásával megtekintheti a vaku adatait a fényképezőgép
kijelzőjén. A megjelenített információk a vakuvezérlési módtól függően
változók.
TTL
123
1 Vaku készenléti jelzőfénye ................ 350
2 Indirekt ikon (akkor jelenik meg, ha a
vakufejet megdöntötte felfelé)
3 Zoom pozícióra vonatkozó
figyelmeztetés (a zoomfej helytelen
beállítása esetén jelenik meg)
4 Vakuvezérlési mód ..................... 186, 352
FP jelző ...................................................265
5 Vakukompenzáció (TTL) ....................352
6 Vaku mód............................................... 354
7 Vakuérték rögzítés jelző ..................... 357
8 Vakukompenzáció ...............................356
4
5
6
7
8
Automatikus külső vaku
1
2
1 Vakuvezérlési mód ..................... 186, 352
FP jelző ...................................................265
2 Külső vaku automatikus
kompenzációja.................................... 352
Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval 359
Távolságprioritásos kézi
1
2
3
1 Vakuvezérlési mód ..................... 186, 352
FP jelző ................................................... 265
2 Vakukompenzáció
(távolságprioritásos kézi)..................352
3 Távolság .................................................352
Kézi
1
2
1 Vakuvezérlési mód ..................... 186, 352
FP jelző ................................................... 265
2 Vakuszint................................................ 352
Ismétlő vakuzás
1
2
3
1 Vakuvezérlési mód ..................... 186, 352
2 Vakuszint (teljesítmény).....................352
3 Kibocsátások száma (alkalom)..........352
Frekvencia..............................................352
360 Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval
D A vakuadatok és a fényképezőgép beállításai
A vaku információs kijelzőn megjelennek a
fényképezőgép kiválasztott beállításai, beleértve a
fényképezés módot, a záridőt, a rekeszértéket és
az ISO érzékenységet.
D Vakus beállítások módosítása
A vakus beállítások módosíthatók úgy is, hogy a
vaku információs kijelzőn megnyomja az i
gombot. A rendelkezésre álló beállítások a
vakuegységtől és a kiválasztott beállításoktól
függően eltérőek. Lehetőség van arra is, hogy
tesztvillantást végezzen a vakuval.
Fényképezés fényképezőgépre rögzített vakuval 361
Távoli vakus fényképezés
A fényképezőgép (fejlett vezeték nélküli megvilágítás vagy AWL révén)
használható egy vagy több távoli vakuegységgel. A fényképezőgép
vakupapucsára rögzített vakuegységek használatára vonatkozó
tájékoztatásért olvassa el a „Fényképezés fényképezőgépre rögzített
vakuval” részt (0 349).
Ebben a fejezetben a fényképezőgépre rögzített tartozékkal elvégezhető
műveleteket C ikonnal, a távoli vakuegységekkel elvégezhető műveleteket
pedig f ikonnal jelöljük. A f ikonnal jelölt műveletekről a vakuegységhez
mellékelt használati útmutató nyújt bővebb tájékoztatást.
Távoli vakuegységek használata
A távoli vakuegységek vezérelhetők a fényképezőgép vakupapucsára
rögzített vakuegység által kibocsátott optikai jelekkel (optikai AWL), vagy
a fényképezőgéphez csatlakoztatott (külön beszerezhető) WR-R10
távvezérlő által kibocsátott rádiós jelekkel (rádiós AWL). Ezek a
vakuvezérlési lehetőségek az alábbiak szerint kombinálhatók:
• Rádiós AWL egy vagy több távoli vakuegységgel
(0 364)
• Optikai AWL egy vagy több távoli vakuegységgel
(0 375)
• Rádiós AWL a vakupapucsra szerelt vakuegység
által nyújtott kiegészítő megvilágítással (0 374)
362 Távoli vakus fényképezés
• Rádiós AWL a vakupapucsra szerelt vakuegység
által biztosított optikai AWL-lel kombinálva
(0 383)
Távoli vakus fényképezés 363
Rádiós AWL
Rádiós AWL SB-5000 vakuegységekkel
használható. Csatlakoztasson egy WR-R10 vezeték
nélküli távvezérlőt a fényképezőgéphez, és
létesítsen vezeték nélküli kapcsolatot a
vakuegységek és a WR-R10 között.
Vezeték nélküli kapcsolat létrehozása
A rádiós AWL funkció használata előtt létesítsen vezeték nélküli
kapcsolatot a WR-R10 távvezérlő és a távoli vakuegységek között.
1 C: Csatlakoztassa a WR-R10 egységet.
További tájékoztatást a WR-R10 egységhez mellékelt
dokumentációban talál.
2 C: Válassza a Rádiós AWL menüpontot.
Válassza a fényképezés menü
Vakuvezérlés > Vezeték nélküli
vakuzás beállításai menüpontjának
Rádiós AWL elemét.
D A WR-R10 vezeték nélküli távvezérlő
A WR-R10 távvezérlőn futó firmware-t mindenképpen frissítse a 3.0-ás vagy
újabb verzióra; a firmware frissítésével kapcsolatos információkért látogasson el
a lakóhelyére vonatkozó Nikon honlapra.
364 Távoli vakus fényképezés
3 C: Válasszon csatornát.
Állítsa a WR-R10 csatornaválasztó gombját
a kívánt csatornára.
4 C: Válasszon összeköttetési módot.
Navigáljon a beállítás menü Vezeték
nélküli vezérlés beáll. > Összeköttetési
mód eleméhez, majd válasszon az alábbi
beállítások közül:
• Párosítás: A fényképezőgép csak olyan
készülékekhez kapcsolódik, amelyekkel
korábban már párosították; ezáltal kiküszöbölhető, hogy a
közelben működő egyéb eszközökről érkező jelek zavarják a
kapcsolatot. Mivel az egyes készülékek külön-külön párosítandók,
nagyobb számú eszköz csatlakoztatása esetén ajánlott a PIN
menüpont használata.
• PIN: Az azonos négyjegyű PIN-kóddal csatlakoztatott eszközök
kommunikációs kapcsolatban állnak egymással, így ez a menüpont
hasznos lehet a nagy számú távoli eszközt alkalmazó
fényképezéshez. Több azonos PIN-kóddal rendelkező
fényképezőgép esetén a vakuegységek kizárólag az elsőként
csatlakozott fényképezőgépről vezérelhetők, megakadályozva
ezzel a többi fényképezőgép csatlakozását (az érintett
fényképezőgépekhez csatlakozott WR-R10 egységek LED fényei
villognak).
Távoli vakus fényképezés 365
5 f: Hozzon létre vezeték nélküli kapcsolatot.
A távoli vakuegységeken válassza ki a rádiós AWL távoli módot,
állítsa az eszközöket a 3. lépésben megadott csatornára, majd a 4.
lépésben kiválasztott beállítás szerint párosítsa össze a távoli
egységeket a WR-R10 távvezérlővel:
• Párosítás: Indítsa el a párosítást a távoli egységen, majd nyomja meg
a WR-R10 párosító gombját. A párosítás akkor fejeződött be, ha a
WR-R10 és a vakuegység LINK jelzőfénye narancssárgán, illetve
zölden villog; a kapcsolat létrejöttét követően a távoli vakuegység
LINK jelzőfénye zölden világít.
• PIN: A távoli vakuegység vezérlőivel írja be a 4. lépésben megadott
PIN-kódot. A kapcsolat létrejöttét követően a távoli egység LINK
jelzőfénye zölden világít.
6 f: Ellenőrizze, hogy világít-e valamennyi vakuegység készenléti
jelzőfénye.
A rádiós AWL során a vaku készenléti jelzőfénye világít a
fényképezőgép kijelzőjén, amikor minden vakuegység készen áll.
D Távoli vakuegységek kijelzése
Az aktuálisan rádiós AWL funkcióval vezérelt vakuegységek megtekintéséhez
válassza a fényképezés menü Vakuvezérlés > Rádiós távoli vakuegység
adatai menüpontját. Az egyes egységek azonosítója (távoli vakuegység neve) az
adott vakuegység vezérlőivel módosítható.
Csatlakoztatott vakuegység
Csoport
366 Távoli vakus fényképezés
Vaku készenléti jelzőfénye
D Ismételt csatlakoztatás
Mindaddig, amíg a csatorna, az összeköttetési mód és az egyéb beállítások nem
változnak, a WR-R10 egység a távoli mód kiválasztásakor automatikusan
csatlakozik a már párosított vakukhoz, így a 3–5. lépés kihagyható. A kapcsolat
létrejöttét követően a vakuegység LINK jelzőfénye zölden világít.
Távoli vakus fényképezés 367
Vakus beállítások módosítása
Miután a fényképezés menüben kiválasztotta a Vakuvezérlés >
Vezeték nélküli vakuzás beállításai menüpont Rádiós AWL elemét,
válassza ki a Távoli vakuvezérlés menüpont Csoportvaku, Gyors
vezeték nélküli vezérlés vagy Távoli ismétlő elemét, és az alábbiak
szerint adja meg a beállításokat.
❚❚ Csoportvaku
Ebben a menüelemben külön-külön módosíthatja az egyes csoportok
beállításait.
1 C: Válassza a Csoportvaku
menüpontot.
Válassza a fényképezés menü
Vakuvezérlés > Távoli vakuvezérlés
menüpontjának Csoportvaku elemét.
2 C: Válassza a Csoportvakuzási
beállítások lehetőséget.
Jelölje ki a vakuvezérlés kijelző
Csoportvakuzási beállítások elemét, és
nyomja meg a 2 gombot.
3 C: Válassza ki a kívánt vakuvezérlési
módot.
Adja meg a vezérlő vaku és az egyes
csoportokba tartozó vakuegységek
vakuvezérlési módját és vakuszintjét:
• TTL: i-TTL vakuvezérlés
• qA: Automatikus rekesz (csak
kompatibilis vakuegységekkel áll rendelkezésre)
• M: A vakuszint kézi beállítása
• – – (ki): Az egységek nem villannak, és a vakuszint nem módosítható
368 Távoli vakus fényképezés
4 f: Csoportosítsa a távoli vakuegységeket.
Válasszon csoportot (A–F) az egyes távoli vakuegységek számára.
A vezérlő vaku legfeljebb 18 vakuegység vezérlésére képes,
bármilyen kombinációban.
5 C/f: Állítsa össze a felvételt.
Állítsa össze a felvételt, és helyezze el a vakuegységeket. Részletes
tájékoztatást a vakuegységekhez mellékelt dokumentációban talál.
A vakuegységek elhelyezését követően nyomja meg a
vakuinformációs kijelző i gombját (0 386), majd válassza a
c Tesztvillantás lehetőséget, és a vakuegységek által kibocsátott
tesztvillantás alapján ellenőrizze megfelelő működésüket.
6 C: Készítse el a felvételt.
Távoli vakus fényképezés 369
❚❚ Gyors vezeték nélküli vezérlés
Ebben a beállításban szabályozhatja az A és B csoport általános
vakukompenzációját, valamint az A és B csoport közötti relatív
egyensúlyt, miközben a C csoport teljesítményét manuálisan állítja be.
1 C: Válassza a Gyors vezeték nélküli
vezérlés menüpontot.
Válassza a fényképezés menü
Vakuvezérlés > Távoli vakuvezérlés
menüpontjának Gyors vezeték nélküli
vezérlés elemét.
2 C: Válassza a Gyors vez. nélk. vezérlés
beáll. menüpontot.
Jelölje ki a vakuvezérlés kijelző Gyors vez.
nélk. vezérlés beáll. elemét, és nyomja
meg a 2 gombot.
3 C: Adja meg a vakuk beállításait.
Válassza ki az A és B csoport közötti
egyensúlyt.
Adja meg az A és B csoport
vakukompenzációját.
370 Távoli vakus fényképezés
Határozza meg a vakuvezérlési módot és a
vakuszintet a C csoport egységei számára:
• M: A vakuszint kézi beállítása.
• – –: A C csoport egységei nem villannak.
4 f: Csoportosítsa a távoli vakuegységeket.
Adja meg a kívánt csoportot (A, B vagy C). A vezérlő vaku legfeljebb
18 vakuegység vezérlésére képes, bármilyen kombinációban.
5 C/f: Állítsa össze a felvételt.
Állítsa össze a felvételt, és helyezze el a vakuegységeket. Részletes
tájékoztatást a vakuegységekhez mellékelt dokumentációban talál.
A vakuegységek elhelyezését követően nyomja meg a
vakuinformációs kijelző i gombját (0 386), majd válassza a
c Tesztvillantás lehetőséget, és a vakuegységek által kibocsátott
tesztvillantás alapján ellenőrizze megfelelő működésüket.
6 C: Készítse el a felvételt.
Távoli vakus fényképezés 371
❚❚ Távoli ismétlő
Ebben a beállításban a vakuegységek a zár nyitva tartása alatt egymás
után többször villannak, többszörös expozíció hatását keltve a képen.
1 C: Válassza a Távoli ismétlő
menüpontot.
Válassza a fényképezés menü
Vakuvezérlés > Távoli vakuvezérlés
menüpontjának Távoli ismétlő elemét.
2 C: Válassza a Távoli ismétlés beállításai
menüpontot.
Jelölje ki a vakuvezérlés kijelzőn a Távoli
ismétlés beállításai elemet, és nyomja
meg a 2 gombot.
3 C: Adja meg a vakuk beállításait.
Válassza ki a vakuszintet (Teljesítm.), a
vakuegységek által kibocsátott villantások
maximális számát (Alkalom) és a
másodpercenkénti villantások számát
(Frekvencia).
Engedélyezze vagy tiltsa le a kiválasztott
csoportok működését. A kiválasztott
csoport működésének engedélyezéséhez
válassza az ON (Be), letiltásához pedig a
– – lehetőséget.
4 f: Csoportosítsa a távoli vakuegységeket.
Válasszon csoportot (A–F) az egyes távoli vakuegységek számára.
A vezérlő vaku legfeljebb 18 vakuegység vezérlésére képes,
bármilyen kombinációban.
372 Távoli vakus fényképezés
5 C/f: Állítsa össze a felvételt.
Állítsa össze a felvételt, és helyezze el a vakuegységeket. Részletes
tájékoztatást a vakuegységekhez mellékelt dokumentációban talál.
A vakuegységek elhelyezését követően nyomja meg a
vakuinformációs kijelző i gombját (0 386), majd válassza a
c Tesztvillantás lehetőséget, és a vakuegységek által kibocsátott
tesztvillantás alapján ellenőrizze megfelelő működésüket.
6 C: Készítse el a felvételt.
Távoli vakus fényképezés 373
Vakupapucsra rögzített vakuegység hozzáadása
A rádiós vezérlésű vakuegységek az összes alább
felsorolt, a fényképezőgép vakupapucsára szerelt
vakuegységgel használhatók:
• SB-5000: Csatlakoztatása előtt állítsa a
vakuegységet rádiós vezérlésű vezérlő vaku
módba (d ikon jelenik meg a kijelző bal felső
sarkában), majd válassza a csoportos vagy a távoli ismétlő
vakuvezérlési módot. Amint az egység csatlakozott, a beállítások
módosíthatók a vakuegység vezérlőivel, illetve a fényképezőgép
menüiben a Csoportvakuzási beállítások > Vezérlő vaku
menüpontban vagy a Távoli ismétlés beállításai kijelző „M” pontja
alatt megjelenő beállításokkal.
• SB-910, SB-900, SB-800, SB-700, SB-600: Állítsa a vakut önálló használatra,
majd a vakun található vezérlőgombokkal módosítsa a vaku
beállításait.
• SB-500, SB-400, SB-300: Rögzítse az egységet a fényképezőgépre, majd
módosítsa a beállításokat a fényképezőgép Csoportvakuzási
beállítások > Vezérlő vaku menüpontjában.
374 Távoli vakus fényképezés
Optikai AWL
A távoli vakuegységek a fényképezőgép
vakupapucsára rögzített, vezérlő vakuként működő
külső vakuegység által kibocsátott optikai jelekkel
is vezérelhetők (optikai AWL; a kompatibilis
vakuegységekről „A Nikon Kreatív Megvilágítási
Rendszere” részben tájékozódhat, 0 408).
Amennyiben a szóban forgó vaku egy SB-5000 vagy SB-500 egység, a
beállítások a fényképezőgéppel is megadhatók (lásd alább); más
vakuegységek használatakor a beállításokat a vakuegység vezérlőivel
adhatja meg, az egységhez mellékelt dokumentációban leírtak szerint.
A vakuk elhelyezéséről és más témákról a vakuegységekhez mellékelt
dokumentációban talál bővebb útmutatást.
Optikai AWL használata SB-5000 és SB-500 egységgel
Rögzítse a vakuegységet a fényképezőgép
vakupapucsára, és válassza a fényképezés
menü Vakuvezérlés > Vezeték nélküli
vakuzás beállításai menüpontjának Optikai
AWL elemét. A csoportvaku beállításai a
Vakuvezérlés > Távoli vakuvezérlés
menüpontban adhatók meg; SB-5000
vakuegység használata esetén a Távoli vakuvezérlés menüpont
tartalmaz egy Gyors vezeték nélküli vezérlés és Távoli ismétlő
beállítást is.
D Az SB-5000 egység
Amikor SB-5000 egységet rögzített a fényképezőgép vakupapucsára, a
Vakuvezérlés menüpont beállításai a vakuegységen lévő vezérlőkkel is
módosíthatók.
Távoli vakus fényképezés 375
❚❚ Csoportvaku
Ebben a menüelemben külön-külön módosíthatja az egyes csoportok
beállításait.
1 C: Válassza a Csoportvaku
menüpontot.
Válassza a fényképezés menü
Vakuvezérlés > Távoli vakuvezérlés
menüpontjának Csoportvaku elemét.
2 C: Válassza a Csoportvakuzási
beállítások lehetőséget.
Jelölje ki a vakuvezérlés kijelző
Csoportvakuzási beállítások elemét, és
nyomja meg a 2 gombot.
3 C: Adja meg a vezérlő vaku beállításait.
Adja meg a vezérlő vaku és az egyes
csoportokba tartozó vakuegységek
vakuvezérlési módját és vakuszintjét:
• TTL: i-TTL vakuvezérlés
• qA: Automatikus rekesz (csak
kompatibilis vakuegységekkel áll
rendelkezésre)
• M: A vakuszint kézi beállítása
• – – (ki): Az egységek nem villannak, és a vakuszint nem módosítható
376 Távoli vakus fényképezés
Válasszon csatornát a vezérlő vaku
számára. Amennyiben a távoli
vakuegységek között SB-500 egység is
található, akkor a 3. csatornát kell
választania, ellenkező esetben
megadhatja az 1–4. közötti csatornák
bármelyikét.
4 f: Állítsa a távoli vakuegységeket a vezérlő vaku számára
meghatározott csatornára.
Állítsa a távoli vakuegységeket a 3. lépésben kiválasztott csatornára.
5 f: Csoportosítsa a távoli vakuegységeket.
Válasszon csoportot az egyes távoli vakuegységek számára (az A, B és
C, illetve SB-500 egység vezérlő vakuként való használata esetén az A
és B lehetőségek közül). Bár nincs korlátozva a használható távoli
vakuegységek száma, praktikussági szempontból ajánlatos
csoportonként legfeljebb hármat alkalmaznia. Ennél több távoli
vakuegység használatakor ugyanis az általuk kibocsátott fény rontja
a teljesítményüket.
6 C/f: Állítsa össze a felvételt.
Állítsa össze a felvételt, és helyezze el a vakuegységeket. Részletes
tájékoztatást a vakuegységekhez mellékelt dokumentációban talál.
A vakuegységek elhelyezését követően a vezérlő vaku
tesztgombjának megnyomásával végezzen tesztvillantást, és
ellenőrizze az egységek megfelelő működését. A vakuegységeken
úgy is végezhet tesztvillantást, hogy megnyomja a vakuinformációs
kijelzőn található i gombot (0 386), majd kiválasztja a
c Tesztvillantás lehetőséget.
7 C/f: Készítse el a felvételt.
Miután ellenőrizze, hogy minden vakuegység készenléti jelzőfénye
világít, készítse el a fényképet.
Távoli vakus fényképezés 377
❚❚ Gyors vezeték nélküli vezérlés (csak SB-5000 esetén)
Ebben a beállításban szabályozhatja az A és B csoport általános
vakukompenzációját, valamint az A és B csoport közötti relatív
egyensúlyt, miközben a C csoport teljesítményét manuálisan állítja be.
1 C: Válassza a Gyors vezeték nélküli
vezérlés menüpontot.
Válassza a fényképezés menü
Vakuvezérlés > Távoli vakuvezérlés
menüpontjának Gyors vezeték nélküli
vezérlés elemét.
2 C: Válassza a Gyors vez. nélk. vezérlés
beáll. menüpontot.
Jelölje ki a vakuvezérlés kijelző Gyors vez.
nélk. vezérlés beáll. elemét, és nyomja
meg a 2 gombot.
3 C: Adja meg a vakuk beállításait.
Válassza ki az A és B csoport közötti
egyensúlyt.
Adja meg az A és B csoport
vakukompenzációját.
378 Távoli vakus fényképezés
Határozza meg a vakuvezérlési módot és a
vakuszintet a C csoport egységei számára:
• M: A vakuszint kézi beállítása
• – –: A C csoport egységei nem villannak.
Válasszon csatornát a vezérlő vaku
számára. Amennyiben a távoli
vakuegységek között SB-500 egység is
található, akkor a 3. csatornát kell
választania, ellenkező esetben
megadhatja az 1–4. közötti csatornák
bármelyikét.
4 f: Állítsa a távoli vakuegységeket a vezérlő vaku számára
meghatározott csatornára.
Állítsa a távoli vakuegységeket a 3. lépésben kiválasztott csatornára.
5 f: Csoportosítsa a távoli vakuegységeket.
Adja meg a kívánt csoportot (A, B vagy C). Bár nincs korlátozva a
használható távoli vakuegységek száma, praktikussági szempontból
ajánlatos csoportonként legfeljebb hármat alkalmaznia. Ennél több
távoli vakuegység használatakor ugyanis az általuk kibocsátott fény
rontja a teljesítményüket.
6 C/f: Állítsa össze a felvételt.
Állítsa össze a felvételt, és helyezze el a vakuegységeket. Részletes
tájékoztatást a vakuegységekhez mellékelt dokumentációban talál.
A vakuegységek elhelyezését követően a vezérlő vaku
tesztgombjának megnyomásával végezzen tesztvillantást, és
ellenőrizze az egységek megfelelő működését. A vakuegységeken
úgy is végezhet tesztvillantást, hogy megnyomja a vakuinformációs
kijelzőn található i gombot (0 386), majd kiválasztja a
c Tesztvillantás lehetőséget.
Távoli vakus fényképezés 379
7 C/f: Készítse el a felvételt.
Miután ellenőrizze, hogy minden vakuegység készenléti jelzőfénye
világít, készítse el a fényképet.
❚❚ Távoli ismétlő (csak SB-5000 esetén)
Ebben a beállításban a vakuegységek a zár nyitva tartása alatt egymás
után többször villannak, többszörös expozíció hatását keltve a képen.
1 C: Válassza a Távoli ismétlő
menüpontot.
Válassza a fényképezés menü
Vakuvezérlés > Távoli vakuvezérlés
menüpontjának Távoli ismétlő elemét.
2 C: Válassza a Távoli ismétlés beállításai
menüpontot.
Jelölje ki a vakuvezérlés kijelzőn a Távoli
ismétlés beállításai elemet, és nyomja
meg a 2 gombot.
380 Távoli vakus fényképezés
3 C: Adja meg a vakuk beállításait.
Válassza ki a vakuszintet (Teljesítm.), a
vakuegységek által kibocsátott villantások
maximális számát (Alkalom) és a
másodpercenkénti villantások számát
(Frekvencia).
Engedélyezze vagy tiltsa le a kiválasztott
csoportok működését. A kiválasztott
csoport működésének engedélyezéséhez
válassza az ON (Be), letiltásához pedig a
– – lehetőséget.
Válasszon csatornát a vezérlő vaku
számára. Amennyiben a távoli
vakuegységek között SB-500 egység is
található, akkor a 3. csatornát kell
választania, ellenkező esetben
megadhatja az 1–4. közötti csatornák
bármelyikét.
4 f: Állítsa a távoli vakuegységeket a vezérlő vaku számára
meghatározott csatornára.
Állítsa a távoli vakuegységeket a 3. lépésben kiválasztott csatornára.
Távoli vakus fényképezés 381
5 f: Csoportosítsa a távoli vakuegységeket.
Válasszon csoportot (A, B vagy C) az egyes távoli vakuegységek
számára. Bár nincs korlátozva a használható távoli vakuegységek
száma, praktikussági szempontból ajánlatos csoportonként
legfeljebb hármat alkalmaznia. Ennél több távoli vakuegység
használatakor ugyanis az általuk kibocsátott fény rontja a
teljesítményüket.
6 C/f: Állítsa össze a felvételt.
Állítsa össze a felvételt, és helyezze el a vakuegységeket. Részletes
tájékoztatást a vakuegységekhez mellékelt dokumentációban talál.
A vakuegységek elhelyezését követően a vezérlő vaku
tesztgombjának megnyomásával végezzen tesztvillantást, és
ellenőrizze az egységek megfelelő működését. A vakuegységeken
úgy is végezhet tesztvillantást, hogy megnyomja a vakuinformációs
kijelzőn található i gombot (0 386), majd kiválasztja a
c Tesztvillantás lehetőséget.
7 C/f: Készítse el a felvételt.
Miután ellenőrizze, hogy minden vakuegység készenléti jelzőfénye
világít, készítse el a fényképet.
D Optikai AWL
A távoli vakuegységek érzékelőjét úgy helyezze el, hogy az képes legyen a
vezérlő vaku által kibocsátott fény érzékelésére (különös gondossággal járjon el,
ha a fényképezőgépet nem helyezte állványra). A távoli vakuegységekről
semmiképpen ne érkezzen közvetlen fény vagy erős tükröződés a
fényképezőgép objektívére (TTL módban) vagy a távoli vakuegységek
fotocelláira (qA módban), mivel ez zavarhatja az expozíciót. Annak érdekében,
hogy a vezérlő vaku által kibocsátott alacsony intenzitású időzített villanások ne
jelenjenek meg a rövid hatótávolsággal készülő fényképeken, válasszon
alacsony ISO érzékenységet vagy kis rekeszt (nagy f-értéket). A távoli
vakuegységek elhelyezését követően készítsen egy próbafelvételt, és ellenőrizze
az eredményt a fényképezőgép kijelzőjén.
382 Távoli vakus fényképezés
Optikai/rádiós AWL
Az optikai és a rádiós AWL egyidejűleg is
használható. A rádiós vakuvezérlést a
fényképezőgéphez csatlakoztatott WR-R10
távvezérlő biztosítja, az optikai vezérléshez pedig
SU-800 vezeték nélküli vakuvezérlőre vagy a
fényképezőgép vakupapucsára rögzített SB-910,
SB-900, SB-800, SB-700 vagy SB-500 vakuegységre van szükség.
Folytatás előtt létesítsen vezeték nélküli kapcsolatot a rádiós vezérlésű
vakuegységek és a WR-R10 távvezérlő között (0 364). Amennyiben
SB-500 egységet rögzített a fényképezőgép vakupapucsára, a
fényképezés menüben válassza a Vakuvezérlés > Vezeték nélküli
vakuzás beállításai menüpont Optikai/rádiós AWL elemét; más
vakuegységek vagy SU-800 használatakor a készülék automatikusan
kiválasztja ezt a beállítást.
Ilyenkor a Távoli vakuvezérlés
menüpontban kizárólag a Csoportvaku
lehetőség áll rendelkezésre. Válasszon
csoportot (A–F) az egyes távoli vakuegységek
számára. Az optikai vezérlésű vakuegységeket
az A–C csoportokba, a rádiós vezérlésű
egységeket a D–F csoportokba rendezze
(a D–F csoportok beállításainak megjelenítéséhez a csoportvakuzási
beállítások kijelzőjén nyomja meg a 1 és a 3 gombot).
Távoli vakus fényképezés 383
Vakuegységek adatainak megtekintése
A fényképezőgép meg tudja jeleníteni a vakupapucsára rögzített és
optikai AWL kapcsolathoz vezérlő vakuként konfigurált SB-5000 és
SB-500 vakuegységek, valamint a WR-R10 egységgel rádiós AWL
kapcsolaton keresztül vezérelt távoli vakuegységek adatait.
A vakuadatok fénykép módban (0 15), a DISP gomb megnyomásával
tekinthetők meg a fényképezőgép kijelzőjén. A megjelenített
információk a vakuvezérlési módtól függően változók.
Csoportvaku
1
2
3
4
384 Távoli vakus fényképezés
5
6
1 Vaku készenléti jelzőfénye 1 .............. 364
2 Távoli vakuvezérlés .............................188
FP jelző ................................................... 265
3 Távoli vakuvezérlési mód 2 ....... 187, 188
4 Csoportvaku vezérlési mód 3 .... 368, 376
Csoportvaku mód ....................... 368, 376
Vakuszint (teljesítmény)/
vakukompenzáció ..................... 368, 376
5 Csatorna 2 ...................................... 187, 364
6 Összeköttetési mód 4........................... 364
Gyors vezeték nélküli vezérlés
1
2
3
4
5
6
7
8
1 Vaku készenléti jelzőfénye 1 ..............364
2 Távoli vakuvezérlés ............................. 188
FP jelző ...................................................265
3 Távoli vakuvezérlési mód 2 ....... 187, 188
4 A : B arány ..................................... 370, 378
5 Vakukompenzáció ......................370, 378
6 C csoport vakuvezérlési módja és
vakuszintje (teljesítménye).....370, 378
7 Csatorna 2 ...................................... 187, 364
8 Összeköttetési mód 4........................... 364
Távoli ismétlő
1 2 3
4
5
6
7
8
Vaku készenléti jelzőfénye 1 ..............364
Távoli vakuvezérlés ............................. 188
Vakuszint (teljesítmény)............ 372, 380
Távoli vakuvezérlési mód 2 ....... 187, 188
Kibocsátások száma
(alkalom) ..................................... 372, 380
Frekvencia..................................... 372, 380
6 Csoport állapota (engedélyezett/
letiltott) ........................................ 372, 380
7 Csatorna 2 ...................................... 187, 364
8 Összeköttetési mód 4........................... 364
1
2
3
4
5
1 Rádiós AWL módban jelenik meg, amikor az összes vakuegység készen áll.
2 Az optikai AWL-t Y, a rádiós AWL-t Z, a vegyes optikai és rádiós AWL-t Y és Z ikon jelzi. Vegyes
optikai és rádiós AWL esetén az optikai AWL csatornája csak akkor jelenik meg, ha a vezérlő vaku szerepét egy
SB-500 vakuegység tölti be.
3 Vegyes optikai és rádiós AWL használata esetén mindegyik csoport ikonja megjelenik.
4 Csak akkor jelenik meg, amikor rádiós AWL-t vagy vegyes optikai és rádiós AWL-t használ.
Távoli vakus fényképezés 385
D A vakuadatok és a fényképezőgép beállításai
A vaku információs kijelzőn megjelennek a
fényképezőgép kiválasztott beállításai, beleértve a
fényképezés módot, a záridőt, a rekeszértéket és
az ISO érzékenységet.
D Vakus beállítások módosítása
A vakus beállítások módosíthatók úgy is, hogy a
vaku információs kijelzőn megnyomja az i
gombot. A rendelkezésre álló beállítások a
vakuegységtől és a kiválasztott beállításoktól
függően eltérőek. Lehetőség van arra is, hogy
tesztvillantást végezzen a vakuval.
386 Távoli vakus fényképezés
Hibaelhárítás
Az alábbi lépéseket követve esetleg ön is megoldhatja a fényképezőgép
működésével kapcsolatos problémákat. Mielőtt tehát a forgalmazóhoz
vagy egy hivatalos Nikon szervizhez fordul, járja végig az alábbi
lépéseket.
1.
LÉPÉS
2.
LÉPÉS
3.
LÉPÉS
4.
Az útmutató alábbi részeiben tekintse át a gyakori problémák listáját:
• „Problémák és megoldásuk” (0 388)
• „Figyelmeztető jelzések és hibaüzenetek” (0 394)
Kapcsolja ki a fényképezőgépet, és távolítsa el az akkumulátort. Várjon körülbelül egy
percet, helyezze vissza az akkumulátort, majd kapcsolja be a fényképezőgépet.
D Ha éppen csak befejezte a felvételkészítést, az akkumulátor eltávolítása előtt várjon
legalább egy percet, mert a fényképezőgép valószínűleg még írja az adatokat a
memóriakártyára.
Látogasson el a Nikon weboldalára.
Az ön országára vagy régiójára vonatkozó weboldalunkon felhasználói
támogatást kaphat és választ találhat a gyakran feltett kérdésekre
(0 xxii). A fényképezőgépén futó firmware legújabb verzióját az alábbi
oldalról töltheti le:
https://downloadcenter.nikonimglib.com
Konzultáljon egy hivatalos Nikon szervizzel.
LÉPÉS
D Alapbeállítások visszaállítása
Az aktuális beállításoktól függően előfordulhat, hogy bizonyos menüelemek és
egyéb funkciók nem használhatók. A szürkén megjelenő menüelemek és a nem
elérhető funkciók használatához a beállítás menü Minden beállítás alapértékre
menüpontjában próbálja meg visszaállítani a beállítások alapértékét (0 313).
Felhívjuk figyelmét, hogy a visszaállítás érinti a vezeték nélküli hálózat profiljait,
a szerzői jogi információkat és a felhasználó által megadott egyéb beállításokat
is. Javasoljuk, hogy a visszaállítás végrehajtása előtt a beállítás menü Beállítások
mentése/betöltése elemének segítségével mentse el a beállításokat.
Hibaelhárítás 387
Problémák és megoldásuk
Az alábbiakban ismertetjük néhány gyakori probléma megoldását.
Akkumulátor/kijelző
A fényképezőgép be van kapcsolva, de nem reagál: Várja meg, amíg a felvétel rögzítése
befejeződik. Ha a probléma továbbra is fennáll, kapcsolja ki a fényképezőgépet. Ha
a fényképezőgép nem kapcsol ki, távolítsa el, majd tegye be újra az akkumulátort,
vagy – hálózati tápegység használatakor – válassza le, majd csatlakoztassa újra a
hálózati tápegységet. Vegye figyelembe, hogy az éppen rögzítés alatt álló adatok
elvesznek, a már rögzített adatokra azonban nincs hatással az áramforrás
eltávolítása vagy lekapcsolása.
Nem kapcsol be a kereső vagy a monitor:
• A monitor mód gombbal válasszon másik monitor módot (előfordulhat, hogy
először a beállítás menü Monitor mód kiválaszt. korlát. menüpontjában
engedélyeznie kell a kívánt módot).
• A szem érzékelőn lévő por, textilfoszlányok és más idegen anyagok
akadályozhatják az érzékelő megfelelő működését. Pumpával tisztítsa meg a
szem érzékelőt.
A kereső képe életlen: A dioptriaszabályzó elforgatásával állítsa be a kereső élességét.
Ha ez nem oldja meg a problémát, válassza ki az AF-S módot, az egypontos AF
beállítást és a középső élességpontot, majd helyezzen egy nagy kontrasztú témát
a középső élességpontba, és az élességállításhoz nyomja le félig a kioldógombot.
Ha a fényképezőgép beállította az élességet, használja a dioptriaszabályzót a téma
élesítéséhez a keresőben.
A kijelzők figyelmeztetés nélkül kikapcsolnak: Válasszon hosszabb késleltetési időt a c3
Egyéni beállításban (Kikapcsolás késleltetése).
A funkciókijelző nem reagál és halvány: A funkciókijelző reakcióideje és fényereje a
hőmérséklet függvényében változó.
388 Hibaelhárítás
Fényképezés
A fényképezőgép lassan kapcsolódik be: Töröljön fájlokat vagy mappákat.
A kioldógomb nem működtethető:
• A memóriakártya megtelt.
• A beállítás menü Üres foglalattal nincs kiold. menüpontjának Kioldás zárolva
lehetőségét választotta, és nincs memóriakártya a gépben.
• S módot választott Bulb (Hosszú expozíció) vagy Time (Időzített) záridő beállítással.
A fényképezőgép lassan reagál a kioldógombra: Válassza a d4 Egyéni beállítás
(Expozíciókésleltetés mód) Ki elemét.
Sorozatfelvétel kioldási módokban a fényképezőgép a kioldógomb minden lenyomásakor csak
egyetlen felvételt készít: Kapcsolja ki a HDR funkciót.
Életlenek a fényképek: Az élesség automatikus beállításához válassza az AF-S, az AF-C
vagy az AF-F élességállítási módot. Amennyiben a fényképezőgép nem tudja
automatikusan beállítani az élességet (0 53), használjon kézi élességállítást vagy
élességrögzítést.
Nem hallatszik hangjelzés:
• A Ki lehetőséget választotta a beállítás menü Hangjelzés beállítása >
Hangjelzés be/ki menüpontjában.
• AF-C beállítást adott meg élességállítási módnak.
• A Be lehetőséget választotta a fényképezés menü Néma fényképezés
menüpontjában.
• A fényképezőgép videó módban van.
Nem használható az összes záridő: Vakut használ. A vakuszinkron sebességét az e1
Egyéni beállításban határozhatja meg (Vakuszinkron sebessége); kompatibilis
vakuegység csatlakoztatása esetén a záridők teljes tartományának használatához
válassza az 1/200 mp (Automatikus FP) beállítást.
Az élesség nem rögzül a kioldógomb félig történő lenyomásakor: AF-C élességállítási módban
az élesség a segédválasztó közepének megnyomásával rögzíthető.
Nem választható másik élességpont: Az élességpont-választás nem áll rendelkezésre
automatikus AF mező használatakor; válasszon másik AF mező módot.
A fényképezőgép lassan rögzíti a képeket: Kapcsolja ki a hosszú expozíció
zajcsökkentését.
Hibaelhárítás 389
A fényképek és a videók expozíciója eltér a kijelzőn megjelenített előnézettől: Amennyiben
ellenőrizni kívánja az expozíciót és a színeket befolyásoló beállítások
módosításának hatásait, állítsa Be értékre a d8 Egyéni beállítást (Beállítások
alkalm. az élő nézetre). Felhívjuk figyelmét, hogy a Monitor fényereje és a
Kereső fényereje menüpont értékének módosítása nincs hatással a
fényképezőgéppel rögzített képekre.
Videó módban vibrálás vagy sávosodás jelentkezik: Válasszon olyan beállítást a
videofelvétel menü Vibrációcsökkentés menüpontjában, amely megfelel a helyi
elektromos hálózat frekvenciájának.
Fényes területek vagy sávok jelennek meg az objektíven át látható képen: A felvétel
komponálása során villogó fény, vaku fénye vagy egyéb rövid időre felvillanó
fényforrás jelenik meg a képen.
Foltok jelennek meg a fényképeken: Tisztítsa meg az objektív elülső és hátsó elemét. Ha
a probléma továbbra is fennáll, tisztítsa meg a képérzékelőt.
A felvételkészítés váratlanul megszakad, vagy el sem indul: A felvételkészítés a
fényképezőgép belső áramköreinek védelme érdekében automatikusan
befejeződhet magas környezeti hőmérséklet esetén, illetve ha a fényképezőgépet
hosszabb ideig használta sorozatfelvételre, videók rögzítésére vagy hasonló
műveletekre. Amennyiben a fényképezőgép túlmelegedése miatt nem tudja
folytatni a felvételkészítést, várja meg, amíg a belső áramkörök lehűlnek, és
próbálkozzon újra. A fényképezőgép külső burkolata is felmelegedhet, de ez nem
utal hibás működésre.
Felvételkészítés során képhiba jelentkezik a kijelzőn: Véletlenszerűen elhelyezkedő fényes
képpontok, köd vagy vonalak formájában képzaj, illetve nem várt színek
jelenhetnek meg, ha kinagyítja az objektíven át látható képet. Véletlenszerűen
elhelyezkedő fényes képpontok, köd vagy fényes foltok akkor is megjelenhetnek,
amikor felvételkészítés közben a fényképezőgép belső áramköreinek
hőmérséklete megemelkedik; kapcsolja ki a használaton kívüli fényképezőgépet.
Magas ISO érzékenység esetén a képzaj észrevehetőbbé válhat hosszú
expozícióknál vagy magas hőmérsékletű fényképezőgéppel rögzített képeken.
Felhívjuk figyelmét, hogy a kijelzőn jelentkező képzaj eloszlása eltérhet a végső
képen látható képzaj eloszlásától. A képzaj csökkentése érdekében módosítsa az
ISO érzékenységet, a záridőt, az Aktív D-Lighting értékét vagy a hasonló
beállításokat.
390 Hibaelhárítás
A fényképezőgép nem tudja bemérni a fehéregyensúly értékét: A téma túl sötét vagy túl
világos.
Bizonyos képek nem állíthatók be forrásként a felhasználói fehéregyensúly méréséhez: A szóban
forgó képek más fényképezőgép-modellel készültek.
A fehéregyensúly-sorozat nem áll rendelkezésre:
• A képminőség beállítása NEF (RAW) vagy NEF + JPEG.
• Be van kapcsolva a többszörös expozíció vagy a HDR (széles dinamikatartomány)
fényképezés.
A Picture Control beállítások hatásai képenként változók: Automatikus beállítást adott meg
a Picture Control beállítása menüpontban, Automatikus értéken alapuló Picture
Control beállítást választott, vagy A (automatikus) értékre állította a Gyors élesség
menüpontot, illetve a kontrasztot vagy a színtelítettséget. Ha egy
fényképsorozaton keresztül egyenletes eredményt szeretne elérni, válasszon
másik beállítást.
A fénymérési mód nem módosítható: Érvényben van az automatikus expozíció rögzítése
funkció.
Az expozíciókompenzáció nem használható: Válassza a P, az S vagy az A módot.
Hosszú időtartamú expozícióknál színes foltok vagy más képhibák formájában zaj jelentkezik:
Kapcsolja be a hosszú expozíció zajcsökkentését.
Az AF-segédfény nem világít:
• Állítsa Be értékre az a12 Egyéni beállítást (Beépített AF-segédfény).
• A segédfény nem világít videó módban, valamint AF-C és MF élességállítási
módban.
Nem rögzül hang a videókhoz: A Mikrofon ki beállítást választotta a videofelvétel menü
Mikrofon érzékenység menüpontjában.
Visszajátszás
Nem lehet visszajátszani NEF (RAW) képeket: A képek NEF + JPEG képminőség-beállítással
készültek.
A fényképezőgép nem jeleníti meg a más fényképezőgéppel rögzített képeket: Előfordulhat,
hogy a más márkájú fényképezőgéppel készült fényképek nem jelennek meg
megfelelően.
Egyes képek nem jelennek meg visszajátszás közben: Válassza a Visszajátszás mappa
menüpont Összes elemét.
Az „álló” (portré) tájolású fényképek „fekvő” (tájkép) tájolással jelennek meg:
• Válassza a visszajátszás menü Képelforgatás álló helyzetbe menüpontjának Be
elemét.
• A képek közvetlenül az elkészítésük utáni megtekintés céljára jelennek meg.
• A fényképezőgép felfelé vagy lefelé mutatott, amikor a fénykép készült.
Hibaelhárítás 391
Bizonyos képek nem törölhetők: A képek védettek. Szüntesse meg a védelmüket.
Bizonyos képek nem retusálhatók: A képek nem szerkeszthetők ezzel a
fényképezőgéppel.
A fényképezőgépen megjelenő üzenet azt állítja, hogy a mappa nem tartalmaz képeket: Válassza
a Visszajátszás mappa menüpont Összes elemét.
Bizonyos képek nem nyomtathatók: A NEF (RAW) és a TIFF képek nem nyomtathatók
közvetlen USB-kapcsolaton keresztül. Másolja át a fényképeket számítógépre, és
nyomtassa ki a Capture NX-D alkalmazással. A NEF (RAW) fényképek JPEG
formátumba menthetők a retusálás menü NEF (RAW) feldolgozás
menüpontjában.
A képek nem jeleníthetők meg HDMI-eszközökön: Győződjön meg arról, hogy a
csatlakozáshoz (külön beszerezhető) HDMI-kábelt használ.
A felvételek HDMI-eszközökre való továbbítása nem az elvárt módon működik:
• Ellenőrizze, hogy megfelelően csatlakozik-e a HDMI-kábel.
• Válassza a Ki beállítást a beállítás menü HDMI > Speciális > Külső eszköz
rögzítésvezérlése menüpontjában.
• Válassza ki a beállítás menü Minden beállítás alapértékre elemét, majd
ellenőrizze újra a helyes működést.
A Capture NX-D porszemcse-eltávolítási funkciójával nem érhető el a kívánt hatás: A képérzékelő
tisztítása megváltoztatja a képérzékelőre került por helyzetét. A képérzékelő
tisztítását megelőzően rögzített porszemcse-eltávolítási referenciaadatok nem
használhatók a képérzékelő tisztítása után készített fényképekkel; és hasonló
módon a képérzékelő tisztítása után rögzített porszemcse-eltávolítási
referenciaadatok nem használhatók a képérzékelő tisztítása előtt készített
fényképekkel.
A számítógép a NEF (RAW) képeket a fényképezőgéptől eltérő módon jeleníti meg: Más gyártók
szoftverei nem jelenítik meg a Picture Control beállítások, az Aktív D-Lighting, a
vignettálás vezérlése és más hasonló funkciók hatásait. Használja a Capture NX-D
vagy a ViewNX-i alkalmazást.
A fényképeket nem lehet számítógépre átvinni: A számítógép operációs rendszere nem
kompatibilis a fényképezőgéppel vagy a képátviteli szoftverrel. A fényképeket
kártyaolvasó vagy kártyafoglalat segítségével másolja számítógépre.
392 Hibaelhárítás
Bluetooth és Wi-Fi (vezeték nélküli hálózatok)
Az intelligens eszközök nem jelenítik meg a fényképezőgép SSID azonosítóját (hálózati nevét):
• Ellenőrizze a fényképezőgép beállítás menüjében, hogy a Repülőgép üzemmód
menüpont Kikapcsol lehetőségét választotta-e.
• Ellenőrizze a fényképezőgép beállítás menüjében, hogy a Kapcsolódás
intelligens eszközhöz > Párosítás (Bluetooth) > Bluetooth-kapcsolat
menüpont Bekapcsol lehetőségét választotta-e.
• Próbálja meg ki-, majd bekapcsolni az intelligens készülék Wi-Fi funkcióját.
A fényképezőgép nem kapcsolódik vezeték nélküli nyomtatókhoz és más vezeték nélküli
eszközökhöz: A fényképezőgép csak számítógépekhez és intelligens készülékekhez
tud csatlakozni.
Egyéb témák
A rögzítés dátuma helytelen: A fényképezőgép órája kevésbé pontos, mint a legtöbb
karóra és háztartási óra. Időnként ellenőrizze az órát pontosabb időmérők
ellenében, és ha szükséges, állítsa be újra.
Bizonyos menüelemek nem választhatók: Néhány menüelem nem használható a
beállítások bizonyos kombinációinál, illetve ha nincs a gépben memóriakártya.
Hibaelhárítás 393
Figyelmeztető jelzések és hibaüzenetek
Ebben a fejezetben felsoroljuk a funkciókijelzőn és a fényképezőgép
kijelzőjén esetlegesen megjelenő figyelmeztető jelzéseket és
hibaüzeneteket.
Figyelmeztető jelzések
A funkciókijelzőn, illetve a fényképezőgép kijelzőjén az alábbi
figyelmeztető jelzések jelenhetnek meg:
Figyelmeztető jelzés
FénykéFunkciópezőgép
kijelző
kijelzője
H
H
(villog)
F––
Bulb
(villog)
Time
(villog)
Busy
(villog)
394 Hibaelhárítás
Probléma
Megoldás
Az akkumulátor töltöttsége Készítsen elő egy teljesen feltöltött
alacsony.
tartalék akkumulátort.
Töltse fel vagy cserélje ki az
Az akkumulátor lemerült.
akkumulátort.
Az akkumulátor nem használható.
Nem állnak rendelkezésre
Vegye fel a kapcsolatot egy
adatok az akkumulátorról.
hivatalos Nikon szervizzel.
Nem támogatott
Cserélje ki Nikon akkumulátorra.
akkumulátortípus.
Az akkumulátor
Vegye ki az akkumulátort, és várja
hőmérséklete magas.
meg, amíg lehűl.
Bizonyosodjon meg arról, hogy az
objektív megfelelően van
csatlakoztatva, illetve behúzható
objektív esetén arról, hogy az
Az objektív rögzítése nem
objektív ki van tolva. Ez a jelzés
megfelelő.
akkor is megjelenik, ha nem-CPU
objektívet rögzített bajonett
adapteren keresztül, ilyenkor
azonban nem kell semmit tennie.
Bulb (Hosszú expozíció)
beállítást választott S
Módosítsa a záridőt, vagy válassza
módban.
az M módot.
Time (Időzített) beállítást
választott S módban.
Feldolgozás folyamatban.
Várja meg a művelet befejezését.
Figyelmeztető jelzés
FénykéFunkciópezőgép
kijelző
kijelzője
Probléma
Megoldás
Ellenőrizze a fényképet a kijelzőn;
A vaku maximális
c
amennyiben alulexponált,
—
teljesítményen villant; a
(villog)
módosítsa a beállításokat és
fénykép alulexponált lehet.
próbálkozzon újra.
• Csökkentse az ISO érzékenységet.
• Használjon külön
megvásárolható ND szűrőt. A
A téma túl világos; a
kiválasztott módtól függően:
fénykép túlexponált lesz.
S Válasszon rövidebb záridőt
A Válasszon kisebb rekeszt
(Az expozíció jelzők és
(nagyobb f-értéket)
a záridő vagy a rekesz
kijelzése villog)
• Növelje az ISO érzékenységet.
• Használjon külső vakut. A
A téma túl sötét; a fénykép kiválasztott módtól függően:
alulexponált lesz.
S Válasszon hosszabb záridőt
A Válasszon nagyobb rekeszt
(kisebb f-értéket)
• Állítson be alacsonyabb
Nincs elegendő memória
képminőséget vagy kisebb
további képek
képméretet.
rögzítéséhez az aktuális
Full
• Töröljön fényképeket, miután a
beállítások mellett, vagy a
(villog)
fontos képeket átmásolta
fényképezőgépen
számítógépre vagy egyéb
elfogytak a fájl- vagy
eszközre.
mappasorszámok.
• Helyezzen be új memóriakártyát.
Oldja ki a zárat. Ha a hiba továbbra
Err
is fennáll, vagy gyakran jelentkezik,
Fényképezőgép hiba.
(villog)
vegye fel a kapcsolatot egy
hivatalos Nikon szervizzel.
Hibaelhárítás 395
Hibaüzenetek
A fényképezőgép kijelzőjén megjelenő hibaüzenetekkel egyidejűleg a
funkciókijelzőn is megjelenhetnek figyelmeztető jelzések.
Üzenet
Nincs memóriakártya a
gépben.
Ez a memóriakártya
nem érhető el.
Helyezzen be egy
másik kártyát.
Funkciókijelző
[–E–]
Probléma
A fényképezőgép
nem érzékel
memóriakártyát.
Hiba lépett fel a
memóriakártya
elérése során.
Card, Err
(villog)
Nem lehet új
mappát létrehozni.
Ez a kártya nincs
formázva. Formázza a
kártyát.
Az élő nézet indítása
sikertelen. Kérjük,
várjon.
A mappában nincsenek
képek.
396 Hibaelhárítás
A memóriakártya
For nem lett formázva
(villog) fényképezőgéppel
való használatra.
A fényképezőgép
—
belső hőmérséklete
magas.
Nincs
megtekinthető kép
a memóriakártyán.
Nincs
—
megtekinthető kép
a visszajátszásra
kiválasztott
mappá(k)ban.
Megoldás
Kapcsolja ki a
fényképezőgépet, majd
ellenőrizze, hogy helyesen
van-e behelyezve a kártya.
• A Nikon által jóváhagyott
kártyát használjon.
• Amennyiben a kártya
ismételt kiadása és
behelyezése után a hiba
továbbra is fennáll, a kártya
esetleg sérült. Vegye fel a
kapcsolatot egy
viszonteladóval vagy
hivatalos Nikon szervizzel.
Töröljön fájlokat vagy
helyezzen be új
memóriakártyát, miután a
fontos képeket átmásolta
számítógépre vagy egyéb
eszközre.
Formázza a memóriakártyát,
vagy helyezzen be új
memóriakártyát.
A felvételkészítés folytatása
előtt várja meg, amíg a belső
áramkörök lehűlnek.
Helyezzen be megtekinthető
képeket tartalmazó
memóriakártyát.
A visszajátszás menü
Visszajátszás mappa
menüpontjában válasszon
megtekinthető képeket
tartalmazó mappát.
Üzenet
Funkciókijelző
Ez a fájl nem
jeleníthető meg.
—
Ez a fájl nem
választható ki.
—
Ez a videó nem
szerkeszthető.
—
Ellenőrizze a
nyomtatót.
—
Ellenőrizze a papírt.
—
Papírelakadás.
—
Kifogyott a papír.
—
Ellenőrizze a tinta
mennyiségét.
—
Kifogyott a tinta.
—
Probléma
A fájlt számítógépen
szerkesztették, vagy
nem felel meg a
DCFszabványoknak,
esetleg sérült.
A kiválasztott képet
nem lehet retusálni.
Megoldás
A fájlt nem lehet a
fényképezőgépen
megtekinteni.
A más eszközökkel készített
képek nem retusálhatók.
• A más eszközökkel készített
videók nem szerkeszthetők.
A kiválasztott videó
• A videofelvételnek legalább
nem szerkeszthető.
két másodperc
hosszúságúnak kell lennie.
Ellenőrizze a nyomtatót. A
művelet folytatásához
Nyomtatóhiba.
válassza a Folytatás elemet
(ha használható) *.
Nem a kiválasztott Helyezzen be megfelelő
méretű papír van a méretű papírt, és válassza a
nyomtatóban.
Folytatás elemet *.
A papír begyűrődött Szüntesse meg a torlódást, és
a nyomtatóba.
válassza a Folytatás elemet *.
Helyezzen be megadott
A nyomtatóból
méretű papírt, és válassza a
kifogyott a papír.
Folytatás elemet *.
Ellenőrizze a tintát. A művelet
Tintahiba.
folytatásához válassza a
Folytatás elemet *.
A nyomtatóból
Cserélje ki a tintapatront, és
kifogyott a tinta.
válassza a Folytatás elemet *.
* További információkat a nyomtató használati útmutatójában talál.
Hibaelhárítás 397
Műszaki megjegyzések
Ebben a fejezetben a fényképezőgép kijelzőjéről, a kompatibilis
tartozékokról, a fényképezőgép tisztításáról és tárolásáról, valamint a
készülék műszaki jellemzőiről tájékozódhat.
A fényképezőgép kijelzője és funkciókijelzője
Ez a rész a fényképezőgép kijelzőjén (monitorján és keresőjében) és a
funkciókijelzőn megjelenő kijelzéseket ismerteti. Illusztratív célból a
kijelzők az összes lehetséges kijelzést tartalmazzák.
A monitor: fénykép mód
Fénykép módban az alábbi kijelzések jeleníthetők meg a monitoron.
2 4 6 8 10
15
1 3 5 7 9 11 12 13 14 16
17
18
19
20
21
47
46
45
44
43
42
41
40
39
22
23
38 37 35 33 31 29 27 26 25 24
36 34 32 30 28
1
2
3
4
5
Fényképezés mód.................................. 70 6
Rugalmas program jelzése .................. 71 7
Felhasználói beállítás mód.................. 75 8
AF mező kerete....................................... 54 9
Időzítés kijelzése .................................. 212 10
„Az óra nincs beállítva” jelző............... 40
398 Műszaki megjegyzések
Vaku mód...................................... 107, 354
Élességjelző ............................................. 61
Kioldási mód .................................. 84, 111
Élességpont.......................................43, 54
Élességállítási mód .............. 52, 189, 243
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
AF mező mód........................ 54, 189, 243
Aktív D-Lighting................. 110, 182, 241
Picture Control...................... 94, 177, 241
Fehéregyensúly..............63, 98, 170, 240
Képminőség ................................. 104, 166
Képterület............................ 119, 165, 239
Képméret ...................................... 106, 166
Wi-Fi-kapcsolat jelző........................... 109
i ikon................................................13, 21
Expozíciósorozat és vakus
sorozatkészítés jelző ......................... 191
Fehéregyensúly-sorozat jelző........... 195
ADL expozíciósorozat jelző ............... 198
HDR jelző................................................ 207
Többszörös expozíció jelző ............... 200
Az aktuális kép sorozatkészítési
sorrendben elfoglalt helyzete ........ 190
ADL expozíciósorozat
mennyisége ........................................ 190
HDR expozícióeltérés.......................... 207
Felvételek száma
(többszörös expozíció) ..................... 200
Expozíció jelző ........................................ 74
Expozíciókompenzáció kijelzése........ 82
Expozíciósorozat folyamatjelző:
Expozíciósorozat és vakus
sorozatkészítés .......................... 191
Fehéregyensúly-sorozat.............. 195
ADL expozíciósorozat .................. 198
Bluetooth-kapcsolat jelző.................. 308
Repülőgép üzemmód......................... 308
Vaku készenléti jelzőfénye ................ 412
25 „k” (akkor jelenik meg, ha több mint
1000 expozícióhoz elegendő
memória maradt)................................. 34
26 A még készíthető képek
száma............................................. 34, 463
27 ISO érzékenység ..................................... 80
28 ISO érzékenység jelző ........................... 80
Automatikus ISO érzékenység
kijelzése.................................................. 81
29 Expozíciókompenzáció jelző............... 82
30 Vakukompenzáció jelző ..................... 356
31 Témakövetés........................................... 58
32 Rekesz ....................................................... 72
33 A rekesz rögzítése ikon.......................281
34 Záridő..................................................71, 73
35 Vakuszinkron jelző...............................265
36 A záridő rögzítése ikon .......................281
37 Vakuérték rögzítés jelző ............ 357, 411
38 Fénymérés ........................... 108, 185, 243
39 Automatikus expozíció
(AE) rögzítése..................................89, 90
40 Akkumulátor kijelzése .......................... 34
41 Vibrációérzékelés ................................. 185
42 Zár típusa ............................................... 262
Néma fényképezés ....................... 67, 237
43 Expozíciókésleltetés mód .................. 261
44 Rázkódáscsökkentés jelző ........112, 189
45 Érintéses fényképezés.....................10, 59
46 Élő nézet ellenőrzésének jelzése......264
47 Hőmérséklet figyelmeztetés ............. 400
Műszaki megjegyzések 399
D Hőmérséklet figyelmeztetések
Amikor a fényképezőgép hőmérséklete megemelkedik, a kijelzőn hőmérséklet
figyelmeztetés és visszaszámláló időzítő jelenik meg (az időzítő harminc
másodpercnél pirosra vált). Bizonyos esetekben az időzítő közvetlenül a
fényképezőgép bekapcsolása után megjelenhet. Amikor az időzítő eléri a nullát,
a felvételi mód kijelző a fényképezőgép belső áramköreinek védelme érdekében
automatikusan kikapcsol.
400 Műszaki megjegyzések
❚❚ Az információs kijelző
12 3 4 5 6
19
18
17
16
15
14
Fényképezés mód.................................. 70
Rugalmas program jelzése .................. 71
Felhasználói beállítás mód.................. 75
A záridő rögzítése ikon ....................... 281
Vakuszinkron jelző............................... 265
Záridő..................................................71, 73
A rekesz rögzítése ikon....................... 281
Rekesz....................................................... 72
Expozíciósorozat és vakus
sorozatkészítés jelző ......................... 191
Fehéregyensúly-sorozat jelző........... 195
ADL expozíciósorozat jelző ............... 198
HDR jelző................................................ 207
Többszörös expozíció jelző ............... 200
10 „k” (akkor jelenik meg, ha több
mint 1000 expozícióhoz
elegendő memória maradt).............. 34
11 A még készíthető képek
száma............................................. 34, 463
1
2
3
4
5
6
7
8
9
7 8
9
10
11
12
13
12 Expozíció jelző ........................................ 74
Expozíciókompenzáció kijelzése........ 82
Expozíciósorozat folyamatjelző:
Expozíciósorozat és vakus
sorozatkészítés ..........................191
Fehéregyensúly-sorozat..............195
ADL expozíciósorozat .................. 198
13 i ikon................................................13, 21
14 ISO érzékenység ..................................... 80
15 ISO érzékenység jelző ........................... 80
Automatikus ISO érzékenység
kijelzése.................................................. 81
16 Vakuérték rögzítés jelző ............ 357, 411
17 Automatikus expozíció (AE)
rögzítése...........................................89, 90
18 Vakukompenzáció jelző ..................... 356
19 Expozíciókompenzáció jelző............... 82
Expozíciókompenzáció értéke............ 82
Műszaki megjegyzések 401
20 21 22 23 24 25 26
27 28
41
40
39
38
37
36
35
20 Bluetooth-kapcsolat jelző.................. 308
Repülőgép üzemmód......................... 308
21 Wi-Fi-kapcsolat jelző........................... 109
22 Hosszú expozíciós
zajcsökkentés jelző............................ 183
23 Zár típusa ............................................... 262
Néma fényképezés ....................... 67, 237
24 Expozíciókésleltetés mód .................. 261
25 Időzítés kijelzése .................................. 212
„Az óra nincs beállítva” jelző............... 40
26 Vakuvezérlési mód .............................. 186
27 „Hangjelzés” kijelzője ......................... 305
28 Akkumulátor kijelzése .......................... 34
402 Műszaki megjegyzések
29
30
31
32
33
34
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
Beépített Wi-Fi............................. 109, 341
Kioldási mód .................................. 84, 111
AF mező mód........................ 54, 189, 243
Élességállítási mód .............. 52, 189, 243
Rázkódáscsökkentés .................. 112, 189
Aktív D-Lighting .................110, 182, 241
Fénymérés ........................... 108, 185, 243
Képméret ...................................... 106, 166
Fehéregyensúly ..............63, 98, 170, 240
Picture Control...................... 94, 177, 241
Képminőség ................................. 104, 166
Vaku mód...................................... 107, 354
Hőmérséklet figyelmeztetés ............. 400
A monitor: videó mód
Videó módban az alábbi kijelzések jeleníthetők meg a monitoron.
1
2
3
4
5
6
13
12
11
10
7
8
9
1 Felvételjelző ............................................ 45
„Nincs videó” jelző................................. 46
2 Külső eszköz rögzítésvezérlése ........ 346
3 Képméret és -sebesség/
képminőség ............................... 116, 239
4 Hátralevő idő .......................................... 45
5 Időkód..................................................... 246
6 Fájlnév .................................................... 239
7 Szélzajcsökkentés ................................ 245
8 Fülhallgató hangereje ........................ 245
9 Kioldási mód
(állóképek fényképzése)..................... 84
10 Hangszint............................................... 118
11 Mikrofon érzékenység ............... 118, 244
12 Frekvencia érzékenység ..................... 245
13 Elektronikus VR jelző.................. 120, 243
Műszaki megjegyzések 403
A kereső: fénykép mód
Fénykép módban az alábbi kijelzések jeleníthetők meg a keresőben.
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13
45
44
43
14
15
42
41
40
39
38
37
16
17
18
19
20
21
22
36 35 33 31 29 28 27 26 24 23
34 32 30
25
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
Akkumulátor kijelzése .......................... 34
Élő nézet ellenőrzésének jelzése...... 264
Rázkódáscsökkentés jelző ........ 112, 189
Vaku mód...................................... 107, 354
Kioldási mód .................................. 84, 111
Élességállítási mód .............. 52, 189, 243
AF mező mód........................ 54, 189, 243
Aktív D-Lighting jelző ....... 110, 182, 241
Picture Control jelző............ 94, 177, 241
Fehéregyensúly..............63, 98, 170, 240
Képminőség ................................. 104, 166
404 Műszaki megjegyzések
12 Képméret ...................................... 106, 166
13 Képterület ............................119, 165, 239
14 Bluetooth-kapcsolat jelző..................308
Repülőgép üzemmód ......................... 308
15 Wi-Fi-kapcsolat jelző........................... 109
16 Élességpont.......................................43, 54
17 Expozíciósorozat és vakus
sorozatkészítés jelző ......................... 191
Fehéregyensúly-sorozat jelző........... 195
ADL expozíciósorozat jelző ...............198
HDR jelző................................................ 207
Többszörös expozíció jelző ...............200
18 Az aktuális kép sorozatkészítési
sorrendben elfoglalt helyzete ........ 190
ADL expozíciósorozat
mennyisége ........................................ 190
HDR expozícióeltérés.......................... 207
Felvételek száma (többszörös
expozíció)............................................. 200
19 Témakövetés........................................... 58
20 Vakukompenzáció jelző ..................... 356
21 „k” (akkor jelenik meg, ha több
mint 1000 expozícióhoz
elegendő memória maradt).............. 34
22 Vaku készenléti jelzőfénye ................ 412
23 A még készíthető képek
száma............................................. 34, 463
24 ISO érzékenység..................................... 80
25 ISO érzékenység jelző ........................... 80
Automatikus ISO érzékenység
kijelzése.................................................. 81
26 Expozíciókompenzáció jelző............... 82
27 Expozíció jelző ........................................ 74
Expozíciókompenzáció kijelzése........ 82
Expozíciósorozat folyamatjelző:
Expozíciósorozat és vakus
sorozatkészítés .......................... 191
Fehéregyensúly-sorozat.............. 195
ADL expozíciósorozat .................. 198
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
Rekesz ....................................................... 72
A rekesz rögzítése ikon.......................281
Záridő..................................................71, 73
Vakuszinkron jelző...............................265
Vakuérték rögzítés jelző ............ 357, 411
Automatikus expozíció (AE)
rögzítése...........................................89, 90
Felhasználói beállítás mód .................. 75
Fénymérés ........................... 108, 185, 243
Élességjelző ............................................. 61
Expozíciókésleltetés mód .................. 261
Zár típusa ............................................... 262
Néma fényképezés ....................... 67, 237
Fényképezés mód.................................. 70
Rugalmas program jelzése .................. 71
Vibrációérzékelés ................................. 185
A záridő rögzítése ikon .......................281
Időzítés kijelzése ..................................212
„Az óra nincs beállítva” jelző............... 40
AF mező kerete....................................... 54
Hőmérséklet figyelmeztetés ............. 400
Műszaki megjegyzések 405
A kereső: videó mód
Videó módban az alábbi kijelzések jeleníthetők meg a keresőben.
1
2
3
4
13
12
11
10
9
8
5
6
7
1 Képméret és -sebesség/
képminőség ............................... 116, 239
2 Fájlnév .................................................... 165
3 Külső eszköz rögzítésvezérlése ........ 346
4 Felvételjelző ............................................ 45
„Nincs videó” jelző................................. 46
5 Időkód..................................................... 246
6 Hátralevő idő .......................................... 45
406 Műszaki megjegyzések
7 Kioldási mód
(állóképek fényképzése)..................... 84
8 Hangszint............................................... 118
9 Mikrofon érzékenység ............... 118, 244
10 Frekvencia érzékenység .....................245
11 Szélzajcsökkentés ................................245
12 Fülhallgató hangereje ........................245
13 Elektronikus VR jelző.................. 120, 243
A funkciókijelző
1
2
3 4
5
12
11
6
10
7
9
8
1 A záridő rögzítése ikon ....................... 281 8 A még készíthető képek
száma............................................. 34, 463
2 Záridő..................................................71, 73
3 Expozíciókompenzáció jelző............... 82 9 Kioldási mód ........................................... 84
Expozíciókompenzáció értéke............ 82 10 ISO érzékenység ..................................... 80
4 A rekesz rögzítése ikon....................... 281 11 Vakukompenzáció jelző ..................... 356
„Vaku kikapcsolva” ikon ..................... 107
5 Rekesz....................................................... 72
6 Akkumulátor kijelzése .......................... 34 12 Vakuszinkron jelző...............................265
7 „k” (akkor jelenik meg, ha több
mint 1000 expozícióhoz
elegendő memória maradt).............. 34
Műszaki megjegyzések 407
A Nikon Kreatív Megvilágítási Rendszere
A Nikon speciális Kreatív Megvilágítási Rendszere (CLS) továbbfejlesztett
kommunikációt biztosít a fényképezőgép és a kompatibilis
vakuegységek között a még tökéletesebb vakus fényképezés
érdekében.
CLS-kompatibilis vakuegységek
A CLS-kompatibilis vakuegységekkel a következő funkciók
használhatók:
SB-5000
SB-910
SB-900
SB-800
SB-700
SB-600
SB-500
SU-800
SB-R200
SB-400
SB-300
i-TTL kiegyenlített
derítő vakuzás 1
Általános i-TTL derítő
vakuzás
qA Automatikus rekesz
A Nem TTL automatikus
GN Távolságprioritásos kézi
M Kézi
RPT Ismétlő vakuzás
✔
✔
✔
✔
✔
—
—
✔
✔
✔2
✔2
✔
✔2 ✔
—
—
✔
✔
✔
—
✔
✔
✔
✔3
—
—
✔
✔
—
— —
— —
— —
✔ ✔4
— —
—
—
—
—
—
— —
— —
— —
— ✔4
— —
—
—
—
✔4
—
i-TTL
Egy vaku
408 Műszaki megjegyzések
✔3
✔
✔
✔
SU-800
SB-R200
SB-400
SB-300
—
—
— ✔5 —
—
—
—
—
—
—
—
—
—
—
—
—
—
—
✔
✔
✔
✔
✔
✔
✔
—
✔
—
✔
—
✔
✔
✔
✔
—
✔
✔
✔
—
—
✔
—
✔
— —
— —
— ✔4
— —
✔ ✔
—
—
—
—
—
—
—
—
—
✔
✔
✔
✔
✔
✔
—
✔
✔6
✔6
—
—
—
—
—
—
—
✔
✔
✔
✔
✔
✔
✔
✔
✔
✔
—
—
✔
—
—
—
—
—
✔7
—
—
—
—
—
—
—
—
✔
—
✔
✔
✔
✔
✔
✔
—
✔
✔
✔
✔
—
✔
—
✔
✔
✔
✔
—
✔
—
✔
✔
✔
✔
—
✔
✔
✔
✔
✔
✔
✔
—
—
✔
✔
—
✔
—
—
—
✔
✔
—
✔
—
✔
—
—
✔
✔
—
✔
✔
—
—
✔
—
—
✔
✔
✔ 10
✔
—
✔
—
—
—
✔
SB-500
SB-600
—
—
SB-700
—
—
SB-910
SB-900
SB-800
— ✔4 ✔
— ✔4 —
SB-5000
Távoli
Vezérlő
Optikai fejlett vezeték nélküli megvilágítás
Távoli vakuvezérlés
i-TTL i-TTL
Gyors vezeték nélküli
[A:B]
vakuvezérlés
qA Automatikus rekesz
A Nem TTL automatikus
M Kézi
RPT Ismétlő vakuzás
i-TTL i-TTL
Gyors vezeték nélküli
[A:B]
vakuvezérlés
Automatikus rekesz/
qA/A
Nem TTL automatikus
M Kézi
RPT Ismétlő vakuzás
Rádióvezérelt fejlett vezeték nélküli
megvilágítás
Színinformációk közlése (vaku)
Színinformációk közlése (LED lámpa)
Automatikus FP nagysebességű szinkron 8
Vakuérték rögzítés 9
Vörösszemhatás-csökkentés
Fényképezőgép modellfény
Egységes vakuvezérlés
Vaku-firmware frissítése a
fényképezőgépen
Műszaki megjegyzések 409
1
2
3
4
5
6
7
8
9
Célpont-fényméréssel nem használható.
Vakuegységgel is választható.
qA/A mód kiválasztása a vakuegységen az egyéni beállítások használatával történik.
Kizárólag a fényképezőgép Vakuvezérlés beállításában választható ki.
Csak közeli fényképezés során használható.
A qA és az A választhatósága függ a vezérlő vakuval kiválasztott beállítástól.
Ugyanazon funkciókat támogatja, mint az optikai AWL kapcsolattal használatos távoli vakuegységek.
Csak i-TTL, qA, A, GN és M vakuvezérlési módokban áll rendelkezésre.
Csak i-TTL vakuvezérlési módban elérhető, vagy amikor a vaku be van állítva, hogy mérő elővillantásokat
bocsásson ki qA vagy A vakuvezérlési módban.
10 Az SB-910 és az SB-900 egység firmware-ének frissítése a fényképezőgépről elvégezhető.
Az SU-800 vezeték nélküli vakuvezérlő
CLS-kompatibilis fényképezőgépre szerelve az SU-800 vezérlőként használható
legfeljebb három csoportba rendezett SB-5000, SB-910, SB-900, SB-800, SB-700,
SB-600, SB-500 vagy SB-R200 vakuegységekhez. Maga az SU-800 nincs vakuval
felszerelve.
A Modellfény
Ha megnyomja azt a vezérlőt, amelyhez az f2 Egyéni beállításban (Egyéni
vezérléskiosztás) az Ellenőrzés funkciót társította, a CLS-kompatibilis
vakuegységek modellfényt bocsátanak ki. Ezt a funkciót fejlett vezeték nélküli
megvilágítás használata esetén érdemes alkalmazni, több vakuegység által
nyújtott megvilágítás összhatásának megtekintésére; az összhatás legjobban
úgy mérhető fel, ha nem a fényképezőgép kijelzőjén keresztül, hanem
közvetlenül tekint a témára. A modellfény az e5 Egyéni beállításban
(Modellfény) kapcsolható ki.
A Műtermi stroboszkópos megvilágítás
Az egyszerűbb képkomponálás érdekében beállíthatja az objektíven keresztül
látható kép színét és fényerejét; ehhez állítsa a d8 Egyéni beállítást (Beállítások
alkalm. az élő nézetre) Ki értékre.
410 Műszaki megjegyzések
D Vakukompenzáció
Az i-TTL és az automatikus rekesz (qA) vakuvezérlési módban a külső vakuval
vagy a fényképezőgép Vakuvezérlés menüpontjában kiválasztott
vakukompenzáció hozzáadódik a fényképezés menü Vakukompenzáció
menüpontjában kiválasztott vakukompenzációs értékhez.
D Egyéb vakuegységek
Nem TTL automatikus és kézi módban a következő vakuegységek használhatók.
SB-80DX, SB-28DX,
SB-28, SB-26, SB-25,
SB-24
✔
✔
✔
SB-50DX, SB-23,
SB-29, SB-21B,
SB-29S
—
✔
—
SB-30, SB-27 1,
SB-22S, SB-22,
SB-20, SB-16B,
SB-15
✔
✔
—
✔
✔
✔
Vakuegység
Vaku mód
A Nem TTL automatikus
M Kézi
G Ismétlő vakuzás
Szinkron a hátsó
REAR
redőnyre 2
1 A vaku mód automatikusan TTL-re áll és a zárkioldás nem engedélyezett. Állítsa a vakuegységet A módra
(nem TTL automatikus vakuzás).
2 Akkor használható, ha a vaku módot a fényképezőgépen választotta ki.
A Vakuérték rögzítés használata külső vakuval
A vakuérték rögzítés funkciót külső vakuegységekkel használhatja TTL és
(amennyiben támogatott) mérő elővillantás qA és mérő elővillantás A
vakuvezérlési módokban (további tájékoztatást a vakuegységhez mellékelt
használati útmutatóban talál). Amikor fejlett vezeték nélküli megvilágítás
használatával vezérel távoli vakuegységeket, akkor a vezérlő vaku vagy legalább
egy távoli csoport vakuvezérlési módját TTL, qA vagy A beállításra kell állítania. A
vakuérték rögzítése során a fénymérés területe az alábbiak szerint alakul:
Vakuegység
Önálló vakuegység
Más vakukkal együtt használva
(fejlett vezeték nélküli
megvilágítás)
Vaku mód
i-TTL
qA
i-TTL
qA
A
A fénymérés területe
A kép 6 mm átmérőjű középpontja
A vaku fénymérőjével mért terület
Teljes kép
A vaku fénymérőjével mért terület
Műszaki megjegyzések 411
D Megjegyzések a külső vakuegységekről
Részletes utasításokért lásd a vakuegység használati útmutatóját. Ha a
vakuegység támogatja a CLS-t, olvassa el a CLS-kompatibilis digitális SLR
fényképezőgépekről szóló bekezdést. Ezt a fényképezőgépet az SB-80DX,
SB-28DX és SB-50DX használati útmutatója nem említi a „digitális SLR”
kategóriában.
Az i-TTL vakuvezérlés 64 és 12800 közötti (Z 7) vagy 100 és 12800 közötti (Z 6) ISO
érzékenységnél használható. 12800 feletti értéknél a kívánt eredmény esetleg
nem érhető el bizonyos tartományokban vagy rekeszbeállításoknál. Ha i-TTL
vagy nem TTL automatikus módban a fénykép elkészítése után a vaku készenléti
jelzőfénye (c) körülbelül három másodpercig villog, a vaku maximális
teljesítményen működött, és előfordulhat, hogy a kép alulexponált lesz (csak
CLS-kompatibilis vakuegységek esetén).
Ha SC-17, 28 vagy 29 szinkronkábelt használ vakus fényképezéshez,
elképzelhető, hogy i-TTL módban nem biztosítható az optimális expozíció. Azt
javasoljuk, hogy ilyenkor általános i-TTL derítő vakuzást válasszon. Készítsen egy
próbafelvételt, és nézze meg az eredményt a fényképezőgép kijelzőjén.
i-TTL módban használja a vakuegységhez mellékelt fényszórópanelt vagy az
indirekt vakuzásra szolgáló adaptert. Más paneleket, például diffúzorpanelt ne
használjon, mert ez nem megfelelő expozíciót eredményezhet.
P módban a maximális rekeszt (minimális f-értéket) az ISO érzékenység az alábbi
értékekre korlátozza:
64
3.5
100
4
Maximális rekesz a következő ISO egyenértékek esetén:
200
400
800
1600
3200
6400
5
5.6
7.1
8
10
11
12800
13
Ha az objektív legnagyobb rekeszértéke a fenti értéknél kisebb, akkor az objektív
legnagyobb rekeszértéke lesz a maximális rekeszérték.
Az AF-segédfényt nem a vakuegység, hanem a fényképezőgép szolgáltatja; az
SB-5000, SB-910, SB-900, SB-800, SB-700, SB-600, SB-500 és SB-400 egység
azonban vörösszemhatás-csökkentést biztosít.
Vakuval készített fényképeken vonalak formájában zaj jelentkezhet, ha SD-9
vagy SD-8A nagy teljesítményű elemtartó csatlakozik közvetlenül a
fényképezőgéphez. Ilyenkor csökkentse az ISO érzékenységet, vagy növelje a
fényképezőgép és az elemtartó közötti távolságot.
412 Műszaki megjegyzések
Egyéb tartozékok
Nikon fényképezőgépéhez tartozékok széles skáláját biztosítjuk.
Tápellátás
Szűrők
Bajonett
adapterek
• EN-EL15b lítium-ion akkumulátor: További EN-EL15b
akkumulátorokat helyi kiskereskedőktől vagy Nikon
márkakereskedőktől szerezhet be. EN-EL15a/EN-EL15
akkumulátor is használható, ezekkel azonban egy feltöltéssel
esetleg kevesebb kép készíthető (0 465).
• MH-25a akkutöltő: Az MH-25a akkutöltő segítségével töltheti fel az
EN-EL15b akkumulátorokat. MH-25 akkutöltő is használható.
• EH-7P töltőadapter: Az EH-7P használatával feltöltheti a
fényképezőgépbe helyezett EN-EL15b akkumulátort (az
akkumulátor csak a fényképezőgép kikapcsolt állapotában
töltődik). EN-EL15a és EN-EL15 akkumulátorok töltésére nem
alkalmas.
• EP-5B tápcsatlakozó, EH-5c és EH-5b hálózati tápegység: Ezekkel a
tartozékokkal hosszabb ideig biztosíthatja a fényképezőgép
tápellátását. Az EH-5c/EH-5b tápegység fényképezőgéphez való
csatlakoztatásához EP-5B tápcsatlakozó szükséges; részleteket
lásd a „Tápcsatlakozó és hálózati tápegység csatlakoztatása”
részben (0 418).
• Az objektív védelmét biztosíthatja színsemleges (Neutral Color,
NC) szűrőkkel.
• A szellemkép elkerülése érdekében nem ajánlatos szűrőt
használnia, amikor a téma túl világos ellenfényben áll, vagy erős
fényforrás van a képen.
• 1×-esnél nagyobb expozíciós tényezőjű (szűrőtényezőjű) szűrő
(Y44, Y48, Y52, O56, R60, X0, X1, C-PL, ND2S, ND4, ND4S, ND8,
ND8S, ND400, A2, A12, B2, B8, B12) használata esetén középre
súlyozott fénymérés használata ajánlott, ha mátrixméréssel
nem biztosítható a kívánt eredmény. További részletekről a
szűrő használati útmutatójában olvashat.
• A speciális hatásokkal végzett fényképezéshez használt szűrők
zavarhatják az automatikus élességállítás vagy az élességjelzés
(I) működését.
FTZ bajonett adapter (0 455)
Műszaki megjegyzések 413
Vezetékes
távkioldók
GPS-egységek
USB-kábelek
HDMI-kábelek
Vakupapucs
adapterek
Vakupapucs
fedelek
Vázsapkák
Vezeték nélküli
jeladók
MC-DC2 vezetékes távkioldó (1 m hosszú): A fényképezőgép tartozék
csatlakozójához rögzített MC-DC2 használata lehetővé teszi a
távoli zárkioldást.
GP-1/GP-1A GPS-egység: A fényképezőgép tartozék csatlakozójához
rögzített, már meglévő GP-1/GP-1A egység használatával a
fényképezőgéppel készített képekhez rögzíthető az aktuális
szélességi és hosszúsági fok, tengerszint feletti magasság és
egyezményes világidő (UTC). Felhívjuk figyelmét, hogy a GP-1/
GP-1A egység gyártását megszüntettük.
• UC-E24 USB-kábel: USB-kábel C típusú csatlakozóval a
fényképezőgéphez való csatlakoztatáshoz és A típusú
csatlakozóval az USB-eszközhöz történő csatlakoztatáshoz.
• UC-E25 USB-kábel: USB-kábel két C típusú csatlakozóval.
HC-E1 HDMI-kábel: HDMI-kábel C típusú csatlakozóval a
fényképezőgéphez való csatlakoztatáshoz és A típusú
csatlakozóval a HDMI-eszközökhöz való csatlakoztatáshoz.
AS-15 szinkronizálási csatlakozó adapter: Az AS-15 adapter
vakupapucsra rögzítésével műtermi stroboszkóp lámpákat és
egyéb vakukészülékeket csatlakoztathat szinkronizálási
csatlakozón keresztül.
BS-1 vakupapucs fedél: A fedél a vakupapucs védelmét biztosítja,
amikor nem csatlakozik vaku a készülékhez.
BF-N1 vázsapka: A vázsapka megakadályozza, hogy por kerüljön a
fényképezőgépbe, amikor nincs objektív a gépen.
WT-7 vezeték nélküli jeladó: A WT-7 jeladó segítségével képeket
tölthet fel vezeték nélküli hálózaton keresztül, a fényképezőgépet
(külön beszerezhető) Camera Control Pro 2 alkalmazást futtató
számítógépről vezérelheti, illetve számítógéppel vagy intelligens
készülékkel távolról fényképeket készíthet és böngészhet.
Megjegyzés: A vezeték nélküli jeladó használata vezeték nélküli hálózatot, valamint
alapszintű hálózati ismereteket igényel. A vezeték nélküli jeladó szoftverét
mindenképpen frissítse a legújabb verzióra.
414 Műszaki megjegyzések
Vezeték nélküli
távvezérlők
A kereső
szemlencse
tartozékai
• WR-R10 vezeték nélküli távvezérlő/WR-T10 vezeték nélküli távvezérlő:
Amennyiben WR-R10 vezeték nélküli távvezérlőt rögzít a
tartozék csatlakozóhoz, a fényképezőgép WR-T10 vezeték
nélküli távvezérlő segítségével vezeték nélküli kapcsolattal
vezérelhető (a WR-R10 egység csatlakoztatása előtt győződjön
meg arról, hogy a tartozék csatlakozó, valamint az USB és a
HDMI csatlakozó fedele teljesen ki van nyitva). A WR-R10 egység
rádiós vezérlésű vakuegységek vezérlésére is használható.
Amennyiben több fényképezőgép zárját kívánja összehangolt
módon kioldani, az összes fényképezőgéphez rögzítsen
előzetesen párosított WR-R10 egységet.
• WR-1 vezeték nélküli távvezérlő: A WR-1 egység WR-R10 vagy
WR-T10 vezeték nélküli távvezérlővel, illetve más WR-1
távvezérlőkkel használható; a WR-1 egységek ilyenkor vagy
jeladóként, vagy jelvevőként működnek. A WR-1 egységet
jeladóként arra használhatja, hogy a fényképezőgép tartozék
csatlakozójához rögzített jelvevőre (egy WR-R10 vagy egy másik
WR-1 egységre) továbbított jelekkel vezérelje a
fényképezőgépet és képeket készítsen, jelvevőként pedig
távolról küldött parancsokat fogad egy WR-T10 vagy egy
jeladóként funkcionáló különálló WR-1 egységtől.
Megjegyzés: A WR-R10 és a WR-1 távvezérlőn futó firmware-t mindenképpen frissítse a
legújabb verzióra (WR-R10 esetén 3.0-ás vagy újabb firmware-verzióra, WR-1 esetén
pedig 1.0.1-es vagy újabb firmware-verzióra). A firmware frissítésére vonatkozó
információkért látogasson el a lakóhelye szerinti Nikon honlapra. Amennyiben a WR-R10
egységen futó 2.0-ásnál korábbi firmware-verziót kívánja frissíteni 3.0-ás vagy újabb
verzióra, forduljon egy hivatalos Nikon szervizhez.
DK-29 gumi szemkagyló: A DK-29 megkönnyíti a keresőben látható
kép megtekintését, nem fárasztja a szemet.
Műszaki megjegyzések 415
Mikrofonok
Szoftverek
• ME-1 sztereó mikrofon: Az ME-1 mikrofont a fényképezőgép
mikrofon dugaszába csatlakoztatva rögzíthet sztereó hangot,
illetve csökkentheti a készülék – például automatikus
élességállítás során az objektív – által keltett zaj rögzítésének
valószínűségét.
• ME-W1 vezeték nélküli mikrofon: Vezeték nélküli Bluetoothkapcsolattal rendelkező mikrofon külső hangfelvételhez.
Camera Control Pro 2: Számítógépről távvezérelheti a
fényképezőgépet, a fényképeket közvetlenül a számítógép
merevlemezére mentheti. Amikor a Camera Control Pro 2
használatával a fényképeket közvetlenül a számítógépre menti, a
funkciókijelzőn PC kapcsolatjelző (PC) jelenik meg.
Megjegyzés: Használja a Nikon szoftverek legújabb verzióját; a támogatott operációs
rendszerekkel kapcsolatos legfrissebb információkról a lakóhelyére vonatkozó Nikon
honlapon tájékozódhat. Alapbeállítás szerint a Nikon Message Center 2 rendszeresen
frissítést keres a Nikon szoftverekhez és firmware-ekhez, amíg Ön bejelentkezik a
számítógépére, a számítógép pedig csatlakozik az internetre. Automatikusan üzenet
jelenik meg, ha a rendszer frissítést talált.
Országtól vagy régiótól függően nem mindenütt elérhető. A legfrissebb információkat weboldalunkon és
kiadványainkban találja meg.
D A vakupapucs fedelének rögzítése és eltávolítása
A BS-1 vakupapucs fedél az ábrán látható módon csúsztatható a vakupapucsra. A
fedél eltávolításához a fényképezőgépet szilárdan tartva hüvelykujjával nyomja
lefelé a fedelet, majd csúsztassa az ábrán jelzett irányba.
416 Műszaki megjegyzések
D A HDMI/USB-kábelcsíptető
A kábel véletlen kihúzódásának megakadályozása érdekében az ábrán látható
módon rögzítse a mellékelt kábelcsíptetőt HDMI-kábelekhez vagy a mellékelt
USB-kábelhez (az ábrán USB-kábel látható; felhívjuk a figyelmét arra, hogy a
kábelcsíptető nem illeszkedik az összes kereskedelmi forgalomban kapható
HDMI-kábelhez). A kábelcsíptető használata esetén a monitort tartsa tárolási
helyzetben.
A HDMI-kábel ide
illeszkedik
A HDMI-kábel ide
illeszkedik
USB-kábel
A HDMI-kábel ide
illeszkedik
Helyezze be a
rögzítőelemet a
fényképezőgépen
kialakított nyílásába, és
rögzítse a
kábelcsíptetőt
HDMI-kábel és USB-kábel
egyidejű használata
Műszaki megjegyzések 417
Tápcsatlakozó és hálózati tápegység csatlakoztatása
Kapcsolja ki a fényképezőgépet, mielőtt külön megvásárolható
tápcsatlakozót és hálózati tápegységet csatlakoztat hozzá.
1 Készítse elő a
fényképezőgépet a művelet
elvégzéséhez.
Nyissa fel az akkufoglalat (q)
és a tápcsatlakozó (w) fedelét.
2 Helyezze be az EP-5B tápcsatlakozót.
Győződjön meg arról, hogy a csatlakozót
az ábrán látható tájolásban helyezi be, a
csatlakozót használva a narancssárga
akkurögzítő zár oldalra tolásához. Amikor
a csatlakozót teljesen behelyezte, a zár
rögzíti a csatlakozót.
3 Zárja le az akkufedelet.
Igazítsa el úgy a tápcsatlakozó
kábelét, hogy az illeszkedjen a
tápcsatlakozó számára
kialakított nyílásba, majd zárja
le az akkufedelet.
418 Műszaki megjegyzések
4 Csatlakoztassa az EH-5c/EH-5b hálózati tápegységet.
Csatlakoztassa a hálózati tápegység tápkábelét a hálózati tápegység
váltakozó áramú (AC) aljzatához (e), a tápkábelt pedig az
egyenáramú (DC) csatlakozóhoz (r). P ikon jelenik meg a kijelzőn,
amikor a fényképezőgép áramellátását hálózati tápegységgel és
tápcsatlakozóval biztosítja.
Műszaki megjegyzések 419
A fényképezőgép kezelése
Ismerje meg, hogyan tárolhatja, tisztíthatja és óvhatja fényképezőgépét.
Tárolás
Amikor a fényképezőgépet huzamosabb ideig nem használja, vegye ki
az akkumulátort és az érintkezőfedelet ráhelyezve tárolja azt hűvös,
száraz helyen. A rozsdásodás és penészedés elkerülése érdekében a
fényképezőgépet száraz, jól szellőző helyen tárolja. Ne tárolja a
fényképezőgépet naftalinnal vagy kámforos molyirtóval, valamint az
alábbi helyeken:
• rossz szellőzésű, vagy 60%-nál magasabb páratartalmú helyen,
• erős elektromágneses mezőt előidéző készülék, például televízió vagy
rádió közelében, illetve
• 50 °C-nál magasabb vagy –10 °C-nál alacsonyabb hőmérsékletnek
kitett helyen.
Tisztítás
Ne használjon alkoholt, hígítót vagy más illékony vegyszert.
• A fényképezőgép váza: A por és a textilfoszlányok eltávolításához
használjon pumpát, majd puha, száraz törlőruhával óvatosan törölje le
a vázat. Ha strandon vagy tengerparton használja a fényképezőgépet,
használat után desztillált vízzel megnedvesített törlőruhával távolítsa
el a homokot és a sólerakódást, majd alaposan törölje szárazra a vázat.
Fontos: A fényképezőgép belsejébe került por vagy más idegen anyag
olyan károsodást okozhat, amelyre nem érvényesek a jótállási feltételek.
• Objektívek, kereső: Az üvegből készült felületek könnyen
megsérülhetnek. A por és textilfoszlányok eltávolításához használjon
pumpát. Ha aeroszolos tisztítót használ, akkor a flakont függőlegesen
tartsa, nehogy folyadék csöppenhessen ki. Az ujjlenyomatok és más
szennyeződések eltávolításához tegyen egy kevés lencsetisztítót egy
puha törlőruhára, majd óvatosan törölje le a felületet.
• Monitor: A por és textilfoszlányok eltávolításához használjon pumpát.
Az ujjlenyomatok és más szennyeződések eltávolításához egy puha
ruhával vagy szarvasbőrrel óvatosan törölje le a felületet. Ne
alkalmazzon erős nyomást, mert az károsodást vagy meghibásodást
eredményezhet.
420 Műszaki megjegyzések
A képérzékelő tisztítása
Ha azt gyanítja, hogy a képérzékelőn levő szennyeződés vagy por
meglátszik a fényképeken, megtisztíthatja az érzékelőt a beállítás menü
Képérzékelő tisztítása menüpontjának segítségével. A képérzékelőt
bármikor megtisztíthatja a Tisztítás most lehetőség használatával, vagy
automatikusan is elvégezheti a fényképezőgép kikapcsolásakor.
Amennyiben a képérzékelő tisztítása nem oldja meg a problémát, vegye
fel a kapcsolatot egy hivatalos Nikon szervizzel.
❚❚ „Tisztítás most”
A fényképezőgépet az aljával lefelé tartva
válassza ki a beállítás menü Képérzékelő
tisztítása elemét, majd jelölje ki a Tisztítás
most lehetőséget, és nyomja meg az J
gombot. A fényképezőgép ellenőrzi, majd
megtisztítja a képérzékelőt. A tisztítás
befejezésééig más művelet nem végezhető;
ne vegye ki vagy ne kapcsolja le az
áramforrást, amíg a tisztítás be nem fejeződik,
és meg nem jelenik a beállítás menü.
Műszaki megjegyzések 421
D A képérzékelő tisztítása
Ha kikapcsoláskor működteti a fényképezőgép vezérlőit, a képérzékelő tisztítása
megszakad.
Ha egymás után többször végzi el a képérzékelő tisztítását, ez a funkció a
fényképezőgép áramköreinek védelmében átmenetileg kikapcsolhat. A tisztítás
rövid várakozás után újból végrehajtható.
422 Műszaki megjegyzések
❚❚ „Automatikus tisztítás”
Az alábbi beállítások közül választhat:
6
Tisztítás
kikapcsoláskor
A fényképezőgép minden kikapcsolásakor
automatikusan megtisztítja a képérzékelőt.
Tisztítás ki
A képérzékelő automatikus tisztításának kikapcsolása.
1 Válassza ki az Automatikus tisztítás
menüpontot.
Jelenítse meg a Képérzékelő tisztítása
menüt a „Tisztítás most” részben leírtak
szerint (0 421). Jelölje ki az Automatikus
tisztítás lehetőséget, és nyomja meg a 2
gombot.
2 Válasszon egy beállítást.
Jelölje ki a kívánt beállítást, és nyomja meg
az J gombot.
Műszaki megjegyzések 423
Kézi tisztítás
Amennyiben a képérzékelő automatikus tisztítása során az idegen
anyag nem távolítható el a képérzékelőről, az érzékelő az alábbiak
szerint kézzel is megtisztítható. Vegye azonban figyelembe, hogy az
érzékelő igen finom szerkezetű és sérülékeny, ezért azt ajánljuk, hogy
kézi tisztítást csak hivatalos Nikon szerviz végezzen.
1 Vegye le az objektívet.
Kapcsolja ki a fényképezőgépet, és vegye le az objektívet vagy a
vázsapkát.
2 Vizsgálja meg a képérzékelőt.
Tartsa úgy a fényképezőgépet, hogy fény
essen a képérzékelőre, és vizsgálja meg,
van-e rajta por vagy textilfoszlány. Ha nem
lát idegen anyagot, folytassa a 4. lépéssel.
3 Tisztítsa meg az érzékelőt.
Pumpával távolítsa el a port és a
textilfoszlányokat az érzékelőről. Ne
használjon pumpás porecsetet, mert a
sörték megsérthetik az érzékelőt. A
pumpával nem eltávolítható
szennyeződéseket csak a Nikon által
engedélyezett személyzet távolíthatja el. Semmiképpen ne érintse
meg és ne törölje le az érzékelőt.
4 Helyezze vissza az objektívet vagy a vázsapkát.
424 Műszaki megjegyzések
D Idegen anyag a képérzékelőn
Az objektív vagy a vázsapka eltávolításakor vagy cseréjekor idegen anyag
kerülhet a fényképezőgép belsejébe (illetve ritka esetben a fényképezőgépről is
bejuthat kenő- vagy más anyag), ahol az a képérzékelőre tapadhat, és bizonyos
körülmények között megjelenhet a fényképeken. Az objektív leszerelése után a
fényképezőgép védelme érdekében mindenképpen helyezze fel a
fényképezőgéphez mellékelt vázsapkát, előzőleg gondosan eltávolítva a
fényképezőgép rögzítéséhez, az objektív rögzítéséhez és a vázsapkához tapadó
port és egyéb idegen anyagot. Lehetőleg ne cseréljen objektívet és ne helyezze
fel a vázsapkát poros környezetben.
Ha idegen anyag került a képérzékelőre, használja a képérzékelő tisztítása
lehetőséget „A képérzékelő tisztítása” részben leírtak szerint (0 421). Ha a
probléma továbbra is fennáll, tisztítsa meg a képérzékelőt kézzel (0 424), vagy
végeztesse el az érzékelő tisztítását Nikon által engedélyezett személyzettel. A
képérzékelőn lévő idegen anyag által befolyásolt képeket retusálhatja bizonyos
képfeldolgozó alkalmazások képtisztító lehetőségeivel.
D A fényképezőgép és tartozékainak szervizelése
A fényképezőgép precíziós eszköz és rendszeres szervizelést igényel. A Nikon
javaslata, hogy a fényképezőgépet az eredeti viszonteladó vagy egy hivatalos
Nikon szerviz vizsgálja át egy vagy kétévente, három-ötévente pedig a
fényképezőgép kapjon megfelelő karbantartást (ezek a szolgáltatások díj
ellenében vehetők igénybe). A gyakori felülvizsgálat és javíttatás különösen
ajánlott a fényképezőgép professzionális használata esetén. A
fényképezőgéppel rendszeresen használt tartozékokat – mint például
objektíveket, külső vakuegységeket – is nézesse meg a fényképezőgép
felülvizsgálata vagy szervizeltetése során.
Műszaki megjegyzések 425
A fényképezőgép és az akkumulátor kezelése:
figyelmeztetések
Ne ejtse le: Erős ütődéstől vagy rázkódástól a termék meghibásodhat.
Tartsa szárazon: A termék nem vízálló, ezért vízbe merítve, vagy magas páratartalmú
környezetben használva meghibásodhat. A belső mechanizmus rozsdásodása
helyrehozhatatlan károsodást okozhat.
Kerülje a hirtelen hőmérséklet-változásokat: A hőmérséklet hirtelen változásai, mint
például ha hideg időben fűtött épületbe lép vagy elhagyja azt, páralecsapódást
idézhetnek elő a készülékben. A páralecsapódás megakadályozása érdekében
helyezze a készüléket hordozó tokba vagy műanyag táskába, mielőtt hirtelen
hőmérséklet-változásnak tenné ki a fényképezőgépet.
Tartsa távol erős mágneses mezőktől: Ne használja, és ne tárolja a készüléket olyan
berendezések közelében, amelyek erős elektromágneses sugárzást vagy
mágneses mezőt idéznek elő. Az ilyen berendezések, például a rádióadók által
előidézett elektrosztatikus töltés és mágneses mező zavarhatják a kijelző
működését, károsíthatják a memóriakártyán tárolt adatokat, és a fényképezőgép
belső áramköreinek meghibásodását okozhatják.
Ne fordítsa az objektívet hosszabb ideig a nap felé: Ne fordítsa az objektívet hosszabb ideig
a nap, vagy más erős fényforrás felé. Az erős fény károsíthatja a képérzékelőt, vagy
elmosódott fehér foltokat hozhat létre a fényképeken.
Az áramforrás eltávolítása vagy leválasztása előtt kapcsolja ki a fényképezőgépet: A készülék
bekapcsolt állapotában, továbbá képek rögzítése és törlése közben ne húzza ki a
tápkábelt a konnektorból, illetve ne távolítsa el az akkumulátort. Ha ilyenkor
megszünteti a tápellátást, elveszhetnek az adatok és károsodhat a fényképezőgép
memóriája vagy elektromos áramköre. A tápellátás véletlen megszűnésének
megakadályozása érdekében ne vigye más helyre a készüléket, amikor annak
hálózati tápegysége csatlakoztatva van.
426 Műszaki megjegyzések
Tisztítás: A fényképezőgép vázának tisztításakor a por és a textilfoszlányok óvatos
eltávolításához használjon pumpát, majd puha, száraz törlőruhával óvatosan
törölje le a vázat. Miután a fényképezőgépet strandon vagy tengerparton
használta, tiszta vízzel megnedvesített törlőruhával távolítsa el a homokot és a
sólerakódást, majd alaposan törölje szárazra a vázat. Ritkán előfordulhat, hogy a
statikus elektromosság miatt az LCD kijelző kivilágosodik vagy elsötétül. Ez nem
jelez meghibásodást és a kijelző hamarosan visszaáll eredeti helyzetébe.
Az objektívek, a kereső és az üvegből készült egyéb alkatrészek könnyen
megsérülhetnek. A port és a textilfoszlányokat óvatosan, pumpával kell
eltávolítani. Aeroszolos tisztító használatánál tartsa a flakont függőlegesen,
nehogy folyadék csöppenhessen ki. Az üveg felületeken lévő ujjlenyomatok és más
szennyeződések eltávolításához tegyen egy kevés lencsetisztítót egy puha
törlőruhára, majd óvatosan törölje le az üveget.
Ne érintse meg a képérzékelőt: Semmiképp ne
gyakoroljon nyomást a képérzékelőre, ne nyomja
meg tisztítóeszközökkel, és ne irányítson rá
pumpával erős légáramlást. Ellenkező esetben
megkarcolhatja vagy más módon károsíthatja az
érzékelőt. A képérzékelő tisztításáról „A képérzékelő
tisztítása” részben tájékozódhat (0 421).
Képérzékelő
Objektívérintkezők: Tartsa tisztán az
objektívérintkezőket, és ügyeljen arra, hogy ne
érintse meg azokat ujjával, szerszámokkal és egyéb tárgyakkal.
Tárolás: A rozsdásodás és penészedés elkerülése érdekében a fényképezőgépet
száraz, jól szellőző helyen tárolja. Ha hálózati tápegységet használ, húzza ki a
tápegységet, nehogy tűz keletkezzen. Ha hosszabb ideig nem használja a
készüléket, vegye ki az akkumulátort a szivárgás megakadályozása érdekében, és a
gépet helyezze nedvességmegkötő anyagot tartalmazó műanyag zacskóba. A
fényképezőgép tokját azonban ne tárolja műanyag zacskóban, mert az
tönkreteheti az anyagát. Vegye figyelembe, hogy a nedvességmegkötő anyag
idővel elveszíti nedvességszívó képességét, ezért rendszeres időközönként ki kell
cserélni azt.
A rozsdásodás és penészedés elkerülése érdekében havonta legalább egyszer
vegye ki a fényképezőgépet a tárhelyéről. Mielőtt eltenné a fényképezőgépet,
kapcsolja be és nyomja meg néhányszor a kioldógombot.
Az akkumulátort hűvös, száraz helyen tárolja. Tárolás előtt helyezze fel az
akkumulátor érintkezőfedelét.
Műszaki megjegyzések 427
Megjegyzések a monitorral és a keresővel kapcsolatban: Ezek a kijelzők rendkívüli
pontossággal készültek; a képpontok legalább 99,99%-a működik, legfeljebb
0,01%-a hiányzik vagy hibás. Ezért bár ezek a kijelzők tartalmazhatnak olyan
képpontokat, melyek (fehér, piros, kék vagy zöld színben) mindig világítanak vagy
soha nem világítanak (feketék), ez azonban nem utal hibás működésre, és nincs
hatással a rögzített képekre.
Előfordulhat, hogy erős fényben a képek rosszul láthatók a monitoron. Ne nyomja
meg a monitort, mert azzal károsíthatja azt, vagy hibás működést idézhet elő. A
port és a textilfoszlányokat pumpával lehet eltávolítani. A foltokat puha
törlőruhával vagy szarvasbőrrel törölheti le óvatosan. Ha a monitor megsérül,
legyen óvatos, nehogy az üvegszilánkok sérülést okozzanak és vigyázzon, nehogy
a folyadékkristály a szemébe, a szájába, vagy a bőrére kerüljön.
Amennyiben a kereső használata közben rosszul érzi magát, vagy a következő
tünetek valamelyikét észleli, állapotának javulásáig szüneteltesse a készülék
használatát: émelygés, szemfájdalom, szemfáradtság, szédülés, fejfájás, nyak- vagy
vállmerevség, rosszullét mozgó járműben, illetve a szem-kéz koordináció romlása.
Ez érvényes arra az esetre is, amikor rosszullétét az okozza, hogy sorozatkészítés
során a gyors egymásutánban felvillanó és kikapcsoló felvételi mód kijelzőt nézi.
Ritka esetben vonalak formájában képzaj jelentkezhet az erős fényforrást vagy
hátulról megvilágított témát tartalmazó képeken.
Az akkumulátor és a töltő: Nem megfelelő használat esetén az akkumulátor szivároghat
vagy felrobbanhat. Az akkumulátor és a töltő kezelése során tartsa be az alábbi
óvintézkedéseket:
• Csak olyan akkumulátort használjon, amelynek használatát jóváhagyták ehhez a
fényképezőgéphez.
• Ügyeljen arra, hogy az akkumulátort ne érje nyílt láng vagy erős hőhatás.
• Tartsa tisztán az akkumulátor érintkezőit.
• Az akkumulátor cseréje előtt kapcsolja ki a készüléket.
• A használat során az akkumulátor felmelegedhet. Közvetlenül a használat után
óvatosan érjen az akkumulátorhoz.
428 Műszaki megjegyzések
• A használaton kívüli akkumulátort vegye ki a fényképezőgépből vagy a töltőből,
és tegye helyére az érintkezőfedelet. Ezek az eszközök perceket vehetnek el a
töltöttségből még kikapcsolt állapotban is, és az akkumulátort teljesen
lemeríthetik. Ha hosszabb ideig nem használja az akkumulátort, tárolás előtt
helyezze be a fényképezőgépbe, merítse le teljesen, majd vegye ki a
fényképezőgépből. Az akkumulátort hűvös helyen, 15 °C–25 °C közötti környezeti
hőmérsékleten tárolja (kerülje a szélsőségesen forró vagy hideg helyeket).
Legalább félévente ismételje meg ezt az eljárást.
• Ha a fényképezőgépet teljesen lemerült akkumulátorral ismételten be- és
kikapcsolja, lerövidíti az akkumulátor élettartamát. A teljesen lemerült
akkumulátorokat használat előtt fel kell tölteni.
• Az akkumulátor belső hőmérséklete használat közben megnövekedhet.
Amennyiben felmelegedett állapotában kíséreli meg tölteni az akkumulátort,
azzal gyengíti annak teljesítményét, és az akkumulátor esetleg nem, vagy csak
részben töltődik fel. Töltés előtt várja meg, míg az akkumulátor lehűl.
• Az akkumulátort beltéren, 5 °C és 35 °C közötti környezeti hőmérsékleten töltse.
Ne használja az akkumulátort 0 °C alatti, vagy 40 °C feletti hőmérsékletű
környezetben; ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása az akkumulátor
károsodásához vagy teljesítménycsökkenéséhez vezethet. Az akkumulátor
kapacitása csökkenhet és töltési ideje megnőhet, ha az akkumulátor
hőmérséklete 0 °C és 15 °C közötti, valamint 45 °C és 60 °C közötti tartományba
kerül. Az akkumulátor nem tölthető, ha hőmérséklete 0 °C alá süllyed, vagy 60 °C
fölé emelkedik.
• Amennyiben töltés közben a CHARGE (töltés) jelzőfény gyorsan (másodpercenként
kb. nyolcszor) villog, ellenőrizze, hogy a hőmérséklet a megfelelő tartományba
esik-e, húzza ki a töltőt és vegye ki, majd helyezze be újra az akkumulátort. Ha a
probléma továbbra is fennáll, haladéktalanul függessze fel az akkumulátor és a
töltő használatát, és vigye azokat egy márkakereskedésbe vagy hivatalos Nikon
szervizbe.
• Töltés közben ne mozgassa a töltőt, és ne érintse meg az akkumulátort. Ezen
óvintézkedés figyelmen kívül hagyása ritka esetben azt eredményezheti, hogy a
töltő az akkumulátor részleges töltöttségénél a töltés befejezését jelzi. A töltés
újbóli megkezdéséhez vegye ki, majd helyezze vissza az akkumulátort.
Műszaki megjegyzések 429
• Az akkumulátor kapacitása időlegesen csökkenhet, ha az akkumulátort alacsony
hőmérsékleten tölti, vagy a töltési hőmérsékletnél alacsonyabb hőmérsékleten
használja. Ha az akkumulátort 5 °C alatti hőmérsékleten tölti, az akkumulátor
kijelzett élettartama az Akkumulátor adatai kijelzőn időleges csökkenést
mutathat.
• Az akkumulátor teljes feltöltése után ne folytassa a töltést, mert az ronthatja az
akkumulátor teljesítményét.
• A teljesen feltöltött akkumulátor töltésmegtartó idejének csökkenése
szobahőmérsékleten való használat mellett azt jelzi, hogy az akkumulátort ki kell
cserélni. Vásároljon új EN-EL15b akkumulátort.
• A készülékhez mellékelt tápkábelt és fali csatlakozó adaptert kizárólag az MH-25a
töltőhöz használja. A töltőben csak a vele kompatibilis akkumulátorokat szabad
tölteni. Mindig húzza ki a tápkábelt a fali aljzatból, amikor nem használja a töltőt.
• Ne zárja rövidre a töltő érintkezőit. Ezen óvintézkedés figyelmen kívül hagyása a
töltő túlmelegedését és károsodását okozhatja.
• Használat előtt töltse fel az akkumulátort. Amikor fontos eseményeken
fényképez, tartson készenlétben egy teljesen feltöltött tartalék akkumulátort.
Földrajzi helyzetétől függően előfordulhat, hogy nem jut egyszerűen
csereakkumulátorhoz. Vegye figyelembe, hogy hideg időben az akkumulátor a
szokásosnál hamarabb lemerülhet. Mielőtt hideg időben a szabadban készítene
fényképeket, győződjön meg arról, hogy az akkumulátor teljesen fel van töltve.
Tartson egy tartalék akkumulátort meleg helyen, és szükség esetén cserélje ki a
lemerült akkumulátort. A hidegben lemerült akkumulátor felmelegedés után
részben visszanyerheti a töltöttségét.
• Az akkumulátorokat a helyi jogszabályoknak megfelelően hasznosítsa újra, de
előbb mindenképpen szigetelje ragasztószalaggal érintkezőjüket.
A töltőadapter: A töltőadapter használata során tartsa be az alábbi óvintézkedéseket.
• Töltés közben ne mozgassa a fényképezőgépet. Ezen óvintézkedés figyelmen
kívül hagyása ritka esetben azt eredményezheti, hogy a fényképezőgép az
akkumulátor részleges töltöttségénél a töltés befejezését jelzi. A töltés
újrakezdéséhez válassza le, majd csatlakoztassa újra a töltőadaptert.
• Ne zárja rövidre a töltőadapter érintkezőit. Ezen óvintézkedés figyelmen kívül
hagyása a töltőadapter túlmelegedését és károsodását okozhatja.
• A használaton kívüli töltőadaptert válassza le az áramforrásról.
430 Műszaki megjegyzések
Műszaki adatok
Nikon Z 7/Z 6 digitális fényképezőgép
Típus
Típus
Objektív csatlakozása
Objektív
Kompatibilis objektívek
Tényleges pixelszám
Tényleges pixelszám
Képérzékelő
Képérzékelő
Képpontok teljes száma
Porszemcse-eltávolító
rendszer
Tárolás
Képméret (képpontban)
Cserélhető objektíves digitális fényképezőgép
Nikon Z-bajonett
• Z-bajonettes NIKKOR objektívek
• F-bajonettes NIKKOR objektívek; bajonett adapterrel
használhatók, bizonyos korlátozásokkal
• Z 7: 45,7 millió
• Z 6: 24,5 millió
35,9 × 23,9 mm-es CMOS érzékelő
(Nikon FX-formátum)
• Z 7: 46,89 millió
• Z 6: 25,28 millió
Porszemcse-eltávolítási referenciaadatok
(használatukhoz Capture NX-D szoftver szükséges);
képérzékelő tisztítása
• Z 7:
- FX (36 × 24) képterület
8256 × 5504 (Nagy: 45,4 M)
6192 × 4128 (Közepes: 25,6 M)
4128 × 2752 (Kicsi: 11,4 M)
- DX (24 × 16) képterület
5408 × 3600 (Nagy: 19,5 M)
4048 × 2696 (Közepes: 10,9 M)
2704 × 1800 (Kicsi: 4,9 M)
- 5 : 4 (30 × 24) képterület
6880 × 5504 (Nagy: 37,9 M)
5152 × 4120 (Közepes: 21,2 M)
3440 × 2752 (Kicsi: 9,5 M)
Műszaki megjegyzések 431
Tárolás
Képméret (képpontban)
432 Műszaki megjegyzések
- 1 : 1 (24 × 24) képterület
5504 × 5504 (Nagy: 30,3 M)
4128 × 4128 (Közepes: 17,0 M)
2752 × 2752 (Kicsi: 7,6 M)
- 16 : 9 (36 × 20) képterület
8256 × 4640 (Nagy: 38,3 M)
6192 × 3480 (Közepes: 21,5 M)
4128 × 2320 (Kicsi: 9,6 M)
- Videofelvétel közben 3840 × 2160 képmérettel készített
fényképek: 3840 × 2160
- Videofelvétel közben más képmérettel készített fényképek:
1920 × 1080
• Z 6:
- FX (36 × 24) képterület
6048 × 4024 (Nagy: 24,3 M)
4528 × 3016 (Közepes: 13,7 M)
3024 × 2016 (Kicsi: 6,1 M)
- DX (24 × 16) képterület
3936 × 2624 (Nagy: 10,3 M)
2944 × 1968 (Közepes: 5,8 M)
1968 × 1312 (Kicsi: 2,6 M)
- 1 : 1 (24 × 24) képterület
4016 × 4016 (Nagy: 16,1 M)
3008 × 3008 (Közepes: 9,0 M)
2000 × 2000 (Kicsi: 4,0 M)
- 16 : 9 (36 × 20) képterület
6048 × 3400 (Nagy: 20,6 M)
4528 × 2544 (Közepes: 11,5 M)
3024 × 1696 (Kicsi: 5,1 M)
- Videofelvétel közben 3840 × 2160 képmérettel készített
fényképek: 3840 × 2160
- Videofelvétel közben más képmérettel készített fényképek:
1920 × 1080
Tárolás
Fájlformátum
Picture Control rendszer
Adathordozó
Fájlrendszer
Kereső
Kereső
Képfedés
Nagyítás
Betekintési távolság
Dioptriaszabályzó
Szem érzékelő
• NEF (RAW): 12 vagy 14 bites (veszteségmentesen
tömörített, tömörített vagy tömörítetlen); nagy,
közepes és kis méretben elérhető (a közepes és kis
méretű képek veszteségmentes tömörítéssel,
12 bites bitmélységgel kerülnek rögzítésre)
• TIFF (RGB)
• JPEG: JPEG-alapkonfiguráció, megfelel a finom (kb. 1 : 4),
normál (kb. 1 : 8) vagy alap (kb. 1 : 16) tömörítésnek;
rendelkezésre áll optimális minőséget létrehozó
tömörítés
• NEF (RAW) + JPEG: Egyazon kép NEF (RAW) és JPEG
formátumban is rögzítésre kerül
Automatikus, Általános, Semleges, Élénk, Monokróm,
Portré, Tájkép, Egyenletes, Creative Picture Control
(Kreatív Picture Control) (Álom, Reggel, Pop, Vasárnap,
Komor, Drámai, Csend, Fehérített, Melankolikus, Tiszta,
Farmer, Játékszer, Szépia, Kék, Piros, Rózsaszín, Faszén,
Grafit, Bináris, Szén); a kiválasztott Picture Control
módosítható; egyéni Picture Control tárhely
XQD-memóriakártyák
DCF 2.0, Exif 2.31, PictBridge
1,27 cm/0,5 hüvelyk, kb. 3 690 000 képpontos (Quad
VGA) OLED elektronikus kereső színegyensúly-,
valamint automatikus és 11 szintű kézi
fényerővezérléssel
Kb. 100% vízszintesen és 100% függőlegesen
Kb. 0,8-szoros (végtelenre állított 50 mm-es objektív
esetén, −1,0 m−1)
21 mm (−1,0 m−1; a kereső szemlencse középső
felületétől)
−4–+2 m−1
Automatikusan vált a monitor és a kereső kijelzései
között
Műszaki megjegyzések 433
Monitor
Monitor
Zár
Típus
Sebesség
Vakuszinkron sebessége
Kioldás
Kioldási mód
Hozzávetőleges maximális
képtovábbítási sebesség
(Nikon által meghatározott
tesztkörülmények között
mérve)
Önkioldó
434 Műszaki megjegyzések
8 cm/3,2 hüvelyk, kb. 2 100 000 képpontos dönthető
TFT érintésvezérelt LCD kijelző 170°-os megtekintési
szöggel, kb. 100%-os képfedéssel, színegyensúly- és
11 szintes kézi fényerővezérléssel
Elektronikus vezérlésű, függőleges lefutású,
gyújtósíkban fekvő mechanikus redőnyzár;
elektronikus első redőny zár; elektronikus zár
1/8000–30 mp 1/3 vagy 1/2 Fé lépésekben, hosszú
expozíció, időzített, X200
X = 1/200 mp; 1/200 mp-es vagy hosszabb zárral
szinkronizál; automatikus FP nagysebességű szinkron
használata támogatott
Egyképes, lassú folyamatos, gyors folyamatos, gyors
folyamatos (bővített), önkioldó
• Z 7:
- Lassú folyamatos: 1–5 kép/mp
- Gyors folyamatos: 5,5 kép/mp (14 bites NEF/RAW:
5 kép/mp)
- Gyors folyamatos (bővített): 9 kép/mp (14 bites NEF/
RAW: 8 kép/mp)
• Z 6:
- Lassú folyamatos: 1–5 kép/mp
- Gyors folyamatos: 5,5 kép/mp
- Gyors folyamatos (bővített): 12 kép/mp (14 bites NEF/
RAW: 9 kép/mp)
2 mp, 5 mp, 10 mp, 20 mp; 1–9 expozíció 0,5, 1, 2 vagy
3 mp-es időközzel
Expozíció
Fénymérési rendszer
TTL fénymérési rendszer a fényképezőgép
képérzékelőjének használatával
Fénymérési módszer
• Mátrixmérés
• Középre súlyozott fénymérés: 75%-os súlyt ad a képkocka
közepén levő 12 mm átmérőjű körnek; a súlyozás
alapulhat a teljes kép átlagán is
• Célpont-fénymérés: Egy 4 mm átmérőjű kört mér (a kép
kb. 1,5%-át), amelynek középpontja a kiválasztott
élességpontban van
• Csúcsfényre súlyozott mérés
Tartomány
• Z 7: –3–+17 Fé
(ISO 100, f/2.0 objektív, 20 °C) • Z 6: –4–+17 Fé
Mód
Automatikus (b); programozott automatikus
rugalmas programmal (P); záridő-előválasztásos
automatikus (S); rekesz-előválasztásos automatikus (A);
kézi (M); felhasználói beállítások (U1, U2, U3)
Expozíciókompenzáció
–5 és +5 Fé között állítható 1/3 vagy 1/2 Fé lépésközzel P,
S, A és M módban
Expozíció rögzítése
A fényesség a mért értéken rögzül
ISO érzékenység
• Z 7: ISO 64–25600, 1/3 vagy 1/2 Fé lépésközzel. Kb. 0,3,
(Ajánlott expozíciós érték)
0,5, 0,7 vagy 1 Fé (ISO 32-nek felel meg) értékre is
állítható ISO 64 alatt, vagy kb. 0,3, 0,5, 0,7, 1 vagy 2 Fé
(ISO 102400-nak felel meg) értékre is állítható
ISO 25600 felett; automatikus ISO érzékenység
szabályozás használható
• Z 6: ISO 100–51200, 1/3 vagy 1/2 Fé lépésközzel. Kb. 0,3,
0,5, 0,7 vagy 1 Fé (ISO 50-nek felel meg) értékre is
állítható ISO 100 alatt, vagy kb. 0,3, 0,5, 0,7, 1 vagy
2 Fé (ISO 204800-nak felel meg) értékre is állítható
ISO 51200 felett; automatikus ISO érzékenység
szabályozás használható
Aktív D-Lighting
Automatikus, Extra magas, Magas, Normál,
Alacsony vagy Ki értékre állítható
Többszörös expozíció
Hozzáadás, átlagolás, világosítás, sötétítés
Egyéb funkciók
HDR (széles dinamikatartomány), fénykép módban
vibrációcsökkentés
Műszaki megjegyzések 435
Élesség
Automatikus élességállítás
Hibrid fázisérzékeléses/kontrasztérzékeléses AF,
AF-segédfénnyel
Érzékelési tartomány
• Z 7: −2 és +19 Fé között (kevés fényű AF esetén: −4 és
(egyszeri motoros AF,
+19 Fé között)
fényképezés mód, ISO 100,
• Z 6: −3,5 és +19 Fé között (kevés fényű AF esetén: −6
f/2.0-ás objektív, 20 °C)
és +19 Fé között)
Objektív motor
• Automatikus élességállítás (AF): Egyszeri motoros AF
(AF-S); folyamatos motoros AF (AF-C); állandó AF
(AF-F; csak videó módban használható); prediktív
élességkövetés
• Kézi élességállítás (M): Elektronikus távolságmérő
használható
Élességpontok (egypontos AF, • Z 7: 493
fényképezés mód, FX
• Z 6: 273
képterület)
AF mező mód
Pontszerű, egypontos és dinamikus AF mező (a
pontszerű és a dinamikus AF mező csak fénykép
módban használható); széles mezős AF (K); széles
mezős AF (N); automatikus AF mező
Élességrögzítés
Az élesség rögzíthető a kioldógomb félig történő
lenyomásával (egyszeri motoros AF), vagy a
segédválasztó közepének megnyomásával
Rázkódáscsökkentés (VR)
Fényképezőgép VR
Objektív VR
Vaku
Vakuvezérlés
Vaku mód
Vakukompenzáció
436 Műszaki megjegyzések
Eltolással stabilizált képérzékelő (5 tengelyes)
Objektív eltolás (VR funkcióval rendelkező
objektívekkel)
TTL: i-TTL vakuvezérlés; az i-TTL kiegyenlített
derítővakuzás mátrixméréssel, középre súlyozott és
csúcsfényre súlyozott fényméréssel, az általános i-TTL
derítővakuzás célpont-fényméréssel használható
Szinkron az első redőnyre, hosszú záridős szinkron,
szinkron a hátsó redőnyre, vörösszemhatáscsökkentés, vörösszemhatás-csökkentés hosszú
záridős szinkronnal, ki
–3 és +1 Fé között állítható 1/3 vagy 1/2 Fé lépésközzel P,
S, A és M módban
Vaku
Vaku készenléti jelzőfénye
Vakupapucs
Nikon Kreatív Megvilágítási
Rendszer (CLS)
Fehéregyensúly
Fehéregyensúly
Sorozatkészítés
Sorozatkészítési típusok
Videó
Fénymérési rendszer
Fénymérési módszer
Képméret (képpontban) és
képkockasebesség
Kigyullad, amikor a külső vaku teljesen fel van töltve;
villogással figyelmeztet az alulexponáltságra, miután a
vaku teljes teljesítménnyel villant
ISO 518 vakupapucs szinkronnal, adatcsatlakozókkal
és biztonsági retesszel
i-TTL vakuvezérlés, rádióvezérelt fejlett vezeték nélküli
megvilágítás, optikai fejlett vezeték nélküli
megvilágítás, modellfény, vakuérték rögzítés,
színinformációk közlése, automatikus FP
nagysebességű szinkron, egységes vakuvezérlés
Automatikus (3 típus), automatikus természetes fény,
közvetlen napfény, felhős, árnyék, izzólámpa, fénycső
(7 típus), vaku, színhőmérséklet-választás (2500 K–
10 000 K), felhasználói beállítás (legfeljebb 6 érték
tárolható), a színhőmérséklet-választás kivételével az
összes finomhangolással
Expozíció, vakus, fehéregyensúly és ADL
TTL fénymérési rendszer a fényképezőgép
képérzékelőjének használatával
Mátrix, középre súlyozott vagy csúcsfényre súlyozott
• 3840 × 2160 (4K UHD); 30p (progresszív), 25p, 24p
• 1920 × 1080; 120p, 100p, 60p, 50p, 30p, 25p, 24p
• 1920 × 1080 (lassított); 30p ×4, 25p ×4, 24p ×5
Tényleges képkockasebesség 120p, 100p, 60p, 50p,
30p, 25p és 24p értékre 119,88, 100, 59,94, 50, 29,97, 25
és 23,976 kép/mp; minőségválasztás valamennyi
képméretnél elérhető, kivéve a 3840 × 2160, 1920 ×
1080 120p/100p és az 1920 × 1080 lassított beállítást,
amikor a minőség m (kiváló) értéken rögzül
Műszaki megjegyzések 437
Videó
Fájlformátum
Videó tömörítés
Hangrögzítés formátuma
Hangrögzítés eszköze
Expozíciókompenzáció
ISO érzékenység (Ajánlott
expozíciós érték)
Aktív D-Lighting
Egyéb funkciók
438 Műszaki megjegyzések
MOV, MP4
H.264/MPEG-4 Speciális videó kódolás
Lineáris PCM, AAC
Beépített sztereó vagy külső mikrofon attenuátor
beállítással; állítható érzékenység
–3 és +3 Fé között állítható 1/3 vagy 1/2 Fé lépésközzel P,
S, A és M módban
• Z 7:
- b: Automatikus ISO érzékenység szabályozás
(ISO 64 és 25600 között)
- P, S, A: Automatikus ISO érzékenység szabályozás
(ISO 64 és Hi 2 között), beállítható felső
értékhatárral
- M: Automatikus ISO érzékenység szabályozás
(ISO 64 és Hi 2 között) beállítható felső
értékhatárral; kézi beállítás használható (ISO 64 és
25600 között 1/3 vagy 1/2 Fé lépésközzel) további
beállítási lehetőségekkel: kb. 0,3, 0,5, 0,7, 1 vagy
2 Fé-vel (ISO 102400-nak felel meg) ISO 25600 felett
• Z 6:
- b: Automatikus ISO érzékenység szabályozás
(ISO 100 és 51200 között)
- P, S, A: Automatikus ISO érzékenység szabályozás
(ISO 100 és Hi 2 között), beállítható felső
értékhatárral
- M: Automatikus ISO érzékenység szabályozás
(ISO 100 és Hi 2 között) beállítható felső
értékhatárral; kézi beállítás használható (ISO 100 és
51200 között 1/3 vagy 1/2 Fé lépésközzel) további
beállítási lehetőségekkel: kb. 0,3, 0,5, 0,7, 1 vagy
2 Fé-vel (ISO 204800-nak felel meg) ISO 51200 felett
Ugyanaz, mint a fénykép. beállít., Extra magas,
Magas, Normál, Alacsony és Ki értékre állítható
Időzített videók, elektronikus rázkódáscsökkentés,
időkódok, videonapló továbbítás (N-Log)
Visszajátszás
Visszajátszás
Csatlakozó
USB
HDMI-kimenet
Tartozék csatlakozó
Hangbemenet
Hangkimenet
Wi-Fi/Bluetooth
Wi-Fi
Teljes képes és kisképes (4, 9 vagy 72 képes)
visszajátszás visszajátszás zoommal, visszajátszás
zoom kivágás, videó visszajátszása, fénykép és/vagy
videó diavetítés, hisztogram kijelzés, csúcsfények,
képinformáció, helyadat kijelzés, képértékelés és
automatikus képelforgatás
C típusú csatlakozó (szupersebességű USB);
csatlakoztatáshoz a beépített USB-port használata
ajánlott
C típusú HDMI-csatlakozó
MC-DC2 távkioldó és egyéb külön beszerezhető
tartozékok csatlakoztatásához
Sztereó mini-tűs csatlakozó (3,5 mm átmérő;
vezetékes tápellátás)
Sztereó mini-tűs csatlakozó (3,5 mm átmérő)
• Szabványok: IEEE 802.11b/g/n/a/ac
• Működési frekvencia: 2412–2462 MHz (11 csatorna) és
5180–5320 MHz
• Maximális kimeneti teljesítmény (EIRP):
- Z 7: 2,4 GHz-es sáv: 7,0 dBm
5 GHz-es sáv: 12,1 dBm
- Z 6: 2,4 GHz-es sáv: 7,4 dBm
5 GHz-es sáv: 12,2 dBm
• Hitelesítés: Nyílt rendszer, WPA2-PSK
Műszaki megjegyzések 439
Wi-Fi/Bluetooth
Bluetooth
Tartomány (látótávolban)
Áramforrás
Akkumulátor
Töltőadapter
Hálózati tápegység
Állványmenet
Állványmenet
Méret/tömeg
Méret (Sz × Ma × Mé)
Tömeg
440 Műszaki megjegyzések
• Kommunikációs protokollok: A Bluetooth 4.2-es verziója
• Működési frekvencia:
Bluetooth: 2402–2480 MHz
Alacsony energiafelhasználású Bluetooth:
2402–2480 MHz
• Maximális kimeneti teljesítmény (EIRP):
- Z 7: Bluetooth: 1,5 dBm
Alacsony energiafelhasználású Bluetooth:
0 dBm
- Z 6: Bluetooth: 1,9 dBm
Alacsony energiafelhasználású Bluetooth:
0,4 dBm
Interferencia nélkül körülbelül 10 m; a hatótávolság a
jelerősség, valamint az akadályok jelenlétének vagy
hiányának függvényében változó
Egy EN-EL15b lítium-ion akkumulátor (0 465);
EN-EL15a/EN-EL15 akkumulátor szintén használható,
ezekkel azonban esetleg kevesebb kép készíthető egy
feltöltéssel, és a töltőadapter csak EN-EL15b
akkumulátor töltésére alkalmas
EH-7P töltőadapter (csak a Z 7 esetében mellékelt
tartozék)
EH-5c/EH-5b hálózati tápegység (használatához külön
beszerezhető EP-5B tápcsatlakozó szükséges)
/ hüvelyk (ISO 1222)
14
Kb. 134 × 100,5 × 67,5 mm
Kb. 675 g akkumulátorral és memóriakártyával, de
vázsapka nélkül; kb. 585 g (csak a gépváz)
Üzemeltetési környezet
Hőmérséklet
Páratartalom
0 °C–40 °C
85% vagy kevesebb (lecsapódás nélkül)
• Ha nincs más feltüntetve, akkor valamennyi mérés a Camera and Imaging Products Association (CIPA)
szabványaival vagy irányelveivel összhangban került elvégzésre.
• Valamennyi adat teljesen feltöltött akkumulátorral rendelkező fényképezőgépre vonatkozik.
• A fényképezőgépen megjelenő mintaként szolgáló képek, valamint a használati útmutatókban szereplő
képek és illusztrációk kizárólag tájékoztató jellegűek.
• A Nikon fenntartja a jogot, hogy a jelen használati útmutatóban bemutatott hardver és szoftver megjelenését
és műszaki jellemzőit bármikor, előzetes bejelentés nélkül megváltoztathassa. A Nikon nem vállal semmilyen
felelősséget a jelen használati útmutató bármiféle esetleges hibájából eredő károkért.
❚❚ MH-25a akkutöltő
Névleges bemeneti
teljesítmény
Névleges kimenő teljesítmény
Támogatott akkumulátorok
Töltési idő
Üzemeltetési hőmérséklet
Méret (Sz × Ma × Mé)
Tápkábel hossza
Tömeg
Váltakozó áram 100–240 V, 50/60 Hz, 0,23–0,12 A
Egyenáram 8,4 V/1,2 A
Nikon EN-EL15b lítium-ion akkumulátorok
Kb. 2 óra 35 perc 25 °C-os környezeti hőmérsékleten,
ha teljesen lemerült állapotból tölti
0 °C–40 °C
Kb. 95 × 33,5 × 71 mm, a kiugró részek nélkül
Kb. 1,5 m, ha mellékelt tartozék
Kb. 115 g, a tartozékként biztosított tápcsatlakozó
(tápkábel vagy fali csatlakozó adapter) nélkül
A terméken feltüntetett szimbólumok az alábbi jelentéssel bírnak:
m Váltakozó áram, p Egyenáram, q II. érintésvédelmi osztályba sorolt berendezés (Kettős szigeteléssel
ellátott termék.)
Műszaki megjegyzések 441
❚❚ EH-7P töltőadapter (csak a Z 7 esetében mellékelt tartozék)
Névleges bemeneti
teljesítmény
Névleges kimenő teljesítmény
Támogatott akkumulátorok
Üzemeltetési hőmérséklet
Méret (Sz × Ma × Mé)
Tömeg
Váltakozó áram 100–240 V, 50/60 Hz, MAX 0,5 A
Egyenáram 5,0 V/3,0 A
Nikon EN-EL15b lítium-ion akkumulátorok
0 °C–40 °C
Kb. 65,5 × 26,5 × 58,5 mm, csatlakozó adapter nélkül
Kb. 125 g, csatlakozó adapter nélkül
Az EH-7P egységet rögzített csatlakozó adapterrel biztosítjuk azokban az országokban vagy régiókban, ahol arra
szükség van; a csatlakozó adapter formája az értékesítés helye szerinti országtól függően változó. Ne kísérelje
meg eltávolítani a csatlakozó adaptert, mert azzal károsíthatja a terméket.
A terméken feltüntetett szimbólumok az alábbi jelentéssel bírnak:
m Váltakozó áram, p Egyenáram, q II. érintésvédelmi osztályba sorolt berendezés (Kettős szigeteléssel
ellátott termék.)
❚❚ EN-EL15b lítium-ion akkumulátor
Típus
Névleges kapacitás
Üzemeltetési hőmérséklet
Méret (Sz × Ma × Mé)
Tömeg
Lítium-ion akkumulátor
7,0 V/1900 mAh
0 °C–40 °C
Kb. 40 × 56 × 20,5 mm
Kb. 80 g, érintkezőfedél nélkül
A Nikon fenntartja a jogot, hogy a jelen használati útmutatóban bemutatott hardver és szoftver megjelenését és
műszaki jellemzőit bármikor, előzetes bejelentés nélkül megváltoztathassa. A Nikon nem vállal semmilyen
felelősséget a jelen használati útmutató bármiféle esetleges hibájából eredő károkért.
442 Műszaki megjegyzések
A Az adattároló eszközök kidobása vagy továbbadása
Felhívjuk a figyelmét arra, hogy a memóriakártyán és más adattároló eszközökön
tárolt képek törlése, illetve a memóriakártya és más adattároló eszközök formázása
nem törli véglegesen az eredeti képadatokat. Kereskedelmi forgalomban kapható
szoftverekkel, bizonyos esetekben, visszaállíthatók a törölt fájlok a kidobott vagy
továbbadott tárolóeszközökről, ami lehetőséget teremt a személyes képadatok
rosszindulatú felhasználására. A felhasználó felelősége az ilyen adatok
biztonságának megőrzése.
Mielőtt kidobna, vagy továbbadna valakinek egy adattároló eszközt, törölje a rajta
levő adatokat egy kereskedelmi forgalomban kapható törlőszoftverrel, vagy
formázza meg az eszközt, majd töltse fel azt újra személyes információt nem
tartalmazó (például az üres égboltot ábrázoló) képekkel. Tegyen óvintézkedéseket
a lehetséges sérülések elkerülése végett, ha fizikailag semmisíti meg az adattároló
készülékeket.
Mielőtt kidobná vagy továbbadná valakinek a fényképezőgépet, a beállítás menü
Minden beállítás alapértékre menüpontjának segítségével törölje a személyes
jellegű hálózati adatokat.
A Támogatott szabványok
• DCF 2.0-ás verzió: A Design Rule for Camera File System (kamera fájlrendszer
felépítési szabály, DCF) a digitális fényképezőgépek gyártóinak széles körében
használatos szabvány, amely biztosítja a különböző gyártmányú
fényképezőgépek közötti kompatibilitást.
• Exif 2.31-es verzió: A fényképezőgép támogatja az Exif (Exchangeable Image File
Format for Digital Still Cameras; Cserélhető képfájlformátum digitális álló
fényképezőgépekhez) szabvány 2.31-es verzióját, amely a fényképekkel tárolt
adatok felhasználásával lehetővé teszi az optimális színvisszaadást az Exif
szabványt kezelő nyomtatókon.
• PictBridge: A digitális fényképezőgépek és a nyomtatók gyártóinak
együttműködésével született szabvány, amely lehetővé teszi a fényképek
közvetlen, számítógépre történő másolás nélküli kinyomtatását.
• HDMI: High-Definition Multimedia Interface (nagy felbontású multimédia-csatoló)
a fogyasztói elektronikai termékekben és audio-/videoeszközökben alkalmazott
multimédia-csatoló szabvány, amely lehetővé teszi audiovizuális adatok és
ellenőrző jelek továbbítását HDMI-kompatibilis eszközökre vezetékes
kapcsolaton keresztül.
Műszaki megjegyzések 443
A Védjegyekkel kapcsolatos megjegyzések
Az IOS a Cisco Systems, Inc. védjegye vagy bejegyzett védjegye az Amerikai
Egyesült Államokban és/vagy más országokban, és licenc alapján használható. A
Windows a Microsoft Corporation védjegye vagy bejegyzett védjegye az Amerikai
Egyesült Államokban és/vagy más országokban. A Mac, a macOS, az OS X, az
Apple®, az App Store®, az Apple logók, az iPhone®, az iPad® és az iPod touch® az
Apple Inc. Amerikai Egyesült Államokban és/vagy más országokban bejegyzett
védjegye. Az Android, a Google Play és a Google Play logó a Google LLC védjegye.
Az Android robot a Google által elvégzett és megosztott munka alapján lett
reprodukálva vagy módosítva, és a Creative Commons 3.0 forrásmegjelölési licenc
vonatkozik rá. A PictBridge a Camera and Imaging Products Association (CIPA)
védjegye. Az XQD a Sony Corporation védjegye. A HDMI, a HDMI logó és a HighDefinition Multimedia Interface a HDMI Licensing, LLC védjegye vagy bejegyzett
védjegye.
A Wi-Fi és a Wi-Fi logó a Wi-Fi Alliance védjegye vagy bejegyzett védjegye. A
Bluetooth® szóvédjegy és logók a Bluetooth SIG, Inc. bejegyzett védjegyei, a Nikon
Corporation licenc alapján használja azokat.
Minden egyéb, a jelen használati útmutatóban, vagy az Ön Nikon termékéhez
mellékelt dokumentációban említett kereskedelmi név tulajdonosainak védjegye
vagy bejegyzett védjegye.
Use of the Made for Apple badge means that an accessory has been designed to
connect specifically to the Apple products identified in the badge, and has been
certified by the developer to meet Apple performance standards. Apple is not
responsible for the operation of this device or its compliance with safety and
regulatory standards. Please note that the use of this accessory with an Apple
product may affect wireless performance.
444 Műszaki megjegyzések
A FreeType Licenc (FreeType2)
A szoftver egyes részei a © 2012 The FreeType Project (https://www.freetype.org)
szerzői jogvédelme alá esnek. Minden jog fenntartva.
A MIT Licenc (HarfBuzz)
A szoftver egyes részei a © 2018 The Harfbuzz Project
(https://www.freedesktop.org/wiki/Software/HarfBuzz) szerzői jogvédelme alá
esnek. Minden jog fenntartva.
A AVC Patent Portfolio License
ENNEK A TERMÉKNEK A HASZNÁLATÁT AZ AVC PATENT PORTFOLIO LICENSE SZABÁLYOZZA
SZEMÉLYES ÉS NEM KERESKEDELMI FELHASZNÁLÁS CÉLJÁBÓL (i) VIDEOKÓDOLÁSRA AZ AVC
SZABVÁNYNAK MEGFELELŐEN („AVC VIDEO”) ÉS/VAGY (ii) OLYAN AVC VIDEÓK DEKÓDOLÁSÁRA,
AMELYEKET SZEMÉLYES ÉS NEM KERESKEDELMI TEVÉKENYSÉG SORÁN KÓDOLTAK, ÉS/VAGY
LICENCCEL RENDELKEZŐ AVC VIDEOSZOLGÁLTATÓTÓL SZÁRMAZNAK. A LICENC NEM ÉRVÉNYES ÉS
NEM ALKALMAZHATÓ SEMMILYEN EGYÉB FELHASZNÁLÁS CÉLJÁBÓL. BŐVEBB INFORMÁCIÓKÉRT
FORDULJON AZ MPEG LA, L.L.C-HEZ. LÁSD: http://www.mpegla.com
Műszaki megjegyzések 445
A NIKKOR Z 24–70 mm f/4 S objektív
használati útmutatója
Ez a fejezet a fényképezőgépet NIKKOR Z 24–70 mm f/4 S típusú
objektívvel készletben megvásárlók számára az objektív használati
útmutatójaként szolgál. Előfordulhat, hogy objektív készleteket
bizonyos országokban vagy régiókban nem forgalmazunk.
Az objektív használata
❚❚ Az objektív részeinek neve és funkciója
1
2
4
5
6
7 8
9
12
3
13
446 Műszaki megjegyzések ➜
14
10 11
1 Objektív fényellenző
Az objektív fényellenzője kizárja a szórt fényt, amely
becsillanást vagy szellemképet okozna. Emellett az
objektív védelmét is biztosítja.
2 Objektív fényellenző zár
jelölés
Az objektív fényellenzőjének rögzítésekor használatos.
3 Objektív fényellenző
illeszkedés jelölés
4 Objektív fényellenző
Az objektív fényellenzőjének rögzítésekor használatos.
bajonett jelölés
A gyűrű elforgatásával nagyíthat, illetve kicsinyíthet.
5 Zoomgyűrű
Használat előtt mindenképpen tolja ki az objektívet.
6 Gyújtótávolság skála
Meghatározhatja a hozzávetőleges gyújtótávolságot az
7 Gyújtótávolság jelölés objektívvel végzett nagyítás és kicsinyítés során.
8 Vezérlőgyűrű
9 Objektív-csatlakozási
jelölés
10 Objektívbajonett
gumitömítés
11 CPU-csatlakozók
12 Élességállítási mód
kapcsoló
13 Elülső objektívsapka
14 Objektív hátsó sapka
• Automatikus élességállítási mód: Automatikus
élességállítási módban a személyre szabható
vezérlőgyűrű elforgatásával végrehajthat egy, a
fényképezőgéppel kiválasztott funkciót.
• Kézi élességállítási mód: Elforgatásával beállíthatja az
élességet.
Az objektív fényképezőgépre rögzítésekor használatos.
—
Használatával adatok továbbíthatók a
fényképezőgépről és a fényképezőgépre.
Állítsa A állásba az automatikus élességállításhoz, és M
állásba a kézi élességállításhoz. A kiválasztott
beállítástól függetlenül kézzel kell élességet állítania,
amikor a fényképezőgép vezérlőivel kézi élességállítási
módot választott.
—
—
Műszaki megjegyzések ➜ 447
❚❚ Az objektív rögzítése és eltávolítása
Az objektív rögzítése
1 Kapcsolja ki a fényképezőgépet, távolítsa el a vázsapkát, és vegye
le az objektív hátsó sapkáját.
2 Az objektív csatlakozási jelölését a fényképezőgép vázán látható
csatlakozási jelöléshez illesztve helyezze az objektívet a
fényképezőgép vázára, majd forgassa el az objektívet balra, amíg
a helyére nem kattan.
Az objektív eltávolítása
1 Kapcsolja ki a fényképezőgépet.
2 Az objektívkioldó gombot lenyomva tartva forgassa el jobbra az
objektívet.
448 Műszaki megjegyzések ➜
❚❚ Használat előtt
Mivel az objektív behúzható, használat előtt ki kell tolnia. Forgassa el a
zoomgyűrűt az ábrán látható irányba, amíg az objektív kihúzott
helyzetben a helyére nem kattan. Csak akkor készíthetők képek, amikor
a gyújtótávolság jelölés a gyújtótávolság skála 24-es és 70-es jelzése
között helyezkedik el.
Ebben a gyújtótávolságtartományban
készíthetők képek
Az objektív behúzásához forgassa el a zoomgyűrűt az ellenkező irányba,
amíg el nem éri a gyújtótávolság skála (I) jelölését.
Amennyiben a fényképezőgépet az objektív behúzott állapotában
kapcsolja be, figyelmeztetés jelenik meg. Használat előtt tolja ki az
objektívet.
Műszaki megjegyzések ➜ 449
❚❚ Az objektív fényellenzőjének rögzítése és eltávolítása
Igazítsa az objektív fényellenző bajonett jelölését (I) az objektív
fényellenző illeszkedés jelöléséhez (I), majd forgassa el a fényellenzőt
(w), amíg a I jelölés egy vonalba nem kerül az objektív fényellenző zár
jelölésével (K).
A fényellenző eltávolításához végezze el fordított sorrendben a fenti
lépéseket.
A fényellenző rögzítésekor és eltávolításakor a fényellenzőt az alján
látható I szimbólum közelében fogja meg, és ügyeljen rá, hogy ne
tartsa túl szorosan. A használaton kívüli fényellenzőt megfordíthatja és
rögzítheti az objektívre.
❚❚ Rögzített objektív esetén
Amennyiben élességállítást követőn kikapcsolja, majd ismét
bekapcsolja a fényképezőgépet, megváltozhat a fókusz pozíciója.
Fényképezés előtt állítson újra élességet. Amennyiben a téma
megjelenésére várva már beállította egy előre kiválasztott hely
élességét, a kép elkészítéséig lehetőleg ne kapcsolja ki a
fényképezőgépet.
450 Műszaki megjegyzések ➜
A használatra vonatkozó óvintézkedések
• Ne vegye fel és ne tartsa az objektívet vagy a fényképezőgépet csak az
objektív fényellenzőjénél fogva.
• Tartsa tisztán a CPU-csatlakozókat.
• Ha az objektívbajonett gumitömítése megsérül, azonnal függessze fel
az objektív használatát, és javíttassa meg egy Nikon által
engedélyezett szervizközpontban.
• A használaton kívüli objektívre helyezze fel az elülső és a hátsó
objektívsapkát.
• Belső alkatrészeinek védelme érdekében ne tárolja az objektívet olyan
helyen, ahol közvetlen napfény éri.
• Tartsa az objektívet szárazon. A belső mechanizmus rozsdásodása
helyrehozhatatlan károsodást okozhat.
• Ha az objektívet rendkívül meleg helyen hagyja, az károsíthatja vagy
eldeformálhatja a megerősített műanyagból készült részeket.
• A hőmérséklet gyors változása káros páralecsapódást okozhat az
objektív belső és külső részén. Mielőtt az objektívet meleg
környezetből hidegbe vinné, vagy fordítva, a hőmérséklet-változás
lassítása érdekében helyezze a táskájába vagy egy műanyag zacskóba.
• Szállításhoz ajánlatos az objektívet az objektívtáskába helyezni, amely
védelmet biztosít karcolás ellen.
Műszaki megjegyzések ➜ 451
Az objektív kezelése
• Az objektív üveg felületeinek tisztításához általában elegendő, ha
eltávolítja a rájuk rakódott port.
• A fluor bevonatú objektívelemeken található foltok és ujjlenyomatok
eltávolításához használjon puha, tiszta pamut törlőruhát vagy
lencsetisztító kendőt; a felületet középről kifelé haladva, körkörös
mozdulatokkal tisztítsa. A makacs foltok eltávolításához kis
mennyiségű desztillált vízzel, etanollal vagy lencsetisztító folyadékkal
megnedvesített puha törlőruhával óvatosan törölje át a felületet. A vízés olajtaszító felületen ezt követően fennmaradó csepp alakú foltok
száraz törlőruhával távolíthatók el.
• A nem fluor bevonatú objektívelemeken látható foltokat és
ujjlenyomatokat kis mennyiségű etanollal vagy lencsetisztító
folyadékkal megnedvesített puha, tiszta pamut törlőruhával vagy
lencsetisztító kendővel távolítsa el. Középről kifelé haladva, körkörös
mozdulatokkal óvatosan tisztítsa meg a felületet, ügyelve arra, hogy ne
hagyjon foltokat, és ujjával ne érjen az objektívhez.
• Az objektív tisztításához soha ne használjon szerves oldószereket, mint
például hígítót vagy benzolt.
• Az elülső objektívelem védelmét külön beszerezhető színsemleges
(Neutral Color, NC) szűrőkkel és hasonló kiegészítőkkel biztosíthatja.
• Ha az objektívet huzamosabb ideig nem használja, a penészedés és
rozsdásodás megelőzése érdekében tárolja hűvös, száraz helyen. Ne
tárolja naftalinnal vagy kámforos molyirtóval, valamint közvetlen
napfénynek kitett helyen.
452 Műszaki megjegyzések ➜
Tartozékok
❚❚ Mellékelt tartozékok
•
•
•
•
LC-72B 72 mm-es rápattintható elülső objektívsapka
LF-N1 objektív hátsó sapka
HB-85 bajonett fényellenző
CL-C1 objektívtáska
D Az objektívtáska használata
• Az objektívtáska a karcolódástól óvja az objektívet, leejtés és más fizikai
behatás ellen nem nyújt védelmet.
• Az objektívtáska nem vízálló.
• Az objektívtáska anyaga dörzsölés vagy nedvesség hatására kifakulhat,
eresztheti vagy megváltoztathatja színét, illetve összemehet.
• A rárakódott port puha kefével távolíthatja el.
• A felületén lévő vízcseppek és foltok eltávolításához használjon puha, száraz
törlőruhát. Ne használjon alkoholt, benzolt, hígítót vagy más illékony
vegyszert.
• Ne tárolja olyan helyen, ahol közvetlen napfény, magas hőmérséklet vagy
nedvesség éri.
• Ne használja az objektívtáskát a monitor és az objektívelemek tisztítására.
• Ügyeljen arra, hogy szállítás közben az objektív ne essen ki a táskából.
Anyaga: Poliészter
❚❚ Kompatibilis tartozékok
72 mm-es rácsavarható szűrők
D Szűrők
Egyszerre csak egy szűrőt használjon. Szűrő rögzítése és körkörös polarizációs
szűrő elforgatása előtt távolítsa el az objektív fényellenzőjét.
Műszaki megjegyzések ➜ 453
Műszaki adatok
Rögzítés
Gyújtótávolság
Maximális rekesz
Objektív felépítése
Látószög
Gyújtótávolság skála
Élességállító rendszer
Minimális fókusztávolság
Fényrekesz lamellák
Rekesztartomány
Szűrőtoldalék méret
Méretek
Tömeg
Nikon Z-bajonett
24–70 mm
f/4
14 objektívelem 11 csoportban (beleértve 1 ED
lencseelemmel, 1 aszferikus ED objektívelemmel,
3 aszferikus objektívelemmel, nanokristály bevonatú
objektívelemekkel és egy fluor bevonatú elülső
objektívelemmel)
• FX-formátum: 84°–34° 20´
• DX-formátum: 61°–22° 50´
Milliméteres beosztással (24, 28, 35, 50, 70)
Belső élességállító rendszer
0,3 m a képsík jelzésétől az összes zoom pozícióban
7 (lekerekített fényrekesz)
f/4–22
72 mm (P = 0,75 mm)
Kb. 77,5 mm-es maximális átmérő × 88,5 mm (az
objektív behúzott állapotában a fényképezőgép
bajonett peremétől mért távolság)
Kb. 500 g
A Nikon fenntartja a jogot, hogy a termék megjelenését, műszaki jellemzőit és teljesítményét bármikor, előzetes
bejelentés nélkül megváltoztathassa.
454 Műszaki megjegyzések ➜
Az FTZ bajonett adapter használati
útmutatója
Ez a bajonett adapter lehetővé teszi, hogy a Nikon F-bajonettes NIKKOR
objektívjeit Nikon Z-bajonettes tükör nélküli fényképezőgépekhez
rögzítse. Az adapter nem rögzíthető F-bajonettes (Nikon digitális SLR)
fényképezőgépekhez és 1-bajonettes fényképezőgépekhez (Nikon 1
cserélhető objektíves kompakt fényképezőgépekhez), és nem
használható 1 NIKKOR objektívekkel sem. Ez a fejezet a fényképezőgépet
bajonett adapterrel készletben megvásárlók számára a bajonett adapter
használati útmutatójaként szolgál. Előfordulhat, hogy bajonett adapter
készleteket bizonyos országokban vagy régiókban nem forgalmazunk.
Az objektív típusától függően az adapter korlátozhatja az automatikus
élességállítás, illetve a fényképezőgép egyéb funkcióinak működését.
A Kompatibilis F-bajonettes objektívek
A Z-bajonettes fényképezőgépekkel való használat érdekében FTZ bajonett
adapterre rögzíthető objektívekről lásd a Kompatibilis F-bajonettes objektívek
című tájékoztatót, amely rendelkezésre áll a Nikon letöltési központjában:
https://downloadcenter.nikonimglib.com/hu/products/491/FTZ.html
Műszaki megjegyzések ➜ 455
A bajonett adapter
❚❚ Az adapter részei
Objektív csatlakozása
Fényképezőgép rögzítése
2
1
3
6
7
4
8
5
1 Nikon F-bajonett (az objektívhez
csatlakozik)
2 Objektív jelérintkezői
3 Objektív-csatlakozási jelölés
4 Objektívkioldó
5 Állványmenet
456 Műszaki megjegyzések ➜
6 Adapter-csatlakozási jelölés
7 Nikon Z-bajonett (a fényképezőgéphez
csatlakozik)
8 CPU-csatlakozók
❚❚ Az adapter rögzítése és eltávolítása
Kapcsolja ki a fényképezőgépet, mielőtt a fényképezőgéphez rögzíti,
vagy eltávolítja róla az adaptert, illetve mielőtt objektívet rögzít, vagy
távolít el az adapterről. Ezeket a műveleteket közvetlen napfénytől
védett helyen végezze, és ügyeljen arra, hogy ne kerüljön por a
készülékekbe. Objektív rögzítése során ne nyomja meg a
fényképezőgép vagy az adapter objektívkioldóját.
Az adapter és az objektív rögzítése
1 Távolítsa el az adapter vázsapkáját és hátsó objektívsapkáját,
valamint a fényképezőgép vázsapkáját.
2 Rögzítse az adaptert a
fényképezőgéphez.
Az adapter csatlakozási
jelölését a fényképezőgép
vázán látható csatlakozási
jelöléssel egy vonalban
tartva (q) helyezze az
adaptert a fényképezőgépre, majd forgassa el balra, amíg a helyére
nem kattan (w).
3 Vegye le az objektív hátsó sapkáját.
Műszaki megjegyzések ➜ 457
4 Rögzítse az objektívet az
adapterhez.
Az objektív csatlakozási
jelölését az adapter
objektív-csatlakozási
jelölésével egy vonalban
tartva (e) helyezze az
objektívet az adapterre,
majd forgassa el balra,
amíg a helyére nem kattan
(r).
Az objektív és az adapter leválasztása
1 Válassza le az objektívet.
Az adapter
objektívkioldóját
lenyomva tartva (q)
forgassa el jobbra az
objektívet (w).
Eltávolítását követően
helyezze vissza az
objektívre az elülső és a
hátsó objektívsapkát.
2 Válassza le az adaptert.
A fényképezőgép objektívkioldó
gombját lenyomva tartva (e)
forgassa el jobbra az adaptert (r).
Az adapter eltávolítását követően
helyezze vissza az adapterre a
vázsapkát és a hátsó sapkát, a
fényképezőgépre pedig a vázsapkát.
458 Műszaki megjegyzések ➜
D Rekeszállító gyűrűvel ellátott CPU objektívek
Rekeszállító gyűrűvel felszerelt objektív rögzítése előtt állítsa be a legkisebb
rekeszt (a legnagyobb f-értéket).
D Nem kompatibilis objektívek és tartozékok
Az alábbi objektívek és tartozékok nem használhatók. Ha erővel próbálja
rögzíteni az alábbi eszközök bármelyikét, azzal károsíthatja az adaptert vagy az
objektívet. Előfordulhat, hogy az alábbi felsorolásban nem szereplő, egyedi
kialakítású objektívek sem bizonyulnak kompatibilisnek; ha rögzítése során
ellenállást tapasztal, ne kísérelje meg erővel csatlakoztatni az objektívet.
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
•
Nem AI objektívek
IX-NIKKOR
TC-16A AF telekonverter
AU-1 élességállítóval használható
objektívek (400 mm f/4.5, 600 mm
f/5.6, 800 mm f/8, 1200 mm f/11)
Halszemoptikák (6 mm f/5.6, 7,5 mm
f/5.6, 8 mm f/8, OP 10 mm f/5.6)
2,1 cm f/4
K2 közgyűrű
180–600 mm f/8 ED (sorozatszám:
174041–174180)
360–1200 mm f/11 ED (sorozatszám:
174031–174127)
200–600 mm f/9.5 (sorozatszám:
280001–300490)
F3AF-hez való AF objektívek
(AF 80 mm f/2.8, AF 200 mm f/3.5 ED,
TC-16 AF telekonverter)
PC 28 mm f/4 (sorozatszám: 180900
vagy korábbi)
• PC 35 mm f/2.8 (sorozatszám:
851001–906200)
• PC 35 mm f/3.5 (régi típus)
• Reflex 1000 mm f/6.3 (régi típus)
• NIKKOR-H automatikus 2,8 cm f/3.5
(28 mm f/3.5), 362000 alatti
sorozatszámmal rendelkező
objektívek
• NIKKOR-S automatikus 3,5 cm f/2.8
(35 mm f/2.8), 928000 alatti
sorozatszámmal rendelkező
objektívek
• NIKKOR-S automatikus 5 cm f/2
(50 mm f/2)
• NIKKOR-Q automatikus 13,5 cm f/3.5
(135 mm f/3.5), 753000 alatti
sorozatszámmal rendelkező
objektívek
• Micro-NIKKOR 5,5 cm f/3.5
• Medical-NIKKOR automatikus
200 mm f/5.6
• Automatikus NIKKOR telefotó-zoom
85–250 mm f/4–4.5
• Automatikus NIKKOR telefotó-zoom
200–600 mm f/9.5–10.5
Műszaki megjegyzések ➜ 459
A bajonett adapter használata
• Előfordulhat, hogy az automatikus élességállítás nem az elvárt módon
működik, amikor az adaptert F-bajonettes NIKKOR objektívvel
használja. Ha a fényképezőgép nem tudja beállítani az élességet, akkor
válassza ki az egypontos AF mező módot és a középső fókuszmezőt,
vagy állítson kézzel élességet.
• Bizonyos objektívek használatakor a fényképezőgép
rázkódáscsökkentés funkciója esetleg nem az elvárt módon működik,
illetve vignettálást vagy a kép széleinek elsötétülését okozhatja.
A használatra vonatkozó óvintézkedések
• Amennyiben 1300 g-ot meghaladó súlyú objektívvel használja az
adaptert, támassza alá az objektívet, ha kézben tartja a
fényképezőgépet, és ne tartsa a készüléket a fényképzőgép szíjánál
fogva. Ezen óvintézkedések figyelmen kívül hagyása károsíthatja a
fényképezőgép objektív rögzítését.
• Állványgyűrűvel felszerelt telefotó objektív használata esetén az
állványt ne az adapter állványmenetéhez, hanem az objektív
állványgyűrűjéhez rögzítse.
• Tartsa tisztán a CPU-csatlakozókat és az objektív jelérintkezőit.
• Tartsa az adaptert szárazon. A belső mechanizmus rozsdásodása
helyrehozhatatlan károsodást okozhat.
• Ha az adaptert rendkívül forró helyen hagyja, az károsíthatja vagy
eldeformálhatja megerősített műanyagból készült részeit.
460 Műszaki megjegyzések ➜
Az adapter kezelése
• Ne nyúljon a bajonett adapter belsejébe. A por eltávolításához
használjon pumpát vagy puha kefét, ügyelve arra, hogy ne dörzsölje és
ne karcolja meg az adapter belső részét.
• Az adapter tisztításakor a por és a textilfoszlányok eltávolításához
használjon pumpát, majd puha, száraz törlőruhával óvatosan törölje át
az adaptert.
• Az adapter tisztításához soha ne használjon szerves oldószereket, mint
például hígítót vagy benzolt.
• Ha az adaptert huzamosabb ideig nem használja, a penészedés és
rozsdásodás megelőzése érdekében tárolja hűvös, száraz helyen. Ne
tárolja naftalinnal vagy kámforos molyirtóval, valamint közvetlen
napfénynek kitett helyen.
Tartozékok
❚❚ Mellékelt tartozékok
• BF-1B vázsapka
• LF-N1 objektív hátsó sapka
Műszaki adatok
Típus
Támogatott fényképezőgépek
Méretek
Tömeg
Bajonett adapter
Nikon Z-bajonettes tükör nélküli fényképezőgépek
Kb. 70 mm-es átmérő (a kiugró részek nélkül) × 80 mm
Kb. 135 g
A Nikon fenntartja a jogot, hogy a termék megjelenését, műszaki jellemzőit és teljesítményét bármikor, előzetes
bejelentés nélkül megváltoztathassa.
Műszaki megjegyzések ➜ 461
Jóváhagyott memóriakártyák
A fényképezőgép XQD memóriakártyákkal használható.
Videofelvételhez 45 MB/mp (300-szoros) vagy gyorsabb írási sebességű
kártya ajánlott; lassabb írási sebességű kártya használata a felvétel vagy
a visszajátszás megszakadását, illetve akadozó, egyenetlen visszajátszást
eredményezhet. A kompatibilitásra és a működésre vonatkozólag az
adott kártya gyártójánál tájékozódhat.
462 Műszaki megjegyzések
Memóriakártyák kapacitása
Az alábbi táblázat mutatja a 64 GB-os Sony G sorozatú QD-G64E XQD
kártyákon különböző képminőség- és képméret-beállítások mellett
tárolható képek becsült számát, amikor a Képterület kiválasztása
menüpont FX (36 × 24) eleme van érvényben (2018. júliusi állás szerint).
Z 7:
Képminőség
Veszteségmentes
tömörített
NEF (RAW)
Tömörített
Tömörítetlen
TIFF (RGB)
Finom
JPEG 3
Normál
Alap
12 bites
14 bites
12 bites
14 bites
12 bites
14 bites
Képméret
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
Kicsi
Fájlméret 1
Képek száma 1
44,7 MB
31,5 MB
24,5 MB
55,8 MB
40,7 MB
49,4 MB
74,1 MB
85,1 MB
134,6 MB
76,5 MB
34,8 MB
17,2 MB
11,7 MB
6,8 MB
11,8 MB
7,0 MB
3,5 MB
3,8 MB
2,6 MB
1,6 MB
748
1 000
1 400
654
1 000
845
748
654
412
723
1 500
1 900
3 200
6 500
3 700
6 400
12 700
7 500
12 300
24 100
Átmeneti
tároló
kapacitása 2
23
19
19
19
23
19
23
18
21
22
25
25
25
25
25
25
25
25
25
25
Műszaki megjegyzések 463
Z 6:
Képminőség
Veszteségmentes
tömörített
NEF (RAW)
Tömörített
Tömörítetlen
12 bites
14 bites
12 bites
14 bites
12 bites
14 bites
TIFF (RGB)
Finom
JPEG 3
Normál
Alap
Képméret
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
Kicsi
Nagy
Közepes
Kicsi
Fájlméret 1
22,5 MB
16,1 MB
12,7 MB
28,2 MB
20,4 MB
24,8 MB
38,5 MB
44,1 MB
69,3 MB
39,5 MB
18,4 MB
9,4 MB
6,6 MB
4,0 MB
6,4 MB
3,9 MB
2,1 MB
2,3 MB
1,7 MB
1,2 MB
Képek száma 1
1 300
1 900
2 500
1 100
1 800
1 500
1 300
1 100
759
1 300
2 800
3 400
5 600
10 400
6 700
10 900
19 900
13 000
20 800
35 200
Átmeneti
tároló
kapacitása 2
35
26
26
43
37
43
33
34
27
31
35
44
50
51
44
50
51
46
50
50
1 Az adatok csak hozzávetőleges értékek. A fájlméret a kép tartalmától függően változik.
2 Az átmeneti tárolóban tárolható képek maximális száma ISO 100-nál. A megadott érték bizonyos
helyzetekben csökkenhet, például csillaggal („m”) jelölt képminőség, illetve automatikus torzításvezérlés
használata esetén.
3 Az adatok kiszámításánál a fájlméret elsődlegességét célzó JPEG tömörítést vettük alapul. Csillaggal („m”,
optimális minőségre törekvő tömörítés) jelölt képminőség beállítás kiválasztása megnöveli a JPEG képek
méretét; a képek száma és az átmeneti tároló kapacitása ennek megfelelően csökken.
464 Műszaki megjegyzések
Az akkumulátor teljesítménye
A teljesen feltöltött állapotban lévő EN-EL15b 1 akkumulátorral rögzíthető videók
becsült hossza vagy készíthető felvételek hozzávetőleges száma a monitor módtól
függően változó. A fényképekhez 2 tartozó értékek a következők:
• Csak kereső: 330 felvétel (Z 7), 310 felvétel (Z 6)
• Csak monitor: 400 felvétel (Z 7), 380 felvétel (Z 6)
A videókhoz 3 az alábbi értékek tartoznak:
• Csak kereső: 85 perc
• Csak monitor: 85 perc
A következő műveletek csökkenthetik az akkumulátor kapacitását:
• A kioldógomb félig lenyomva tartása
• Ismétlődő automatikus élességállítási műveletek
• NEF (RAW) fényképek készítése
• Hosszú záridő használata
• A fényképezőgép Wi-Fi (vezeték nélküli LAN) vagy Bluetooth funkciójának
használata
• A fényképezőgép külön beszerezhető tartozékokkal történő használata
• Sűrű egymásutánban végzett nagyítás és kicsinyítés
A Nikon EN-EL15b akkumulátorok lehető legjobb kihasználása érdekében:
• Tartsa tisztán az akkumulátor érintkezőit. A beszennyeződött érintkezők
ronthatják az akkumulátor teljesítményét.
• Töltés után azonnal használja az akkumulátorokat. A használaton kívüli
akkumulátor fokozatosan elveszíti töltöttségét.
1 EN-EL15a/EN-EL15 akkumulátor is használható, ezekkel azonban egy feltöltéssel esetleg kevesebb kép
készíthető. Az, hogy az akkumulátort egy feltöltéssel meddig lehet használni, függ az akkumulátor
állapotától, a hőmérséklettől, a felvételek között eltelő időtartamtól és a menük megjelenítési idejétől.
2 CIPA szabvány. 23 °C-on mérve (±2 °C) NIKKOR Z 24–70 mm f/4 S objektívvel a következő tesztkörülmények
között: az alapértelmezett beállítások használatával 30 másodpercenként készül egy felvétel.
3 A mérés 23 °C (±2 °C) hőmérsékleten történt, a fényképezőgép alapbeállításainak használatával, NIKKOR Z
24–70 mm f/4 S objektívvel, a Camera and Imaging Products Association (CIPA) által meghatározott
körülmények között. Az egyes videók legfeljebb 29 perc 59 másodperc hosszúságúak lehetnek; a rögzítés e
határérték elérése előtt befejeződhet, ha a fényképezőgép hőmérséklete megemelkedik.
Műszaki megjegyzések 465
Tárgymutató
Szimbólumok
b (Automatikus mód) ........................... 41, 45
P (Programozott automatikus) ........... 70, 71
S (Záridő-előválasztásos automatikus) .. 70,
71
A (Rekesz-előválasztásos automatikus) . 70,
72
M (Kézi) ........................................................ 70, 73
U1/U2/U3....................................................... 70, 75
U (Egyképes) ............................................ 84, 87
V (Folyamatos L)................................84, 111
W (Folyamatos H)...............................84, 111
X (Folyamatos H (bővített))..........85, 111
E (Önkioldó) ............................................. 85, 87
L (Néma fényképezés) ................................ 67
x (Elektronikus első redőny zár) ............262
P (Mechanikus zár) .....................................262
3 (Pontszerű AF) ........................................... 54
d (Egypontos AF)......................................... 54
e (Dinamikus AF mező)............................. 55
f (Széles mezős AF (K))............................. 55
g (Széles mezős AF (N)) ............................ 55
h (Automatikus AF mező) ........................ 55
L (Mátrix)........................................................108
M (Középre súlyozott) ................................108
N (Célpont) ....................................................108
t (Csúcsfényre súlyozott) .......................108
J (Vörösszemhatás-csökkentés) .......107,
354
L (Hosszú záridős szinkron)...... 107, 354
M (Szinkron a hátsó redőnyre) . 107, 355
E (Expozíciókompenzáció) ........................ 82
K gomb ...................................................49, 122
O gomb .............................................................. 51
G gomb......................................................... 18
c (E) gomb .................................................... 84
S gomb .................................................. 80, 81
W (Q) gomb ................................. 20, 122, 123
X gomb.................................................. 122, 139
i gomb ....................................................... 21, 92
J gomb ............................................................. 18
466 Műszaki megjegyzések
I (Élességjelzés) ............................................61
c (Vaku készenléti jelzőfénye) .................412
t ikon ................................................................ 40
Számjegyek
1 : 1 (24 × 24)..................................................106
16 : 9 (36 × 20) ...............................................106
5 : 4 (30 × 24)..................................................106
A, Á
A Picture Control kezelése .............. 179, 241
A termék sorozatszáma...................................4
ADL expozíciósorozat .................................198
AE expozíció- és vakus sorozat................191
AE expozíciósorozat ....................................191
AE rögzítése............................................... 89, 90
AF ................................................................52, 251
AF aktiválás.....................................................254
AF finomhangolása .....................................299
AF mező mód................................................... 54
AF mező módvál. korlátozása..................254
AF-C ........................................