Canon | EOS M6 Mark II | User manual | Canon EOS M6 Mark II User manual

Canon EOS M6 Mark II User manual
MAGYAR
Haladó használati útmutató
Bevezetés
A felvételkészítés megkezdése előtt olvassa el az alábbiakat
A felvételkészítési problémák és a balesetek elkerülése érdekében
először olvassa el a „Kezelési óvintézkedések” (=31) és a „Biztonsági
utasítások” (=28) című részeket. Emellett olvassa el alaposan ezt
a kézikönyvet, hogy helyesen használhassa a fényképezőgépet.
A fényképezőgép kézikönyvvel történő használata révén
jobban megismerkedhet a fényképezőgéppel
A kézikönyv olvasása közben készítsen néhány próbafelvételt, majd
nézze meg, milyenek lettek. Ezután jobban megértheti a fényképezőgép
működését. Továbbá biztonságos helyen tárolja ezt a kézikönyvet,
hogy szükség esetén később is elővehesse.
A fényképezőgép használat előtti tesztelése és felelősségvállalás
Fényképezés után jelenítse meg a képeket, és ellenőrizze, hogy megfelelően
sikerült-e a felvétel. Ha a fényképezőgép vagy a memóriakártya hibás,
és a képek nem rögzíthetők, illetve nem tölthetők le a számítógépre,
a Canon nem tehető felelőssé az okozott veszteségért és kényelmetlenségért.
Szerzői jogok
Az egyes országokban érvényes szerzői jogok tiltják a fényképezőgéppel
rögzített képek (továbbá a memóriakártyára áthelyezett zenék/zenével
ellátott képek) illetéktelen felhasználását a személyes felhasználáson
kívüli más célokra. Ne feledje, hogy bizonyos nyilvános eseményeken,
kiállításokon stb. még saját célra is tilos lehet a fényképezés.
2
Tartozéklista
A fényképezés megkezdése előtt ellenőrizze, hogy az alábbi tételek
közül valamennyi megtalálható-e a fényképezőgéphez mellékelve.
Ha bármi hiányzik, forduljon a kereskedőhöz.
Fényképezőgép
(vázsapkával)
LP-E17
akkumulátoregység
(védőburkolattal)
Akkumulátortöltő
LC-E17E*
Szíj
* Az LC-E17E akkumulátortöltő tápkábellel kerül forgalomba.
zz A fényképezőgéphez nem tartozik memóriakártya (=11), interfészkábel
és HDMI‑kábel.
zz A Haladó használati útmutatóval és a Kezelési kézikönyvekkel kapcsolatos
részletekért lásd: „Kezelési kézikönyvek” (=4).
zz Ha objektívkészletet vásárolt, ellenőrizze, hogy a készlet tartalmazza-e az
objektíveket.
zz Ügyeljen arra, hogy az előbb felsoroltak közül semmi ne vesszen el.
zz Az objektívek kezelési kézikönyveit a Canon webhelyéről töltheti le (=4).
zz Az objektívek kezelési kézikönyvei (PDF-fájlok) a külön megvásárolható
objektívekhez készültek. Vegye figyelembe, hogy az objektívkészlet
megvásárlásakor az objektív mellé kapott egyes tartozékok lehet, hogy nem
egyeznek meg az objektív kezelési kézikönyvében feltüntetetteknek.
3
Kezelési kézikönyvek
A fényképezőgéphez mellékelt Kezelési kézikönyv
a fényképezőgéppel és a Wi-Fi-funkciókkal kapcsolatos
alapvető utasításokat tartalmazza.
A teljes körű utasításokat tartalmazó Haladó használati
útmutató (ez a PDF-fájl) a Canon webhelyéről tölthető
le számítógépre vagy más eszközre.
A Haladó használati útmutató/Kezelési kézikönyvek letöltése
A Haladó használati útmutató és az objektívekhez és a szoftverhez tartozó
kezelési kézikönyvek (PDF-fájlok) a Canon webhelyéről tölthetők le
számítógépre vagy más eszközre.
zz Letöltési webhely
Haladó használati útmutató/Kiegészítő információ
www.canon.com/icpd
Objektív kezelési kézikönyve
www.canon.com/icpd
Szoftverkezelési kézikönyv
www.canon.com/icpd
zz A PDF-fájlok megtekintéséhez valamilyen Adobe PDF-megjelenítő, például
az Adobe Acrobat Reader DC szükséges (a szoftver legújabb verziójának
használata javasolt).
zz Az Adobe Acrobat Reader DC ingyenesen letölthető az internetről.
zz A megnyitáshoz kattintson duplán a letöltött PDF-fájlra.
zz A PDF-megjelenítő szoftver használatával kapcsolatban lásd a szoftver súgóját
vagy más részeit.
4
Kezelési kézikönyvek
A Haladó használati útmutató/Kezelési kézikönyvek letöltése
QR-kód használatával
A Haladó használati útmutató és az objektívekhez és a szoftverhez
tartozó kezelési kézikönyvek (PDF-fájlok) a QR-kód segítségével tölthetők
le okostelefonra vagy táblagépre.
www.canon.com/icpd
zz A QR-kód beolvasásához külön alkalmazás szükséges.
zz Válassza ki lakóhelye szerinti országot vagy régiót, majd töltse le a Haladó
használati útmutatót/Kezelési kézikönyveket.
zz Válassza a [5: Kézikönyv/szoftver URL] lehetőséget a QR-kódnak
a fényképezőgép képernyőjén való megjelenítéséhez.
5
Beüzemelési útmutató
1
Helyezze be az akkumulátort
(=42).
zz A vásárlást követően a készülék
használatához töltse fel az
akkumulátort (=40).
2
Helyezze be a kártyát (=42).
zz Helyezze be a kártyát a címkével
jelölt oldalával a fényképezőgép
előlapja felé.
3
Csatlakoztassa az objektívet
(=49).
zz Igazítsa össze az objektíven és
a fényképezőgépen található fehér
illesztési jelzéseket az objektív
rögzítéséhez.
zz Vegye le az objektívsapkát.
4
Készüljön fel a felvételkészítésre.
(2)
6
(1)
zz Nyomja meg az (1)-est, miközben
finoman elforgatja a (2)-est,
majd engedje el az (1)-est.
zz Fordítsa el a (2)-est kicsit tovább,
ameddig kattan.
Beüzemelési útmutató
5
Kapcsolja a tápkapcsolót <1>
állásba (=47).
6
Állítsa a fókuszmódkapcsolóját
<AF> állásba.
zz Az <AF> automatikus
fókuszálást jelent.
zz Az <MF> kézi fókuszálást jelent.
Az autofókusz ilyenkor nem működik.
7
Állítsa a módválasztó tárcsát
<A> helyzetbe (=70).
zz A fényképezőgép összes szükséges
beállítása automatikusan felveszi
a megfelelő értéket.
8
Fókuszáljon a témára (=58).
zz Ha a készülék arcot érzékel, [p]
(egy AF-pont) jelenik meg fölötte.
zz Félig nyomja le az exponálógombot,
és a fényképezőgép a témára
fókuszál.
7
Beüzemelési útmutató
9
10
Készítse el a képet (=58).
zz A kép elkészítéséhez nyomja le
teljesen az exponálógombot.
Tekintse meg a képet.
zz Az elkészített kép körülbelül
2 másodpercre megjelenik
a képernyőn.
zz A kép ismételt megjelenítéséhez
nyomja meg a <x> gombot
(=304).
zz Az eddig készített felvételek megtekintéséhez lásd: „Kép lejátszás”
(=304).
zz A képek törléséről lásd: „Képek törlése” (=327).
8
Tudnivalók a kézikönyvről
Ikonok a kézikönyvben
<6>
<5>
<W> <X> <Y> <Z>
<5>
<Q> <0>
*
: A fő tárcsát jelöli.
: A gyorsvezérlő tárcsát jelöli.
: A <V> nyílgombok irányait jelöli.
: A vezérlőtárcsát jelöli.
: A Gyorsvezérlés gombot/Beállítógombot jelöli.
: A megnyomott gombhoz tartozó művelet időtartamát
jelöli (* másodpercekben) a gomb felengedésétől
számítva.
yyA fentieken kívül a fényképezőgép gombjain és a képernyőn látható ikonokat és
szimbólumokat is használjuk ebben a kézikönyvben az érintett műveletek és funkciók
ismertetésében.
M (az oldalak
címeiben)
=***
: Csak a Kreatív zóna módokban (<t>, <d>, <s>,
<f>, vagy <a> mód) vagy kézi expozícióval rögzített
videóknál rendelkezésre álló funkciók.
:Oldalszám további információk eléréséhez.
: Figyelmeztetés felvételkészítési problémák megelőzésére.
: Kiegészítő információ.
: Ötletek vagy tanácsok jobb felvételek készítéséhez.
: Hibaelhárítási tanácsok.
9
Tudnivalók a kézikönyvről
Alapvető feltevések a kezelési utasításokhoz
és megjegyzések a mintafotókhoz
zz Az utasítások végrehajtása előtt győződjön meg róla, hogy a tápkapcsoló
<1> állásban van (=47).
zz Feltételezzük, hogy minden menü és egyedi funkció az alapértelmezett
értékre van beállítva.
zz A kézikönyvben levő ábrák a fényképezőgépet például felszerelt
EF-M15-45mm f/3.5-6.3 IS STM objektívvel ábrázolják.
zz A fényképezőgépen megjelenő és a jelen kézikönyvben használt
mintaképek csupán bemutatásra szolgálnak.
zz Az EF vagy EF-S objektívekkel kapcsolatos utasítások esetén
bajonettadapter használatát feltételezzük.
10
Kompatibilis kártyák
A következő kártyák kapacitástól függetlenül használhatók
a fényképezőgéppel: Ha a kártya új, vagy korábban másik
fényképezőgéppel vagy számítógéppel formázta (inicializálta),
akkor formázza a kártyát ezzel a fényképezőgéppel (=490).
zz SD-/SDHC-/SDXC-memóriakártyák
Az UHS-II és UHS-I szabványnak megfelelő kártyák támogatottak.
Videofelvétel rögzítésére alkalmas kártyák
Videofelvétel készítésekor nagy kapacitású és jó teljesítményű (elegendően
gyors olvasási/írási sebességű) kártyát használjon, olyat, amely megfelel
a videofelvétel méretének. Részletekért lásd: =579.
A kézikönyvben a „kártya” elnevezés az SD-, SDHC- és
SDXC‑memóriakártyákra utal.
* A fényképezőgép a képek és videók rögzítésére szolgáló
kártya nélkül kapható. A kártyát külön kell megvásárolni.
11
Fejezetek
Bevezetés
2
Előkészítés és alapvető műveletek
39
Alap zóna
69
Kreatív zóna
103
Felvétel
115
Fényképezés vakuval
283
Lejátszás
301
Vezeték nélküli funkciók
375
Beállítás
481
Egyedi funkciók / Saját menü
525
Referencia
549
12
Tartalom
Bevezetés
2
Tartozéklista............................................................................................3
Kezelési kézikönyvek..............................................................................4
Beüzemelési útmutató............................................................................6
Tudnivalók a kézikönyvről.......................................................................9
Kompatibilis kártyák..............................................................................11
Fejezetek..............................................................................................12
Tartalom................................................................................................13
Funkciók tárgymutatója.........................................................................23
Biztonsági utasítások............................................................................28
Kezelési óvintézkedések.......................................................................31
A fényképezőgép részei........................................................................34
Előkészítés és alapvető műveletek
39
Az akkumulátor feltöltése......................................................................40
Az akkumulátor és a kártya behelyezése/eltávolítása..........................42
A képernyő használata..........................................................................46
A fényképezőgép bekapcsolása...........................................................47
Objektív csatlakoztatása és levétele.....................................................49
Az EF/EF-S objektívek felhelyezése és eltávolítása.............................51
Elektronikus kereső használata (külön kapható)..................................54
Alapvető műveletek...............................................................................57
Menüműveletek és -beállítások............................................................62
Az érintőképernyő kezelése..................................................................66
Gyorsvezérlés.......................................................................................67
13
Tartalom
Alap zóna
69
Intelligens jelenetválasztó automatika/Hibrid auto
(teljesen automatikus)...........................................................................70
Speciális jelenet mód (SCN).................................................................78
Önarckép mód......................................................................................80
Portré mód............................................................................................81
Sima bőr mód........................................................................................82
Tájkép mód...........................................................................................83
Sport mód.............................................................................................84
Követés mód.........................................................................................85
Közeli mód............................................................................................87
Étel mód................................................................................................88
Éjszakai portré mód..............................................................................89
Kézi Éjszakai jelenet mód.....................................................................90
HDR háttérfény-kompenzáció mód.......................................................91
Figyelmeztetések <SCN> módok esetén..............................................92
Kreatív szűrők mód...............................................................................96
Kreatív zóna
103
Programautomatika-üzemmód (P)......................................................104
Záridő-előválasztás üzemmód (Tv).....................................................106
Rekesz-előválasztás üzemmód (Av)...................................................108
Kézi expozíció üzemmód (M)..............................................................110
Rugalmas előválasztás (Fv)................................................................112
14
Tartalom
Felvétel
Állóképek rögzítése
115
116
Lapfülek: Állóképek rögzítése.............................................................117
Képminőség........................................................................................122
Állóképek képoldalaránya...................................................................125
Képmegtekintési idő............................................................................127
Objektívtorzítás korrekciója.................................................................128
Felvételkészítési mód.........................................................................133
Önkioldó..............................................................................................135
RAW sorozatk. mód............................................................................137
Expozíciókompenzáció.......................................................................140
Automatikus expozíciósorozat............................................................141
ISO-érzékenység beállításai...............................................................143
Auto megvil. optimalizálás..................................................................149
Csúcsfény árnyalat elsőbbség............................................................150
Mérési mód.........................................................................................151
Mérési időzítő......................................................................................153
Expozíciószimuláció............................................................................154
Fehéregyensúly..................................................................................155
Fehéregyensúly-korrekció/Sorozat.....................................................160
Színtér.................................................................................................162
Képstílus-kiválasztás..........................................................................163
Képstílus testreszabása......................................................................166
Képstílus regisztrációja.......................................................................169
Zajcsökkentés hosszú expozíciónál....................................................171
15
Tartalom
Zajcsökkentés nagy ISO-érzékenységnél...........................................172
Portörlési adatok gyűjtése...................................................................174
HDR mód............................................................................................176
Fókuszsorozat.....................................................................................180
Érintéses kioldás.................................................................................184
Zárkioldás módja.................................................................................186
Felvételi időzítő...................................................................................187
Hosszú (bulb) expozíció......................................................................190
Villódzásmentes felvétel......................................................................193
AF-művelet..........................................................................................195
AF-módszer........................................................................................198
Szemérzékelő AF................................................................................209
Folyamatos AF....................................................................................211
Érint.-áthúz. AF...................................................................................212
Manuális élességállítás objektívvel AF után.......................................214
AF-segédfény indítása........................................................................215
Képstabilizálás....................................................................................216
Expozíciórögzítés (AE-rögzítés).........................................................217
Kézi élességállítás..............................................................................218
MF kontúrkiemelés (Körvonal kiemelése)...........................................220
Fókuszmódkapcsoló...........................................................................221
Összefoglaló videó típusa...................................................................222
Felvételek készítése távvezérléssel....................................................223
Az állóképek rögzítésére vonatkozó általános óvintézkedések..........224
16
Tartalom
Videófelvétel
227
Lapfülek: Videofelvétel........................................................................228
Videó mód...........................................................................................232
HDR videó mód...................................................................................239
Videofelvétel minősége.......................................................................241
Hangfelvétel........................................................................................248
Time-lapse videók...............................................................................250
Video‑pillanatképek.............................................................................261
Videó + Miniatűr effektus ...................................................................266
Videó digitális képstabilizálása............................................................268
Automatikus szintbeállítás videókhoz.................................................270
Servo AF használata videóhoz...........................................................271
Egyéb menüfunkciók...........................................................................276
A videofelvétellel kapcsolatos általános figyelmeztetések..................280
Fényképezés vakuval
283
Fényképezés a beépített vakuval.......................................................284
Vaku funkcióbeállítások.......................................................................289
Fényképezés külső Speedlite vakuval................................................300
Lejátszás
301
Lapfülek: Lejátszás.............................................................................302
Kép lejátszás.......................................................................................304
Nagyított kép megjelenítése...............................................................307
Indexképes megjelenítés (Több kép megjelenítése)..........................308
17
Tartalom
Videolejátszás.....................................................................................309
Videók első és utolsó jelenetének kivágása.......................................313
Filmkocka mentése.............................................................................315
Összefoglaló videó szerkesztése........................................................317
Állókép mentése RAW-sorozatképek közül........................................319
Lejátszás tévékészüléken...................................................................321
Képek védelme...................................................................................323
Forgassa el a képeket.........................................................................326
Képek törlése......................................................................................327
Kijelölés nyomtatásra..........................................................................331
Fotókönyv beállítása...........................................................................335
Kreatív szűrők.....................................................................................338
RAW-képek feldolgozása....................................................................341
Kreatív segéd......................................................................................347
RAW-feldolg. gyorsvezérlés................................................................349
Vörösszem-javítás..............................................................................350
Album létrehozása..............................................................................351
Képkivágás.........................................................................................354
Átméretezés........................................................................................356
Értékelés.............................................................................................358
Diavetítések........................................................................................361
Képkeresési feltételek megad.............................................................363
Fő tárcsa tallózása..............................................................................365
Lejátszási adatok kijelzése.................................................................367
Túlexponálási figyelmeztetés..............................................................369
AF-pont jelzés.....................................................................................370
18
Tartalom
Rács lejátszáskor................................................................................371
A már látottól.......................................................................................372
Nagyítás (kb.)......................................................................................373
Vezeték nélküli funkciók
375
Lapfülek: Vezeték nélküli lap...............................................................376
A Wi-Fi-/Bluetooth-kapcsolat kiválasztása..........................................377
Csatlakozás okostelefonhoz...............................................................379
Csatlakozás számítógéphez Wi-Fi-kapcsolaton keresztül..................408
Csatlakozás nyomtatóhoz Wi-Fi-kapcsolaton keresztül......................416
Képek küldése webszolgáltatásba......................................................426
Wi-Fi-kapcsolat létrehozása hozzáférési pontokon keresztül.............441
Csatlakozás vezeték nélküli távirányítóhoz........................................446
Újracsatlakozás Wi-Fi-n keresztül.......................................................449
Több kapcsolat beállításainak regisztrálása.......................................451
Wi-Fi beállítások.................................................................................452
Bluetooth beáll.k.................................................................................453
Becenév módosítása..........................................................................454
Képek ellátása más eszközökről származó földrajzi helyet
jelölő címkével....................................................................................455
Csatlakozási beállítások módosítása vagy törlése.............................458
A vezeték nélküli kommunikáció alapértelmezett beállításainak
visszaállítása.......................................................................................460
Info megjelenítése képernyő...............................................................461
A virtuális billentyűzet műveletei.........................................................462
Hibaüzenetek kezelése.......................................................................463
19
Tartalom
A vezeték nélküli kommunikációs funkcióhoz kapcsolódó
megjegyzések.....................................................................................474
Biztonság............................................................................................476
Hálózati beállítások ellenőrzése.........................................................477
Vezeték nélküli kommunikáció állapota..............................................478
Beállítás
481
Lapfülek: Beállítás...............................................................................482
Mappa kiválasztása............................................................................484
Fájlszámozás......................................................................................486
Autom.forgatás....................................................................................489
Kártya formázása................................................................................490
Mód segéd..........................................................................................492
Funkcióismertető.................................................................................493
Gazdaságos m....................................................................................494
Energiatakarékos................................................................................495
Képernyő fényereje.............................................................................496
Dátum/Idő/Zóna..................................................................................497
Nyelv...................................................................................................500
Fókuszmódkapcsoló (AF/MF).............................................................501
Videorendszer.....................................................................................502
Érzékelő tisztítása...............................................................................503
Érintésvezérlés...................................................................................507
Hangjelzés..........................................................................................508
HDMI felbontás...................................................................................509
HDMI HDR kimenet............................................................................510
20
Tartalom
Exponálógomb funkció videókhoz......................................................511
Fénykép-információ megjelenítése.....................................................512
Megjelenési teljesítmény.....................................................................515
Kereső megjelenítési formátuma........................................................515
Kijelző beállításai................................................................................516
Tükrözött kijelző..................................................................................517
Súgófunkciók......................................................................................518
Saját felvételi módok (C1/C2).............................................................519
Fényképezőgép visszaállítása............................................................520
Szerzői jogi információk......................................................................521
Egyéb információk..............................................................................523
Egyedi funkciók / Saját menü
525
Lapfülek: Testreszabás.......................................................................526
Egyedi funkciók beállítása..................................................................527
Egyedi funkciók beállítási elemei........................................................528
Egyedi funkcióbeállítások törlése........................................................542
Lapfülek: Saját menü..........................................................................543
Tárolás a Saját menüben....................................................................544
Referencia
549
Szoftverek...........................................................................................550
Képek importálása számítógépre.......................................................552
Fényképezőgépen belüli töltés...........................................................554
Háztartási elektromos aljzat tartozéka................................................555
21
Tartalom
Hibaelhárítási útmutató.......................................................................556
Hibakódok...........................................................................................575
Teljesítményadatok.............................................................................576
Információk megjelenítése..................................................................583
Tárgymutató........................................................................................596
22
Funkciók tárgymutatója
Tápellátás
Képernyő
zz Az akkumulátor feltöltése (=40)
zz Döntés (=46)
zz Akkumulátor töltöttségi szintje
(=48)
zz Érintésvezérlés (=66)
zz Funkcióismertető (=493)
zz Gazdaságos mód (=494)
zz Fényerő (=496)
zz Energiatakarékos (=495)
zz Elektronikus horizont (=512)
Kártyák
zz Formázás (=490)
zz A videófelvétellel kompatibilis
kártyák (=579)
Objektív
zz Felhelyezés (=49, =51)
zz Eltávolítás (=50, =53)
zz Zárkioldás objektív nélkül (=541)
Alapbeállítások
zz Dátum/idő/zóna (=497)
zz Nyelv (=500)
zz Hangjelzés (=508)
zz Összes f.gépbeáll. törlése
(=520)
zz Szerzői jogi információk (=521)
zz Súgó (=518)
AF
zz AF-művelet (=195)
zz AF-módszer (=198)
zz AF-pont kiválasztása (=203)
zz Szemérzékelő AF (=209)
zz Folyamatos AF (=211)
zz Érintéses és áthúzásos AF
(=212)
zz Elektronikus kézi fókusz (=214)
zz AF-segédfény (=215)
zz Kézi fókuszbeállítás (=218)
zz MF kontúrkiemelés beállítása
(=220)
Fénymérés
zz Mérési mód (=151)
Felvételkészítési mód
zz Max. sorozatfelvétel (=124)
zz Felv.kész mód (=133)
zz Önkioldó (=135)
23
Funkciók tárgymutatója
Képrögzítés beállításai
Felvétel
zz Mappa létrehozása/kiválasztása
(=484)
zz Felvételi mód (=36)
zz Fájlszámozás (=486)
zz Kreatív segéd (=76)
Képminőség
zz Képminőség (=122)
zz Állóképek képoldalaránya
(=125)
zz Objektívtorzítás korrekciója
(=128)
zz ISO érzékenység (állóképek)
(=143)
zz Gyorsvezérlés (=67)
zz Kreatív szűrők (=96)
zz Mélységélesség-előnézet
(=109)
zz RAW sorozatk. mód (=137)
zz HDR mód (=176)
zz Fókuszsorozat (=180)
zz Érint. kiold. (=184)
zz Felvételi időzítő (=187)
zz Bulb időzítő (=191)
zz Auto megvil. optimalizálás
(=149)
zz Nagyított nézet (=205)
zz Csúcsfény árnyalat elsőbbség
(=150)
zz Távkioldó (=223)
zz Fehéregyensúly (=155)
zz Színtér (=162)
zz Képstílus (=163)
zz Zajcsökkentés hosszú expozíciók
esetén (=171)
zz Zajcsökkentés nagy ISOérzékenység esetén (=172)
zz Villódzásmentes felvétel (=193)
24
zz Távvezérlés (=223)
zz Felvételkészítési adatok kijelzése
(=512)
zz Rácsmegjelenítés (=513)
zz Hibakódok (=575)
Funkciók tárgymutatója
Expozíció
Videofelvétel
zz Expozíciókompenzáció kézi és
automatikus ISO-beállítással
(=111)
zz Felvétel automatikus expozícióval
(=232)
zz Expozíciókompenzáció (=140)
zz HDR-videó (=239)
zz AEB (=141)
zz Videofelvétel mérete (=241)
zz Expozíciószimuláció (=154)
zz Hangfelvétel (=248)
zz AE-rögzítés (=217)
zz Szélzajszűrés (=248)
zz Biztonsági eltolás (=531)
zz Csillapítás (=249)
Vaku
zz Beépített vaku (=284)
zz Vaku-expozíciókompenzáció
(=286)
zz FE-rögzítés (=287)
zz Beépített vakufunkció-beállítások
(=292)
zz Külső vakufunkció-beállítások
(=294)
zz Külső vaku egyéni funkciója
(=298)
zz Külső vaku (=300)
zz Felvétel kézi expozícióval (=234)
zz Mikrofon (=249)
zz Time-lapse videó (=250)
zz Video-pillanatkép (=261)
zz Servo AF használata videóhoz
(=271)
zz Servo AF videóhoz – követési
érzékenység (=273)
zz Servo AF használata videóhoz –
sebesség (=274)
zz Felvételek készítése távvezérléssel
(=276)
zz ISO-érzékenység (videó) (=277)
zz HDMI-kimenet (=278)
zz Automatikus lassúzár (=279)
25
Funkciók tárgymutatója
Lejátszás
zz Képmegtekintési idő (=127)
zz Egyképes megjelenítés (=304)
zz Lejátszás az érintőképernyővel
(=306)
zz Nagyított nézet (=307)
zz Indexképes megjelenítés (=308)
zz Videolejátszás (=309)
zz Videók első és utolsó jelenetének
kivágása (=313)
zz Képkocka mentése (4K) (=315)
zz Állókép mentése (RAWsorozatképek) (=319)
zz Képek megtekintése tv-készüléken
(=321)
zz Védelem (=323)
zz Kép elforgatása (=326)
zz Törlés (=327)
zz Értékelés (=358)
zz Diavetítés (=361)
zz Képkeresési feltételek megadása
(=363)
zz Képek tallózása
(Ugrásmegjelenítés) (=365)
zz Lejátszási adatok kijelzése
(=367)
zz Túlexp. figyelm. (=369)
zz AF-pont jelzés (=370)
zz Rácsmegjelenítés (=371)
zz HDMI felbontás (=509)
26
zz HDR-kimenet (=510)
zz Felvételkészítési adatok kijelzése
(=588)
Képszerkesztés
zz Kreatív szűrők (=338)
zz RAW-képek feldolgozása (=341)
zz Vörösszem-javítás (=350)
zz Videópillanatkép-album (=351)
zz JPEG-képek körülvágása (=354)
zz JPEG-képek átméretezése
(=356)
Kijelölés nyomtatásra
zz Kijelölés nyomtatásra (DPOF)
(=331)
zz Fotókönyv beállítása (=335)
Testreszabás
zz Egyedi felvételi mód (=519)
zz Egyedi funkciók (C.Fn) (=526)
zz Egyedi gombműveletek (=535)
zz Egyedi tárcsaműveletek (=540)
zz Saját menü (=544)
Funkciók tárgymutatója
Érzékelőtisztítás és portalanítás
Vezeték nélküli funkciók
zz Portörlési adatok gyűjtése
(=174)
zz Csatlakozás okostelefonhoz
(=379)
zz Érzékelő tisztítása (=503)
zz Képek automatikus küldése
okostelefonra (=394)
zz Kézi érzékelőtisztítás (=505)
Szoftverek
zz Távvezérlés (EOS Utility) (=408)
zz Letöltés és telepítés (=550)
zz Képek automatikus küldése
számítógépre (=413)
zz Szoftverkezelési kézikönyvek
(=551)
zz Nyomtatás Wi-Fi nyomtatóval
(=416)
zz Feltöltés webszolg.-hoz (=426)
zz Csatlak. vez.n.távirány.-hoz
(=446)
zz Képek ellátása a földrajzi helyet
jelölő címkével (=455)
zz Vezeték nélküli beállítások törlése
(=460)
27
Biztonsági utasítások
A termék biztonságos használatához mindenképpen olvassa el ezeket
az utasításokat.
Kövesse az utasításokat a kezelő vagy más személyek megsérülésének
megelőzése érdekében.
FIGYELMEZTETÉS:
Súlyos sérüléssel vagy halállal járó
kockázatot jelöl.
zz Tartsa a terméket kisgyermekek elől elzárva.
Egy személy nyakára csavarodott szíj fulladást okozhat.
A fényképezőgépek alkatrészei és tartozékai veszélyt okoznak, ha lenyelik őket.
Ha lenyeli, azonnal forduljon orvoshoz segítségért.
Az akkumulátor lenyelése vészhelyzetnek minősül. Ha lenyeli, azonnal forduljon
orvoshoz segítségért.
zz Csak az ebben a használati útmutatóban megadott tápforrásokat használja a termékhez.
zz Ne szerelje szét és ne módosítsa a terméket.
zz Ne tegye ki a terméket erős rázkódásnak.
zz Ne érintsen meg semmilyen kilátszó belső alkatrészt.
zz Fejezze be a termék használatát, ha bármilyen szokatlan körülmény lép fel, mint
például füst vagy furcsa szag megjelenése.
zz Ne használjon szerves oldószereket – például alkoholt, benzint vagy festékhígítót –
a termék tisztításához.
zz Óvja a terméket a nedvességtől. Ne helyezzen idegen tárgyat vagy juttasson
folyadékot a termék belsejébe.
zz Ne használja a terméket olyan helyen, ahol gyúlékony gázok lehetnek jelen.
Ha ilyen helyen használja, az áramütést, robbanást vagy tüzet okozhat.
zz Objektívsapka nélkül ne hagyja az objektívet vagy az objektívvel felszerelt
fényképezőgépet.
Az objektív összegyűjtheti a fényt, és ez tüzet okozhat.
zz Ne érintse meg az elektromos aljzathoz csatlakozó készüléket villámmal kísért
viharok közben.
Ellenkező esetben áramütést szenvedhet.
zz Tartsa be a következő utasításokat a kereskedelmi forgalomban kapható elemek
és a mellékelt akkumulátoregységek használata során.
• Az elemeket/akkumulátoregységeket csak a megadott termékhez használja.
• Ne melegítse az elemeket/akkumulátoregységeket és ne tegye ki azokat
tűz hatásának.
• Ne töltse az elemeket/akkumulátoregységeket nem engedélyezett
akkumulátortöltővel.
• Ne hagyja, hogy az érintkezők beszennyeződjenek, illetve fémtűvel vagy más
fémtárggyal érintkezzenek.
• Ne használjon szivárgó elemeket/akkumulátoregységeket.
• Amikor kidobja az elemeket/akkumulátoregységeket, szigetelje le az érintkezőket
ragasztószalag vagy más módszer segítségével.
28
Biztonsági utasítások
Ha ilyen helyen használja, az áramütést, robbanást vagy tüzet okozhat.
Amennyiben az elem/akkumulátoregység szivárog és ez az anyag a bőrére vagy
a ruhájára kerül, folyó vízzel alaposan öblítse le az érintett területet. Amennyiben
az anyag szembe kerülne, öblítse ki alaposan jelentős mennyiségű tiszta folyó
vízzel, és forduljon azonnal orvoshoz.
zz Tartsa be a következő utasításokat az akkumulátortöltő vagy a hálózati adapter
használata során.
• Száraz ruha segítségével rendszeresen távolítsa el a lerakódott port
a tápcsatlakozóról és a elektromos aljzatról.
• Nedves kézzel ne csatlakoztassa, és ne húzza ki a terméket.
• Ne használja a terméket, ha a tápcsatlakozó nincs teljesen beleillesztve az
elektromos aljzatba.
• Ne hagyja, hogy a tápcsatlakozó és az érintkezők beszennyeződjenek, illetve
fémtűvel vagy más fémtárggyal érintkezzenek.
zz Ne érintse meg az elektromos aljzatba csatlakoztatott akkumulátortöltőt vagy hálózati
adaptert villámlással együtt járó vihar alatt.
zz Ne helyezzen nehéz tárgyat a tápkábelre. Ne próbálja meg megsérteni, megtörni
vagy átalakítani a tápkábelt.
zz A használat során vagy röviddel a használat után, amikor a termék még meleg,
ne tekerje be a terméket ruhába vagy más anyagba.
zz Ne húzza ki a készüléket a tápkábelnél fogva.
zz Ne hagyja hosszú ideig a tápforrásba csatlakoztatva a terméket.
zz Ne töltse az akkumulátorokat az 5–40 °C-os hőmérséklet-tartományon kívül.
Ha ilyen helyen használja, az áramütést, robbanást vagy tüzet okozhat.
zz Használat közben ne hagyja, hogy a termék hosszabb ideig a bőrének ugyanahhoz
a területéhez érjen.
Még ha a fényképezőgép nem is érződik forrónak, ez alacsony hőmérsékletű
égéseket, például bőrpírt vagy hólyagosodást okozhat. Állvány vagy hasonló
eszköz használata javasolt a termék nagyon forró helyen történő használatakor,
illetve, ha azt keringési zavarokkal vagy túlérzékeny bőrrel rendelkező
személyek használják.
zz Minden olyan helyen kövesse a termék kikapcsolására vonatkozó utasításokat,
ahol tilos annak használata.
Ennek elmulasztásával az elektromágneses hullámok hatása miatt más
berendezésekben hibás működést idézhet elő, vagy akár balesetet is okozhat.
29
Biztonsági utasítások
VIGYÁZAT:
Sérüléssel járó kockázatot jelöl.
zz Ne villantsa a vakut a szem közelében.
Ez károsíthatja a szemet.
zz Ne nézze a képernyőt vagy a keresőt hosszú időn keresztül.
Ellenkező esetben a mozgásszervi betegségekéihez hasonló tünetek
jelentkezhetnek. Ilyenkor ne használja tovább a készüléket, és pihenjen egy
kicsit, mielőtt újrakezdené a használatát.
zz A vaku használata nagy hőleadással jár. Tartsa távol az ujjait és más testrészeit,
illetve bármilyen más tárgyat a vakuegységtől annak használata során.
Ennek elmulasztása égési sérüléshez vagy a vaku hibás működéséhez vezethet.
zz Ne hagyja a terméket nagyon magas vagy nagyon alacsony hőmérsékletnek
kitett helyen.
A termék nagyon felmelegedhet/lehűlhet, égési vagy más sérülést okozhat,
ha megérinti.
zz A szíjat csak valaki testén történő viselésre szántuk. Amennyiben egy horogra vagy
más tárgyra akasztja a szíjat, miközben ahhoz rögzítve van a termék, azzal a termék
megsérülését okozhatja. Továbbá ne rázza a terméket, és ne tegye ki a erős
ütéseknek.
zz Ne fejtsen ki erős nyomást az objektívre, és ne hagyja hogy tárgyak ütődjenek hozzá.
Ez sérüléshez vagy a termék károsodásához vezethet.
zz Csak megfelelően stabil állványhoz rögzítse a készüléket.
zz Ne szállítsa a készüléket az állványára erősítve.
Ellenkező esetben sérülés vagy baleset következhet be.
zz Ne érintse meg a készüléken belül lévő alkatrészeket.
Ellenkező esetben megsérülhet.
zz Ha a normálistól eltérő bőrreakció vagy irritáció lép fel a termék használata
közben vagy azután, akkor tartózkodjon a további használattól, és kérjen orvosi
segítséget/ellátást.
30
Kezelési óvintézkedések
A fényképezőgép ápolása
zz Ez a fényképezőgép precíziós eszköz. Ne ejtse le, illetve óvja a fizikai
erőhatásoktól.
zz A fényképezőgép nem vízálló, és víz alatt nem használható.
Ha a fényképezőgép nedves lesz, azonnal forduljon egy Canon
szervizközponthoz. Törölje le tiszta, száraz ruhával a vízcseppeket,
és ha a fényképezőgép sós levegőnek van kitéve, akkor törölje le egy
nedves, jól kifacsart kendővel.
zz Ha jelentősen koszos vagy poros környezetben használja
a fényképezőgépet, az hibás működéséhez vezethet.
zz Javasolt a fényképezőgép megtisztítása a használatot követően.
Ha kosz, por, víz vagy só marad a fényképezőgépen, az hibás
működéshez vezethet.
zz Soha ne hagyja a fényképezőgépet erős mágneses mező, például
mágnes vagy elektromotor közelében. Ne hagyja a fényképezőgépet
semmilyen erős rádióhullámokat sugárzó berendezés, például nagyobb
antenna közelében sem. Az erős mágneses mező a fényképezőgép
hibás működését és a képadatok károsodását okozhatja.
zz Ne tegye ki a fényképezőgépet erős hő hatásának, ne hagyja
például tűző napon álló gépkocsiban. A magas hőmérséklet miatt
a fényképezőgép hibásan működhet.
zz A fényképezőgép precíziós elektronikus áramköröket tartalmaz.
Soha ne kísérelje meg a fényképezőgépe szétszerelését.
zz Ne akadályozza a beépített vaku vagy a redőny működését ujjaival vagy
más tárgyakkal. Ez hibás működéshez vezethet.
zz Használjon kereskedelmi forgalomban elérhető légfúvós porecsetet,
hogy eltávolítsa a port az objektívekről vagy más alkatrészekről.
A fényképezőgép váza és az objektív tisztításához ne használjon szerves
tisztítószert. Makacs szennyeződés esetén vigye a fényképezőgépet
a legközelebbi Canon szervizközpontba.
zz Ne érintse meg kézzel a fényképezőgép elektromos érintkezőit.
Így megakadályozhatja azok korrodálódását. Az érintkezők
korrodálódása a fényképezőgép meghibásodását okozhatja.
zz Ha a fényképezőgép hideg környezetből hirtelen meleg helyiségbe
kerül, pára csapódhat le a fényképezőgépen és a belső alkatrészeken.
A lecsapódás megakadályozásához előbb helyezze a fényképezőgépet
szigetelt műanyag tasakba, és hagyja, hogy alkalmazkodjon a melegebb
hőmérséklethez, mielőtt kivenné a tasakból.
31
Kezelési óvintézkedések
zz Ha pára csapódik le a fényképezőgépen, akkor a károsodás elkerülése
érdekében ne használja azt, illetve távolítsa el az objektívet, a kártyát
vagy az akkumulátort. Kapcsolja ki a fényképezőgépet, és várjon,
amíg a nedvesség teljeskörűen elpárolgott a használat folytatása előtt.
Még ha a fényképezőgép teljesen száraz is, ha belül még hideg,
ne távolítsa el az objektívet, a kártyát vagy az akkumulátort addig,
amíg a fényképezőgép fel nem vette a környezeti hőmérsékletet.
zz Ha hosszabb ideig nem kívánja használni a fényképezőgépet, vegye
ki belőle az akkumulátort, és a fényképezőgépet tárolja hűvös, száraz,
jól szellőző helyen. A fényképezőgép tárolása közben is nyomja meg
néhányszor az exponálógombot a fényképezőgép működőképességének
ellenőrzéséhez.
zz Ne tárolja a fényképezőgépet olyan helyen, ahol rozsdásodást és
korróziót okozó vegyszerek találhatók, például sötétkamrában vagy
vegyi laboratóriumban.
zz Ha a fényképezőgép hosszabb ideig nem volt használatban, az újbóli
használat előtt ellenőrizze az összes funkciót. Ha a fényképezőgép egy
ideig nem volt használatban, vagy ha fontos eseményt kell rögzíteni –
például külföldi út előtt –, ellenőriztesse a fényképezőgép megfelelő
működését a legközelebbi Canon szervizközponttal, vagy ellenőrizze
saját maga.
zz Hosszú ideig tartó folyamatos felvétel vagy állókép-/videofelvétel esetén
a fényképezőgép felforrósodhat. Ez nem utal hibás működésre.
zz Ha a képterületen vagy annak közelében nagy fényerejű fényforrás
található, szellemképek jelentkezhetnek.
Képernyő
zz Annak ellenére, hogy a képernyő nagy pontosságú technológiával, több
mint 99,99%-nyi hasznos képponttal készül, előfordulhat 0,01%-nyi nem
tökéletesen működő, továbbá néhány fekete, vörös vagy más színű
pont. Ez nem utal hibás működésre. Ezek nem befolyásolják a rögzített
kép minőségét.
zz Ha a képernyő hosszabb időn át bekapcsolt állapotban van, akkor
a képernyő beéghet, ami azt jelenti, hogy az ábrázolt kép árnyékként
megmarad. Ez azonban csak ideiglenes jelenség, amely megszűnik,
ha a fényképezőgépet néhány napig nem használják.
zz Hidegben a képernyő némileg lassúnak tűnhet, magas hőmérsékleten
pedig feketének. Az állapot szobahőmérsékleten helyreáll.
32
Kezelési óvintézkedések
Kártyák
A kártya és a rajta tárolt adatok védelme érdekében ügyeljen az alábbiakra:
zz Ne ejtse le és ne hajlítsa meg a kártyát; tartsa szárazon. Ne tegye ki
túlzott erőhatásnak, ütésnek vagy rázkódásnak.
zz Ne érjen a kártya elektronikus érintkezőihez ujjal vagy fémtárgyakkal.
zz Ne ragasszon címkét és más jelölőt a kártyára.
zz Ne tárolja vagy használja a kártyát erős mágneses sugárzást kibocsátó
eszköz, például tv-készülék, hangszórók vagy mágnes közelében.
Kerülje azokat a helyeket is, ahol statikus elektromosság van jelen.
zz Ne hagyja a kártyát közvetlen napsugárzásnak kitéve vagy hőforrás
közelében.
zz A kártyát tokban tárolja.
zz Ne tárolja a kártyát forró, poros vagy nedves helyen.
Piszok a képérzékelőn
zz A fényképezőgépbe kívülről bekerülő por mellett esetenként
a fényképezőgép belső részeinek kenőanyaga is rákerülhet az érzékelő
elülső részére. Ha piszok látszik a képeken, tisztíttassa meg a kijelzőt
egy Canon szervizközpontban.
Objektív
zz Ha leveszi az objektívet a fényképezőgépről,
a felület és az elektromos érintkezők (1) sérülésének
megelőzése érdekében a hátsó végével felfelé tegye
le az objektívet, és helyezze fel a hátsó objektívsapkát.
(1)
33
A fényképezőgép részei
(8) (9) (10)
( 1)
( 2)
( 3)
( 4)
( 5)
( 6)
( 7)
( 11)
(19)
( 12)
( 13)
( 14)
(20)
( 15)
( 16)
( 17)
( 18)
( 21)
( 22) ( 23)
( 24)
(1)
(2)
(3)
(4)
(5)
(6)
(7)
<5> Gyorsvezérlő tárcsa
<B> Többfunkciójú gomb
Exponálógomb
<6> Fő tárcsa
EF-M objektív illesztési jelzése
Markolat
Érintkezők
(8)
(9)
(10)
(11)
(12)
(13)
< > Tárcsafunkció gomb
Módválasztó tárcsa
Képérzékelő
Beépített vaku
Pánttartó
<I> Vakubekapcsoló kar
34
(14) AF-segédfény/Vörösszem be/ki/
önkioldó/távvezérlés lámpája
(15) Csatlakozófedél
(16) Objektívkioldó gomb
(17) Objektívrögzítő csap
(18) Objektívfoglalat
(19) <Y> Külső mikrofon
BEMENETI csatlakozója
(20) <F> Távvezérlő-csatlakozó
(21) Állványfoglalat
(22) Egyenáramú adapter
kábelnyílása
(23) Kártyanyílás/akkumulátorrekesz
fedele
(24) Vázsapka
A fényképezőgép részei
(11)
(3)
(4)
(1)
(3)
(12)
(5) (6)
(2)
(13)
(10)
(14)
(15)
(16)
(9)
(17)
(18)
(19)
(20)
(21)
(22)
(23)
(24)
(25)
(8) (7)
(1)
(2)
(3)
(4)
(5)
(6)
(7)
(8)
(9)
(10)
(11)
(12)
(13)
<V> Fókuszsíkjel
Vakupapucs
Mikrofon
Vakuszinkron-érintkezők
Tápkapcsoló
Hangszóró
<S> AF-pont gomb
<A> AE-rögzítés/FE-rögzítés
gombja
Sorozatszám (váz száma)
Képernyő
<g> Digitális csatlakozó
<D> HDMI KIMENETI
csatlakozó
<B> Info gomb
(14) <W/O> Fel/Expozíció­
kompenzáció gomb
(15) <Y/j>Bal/Felvételkészítési
mód gomb
(16) <X/L> Le/Törlés gomb
(17) <x> Lejátszás gomb
(18) AF-indítás gomb
(19) Fókuszmódkapcsoló
(20) Videofelvétel gomb
(21) Elérésjelző fény
(22) <Z/I> Jobb/Vaku gomb
(23) <Q/0> Gyorsvezérlés gomb/
Beállítógomb
(24) <V/5> Nyílgombok/
Vezérlőtárcsa
(25) <M> Menü gomb
35
A fényképezőgép részei
Módválasztó tárcsa
A módválasztó tárcsa az Alap zóna módokat, a Kreatív zóna módokat és
a videofelvétel módot tartalmazza.
( 1)
(1) Alap zóna
Csak az exponálógombot kell megnyomni. A fényképezőgép mindent beállít
a témának/jelenetnek megfelelően a felvételhez.
A/D : Intelligens jelenetválasztó automatika/Hibrid auto mód (=70)
8 : Speciális jelenet (=78)
J
Önarckép (=80)
4
Közeli (=87)
2
Portré (=81)
P
Étel (=88)
K
Sima bőr (=82)
6
Éjszakai portré (=89)
3
Tájkép (=83)
F
5
Sport (=84)
G
Kézi éjszakai jelenet (=90)
HDR háttérfény-komp.
(=91)
r
Követés (=85)
U : Kreatív szűrők (=96)
I
Szemcsés fekete-fehér
(=98)
c
G
Lágy fókusz (=98)
A
HDR műv.-normál (=99)
X
Halszem effekt (=98)
Vízfestmény effektus
(=98)
B
HDR műv.-élénk (=99)
C
HDR műv.-feltűnő (=99)
Játékkamera effekt (=98)
D
HDR műv.-domb. (=99)
K
H
36
Miniatűr effektus (=99)
A fényképezőgép részei
( 2)
( 3)
( 4)
(2) Kreatív zóna
Ezek a módok igény szerint még nagyobb vezérlési lehetőséget biztosítanak
Önnek a különböző témák fényképezéséhez.
t
d
s
Rugalm. elővál. AE (=112)
Program AE (=104)
Záridő elővál. AE (=106)
f
Rekesz elővál. AE (=108)
a
Kézi exponálás (=110)
(3) Saját felvételi módok
Hozzárendelheti a <t>, <d>, <s>, <f>, <a>, AF-művelet
funkciókat, a menüfunkciókat és további funkciókat is a <w> vagy <x>
elemhez (=519).
(4) k: Videófelvétel (=232)
37
A fényképezőgép részei
Akkumulátortöltő, LC-E17E
Töltő az LP-E17 akkumulátoregységhez (=40).
(4)
(1)
(2)
(1)
(3)
(4)
(5)
(2)
(3)
Akkumulátoregység-nyílás
Teljes töltöttséget
jelző lámpa
Töltésjelző lámpa
Tápkábel
Tápkábelcsatlakozó
(5)
A hordszíj csatlakoztatása
Fűzze át alulról a szíj végét a fényképezőgép
pánttartó fülén. Ezután fűzze át a pánt
csatján az ábrán látható módon. Húzza meg
a szíjat a holtjáték megszüntetéséhez,
és ellenőrizze, hogy a szíj nem szabadul-e
ki a csatból.
38
Előkészítés és alapvető
műveletek
Ez a fejezet a fényképezés előkészítő lépéseit,
illetve a fényképezőgép kezelésének alapjait mutatja be.
39
Az akkumulátor feltöltése
le az akkumulátortartozék
1Válassza
védőfedelét.
be teljesen az
2Helyezze
akkumulátort a töltőbe.
Az akkumulátor eltávolításához végezze
el a fenti lépéssel ellentétes műveletet.
fel az akkumulátort.
3zTöltse
z Csatlakoztassa a hálózati kábelt
(1)
(2)
40
a töltőhöz, és dugja be az elektromos
aljzatba.
zz Az újratöltés automatikusan
elindul, és a töltést jelző lámpa (1)
narancssárgán világítani kezd.
zz Amint az akkumulátor teljesen
feltöltődött, a teljes töltöttséget jelző
lámpa (2) zölden kezd világítani.
zz A teljesen lemerült akkumulátor
töltése körülbelül 2 órát vesz
igénybe szobahőmérsékleten (23 °C).
Az akkumulátor feltöltéséhez szükséges
idő jelentősen függ a környezeti
hőmérséklettől és az akkumulátor
maradék kapacitásától.
zz Az alacsony hőmérsékleten (5–10 °C)
végzett töltés biztonsági okokból
hosszabb ideig tart (legfeljebb
kb. 4 óráig).
Az akkumulátor feltöltése
zz Az akkumulátor a megvásárláskor nincs teljesen feltöltött
állapotban.
Használat előtt töltse fel az akkumulátort.
zz Az akkumulátor feltöltését a használat napján vagy egy
nappal előtte végezze el.
A feltöltött akkumulátor tárolás közben is fokozatosan merül, illetve
csökken a kapacitása.
zz Az akkumulátor töltése után távolítsa el azt a töltőből,
a töltő tápkábelét pedig húzza ki az elektromos aljzatból.
zz Ha nem használja a fényképezőgépet, vegye ki az akkumulátort.
Ha az akkumulátor hosszabb ideig a fényképezőgépben marad,
kis mennyiségű áram szabadul fel, amely túlzott lemerülést és rövidebb
akkumulátor-élettartamot eredményez. Az akkumulátort mindig
ráhelyezett védőfedéllel tárolja. Ha az akkumulátor tárolására teljes
feltöltés után kerül sor, ezzel csökkenhet az akkumulátor teljesítménye.
zz Az akkumulátortöltő külföldön is használható.
Az akkumulátortöltő 100–240 V-os, 50/60 Hz frekvenciájú tápforrásról
is üzemeltethető. Szükség esetén használjon az adott országban vagy
területen érvényes előírásoknak megfelelő, kereskedelmi forgalomban
kapható csatlakozóadaptert. Az akkumulátortöltőhöz ne csatlakoztasson
semmilyen hordozható transzformátort. Ezzel ugyanis károsíthatja az
akkumulátortöltőt.
zz Ha az akkumulátor a teljes feltöltés után is gyorsan lemerül,
az azt jelenti, hogy élettartama végére ért.
Ez esetben vásároljon új akkumulátort.
zz A töltő tápcsatlakozójának kihúzását követően legalább 5 másodpercig ne érjen
hozzá a villásdugóhoz.
zz A mellékelt töltővel csak LP-E17 típusú akkumulátoregység tölthető.
41
Az akkumulátor és a kártya behelyezése/
eltávolítása
Helyezzen be egy teljesen feltöltött LP-E17 akkumulátoregységet
a fényképezőgépbe.
zz Győződjön meg arról, hogy a kártya írásvédő kapcsolója (1) felfelé áll,
és így engedélyezve van az írás és a törlés.
Behelyezés
el a kártyanyílás/
1Csúsztassa
akkumulátorrekesz fedelét,
és nyissa fel a fedelet.
be az akkumulátort.
2Helyezze
Illessze be az akkumulátort az
elektromos érintkezőivel befelé.
Tolja be az akkumulátort,
amíg az a helyére nem kattan.
(1)
be a kártyát.
3Helyezze
Nyomja be kattanásig a kártyát
a feltüntetett módon úgy, hogy a címkéje
a fényképezőgép eleje felé nézzen.
42
Az akkumulátor és a kártya behelyezése/eltávolítása
be a fedelet.
4Csukja
Addig nyomja lefelé, amíg a helyére
kattan.
zz A fényképezőgép kizárólag LP-E17 akkumulátoregységgel használható.
zz Miután felnyitotta a kártyanyílás/akkumulátorrekesz fedelét, vigyázzon,
hogy ne feszítse túl. Máskülönben eltörhet a csuklópánt.
Eltávolítás
(1)
kártyanyílás/akkumulátorrekesz
1Afedelének
kinyitása.
Kapcsolja a tápkapcsolót <2> állásba.
Ellenőrizze, hogy az elérésjelző fény
(1) kialudt-e, majd nyissa fel a fedelet.
Ha a képernyőn a [Mentés...] felirat
látható, csukja le a fedelet.
el az akkumulátort.
2Távolítsa
Nyomja az akkumulátorrögzítő kart az
ábrán látható módon a nyíl irányába,
és vegye ki az akkumulátort.
A rövidzárlat megakadályozása
érdekében tegye a védőfedelet
(=40) az akkumulátorra.
43
Az akkumulátor és a kártya behelyezése/eltávolítása
ki a kártyát.
3Vegye
Óvatosan nyomja be a kártyát,
majd engedje el, hogy az kilökődjön.
Húzza ki egyenesen a kártyát.
be a fedelet.
4Csukja
Addig nyomja lefelé,
amíg a helyére kattan.
44
Az akkumulátor és a kártya behelyezése/eltávolítása
A kártya formázása
Ha a kártya új, vagy korábban másik fényképezőgéppel vagy számítógéppel
formázta (inicializálta), akkor formázza a kártyát ezzel a fényképezőgéppel
(=490).
zz A készíthető képek száma többek között a kártya fennmaradó kapacitásától,
a képminőség beállításaitól, valamint az ISO-érzékenységtől is függ.
zz Ha az elérésjelző fény világít vagy villog, az azt jelzi, hogy a képek
kártyára való írása, kártyáról történő olvasása, törlése vagy adatok
átvitele van folyamatban. Ne nyissa fel a kártyanyílás/akkumulátorrekesz
fedelét. Továbbá ne tegye a következőket, ha az elérésjelző fény
világít vagy villog. Ellenkező esetben megsérülhetnek a képadatok,
illetve a kártya vagy a fényképezőgép.
yyA kártya eltávolítása.
yyAz akkumulátor eltávolítása.
yyA fényképezőgép rázása vagy ütögetése.
yyTápkábel kihúzása, illetve csatlakoztatása (háztartási elektromos aljzat
(külön vásárolható meg) hálózati tartozékok használata esetén).
zz Ha a kártyán már vannak képek, akkor lehet, hogy a képek számozása
nem 0001-től kezdődik (=486).
zz Ha a képernyőn a kártyával kapcsolatos hibaüzenet jelenik meg, vegye
ki, majd helyezze ismét vissza a kártyát. Ha a hiba továbbra is fennáll,
helyezzen be másik kártyát.
Ha a kártyán található összes képet át tudja vinni a számítógépre, tegyen
így, majd formázza a kártyát a fényképezőgéppel (=490). Ezután lehet,
hogy a kártya visszaáll normál állapotra.
zz Ne érintse meg a kártya érintkezőit ujjal vagy fémtárgyakkal. Ne hagyja, hogy
por vagy víz érje az érintkezőket. Ha szennyeződés tapad az érintkezőkre,
érintkezési hiba léphet fel.
zz Multimédiás (MMC) kártyák használata tilos. (Ebben az esetben
a fényképezőgép a kártyával kapcsolatos hibaüzenetet jelenít meg.)
zz UHS-II microSDHC-/SDXC-kártyák microSD–SD adapterrel történő használata
nem javasolt. UHS-II kártyák használata esetén SDHC-/SDXC-kártyákat
használjon.
45
A képernyő használata
A képernyő iránya és szöge módosítható.
A kijelző lefelé döntése
Húzza a képernyő tetejét lefelé
maga felé.
A képernyő körülbelül 45°-ra nyílik ki.
A kijelző felfelé döntése
A kijelző körülbelül 180°-ra emelhető
fel és nyitható ki.
Amikor önmagát is szerepelteti
a felvételen, tükörképet láthat saját
magáról, ha a kijelzőt elforgatja
a fényképezőgép eleje felé.
zz Amikor nem használja a fényképezőgépet, mindig tartsa csukva a kijelzőt.
zz Ne erőltesse a kijelző túlságos kinyitását, mert ezzel károsíthatja
a fényképezőgépet.
46
A fényképezőgép bekapcsolása
<1>
A fényképezőgép bekapcsol.
<2>
A fényképezőgép ki van kapcsolva,
nem működik. Ha nem használja
a fényképezőgépet, állítsa
a tápkapcsolót ebbe a helyzetbe.
A dátum, az idő és az időzóna beállítása
Amikor a fényképezőgép tápkapcsolójának bekapcsolásakor megjelenik
a dátum/idő/időzóna beállítására szolgáló képernyő, a =497 alapján
állítsa be azok értékét.
A kijelző nyelvének módosítása
A kijelző nyelvének módosításához lásd: =500.
Automatikus érzékelőtisztítás
zz Amikor <1> vagy <2> állásba helyezi a tápkapcsolót, a készülék
automatikusan elvégzi az érzékelőtisztítást. (Egy kis zaj is hallható.)
Az érzékelő tisztítása közben a képernyőn a [f] ikon látható.
zz Ha rövid idő alatt többször <1>, illetve <2> helyzetbe állítja
a tápkapcsolót, előfordulhat, hogy a [f] ikon nem jelenik meg.
Ez normális jelenség, nem jelent hibás működést.
zz Ha akkor helyezi <2> állásba a tápkapcsolót, amikor a rendszer épp képet
rögzít a kártyára, megjelenik a [Mentés...] felirat, és a fényképezőgép csak
akkor kapcsol ki, ha befejeződött a kép kártyára rögzítése.
47
A fényképezőgép bekapcsolása
Akkumulátortöltés-jelzőfény
: Az akkumulátor töltöttségi
szintje megfelelő.
: Az akkumulátor töltöttségi szintje
alacsony, de a fényképezőgép még
használható.
: Az akkumulátor hamarosan lemerül.
(Az ikon villog.)
: Töltse fel az akkumulátort.
zz A következők műveletek az akkumulátor gyorsabb lemerülését eredményezik:
yyHa hosszabb ideig tartja félig lenyomva az exponálógombot.
yyHa gyakran bekapcsolja az AF funkciót, de nem készít képet.
yyHa az objektív Image Stabilizer (Képstabilizátor) funkcióját használja.
yyHa a Wi-Fi funkciót vagy a Bluetooth-funkciót használja.
zz A készíthető felvételek száma a mindenkori felvételi körülményektől
függően csökkenhet.
zz Az objektív működtetését az akkumulátor végzi. Egyes objektívek gyorsabban
merítik az akkumulátort, mint mások.
zz Alacsony környezeti hőmérséklet esetén a felvétel akkor sem feltétlenül
készíthető el, ha az akkumulátor töltöttségi szintje megfelelő.
48
Objektív csatlakoztatása és levétele
A fényképezőgép az EF-M objektívekkel kompatibilis. EF és EF-S objektívek
használatához szerelje fel az opcionális EF-EOS M bajonettadaptert.
Objektív csatlakoztatása
le a sapkákat.
1Vegye
Vegye le a hátsó objektívsapkát és
a vázsapkát az ábrán látható nyilak
irányába elfordítva.
az objektívet.
2Csatlakoztassa
Igazítsa egymáshoz az objektíven
és a fényképezőgépen látható fehér
illesztési jelzéseket, és forgassa el az
objektívet az ábrán látható nyíl irányába,
amíg a helyére nem kattan.
3Vegye le az elülső objektívsapkát.
fel a felvételkészítésre.
4Készüljön
Nyomja meg az (1)-est, miközben
(2)
(1)
finoman elforgatja a (2)-est, majd
engedje el az (1)-est.
Fordítsa el a (2)-est kicsit tovább,
ameddig kattan.
49
Objektív csatlakoztatása és levétele
Az objektív eltávolítása
Az objektívkioldó gomb
megnyomása közben fordítsa el
az objektívet az ábrán látható nyíl
irányába.
Fordítsa el az objektívet, amíg megakad,
majd vegye le.
Tegye rá a hátsó objektívsapkát
az eltávolított objektívre.
zz Ne nézzen az objektíven keresztül közvetlenül a napba. Ez a látás elvesztését
is eredményezheti.
zz Objektív felhelyezésekor és leszerelésekor állítsa a fényképezőgép
tápkapcsolóját <2> állásba.
zz Ha az objektív elülső része (élességállító gyűrű) automatikus fókuszálás
közben forog, ne érintse meg a forgó részt.
zz Felvételi látószög
-- Mivel a képterület mérete kisebb, mint a 35 mm-es filmformátum, a hasznos
látószög az objektív által jelzett kb. 1,6-szorosának felel meg.
Képterület (kb. 22,3×14,8 mm)
35 mm-es filmformátum (36×24 mm)
zz Az objektív használatával kapcsolatos tudnivalókért tekintse meg az objektív
kezelési kézikönyvét (=4).
Hasznos tippek a piszok és a por elkerüléséhez
Az objektívek cseréjét gyorsan és olyan helyen végezze, ahol minimális
a pormennyiség.
Ha a fényképezőgépet objektív nélkül tárolja, a vázsapkát helyezze fel
a fényképezőgépre.
Távolítsa el a port a vázsapkáról, mielőtt felhelyezné.
50
Az EF/EF-S objektívek felhelyezése
és eltávolítása
EF és EF-S objektívek használatához szerelje fel az opcionális EF-EOS M
bajonettadaptert.
Objektív csatlakoztatása
le a sapkákat.
1Vegye
Vegye le az objektívsapkát, az
adaptersapkát és a vázsapkát.
(1)
(2)
az objektívet az
2Rögzítse
adapterhez.
Igazítsa egymáshoz az objektíven és
az adapteren látható vörös illesztési
jelzéseket, és forgassa el az objektívet
az ábrán látható nyíl irányába,
amíg a helyére nem kattan.
(1)
(2)
(3)
Vörös jelzés
Fehér jelzés
az adaptert
3Rögzítse
a fényképezőgéphez.
Igazítsa egymáshoz az adapteren
és a fényképezőgépen látható fehér
illesztési jelzéseket (3), és forgassa
el az objektívet az ábrán látható nyíl
irányába, amíg a helyére nem kattan.
51
Az EF/EF-S objektívek felhelyezése és eltávolítása
az objektív
4Állítsa
fókuszmódkapcsolóját <AF> állásba.
Az <AF> automatikus fókuszálást jelent.
Az <MF> kézi fókuszálást jelent.
Az autofókusz ilyenkor nem működik.
5Vegye le az elülső objektívsapkát.
52
Az EF/EF-S objektívek felhelyezése és eltávolítása
Az objektív eltávolítása
objektívkioldó gomb
1Az
megnyomása közben fordítsa
el az adaptert az ábrán látható
nyíl irányába.
Fordítsa el az adaptert, amíg megakad,
majd vegye le.
el az objektívet
2Távolítsa
az adapterről.
Tartsa lenyomva az adapteren lévő
objektívkioldó kart, majd fordítsa el
az objektívet az óramutató járásával
ellentétesen.
Fordítsa el az objektívet, amíg megakad,
majd vegye le.
Eltávolítás után helyezze az
objektívsapkát az objektívre.
zz Az objektívvel kapcsolatos óvintézkedésekért lásd: =50.
zz Az EF és EF-S objektívekkel a fényképezőgép fókuszmódkapcsolójának
nincs hatása.
zz Amikor a fényképezőgépre egy annál nehezebb objektív van felhelyezve,
a használat és a szállítás során az objektívnél fogja meg a fényképezőgépet.
zz Olyan EF objektívek (például a szuper teleobjektívek) esetén, amelyek az
állványmenetet is magukban foglalják, csatlakoztassa az állványt az objektív
állványillesztőjéhez. Ha állványmenet nélküli objektíveket használ, az állványt
a bajonettadapter állványmenetére szerelje fel.
53
Elektronikus kereső használata
(külön kapható)
A felvételkészítés könnyebb egy opcionális elektronikus keresővel, amely
segít a téma élességének megőrzésében.
Vegye figyelembe, hogy kevesebb felvétel készíthető és rövidebb rögzítési
idő áll rendelkezésre, ha a fényképezőgép hátoldalán található képernyőt
(LCD-kijelzőt) használja.
meg arról, hogy
1Győződjön
a fényképezőgép ki van kapcsolva.
az elektronikus
2Csatlakoztassa
keresőt a vakupapucshoz.
Távolítsa el a vakupapucs sapkáját.
Távolítsa el a kereső fedelét.
Az ábra szerint illessze be az kereső
csatlakozórészét a vakupapucsba
(=35), és nyomja be, amíg nem
kattan a helyére.
az elektronikus keresőt
3Állítsa
a kívánt szögbe.
A kereső szögét az adott jelenetnek vagy
a képrögzítés módjának megfelelően
állíthatja be egészen 90°-ig.
54
Elektronikus kereső használata (külön kapható)
be a fényképezőgépet
4Kapcsolja
és szükség szerint váltogassa
a képernyő és a kereső használatát.
Ha a szeméhez emeli a keresőt, annak
kijelző aktiválódik, a fényképezőgép
képernyője pedig kikapcsol.
Ha elveszi a szemétől a keresőt, annak
kijelző kikapcsol, a fényképezőgép
képernyője pedig aktiválódik.
be a dioptriát.
5Állítsa
A tárcsa elfordításával állítsa élesre
a keresőben megjelenő képet.
EVF-DC1
EVF-DC2
végzett, szerelje le
6Amikor
az elektronikus keresőt.
A kereső leszereléséhez
a fényképezőgépről kapcsolja ki
a fényképezőgépet, majd tartsa
lenyomva a kereső <UNLOCK> gombját,
miközben kihúzza azt.
Szerelje le, és tárolja megfelelően
az keresőt, ha nem használja azt.
55
Elektronikus kereső használata (külön kapható)
zz A kereső kijelzője és a fényképezőgép képernyője nem lehet egyszerre aktív.
zz Az érintőképernyős műveletek nem érhetők el, ha a kereső kijelzőjét használja.
zz Bár a kereső gyártása kifejezetten nagy pontosságú technológiákkal történik,
és a képpontok több mint 99,99%-a megfelel a tervezési előírásoknak, ritka
esetekben előfordulhat, hogy egyes képpontok hibásnak tűnnek, illetve vörös
vagy fekete pontként láthatók. Ez nem a fényképezőgép hibás működését jelzi,
és nem befolyásolja a képek rögzítését.
zz Néhány képarány beállítás (=125) fekete sávok megjelenítését eredményezi
a képernyő tetején és alján vagy bal és jobb szélén. Ezeket a területeket nem
rögzíti a fényképezőgép.
zz A kereső < > gombjának megnyomásával válthat a kereső és a megjelenített
képernyő között.
zz A képernyő nem aktiválódik, amikor elpillant a keresőről, amikor a [Kézi
megjelen.] beállítása [Kereső], miután beállította a [5: Kijelző beállítása]
elemet, és a [Kijelzésvezérlés] elemet [Kézi] értékre, így nyomja meg
a kereső < > gombját a képernyő aktiválásához.
zz A fényképinformációk kijelzését nem állítja át a rendszer, amikor függőlegesen
tartja a fényképezőgépet, ha a [Kereső vízsz. megjel.] elemet [Ki] értékre
állította a [5: Felv.kész.ad.kijel.] kiválasztása után.
zz Külön állíthatja be a kijelző fényerejét (=496) a kereső és a fényképezőgép
képernyőjén.
zz A felvételi képernyő méretének csökkentéséhez, állítsa a [5: Kereső megj.
form.] elemet [2. megj.] értékre.
zz A szög beállítása nem lehetséges EVF-DC2 használata esetén.
56
Alapvető műveletek
A fényképezőgép tartása
Felvételkészítés közben megdöntheti a képernyőt a beállítások
elvégzéséhez. Részletekért lásd: =46.
Normál szög
Alacsony szög
Magas szög
57
Alapvető műveletek
Exponálógomb
Az exponálógomb két lépésben nyomható le. Először lenyomható félig.
Majd lenyomhatja teljesen.
Félig történő lenyomás
Ez a művelet aktiválja az automatikus
fókuszbeállítást és az automatikus
expozíciót, amely beállítja a záridőt
és a rekeszt.
Az expozíció beállítása (a záridő és
a rekeszérték) kb. 8 másodpercig
(vagy a mérési időzítőhöz beállított ideig)
jelenik meg.
* A mérési időzítő alapértelmezett beállítása
8 másodperc.
Teljes lenyomás
Ezzel a művelettel a fényképezőgép
elkészíti a felvételt.
zz A fényképezőgép bemozdulásának megelőzése
A kézben tartott készülék expozíció pillanatában történő elmozdulását
a fényképezőgép bemozdulásának nevezzük. Ez elmosódott képeket
eredményezhet. A készülék bemozdulásának megelőzése érdekében
ügyeljen az alábbiakra:
Tartsa stabilan a fényképezőgépet.
Az automatikus fókuszáláshoz nyomja le félig az exponálógombot,
majd lassan nyomja le teljesen a kép rögzítéséhez.
58
Alapvető műveletek
zz Ha az exponálógombot úgy nyomja le teljesen, hogy előzőleg nem
nyomta le félig, illetve ha előbb félig, majd azonnal teljesen lenyomja azt,
a fényképezőgép egy pillanatot vár a kép elkészítése előtt.
zz Az exponálógomb félig történő lenyomása akkor is fényképezési állapotba
állítja a gépet, ha éppen a menüben van, vagy képeket tekint meg.
<6> Fő tárcsa
A képernyőt figyelve forgassa
el a <6> tárcsát.
Ezzel a tárcsával választhatja ki a záridőt,
a rekeszértéket stb.
<5> Gyorsvezérlő tárcsa
A képernyőt figyelve forgassa
el a <5> tárcsát.
Lejátszás közben nagyíthatja a képeket
vagy átválthat indexképes megjelenítésre.
AF-indítás gomb
A Kreatív zóna módokban ugyanazt
a műveletet hajtja végre, mint az
exponálógomb félig történő lenyomása.
59
Alapvető műveletek
<B> Többfunkciójú gomb
Az ISO-érzékenységet a <B> gomb
megnyomásával és a <5> tárcsa
elforgatásával állíthatja be.
<5> Vezérlőtárcsa
A vezérlőtárcsa elforgatása az
egyik módja a beállítási elemek
kiválasztásának, a képek közötti
váltásnak és egyéb műveletek
elvégzésének. Továbbá végrehajthatja
a legtöbb olyan műveletet, amelyekhez
a <W> <X> <Y> <Z> gombok
használatosak.
A gyakran használt funkciók
hozzárendelése is lehetséges (=540).
60
Alapvető műveletek
INFO gomb
Az <B> gomb minden egyes
megnyomásával módosulnak a képernyőn
megjelenő információk.
Az alábbi mintaképernyők állóképek
felvételére vonatkoznak.
61
Menüműveletek és -beállítások
(6)
(1)
(2)
(4) (7)
(5)
(3)
(1)
(2)
(3)
<B> gomb
Képernyő
<V> Nyílgombok/Vezérlőtárcsa
(4)
(5)
(6)
(7)
<M> gomb
<0> gomb
Fő tárcsa
Gyorsvezérlő tárcsa
Alap zóna mód menüképernyője
* Az Alap zóna módokban bizonyos lapok és menüelemek nem jelennek meg.
62
Menüműveletek és -beállítások
Kreatív zóna mód menüképernyője
(4)
(5)
(6)
(7)
(8)
(9)
(1)
(2)
(10)
(3)
(1)
(2)
(3)
(4)
(5)
Fő lapok
Alárendelt lapok
Menüelemek
z: Felvétel
3: Lejátszás
Menübeállítási eljárás
(6)
(7)
(8)
(9)
(10)
k: Vezeték nélküli funkciók
5: Beállítás
8: Egyedi funkciók
9: Saját menü
Menübeállítások
meg a menüképernyőt.
1Jelenítse
Nyomja meg a <M> gombot.
lapot.
2Válasszon
A fő lapok közötti váltáshoz nyomja
meg az <B> gombot.
A <6> tárcsa forgatásával választhat
alárendelt lapot.
63
Menüműveletek és -beállítások
a lehetőségek közül.
3Válasszon
Forgassa el a <5> tárcsát egy elem
kiválasztásához, majd nyomja meg
a <0> gombot.
egy opciót.
4Válasszon
A megfelelő opció kiválasztásához
forgassa el a <5> tárcsát.
Az aktuális beállítást kék szín jelzi.
ki a kívánt beállítást.
5Válassza
Nyomja meg a <0> gombot
a beállításhoz.
ki a beállításból.
6Lépjen
A befejezéshez és a felvételkészítés
megkezdéséhez nyomja meg
a <M> gombot.
zz A következő menüfunkciók leírása feltételezi, hogy már megnyomta
a <M> gombot, és ezzel megjelenítette a menüképernyőt.
zz A menüműveletek a menüképernyő megérintésével is elérhetők
a <V> nyílgombok megnyomásával, vagy a vezérlőtárcsa elforgatásával.
zz A művelet törléséhez nyomja meg a <M> gombot.
64
Menüműveletek és -beállítások
Halványan megjelenő menüelemek
Példa: Csúcsfény árnyalat elsőbbség
A halványan megjelenő menüelemek nem
állíthatók be. A menüelem azért jelenik
meg halványan, mert egy másik funkció
beállítása letiltotta.
Az adott menüelemet letiltó funkciót
úgy tekintheti meg, hogy kiválasztja
a menüelemet, majd megnyomja
a <0> gombot.
Ha kikapcsolja a menüelemet letiltó
funkciót, a halványan megjelenő menüelem
újra beállítható lesz.
zz Nem minden halványan megjelenő menüelemnél tekintheti meg a letiltó funkciót.
zz Az [Alapbeállítások] az [5: F.gép vissz.] pontban lehetővé teszi
a menüfunkciók alapértékre állítását (=520).
65
Az érintőképernyő kezelése
A fényképezőgépet a képernyőn (érintőképernyős kijelzőn) történő
koppintással és elhúzással kezelheti.
Érintés
Mintaképernyő (Gyorsvezérlés)
Koppintson ujjával a képernyőre (röviden
érintse meg, majd emelje fel az ujját).
Amikor például megérinti a [Q] gombot,
a gyorsvezérlés képernyő jelenik
meg. A [2] elem megérintésével
térhet vissza az előzőleg megjelenített
képernyőre.
Áthúzás
Mintaképernyő (Menüképernyő)
A képernyő megérintése közben húzza
el az ujját a képernyőn.
zz Ha a [5: Hangjelzés] beállítása [Érintse: ], nem lesz hallható hangjelzés
érintéses műveletek esetében (=508).
zz Az érintésvezérlés érzékenysége módosítható (=507).
66
Gyorsvezérlés
A képernyőn megjelenő beállítások közvetlenül kiválaszthatók és
beállíthatók. Ennek a neve a Gyorsvezérlés (kivéve <A> módban).
1Nyomja meg a <Q> gombot (7).
ki egy beállítási elemet.
2Válasszon
A kiválasztáshoz használja
a <W> <X> gombokat.
Amikor a bal oldalon látható képernyő
jelenik meg, a kiválasztáshoz nyomja
meg a <W> <X> <Y> <Z> gombokat.
egy opciót.
3Válasszon
A beállítás módosításához forgassa
el a <6> vagy a <5> tárcsát, vagy
használja a <Y> <Z> gombokat.
Egyes elemek beállítása akkor történik
meg, amikor megnyom egy gombot
ez után.
A beállítás véglegesítéséhez és az
előző képernyőhöz való visszatéréshez
nyomja meg a <0> gombot.
zz A gyorsvezérlési beállításokat a képernyőre koppintva is elérheti (=66).
67
68
Alap zóna
Ez a fejezet az Alap zóna módok használatát mutatja be
a módválasztó tárcsán a legjobb eredmény eléréséhez.
Az Alap zóna módokkal csak irányzás és exponálás szükséges,
mivel a fényképezőgép minden beállítást automatikusan elvégez.
69
Intelligens jelenetválasztó automatika/
Hibrid auto (teljesen automatikus)
<A> <D> teljesen automatikus üzemmód. A fényképezőgép a téma
elemzését követően automatikusan beállítja az optimális beállításokat.
A gép azt is érzékeli, hogy a fotóalany nyugalmi helyzetben van vagy
mozog, és ez alapján a fókuszt is automatikusan beállítja.
A <D> funkcióval a napi eseményeket tartalmazó rövid videókat állíthat
össze fényképek készítésével. A fényképezőgép az egyes felvételek előtt
egy 2–4 másodperces videót készít, amelyekből később egy összefoglaló
videót állít össze (=222, =317).
a módválasztó tárcsát <A>
1Állítsa
vagy <D> helyzetbe.
meg a <0> gombot.
2zNyomja
z Olvassa el az üzenetet, és nyomja meg
az [OK] gombot.
a fényképezőgépet arra,
3Irányítsa
amit felvenni kíván (a témára).
zz Bizonyos felvételi körülmények esetén
a téma körül keret jelenhet meg.
zz Ha a készülék arcot érzékel,
egy AF‑pont jelenik meg fölötte.
70
Intelligens jelenetválasztó automatika/Hibrid auto (teljesen automatikus)
a témára.
4zFókuszáljon
z Nyomja le félig az exponálógombot
a fókuszáláshoz.
zz Ha a [D] villog, használja a <D> kart
a beépített vaku megemelésére.
zz Úgy is beállíthatja a fókuszt, hogy
a kívánt személy arcára vagy
a képernyőn látható más témára
koppint (Érintéses AF), amikor
a [z: Folyamatos AF] [Letiltás]
értékre van állítva.
zz Ha kevés a fény, a készülék
automatikusan bekapcsolja az
AF‑segédfényt (=215), ha kell.
zz Mozdulatlan témák esetén az AF-pont
zölden jelenik meg, ha a téma fókuszban
van, és a fényképezőgép hangjelzést
ad. (One-Shot AF/csak <A>)
zz Mozgó témák esetén az AF-pont kéken
jelenik meg (csak <A>), és követi
a téma mozgását. A fényképezőgép
nem ad ki hangjelzést. (Servo AF)
el a képet.
5zKészítse
z A kép elkészítéséhez nyomja le teljesen
az exponálógombot.
zz Az elkészített kép körülbelül
2 másodpercre megjelenik a képernyőn.
zz A beépített vaku behúzásához, tolja
vissza az ujjával.
zz Bizonyos témák esetén és felvételkészítési feltételek mellett a készülék nem
érzékeli megfelelően a téma mozgását (azt, hogy a téma mozog-e vagy sem).
71
Intelligens jelenetválasztó automatika/Hibrid auto (teljesen automatikus)
zz Amikor félig nyomja le az exponálógombot, a készülék automatikusan
beállítja az AF-műveletet (One-Shot AF vagy Servo AF). Még akkor is, amikor
automatikusan One-Shot AF módra van állítva, a fényképezőgép Servo AF
módra fog váltani, ha a téma mozgását észleli, miközben féli lenyomja az
exponálógombot (csak <A>).
zz Az <A> móddal hatásosabb színek érhetők el a természetfotókon, valamint
a kültéri témáknál, illetve napnyugta fotózásakor. Ha nem a kívánt színtónust
kapja, váltson a Kreatív zóna módra (=37), és válasszon egy [D]
stílustól eltérő képstílust, majd készítse el újra a felvételt (=163).
D: Hibrid auto
zz Még lenyűgözőbb összefoglaló videók készítéséhez az állóképek készítése
előtt irányítsa a fényképezőgépet a tárgyak irányába körülbelül négy
másodpercre.
zz Az akkumulátor üzemideje rövidebb ebben a módban, mint A módban,
mert a fényképezőgép minden felvétel előtt egy összefoglaló videót is rögzít.
zz Ha közvetlenül a fényképezőgép bekapcsolása után készít állóképet <D>
módban, vagy más módon használja a fényképezőgépet, előfordulhat,
hogy a fényképezőgép nem tudja rögzíteni az összefoglaló videót.
zz A fényképezőgép vagy az objektív működéséből származó minden zaj
vagy rázkódás bekerül a rögzített összefoglaló videókba.
zz Az összefoglaló videó képminősége [L6] NTSC, és [L5] PAL
esetén. Ez a videó rendszerbeállításától függően változik.
zz A fényképezőgép nem ad ki hangot az exponálógomb félig történő
lenyomásakor vagy az önkioldó használatakor.
zz A következő esetekben a fényképezőgép különálló fájlokként menti az
olyan összefoglaló videókat is, amelyek ugyanazon a napon készültek
<D> módban.
yyAz összefoglaló videofelvétel ideje körülbelül 29 perc 59 másodperc.
(Külön fájlokként is menthetők, ha a méret túllépi a körülbelül 4 GB-ot.)
yyAz összefoglaló videó védett.
yyA nyári időszámítás, videorendszer vagy az időzóna módosultak.
zz A rögzített zárkioldáshangok nem módosíthatók és nem törölhetők.
72
Intelligens jelenetválasztó automatika/Hibrid auto (teljesen automatikus)
A homályos képek számának minimálisra csökkentése
zz Használjon erőteljes, a fényképész-felszerelés súlyát megbíró állványt.
A fényképezőgépet rögzítse jól az állványra.
zz Javasoljuk, hogy használjon távkioldót (külön kapható, =223) vagy
vezeték nélküli távirányítót (külön kapható, =223).
Gyakori kérdések
zz A fókuszálás sikertelen (narancssárga AF-pont jelzi).
Irányítsa a fényképezőgépet jó kontrasztú területre, majd nyomja le
félig az exponálógombot (=58). Ha túl közel tartózkodik a témához,
távolodjon el tőle, és próbálkozzon ismét.
zz Egyszerre több AF-pont is megjelent.
Ha egyszerre több AF-pont is megjelent, az azt jelenti, hogy
a fényképezőgép az összes pozícióra fókuszál. Amíg a kívánt témát
lefedő AF-pont látható, elkészíthető a fényképet.
zz Az exponálógombot félig lenyomva a készülék nem fókuszál
a témára.
Ha a fókuszmód jelenleg MF, akkor állítsa AF-re.
zz A kijelzett záridő villog.
Mivel túlságosan sötét van, a fénykép elmosódottá válhat a fényképezőgép
bemozdulása miatt. Ajánlott (külön kapható) állványt vagy (külön kapható,
=300) Canon EL-/EX-sorozatú Speedlite vakut használni.
zz Külső vaku használatakor a kép alsó része
természetellenesen sötét színű.
Ha napellenzőt helyez az objektívre, a napellenző eltakarhatja
a vaku fényének egy részét. Közeli téma fényképezéséhez vegye
le a napellenzőt a vaku használata előtt.
73
Intelligens jelenetválasztó automatika/Hibrid auto (teljesen automatikus)
A felvétel átrendezése
A jelenettől függően mozdítsa el a témát balra vagy jobbra
a kiegyensúlyozott háttér és a jó perspektíva biztosításához.
Ha az exponálógombot félig lenyomva egy mozdulatlan témára fókuszál,
akkor ezzel az adott témára zárolja a fókuszt. Komponálja újra a képet
a exponálógombot félig nyomva tartva, majd nyomja le teljesen a zárkioldó
gombot a fénykép elkészítéséhez. Ezt nevezzük fókuszzárnak.
Mozgó téma fényképezése (csak <A>)
Miután félig lenyomta az exponálógombot, és megjelenik egy kék
AF‑pont, a fényképezőgép észleli a téma mozgását, és fókuszálni kezd
a Servo AF segítségével. Tartsa a témát a képernyőn, amint félig lenyomja
az exponálógombot, és a megfelelő pillanatban nyomja le teljesen
az exponálógombot.
74
Intelligens jelenetválasztó automatika/Hibrid auto (teljesen automatikus)
Jelenetikonok
A fényképezőgép megállapítja, hogy
milyen jelenettípusról van szó, és ennek
megfelelően automatikusan megválasztja
a beállításokat. Az észlelt jelenettípus
a képernyő jobb felső sarkában jelenik
meg. Az ikonokkal kapcsolatos részletes
információkért lásd: =587.
Beállítások módosítása a képernyő megérintésével
Az ikonokra történő koppintással
módosíthatja a beállításokat.
75
Intelligens jelenetválasztó automatika/Hibrid auto (teljesen automatikus)
Fényképezés effektusokkal (Kreatív segéd)
meg a <Q> gombot.
1zNyomja
z Olvassa el az üzenetet, és nyomja meg
az [OK] gombot.
effektust.
2zVálasszon
z A <Y> <Z> gombok segítségével
válasszon egy effektust, majd nyomja
meg az <0> gombot.
ki az effektus szintjét és
3Válassza
más részleteket.
zz A <Y> <Z> gombok segítségével
állítsa be, majd nyomja meg
a <0> gombot.
zz A beállítás visszaállításához nyomja
meg a <A> gombot, majd válassza
az [OK] lehetőséget.
Kreatív segéd effektusai
zz [
] Előbeállítás
zz [
] Elmosódott háttér
Válassza ki az előre beállított effektusok valamelyikét.
Kérjük, vegye figyelembe, hogy a [Telítettség], a [Színtónus 1]
és a [Színtónus 2] nem érhetők el [B&W] módban.
A háttérelmosódás beállítása. Válasszon magasabb értéket, ha a hátteret
élesebbé kívánja tenni, vagy alacsonyabb értéket, ha életlenebbé
szeretné alakítani. Az [Autom.] módosítja a háttér elmosódását,
hogy megfeleljen a fényerőnek. A használt objektív fényerejétől (f/szám)
függően lehet, hogy bizonyos pozíciók nem állnak rendelkezésre.
76
Intelligens jelenetválasztó automatika/Hibrid auto (teljesen automatikus)
zz [
] Világosság
zz [
] Kontraszt
zz [
] Telítettség
Állítsa be a kép fényerejét.
Módosítsa a kontrasztot.
Állítsa be a színek élénkségét.
zz [
] Színtónus 1
zz [
] Színtónus 2
zz [
] Egyszínű
A borostyánsárga/kék színtónus beállítása.
A magenta/zöld színtónus beállítása.
Állítsa be a színezést az egyszínű felvételhez. Ha színesben szeretne
fényképezni, állítsa [Ki] értékre. A [Telítettség], a [Színtónus 1] és
a [Színtónus 2] csak [Ki] beállítással érhető el.
zz Az [Elmosódott háttér] nem érhető el vaku használata esetén.
zz Ezek a beállítások akkor állnak vissza, ha vált a felvételi módok között, illetve
a tápkapcsolót <2> állásba állítja. A beállítások mentéséhez állítsa a(z)
[z: Kreatív segéd adatok megtart.] lehetőséget [Engedélyezés] értékre.
Effektek mentése
A Kreatív segéd beállítások képernyőjén a <B> gomb megnyomásával,
majd az [OK] gomb kiválasztásával elmentheti a jelenlegi beállításokat
a fényképezőgépen. Legfeljebb három előre megadott beállítás menthető
[USER*] néven. Három előre megadott beállítás mentése után egy meglévő
[USER*] előre megadott beállítást felül kell írni egy új mentéséhez.
77
Speciális jelenet mód (SCN)
Ha a témához vagy a jelenethez megfelelő felvételi módot választ,
a fényképezőgép automatikusan kiválasztja a megfelelő beállításokat.
* Az <8> a Speciális jelenetet jelenti.
a módválasztó tárcsát
1Állítsa
<8> helyzetbe.
2Nyomja meg a <0> gombot.
felvételi módot.
3zVálasszon
z A <W> <X> gombokkal válassza ki
a felvételi módot, majd nyomja meg
a <0> gombot.
zz Az egyes felvételi módokra vonatkozó figyelmeztetések együtt jelennek meg
(=92). A felvételkészítés előtt olvassa el a figyelmeztetéseket.
zz A Gyorsvezérlés képernyő a 2. lépés után jelenik meg, ha a [5: Mód segéd]
beállítása [Tilt]. A <Y> <Z> gombokkal válasszon ki egy felvételi módot.
zz Készítsen pár próbafelvételt, amivel megbizonyosodhat arról, hogy a várt
eredményt kapja.
78
Speciális jelenet mód (SCN)
A 8 módban rendelkezésre álló felvételi módok
Felvételi mód
Oldal
Felvételi mód
=80
2
Portré
=81
P
Étel
=88
K
Sima bőr
=82
6
Éjszakai portré
=89
=83
F
Kézi éjszakai jelenet
=90
G
HDR háttérfénykompenzáció
=91
3 Tájkép
5 Sport
=84
r Követés
=85
4
Közeli
Oldal
Önarckép
J
=87
zz Emellett a felvételi módot [z: Felvételi mód] értékről átállíthatja,
miután a Módválasztó tárcsát <8> állásba állította.
79
Önarckép mód
Ha szeretné magát lefényképezni, akkor használja az [J] (Önarckép)
módot. Forgassa a képernyőt az objektív felé. A testreszabható
képfeldolgozás magában foglalja a bőrsimítást, valamint a fényerő és
a háttér beállításait olyan módon, hogy saját magát ki tudja emelni.
Felvételkészítési tippek
zz Állítsa be a fényerőt és a sima bőr effektust.
A [Fényerő] és a [Sima bőr effektus] öt szint alkotta tartományban
állítható be. A [Háttér] beállításban beállíthatja a háttér
elmosódásának mértékét.
zz Érintse meg a képernyőt a felvétel elkészítéséhez.
Amellett, hogy teljesen lenyomja az exponálógombot a fényképezéshez,
úgy is fényképezhet, hogy a képernyőre koppint, miután engedélyezte
az érintés kioldót azzal, hogy a(z) [y] gombra kattintva módosította
[x] értékre.
80
Portré mód
A [2] (Portré) mód életlenné teszi a hátteret a fotóalany kiemelése érdekében.
Egyúttal jobban lágyítja a bőrszínárnyalatokat és a haj megjelenését.
Felvételkészítési tippek
zz Válassza ki azt a helyet, ahol a téma és a háttér közti
távolság a legnagyobb.
Minél nagyobb a távolság a téma és a háttér között, annál
elmosódottabban látszik majd a háttér. A téma jobban kiemelkedik
egybefüggő sötét háttér előtt.
zz Használjon teleobjektívet.
Ha rendelkezik zoomobjektívvel, használja a tele állást a képnek a téma
deréktól felfelé eső részének kitöltésére.
zz Fókuszáljon az arcra.
A fókuszálás során az exponálás előtt győződjön meg arról, hogy az
arcra eső AF-pont zölden világít. Amikor közelképet készít arcról, akkor
beállíthatja a(z) [z: Szemérzékelő AF] beállítást [Engedélyezés]
értékre, hogy az alany szeme legyen a fókuszban.
zz Készítsen folyamatosan felvételt.
Az alapértelmezett beállítás a [i] (Lassú folyamatos felvétel).
Ha lenyomva tartja a exponálógombot, sorozatfelvételt készíthet,
és a fotóalany arckifejezésének és pozíciójának változásait is elkaphatja.
81
Sima bőr mód
Használja a [K] (Sima bőr) módot, hogy vonzóbbá tegye a bőrt.
A képfeldolgozás simább megjelenést kölcsönözz a bőrnek.
Felvételkészítési tippek
zz Változtassa meg az arcméretet.
Minden észlelt fő alany körül megjelennek a keretek a sima bőrért.
A hatékonyabb sima bőrért beállíthatja a méretet úgy, hogy a keret
az alany arcán jelenjen meg.
zz Fókuszáljon az arcra.
A fókuszálás során az exponálás előtt győződjön meg arról, hogy
az arcra eső AF-pont zölden világít. Amikor közelképet készít arcról,
akkor beállíthatja a(z) [z: Szemérzékelő AF] beállítást [Engedélyezés]
értékre, hogy az alany szeme legyen a fókuszban.
82
Tájkép mód
A [3] (Tájkép) mód nagy látószögű tájképek készítésére, valamint közeli
és távoli pontok egyaránt éles megjelenítésére alkalmas. Élénk kék és zöld
színek jeleníthetők meg, és nagyon éles képek rögzíthetők.
Felvételkészítési tippek
zz Zoomobjektív esetén használja a nagy látószögű állást.
Ha zoomobjektívet használ, használja a nagy látószögű
tartományt, hogy be tudja állítani a közeli és távoli témák élességet.
Ráadásul a tájképek jobb térérzetet is adnak.
zz Éjszakai felvételek készítésekor tartsa mozdulatlanul
a fényképezőgépet.
A [3] móddal való felvételkészítés esetén a fényképezőgép kézi tartása
esetén a fényképezőgép bemozdulhat. Állvány használata ajánlott.
83
Sport mód
Mozgó témák, például futó emberek vagy mozgó járművek fényképezéséhez
használja a [5] (Sport) módot.
(1)
Felvételkészítési tippek
zz Használjon teleobjektívet.
Távolról történő fényképezéshez teleobjektív használata ajánlott.
zz Kövesse a mozgó témát az AF-terület keretével.
Alapértelmezés szerint az [z: AF-módszer] beállítása a [u+Követés].
Megjelenik egy AF-keret (1) akkor, amikor félig lenyomja az
exponálógombot. Ha a téma fókuszban van, az AF-pont kékre vált.
zz Készítsen folyamatosan felvételt.
Az alapértelmezett beállítás a [o] (Gyors folyamatos felvétel).
Amikor eljön a pillanat, nyomja le félig az exponálógombot a felvétel
elkészítéséhez. Ha követni szeretné a témát, és rögzíteni szeretné
a mozgás közben bekövetkező változásokat, tartsa lenyomva az
exponálógombot a sorozatfelvétel készítéséhez.
84
Követés mód
Ha olyan képet szeretne készíteni, amelyiken érződik a sebesség,
és a téma háttere elmosódottan jelenik meg, használja a [r] (Követés)
funkciót. Ha olyan objektívet használ, amelyik támogatja a [r] módot,
akkor a téma elmosódását észleli, kijavítja, illetve csökkenti a rendszer.
Felvételkészítési tippek
zz Fordítsa el a fényképezőgépet a mozgó téma követéséhez.
A felvételkészítés során mozgassa a fényképezőgépet lassan a mozgó
téma követéséhez. Célozza az AF-pontot a mozgó téma azon részére
ahová fókuszálni szeretne majd nyomja le az exponálógombot félig,
és tartsa is lenyomva, miközben mozgatja a fényképezőgépet a téma
sebességének és mozgásának követéséhez. A kép elkészítéséhez
nyomja le teljesen az exponálógombot a fényképezőgép mozgatása
közben. Folyamatosan kövesse a témát a fényképezőgéppel.
85
Követés mód
zz Állítsa be a háttér elmosódottságának mértékét.
A [Effektus] segítségével beállíthatja a háttér elmosódottságának
mértékét. A [Maximális] beállítás alacsonyabb záridőt állít be, hogy
növelje a háttér elmosódottságának mértékét az alany körül. Ha az alany
elmosódása észrevehető, állítsa a [Effektus] beállítást [Közepes] vagy
[Minimális] értékre az elmosódás csökkentéséhez.
zz Készítsen folyamatosan felvételt.
Az alapértelmezett beállítás a [i] (Folyamatos felvétel). Amikor eljön
a pillanat, nyomja le félig az exponálógombot a fénykép elkészítéséhez.
A mozgó témákat úgy követheti, hogy a fényképezőgépet mozgatja,
miközben lenyomva tartja az exponálógombot a folyamatos
felvételkészítéshez.
zz Ha meg szeretné tekinteni, hogy mely objektívek támogatják a(z) [r] módot,
akkor keresse fel a Canon webhelyét.
zz Az olyan objektíveknél, amelyek támogatják a(z) [r] módot, a fényképezőgép
automatikusan kijavítja a téma elmosódottságát, és (az [Effektus] beállítás
alapján) módosítja a záridőt, az objektív IS beállításától függetlenül.
zz AZ AF-módszer csak [1 AF-pont] vagy [AF-zóna] értékre állítható.
Az alapértelmezett beállítás az [AF-zóna], a képernyő közepén lévő zóna
kijelölése mellett.
zz A fényképezőgép bemozdulásának megelőzése érdekében ajánlott
a fényképezőgép két kézzel való tartása, a karok testhez közeli tartása,
illetve a téma követésének egyenletessége a képek készítésekor.
zz Ez az effektus vonatok, autók stb. esetén a leghatékonyabb, mert ezek egy
irányba, egyenletes sebességgel haladnak.
zz Javasoljuk tesztfelvételek készítését, illetve a kép ellenőrzését a rögzítést
követően azonnal.
zz Ha telefotó-objektíveket használ, legyen óvatos a fényképezőgép
bemozdulásával és az alanyok elmosódásával kapcsolatban. A fényképezőgép
bemozdulásának elkerüléséhez fontolja meg három- vagy egylábú állvány
használatát.
zz A Folyamatos felvétel a(z) [r] módban max. kb. 4,0 felvételt készít
másodpercenként.
86
Közeli mód
Ha virágokat vagy apró tárgyakat szeretne közelről fényképezni, használja
a [4] (Közelkép) módot. Ahhoz, hogy az apró dolgok sokkal nagyobbnak
tűnjenek, használjon makróobjektívet (külön kell megvásárolni).
Felvételkészítési tippek
zz Egyszerű háttér előtt dolgozzon.
Az egyszerű háttér jobban kiemeli az apró tárgyakat, például virágokat.
zz Menjen a témához a lehető legközelebb.
Ellenőrizze az objektív minimális fókusztávolságát. Az objektív minimális
fókusztávolságának mérése a fényképezőgép felső részén lévő
<V> (fókuszsíkjel) és a téma között történik. Ha túl közel tartózkodik
a témához, a fókuszálás nem lehetséges.
zz Zoomobjektív esetén használja a tele állást.
Ha rendelkezik zoomobjektívvel, a tele állás használatával a téma sokkal
nagyobbá tehető.
87
Étel mód
Amikor ételekről szeretne képeket készíteni, használja az [P] (Étel) módot.
A fénykép világos és étvágygerjesztő hatású lesz. Emellett a fényforrástól
függően előfordulhat, hogy a vörös árnyalat nem jelenik meg markánsan
például a volfrám izzós fénynél stb. készített képeken.
Felvételkészítési tippek
zz Módosítsa a színtónust.
A [Színárnyalat] beállítása módosítható. Az ételek vörös árnyalatának
erősítéséhez a színtónust állítsa a [Meleg] irányba. Ha túl vörösnek
tűnik, a [Hűvös] irányba.
88
Éjszakai portré mód
Ha éjjel szeretne embereket fényképezni, és természetes hatású expozíciót
kíván elérni, használja az [6] (Éjszakai portré) módot. Vegye figyelembe,
hogy ehhez a módhoz beépített vakura vagy külső Speedlite vakura
van szükség. Állvány használata ajánlott.
Felvételkészítési tippek
zz Használjon nagy látószögű objektívet és állványt.
Ha rendelkezik zoomobjektívvel, használja a nagy látószögű állást,
így nagy látószögű éjszakai felvételeket készíthet. Mivel a kézben
tartott felvételkészítés során gyakori a fényképezőgép bemozdulása,
érdemes állványt használni.
zz Ellenőrizze a kép fényerejét.
Javasolt, hogy még ott helyben tekintse meg a készített felvételt,
és ellenőrizze a kép fényerejét. Ha a téma sötét, menjen közelebb
hozzá, és készítse el a képet újra.
zz Egyúttal válasszon más felvételi módot.
Mivel a fényképezőgép bemozdulása éjjeli felvételeknél gyakran
előfordul, ajánlatos az <A> mód használata is.
zz Ha vakuval együtt használja az önkioldót, az önkioldó jelzőfénye a kép
elkészítése után rövid ideig felvillan.
89
Kézi Éjszakai jelenet mód
A [F] (Kézi éjszakai jelenet) módban kézben tartott fényképezőgéppel is
készíthet felvételt éjszakai jelenetekről. A gép ebben a felvételi módban
egymás után négy felvételt készíti minden képhez, és az ezekből kialakított,
alacsonyabb mértékű bemozdulást tartalmazó képet menti.
Felvételkészítési tippek
zz Tartsa határozottan a fényképezőgépet.
Felvétel közben tartsa erősen és határozottan a fényképezőgépet.
Ebben a módban a fényképezőgép négy képet igazít egymáshoz,
és egyetlen képpé egyesíti azokat. Ha azonban a fényképezőgép
bemozdulása miatt a négy kép közül valamelyik túlságosan eltér
a többitől, előfordulhat, hogy a végső képen is helytelen lesz az illesztés.
90
HDR háttérfény-kompenzáció mód
Ha olyan jelenetről készít felvételt, amelyen világos és sötét részek is
vannak, válassza a [G] (HDR háttérfény-kompenzáció) módot. Ha ebben
a módban készít képet, a fényképezőgép három egymás utáni felvételt
készít, mindegyiket különböző expozíciós értékekkel. Az eredmény
egyetlen, széles tónustartományú kép, ami minimálisra csökkenti
az árnyékos területek ellenfény miatti részletvesztését.
* A HDR a nagy dinamikatartomány rövidítése.
Felvételkészítési tippek
zz Tartsa határozottan a fényképezőgépet.
Felvétel közben tartsa erősen és határozottan a fényképezőgépet.
Ebben a módban a fényképezőgép három képet igazít egymáshoz,
és egyetlen képpé egyesíti azokat. Ha azonban a fényképezőgép
bemozdulása miatt a három kép közül valamelyik túlságosan eltér
a többitől, előfordulhat, hogy a végső képen is helytelen lesz az illesztés.
91
Figyelmeztetések <SCN> módok esetén
J: Önarckép
zz Az emberek bőrének kivételével a területek módosulhatnak a felvételkészítési
körülményektől függően.
zz A [J] mód [Sima bőr effektus] beállítási részletei nem érvényesek [K] módban.
zz Az [Elmos.háttér] beállítása [Autom.], és ez nem módosítható [I] vaku
módban, ha a vaku nyitva van.
K: Sima bőr
zz Az emberek bőrének kivételével a területek módosulhatnak a felvételkészítési
körülményektől függően.
zz A [K] mód beállítási részletei nem érvényesek [J] módban.
3: Tájkép
zz A vaku használatára nincs lehetőség.
5: Sport
zz Gyenge fényviszonyok mellett, amikor a fényképezőgép bemozdulhat, a bal
alsó sarokban található záridőérték villog. Tartsa erősen a fényképezőgépet,
és készítsen felvételt.
zz A beépített vaku nem villan. Külső Speedlite vaku használatával csökken
a maximális folyamatos felvételi sebesség.
r: Követés
zz A záridő hosszabb lesz. Emiatt ez a mód a követésen kívül másmilyen
felvételhez nem alkalmas.
zz Az alapértelmezett beállítás a [i]. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a(z) [E]
vagy a(z) [o] nem választható ki.
zz A vaku használatára nincs lehetőség.
zz Bár az objektív IS érvényesül a(z) [r] módot támogató objektívek által
rögzített képeknél, az effektus nem jelenik meg a képernyőn a felvétel közben.
(Az IS és a téma elmosódottságának javítása a felvételkészítéskor aktiválódik,
tekintet nélkül az objektív IS beállítására.)
zz Ha az objektív nem támogatja a(z) [r] módot, akkor a téma elmosódását nem
javítja ki a rendszer. Azonban csak az automatikus záridőkorrekció érvényesül
az [Effektus] beállítástól függően.
zz Amikor fényes környezetben fényképez, így például egy napos nyári napon,
illetve amikor lassú témát fényképez, a követési effektus mértéke nem
határozható meg.
92
Figyelmeztetések <SCN> módok esetén
r: Követés (folytatás)
zz A(z) [r] módot támogató objektív használata esetén előfordulhat, hogy
a téma elmosódottságának kijavítása nem lesz megfelelő az alábbi témák,
illetve felvételi körülmények esetén.
yyNagyon alacsony kontraszttal rendelkező témák esetén.
yyGyengén megvilágított témák.
yyErős háttérfénnyel rendelkező és fényvisszaverő témák.
yyTémák ismétlődő mintázattal.
yyKevesebb mintával vagy monoton mintával rendelkező témák esetén.
yyTükröződő témák (képek, amelyek üvegen stb. tükröződnek).
yyAz AF-zónakeretnél kisebb témák esetén.
yyAmikor több téma is mozog az AF-zónakereten belül.
yySzabálytalan irányba vagy rendszertelen sebességgel mozgó témák esetén.
yyRészlegesen szabálytalan mozgású témák esetén. (Ilyen például egy futó
függőleges mozgása.)
yyOlyan témák esetén, amelyeknek sebessége nagyon hirtelen változik meg.
(Például pontosan egy mozgás megkezdésekor vagy kanyarodáskor.)
yyAmikor túl gyorsan vagy túl lassan mozgatja a fényképezőgépet.
yyAmikor a fényképezőgép mozgása nem egyezik meg a téma mozgásával.
yyAmikor az objektív fókusztávolsága túl nagy.
P: Étel
zz A témák meleg színtónusa kifakulhat.
zz Ha több fényforrás található a fényképezni kívánt területen, előfordulhat,
hogy nem mérsékelhető a kép meleg színtónusa.
zz Ha vakut használ, a [Színárnyalat] beállítása Normál.
zz Ha emberek is szerepelnek a képen, előfordulhat, hogy nem megfelelő
a bőrtónus megjelenítése.
93
Figyelmeztetések <SCN> módok esetén
6: Éjszakai portré
zz Kérje meg a fotóalanyokat, hogy maradjanak mozdulatlanok egy pillanatra
azután is, hogy a vaku felvillant.
zz A fókuszálás nehéz lehet akkor, ha a témák arcai túl sötétek. Ebben az esetben
állítsa az objektív fókuszmódkapcsolóját MF állásba, és fókuszáljon kézzel
(=7, =52).
zz Az éjszakai vagy sötét jelenetekben való automata fókuszálás nehéz lehet
olyankor, amikor a fénypontok az AF-ponton belül találhatók. Ebben az esetben
állítsa az objektív fókuszmódkapcsolóját MF állásba, és fókuszáljon kézzel
(=7, =52).
zz A felvételek enyhén eltérően néznek ki a képernyőn megjelenő képtől.
zz Túlexponálás veszélye esetén a fényképezőgép automatikusan módosítja
a zársebességet vagy az ISO-érzékenységet, hogy a felvétel fényesebb
részeinek kiégését elkerülje és optimális expozíciót biztosítson. Az objektívtől
függően az a záridő és ISO-érzékenység, ami az exponálógombot félig
lenyomva megjelenik, esetleg nem felel meg a vakuval készített felvételek
beállításainak. Ez hatással lehet a vakutartományon kívüli hátterek fényerejére.
F: Kézi éjszakai jelenet
zz A képterület kisebb, mint a többi felvételi módban.
zz A RAW-képminőség nem állítható be.
zz A vaku használatára nincs lehetőség.
zz Az éjszakai vagy sötét jelenetekben való automata fókuszálás nehéz lehet
olyankor, amikor a fénypontok az AF-ponton belül találhatók. Ebben az esetben
állítsa az objektív fókuszmódkapcsolóját MF állásba, és fókuszáljon kézzel
(=7, =52).
zz A felvételek enyhén eltérően néznek ki a képernyőn megjelenő képtől.
94
Figyelmeztetések <SCN> módok esetén
F: Kézi éjszakai jelenet (folytatás)
zz Ha mozgó témát fényképez, a téma mozgásának hatására szellemképek
jelenhetnek meg, vagy a témát körülvevő terület sötét lehet.
zz A képek igazítása ismétlődő mintázatok (rácsok, csíkok stb.), valamint fakó,
egyárnyalatú képek esetén nem működik megfelelően, valamint akkor sem,
ha a fényképezőgép bemozdulása miatt a képek nagyon rosszul illeszkednek.
zz Eltarthat egy kis ideig képek rögzítése a kártyára, mivel a felvétel után egyesíti
őket a rendszer. A képek feldolgozásának időtartamára a [BUSY] felirat
jelenik meg, és addig nem készíthet további képeket, amíg a művelet be
nem fejeződik.
G: HDR háttérfény-kompenzáció
zz A képterület kisebb, mint a többi felvételi módban.
zz A RAW-képminőség nem állítható be.
zz A vaku használatára nincs lehetőség.
zz Előfordulhat, hogy a kép nem sima gradációval jelenik meg, szabálytalannak
tűnhet, illetve jelentős képzaj jelentkezhet rajta.
zz A HDR háttérfény-kompenzáció nem mindig hatásos a nagy háttérfénnyel
megvilágított jelenetek vagy a magas kontrasztú jelenetek esetén.
zz Amikor megfelelően világos témákat, azaz megvilágítás nélkül is elég fényt
kapó jeleneteket fényképez, a kép természetellenes megjelenést kaphat a HDR
effektus használata miatt.
zz Ha mozgó témát fényképez, a téma mozgásának hatására szellemképek
jelenhetnek meg, vagy a témát körülvevő terület sötét lehet.
zz A képek igazítása ismétlődő mintázatok (rácsok, csíkok stb.), valamint fakó,
egyárnyalatú képek esetén nem működik megfelelően, valamint akkor sem,
ha a fényképezőgép bemozdulása miatt a képek nagyon rosszul illeszkednek.
zz Eltarthat egy kis ideig képek rögzítése a kártyára, mivel a felvétel után egyesíti
őket a rendszer. A képek feldolgozásának időtartamára a [BUSY] felirat
jelenik meg, és addig nem készíthet további képeket, amíg a művelet be
nem fejeződik.
95
Kreatív szűrők mód
Készíthet felvételeket a szűrőeffektusok alkalmazásával. Megtekintheti
a szűrőeffektusokat felvételkészítés előtt.
a módválasztó tárcsát
1Állítsa
<U> helyzetbe.
2Nyomja meg a <0> gombot.
ki a szűrőeffektust.
3zVálassza
z A <W> <X> gombokkal válassza ki
a szűrőeffektust (=98–=99),
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz A kép a szűrőeffektus alkalmazásával
jelenik meg.
be az effektust, és készítse
4Állítsa
el a felvételt.
zz Nyomja meg a <Q> gombot, és
válasszon egy ikont a [Kreatív szűrők]
alatt (kivéve: c, A, B, C,
vagy D).
zz A <Y> <Z> gombok segítségével
állítson be egy effektust, majd nyomja
meg az <0> gombot.
96
Kreatív szűrők mód
zz A RAW és a RAW+JPEG nem állnak rendelkezésre. Amikor beállította
a RAW‑képminőséget, akkor a képeket 73 képminőséggel rögzítjük.
Amikor beállította a RAW+JPEG-képminőséget, akkor a képeket
a meghatározott JPEG-képminőséggel rögzítjük.
zz A folyamatos felvétel nem érhető el a [I], [G], [X], [K], [H], vagy a [c]
használata esetén.
zz A portörlési adatokat (=174) nem adta hozzá a rendszer [X] felvételhez.
zz A(z) [I] segítségével a szemcsézett előnézet egy kicsit el fog térni a felvételek
megjelenésétől.
zz A(z) [G] vagy a(z) [c] beállítások segítségével a lágy fókusz előnézete egy
kicsit el fog térni a felvételek megjelenésétől.
zz Nem jelenik meg hisztogram.
zz A nagyított nézet nem elérhető.
zz A Kreatív zóna módokban ezek a beállítások a Gyorsvezérlés képernyőről
állnak rendelkezésre: [I], [G], [X], [J], [K], [H], és [c].
zz Készítsen pár próbafelvételt, amivel megbizonyosodhat arról, hogy a várt
eredményt kapja.
97
Kreatív szűrők mód
A Kreatív szűrő jellemzői
zz I Szemcsés fekete-fehér
A képet szemcséssé és fekete-fehérré teszi. A kontraszt beállításával
módosíthatja a fekete-fehér effektust.
zz G Lágy fókusz
Adjon a képnek lágyabb tónust. Az elmosódás beállításával módosíthatja
a lágyság mértékét.
zz X Halszem effekt
Halszemoptika effektust ad. A képen csőtorzítás jelenik meg.
A szűrőeffektus szintjétől függően lesz vágva a kép módosításainak
szélei mentén a terület. Továbbá mivel a szűrőeffektus felnagyítja a kép
középpontját, így a középpontnál az érzékelt felbontás csökkenhet
a felvett képpontok számától függően, tehát állítsa be a szűrőeffektust,
miközben ellenőrzi az elkészített képet. Egy AF-pontot használ
a rendszer, amely a középpontban van rögzítve.
zz K Vízfestmény effektus
A fénykép úgy fog kinézni, mint egy lágy színekkel készített vízfestmény.
Az effektus beállításával módosíthatja a szín denzitást. Előfordulhat, hogy
az éjszakai vagy a sötét jelenetek nem sima gradációval jelennek meg,
szabálytalannak tűnhetnek, illetve jelentős képzaj jelentkezhet rajta.
zz H Játékkamera effekt
Megváltoztatja a színeket olyanná, amelyek a játékkamerákra jellemzők,
és elsötétíti a kép négy sarkát. A színtónus-beállításokkal módosíthatja
a színtónus-beállításokat.
98
Kreatív szűrők mód
zz c Miniatűr effektus
Dioráma effektust hoz létre.
Az alapértelmezett beállításokkal történő felvétel a középpontot
élesen tartja.
Az élesen kinéző területet (a jelenet keretét) „A miniatűr effektus
beállításai” (=101) szakaszban leírt módon mozgathatja.
AF‑módszerként 1 AF-pontot használ a rendszer. Az AF-ponttal
és az igazított jelenetkerettel történő felvétel javasolt.
zz A HDR műv.-normál
A fényképek a csúcsfények és az árnyékok több részletét tartalmazzák.
A csökkentett kontraszttal és a laposabb árnyalatokkal a végeredmény
festményre hasonlít. A téma körvonalait világos (vagy sötét) szegély
veszi körül.
zz B HDR műv.-élénk
A színek jóval telítettebbek, mint a [HDR műv.-normál] hatásnál.
A kis kontraszt és a lapos gradáció grafikára emlékeztető hatást kelt.
zz C HDR műv.-feltűnő
A színek ennél a hatásnál a legtelítettebbek, ennek következtében
a téma jobban kiemelkedik, és a kép olajfestményre emlékeztet.
zz D HDR műv.-domb.
A készülék csökkenti a színtelítettséget, a fényerőt, a kontrasztot és
a gradációt, és ezzel mélység nélkülivé alakítja a képet. A kép kopottnak
és réginek tűnik. A téma körvonalait világos (vagy sötét) szegély
veszi körül.
zz A(z) [A], [B], [C] és a [D] használatával a magas dinamikatartományú
fényképek még a nagyon kontrasztos jelenetek esetén is megőrzik a részleteket
a jelenet megvilágított és árnyékos részein. A fényképezőgép három egymást
követő felvételt készít eltérő fényerővel minden alkalommal, amikor felvételt
készít, majd egyetlen képben egyesíti őket. Tekintse meg a figyelmeztetéseket
itt: =100.
99
Kreatív szűrők mód
[A], [B], [C], és [D] Megjegyzések
zz A képterület kisebb, mint a többi felvételi módban.
zz A szűrőeffektus-előnézetek nem pontosan ugyanúgy fognak kinézni,
mint a felvételek.
zz Ha mozgó témát fényképez, a téma mozgásának hatására szellemképek
jelenhetnek meg, vagy a témát körülvevő terület sötét lehet.
zz A képek igazítása ismétlődő mintázatok (rácsok, csíkok stb.), valamint fakó,
egyárnyalatú képek esetén nem működik megfelelően, valamint akkor sem,
ha a fényképezőgép bemozdulása miatt a képek nagyon rosszul illeszkednek.
zz Legyen óvatos a fényképezőgép bemozdulásával kapcsolatban,
ha a készüléket a kezében tartva fényképez.
zz Az ég és a fehér falak színátmenetének visszaadása nem feltétlenül lesz
tökéletes. Zaj, rendellenes expozíció és rendellenes színek is megjelenhetnek.
zz A megvilágított területek a fénycsöves és a LED-es fényforrások környezetében
készített felvételeken természetellenes színűvé válhatnak.
zz Eltarthat egy kis ideig képek rögzítése a kártyára, mivel a felvétel után egyesíti
őket a rendszer. A képek feldolgozásának időtartamára a [BUSY] felirat
jelenik meg, és addig nem készíthet további képeket, amíg a művelet be
nem fejeződik.
zz A vaku használatára nincs lehetőség.
100
Kreatív szűrők mód
A miniatűr effektus beállításai
az AF-pontot.
1zMozgassa
z Nyomja meg kétszer a(z) <S>
gombot az AF-pont mozgásának
engedélyezéséhez, ami narancssárgára
változik.
zz A <V> nyílgombok segítségével
mozgassa az AF-pontot abba
a pozícióba, amelyre fókuszálni kíván.
a jelenet keretét.
2zMozgassa
z Helyezze át a jelenet keretét, ha az
AF‑pont azon kívül esik, hogy az
AF‑pont hozzá legyen igazítva.
zz Ahhoz, hogy a keret mozgatható
legyen (narancssárgán jelenjen meg),
nyomja meg a(z) <S> gombot, vagy
koppintson a képernyő jobb alsó
sarkában a(z) [r] gombra.
zz Ha a [T] gombra koppint, akkor
válthat a függőleges és a vízszintes
jelenetkeret-beállítás között.
zz A jelenetkeret-beállítás a(z) <Y> <Z>
gombokkal váltható vízszintes módan,
és a <W> <X> gombokkal váltható
függőleges módban.
zz A <W> <X> vagy az <Y> <Z>
gombokkal mozoghatja a jelenetkeretet.
A jelenetkeret újbóli középre állításához
nyomja meg a <B> gombot.
zz A jelenetkeret helyzetének
megerősítéséhez nyomja meg
a <0> gombot.
3Készítse el a képet.
101
102
Kreatív zóna
A Kreatív zóna módok szabadságot adnak
a különböző felvételi módszerek használatára –
például a záridő, a rekeszérték, az expozíció
és más beállítások megadásával.
zz Ha ki szeretné kapcsolni a felvételi mód leírásának
megjelenítését a Módválasztó tárcsa elforgatásakor,
nyomja le a <0> gombot (=492).
103
Programautomatika-üzemmód (P)
A fényképezőgép automatikusan beállítja a záridőt és a rekeszértéket
a téma fényerejének megfelelően.
* A <d> a program szó rövidítése.
* Az AE az automatikus expozíciót jelöli.
a módválasztó tárcsát
1Állítsa
<d> helyzetbe.
a témára.
2zFókuszáljon
z Irányítsa az AF-pontot a témára,
és nyomja le félig az exponálógombot.
a képet, és készítse
3Ellenőrizze
el a felvételt.
zz Ha az expozíciós érték nem villog, a kép
normál expozícióval készül el.
zz Ha a „30"” záridőérték és a legalacsonyabb f/szám villog, az alulexponált
felvételt jelez.
Növelje az ISO-érzékenységet, vagy használjon vakut.
zz Ha az „1/4000” záridőérték és a magasabb f/szám villog, az túlexponált
felvételt jelez.
Csökkentse az ISO-érzékenységet, vagy használjon ND-szűrőt (külön
megvásárolható) az objektívbe jutó fény mennyiségének csökkentése
érdekében.
104
Programautomatika-üzemmód (P)
A <d> és az <A> üzemmódok közötti különbség
zz <A> üzemmódban a hibás felvételek elkerülése érdekében számos
funkciót (például az AF-módszert és a mérési módot) automatikusan állítja be
a rendszer. A beállítható funkciók száma korlátozott. <d> módban azonban
csak a záridő és a rekeszérték beállítása automatikus. Az AF-módszer,
a mérési mód és más egyéb funkciók is szabadon beállíthatók.
Programeltolás
zz Ahhoz, hogy a zársebesség és a rekesznyílás értékének módosítása közben
változatlan maradjon az expozíció, félig nyomja le az exponálógombot
és fordítsa el a <6> tárcsát. Ezt programeltolásnak nevezzük.
zz A programeltolás automatikusan törlődik a mérési időzítő lejáratakor
(az expozíciós beállítás megjelenítése kikapcsol).
zz A programeltolás nem használható vakuval.
105
Záridő-előválasztás üzemmód (Tv)
Ebben az üzemmódban megadhatja a záridőt, és a fényképezőgép
automatikusan beállítja a téma fényerejének megfelelő normál expozícióhoz
szükséges rekeszértéket. Rövidebb záridővel kimerevítheti a mozgást,
hosszabb záridővel pedig a mozgás érzetét keltő elmosódott hatást válthat ki.
* Az <s> a záridő-előválasztást jelöli.
Elmosódott mozgás
(Lassú: 1/30 mp)
Rögzített mozgás
(Gyors: 1/2000 mp)
a módválasztó tárcsát
1Állítsa
<s> helyzetbe.
meg a kívánt záridőt.
2zAdja
z A beállításhoz forgassa el
a <6> tárcsát.
a témára.
3zFókuszáljon
z Nyomja le félig a exponálógombot.
a képet, és készítse
4Ellenőrizze
el a felvételt.
zz Ha a rekeszérték nem villog, a kép
normál expozícióval készül el.
106
Záridő-előválasztás üzemmód (Tv)
zz Ha a legalacsonyabb f/érték villog, a kép alulexponált lesz.
A <6> tárcsa elforgatásával válasszon ki rövidebb záridőt, amíg a rekeszérték
kijelzése már nem villog, vagy állítson be magasabb ISO- érzékenységet.
zz Ha a legmagasabb f/érték villog, a kép túlexponált lesz.
Rövidebb záridő beállításához fordítsa el a <6> tárcsát addig, amíg
a rekeszérték villogása abbamarad, vagy állítson be alacsonyabb
ISO‑érzékenységet.
A záridő kijelzése
zz Például a „0"5” jelentése 0,5, a „15"” jelentése pedig 15 másodperc.
107
Rekesz-előválasztás üzemmód (Av)
Ebben az üzemmódban megadhatja a kívánt rekeszértéket,
és a fényképezőgép automatikusan beállítja a normál expozícióhoz
szükséges záridőt a téma fényereje alapján. A nagyobb f/szám (kisebb
rekesznyílás) élesebb előteret és elfogadható élességű hátteret
eredményez. Ugyanakkor a kisebb f/szám (nagyobb rekesznyílás) kevésbé
éles előteret és elfogadható élességű hátteret eredményez.
* Az <f> a rekeszértéket jelöli (rekesznyílás).
Elmosódott háttér
(Kis f/számmal: f/5.6)
Az előtérben és a háttérben
levő témák egyaránt élesek
(Magas f/számmal: f/32)
a módválasztó tárcsát
1Állítsa
<f> helyzetbe.
meg a kívánt rekesznyílást.
2zAdja
z A beállításhoz forgassa el
a <6> tárcsát.
a témára.
3zFókuszáljon
z Nyomja le félig a exponálógombot.
a képet, és készítse
4Ellenőrizze
el a felvételt.
zz Ha a záridő nem villog, a kép normál
expozícióval készül el.
108
Rekesz-előválasztás üzemmód (Av)
zz Ha „30"”-as záridőkijelzés villog, az alulexponáltságra utal.
Állítson be nagyobb rekesznyílást (kisebb f/értéket). Forgassa addig a <6>
tárcsát, amíg abba nem marad a záridő villogása, vagy állítson be nagyobb
ISO-érzékenységet.
zz Ha az „1/4000” záridőkijelzés villog, az túlexponált felvételt jelez.
Állítson be kisebb rekesznyílást (nagyobb f/értéket). Ehhez forgassa addig
a <6> tárcsát, amíg abba nem marad a záridő villogása, vagy állítson be
alacsonyabb ISO-érzékenységet.
A rekeszérték kijelzése
zz Minél nagyobb az f/szám, annál kisebb lesz a rekesznyílás. A megjelenített
f/szám az objektívtől függően változik. Ha a fényképezőgéphez nincs objektív
csatlakoztatva, az „F00” jelenik meg rekeszértékként.
A fókuszban lévő terület ellenőrzéseM
Nyomja meg a gombot, amelyet a mélységélesség-előnézet funkcióhoz
rendelt (a [8: C.Fn III-2: Gombok testreszabása] beállítással, (=535)),
rögzítse az aktuális rekesznyílás-beállítást az objektívhez, és ellenőrizze
a fókuszban lévő területet (a mélységélességet).
zz Minél nagyobb a rekeszérték, annál szélesebb a fókuszban lévő terület
az előtértől a háttérig.
zz Amikor lenyomja a mélységélesség-előnézethez rendelt gombot, a készülék
rögzíti az expozíciót (AE-rögzítés).
zz A mélységélességi előnézethez rendelt gomb megnyomásával, ha egy
Speedlite 470EX-AI van csatlakoztatva, miközben az <X> kapcsoló <Z>
(teljesen automatikus) állásba van állítva, elindul az AI-B teljes automatikus
távolságmérés.
109
Kézi expozíció üzemmód (M)
Ebben az üzemmódban megadhatja a záridőt és a rekeszértéket is.
Az expozíció meghatározásához használja az expozíciószint-jelzőt vagy
egy kereskedelmi forgalomban kapható expozíciómérőt.
* Az <a> a kézi beállítást jelzi.
a módválasztó tárcsát
1Állítsa
<a> helyzetbe.
be az ISO-érzékenységet
2Állítsa
(=143).
zz Az Automatikus ISO-beállítás mellett
expozíciókompenzációt állíthat be
(=111).
be a záridőt és a rekeszt.
3zÁllítsa
z A záridő beállításához forgassa el
a <6> tárcsát. A rekesz beállításához
forgassa el a <5> tárcsát.
a témára.
4zFókuszáljon
z Nyomja le félig a exponálógombot.
zz Az expozíciószint [N] jele azt
mutatja, hogy milyen messze van
az aktuális expozíciószint a normál
expozíciószinttől.
(2) (1)
(1)
(2)
Normál expozíciós jel
Expozíciós szintjel
be az expozíciót, és készítse
5Állítsa
el a képet.
zz Ellenőrizze az expozíciószintjelzőt, és adja meg a kívánt záridőt,
illetve rekeszértéket.
110
Kézi expozíció üzemmód (M)
Expozíciókompenzáció automatikus ISO-beállítással
Ha az ISO-érzékenység [AUTO] értékre van beállítva kézi expozíciós
felvételkészítésnél, az expozíciókompenzációt (=140) a következőképpen
állíthatja be.
Érintse meg az expozíciószint-jelzőn látható értéket
[z: Expo.komp./AEB]
képernyő a gyorsvezérlésről lehetőséget
zz Automatikusra állított ISO-érzékenység esetén a fényképezőgép
a beállított záridőnek és rekesznek megfelelő normál expozíció elérése
érdekében módosítja az ISO-érzékenység beállítását. Ezért nem feltétlenül
kapja majd a kívánt expozíciós effektust. Ilyen esetben állítsa be az
expozíciókompenzációt.
zz Ha a fényképezőgép <a> + Auto. ISO + [q] (Kiértékelő mérés) módba van
állítva és az [8: C.Fn I-7: AE rögz. mér.mód fókusz után] alapértelmezett
beállításra van állítva (=531), az exponálógomb félig lenyomva tartásakor
zárolja az ISO-érzékenységet a fókusz beállítását követően, a One-Shot AF
funkciónál.
zz Ha automatikus ISO-beállítást választott, a <A> gomb lenyomásával rögzítheti
az ISO-érzékenységet.
zz Ha szeretné összehasonlítani az aktuális expozíciót és azt az expozíciót,
amelyet akkor ért el, amikor először manuális ISO-érzékenység beállítása
mellett megnyomta az <A> gombot, nyomja meg a <A> gombot, komponálja
újra a képet, és ellenőrizze az expozíciószint-jelzőn látható értéket.
zz Ha be van kapcsolva az automatikus ISO-beállítás és az [8: C.Fn I-1:
Expozíciós lépésköz] beállítása [1/2-érték], akkor minden 1/2 lépésnyi
expozíciókompenzációt megvalósít a gép az ISO-érzékenységgel (1/3 lépés)
és a záridővel. A kijelzett záridő azonban nem változik.
111
Rugalmas előválasztás (Fv)
Ebben a módban manuálisan vagy automatikusan beállíthatja a záridőt,
a rekesznyílást és az ISO-érzékenységet, és ezeket a beállításokat
az Ön által választott expozíciókompenzációval kombinálhatja. Ha az
<t> üzemmódban készült felvételt, és beállítja az összes paramétert,
az ugyanolyan, mintha a következő üzemmódok valamelyikét használná:
<d>, <s>, <f> vagy <a>.
* Az <t> a rugalmas értéket jelöli.
a módválasztó tárcsát
1Állítsa
<t> helyzetbe.
be a kívánt záridőt,
2Állítsa
rekesznyílást és az
ISO‑érzékenységet.
zz A megfelelő elem kiválasztásához
forgassa el a <5> tárcsát.
A kiválasztott ikontól balra megjelenik
a [6] ikon.
zz A beállítás rögzítéséhez forgassa
el a <6> tárcsát.
zz Ha szeretne visszaállni az [AUTO]
beállításra, nyomja meg a <X> gombot.
meg a kívánt
3Adja
expozíciókompenzáció értékét.
zz Forgassa el a <5> tárcsát, és
válassza ki az expozíciószint-jelzőt.
Az expozíciószint-jelzőtől balra
megjelenik a [6] ikon.
zz A beállítás rögzítéséhez forgassa
el a <6> tárcsát.
zz Ha szeretne visszaállni a [±0] beállításra,
nyomja meg az <X> gombot.
112
Rugalmas előválasztás (Fv)
Funkciók kombinálása <t> üzemmódban
ISOérzékenység
[AUTO]
[AUTO]
[AUTO]
Kézi kiválasztás
[AUTO]
Kézi kiválasztás
[AUTO]
Kézi kiválasztás
[AUTO]
[AUTO]
Kézi kiválasztás
Kézi kiválasztás
[AUTO]
Kézi kiválasztás Kézi kiválasztás
Kézi kiválasztás
Záridő
Rekesznyílás
értéke
Expozíció­
kompenzáció
Felvételi mód
Elérhető
Hasonló ehhez:
<d>
Elérhető
Hasonló ehhez:
<s>
Elérhető
Hasonló ehhez:
<f>
Elérhető
―
Hasonló ehhez:
<a>
zz Ha az érték villog, az azt jelzi, hogy ezek az értékek túl- vagy alulexponált
képet fognak eredményezni. Módosítsa addig az expozíciót, amíg az érték
villogása megszűnik.
zz Ha úgy állította be az <t> üzemmódot, hogy az <f> vagy a <d>
üzemmódra hasonlítson, a készülék rossz fényviszonyok mellett akkor
sem használja a hosszú szinkron beállítást, ha a [Hosszú szink.]
[z: Vakuvezérlés] beállítás értéke [1/200-30 mp automatikus].
zz Azok a záridő-, rekesznyílás- és ISO érzékenységi értékek, amelyeknél
az [AUTO] beállítást választotta, aláhúzással jelennek meg.
113
114
Felvétel
Ebben a fejezetben bemutatjuk a fényképezés módját,
valamint a Felvétel ([z]) lapon elérhető menübeállításokat.
115
Állóképek rögzítése
zz Az oldalcím jobb felső sarkában látható M ikon azt jelzi, hogy a funkció
csak a Kreatív zóna <t>, <d>, <s>, <f> és <a> módjaiban
érhető el.
116
Lapfülek: Állóképek rögzítése
zz Felvételkészítés 1
=122
=125
=127
=128
=289
=133
=137
zz Felvételkészítés 2
=140, 141
=143
=277
=149
=150
zz Felvételkészítés 3
=151
=153
=154
117
Lapfülek: Állóképek rögzítése
zz Felvételkészítés 4
=155
=158
=160
=162
=163, 166, 169
zz Felvételkészítés 5
=171
=172
=174
=176
=180
zz Felvételkészítés 6
=184
=186
=187
=190
=193
118
Lapfülek: Állóképek rögzítése
zz Felvételkészítés 7
=195
=198
=209
=211
=212
=214
=215
zz Felvételkészítés 8
=220
=216
=270
=221
zz Felvételkészítés 9
=241
=248
=271
=279
zz Opcionális elektronikus kereső használata esetén megjelenik a [Érint.-áthúz.
AF beállításai] pont.
119
Lapfülek: Állóképek rögzítése
Alap zóna módokban a következő képernyők jelennek meg.
zz Felvételkészítés 1
=78, 96
=122
=125
=127
=289
=133
zz Felvételkészítés 2
=76
=184
=187
=222
zz A [Felvételi mód] és az [AF-módszer] <8> vagy <U> módban érhető el.
zz A [Kreatív segéd adatok megtart.] <A> módban érhető el.
zz Az [Összefog.típus] lehetősége csak a <D> módban érhető el.
120
Lapfülek: Állóképek rögzítése
zz Felvételkészítés 3
=198
=209
=211
=212
=215
zz Felvételkészítés 4
=220
=216
=270
=221
zz Felvételkészítés 5
=241
=248
=271
zz Opcionális elektronikus kereső használata esetén megjelenik a [Érint.-áthúz.
AF beállításai] pont.
zz Az [MF kontúrkiemelés beállítása] <8> vagy <U> módban érhető el.
121
Képminőség
Kiválaszthatja a képpontszámot és a képminőséget.
a [z: Képminőség]
1Válassza
lehetőséget.
meg a képminőséget.
2zAdja
z A RAW minőség kiválasztásához
forgassa el a <6> tárcsát, és válassza
ki a JPEG-minőséget, majd nyomja meg
a <Y> <Z> gombot.
zz Nyomja meg a <0> gombot
a beállításhoz.
zz Az elérhető felvételek számára vonatkozóan a képminőség-beállítási
képernyőn látható [****] jelzés mindig a [3:2] beállítás esetén érvényes érték,
a tényleges képarány-beállítástól függetlenül (=125).
zz Ha mind a RAW-, mind a JPEG-képeknél a [–] beállítás van megadva,
a készülék az 73 lehetőséget állítja be.
zz Ha a RAW és a JPEG opciót is kiválasztja, a gép minden alkalommal mindkét
képformátumban a beállított képrögzítési minőséggel rögzíti a kártyán ugyanazt
a képet. A fényképezőgép ugyanazzal a fájlszámmal tárolja a két képet
(fájlkiterjesztés: .JPG JPEG esetén és .CR3 RAW esetén).
zz b 7 (Finom) minőségben készül.
zz A képminőség ikonok jelentése: 1 RAW, F kompakt RAW, JPEG,
7 Finom, 8 Normál, 3 Nagy, 4 Közepes, 6 Kicsi.
122
Képminőség
RAW-képek
A RAW-képek a képérzékelő raw-adatai, amelyeket digitálisan 1 vagy
F (kisebb, mint 1) fájlokként rögzít a fényképezőgép a kártyára
a választásától függően.
A RAW-képek a(z) [3: RAW képek feldolgozása] (=341)
használatával menthetők JPEG-fájlban. Mivel maga a RAW-kép nem
változik, különböző feldolgozási feltételekkel tetszőleges számú JPEG-kép
készíthető belőle.
A RAW-képek feldolgozásához használja a fényképezőgéphez mellékelt
Digital Photo Professional szoftvert (EOS-szoftver). Különböző módosításokat
végezhet a képeken a felhasználásuktól függően, és JPEG vagy más típusú
képeket generálhat, amelyek már tükrözik a módosításokat.
RAW-képek feldolgozására szolgáló szoftver
zz A RAW-képek számítógépen történő megjelenítéséhez a Digital Photo
Professional (mostantól DPP, EOS-szoftver) használata ajánlott.
zz A DPP 4.x régebbi változatai nem képesek az ezzel a fényképezőgéppel
rögzített RAW-képek feldolgozására. Ha számítógépére a DPP korábbi (4.x)
verziója van telepítve, szerezze be és telepítse a DPP legújabb verzióját
a Canon webhelyről a frissítéshez (=550). (A korábbi verzió a frissítés során
felülírásra kerül.) Vegye figyelembe, hogy a DPP 3.x és régebbi változatai nem
képesek az ezzel a fényképezőgéppel rögzített RAW-képek feldolgozására.
zz Elképzelhető hogy egyes kereskedelmi forgalomban kapható szoftverek
nem képesek a fényképezőgéppel készített RAW-képek megjelenítésére.
A kompatibilitással kapcsolatos információkért lépjen kapcsolatba a szoftver
gyártójával.
Útmutató a képminőség beállításaihoz
A fájlméretre, a készíthető képek számára, valamint a sorozatfelvételek
maximális számára vonatkozó útmutatásért lásd: =577.
123
Képminőség
Sorozatfelvételek maximális száma folyamatos felvételi
mód mellett
A becsült maximális sorozatfelvételek
száma a felvételi képernyőn.
zz Ha a sorozatfelvétellel maximálisan készíthető felvételek kijelzett értéke „99”,
az azt jelenti, hogy 99 vagy több felvételt készíthet folyamatosan. Ha ez az
érték eléri a 98-at, azt követően a tényleges érték jelenik meg. A képernyőn
megjelenő [BUSY] felirat azt jelzi, hogy a belső memória megtelt, és a készülék
ideiglenesen leállítja a felvételkészítést. Ha leállítja a folyamatos felvételt,
a sorozatfelvételek maximális száma nagyobb lesz. Ha az összes rögzített kép
kártyára írása befejeződött, a folyamatos felvétel a =577. oldalon található
táblázatban felsorolt maximális sorozatfelvételi értékekig folytatható.
124
Állóképek képoldalaránya
Módosíthatja a kép képarányát.
az [z: Állókép képarány]
1Válassza
lehetőséget.
be a képarányt.
2zÁllítsa
z Válassza ki a képarányt, majd nyomja
meg a <0> gombot.
zz JPEG-képek
A képeket a beállított képaránnyal rögzíti a fényképezőgép.
zz RAW-képek
A képeket mindig [3:2] képaránnyal rögzíti a fényképezőgép.
A kiválasztott képarányadatot a fényképezőgép hozzáadja
a RAW‑képfájlhoz. Amikor feldolgozza ezeket a RAW-képeket a Digital
Photo Professional (EOS szoftver) szoftverben, akkor ez lehetővé teszi,
hogy a beállított képarányhoz képest ugyanolyan képet generáljon
a rendszer.
125
Állóképek képoldalaránya
Képarány
4:3
16:9
1:1
zz Ha [4:3], [16:9] vagy [1:1] képaránnyal készített RAW képeket játszik le, akkor
a lejátszáskor az adott képarányt jelző vonalak jelennek meg. (Ezek a vonalak
a képen nem szerepelnek.)
126
Képmegtekintési idő
Állítsa [Megtart] értékre, hogy továbbra is megjelenjenek a felvételkészítés
után közvetlenül a felvételek, vagy állítsa [Ki] értékre, ha nem szeretné
megjeleníteni őket.
a [z: Képmegtekintés]
1Válassza
lehetőséget.
2Válassza ki a kívánt időbeállítást.
zz Ha a [Megtart] beállítást választja, a készülék az [5: Energiatakarék]
lehetőségnél megadott ideig jeleníti meg a képeket.
127
Objektívtorzítás korrekciója
M
A színelváltozás, a képtorzítás és más problémák az objektív optikai
tulajdonságai miatt következhetnek be. A fényképezőgép kompenzálhatja
ezt a jelenséget az [Objektívtorzítás korrekciója] használatával.
az [z: Objektívtorzítás
1Válassza
korrekciója] lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
az [Enged] parancsot.
3zVálassza
z Ellenőrizze, hogy megjelent-e
a csatlakoztatott objektív neve és
a [Korrekciós adatok elérhetők] felirat
(utóbbi a diffrakció-korrekció esetében
nem jelenik meg).
zz Ha a [Korrekciós adatok
nem elérhetők] vagy a(z)
[ ] felirat megjelenik, lásd: „Digitális
objektívoptimalizáló” (=130).
128
Objektívtorzítás korrekciója
Peremsötétedés-korrekció
A színelváltozás (sötét képsarkok) kijavítható.
zz A felvételkészítés feltételeitől függően a kép szélein zaj jelenhet meg.
zz Minél magasabb az ISO-érzékenység, annál alacsonyabb lesz a korrekció
mértéke.
zz Az alkalmazott korrekció kisebb mértékű, mint a mellékelt Digital Photo
Professional szoftverrel (EOS-szoftver) maximálisan beállítható korrekciós érték.
zz A peremsötétedés korrigálása automatikusan történik Alap zóna módokban,
ha be vannak jegyezve a korrekciós adatok a fényképezőgépnél.
Torzításkorrekció
A torzítás (a kép elmosódása) kijavítható.
zz A torzítás korrigálása érdekében a fényképezőgép szűkebb képterületet rögzít
a felvétel készítése közben láthatónál, némileg megvágja a képet, és csökkenti
az érzékelt felbontást.
zz A torzításkorrekció beállításával némileg módosulhat a látószög.
zz Ha nagyítja képet, a torzításkorrekciót a készülék nem alkalmazza
a megjelenített képre.
zz Videofelvétel készítése esetén a Torzításkorrekció lehetőség nem jelenik meg.
zz A torzításkorrekcióval ellátott képekhez nem lehet portörlési adatokat adni
(=174). Az AF-pont is pozíción kívül jelenhet meg a felvételkészítés
idejéhez képest.
129
Objektívtorzítás korrekciója
Digitális objektívoptimalizáló
Az objektív optikai jellemzőiből adódó különböző eltérések korrigálhatók,
a diffrakció és az aluláteresztő szűrő által okozott élességtorzulás
korrigálásával együtt.
Amennyiben a képernyőn a [Korrekciós adatok nem elérhetők] vagy az [ ]
jelenik meg, használja az EOS Utility programot a [Digitális obj.optimalizáló]
korrekciós adatainak fényképezőgéphez történő hozzáadásához.
Részletekért tekintse meg az EOS Utility kezelési kézikönyvét.
zz A felvételkészítés körülményeitől függően a korrekció hatására nőhet a zaj
mértéke. Emellett a kép élei is hangsúlyosabbá válhatnak. Állítsa be a Képstílus
élességét, vagy szükség esetén állítsa a [Digitális obj.optimalizáló] beállítást
a [Tilt] lehetőségre a fényképezés előtt.
zz Minél magasabb az ISO-érzékenység, annál alacsonyabb lesz a korrekció
mértéke.
zz Videofelvétel készítése esetén a [Digitális obj.optimalizáló] lehetőség nem
jelenik meg. (Nem lehet korrekciót alkalmazni.)
zz A [Digitális obj.optimalizáló] lehetőség engedélyezése a kromatikus
aberrációt és a diffrakciót is javítja, azonban ezek az opciók nem jelennek meg.
zz A digitális objektívoptimalizáló alkalmazása automatikusan történik Alap zóna
módokban, ha be vannak jegyezve a korrekciós adatok a fényképezőgépnél.
130
Objektívtorzítás korrekciója
Kromatikus aberráció javítása
A kromatikus aberráció (a téma körvonalainál kialakuló színes szegély)
korrigálható.
zz Ha a [Digitális obj.optimalizáló] engedélyezve van, a [Színtorzítás korr.]
nem jelenik meg.
Diffrakció-korrekció
A diffrakció (a rekesznyílás által okozott élességromlás) korrigálható.
zz A felvételkészítés körülményeitől függően a korrekció hatására nőhet a zaj
mértéke.
zz Minél magasabb az ISO-érzékenység, annál alacsonyabb lesz a korrekció
mértéke.
zz Videofelvétel készítése esetén a [Diffrakció-korrekció] lehetőség nem jelenik
meg. (Nem lehet korrekciót alkalmazni.)
zz A „Diffrakció-korrekció” során az aluláteresztő szűrő stb. által okozott
felbontásromlást kijavítja a rendszer a diffrakció mellett. Ezért a korrekció
használata akár nyitott rekeszhez közeli rekeszértékek esetében is hasznos lehet.
zz Ha a [Digitális obj.optimalizáló] engedélyezve van, a [Diffrakció-korrekció]
nem jelenik meg.
131
Objektívtorzítás korrekciója
Általános óvintézkedések az objektívtorzítás korrekciójára
vonatkozóan
zz Már elkészített JPEG-képekre nem alkalmazható peremsötétedés-korrekció,
kromatikus aberráció javítása, torzításkorrekció és diffrakció-korrekció.
zz Nem a Canon által gyártott objektív használata esetén akkor is ajánlatos a [Tilt]
beállítást választani a korrekciós funkciók számára, ha a kijelzőn a [Korrekciós
adatok elérhetők] tájékoztatás látható.
zz A kép szélének nagyításával a kép olyan részei is láthatóvá válhatnak,
amelyeket a készülék valójában nem fog rögzíteni.
zz Ha az objektív nem rendelkezik távolsági adatokkal, a korrekció mértéke kisebb
lesz (kivéve a diffrakció-korrekciót).
Általános megjegyzések az objektívtorzítás korrekciójára
vonatkozóan
zz Az objektívtorzítás korrekciója hatása a használt objektívtől és
a felvételkészítési viszonyoktól függően változhat. Ezenfelül a használt
objektívtől, felvételkészítési viszonyoktól stb. függően elképzelhető,
hogy a korrekció hatása csak nehezen észlelhető a képen.
zz Ha nehéz megkülönböztetni a korrekciót, a kép nagyítása és felvétel utáni
ellenőrzése ajánlott.
zz A korrekciók akkor is alkalmazhatók, ha hosszabbítót vagy Life-size Converter
kiegészítőt használ.
zz Ha a fényképezőgép nem tartalmaz a felszerelt objektívre vonatkozó korrekciós
adatokat, ugyanaz a hatás lesz megfigyelhető, mint abban az esetben,
ha a korrekcióknál a [Tilt] beállítást választja (kivéve a diffrakció-korrekciót).
zz Ha szükséges, olvassa el az EOS Utility kezelési kézikönyvét is.
132
Felvételkészítési mód
Egyes és folyamatos felvételkészítési mód választható. Kiválaszthatja
a jelenetnek vagy témának megfelelő felvételkészítési módot.
a [z: Felvételkészítési
1Válassza
mód] lehetőséget.
2Állítsa be a felvételkészítési módot.
zz [u] Egyképes felvétel
Az exponálógomb teljes lenyomásakor a gép csak egy felvételt készít.
zz [E] Gyors folyamatos felvétel +/[o] Gyors folyamatos
felvétel
Gyors egymásutánban egy sorozatnyi felvételt rögzít, amíg teljesen
lenyomva tartja az exponálógombot. A(z) [E] akár körülbelül
14 felvételt készít másodpercenként, és a(z) [o] akár körülbelül
7,0 felvételt másodpercenként A maximális folyamatos felvételi
sebesség azonban lassabb lehet az alábbi körülmények között:
Ha be van állítva a villódzás csökkentése:
A folyamatos felvétel sebessége legfeljebb körülbelül 5,2 felvétel
másodpercenként.
zz [i] Lassú folyamatos felvétel
Amikor teljes mértékben lenyomva tartja az exponálógombot, legfeljebb
körülbelül másodpercenként 3,0 felvételes sebességgel készülnek
a képek a gomb lenyomva tartása közben.
133
Felvételkészítési mód
zz [m/Q] Önkioldó: 10 mp./távvezérlés
zz [l/k] Önkioldó: 2 mp./távvezérlés
zz [q] Önkioldó: Folyamatos felvétel
zz A maximális nagy sebességű folyamatos felvételi sebesség (=133)
feltételei [E] vagy [o] esetén a következők: fényképezés teljesen
feltöltött akkumulátorral 1/1000 mp-es vagy rövidebb záridővel és maximális
rekesszel (az objektívtől függően), szobahőmérsékleten (23°C), kikapcsolt
villódzáscsökkentéssel.
zz A [E] és [o] gyors folyamatos felvétel maximális folyamatos felvételi
sebessége alacsonyabb lehet, olyan körülményektől függően, mint
például a következők: az akkumulátor töltöttségi szintje, a hőmérséklet,
a villódzáscsökkentés, a záridő, a rekesznyílás, a téma jellemzői, a fényerő,
az AF-művelet, az objektív típusa, a vakuhasználat, valamint a felvételkészítés
beállításai.
zz Servo AF használata esetén a maximális folyamatos felvételi sebesség a téma
állapotától és a használt objektívtől függően csökkenhet.
zz A [z: Villódz.ment.flv.] beállítás [Enged] értékre állítása esetén (=193),
a villódzó fények melletti felvételkészítés során csökkenni fog a maximális
folyamatos felvételi sebesség. Ezenfelül a folyamatos felvétel időköze
rendszertelenné válhat, és a zárkioldási idő késleltetése meghosszabbodhat.
zz A folyamatos felvétel sebessége a felvételkészítési feltételektől függően még
lassú folyamatos felvétel esetén is csökkenhet.
zz Ha folyamatos felvétel készítése közben megtelik a belső memória, csökkenhet
a folyamatos felvétel sebessége, mivel a rögzítés ideiglenesen leáll (=124).
zz A téma követése [E] vagy [i] módban könnyebb, mert a folyamatos felvétel
során a felvételek között valós idejű kép jelenik meg.
zz Az önkioldós fényképezéssel kapcsolatos információkat lásd: =135.
A felvételek távvezérléssel történő készítésével kapcsolatos információkat lásd:
=223.
134
Önkioldó
Ha Ön is szeretne szerepelni a képen (például egy emléknek szánt képen),
használja az önkioldót.
a [z: Felvételkészítési
1Válassza
mód] lehetőséget.
be az önkioldót.
2zÁllítsa
z m (Q): Gomb megnyomása után
10 másodperccel.
l (k): Gomb megnyomása után
2 másodperccel.
q: Folyamatos felvételkészítés
10 másodpercig a megadott
számú felvétel elkészítéséhez*
* A sorozatfelvételek számának beállításához
(2–10) fordítsa el a <6> tárcsát.
zz Ha a fényképezőgép párosítva van
egy vezeték nélküli távirányítóval
(külön kapható, =223), a képernyőn
a Q és k ikonok jelennek meg.
el a képet.
3zKészítse
z Fókuszáljon a témára, majd nyomja
le teljesen az exponálógombot.
zz A művelet ellenőrzéséhez nézze
meg az önkioldólámpát, hallgassa
a hangjelzéseket, illetve nézze
a másodpercenként megjelenített
visszaszámlálást a képernyőn.
zz Az önkioldólámpa villogása felgyorsul,
a fényképezőgép pedig körülbelül
2 másodpercig gyorsan villog,
mielőtt elkészíti a felvételt.
135
Önkioldó
zz [q] esetén a felvételi időköz hosszabb lehet a képminőségtől, a külső vaku
használatától és más felvételkészítési tényezőktől függően.
zz A [l] segítségével az állványra szerelt fényképezőgép megérintése nélkül
készíthet felvételt. Ezzel megakadályozza a fényképezőgép berázását
csendéletek készítése vagy hosszú expozíció során.
zz A felvételek önkioldóval történő rögzítését követően célszerű megjeleníteni
a képet (=304), és ellenőrizni, hogy megfelelő-e az élesség és az expozíció.
zz Amikor az önkioldóval saját magát kívánja lefényképezni, alkalmazza
a fókuszzárat (=74) egy olyan tárgyra, amely hasonló távolságra található,
mint ahol Ön fog állni.
zz Az önkioldó elindulást követő leállításához érintse meg a képernyőt,
vagy nyomja meg a <0> gombot.
zz Ha a fényképezőgép távoli felvételkészítésre van állítva, az automatikus
kikapcsolási idő hosszabb lehet.
136
RAW sorozatk. mód
M
Engedélyezi a RAW-képek gyors folyamatos felvételét. Hasznos ahhoz,
hogy a rögzített képek közül kiválassza a legjobb felvételt, amely pont
a legjobb pillanatban készült. A rögzített képeket egyetlen fájlban
(sorozatban) menti a rendszer. A sorozatból bármely képkockát kibonthatja,
és elmentheti különb (=319).
a [z: RAW sorozatk.
1Válassza
mód] lehetőséget.
a [RAW sorozatk. mód]
2Válassza
lehetőséget.
az [Enged] parancsot.
3zVálassza
z Amikor kiválasztja az [Enged]
lehetőséget, akkor a felvételkészítéskor
a(z) [ ] jelenik meg.
az [Előfelvétel]
4Válassza
lehetőséget.
137
RAW sorozatk. mód
ki a kívánt beállítást.
5zVálassza
z [Enged]: A felvételkészítés némileg
azelőtt kezdődik (legfeljebb körülbelül
0,5 másodperccel azelőtt), hogy teljesen
lenyomná az exponálógombot, miután
kezdetben, pillanatnyilag félig lenyomja.
A felvételkészítéskor a(z) [ ]
jelenik meg.
zz [Tilt]: A felvételkészítés akkor
kezdődik, amikor teljesen lenyomja
az exponálógombot.
A felvételkészítéskor a(z) [ ]
jelenik meg.
el a képet.
6zKészítse
z A képernyőn megjelenő jelzőfény jelzi
a puffer állapotát.
zz Ha teljesen lenyomja az exponálógombot,
akkor a fényképezőgép folyamatosan,
addig készít felvételt, amíg a puffer meg
nem telik, vagy amíg fel nem engedi
a gombot.
138
RAW sorozatk. mód
zz Használjon 4 GB vagy több hellyel rendelkező kártyát.
zz A képek rögzítése nem fog sikerülni, ha az akkumulátor lemerül képfeldolgozás
közben RAW sorozatkép módban, lassan írható kártya és merülő
akkumulátor esetén.
zz A megjelenítés leáll, amikor félig lenyomja az exponálógombot.
zz A fényképezőgép remegése vagy a téma mozgása a kép torzulását
eredményezheti.
zz Az ISO Auto lesz használatban <d>, <s> és <f> módokban.
zz 1/30 mp-nél hosszabb záridők nem állnak rendelkezésre <s>, <a>
és <t> módban.
zz Kb. 17,9 megapixel (5184×3456) használatos a fényképezés során.
zz A képeket az elektronikus zárral készíti. Fényképezés előtt a „Zárkioldás
módja” (=186) elolvasása ajánlott.
zz Az elkészült felvételek látószöge enyhén keskenyebb lesz.
zz Képtekercseknek a számítógépen való megtekintéséhez tömörítse ki a JPEG
képeket, vagy használja az EOS Digital Photo Professional alkalmazást.
zz Ha a fényképezőgépet a számítógéphez csatlakoztatja, majd EOS Utility
szoftvert használja, állítsa be a [z: RAW sorozatk. mód] menüpontot [Tilt]-ra.
Ha az [Enged] opció van kiválasztva, a fényképezőgép nem tud kommunikálni
a számítógéppel.
zz Azonban előfordulhat, hogy kevés fény mellett a maximális sorozat kisebb lehet.
zz RAW sorozatkép módban a rekeszérték változik, ha az exponálógomb félig vagy
teljesen történő lenyomása mellett nagyít olyan zoom objektívvel, amelynek
változtatható a maximális rekesznyílása. Ugyanannak az expozíciónak
az <a> módban való megtartásához az ISO Auto használata ajánlott.
zz RAW sorozatkép módban az expozíció változhat, ha az exponálógomb félig
vagy teljesen történő lenyomása mellett nagyít, még olyan zoom objektívekkel
is, amelynek nem változtatható a maximális rekesznyílása. Részletekért
tekintse meg a Canon webhelyét.
zz UHS-II SD Speed Class 10 vagy magasabb osztályú memóriakártyák
használata ajánlott.
zz A rögzített RAW képeket egyetlen fájlban (sorozatban) menti a rendszer.
A fájlnevek CSI_ előtaggal és .CR3 fájlkiterjesztéssel rendelkeznek.
zz A fényképezés során az első felvételre meghatározott képstílus, fehéregyensúly
és Auto megvil. optimalizálás beállítások lesznek érvényesek.
zz A fényképezőgép nem csippant fényképezés közben.
zz A [RAW sorozatk. mód] [Tilt] értékre vált, ha <2> állásba állítják
a tápkapcsolót.
139
Expozíciókompenzáció
M
Az expozíciókompenzáció világosíthatja (növelt expozíció) vagy sötétítheti
(csökkentett expozíció) a fényképezőgép által megadott normál expozíciót.
Az expozíciókompenzáció a következő felvételkészítési módokban állítható
be: <t>, <d>, <s>, <f> és <a>. Az expozíciókompenzációt
legfeljebb ±3 lépéssel módosíthatja 1/3 lépéses növekménnyel.
Az <a> üzemmód és az Automatikus ISO beállítás együttes használata
esetén érvényes expozíciókompenzációval kapcsolatban lásd: =111.
oldal, az <t> üzemmóddal kapcsolatban lásd: =112. oldal.
meg a kompenzáció értékét.
1zAdja
z Félig nyomja le az exponálógombot,
tekintse meg a képernyőt, és állítsa
be a(z) <5> tárcsa elforgatásával.
zz Megjelenik a [O] ikon, jelezve,
hogy az expozíciókompenzáció aktív.
el a képet.
2zKészítse
z Az expozíciókompenzáció
visszavonásához állítsa az
expozíciószint-jelzőt [N] a normál
expozíciós jelre ([C]).
zz Ha a [z: Auto megvil. optimalizálás] (=149) beállítása nem [Tilt], a kép
a sötétebb képhez beállított csökkentett expozíciókompenzáció ellenére is
világosnak tűnhet.
zz Az expozíciókompenzáció mértéke még akkor is érvényben marad,
ha a tápkapcsolót <2> állásba kapcsolja.
140
Automatikus expozíciósorozat
M
Három képet rögzíthet különböző záridővel, rekeszértékekkel
és ISO‑érzékenységgel a fényképezőgép által beállított módon.
Ezt AEB funkciónak nevezzük.
* Az AEB az automatikus expozícióval készített felvételsorozatot jelenti.
az [z: Exp. komp./AEB]
1Válassza
lehetőséget.
meg az AEB-tartományt.
2zAdja
z Az AEB-tartomány (1) beállításához
(1)
fordítsa el a <6> tárcsát.
A <Y> <Z> gombokkal állítsa be
az expozíciókompenzáció szintjét.
zz Nyomja meg a <0> gombot
a beállításhoz.
zz Ha kilép a menüből, az AEB-tartomány
a képernyőn látható.
el a képet.
3zKészítse
z Három sorozatképet készít
a fényképezőgép az ebben a sorozatban
beállított felvételkészítési módnak
megfelelően: Normál expozíció,
csökkentett expozíció és
növelt expozíció.
zz A készülék nem lép ki automatikusan
az AEB módból. Ha ki szeretne lépni az
AEB módból, a 2. lépésnek megfelelően
kapcsolja ki az AEB-tartomány
kijelzését.
141
Automatikus expozíciósorozat
zz Ha a [z: Auto megvil. optimalizálás] (=149) beállítása nem [Tilt],
előfordulhat, hogy az AEB hatása lecsökken.
zz AEB rögzítés esetén a képernyő bal alsó részén a [A] jel villog.
zz [u] felvételkészítési módban háromszor nyomja meg az exponálógombot
mindegyik felvételnél. Ha [E], [o] vagy [i] beállítás esetén teljesen
lenyomva tartja az exponálógombot, a fényképezőgép egymás után elkészíti
a sorozat három felvételét, majd a felvételkészítés leáll. Ha a [m] vagy
a [l] beállítás van kiválasztva, a három sorozatképet a gép egymáshoz
képest 10 vagy 2 mp-es késéssel készíti el. [q] beállítás esetén a megadott
felvételszám háromszorosa készül el folyamatos felvételnél.
zz Expozíciókompenzációval együtt is beállíthatja az AEB módot.
zz Az AEB nem használható vakuval, a Többfelvételes zajcsökkentés funkcióval,
fókuszsorozat funkcióval, valamint HDR vagy RAW sorozatkép módban.
zz Az AEB automatikusan kikapcsol, ha a következők egyikét teszi: A tápkapcsoló
<2> helyzetbe állítása, vagy a vaku teljes feltöltődése.
142
ISO-érzékenység beállításai
M
Az ISO-érzékenységet (a képérzékelő fényérzékenységét) a környezet
megvilágítási szintjéhez kell beállítani. Alap zóna módokban az
ISO‑érzékenység beállítása automatikus.
A videofelvétel során használt ISO-érzékenységgel kapcsolatos
információkért lásd: =277, =581.
meg az <B> gombot
1Nyomja
(9).
zz Amikor megjelent a kép a képernyőn,
nyomja meg az <B> gombot.
be az ISO-érzékenységet.
2zÁllítsa
z Fordítsa el a <6> tárcsát.
zz Az ISO érzékenység automatikus
beállításához válassza az [AUTO]
lehetőséget.
143
ISO-érzékenység beállításai
Útmutató az ISO-érzékenység beállításához
zz Az alacsony ISO-érzékenység csökkenti a zajt, de növeli
a fényképezőgép/tárgy bemozdulásának kockázatát és bizonyos
felvételkészítési feltételek mellett csökkenti az élességi területet
(kisebb mélységélességet eredményez).
zz A magas ISO-érzékenység lehetővé teszi a rossz fényviszonyok közötti
felvételkészítést, a nagyobb élességi terület (nagyobb mélységélesség)
beállítását, valamint hosszabb vaku-hatótávolság alkalmazását,
de növelheti a zajt a képeken.
zz A képzaj (például fénypontok vagy csíkok) nőhet, és a látszólagos felbontás
csökkenhet H esetén (ISO 51200-ekvivalens), mert ez egy bővített
ISO‑érzékenység.
zz Ha a [z: Csúcsfény árnyalat elsőbbség] beállítása [Enged] vagy [Speciális]
(=150), az ISO 100/125/160 és a H (ISO 51200-ekvivalens) nem választható ki.
zz Nagy ISO-érzékenységgel, magas hőmérsékleten vagy hosszú expozícióval
történő felvételkészítés esetén a zaj (nagyobb szemcsék, fénypontok,
sávok stb.), a rendellenes színek és a színeltolás nagyobb mértékben
észrevehetővé válnak.
zz Különösen nagy zajt okozó felvételi körülmények (pl. a nagy ISO-érzékenység,
a magas hőmérséklet és a hosszú expozíció kombinációja) esetén előfordulhat,
hogy a készülék nem tudja megfelelően rögzíteni a képeket.
zz Nagy ISO-érzékenységgel és vakuval készített felvételeknél a felvétel
túlexponált lehet.
144
ISO-érzékenység beállításai
Manuálisan beállított ISO-érzékenység
az [z: zISO1Válassza
érzékenység beállításai]
lehetőséget.
ki az [ISO érz. tart.]
2Válassza
lehetőséget.
meg az alsó határértéket.
3zAdja
z Válassza ki a Minimum mezőt,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz Válassza ki az ISO-érzékenységet,
majd nyomja meg a <0> gombot.
meg a felső határértéket.
4zAdja
z Válassza ki a Maximum mezőt,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz Válassza ki az ISO-érzékenységet,
majd nyomja meg a <0> gombot.
5Válassza az [OK] billentyűt.
145
ISO-érzékenység beállításai
ISO-érzékenység automatikus ISO-beállítással
ki az [Autom. tartomány]
1Válassza
lehetőséget.
meg az alsó határértéket.
2zAdja
z Válassza ki a Minimum mezőt,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz Válassza ki az ISO-érzékenységet,
majd nyomja meg a <0> gombot.
meg a felső határértéket.
3zAdja
z Válassza ki a Maximum mezőt,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz Válassza ki az ISO-érzékenységet,
majd nyomja meg a <0> gombot.
4Válassza az [OK] billentyűt.
zz A [Minimum] és a [Maximum] beállítások az ISO-érzékenység biztonsági
eltolásaként (=531) is szolgálnak.
146
ISO-érzékenység beállításai
Minimális záridőérték az automatikus ISO-beállításhoz
Beállíthatja a minimális záridőértéket az automatikus ISO-beállításhoz.
Ez <d> és <f> módban csökkentheti a fényképezőgép bemozdulása
általi hatást és a témák elmosódottságának mértékét abban az esetben,
ha nagy látószögű objektívvel készít felvételt mozgó témáról, illetve ha
teleobjektívet használ.
ki a [Minimális záridő]
1Válassza
lehetőséget.
Automatikus beállítás
meg a kívánt minimális záridőt.
2zAdja
z [Automatikus] módban a <6> tárcsa
forgatásával válasszon lassabb vagy
gyorsabb záridőt, majd nyomja meg
a <0> gombot.
Manuális beállítás
zz [Kézi] módban a <6> tárcsa
forgatásával válassza ki a záridőt,
majd nyomja meg a <0> gombot.
147
ISO-érzékenység beállításai
zz Ha az [Autom. tartomány] beállítással megadott maximális
ISO‑érzékenységgel nem érhető el a megfelelő expozíció, a készülék
a [Minimális záridő] beállításnál hosszabb záridő beállításával igyekszik elérni
a normál expozíciót.
zz Vakus fényképezés és videofelvétel esetén ezt a funkciót a készülék
nem használja.
zz Ha az [Autom.(Normál)] van beállítva, a minimum záridő az objektív
fókusztávolságának a reciproka lesz. Egy lépés a [Hosszabb]-ról
[Rövidebb]‑re a záridő egyetlen fokozatával ekvivalens.
148
Auto megvil. optimalizálás
M
A kép fényereje és kontrasztja automatikusan javítható, amennyiben
a felvételek sötétek, illetve a kontraszt túl alacsony vagy túl magas.
az [z: Auto megvil.
1Válassza
optimalizálás] lehetőséget.
2Válassza ki a megfelelő beállítást.
zz Bizonyos felvételkészítési feltételek mellett növekedhet a zaj, és megváltozhat
a képek élessége.
zz Ha az Auto Lighting Optimizer (Auto megvilágítás optimalizálás) hatása túl
erős, és a kép ezért nem a kívánt fényerőt mutatja, állítsa be az [Enyhe] vagy
a [Tilt] értéket.
zz Ha a [Tilt] értéktől eltérő beállítás esetén expozíciókompenzációt vagy
vaku‑expozíciókompenzációt alkalmaz az expozíció sötétítésére, előfordulhat,
hogy a kép világos lesz. Ha sötétebb expozíciót szeretne, állítsa be a [Tilt]
értéket a funkciónál.
zz A [Magas] érték használata esetén a sorozatfelvételek maximális száma
alacsonyabb lesz. A kártyára történő képrögzítés hosszabb időt fog
igénybe venni.
zz Ha a 2. lépés során az <B> gomb megnyomásával törli a [X] jelet a [Tiltás
man. exp. közben] beállítás mellől, az [z: Auto megvil. optimalizálás]
funkció még <a> módban is beállítható.
149
Csúcsfény árnyalat elsőbbség
M
Csökkentheti a világos területek túlexponált részét.
a [z: Csúcsfény árnyalat
1Válassza
elsőbbség] lehetőséget.
ki a kívánt beállítást.
2zVálassza
z [Enged]: Árnyalatok hangsúlyozása
a csúcsfényeken. A szürkék és
a csúcsfények közötti gradáció
simábbá válik.
zz [Speciális]: Bizonyos felvételkészítési
feltételek mellet az [Enged] funkciónál
is hatékonyabban szünteti meg
a túlexponált csúcsfényeket.
zz Elképzelhető, hogy a zaj mértéke némileg nőni fog.
zz A használható ISO-érzékenységi tartomány alsó határértéke ISO 200.
Kiterjesztett ISO-érzékenység nem állítható be.
zz Videofelvételek készítése esetén a [Speciális] beállítás nem használható.
zz A [Speciális] beállítás használata esetén egyes jelenetek a várttól eltérően
fognak megjelenni.
150
Mérési mód
M
A téma fényerőssége négyféle módszerrel mérhető. Az Alap zóna
módokban a készülék automatikusan a kiértékelő mérést választja ki.
a [z: Mérési mód]
1Válassza
lehetőséget.
2Állítsa be a mérési módot.
zz [q] Kiértékelő mérés
Általános célú fénymérési mód, amely akár hátulról megvilágított
témákhoz is megfelel. A fényképezőgép automatikusan a témához
igazodva állítja be az expozíciót.
zz [w] Részleges mérés
Akkor célszerű használni, ha a téma hátterében például háttérvilágítás
miatt erős fények vannak. Körülbelül a képernyő középső részének
4,5%-át fedi le. A részleges mérési terület megjelenik a képernyőn.
zz [r] Szpot mérés
Ez a fotóalany vagy a téma bizonyos részének mérésére szolgál.
Körülbelül a képernyő középső részének 2,6%-át fedi le. A szpotmérési
terület megjelenik a képernyőn.
zz [e] Középre súlyozott átlagoló mérés
A rendszer a képernyő egészen végzett méréseket átlagolja,
de a képernyő közepén végzett mérés nagyobb súlyozást kap.
151
Mérési mód
zz A fényképezőgép alapértelmezés szerint a következőképpen állítja be
az expozíciót.
A [q] használata esetén az exponálógomb félig lenyomva tartásakor
zárolja az expozíció beállítását (AE-rögzítés) a fókusz beállítását követően,
a One‑Shot AF funkciónál. A [w], [r] és [e] módokban az expozíció
beállítása a kép elkészítésének pillanatában történik. (Az exponálógombot félig
lenyomva a készülék nem rögzíti az expozíciót.)
zz A [8: C.Fn I-7: AE rögz. mér.mód fókusz után] beállítással megadhatja,
hogy zárolni szeretné-e az expozíciót (AE-rögzítés), amikor megtörtént
a fókusz beállítása a One-Shot AF funkcióval (=531).
152
Mérési időzítő
M
Beállíthatja, hogy miután valamilyen művelet (például az exponálógomb
félig történő lenyomása) miatt megjelent, milyen hosszú ideig számoljon
a mérési időzítő (ez határozza meg az expozíciós érték megjelenítésének/
AE-rögzítés időtartamát).
a [z: Mérési időzítő]
1Válassza
lehetőséget.
2Válassza ki a kívánt időbeállítást.
153
Expozíciószimuláció
M
Az expozíciószimuláció a tényleges kép fényerejét (expozícióját) modellezi
és jeleníti meg.
az [z: Expoz. szimuláció]
1Válassza
lehetőséget.
2Válassza ki a kívánt beállítást.
zz Enged (g)
A megjelenített kép fényereje közelít a végeredmény fényerejéhez
(expozíciójához). Ha expozíciókompenzációt ad meg, a kép fényereje
ennek megfelelően módosul.
zz e közben
Normál esetben a kép normál fényerővel jelenik meg, így jól látható
(E). A kép fényereje csak akkor fogja megközelíteni az elkészített
kép tényleges fényerejét (expozícióját), amikor lenyomja azt a gombot,
amelyet (a [8: C.Fn III-2 : Gombok testreszabása] (=535))
funkcióval a [Mélységélességi előnézet] funkcióhoz társított (g).
zz Tilt (E)
A kép normál fényerővel jelenik meg, így jól látható. A kép még
expozíciókompenzáció megadásakor is normál fényerővel jelenik meg.
154
Fehéregyensúly
M
A fehéregyensúly (WB) a fehér területek fehérségének biztosítására szolgál.
Az Automatikus [Q] (Környezetprioritás) vagy az [Qw] (Fehérprioritás)
beállítás legtöbbször beállítja a helyes fehéregyensúlyt. Ha nem
hozhatók létre természetes megjelenésű színek az Automatikus beállítás
alkalmazásával, akkor ki is választhatja az adott fényforrásnak megfelelő
fehéregyensúlyt, vagy egy fehér tárgy lefényképezésével manuálisan
is beállíthatja azt.
a [z: Fehéregyensúly]
1Válassza
lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
(Kb.)
Megjelenítés
Üzemmód
Színhőmérséklet (K: Kelvin)
W
Automatikus (Környezet-előválasztás,
=157)
Automatikus (Fehér-előválasztás,
=157)
Napfény
E
Árnyékos
7000
R
Felhős
6000
Y
Volfrám izzó
3200
U
Fehér fénycső
D
Vaku
Q
Qw
3000–7000
5200
4000
Automatikus beállítás*
O
Egyedi (=158)
2000–10000
P
Színhőmérséklet (=159)
2500–10000
* Színhőmérséklet-átviteli funkcióval rendelkező Speedlite vakuk esetén.
Egyéb esetben kb. 6000K a beállítás rögzített értéke.
155
Fehéregyensúly
Fehéregyensúly
Az emberi szem a fehér tárgyat fehérnek látja, függetlenül a megvilágítástól.
Digitális fényképezőgép esetében a színkorrekció beállításának alapját
a megvilágítás színhőmérséklete adja, majd a színt szoftver segítségével
kell beállítani, hogy a fehér felszínek valóban fehérnek tűnjenek.
A funkció segítségével természetes színtónusokkal készítheti a képeket.
156
Fehéregyensúly
[Q] Automatikus fehéregyensúly
A(z) [Q] beállítással kis mértékben növelheti a kép meleg színeinek
intenzitását volfrám izzóval megvilágított területről készült felvétel esetén.
Az [Qw] kiválasztása esetén csökkentheti a kép meleg színeinek
intenzitását.
a [z: Fehéregyensúly]
1Válassza
lehetőséget.
a [Q] lehetőséget.
2zVálassza
z Az [Q] elem kiválasztását követően
nyomja meg az <B> gombot.
3Válasszon a lehetőségek közül.
Figyelmeztetések [Qw] beállítása esetén
zz A témák meleg színtónusa kifakulhat.
zz Ha több fényforrás található a fényképezni kívánt területen, előfordulhat,
hogy nem mérsékelhető a kép meleg színtónusa.
zz Vaku használata esetén a színtónus megegyezik az [Q] beállításnál
megadottal.
157
Fehéregyensúly
[O] Egyedi fehéregyensúly
Az egyedi fehéregyensúly használata esetén manuálisan beállíthatja
a fehéregyensúlyt a felvétel helyszínén található fényforrásnak megfelelően.
Ezt a folyamatot mindig a felvétel tényleges helyszínének fényforrásánál
végezze el.
le egy egyszínű
1Fényképezzen
fehér tárgyat.
zz Nézzen a fényképezőgéppel
egy egyszerű, fehér tárgyra úgy,
hogy a képernyőn csak fehér szín
legyen látható.
zz Fókuszáljon kézzel, határozza meg
a normál expozíciót a fehér tárgyra,
és készítsen felvételt.
zz Bármely fehéregyensúly-beállítás
használható.
az [z: Egyedi FE]
2Válassza
lehetőséget.
a fehéregyensúly-adatokat.
3 zImportálja
z A <Y> <Z> gombok megnyomásával
válassza ki az 1. lépésben rögzített képet,
majd nyomja meg a <0> gombot.
Az adatok importálásához válassza
az [OK] lehetőséget.
a [z: Fehéregyensúly]
4Válassza
lehetőséget.
ki az egyedi
5Válassza
fehéregyensúlyt.
zz Válassza ki a [O] lehetőséget.
158
Fehéregyensúly
zz Ha az 1. lépésben meghatározott expozíció jelentős mértékben eltér a normál
expozíciótól, nem érhető el megfelelő fehéregyensúly.
zz A következő típusú képek nem választhatók: a képstílus [Egyszínű]
beállításával rögzített képek, a felvételkészítés előtt vagy után Kreatív szűrővel
módosított képek, a levágott képek és a más fényképezőgéppel készült képek.
zz Megjelenhetnek azok a képek, amelyekre a beállítás nem alkalmazható.
zz Ahelyett, hogy lefényképezne egy fehér tárgyat, egy szürke kartonlapot vagy
normál 18%-os szürke fényvisszaverőt (kereskedelmi forgalomban kapható)
is fényképezhet.
[P] Színhőmérséklet
a [z: Fehéregyensúly]
1Válassza
lehetőséget.
be a színhőmérsékletet.
2zÁllítsa
z Válassza ki a [P] opciót.
zz Forgassa el a <6> tárcsát a kívánt
színhőmérséklet beállításához, majd
nyomja meg a <0> gombot.
zz A színhőmérséklet kb. 2500K és
10000K közötti értékekre állítható 100K
lépésközökben.
zz Mesterséges fényforrás fehéregyensúlyának beállításakor válassza
a szükséges fehéregyensúly-korrekciót (magenta vagy zöld).
zz Ha kereskedelmi forgalomban kapható mérő által mért adatok alapján
szeretné beállítani a [P] értéket, készítsen próbafelvételeket, és állítsa
be úgy az értékeket, hogy azok ellensúlyozzák a színhőmérséklet-mérő és
a fényképezőgép adatai közötti különbséget.
159
Fehéregyensúly-korrekció/Sorozat
M
A fehéregyensúly-korrekció a hatása megegyezik a kereskedelmi
forgalomban kapható színhőmérséklet-konverziós szűrő vagy
a színkompenzációs szűrő használatának hatásával.
Fehéregyensúly-korrekció
a [z: FE-vált./sor.]
1Válassza
lehetőséget.
be a fehéregyensúly2Állítsa
korrekciót.
Példabeállítás: A2, G1
zz A <V> nyílgombok segítségével
mozgassa a [■] jelet a kívánt pozícióba.
zz B = kék, A = sárga, M = magenta és G =
zöld. A kép színegyensúlya a mozgatás
irányához tartozó szín irányába
tolódik el.
A képernyő jobb oldalán a [VÁLTÁS]
felirat alatt láthatja az irányt,
illetve a korrekció mértékét (ebben
a sorrendben).
zz Az <B> gomb megnyomásával az
összes [FE-vált./sor.] beállítást törölheti.
zz A <0> gomb megnyomásával léphet
ki a beállításból.
zz A kék/borostyánsárga korrekció egy szintje a színhőmérséklet-konverziós
szűrő kb. 5 miredjével egyenértékű. (Mired: a színhőmérséklet mértékegysége,
melyet például a színhőmérséklet-konverziós szűrők sűrűségének értékének
jelölésére használnak.)
160
Fehéregyensúly-korrekció/Sorozat
Automatikus fehéregyensúly-sorozat
A fehéregyensúly-sorozat (Fe-sor) lehetővé teszi három kép egyszerre
történő készítését különböző színtónusokkal.
B/A elhajlás ±3 szint
Adja meg a fehéregyensúly-sorozat
mértékét.
zz A „Fehéregyensúly-korrekció” (=160)
műveletsor 2. lépésében, amikor
elforgatja a <5> tárcsát, a képernyőn
látható [■] jel [■ ■ ■] (3 pont) jelre
változik a képernyőn.
zz A tárcsát az óramutató járásának
megegyező irányba forgatva
a B/A sorozatot, az óramutató járásával
ellenkező irányba forgatva pedig az M/G
sorozatot állíthatja be.
A jobb oldalon található [SOR]
felirat alatt láthatja a sorozat irányát,
illetve a korrekció mértékét (ebben
a sorrendben).
zz Az <B> gomb megnyomásával az
összes [FE-vált./sor.] beállítást törölheti.
zz A <0> gomb megnyomásával léphet
ki a beállításból.
zz A fehéregyensúly-sorozat készítésekor jelentősen csökken a folyamatos
felvétellel készíthető képek száma.
zz Mivel egyetlen exponálással három kép készül, a kép kártyára rögzítése
hosszabb ideig tart.
zz A képek a következő sorozatban készülnek: 1. Normál fehéregyensúly, 2.
Kék (B) elhajlás, és 3. Sárga (A) elhajlás vagy 1. Normál fehéregyensúly, 2.
Magenta (M) elhajlás és 3. Zöld (G) elhajlás.
zz A fehéregyensúly-korrekció és az AEB a fehéregyensúly-sorozattal együtt
is állítható. Ha az AEB értékét a fehéregyensúly-sorozattal együtt állítja be,
a gép összesen kilenc képet rögzít felvételenként.
zz A fehéregyensúly ikon villog, ha a fehéregyensúly-sorozat van beállítva.
zz A [SOR] szó a sorozatfelvételekre utal.
161
Színtér
M
A visszaadható színek tartományát színtérnek nevezzük. Hagyományos
felvételkészítéshez az sRGB beállítás használata ajánlott.
1Válassza a [z: Színtér] lehetőséget.
2Adja meg a kívánt színtér-beállítást.
Adobe RGB
Ez a színtér főként kereskedelmi célú nyomtatáshoz és más ipari
alkalmazásokhoz használatos. Akkor javasolt, ha olyan felszerelést
használ, mint például az Adobe RGB-kompatibilis monitorok vagy a DCF 2.0
(Exif 2.21 vagy újabb) kompatibilis nyomtatók.
zz Az Adobe RGB színtérrel készített állóképek fájlnevének első karaktere
aláhúzásjel „_” lesz.
zz Az ICC-profilt a készülék nem társítja a képhez. Az ICC-profilok leírásait
a Digital Photo Professional kezelési kézikönyv tartalmazza (EOS szoftver).
zz Az Alap zóna módokban a készülék automatikusan az [sRGB] beállítást
választja ki.
162
Képstílus-kiválasztás
M
Az előre beállított képstílusok egyikének kiválasztásával egyszerűen
beállíthatja a saját fényképészeti kifejezésmódjához vagy a témához
leginkább illő képjellemzőket.
a [z: Képstílus]
1Válassza
lehetőséget.
2Válasszon egy képstílust.
A képstílusok jellemzői
zz [D] Automatikus
A színtónus automatikus beállítása a jelenetnek megfelelően. Különösen
a kék égbolt, a zöld tájak, valamint az alkonyi, kültéri és természetfotók
színei lesznek élénkek.
zz Ha az [Automatikus] beállítással nem érhető el a kívánt színtónus, válasszon
másik képstílust.
zz [P] Normál
A kép élénk színekben, éles körvonalakkal jelenik meg. Ez egy általános
képstílus, amely a legtöbb helyzetben alkalmazható.
zz [Q] Portré
Szép bőrtónushoz. A kép lágyabb tónust kap. Közelképekhez megfelelő.
A [Színárnyalat] módosításával (=167) beállíthatja a bőr színének
árnyalatát.
163
Képstílus-kiválasztás
zz [R] Tájkép
Élénk kék és zöld színek jeleníthetők meg, és nagyon éles képek
rögzíthetők. Látványos tájképek készítéséhez használható.
zz [u] Finom részletek
A téma részletes körvonalainak és finom textúrájának bemutatásához.
A színek élénkek lehetnek.
zz [S] Semleges
A kép számítógépes feldolgozásához ideális. Közepes fényerejű és
telítettségű, természetes hatású színekkel rendelkező és finom árnyalatú
képek rögzítéséhez.
zz [U] Élethű
A kép számítógépes feldolgozásához ideális. Ha a téma rögzítésére
napfényben, 5200 K színhőmérséklet alatt kerül sor, a színt a készülék
úgy állítja be, hogy megfeleljen a téma színméréssel megállapított
színének. Közepes fényerejű és telítettségű, finom árnyalatú képek
rögzítéséhez.
zz [V] Egyszínű
Fekete-fehér képekhez.
zz Az [Egyszínű] képstílussal rögzített JPEG-képekből nem lehet színes képeket
előállítani.
zz [W] Saját beállítás 1–3
Ezekhez a beállításokhoz tetszés szerint módosított alapstílust, például
[Portré] vagy [Tájkép], képstílusfájlt stb. regisztrálhat (=169).
Bármelyik még nem beállított felhasználói képstílus esetén a képeket
ugyanolyan tulajdonságbeállításokkal rögzíti a készülék, mint az
[Automatikus] mód alapértelmezett beállításai esetén.
164
Képstílus-kiválasztás
Szimbólumok
A képstílus-kiválasztó képernyőn ikonok érhetők el az [Erősség],
a [Finomság], a [Képélesség] és a [Kontraszt] beállítás [Küszöb]
paramétere, illetve más beállítások számára. A számok azt jelölik,
hogy az adott képstílushoz melyik beállítás van megadva.
Képélesség
g
A
Erősség
B
Finomság
h
C Küszöb
Kontraszt
i
Telítettség
j
Színtónus
k
Szűrőeffektus (Egyszínű)
l
Színezés (Egyszínű)
zz Videofelvétel során a [Képélesség] opció [Finomság] és [Küszöb] beállítása
esetében egy csillag „*” jelenik meg. A [Finomság] és a [Küszöb] beállításai
nem vonatkoznak videókra.
165
Képstílus testreszabása
M
Képstílus testreszabásához módosítsa azt az alapértelmezett beállításokból.
Az [Egyszínű] testreszabása: =168.
a [z: Képstílus]
1Válassza
lehetőséget.
egy képstílust.
2zVálasszon
z Válassza ki a beállítani kívánt képstílust,
majd nyomja meg az <B> gombot.
a lehetőségek közül.
3zVálasszon
z A beállításokról és hatásukról
a „Beállítások és hatásuk” (=167)
helyen olvashat.
166
Képstílus testreszabása
4Állítsa be az effekt szintjét.
zz A <M> gomb megnyomásával
mentheti a beállítást, és visszatérhet
a képstílus-kiválasztó képernyőhöz.
zz Az alapértelmezéstől eltérő értékű
beállítások kék színnel jelennek meg.
Beállítások és hatásuk
Képélesség
A Erősség
1
B Finomság*
2
C Küszöb*
0: Gyenge körvonal
7: Erős körvonal
1: Finom
5: Szemcsés
1: Kicsi
5: Nagy
Kontraszt
–4: Kis kontraszt
+4: Nagy kontraszt
i Telítettség
j Színtónus
–4: Kis telítettség
+4: Nagy telítettség
–4: Vöröses bőrtónus
+4: Sárgás bőrtónus
g
h
*1: A kihangsúlyozandó körvonalak finomságát jelzi. Minél kisebb a szám, annál
finomabbak a körvonalak, amelyek kihangsúlyozhatók.
*2: A téma és a környező terület közötti kontraszt alapján beállítja, hogy mennyire
legyen kihangsúlyozva a körvonal. Minél kisebb a szám, annál hangsúlyosabb
lesz a körvonal, ha a kontrasztkülönbség alacsony. Ugyanakkor a képzaj jobban
észrevehető, ha a szám kisebb.
zz Videofelvétel esetén a [Képélesség] funkció [Finomság] és [Küszöb] értéke
nem állítható be (nem jelenik meg).
zz A 3. lépésben az [Alapbeáll.] lehetőség kiválasztásával visszaállíthatja
az aktuális képstílust az alapértelmezett értékekre.
zz A felhasználó által módosított képstílus alkalmazásával történő felvételkészítéshez
válassza ki a módosított képstílust, és készítse el a felvételt.
167
Képstílus testreszabása
[V] Egyszínű beállítás
A =167 oldalon bemutatott effekteken, így például a [Kontraszt], illetve
a [Képélesség] beállításra vonatkozó [Erősség], [Finomság] és [Küszöb]
értéken kívül még a [Szűrőeffektus] és a [Színezés] is beállítható.
[k] Szűrőeffektus
Szűrő
N:Nincs
Ye:Sárga
Or:Narancs
R:Vörös
G:Zöld
Az egyszínű képhez alkalmazott
szűrőhatással kiemelhetők a fehér felhők
vagy a zöldellő fák.
Hatásminta
Normál fekete-fehér kép szűrőhatások nélkül.
A kék égbolt természetesebbnek látszik, a fehér felhők pedig
élesebbek.
A kék ég kissé sötétebbnek látszik. A naplemente sokkal
ragyogóbb lesz.
A kék ég egészen sötétnek látszik. A lehullott levelek élesebbek
és világosabbak.
A bőrtónusok és az ajkak kevésbé kontúrozottak. A zöld falevelek
élesebbek és világosabbak.
zz A [Kontraszt] növelése hangsúlyosabbá teszi a szűrőeffektust.
[l] Színezés
A színezés alkalmazásával egyszínű
kép készíthető a kiválasztott színben.
Akkor hatékony, ha hatásosabb képeket
szeretne elkészíteni.
168
Képstílus regisztrációja
M
Kiválaszthat egy alap képstílust, ami lehet például a [Portré] vagy a [Tájkép],
beállíthatja annak értékeit a kívánt módon, majd regisztrálhatja az [1. saját b.],
a [2. saját b.] és a [3. saját b.] név alatt. Ez akkor hasznos, ha eltérő
beállításokkal rendelkező különböző képstílusokat szeretne létrehozni.
Az Ön által az EOS Utility (EOS szoftver) használatával a fényképezőgépre
regisztrált képstílusok is módosíthatók.
az[z: Képstílus]
1Válassza
lehetőséget.
ki a [*. saját b.] lehetőséget.
2zVálassza
z Válassza ki a [*. saját b.] lehetőséget,
majd nyomja meg az <B> gombot.
meg a <0> gombot.
3zNyomja
z A [Képstílus] beállítás kiválasztása után
nyomja meg a <0> gombot.
ki az alap képstílust.
4zVálassza
z Válassza ki az alap képstílust.
zz Akkor is így válassza ki a stílusokat,
amikor a fényképezőgépre az EOS
Utility (EOS szoftver) segítségével
regisztrált stílusok beállítását végzi.
169
Képstílus regisztrációja
5Válasszon a lehetőségek közül.
be az effekt szintjét.
6zÁllítsa
z Részletekért lásd: „Képstílus
testreszabása” (=166).
zz A <M> gomb megnyomásával
mentheti a beállítást, és visszatérhet
a képstílus-kiválasztó képernyőhöz.
Az alap képstílus a [*. saját b.] elem
jobb oldalán látható.
Ha a stílus neve kékkel jelenik meg,
az arra utal, hogy a felhasználó
módosította az alapértelmezett értékeket.
zz Ha egy képstílust [*. saját b. ] néven regisztrált, az alap képstílus
megváltoztatása törli a korábban regisztrált felhasználói képstílus beállított
paramétereit.
zz Az [Alapbeállítások] kiválasztása az [5: F.gép vissz.] (=520) pontban
visszaállítja az összes [*. saját b.] beállítást alapértelmezettre.
zz Tárolt képstílus használatához válassza ki a tárolt [*. saját b. ] beállítást
a fénykép elkészítése előtt.
zz Az EOS Utility kezelési kézikönyve ismerteti, hogy hogyan regisztrálhat
képstílusfájlt a fényképezőgéphez.
170
Zajcsökkentés hosszú expozíciónál
M
A legalább 1 másodpercig tartó expozícióval készített képek esetén
csökkenthető a hosszú expozíció során jellemzően fellépő zaj
(fénypontok és sávok) mértéke.
a [z: Hosszú exp.
1Válassza
zajcsökkentés] lehetőséget.
ki a megfelelő
2Válassza
zajcsökkentési beállítást.
zz [AUTO] Automatikus
1 másodperces vagy hosszabb expozíciók esetén a fényképezőgép
automatikusan zajcsökkentést végez, ha a hosszú expozícióra jellemző
zajt észlel. Ez az [Autom.] beállítás a legtöbb esetben jó eredményt
biztosít.
zz [ON] Engedélyezés
A fényképezőgép minden 1 másodperces vagy hosszabb expozíció
esetén zajcsökkentést végez. Az [Enged] beállítással azok a zajok is
csökkenthetők, amelyekhez az [Autom.] beállítás nem elegendő.
zz Az [Autom.] és az [Enged] beállítás esetén: a kép elkészítése után
a zajcsökkentési folyamat ugyanannyi ideig tarthat, mint az expozíció.
zz A kép szemcsésebbnek tűnhet [Enged] beállítással, mint a [Tilt]
vagy az [Autom.] beállítás esetén.
zz A zaj csökkentésének ideje alatt a [BUSY] felirat látható, és a felvételi képernyő
csak a feldolgozást követően jelenik meg. Ekkor folytathatja a fényképezést.
171
Zajcsökkentés nagy ISO-érzékenységnél
M
Ezzel a funkcióval csökkentheti a képen kialakult zajt. Ez a funkció
különösen akkor hatékony, ha nagy ISO érzékenységgel készít képeket.
Alacsony ISO-érzékenység mellett történő felvételkészítés esetén a kép
sötétebb részein (az árnyékos területeken) észlelhető zaj tovább csökken.
a [z: Nagy ISO-érzék.
1Válassza
zajcsökk.] lehetőséget.
2Állítsa be a szintet.
zz [M] Többfelvételes zajcsökkentés
Az [Erős] beállításhoz képest jobb képminőséget biztosító zajcsökkentés
alkalmazása. A gép négy egymást követő felvételt automatikusan
egyetlen JPEG-képpé egyesít, és így készíti el a fényképet.
Ha a képminőség beállítása RAW vagy RAW+JPEG, a [Többfelvételes
zajcsökk.] nem állítható be.
172
Zajcsökkentés nagy ISO-érzékenységnél
A Többfelvételes zajcsökkentés beállításával kapcsolatos
óvintézkedések
zz Ha a képek a fényképezőgép bemozdulása miatt nagyon elcsúsznak,
előfordulhat, hogy a zajcsökkentés kisebb mértékben észlelhető.
zz Ha kézben tartja a fényképezőgépet, tartsa stabilan a bemozdulás elkerülése
érdekében. Állvány használata ajánlott.
zz Ha mozgó témát fényképez, a téma mozgásának hatására szellemképek
jelennek meg.
zz A képek automatikus igazítása ismétlődő mintázatok (rácsok, csíkok stb.),
valamint fakó, egyárnyalatú képek esetén nem működik megfelelően.
zz Ha a téma fényessége változik a négy egymást követő felvétel során, szokatlan
expozíció jelentkezhet a képen.
zz A felvételkészítés után a képek kártyára történő rögzítése hosszabb ideig
is eltarthat a zajcsökkentést és a képek egyesítését követően. A képek
feldolgozásának időtartamára a [BUSY] felirat jelenik meg, és addig nem
készíthet további képeket, amíg a művelet be nem fejeződik.
zz A [Többfelvételes zajcsökk.] beállítás nem érhető el bulb felvételkészítés,
AEB- vagy FE-rekeszelés, RAW vagy RAW+JPEG típusú képek készítése
esetén, valamint a zajcsökkentés hosszú expozíciónál és a HDR üzemmódban.
zz A vaku használatára nincs lehetőség.
zz Videofelvételek készítése során a [Többfelvételes zajcsökk.] funkció nem
használható (nem jelenik meg).
zz A fényképezőgép automatikusan a [Normál] értékre vált, ha a tápkapcsolót
<2> állásba állítja, kicseréli az akkumulátort vagy a kártyát, átvált az Alap
zóna felvételi módra, illetve videófelvételre.
173
Portörlési adatok gyűjtése
M
A porfoltok törléséhez használt portörlési adatok alkalmazhatók a képeknél,
amennyiben az érzékelő tisztítása port hagy rajta. A portörlési adatokat
a mellékelt Digital Photo Professional (EOS szoftver) használja a porszemek
automatikus törléséhez.
Előkészítés
zz Készítsen elő egy egyszínű fehér tárgyat, például egy papírlapot.
zz Az objektív fókusztávolságát állítsa be 50 mm-re vagy nagyobbra.
zz Váltson át manuális fókuszra, és állítsa a fókuszt végtelenre (∞).
Portörlési adatok gyűjtése
a [z: Portörlési adatok]
1Válassza
lehetőséget.
az [OK] billentyűt.
2zVálassza
z Az automatikus érzékelőtisztítás
végrehajtása után megjelenik egy
üzenet. Habár a tisztítás során
hallható mechanikus zaj a zár felől,
nem készül felvétel.
174
Portörlési adatok gyűjtése
le egy egyszínű
3Fényképezzen
fehér tárgyat.
zz 20–30 cm távolságból fényképezzen
egy egyszínű fehér objektumot (például
egy üres fehér lapot), amelyik betölti
a képernyőt.
zz Bár a készülék nem menti a képet,
az adatok mégis elérhetők lesznek
abban az esetben is, ha nincs kártya
a fényképezőgépben.
A kép rögzítésekor a fényképezőgép
megkezdi a portörlési adatok gyűjtését.
A portörlési adatok beolvasása után
megjelenik egy üzenet.
zz Ha az adatok beolvasása sikertelen,
hibaüzenet jelenik meg. Miután
áttekintette az információkat itt:
„Előkészítés” (=174), válassza az
[OK] gombot, és exponáljon újra.
Portörlési adatok hozzáfűzése
A fényképezőgép ekkortól alkalmazza a portörlési adatokat minden felvételnél.
Javasolt a portörlési adatok megszerzése még a felvételkészítés előtt.
A porfoltok Digital Photo Professional (EOS szoftver) segítségével
történő automatikus törléséről bővebb információkat talál a Digital Photo
Professional Kezelési kézikönyvben.
A fájlméret nem változik lényegesen a portörlési adatok képekre való
alkalmazása esetén.
zz Ha a tárgy mintával vagy ábrával rendelkezik, akkor azt az érzékelő porként
észlelheti, és ez hatással lehet a Digital Photo Professional (EOS-szoftver)
programmal történő poreltávolításra.
zz A [RAW sorozatk. mód] esetén a portörlési adatokat nem adja hozzá.
175
HDR mód
M
Az állóképeket a kiégett csúcsfények és árnyékok csökkentésével is
rögzítheti annak érdekében, hogy megmaradjanak a tónusok széles
dinamikatartományában még a nagyon kontrasztos jelenetek esetén is.
A tájképeket és a csendéleteket célszerű HDR-felvétellel készíteni.
HDR-felvétel során a készülék három képet készít különböző expozíciós
beállítással (normál expozíció, alulexponált és túlexponált) minden
felvételnél, majd automatikusan egy fényképben egyesíti a képeket.
A készülék a HDR-képet JPEG-képként rögzíti.
* A HDR a nagy dinamikatartomány rövidítése.
a [z: HDR mód]
1Válassza
lehetőséget.
meg a [Din. tart. beáll.]
2Adja
lehetőséget.
zz Ha az [Autom.] értéket választja,
a dinamikatartományt a gép a kép teljes
színskálája alapján automatikusan
állítja be.
zz Minél nagyobb számot állít be, annál
nagyobb lesz a dinamikatartomány.
3Állítsa be a [Hatás] értékét.
176
HDR mód
Hatások
zz [P] Természetes
A készülék megőrzi a kép nagy tónustartományát, ami nélkül a legjobban
megvilágított és az árnyékos területek részletgazdagsága elveszne.
A kiégett csúcsfények és árnyékok mérsékelten jelennek meg.
zz [A] Művészi – normál
Bár a készülék jobban lecsökkenti a legjobban megvilágított és az
árnyékos területek részletgazdagságát, mint a [Természetes] hatásnál,
a kép a kisebb kontraszt és a laposabb gradáció következtében
festményre fog emlékeztetni. A téma körvonalait világos (vagy sötét)
szegély veszi körül.
zz [B] Művészi – élénk
A színek jóval telítettebbek, mint a [Műv.-normál] hatásnál.
A kis kontraszt és a lapos gradáció grafikára emlékeztető hatást kelt.
zz [C] Művészi – feltűnő
A színek ennél a hatásnál a legtelítettebbek, ennek következtében
a téma jobban kiemelkedik, és a kép olajfestményre emlékeztet.
zz [D] Művészi – dombormű
A készülék csökkenti a színtelítettséget, a fényerőt, a kontrasztot és
a gradációt, és ezzel mélység nélkülivé alakítja a képet. A kép kopottnak
és réginek tűnik. A téma körvonalait világos (vagy sötét) szegély
veszi körül.
Telítettség
Körvonalazott
Világosság
Tónus
Művészinormál
Alap
Művészi
élénk
Nagy
Művészifeltűnő
Nagyobb
Művészidombormű
Kicsi
Alap
Vékony
Erős
Vastagabb
Alap
Tompa
Alap
Tompa
Alap
Tompa
Sötét
Tompább
zz A készülék az éppen megadott képstílus jellemzőinek figyelembevételével
érvényesíti a hatásokat (=163).
177
HDR mód
be a [Folyamatos HDR]
4Állítsa
értékét.
zz Ha a [Csak 1 felv.] lehetőséget
választja, a HDR-felvételi mód
automatikusan kikapcsol a felvétel
elkészítése után.
zz Ha a [Minden felv.] lehetőséget
választja, a HDR-felvételi mód
mindaddig érvényben marad, amíg a 2.
lépésben látható [HDR letilt.] beállítást
ki nem választja.
be az [Autom.képilleszt.]
5Állítsa
értékét, és fényképezzen.
zz Kézből történő fényképezéshez
válassza az [Enged] lehetőséget.
Állvány használatakor használja a [Tilt]
lehetőséget.
zz A RAW HDR típusú képeket a készülék JPEG 73 képminőségben
rögzíti. A RAW+JPEG HDR típusú képeket a készülék a megadott
JPEG‑képminőségben rögzíti.
zz A HDR-felvételkészítés nem lehetséges kiterjesztett ISO érzékenység (H)
mellett. A HDR-felvétel 100–25600 közötti ISO-érzékenység esetén lehetséges
(eltérő a [Minimum] és [Maximum] értékétől függően az [ISO érz. tart.])
beállításnál.
zz Az AEB felvétel és a vakuval történő fényképezés nem használható.
zz Ha mozgó témát fényképez, a téma mozgásának hatására szellemképek
jelennek meg.
zz A HDR felvétel során három kép készül eltérő, automatikusan beállított
záridők alkalmazásával. A záridő a megadott értékhez képest módosul <t>,
<s> és <a> módokban is.
zz A fényképezőgép bemozdulásának megelőzése érdekében nagy
ISO‑érzékenység is beállítható.
178
HDR mód
zz Ha az [Autom.képilleszt.] [Enged] beállítással készít HDR-felvételeket,
a készülék az AF-pont megjelenítési információit (=370) és a portörlési
adatokat (=174) nem fűzi hozzá a képhez.
zz Ha a készüléket a kezében tartva készíti el a HDR-felvételt, és az [Autom.
képilleszt.] beállítása [Enged], a kép széléből a készülék levág egy kisebb
részt, a felbontás pedig némileg csökken. Ha (a fényképezőgép bemozdulása
stb. miatt) a képek nem igazíthatók teljesen egymáshoz, az automatikus
képillesztés nem feltétlenül valósul meg. Ügyeljen arra, hogy ha szélsőségesen
világos vagy sötét környezetben fényképez, előfordulhat, hogy az automatikus
képillesztés nem működik megfelelően.
zz Ha a készüléket a kezében tartva készíti el a HDR-felvételt, és az [Autom.
képilleszt.] beállításnál a [Tilt] lehetőséget választotta, nem biztos, hogy
a három kép tökéletesen fog illeszkedni egymáshoz; emiatt elképzelhető,
hogy a HDR-hatás nem lesz teljes. Állvány használata ajánlott.
zz A képek automatikus igazítása ismétlődő mintázatok (rácsok, csíkok stb.),
valamint fakó, egyárnyalatú képek esetén nem működik megfelelően.
zz Az ég és a fehér falak színátmenetének visszaadása nem feltétlenül lesz
tökéletes. Zaj, rendellenes expozíció és rendellenes színek is megjelenhetnek.
zz A megvilágított területek a fénycsöves és a LED-es fényforrások környezetében
készített HDR-felvételeken természetellenes színűvé válhatnak.
zz HDR-felvételkészítésnél a képeket a fényképezőgép egyesíti, majd a kártyára
menti, ami eltarthat egy ideig. A képek feldolgozásának időtartamára a [BUSY]
felirat jelenik meg, és addig nem készíthet további képeket, amíg a művelet be
nem fejeződik.
179
Fókuszsorozat
M
A fókuszsorozat* funkció lehetővé teszi a folyamatos felvételkészítést
úgy, hogy a fókusztávolság automatikusan változik egy felvétel után.
Ezeknél a képeknél létrehozhat egy képet egy széles területnél egy olyan
alkalmazással, amelyik támogatja a mélységkomponálást, pl. Digital Photo
Professional (EOS szoftver).
* A „SOR” rövidítés a sorozatot jelöli.
a [z: Fókuszsorozat]
1Válassza
lehetőséget.
ki a [Fókuszsorozat] elemet.
2 zVálassza
z Válassza az [Enged] parancsot.
meg a képek számát.
3zAdja
z Adja meg a felvételenként rögzítendő
képek számát.
zz A következő tartományban állítható be:
[2]–[999].
180
Fókuszsorozat
meg a [Fókusz lépésköz] értékét.
4 zAdja
z Adja meg, hogy mennyire szeretné
eltolni a fókuszt. Ez az összeg
automatikusan módosul a felvétel
közbeni rekeszérték alapján.
Mivel a nagyobb rekeszértékek növelik
a fókuszeltolást, a fókuszsorozat
szélesebb tartományt fed le az adott
helyzetben érvényes [Fókusz lépésköz]
és [Felvételek száma] szerint.
zz A beállítások megadását követően
nyomja meg a <0> gombot.
be az [Expozíció simítása]
5Állítsa
értékét.
zz Figyelmen kívül hagyhatja
a módosításokat a kép fényerejét illetően
a fókuszsorozat során, ha az [Expozíció
simítása] elemet [Enged] értékre
állítja, ami kompenzálja a tényleges
rekeszérték (effektív f/szám) változását
minden egyes fókuszpozíciónál.
el a képet.
6zKészítse
z Ha új mappába szeretné menteni
]
a felvételeit, koppintson a [
lehetőségre, majd válassza az [OK]
elemet.
zz Fókuszáljon a kívánt fókusztartomány
közelebbi végére, majd nyomja le
teljesen az exponálógombot.
zz A felvétel indulásakor engedje
ki az exponálógombot.
zz A fényképezőgép folyamatosan
készíti a felvételeket, a fókuszpozíció
eltolásával a legnagyobb érték felé.
zz A felvételkészítés akkor fejeződik be,
amikor elkészül a megadott számú kép,
illetve eléri a fókusztartomány túlsó végét.
181
Fókuszsorozat
zz A fókuszsorozat ideálisan állóképek készítéséhez, állvánnyal használandó.
zz A szélesebb látószöggel való fényképezés javasolt. A mélység beállítását
követően szükség esetén levághatja a képet.
zz A következő objektívek használhatók (2019. áprilisi állapot).
yyEF16-35mm f/4L IS USM
yyEF24-70mm f/4L IS USM
yyEF100mm f/2.8L MACRO IS USM
yyEF180mm f/3.5L MACRO USM
yyEF-M28mm f/3.5 MACRO IS STM
yyEF-M15-45mm f/3.5-6.3 IS STM
yyEF-M18-150mm f/3.5-6.3 IS STM
yyEF-S35mm f/2.8 MACRO IS STM
yyEF-S60mm f/2.8 MACRO USM
yyEF-S18-135mm f/3.5-5.6 IS USM
zz Állítsa az [Expozíció simítása] beállítást [Tilt] értékre a következő
objektíveknél, mert változást eredményezhetnek a kép fényerejében.
yyEF100mm f/2.8 L MACRO IS USM
yyEF180mm f/3.5 L MACRO USM
yyEF-S60mm f/2.8 MACRO USM
zz A megfelelő [Fókusz lépésköz] beállítások alanyonként eltérhetnek. A nem
megfelelő [Fókusz lépésköz] beállítás egyenetlenséget okozhat az összetett
képeknél, vagy a felvételkészítés több időbe telhet, mivel több felvétel készül.
Készítsen néhány tesztfelvételt a megfelelő [Fókusz lépésköz] beállítás
eldöntéséhez.
zz A képek kombinálása időigényes lehet, ha a [Felvételek száma] beállítás magas.
zz A vaku használatára nincs lehetőség.
zz A villódzó fénynél készített felvételek esetén a kép egyenetlen lehet.
Ilyenkor jobb eredmények érhetők el alacsonyabb záridő megadásával.
zz Nincs hatása (nem módosul a fókuszpozíció) MF fókuszmódban.
zz A folyamatban lévő felvételkészítés leállítása expozíciós problémákat okozhat
az utolsó képnél. Kerülje az utolsó kép használatát, ha kombinálja a képeket
a Digital Photo Professional szoftverben.
182
Fókuszsorozat
zz Javasoljuk, hogy használjon állványt, távkioldót (külön kapható, =223) vagy
vezeték nélküli távirányítót (külön kapható, =223).
zz A legjobb eredmények érdekében a rekeszértéket a f/5.6–11 értékre állítsa
a felvételkészítés előtt.
zz Az első felvétel körülményei határozzák meg az olyan részleteket,
mint a záridő, a rekeszérték vagy az ISO-érzékenység.
zz A felvételkészítés törléséhez nyomja le újra teljesen az exponálógombot.
zz A [Fókuszsorozat] [Tilt] értékre vált, ha <2> állásba állítják a tápkapcsolót.
zz Ha a [z: Képstílus] beállítása [Automatikus], a felvételkészítéskor
a [Normál] beállítást alkalmazza a fényképezőgép.
183
Érintéses kioldás
A képernyő megérintésével is automatikusan fókuszálhat a témára,
és elkészítheti a képet.
az érintéses kioldást.
1zEngedélyezze
z Érintse meg a képernyő bal alsó
sarkában látható [y] elemet.
zz Az ikon érintésével válthat a [y]
és a [x] funkciók között.
zz [x] (Érint. kiold.: Enged)
A fényképezőgép a megérintett pontra
fókuszál, majd elkészül a kép.
zz [y] (Érint. kiold.: Letilt)
Egy pontra kattintva fókuszálást
hajthat végre az adott pontra.
A kép elkészítéséhez nyomja le teljesen
az exponálógombot.
meg a képernyőt a felvétel
2Érintse
elkészítéséhez.
zz Érintse meg az arcot vagy témát
a képernyőn.
zz A fényképezőgép a megérintett helyre
fókuszál (Érintéses AF) a beállított
AF‑módszerrel (=198).
zz Az [x] beállítása esetén az AF-pont
zöld színűvé válik a fókusz elérésekor,
és automatikusan elkészül a kép.
zz Ha nem sikerül beállítani az élességet,
az AF-pont narancsszínűre vált, és nem
lehet képet készíteni. Érintse meg ismét
az arcot vagy témát a képernyőn.
184
Érintéses kioldás
zz A fényképezőgép még a [E], [o] vagy [i] beállítása esetén is egyképes
felvételi módban fogja elkészíteni a képet.
zz Még ha az [AF-művelet] beállítása [Servo AF] is, ha Ön megérinti a képernyőt,
a rendszer a [One-Shot AF] segítségével fogja beállítani a kép élességét.
zz Ha nagyított nézetben érinti meg a képernyőt, a fényképezőgép nem állít
élességet, és nem készíti el a képet.
zz Ha úgy készít, hogy rákoppint a képernyőre úgy, hogy a [z: Képmegtekintés]
[Megtart] értékre van állítva, akkor a következő felvétel elkészítéséhez
lenyomhatja félig az exponálógombot.
zz Bulb expozíciós felvétel készítéséhez érintse meg kétszer a képernyőt.
A képernyő első megérintésével indítja a bulb expozíciót. Az újbóli
megérintéssel leállítja a Bulb expozíciót. Ügyeljen rá, hogy a képernyő
megérintésekor a fényképezőgép ne mozduljon be.
185
Zárkioldás módja
M
Kiválasztja a zárkioldás módját.
a [z: Zármód]
1Válassza
lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
zz Mechanikus
A fényképezés aktiválja a mechanikus zárat. Állítsa [Mechanikus]
értékre, ha TS-E objektívet használ (kivéve TS-E17mm f/4L vagy
TS-E24mm f/3.5L II) az objektív döntéséhez vagy eltolásához, vagy
fókusztávnövelő előtétet használ. Az [Elektronikus] beállítás esetén
előfordulhat, hogy a standard expozíció nem érhető el, vagy szabálytalan
expozíció lehet az eredmény.
zz Elektronikus
Lehetővé teszi maximum 1/16000 mp-es záridő használatát zárhang nélkül.
A következő felvételkészítési módokban nem érhető el: [E], [o],
[i] és [q].
A vaku használatára nincs lehetőség.
zz Az [Elektronikus] beállítással a fényképezőgép remegése vagy a téma
mozgása a kép torzulását eredményezheti.
zz Ha a zármódot [Elektronikus] értékre állítja villódzó fényben, az jelentős
képernyővillódzást okozhat, és vízszintes csíkok (zaj) vagy helytelen expozíció
jelentkezhet a felvételeken.
186
Felvételi időzítő
Az időzítő használata esetén beállíthatja a felvételi időközt és a felvételek
számát, hogy a fényképezőgép egyedi felvételeket készítsen folyamatosan
a megadott időközönként addig, amíg el nem készült a megadott
számú felvétel.
a [z: Felvételi időzítő]
1Válassza
lehetőséget.
az [Enged] parancsot.
2zVálassza
z Válassza az [Enged] lehetőséget,
majd nyomja meg a <B> gombot.
meg a felvételi időközt
3Adja
és a felvételek számát.
zz Válasszon ki egy beállítandó elemet
(órák: percek: másodpercek/felvételek
száma).
zz Nyomja meg a <0> gombot; ekkor
megjelenik a [r] jelzés.
zz Válassza ki a kívánt számot, majd
nyomja meg a <0> gombot.
(Újra a [s] jelzés lesz látható.)
zz Időköz
A következő tartományban állítható be: [00:00:01]–[99:59:59].
zz Felvételek száma
A következő tartományban állítható be: [01]–[99]. Ha a felvételi időzítőt
határozatlan ideig, a leállításáig szeretné bekapcsolva tartani, adja meg
a [00] értéket.
187
Felvételi időzítő
(1)
(2)
az [OK] billentyűt.
4zVálassza
z A felvételi időzítő beállítása megjelenik
a menüképernyőn.
(1)
(2)
Időköz
Felvételek száma
el a képet.
5zKészítse
z Az első felvétel elkészül,
és a képkészítés folytatódik a felvételi
időzítő beállításainak megfelelően.
zz A felvételi időzítő használata közben
a [H] villog.
zz A beállított számú kép elkészítése
után a felvételi időzítő leáll,
és automatikusan törlődik.
zz Állvány használata ajánlott.
zz Ajánlott előzetes próbafelvételt készíteni.
zz A felvételi időzítővel beállított felvételkészítés megkezdése után az
exponálógomb teljes lenyomásával továbbra is a szokásos módon készíthet
felvételeket. Kérjük, vegye figyelembe, hogy a fényképezőgép körülbelül
5 másodpercig készül előzetesen a következő felvételi időzítőre, ami
ideiglenesen megakadályozhatja az olyan műveletek aktiválását, mint például
a felvételi beállítások megadása, a menük elérése vagy a képek lejátszása.
zz Ha nem lehetséges a következő felvételi időzítővel készített felvétel, mert
a fényképezőgép felvételt készít vagy képeket dolgoz fel, akkor átugorja azt.
Emiatt a megadottnál kevesebb felvétel készül el.
zz A felvételi időzítő működtetése során aktiválódik az automatikus kikapcsolás
a kb. 8 mp. inaktivitás után, amennyiben az [5: Energiatakarék] alatti [Autom.
kikapcs.] beállítása nem [Tilt]. A fényképezőgép automatikusan újra bekapcsol
kb. 1 perccel a következő felvétel előtt.
zz Kombinálható az AEB, a Fehéregyensúly-sorozat és a HDR-mód funkcióval is.
zz A felvételi időzítőt a tápkapcsoló <2> állásba kapcsolásával állíthatja le.
188
Felvételi időzítő
zz Egyes objektívekkel a fókuszpozíció módosulhat, ha az automatikus
kikapcsolás aktiválva van a felvételi időzítővel történő felvételkészítés közben.
Részletekért tekintse meg a Canon webhelyét.
zz Ne irányítsa a fényképezőgépet erőteljes fényforrás, például a nap vagy
intenzív, mesterséges megvilágítás felé. Ez kárt tehet a képérzékelőben vagy
a fényképezőgép belső alkatrészeiben.
zz Ha AF-fókuszmódba vált, azzal megakadályozhatja a felvételkészítést olyankor,
amikor a téma nincs fókuszban. Fontolja meg azt, hogy a módot kézi fókuszba
állítja, és manuálisan fókuszál felvételkészítés előtt.
zz Ha a felvételi idő hosszú, javasolt a (külön kapható) hálózati kiegészítők
használata.
zz Hosszú expozíció, illetve a felvételi időköznél hosszabb záridő alkalmazása
esetén nem történik meg a felvételkészítés a megadott felvételi időközönként.
Emiatt a megadottnál kevesebb felvétel készül el. Ha a záridő szinte
megegyezik a felvételi időközzel, az szintén csökkentheti a felvételek számát.
zz Ha a beállított felvételkészítési funkciók vagy a kártya teljesítménye miatt
a kártyára írás időtartama túllépi a felvételek közötti időköz hosszát, akkor
előfordulhat, hogy néhány felvétel nem készül el a beállított időköz elteltével.
zz Ha a felvételi időzítővel vakut használ, az időközt a vaku feltöltésének
idejénél hosszabbra állítsa. Túl rövid időközök beállítása esetén előfordulhat,
hogy nem villan a vaku.
zz Túl rövid időközök beállítása esetén előfordulhat, hogy nem készül felvétel,
illetve nem történik meg a fókusz automatikus beállítása.
zz A felvételi időzítővel történő felvételkészítés leáll, és értéke újra [Tilt] lesz,
ha a tápkapcsolót <2> állásba állítja, felvételi módként a <w/x> értéket
adja meg, illetve az EOS Utility (EOS szoftver) használata esetén.
zz A felvételi időzítős felvételkészítés során nem készíthetők felvételek
távvezérléssel (=223), valamint nem használható a távoli zárkioldásos
felvételkészítés külső Speedlite vakukkal.
189
Hosszú (bulb) expozíció
M
Ebben a módban a zár mindaddig nyitva marad, amíg teljesen lenyomva
tartja az exponálógombot, és bezárul, ha elengedi. Használja a bulb
expozíciót éjszakai felvételekhez, tűzijátékokhoz, az égbolt és más hosszú
expozíciót igénylő témák rögzítéséhez.
a módválasztó tárcsát
1Állítsa
<a> helyzetbe.
a záridőt [BULB] értékre.
2zÁllítsa
z A beállításhoz forgassa
el a <6> tárcsát.
el a képet.
3zKészítse
z Az exponálás addig tart,
ameddig teljesen lenyomva
tartja az exponálógombot.
zz A képernyőn megjelenik az eltelt
expozíciós idő.
zz Ne irányítsa a fényképezőgépet erőteljes fényforrás, például a nap vagy
intenzív, mesterséges megvilágítás felé. Ez kárt tehet a képérzékelőben vagy
a fényképezőgép belső alkatrészeiben.
zz A hosszú bulb expozícióknál a szokásosnál zajosabbak a képek.
zz Ha az Auto. ISO érték van beállítva, az ISO 400 lehetőség érvényesül (=576).
zz Ha a bulb expozícióhoz a bulb időzítő helyett az önkioldót használja, tartsa
teljesen lenyomva az exponálógombot.
190
Hosszú (bulb) expozíció
zz A [z: Hosszú exp. zajcsökkentés] használatával csökkentheti a hosszú
expozíciók esetén jelentkező zajt (=171).
zz A fényképezőgép bemozdulásának csökkentéséhez fontolja meg egy állvány
és egy opcionális távvezérlő (RS-60E3 távkioldó vagy BR-E1 vezeték nélküli
távirányító), vagy bulb időzítő használatát.
Bulb időzítő
A bulb időzítő használatakor az expozíció idejére nem szükséges lenyomva
tartania az exponálógombot.
A bulb időzítő csak <a> módban érhető el, ha a záridő [BULB].
az [z: Bulb időzítő]
1Válassza
lehetőséget.
az [Enged] parancsot.
2zVálassza
z Válassza az [Enged] lehetőséget,
majd nyomja meg a <B> gombot.
191
Hosszú (bulb) expozíció
be a kívánt expozíciós időt.
3zÁllítsa
z Válasszon órát, percet és másodpercet.
zz Nyomja meg a <0> gombot;
ekkor megjelenik a [r] jelzés.
zz Válassza ki a kívánt számot,
majd nyomja meg a <0> gombot.
(Újra a [s] jelzés lesz látható.)
4Válassza az [OK] billentyűt.
el a képet.
5zKészítse
z Nyomja le teljesen az exponálógombot,
majd a felvételkészítés elkezdődése
után engedje fel.
zz Megjelenik a [H] és
az expozíció ideje.
zz A folyamatban lévő felvételkészítés
leállításához nyomja le újra teljesen
az exponálógombot, majd engedje fel.
zz Az időzítőbeállítás törléséhez adja meg
a [Tilt] értéket a 2. lépésben.
zz Ha teljesen lenyomja az exponálógombot, akkor a bulb expozíció a megadott
expozíciós idő lejárta után is folytatódik.
zz A felvételkészítési módok módosítása a bulb időzítőt [Tilt] értékre állítja be.
192
Villódzásmentes felvétel
M
Ha rövid záridővel készít felvételeket, például fénycsöves világítás mellett,
a fényforrás villódzása azt okozhatja, hogy a kép alsó és felső részének
expozíciója eltér. Ilyen körülmények között a folyamatos felvételek
készítése esetén egyenetlen expozíció vagy színeloszlás jelentkezhet.
A villódzásmentes felvétel funkció lehetővé teszi, hogy akkor készítse
el a felvételt, amikor a villódzás kevésbé befolyásolja az expozíciót
és a színeket.
a [z: Villódz.ment.flv.]
1Válassza
lehetőséget.
2Válassza az [Enged] parancsot.
el a képet.
3zKészítse
z Az [Enged] beállítás megadása vagy
a fényforrás változása után észlelheti
a villódzást, ha a felvétel elkészítése
előtt megnyomja a <Q> gombot,
válassza ki a [Villódz.ment.flv.]
lehetőséget, majd megnyomja
a <B> gombot.
zz A készített képen alacsonyabb lesz
a villódzás expozícióra és színtónusra
gyakorolt hatása.
193
Villódzásmentes felvétel
zz Ha az [Enged] beállítás van megadva, és villódzó fényforrás mellett
fényképez, az exponálás késleltetése hosszabb lesz. Továbbá a folyamatos
felvétel sebessége is csökkenhet, és a felvételkészítés időköze is
rendszertelenné válhat.
zz Videofelvétel esetén ezt a funkciót a készülék nem használja.
zz A 100 vagy 120 Hz-estől eltérő frekvenciájú villódzást a készülék nem tudja
észlelni. Továbbá ha a fényforráshoz tartozó villódzási frekvencia változik
folyamatos felvétel közben, a készülék nem tudja csökkenteni annak hatásait.
zz Az <t>, <d> és az <f> üzemmódban ha a záridőt folyamatos felvétel
közben módosítják, vagy ha ugyanarról a témáról több felvételt is készít
különböző záridővel, akkor a színtónus eltéréseket mutathat. A színtónusbeli
inkonzisztenciák elkerülése érdekében használja rögzített záridővel a <t>,
<a> vagy a <s> üzemmódot.
zz A rögzített képek színtónusa eltérő lehet az [Enged] és a [Tilt] beállítás
használata esetén.
zz Amikor megkezdi a felvételek készítését, megváltozhat a záridő, a rekesznyílás
és az ISO-érzékenység (még AE-rögzítés használata esetén is).
zz Ha a téma sötét háttér előtt helyezkedik el, illetve, ha a képen erős fényforrás
látható, előfordulhat, hogy a készülék nem észleli megfelelően a villódzást.
zz A villódzáscsökkentés speciális megvilágítás mellett nem mindig lehetséges.
zz A fényforrástól függően előfordulhat, hogy a villódzás nem csökkenthető
a megfelelő módon.
zz A fényforrástól és a felvételkészítési feltételektől függően előfordulhat,
hogy a funkció használatával sem érhető el a kívánt eredmény.
zz Ajánlott előzetes próbafelvételt készíteni.
zz Az Alap zóna módokban nincs lehetőség a villódzás csökkentésére.
zz A villódzáscsökkentés funkció vaku használata mellett is alkalmazható.
Vezeték nélküli vakus fényképezés esetén azonban előfordulhat, hogy nem
érhető el a kívánt hatás.
194
AF-művelet
M
Kiválaszthatja a témának és a fotózás feltételeinek legmegfelelőbb
AF‑művelet jellemzőit.
az [z: AF-művelet]
1Válassza
lehetőséget.
2Válasszon ki egy beállítási elemet.
zz Ha nem sikerül beállítani az élességet, az AF-pont narancsszínűre vált. Ha ez
bekövetkezik, még az exponálógomb teljes lenyomása esetén sem készíthető
felvétel. Komponálja újra a felvételt, majd próbáljon újra fókuszálni. Vagy lásd:
„Az élességállítást nehezítő felvételkészítési körülmények” (=208).
195
AF-művelet
One-Shot AF álló témákhoz (ONE SHOT)
Ez az AF-művelet álló témák fényképezéséhez ideális. Ha félig lenyomja
az exponálógombot, a fényképezőgép csak egyszer fókuszál.
zz Az élesség beállítása után az AF-pont zöld színűvé válik,
és hangjelzés hallható.
zz A fókusz zárolva marad, miközben félig lenyomja az exponálógombot,
ami lehetővé teszi a kép újrakomponálását a kép elkészítése előtt.
zz A folyamatos felvétel sebességével kapcsolatos további információkért
lásd: =133.
zz Ha a [5: Hangjelzés] beállítás értéke [Tilt], az élesre állítást követően nem
hallható hangjelzés.
Servo AF mozgó témákhoz (SERVO)
Ez az AF-művelet mozgó témák fényképezéséhez ideális. Amíg az
exponálógombot félig nyomva tartja, a fényképezőgép folyamatosan
fókuszál a témára.
zz Ha sikerült beállítani az élességet, az AF-pont kékre vált.
zz Az expozíció beállítása a kép elkészítésének pillanatában történik.
zz A folyamatos felvétel sebességével kapcsolatos további információkért
lásd: =133.
zz A használt objektívtől, a téma távolságától és sebességétől függően
előfordulhat, hogy a fényképezőgép nem tudja beállítani a helyes élességet.
zz A folyamatos felvétel során történő zoomolás esetén a fókusz elállítódhat.
Először zoomoljon, majd komponálja újra a képet, és csak ezt követően
fényképezzen.
zz A még sikeres élességállítás esetén sem hallható a hangjelzés.
196
AF-művelet
AF-segédfény
Az AF-segédfény (=34) villanhat, ha félig lenyomja az exponálógombot
gyenge fény vagy hasonló körülmények esetén, és így könnyebb lesz az
automatikus fókuszálás.
zz Az AF-segédfény nem villan, amikor az [z: AF-művelet] beállítása
[Servo AF].
zz Amikor Speedlite vakut használ LED AF-segédfénnyel, akkor a Speedlite
szükség szerint AF-segédfényt indít.
197
AF-módszer
A felvételi körülményeknek vagy a témának megfelelő AF-módszert
választhat ki. A fényképezőgép megpróbál az AF-ponton vagy
a Zóna AF‑keretén belüli arcokra fókuszálni. Az <A> módban a készülék
automatikusan állítja be a [u+Követés] módot.
Az AF-módszerek kiválasztásával kapcsolatos további információkért lásd:
=200.
AF-módszer
: Arc+Követés
A fényképezőgép észleli, és élesre állítja
az emberi arcokat. Ha a készülék arcot
érzékel, [p] (egy AF-pont) jelenik meg
fölötte, és ekkor elkezdődik a követés.
Ha a készülék nem érzékel arcot, a teljes AF-terület automatikus választású
AF-ként használható.
A Servo AF használatával beállíthatja a Servo AF kezdőpozícióját (=206).
Amíg az AF-terület kerete képes követni a témát a felvételkészítés közben,
a készülék folytatja az élességállítást.
: Szpot. AF
A fényképezőgép keskenyebb területre
fókuszál, mint az 1 pontos automata
fókusz esetén.
: 1 AF-pont
A fényképezőgép egyetlen AF-pont [S]
segítségével fókuszál.
198
AF-módszer
: AF-zóna
A nagyobb terület lefedése érdekében
automatikus választású AF-módszert
használ az AF-zóna keretekben,
így egyszerűbb fókuszálás érhető el vele.
A legközelebbi témára való fókuszálást részesíti előnyben.
Az AF‑zónakeretben lévő személyek arcai is előnyt élvez
a fókuszálás során.
A fókuszban lévő AF-pontoknál egy [S] jelzés látható.
199
AF-módszer
Az AF-módszer kiválasztása
A felvételi körülményeknek vagy a témának megfelelő AF-módszert
választhat ki.
Ha kézzel szeretne fókuszálni, lásd: =218.
az [z: AF-módszer]
1Válassza
lehetőséget.
2Válasszon ki egy beállítási elemet.
zz Az AF-módszer beállításához az AF-módszer képernyőt a <S> gomb,
majd az <B> gomb megnyomásával érheti el.
zz A =201–=204. oldalakon található leírások azt feltételezik, hogy az
AF-művelet beállítás a [One-Shot AF] (=196) lehetőségre van állítva.
Ha [Servo AF] (=196) van beállítva, akkor az AF-pont kékre vált, amikor
eléri a fókuszpontot.
zz Az érintéses kioldással (azaz az AF és a zár érintéssel történő kioldásával)
kapcsolatban lásd: =184.
200
AF-módszer
zz u(arc)+követés: c
A fényképezőgép észleli, és élesre állítja az emberi arcokat. Az arc
elmozdulása esetén az AF-pont [p] is elmozdul, és követi az arcot.
az AF-pontot.
1zEllenőrizze
z Ha a készülék arcot érzékel, [p]
(egy AF-pont) jelenik meg fölötte.
zz Kiválaszthat egy arcot a <Y> <Z>
gombokkal, amikor az [h] jelenik meg
az <S> gomb megnyomását követően.
a témára.
2zFókuszáljon
z Miután félig lenyomta az exponálógombot,
és a téma fókuszban van, az AF-pont
zöldre vált, és a fényképezőgép kiad egy
hangjelzést.
zz Egy narancssárga AF-pont jelzi,
ha a fényképezőgép nem tudta a témára
beállítani az élességet.
3Készítse el a képet.
201
AF-módszer
Arcra koppintás a fókuszáláshoz
Ha egy fókuszálandó arcra vagy témára koppint, akkor az AF-pont [ ]
elemre változik, és a koppintás területére fókuszál.
Még ha az arc vagy téma mozog is a képernyőn, az AF-pont [ ] is mozog
a követése érdekében.
zz Ha a téma arca nincs fókuszban, az arcérzékelés nem működik.
Állítsa be a fókuszt kézzel (=218), hogy a rendszer észlelni tudja az arcot,
majd hajtson végre automatikus fókuszálást.
zz A fényképezőgép tárgyat is érzékelhet emberi arcként.
zz Az arcérzékelés nem működik, ha az arc nagyon kicsi vagy nagy a képen,
túl fényes vagy sötét, vagy csak részben látható.
zz Az AF nem tudja érzékelni a témákat vagy az emberek arcát, ha azok
a képernyő szélén találhatóak. Rendezze át úgy a felvételt, hogy a téma
a középpontba kerüljön, vagy vigye a témát közelebb a középponthoz.
zz Előfordulhat, hogy a [p] keret csak az arc egy részét, és nem az egészét fedi le.
zz Az AF-pont mérete a témától függően változik.
202
AF-módszer
zz Szpot AF/1 AF-pont/Zóna AF
Ekkor manuálisan állíthatja be az AF-pontot vagy az AF-zóna keretét.
Ebben a példában az 1 AF-pont képernyői láthatók.
az AF-pontot.
1zEllenőrizze
z Az AF-pont (1) megjelenik.
Az AF-zóna használata esetén
megjelenik az AF-zóna zónakerete.
(1)
az AF-pontot.
2zMozgassa
z Nyomja meg az <S> gombot.
zz A <V> nyílgombokkal mozgassa
az AF‑pontot oda, ahová fókuszálni
szeretne (azonban egyes
objektívek esetén nem mozgatható
a képernyő szélére).
zz Az AF-pontot a képernyő megérintésével
is áthelyezheti.
zz Az AF-pont vagy az AF-zóna keretének
középre igazításához nyomja meg
a <B> gombot.
zz Fordítsa el az <5> tárcsát nagyított
nézethez. Az <5> tárcsa minden
egyes elfordításával módosul
a nagyítási arány.
203
AF-módszer
a témára.
3zFókuszáljon
z Irányítsa az AF-pontot a témára, és
nyomja le félig az exponálógombot.
Az élesség beállítása után az AF‑pont
zöld színűvé válik, és hangjelzés
hallható.
Ha nem sikerül beállítani az élességet,
az AF-pont narancsszínűre vált.
4Készítse el a képet.
zz Lehetséges, hogy az AF-pontok nem követnek nyomon alanyokat bizonyos
felvételkészítési körülmények között, amikor a Servo AF funkciót AF-zónával
használja.
zz A periférián lévő AF pont használata esetén az AF-segédfény mellett végzett
fókuszálás nehézkes lehet. Ilyen esetben válasszon a középponthoz közelebb
eső AF-pontot.
zz A [8: C.Fn II-2: Tájoláshoz kapcsolódó AF-pont] használata esetén különálló
AF-pontokat állíthat be a vízszintes és a függőleges fényképezéshez (=532).
204
AF-módszer
Nagyított nézet
A fókuszt a [u] megérintésével, a kijelző kb. 5×-ös vagy 10×es nagyításával tekintheti meg. Nem használható a nagyított nézet
[u+Követés] módban.
zz A [Szpot. AF] vagy [1 AF-pont] esetén a nagyítás az AF-pontra fókuszál,
míg az [AF-zóna] esetén az AF-zónára.
zz Az [1 AF-pont] és a [Szpot. AF] mód esetén az automatikus fókuszálás
a nagyított képernyőn is végbemegy az exponálógomb félig történő
lenyomása esetén. [AF-zóna] beállítása esetén az automatikus fókusz
a normál kijelző visszaállítása után megy végbe.
zz Ha Servo AF módban nagyított nézetben félig lenyomja
a exponálógombot, a fényképezőgép visszavált normál nézetbe,
és így lehet beállítani az élességet.
zz Ha nagyított nézetben nehéz beállítani az élességet, térjen vissza a normál
nézethez, és automatikus fókuszálással állítsa be az élességet.
zz Ha először normál nézetben automatikus élességállítást használ,
majd bekapcsolja a nagyított nézetet, előfordulhat, hogy nem érhető
el a megfelelő élesség.
zz Az AF sebesség a normál és a nagyított nézet esetén eltér.
zz Nagyított kép esetén a Folyamatos AF és a Servo AF használata videóhoz
funkciók nem érhetők el.
zz Nagyított nézetben a fókuszálás nehezebb lehet a fényképezőgép
bemozdulása miatt. Állvány használata ajánlott.
205
AF-módszer
A kezdeti Servo AF-pozíció beállítása
1.Állítsa a(z) [8: C.Fn II-3: Kezdeti Servo AF-pt c-hez] beállítást
az [Automatikus] opciótól eltérő opcióra.
2.Egy AF-terület keret (1) és egy AF-pont (2) jelenik meg.
(1)
(2)
3.Nyomja meg a <S> gombot, majd a <6> vagy <5> tárcsával vagy
a <V> nyílgombokkal mozgassa az AF-pontot arra a helyre, ahova
fókuszálni kíván. A <B> gomb lenyomásával az AF-pont visszakerül
a képernyő közepére. Az AF-pontot a képernyő megérintésével is
áthelyezheti.
4.A <0> gomb megnyomásával a <S> gomb megnyomása után
az AF-pont mozgatásához a Servo AF kezdőpozícióját az aktuális
pozícióra állítja.
206
AF-módszer
AF-felvételkészítési tippek
zz Ha sikeres élességállítás esetén félig lenyomja az exponálógombot,
a gép újra beállítja az élességet.
zz A kép fényereje az automatikus fókuszálás során megváltozhat.
zz A témától és a felvételi körülményektől függően előfordulhat,
hogy a fókusz eléréséhez hosszabb időre van szükség,
illetve a folyamatos felvételi sebesség is csökkenhet.
zz Ha a félvételkészítés során megváltozik a fényforrás, előfordulhat,
hogy a képernyő villódzik, és nehezebb a fókuszálás. Ebben az esetben
indítsa újra a fényképezőgépet, majd azzal a fényforrással folytassa
az AF-felvételkészítést, amelyet használni szeretne.
zz Ha az automatikus fókusz nem lehetséges, állítsa be manuálisan (=218).
zz A képernyő szélén és a fókuszon kissé kívül eső témák esetén próbálja
meg középre igazítani a témát (vagy az AF-pontot vagy az AF-zóna
keretét), hogy az a fókuszba kerüljön, majd a felvétel elkészítése előtt
komponálja újra a képet.
zz Bizonyos objektívek esetében hosszabb időbe telhet a fókusz elérése
az automatikus élességállítás funkcióval, illetve az is előfordulhat,
hogy nem sikerül az élesítés.
207
AF-módszer
Az élességállítást nehezítő felvételkészítési körülmények
zz Kis kontrasztú témák, például kék ég és egyszínű sík felületek esetén,
illetve ha a csúcsfények vagy árnyékok részletei elvesznek.
zz Gyengén megvilágított témák.
zz Olyan csíkok és egyéb minták, amelyek csak vízszintes irányban
rendelkeznek kontraszttal.
zz Témák ismétlődő mintázattal (példa: felhőkarcolók ablakai, számítógépes
billentyűzet stb.).
zz Finom vonalak és a téma finom körvonalai.
zz Olyan fényforrás által megvilágított téma, melynek fényereje, színe,
illetve a témára vetülő mintája folyamatosan változik.
zz Éjszakai jelenetek, illetve fényes pontok.
zz A kép fénycsöves vagy LED-es fényforrás miatt villog.
zz Különösen apró fotótémák.
zz Tárgyak a képernyő szélén.
zz Erős háttérfénnyel rendelkező és fényvisszaverő témák (példa: gépkocsi
erősen fényvisszaverő felülettel stb.).
zz AF-pontokkal lefedett közeli és távoli témák (például: ketrecben lévő
állat stb.).
zz Az AF-ponton belül folyamatosan mozgó témák, melyek mozgása
a fényképezőgép bemozdulása vagy a téma elmosódottsága miatt nem
merevíthető ki.
zz Autofókusz használata a fókusztól nagyon távoli téma esetén.
zz Lágyító fókuszhatás alkalmazása lágyító objektívvel.
zz Speciális hatású szűrő használata.
zz Az AF használata közben zaj (fénypontok, sávozódás stb.) jelenik meg
a képernyőn.
AF-tartomány
Az automatikus fókusz elérhető tartománya a használatban lévő objektívtől
és a képaránytól függ, továbbá az is befolyásolja, hogy olyan funkciókat
használ-e, mint a videó digitális képstabilizálása.
208
Szemérzékelő AF
Ha az AF-módszer beállítása [u+Követés], a fényképezőgép ráfókuszálhat
a személyek szemére.
a [z: Szemérzékelő AF]
1Válassza
lehetőséget.
2Válassza az [Enged] parancsot.
a fényképezőgépet
3Irányítsa
a témára.
zz A szemek körül egy AF-pont jelenik meg.
zz A képernyőt megérintve is kiválaszthatja
a szemet, amelyre fókuszálni szeretne.
zz Az egész arc kiválasztásra kerül, ha
más arcelemekre, például az orra vagy
a szájra koppint. A fókuszálni kívánt
szemek kiválasztása automatikus.
zz A [Szemérzékelő AF] beállítástól
függően kiválaszthatja a fókuszálni
kívánt szemet vagy arcot az <Y> <Z>
gombokkal, amikor a [h] megjelenik
az <S> gomb megnyomását követően.
4Készítse el a képet.
209
Szemérzékelő AF
zz Előfordulhat, hogy az alany szemei nem jól észlelhetők, függően az alanytól
és a fényképezési körülményektől.
zz A Szemérzékelő AF menüműveletek nélküli letiltásához nyomja meg az alábbi
gombokat egymás után: <S>, <B> és <B>. A Szemérzékelő AF
használatának folytatásához nyomja meg ismét a <B> gombot.
210
Folyamatos AF
Ez a funkció a fókuszban tartja a témákat. A fényképezőgép az exponálógomb
félig történő lenyomásakor azonnal készen áll a fókuszálásra.
a [z: Folyamatos AF]
1Válassza
lehetőséget.
2Válassza az [Enged] parancsot.
zz A funkció engedélyezése csökkenti az elkészíthető felvételek maximális
számát, mivel az objektív folyamatosan meghajtás alatt áll, ezáltal pedig
az akkumulátor hamarabb lemerül.
211
Érint.-áthúz. AF
Az AF-pontok vagy az AF-zóna keretének a pozícióját érintéssel vagy
áthúzással is módosíthatja a képernyőn, miközben az opcionális
elektronikus keresőbe néz.
Az Érintéses és áthúzásos AF engedélyezése
az [z: Érint.-áthúz. AF
1Válassza
beállításai] lehetőséget.
az [Érint.-áthúz. AF]
2Válassza
lehetőséget.
zz Válassza az [Enged] parancsot.
Elhelyezési módszer
Érintés vagy húzás segítségével is meghatározhatja a pozíciókat.
1Állítsa be az elhelyezési módot.
zz [Abszolút]
Az AF-pont a képernyő megérintett vagy áthúzással kijelölt pontjára áll.
zz [Relatív]
Az AF-pont elmozdul az áthúzás irányában, az áthúzás nagyságának
megfelelően, függetlenül attól, hogy hol érintette meg a képernyőt.
212
Érint.-áthúz. AF
Aktív érintési terület
Meghatározhatja a képernyő érintési és áthúzási műveleteihez használt
területét.
1Állítsa be az aktív érintési területet.
zz Ha akkor érinti meg a képernyőt, amikor a [u+Követés] mód van beállítva,
egy narancssárga keret [ ] jelenik meg. Miután felemeli az ujját arról
a pontról, ahova az AF-pontot kívánja helyezni, egy [ ] keret jelenik meg,
a fényképezőgép pedig követni kezdi a témát. A tárgy kiválasztásának
megszakításához nyomja meg az <S> gombot.
213
M
Manuális élességállítás objektívvel AF után
Az elektronikus kézi fókusszal ellátott EF-M, EF és EF-S objektíveknél
megadhatja, hogyan történjen a kézi fókuszbeállítás a One-Shot AF
használatával.
az [z: Objektív
1Válassza
elektronikus MF] lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
zz [
] Tilt One-Shot AF után
zz [
] Enged One-Shot AF után
Az AF-művelet után nem lehet manuálisan módosítani a fókuszt.
Az AF-művelet után a exponálógombot félig lenyomva tartva lehet
manuálisan módosítani a fókuszt.
zz Az objektív kézi fókuszálásának adatairól tekintse meg az objektív kezelési
kézikönyvét.
214
AF-segédfény indítása
Használhatja a fényképezőgép vagy egy Speedlite vaku AF-segédfényét.
az [z: AF-segédfény
1Válassza
indítása] lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
zz [ON] Enged
Szükség esetén lehetővé teszi a fényképezőgép vagy egy LEDes
AF‑segédfénnyel rendelkező Speedlite vaku AF-segédfényének aktiválását.
zz [OFF] Tilt
Letiltja az AF-segédfény használatát.
215
Képstabilizálás
Az optikai képstabilizátor funkcióval felszerelt objektívek képstabilizátor (IS)
beállítását módosíthatja. A [k Digitális IS] funkcióról további részletek:
=268.
az [z: IS beállításai]
1Válassza
lehetőséget.
az [IS üzemmód]
2Válassza
menüpontot.
3Válassza ki a kívánt beállítást.
zz [Ki]
Kikapcsolja a képstabilizálást.
zz [Be]
A rendszer elvégzi a fényképezőgép bemozdulása utáni korrekciót.
zz Ha a képstabilizálás funkció nem képes megakadályozni a fényképezőgép
rázkódásából adódó bemozdulást, rögzítse állványra a fényképezőgépet,
vagy más módon érje el, hogy ne mozogjon és rázkódjon. Továbbá állvány
használata, illetve a fényképezőgép más módon történő rögzítése esetén
állítsa az [IS üzemmód] beállítást [Ki] értékre.
216
Expozíciórögzítés (AE-rögzítés)
M
Lehetősége van zárolni az expozíció beállítását, ha külön szeretné beállítani
a fókuszt és az expozíciót, illetve, ha egy expozíciós beállítással több
felvételt kíván készíteni. Az expozíció rögzítéséhez nyomja meg a <A>
gombot, majd módosítsa és készítse el a képet. Háttér-világításos témák
és ahhoz hasonló esetekben hatékony.
a témára.
1zFókuszáljon
z Nyomja le félig a exponálógombot.
meg az <A> gombot (4).
2zNyomja
z A képernyő bal alsó részében megjelenik
a [A] ikon, jelezve, hogy az expozíció
rögzítve van (AE-rögzítés).
zz Valahányszor megnyomja a <A>
gombot, rögzíti az aktuálisan beállított
expozícióértéket.
újra, és készítse
3Komponálja
el a képet.
zz Ha szeretné megtartani az AE-rögzítést,
miközben több felvételt készít, akkor
tartsa lenyomva a <A> gombot,
és nyomja le a exponálógombot egy
újabb felvétel elkészítéséhez.
Az AE-rögzítés hatásai
Mérési mód
q
wre
AF-pontkiválasztási mód
Automatikus kiválasztás
A rendszer a fókuszban lévő
AF‑ponton rögzíti az expozíciót.
Kézi kiválasztás
A rendszer a kiválasztott AF‑ponton
rögzíti az expozíciót.
A rendszer a képernyő közepén rögzíti az expozíciót.
* A [q] üzemmódban, ha a manuális fókusz mód van beállítva, a rendszer a képernyő
közepén rögzíti az expozíciót.
217
Kézi élességállítás
Ha az automatikus fókusz nem használható, manuálisan is ránagyíthat
a képre, majd elvégezheti a fókusz beállítását.
a fókuszmódkapcsolót
1Állítsa
<MF> állásba.
zz Forgassa el az objektív élességállító
gyűrűjét az élesség nagyjából történő
beállításához.
meg a nagyítani
2Határozza
kívánt területet.
zz Nyomja meg az <S> gombot
a nagyított nézet aktiválásához,
majd mozgassa a fókuszálni kívánt
területhez a <6> tárcsa vagy a <V>
nyílgombok használatával.
zz A nagyított terület középre állításához
nyomja meg a <B> gombot.
fel a képet.
3zNagyítsa
z Az <5> tárcsa minden egyes
elfordításával módosul a képernyő
a következők szerint.
1× ↔ 5× ↔ 10×
(1) (2) (3)
218
(1)
(2)
(3)
AE-rögzítés
A nagyított terület helyzete
Nagyítás (kb.)
Kézi élességállítás
kézzel.
4zFókuszáljon
z A nagyított kép figyelése közben
forgassa az objektív élességállító
gyűrűjét az élesség beállításához.
zz Sikeres fókuszálás után a <0>
gombot megnyomva térhet vissza
a normál képernyős nézethez.
5Készítse el a képet.
zz Amikor nem EF-M objektíveket használ, állítsa az objektív
fókuszmódkapcsolóját <MF> értékre az első lépésben.
zz Amikor az [AF] megjelenik az 1. lépésben az EF-M objektívvel történő
videófelvétel során, akkor rákoppinthat az ikonra, hogy módosítsa [MF]
ikonra. Nincs működés közben fellépő zaj, így anélkül válthat kézi élességre,
hogy a videóban felvenné ezek hangját.
zz A kézi fókuszbeállítás esetén is használhatja az érintéses kioldást a képek
rögzítéséhez.
219
MF kontúrkiemelés (Körvonal kiemelése)
A fókuszban lévő témák szélei az egyszerűbb fókuszálás érdekében
manuális élességállításkor színesben jelennek meg. Igényeinek
megfelelően beállíthatja az szélek színét, valamint a színek érzékelésének
érzékenységét (szintjét) (kivéve <A> módban).
az [z: MF kontúrkiemelés
1Válassza
beállítása] lehetőséget.
a [Kontúrkiemelés]
2Válassza
lehetőséget.
zz Válassza a [Be] lehetőséget.
be a szintet és a színt.
3zÁllítsa
z Válassza ki a szükséges beállításokat.
zz A kontúrkiemelés nem látható a nagyított képen.
zz Nagy ISO-érzékenység esetén az MF kontúrkiemelés csak nehezen kivehető,
különösen akkor, ha az ISO kiterjesztés is be van állítva. Szükség esetén
csökkentse az ISO-érzékenységet, vagy állítsa a [Kontúrkiemelés] beállítást
a [Ki] opcióra.
zz A képen látható kontúrkiemelés az elkészült képeken nem látható.
220
Fókuszmódkapcsoló
Az EF-M objektívek fókuszmódkapcsolójának letiltásával engedélyezheti
a menüalapú fókuszmódváltást.
Válassza ki a [5: kapcsoló
1(AF/MF)]
lehetőséget.
a [Letiltás] parancsot.
2zVálassza
z A [z: Fókuszmód] menübeállítás lesz
használatban a fókuszmódkapcsoló
helyett, amely ki lesz kapcsolva.
a [z: Fókuszmód]
3Válassza
lehetőséget.
ki egy beállítási elemet.
4zVálasszon
z [AF]: Autofókusz
zz [MF]: Kézi élességállítás
Egyes Alap zóna módokban az
autofókusz lesz használatban ettől
a beállítástól függetlenül.
221
Összefoglaló videó típusa
<D> módban állóképek és videók is készülnek, de megadhatja,
hogy az állóképek belekerüljenek-e az összefoglaló videóba.
1Válassza a <D> módot.
az [z: Összefog. típus]
2Válassza
lehetőséget.
3Válassza ki a kívánt beállítást.
zz [Fotókkal]
Az állóképek belekerülnek az összefoglaló videóba.
zz [Fotók nélkül]
Az állóképek nem kerülnek bele az összefoglaló videóba.
222
Felvételek készítése távvezérléssel
Távvezérléses fényképezés is megvalósítható a BR-E1 vezeték nélküli
távirányítóval vagy az RS-60E3 távkioldóval (Bluetooth és vezetékes
csatlakozás; külön megvásárolható).
BR-E1 vezeték nélküli távirányító
A fényképezőgéptől kb. 5 méterre készíthet felvételt.
A fényképezőgép és a BR-E1 (=446) összekapcsolása után állítsa
a felvételkészítési módot [Q] vagy [k] értékre (=135).
A kezelési utasításokat a BR-E1 kezelési kézikönyvében találja meg.
zz Ha a távvezérlésű felvételkészítés engedélyezve van, akkor az automatikus
kikapcsolás kb. 2 perc alatt lép érvénybe.
zz A távvezérlő videofelvételek készítéséhez is használható (=276).
RS-60E3 távkioldó
A fényképezőgéphez való csatlakoztatás után a távkioldó lehetővé teszi
a távoli fényképezést vezetékes kapcsolattal.
A kezelési utasításokat az RS-60E3 kezelési kézikönyvében találja meg.
1Nyissa ki a csatlakozófedelét.
a dugaszt
2Csatlakoztassa
a távvezérlő-csatlakozójához.
223
Az állóképek rögzítésére vonatkozó
általános óvintézkedések
zz Ne irányítsa a fényképezőgépet erőteljes fényforrás, például a nap vagy
intenzív, mesterséges megvilágítás felé. Ez kárt tehet a képérzékelőben vagy
a fényképezőgép belső alkatrészeiben.
Képminőség
zz A nagy ISO-érzékenységgel készített felvételeken zaj (sávok, fényes pontok)
jelenhet meg.
zz A magas hőmérsékleten készített képeken zaj és rendellenes színek
jelenhetnek meg.
zz Ha hosszabb időn át használja a folyamatos felvétel funkciót, elképzelhető, hogy
a fényképezőgép belső hőmérséklete emelkedni kezd, ami befolyásolni fogja
a képminőséget. Ha nem készít felvételt, mindig kapcsolja ki a fényképezőgépet.
zz Ha hosszú expozíció alkalmazásával készít felvételt, miközben a fényképezőgép
belső hőmérséklete magas, a kép minősége romolhat. Állítsa le a felvételt,
és várjon néhány percet, mielőtt elkészíti a képet.
A magas belső hőmérsékletre figyelmeztető fehér [s] és vörös
[E] ikon
zz Ha a fényképezőgép belső hőmérséklete a hosszabb időn át tartó használat
vagy a magas környezeti hőmérséklet miatt megnő, fehér [s] vagy piros [E]
ikon jelenik meg.
zz A fehér [s] ikon azt jelzi, hogy az állóképek rosszabb minőségben fognak
készülni. Szüneteltesse egy ideig az állóképek készítését, és hagyja lehűlni
a fényképezőgépet.
zz A piros [E] ikon arra figyelmeztet, hogy a készülék hamarosan leállítja
a felvételkészítést. Addig nem fog tudni fényképezni, amíg a fényképezőgép
belső hőmérséklete le nem csökken. Egy időre szüneteltesse a fényképezést
vagy kapcsolja ki a fényképezőgépet, és várja meg, hogy lehűljön.
zz Ha magas hőmérsékletű környezetben hosszabb ideig fényképez, a fehér
[s] vagy a piros [E] ikon hamarabb fog megjelenni. Ha nem készít felvételt,
mindig kapcsolja ki a fényképezőgépet.
zz Ha a fényképezőgép belső hőmérséklete magas, a nagy ISO-érzékenységgel,
valamint a hosszú expozícióval készített képek minősége már a fehér [s] ikon
megjelenése előtt is romolhat.
A felvételkészítés eredménye
zz Nagyított nézetben a záridő és a rekesz pirosan jelenik meg. Ha nagyított
nézetben készíti a képet, lehet, hogy nem sikerül elérni a kívánt expozíciót.
A kép elkészítése előtt lépjen vissza normál képernyős nézetbe.
zz A kép akkor is a normál nézet képének egészét belefoglalva készül el,
ha éppen a kép egy adott nagyított részét nézi.
224
Az állóképek rögzítésére vonatkozó általános óvintézkedések
Képek megjelenítése
zz Rossz fényviszonyok mellett vagy éles fényben előfordulhat, hogy
a megjelenített kép nem képes visszaadni a rögzített kép fényerejét.
zz Gyenge fényviszonyok mellett a megjelenített képen még alacsony
ISO‑érzékenység mellett is zaj lehet észlelhető, a felvételeken azonban ennél
alacsonyabb lesz a zaj szintje, mivel a megjelenített és a rögzített képek
képminősége nem egyezik meg.
zz Ha a fényforrás (megvilágítás) megváltozik, elképzelhető, hogy a képernyő
vagy az expozíciós érték villódzni kezd. Ebben az esetben ideiglenesen
szüneteltesse a fényképezést, és akkor folytassa, ha helyreáll a használni
kívánt fényforrás.
zz Elképzelhető, hogy ha új helyre irányítja a fényképezőgépet, az ideiglenesen
nem megfelelően fogja megjeleníteni a fényerőt. Mielőtt fényképezne, várja
meg, amíg a fényerő szintje stabilizálódik.
zz Ha rendkívül erős fényű fényforrás van a képen, a világos terület elsötétedhet
a képernyőn. A ténylegesen elkészített képen azonban a világos terület
megfelelően fog látszani.
zz Ha gyenge megvilágítás esetén a [5: Kijelző fényereje] beállításban erős
megvilágításnak megfelelő értéket ad meg, színzaj vagy helytelen színek
jelenhetnek meg a képen. A képzaj, illetve a szokatlan színek azonban nem
rögzülnek a ténylegesen elkészített képen.
zz A nagyított kép a tényleges képhez képest élesebbnek tűnhet.
Objektív
zz A képstabilizátor mindig aktív – még akkor is, ha az exponálógomb nincs
félig lenyomva –, amennyiben EF-M objektívet használ, és az [IS üzemmód]
beállítása az [z: IS beállításáig] részben [Be], valamint ha EF vagy EF-S
objektívet használ, és az objektív képstabilizátorát <1> értékre állítja.
A Image Stabilizer (Képstabilizátor) fogyasztja az akkumulátor energiáját,
így a felvételi körülményektől függően csökkenhet a lehetséges képek száma.
Ha nincs szükség az Image Stabilizer (Képstabilizátor) funkció használatára
(például állvány használata esetén), javasoljuk, hogy állítsa az IS kapcsolót
<2> állásba.
zz Az EF objektívekkel csak akkor lehet előbeállított fókuszt használni, ha ezzel
a funkcióval ellátott, 2011 második felében vagy ezt követően megjelent
(szuper) teleobjektívet használ.
zz Opcionális HDMI-kábellel (kamera felőli vég: Type D) megjelenítheti a képeket
tv-készüléken (=321). Felhívjuk figyelmét, hogy ilyenkor hang nem hallható.
225
Az állóképek rögzítésére vonatkozó általános óvintézkedések
Információk megjelenítése
Az állóképek rögzítése során megjelenő ikonokkal kapcsolatos további
információkért lásd: =583.
zz Amikor a [g] fehér színben jelenik meg, azt jelzi, hogy a kép fényereje közel
azonos azzal, ahogy a rögzített kép meg fog jelenni.
zz Amikor az [g] jelzés villog, az azt jelzi, hogy a kép a felvételkészítés valós
eredményétől eltérő fényerővel jelenik meg a gyenge vagy erős megvilágítás
miatt. A tényleges rögzített kép azonban az expozíció beállításának megfelelő
lesz. Figyeljen arra, hogy a ténylegesen rögzített képen a zaj erősebb lehet.
zz Bizonyos felvételkészítési beállítások mellett nem lehet expozíciószimulációt
végezni. Az [g] ikon és a hisztogram szürkén jelennek meg. A kép normál
fényerővel jelenik meg a képernyőn. Gyenge vagy erős fényben előfordulhat,
hogy a hisztogram nem megfelelően jelenik meg.
zz A hisztogram akkor jeleníthető meg, amikor az [z: Expoz. szimuláció]
beállítása [Enged] (=154).
226
Videófelvétel
Videófelvételhez állítsa a módválasztó tárcsát
<k> helyzetbe.
zz Úgy is elkezdheti a videózást, hogy állóképek rögzítése közben megnyomja
a videofelvétel gombot.
zz Emellett a videofelvételi módot [z: Felvételi mód] értékről átállíthatja,
miután a Módválasztó tárcsát <k> állásba állította.
227
Lapfülek: Videofelvétel
zz Felvételkészítés 1
=232
=241
=248
=128
=223
=250
=261
zz Felvételkészítés 2
=140
=277
=149
=150
=153
zz Felvételkészítés 3
=155
=158
=160
=163
=172
228
Lapfülek: Videofelvétel
zz Felvételkészítés 4
=198
=209
=212
=214
zz Felvételkészítés 5
=220
=216
=270
=221
=278
zz Felvételkészítés 6
=271
=279
=273
=274
229
Lapfülek: Videofelvétel
[u] üzemmódban a következő képernyők jelennek meg.
zz Felvételkészítés 1
=239
=248
=223
=261
zz Felvételkészítés 2
=198
=209
=212
zz Felvételkészítés 3
=220
=216
=221
230
Lapfülek: Videofelvétel
zz Felvételkészítés 4
=271
231
Videó mód
Felvétel [Videó auto expo.-val] használatával
A téma aktuális fényességének megfelelő automatikus
expozíciószabályozás történik.
a módválasztó tárcsát
1Állítsa
<k> helyzetbe.
2Nyomja meg a <0> gombot.
a [k] menüpontot.
3zVálassza
z A <W> <X> gombokkal válassza
ki a [k (Videó auto expo.-val)]
lehetőséget, majd nyomja meg
a <0> gombot.
a témára.
4zFókuszáljon
z Videofelvétel készítése előtt automatikus
fókusszal vagy kézi fókusszal fókuszáljon
(=200–=208, =218).
zz Alapértelmezés szerint az
[z: Servo AF h.videóhoz] beállítása
[Enged] annak érdekében, hogy
a fényképezőgép folyamatosan
fókuszálhasson (=271).
zz Ha félig lenyomja az exponálógombot,
a fényképezőgép az aktuális
AF‑módszerrel fókuszál.
232
Videó mód
a videót.
5zRögzítse
z A videofelvétel elkezdéséhez nyomja
(1)
meg a Videofelvétel gombot.
zz A videofelvétel készítése közben
a [oREC] jelzés (1) látszik a képernyő
jobb felső sarkában.
zz A hangot a jelzett helyekre beépített
mikrofonok érzékelik (2).
zz A videofelvétel leállításához nyomja meg
újra a Videofelvétel gombot.
(2)
zz A Gyorsvezérlés képernyő a 2. lépés után jelenik meg, ha a [5: Mód segéd]
beállítása [Tilt]. A <Y> <Z> gombokkal válassza ki a [k] lehetőséget.
zz A <A> gomb megnyomásával rögzíthető az expozíció (AE-rögzítés).
Miután alkalmazta az AE-rögzítés funkciót a videofelvétel készítése során,
a <S> gomb megnyomásával vonhatja vissza ezt a műveletet. (Az AE‑rögzítés
a <S> gomb lenyomásáig megmarad.)
zz Az expozíciókompenzáció legfeljebb ±3 lépés tartományban állítható be.
zz A készülék nem rögzíti az ISO-érzékenységet, a záridőt és a rekesznyílás
értékét a videó Exif-adataiba.
zz A fényképezőgép kompatibilis a Speedlite vakuk azon funkciójával,
amely automatikusan bekapcsolja a LED-fényforrást, amennyiben
gyenge fényviszonyok mellett vesz fel videókat automatikus expozícióval.
További információkért olvassa el a LED-fényforrással felszerelt Speedlite vaku
kezelési kézikönyvét.
ISO-érzékenység [Videók] módban
Az ISO-érzékenység beállítása automatikus. Az ISO-érzékenységgel
kapcsolatos részletes tudnivalókért lásd: =277, =581.
233
Videó mód
Felvétel [Videó kézi expo.-val] használatával
A videofelvétel zárideje, rekeszértéke és ISO-érzékenysége manuálisan
szabályozható.
a módválasztó tárcsát
1Állítsa
<k> helyzetbe.
2Nyomja meg a <0> gombot.
ki az [M] menüpontot.
3zVálassza
z A <W> <X> gombokkal válassza
ki a [M (Videó kézi expo.-val)]
lehetőséget, majd nyomja meg
a <0> gombot.
be az ISO-érzékenységet.
4zÁllítsa
z Nyomja meg az <B> gombot.
zz A <Y> <Z> gombokkal állítsa be.
234
Videó mód
be a záridőt (1) és
5Állítsa
a rekesznyílásértéket (2).
zz A záridő beállításához forgassa el
a <6> tárcsát. A rekesznyílásértéket
az <5> tárcsa elfordításával
állíthatja be.
zz A záridő 1/4000 mp és 1/8 mp közötti
tartományban állítható.
(1)
(2)
és készítse
6Fókuszáljon,
el a videofelvételt.
zz Az eljárás megegyezik a „Felvétel
[Videó auto expo.-val] használatával”
(=232) rész 4. és 5. lépésével.
zz A Gyorsvezérlés képernyő a 2. lépés után jelenik meg, ha a [5: Mód segéd]
beállítása [Tilt]. A <Y> <Z> gombokkal válassza ki az [M] lehetőséget.
235
Videó mód
zz Ha állóképek készítéséről videofelvételre vált, a rögzítés megkezdése előtt
ellenőrizze a fényképezőgép beállításait.
zz Videofelvétel készítése közben ne változtassa meg a záridőt és
a rekeszértéket. Módosításuk esetén a videóra rákerül az expozíció változása,
illetve a felvétel a nagy ISO-érzékenység miatt zajossá válhat.
zz Ha mozgó témáról készít videofelvételt, körülbelül 1/25 mp és 1/125 mp közötti
záridő ajánlott. Minél rövidebb a záridő, annál kevésbé tűnik egyenletesnek
a téma mozgása.
zz Ha fénycsöves vagy LED-es megvilágítás mellett módosítja a záridőt,
a kép villódzhat.
zz Az Automatikus ISO beállításával ±3 lépés tartományban meghatározható
az expozíciókompenzáció.
zz Ha automatikus ISO-beállítást választott, a <A> gomb lenyomásával rögzítheti
az ISO-érzékenységet. Miután rögzítette az ISO-érzékenységet a videofelvétel
készítése során, a <S> gomb megnyomásával vonhatja vissza a műveletet.
(Az ISO-érzékenység rögzítése a <S> gomb lenyomásáig megmarad.)
zz Ha megnyomja a <A> gombot, és újrakomponálja a felvételt,
az expozíciószint-jelzőn láthatja az aktuális és a <A> gomb megnyomásakor
használt expozíciószint közötti különbséget.
zz Amikor a fényképezőgép készen áll az [M] módban történő felvételkészítésre,
akkor az <B> gomb megnyomásával megjelenítheti a hisztogramot.
ISO-érzékenység a [Videó kézi expo.-val] lehetőséghez
Ön meghatározhatja manuálisan az ISO-érzékenységet, vagy az [AUTO]
beállítást választva megadhatja, hogy a rendszer automatikusan határozza
meg azt. Az ISO-érzékenységgel kapcsolatos részletes tudnivalókért lásd:
=277, =581.
Állóképek rögzítése
Videofelvétel közben nem lehet állóképeket készíteni. Ha állóképet
szeretne készíteni, változtassa meg a felvételi módot a módválasztó tárcsa
elfordításával.
Információk megjelenítése (videofelvétel)
A videofelvétel során megjelenő ikonokkal kapcsolatos további
információkért olvassa el a =585. oldalt.
236
Videó mód
A videofelvétel készítésével kapcsolatos figyelmeztetések
zz Ne irányítsa a fényképezőgépet erőteljes fényforrás, például a nap vagy
intenzív, mesterséges megvilágítás felé. Ez kárt tehet a képérzékelőben vagy
a fényképezőgép belső alkatrészeiben.
zz Amikor finom részletekkel rendelkező dolgot fényképez, moaré vagy nem
valósághű színek jelenhetnek meg a képen.
zz Ha [Q] vagy [Qw] beállítás esetén az ISO-érzékenység vagy a rekeszérték
a videofelvétel közben megváltozik, lehetséges, hogy a fehéregyensúly
is módosul.
zz Ha fénycsöves vagy LED-es megvilágítással készít videofelvételt, előfordulhat,
hogy a videokép villódzik.
zz Ha a gyenge fényben végzett videofelvétel közben USM objektívvel használja
az automatikus élességállítást, akkor a videón rögzülhetnek az expozíció
változásai. Ugyanilyen zaj jelenhet meg akkor, amikor bizonyos, elektronikus
élességállító gyűrűvel ellátott objektívek használatakor kézzel állítja
az élességet.
zz Amennyiben videofelvétel készítése során nagyítást szeretne végezni,
javasoljuk, hogy készítsen néhány próbavideót. A videofelvétel közben végzett
zoomolás az expozíció változását, az objektív hangjának rögzítését, egyenetlen
hangszintet és a fókusz elvesztését okozhatja.
zz A nagy rekesznyílás-értékek késleltethetik vagy megakadályozhatják a pontos
fókuszálást.
zz Ha a videofelvétel közben automatikus élességállítást végez, a következők
bármelyik előfordulhat: az élesség rövid időre nagymértékben megváltozhat,
a felvételre rákerülhetnek a videó fényerejének változásai, a videofelvétel
egy pillanatra leállhat, az objektív hangja rákerülhet a felvételre.
zz Ügyeljen rá, hogy ujjával vagy más tárggyal ne takarja el a beépített
mikrofonokat (=233).
zz „A videofelvétellel kapcsolatos általános figyelmeztetések” című részt
a =280–=281. oldalon találja.
zz Szükség esetén olvassa el „Az állóképek rögzítésére vonatkozó általános
óvintézkedések” című részt is a =224–=226. oldalakon.
237
Videó mód
A videofelvétel készítésével kapcsolatos megjegyzések
zz Amikor videofelvételt készít, minden alkalommal új videofájl jön létre a kártyán.
zz A videokép képmezeje 4K, Full HD és HD felbontású videók esetén kb. 100%.
zz Az AF-indítás gomb megnyomásával is fókuszálhat.
zz Ahhoz, hogy engedélyezze a videófelvétel elindítását vagy befejezését az
exponálógomb telje lenyomásával, állítsa a [Telj. lenyom.] értéket az [5:
Exponálógomb funkció videókhoz] lehetőségnél a [Videó ind./leáll.]
funkcióhoz.
zz A sztereó hangot a fényképezőgép beépített mikrofonja rögzíti (=233).
zz Ha a fényképezőgép külső mikrofon BEMENETI csatlakozójához külső
mikrofont, például egy (külön kapható) DM-E1 irányított sztereó mikrofon
csatlakoztat, a készülék ezt használja a beépített mikrofonok helyett (=249).
zz A legtöbb, 3,5 mm-es csatlakozóval ellátott külső mikrofon csatlakoztatható
a fényképezőgéphez.
zz Az EF objektívekkel akkor lehet előbeállított fókuszt használni videofelvétel
közben, ha ezzel a funkcióval ellátott, 2011 második felében vagy ezt követően
megjelent (szuper) teleobjektívet használ.
zz A készülék az YCbCr 4:2:0 (8-bit) szín-mintavételezést és a Rec. ITU-R BT.709
színteret használja a 4K, a Full HD és a HD felbontású videókhoz.
238
HDR videó mód
A magas dinamikatartományú videók még a nagyon kontrasztos jelenetek
esetén is megőrzik a részleteket a jelenet megvilágított részein.
a módválasztó tárcsát
1Állítsa
<k> helyzetbe.
2Nyomja meg a <0> gombot.
a [u] lehetőséget.
3zVálassza
z A <W> <X> gombokkal válassza
ki a [u (HDR videó)] lehetőséget,
majd nyomja meg a <0> gombot.
HDR videofelvételt.
4zKészítsen
z Készítse el a felvételt ugyanúgy,
mintha normál videofelvételt készítene.
zz A fájlméretekkel és rögzítési időkkel
kapcsolatos részletes információkért
lásd a táblázatot a következő oldalon:
=580.
239
HDR videó mód
zz Mivel a készülék több képkocka egyesítésével hozza létre a HDR-videókat,
a videó egyes részei torzan jelenhetnek meg. Kézben való tartáskor
a fényképezőgép bemozdulása esetén a torzítás jobban észrevehető.
Állvány használata ajánlott. Vegye figyelembe, hogy még állvány használata
esetén is fokozottabban észlelhetők szellemképek vagy zaj, ha a HDR‑videót
normál lejátszás helyett kockáról kockára, illetve lassított lejátszásban
tekinti meg.
zz Ha módosítja a HDR-videofelvétel beállításait, a kép színei és fényereje
egy rövid időre jelentősen megváltozhatnak. Ezenfelül a videó egy kis ideig
nem frissül, és a kép is megáll. Ne felejtse el ezt, amikor külső eszközökre,
HDMI-n keresztül rögzít videókat.
zz A felvételi méret L6X (NTSC) vagy L5X (PAL).
zz Az ISO-érzékenység beállítása automatikus a HDR-videók felvétele során.
240
Videofelvétel minősége
A [z: Videofelv.minőség] lapon válassza
a [Videofelv. méret] beállítást, és adja
meg a képméretet, a képfrekvenciát
és a tömörítési módot. (A videót új
MP4‑fájlként rögzíti a fényképezőgép.)
A [Videofelv. méret] képernyőn megjelenő
képfrekvencia a [5: Videorendszer]
beállítástól függően automatikusan változik
(=502).
zz A kártya videofelvételek rögzítéséhez szükséges olvasási/írási
sebessége (teljesítményre vonatkozó követelmények) a videofelvétel
méretétől függően eltérhet. A videofelvétel készítése előtt tekintse meg
a kártyateljesítményre vonatkozó követelményeket a =579. oldalon.
Képméret
zz [H] 3840×2160
A videofilmet 4K minőségben rögzíti. A képarány 16:9. Csak akkor
áll rendelkezésre, ha a Módválasztó tárcsa beállítása <k>.
zz [L] 1920×1080
A videofelvétel Teljes méretű felbontás (Full HD) minőségben készül.
A képarány 16:9.
zz [w] 1280×720
A videofelvétel HD minőségben készül. A képarány 16:9.
zz Ha módosítja a [5: Videorendszer] beállítást, állítsa be ismét a [Videofelv.
méret] lehetőséget is a [z: Videofelv.minőség] részben.
zz Elképzelhető, hogy más eszközökön például nem lehet lejátszani a 4K és az
L8/7 videókat, mivel ezekhez jelentős feldolgozási teljesítmény
szükséges.
zz A tisztaság és a zaj a videofelvétel méretétől és a használt objektívtől függően
némileg változó lehet.
zz VGA minőségben nem rögzíthet videót.
241
Videofelvétel minősége
4K videófelvétel
zz 4K videók készítéséhez nagy teljesítményű kártya szükséges.
Részletekért lásd: „Videofelvétel rögzítésére alkalmas kártyák” (=579).
zz A 4K videók készítése jelentős feldolgozási terheléssel jár, ilyenkor
a fényképezőgép belső hőmérséklete gyorsabban és magasabbra
emelkedhet. Ha videó készítésé során piros[E] ikon vagy [F] jelenik
meg a képernyőn, a kártya felforrósodhatott. Állítsa le a videózást,
várja meg, amíg a fényképezőgép kihűl, és csak ekkor távolítsa
el a kártyát. (Ne távolítsa el azonnal a kártyát.)
zz A 4K videókból bármelyik képkockát kiválaszthatja, és kb. 8,3 megapixeles
(3840 × 2160) JPEG-állóképként mentheti a kártyára (=315).
242
Videofelvétel minősége
Képfrekvencia (fps: kép/másodperc)
zz [2] 119,88 kép/mp/[8] 59,94 kép/mp/[6] 29,97 kép/mp
Olyan területeken, ahol a tv-készülékek által használt rendszer az NTSC
(Észak-Amerika, Japán, Dél-Korea, Mexikó stb.).
zz [3] 100,00 kép/mp/[7] 50,00 kép/mp/[5] 25,00 kép/mp
Olyan területeken, ahol a tv-készülékek a PAL rendszert használják
(Európa, Oroszország, Kína, Ausztrália stb.).
Tömörítési mód
zz [X] IPB (Normál)
Egyszerre több képkocka tömörítése a hatékony rögzítés érdekében.
zz [W] ALL-I (Szerkesztéshez/I-only)
ALL-I tömörítést használ a Time-lapse videófelvételhez (=250).
Egyszerre csak egy képkockát tömörít a rögzítéshez. A fájlméret
az IPB (Normál) beállításhoz képest nagyobb, de a videók jobban
szerkeszthetők.
zz [
] IPB (Enyhe)
A videót a készülék az IPB (normál) formátumnál alacsonyabb
bitsebességgel rögzíti, így a fájlméret is kisebb annál, a fájl pedig több
videolejátszó rendszerrel lesz kompatibilis. Ezzel a lehetséges felvételi
idő hosszabb lesz, mint az IPB (Normál) esetén (amennyiben a kártya
kapacitása azonos).
Videofelvétel formátuma
zz [C] MP4
A fényképezőgép minden videót MP4 formátumban rögzít
(fájlkiterjesztés: „.MP4”).
243
Videofelvétel minősége
Videofelvétel rögzítésére alkalmas kártyák
Ha részleteket szeretne a különböző videofelvételi méretekről, lásd: =579.
Videofelvétel készítéséhez használjon nagy kapacitású, legalább a =579.
oldalon szereplő írási/olvasási sebességgel bíró kártyát (ezt a kártya
teljesítményre vonatkozó követelményei között találja meg) vagy
a specifikációknál jobb értékekkel rendelkező kártyát. Tesztelje a kártyákat
néhány videó felvételével annak biztosításához, hogy helyes lesz
a felvételkészítés az Ön által megadott méret esetén (=241).
zz Mielőtt 4K minőségű videót készít, formázza a kártyát (=490).
zz Ha a videó készítéséhez lassú írási sebességű kártyát használ, előfordulhat,
hogy a készülék nem rögzíti megfelelően a videót. Ha pedig lassú olvasási
sebességű kártyát használ, előfordulhat, hogy a videó lejátszása nem
lesz megfelelő.
zz Videofelvételhez használjon nagy teljesítményű kártyát, amelynek írási
sebessége elegendő mértékben meghaladja az előírt bitsebességet.
zz Ha nem tudja megfelelően rögzíteni a videókat, formázza a kártyát,
és próbálkozzon újra. Ha a kártya formázása nem oldja meg a problémát,
tekintse meg a kártya gyártójának webhelyét.
zz Ha a kártyával jobb teljesítményt szeretne elérni, ajánlott a fényképezőgéppel
formázni azt a videofelvétel készítése előtt (=490).
zz A kártya írási/olvasási sebességének ellenőrzését illetően tekintse meg
a kártya gyártójának webhelyét stb.
244
Videofelvétel minősége
Nagy képsebesség
Full HD minőségű rögzítés esetén 119,88 vagy 100,00 kép/másodperces
nagy képsebességgel készíthet videofelvételt, ha a [Nagy képsebesség]
beállítást a [z: Videofelv.minőség] részben [Enged] értékre állítja.
Ez a lassítottan lejátszott videók felvételéhez ideális. Egy videofelvétel
maximális rögzítési időtartama 7 perc 29 másodperc.
A videók rögzítése a következő
üzemmódokban lehetséges: L2X
vagy L3X. A készülék a felvételi
képernyő közepe körül körbevágja a őket
a felvétel során.
A Servo AF videóhoz és a Videó digitális
képstabilizálása funkcióknak nincs hatása,
ha nagy képsebességű videót vesz fel.
Felvétel lefedettsége
Az AF nem használt az élességállításhoz.
1) Full HD minőségű felvétel
(2) Nagy képsebességű videófelvétel
(1)
(2)
Mivel a nagy képfrekvenciájú videókat a rendszer 29,97 kép/mp/
25,00 kép/mp képfrekvenciájú videofájlként rögzíti, ezeket lassítva,
1/4‑es sebességen játssza le.
zz Ha ennél a lehetőségnél visszaállítja a [Tilt] értéket, ellenőrizze a [Videofelv.
méret] beállítást.
zz A képernyő villódzhat, amennyiben fénycsöves vagy LED-es megvilágítás
esetén készít nagy képfrekvenciájú videókat.
zz Amikor elkezdi a nagy képfrekvenciájú videó készítését és amikor leállítja azt,
a videó nem frissül, és a kép egy pillanatra megáll. Ne felejtse el ezt, amikor
külső eszközökre, HDMI-n keresztül rögzít videókat.
zz A nagy képfrekvenciájú videók rögzítése közben a képernyőn megjelenő
képfrekvencia nem egyezik meg a rögzített videó képfrekvenciájával.
zz A fényképezőgép ekkor nem rögzít hangot.
245
Videofelvétel minősége
4 GB-nál nagyobb videofájlok
A felvételt akkor is megszakítás nélkül folytathatja, ha 4 GB-nál nagyobb
videókat készít.
zz A fényképezőgéppel formázott SD-/SDHC-kártyák
használata
Ha a fényképezőgéppel formázza az SD-/SDHC-kártyát, a kártya FAT32
fájlrendszert kap.
Ha egy FAT32 fájlrendszerrel formázott kártyára rögzített videó fájlmérete
meghaladja a 4 GB-ot, akkor automatikusan új fájl jön létre.
A videó lejátszásakor a fájlokat egyesével kell lejátszani. A videofájlok
nem játszhatók le automatikusan egymás után. Ha az egyik videó
lejátszása véget ér, indítsa el a következő lejátszását.
zz A fényképezőgéppel formázott SDXC-kártyák használata
Ha a fényképezőgéppel formázza az SDXC-kártyát, a kártya exFAT
fájlrendszert kap.
Az exFAT fájlrendszerű kártyák használatakor a 4 GB-ot meghaladó
fájlméretű rögzített videókat is egyetlen fájlként menti a készülék
(nem osztja fel őket több fájlra).
zz Amikor 4 GB méretet meghaladó videofájlt importál egy számítógépre,
használja vagy az EOS Utility segédprogramot vagy egy kártyaolvasót
(=553). Elképzelhető, hogy a számítógép operációs rendszerének standard
funkcióival nem lehet 4 GB-nál nagyobb videofájlokat menteni.
246
Videofelvétel minősége
A videofelvétel teljes rögzítési ideje és a percenkénti fájlméret
A különböző felvételi minőségekhez tartozó fájlméretekkel és rögzítési
idővel kapcsolatos részletes információkért lásd: =580.
Videofelvétel időtartamának korlátja
zz Nem nagy képsebességű videók felvételekor
Egy videofelvétel maximális rögzítési időtartama 29 perc 59 másodperc.
Ha eléri a 29 perc 59 másodpercet, a rögzítés automatikusan leáll.
Ha ismét megnyomja a videofelvétel gombot, a rögzítés folytatódik
(ezt a felvételt a készülék új fájlba menti).
zz Nagy képsebességű videók felvételekor
Egy videofelvétel maximális rögzítési időtartama 7 perc 29 másodperc.
Ha eléri a 7 perc 29 másodpercet, a rögzítés automatikusan leáll.
Ha ismét megnyomja a videofelvétel gombot, a nagy képsebességű
videó rögzítése folytatódik (ezt a felvételt a készülék új fájlba menti).
247
Hangfelvétel
Videofelvétel közben a beépített sztereó
mikrofonnal vagy külső sztereó mikrofonnal
hangot is rögzíthet. Emellett a hangfelvétel
szintjét is tetszés szerint szabályozhatja.
Használja a [z: Hangfelvétel] lehetőséget
a hangfelvételi funkciók beállításához.
Hangfelvétel/hangrögzítés szintje
zz Automatikus
A hangfelvétel szintje automatikusan kerül beállításra.
Az automatikus szintszabályozás a hangerő szintjének megfelelően
automatikusan működik.
zz Kézi
A hangrögzítés szintjét tetszőlegesen szabályozhatja.
Állítsa be a hangrögzítés szintjét: válassza a [Felvét. szint] lehetőséget,
majd használja a <Y> <Z> gombokat, és közben figyelje a szintmérőt.
Figyelje a csúcsértékjelzőt, majd állítsa be úgy a szintmérőt, hogy a jobb
oldali [12] (-12 dB) jelzés időnként felvillanjon a leghangosabb hangok
esetén. Ha a hangerőszint meghaladja a [0] értéket, torzul a hang.
zz Letiltás
A készülék nem vesz fel hangot.
Szélzajszűrés
Ha az [Automatikus] beállítást választja, a készülék automatikusan
csökkenti a szél zaját a szabadban. Csak akkor aktiválódik,
ha a fényképezőgép beépített mikrofonját használja. A Szélzajszűrés
funkció bekapcsolása esetén a készülék bizonyos mértékig a mély hangok
mennyiségét is csökkenti.
248
Hangfelvétel
Csillapítás
Automatikusan csökkenti a túl magas hangerő okozta torzulást.
A nagyon hangos hangok még akkor is torz hangzást eredményezhetnek,
ha felvételkészítéskor a [Hangfelvétel] beállítása [Automatikus] vagy
[Kézi]. Ebben az esetben ajánlott az [Enged] beállítást választani.
Külső mikrofon
A fényképezőgép beépített mikrofonja normál esetben sztereó hangot rögzít.
Ha a fényképezőgép külső mikrofon BEMENETI csatlakozójához (3,5 mm
átmérőjű) mini sztereó dugóval (kereskedelmi forgalomban kapható) külső
mikrofont csatlakoztat, akkor az kap elsőbbséget. A (külön megvásárolható)
DM-E1 irányított sztereó mikrofon ajánlott (külön megvásárolható).
zz A beépített vagy a külső mikrofon rögzítheti a Wi-Fi működésének hangját.
A hangfelvétel során nem ajánlott a vezeték nélküli kommunikációs funkció
használata.
zz Amikor külső mikrofont csatlakoztat a fényképezőgéphez, győződjön meg arról,
hogy teljes mértékben behelyezte a dugót.
zz A fényképezőgép beépített mikrofonja felvétel közben rögzíti a fényképezőgép
működési és mechanikai hangját is. A videó zajának csökkentése érdekében
használja a (külön megvásárolható) DM-E1 irányított sztereó mikrofon.
zz A fényképezőgép külső mikrofon BEMENETI csatlakozójához kizárólag külső
mikrofont csatlakoztasson.
zz Az Alap zóna vagy [u] üzemmódokban a [Hangfelvétel] lehetőséghez a [Be]
és a [Ki] értékek érhetők el. Ha szeretné, hogy a készülék automatikusan
beállítsa a hangrögzítés szintjét, válassza a [Be] értéket.
zz A készülék akkor is hangot ad le, ha a fényképezőgépet HDMI-n keresztül egy
televízióhoz csatlakoztatják, kivéve ha a [Hangfelvétel] beállítás értéke [Tilt].
zz Az L (bal) és R (jobb) hangcsatorna közti balansz nem szabályozható.
zz A hangot a készülék 48 kHz/16 bit mintavételi frekvenciával rögzíti.
249
Time-lapse videók
A bizonyos időközönként készített állóképek automatikus összefűzésével
4K vagy Full HD time-lapse videó készíthető. A Time-lapse videó sokkal
gyorsabban mutatja be a téma változását, mint az valójában bekövetkezett.
Hatékony a változó táj, a növények növekedése, a felhők mozgása stb.
rögzített pontról történő megfigyelése során.
A Time-lapse videók MP4 formátumban lesznek rögzítve a következő
minőségben: H6W (NTSC)/H5W (PAL) 4K felvételhez és
L 6 W (NTSC)/L 5 W (PAL) Full HD felvételhez.
Ne feledje, hogy a képsebesség a [5: Videorendszer] beállítástól függően
automatikusan változik (=502).
felvételi módot.
1zVálasszon
z Válassza a [k] (=232) vagy [M]
2
módot (=234).
Válassza a [z: Time-lapse videó]
lehetőséget.
a [Time-lapse]
3Válassza
lehetőséget.
jelenetet.
4zVálasszon
z Válasszon egy jelenetet, amelyik
megfelel a felvételi helyzetnek.
zz Ha nagyobb szabadságot szeretne
a felvételi időköz és a felvételek száma
manuális beállításakor, válassza az
[Egyedi] lehetőséget.
250
Time-lapse videók
be a felvételi időközt.
5zÁllítsa
z Válassza az [Időközök/Felv.k] opciót.
zz Válassza a [Időköz] (mp) opciót.
A <Y> <Z> gombok segítségével állítsa
be, majd nyomja meg az <0> gombot.
zz A szám beállításához tekintse
meg: [k: Szükséges idő] (1)
és [3: Lejátszási idő] (2).
(1)
(2)
Ha az [Egyedi] beállítás van megadva
zz Válassza a [Időköz] (perc:mp) opciót.
(Másodpercenként egyszeres időköz
nem választható.)
zz Nyomja meg a <0> gombot;
ekkor megjelenik a [r] jelzés.
zz Válassza ki a kívánt számot,
majd nyomja meg a <0> gombot.
(Újra a [s] jelzés lesz látható.)
zz Az [OK] gombbal tárolja a beállítást.
meg a felvételek számát.
6zAdja
z Válassza a [Felv.k.száma] lehetőséget.
A <Y> <Z> gombok segítségével állítsa
be, majd nyomja meg az <0> gombot.
zz A szám beállításához tekintse
meg: [k: Szükséges idő] és
[3: Lejátszási idő].
Ha az [Egyedi] beállítás van megadva
zz Válassza ki a számjegyet.
zz Nyomja meg a <0> gombot;
ekkor megjelenik a [r] jelzés.
zz Válassza ki a kívánt számot,
majd nyomja meg a <0> gombot.
(Újra a [s] jelzés lesz látható.)
zz Ellenőrizze, hogy a [3: Lejátszási
idő] nem piros színben jelenik-e meg.
zz Az [OK] gombbal tárolja a beállítást.
251
Time-lapse videók
zz A [Jelenet**] funkciónál az elérhető intervallumok és a felvételek száma
korlátozott, jelenet típusának megfelelően.
zz A H6/H5 tömörítési arány kb. 300 Mb/s, az L6/L5
tömörítési arány pedig kb. 90 Mb/s. Használjon megfelelően nagy olvasási
sebességű kártyát.
zz Ha a felvételek számának beállítása 3600, akkor a Time-lapse videó hossza
NTSC esetén kb. 2 perc, PAL esetén pedig kb. 2 perc 24 másodperc lesz.
7Válassza ki a kívánt képméretet.
zz H (3840×2160)
A videofilmet 4K minőségben rögzíti. A képarány 16:9. A képsebesség
NTSC esetében 29,97 kép/mp (6), PAL esetében pedig 25,00 kép/mp
(5), a készülék pedig MP4 (C) formátumban, ALL-I (W)
tömörítéssel rögzíti a videókat.
zz L (1920×1080)
A videofelvétel Teljes méretű felbontás (Full HD) minőségben készül.
A képarány 16:9. A képsebesség NTSC esetében 29,97 kép/mp (6),
PAL esetében pedig 25,00 kép/mp (5), a készülék pedig MP4 (C)
formátumban, ALL-I (W) tömörítéssel rögzíti a videókat.
252
Time-lapse videók
az [Autom. expozíció]
8Konfigurálja
beállítást.
zz 1. kockára
Amikor elkészíti az első felvételt, mérés megy végbemegy az expozíció
automatikus beállításához a fényerőnek megfelelően. Az első felvételre
meghatározott expozíció kerül alkalmazásra az összes következő
felvételhez. Más felvételkészítési funkciók beállításai közben az első
felvételre meghatározott beállítások kerülnek alkalmazásra az összes
következő felvételhez.
zz Minden kock.
A mérés megtörténik minden későbbi felvétel esetében is az expozíció
automatikus beállításához a fényerőnek megfelelően. Ne feledje, hogy
amennyiben az olyan funkciókat, mint a Képstílus vagy a fehéregyensúly
az [Automatikus] értékre állítja, azok beállítása automatikus lesz
a következő felvételek mindegyikénél.
a [Képerny. aut. Ki]
9Konfigurálja
beállítást.
zz Tilt
A kép még a Time-lapse videó felvétele során is látható. (A képernyő
csak a felvétel idejére kapcsol ki.) Ne feledje, hogy a képernyő
a felvételkészítés megkezdése után körülbelül 30 perccel kikapcsol.
zz Enged
Ne feledje, hogy a képernyő a felvételkészítés megkezdése után
körülbelül 10 másodperccel kikapcsol.
253
Time-lapse videók
zz Time-lapse videó készítése közben az <B> gomb segítségével kapcsolhatja
ki és be a képernyőt.
be a hangjelzést.
10 zÁllítsa
z Válassza a [Felv.-nél sípol] lehetőséget.
zz Ha a [Tilt] lehetőséget választja,
a hangjelzés nem szólal meg, amikor
a fényképezőgép elkészíti a felvételt.
11 Ellenőrizze a beállításokat.
(1)
(2)
(1) Szükséges idő
Azt az időt jelzi ki, amennyire szükség van a beállított számú felvétel
elkészítéséhez a megadott időintervallumban. Ha meghaladja
a 24 órát, akkor a „*** nap” jelenik meg.
(2) Lejátszási idő
A videofelvételi időt jeleníti meg (a videó lejátszásához szükséges
időt) annál a videónál olyankor, amikor Time-lapse videót készít
4K vagy Full HD videóként a megadott időközönként készített
állóképekből.
be a menüt.
12 zZárja
z A menüképernyő kikapcsolásához
nyomja meg a <M> gombot.
254
Time-lapse videók
el az üzenetet.
13 zOlvassa
z Olvassa el az üzenetet, és nyomja meg
az [OK] gombot.
próbafelvételeket.
14 zKészítsen
z Ahogyan az állóképek készítésénél,
állítsa be az expozíciót és
a felvételkészítési funkciókat,
majd nyomja le félig az exponálógombot
a fókuszáláshoz.
zz Tesztfelvételek készítéséhez nyomja
le teljesen az exponálógombot.
Az állóképeket rögzíti a fényképezőgép
a kártyára.
zz Ha nincsenek problémák
a próbafelvételekkel, folytassa
a következő lépéssel.
zz Próbafelvételek ismételt elkészítéséhez
ismételje meg ezt a lépést.
zz A próbafelvételeket a készülék JPEG 73 minőségben rögzíti.
zz Beállíthatja az Auto. ISO maximális értékét [k] módban, illetve [M]
módban Auto. ISO esetén az [aAuto. maximum] menüpontban
a [z: kISO‑érzékenység beállításai] részben (=277).
zz Ha az [5: Exponálógomb funkció videókhoz] alatti [Félig lenyom.]
beállításnál a [Mérés+k Servo AF] lehetőséget választotta, time-lapse
videó felvétele esetén a készülék ezt automatikusan a [Mérés+One-Shot AF]
értékre módosítja.
255
Time-lapse videók
le a videofelvétel gombot.
15 zNyomja
z A fényképezőgép ekkor készen áll
a Time-lapse videó felvételére.
zz Ha vissza kíván térni a 14. lépéshez,
nyomja meg ismét a videofelvétel
gombot.
el a Time-lapse videót.
16 zKészítse
z Nyomja meg az <B> gombot,
(1)
256
(2)
és ellenőrizze újra a „Szükséges idő (1)”
és az „Időköz (2)” képernyőn megjelenő
értékeket.
zz A time-lapse videó elkezdéséhez
nyomja le teljesen az
exponálógombot.
zz Az automatikus fókusz nem működik
Time-lapse videó felvétele közben.
zz Amikor a készülék time-lapse videót
készít, a [oREC] felirat látható.
zz A beállított számú kép elkészítése után
a Time-lapse videó felvétele befejeződik.
zz A time-lapse videók készítésének
kikapcsolásához állítása
a [Time‑lapse] beállítást a [Tilt]
értékre.
Time-lapse videók
zz Ha a kártyán nem áll rendelkezésre elegendő szabad hely a megadott számú
felvétel elkészítéséhez, akkor a [Lejátszási idő] felirat pirosan jelenik meg.
Bár a fényképezőgép képes a felvétel folytatására, a felvételkészítés leáll,
amikor a kártya megtelt.
zz Ha a videó mérete meghaladja a 4 GB-ot a [Felv.k.száma] beállításoknál,
és a kártyát nem exFAT fájlrendszerrel (=491) formázták, akkor a [Lejátszási
idő] pirosan jelenik meg. Ha továbbra is folytatja a felvételt ezen körülmények
között, és a videofájl mérete eléri a 4 GB-t, akkor a time-lapse videó felvétele leáll.
zz Ne irányítsa a fényképezőgépet erőteljes fényforrás, például a nap vagy
intenzív, mesterséges megvilágítás felé. Ez kárt tehet a képérzékelőben vagy
a fényképezőgép belső alkatrészeiben.
zz Nem vehetők fel time-lapse videók akkor, ha a fényképezőgép csatlakozik
egy számítógéphez interfészkábelen keresztül, illetve HDMI-kábel
csatlakoztatása esetén.
zz A videóhoz való Servo AF nem működik.
zz Ha a záridő 1/30 mp. vagy lassabb, akkor a videó expozíciója nem jeleníthető
meg megfelelően (eltérő lehet a kész videóétól).
zz Ne mozdítsa el a zoom objektívet Time-lapse videó felvétele közben.
Az objektív elforgatása esetén előfordulhat, hogy a kép fókusz nélküli lesz,
az expozíció megváltozhat, és lehet, hogy az objektívtorzítás korrekciója nem
működik megfelelően.
zz Ha villódzó fényben készít time-lapse videót, akkor képvillódzás, vízszintes
csíkok (zaj) vagy helytelen expozíció jelentkezhet a felvételen.
zz A time-lapse videók rögzítése során megjelenített képek eltérhetnek a végleges
videótól. (Például a villódzó fényforrások által okozott nem konzisztens
fényerőben vagy a nagy ISO-érzékenység által okozott zajban.)
zz Amikor kevés a fény, és Time-lapse videót készít, a felvétel közben megjelenő
kép eltérhet a videóban ténylegesen rögzítettől. Ilyenkor a [g] ikon villogni fog.
zz Ha jobbra vagy balra mozgatja a fényképezőgépet (pásztázás), vagy mozgó
témáról készít felvételt Time-lapse videó készítése során, a kép rendkívül
torznak tűnhet.
zz A Time-lapse videó felvétele során az automatikus kikapcsolás nem működik.
Emellett nem módosíthat a felvételi funkció és a menüfunkciók beállításain,
és nem játszhat le képeket stb.
zz Time-lapse videóknál hangrögzítés nem történik.
zz A time-lapse videó készítése közben az exponálógomb teljes lenyomásával
elindíthatja vagy leállíthatja a videofelvételt, az [5: Exponálógomb funkció
videókhoz] beállításától függetlenül.
zz Ha az [Időköz] beállítása 3 másodpercnél kevesebb, és az [Autom. expozíció]
beállítása [Minden kock.], amennyiben a fényerő lényegesen eltér az előző
felvételétől, akkor a fényképezőgép nem a beállított időközönként rögzíti
a felvételeket.
257
Time-lapse videók
zz Ha a záridő hosszabb, mint a felvételi időköz (például hosszú záridőt
használ), vagy ha a készülék automatikusan lassabb záridőt állított be,
akkor a fényképezőgép nem minden esetben képes a beállított időközönkénti
felvételkészítésre. A záridővel közel megegyező felvételi időköz is
megakadályozhatja a fényképezést.
zz Ha a következő ütemezett felvétel nem lehetséges, akkor a készülék átugorja
azt. Ez lelassíthatja a Time-lapse videó felvételi idejét.
zz Ha a beállított felvételkészítési funkciók vagy a kártya teljesítménye miatt
a kártyára írás időtartama túllépi a felvételek közötti időköz hosszát, akkor
előfordulhat, hogy néhány felvétel nem készül el a beállított időköz elteltével.
zz Még ha a [Képerny. aut. Ki] beállítása [Tilt] is, a képernyő kikapcsol az
exponálás idejére. Azt is jegyezze meg, hogy a képek nem jeleníthetők meg,
ha a felvételek közötti időköz túl rövid.
zz A rögzített képeket nem veszi fel a készülék állóképekként. Még ha le is állítja
a Time-lapse videó felvételét egyetlen felvétel után, akkor is videóként menti
a készülék az állományt.
zz Ha a fényképezőgépet a számítógéphez csatlakoztatja az interfészkábellel,
majd EOS Utility szoftvert használja, állítsa be a [z: Time-lapse videó]
lehetőségnél a [Letiltás] értéket. Ha nem a [Letiltás] opció van kiválasztva,
a fényképezőgép nem tud kommunikálni a számítógéppel.
zz A Time-lapse videó felvétele során az objektív Image Stabilizer (Képstabilizátor)
nem működik.
zz A time-lapse videófelvétel leáll, és a beállítás [Letiltás] értékre változik,
ha a tápkapcsolót az <2> állásba kapcsolja, vagy ha az automatikus.
kikapcsolás aktív.
zz A vaku a vakuzás beállítása esetén sem villan.
zz Az alábbi műveletek esetén a time-lapse videó készenléti módja kikapcsol,
és a készülék a [Tilt] értékre állítja a funkciót.
yyHa az [5: Érzékelő tisztítása] lehetőségnél a [Tisztítás indításaf]
vagy a [5: F.gép vissz.] alatt az [Alapbeállítások] lehetőséget választja.
yyForgassa el a módválasztó tárcsát.
zz Ha úgy indítja el a time-lapse videó felvételét, hogy a fehér [s] (=224) még
látható, a time-lapse videó képminősége a vártnál gyengébb lehet. Javasoljuk,
hogy akkor kezdje el a Time-lapse videó felvételét, miután a fehér [s] eltűnik
(azaz a fényképezőgép belső hőmérséklete csökken).
zz Ha az [Autom. expozíció] beállítása [Minden kock.], bizonyos
üzemmódokban a készülék nem rögzíti a time-lapse videó Exif-adataiba
az ISO-érzékenységet, a záridőt és a rekesznyílás értékét.
258
Time-lapse videók
zz Állvány használata ajánlott.
zz Javasoljuk, hogy készítsen próbafelvételeket és -videókat a 14. lépésben
leírtaknak megfelelően, mielőtt elkezdi a time-lapse videó készítését.
zz A videokép képmezeje 4K és Full HD felbontású videók esetén egyaránt kb. 100%.
zz A folyamatban lévő time-lapse videofelvétel megszakításához nyomja le
teljesen az exponálógombot, vagy nyomja meg a videofelvétel gombot.
Az adott pontig felvett Time-lapse videót rögzíti a fényképezőgép a kártyára.
zz Ha a felvételhez szükséges idő meghaladja a 24 órát, de nem éri el a 48 órát,
akkor a „2 nap” felirat látható. Ha három vagy több nap szükséges, akkor
a napok száma 24 órás léptékekben látható.
zz Még ha a time-lapse videó lejátszási ideje kevesebb is, mint 1 másodperc,
a videofájl akkor is létrejön. A [Lejátszási idő] résznél a „00'00” lesz látható.
zz Ha a felvételi idő hosszú, javasolt a (külön kapható) hálózati kiegészítők
használata.
zz A készülék az YCbCr 4:2:0 (8-bit) szín-mintavételezést és a Rec. ITU-R BT.709
színteret használja a 4K/Full HD time-lapse videókhoz.
259
Time-lapse videók
zz A BR-E1 vezeték nélküli távvezérlő (külön kapható) segítségével is elindíthatja
és leállíthatja a time-lapse videofelvételt.
BR-E1 vezeték nélküli távvezérlő
yyElőször párosítsa a BR-E1 vez.nélk.távvezérlőt a fényképezőgéppel (=446).
yyEllenőrizze, hogy a [z: Távvezérlés] lehetőség az [Enged] értékre van-e
beállítva.
yyKészítsen tesztfelvételeket, majd amikor a fényképezőgép készen áll
a felvételekre (15. lépés, =256), állítsa a BR-E1 kioldási időzítési/
videofelvételi kapcsolóját <o> állásba (azonnali kioldás) vagy <2> állásba
(kioldás 2 másodperces késleltetés után).
yyHa a távvezérlő kapcsolójának beállítása <k>, akkor a time-lapse videó
felvétele nem tud elindulni.
Fényképezőgép
állapota/távvezérlési
beállítás
Próbafelvétel
képernyője
<o> Azonnali kioldás
<2> 2 mp. késleltetés
<k> Videófelvétel
Felvételre kész
Megkezdi a felvétel
készítését
Felvételre kész
állapothoz
Próbafelvétel
képernyőjéhez
Time-lapse videó
felvétele közben
Befejeződik a felvétel
Befejeződik a felvétel
260
Próbafelvétel
Video‑pillanatképek
Rögzítsen néhány videopillanatképet, amelyek egyenként néhány
másodpercesek, és a fényképezőgép egyesíti őket egy videopillanatképalbumban, amelyik megjeleníti az adott kirándulás vagy esemény pillanatait.
A video-pillanatképek akkor állnak rendelkezésre, ha a videofelvétel
beállított mérete L6X (NTSC) vagy L5X (PAL).
A videopillanatkép-albumok háttérzenével együtt is lejátszhatók (=353).
Videopillanatkép-album létrehozása
Videó
1. pillanatkép
Videó
2. pillanatkép
Videó
pillanatkép
**
Videopillanatkép-album
felvételi módot.
1zVálasszon
z Válassza a [k] (=232) vagy [M]
2
módot (=234).
Válassza a [z: Videó pillanatkép]
lehetőséget.
3Válassza az [Enged] parancsot.
261
Video‑pillanatképek
az [Albumbeállítások]
4Válassza
lehetőséget.
az [Új album létrehozása]
5Válassza
lehetőséget.
zz Olvassa el az üzenetet, és nyomja meg
az [OK] gombot.
meg a lejátszási időt.
6zAdja
z Adja meg a lejátszási időt videopillanatképenként.
meg a lejátszási effektust.
7zAdja
z Ez a beállítás határozza meg,
hogy milyen gyors legyen az albumok
lejátszása.
a szükséges felvételi időt.
8 zEllenőrizze
z Megjelenik az egyes video-pillanatképek
rögzítéséhez szükséges idő (1)
a lejátszási idő és effektus alapján.
(1)
262
Video‑pillanatképek
be a menüt.
9zZárja
z A menü bezárásához nyomja meg
a <M> gombot.
zz Megjelenik egy kék sáv a rögzítési
idővel (2).
(2)
el az első video10 Készítse
pillanatképet.
zz A felvétel elkezdéséhez nyomja meg
a Videofelvétel gombot.
zz A kék sáv, amely a felvételi időt jelzi,
fokozatosan csökken, és a megadott
idő letelte után automatikusan leáll
a felvételkészítés.
zz Megjelenik egy megerősítő üzenet
(=264).
a felvételt videopillanatkép11 Mentse
albumként.
zz Válassza a [J Mentés albumként]
lehetőséget.
zz A klip mentésre kerül az album első
video-pillanatképeként.
el a következő
12 Készítse
video‑pillanatképeket.
zz A következő video-pillanatkép
elkészítéséhez ismételje meg a 10. lépést.
zz Válassza a [J Hozzáadás albumhoz]
lehetőséget.
zz Másik album létrehozásához válassza
a [W Mentés új albumként]
lehetőséget.
zz Szükség szerint ismételje meg
az 12. lépést.
263
Video‑pillanatképek
le a video-pillanatképek
13 Állítsa
felvételét.
zz Állítsa be a [Videó pillanatkép] elemet
[Tilt] értékre. Ha hagyományos
videofelvételt kíván készíteni,
feltétlenül állítsa be a [Tilt] értéket.
zz A <M> gomb megnyomásával
kiléphet a menüből, és visszatérhet
a normál videofelvételhez.
A 11. és 12. lépésben választható lehetőségek
Funkció
JMentés albumként (11. lépés)
JHozzáadás albumhoz
(12. lépés)
WMentés új albumként
(12. lépés)
Leírás
A klip mentésre kerül az album első
video‑pillanatképeként.
Hozzáadja az aktuális video-pillanatképet
a legutóbb rögzített albumhoz.
Új albumot hoz létre, és a videoklipet annak első
video-pillanatképeként menti. Ez az albumfájl
eltér a legutóbb rögzítettől.
1Video-pillanatképek lejátszása
(11., 12. lépés)
Lejátssza az éppen rögzített video-pillanatképet.
rNincs mentés albumba
(11. lépés)
rTörlés – nincs mentés albumba
(12. lépés)
Törli a nemrégiben rögzített video-pillanatképet
anélkül, hogy mentené egy albumba.
A párbeszédpanelen válassza az [OK]
lehetőséget.
zz Ha úgy dönt, hogy azonnal rögzíteni szeretné a következő video-pillanatképet,
állítsa a [Jóváh.üz. megjel.] értékét a [z: Videó pillanatkép] alatt [Tilt]
értékre. Ez a beállítás lehetővé teszi, hogy azonnal, megerősítő üzenet nélkül
rögzítse a következő video-pillanatképet.
264
Video‑pillanatképek
Hozzáadás meglévő albumhoz
a [Hozzáadás meglévő
1Válassza
albumhoz] lehetőséget.
zz Kövesse a =262. oldal 5. lépését
a [Hozzáadás meglévő albumhoz]
beállítás kiválasztásához.
ki egy meglévő albumot.
2zVálasszon
z A <Y> <Z> gombok segítségével
válasszon egy meglévő albumot,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz Válassza az [OK] billentyűt.
zz Egyes videopillanatkép-beállítások
frissülnek annak érdekében, hogy
megegyezzenek a meglévő album
beállításaival.
be a menüt.
3zZárja
z A menü bezárásához nyomja meg
a <M> gombot.
zz Megjelenik a video-pillanatkép felvételi
képernyője.
video-pillanatképet.
4zRögzítsen
z Vegye fel a videó-pillanatképet
a „Video‑pillanatképek” (=261)
szakasz 10. lépésében leírtak szerint.
zz Más fényképezőgéppel készített albumok nem választhatók erre a célra.
Általános óvintézkedések a video-pillanatképekkel kapcsolatban
zz Nincs hangfelvétel olyankor, ha a [Lejátszási effektus] beállítása
[1/2x sebesség] vagy [2x sebesség].
zz A video-pillanatképekénti felvételi időtartam csupán hozzávetőleges
érték. Enyhén eltérhet a lejátszás során jelzett tényleges felvételi időtől,
a képfrekvencia és más tényezők függvényében.
265
Videó + Miniatűr effektus
Maketthez hasonló effektust alkalmaz a videókban úgy, hogy elmosódottá
teszi a kiválasztott területen kívüli képterületeket.
felvételi módot.
1zVálasszon
z Válassza a [k] (=232) vagy [M]
módot (=234).
a [c] lehetőséget.
2zVálassza
z Nyomja meg a <0> lehetőséget,
majd a Gyorsvezérlés képernyőn
válassza a [c] lehetőséget
a [ ] részben.
a jelenet keretét.
3zMozgassa
z Ahhoz, hogy a keret mozgatható
legyen (narancssárgán jelenjen meg),
nyomja meg a(z) <S> gombot,
vagy koppintson a képernyő jobb alsó
sarkában a(z) [r] gombra.
zz Ha a [T] gombra koppint, akkor
válthat a függőleges és a vízszintes
jelenetkeret-beállítás között.
zz A jelenetkeret-beállítás a(z) <Y> <Z>
gombokkal váltható vízszintes módban,
és a <W> <X> gombokkal váltható
függőleges módban.
zz A <W> <X> vagy az <Y> <Z>
gombokkal mozoghatja a jelenetkeretet.
A jelenetkeret újbóli középre állításához
nyomja meg a <B> gombot.
zz Nyomja meg a <0> gombot
a jelenetkeret helyzetének
megerősítéséhez.
266
Videó + Miniatűr effektus
az AF-pontot.
4zMozgassa
z A <V> nyílgombok segítségével
mozgassa az AF-pontot abba
a pozícióba, amelyre fókuszálni kíván,
majd nyomja meg a <0> gombot.
5Rögzítse a videót.
A becsült lejátszási sebesség és egy percen keresztül felvett
videó hossza
Sebesség
Lejátszási idő
Kb. 12 mp.
Kb. 6 mp.
Kb. 3 mp.
zz A fényképezőgép ekkor nem rögzít hangot.
zz A 2. lépésben a <B> gomb megnyomásával módosíthatja a sebességet.
zz Ha azt szeretné, hogy a lejátszás során a személyek és a tárgyak
gyorsan mozogjanak a jelenetben, akkor válassza ki a [ ], a [ ] vagy
a [ ] lehetőséget a videó felvétele előtt. A jelenet egy miniatűr modellre
fog emlékeztetni.
267
Videó digitális képstabilizálása
A fényképezőgép beépített képstabilizátora elektronikus módon korrigálja
a videofelvétel közbeni bemozdulást. A funkció neve „Videó digitális
képstabilizálása”. A Videó digitális képstabilizálása funkció segítségével
akkor is stabilizálhatja képeit, ha a használt objektívban nincs Image
Stabilizer (Képstabilizátor). Ha beépített optikai Image Stabilizer
(Képstabilizátor) funkcióval felszerelt objektívet használ, állítsa az objektív
Image Stabilizer (Képstabilizátor) beállítását az <1> értékre.
a [z: IS beállításai]
1Válassza
lehetőséget.
a [k: Digitális IS]
2Válassza
lehetőséget.
3Válasszon ki egy beállítási elemet.
zz Tilt (v)
A Videó digitális képstabilizálása le van tiltva.
zz Enged (w)
rendszer elvégzi a fényképezőgép bemozdulása utáni korrekciót.
A
A gép ilyenkor nagyítja a képet.
268
Videó digitális képstabilizálása
zz Speciális (x) (Nem jelenik meg az állóképek
rögzítésekor.)
Az [Enged] beállításhoz képest erőteljesebben korrigálja
a fényképezőgép bemozdulását. A gép ilyenkor az előző beállításnál
jobban nagyítja a képet.
Kombinált IS
Még hatékonyabb korrigálást érhet el, ha a Videó digitális képstabilizálása
beállítást és egy Kombinált IS funkcióval felszerelt objektívet használt
a videofelvételhez. Ez a funkció az objektív és a fényképezőgép által
biztosított optikai és digitális képstabilizálási lehetőségeket kombinálja.
zz A Videó digitális képstabilizálása funkció nem használható, ha az objektív
Image Stabilizer (Képstabilizátor) kapcsolója <2> állásban van.
zz A 800 mm-nél nagyobb fókusztávolságú objektívek esetében a Videó digitális
képstabilizálása funkció nem használható.
zz Bizonyos, a videofelvétel méretére vonatkozó beállítások mellett a Videó digitális
képstabilizálása funkció által biztosított stabilizálás kevésbé lesz hatékony.
zz Minél szélesebb a látószög (nagylátószög), annál hatékonyabb lesz
a képstabilizálás. Minél szélesebb a látószög, annál hatékonyabb lesz
a képstabilizálás. Minél szűkebb a látószög (tele állás), annál kevésbé
hatékonyabb lesz a képstabilizálás.
zz Javasoljuk, hogy a Videó digitális képstabilizálása funkciónál válassza
a [Letiltás] értéket, ha állványt használ.
zz A témától, illetve a felvételi körülményektől függően előfordulhat, hogy a Videó
digitális képstabilizálása funkció hatására a téma jelentősen elmosódottá válik
(a téma ideiglenesen életlennek tűnik).
zz Javasoljuk, hogy a Videó digitális képstabilizálása funkciónál válassza
a [Letiltás] beállítást, ha TS-E objektívet, halszemoptikás objektívet vagy nem
Canon gyártmányú objektívet használ.
zz Mivel a Videó digitális képstab. funkció felnagyítja a képet, a kép
szemcsésebbnek tűnik. Zaj, fénypontok stb. szintén láthatók lehetnek.
zz A Canon webhelyéről megtudhatja, hogy mely objektívek kompatibilisek
a Kombinált IS funkcióval.
zz Ha a Kombinált IS funkcióval kompatibilis objektívet csatlakoztat,
a Videó digitális képstabilizálása ikonja mellé egy „+” jel kerül (=268).
269
Automatikus szintbeállítás videókhoz
Az automatikus szintbeállítás segítségével egyenesbe hozhatja felvétel
közben a videókat. Amint elkezdődik a felvétel készítése, a megjelenített
terület leszűkülhet, és a téma nagyobb lehet.
az [z: kAuto.szintb.]
1Válassza
lehetőséget.
2Válassza az [Enged] parancsot.
zz Akkor elérhető, amikor a [k Digitális IS] beállítása [Letiltás].
270
Servo AF használata videóhoz
Amennyiben ez a funkció engedélyezett, a fényképezőgép folyamatosan
a témára fókuszál a videofelvétel során.
a [z: Servo AF videóhoz]
1Válassza
lehetőséget.
2Válassza az [Enged] parancsot.
zz Ha az [Enged] beállítás van megadva:
zz A fényképezőgép akkor is folyamatosan a témára fókuszál, ha nem
nyomja le félig az exponálógombot.
zz Ha a fókuszt egy adott pozíción kívánja tartani, vagy ha nem szeretné,
hogy az objektív mechanikus hangja beszűrődjön a felvételbe,
a képernyő bal alsó sarkában lévő [Z] elem megérintésével
ideiglenesen leállíthatja a Servo AF használata videóhoz funkció
használatát.
zz Ha szünetelteti a Servo AF használata videóhoz funkciót, és azt
követően visszalép a videofelvételhez, hogy előzőleg megnyomta
a <M> vagy a <x> gombot, illetve módosította az AF-módszert,
a Servo AF használata videóhoz funkció ismét bekapcsol.
zz Ha a [Tilt] beállítás van megadva:
zz A fókuszáláshoz nyomja le félig a exponálógombot, vagy nyomja meg
az AF-indítás gombot.
271
Servo AF használata videóhoz
A [Servo AF videóhoz] menüpont [Enged] beállítása esetén
érvényes figyelmeztetések
zz Az élességállítást nehezítő felvételkészítési körülmények
yyA fényképezőgéptől távolodó vagy a fényképezőgép felé közeledő,
gyorsan mozgó téma.
yyA fényképezőgép előtt kis távolságban mozgó téma.
yyNagy f/szám használatakor.
yyLásd még: „Az élességállítást nehezítő felvételkészítési körülmények” (=208).
zz Mivel az objektív és az akkumulátor is folyamatosan használatban van,
a videofelvétel maximális időtartama (=580) lecsökken.
zz Bizonyos objektívek esetén az élesítés mechanikus zaja is rákerülhet
a felvételre. Ilyen esetben a videó zajának csökkentése érdekében használja
a (külön megvásárolható) DM-E1 irányított sztereó mikrofont.
zz A Servo AF használata videóhoz nagyítás vagy nagyított nézet használata
közben szünetel.
zz Videorögzítés közben, ha a téma közeledik vagy távolodik, illetve
a fényképezőgépet vízszintesen vagy függőlegesen mozgatja (pásztázás),
a rögzített kép rövid időre kiterjedhet vagy összehúzódhat (változás állhat be
a kép nagyításában).
272
Servo AF használata videóhoz
Servo AF használata videóhoz – követési érzékenység
A követési érzékenységet állíthatja be (egy és hét között), amely azokban
az esetekben érzékelhető reakcióidőt jelenti, amikor a téma eltávolodik az
AF-ponttól a Servo AF videóhoz funkció használata esetén, amikor zavaró
objektumok haladnak el az AF-pontok előtt vagy amikor pásztázást végez.
a [z: Servo AF
1Válassza
h.videóhoz köv.érz] lehetőséget.
zz Gyenge: –3/–2/–1
Ezzel a beállítással a fényképezőgép
kisebb eséllyel kezd el másik témát
követni, amikor a fő téma eltávolodik az
AF-ponttól. Minél közelebb van a beállítás
a mínusz (–) jelhez, annál kisebb az
esély arra, hogy a fényképezőgép másik
témát kezdjen követni. Akkor hatékony,
ha meg szeretné akadályozni, hogy az
AF‑pontok hirtelen elkezdjenek követni
egy nem kívánt témát a pásztázás során,
vagy akkor, ha valami kitakarja a témát
az AF-pont elől.
Érzékeny: +1/+2/+3
Ezzel a beállítással a fényképezőgép gyorsabban reagál az AF‑pontokat
lefedő témák követésekor. Minél közelebb van a beállítás a (+) jelhez,
annál érzékenyebb a fényképezőgép. Akkor hasznos, ha olyan témát
szeretne követni, amelynek fényképezőgéphez viszonyított távolsága
változik, illetve ha gyorsan szeretne másik témára fókuszálni.
zz Akkor érthető el, amikor a [z: Servo AF videóhoz] beállítása [Engedélyezés],
és az [z: AF-módszer] beállítása [1 AF-pont].
zz Amikor az [z: AF-módszer] beállítása [1 AF-pont], a működés olyan,
mint ha a fényképezőgépet a [0] beállítással használná.
273
Servo AF használata videóhoz
Servo AF használata videóhoz – sebesség
Beállíthatja a Servo AF használata videóhoz funkció AF-sebességét
és működési feltételeit.
A funkció akkor engedélyezett, ha a videofelvétel közbeni lassú
fókuszátmenetet* támogató objektívet használ.
a [z: Servo AF h.
1Válassza
videóhoz seb.] lehetőséget.
zz Ha aktív:
A [Mindig bekapcs.] beállítás
megadásával mindig az AF sebesség
érvényesül a videofelvételeknél
(a videofelvétel előtt és közben).
A [Felvétel közben] beállítással pedig
az AF sebesség csak videók felvétele
közben érvényesül.
zz AF sebessége:
A kívánt hatás eléréséhez az
AF‑beállítás (fókuszátmenet) sebessége
a normál sebességtől (0) a lassúig
hét, illetve gyors sebességnél két
szintre állítható a videokészítés kívánt
effektjének elérése érdekében.
* A videofelvétel közbeni lassú fókuszátmenetet támogató
objektívek
A 2009-ben és azóta gyártott USM és STM objektívek kompatibilisek.
Részletekért tekintse meg a Canon webhelyét.
274
Servo AF használata videóhoz
zz Bizonyos objektívek esetén a sebesség akkor se változik, ha módosítja
az AF sebességét.
zz Akkor érthető el, amikor a [z: Servo AF videóhoz] beállítása [Engedélyezés],
és az [z: AF-módszer] beállítása [1 AF-pont].
zz Amikor az [z: AF-módszer] beállítása [1 AF-pont], a működés olyan,
mint ha az [AF sebesség] beállítása [Normál (0)] lenne.
zz A [z: Servo AF h. videóhoz seb.] lehetőségtől jobbra látható csillag azt jelzi,
hogy az alapértelmezett beállítás módosítva lett.
275
Egyéb menüfunkciók
[z1]
zz Objektívtorzítás korrekciója
Beállíthatja, hogy a készülék a videók készítése közben korrigálja
a peremsötétedés és a kromatikus aberráció negatív hatásait.
Az objektívtorzítás korrekciójával kapcsolatos további információkért
lásd: =128.
zz Felvételek készítése távvezérléssel
Az [Enged] beállítás esetén a videofelvétel elindítható és leállítható
a BR-E1 vezeték nélküli távvezérlővel is (külön kapható). Először párosítsa
a BR-E1 vezeték nélküli távvezérlőt a fényképezőgéppel (=446).
BR-E1 vezeték nélküli távvezérlő
A normál videófelvételhez állítsa a BR-E1 zárkioldás-időzítési/videofelvételi
kapcsolót <k> állásba, majd nyomja meg a kioldógombot.
A time-lapse videók készítésével kapcsolatos további információkért
lásd: =260.
276
Egyéb menüfunkciók
[z2]
zz k ISO-érzékenység beállításai
ISO-érzékenységM
[M] üzemmódban az ISO-érzékenység manuálisan is beállítható.
Az Automatikus ISO beállítás is kiválasztható.
ISO-érzékenységtartomány
Videofelvétel esetén Ön állíthatja be a kézi ISO-érzékenység
tartományát (az alsó és a felső határértéket).
Auto. maximum
Beállíthatja az Auto. ISO maximális értékét videófelvétel esetén [k]
módban, illetve [M] módban Auto. ISO esetén.
aAuto. maximum
Beállíthatja az Auto. ISO maximális értékét Time-lapse videófelvétel
esetén [k] módban, illetve [M] módban Auto. ISO esetén.
zz Az ISO 25600 videofelvételhez egy kiterjesztett ISO-érzékenység (a [H] jelöli).
zz Csúcsfény árnyalat elsőbbség
A videofelvételek készítése közben csökkentheti a világos területek
túlexponált részét. A csúcsfényárnyalat-elsőbbség funkcióval kapcsolatos
további információkért lásd: =150.
zz Videofelvételek készítése esetén a [Speciális] beállítás nem használható
(nem jelenik meg) a[z: Csúcsfény árnyalat elsőbbség] beállítás
alkalmazása esetén.
277
Egyéb menüfunkciók
[z5]
zz HDMI-információk megjelenítése
Konfigurálhatja az információk
megjelenítést a HDMI-kábelen történő
képkimenetnél.
Adatokkal
A felvételi adatok, az AF-pontok és a további információk a másik,
HDMI-n keresztül csatlakoztatott eszközön jelennek meg.
Vegye figyelembe, hogy kikapcsol a fényképezőgép képernyője.
A rögzített videók a kártyára kerülnek.
Tiszta / H kimenet
A HDMI-kimenet kizárólag 4K videókra vonatkozik. A felvételi
adatok és az AF-pontok is megjelennek a fényképezőgépen,
de nem kerül rögzítésre kép a kártyán. Vegye figyelembe,
hogy a Wi-Fi-kommunikáció nem érhető el.
Tiszta / L kimenet
A HDMI-kimenet kizárólag Full HD-videókra vonatkozik. A felvételi
adatok és az AF-pontok is megjelennek a fényképezőgépen,
de nem kerül rögzítésre kép a kártyán. Vegye figyelembe,
hogy a Wi-Fi-kommunikáció nem érhető el.
278
Egyéb menüfunkciók
[z6]
zz k Automatikus lassúzár
Ez a funkció rossz fényviszonyok mellett
automatikusan lelassítja a záridőt,
így a [Tilt] beállításnál világosabb videókat
készíthet vele.
Akkor érvényes, ha a videó felvételi
méretének képfrekvenciája 8 vagy 7.
Tilt
Lehetővé teszi, hogy simább, természetesebb mozgással rögzítse
a videókat, amelyekre a téma bemozdulása is kevésbé hat,
mintha az [Enged] értéket választaná. Ne feledje, hogy gyenge
fényviszonyok között sötétebbek lehetnek a videók, mintha az [Enged]
értéket használná.
Enged
Gyenge fényviszonyok mellett automatikusan 1/30 mp. (NTSC) vagy
1/25 mp. (PAL) értékre korlátozza a záridőt, így lehetővé teszi, hogy
világosabb videókat készítsen, mintha a [Tilt] beállítást használná.
zz Javasoljuk, hogy ha gyenge fényviszonyok mellett rögzít mozgó témát vagy
szellemképek, például fénynyomok jelennek meg, válassz a [Tilt] beállítást.
279
A videofelvétellel kapcsolatos általános
figyelmeztetések
Piros [E] belső hőmérsékletre figyelmeztető ikon
zz Ha a fényképezőgép belső hőmérséklete a huzamosabb ideig tartó
videofelvétel vagy a környezet magas hőmérséklete következtében megnő,
piros [E] ikon jelenik meg.
zz A piros [E] ikon arra figyelmeztet, hogy a videofelvétel hamarosan
automatikusan befejeződik. Ilyenkor addig nem tud új felvételt készíteni,
amíg a fényképezőgép belső hőmérséklete nem csökken. Kapcsolja ki
a tápellátást, és pihentesse egy kis ideig a fényképezőgépet.
zz Ha magas hőmérsékleten huzamosabb ideig videofelvételt készít, a [E]
ikon hamarabb megjelenik. Ha nem készít felvételt, mindig kapcsolja ki
a fényképezőgépet.
zz Ha a kijelzőn megjelenik az [F], akkor tekintse meg az =565 részt.
Rögzítés és képminőség
zz A képstabilizátor mindig aktív – még akkor is, ha az exponálógomb nincs
félig lenyomva –, amennyiben EF-M objektívet használ, és az [IS üzemmód]
beállítása az [z: IS beállításai] részben [Engedélyezés], valamint ha
EF vagy EF-S objektívet használ, és az objektív képstabilizátorát <1>
értékre állítja. Az Image Stabilizer (Képstabilizátor) fogyasztja az akkumulátor
energiáját, így a felvételi körülmények alapján csökkenhet a teljes videofelvételi
idő. Ha nincs szükség az Image Stabilizer (Képstabilizátor) funkció
használatára (például állvány használata esetén), javasoljuk, hogy állítsa
az IS kapcsolót <2> állásba.
zz Ha automatikus expozícióval készít videót, és a fényerő megváltozik,
elképzelhető, hogy úgy látszik, mintha a videó egy rövid időre leállna.
Ilyen esetekben kézi expozícióval készítse a videofelvételt.
zz Ha rendkívül erős fényű fényforrás van a képen, a világos terület elsötétedhet
a képernyőn. A videó szinte pontosan úgy kerül felvételre, ahogyan az
a képernyőn látható.
zz Képzaj és rendellenes színek fordulhatnak elő nagy ISO-érzékenység mellett
történő felvételkészítés, magas hőmérséklet, alacsony rekeszérték vagy
kevés fény esetén. A videó szinte pontosan úgy kerül felvételre, ahogyan
az a képernyőn látható, kivéve a time-lapse videókat.
zz Ha más eszközökkel játszik le videót, rosszabb lehet a kép- és hangminőség,
és előfordulhat, hogy a videót nem lehet lejátszani (ez még akkor is
előfordulhat, ha az adott eszköz támogatja az MP4 formátumot).
280
A videofelvétellel kapcsolatos általános figyelmeztetések
Rögzítés és képminőség
zz Alacsony írási sebességű kártya használata esetén
a videofelvétel készítése közben a képernyő jobb oldalán
egy jelző jelenhet meg. Ez azt jelzi, hogy mennyi adatot
nem írt még fel a kártyára (a belső puffermemória
maradék kapacitása). Minél lassúbb a kártya, annál
(1)
gyorsabban emelkedik a jelző. Ha a jelző (1) minden
szintje megtelt, a videofelvétel automatikusan leáll.
zz Nagy írási sebességű kártya esetén vagy nem jelenik meg a kijelző, vagy
(ha megjelenik), alig mozdul ki felfelé a szintjelzés. Először készítsen néhány
próbafelvételt, hogy megállapítsa, elég gyorsan írható-e a kártya.
zz Ha a kijelzés szerint a kártya megtelt, és a videofelvétel automatikusan leáll,
előfordulhat, hogy a videó végén a hangrögzítés nem lesz megfelelő.
zz Ha a kártya írási sebessége (a töredezettség miatt) csökken, és megjelenik
az ennek megfelelő kijelzés, a kártya formázása növelheti az írási sebességet.
Audiora vonatkozó korlátozások
zz Hanggal rendelkező videók felvételekor a következő korlátozások érvényesek:
yyKb. az utolsó két kockától a készülék nem rögzít hangot.
yyElőfordulhat, hogy videók Windows rendszeren történő lejátszása esetén
a kép és a hang némileg elcsúszik.
281
282
Fényképezés vakuval
Ebben a fejezetben bemutatjuk a beépített vakuval vagy egy külső
vakuval (EL/EX Speedlites) való fényképezés módját.
zz Videofelvétel közben nem lehet használni a vakut.
zz Vakuval való fényképezéskor az AEB nem elérhető.
283
Fényképezés a beépített vakuval
A beépített vaku használata akkor javasolt, amikor a [I] ikon látható
a képernyőn, mert ez esetben a nappali felvételek témái rendelkeznek
háttérfénnyel; vagy amikor kevés fénynél szeretne felvételt készíteni.
a <I> kart a beépített
1Használja
vaku kinyitásához.
le félig az exponálógombot.
2zNyomja
z Erősítse meg a [I] ikon megjelenését
a képernyőn.
el a képet.
3zKészítse
z A beépített vaku a [Vaku villantás]
beállítások alapján villan fel (=290).
zz A beépített vaku behúzásához, tolja
vissza az ujjával, amíg be nem kattan
a helyére.
A beépített vaku körülbelüli hatótávolsága
(Maximális körülbelüli hatótávolság méterben)
EF-M15-45mm f/3.5-6.3 IS STM
ISO-érzékenység
(=143)
Nagylátószögú állás
f/3.5
f/6.3
400
2.6 / 8.6
1.5 / 4.8
3200
7.4 / 24.4
4.1 / 13.6
Teleobjektív állás
* Elképzelhető, hogy nem érhető el normál expozíció távoli témák fényképezésekor
magas ISO-érzékenység mellett, vagy bizonyos körülmények között.
284
Fényképezés a beépített vakuval
Záridő és rekeszérték vakuval történő fényképezés esetén
Felvételi mód
d
s
f
4
Záridő
Automatikus (1/200–30 mp.)*
Kézi (1/200–30 sec.)
Rekesznyílás
értéke
Automatikus
beállítás
Automatikus
beállítás
Automatikus (1/200–30 mp.)*
Manuális beállítás
Kézi (1/200–30 sec.)
Manuális beállítás
* Ha a [Hosszú szink.] [z: Vakuvezérlés] beállítás értéke [1/200-30 mp automatikus].
zz Kizárólag teljesen kinyitott állapotban használja a beépített vakut.
zz A képek alja sötét lehet, ha a beépített vakuból érkező fényt eltakarja
a napellenző vagy egy olyan tárgy, amely túlságosan közel van.
zz Ha telefotó vagy nagy átmérőjű objektívek használatakor sötét lesz a képek alja,
fontolja meg egy külső Speedlite vaku (külön kapható =300) használatát.
Vaku használata esetén <f> módban
A vaku fényerő beállítása automatikusan történik a megadott rekeszértéknek
megfelelő vakuexpozíció biztosítása érdekében.
Gyenge megvilágítás esetén a főtéma automatikus vaku fénymérést kap,
a háttér pedig hosszú záridőt, így biztosítva normál expozíciót mind a téma,
mint a háttér számára. Állvány használata ajánlott.
285
Fényképezés a beépített vakuval
Vaku expozíciókompenzációM
Mint ahogy az expozíciókompenzáció is, úgy a beépített vaku fényereje
is állítható.
1Nyomja meg az <D> gombot.
2Nyomja meg a <M> gombot.
az [2exp. komp.]
3Válassza
lehetőséget.
meg a kompenzáció értékét.
4zAdja
z A vakuexpozíció világosabbra
állításához állítsa a kompenzáció
mértékét a [Világ.abb] érték
felé (pozitív kompenzáció), vagy
a sötétebbre állításához állítsa
a [Sötétebb] érték felé (negatív
kompenzáció).
zz A felvételkészítés befejezése után
kövesse az 1–4. lépést a kompenzáció
mértékének nullára állításához.
286
Fényképezés a beépített vakuval
zz Amikor a [z: Auto megvil. optimalizálás] (=149) beállítása nem [Tilt],
a kép a negatív kompenzáció ellenére is világosabb lehet.
zz Az expozíciókompenzáció mértéke még akkor is érvényben marad,
ha a tápkapcsolót <2> állásba kapcsolja.
zz A vaku expozíciókompenzációt beállíthatja a [Beép. vaku funkc.beáll.]
elemnél a [z: Vakuvezérlés] pontban (=292).
zz A fényképezőgéppel is beállíthatja a külső Speedlite vaku
expozíciókompenzációt ugyanolyan módon, mint a beépített vaku esetén.
FE-rögzítésM
Az FE (vakuexpozíció) rögzítéssel való fényképezés megfelelő
vakuexpozíciót biztosít a témát körülvevő terület számára.
a <I> kart a beépített
1Használja
vaku kinyitásához.
le félig a exponálógombot.
2zNyomja
z Félig nyomja le az exponálógombot,
és erősítse meg a [I] ikon megjelenését
a képernyőn.
287
Fényképezés a beépített vakuval
meg az <A> gombot (8).
3zNyomja
z Állítsa a témát a képernyő közepére,
majd nyomja meg a <A> gombot.
zz A vaku elővillanást végez, és rögzíti
a szükséges fényerőszintet.
zz A [d] villog.
zz Amikor megnyomja a <A>
gombot, a vaku elővillanást végez,
és a fényképezéshez szükséges vaku
fényerő rögzítésre kerül.
el a képet.
4zKészítse
z Komponálja meg a képet, majd nyomja
le teljesen az exponálógombot.
zz A [D] ikon villog, ha a téma túl messze van, és a felvétel túl sötét lenne.
Menjen közelebb a témához, és ismételje meg a 2–4. lépést.
288
Vaku funkcióbeállítások
A beépített vaku vagy a külső EL/EX Speedlites sorozat vaku
a fényképezőgép menüképernyőin állítható be.
A külső Speedlites beállításának megkezdése előtt csatlakoztassa
a Speedlite vakut, és kapcsolja be.
A külső Speedlite eszköz funkcióinak részletes leírását illetően lásd
a Speedlite kezelési kézikönyvét.
a [z: Vakuvezérlés]
1Válassza
lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
289
Vaku funkcióbeállítások
Vakuvillantás
Állítsa [a] értékre a vaku villanásának
automatikus elvégzéséhez
a felvételkészítési körülményeknek
megfelelően.
Állítsa [D] értékre a vaku mindenkori
felvillanásához fényképezéskor.
Állítsa [b] értékre a vaku felvillanásának
letiltásához.
E-TTL II vaku fénymérésM
Normál vakuexpozíciók esetén a beállítás
legyen [Kiértékelő]. Az [Átlagoló]
beállítás megadása esetén a rendszer
az egész mért terület közepére átlagolja
a vakuexpozíciót.
Vörösszemhatás-csökkentés
Az [Enged] értékre állítással csökkenti
a vörösszemhatást azáltal, hogy világítani
kezd a vörösszemhatás-csökkentés
lámpája a vaku villanása előtt.
290
Vaku funkcióbeállítások
Hosszú szinkronM
Az <f> rekesz-előválasztásos AE és
a <d> Programautomatika üzemmódokban
beállíthatja a vakuval való fényképezéshez
használandó vakuszinkronidőt.
zz [
] 1/200-30 mp automatikus
zz [
] 1/200-1/60 mp automatikus
zz [
] 1/200 mp (rögzített)
A vakuszinkronidő automatikus beállítása 1/200 mp és 30 mp
között, a téma fényerejének megfelelően. A lassú szinkronos
fényképezést bizonyos felvételkészítési feltételek mellett, különösen
rossz fényviszonyok között használják. Ebben a módban a készülék
automatikusan csökkenti a záridőt.
Megakadályozza, hogy rossz fényviszonyok esetén a fényképezőgép
automatikusan hosszú záridőt állítson be. Ez hatékonyan csökkenti
a tárgy életlenségét és a fényképezőgép bemozdulását. A vakuval
helyesen exponált tárgy körüli háttér azonban sötét lehet.
A vakuszinkron zárideje 1/200 másodperc értéken rögzített.
Ez hatékonyabban akadályozza meg a téma életlenségét és
a fényképezőgép rázkódását, mint az [1/200-1/60 mp automatikus]
beállítás. Ugyanakkor gyenge fényviszonyok mellett a téma háttere
sötétebb lesz, mint az [1/200-1/60 mp automatikus] beállítás
használata esetén.
zz Ha <f> vagy <d> üzemmódban szeretné használni a hosszú szinkron
funkciót, válassza az [1/200-30 mp automatikus] beállítást.
291
Vaku funkcióbeállítások
Beépített vakufunkció-beállításokM
zz Vaku üzemmód
[E-TTL II] értékre állítással E-TTL II/
E-TTL teljesen automatikus vaku módban
fényképezhet.
[Kézi vaku] értékre állítással kézileg
állíthatja be az Önnek megfelelő
vaku fényerőt.
Elérhető <s>, <f>, <a>
és <t> módban.
292
Vaku funkcióbeállítások
zz Zár szinkronizálása
Ennél a beállításnál normál esetben
az [1. redőny] lehetőséget válassza,
így a vaku az expozíció megkezdése
után azonnal villan.
Állítsa [2. redőny] értékre, és használjon
hosszú záridőt a természetes megjelenésű
felvételhez mozgó nyomokról, például
autók fényszóróinak fényképezéséhez.
zz A második redőnyre történő szinkronizáláskor állítsa a záridőt 1/80 mp.
vagy lassabb értékre. Amennyiben a záridő 1/100 mp. vagy ennél rövidebb,
a fényképezőgép automatikusan az első redőny szinkronizálását használja,
akkor is, ha a [2. redőny] van kiválasztva.
zz Vaku exp.komp.
Mint ahogy az expozíciókompenzáció is,
úgy a beépített vaku fényereje is állítható
(=286).
293
Vaku funkcióbeállítások
Külső vakufunkció-beállításokM
A megjelenített információk köre, helye, valamint az elérhető lehetőségek
a Speedlite vaku típusától, az egyedi funkcióbeállításoktól, a vaku
üzemmódjától és más tényezőktől függnek. A funkciókkal kapcsolatos
részleteket lásd a vakuegység használati útmutatójában.
Példa a kijelzőre
(2)
(1)
(3)
(4)
(6)
(5)
(1)
(2)
Vaku mód
Vezeték nélküli funkciók/
Villanási arány vezérlése
Vaku zoom (a vaku hatóterülete)
(3)
(4)
(5)
(6)
Zár szinkronizálása
Vaku exp.komp.
Vaku-expozíciósorozat
zz Ha a vaku-funkcióbeállításokkal nem kompatibilis EX sorozatú Speedlite vakut
használ, csak korlátozott funkciók érhetők el.
294
Vaku funkcióbeállítások
zz Vaku üzemmód
Kiválaszthatja a kívánt vakus felvételkészítésnek megfelelő vakumódot.
Az [E-TTL II] az EL-/EX-sorozatú Speedlite
vakuk automata vakus felvételkészítéshez
használt normál üzemmódja.
A [Kézi vaku] módban Ön adhatja meg
a Speedlite [Vaku fényerő] beállítását.
A [CSP] (folyamatos felvétel elővál. mód) kompatibilis, külső Speedlite
vaku használata esetén érhető el. E mód használata esetén a készülék
automatikusan egy lépéssel csökkenti a vakufényerőt és egy lépéssel növeli
az ISO-érzékenységet. Ez folyamatos felvétel esetén hasznos, és segít
meghosszabbítani a vaku akkumulátorának üzemidejét.
Az egyéb vakumódokról a vonatkozó vakuüzemmódot támogató Speedlite
vakuk kezelési kézikönyvében olvashat részletesebben.
zz Ha a [CSP] beállítást használja <s> vagy <a> módban, és a vakuval
történő fényképezés túlexponált képeket eredményez, módosítsa szükség
szerint az expozíciókompenzációt (=140).
zz Az ISO-érzékenység [Autom.] beállításához válassza az [CSP] lehetőséget.
295
Vaku funkcióbeállítások
zz Vezeték nélküli funkciók
Rádió- vagy optikai vezeték nélküli átvitelt
használhat, ha több vezeték nélküli
vakufénnyel szeretne fényképezni.
A vezeték nélküli vaku használatával
kapcsolatos részletekért tekintse meg
egy vezeték nélküli vakus felvételkészítés
funkciót támogató Speedlite eszköz
kezelési kézikönyvét.
zz Villanási arány vezérlése
Makrovaku használatával Ön állíthatja be
a villanási arány vezérlését.
A vakuarány szabályozásával kapcsolatos
részletekért tekintse meg a makrovaku
kezelési kézikönyvét.
zz Vaku zoom (a vaku hatóterülete)
Zooming funkciós vakufejjel rendelkező
Speedlite vakuknál beállítható a vaku
hatóterülete.
296
Vaku funkcióbeállítások
zz Zár szinkronizálása
Ennél a beállításnál normál esetben az [Első redőny szinkronizálása]
lehetőséget válassza, így a vaku az expozíció megkezdése után
azonnal villan.
Állítsa [Második redőny szinkronizálása] értékre, és használjon hosszú
záridőt a természetes megjelenésű felvételhez mozgó nyomokról, például
autók fényszóróinak fényképezéséhez.
Állítsa [Gyors szinkronizálás] értékre vakuval való fényképezéshez
a maximális vakuszinkronizálási záridőnél rövidebb záridővel. Ez akkor
lehet hasznos, ha például nyitott rekesszel szeretne fényképezni <f>
módban elmosódott háttértémákkal kültéren napközben.
zz A második redőnyre történő szinkronizáláskor állítsa a záridőt 1/80 mp.
vagy lassabb értékre. Amennyiben a záridő 1/100 mp. vagy ennél rövidebb,
a fényképezőgép automatikusan az első redőny szinkronizálását alkalmazza,
akkor is, ha a [Második redőny szinkronizálása] van kiválasztva.
zz Vaku expozíciókompenzáció
Mint ahogy az expozíciókompenzáció
is, úgy a külső Speedlite vaku fényereje
is állítható.
zz Ha a Speedlite vakuval már beállította a vaku-expozíciókompenzációt,
a fényképezőgéppel nem állíthatja azt be. Ne feledje, hogy ha Speedlite
beállítása felülbírálja a fényképezőgépét, ha mindkettő egyidejűleg ki
van választva.
297
Vaku funkcióbeállítások
zz Vaku-expozíciósorozat
A vaku-expozíciósorozattal (FEB)
rendelkező külső Speedlite vakuk képesek
automatikusan módosítani a külső vaku
fényerejét, amikor három felvétel készül
egyszerre.
Külső vaku egyéni funkcióbeállításai
A külső Speedlite vaku egyedi funkcióinak
részletes leírását illetően lásd a Speedlite
kezelési kézikönyvét.
zz Ha EL-/EX-sorozatú Speedlite vaku használata esetén a [Vakumérési mód]
egyedi funkciónál a [TTL vakumérés] (automatikus vaku) beállítást adja meg,
a Speedlite vaku mindig maximális teljesítménnyel villan.
zz A külső Speedlite vaku egyéni funkciói (P.Fn) nem állíthatók be és nem
törölhetők a fényképezőgép [z: Külső vaku C.Fn beállítása] képernyőjéről.
Ezeket közvetlenül a külső Speedlite vakuban adhatja meg.
298
Vaku funkcióbeállítások
A vaku funkcióbeállítások törlése/vaku C.Fn beállításaiM
a [Beáll. törlése]
1Válassza
lehetőséget.
ki a törölni kívánt
2Válassza
beállításokat.
zz Válassza a [Beép. vaku beáll. törl.],
a [Külső vaku beáll. törl.] vagy a [Külső
vaku C.Fn beáll. töröl] lehetőséget.
zz A megerősítést kérő párbeszédpanelen
válassza az [OK] lehetőséget.
Az Egyedi vakufunkciók vakubeállításai
mind törlődnek.
299
Fényképezés külső Speedlite vakuval
EL-/EX-sorozatú Speedlite vakuk EOS fényképezőgépekhez
A fényképezőgép támogatja az EL-/EX-sorozatú Speedlite vakuk
(külön kapható) összes funkcióját használó fényképezést vakuval.
A kezelési eljárásokért olvassa el az EL-/EX-sorozatú Speedlite vaku
kezelési kézikönyvét.
A nem az EL/EX sorozathoz tartozó Canon Speedlite vakuk
zz A-TTL vagy TTL automata vakuüzemmódba állított EZ-/E-/EG-/ML-/
TL-sorozatú Speedlite vaku esetén a vaku csak maximális fényerővel
működtethető.
Állítsa a fényképezőgép felvételi módját a <a> vagy <f> értékre,
és állítsa be a rekeszértéket a fényképezés előtt.
zz Kézi vaku üzemmóddal rendelkező Speedlite használata esetén kézi
vaku módban fényképezzen.
Nem Canon gyártmányú vakuegységek
Szinkronizálási sebesség
A fényképezőgép kompakt, nem Canon gyártmányú vakuegységekkel
legfeljebb 1/200 másodperc záridővel szinkronizál. Nagy stúdióvakuk esetén
a vakuvillanás időtartama hosszabb, mint a kompakt vakuegységeknél,
pontos értéke típusonként változó. Felvételkészítés előtt ellenőrizze,
hogy a készülék megfelelően elvégzi-e a vaku szinkronizálását: ehhez
készítsen próbafelvételeket kb. 1/60 mp és 1/30 mp közötti szinkronizálási
sebességgel.
zz Külső Speedlite vaku csatlakoztatása előtt zárja be a beépített vakut.
zz Ha külső Speedlite vakuval fényképez, állítsa a [z: Zármód] értékét
nem [Elektronikus] értékre (=186).
zz Ha a fényképezőgépet másik márkához készült vakuval vagy vakutartozékkal
használja, akkor elképzelhető, hogy a fényképezőgép nem fog megfelelően
működni, sőt akár hibák is előfordulhatnak.
zz Ne csatlakoztasson nagyfeszültségű vakuegységet a fényképezőgép
vakupapucsához. Elképzelhető, hogy a vaku ebben az esetben nem
fog villanni.
300
Lejátszás
Ez a fejezet az állóképek és videók megjelenítésével kapcsolatos
témákat, valamint a Megjelenítés ([x]) lapon elérhető
beállításokra vonatkozó tudnivalókat tartalmazza.
zz Elképzelhető, hogy a más fényképezőgéppel készített képek,
illetve a számítógépen szerkesztett vagy átnevezett képek nem
jeleníthetők meg vagy nem választhatók ki a fényképezőgépen.
zz Megjelenhetnek azok a képek, amelyekre bizonyos lejátszási
funkciók nem alkalmazhatók.
301
Lapfülek: Lejátszás
zz Lejátszás 1
=323
=326
=327
=331
=335
=338
zz Lejátszás 2
=341
=347
=349
=350
=351
=354
=356
zz Lejátszás 3
=358
=361
=363
=365
zz [3: RAW képek feldolgozása] és [3: RAW-feldolg. gyorsvezérlés] nem
jelennek meg Alap zóna módban.
302
Lapfülek: Lejátszás
zz Lejátszás 4
=367
=369
=370
=371
=372
=373
303
Kép lejátszás
Egyképes megjelenítés
meg a képet.
1zJelenítse
z Nyomja meg a <x> gombot.
ki egy képet.
2zVálasszon
z Az újabb képek megjelenítéséhez
nyomja meg a <Z> gombot,
míg a régebbi képek megjelenítéséhez
nyomja meg a <Y> gombot.
zz Az <B> gomb minden
megnyomásával más információ jelenik
meg a képernyőn.
Nincsenek
információk
Alapvető információk
megjelenítése
Felvételkészítési adatok
kijelzése
ki a kép lejátszásból.
3zLépjen
z A képmegjelenítésből való kilépéshez
nyomja meg a <x> gombot.
304
Kép lejátszás
Fénykép-információ megjelenítése
A Fénykép-információ képernyőn a <B> gombbal válthat a megjelenített
információk között. A megjelenített információkat a [x: Lejátszási adatok
kijelzése] (=367) menüpontban testre is szabhatja.
305
Kép lejátszás
Érintésvezérelt lejátszás
A megjelenítést a fényképezőgép érintőképernyős kijelzőjével is vezérelheti.
A fényképezőgép az okostelefonokon és más hasonló eszközökön
használt érintéses műveleteket támogatja. Az érintésvezérelt lejátszás
előkészítéséhez először nyomja meg a <x> gombot.
Képek tallózásának
Ugrásmegjelenítés
Indexképes megjelenítés
Nagyított nézet
zz Ujjával duplán koppintva is elvégezheti a képek nagyítását.
306
Nagyított kép megjelenítése
A rögzített képeket kinagyíthatja a fényképezőgép képernyőjén.
fel a képet.
1zNagyítsa
z Fordítsa el az <5> tárcsát
nagyított nézethez vagy indexképes
megjelenítéshez. Nagyított nézetben
a nagyított terület (1) pozíciója
a képernyő jobb alsó sarkában
jelenik meg.
(1)
a képen.
2zGörgessen
z A képen a <V> nyílgombokkal
görgethet függőleges és vízszintes
irányban.
307
Indexképes megjelenítés (Több kép
megjelenítése)
át az indexképes
1Kapcsoljon
megjelenítésre.
zz A kép lejátszása közben fordítsa el az
<5> tárcsát az óramutató járásával
ellentétes irányban.
zz Megjelenik a 4 indexképes ábrázolás.
A kiválasztott kép narancssárga
keretben jelenik meg.
Ha az óramutató járásával ellentétes
irányba tovább forgatja az <5>
tárcsát, a képernyő 9, 36, majd 100 kép
megjelenítésére vált.
Ha a másik irányba forgatja a tárcsát,
a képernyő 100, 36, 9, 4 majd egyetlen
kép megjelenítésére vált.
B
B
B
B
ki egy képet.
2zVálasszon
z A <V> nyílgombokkal mozgathatja
a narancssárga keretet a képek
kiválasztásához.
zz Nyomja meg a <0> gombot
indexképes megjelenítés esetén
a kiválasztott kép megjelenítéséhez.
308
Videolejátszás
meg a képet.
1zJelenítse
z Nyomja meg a <x> gombot.
ki egy videót.
2zVálasszon
z A <Y> <Z> gombokkal válassza
ki a lejátszani kívánt videót.
zz Egyképes megjelenítés közben a bal
felső sarokban megjelenő [s1] ikon
jelöli a videofelvételeket.
zz Indexképes megjelenítésnél az indexkép
bal oldalán lévő perforációk jelölik
a videofelvételeket. Mivel a filmek
nem játszhatók le indexképes
megjelenítésből, a <0> gombbal
váltson át egyképes megjelenítésre.
egyképes megjelenítésben
3Az
nyomja meg a <0> gombot.
309
Videolejátszás
videó lejátszásához nyomja
4Ameg
a <0> gombot.
zz Elindul a videó lejátszása.
zz A lejátszás szüneteltetéséhez
és a videolejátszási panel
megjelenítéséhez nyomja meg a <0>
gombot. A diavetítés folytatásához
nyomja meg ismét a gombot.
zz A hangerő a videolejátszás közben
a <W> <X> gombokkal állítható be.
(1)
(1)
310
Hangszóró
Videolejátszás
Videolejátszási panel
Elem
Lejátszási műveletek
7 Lejátszás
A <0> gomb megnyomásával válthat a lejátszás
és leállítás között.
8 Lassítás
A lassított lejátszás sebességét a <Y> <Z> gombokkal
módosíthatja. A lassított lejátszás sebessége a képernyő
jobb felső részén látható.
T Ugrás vissza
Amikor megnyomja a <0> gombot, a lejátszás visszaugrik
kb. 4 másodpercet.
3 Előző kocka
Amikor megnyomja a <0> gombot, a fényképezőgép
megjeleníti az előző kockát. Ha nyomva tartja a <0>
gombot, azzal visszatekerheti a videót.
6 Következő kocka
Amikor megnyomja a <0> gombot, a fényképezőgép
kockáról kockára lejátssza a videót. Ha nyomva tartja
a <0> gombot, gyorsan előretekeri a videót.
v Ugrás előre
Amikor megnyomja a <0> gombot, a lejátszás előreugrik
kb. 4 másodpercet.
X Szerkesztés
I Képkocka
mentése
y Háttérzene
mm’ ss”
Hangerő
Megjeleníti a szerkesztési képernyőt (=313).
4K és 4K time-lapse videók lejátszása esetén érhető
el. A funkció segítségével az aktuális képkockát
JPEG‑formátumú állóképként mentheti (=315).
A videót a kiválasztott háttérzenével játssza le (=353).
Megjelenítési pozíció
Lejátszási idő (perc:másodperc)
A <W> <X> gombokkal állíthatja be a hangszóró hangerejét
(=309).
311
Videolejátszás
Videolejátszási panel (Videopillanatkép-albumok és
összefoglaló videók)
Elem
7 Lejátszás
8 Lassítás
T Előző klip
3 Előző kocka
Lejátszási műveletek
A <0> gomb megnyomásával válthat a lejátszás
és leállítás között.
A lassított lejátszás sebességét a <Y> <Z> gombokkal
módosíthatja. A lassított lejátszás sebessége a képernyő
jobb felső részén látható.
Megjeleníti az album előző klipjének vagy videó
pillanatképének első kockáját.
Amikor megnyomja a <0> gombot, a fényképezőgép
megjeleníti az előző kockát. Ha nyomva tartja a <0>
gombot, azzal visszatekerheti a videót.
L Klip törlése
Amikor megnyomja a <0> gombot, a fényképezőgép
kockáról kockára lejátssza a videót. Ha nyomva tartja
a <0> gombot, gyorsan előretekeri a videót.
Megjeleníti az album következő klipjének vagy videó
pillanatképének első kockáját.
Törli az aktuális klipet vagy videó pillanatképet.
X Szerkesztés
Megjeleníti a szerkesztési képernyőt (=317).
y Háttérzene
Az albumot a kiválasztott háttérzenével játssza le (=353).
Megjelenítési pozíció
Lejátszási idő (perc:másodperc)
6 Következő kocka
v Következő klip
mm’ ss”
Hangerő
A <W> <X> gombokkal állíthatja be a hangszóró hangerejét
(=309).
zz Beállíthatja a hangerőt a tv vezérlőelemeivel olyankor, amikor a fényképezőgép
tv-hez van csatlakoztatva videolejátszáshoz (=321). (A hangerő nem
állítható be a <W> <X> gombokkal.)
zz A videolejátszás leállhat, ha túl alacsony a kártya olvasási sebessége,
vagy a videofájlok hibás sérült képkockákat tartalmaznak.
zz A rendelkezésre álló videofelvételi időkkel kapcsolatos részletes információkért
lásd: =580.
312
Videók első és utolsó jelenetének kivágása
Lehetőség van a videó első és utolsó jelenetének kivágására
1 másodperces lépésekben.
a videolejátszást.
1zSzüneteltesse
z Megjelenik a videolejátszási panel.
videolejátszási panelen válassza
2Aa [X]
lehetőséget.
meg a kivágandó részt.
3zAdja
z Válassza a [U] (Kezdési pont
megadása) vagy a [V] (Végpont
megadása) lehetőséget.
zz Képkockánként történő léptetéshez
nyomja meg a <Y> <Z> gombokat.
zz Miután eldöntötte, hogy melyik részt
szeretné kivágni, nyomja meg a <0>
gombot. A megmaradó részt a képernyő
alján egy vonal jelzi.
a szerkesztett videót.
4zEllenőrizze
z Válassza a [7] lehetőséget a megvágott
videó lejátszásához.
zz A kivágott rész módosításához térjen
vissza a 3. lépéshez.
zz A szerkesztés elvetéséhez nyomja meg
a <M> gombot.
313
Videók első és utolsó jelenetének kivágása
el a képet.
5zMentse
z Válassza a [W] (1) menüpontot.
(1) (2)
zz Megjelenik a mentés képernyő.
zz Új videóként történő mentéshez
válassza az [Új fájl] lehetőséget.
Az eredeti videofájl felülírásához
válassza a [Felülírás] lehetőséget.
] (2) lehetőséget a fájl
zz Válassza a [
tömörített változatának mentéséhez.
A 4K-videókat Full HD-videókká
konvertálja a rendszer a tömörítés előtt.
zz A szerkesztett videó mentéséhez
és a videolejátszási képernyőre
való visszatéréshez a megerősítést
kérő képernyőn válassza az [OK]
lehetőséget.
zz Mivel a szerkesztés megközelítőleg 1 másodperces lépésekben történik
(a képernyő alján látható [ ] ikonnal jelölt pontnál), a videó vágásának
tényleges helye eltérő lehet az Ön által megadottól ponttól.
zz Más fényképezőgéppel készített videók nem szerkeszthetők ezen
a fényképezőgépen.
zz Amikor a fényképezőgép számítógéphez csatlakozik, nem végezhet videovágást.
zz A tömörítés és mentés nem elérhető az L6V (NTSC)
és L5V (PAL) videofelvételi méreteknél.
zz A videó pillanatképek szerkesztésével kapcsolatos további információkért lásd:
„Album létrehozása” (=351).
314
Filmkocka mentése
4K és 4K time-lapse videók esetén kb. 8,3 megapixeles (3840 × 2160)
JPEG-formátumú állóképekként mentheti a videó képkockáit. A funkció neve
„Képkocka mentése (4K állóképmentés)”.
meg a képet.
1zJelenítse
z Nyomja meg az <3> gombot.
egy 4K-s videót.
2zVálasszon
z A <Y> <Z> gombokkal válasszon
ki egy 4K vagy 4K time-lapse videót.
zz A fénykép-információs képernyőn
(=590) a 4K és 4K time-lapse
videókat egy [H] ikon jelöli.
zz Indexképes megjelenítés esetén váltson
egyképes megjelenítésre a <0>
gomb megnyomásával.
egyképes megjelenítésben
3Az
nyomja meg a <0> gombot.
a videolejátszást.
4zSzüneteltesse
z Megjelenik a videolejátszási panel.
ki a menteni kívánt
5Válassza
képkockát.
zz A videolejátszási panel segítségével
válassza ki az állóképként menteni
kívánt képkockát.
zz A videolejátszási panellel kapcsolatos
utasításkért lásd: =311.
315
Filmkocka mentése
a [I] lehetőséget.
6zVálassza
z A <Y> <Z> gombokkal válassza
ki az [I] lehetőséget.
el a képet.
7zMentse
z Az aktuális képkocka JPEG-formátumú
állóképként történő mentéséhez
válassza az [OK] lehetőséget.
ki a megjelenítendő képet.
8zVálassza
z Ellenőrizze a célmappát és a képfájl
számát.
zz Válasszon [Az eredeti videó
megtekintése] és [A kibontott állókép
megtekintése] lehetőségek közül.
zz Full HD videók, Full HD time-lapse videók, HD videók és más
fényképezőgéppel készített 4K vagy 4K time-lapse videók esetén a képkocka
mentése funkció nem használható.
316
Összefoglaló videó szerkesztése
A <D> módban rögzített egyes fejezetek (klipek) törölhetők. Legyen
körültekintő a videók törlésekor, mert a törölt videók nem állíthatók vissza.
meg a képet.
1zJelenítse
z Nyomja meg a <x> gombot.
ki egy összefoglaló videót.
2 zVálasszon
z Az <Y> <Z> gombokkal válassza
ki az összefoglaló videót.
zz Egyképes megjelenítés közben a bal
felső sarokban [sD] ikon jelöli
az összefoglaló videókat.
zz Indexképes megjelenítés esetén váltson
egyképes megjelenítésre a <0>
gomb megnyomásával.
egyképes megjelenítésben
3Az
nyomja meg a <0> gombot.
a [D] lehetőséget.
4zVálassza
z Összefoglaló videók lejátszásának
elindítása.
összefoglaló videó
5Az
szüneteltetéséhez nyomja meg
a <0> gombot.
zz Megjelenik a videolejátszási panel.
egy klipet.
6zVálasszon
z Válassza a [T] vagy [v] lehetőséget
egy klip kiválasztásához.
317
Összefoglaló videó szerkesztése
7Válassza az [L] lehetőséget.
a [OK] lehetőséget,
8Válassza
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz A klip törlődik, és megtörténik
az összefoglaló videó felülírása.
zz A videó pillanatkép-albumok szintén szerkeszthetők. Az [x: Album létrehozása]
elemmel létrehozott albumok nem szerkeszthetők.
zz A videólejátszási panel összefoglaló videókhoz való használatával kapcsolatos
további információkért lásd: „Videolejátszási panel (Videopillanatkép-albumok
és összefoglaló videók)” (=312).
318
Állókép mentése RAW-sorozatképek közül
Bármelyik képet elmentheti (JPEG- vagy RAW-képként) a RAW-sorozatkép
módban rögzített gyűjteményekből (filmek, =137).
meg a képet.
1zJelenítse
z Nyomja meg a <x> gombot.
egy videót.
2zVálasszon
z Az <Y> <Z> gombokkal válassza
ki a videofájlt.
zz Egyképes megjelenítés közben az
[si] ikon a bal felső sarokban jelöli
a videofelvételeket.
zz Indexképes megjelenítés esetén váltson
egyképes megjelenítésre a <0>
gomb megnyomásával.
egyképes megjelenítésben
3Az
nyomja meg a <0> gombot.
az [i] lehetőséget.
4zVálassza
z A videó megjelenik.
ki egy képet.
5zVálasszon
z Nyomja meg az <Y> <Z> gombokat
a menteni kívánt kép kiválasztásához.
zz A feleslegesnek ítélt részek törléséhez
a videók elejéről és végéről nyomja meg
az <X> lehetőséget.
319
Állókép mentése RAW-sorozatképek közül
6Nyomja meg a <0> gombot.
ki a menteni kívánt képet.
7zVálassza
z Nyomja meg az <Y> <Z> gombokat
a [Kibontás - JPEG] vagy [Kibontás 1] kiválasztásához.
zz A [Kibontás - JPEG] segítségével
kiválaszthatja a [Szerk. és ment.]
lehetőséget, és alkalmazhatja
a RAW‑képek feldolgozását (=341)
mentés előtt.
zz A [Kibontás - JPEG] kiválasztásakor a fényképezőgép [73] (18 megapixel)
minőségben menti a képeket.
zz A RAW-sorozatképekből mentett vagy RAW-képből feldolgozott JPEG-képek
esetén a kreatív szűrők, a képkivágás és az átméretezés nem elérhető.
320
Lejátszás tévékészüléken
A felvételeket és videókat megtekintheti TV-n, ha csatlakoztatja
a fényképezőgépet a TV-hez HDMI-kábellel (amely nem haladja meg
a 2,5 m-t, és a fényképezőgép felőli végén D-típusú terminál van).
Ha a kép nem jelenik meg a TV képernyőjén, ellenőrizze, hogy az
[5: Videorendszer] lehetőségnél a megfelelő beállítást adta-e meg:
[NTSC-hez] vagy [PAL-hoz] (a tv-készülék videorendszerétől függően)
a HDMI-kábelt
1Csatlakoztassa
a fényképezőgéphez.
zz Illessze a HDMI-kábelt a fényképezőgép
<D> csatlakozójához.
a HDMI-kábelt
2Csatlakoztassa
a tv‑készülékhez.
zz Csatlakoztassa a HDMI-kábelt
a tv‑készülék HDMI IN csatlakozójához.
be a tv-készüléket,
3Kapcsolja
majd állítsa a tv-készülék
videobemenetét a csatlakoztatott
portnak megfelelő állásba.
a fényképezőgép
4Állítsa
tápkapcsolóját <1> állásba.
meg a <x> gombot.
5zNyomja
z A kép megjelenik a tv-képernyőn.
(A fényképezőgép kijelzőjén semmi
nem látható.)
zz A képek automatikusan a csatlakoztatott
tv-készülék optimális felbontásán
jelennek meg.
321
Lejátszás tévékészüléken
zz A videó hangerejét a tv-készüléken szabályozza. A hangerő
a fényképezőgéppel nem szabályozható.
zz A fényképezőgép és a tv-készülék közötti kábelek csatlakoztatása vagy
eltávolítása előtt kapcsolja ki a fényképezőgépet és a televíziót.
zz A tv-készüléktől függően előfordulhat, hogy a kép egy része nem jelenik meg.
zz Ne csatlakoztassa más eszköz kimenetét a fényképezőgép <D>
csatlakozójához. Ez hibás működéshez vezethet.
zz Előfordulhat, hogy egyes tv-készülékek inkompatibilitás miatt nem jelenítik
meg a képeket.
zz Eltelhet némi idő a képek megjelenítéséig. A késleltetett megjelenítés
elkerülése érdekében állítsa az [5: HDMI felbontás] beállítást [1080p]
lehetőségre (=509).
zz Az érintőképernyős műveletek nem érhetők el, ha a fényképezőgépet
tévékészülékhez csatlakoztatja.
322
Képek védelme
A fontos képeket megvédheti attól, hogy véletlenül törölje azokat.
Egyetlen kép védelme
ki a [3: Képek védelme]
1Válassza
lehetőséget.
a [Képek kiválasztása]
2Válassza
lehetőséget.
ki egy képet.
3zVálasszon
z Nyomja meg a <Y> <Z> gombokat
a védelemmel ellátni kívánt kép
kiválasztásához.
(1)
be a kép védelmét.
4zKapcsolja
z Nyomja meg a <0> gombot
a kiválasztott kép védelmének
beállításához. A képernyő felső részén
a [K] ikon (1) jelenik meg.
zz A képvédelem megszüntetéséhez ismét
nyomja meg a <0> gombot. A [K]
ikon eltűnik.
zz Másik kép védelméhez ismételje meg
a 3. és a 4. lépést.
323
Képek védelme
Védelemmel ellátni kívánt képek tartományának beállítása
Miközben a képeket nézegeti az indexképes megjelenítésben, egyszerre
kijelölheti egy tartomány első és utolsó képét védelemre.
a [Tartomány kijelölése]
1Válassza
lehetőséget.
zz Válassza a [Tartomány kijelölése]
lehetőséget a [3: Képek védelme]
menüpontban.
meg a kívánt képtartományt.
2zAdja
z Válassza ki az első képet (kezdőpont).
zz Ezután válassza ki az utolsó képet
(végpont).
zz A kijelölt tartományban lévő képek
védelmet kapnak, és megjelenik az ezt
jelző [J] ikon.
zz További kép védelemre való
kijelöléséhez ismételje meg a 2. lépést.
324
Képek védelme
A kártyán vagy a mappában lévő összes kép védelme
Az egy mappában vagy a kártyán lévő összes képet egyszerre elláthatja
védelemmel.
Ha a [Mappa összes képe] vagy
a [Kártya összes képe] beállítást választja
a [3: Képek védelme] menüben,
a mappában vagy a kártyán lévő összes
kép védelmet kap.
A kiválasztás törléséhez válassza a [Mappa
összes képének feloldása] vagy a [Kártya
összes képének feloldása] lehetőséget.
Ha be vannak állítva a keresési feltételek a [3: Képkeresési feltételek
megad.] (=363) menüpontban, akkor a kijelző az [Összes talált kép]
és a [Találatok felold.] beállításra ugrik.
Ha az [Összes talált kép] lehetőséget
választja, akkor a keresési feltételeknek
megfelelő minden kép védelmet kap.
Ha a [Találatok felold.] lehetőséget
választja, akkor a szűréssel talált összes
kép védelme törlődik.
zz A kártya formázásakor (=490) a védett képek is törlődnek.
zz Ha egy kép védett, akkor nem törölhető a fényképezőgép törlés funkciójával.
Egy védett kép törléséhez előbb vissza kell vonni a védelmet.
zz Ha az összes képet törli (=330), akkor csak a védett képek maradnak meg.
Ez akkor lehet hasznos, ha szeretné egyszerre törölni az összes nem
kívánt képet.
325
Forgassa el a képeket
Ezzel a funkcióval a megjelenített képet a kívánt irányba forgathatja.
ki a [3: Kép forgatása]
1Válassza
lehetőséget.
ki egy képet.
2zVálasszon
z Nyomja meg a <Y> <Z> gombokat az
elforgatni kívánt kép kiválasztásához.
el a képet.
3zForgassa
z A kép a <0> gomb minden
megnyomására elfordul az óramutató
járásával egyező irányba a következő
módon: 90° → 270° → 0°.
zz Egy másik kép elforgatásához ismételje
meg a 2. és a 3. lépést.
zz Ha az [5: Autom. elforg.] beállítást [BezD] lehetőségre állítja (=489)
függőleges felvételek készítése előtt, nem kell elforgatnia a képet ezzel
a funkcióval.
zz Ha az elforgatott kép nem az elforgatásnak megfelelően jelenik meg
megjelenítés közben, akkor állítsa az [5: Autom. elforg.] beállítást [BezD]
lehetőségre.
326
Képek törlése
Egyenként kiválaszthatja és törölheti a felesleges képeket, illetve egyetlen
lépésben is törölheti az összeset. A védett képek (=323) nem törlődnek.
zz A törölt képek nem állíthatók vissza. Törlés előtt győződjön meg arról,
hogy valóban nincs már szüksége a képre. A fontos képek véletlen
törlésének megelőzése érdekében lássa el védelemmel a képeket.
Egyetlen kép törlése
ki a törölni kívánt képet.
1zJelölje
z Nyomja meg a <x> gombot.
zz Nyomja meg a <Y> <Z> gombokat
a törölni kívánt kép kiválasztásához.
2Nyomja meg a <L> gombot.
3Törölje a képeket.
JPEG- vagy RAW-képek
vagy -videók
zz Válassza a [Törlés] lehetőséget.
RAW+JPEG képek
zz Válasszon a lehetőségek közül.
327
Képek törlése
Egyszerre törlendő képek megjelölése [X] jellel
A törölni kívánt képeket pipával megjelölve egyszerre több kép is törölhető.
ki a [3: Képek törlése]
1Válassza
lehetőséget.
a [Képek kiválasztása
2Válassza
és törlése] lehetőséget.
ki egy képet.
3zVálasszon
z A <Y> <Z> gombok használatával
válassza ki a törölni kívánt képet,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz További kép törlésre való kijelöléséhez
ismételje meg a 3. lépést.
a képeket.
4zTörölje
z Nyomja meg a <M> gombot,
majd az [OK] gombot.
328
Képek törlése
Törölni kívánt képek tartományának beállítása
Miközben a képeket nézegeti az indexképes megjelenítésben, egyszerre
kijelölheti egy tartomány első és utolsó képét törlésre.
a [Tartomány kijelölése]
1Válassza
lehetőséget.
zz Válassza a [Tartomány kijelölése]
lehetőséget a [3: Képek törlése]
menüpontban.
meg a kívánt képtartományt.
2zAdja
z Válassza ki az első képet (kezdőpont).
zz Ezután válassza ki az utolsó képet
(végpont).
3Nyomja meg a <M> gombot.
a képeket.
4zTörölje
z Válassza az [OK] billentyűt.
329
Képek törlése
A kártyán vagy egy mappában lévő összes kép törlése
Az egy mappában vagy a kártyán lévő összes képet egyszerre törölheti.
Ha a [3: Képek törlése] beállítás
a [Mappa összes képe] vagy a [Kártya
összes képe] lehetőségre van állítva,
a mappában vagy a kártyán lévő összes
kép törlődik.
Ha be vannak állítva a keresési feltételek a [3: Képkeresési feltételek
megad.] (=363) menüpontban, akkor a kijelző az [Összes talált kép]
beállításra ugrik.
Ha az [Összes talált kép] lehetőséget
választja, akkor a keresési feltételeknek
megfelelő minden kép törlődik.
zz Az összes kép (a védett képeket is beleértve) törléséhez formázza a kártyát
(=490).
330
Kijelölés nyomtatásra
A DPOF (Digital Print Order Format) funkció lehetővé teszi a kártyára rögzített
képek megadott nyomtatási utasításoknak, például képek kiválasztása,
nyomtatási minőség stb. megfelelően történő kinyomtatását. Több képet is
kinyomtathat egyszerre vagy fotólabortól is megrendelheti a képeket.
Megadhatja a nyomtatási beállításokat, például a nyomatformátumot,
a dátumnyomtatást, a fájl számának nyomtatását és így tovább. A rendszer
a nyomtatásra kijelölt összes képre alkalmazza a nyomtatási beállításokat.
(Ezek az értékek nem adhatók meg külön minden egyes képhez.)
Nyomtatási beállítások
ki a [3: Kijelölés
1Válassza
nyomtatásra] lehetőséget.
2Válassza a [Beállít] lehetőséget.
meg a kívánt beállításokat.
3zAdja
z Adja meg a [Nyomatformátum],
a [Dátum] és a [Fájlszám] paramétert.
Nyomat­
formátum
K Normál
Egy oldalra egy képet nyomtat.
L Index
Egy oldalra több kisméretű képet nyomtat
(index).
K
L
Dátum
Fájlszám
Mindkettő
Be
Ki
Be
Ki
Kinyomtatja a normál és indexképeket.
[Be] állásban megjeleníti a rögzítés dátumát a rögzített
képen.
[Be] állásban megjeleníti a fájlszámot.
331
Kijelölés nyomtatásra
ki a beállításból.
4zLépjen
z Nyomja meg a <M> gombot.
zz Ezután válassza ki a [Képkivál.] vagy
a [Több] lehetőséget a nyomtatandó
képek kiválasztásához.
zz Ha egy képet nagy képmérettel nyomtat az [Index] vagy [Mindkettő] beállítás
(=331) használatával, akkor az indexnyomatot bizonyos nyomtatók nem
fogják kinyomtatni. Ebben az esetben méretezze át a képet (=356),
majd nyomtassa ki az indexnyomatot.
zz A nyomatformátumtól és a nyomtatómodelltől függően előfordulhat, hogy még
a [Dátum] és a [Fájlszám] funkciók [Be] beállítása esetén sem kerül sor
a dátum vagy a fájlszám nyomtatására.
zz Az [Index] nyomtatási funkcióval a [Dátum] és a [Fájlszám] opciók nem
állíthatók egyszerre [Be] állásba.
zz A DPOF funkcióval történő nyomtatáskor azt a kártyát használja, amelynek
nyomtatásra jelölési specifikációját megadta. Nem tudja végrehajtani a kijelölt
nyomtatást, ha egyszerűen kiválaszt néhány képet a kártyáról, és megpróbálja
azokat kinyomtatni.
zz Bizonyos DPOF-kompatibilis nyomtatók és fényképkidolgozó berendezések
lehet, hogy nem tudják kinyomtatni a képeket a specifikáció szerint.
Nyomtatás előtt olvassa el a nyomtató kezelési kézikönyvét, vagy a nyomatok
megrendelésekor ellenőrizze a fényképkidolgozó kompatibilitását.
zz Ne használja ezt a fényképezőgépet a nyomtatási beállítások konfigurálására,
ha a fényképek DPOF-beállításait más fényképezőgépen állította be.
A nyomtatásra való minden kijelölés felülíródhat. Továbbá a képtípustól függően
előfordulhat, hogy nem lehetséges a nyomtatásra jelölés.
332
Kijelölés nyomtatásra
Nyomtatandó képek kiválasztása
zz Képek kiválasztása
Egyenként válassza ki, majd küldje
nyomtatásra a képeket.
A <M> gomb megnyomásával mentse
a nyomtatásra való kijelölést a kártyára.
zz Normál/Mindkettő
(1)
(2)
Nyomja meg a <0> gombot
a megjelenített kép egy példányának
kinyomtatásához. A <W> <X> gombok
lenyomásával akár 99-ig növelheti
a példányszámot.
(1)
(2)
Mennyiség
A kiválasztott képek száma
zz Index
(3) (4)
Nyomja meg a <0> gombot
a jelölőnégyzet bejelöléséhez [X].
A kép szerepelni fog az indexképnyomtatásban.
(3)
(4)
Kijelölés
Index ikon
zz Több kép kiválasztása
Tartomány kijelölése
A [Több] lehetőség alatt válassza ki
a [Tartomány kijelölése] lehetőséget.
A tartomány első és utolsó képének
kiválasztása a tartomány összes képét
pipával [X] jelöli meg, és minden kép egy
példánya kinyomtatásra kerül.
333
Kijelölés nyomtatásra
Mappa összes képe
Válassza a [Mindet megjelöli a mappában] lehetőséget, majd
válassza ki a mappát. A mappában található minden képet ellátja
egy példány nyomtatására vonatkozó kijelöléssel.
Ha a [Mindent töröl a mappában] lehetőséget választja,
majd megadja a mappát, a mappa összes fájljának nyomtatási
kijelölése törlődik.
Kártya összes képe
Ha a [Mindet megjelöli a kártyán] lehetőséget választja, a rendszer
a kártyán található összes képet kijelöli nyomtatásra.
Ha a [Mindent töröl a kártyán] lehetőséget választja, akkor törlődik
a kártyán lévő összes kép nyomtatásra való kijelölése.
Ha be vannak állítva a keresési feltételek a [3: Képkeresési feltételek
megad.] (=363) menüben, és a [Több] lehetőséget választja, akkor
a kijelző átvált az [Összes talált kép megjelölése] és az [Összes talált
kép törlése] beállításra.
Összes talált kép
Ha az [Összes talált kép megjelölése] lehetőséget választja,
a rendszer a keresési feltételeknek megfelelő összes képet kijelöli
nyomtatásra.
Ha az [Összes talált kép törlése] lehetőséget választja, az összes
szűrt kép nyomtatásra való kijelölése törlődik.
zz RAW-képek és videók nem nyomtathatók. Ne feledje, hogy a RAW-képeket
és a videókat akkor sem választhatja ki nyomtatásra, ha a [Több] lehetőség
használatával az összes képet beállítja nyomtatásra.
zz PictBridge-kompatibilis nyomtató használata esetén a nyomtatásra való kijelölés
során ne adjon meg 400-nál több képet. Ha ennél nagyobb mennyiséget határoz
meg, akkor lehet, hogy nem az összes kép kerül kinyomtatásra.
334
Fotókönyv beállítása
Legfeljebb 998 képet választhat fotókönyvben való használatra.
Amikor az EOS Utility (EOS-szoftver) használatával számítógépre
importálja a képeket, a fotókönyvhöz kijelölt képek külön mappába kerülnek.
Ez a funkció fotókönyvek online megrendelésekor hasznos.
Egyszerre egy kép megadása
ki a [3: Fotókönyv
1Válassza
beállítása] lehetőséget.
a [Képek kiválasztása]
2Válassza
lehetőséget.
ki a megadni kívánt képet.
3zJelölje
z A <Y> <Z> gombok segítségével
válasszon ki egy képet, majd nyomja
meg az <0> gombot.
zz További képek fotókönyvbe való
kijelöléséhez ismételje meg a 3. lépést.
335
Fotókönyv beállítása
Fotókönyv képtartományának megadása
A képek indexképes megjelenítésben történő megtekintése közben
kiválaszthatja a fotókönyvhöz használandó képek tartományát (az első
képtől az utolsóig).
a [Több] lehetőséget.
1zVálassza
z A [3: Fotókönyv beállítása]
menüpontban válassza a [Több]
lehetőséget.
a [Tartomány kijelölése]
2Válassza
lehetőséget.
meg a kívánt képtartományt.
3zAdja
z Válassza ki az első képet (kezdőpont).
zz Ezután válassza ki az utolsó képet
(végpont).
zz A meghatározott tartomány minden képe
mellé egy [X] jel kerül.
336
Fotókönyv beállítása
A kártyán vagy a mappában lévő összes kép megjelölése
Egyszerre megadhatja az egy mappában vagy a kártyán lévő összes képet
a fotókönyv számára.
A [x: Fotókönyv beállítása]
menüpontban állítsa a [Több] beállítást
a [Mappa összes képe] vagy a [Kártya
összes képe] lehetőségre, így egyszerre
kijelölheti a mappában vagy a kártyán lévő
összes képet a fotókönyvhöz.
A kijelölés törléséhez válassza a [Mindent
töröl a mappában] vagy a [Mindent töröl
a kártyán] lehetőséget.
Ha be vannak állítva a keresési feltételek a [3: Képkeresési feltételek
megad.] (=363) menüben, és a [Több] lehetőséget választja, akkor
a kijelző átvált az [Összes talált kép] és az [Összes talált kép törlése]
beállításra.
Ha az [Összes talált kép] lehetőséget
választja, akkor a keresési feltételeknek
megfelelő minden kijelölésre kerül
a fotókönyvhöz.
Ha az [Összes talált kép törlése]
lehetőséget választja, az összes szűrt kép
fotókönyvhöz való kijelölése törlődik.
zz RAW-képek és videók nem választhatók ki fotókönyvhöz. Ne feledje,
hogy a RAW-képeket és a videókat akkor sem választhatja ki fotókönyvhöz,
ha a [Több] lehetőség használatával az összes képet kiválasztja.
zz Ne használja ezt a fényképezőgépet a fotókönyv-beállítások konfigurálására,
ha a fényképek fotókönyv-beállításait más fényképezőgépen állította be.
Ezzel ugyanis akaratlanul felülírhatja a fotókönyv összes beállítását.
337
Kreatív szűrők
Lehetősége van a következő szűrőket alkalmazni egy képre, majd külön
képként menteni azt: Szemcsés fekete-fehér, Lágy fókusz, Halszem effekt,
Olajfestmény effektus, Vízfestmény effektus, Játékkamera effekt és Miniatűr
effektus.
ki a [3: Kreatív szűrők]
1Válassza
lehetőséget.
ki egy képet.
2zVálasszon
z Az <Y> <Z> gombok segítségével
válassza a képeket, majd nyomja meg
a <0> gombot.
zz Az <5> tárcsa elfordításával
kiválaszthatja a képet indexképes
megjelenítés esetén.
ki a szűrőeffektust
3Válassza
(=339).
be a szűrőeffektust.
4zÁllítsa
z Állítsa be a szűrőeffektust, majd nyomja
meg a <0> gombot.
zz A Miniatűr effektushoz nyomja meg
a <W> <X> <Y> <Z> gombokat
a fehér keret mozgatásához, amely az
éles területet jelöli, majd nyomja meg
a <0> gombot.
338
Kreatív szűrők
el a képet.
5zMentse
z Válassza az [OK] billentyűt.
zz Ellenőrizze a célmappát és a megjelent
képfájl számát, majd válassza az [OK]
lehetőséget.
zz A szűrő alkalmazásához más képekre
ismételje meg a 2–5. lépést.
zz A RAW+JPEG felvétellel rögzített képek esetén a szűrő alkalmazása
a RAW-képre vonatkozik, az eredményeket JPEG formátumban menti
a fényképezőgép.
zz Adott képarányban rögzített RAW-képek esetén a szűrők alkalmazása után,
a végeredményt ugyanabban a képarányban menti a fényképezőgép.
zz A halszem effekt szűrővel ellátott képekhez nem lehet portörlési adatokat adni
(=174).
A Kreatív szűrő jellemzői
zz I Szemcsés fekete-fehér
A képet szemcséssé és fekete-fehérré teszi. A kontraszt beállításával
módosíthatja a fekete-fehér effektust.
zz G Lágy fókusz
Adjon a képnek lágyabb tónust. Az elmosódás beállításával módosíthatja
a lágyság mértékét.
zz X Halszem effekt
Halszemoptika effektust ad. A képen csőtorzítás jelenik meg.
A szűrőeffektus szintjétől függően lesz vágva a kép módosításainak
szélei mentén a terület. Továbbá mivel a szűrőeffektus felnagyítja a kép
középpontját, így a középpontnál az érzékelt felbontás csökkenhet
a felvett képpontok számától függően, tehát állítsa be a szűrőeffektust
a 4. lépésben, miközben ellenőrzi az elkészített képet.
339
Kreatív szűrők
zz J Olajfestmény effektus
A fénykép úgy fog kinézni, mint egy olajfestmény, a téma még inkább
térhatású lesz. Az effektus beállításával módosíthatja a kontrasztot és
a telítettséget. Előfordulhat, hogy az ég vagy a fehér falak témái nem
sima gradációval jelennek meg, szabálytalannak tűnhetnek, illetve
jelentős képzaj jelentkezhet rajta.
zz K Vízfestmény effektus
A fénykép úgy fog kinézni, mint egy lágy színekkel készített vízfestmény.
Az effektus beállításával módosíthatja a szín denzitást. Előfordulhat,
hogy az éjszakai vagy a sötét jelenetek nem sima gradációval jelennek
meg, szabálytalannak tűnhetnek, illetve jelentős képzaj jelentkezhet rajta.
zz H Játékkamera effekt
Megváltoztatja a színeket olyanná, amelyek a játékkamerákra jellemzők,
és elsötétíti a kép négy sarkát. A színtónus-beállításokkal módosíthatja
a színtónus-beállításokat.
zz c Miniatűr effektus
Dioráma effektust hoz létre. Módosíthatja, hogy hol legyen éles a kép.
Az éles terület (fehér keret) tájolásának módosításához a 4. lépésben
nyomja meg az <Y> <Z> gombokat vízszintesről való váltásról,
vagy a <W> <X> gombokat függőlegesre való váltáshoz (vagy érintse
meg a [T] elemet a képernyőn).
340
RAW-képek feldolgozása
M
A fényképezőgéppel feldolgozhatja a 1 vagy F képeket, és az
eredményből JPEG-képet hozhat létre. Ez a RAW-képeket nem érinti,
így eltérő feltételek alkalmazásával hozhat létre JPEG-képeket.
A RAW-képek feldolgozásához a fényképezőgéphez mellékelt Digital Photo
Professional szoftvert (EOS-szoftver) is használhatja.
ki a [3: RAW képek
1Válassza
feldolgozása] lehetőséget.
ki egy tételt,
2Válasszon
majd válasszon képeket.
zz Lehetőség van arra is, hogy több
képet kiválasztva egyszerre dolgozza
fel azokat.
Képek kiválasztása
zz A <Y> <Z> gombok használatával
válassza ki a feldolgozni kívánt képeket,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz Nyomja meg a <M> gombot.
Tartomány kijelölése
zz Válassza ki az első képet (kezdőpont).
zz Ezután válassza ki az utolsó képet
(végpont).
zz Nyomja meg a <M> gombot.
341
RAW-képek feldolgozása
be a kívánt feldolgozási
3Állítsa
körülményeket.
Felvételi beállítások használata
zz A képek feldolgozása a felvétel
időpontjában érvényes képbeállítások
használatával történik.
RAW-feldolgozás testreszabása
zz A <W> <X> <Y> <Z> gombokkal
válasszon egy lehetőséget.
zz A beállítás váltásához forgassa
el a <6> tárcsát.
zz A funkcióbeállítások képernyőjének
megnyitásához nyomja meg
a <0> gombot.
zz A felvétel készítésekor érvényes
képbeállításokhoz az <S> gomb
megnyomásával térhet vissza.
Összehasonlító képernyő
zz A [Változt. után] és [Felvételi
beállítások] képernyő között az <B>
gomb megnyomásával és a <5> tárcsa
elforgatásával válthat.
zz A [Változt. után] képernyőn
narancssárga színnel megjelenő tételek
módosítva lettek a felvétel rögzítése óta.
zz Nyomja meg a <M> gombot.
342
RAW-képek feldolgozása
el a képet.
4zMentse
z A [RAW-feldolg. testresz.] lehetőség
használatakor válassza a [W] (Mentés)
lehetőséget.
zz Olvassa el az üzenetet, és nyomja meg
az [OK] gombot.
zz További képek feldolgozásához válassza
az [Igen] lehetőséget, és ismételje meg
a 2–4. lépést.
ki a megjelenítendő képet.
5zVálassza
z Válassza az [Eredeti kép] vagy
a [Feldolgozott kép] lehetőséget.
Nagyított nézet
A [RAW-feldolg. testresz.] lehetőségnél megjelenített képek nagyításához
forgassa el az <5> tárcsát. A nagyítás a [Képminőség] beállításától függ.
A nagyított képen a <V> nyílgombok segítségével görgethet függőleges és
vízszintes irányban.
A nagyított nézet visszavonásához forgassa el ismét az <5> tárcsát
a másik irányba.
Meghatározott képaránnyal rendelkező képek
Akkor jönnek létre JPEG-képek a megadott képaránnyal, ha a RAW-képek
feldolgozásánál a [z: Állókép képarány] (=125) beállítása [3:2]
lehetőségtől eltérő.
343
RAW-képek feldolgozása
RAW-képek feldolgozási beállításai
zz [
] Fényerő beállítása
zz [
] Fehéregyensúly (=155)
zz [
] Képstílus (=163)
A kép fényerejét legfeljebb ±1 lépésig, 1/3-os lépésközzel módosíthatja.
Kiválaszthatja a fehéregyensúlyt. A [Q] lehetőség használata esetén az
[Autom: Környezet-elővál] vagy [Autom: Fehér-elővál.] lehetőségek
közül választhat. Ha a [P] lehetőséget választja, beállíthatja
a színhőmérsékletet.
Kiválaszthatja a képstílust. Beállíthatja az élességet, a kontrasztot
és egyéb paramétereket.
zz [
] Auto megvil. optimalizálás (=149)
zz [
] Zajcsökkentés nagy ISO-érzékenységnél (=172)
Beállíthatja az Auto Lighting Optimizer (Auto megvilágítás optimalizálás)
értékét.
Beállíthatja a zajcsökkentés feldolgozását a nagy ISO-érzékenységű
felvételekhez. Ha a hatás nehezen kivehető, nagyítsa a képet (=307).
zz [73] Képminőség (=122)
A képminőséget beállíthatja a JPEG-képek előállításakor.
344
RAW-képek feldolgozása
zz [
] Színtér (=162)
Az sRGB és az Adobe RGB beállítások közül választhat.
Mivel a fényképezőgép kijelzője nem kompatibilis az Adobe RGB
színtérrel, a képen egyik színtér beállítása esetén sem látható
észrevehető különbség.
zz [
] Objektívtorzítás korrekciója
[
] Peremsötétedés-korrekció (=129)
[
] Torzításkorrekció (=129)
[
] Digitális obj.optimalizáló (=130)
A jelenség során az objektív jellemzői miatt sötétebbnek tűnő kép
sarkai korrigálhatóak. Ha az [Enged] lehetőség van beállítva,
a javított kép fog megjelenni. Ha a hatás nehezen kivehető,
nagyítsa a képet (=307), és ellenőrizze annak négy sarkát.
A fényképezőgéppel alkalmazott peremsötétedés-korrekció
kevésbé hangsúlyos és kevésbé észrevehető lehet, mint a Digital
Photo Professional (EOS‑szoftver) használatával végzett korrekció
maximális mértéke. Ha a korrekció hatásai nem látható, használja
a Digital Photo Professional szolgáltatást a peremsötétedés-korrekció
alkalmazásához.
Az objektív tulajdonságai miatt bekövetkező képtorzítás korrigálható.
Ha az [Enged] lehetőség van beállítva, a javított kép fog megjelenni.
A korrigált képen le lesznek vágva a kép szélei.
Mivel a kép felbontása valamelyest kisebbnek tűnhet, a Képstílus
[Képélesség] paramétere segítségével elvégezheti a szükséges
módosításokat a képélességre vonatkozóan.
Korrigálja az objektívtorzítást, a diffrakciót és az aluláteresztő szűrőből
adódó élességcsökkenést optikai tervezési értékek alkalmazásával.
A beállítás [Enged] lehetőségre történő állításából eredő hatások
ellenőrzéséhez nagyítson rá a képekre (=307). Nagyítás nélkül
nem jelenik meg a digitális objektívoptimalizáló hatása. Az [Enged]
lehetőség kiválasztása a kromatikus aberrációt és a diffrakciót is
javítja, azonban ezek az opciók nem jelennek meg.
345
RAW-képek feldolgozása
[
] Kromatikus aberráció javítása (=131)
[
] Diffrakció-korrekció (=131)
Az objektív jellemzőiből adódó kromatikus aberráció (a téma
körvonalainál kialakuló színes szegély) korrigálható. Ha az [Enged]
lehetőség van beállítva, a javított kép fog megjelenni. Ha a hatás
nehezen kivehető, nagyítsa a képet (=307).
Az objektív rekeszénél fellépő és a képélességet befolyásoló diffrakció
korrigálható. Ha az [Enged] lehetőség van beállítva, a javított kép fog
megjelenni. Ha a hatás nehezen kivehető, nagyítsa a képet (=307).
zz A RAW-képek fényképezőgéppel való feldolgozása során nem pontosan
ugyanolyan eredmény fog születni, mint a Digital Photo Professional
(EOS‑szoftver) programmal végzett feldolgozás esetén.
zz Ha elvégzi a [Fényerő beállítása] műveletet, a beállításból adódóan
előfordulhat, hogy a zaj, sávozódás stb. intenzívebbé válik.
zz A [Digitális obj.optimalizáló] beállítása esetén a korrekció hatására
megnőhet a zaj mértéke. Emellett a kép élei is hangsúlyosabbá válhatnak.
Állítsa be a Képstílus élességét, vagy szükség esetén állítsa a [Digitális obj.
optimalizáló] beállítást a [Tilt] lehetőségre.
zz Az objektívtorzítás korrekciója hatása a használt objektívtől és
a felvételkészítési viszonyoktól függően változhat. Ezenfelül a használt
objektívtől, felvételkészítési viszonyoktól stb. függően elképzelhető,
hogy a korrekció hatása csak nehezen észlelhető a képen.
346
Kreatív segéd
A RAW-képeket úgy dolgozhatja fel, hogy alkalmazza a kívánt effektusokat,
majd JPEG-ként menti őket.
ki a [3: Kreatív segéd]
1Válassza
lehetőséget.
ki egy képet.
2zVálasszon
z A <Y> <Z> gombok használatával
válassza ki a feldolgozni kívánt képeket,
majd nyomja meg a <0> gombot.
effektusszintet.
3zVálasszon
z A <Y> <Z> gombokkal válassza ki
az effektust.
zz Ha az [Előbeállítás] lehetőséget
választja, és lenyomja a <0>
gombot, kiválaszthatja az [VIVID],
[SOFT] elemet vagy más előre beállított
effektust. Az [AUTO1], [AUTO2]
és [AUTO3] azok az effektusok,
amelyeket a fényképezőgép ajánl a kép
körülményei alapján.
347
Kreatív segéd
zz A [Világosság], [Kontraszt] stb.
effektusok beállításához nyomja meg
az <0> gombot, majd használja
a <Y> <Z> gombokat.
zz Nyomja meg a <0> gombot,
ha befejeződött a beállítás.
zz Az effektus visszaállításához nyomja
meg az <A> gombot.
zz Az effektus megerősítéséhez nyomja
meg az <S> gombot.
el a képet.
4zMentse
z Válassza az [OK] billentyűt.
348
RAW-feldolg. gyorsvezérlés
M
Kiválaszthatja a RAW képek feldolgozásának típusát, amelyet végre tud
majd hajtani a Gyorsvezérlés képernyőről.
ki a [3: RAW-feldolg.
1Válassza
gyorsvezérlés] lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z Kreatív segéd
RAW-feldolgozás, amely az Ön által
preferált effektust alkalmazza (=347).
zz RAW képek feldolgozása
RAW-feldolgozás az Ön által megadott
feltételekkel (=341).
349
Vörösszem-javítás
Automatikusan korrigálja a vaku villanása miatti vörösszem-hatás által
érintett képrészeket. A kép külön fájlként is menthető.
ki a [3: Vörösszem1Válassza
javítás] lehetőséget.
ki a képet az
2Válassza
<Y> <Z> elemekkel.
zz A kép kiválasztása után érintse meg
az [E] elemet, vagy nyomja meg
a <0> gombot.
zz A javított területek körül keretek
jelennek meg.
el a képet.
3zMentse
z Válassza az [OK] billentyűt.
zz A képet a fényképezőgép külön
fájlként menti.
zz Előfordulhat, hogy egy-egy képet nem lehet pontosan kijavítani.
350
Album létrehozása
Átrendezheti, törölheti vagy lejátszhatja az albumban szereplő
video‑pillanatképeket.
ki a [3: Album
1Válassza
létrehozása] lehetőséget.
ki a szerkeszteni kívánt
2Válassza
albumot.
zz Nyomja meg a <0> gombot a pipa
[X] hozzáadásához.
zz A kiválasztást követően nyomja meg
a <M> gombot.
3Válassza az [OK] billentyűt.
4Válasszon szerkesztési opciót.
351
Album létrehozása
Opció
Leírás
T Videó pill.képek
átrend.
A <Y> <Z> gombokkal válassza ki az áthelyezni kívánt
videopillanatképet, majd nyomja meg a <0> gombot.
A <Y> <Z> gombok segítségével helyezze át, majd nyomja
meg az <0> gombot.
L Videó pill.kép
eltávolít.
A <Y> <Z> gombokkal válassza ki a törölni kívánt
videopillanatképet, majd nyomja meg a <0> gombot.
A kiválasztott video-pillanatképek az [L] jelölést kapják.
A kijelölés törléséhez és az [L] eltávolításához nyomja meg
ismét a <0> gombot.
7 Videó pill.kép
lejátsz.
A <Y> <Z> gombokkal válassza ki a lejátszani kívánt
videopillanatképet, majd nyomja meg a <0> gombot.
A <W> <X> gombokkal állíthatja be a hangszóró hangerejét.
be a szerkesztést.
5zFejezze
z A befejezés után nyomja meg
a <M> gombot.
zz Válassza a [W] (Szerkesztés kész)
menüpontot.
el a képet.
6zMentse
z A szerkesztés előnézetéhez válassza
az [Előnézet] lehetőséget.
zz Ha háttérzenével szeretne lejátszani
egy albumot, állítsa be a zenét
a [Háttérzene] pontnál (=353).
zz A [Mentés] lehetőség kiválasztása
esetén a szerkesztett albumot új
albumként menti.
zz A videopillanatkép-albumok csak egyszer szerkeszthetők.
352
Album létrehozása
Háttérzene kiválasztása
Ha háttérzenét másol a kártyára az EOS Utility (EOS szoftver) segítségével,
akkor lejátszhatja az albumot vagy diavetítést a háttérzene lejátszása közben.
kiválasztása.
1zAz[Háttérzene]
Állítsa a [Háttérzene] beállítást [Be]
értékre.
ki a háttérzenét.
2zVálassza
z A <W> <X> gombok segítségével
válassza ki a zenét, majd nyomja meg
a <0> gombot. [Diavetítés] esetén
több zeneszámot is kijelölhet.
meg egy rövid részletet.
3zHallgasson
z Egy rövid részlet meghallgatásához
nyomja meg az <B> gombot.
zz A <W> <X> gombokkal állíthatja be
a hangszóró hangerejét. Nyomja le
ismét az <B> gombot a lejátszás
leállításához.
zz A zene törléséhez nyomja meg
a <W> <X> gombokat a zeneszám
kiválasztásához, majd nyomja meg
az <S> gombot.
zz Ha utasításokat szeretne arról, hogy hogyan kell kártyára másolnia háttérzenét,
olvassa el az EOS Utility kezelési kézikönyvének megfelelő fejezetét.
353
Képkivágás
A rögzített JPEG-képeket megvághatja, majd másik képként mentheti. A kép
vágása csak JPEG-képek esetén lehetséges. A RAW típusú képeket nem
lehet megvágni.
ki a [x: Képkivágás]
1Válassza
lehetőséget.
ki egy képet.
2zVálasszon
z Nyomja meg a <Y> <Z> gombokat
a kivágni kívánt kép kiválasztásához.
be a vágókeretet.
3zÁllítsa
z Nyomja meg a <0> gombot.
Megjelenik a vágókeret.
zz A vágókereten belüli képrész
kerül kivágásra.
zz A vágókeret méretének megváltoztatása
A vágókeret méretének módosításához forgassa el a <5> tárcsát.
Minél kisebb a vágókeret, annál nagyobb nagyításban jelenik meg
a kivágott kép.
zz A képarány és a tájolás módosítása
] lehetőség kiválasztásához.
Forgassa el az <5> tárcsát az [e
A vágókeret képarányának módosításához nyomja meg a <0> gombot.
354
Képkivágás
zz A vágókeret mozgatása
A keretet a <V> nyílgombokkal mozgathatja függőleges és vízszintes
irányban. A vágókeretet addig mozgassa, amíg az le nem fedi a kívánt
képterületet.
zz Dőléskorrekció
A képdőlést ±10°-kal korrigálhatja. Az <5> tárcsa elforgatásával válassza
ki a [c] lehetőséget, majd nyomja meg a <0> gombot. Miközben
ellenőrzi a kép dőlését a rácshoz képest, a dőlés korrigálásához forgassa
el a <5> tárcsát (0,1°-os léptékekben), vagy koppintson a bal vagy jobb
oldali háromszögre (0,5°-os léptékekben) a képernyő bal felső sarkában.
A dőléskorrekció befejezését követően nyomja meg a <0> gombot.
a kivágni kívánt
4Ellenőrizze
képterületet.
zz Forgassa el az <5> tárcsát a [b]
lehetőség kiválasztásához.
zz A kivágni kívánt képterület jelenik meg.
el a képet.
5zMentse
z Forgassa el az <5> tárcsát a [W]
lehetőség kiválasztásához.
zz A kivágott kép mentéséhez válassza
az [OK] lehetőséget.
zz Ellenőrizze a célmappát és a képfájl
számát, majd válassza az [OK]
lehetőséget.
zz Egy másik kép kivágásához ismételje
meg a 2–5. lépést.
zz A vágókeret helyzete és mérete a dőléskorrekcióhoz beállított szögtől függően
változhat.
zz A kivágott képek mentése után azok további vágására és átméretezésére nincs
lehetőség.
zz Az AF-pont megjelenítésének adatait (=370) és a Portörlési adatokat
(=174) nem rendeli hozzá a rendszer a kivágott képekhez.
355
Átméretezés
A JPEG-képek a képpontszám csökkentése érdekében átméretezhetők és
új képként menthetők. Csak a JPEG 3, 4 és a képeket lehet átméretezni.
A JPEG b és a RAW típusú képeket nem.
ki az [3: Átméretezés]
1Válassza
lehetőséget.
ki egy képet.
2zVálasszon
z Nyomja meg a <Y> <Z> gombokat az
átméretezni kívánt kép kiválasztásához.
ki a kívánt képméretet.
3zVálassza
z Nyomja meg a <0> gombot.
Megjelennek a képméretek.
zz Válassza ki a kívánt képméretet (1).
(1)
356
Átméretezés
el a képet.
4zMentse
z Az átméretezett kép mentéséhez
válassza az [OK] lehetőséget.
zz Ellenőrizze a célmappát és a képfájl
számát, majd válassza az [OK]
lehetőséget.
zz Egy másik kép átméretezéséhez
ismételje meg a 2–4. lépést.
zz Az átméretezett képek képméretével kapcsolatos részeltekért lásd: =582.
357
Értékelés
A képeket 1-től 5-ig terjedő skálán értékelheti (l/m/n/o/p).
Ezt nevezzük értékelésnek.
* A képek értékelése segíthet azok rendszerezésében.
Egyetlen kép értékelése
ki az [3: Értékelés]
1Válassza
lehetőséget.
a [Képek kiválasztása]
2Válassza
lehetőséget.
ki az értékelni kívánt képet.
3zJelölje
z Nyomja meg a <Y> <Z> gombokat az
értékelni kívánt kép kiválasztásához.
a képet.
4zÉrtékelje
z A <0> gomb megnyomásakor
megjelenik a kék kiemelőkeret, ahogy
a bal oldali képernyőn is látható.
zz A <W> <X> gombokkal válassza ki
az értékelési jelet, majd nyomja meg
a <0> gombot.
zz Amikor értékelési jelet fűz egy képhez,
a beállított értékelés melletti szám
eggyel növekszik.
zz Egy másik kép értékeléséhez ismételje
meg a 3. és a 4. lépést.
358
Értékelés
Értékelés tartomány beállításával
Miközben a képeket nézegeti az indexképes megjelenítésben, egyszerre
kijelölheti egy tartomány első és utolsó képét értékelésre.
a [Tartomány kijelölése]
1Válassza
lehetőséget.
zz Válassza a [Tartomány kijelölése]
lehetőséget az [3: Értékelés]
menüpontban.
meg a kívánt képtartományt.
2zAdja
z Válassza ki az első képet (kezdőpont).
zz Ezután válassza ki az utolsó képet
(végpont).
zz A meghatározott tartomány minden képe
mellé egy [X] jel kerül.
3Nyomja meg a <M> gombot.
a képet.
4zÉrtékelje
z Válasszon egy értékelési jelet a <6>
tárcsa elforgatásával, majd nyomja meg
az [OK] gombot.
zz A megadott tartományban lévő összes
kép értékelve lesz (azonos értékeléssel).
359
Értékelés
A kártyán vagy a mappában lévő összes kép értékelése
A kártyán vagy a mappában található összes képet egyszerre is értékelheti.
Ha a [3: Értékelés] menüpontban
a [Mappa összes képe] vagy a [Kártya
összes képe] lehetőséget választja,
a mappában vagy a kártyán lévő összes
kép értékelést kap.
Válasszon értékelést a <6> tárcsa
elforgatásával, majd nyomja meg az [OK]
gombot.
Ha nem szeretne képeket értékelni vagy
értékelést visszavonni, válassz az [OFF]
lehetőséget.
Ha be vannak állítva a keresési feltételek a [3: Képkeresési feltételek
megad.] (=363) menüpontban, akkor a kijelző az [Összes talált kép]
beállításra ugrik.
Ha az [Összes talált kép] lehetőséget
választja, akkor a keresési feltételeknek
megfelelő minden kép a megadott módon
lesz értékelve.
zz Ha több mint 1000 képhez tartozik értékelés, az értékelés mellett megjelenő
értékek [###] formátumban jelennek meg.
zz A [3: Képkeresési feltételek megad.] és [3: Képugrás:6] beállításokkal
megjelenítheti csak az adott értékeléssel rendelkező képeket.
360
Diavetítések
A kártyán rögzített képek automatikus diavetítés formájában jeleníthetők meg.
ki a megjeleníteni
1Válassza
kívánt képeket.
zz A kártyán lévő összes kép lejátszásához
folytassa a 2. lépéssel.
zz Ha meg szeretné adni a diavetítésben
lejátszani kívánt képeket, szűrje azokat
a [3: Képkeresési feltételek megad.]
beállítás segítségével (=363).
ki a [3: Diavetítés]
2Válassza
lehetőséget.
szerint állítsa be a lejátszást.
3zIgény
z Válassza a [Beállítás] lehetőséget.
zz Adja meg az állóképek [Megjelenítési
idő], [Ismétlés] (ismétlődő
megjelenítés) és [Áttűnési effekt]
(képek közti váltáskor alkalmazott
effektus) beállításait.
zz Ha háttérzenét szeretne lejátszani,
állítsa be a zenét a [Háttérzene] pontnál
(=353).
zz A beállítások megadását követően
nyomja meg a <M> gombot.
361
Diavetítések
Megjelenítési idő
Ismétlés
Áttűnési effekt
Háttérzene
indítása.
4zDiavetítés
z Válassza a [Start] lehetőséget.
A [Kép betöltése...] üzenet megjelenése
után elkezdődik a diavetítés.
ki a diavetítésből.
5zLépjen
z Ha ki szeretne lépni a diavetítésből,
és vissza szeretne térni a beállítási
képernyőhöz, nyomja meg
a <M> gombot.
zz A diavetítés szüneteltetéséhez nyomja meg a <0> gombot. Amíg a diavetítés
szünetel, a kép bal felső sarkában a [G] jelzés látható. A diavetítés folytatásához
nyomja meg ismét a <0> gombot.
zz Állóképek automatikus lejátszása közben az <B> gombbal válthat
a megjelenítési formátumok között (=304).
zz A hangerő a videolejátszás közben a <W> <X> gombokkal módosítható.
zz Automatikus lejátszás vagy szüneteltetés közben a <Y> <Z> gombok
megnyomásával jeleníthet meg egy másik képet.
zz Automatikus lejátszás közben az automatikus kikapcsolás nem működik.
zz A megjelenítési idő képtől függően változik.
362
Képkeresési feltételek megad.
Lehetőség van arra, hogy a megjelenítendő képeket meghatározott keresési
feltételek szerint szűrje. Miután megadta a képkeresési beállításokat,
megjelenítheti csak a megtalált képeket.
Az ilyen módon szűrt képeken védelem, értékelés, törlés, diavetítés
és egyéb műveleteket is végezhet.
ki a [3: Képkeresési
1Válassza
feltételek megad.] lehetőséget.
be a képkeresési feltételeket.
2zÁllítsa
z A <W> <X> gombokkal válasszon
ki egy elemet.
zz A <Y> <Z> gombokkal állítsa be
a feltételt.
A kiválasztott elem bal oldalára egy
pipa [X] (1) kerül. (Keresési feltételként
megadva.)
zz Ha kiválasztja az elemet, és megnyomja
a <B> gombot, azzal a jelet [X]
eltávolítja. (A keresési feltétel törlődik.)
(1)
Elem
9Értékelés
Leírás
A kiválasztott (értékelési) feltételnek megfelelő képek
megjelenítése.
dDátum
A kiválasztott dátumon készített képek megjelenítése.
nMappa
A kiválasztott mappában található képek megjelenítése.
A kiválasztott (védelmi) feltételnek megfelelő képek
megjelenítése.
JVédelem
fFájl típusa
A kijelölt fájltípus képeit jeleníti meg.
363
Képkeresési feltételek megad.
el a keresést.
3zVégezze
z Nyomja meg a <0> gombot,
és olvassa el a megjelenő üzenetet.
zz Válassza az [OK] billentyűt.
zz Megtörténik a keresési feltétel
megadása.
meg a talált képeket.
4zJelenítse
z Nyomja meg az <3> gombot.
(2)
zz A készülék csak a megadott
feltételeknek megfelelő (szűrt) képeket
jeleníti meg.
zz Amikor a képek megjelenítése szűrési
feltételek alapján történik, a képernyő
külső kerete sárgán jelenik meg (2).
A keresési feltételek törlése
Nyissa meg a 2. lépés képernyőjén, majd nyomja meg az <S> gombot az
összes pipa [X] eltávolításához. A keresési feltételek törléséhez nyomja
meg a <0> gombot.
zz Ha egy kép sem felel meg a keresési feltételeknek, a 2. lépés képernyőjén nem
érhető el az [OK] lehetőség.
zz A fényképezőgép kikapcsolása, valamint kártya- és képszerkesztési műveletek
végzése esetén a keresési feltételek törlődhetnek.
zz Az automatikus kikapcsolási idő meghosszabbodhat a [3: Képkeresési
feltételek megad.] képernyő megjelenítésekor
364
Fő tárcsa tallózása
Egyképes megjelenítés esetén a <6> tárcsa elforgatásával az ugrási
módnak megfelelően ugorhat előre vagy visszafelé a képek között.
ki a [x: Képugrás:6]
1Válassza
lehetőséget.
2Válassza ki az ugrási módot.
zz Ha az [Ugrás a megadott számú képpel] lehetőséget használja, a <6>
tárcsa segítségével állíthatja be, hogy hány képet szeretne ugrani.
zz A [Képek megjelenítése értékelés alapján] lehetőség használata esetén
forgassa el a <6> tárcsát az értékelés megadásához (=358). Ha tallózza
a képeket a 9 kiválasztása mellett, az összes értékelt kép megjelenik.
365
Fő tárcsa tallózása
ugrási mód használatával
3Az
tallózzon a képek között.
(1)
(2)
zz Nyomja meg a <x> gombot.
zz Egyképes megjelenítési módban
forgassa el a <6> tárcsát.
zz A korábban beállított módszer
segítségével böngészhet a képek között.
(1)
(2)
Ugrási mód
Megjelenítési pozíció
zz A képek fényképezés dátuma szerinti kereséséhez válassza a [g: Dátum]
lehetőséget.
zz A képek mappa szerinti kereséséhez válassza a [h: Mappa] lehetőséget.
zz Ha a kártya videókat és állóképeket is tartalmaz, és Ön csak az egyik típust
szeretné megjeleníteni, válassza ki az [i: Videók] vagy [j: Állóképek]
lehetőséget.
366
Lejátszási adatok kijelzése
Beállíthatja, hogy képmegjelenítés közben milyen képernyők és adatok
jelenjenek meg.
ki a [3: Lejátszási
1Válassza
adatok kijelzése] lehetőséget.
be pipával [X]
2Jelölje
a megjelenítendő képernyők számát.
zz A <W> <X> gombok segítségével
válasszon egy számot.
zz Nyomja meg a <0> gombot a pipa
[X] hozzáadásához.
zz Ezt a lépést megismételve jelölje meg
pipával [X] valamennyi megjelenítendő
képernyő számát, majd nyomja meg
az [OK] gombot.
zz A kiválasztott információkat a <B>
gomb megnyomásával érheti el
lejátszás közben.
Hisztogram
A fényerő-hisztogramon az expozíciószint
eloszlása és az általános fényerő látható.
Az RGB-hisztogram a színtelítettség
és gradáció ellenőrzésére alkalmas.
A <B> gomb megnyomásával válthat
a megjelenített hisztogramok között,
ha a [z] lehetőség megjelenik az
[x: Lejátszási adatok kijelzése]
képernyő bal alsó részén.
367
Lejátszási adatok kijelzése
zz [Fényerő] kijelzése
Ez a hisztogram a kép fényerőszintjének
eloszlását mutatja. A vízszintes tengely jelzi
a fényerőszintet (bal oldalon sötétebb, jobb
oldalon világosabb), míg a függőleges tengely
azt mutatja, hogy az egyes fényerőszintekhez
hány képpont tartozik. Minél több képpont van
eltolódva balra, annál sötétebb a kép. Minél több
képpont van eltolódva jobbra, annál világosabb
a kép. Ha túl sok képpont van a bal oldalon,
az árnyékos részletek elvesznek. Ha túl sok
képpont van a jobb oldalon, a csúcsfényes
részletek vesznek el. A közbenső gradáció
kerül létrehozásra. A kép és hisztogramjának
ellenőrzésével láthatja az expozíciószint
elhajlását, valamint az általános gradációt.
zz [RGB] kijelzése
Mintahisztogramok
Sötét kép
Normál fényerő
Világos kép
Ez a hisztogram a kép elsődleges színeinek (RGB vagy vörös, zöld
és kék) fényerő-eloszlását mutatja. A vízszintes tengely jelzi a szín
fényerőszintjét (bal oldalon sötétebb, jobb oldalon világosabb), míg
a függőleges tengely azt mutatja, hogy az egyes színerősségi szintekhez
hány képpont tartozik. Minél több képpont van a bal oldalon, annál
sötétebb és annál kevésbé kiemelkedő a szín. Minél több képpont
található a jobb oldalon, annál világosabb és tömörebb a szín. Ha túl
sok képpont van a bal oldalon, akkor az adott színinformáció hiányos
lesz. Ha túl sok képpont van a jobb oldalon, akkor a szín túl telített lesz,
gradáció nélkül. A kép RGB hisztogramjának ellenőrzésével láthatóvá
válik a szín telítettsége és gradációja, valamint a fehéregyensúly-eltérés.
368
Túlexponálási figyelmeztetés
Megadhatja, hogy villogó kijelzésként jelenjenek meg a túlexponált részletek
a lejátszás képernyőjén. Ha részletesebb gradációt szeretne elérni a villogó
területeken, ahol élethű színeket szeretne, állítsa az expozíciókompenzációt
negatív értékre, és készítsen új felvételt.
ki a [3: Túlexp. figyelm.]
1Válassza
lehetőséget.
2Válassza az [Enged] parancsot.
369
AF-pont jelzés
Megjelenítheti a fókuszáláshoz használt AF-pontokat, melyek pirosan
körvonalazva jelennek meg a lejátszás képernyőjén. Ha az automatikus
AF‑pont választása funkciót használja, több AF-pont is megjelenhet.
ki az [3: AF-pont jelzés]
1Válassza
lehetőséget.
2Válassza az [Enged] parancsot.
370
Rács lejátszáskor
Egyképes megjelenítés esetén rács jeleníthető meg a megjelenített
állóképeken a lejátszás képernyőjén. Ez a funkció a kép függőleges és
vízszintes dőlésszöge és a kompozíció kényelmes ellenőrzését teszi lehetővé.
ki a [3: Rács
1Válassza
lejátszáskor] lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
371
A már látottól
Beállíthatja, hogy a képmegjelenítés elindításakor melyik képet jelenítse
meg elsőként a rendszer.
ki az [3: A már látottól]
1Válassza
lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z [Enged]: A megjelenítés a legutóbb
megjelenített képtől folytatódik
(kivéve, ha épp most fejezte be
a felvételkészítést).
zz [Tilt]: A lejátszás a fényképezőgép
minden egyes újraindítása esetén
a legutóbbi felvételtől folytatódik.
372
Nagyítás (kb.)
Beállíthatja a nagyított nézet kezdeti nagyítási arányát és pontját.
ki a [3: Nagyítás (kb.)]
1Válassza
lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
zz 2x, 4x, 8x, 10x (nagyítás a középpontból)
A nagyított nézet a kép közepétől indul a kiválasztott nagyítási aránnyal.
zz Tényleges méret (a kiválasztott pontból)
A rögzített kép képpontjai kb. 100% aránnyal jelennek meg. A nagyított
nézet a fókuszt elért AF-ponttól indul.
zz A legutóbbi nagyítással azonos (a középpontból)
A nagyítás aránya ugyanakkora lesz, mint a legutóbb, amikor kilépett
a nagyított nézetből az <M> vagy az <x> gombbal. A nagyított
nézet a kép középpontjából indul.
zz Kézi fókusszal vagy fókuszálás nélkül rögzített képek esetén a nagyított nézet
a kép középpontjából indulhat akkor is, ha beállította a [Tényleges méret
(kivál.pontból)] lehetőséget.
373
374
Vezeték nélküli funkciók
Ebben a fejezetben bemutatjuk, hogy csatlakoztathatja
a fényképezőgépet okostelefonhoz vezeték nélkül Bluetooth® vagy
Wi-Fi® segítségével, és hogyan küldhet képeket eszközökre vagy
webszolgáltatásokra, és hogyan kezelheti a fényképezőgépet
számítógépről vagy vezeték nélküli távirányítóval, illetve egyéb
műveletekről is lesz szó.
Fontos
A Canon nem vonható felelősségre a fényképezőgép használata
során a hibás vezeték nélküli kommunikációból eredő
veszteségekért és károkért. Továbbá a Canon nem tehető
felelőssé a fényképezőgép használata által okozott egyéb
veszteségekért vagy károkért sem.
A vezeték nélküli kommunikációs funkciók használatakor
a megfelelő védelemről Önnek kell gondoskodnia. A Canon
nem vállal felelősséget a jogosulatlan hozzáférésből, illetve más
biztonsági problémákból adódó veszteségekért és károkért.
375
Lapfülek: Vezeték nélküli lap
zz 1. vezeték nélküli
=377
=452
=453
=454
=455
=460
zz A vezeték nélküli kommunikáció nem érhető el, ha a fényképezőgép
interfészkábellel csatlakozik egy számítógéphez vagy egyéb eszközhöz.
zz Más eszközök, például számítógépek nem használhatók a fényképezőgéppel
interfészkábellel csatlakoztatva, ha a fényképezőgép Wi-Fi-kapcsolaton
keresztül csatlakozik az eszközhöz.
zz Ha nincs kártya a fényképezőgépben, nem lehet Wi-Fi-kapcsolatot kialakítani
(kivétel: [D]). Ezenfelül az [l] mód és a webszolgáltatások használata
esetén a fényképezőgépet nem lehet Wi-Fi-n keresztül csatlakoztatni,
ha a kártyán még egyetlen kép sincs mentve.
zz A Wi-Fi-kapcsolat megszakad, ha a fényképezőgép főkapcsolóját a <2>
állásba állítja, illetve ha felnyitja a kártyanyílás vagy az akkumulátorrekesz
fedelét.
zz Ha aktív a Wi-Fi-kapcsolat, a fényképezőgép automatikus kikapcsolás funkciója
nem működik.
376
A Wi-Fi-/Bluetooth-kapcsolat kiválasztása
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
ki a fényképezőgéphez
2Válassza
csatlakoztatni kívánt elemet.
q Csatlakozás okostelefonhoz (=379)
Vezérelje távolról a fényképezőgépet, és böngésszen a fényképezőgépen
található képek között Wi-Fi-kapcsolaton keresztül az erre a célra
szolgáló Camera Connect alkalmazás segítségével okostelefonon és
táblagépen (a továbbiakban ezeket a készülékeket összefoglaló néven
„okostelefonoknak” nevezzük).
D Használat az EOS szoftverrel és egyéb, erre a célra
szolgáló szoftverekkel (=408)
Csatlakoztassa a fényképezőgépet egy számítógéphez Wi-Fi-n keresztül,
és működtesse a fényképezőgépet távolról az EOS Utility szoftverrel
(EOS szoftverrel). Az erre a célra szolgáló Image Transfer Utility 2
alkalmazás révén a fényképezőgépen található képek is automatikusan
a számítógépre küldhetők.
I Nyomtatás Wi-Fi nyomtatóról (=416)
A képek nyomtatásához csatlakoztassa a fényképezőgépet Wi-Fi-n
keresztül egy PictBridge (vezeték nélküli LAN) szabványt támogató
nyomtatóhoz.
377
A Wi-Fi-/Bluetooth-kapcsolat kiválasztása
R Feltöltés webszolgáltatáshoz (=426)
Ossza meg képeit a barátaival vagy a családjával a közösségi médiában
a Canon-ügyfelek számára rendelkezésre álló CANON iMAGE GATEWAY
online fényképszolgáltatásokkal, amelyet a tagregisztrációt (ingyenes)
követően használhat.
K Csatlakozás vezeték nélküli távirányítóhoz (=446)
A fényképezőgép a Bluetooth használatával (külön kapható) BR-E1 vezeték
nélküli távirányítóhoz is csatlakoztatható, amely a felvételkészítés távoli
vezérlését teszi lehetővé.
378
Csatlakozás okostelefonhoz
A fényképezőgép és egy Bluetooth alacsony energiájú technológiával
(a későbbiekben „Bluetooth”) kompatibilis okostelefon párosításával:
zz Hozzon létre Wi-Fi-kapcsolatot csak az okostelefon használatával
(=381).
zz Még akkor is létrehozhatja a Wi-Fi-kapcsolatot a fényképezőgéppel,
ha az ki van kapcsolva (=387).
zz Földrajzi adatokkal láthatja el az okostelefonokkal készített,
GPS‑adatokat tartalmazó képeket (=455).
zz A fényképezőgép távvezérlése okostelefonnal (=386).
Ha Wi-Fi-n keresztül csatlakozik egy okostelefonhoz, a következő
lehetőségek állnak rendelkezésére.
zz A fényképezőgép képeinek böngészése és azok mentése okostelefonról
(=386).
zz A fényképezőgép távvezérlése okostelefonnal (=386).
zz Képeket küldhet a fényképezőgépről egy okostelefonra (=395).
A Bluetooth és a Wi-Fi bekapcsolása okostelefonon
Kapcsolja be a Bluetooth funkciót és a Wi-Fi-t az okostelefon beállítási
képernyőjéről. Ne feledje, hogy a fényképezőgéppel való párosítás nem
lehetséges az okostelefon Bluetooth-beállításainak képernyőjén.
zz Wi-Fi-kapcsolat létrehozásához elérési pont segítségével lásd: „Wi-Fi-kapcsolat
létrehozása hozzáférési pontokon keresztül” (=441).
379
Csatlakozás okostelefonhoz
A Camera Connect telepítése okostelefonokra
Az erre a célra szolgáló (ingyenes) Camera Connect alkalmazást is
telepíteni kell az Android vagy iOS rendszerű okostelefonra.
zz Használja az okostelefon operációs rendszerének legújabb verzióját.
zz A Camera Connect alkalmazás a Google Play vagy az App Store
áruházból telepíthető. A Google Play vagy az App Store a fényképezőgép
okostelefonnal való párosításakor vagy Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
történő csatlakoztatásakor megjelenő QR-kódok segítségével érhető el.
zz A Camera Connect által támogatott operációs rendszerek verzióival
kapcsolatos információkért tekintse meg a Camera Connect letöltési oldalát.
zz Előfordulhat, hogy az útmutatóban szereplő mintaképernyők és egyéb
részletek nem felelnek meg a tényleges felhasználói interfész elemeinek
a fényképezőgép firmware frissítései, illetve a Camera Connect,
Android és iOS egyéb frissítései után.
380
Csatlakozás okostelefonhoz
Csatlakozás Bluetooth-kompatibilis okostelefonhoz Wi-Fi-n
keresztül
Lépések a fényképezőgépen (1)
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
ki a [qCsatlakozás
2Válassza
okostelefonhoz] lehetőséget.
ki a [Csatlakoztatandó
3Válassza
eszk. hozzáadása] lehetőséget.
381
Csatlakozás okostelefonhoz
a lehetőségek közül.
4zVálasszon
z Ha a Camera Connect már telepítve
van, válassza a [Ne jelenjen meg]
lehetőséget.
zz Ha a Camera Connect még nincs
telepítve, válassza az [Android] vagy
[iOS] lehetőséget, okostelefonjával
olvassa be a megjelenített QR-kódot,
majd nyissa meg a Google Play vagy
App Store áruházat, és telepítse
a Camera Connect alkalmazást.
ki a [Párosítás Bluetooth
5Válassza
kapcsolattal] lehetőséget.
zz Megkezdődik a párosítás.
zz Ha másik okostelefonnal szeretné
elvégezni a párosítást, mint amellyel
először végezte, válassza az [OK]
lehetőséget a képernyő bal oldalán.
382
Csatlakozás okostelefonhoz
Lépések az okostelefonon (1)
el a Camera Connect
6Indítsa
alkalmazást.
a fényképezőgép
7Koppintson
kijelzőjére a párosítás
befejezéséhez.
zz Ha androidos okostelefont használ,
lépjen a 9. lépésre.
a [Pair/Párosítás]
8Koppintson
lehetőségre (csak iOS).
Lépések a fényképezőgépen (2)
9Válassza az [OK] billentyűt.
383
Csatlakozás okostelefonhoz
meg a <0> gombot.
10 zNyomja
z A párosítás befejeződött,
és a fényképezőgép Bluetoothkapcsolaton keresztül csatlakozik
az okostelefonhoz.
A Camera Connect fő ablakában
megjelenik egy Bluetooth ikon.
zz A fényképezőgép egyszerre csak egy eszközhöz csatlakoztatható Bluetooth-on
keresztül. Ha másik okostelefonra szeretne váltani a Bluetooth-kapcsolathoz,
lásd: =458.
zz A Bluetooth-kapcsolat még a fényképezőgép automatikus kikapcsolási
funkciójának életbe lépését követően is meríti az akkumulátort. Ezért
előfordulhat, hogy amikor újra elkezdi használni a fényképezőgépet, alacsony
lesz az akkumulátor töltöttségi szintje.
A párosítással kapcsolatos hibaelhárítás
zz Ha megtartja a párosítási adatokat a korábban párosított fényképezőgépekről
az okostelefonján, akkor nem tudja párosítani ezzel a fényképezőgéppel.
Mielőtt ismét próbálkozna a párosítással, távolítsa el a korábban párosított
fényképezőgépek párosítási adatait az okostelefon Bluetooth beállítások
képernyőjén.
zz Ha létrejött a Bluetooth-kapcsolat, a fényképezőgépről képeket küldhet
az okostelefonra (=395).
384
Csatlakozás okostelefonhoz
Lépések az okostelefonon (2)
a Camera Connect
11 Koppintson
funkcióra.
zz iOS esetén koppintson
a [Join/Csatlakozás] lehetőségre,
ha a fényképezőgép csatlakoztatásának
megerősítését kérő üzenet jelenik meg.
zz A Camera Connect funkcióival
kapcsolatban lásd: =386.
zz Amikor létrejön a Wi-Fi-kapcsolat,
megjelenik a kiválasztott funkció
képernyője.
zz A fényképezőgépen a [qWi-Fi
bekapcs.] üzenet jelenik meg.
zz A Camera Connect fő ablakában
a Bluetooth és a Wi-Fi ikon látható.
Ezzel létrejött a Wi-Fi-kapcsolat a Bluetooth-kompatibilis
okostelefonnal.
zz A Wi-Fi-kapcsolat bontásához lásd: „A Wi-Fi-kapcsolat megszüntetése”
(=403).
zz Ha bontja a Wi-Fi-kapcsolatot, a fényképezőgép Bluetooth-kapcsolatra
vált.
zz Wi-Fi-kapcsolattal való csatlakozáshoz indítsa el a Camera Connect
alkalmazást, és koppintson a használni kívánt funkcióra.
385
Csatlakozás okostelefonhoz
[qWi-Fi bekapcs.] képernyő
Bont, kilép.
zz A Wi-Fi-kapcsolat megszakítására használható.
Beáll.megerős.
zz A beállítások ellenőrzésére használható.
Hiba részletei
zz Ha hiba lép fel a Wi-Fi-kapcsolatban, ezzel a lehetőséggel tekintheti meg
a hiba részletes adatait.
A Camera Connect funkciói
Images on camera (Képek a fényképezőgépen)
zz A képek lapozhatók, törölhetők és értékelhetők.
zz A képeket okostelefonra lehet menteni.
Remote live view shooting (Távoli élő nézet felvétel)
zz Lehetővé teszi a távolról történő fényképezést, miközben az okostelefon
kijelzőjén élő képet kaphat.
Auto transfer (Automatikus átvitel)
zz Engedélyezi a fényképezőgép számára, hogy a felvételt követően
automatikusan továbbítsa a képeket a okostelefonjára, illetve ennek
megfelelően módosítja az alkalmazás beállításait (=394).
Bluetooth remote controller (Bluetooth-távirányító)
zz Lehetővé teszi a fényképezőgép irányítását egy Bluetooth-on keresztül
párosított okostelefonnal. (Nem elérhető Wi-Fi-n keresztül való
csatlakozás esetén.)
zz Az automatikus kikapcsolás funkció ki van kapcsolva a Bluetooth
távirányító használata közben.
Location information (Helyadatok)
zz Ez a fényképezőgép nem támogatja ezt a funkciót.
Camera settings (Fényképezőgép beállításai)
zz Módosíthatók a fényképezőgép beállításai.
386
Csatlakozás okostelefonhoz
A Wi-Fi-kapcsolat működtetése kikapcsolt fényképezőgép
esetén
Akkor is, ha a fényképezőgép tápkapcsolója <2> állásban van, amíg az
párosítva van egy okostelefonhoz Bluetooth-kapcsolattal, használhatja az
okostelefont a Wi-Fi-hálózatra csatlakozáshoz.
ki a [k: Bluetooth
1Válassza
beáll.k] lehetőséget.
[Kapcs.tart kikapcs] beállítást
2Aállítsa
az [Enged] lehetőségre.
zz Ha a fényképezőgép tápkapcsolója
<2> állásban van, a Camera Connect
menüjében koppintson a [Images on
camera/Képek a fényképezőgépen]
lehetőségre a Wi-Fi-kapcsolat
létrehozásához.
zz iOS esetén koppintson
a [Join/Csatlakozás] lehetőségre,
ha a fényképezőgép csatlakoztatásának
megerősítését kérő üzenet jelenik meg.
A Wi-Fi-kapcsolat létrejöttekor
megjelenik a fényképezőgépen található
fényképek listája.
387
Csatlakozás okostelefonhoz
zz A Camera Connect használatával okostelefonjára mentheti a képeket,
valamint törölheti a fényképezőgépen tárolt képeket.
zz A Wi-Fi-kapcsolat megszüntetéséhez koppintson a Camera Connect
főképernyőjén lévő [ ] elemre (=403).
zz A funkció nem használható, ha a vezeték nélküli beállítások alaphelyzetbe
álltak, vagy ha a okostelefon csatlakozási adatait törölték az.
A párosítás megszüntetése
A párosítást a következő módon vonhatja vissza.
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
ki a [qCsatlakozás
2Válassza
okostelefonhoz] lehetőséget.
zz Ha megjelennek az előzmények
(=449), a képernyőn megjelenített
elemek közül a <Y> <Z>
gombokkal válthat.
az [Eszköz szerkesztése/
3Válassza
törlése] lehetőséget.
388
Csatlakozás okostelefonhoz
ki azt az okostelefont,
4Válassza
amely esetén vissza szeretné vonni
a párosítást.
zz A fényképezőgéppel aktuálisan
párosított okostelefonok [s] címkével
vannak ellátva.
ki a [Csatlakozási adatok
5Válassza
törlése] lehetőséget.
6Válassza az [OK] billentyűt.
a fényképezőgép adatait
7Törölje
az okostelefonról.
zz Az okostelefonon a Bluetooth beállításai
menüben törölje az okostelefonban
tárolt fényképezőgép-adatokat.
389
Csatlakozás okostelefonhoz
Wi-Fi-kapcsolat Bluetooth használata nélkül
Lépések a fényképezőgépen (1)
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
ki a [qCsatlakozás
2Válassza
okostelefonhoz] lehetőséget.
zz Ha megjelennek az előzmények
(=449), a képernyőn megjelenített
elemek közül a <Y> <Z>
gombokkal válthat.
ki a [Csatlakoztatandó
3Válassza
eszk. hozzáadása] lehetőséget.
a lehetőségek közül.
4zVálasszon
z Ha a Camera Connect már telepítve
van, válassza a [Ne jelenjen meg]
lehetőséget.
390
Csatlakozás okostelefonhoz
ki a [Csatlakozás Wi-Fi
5Válassza
kapcsolattal] lehetőséget.
(1)
(2)
az SSID-t (hálózatnevet)
6Ellenőrizze
és jelszót.
zz Ellenőrizze a fényképezőgép
képernyőjén megjelenő SSID-t (1)
(hálózatnevet) és jelszót (2).
zz Ha a [Wi-Fi beállítások] menüben
a [Jelszó] beállítást [Nincs] értékre
állította, a jelszó nem jelenik meg,
és nem is kell megadni (=452).
zz Ha a 6. lépésben a [Hálózatváltás] lehetőséget választotta, akkor hozzáférési
pont segítségével is kialakíthatja a Wi-Fi-kapcsolatot (=441).
391
Csatlakozás okostelefonhoz
Lépések az okostelefonon
Az okostelefon
képernyője (példa)
be a Wi-Fi-kapcsolatot
7Állítsa
az okostelefonon.
zz Aktiválja az okostelefon Wi-Fi funkcióját,
majd koppintson a 6. lépés során
ellenőrzött SSID-re (hálózatnévre).
zz Jelszóként adja meg az 6. lépésben
ellenőrzött jelszót.
el a Camera Connect
8Indítsa
alkalmazást, és koppintson
a fényképezőgép képernyőjére
a Wi-Fi-kapcsolattal való
csatlakozáshoz.
Lépések a fényképezőgépen (2)
az [OK] billentyűt.
9zVálassza
z A megtekinthető képek megadásához
nyomja meg az <B> gombot.
A beállítással kapcsolatos információkért
tekintse meg a =405. oldal 5. lépését.
392
Csatlakozás okostelefonhoz
zz Az okostelefonon megjelenik a Camera
Connect főablaka.
Ezzel létrejött a Wi-Fi-kapcsolat
az okostelefonnal.
zz A fényképezőgépet a Camera Connect
használatával működtetheti (=386).
zz A Wi-Fi-kapcsolat bontásához lásd: „A Wi-Fi-kapcsolat megszüntetése”
(=403).
zz Wi-Fi-kapcsolat újbóli létesítéséhez lásd: „Újracsatlakozás Wi-Fi-n
keresztül” (=449).
zz Ha létrejött a Wi-Fi-kapcsolat, a lejátszás során a gyorsvezérlés képernyőről
is elküldheti a kívánt képeket okostelefonjára (=395).
393
Csatlakozás okostelefonhoz
Automatikus képátvitel felvételkészítés közben
Felvételeit automatikusan is elküldheti okostelefonjára. A lépések
végrehajtása előtt győződjön meg róla, hogy a fényképezőgép és
az okostelefon csatlakozik a Wi-Fi-hálózathoz.
ki a [k: Wi-Fi beállítások]
1Válassza
lehetőséget.
a [Küldés okostelefonra
2Válassza
felv. után] lehetőséget.
az [Automatikus küldés]
3Állítsa
beállítást az [Enged] opcióra.
a [Küldendő méret]
4Válassza
lehetőséget.
5Készítse el a képet.
394
Csatlakozás okostelefonhoz
Fényképek küldése okostelefonra a fényképezőgépről
A fényképezőgépen tárolt képeket elküldheti a Bluetooth-kapcsolaton
keresztül párosított (csak androidos eszköz esetén) vagy Wi-Fi-kapcsolaton
keresztül csatlakoztatott okostelefonjára.
1Jelenítse meg a képet.
2Nyomja meg a <Q> gombot.
a [qKépek küld.
3Válassza
okostel.‑ra] lehetőséget.
zz Ha élő Bluetooth-kapcsolat mellett végzi
el ezt a lépést, megjelenik egy üzenet,
és a kapcsolat Wi-Fi-kapcsolatra vált.
ki a küldési beállításokat,
4Válassza
majd küldje el a képeket.
395
Csatlakozás okostelefonhoz
(1) A képek küldése egyenként
ki a küldeni kívánt képet.
1zVálassza
z A <Y> <Z> gombok használatával
válassza ki a küldeni kívánt képeket,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz Képek kiválasztásához az indexképek
megjelenítésből forgassa el a <5>
tárcsát az óramutató járásával
ellentétes irányban.
ki a [Láth.kép küld.]
2Válassza
lehetőséget.
zz A [Küldendő méret] menüpontban
választhatja ki a kép küldési méretét.
zz Videók küldése esetén a [Küldendő
minőség] pontban kiválaszthatja
a küldendő videók minőségét.
(2) Több kijelölt kép küldése
1Nyomja meg a <0> gombot.
a [Kijelölt küld.]
2Válassza
lehetőséget.
396
Csatlakozás okostelefonhoz
ki a küldeni kívánt képeket.
3zVálassza
z A <Y> <Z> gombok használatával
válassza ki a küldeni kívánt képeket,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz Képek kiválasztásához az indexképek
megjelenítésből forgassa el a <5>
tárcsát az óramutató járásával ellentétes
irányban. Az egyképes megjelenítéshez
való visszatéréshez fordítsa el a <5>
tárcsát az óramutató járásával megfelelő
irányában.
zz A küldendő képek kiválasztása után
nyomja meg a <M> gombot.
be a képkijelölést.
4zZárja
z Válassza az [OK] billentyűt.
a [Küldendő méret]
5Válassza
lehetőséget.
zz A megjelenő képernyőn válasszon egy
képméretet.
zz Videók küldése esetén a [Küldendő
minőség] pontban kiválaszthatja
a képminőséget.
397
Csatlakozás okostelefonhoz
6Válassza a [Küldés] lehetőséget.
(3) Képtartomány kiválasztása
1Nyomja meg a <0> gombot.
a [Küld:tartomány]
2Válassza
lehetőséget.
meg a kívánt képtartományt.
3zAdja
z Válassza ki az első képet (kezdőpont).
zz Válassza ki az utolsó képet (végpont).
zz A kijelölés visszavonásához ismételje
meg ezt a lépést.
zz A <5> tárcsa elfordításával
módosíthatja, hogy hány kép jelenjen
meg az indexképes megjelenítésnél.
398
Csatlakozás okostelefonhoz
meg a tartományt.
4zErősítse
z Nyomja meg a <M> gombot.
be a képkijelölést.
5zZárja
z Válassza az [OK] billentyűt.
a [Küldendő méret]
6Válassza
lehetőséget.
zz A megjelenő képernyőn válasszon
egy képméretet.
zz Videók küldése esetén a [Küldendő
minőség] pontban kiválaszthatja
a képminőséget.
7Válassza a [Küldés] lehetőséget.
399
Csatlakozás okostelefonhoz
(4) A kártyán lévő összes kép elküldése
1Nyomja meg a <0> gombot.
a [Küld:kártya össz]
2Válassza
lehetőséget.
a [Küldendő méret]
3Válassza
lehetőséget.
zz A megjelenő képernyőn válasszon egy
képméretet.
zz Videók küldése esetén a [Küldendő
minőség] pontban kiválaszthatja
a képminőséget.
4Válassza a [Küldés] lehetőséget.
400
Csatlakozás okostelefonhoz
(5) Keresési feltételeknek megfelelő képek küldése
Ezzel a funkcióval egyszerre küldheti el az összes olyan képet, amely megfelel
a [Képkeresési feltételek megad.] funkciónál beállított feltételeknek.
A [Képkeresési feltételek megad.] lehetőségről lásd: „Képkeresési
feltételek megad.” (=363).
1Nyomja meg a <0> gombot.
a [Küld:találatok]
2Válassza
lehetőséget.
a [Küldendő méret]
3Válassza
lehetőséget.
zz A megjelenő képernyőn válasszon
egy képméretet.
zz Videók küldése esetén a [Küldendő
minőség] pontban kiválaszthatja
a képminőséget.
4Válassza a [Küldés] lehetőséget.
401
Csatlakozás okostelefonhoz
Képátvitel befejezése
Képek küldése fényképezőgéptől Bluetooth-kapcsolaton keresztül
(Android)
zz A képátviteli képernyő megjelenítéséhez
nyomja meg a <M> gombot.
zz A képátvitel és a Wi-Fi-kapcsolat
megszakításához a bal oldali képernyőn
válassza az [OK] lehetőséget.
Képek küldése a fényképezőgépről Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
zz A képátviteli képernyő megjelenítéséhez
nyomja meg a <M> gombot.
zz A Wi-Fi-hálózatról való leválasztással
kapcsolatos további információkért lásd:
„A Wi-Fi-kapcsolat megszüntetése”
(=403).
402
Csatlakozás okostelefonhoz
zz A képek átvitele közben a fényképezőgép exponálógombját lenyomva sem
készíthető felvétel.
zz A képátvitel a [Mégse] lehetőség választásával szakítható meg.
zz Egyszerre legfeljebb 999 fájl választható ki.
zz Amíg aktív a Wi-Fi-kapcsolat, javasoljuk, hogy tiltsa le az okostelefon
energiatakarékossági funkcióit.
zz Ha csökkentett méretet választ ki az állóképek számára, az az adott
alkalommal küldött minden fotóra érvényes lesz. Az b méretű fényképek
mérete sosem csökken.
zz A videók esetén kiválasztott tömörítés az adott alkalommal küldött minden
videóra érvényes lesz.
zz Ha a fényképezőgépet akkumulátorról működteti, ügyeljen arra,
hogy az teljesen fel legyen töltve.
A Wi-Fi-kapcsolat megszüntetése
Hajtsa végre a következő műveletek valamelyikét.
A Camera Connect képernyőjén
koppintson az [ ] lehetőségre.
A [qWi-Fi bekapcs.] képernyőn
válassza a [Bont, kilép.]
lehetőséget.
zz Ha a [qWi-Fi bekapcs.] képernyő nem
jelenik meg, válassza a [k: Wi-Fi/
Bluetooth kapcsolat] lehetőséget.
zz Válassza a [Bont, kilép.] lehetőséget,
majd a megerősítő párbeszédpanelen
válassza az [OK] lehetőséget.
403
Csatlakozás okostelefonhoz
Beállítások képmegtekintéshez okostelefonról
Ezeket a képeket akkor adhatja meg, ha már nem aktív a Wi-Fi-kapcsolat.
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
ki a [qCsatlakozás
2Válassza
okostelefonhoz] lehetőséget.
zz Ha megjelennek az előzmények
(=449), a képernyőn megjelenített
elemek közül a <Y> <Z>
gombokkal válthat.
az [Eszköz szerkesztése/
3Válassza
törlése] lehetőséget.
ki a kívánt okostelefont.
4zVálassza
z Válassza ki annak az okostelefonnak
a nevét, amelyen megtekinthetővé
kívánja tenni a képeket.
404
Csatlakozás okostelefonhoz
a [Megtek. képek]
5Válassza
lehetőséget.
a lehetőségek közül.
6zVálasszon
z A beállítási képernyő megnyitásához
nyomja meg az [OK] gombot.
[Összes kép]
A memóriakártyán lévő összes kép megtekinthető.
[Előző napok képei]
A megtekinthető képek meghatározása
a dátum alapján. Legfeljebb a kilenc nappal
korábban készült képek adhatók meg.
zz Ha [A napokban készített képek]
beállítást választja, akkor az aktuális
dátum előtt legfeljebb a megadott számú
nappal készült képek jeleníthetők meg.
A <W> <X> gombok segítségével állítsa
be a napok számát, majd a kiválasztás
megerősítéséhez nyomja meg
a <0> gombot.
zz Az [OK] lehetőség kiválasztásával
beállítja a megtekinthető képeket.
zz Ha a [Megtek. képek] beállítása nem [Összes kép], akkor a távoli
felvételkészítés nem használható.
405
Csatlakozás okostelefonhoz
[Kiválasztás értékelés alapj.]
A megtekinthető képek megadása annak
alapján, hogy van-e a képekhez értékelés
megadva, valamint az alapján, hogy milyen
ez az értékelés.
zz Az értékelés típusának kiválasztásával
beállítja a megtekinthető képeket.
[Fájl számtartománya] (Tartomány kijelölése)
(1)
406
(2)
A fájlszám szerint rendezett képek közül
megadhatja a megtekinthető képek
tartományának első és utolsó tagját.
1. A <0> gomb megnyomásával
jelenítheti meg a képválasztó képernyőt.
A <Y> <Z> gombokkal válassza
ki a képet.
Képek kiválasztásához az indexképes
megjelenítésből forgassa el a <5>
tárcsát az óramutató járásával ellentétes
irányban.
2. Válasszon ki egy képet kiindulási
pontként (1).
3. A <Z> segítségével válasszon ki egy
képet befejező pontként (2).
4. Válassza az [OK] billentyűt.
Csatlakozás okostelefonhoz
zz Ha a Wi-Fi-kapcsolat a távirányítással végzett videofelvétel közben megszakad,
a fényképezőgép a következőképp reagál:
yyA videofelvétel módban végzett videokészítés folytatódik.
yyAz állókép rögzítése módban végzett videokészítés befejeződik.
zz Ha aktív a Wi-Fi-kapcsolat egy okostelefonnal, bizonyos funkciókat nem
lehet használni.
zz Távoli felvételkészítés közben az AF sebessége csökkenhet.
zz A kommunikáció állapotától függően a képmegjelenítés, valamint a zárkioldás
késhet.
zz Képek okostelefonra történő mentése közben a fényképezőgép
exponálógombját lenyomva sem készíthető felvétel. Emellett a fényképezőgép
kijelzője is kikapcsolhat.
zz Amíg aktív a Wi-Fi-kapcsolat, javasoljuk, hogy tiltsa le az okostelefon
energiatakarékossági funkcióit.
407
Csatlakozás számítógéphez Wi-Fikapcsolaton keresztül
Ebben a fejezetben azt mutatjuk be, hogy hogyan csatlakoztathatja
a fényképezőgépet Wi-Fi-kapcsolaton keresztül a számítógéphez,
illetve hogyan végezhet különféle műveleteket a fényképezőgépen
az EOS szoftver vagy egyéb erre a célra szolgáló szoftver segítségével.
A Wi-Fi-kapcsolat beállítása előtt telepítse a szoftver legújabb verzióját
a számítógépére.
A számítógép használatával kapcsolatos használati utasításokért tekintse
meg a számítógép használati útmutatóját.
A fényképezőgép működtetése az EOS Utility alkalmazással
Az EOS Utility (EOS szoftver) segítségével importálhat képeket
a fényképezőgépről, irányíthatja a fényképezőgépet, és egyéb műveleteket
hajthat végre.
Lépések a fényképezőgépen (1)
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
ki a [DTávvezérlés
2Válassza
(EOS Utility)] menüpontot.
zz Ha megjelennek az előzmények
(=449), a képernyőn megjelenített
elemek közül a <Y> <Z>
gombokkal válthat.
ki a [Csatlakoztatandó
3Válassza
eszk. hozzáadása] lehetőséget.
408
Csatlakozás számítógéphez Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
(1)
(2)
az SSID-t (hálózatnevet)
4Ellenőrizze
és jelszót.
zz Ellenőrizze a fényképezőgép
képernyőjén megjelenő SSID-t (1)
(hálózatnevet) és jelszót (2).
zz Ha a [Wi-Fi beállítások] menüben
a [Jelszó] beállítást [Nincs] értékre
állította, a jelszó nem jelenik
meg, és nem is kell megadni.
Részletekért lásd: =452.
Lépések a számítógépen (1)
A számítógép képernyője (példa)
ki a kívánt SSID5Válassza
azonosítót, majd adja meg a jelszót.
zz A számítógép hálózati beállítások
képernyőjén válassza ki a 4. lépésben
ellenőrzött SSID-azonosítót.
zz Jelszóként adja meg az 4. lépésben
ellenőrzött jelszót.
409
Csatlakozás számítógéphez Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
Lépések a fényképezőgépen (2)
az [OK] billentyűt.
6zVálassza
z A következő üzenet jelenik meg.
A „******” a csatlakoztatandó
fényképezőgép MAC-címének első
hat számjegye.
Lépések a számítógépen (2)
el az EOS Utility
7Indítsa
alkalmazást.
EOS Utility alkalmazásban
8Az
kattintson a [Pairing over Wi‑Fi/LAN /
Kapcsolódás Wi-Fi-n vagy helyi
hálózaton keresztül] lehetőségre.
zz Ha a tűzfallal kapcsolatos üzenet
jelenik meg, válassza az [Yes/Igen]
lehetőséget.
a [Connect/Csatlakozás]
9Kattintson
gombra.
zz Válassza ki a csatlakoztatni kívánt
fényképezőgépet, majd kattintson
a [Connect/Kapcsolódás] gombra.
410
Csatlakozás számítógéphez Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
Lépések a fényképezőgépen (3)
létre Wi-Fi-kapcsolatot.
10 zHozzon
z Válassza az [OK] billentyűt.
[DWi-Fi bekapcs.] képernyő
Bont, kilép.
zz A Wi-Fi-kapcsolat megszakítására
használható.
Beáll.megerős.
zz A beállítások ellenőrzésére használható.
Hiba részletei
zz Ha hiba lép fel a Wi-Fi-kapcsolatban,
ezzel a lehetőséggel tekintheti meg
a hiba részletes adatait.
Ezzel létrejött a Wi-Fi-kapcsolat a számítógéppel.
zz Mostantól a számítógépen futó EOS Utility alkalmazással is vezérelheti
a fényképezőgépet.
zz Wi-Fi-kapcsolat újbóli létesítéséhez lásd: „Újracsatlakozás Wi-Fi-n
keresztül” (=449).
411
Csatlakozás számítógéphez Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
zz
zz Ha a Wi-Fi-kapcsolat a távirányítással végzett videofelvétel közben megszakad,
a fényképezőgép a következőképp reagál:
yyA videofelvétel módban végzett videokészítés folytatódik.
yyAz állókép rögzítése módban végzett videokészítés befejeződik.
zz A fényképezőgép nem használható a különféle felvételi műveletekre, miután
az EOS Utility alkalmazás segítségével állóképrögzítésről videofelvétel
üzemmódra kapcsolta a fényképezőgépet.
zz Ha aktív a Wi-Fi-kapcsolat az EOS Utility alkalmazással, bizonyos funkciókat
nem lehet használni.
zz Távoli felvételkészítés közben az AF sebessége csökkenhet.
zz A kommunikáció állapotától függően a képmegjelenítés, valamint
a zárkioldás késhet.
zz Távoli élő nézet felvétel módban való fényképezéskor a képátvitel sebessége
kisebb, mint interfészkábellel történő csatlakoztatás esetén. Ezért a mozgó
témákat nem lehet folyamatosan megjeleníteni.
412
Csatlakozás számítógéphez Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
A fényképezőgépen lévő képek automatikus küldése
Az erre a célra kifejlesztett Image Transfer Utility 2 szoftver segítségével
beállíthatja, hogy a fényképezőgép automatikusan elküldje a fényképeket
a számítógépnek.
Lépések a számítógépen (1)
a számítógépet és
1Csatlakoztassa
a hozzáférési pontot, majd indítsa
el az Image Transfer Utility 2
alkalmazást.
zz Ha követi az Image Transfer Utility 2
szolgáltatásban az első alkalommal
megjelenő utasításokat, akkor
megjelenik a párosítási képernyő.
Lépések a fényképezőgépen (1)
a [Képek autom. küldése
2Válassza
sz.gépre] lehetőséget.
zz Válassza ki a [k: Wi-Fi beállítások]
lehetőséget.
zz Válassza a [Képek autom. küldése
sz.gépre] lehetőséget.
az [Automatikus küldés]
3Állítsa
beállítást az [Enged] opcióra.
413
Csatlakozás számítógéphez Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
4Válassza az [OK] billentyűt.
elérési ponthoz
5Csatlakozás
Wi-Fi-n keresztül.
zz Hozzon létre Wi-Fi-kapcsolatot
a fényképezőgép és a számítógéphez
csatlakoztatott hozzáférési pont
között. A csatlakozással kapcsolatos
tudnivalókért lásd: „Wi-Fikapcsolat létrehozása hozzáférési
pontokon keresztül” (=441).
ki a számítógépet,
6Válassza
amellyel a fényképezőgépet
párosítani kívánja.
Lépések a számítógépen (2)
a fényképezőgépet
7Párosítsa
és a számítógépet.
zz Válassza ki a fényképezőgépet,
majd kattintson a [Pairing/Párosítás]
lehetőségre.
414
Csatlakozás számítógéphez Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
Lépések a fényképezőgépen (2)
a [Képek autom. küldése
8Válassza
sz.gépre] lehetőséget.
zz Válassza ki a [k: Wi-Fi beállítások]
lehetőséget.
zz Válassza a [Képek autom. küldése
sz.gépre] lehetőséget.
a [Képküldési opciók]
9Válassza
lehetőséget.
ki a küldeni kívánt képet.
10 zVálassza
z Ha a [Küldendő tartomány] beállításnál
a [Kivál. képek] elemet választja,
válassza ki a küldeni kívánt képeket
a [Küldendő képek kiválasztása]
képernyőn.
zz A beállítások elvégzése után kapcsolja
ki a fényképezőgépet.
Amikor a fényképezőgépet a hozzáférési pont hatótávolságán belül
bekapcsolja, a rendszer automatikusan továbbítja a fényképezőgépen
található fényképeket az üzemben lévő számítógépre.
zz Ha az automatikus képátvitel nem megy végbe automatikusan,
próbálkozzon a fényképezőgép újraindításával.
415
Csatlakozás nyomtatóhoz Wi-Fikapcsolaton keresztül
Ez a fejezet azt mutatja be, hogy hogyan lehet képeket nyomtatni úgy,
hogy a fényképezőgépet közvetlenül, Wi-Fi-n keresztül csatlakoztatja
egy PictBridge (vezeték nélküli LAN) szabványt támogató nyomtatóhoz.
A nyomtató működtetésével kapcsolatos információkért tekintse meg
a nyomtató használati útmutatóját.
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
ki a [lNyomtatás Wi-Fi
2Válassza
nyomtatóról] lehetőséget.
zz Ha megjelennek az előzmények
(=449), a képernyőn megjelenített
elemek közül a <Y> <Z>
gombokkal válthat.
ki a [Csatlakoztatandó
3Válassza
eszk. hozzáadása] lehetőséget.
416
Csatlakozás nyomtatóhoz Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
(1)
(2)
az SSID-t (hálózatnevet)
4Ellenőrizze
és jelszót.
zz Ellenőrizze a fényképezőgép
képernyőjén megjelenő SSID-t (1)
(hálózatnevet) és jelszót (2).
zz Ha a [Wi-Fi beállítások] menüben
a [Jelszó] beállítást [Nincs] értékre
állította, a jelszó nem jelenik meg,
és nem is kell megadni (=452).
a nyomtatót.
5zTelepítse
z A használni kívánt nyomtató Wi-Fi-
beállításokat tartalmazó menüjében
válassza ki az előző lépésekben
megkeresett SSID azonosítót.
zz Jelszóként adja meg az 4. lépésben
ellenőrzött jelszót.
ki a nyomtatót.
6zVálassza
z Az észlelt nyomtatók listájában válassza
ki azt a nyomtatót, amellyel Wi-Fikapcsolatot szeretne kialakítani.
zz Ha az előnyben részesített nyomtató
nem szerepel a listán, a [Keresés
ismét] kiválasztásával a fényképezőgép
rákereshet, majd megjelenítheti.
zz Wi-Fi-kapcsolat létrehozásához elérési pont segítségével lásd: „Wi-Fi-kapcsolat
létrehozása hozzáférési pontokon keresztül” (=441).
417
Csatlakozás nyomtatóhoz Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
Képnyomtatás
A képek nyomtatása egyenként
ki a nyomtatandó képet.
1zJelölje
z A <Y> <Z> gombok használatával
válassza ki a nyomtatni kívánt képeket,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz Képek kiválasztásához az indexképes
megjelenítésből forgassa el a <5>
tárcsát az óramutató járásával
ellentétes irányban.
a [Kép nyomtatása]
2Válassza
lehetőséget.
ki a képet.
3zNyomtassa
z A nyomtatási beállításokról a =421.
oldalon olvashat.
zz A nyomtatás megkezdéséhez
válassza a [Nyomtat] lehetőséget,
majd az [OK] gombot.
418
Csatlakozás nyomtatóhoz Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
Nyomtatás a megadott képopciók szerint
1Nyomja meg a <0> gombot.
a [Kijel.nyomt.ra]
2Válassza
lehetőséget.
be a nyomtatási beállításokat.
3zÁllítsa
z A nyomtatási beállításokról a „Kijelölés
nyomtatásra” (=331). oldalon olvashat.
zz Ha a nyomtatás kijelölése még a Wi-Fikapcsolat létrehozása előtt befejeződik,
folytassa a 4. lépéssel.
a [Nyomtat] lehetőséget.
4zVálassza
z A [Nyomtat] menüpont akkor
választható ki, ha legalább egy kép ki
van jelölve, és a nyomtató készen áll
a nyomtatásra.
meg a [Papírbeállítás] értékeit
5Adja
(=421).
419
Csatlakozás nyomtatóhoz Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
ki a képet.
6zNyomtassa
z A nyomtatás az [OK] gomb
megnyomásakor indul el.
zz A felvételkészítés nem lehetséges, amikor Wi-Fi-n keresztül csatlakozik
a készülék egy nyomtatóhoz.
zz Videofilmeket nem lehet nyomtatni.
zz Nyomtatás előtt ellenőrizze a papírméretet.
zz Bizonyos nyomtatók nem tudják kinyomtatni a fájlszámot.
zz Ha a [Kerettel] beállítás van megadva, előfordulhat, hogy egyes nyomtatók
a keretre nyomtatják a dátumot.
zz A nyomtatótól függően előfordulhat, hogy a dátum halványnak látszik,
ha világos háttérre vagy a keretre kerül.
zz RAW-képek nem nyomtathatók a [Kijel.nyomt.ra] kiválasztásával.
Nyomtatáskor válassza ki a [Kép nyomtatása] lehetőséget, és nyomtasson.
zz Ha a fényképezőgépet akkumulátorról működteti, ügyeljen arra,
hogy az teljesen fel legyen töltve.
zz A kép fájlméretétől és a képminőségétől függően a [Nyomtat] parancs
kiválasztása után a nyomtatás megkezdése igénybe vehet némi időt.
zz A nyomtatás leállításához nyomja meg a <0> gombot, amíg a [Stop] felirat
meg nem jelenik, majd nyomja meg az [OK] gombot.
zz A [Kijel.nyomt.ra] beállítással történő nyomtatás esetén, ha a fennmaradó
képek nyomtatásához újra szeretné indítani a leállított nyomtatást, nyomja
meg a [Folytat] gombot. Ne feledje, hogy a nyomtatás nem folytatható,
ha a következő esetek valamelyike fordul elő.
yyA nyomtatás folytatása előtt módosította a nyomtatási kijelölést vagy törölte
a nyomtatásra kijelölt képeket.
yyIndexnyomtatás esetén megváltoztatta a papírbeállításokat a nyomtatás
folytatása előtt.
zz Ha nyomtatás közben probléma merülne fel, lásd: =425.
420
Csatlakozás nyomtatóhoz Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
Nyomtatási beállítások
A képernyő megjelenése és a beállítható lehetőségek köre a nyomtatót
típusától függően változnak. Előfordulhat továbbá, hogy bizonyos
beállítások nem állnak rendelkezésre. A részleteket lásd a nyomtató
kezelési kézikönyvében.
Nyomtatásbeállító képernyő
(1)
(2)
(3)
(4)
(5)
(6)
(8)
(1)
(2)
(3)
(4)
(5)
(6)
(7)
(8)
(7)
A dátum vagy a fájlszám nyomtatásának beállítása (=423).
A nyomtatási effektusok beállítása (=423).
A nyomtatni kívánt példányszám (=423) beállítása.
A nyomtatási terület beállítása (=424).
A papírméret, papírtípus és elrendezés beállítása (=422).
Visszatér a képkiválasztási képernyőhöz.
A nyomtatás megkezdése.
A megadott papírméret, típus és elrendezés jelenik meg.
* A nyomtató típusától függően előfordulhat, hogy egyes beállítások,
például a dátum- és a fájlszámnyomtatás nem választhatók ki.
421
Csatlakozás nyomtatóhoz Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
Papírbeállítás
zz Válassza ki a [Papírbeállítás]
lehetőséget.
[Q] A papírméret beállítása
zz Válassza ki a nyomtatóba betöltött
papír méretét.
[Y] A papírtípus beállítása
zz Válassza ki a nyomtatóba betöltött
papír típusát.
[U] Az oldalelrendezés beállítása
zz Válassza ki az oldalelrendezést.
zz Ha a kép képaránya eltér a nyomtató oldalarányától, szegély nélküli nyomtatás
esetén előfordulhat, hogy a képből lényeges mennyiség fog hiányozni.
A képek nyomtatása emellett alacsonyabb felbontásban mehet végbe.
422
Csatlakozás nyomtatóhoz Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
[I] A dátum-/fájlszámnyomtatás beállítása
zz Válassza a [I] lehetőséget.
zz Válassza ki, hogy mit kíván nyomtatni.
[E] A nyomtatási effektusok beállítása (Képoptimalizálás)
zz Válassza a [E] lehetőséget.
zz Válassza ki a nyomtatási effektusokat.
zz Ha egy kiterjesztett ISO-érzékenységgel (H) rögzített kép felvételi adatait
rányomtatja a képre, előfordulhat, hogy nem a megfelelő ISO-érzékenység
jelenik meg a nyomaton.
zz Az [Alapért.] beállítás a nyomtatási effektusok és más opciók alapértelmezett,
a nyomtató gyártója által megadott beállításait jelenti. Ha szeretné tudni,
melyek a nyomtató [Alapért.] beállításai, olvassa el a nyomtató kezelési
kézikönyvét.
[R] A nyomatok számának megadása
zz Válassza a [R] lehetőséget.
zz Válassza ki a nyomtatni kívánt
példányszámot.
423
Csatlakozás nyomtatóhoz Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
A kép kivágása
A képkivágást közvetlenül nyomtatás
előtt állítsa be. Ha a képek levágását
követően egyéb nyomtatási beállításokat is
módosít, előfordulhat, hogy a képeket ismét
le kell vágnia.
nyomtatásbeállító képernyőn válassza a [Képkivágás]
1Alehetőséget.
be a vágókeret méretét, pozícióját és a képméretarányt.
2 zÁllítsa
z A vágókereten belüli képrész kerül nyomtatásra. A vágókeret alakja
(képaránya) a [Papírbeállítás] menüpontban módosítható.
A vágókeret méretének megváltoztatása
A vágókeret átméretezéséhez forgassa el a <5> tárcsát.
A vágókeret mozgatása
A keretet a <V> nyílgombokkal mozgathatja függőleges és
vízszintes irányban.
A vágókeret tájolásának váltása
A vágókeret tájolása az <B> gomb megnyomásával kapcsolható
át a függőleges és vízszintes beállítás között.
képkivágás funkció bezárásához nyomja meg
3Aa <0>
gombot.
zz A kivágott képterület a nyomtatásbeállító képernyő bal felső
sarkában ellenőrizhető.
424
Csatlakozás nyomtatóhoz Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
zz A nyomtatótól függően előfordulhat, hogy a kivágott képterület nyomtatása
nem a megadott módon történik.
zz Minél kisebb a vágókeret, annál kisebb felbontású lesz a kép a nyomtatáskor.
Nyomtatóhibák kezelése
zz Ha egy nyomtatási hiba (nincs festék, nincs papír stb.) megoldását követően
a [Folytatás] elemet választva nem folytatódik a nyomtatás, használja
a nyomtatón lévő gombokat. A nyomtatás folytatásáról bővebben a nyomtató
kezelési kézikönyvében olvashat.
Hibaüzenetek
zz Ha nyomtatás közben hiba merül fel, hibaüzenet jelenik meg a fényképezőgép
képernyőjén. A probléma elhárítása után folytassa a nyomtatást. A nyomtatási
problémák megoldásának módjáról bővebb tájékoztatást olvashat a nyomtató
kezelési kézikönyvében.
Papírhiba
zz Győződjön meg róla, hogy megfelelően van a papír betöltve.
Tintahiba
zz Ellenőrizze a nyomtató festékszintjét és a hulladékfesték-tartályt.
Hardverhiba
zz Ellenőrizzen minden olyan nyomtatási hibát, amely nem a papírral vagy
a festékkel kapcsolatos.
Fájl hiba
zz A kiválasztott kép nem nyomtatható. Előfordulhat, hogy a más
fényképezőgéppel készített képek, illetve számítógéppel szerkesztett képek
nem nyomtathatók.
425
Képek küldése webszolgáltatásba
Ebben a fejezet azt mutatjuk be, hogy hogyan küldhet képeket
a webszolgáltatás segítségével.
Webszolgáltatások regisztrálása
Egy okostelefonon vagy számítógépen keresztül vegye fel
a fényképezőgépet a használni kívánt webszolgáltatások közé.
zz A CANON iMAGE GATEWAY vagy más webszolgáltatások
használatához megfelelő fényképezőgép-beállítások megadásához
okostelefon vagy böngészővel és interneteléréssel rendelkező
számítógép szükséges.
zz A böngészők (mint például a Microsoft Internet Explorer) verziószámával,
valamint a CANON iMAGE GATEWAY eléréséhez szükséges
beállításokkal kapcsolatos további információkért látogasson el a CANON
iMAGE GATEWAY weboldalra.
zz A Canon webhelyén (http://www.canon.com/cig/) talál információkat
arról, hogy a CANON iMAGE GATEWAY szolgáltatás mely országokban
és régiókban érhető el.
zz A CANON iMAGE GATEWAY utasításait és beállítási részleteit illetően
tekintse meg a CANON iMAGE GATEWAY súgóinformációit.
zz Ha nemcsak a CANON iMAGE GATEWAY szolgáltatást, hanem
más webszolgáltatásokat is használni szeretne, akkor a használni
kívánt szolgáltatásokhoz is rendelkeznie kell felhasználói
fiókkal. További információt a regisztrálni kívánt webszolgáltatás
weboldalán talál.
zz A szolgáltatójához, illetve szolgáltatója hozzáférési pontjához való
kapcsolódás díját az adott szolgáltató határozza meg.
426
Képek küldése webszolgáltatásba
A CANON iMAGE GATEWAY szolgáltatás regisztrálása
Kapcsolja össze a fényképezőgépet és a CANON iMAGE GATEWAY
szolgáltatást azáltal, hogy a fényképezőgépen felveszi a CANON iMAGE
GATEWAY szolgáltatást cél-webszolgáltatásként.
Meg kell majd adnia egy, a számítógépen vagy okostelefonon használt
e-mail-címet.
Lépések a fényképezőgépen (1)
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
ki a [RFeltöltés
2Válassza
webszolg.-hoz] lehetőséget.
az [Elfogadom]
3Válassza
lehetőséget.
létre Wi-Fi-kapcsolatot.
4zHozzon
z Csatlakozás elérési ponthoz Wi-Fi-n
keresztül.
Folytassa a =442. oldalon
található 7. lépéssel.
427
Képek küldése webszolgáltatásba
meg az e-mail-címét.
5zAdja
z Adja meg az e-mail-címét, majd
válassza az [OK] lehetőséget.
meg egy négyjegyű számot.
6zAdjon
z Adjon meg egy választott négyjegyű
számot, majd válassza az [OK]
lehetőséget.
az [OK] billentyűt.
7zVálassza
z A [R] ikon [ ] ikonra változik.
428
Képek küldése webszolgáltatásba
Lépések a számítógépen vagy okostelefonon
be a fényképezőgép
8Állítsa
webhivatkozását.
zz Nyissa meg az értesítésben
szereplő oldalt.
zz Kövesse az utasításokat, és fejezze be
a fényképezőgép összekapcsolásának
beállítását a beállítási oldalon.
Lépések a fényképezőgépen (2)
hozzá célként a CANON
9Adja
iMAGE GATEWAY szolgáltatást.
zz Válassza a [ ] lehetőséget.
A CANON iMAGE GATEWAY
ekkor megtörtént.
429
Képek küldése webszolgáltatásba
Más webes szolgáltatások regisztrálása
Lépések a számítógépen vagy okostelefonon
be egy használni kívánt
1Állítson
webszolgáltatást.
zz Látogasson el a CANON iMAGE
GATEWAY weboldalra, majd nyissa meg
a fényképezőgép webhivatkozásának
beállítási oldalát.
zz Kövesse a képernyőn megjelenő
utasításokat a használni kívánt
internetes szolgáltatás beállításainak
megadásához.
Lépések a fényképezőgépen
hozzá célként a konfigurált
2Adja
webszolgáltatást.
zz Válassza ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
kapcsolat] lehetőséget.
zz Válassza a [ ] lehetőséget.
430
Képek küldése webszolgáltatásba
Képek küldése
Ha meg szeretné osztani a képeket a családjával és a barátaival, küldje el
a képeket a fényképezőgépről a regisztrált webszolgáltatásba, vagy küldje
el nekik az online albumra mutató webhivatkozást.
Csatlakozás webszolgáltatáshoz Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
ki a webszolgáltatást.
2zVálassza
z Ha megjelennek az előzmények
(=449), a képernyőn megjelenített
elemek közül a <Y> <Z>
gombokkal válthat.
zz A kiválasztott webszolgáltatás
beállításaitól függően megjelenhet
egy képernyő, amely a cél kijelölésére
és a webszolgáltatás beállításainak
elvégzésére szolgál (=444).
431
Képek küldése webszolgáltatásba
A képek küldése egyenként
ki a küldeni kívánt képet.
1zVálassza
z A <Y> <Z> gombok használatával
válassza ki a küldeni kívánt képeket,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz Képek kiválasztásához az indexképek
megjelenítésből forgassa el a <5>
tárcsát az óramutató járásával
ellentétes irányban.
ki a [Láth.kép küld.]
2Válassza
lehetőséget.
zz A [Küldendő méret] menüpontban
választhatja ki a kép küldési méretét.
zz A képek elküldését követően a Wi-Fikapcsolat bontásához válassza
a képernyő [OK] elemét.
zz Ha a készüléken megjelenik
a [Használati feltételek] képernyő,
figyelmesen olvassa el az üzenetet,
majd válassza az [Elfogadom]
lehetőséget.
zz A képernyő görgetéséhez
a <W> <X> gombokat használhatja.
432
Képek küldése webszolgáltatásba
Több kijelölt kép küldése
1Nyomja meg a <0> gombot.
a [Kijelölt küld.]
2Válassza
lehetőséget.
ki a küldeni kívánt képeket.
3zVálassza
z A <Y> <Z> gombok használatával
válassza ki a küldeni kívánt képeket,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz A képek kiválasztására szolgáló
háromképes kijelző bekapcsolásához
az óramutató járásával ellentétes
irányba forgassa el a <5> tárcsát.
Az egyképes megjelenítéshez való
visszatéréshez fordítsa el a <5>
tárcsát az óramutató járásával megfelelő
irányában.
zz A küldendő képek kiválasztása után
nyomja meg a <M> gombot.
433
Képek küldése webszolgáltatásba
a [Küldendő méret]
4Válassza
lehetőséget.
zz Ha célként a YouTube szolgáltatást
választotta, nem jelenik meg
a [Küldendő méret] képernyő.
zz A megjelenő képernyőn válasszon
egy képméretet.
a [Küldés] lehetőséget.
5zVálassza
z A képek elküldését követően a Wi-Fikapcsolat bontásához válassza
a képernyő [OK] elemét.
zz Ha a készüléken megjelenik
a [Használati feltételek] képernyő,
figyelmesen olvassa el az üzenetet,
majd válassza az [Elfogadom]
lehetőséget.
zz A képernyő görgetéséhez
a <W> <X> gombokat használhatja.
434
Képek küldése webszolgáltatásba
Képtartomány kiválasztása
Kijelölhet egy képtartományt is, és egyszerre elküldheti az abba tartozó
összes képet.
1Nyomja meg a <0> gombot.
a [Küld:tartomány]
2Válassza
lehetőséget.
meg a kívánt képtartományt.
3zAdja
z Válassza ki az első képet (kezdőpont).
zz Válassza ki az utolsó képet (végpont).
A rendszer kijelöli a képet, és megjelenik
a [X] jel.
zz A kijelölés visszavonásához ismételje
meg ezt a lépést.
zz Az <5> tárcsa elfordításával
módosíthatja a megjelenő képek számát
az indexképes megjelenítésnél.
meg a tartományt.
4zErősítse
z Nyomja meg a <M> gombot.
435
Képek küldése webszolgáltatásba
a [Küldendő méret]
5Válassza
lehetőséget.
zz A megjelenő képernyőn válasszon
egy képméretet.
a [Küldés] lehetőséget.
6zVálassza
z A képek elküldését követően a Wi-Fikapcsolat bontásához válassza
a képernyő [OK] elemét.
zz Ha a készüléken megjelenik
a [Használati feltételek] képernyő,
figyelmesen olvassa el az üzenetet,
majd válassza az [Elfogadom]
lehetőséget.
zz A képernyő görgetéséhez
a <W> <X> gombokat használhatja.
436
Képek küldése webszolgáltatásba
A kártyán lévő összes kép elküldése
1Nyomja meg a <0> gombot.
a [Küld:kártya össz]
2Válassza
lehetőséget.
a [Küldendő méret]
3Válassza
lehetőséget.
zz A megjelenő képernyőn válasszon
egy képméretet.
a [Küldés] lehetőséget.
4zVálassza
z A képek elküldését követően a Wi-Fikapcsolat bontásához válassza
a képernyő [OK] elemét.
437
Képek küldése webszolgáltatásba
zz Ha a készüléken megjelenik
a [Használati feltételek] képernyő,
figyelmesen olvassa el az üzenetet,
majd válassza az [Elfogadom]
lehetőséget.
zz A képernyő görgetéséhez
a <W> <X> gombokat használhatja.
Keresési feltételeknek megfelelő képek küldése
Ezzel a funkcióval egyszerre küldheti el az összes olyan képet, amely
megfelel a [Képkeresési feltételek megad.] funkciónál beállított
feltételeknek.
A [Képkeresési feltételek megad.] lehetőségről lásd: „Képkeresési
feltételek megad.” (=363).
1Nyomja meg a <0> gombot.
a [Küld:találatok]
2Válassza
lehetőséget.
a [Küldendő méret]
3Válassza
lehetőséget.
zz A megjelenő képernyőn válasszon
egy képméretet.
438
Képek küldése webszolgáltatásba
a [Küldés] lehetőséget.
4zVálassza
z A képek elküldését követően a Wi-Fikapcsolat bontásához válassza
a képernyő [OK] elemét.
zz Ha a készüléken megjelenik
a [Használati feltételek] képernyő,
figyelmesen olvassa el az üzenetet,
majd válassza az [Elfogadom]
lehetőséget.
zz A képernyő görgetéséhez
a <W> <X> gombokat használhatja.
439
Képek küldése webszolgáltatásba
zz A webszolgáltatással létrejött Wi-Fi-kapcsolat közben még akkor sem lehet
képet készíteni, ha teljesen lenyomja az exponálógombot.
zz Ha a képeket nem a CANON iMAGE GATEWAY webszolgáltatásba küldi,
előfordulhat, hogy nem jelenik meg a küldési hibáról értesítő üzenet, amikor
a webszolgáltatásba nem sikerült elküldeni a képeket. Az ilyen hibák a CANON
iMAGE GATEWAY weboldalon tekinthetők meg. Ellenőrizze a hibaüzenetet,
majd próbálja meg ismételten elküldeni a képet.
zz Egyes webszolgáltatások korlátozzák a támogatott képek típusát vagy számát,
illetve a videók hosszát.
zz Előfordulhat, hogy a [Küld:tartomány], [Küld:kártya össz] és
a [Küld:találatok] funkcióval nem küldhetők el egyes képek.
zz Ha csökkenti a képméretet, minden egyszerre küldött kép átméretezésre kerül.
A videók és az b méretű fényképek mérete sosem csökken.
zz A [Csökkentett] lehetőség csak a fényképezőgép típusával megegyező típusú
fényképezőgéppel készült állóképek esetén érhető el. A más típusokkal készült
állóképek küldése átméretezés nélkül történik.
zz A CANON iMAGE GATEWAY szolgáltatás elérésekor megtekintheti azon
webszolgáltatás küldési előzményeit, ahova a képeket küldte.
zz Ha a fényképezőgépet akkumulátorról működteti, ügyeljen arra,
hogy az teljesen fel legyen töltve.
440
Wi-Fi-kapcsolat létrehozása hozzáférési
pontokon keresztül
Ebben a fejezetben azt mutatjuk be, hogy hogyan csatlakozhat Wi-Fihálózatokhoz WPS-sel kompatibilis hozzáférési ponton keresztül (PBC mód).
Első lépésként ellenőrizze a WPS gomb helyét, illetve járjon utána,
hogy mennyi ideig kell lenyomva tartani azt.
Egy Wi-Fi-kapcsolat létrehozásához körülbelül egy percre van szükség.
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z Ha megjelennek az előzmények
(=449), a képernyőn megjelenített
elemek közül a <Y> <Z>
gombokkal válthat.
ki a [Csatlakoztatandó
3Válassza
eszk. hozzáadása] lehetőséget.
zz Ha a [qCsatlakozás okostelefonhoz]
lehetőséget választotta ki, a bal oldali
képernyő jelenik meg. Ha a Camera
Connect már telepítve van, válassza
a [Ne jelenjen meg] lehetőséget.
zz Az ezután megjelenő [Csatlakozás
okostelefonhoz] képernyőn válassza
ki a [Csatlakozás Wi-Fi kapcsolattal]
lehetőséget.
441
Wi-Fi-kapcsolat létrehozása hozzáférési pontokon keresztül
a [Hálózatváltás]
4Válassza
lehetőséget.
zz A [q], [D] vagy [l] kiválasztásakor
jelenik meg.
a [Csatlakozás WPS-szel]
5Válassza
lehetőséget.
zz Ha az [F.gép hozzáf. pont mód] lehetőség megjelenik a 5. lépésnél, lapozzon
a =444. oldalra.
a [WPS (PBC mód)]
6Válassza
menüpontot.
zz Válassza az [OK] billentyűt.
a hozzáférési ponthoz
7Csatlakozzon
Wi-Fi-kapcsolaton keresztül.
zz Nyomja meg az hozzáférési pont
WPS gombját.
zz Válassza az [OK] billentyűt.
442
Wi-Fi-kapcsolat létrehozása hozzáférési pontokon keresztül
az [Automatikus beállítás]
8Válassza
lehetőséget.
zz A Wi-Fi funkció beállítási képernyőjének
megnyitásához nyomja meg
az [OK] gombot.
zz Ha hiba történik az [Automatikus
beállítás] pontnál, lásd: =444.
9 Végezze el a Wi-Fi funkció beállításait.
[qCsatlakozás okostelefonhoz]
Az okostelefon Wi-Fi beállítási
képernyőjén érintse meg
a fényképezőgépnél megjelenő SSID
(hálózat neve) elemet, majd adja meg az
elérési pont jelszavát a csatlakozáshoz.
Folytassa a =392. oldalon található
8. lépéssel.
[DTávvezérlés (EOS Utility)]
Folytassa a =410. oldalon található
7. vagy 8. lépéssel.
[lNyomtatás Wi-Fi nyomtatóról]
Folytassa a =417. oldalon található
6. lépéssel.
A CANON iMAGE GATEWAY
szolgáltatás regisztrálása
Folytassa a =428. oldalon található
5. lépéssel.
443
Wi-Fi-kapcsolat létrehozása hozzáférési pontokon keresztül
Küldés képernyőre
Attól függően, hogy milyen webszolgáltatást választott, megjelenik a cél
kiválasztására szolgáló képernyő.
Célok regisztrálásához, illetve a beállítások megadásához számítógépet
kell használnia. További információkért tekintse meg az EOS Utility kezelési
kézikönyvét.
zz Megjelenhet a [Küldés ide] képernyő.
zz Válassza ki a címzettet a címzettek
listájából.
zz Egy csatlakozás beállításához,
illetve a képek küldéséhez
szükséges műveletek a különböző
webszolgáltatásoknál megegyeznek.
F.gép hozzáf. pont mód
A fényképezőgép hozzáférési pont
üzemmódja segítségével közvetlen Wi-Fikapcsolatot alakíthat ki a fényképezőgép
és a többi kívánt eszköz között.
Ez a lehetőség akkor jelenik meg, ha a [q],
a [D] vagy az [l] lehetőséget választotta
a [Wi-Fi funkció] beállításnál.
Az IP-cím manuális beállítása
A megjelenített elemek köre a Wi-Fi funkciótól függően változik.
a [Kézi beállítás]
1Válassza
lehetőséget.
zz Válassza az [OK] billentyűt.
444
Wi-Fi-kapcsolat létrehozása hozzáférési pontokon keresztül
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z Válasszon egy elemet a numerikus
bevitelre szolgáló képernyő
megnyitásához.
zz Az átjáró használatához válassza
az [Enged], majd a [Cím] elemet.
a kívánt értékeket.
3zÍrjaz Abe<6>
tárcsa forgatásával vigye
a beviteli pozíciót a felső területre,
majd az <Y> <Z> billentyűkkel
válassza ki a számot. A kiválasztott
szám beviteléhez nyomja meg
a <0> gombot.
zz A beírt értékek beállításához,
és a 2. lépés képernyőjére történő
visszalépéshez válassza az [OK]
lehetőséget.
az [OK] billentyűt.
4zVálassza
z Ha végzett a szükséges elemek
beállításával, nyomja meg
az [OK] gombot.
zz Ha nem biztos abban, hogy mit kell
beírnia, lásd: „Hálózati beállítások
ellenőrzése” (=477), vagy forduljon
a hálózati rendszergazdához, illetve
a hálózatot ismerő más személyhez.
445
Csatlakozás vezeték nélküli távirányítóhoz
A fényképezőgép a Bluetooth használatával (külön kapható) BR-E1 vezeték
nélküli távirányítóhoz is csatlakoztatható, amely a felvételkészítés távoli
vezérlését teszi lehetővé (=223).
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
ki a [KCsatlak.
2Válassza
vez.n.távirány.-hoz] lehetőséget.
ki a [Csatlakoztatandó
3Válassza
eszk. hozzáadása] lehetőséget.
az eszközöket.
4zPárosítsa
z A [Párosítás] képernyő megjelenésekor
tartsa nyomva egyszerre a <W> és <T>
gombokat a BR-E1 elemen legalább
3 másodpercig.
zz Miután megjelent egy megerősítő üzenet
a fényképezőgép párosításáról a BR-E1
elemmel, nyomja meg a <0> gombot.
446
Csatlakozás vezeték nélküli távirányítóhoz
be a fényképezőgépet távoli
5Állítsa
felvételhez.
zz Állóképek felvétele esetén válassza
ki a [Q] vagy [k] lehetőséget
felvételkészítési módként (=135).
zz Amikor videófelvételt készít, állítsa
a [z: Távvezérlés] lehetőséget
[Enged] értékre.
zz A párosítás befejezését követően
elérhető műveletekkel kapcsolatban
olvassa el a BR-E1 kezelési kézikönyvét.
zz A Bluetooth-kapcsolat még a fényképezőgép automatikus kikapcsolási
funkciójának életbe lépését követően is meríti az akkumulátort.
zz Ha nem használja a Bluetooth funkciót, akkor a [Bluetooth beáll.k] [Tilt]
értékre való állítása javasolt a 1. lépésben.
447
Csatlakozás vezeték nélküli távirányítóhoz
A párosítás megszüntetése
Egy másik BR-E1 párosítása előtt törölje a csatlakoztatott távirányító adatait.
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
ki a [KCsatlak.
2Válassza
vez.n.távirány.-hoz] lehetőséget.
ki a [Csatlakozási adatok
3Válassza
törlése] lehetőséget.
4Válassza az [OK] billentyűt.
448
Újracsatlakozás Wi-Fi-n keresztül
Ha az eszközöket vagy a webszolgáltatásokat a regisztrált csatlakozási
beállításokkal kívánja újracsatlakoztatni, kövesse az alábbi lépéseket.
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z A kijelzőn megjelenő előzmények közül
válassza ki azt az elemet, amelyhez
Wi-Fi-n keresztül szeretne csatlakozni.
Ha nem látja a kívánt elemet,
a <Y> és <Z> gombok segítségével
válthat a képernyők között.
zz Ha a [Csatl. előzmények] beállítás
értéke [Rejt], az előzmények nem
jelennek meg (=452).
a csatlakoztatott eszközt.
3Működtesse
[q] Okostelefon
zz Indítsa el a Camera Connect alkalmazást.
zz Ha módosult az okostelefon csatlakozási célja, állítsa be ismét, hogy
az okostelefon Wi-Fi-n keresztül csatlakozzon a fényképezőgéphez,
vagy ahhoz a hozzáférési ponthoz, mint a fényképezőgép.
Ha közvetlenül csatlakoztatja a fényképezőgépet Wi-Fi-kapcsolaton
keresztül egy okostelefonhoz, az SSID azonosító végén
a „_Canon0A” szó fog szerepelni.
449
Újracsatlakozás Wi-Fi-n keresztül
[D] Számítógép
zz Indítsa el a számítógépen az EOS szoftvert.
zz Ha módosult a számítógép csatlakozási célja, állítsa be ismét, hogy
az okostelefon Wi-Fi-n keresztül csatlakozzon a fényképezőgéphez,
vagy ahhoz az elérési ponthoz, mint a fényképezőgép.
Ha közvetlenül csatlakoztatja a fényképezőgépet Wi-Fi-kapcsolaton
keresztül egy számítógéphez, az SSID azonosító végén
a „_Canon0A” szó fog szerepelni.
[l] Nyomtató
zz Ha módosult a nyomtató csatlakozási célja, állítsa be ismét, hogy
az okostelefon Wi-Fi-n keresztül csatlakozzon a fényképezőgéphez,
vagy ahhoz az elérési ponthoz, mint a fényképezőgép.
Ha közvetlenül csatlakoztatja a fényképezőgépet Wi-Fi-kapcsolaton
keresztül egy nyomtatóhoz, az SSID azonosító végén a „_Canon0A”
szó fog szerepelni.
450
Több kapcsolat beállításainak regisztrálása
Legfeljebb 10 kapcsolatbeállítást regisztrálhat a vezeték nélküli
kommunikációs funkciókhoz.
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z Ha megjelennek az előzmények
(=449), a képernyőn megjelenített
elemek közül a <Y> <Z>
gombokkal válthat.
zz A [qCsatlakozás okostelefonhoz]
funkcióval kapcsolatos részletekért lásd:
„Csatlakozás okostelefonhoz” (=379).
zz A [DTávvezérlés (EOS Utility)]
funkcióval kapcsolatos részletekért lásd:
„Csatlakozás számítógéphez Wi-Fikapcsolaton keresztül” (=408).
zz Az [lNyomtatás Wi-Fi nyomtatóról]
funkcióval kapcsolatos részletekért
lásd: „Csatlakozás nyomtatóhoz Wi-Fikapcsolaton keresztül” (=416).
zz Amikor képeket küld webszolgáltatásra,
lásd: „Képek küldése webszolgáltatásba”
(=426).
zz A kapcsolati beállítások törlésével kapcsolatos információkért lásd: =458.
451
Wi-Fi beállítások
ki a [k: Wi-Fi beállítások]
1Válassza
lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
zz Wi-Fi
Ha tilos az elektronikus és vezeték nélküli eszközök használata – például
repülőgép fedélzetén vagy kórházban – válassza a [Tilt] beállítást.
zz Jelszó
Ha szeretné, hogy a rendszer ne kérjen jelszót a Wi-Fi-kapcsolat
kialakításához, válassza a [Nincs] lehetőséget (kivéve akkor,
ha Wi-Fi‑kapcsolaton keresztül csatlakozik elérési ponthoz).
zz Csatlakozási előzmények
Itt beállíthatja, hogy megjeleníti [Mutat] vagy elrejti [Rejt] a múltban
Wi-Fi-n keresztül csatlakoztatott eszközök előzményeit.
zz Képek automatikus küldése számítógépre
Az erre a célra kifejlesztett Image Transfer Utility 2 szoftver segítségével
beállíthatja, hogy a fényképezőgép automatikusan elküldje a fényképeket
a számítógépnek (=413).
zz Küldés okostelefonra felvétel után
Felvételeit automatikusan is elküldheti okostelefonjára (=394).
zz MAC-cím
Ellenőrizheti a fényképezőgép MAC-címét.
452
Bluetooth beáll.k
ki a [k: Bluetooth
1Válassza
beáll.k] lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
zz Bluetooth
Ha nem szeretné használni a Bluetooth funkciót, válassza a [Tilt]
lehetőséget.
zz Kapcs. adatainak megtekintése
Itt tekintheti meg a párosított eszköz nevét, illetve kommunikációs állapotát.
zz Bluetooth cím
Itt tekintheti meg a fényképezőgép Bluetooth-címét.
zz Kapcsolat megtartása kikapcsolt állapotban
A fényképezőgép Bluetooth-kapcsolaton keresztüli okostelefonnal való
párosítása után jelenik meg.
Az [Enged] lehetőség kiválasztásakor úgy is megtekintheti és vezérelheti
Wi-Fi-kapcsolaton keresztül a fényképezőgépen tárolt képeket,
hogy a fényképezőgép ki van kapcsolva (=387).
453
Becenév módosítása
Lehetőség van a fényképezőgép (okostelefonokon és más fényképezőgépeken
megjelenő) becenevének szükség szerinti módosítására.
ki a [k: Becenév]
1Válassza
lehetőséget.
virtuális billentyűzet segítségével
2Aírjon
be szöveget (=462).
zz A karakterek megadását követően
nyomja meg az <M> gombot.
454
Képek ellátása más eszközökről származó
földrajzi helyet jelölő címkével
A képeket földrajzi címkékkel is elláthatja Bluetooth funkcióval rendelkező
okostelefon segítségével.
Végezze el a beállítást okostelefonján az erre a célra szolgáló Camera
Connect alkalmazás telepítése után (=380).
okostelefonon aktiválja
1Az
a helymeghatározási
szolgáltatásokat.
Hozzon létre Bluetooth-kapcsolatot.
2zz Csatlakoztassa a fényképezőgépet az
okostelefonhoz Bluetooth-kapcsolaton
keresztül (=381).
ki a [k: GPS-beállítások]
3Válassza
lehetőséget.
a [GPS mobilról] beállítást
4Állítsa
[Enged] értékre.
zz A beállítások elvégzése után indítsa el
a Camera Connect alkalmazást.
el a képet.
5zKészítse
z A rendszer az okostelefonról származó
földrajzi adatokkal látja el a képeket.
455
Képek ellátása más eszközökről származó földrajzi helyet jelölő címkével
GPS-kapcsolat megjelenítése
Az állóképek és a videó felvételkészítési képernyőinek GPS-kapcsolat
ikonjain megjelenítheti, hogy a fényképezőgép fogadja-e az okostelefon
helyadatait (=583. és =585. oldal).
zz Szürke: A helymeghatározási szolgáltatások kikapcsolva
zz Villog: A helyadatok nem kérhetők el
zz Be: Helyadatok beérkeztek
A képek ellátása földrajzi címkékkel felvétel közben
A GPS ikon megjelenítése közben készített képek a földrajzi adatokat
is tartalmazzák.
A földrajzi helyre vonatkozó címkék adatai
A felvételekhez hozzáadott helyadatokat a fénykép-információs képernyőn
tekintheti meg (=304 és =367).
(1) Szélességi fok
(2) Hosszúsági fok
(3) Magasság
(1)
(4) UTC (egyezményes világidő)
(2)
(3)
(4)
456
Képek ellátása más eszközökről származó földrajzi helyet jelölő címkével
zz Az okostelefon csak abban az esetben tudja lekérni a helyadatokat,
ha Bluetooth-kapcsolatos keresztül párosítva van a fényképezőgéppel.
zz Irányinformációk nem rögzülnek.
zz Az utazási körülményektől vagy az okostelefon állapotától függően előfordulhat,
hogy a letöltött helyadatok pontatlanok lesznek.
zz A fényképezőgép bekapcsolása után hosszabb időt is igénybe vehet mire
az okostelefon letölti a helyadatokat.
zz A következő műveletek megszakítják a helyadatok letöltését.
yyPárosítás vezeték nélküli távirányítóval Bluetooth kapcsolaton keresztül
yyKikapcsolja a fényképezőgépet
yyBezárja a Camera Connect alkalmazást
yyAz okostelefonon kikapcsolja a helymeghatározási szolgáltatásokat
zz A helyadatok letöltése a következő esetekben megszakad.
yyA fényképezőgép kikapcsol
yyA Bluetooth-kapcsolat megszűnik
yyAz okostelefon akkumulátorszintje lecsökken
zz Az egyezményes világidő (UTC) gyakorlatilag azonos a greenwichi középidővel
(GMT).
zz Videók esetén a videó elején beszerzett GPS-adatokat is hozzáfűzi a rendszer.
457
Csatlakozási beállítások módosítása
vagy törlése
A csatlakozási beállítások módosításához vagy törléséhez első lépésként
bontsa a Wi-Fi-kapcsolatot.
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z Ha megjelennek az előzmények
(=449), a képernyőn megjelenített
elemek közül a <Y> <Z>
gombokkal válthat.
az [Eszköz szerkesztése/
3Válassza
törlése] lehetőséget.
zz A Bluetooth-kapcsolatot módosíthatja
a szürke [s] címkével rendelkező
okostelefon kiválasztásával.
A [Csatlakozás okostelefonhoz]
képernyő megjelenése után válassza ki
a [Párosítás Bluetooth kapcsolattal]
lehetőséget, majd nyomja meg a <0>
gombot a következő képernyőn.
ki az eszközt, amelynek
4Válassza
csatlakozási beállításait módosítani
vagy törölni szeretné.
458
Csatlakozási beállítások módosítása vagy törlése
a lehetőségek közül.
5zVálasszon
z Módosítsa vagy törölje a képernyőn
megjelenő csatlakozási beállításokat.
zz Készülék becenevének módosítása
A becenév módosításához használja a virtuális billentyűzetet (=462).
zz Megtek. képek (=404)
Abban az esetben jelenik meg, ha a [qCsatlakozás okostelefonhoz]
lehetőséget választotta ki. A képernyő alján megjelennek a beállítások.
zz Csatlakozási adatok törlése
Egy párosított okostelefon csatlakozási információinak törlésekor az
okostelefonban tárolt információk a fényképezőgépről szintén törlődnek
(=388).
zz Webszolgáltatások esetén a csatlakozási beállítások törléséhez látogasson
el a CANON iMAGE GATEWAY weboldalára.
459
A vezeték nélküli kommunikáció
alapértelmezett beállításainak visszaállítása
Minden vezeték nélküli kommunikációs beállítás törölhető. A vezeték nélküli
kommunikáció beállításainak törlésével megakadályozhatja, hogy azok
a fényképezőgép kölcsönadásakor vagy átadásakor illetéktelen kezekbe
kerüljenek.
ki a [k: Vez. nélk.
1Válassza
beállítások törlése] lehetőséget.
2Válassza az [OK] billentyűt.
zz Az [5: Összes f.gépbeáll. törlése] művelet elvégzésekor a vezeték nélküli
kommunikáció beállításai nem törlődnek.
zz Ha párosította a fényképezőgépet egy okostelefonnal, az okostelefon Bluetooth
beállítások képernyőjén törölje a fényképezőgép csatlakozási információit,
amelyeket az alapértelmezett vezeték nélküli kommunikációs beállításokra
állított vissza.
460
Info megjelenítése képernyő
Megtekintheti a hiba részleteit, valamint a fényképezőgép MAC-címét.
ki a [k: Wi-Fi/Bluetooth
1Válassza
kapcsolat] lehetőséget.
meg az <B> gombot.
2zNyomja
z Megjelenik az [Info megjelen.]
képernyő.
zz Hiba esetén nyomja meg a <0> gombot a hibaüzenet tartalmának
megjelenítéséhez.
461
A virtuális billentyűzet műveletei
(1)
(2)
(3)
(4)
(5)
(1)
(2)
(3)
(4)
(6)
Szövegbeviteli terület
A beviteli területen belüli
mozgásra szolgáló kurzorgombok
Karakterek száma/elérhető
karakterek száma
Billentyűzet
(7)
(5)
(6)
(7)
(8)
(8)
Váltás a beviteli módok között
Szóköz
A beviteli területen lévő
karakterek törlése
A szövegbevitel befejezése
zz Az <5> <5> tárcsákkal vagy a <V> nyílgombokkal mozoghat a 2-es
részen belül a 4–7 elemek között.
zz A bevitt adatok vagy a beviteli módok átkapcsolásának megerősítéséhez
nyomja meg a <0> gombot.
462
Hibaüzenetek kezelése
Ha hiba történik, kövesse az alábbi eljárások valamelyikét a hiba részletes
adatainak megtekintéséhez. Ezt követően próbálja meg megszüntetni
a hiba okát az ebben a fejezetben bemutatott példákat követve.
zz Az [Info megjelen.] képernyőn nyomja meg a <0> gombot (=461).
zz Válassza a [Hiba részletei] lehetőséget a [Wi-Fi bekapcs.] képernyőn.
A megfelelő oldal megnyitásához kattintson a hibakódszám oldalára
a következő táblázatban.
11 (=464)
12 (=464)
21 (=465)
22 (=466)
23 (=467)
61 (=468)
63 (=469)
64 (=469)
65 (=470)
66 (=470)
67 (=470)
68 (=471)
69 (=471)
91 (=471)
121 (=471)
125 (=472)
126 (=472)
127 (=472)
141 (=472)
142 (=472)
151 (=473)
152 (=473)
zz Hiba esetén az [Err **] üzenet jelenik meg a [Wi-Fi/Bluetooth kapcsolat]
képernyő jobb felső sarkában. Ez eltűnik, ha a fényképezőgép főkapcsolóját
<2> állásba kapcsolja.
463
Hibaüzenetek kezelése
11: A csatlakozási hely nem található
zz [q] esetén fut a Camera Connect alkalmazás?
BBLétesítsen kapcsolatot a Camera Connect használatával (=392).
zz A [D] esetében fut az EOS szoftver?
BBIndítsa el az EOS szoftvert, és majd állítsa helyre a kapcsolatot
(=410).
zz [l] esetén be van kapcsolva a nyomtató?
BBKapcsolja be a nyomtatót.
zz Azonos jelszóval való hitelesítés használatára van beállítva
a fényképezőgép és a hozzáférési pont?
BBEz a hiba akkor fordul elő, ha a [Nyílt rendszer] hitelesítési módot
használja, és a két jelszó nem egyezik meg.
A beállításnál a készülék megkülönbözteti a kis- és nagybetűket,
ezért ügyeljen a helyes írásmódra. Győződjön meg róla,
hogy a fényképezőgépen a helyes jelszó van-e beállítva
a hitelesítéshez (=462).
12: A csatlakozási hely nem található
zz Be van kapcsolva a céleszköz és a hozzáférési pont?
BBKapcsolja be a céleszközt és a hozzáférési pontot, majd várjon
egy ideig. Amennyiben a kapcsolat továbbra sem jön létre,
ismételten végezze el a kapcsolat létrehozási műveleteit.
464
Hibaüzenetek kezelése
21: A DHCP-szerver nem rendelt hozzá címet
Mit ellenőrizzen a fényképezőgépen
zz A fényképezőgépen az IP-címnél az [Automatikus beállítás] opció
van beállítva. Helyes ez a beállítás?
BBHa nem használ DHCP-kiszolgálót, azt követően adja meg
a beállításokat, miután a fényképezőgép IP-cím beállítását
a [Kézi beállítás] opcióra módosította (=444).
Mit ellenőrizzen a DHCP-szerveren
zz Be van kapcsolva a DHCP-szerver?
BBKapcsolja be a DHCP-szervert.
zz Elegendő cím áll rendelkezésre a DHCP-szerver általi
címhozzárendeléshez?
BBNövelje a DHCP-szerver által hozzárendelhető címek számát.
BBTávolítsa el a DHCP-szerver által már eszközökhöz rendelt címeket
a hálózatból, hogy csökkentse a használatban levő címek számát.
zz Megfelelően működik a DHCP-szerver?
BBA DHCP-szerver beállításainak ellenőrzésével állapítsa meg,
hogy megfelelő-e a DHCP-szerver működése.
BBAdott esetben kérje meg a hálózati rendszergazdát,
hogy ellenőrizze a DHCP-szerver rendelkezésre állását.
465
Hibaüzenetek kezelése
22: Nincs válasz a DNS-szervertől
Mit ellenőrizzen a fényképezőgépen
zz A fényképezőgépen a DNS-szerver IP-cím beállítása megegyezik
a szerver aktuális címével?
BBÁllítsa az IP-címet [Kézi beállítás] módra. Majd a fényképezőgépen
állítsa be a használt DNS-szerver IP-címét (=444, =477).
Mit ellenőrizzen a DNS-szerveren
zz Be van kapcsolva a DNS-szervere?
BBKapcsolja be a DNS-szervert.
zz A DNS-szerver IP-címekre és a hozzájuk tartozó nevekre vonatkozó
beállításai helyesek?
BBEllenőrizze, hogy a DNS-szerveren az IP-címek és a hozzájuk
tartozó nevek helyesen vannak-e megadva.
zz Megfelelően működik a DNS-szerver?
BBA DNS-kiszolgáló beállításainak ellenőrzésével állapítsa meg,
hogy megfelelő-e a DNS-kiszolgáló működése.
BBAdott esetben kérje meg a hálózati rendszergazdát,
hogy ellenőrizze a DNS-szerver rendelkezésre állását.
Mit ellenőrizzen a teljes hálózaton
zz A hálózat, amellyel Wi-Fi-kapcsolatot kíván kialakítani, tartalmaz routert
vagy hasonló, átjáróként működő eszközt?
BBHa szükséges, kérdezze meg a hálózati rendszergazdától a hálózati
átjáró címét, és adja meg azt a fényképezőgépen (=444, =477).
BBEllenőrizze az összes hálózati eszközön, a fényképezőgépet is
beleértve, hogy helyesen adta-e meg az átjáró címét.
466
Hibaüzenetek kezelése
23: A kiv. hálózaton azonos IP című eszközök vannak
Mit ellenőrizzen a fényképezőgépen
zz Elképzelhető, hogy a fényképezőgép, valamint egy, az ugyanahhoz
a Wi-Fi-hálózathoz csatlakozó eszköz IP-címe megegyezik?
BBMódosítsa a fényképezőgép IP-címét, hogy ne használja
ugyanazt a címet, mint a hálózatba kapcsolt másik eszköz.
Egyéb esetben pedig módosítsa annak az eszköznek az IP-címét,
amely a fényképezőgéppel azonos címet használ.
BBAmennyiben egy DHCP-szervert használó környezetben
a fényképezőgép IP-címe a [Kézi beállítás] lehetőségre van állítva,
módosítsa a beállítást az [Automatikus beállítás] lehetőségre
(=443).
21–23. sz. hibaüzenetek kezelése
zz A 21–23. sz. hiba kezelésekor a következőket is ellenőrizze.
zz Azonos jelszóval való hitelesítés használatára van beállítva
a fényképezőgép és a hozzáférési pont?
yyEz a hiba akkor fordul elő, ha a [Nyílt rendszer] hitelesítési módot használja,
és a két jelszó nem egyezik meg. A beállításnál a készülék megkülönbözteti
a kis- és nagybetűket, ezért ügyeljen a helyes írásmódra. Győződjön meg
róla, hogy a fényképezőgépen a helyes jelszó van-e beállítva a hitelesítéshez
(=462).
467
Hibaüzenetek kezelése
61: A választott SSID-jű LAN hálózat nem található
zz Van bármilyen akadály a fényképezőgép és a hozzáférési pont antennája
között?
BBHelyezze a hozzáférési pont antennáját olyan helyzetbe, hogy az
antenna jól látható legyen a fényképezőgép pozíciójából (=474).
Mit ellenőrizzen a fényképezőgépen
zz Megegyezik a fényképezőgépen és a hozzáférési ponton beállított SSID?
BBEllenőrizze az SSID beállítását a hozzáférési ponton, majd adja meg
ugyanazt az SSID-azonosítót a fényképezőgépen.
Mit kell ellenőrizni a hozzáférési ponton
zz Be van kapcsolva a hozzáférési pont?
BBKapcsolja be a hozzáférési pontot.
zz MAC-cím alapú szűrés esetén regisztrálva van a fényképezőgép
MAC‑címe a hozzáférési ponton?
BBRegisztrálja a fényképezőgép MAC-címét az elérési ponton.
A MAC‑cím az [Info megjelen.] képernyőn látható (=461).
468
Hibaüzenetek kezelése
63: Sikertelen vezeték nélküli LAN-hitelesítés
zz Azonos hitelesítési módszer használatára van beállítva a fényképezőgép
és a hozzáférési pont?
BBA fényképezőgép a következő hitelesítési módszereket támogatja:
[Nyílt rendszer], [Megosztott kulcs] és [WPA/WPA2-PSK].
zz Azonos jelszóval való hitelesítés használatára van beállítva a
fényképezőgép és a hozzáférési pont?
BBA beállításnál a készülék megkülönbözteti a kis- és nagybetűket,
ezért ügyeljen a helyes írásmódra. Győződjön meg róla, hogy
a fényképezőgépen a helyes jelszó van-e beállítva a hitelesítéshez.
zz MAC-cím alapú szűrés esetén regisztrálva van a fényképezőgép
MAC‑címe a hozzáférési ponton?
BBRegisztrálja a fényképezőgép MAC-címét az elérési ponton.
A MAC‑cím az [Info megjelen.] képernyőn látható (=461).
64: Nem lehet csatlakozni a vezeték nélküli LAN-terminálhoz
zz Azonos titkosítási módszer használatára van beállítva a fényképezőgép
és a hozzáférési pont?
BBA fényképezőgép a következő titkosítási módszereket támogatja:
WEP, TKIP és AES.
zz MAC-cím alapú szűrés esetén regisztrálva van a fényképezőgép
MAC‑címe a hozzáférési ponton?
BBRegisztrálja a fényképezőgép MAC-címét az elérési ponton.
A MAC‑cím az [Info megjelen.] képernyőn látható (=461).
469
Hibaüzenetek kezelése
65: Megszakadt a vezeték nélküli LAN-kapcsolat
zz Van bármilyen akadály a fényképezőgép és a hozzáférési pont
antennája között?
BBHelyezze a hozzáférési pont antennáját olyan helyzetbe, hogy az
antenna jól látható legyen a fényképezőgép pozíciójából (=474).
zz A Wi-Fi-kapcsolat valamilyen okból megszakadt, és a kapcsolat nem
állítható helyre.
BBEnnek lehetséges okai: más eszköz túlságosan leterheli
a hozzáférési pontot, a közelben mikrohullámú sütő vagy
más hasonló eszköz működik (zavarva az IEEE 802.11b/g/n
(2,4 GHz‑es) sávot), esetleg eső vagy magas páratartalom zavarja
a kommunikációt (=474).
66: Helytelen vezeték nélküli LAN-jelszó
zz Azonos jelszóval való hitelesítés használatára van beállítva
a fényképezőgép és a hozzáférési pont?
BBA beállításnál a készülék megkülönbözteti a kis- és nagybetűket,
ezért ügyeljen a helyes írásmódra. Győződjön meg róla,
hogy a fényképezőgépen a helyes jelszó van-e beállítva
a hitelesítéshez.
67: Hibás vezeték nélküli LAN titkosítási mód
zz Azonos titkosítási módszer használatára van beállítva a fényképezőgép
és a hozzáférési pont?
BBA fényképezőgép a következő titkosítási módszereket támogatja:
WEP, TKIP és AES.
zz MAC-cím alapú szűrés esetén regisztrálva van a fényképezőgép
MAC‑címe a hozzáférési ponton?
BBRegisztrálja a fényképezőgép MAC-címét az elérési ponton.
A MAC‑cím az [Info megjelen.] képernyőn látható (=461).
470
Hibaüzenetek kezelése
68: Nem lehetséges a csatlakozás a vezeték nélküli
LAN‑terminálhoz. Próbálja meg újra elölről.
zz Lenyomva tartotta a hozzáférési pont WPS (Wi-Fi Protected Setup)
gombját a megadott ideig?
BBTartsa nyomva a hozzáférési pont WPS gombját a hozzáférési pont
kezelési kézikönyvében megadott ideig.
zz A hozzáférési pont közelében próbálja meg létrehozni a kapcsolatot?
BBAkkor próbálja meg létrehozni a kapcsolatot, amikor a két eszköz
egymás közelében van.
69: A készülék több vezeték nélküli LAN-terminált is talált.
Nem tud csatlakozni. Próbálja meg újra elölről.
zz Más elérési ponthoz való kapcsolódás van folyamatban nyomógombos
csatlakozási módban (PBC módban) vagy WPS (Wi-Fi Protected Setup)
módban.
BBVárjon egy keveset, és próbálja meg újra létrehozni a kapcsolatot.
91: Egyéb hiba
zz A 11 és 69 közötti hibakódszám-tartományon kívüli egyéb hiba történt.
BBA tápkapcsolóval kapcsolja ki, majd be a fényképezőgépet.
121: Nincs elég hely a kiszolgálón
zz A cél webszerveren nincs elegendő szabad hely.
BBTörölje a szükségtelen fájlokat a webszerverről, ellenőrizze
a rendelkezésre álló szabad területet, majd próbálkozzon az adatok
újraküldésével.
471
Hibaüzenetek kezelése
125: Ellenőrizze a hálózati beállításokat
zz Csatlakoztatva van a készülék a hálózathoz?
BBEllenőrizze a hálózati kapcsolat állapotát.
126: Nem lehetett a kiszolgálóhoz csatlakozni
zz A CANON iMAGE GATEWAY karbantartás alatt áll, vagy ideiglenesen
túlterhelt.
BBPróbálkozzon később a webszolgáltatáshoz való csatlakozással.
127: Hiba történt
zz Miközben a fényképezőgép csatlakoztatva volt a webszolgáltatáshoz,
a 121–126 közötti hibakódszám-tartományon kívüli egyéb hiba történt.
BBPróbáljon meg Wi-Fi-kapcsolatot kialakítani a webszolgáltatással.
141: A nyomtató foglalt. Próbáljon meg újra csatlakozni.
zz A nyomtató éppen nyomtat?
BBHa a nyomtatási folyamat befejeződött, próbálja meg újra létrehozni
a Wi-Fi-kapcsolatot a nyomtatóval.
zz Másik fényképezőgép csatlakozik a nyomtatóhoz Wi-Fi-n keresztül?
BBBontsa a Wi-Fi-kapcsolatot a másik fényképezőgéppel, és próbálja
meg újra kialakítani a Wi-Fi-kapcsolatot a nyomtatóval.
142: Nem lehetett lekérni a nyomtatóinformációkat.
Újabb próbához csatlakozzon újra.
zz Be van kapcsolva a nyomtató?
BBKapcsolja be a nyomtatót, és próbálja meg újra kialakítani
a Wi-Fi‑kapcsolatot.
472
Hibaüzenetek kezelése
151: Átvitel visszavonva
zz A számítógépre indított automatikus képátvitel ismeretlen ok miatt
megszakadt.
BBAz automatikus képátvitel folytatásához állítsa a fényképezőgép
tápkapcsolóját <2> állásba, majd <1> állásba.
152: A kártya írásvédett
zz A kártya írásvédelmi kapcsolója lezárt állásban van?
BBTolja a kártya írásvédelmi kapcsolóját írás állásba.
473
A vezeték nélküli kommunikációs
funkcióhoz kapcsolódó megjegyzések
Ha az átviteli sebesség csökkenni kezd, a kapcsolat megszakad, vagy más
probléma jelentkezik a vezeték nélküli kommunikációs funkciók használatakor,
próbálja meg az alábbi műveletek segítségével kijavítani a hibát.
A fényképezőgép és az okostelefon közötti távolság
Ha a fényképezőgép túl messze van az okostelefontól, elképzelhető,
hogy Bluetooth-kapcsolatot igen, de Wi-Fi-kapcsolatot nem lehet kialakítani.
Ebben az esetben vigye közelebb egymáshoz a fényképezőgépet
és az okostelefont, majd hozza létre így a Wi-Fi-kapcsolatot.
A hozzáférési pont antennájának telepítési helye
zz Beltéren történő használat esetén abban a helyiségben helyezze
üzembe a készüléket, ahol a fényképezőgépet használja.
zz Úgy helyezze el az eszközt, hogy ne kerüljenek tárgyak és emberek
közé és a fényképezőgép közé.
Közeli elektromos eszközök
Ha a Wi-Fi-kapcsolat átviteli sebessége a következő elektronikai eszközök
hatása miatt csökken, állítsa le őket, vagy próbálja meg a kapcsolatot
azoktól távolabb létrehozni.
zz A fényképezőgép Wi-Fi-n keresztül, az IEEE 802.11b/g/n szabvány
szerint, a 2,4 GHz-es sávban küldi a jeleket. Ez azt jelenti, hogy
a Wi-Fi-kapcsolat átviteli sebessége Bluetooth-eszközök, mikrohullámú
sütők, vezeték nélküli telefonok, mikrofonok, okostelefonok, további
fényképezőgépek és hasonló, ezen a frekvenciasávon működő eszközök
közelében csökken.
474
A vezeték nélküli kommunikációs funkcióhoz kapcsolódó megjegyzések
Több fényképezőgép használatával kapcsolatos óvintézkedések
zz Ha több fényképezőgépet csatlakoztat egyetlen hozzáférési ponthoz
Wi-Fi-n keresztül, győződjön meg róla, hogy azok IP-címe eltér-e.
zz Ha több fényképezőgépet csatlakoztat egyetlen hozzáférési ponthoz
Wi-Fi-n keresztül, az átviteli sebesség csökken.
zz Több IEEE 802.11b/g/n (2,4 GHz-es) hozzáférési pont esetén hagyjon
ki öt csatornát az egyes Wi-Fi-csatornák között, mivel így csökkentheti
a rádióhullámok által okozott interferenciát. Használja például az 1-es,
6-os és 11-es, a 2-es és 7-es vagy a 3-as és 8-as csatornát.
A BR-E1 vezeték nélküli távvezérlő használata
zz A BR-E1 nem használható, míg Bluetooth-kapcsolaton keresztül
van csatlakoztatva a fényképezőgép és az okostelefon.
Módosítsa a fényképezőgép csatlakozási beállítását vezeték nélküli
távirányításra a [KCsatlak. vez.n.távirány.-hoz] résznél,
a [k: Wi-Fi/Bluetooth kapcsolat] rész alatt.
475
Biztonság
Nem megfelelő biztonsági beállítások esetén az alábbi problémák
jelentkezhetnek.
zz Átvitel figyelése
Rossz szándékú harmadik felek figyelemmel kísérhetik Wi-Fi-n keresztüli
adatátviteleit, és megpróbálhatnak hozzáférni adataihoz.
zz Jogosulatlan hálózati hozzáférés
Rossz szándékú harmadik felek lopás, módosítás vagy
adatmegsemmisítés céljából jogosulatlan hozzáférést szerezhetnek
az Ön által használt hálózathoz. Emellett Ön más illetéktelen hozzáférési
kísérletnek is áldozatául eshet, mint például a személyazonosság
meghamisítása (amikor valaki más nevében próbál információkhoz
jogosulatlanul hozzáférni) vagy az ugródeszkás támadás esetén
(amikor valaki jogosulatlan hozzáférést szerez az Ön hálózatához,
és ugródeszkaként rejti el a hozzá vezető nyomokat egyéb rendszerekbe
történő behatoláskor).
Javasoljuk, hogy a szükséges rendszerek kiépítésével, illetve a megfelelő
funkciók használatával tegye biztonságossá a hálózatát, mivel így
elkerülheti az ilyen típusú problémákat.
476
Hálózati beállítások ellenőrzése
zz Windows
Nyissa meg a Windows [Parancssorát], írja be az ipconfig/all
karakterláncot, majd nyomja meg az <Enter> billentyűt.
Ekkor nem csupán a számítógéphez rendelt IP-cím, de az alhálózati
maszk, az átjáró, valamint a DNS-kiszolgáló adatai is megjelennek.
zz Mac OS
Mac OS X operációs rendszer használatakor nyissa meg a [Terminál]
alkalmazást, írja be az ifconfig -a parancsot, majd nyomja meg
a <Vissza> billentyűt. A számítógéphez rendelt IP-cím az [inet] melletti
[en0] sorban jelenik meg a következő formátumban: „***.***.***.***”.
* A [Terminál] alkalmazással kapcsolatban további információkat a Mac OS X
operációs rendszer súgójában olvashat.
Ha szeretné elkerülni, hogy ugyanaz az IP-cím tartozzon a számítógéphez
és a hálózathoz csatlakozó más eszközökhöz, amikor a =444. oldalon
leírt folyamat során beállítja a fényképezőgéphez rendelt IP-címet,
módosítsa a jobb szélen található számot.
Példa: 192.168.1.10
477
Vezeték nélküli kommunikáció állapota
A vezeték nélküli kapcsolat állapota a képernyőn tekinthető meg.
(1)
(3)
(1)
(3)
(1)
(2)
(3)
478
(2)
Wi-Fi funkció
Bluetooth funkció
Vezeték nélküli jel erőssége
(2)
Vezeték nélküli kommunikáció állapota
Kommunikáció állapota
Wi-Fi funkció
Képernyő
Vezeték nélküli jel
erőssége
Wi-Fi: Letiltás
Nincs csatWi-Fi:
lakozva
Engedélyezés
Ki
Csatlakozás
(villog)
Csatlakozva
Adatok küldése
(fg)
Csatlakozási hiba
(villog)
A Bluetooth funkció jelzője
Bluetooth funkció
[Engedélyezés]
[Letiltás]
Csatlakozási állapot
Képernyő
Bluetooth-kapcsolat aktív
s
Bluetooth-kapcsolat
inaktív
Bluetooth-kapcsolat
inaktív
s
Nem jelenik meg
zz A „Bluetooth nincs csatlakoztatva” állapot jelenik meg számítógépekhez,
nyomtatókhoz és webszolgáltatásokhoz való csatlakozáskor Wi-Fi-kapcsolaton
keresztül.
479
480
Beállítás
Ez a fejezet a Beállítások ([5]) lap menübeállítások elemét ismerteti.
zz Az oldalcím jobb felső sarkában látható M ikon azt jelzi,
hogy a funkció csak a <t>, <d>, <s>, <f> és <a>
módokban érhető el.
481
Lapfülek: Beállítás
zz Beállítás 1
=484
=486
=489
=490
=492
=493
zz Beállítás 2
=494
=495
=496
=497
=500
=502
=503
zz Beállítás 3
=507
=508
=509
=510
=511
=501
482
Lapfülek: Beállítás
zz Beállítás 4
=512
=515
=515
=516
=517
=518
zz Beállítás 5
=519
=520
=521
=523
=523
=523
483
Mappa kiválasztása
Tetszőlegesen létrehozhat és kiválaszthat a rögzített felvételek mentésére
szolgáló mappákat.
Mappa létrehozása
ki a [5: Mappa
1Válassza
kiválasztása] lehetőséget.
2Válassza az [Új mappa] opciót.
3Válassza az [OK] billentyűt.
484
Mappa kiválasztása
Mappa kiválasztása
(1)
(3)
(2)
(4)
zz Válasszon egy mappát
a mappaválasztási képernyőn.
zz A készülék a rögzített képeket
a választott mappában tárolja.
(1)
(2)
(3)
(4)
A mappában található képek száma
Legkisebb fájlszám
Mappa neve
Legnagyobb fájlszám
Mappák
zz Egy mappában legfeljebb 9999 kép tárolható (fájlok száma 0001–9999 között).
Ha egy mappa megtelik, automatikusan új, az előzőnél eggyel nagyobb
mappaszámú mappa jön létre. Ezenkívül kézi visszaállítás esetén (=488)
automatikusan új mappa jön létre. Mappák 100-tól 999-ig tartó számozással
hozhatók létre.
Mappák létrehozása számítógéppel
zz Miután megjelenítette a kártya tartalmát, hozzon létre egy új mappát
„DCIM” néven. Nyissa meg a DCIM nevű mappát, és hozza létre a képeinek
mentéséhez és rendszerezéséhez szükséges számú mappát. A mappanévnek
a „100ABC_D” formátumot kell követnie. Az első három számjegy mindig
a mappa sorszáma 100 és 999 között. Az utolsó öt karakter A és Z közötti
kis- és nagybetű, szám és aláhúzás „_” tetszőleges kombinációjából
állhat. A szóköz nem használható. A mappanevek továbbá még akkor sem
tartalmazhatják ugyanazt a háromjegyű mappaszámot (például „100ABC_D”
és „100W_XYZ”), ha a többi öt karakter eltér.
485
Fájlszámozás
A mappába mentett rögzített képekhez
a rendszer egy 0001 és 9999 közötti
fájlszámot rendel hozzá. A fájlszámozás
módját bármikor módosíthatja.
(Példa) IMG_0001.JPG
Fájlszám
ki a [5: Fájlszámozás]
1Válassza
lehetőséget.
be valamelyik beállítást.
2zÁllítsa
z Válassza a [Számozás] opciót.
zz Válasszon a [Folyamatos] és az
[Aut.nullázás] lehetőségek közül.
zz Ha szeretné visszaállítani
a fájlszámozást, válassza ki
a [Kézi nulláz.] lehetőséget (=488).
zz Új mappa létrehozásához válassza az
[OK] elemet, ekkor a fájlok számozása
ismét 0001-től kezdődik.
zz Ha a 999 számú mappában a fájlszám eléri a 9999-et, még akkor sem lehet
tovább fényképezni, ha a kártyán van még üres hely. A képernyőn ekkor
megjelenik a kártya cseréjére figyelmeztető üzenet. Helyezzen be új kártyát.
486
Fájlszámozás
Folyamatos
Akkor érdemes használni, ha szeretné, hogy a fényképezőgép
kártyacsere vagy új mappa létrehozása után is folytassa
a fájlszámozást.
A fájlszámozás még akkor is sorrendben folytatódik 9999-ig, ha kicseréli
a kártyát, vagy új mappát hoz létre. Ez különösen akkor hasznos, ha több
kártyán vagy mappában található, 0001 és 9999 közé eső számmal ellátott
képeket egy mappába kíván menteni a számítógépre.
Ha a cserekártya vagy a létező mappa korábban rögzített képeket
tartalmaz, az új képek fájlszámozása a kártyán vagy a mappában lévő
képek számozásától folytatódhat. Ha folyamatos fájlszámozást kíván
alkalmazni, akkor mindig újonnan formázott kártya használata javasolt.
Fájlszámozás a kártya cseréje után
1. kártya
Fájlszámozás mappa létrehozása után
2. kártya
1. kártya
100
0051
0052
101
0051
0052
(1)
(1)
Következő fájlszám
487
Fájlszámozás
Aut. nullázás
Akkor érdemes használni, ha szeretné, hogy ha kicseréli
a kártyát vagy új mappát hoz létre, a fényképezőgép minden
alkalommal 0001-től újrakezdődje a fájlszámozást.
Amikor kicseréli a kártyát, vagy mappát hoz létre, az újonnan mentett képek
fájlszámozása 0001-től indul. Ez akkor lehet hasznos, ha a képeket kártyák
vagy mappák szerint kívánja rendszerezni.
Ha a cserekártya vagy a létező mappa korábban rögzített képeket tartalmaz,
az új képek fájlszámozása a kártyán vagy a mappában lévő képek
számozásától folytatódhat. Ha 0001-gyel kezdődő fájlszámozással szeretne
képeket elmenteni, minden alkalommal használjon frissen formázott kártyát.
Fájlszámozás a kártya cseréje után
1. kártya
Fájlszámozás mappa létrehozása után
2. kártya
1. kártya
100
0051
0001
101
0051
0001
(1)
(1)
A fájlszámozás visszaállítva
Kézi visszaállítás
Akkor érdemes használni, ha szeretné manuálisan
visszaállítani 0001-re a fájlszámozást, vagy egy új mappában
0001-től szeretné kezdeni a fájlszámozást.
Amikor kézzel állítja vissza a fájlszámozást, automatikusan új mappa jön
létre, és az abban a mappában mentésre kerülő képek fájlszámozása
0001‑től indul.
Ez például akkor lehet hasznos, ha az előző napon készített képeket nem
ugyanabban a mappában kívánja tárolni, mint az aznapi képeket.
488
Autom.forgatás
Úgy is beállíthatja az automatikus elforgatást,
hogy a fényképezőgép a megjelenítéshez elforgassa
a függőleges tájolással készített felvételeket.
ki az [5: Autom. elforg.]
1Válassza
lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
zz BezD
Automatikusan elforgatja a képeket a fényképezőgépen és
a számítógépeken történő lejátszás során.
zz BeD
A képeket csak számítógépeken történő megjelenítéskor forgatja
el automatikusan.
zz Ki
zz Azok a képek, amelyek készítésekor az automatikus elforgatás [Ki] értékre volt
állítva, még akkor sem fordulnak el automatikusan, ha később megjelenítéskor
[Be] értékre állítja az automatikus elforgatást.
zz Amennyiben a képet a fényképezőgépet lefelé vagy felfelé irányítva készítették
el, a megfelelő tájolásra történő automatikus elforgatás esetleg helytelen lehet.
zz Ha a számítógép nem forgatja el automatikusan a képeket, próbálja ki az EOS
szoftver használatát.
489
Kártya formázása
Ha a kártya új, vagy korábban másik fényképezőgéppel vagy számítógéppel
formázta (inicializálta), akkor formázza a kártyát ezzel a fényképezőgéppel.
zz Amikor a kártyát formázza, az azon található összes adat és kép törlődik.
A védett képek is törlődnek, ezért ügyeljen, hogy semmi fontos ne legyen
a kártyán. Szükség esetén a kártya formázása előtt vigye át a képeket és
más adatokat számítógépre vagy egyéb adattároló eszközre.
ki a [5: Kártya formázása]
1Válassza
lehetőséget.
a kártyát.
2zFormázza
z Válassza az [OK] billentyűt.
zz Alacsony szintű formázáshoz nyomja
meg a <B> gombot. Ezzel bekerül
a <X> jel az [Alacsony színtű
formázás] lehetőséghez. Ezt követően
válassza az [OK] lehetőséget.
zz Elképzelhető, hogy a kártyaformázás-képernyőn megjelenő kártyakapacitás
kisebb, mint a kártyán jelzett kapacitás.
zz Az eszköz a Microsoft licencengedélyével használt exFAT technológiát
alkalmazza.
490
Kártya formázása
A következő esetekben van szükség a kártya formázására:
zz A kártya új.
zz A kártyát másik fényképezőgéppel vagy számítógéppel formázták.
zz A kártya tele van képekkel vagy adatokkal.
zz Kártyával kapcsolatos hibaüzenet jelenik meg (=575).
Alacsony szintű formázás
zz Alacsony szintű formázásra akkor lehet szükség, ha kicsi a kártya írási
vagy olvasási sebessége, illetve, ha az összes adatot törölni szeretné
a kártyáról.
zz Mivel az alacsony szintű formázás törli a kártyán található összes
rögzíthető szektort, a művelet hosszabb időt vesz igénybe,
mint a normál formázás.
zz Az alacsony szintű formázást a [Mégse] gomb megnyomásával bármikor
megszakíthatja. A készülék még ebben az esetben is végrehajtja
a normál formázást, ezért a szokásos módon használhatja a kártyát.
A kártya fájlrendszere
zz Az SD-/SDHC-kártyák FAT32 fájlrendszert kapnak. Az SDXC-kártyák
exFAT fájlrendszert kapnak.
zz Az exFAT fájlrendszert használó kártyákra a 4 GB-ot meghaladó méretű
videókat is egyetlen fájlként rögzíti a rendszer (azaz nem darabolja őket
több fájlba). (A videofájl mérete meg fogja haladni a 4 GB értéket.)
zz A fényképezőgépben formázott SDXC-kártyák más fényképezőgépekben
nem használhatók. Ne feledje továbbá, hogy az exFAT rendszerre formázott
kártyákat egyes számítógépes operációs rendszerek vagy kártyaolvasók nem
képesek felismerni.
zz A kártyán lévő adatok formázása vagy törlése nem törli teljesen az adatokat.
Ne feledkezzen meg erről a kártya eladásakor vagy selejtezésekor.
Amikor kidob egy memóriakártyát, a személyes adatok védelme érdekében
szükség esetén végezzen további lépéseket, például fizikailag semmisítse meg
a kártyát.
491
Mód segéd
Megjeleníthető a felvételi mód rövid leírása a felvételi módok átváltása során.
ki a [5: Mód segéd]
1Válassza
lehetőséget.
az [Engedélyezés]
2Válassza
parancsot.
el a módválasztó tárcsát.
3zForgassa
z Megjelenik a kiválasztott felvételi mód
rövid leírása.
zz További részletek megjelenítéséhez
nyomja meg a <X> gombot.
zz A mód segéd kikapcsolásához nyomja
meg a <0> gombot. <8> és <U>
és <k> módokban megjelenik
a felvételi mód kiválasztásának
képernyője.
492
Funkcióismertető
Megjeleníthető egy rövid leírás a funkciókról és elemekről a Gyorsvezérlés
beállítás használata esetén.
ki a [5: Funkcióismertető]
1Válassza
lehetőséget.
az [Engedélyezés]
2Válassza
parancsot.
zz Egy leírás törléséhez vagy koppintson rá, vagy folytassa a műveletek
végrehajtását.
493
Gazdaságos m.
Energiát takaríthat meg a felvételi képernyő megjelenítésekor.
Ha a fényképezőgép nincs használatban, az energiafogyasztás csökkentése
érdekében a képernyő elsötétül.
ki a [5: Gazdaságos m.]
1Válassza
lehetőséget.
a [Be] lehetőséget.
2zVálassza
z Ha nem használja a fényképezőgépet,
a képernyő körülbelül 2 másodpercen
belül elsötétül, majd körülbelül
10 másodpercen belül kikapcsol.
zz Amikor a képernyő ki van kapcsolva,
a képernyő aktiválásához és
a felvételkészítésre való felkészüléshez
nyomja le félig az exponálógombot.
494
Energiatakarékos
Beállíthatja, hogy a képernyő és a fényképezőgép mennyi idő után
kapcsoljon ki automatikusan ([Kijelző kikapcs.] és [Autom. kikapcs.]).
ki az [5: Energiatakarék]
1Válassza
lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
zz A kijelző abban az esetben is kikapcsol a [Kijelző kikapcs.] beállításban
megadott idő után, ha az [Autom. kikapcs.] beállítás a [Tilt] értékre van állítva.
zz A [Kijelző kikapcs.] és az [Autom. kikapcs.] beállítások nem érvényesek,
ha a Gazdaságos mód [Be] van kapcsolva.
zz Opcionális elektronikus kereső használata esetén a [Kereső ki] lehetőség
hozzá van adva, és beállíthatja azt az időt, amely után ki kell kapcsolódnia.
495
Képernyő fényereje
A képernyő fényereje beállítható. Opcionális elektronikus kereső használata
esetén a képernyő és a kereső fényereje külön állítható be.
ki a [5: Kijelző fényereje]
1Válassza
lehetőséget.
el a beállítást.
2zVégezze
z A szürkeárnyalatos színskála
tanulmányozása közben a <Y> <Z>
gomb használatával állítsa be a fényerőt,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz A kép expozíciójának ellenőrzéséhez célszerű megtekinteni a hisztogramot
(=367).
496
Dátum/Idő/Zóna
Az első bekapcsolás alkalmával, illetve a dátum/idő/időzóna nullázásakor
az alábbi lépések segítségével állíthatja be első lépésként az időzónát.
Ha első lépésként az időzónát állítja be, a későbbiekben bármikor módosíthatja
ezt a beállítást, a dátum és az idő pedig igazodni fog ehhez a beállításhoz.
Mivel a rögzített képek a felvételkészítés dátumát és időpontját is rögzítik,
ne felejtse el beállítani a dátumot és az időt.
ki a [5: Dátum/Idő/Zóna]
1Válassza
lehetőséget.
be az időzónát.
2zÁllítsa
z Az [Időzóna] lehetőség kiválasztásához
használja a <Y> <Z> gombokat.
zz Nyomja meg a <0> gombot.
zz A <W> <X> gombok segítségével
válassza ki az időzónát, majd nyomja
meg a <0> gombot.
zz Ha az Ön időzónája nem szerepel
a listában, nyomja meg a <M>
gombot, majd állítsa be az UTC
zónától való eltérést az [Időeltérés]
menüpontban.
497
Dátum/Idő/Zóna
zz A <Y> <Z> gombokkal válasszon egy
[Időeltérés] lehetőséget (+/-/óra/perc),
majd nyomja meg az <0> gombot.
zz A <W> <X> gombokkal állítsa
be a számot, majd nyomja meg
a <0> gombot.
zz Az időzóna vagy az időeltérés beállítását
követően a <Y> <Z> gombokkal
válassza az [OK] lehetőséget, majd
nyomja meg a <0> gombot.
be a dátumot és az időt.
3zÁllítsa
z A <Y> <Z> gombok segítségével
válasszon ki egy elemet, majd nyomja
meg a <0> gombot.
zz A <W> <X> gombokkal állítsa
be a számot, majd nyomja meg
a <0> gombot.
be a nyári időszámítást.
4zÁllítsa
z Válassza ki a szükséges beállításokat.
zz A <Y> <Z> gombok segítségével
válassza a [Y] lehetőséget, majd
nyomja meg az <0> gombot.
zz A <W> <X> gombokkal válassza ki
a [Z] lehetőséget, majd nyomja meg
a <0> gombot.
zz Ha a nyári időszámítás beállítása [Z],
a rendszer 1 órával előbbre állítja a 3.
lépésben beállított időt. Ha a [Y]
van beállítva, a nyári időszámítás
befejeződik, és a rendszer 1 órával
visszaállítja az időt.
498
Dátum/Idő/Zóna
ki a beállításból.
5zLépjen
z A <Y> <Z> gombokkal válassza
ki az [OK] lehetőséget.
zz A dátum, idő és időzóna beállításai alaphelyzetbe állhatnak a fényképezőgép
akkumulátor nélküli tárolásakor, az akkumulátor lemerülésekor, illetve akkor,
ha azt hosszú ideig fagypont alatti hőmérsékletnek teszi ki. Ilyen esetben újból
be kell őket állítania.
zz A [Zóna-/időeltérés] beállítás módosítása után ellenőrizze, hogy a megfelelő
dátum/idő van-e beállítva.
zz Az automatikus kikapcsolási idő meghosszabbodhat a [5: Dátum/Idő/Zóna]
képernyő megjelenítésekor.
499
Nyelv
ki a [5: NyelvK]
1Válassza
lehetőséget.
2Válassza ki a kívánt nyelvet.
500
Fókuszmódkapcsoló (AF/MF)
Engedélyezheti vagy letilthatja a váltást a kézi fókusz és az autofókusz között
a csatlakoztatott EF-M objektívek fókuszmódkapcsolójának használatával.
Válassza ki a [5: kapcsoló
1(AF/MF)]
lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z Engedélyezés
A fókuszmódkapcsoló lesz
használva a [z: Fókuszmód]
menübeállítás helyett.
zz Letiltás
A [z: Fókuszmód] menübeállítás lesz
használva a fókuszmódkapcsoló helyett,
amely ki lesz kapcsolva.
501
Videorendszer
Állítsa be a videorendszert a megjelenítéshez használt bármilyen
tévékészülékhez. Ez a beállítás a videók készítésekor elérhető
képfrekvenciákat határozza meg.
ki a [5: Videorendszer]
1Válassza
lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z NTSC-hez
Olyan területeken, ahol a tv-készülékek
által használt rendszer az NTSC
(Észak‑Amerika, Japán, Dél-Korea,
Mexikó stb.).
zz PAL-hoz
Olyan területeken, ahol a tv-készülékek
a PAL rendszert használják (Európa,
Oroszország, Kína, Ausztrália stb.).
502
Érzékelő tisztítása
A fényképezőgép érzékelőtisztítás funkciója megtisztítja a képérzékelő elejét.
Azonnali tisztítás aktiválása
ki az [5: Érzékelő
1Válassza
tisztítása] lehetőséget.
a [Tisztítás indításaf]
2Válassza
beállítást.
zz A párbeszédpanelen válassza az [OK]
lehetőséget.
503
Érzékelő tisztítása
Automatikus tisztítás beállítás
az [Autom. tisztít.f]
1Válassza
lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z A <Y> <Z> gombok segítségével
válasszon ki egy elemet, majd nyomja
meg a <0> gombot.
zz A lehető legjobb eredmény érdekében a fényképezőgépet egy asztalon vagy
más felületen a talpára állítva tisztítsa.
zz Ha többször megismétli az érzékelő tisztítását, az eredmény akkor sem lesz
sokkal jobb. Ne feledje, hogy előfordulhat, hogy [Tisztítás indításaf]
funkció nem érhető el közvetlenül a tisztítást követően.
zz Pöttyök jelenhetnek meg a rögzített képeken, ha az érzékelőt kozmikus
sugárzás vagy más hasonló behatás éri. A [Tisztítás indításaf] lehetőség
kiválasztásával ezek láthatósága minimalizálható (=503).
504
Érzékelő tisztítása
Az érzékelő kézi tisztítása
Az automatikus tisztítással nem eltávolítható port egy kereskedelmi fogalomban
kapható légfúvó vagy hasonló eszköz segítségével manuálisan is eltávolíthatja.
A képérzékelő rendkívül érzékeny. Ha az érzékelőt közvetlenül kell tisztítani,
ajánlatos ezt egy Canon szervizközpontra bízni.
a tápkapcsolót
1Kapcsolja
<2> állásba.
el az objektívet,
2Távolítsa
majd tisztítsa meg az érzékelőt.
be a tisztítást.
3zFejezze
z Helyezze fel az objektívet
vagy vázsapkát.
505
Érzékelő tisztítása
zz Az érzékelő tisztítása során soha ne állítsa a tápkapcsolót <1>
helyzetbe. Ellenkező esetben a rekeszzár elmozdulhat, ami a képérzékelő
vagy a redőny károsodását okozhatja.
zz A képérzékelő felülete rendkívül érzékeny. Tisztítsa óvatosan a képérzékelőt.
zz Használjon egyszerű légfúvót, amelyhez nincs ecset csatlakoztatva. Az ecset
megkarcolhatja az érzékelőt.
zz Ne helyezze a légfúvó csúcsát a fényképezőgép belsejébe az objektívfoglalat
szintjén túl. Ez károsíthatja a redőnyöket.
zz Soha ne használjon sűrített levegőt vagy más sűrített gázt az érzékelő
tisztításához. A sűrített levegő az érzékelő sérülését okozhatja, a gázpermet
pedig ráfagyhat az érzékelőre, és megkarcolhatja.
zz Ha a szennyeződés nem távolítható el légbefúvással, ajánlott az érzékelőt
Canon szervizközpontban tisztíttatni.
506
Érintésvezérlés
ki az [5: Érintésvezérlés]
1Válassza
lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z A [Normál] az alapbeállítás.
zz Az [Érzékeny] beállítás a [Normál]
beállításnál érzékenyebbé teszi
az érintőképernyős kijelzőt.
zz Az érintésvezérelt műveletek
kikapcsolásához válassza
a [Tilt] lehetőséget.
Az érintésvezérléssel kapcsolatos figyelmeztetések
zz Ne használjon éles tárgyakat, például a körmét vagy golyóstollat
az érintésvezérléshez.
zz Ügyeljen arra, hogy az érintőképernyős műveletek elvégzése során ne legyen
nedves az ujja. Ha nedvesség éri a képernyőt, illetve ha az ujjai nedvesek,
az érintőképernyős kijelző nem feltétlenül fog reagálni, illetve zavar állhat
be a működésében. Ebben az esetben kapcsolja ki a készüléket, és törölje
le a nedvességet egy kendővel.
zz Ha kereskedelmi forgalomban is kapható védőlapot vagy matricát helyez
a képernyőre, az érintőképernyő lassabban reagálhat.
zz Ha az érintésvezérlés [Érzékeny] beállítása mellett gyorsan érintéssel vezérelt
műveleteket végez, a fényképezőgép reakcióideje gyengülhet.
507
Hangjelzés
Letilthatja azokat a hangjelzéseket, amelyek például akkor szólalnak meg,
amikor a témák a fókuszba kerülnek.
ki a [5: Hangjelzés]
1Válassza
lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2Válasszon
Érintse:
A hangjelzés csak az érintőképernyő
használata során nem ad hangjelzést.
Tilt
Letiltja a témák fókuszba kerülésekor,
az időzítővel való felvételkészítéskor
és az érintésvezérlés során megszólaló
hangjelzéseket.
508
HDMI felbontás
Beállíthatja azt a képfelbontást, amelyet a fényképezőgép akkor
használ, ha egy HDMI-kábel segítségével TV-készülékhez vagy külső
rögzítőeszközhöz csatlakoztatja azt.
ki a [5: HDMI felbontás]
1Válassza
lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2Válasszon
Autom.
A képek automatikusan a csatlakoztatott
tv-készülék optimális felbontásán
jelennek meg.
1080p
1080p kimeneti felbontás. Abban
az esetben válassza ki, ha szeretné
elkerülni a fényképezőgép felbontásának
módosításakor jelentkező képhibákat
vagy késlekedéseket.
509
HDMI HDR kimenet
A RAW-képeket HDR-ben is megtekintheti, ha a fényképezőgépet
HDR TV‑hez csatlakoztatja.
ki a [5: HDMI HDR
1Válassza
kimenet] lehetőséget.
2Válassza a [Be] lehetőséget.
zz A képekkel végzett műveletek, pl. a RAW-képek feldolgozása a HDRmegjelenítés során nem elérhető.
zz Bizonyosodjon meg arról, hogy a HDR TV-n be van állítva a HDR-bemenet.
A TV-bemenetek váltásáról a televízió használati útmutatójában olvashat
részletesebben.
zz A használt TV-től függően lehetséges, hogy a képek nem a vártnak megfelelően
néznek ki.
zz Lehetséges, hogy egyes képeffektek és adatok nem jelennek meg a HDR TV-n.
510
Exponálógomb funkció videókhoz
Beállíthatja, hogy milyen funkciókat végezzen az exponálógomb,
amikor azt videofelvétel közben félig vagy teljesen lenyomja.
ki az [5: Exponálógomb
1Válassza
funkció videókhoz] lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z Félig lenyom.
Adja meg, hogy milyen funkciót
hajtson végre a készülék, amikor az
exponálógombot félig nyomva tartja.
zz Telj. lenyom.
Az elem akkor jelenik meg,
ha a Módválasztó tárcsa
beállítása <k>.
Adja meg, hogy milyen funkciót
hajtson végre a készülék, amikor az
exponálógombot teljesen lenyomja.
Ha a [Telj. lenyom.] beállítást a [Videó ind./leáll.] értékre állítja,
a videofelvételt nem csupán a videofelvétel gomb segítségével indíthatja
el/állíthatja le, hanem az exponálógomb teljes lenyomásával vagy
a (külön kapható, =223) RS-60E3 távkioldó használatával is.
zz A fényképezőgép még abban az esetben is elindítja vagy leállítja a time-lapse
videók felvételét az exponálógomb teljes lenyomása esetén, ha a [Telj. lenyom.]
értéket a [Nincs funkció] lehetőségre állítja.
511
Fénykép-információ megjelenítése
Testreszabhatja, hogy felvételkészítéskor milyen adatok és képernyők
jelenjenek meg a fényképezőgépen.
Válassza ki a [5: Felv.kész.ad.kijel.]
lehetőséget.
A képernyőn látható információk testreszabása
a [Képernyőadat beáll.]
1Válassza
lehetőséget.
képernyőket.
2zVálasszon
z A <W> <X> gombokkal válassza ki,
hogy milyen információs képernyők
jelenjenek meg a fényképezőgép
kijelzőjén.
zz Azon elemek esetén, amelyeket
nem kíván megjeleníteni, a jelölés
[X] törléséhez nyomja meg
a <0> gombot.
zz A képernyő szerkesztéséhez nyomja
meg az <B> gombot.
512
Fénykép-információ megjelenítése
a képernyőt.
3zSzerkessze
z A <W> <X> gombokkal válassza
ki a képernyőn megjeleníteni kívánt
elemeket.
zz Azon elemek esetén, amelyeket
nem kíván megjeleníteni, a jelölés
[X] törléséhez nyomja meg
a <0> gombot.
zz Az [OK] gombbal tárolja a beállítást.
Opcionális elektronikus kereső konfigurációs kijelzője
zz 1. lépésként válassza ki a [5: Keresőadat/átkapcs. beáll.] lehetőséget.
zz A [5: Kereső vízsz. megjel.] lehetőségnél kiválaszthatja, hogy a keresőben
látható információk hogyan jelenjenek meg, amikor a készüléket függőlegesen
tartva készít állóképeket.
Rácsmegjelenítés
a [Rács megjelenítés]
1Válassza
lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
513
Fénykép-információ megjelenítése
A Hisztogram beállítása
a [Hisztogram]
1Válassza
lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z Válassza ki a tartalmat ([Fényerő]
vagy [RGB]) és a megjelenítés méretét
([Nagy] vagy [Kicsi]).
zz A beállítások megerősítéséhez nyomja
meg a <M> gombot.
Beállítások törlése
az [Alaphelyzetbe állítás]
1Válassza
lehetőséget.
2Válassza az [OK] billentyűt.
514
Megjelenési teljesítmény
Megadhatja, hogy egyenletes megjelenítést vagy energiatakarékos
megjelenítést használ állóképek rögzítésénél.
ki a [5: Megj. teljesítm.]
1Válassza
lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
Kereső megjelenítési formátuma
Opcionális elektronikus kereső használata esetén beállíthatja a kereső
megjelenési formátumát.
ki a [5: Kereső megj.
1Válassza
form.] lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z A <W> <X> gombokkal válasszon
ki egy elemet.
zz Nyomja meg a <0> gombot
a beállításhoz.
515
Kijelző beállításai
Opcionális elektronikus kereső használata esetén kiválaszthatja a felvételi
képernyők megjelenítési módját.
ki a [5: Kijelző beállítása]
1Válassza
lehetőséget.
a lehetőségek közül.
2zVálasszon
z Automatikus
Normál esetben a kijelzőt használja
a megjelenítéshez, de átkapcsol
a keresőre, ha belenéz.
zz Kézi
A megjelenítést csak a képernyőre vagy
csak a keresőre is korlátozhatja.
ki a képernyőt vagy
3Válassza
a keresőt a megjelenítéshez.
zz Nyomja meg a <0> gombot
a beállításhoz.
516
Tükrözött kijelző
Tükörkép megjelenítéséhez a téma felé fordítsa a képernyőt
(a fényképezőgép eleje felé) fényképezéskor.
ki a [5: Tükrözött kij.]
1Válassza
lehetőséget.
a [Be] lehetőséget.
2zVálassza
z Válassza a [Ki] lehetőséget, ha nem
szeretné tükrözni a kijelzőt, amikor
a képernyő előre van fordítva.
517
Súgófunkciók
Ha a [zSúgó] elem megjelenik egy menüpont alatt, az <B>
gomb megnyomásával megjelenítheti az adott funkció leírását.
A Súgó bezárásához ismét nyomja meg a gombot. Ha a képernyő jobb
oldalán egy görgetősáv (1) jelenik meg, a <W> <X> gombok vagy
a <5> tárcsa segítségével görgethet a tartalomban.
zz Példa: [z: Nagy ISO érzék. zajcsökk.]
<B>
B
(1)
Súgószöveg mérete
Módosíthatja a Súgóban megjelenő szöveg méretét.
ki a [5: Súgószöveg
1Válassza
mérete] lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
518
Saját felvételi módok (C1/C2)
M
Az aktuális fényképezőgép-beállításokat (például a felvételkészítési
beállításokat, a menübeállításokat és az egyedi funkcióbeállításokat)
saját felvételi módként mentheti.
ki a [5: Saját felvételi
1Válassza
mód (C1, C2)] lehetőséget.
a [Beállítások tárolása]
2Válassza
lehetőséget.
a kívánt elemeket.
3zTárolja
z A [Beállítások tárolása] képernyőn
válassza a [Saját felvételi mód: C*]
lehetőséget, majd nyomja meg
a <0> gombot.
zz Válassza az [OK] lehetőséget
a [Saját felvételi mód: C*] képernyőn.
A fényképezőgép aktuális beállításai
tárolásra kerültek a C* egyéni
felvételi módban.
Tárolt beállítások automatikus frissítése
Ha a saját felvételi módban történő felvételkészítés során módosít egy
beállítást, az üzemmód automatikusan frissül az új beállítással (Automatikus
frissítés). Az automatikus frissítés engedélyezéséhez a 2. lépésnél állítsa
az [Auto.friss.beáll.] opciót [Enged] értékre.
Tárolt Egyedi felvételi módok törlése
Ha a 2. lépésben a [Beállítások törlése] lehetőséget választja, a
megfelelő módok beállítása visszaáll a tárolt egyedi felvételi módok nélküli
alapértelmezett beállításokra.
zz Ezenfelül a felvételkészítési és a menübeállításokat is módosíthatja az Egyéni
felvételi módokban.
519
Fényképezőgép visszaállítása
M
A fényképezőgép alapértelmezett beállításait <t> <d> <s> <f>
<a> <k> módokban állíthatja vissza.
ki a [5: F.gép vissz.]
1Válassza
lehetőséget.
az [Alapbeállítások]
2Válassza
lehetőséget.
zz Az egyéb beállítások törléséhez
válassza ki az [Egyéb beállítások]
lehetőséget, majd válasszon
ki egy elemet.
3Válassza az [OK] billentyűt.
zz Az egyedi funkció (C.Fn) és a testreszabott vezérlők beállításai visszaállíthatók
a „Egyedi funkcióbeállítások törlése” (=542) segítségével.
zz Az olyan alapbeállítások, mint a [NyelvK] és a [Dátum/Idő/Zóna] nem állnak
vissza az alapértelmezett értékekre.
520
Szerzői jogi információk
M
A szerzői jogi információk beállítása esetén a készülék a kép Exif-adataiban
rögzíti a megadott információkat.
ki a [5: Szerzői jogi
1Válassza
információk] lehetőséget.
2Válasszon a lehetőségek közül.
meg a szöveget.
3zAdja
z A karakterek kiválasztásához használja
a <V> nyílgombokat vagy a <5>
tárcsát, majd a beíráshoz nyomja meg
a <0> gombot.
zz Az [ ] lehetőség kiválasztásával
módosíthatja a beviteli módot.
zz Az előző karakter törléséhez válassza
a [ ] lehetőséget, majd nyomja meg
a <0> gombot.
ki a beállításból.
4zLépjen
z Nyomja meg a <M> gombot,
majd az [OK] gombot.
521
Szerzői jogi információk
A szerzői jogi információk ellenőrzése
Ha a 2. lépésben a [Szerzői jogok
megjelen.] lehetőséget választja,
ellenőrizheti a [Szerző] és a [Szerzői
jogok] mezőkben megadott információkat.
A szerzői jogi információk törlése
Ha a 2. lépésben a [Szerzői jogok törlése] lehetőséget választja, törölheti
a [Szerző] és a [Szerzői jogok] mezőkben megadott információkat.
zz Ha a „Szerző” vagy a „Szerzői jogok” mezőben megadott bejegyzés túl hosszú,
előfordulhat, hogy az nem jelenik meg teljes egészében a [Szerzői jogok
megjelen.] lehetőség kiválasztásakor.
zz A szerzői jogi információk az EOS Utility (EOS-szoftver) segítségével is
beállíthatók és ellenőrizhetők.
522
Egyéb információk
zz Kézikönyv/szoftver URL
Kezelési kézikönyvek letöltéséhez válassza a [5: Kézikönyv/
szoftver URL] lehetőséget, és olvassa be a megjelenő QR-kódot
egy okostelefonnal.
Számítógéppel is hozzáférhet a weboldalhoz a megjelenő URL-en
keresztül, és letöltheti a szoftvert.
zz Tanúsító embléma megjelenítéseM
Válassza ki a [5: Tanúsító embléma megjel.] lehetőséget
a fényképezőgép néhány tanúsító emblémájának megjelenítéséhez.
További tanúsító emblémák találhatók a kezelési kézikönyvben,
a fényképezőgépvázon és a fényképezőgép csomagolásán.
zz FirmwareM
Válassza ki a [5: Firmware] lehetőséget a fényképezőgép vagy
az aktuális objektív firmware-jének frissítéséhez.
523
524
Egyedi funkciók /
Saját menü
Elvégezheti a fényképezőgép különböző funkcióinak
finomhangolását, valamint a saját fényképezési szokásainak
megfelelően módosíthatja a gombokhoz és tárcsákhoz kapcsolódó
funkciókat. Emellett a Saját menü lapjaihoz hozzáadhatja
a gyakran használt menüelemeket és egyedi funkciókat.
525
Lapfülek: Testreszabás
=528
=532
=534
=542
=542
526
Egyedi funkciók beállítása
M
ki a [C.Fn I: Expozíció],
1Válassza
[C.Fn II: Autom. fókusz] vagy
a [C.Fn III: Működés/Egyéb]
lehetőséget.
(1)
ki valamelyik Egyedi
2Válassza
funkció számát.
zz Az <Y> <Z> gombok megnyomásával
válassza ki az Egyedi funkció számát (1)
a beállításhoz.
a beállítást igény szerint.
3zMódosítsa
z A <W> <X> gombok segítségével
válasszon egy beállítást (számot).
zz Ha be szeretne állítani még egy egyedi
funkciót, ismételje meg a 2–3. lépéseket.
zz A képernyő alján az egyes
funkciószámok alatt az aktuális egyedi
vakufunkciók láthatók.
zz Az alapértelmezéshez képest módosított
beállítások kék színnel jelennek meg.
ki a beállításból.
4zLépjen
z Nyomja meg a <M> gombot.
zz Újra megjelenik az 1. lépés képernyője.
527
Egyedi funkciók beállítási elemei
M
A [8] lapon saját preferenciái szerint konfigurálhatja a fényképezőgép
funkcióit.
C.Fn I: Expozíció
C.Fn I-1: Expozíciós lépésköz
1/2 lépésnyi növekményeket ad meg a záridőhöz, a rekeszhez,
az expozíció-kompenzációhoz, az expozíciósorozathoz (AEB),
vaku expozíció-kompenzációhoz, stb.
zz 0: 1/3-érték
zz 1: 1/2-érték
zz Az [1/2-érték] beállításakor a kijelző az alábbiak szerint jelenik meg.
C.Fn I-2: ISO-érzékenység lépésköze
A kézi ISO-érzékenység lépésközét egy egész érték beállításra állíthatja.
zz 0: 1/3-érték
zz 1: 1-érték
zz Automatikus ISO-beállítás esetén az ISO-érzékenység még [1-érték] beállítás
mellett is automatikusan 1/3 lépésenként kerül beállításra.
528
Egyedi funkciók beállítási elemei
C.Fn I-3: Sorozat automatikus visszavonása
Megadhatja az AEB és a fehéregyensúly-rekeszelés visszavonását,
amikor a tápkapcsoló <2> állásban van.
zz 0: Engedélyezés
zz 1: Letiltás
C.Fn I-4: Sorozat
Az AEB felvételsorozat és fehéregyensúly-sorozat módosítható.
zz 0: 0, –, +
zz 1: –, 0, +
zz 2: +, 0, –
AEB
0 : Normál expozíció
– : Alulexponálás
+ : Túlexponálás
Fehéregyensúly-sorozat
B/A irány
M/G irány
0 : Normál fehéregyensúly 0 : Normál fehéregyensúly
– : Kék visszacsatolás
– : Magenta visszacsatolás
: Borostyán
+
+ : Zöld visszacsatolás
visszacsatolás
529
Egyedi funkciók beállítási elemei
C.Fn I-5: Sorozatképek száma
Az AEB és fehéregyensúly-sorozat funkciókkal készített felvételek száma
módosítható.
Ha a [Sorozat] a [0, –, +] lehetőségre van állítva, a sorozatképek az alábbi
táblázat szerint készülnek el.
zz 0: 3 felvétel
zz 1: 2 felvétel
zz 2: 5 felvétel
zz 3: 7 felvétel
(1-es lépésköz)
3: 3
felvétel
2: 2
felvétel
5: 5
felvétel
7: 7
felvétel
1. felvétel
2.
felvétel
3.
felvétel
4.
felvétel
5.
felvétel
Normál (0)
–1
+1
Normál (0)
±1
Normál (0)
–2
–1
+1
+2
Normál (0)
–3
–2
–1
+1
6.
felvétel
7.
felvétel
+2
+3
zz Ha a [2 felvétel] beállítást adta meg, az AEB-tartomány beállításakor
kiválaszthatja a + vagy a - oldalt. A fehéregyensúly-sorozat funkció használata
esetén a 2. felvételt a B/A vagy az M/G felé módosítja a készülék.
530
Egyedi funkciók beállítási elemei
C.Fn I-6: Biztonsági eltolás
Ha megváltozik a téma fényereje, és a normál exponálás nem érhető el
az automatikus expozíció tartományában, a normál exponálás eléréséhez
a fényképezőgép automatikusan módosítja a manuálisan kiválasztott
beállítást. A [Zársebesség/rekesznyílás] lehetőség kiválasztása
esetén a beállítás az <s> és az <f> üzemmódra vonatkozik.
Az [ISO‑érzékenység] lehetőség kiválasztása esetén a beállítás a <d>,
<s> és <f> üzemmódra vonatkozik.
zz 0: Letiltás
zz 1: Zársebesség/rekesznyílás
zz 2: ISO-érzékenység
zz Még ha a [z: zISO-érzékenység beállításai] menüpontban az [ISO érz.
tart.] vagy [Minimális záridő] beállítást módosítja is az alapértelmezett
beállításhoz képest, a biztonsági eltolás felülírja ezt a beállítást, amennyiben
arra a normál expozíció elérése érdekében szükség van.
zz Az ISO-érzékenység biztonsági eltolásának alsó és felső határértékét
az [Autom. tartomány] beállítás (=146) határozza meg. Ha azonban
a manuálisan beállított ISO-érzékenység meghaladja az [Autom. tartomány]
beállítás értékét, a biztonsági eltolás a manuálisan megadott ISO‑érzékenységig
fog hatni.
zz A biztonsági eltolás szükség esetén akkor is működésbe lép, ha a vaku
használatban van.
C.Fn I-7: AE-rögzítéses mérési mód fókuszálás után
Mindegyik mérési módnál megadhatja,
hogy zárolni szeretné-e az expozíciót
(AE‑rögzítés), miután a témák fókuszba
kerültek a One-Shot AF móddal.
Az expozíció rögzítve lesz, ameddig Ön
félig lenyomva tartja az exponálógombot.
Válasszon mérési módot az AE-rögzítés
funkcióhoz, és adjon hozzá egy pipa jelet
[X]. Az [OK] gombbal tárolja a beállítást.
531
Egyedi funkciók beállítási elemei
C.Fn II: Autofókusz
C.Fn II-1: AF-módszerek korlátozása
Korlátozhatja az elérhető AF-módszerek
számát.
Az AF-módszerekkel kapcsolatos további
információkért lásd: =198–=200.
Adjon pipa jelet [X] az AF-módszerekhez,
hogy elérhetővé tegye őket. Az [OK]
gombbal tárolja a beállítást.
zz Az [X] jelölés nem távolítható el az [1 AF-pont] lehetőség mellől.
C.Fn II-2: Tájoláshoz kapcsolódó AF-pont
Attól függően, hogy vízszintes vagy függőleges tájolással fényképez,
AF‑pontokat vagy AF-zónákat rendelhet hozzá különböző pozíciókhoz.
zz 0: Ugyanaz függőleges/vízszintes esetén
Az azonos pozícióban lévő AF-pontok vagy az AF-zónák
keretei a függőleges és a vízszintes fényképezéshez egyaránt
használatban vannak.
zz 1: Külön AF-pontok: csak pont
Különböző AF pont és AF-zónakeret pozíciók rendelhetők hozzá
minden egyes tájoláshoz (1. vízszintes, 2. függőleges, a fényképezőgép
markolata felül van, 3. függőleges, a fényképezőgép markolata alul
van). Azért hasznos, mert a fényképezőgép tájolásának megfelelően
AF-pontokat vagy az AF-zónakereteket automatikusan más pozíciókba
helyezi át.
A három különböző fényképezőgép-tájoláshoz hozzárendelt AF-pontokat
és AF-zóna kereteket a rendszer elmenti.
532
Egyedi funkciók beállítási elemei
C.Fn II-3: Kezdeti Servo AF-pt chez
Beállíthatja a kezdeti AF-pontot a Servo AF-hez arra az esetre,
amikor az AF-módszerként az [u+Követés] lehetőség van kiválasztva.
zz 0: Automatikus
A Servo AF [u+Követés] esetén használt kezdeti AF-pontját
a fényképezőgép a felvételi körülmények alapján, automatikusan
állítja be.
zz 1: Kezdeti AF-pont c-hez
Ha az AF-művelet a [Servo AF] lehetőségre, az AF-módszer pedig
[u+Követés] lehetőségre van állítva, a Servo AF a manuálisan beállított
AF-pontnál kezdődik.
zz 2: Beállított AF-pont a következőhöz
Ha a [Szpot. AF] vagy [1 AF-pont] lehetőséget [u+Követés]
lehetőségre állítja át, a Servo AF a váltás előtt manuálisan beállított
AF‑pontnál indul el. Abban az esetben hasznos, ha a Servo AF funkciót
adott AF-pontnál kívánja elkezdeni, mielőtt átváltana a [u+Követés]
módszerre.
533
Egyedi funkciók beállítási elemei
C.Fn III: Működés/Egyéb
C.Fn III-1: Tárcsairány Tv/Av során
A tárcsa záridő és rekeszérték beállításához tartozó forgásiránya megfordítható.
Az <a> felvételi módban a <6> és az <5> tárcsa forgatási iránya
is megfordul. A többi felvételi módban csak a <6> tárcsa forgatási
iránya lesz fordított. A <5> tárcsa iránya <a> módban megegyezik
az expozíciókompenzáció beállításánál megadott iránnyal <d>, <s>
és <f> módban.
zz 0: Normál
zz 1: Ellentétes irány
534
Egyedi funkciók beállítási elemei
C.Fn III-2: Gombok testreszabása
A gyakran használt funkciókat hozzárendelheti a gombokhoz,
például a <V> vagy a <B> gombhoz.
Azonos gombhoz különböző funkciók is beállíthatók, attól függően,
hogy fénykép vagy videó rögzítése van-e folyamatban.
1Válassza ki a sáv egy részét.
ki a hozzárendelni
2Válassza
kívánt funkciót.
zz Nyomja meg a <0> gombot
a beállításhoz.
535
Egyedi funkciók beállítási elemei
A gombokhoz elérhető funkciók
Funkció
Mérés és AF-indítás
L
k
k
k
AF-stop
k
k
AF-pont kiválasztása
k
k
AF-pont középre állítása
k
k
One-Shot AFzServo AF*1
k
k
AF-módszer*1
k
k
Érint.-áthúz. AF
k
k
AF-pont közvetlen választása
AF
Szemérzékelő AF*1
k
k
Kontúrkiemelés
k
k
AE-rögzítés
k
k
AE-rögzítés (nyomva tartás)
k
k
AE-rögzítés (gomb lenyomva)
Expozíció
Videók
536
O
g
AE-rögzítés/FE-rögzítés*1
k
k
Expozíciókompenzáció
k
k
k
k
Mérési mód*1
k
k
Vaku funkcióbeállítások*1
k
k
Vakuvillantás*1
k
k
FE-rögzítés*1
k
k
Videofelvétel
k
k
Videó Servo AF szüneteltetése
k
k
ISO-érzékenység
Mérés indítása*1
k
k
k
Egyedi funkciók beállítási elemei
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
537
Egyedi funkciók beállítási elemei
Funkció
Közvetlen gombnyomás
Q
L
Menü
Tárcsafunkció beállítások
k
k
Mélységélesség-előnézet*1
k
k
A kiválasztott elem nullázása Fv módban*1
k
k
Tv/Av/ /ISO nullázása Fv módban*1
k
k
Gyorsvezérlés képernyő
k
k
Nagyítás/kicsinyítés
k
k
Menü kijelzése
k
k
Képminőség*1
k
k
Állóképek képaránya*1
k
k
Felvételkészítési mód*1
k
k
Auto megvil. optimalizálás
k
k
Képstílus
k
k
Érint. kiold.*1
k
k
RAW sorozatk. mód*1
k
k
Mappa kiválasztása
k
k
Új mappa*1
k
k
Képernyő fényerejének maximalizálása
(ideiglenesen)
k
k
Kijelző kikapcsolása
k
k
Gazdaságos mód
k
k
Wi-Fi/Bluetooth-kapcsolat
k
k
Nincs funkció (tiltva)
k
k
*1: Nem rendelhető hozzá elérhető funkcióként videofelvétel közben.
538
Egyedi funkciók beállítási elemei
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
k
539
Egyedi funkciók beállítási elemei
C.Fn III-3: Tárcsák testreszabása
A gyakran használt funkciókat hozzárendelheti a tárcsákhoz,
például az <5>, <6> vagy az <5> tárcsához.
1Válassza ki a sáv egy részét.
ki a hozzárendelni
2Válassza
kívánt funkciót.
zz Nyomja meg a <0> gombot
a beállításhoz.
A tárcsákhoz elérhető funkciók
Funkció
6
5
Záridő beállítása M módban
k
k
Rekesznyílás beállítása M módban
k
k
Rekeszérték módosítása
k
Zársebesség módosítása
k
ISO-érzékenység beállítása
k
Expozíciókompenzáció
Nincs funkció (tiltva)
540
5
k
k
k
k
Egyedi funkciók beállítási elemei
C.Fn III-4: Zárkioldás objektív nélkül
Beállíthatja, hogy az állóképek és videók felvétele elvégezhető legyen-e,
ha a fényképezőgépen nincs objektív.
zz 0: Letiltás
zz 1: Engedélyezés
C.Fn III-5: Obj. behúzása kikapcs.-kor
Objektív behúzási beállítása fogaskerék-hajtású EF vagy EF-S STMobjektívek (ilyen például az EF 40mm f/2.8 STM) csatlakoztatása esetén.
Beállíthatja, hogy a készülék automatikusan behúzza-e a kinyújtott
objektívet, amikor kikapcsolja a fényképezőgépet.
zz 0: Engedélyezés
zz 1: Letiltás
zz A behúzást nem aktiválja az automatikus kikapcsolás (csak az EF-M
objektívek esetén).
zz Az objektív leválasztása előtt győződjön meg róla, hogy az be van-e húzva.
zz Ha a [0: Enged] beállítás van megadva, a funkció az objektív
fókuszmódkapcsolójának mindkét (AF és MF) állásában aktív lesz.
541
Egyedi funkcióbeállítások törlése
zz Minden egyedi funkcióbeállítás törlése
A [8: Minden C.Fn törlése] beállítás kiválasztása esetén törölheti
az összes egyedi funkció beállítását a [Gombok testreszabása]
és a [Tárcsák testreszabása] beállításokon kívül.
zz A [Gombok testreszabása] és a [Tárcsák testreszabása]
beállításainak törlése
A [8: Egyéni beállítások törlése] lehetőség kiválasztásával törölheti
a [Gombok testreszabása] és a [Tárcsák testreszabása] beállításait.
542
Lapfülek: Saját menü
=544
=547
=547
=548
543
Tárolás a Saját menüben
M
A Saját menü lapon olyan menüpontokat és egyedi funkciókat regisztrálhat,
melyek beállításait gyakran változtatja.
Saját menü lap létrehozása és hozzáadása
a [Saját menü lap
1Válassza
hozzáadása] lehetőséget.
az [OK] billentyűt.
2zVálassza
z Az 1. és 2. lépés megismétlésével
legfeljebb öt saját menülap
hozható létre.
Menüelemek tárolása a Saját menü lapjain
ki a [9: Konfigurálás]
1Válassza
lehetőséget.
544
Tárolás a Saját menüben
a [Tételek kiválaszt.
2Válassza
tárolásra] lehetőséget.
a kívánt elemeket.
3zTárolja
z Válassza ki a beállítani kívánt elemet,
és nyomja meg a <0> gombot.
zz A párbeszédpanelen válassza
az [OK] lehetőséget.
zz Legfeljebb hat elem regisztrálható.
zz A 2. lépés képernyőjéhez való
visszatéréshez nyomja meg
a <M> gombot.
A Saját menü lap beállításai
A menülapon szereplő elemeket rendezheti
és törölheti, a menülapot pedig át
is nevezheti és törölheti is.
zz Tárolt tételek rendezése
A tárolt tételek sorrendjét a Saját menüben módosíthatja. Válassza ki
a [Tárolt tételek rendezése] lehetőséget, válassza ki azt a tételt,
amelyet át szeretne helyezni, és nyomja meg a <0> gombot.
Ha a képernyőn megjelenik a [z] jelzés, a <W> <X> gombokkal
áthelyezheti az elemet, majd nyomja meg a <0> gombot.
zz Kijelölt tételek törlése/Minden tétel törlése a lapról
A tárolt elemek közül bármelyiket törölheti. A [Kijelölt tételek törlése]
funkcióval egyenként törölheti az elemeket, míg a [Minden tétel törlése
a lapról] lehetőséggel a lapon található összes tárolt tételt törölheti.
545
Tárolás a Saját menüben
zz Lap törlése
Törölheti az aktuális Saját menü lapot. A [MY MENU*] lap törléséhez
válassza a [Lap törlése] lehetőséget.
zz Lap átnevezése
A [MY MENU*] névről átnevezheti a Saját menü lapot.
a [Lap átnevezése]
1Válassza
lehetőséget.
meg a szöveget.
2zAdja
z A felesleges karakterek törléséhez
válassza ki a [ ] elemet.
zz A <V> nyílgombok vagy a <5> tárcsa
segítségével válassza ki a karaktereket,
majd nyomja meg a <0> gombot.
zz Az [ ] lehetőség kiválasztásával
módosíthatja a beviteli módot.
meg a bevitt adatokat.
3zErősítse
z Nyomja meg a <M> gombot,
majd az [OK] gombot.
546
Tárolás a Saját menüben
Saját menü lapok törlése / Minden tétel törlése
Ezzel a funkcióval törölheti a korábban
létrehozott összes Saját menü lapot, vagy
a Saját menü lapok alatt tárolt elemeket.
zz Saját menü lapok törlése
Minden létrehozott Saját menü lapot törölhet. A [Saját menü lapok
törlése] lehetőség kiválasztásakor a Saját menü [MY MENU1] és
[MY MENU5] lap közötti összes lapját törli a rendszer, a [9] lap pedig
visszaáll az alapértelmezett beállításokra.
zz Minden tétel törlése
A Saját menü [MY MENU1] és [MY MENU5] közötti lapjain tárolt
valamennyi tételt törölheti. A művelettel a lapok nem törlődnek.
A [Minden tétel törlése] lehetőség kiválasztásakor a létrehozott lapokon
tárolt minden tétel törlődik.
zz Ha a [Lap törlése] vagy a [Saját menü lapok törlése] parancsot választja,
a [Lap átnevezése] funkcióval átnevezett lapokat is törli a fényképezőgép.
547
Tárolás a Saját menüben
A menü kijelzésének beállításai
A [Menü megjel.] funkcióval állíthatja be
azt a menüképernyőt, amely a <M>
gomb megnyomásakor először megjelenik.
zz Normál megjelenés
A legutóbb megjelenített menüképernyőt jeleníti meg.
zz Megjel. a Saját menü laptól
Megjelenítés kijelölt [9] lappal.
zz Csak a Saját menü lap megjel.
Csak a [9] lap jelenik meg. (A [z], [3], [k], [5] és [8] lap nem
jelenik meg.)
548
Referencia
Ez a fejezet referenciaadatokat tartalmaz a fényképezőgép
funkcióiról.
549
Szoftverek
Az EOS szoftver és más dedikált szoftverek letöltése
és telepítése
Mindig telepítse a szoftver legújabb verzióját.
Frissítsen minden telepített előző verziót a legújabb verzióval való felülírással.
zz Ne csatlakoztassa a fényképezőgépet a számítógéphez, amíg nem telepítette
a szoftvert. A szoftver telepítése ilyenkor nem a megfelelő módon zajlik le.
zz A szoftvert nem lehet telepíteni, csak akkor, ha a számítógép csatlakoztatva
van az internethez.
zz A korábbi verziók nem képesek az erről a fényképezőgépről származó képek
helyes megjelenítésére. Emellett nem lehetséges az erről a fényképezőgépről
származó RAW-képek feldolgozása sem.
le a szoftvereket.
1zTöltse
z Csatlakozzon az internethez egy számítógépről, és nyissa meg
a Canon alábbi webhelyét.
www.canon.com/icpd
zz Adja meg a képernyő hátulján található sorozatszámot, majd töltse
le a szoftvert.
zz Bontsa ki a csomagot a számítógépen.
Windows
Kattintson a telepítőfájlra a telepítés megkezdéséhez.
Macintosh
Létrejön és megjelenik egy dmg-fájl. Kövesse az alábbi lépéseket
a telepítő indításához.
550
Szoftverek
(1) Kattintson duplán a dmg-fájlra.
BBEkkor megjelenik a meghajtó ikon és a telepítőfájl az asztalon.
Ha a telepítőfájl nem jelenne meg, kattintson duplán
a meghajtó ikonra a megjelenítéséhez.
(2) Kattintson duplán a telepítőfájlra.
BBElindul a telepítő.
szoftver telepítéséhez kövesse a képernyőn megjelenő
2Autasításokat.
A Szoftverkezelési kézikönyvek letöltése
A Szoftverkezelési kézikönyveket (PDF-fájlok) a Canon honlapjáról töltheti
le a számítógépére.
zz A Szoftverkezelési kézikönyv letöltési webhelye
www.canon.com/icpd
zz A Kezelési kézikönyvek (PDF-fájlok) megtekintéséhez valamilyen
Adobe PDF-megjelenítő, például az Adobe Acrobat Reader DC szükséges
(a szoftver legújabb verziójának használata javasolt).
zz Az Adobe Acrobat Reader DC ingyenesen letölthető az internetről.
zz A megnyitáshoz kattintson duplán a letöltött Kezelési kézikönyvre (PDF-fájl).
zz A PDF-megjelenítő szoftver használatával kapcsolatban lásd a szoftver súgóját
vagy más részeit.
551
Képek importálása számítógépre
A képeket az EOS szoftver segítségével importálhatja a fényképezőgépről
a számítógépre. Ennek három módja van.
Csatlakozás számítógéphez interfészkábelen keresztül
1Telepítse a szoftvert (=550).
a fényképezőgépet
2Csatlakoztassa
és a számítógépet az IFC-100U
interfészkábellel (külön kapható;
számítógép felőli vég: USB Type-C).
zz Illessze a kábel dugóját a fényképezőgép
digitális csatlakozójához.
zz Csatlakoztassa a kábel dugaszát
a számítógép USB-csatlakozójához.
EOS Utility használatával
3Az
importálja a képeket.
zz Tekintse meg az EOS Utility kezelési
kézikönyvét.
zz Amikor a Wi-Fi-kapcsolat létrejött, a fényképezőgép még akkor sem képes
a számítógéppel való kommunikációra, ha interfészkábellel csatlakoztatja.
552
Képek importálása számítógépre
Kártyaolvasó
A képek fényképezőgépről számítógépre történő importálásához
kártyaolvasó is használható.
1Telepítse a szoftvert (=550).
a kártyát
2Helyezze
a kártyaolvasóba.
Digital Photo Professional
3Asegítségével
importálja a képeket.
zz Tekintse meg a Digital Photo
Professional kezelési kézikönyvét.
zz Amikor kártyaolvasóval, EOS szoftver nélkül tölt le képeket a fényképezőgépről
számítógépre, másolja át a kártyán található DCIM mappát a számítógépre.
Csatlakozás számítógéphez Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
Csatlakoztathatja a fényképezőgépet egy számítógéphez Wi-Fi-n keresztül,
és importálhatja a képeket a számítógépre (=408).
553
Fényképezőgépen belüli töltés
A PD-E1 USB-hálózati adapter (külön kapható) segítségével
a fényképezőgépből való eltávolítás nélkül töltheti az LP-E17 akkumulátort.
A töltés a fényképezőgép használata közben leáll.
az USB-hálózati
1Csatlakoztassa
adaptert.
zz Állítsa a fényképezőgép tápkapcsolóját
<2> állásba, majd csatlakoztassa az
USB-hálózati adapter dugóját a digitális
csatlakozóhoz.
a tápkábelt.
2zCsatlakoztassa
z Csatlakoztassa a tápkábelt az
USB-hálózati adapterhez, majd
csatlakoztassa a kábel másik végét egy
elektromos aljzathoz.
zz Ekkor elindul a töltés, és az elérésjelző
fény (1) narancssárgán világítani kezd.
zz Ha a töltés befejeződött, az elérésjelző
fény kikapcsol. Húzza ki a tápkábelt,
és válassza le az USB-hálózati adaptert
a fényképezőgépről.
(1)
zz Az akkumulátor védelme és az optimális működésének fenntartása érdekében
ne töltse 24 óránál tovább.
zz Töltési problémák esetén az elérésjelző fény narancssárga színnel villog,
és egy védőáramkör leállítja a töltést. Ilyen esetben húzza ki a tápkábelt,
helyezze vissza az akkumulátort, és várjon néhány percet, mielőtt ismét
csatlakoztatná a kábelt. Ha a probléma továbbra is fennáll, forduljon az
eladóhoz vagy a legközelebbi Canon szervizközponthoz.
554
Háztartási elektromos aljzat tartozéka
zz Ha az elérésjelző fény nem villan fel, próbálja meg kihúzni, majd újra
csatlakoztatni az USB-hálózati adaptert.
zz A töltéshez szükséges idő és az elért töltöttségi szint a környezeti hőmérséklet
és a fennmaradó kapacitás függvénye.
zz Biztonsági okokból alacsony hőmérsékleten (0‒10 °C) hosszabb időt vesz
igénybe a töltés.
zz Az akkumulátorok nem töltődnek, ha a fényképezőgép Wi-Fi-kapcsolaton keresztül
csatlakozik, vagy ha a kártyanyílás/akkumulátorrekesz fedele nyitva van.
Háztartási elektromos aljzat tartozéka
Háztartási kiegészítővel is használhatja a számítógépet a DR-E17
egyenáramú adapter és a CA-PS700 kompakt hálózati adapter
használatával (mindkettő külön megvásárolható). A csatlakoztatással
és a használattal kapcsolatos tudnivalókért tekintse meg a DR-E17
és a CA-PS700 kezelési kézikönyvét.
zz Ne használjon a CA-PS700 kompakt hálózati adapteren kívül más hálózati
adaptert.
zz Ha a fényképezőgép tápkapcsolója be van kapcsolva, ne csatlakoztassa/húzza
ki a tápkábelt vagy a csatlakozót, vagy ne távolítsa el az egyenáramú adaptert.
zz A fényképezőgép használata után húzza ki a töltő csatlakozóját a fali aljzatból.
555
Hibaelhárítási útmutató
Ha probléma merül fel a fényképezőgéppel, előbb tanulmányozza ezt
a hibaelhárítási útmutatót. Ha az útmutatóval nem oldható meg a probléma,
forduljon az eladóhoz vagy a legközelebbi Canon szervizközponthoz.
Áramellátással kapcsolatos problémák
Az akkumulátorok nem tölthetők a töltővel.
zz A töltővel kizárólag eredeti Canon LP-E17 akkumulátoregységet töltsön.
A töltő jelzőlámpája szaporán villog.
zz Ha (1) probléma van az akkumulátortöltővel vagy az akkumulátorral,
vagy (2) az akkumulátorral való kommunikáció sikertelen (nem
Canon gyártmányú akkumulátor esetén), a védőáramkör megszakítja
a töltést, és a lámpa narancssárga fénnyel villog. Az (1) esetben húzza
ki a töltő csatlakozóját a fali aljzatból. Vegye ki, majd tegye vissza
az akkumulátoregységet a töltőbe. Várjon néhány percet, ezután
dugja vissza a konnektorba a hálózati vezetéket. Ha a probléma
továbbra is fennáll, forduljon az eladóhoz vagy a legközelebbi Canon
szervizközponthoz.
A töltő lámpája nem villog.
zz Ha a töltőhöz csatlakoztatott akkumulátor belső hőmérséklete nagy,
a töltő biztonsági okokból nem tölti az akkumulátort (a lámpa kikapcsol).
Ha töltés közben az akkumulátor hőmérséklete bármilyen okból megnő,
a töltés automatikusan leáll (a lámpa villog). Amikor az akkumulátor
lehűl, a töltés automatikusan újraindul.
556
Hibaelhárítási útmutató
Az akkumulátorok nem tölthetők az USB-hálózati adapterrel
(külön kapható).
zz Ha a fényképezőgép tápkapcsolója <1> állásban van,
az akkumulátorok nem töltődnek.
zz A fényképezőgép használata közben leáll a töltési folyamat.
Az elérésjelző fény villog az USB-hálózati adapterrel történő
töltés közben.
zz Töltési problémák esetén az elérésjelző fény zöld színnel villog,
és egy védőáramkör leállítja a töltést. Ilyen esetben húzza ki a tápkábelt,
helyezze vissza az akkumulátort, és várjon néhány percet, mielőtt ismét
csatlakoztatná a kábelt. Ha a probléma továbbra is fennáll, forduljon az
eladóhoz vagy a legközelebbi Canon szervizközponthoz.
Az elérésjelző nem világít az USB-hálózati adapterrel történő
töltés közben.
zz Próbálja meg kihúzni, majd újra csatlakoztatni az USB-hálózati adaptert.
A fényképezőgép nem aktiválódik, ha a tápkapcsoló <1>
helyzetben van.
zz Ügyeljen arra, hogy a kártyanyílás/akkumulátorrekesz fedele le legyen
zárva (=42).
zz Győződjön meg arról, hogy az akkumulátor megfelelően van behelyezve
a fényképezőgépbe (=42).
zz Töltse fel az akkumulátort (=40).
Az elérésjelző fény akkor is világít vagy villog, ha a tápkapcsoló
<2> állásban van.
zz Ha a fénykép rögzítése közben megszakad az áramellátás,
az elérésjelző fény még néhány másodpercig tovább világít vagy villog.
Amikor a képrögzítés befejeződött, az áramellátás automatikusan
kikapcsol.
557
Hibaelhárítási útmutató
[Látható az akkumulátoron/akkumulátorokon a Canon logó?]
üzenet jelenik meg.
zz A töltővel kizárólag eredeti Canon LP-E17 akkumulátoregységet töltsön.
zz Vegye ki, és tegye be az akkumulátort (=42).
zz Ha az elektromos érintkezők szennyezettek, puha kendővel tisztítsa meg.
Az akkumulátor hamar lemerül.
zz Használjon teljesen feltöltött akkumulátort (=40).
zz Az akkumulátor teljesítménye csökkenhetett. Ha az akkumulátor
teljesítménye gyenge, cserélje ki az akkumulátort egy újra.
zz A készíthető felvételek száma az alábbi műveletek esetén csökken:
Ha hosszabb ideig tartja félig lenyomva az exponálógombot.
Ha gyakran bekapcsolja az AF funkciót, de nem készít képet.
Ha az objektív Image Stabilizer (Képstabilizátor) funkcióját használja.
Ha a Wi-Fi/Bluetooth (vezeték nélküli kommunikáció) funkciót használja.
A fényképezőgép magától kikapcsol.
zz Az automatikus kikapcsolás érvényben van. Az automatikus
kikapcsolás deaktiválásához állítsa az [Autom. kikapcs.] értékét
az [5: Energiatakarékos] alatt [Tilt] értékre (=495).
zz A képernyő akkor is kikapcsol a [Kijelző kikapcs.] beállításnál megadott
tétlenségi idő után, ha az [Autom. kikapcs.] a [Letiltás] lehetőségre
van állítva.
zz Állítsa a(z) [5: Gazdaságos m.] beállítást a [Ki] lehetőségre.
558
Hibaelhárítási útmutató
Felvételkészítéssel kapcsolatos problémák
Az objektívet nem lehet csatlakoztatni.
zz Az EF és EF-S objektívek csatlakoztatásához bajonettadapter
használatára van szükség. A fényképezőgép RF objektívekkel nem
használható.
Nem készíthető vagy rögzíthető egyetlen kép sem.
zz Győződjön meg arról, hogy a kártya megfelelően van-e behelyezve
(=42).
zz Tolja a kártya írásvédelmi kapcsolóját írás/törlés állásba (=42).
zz Ha a kártya megtelt, cserélje ki, vagy törölje róla a szükségtelen
felvételeket a hely felszabadítása érdekében (=42, =327).
zz Nem készíthető felvétel, ha fókuszálás közben az AF-pont
narancssárgára vált. Félig nyomja le újra a exponálógombot
az automatikus újrafókuszáláshoz, vagy fókuszáljon kézzel
(=58, =218).
A kártya nem használható.
zz Ha hibaüzenet jelenik meg a kártyával kapcsolatban, olvassa el
az =45. vagy az =575. oldalt.
Hibaüzenet jelenik meg a kártya másik fényképezőgépbe való
behelyezésekor.
zz Mivel az SDXC-kártyák exFAT-formátumban vannak formázva, ez azt
jelenti, hogy amennyiben kártyát formáz ezzel a fényképezőgéppel, majd
egy másikba helyezi be, előfordulhat, hogy hibát jelez a másik készülék,
és a kártya nem lesz használható.
559
Hibaelhárítási útmutató
A kép nincs fókuszban vagy elmosódott.
zz Váltás AF-fókuszmódra (=7, =52).
zz A fényképezőgép bemozdulásának elkerülése érdekében óvatosan
nyomja le az exponálógombot (=58).
zz Ha az objektív rendelkezik Image Stabilizer (Képstabilizátor) funkcióval,
állítsa az IS kapcsolót <1> állásba.
zz Gyenge megvilágítás esetén a záridő túl hosszú lehet. Használjon
rövidebb záridőt (=106), állítson be nagyobb ISO-érzékenységet
(=143), használjon vakut (=283) vagy használjon állványt.
zz Tekintse meg „A homályos képek számának minimálisra csökkentése”
című részt a =73. oldalon.
Nem lehet rögzíteni a fókuszt, és újrakomponálni a képet.
zz Az AF-műveletet állítsa a One-Shot AF üzemmódba. Servo AF
használata esetén nem készíthető felvétel fókuszzárral (=74).
A folyamatos felvétel sebessége lassú.
zz A gyors folyamatos felvétel folyamatos felvételi sebessége alacsonyabb
lehet, olyan körülményektől függően, mint például a következők:
az akkumulátor töltöttségi szintje, a hőmérséklet, a villódzáscsökkentés,
a záridő, a rekesznyílás, a téma jellemzői, a fényerő, az AF-művelet,
az objektív típusa, a vakuhasználat, valamint a felvételkészítés
beállításai (=134).
560
Hibaelhárítási útmutató
A felvételek maximális száma folyamatos felvétel mód
mellett kisebb.
zz Ha olyan dolgot fényképez, amelynél finom részletek vannak (például
füves rét stb.), a fájlméret nagyobb lesz, és a sorozatfelvételek
ténylegesen rögzíthető maximális száma a =577. oldalon említett
számértéknél alacsonyabb lehet.
A sorozatfelvételek maximális számának kijelzése még a kártya
kicserélését követően sem változik.
zz A sorozatfelvétel maximális számának kijelzése nem módodul, amikor
kártyát cserél, még abban az esetben sem, ha nagy sebességű
kártyára vált. A =577. oldalon látható táblázatban szereplő maximális
sorozatfelvételi adat megállapítása a Canon tesztkártyája segítségével
történt. (Minél gyorsabb a kártya írási sebessége, annál nagyobb lesz
a tényleges maximális sorozatfelvételi szám.) Emiatt a sorozatfelvételhez
megjelenített maximális szám eltérhet a rögzíthető képek tényleges
maximális számától.
Még ha csökkentett expozíciókompenzáció van is beállítva, a kép
világos lesz.
zz Állítsa a(z) [z: Auto megvil. optimalizálás] opciót [Tilt] értékre
(=149). Az [Enyhe], [Normál] vagy [Erős] értékek valamelyikének
használata esetén csökkentett expozíciókompenzáció vagy
vaku‑expozíciókompenzáció esetén is világos lehet a kép.
Nem tudom beállítani az expozíciókompenzációt, amennyiben
mind a kézi expozíció, mind az automatikus ISO-beállítás be
van kapcsolva.
zz Az expozíciókompenzáció beállításához lásd a =111. oldalt.
561
Hibaelhárítási útmutató
Az objektívtorzítás korrekciójára vonatkozó opciók közül nem
mind jelenik meg.
zz Bár a [Színtorzítás korr.] és a [Diffrakció-korrekció] nem jelenik
meg a [Digitális obj.optimalizáló] [Enged] beállítása esetén, mindkét
beállítás érvényesül a felvételnél az [Enged] beállítás esetén.
zz Videofelvétel során a [Digitális obj.optimalizáló] és
a [Diffrakció‑korrekció] opció nem jelenik meg.
A vaku <f> vagy <d> üzemmódban történő használata
csökkenti a záridőt.
zz A [z: Vakuvezérlés] alatt állítsa a [Hosszú szink.] beállítást
[1/200‑1/60 mp automatikus] vagy [1/200 mp (rögzített)] értékre
(=291).
A vaku nem villan.
zz Győződjön meg arról, hogy minden külső Speedlite-vaku megfelelően
van rögzítve a fényképezőgéphez.
zz A vakuval történő fényképezést ideiglenesen letilthatja a rendszer,
hogy megóvja a vakufejet, ha a beépített vakut egy rövid időszakon belül
ismételten használja.
A vaku mindig maximális teljesítménnyel villan.
zz Az EL/EX-sorozatú Speedlite vakuk kivételével az automata vaku
üzemmódban használt vakuegységek mindig maximális teljesítményen
villannak (=300).
zz Ha a vaku Egyedi vakufunkciók beállításaiban a [Vakumérési mód]
a [TTL vakumérés] (automatikus vaku) módra van állítva, a vaku mindig
maximális teljesítménnyel villan (=298).
A vaku-expozíciókompenzáció nem állítható be.
zz Ha a Speedlite vakuval már beállította a vaku-expozíciókompenzációt,
a fényképezőgéppel nem lehet beállítani. Ha törli a külső Speedlite
vakun beállított vaku-expozíciókompenzációt (0 értékre állítja),
a fényképezőgéppel beállítható a vaku-expozíciókompenzáció.
562
Hibaelhárítási útmutató
A megadott expozíció módosul, amikor Auto. ISO módban
vakuval fényképezek.
zz Amennyiben vakus fényképezésnél túlexponálás veszélye áll fenn,
a záridőt vagy az ISO-érzékenységet automatikusan módosítja
a rendszer, hogy csökkentse a csúcsfények részletevesztését és normál
expozícióval fényképezzen. Bizonyos objektíveknél a vakus felvételeknél
az a záridő és ISO-érzékenység, ami az exponálógombot félig lenyomva
megjelenik, esetleg nem felel meg a ténylegesen használt beállításainak.
Ez hatással lehet a vakutartományon kívüli hátterek fényerejére.
zz Ha szeretné elkerülni, hogy különböző záridővel vagy
ISO‑érzékenységgel fényképezzen, mint ami megjelenik, akkor amikor
félig lenyomja a exponálógombot a <d>, <s>, <f>, <a>, vagy
<t> módban, fényképezzen manuálisan beállított ISO-érzékenységgel.
Távkioldóval nem készíthetők fényképek.
zz Amikor vezeték nélküli távirányítóval készít állóképeket, állítsa
a felvételkészítési módot [Q] vagy [k] értékre (=135).
Amikor videófelvételt készít, állítsa a(z) [z: Távvezérlés] lehetőséget
az [Enged] értékre (=276).
zz Ellenőrizze a távvezérlő időzítő kapcsolójának pozícióját.
zz Ha a BR-E1 vez.nélk.távvezérlőt használja, lásd: =223, =446.
zz Ha távvezérlőt használ time-lapse videó felvétele közben,
lásd a =260. oldalt.
Felvételkészítés közben egy fehér s vagy egy piros E ikon
jelenik meg.
zz Az ikon azt jelzi, hogy magas a fényképezőgép belső hőmérséklete.
Ha egy fehér [s] ikon jelenik meg a kijelzőn, az állóképek képminősége
rosszabb lehet. Ha a vörös [E] ikon jelenik meg, az azt jelzi,
hogy a felvétel rövidesen automatikusan leáll (=224).
563
Hibaelhárítási útmutató
Videofelvétel-készítés során vörös E ikon jelenik meg.
zz Az ikon azt jelzi, hogy magas a fényképezőgép belső hőmérséklete.
Ha a vörös [E] ikon jelenik meg, az azt jelzi, hogy a videofelvétel
rövidesen automatikusan leáll (=280).
A videofelvétel magától leáll.
zz Ha a kártya írási sebessége lassú, automatikusan leállhat a videofelvétel.
A videofelvétel rögzítésére alkalmas kártyákról a =579. oldalon talál
információt. A kártya írási sebességét illetően lásd a kártya gyártójának
weboldalát stb.
zz Ha a videofelvétel hossza eléri a 29 perc 59 másodpercet, a videofelvétel
automatikusan leáll.
Az ISO-érzékenység videofelvétel esetében nem állítható be.
zz A [M] felvételi mód kivételével a készülék minden esetben
automatikusan beállítja az ISO-érzékenységet. A [M] üzemmódban
manuálisan állítható be az ISO-érzékenység (=277, =581).
Videofelvétel során nem állítható be az ISO 100 érték, illetve nem
választható ki az ISO-érzékenység kiterjesztése.
zz Amikor a [z: Csúcsfény árnyalat elsőbbség] beállítása [Enged],
a minimális ISO-érzékenység értéke ISO 200.
zz Amikor a [z: Csúcsfény árnyalat elsőbbség] beállítása [Enged],
akkor a H (kiterjesztett ISO-érzékenység) nem érhető el.
zz Ha a [z: Csúcsfény árnyalat elsőbbség] beállítás a [Letiltás]
lehetőségre van állítva, akkor beállíthatja az ISO 100/125/160 vagy
a H értéket (kiterjesztett ISO-érzékenység).
564
Hibaelhárítási útmutató
A kijelzőn megjelenik az [F].
zz A(z) [F] megjelenhet azután, hogy ismételt videófelvételt készít az
alábbi beállításokkal, vagy ha a fényképezőgépet hosszú időszakokon
keresztül készenlétben tartja videófelvételhez.
4K-videófelvétel
Nagy képsebességű videófelvétel
Videófelvétel Wi-Fi-kapcsolaton történő csatlakozás során
zz A fényképezőgép kb. 3 percen belül automatikusan kikapcsol,
ha úgy folytatja a felvételkészítést, hogy a(z) [F] megjelenik.
A fényképezőgép akkor is kikapcsolhat automatikusan, ha készenlétben
áll a felvételkészítéshez, amikor a(z) [F] megjelenik.
zz Kapcsolja ki a fényképezőgépet, amikor a(z) [F] megjelenik, és várjon,
amíg a fényképezőgép lehűl.
Videofelvétel közben az expozíció folyamatosan változik.
zz Ha a videofelvétel közben módosítja a záridőt vagy a rekeszt,
akkor a videón rögzülhetnek az expozíció változásai.
zz Amennyiben videofelvétel készítése során nagyítást szeretne végezni,
javasoljuk, hogy készítsen néhány próbavideót. A videofelvétel közben
végzett zoomolás az expozíció változását, az objektív hangjának
rögzítését, egyenetlen hangszintet és a fókusz elvesztését okozhatja.
Videofelvétel közben a kép villódzik vagy vízszintes
sávok láthatók.
zz A villódzást, vízszintes sávokat (zajt) vagy szokatlan expozíciót okozhatja
a fénycsöves világítás, LED vagy más fényforrások a videofelvétel során.
Ekkor az is előfordulhat, hogy az expozíció (fényerő) vagy a színtónus
változása rögzül a felvételen. [M] üzemmódban a hosszú záridő
választásával mérsékelheti a problémát. A probléma észrevehetőbben
jelentkezik Time-lapse videó felvétele során.
565
Hibaelhárítási útmutató
A téma torzan jelenik meg a videofelvételen.
zz Ha jobbra vagy balra mozgatja a fényképezőgépet (követés),
vagy mozgó témáról készít felvételt, a kép torznak tűnhet. A probléma
észrevehetőbben jelentkezik Time-lapse videó felvétele során.
Videofelvétel során nem tudok állóképeket készíteni.
zz Videofelvétel közben nem lehet állóképeket készíteni. Mielőtt állóképeket
készítene, állítsa le a videó készítését, és válasszon egy felvételi módot
állóképekhez.
566
Hibaelhárítási útmutató
A vezeték nélküli funkciókkal kapcsolatos problémák
Nem lehet párosítást végezni egy okostelefonnal.
zz A 4.1-es vagy újabb Bluetooth-specifikációkkal kompatibilis okostelefont
használjon.
zz Kapcsolja be a Bluetooth funkciót az okostelefon beállítási képernyőjéről.
zz A fényképezőgéppel való párosítás nem lehetséges az okostelefon
Bluetooth-beállításainak képernyőjén. Telepítse okostelefonjára az erre
a célra szolgáló (ingyenes) Camera Connect alkalmazást (=380).
zz Nem lehet párosítást végezni, ha korábban már párosította a
fényképezőgépet az okostelefonnal, és az okostelefon memóriájában
még szerepel a fényképezőgép regisztrációja. Ebben az esetben
törölje az okostelefon Bluetooth-beállításokat tartalmazó menüjében
a fényképezőgép regisztrációját, majd próbálja újra így a párosítást
(=388).
Nem állítható be a Wi-Fi funkció.
zz Ha a fényképezőgép interfészkábellel számítógéphez vagy más
eszközhöz csatlakozik, akkor a Wi-Fi funkciót nem lehet bekapcsolni.
A funkciók beállítása előtt húzza ki az interfészkábelt (=376).
Egy interfészkábellel csatlakoztatott eszköz nem használható.
zz Más eszközök, például számítógépek nem használhatók
a fényképezőgéppel interfészkábellel csatlakoztatva, ha a fényképezőgép
Wi-Fi-kapcsolaton keresztül csatlakozik az eszközhöz. Az interfészkábel
csatlakoztatása előtt bontsa a Wi-Fi-kapcsolatot.
A felvételkészítéshez és a megjelenítéshez hasonló műveletek
végrehajtása nem lehetséges.
zz Ha a Wi-Fi-kapcsolat aktív, előfordulhat, hogy nem lehet felvételeket
készíteni vagy képeket megjeleníteni.
Szakítsa meg a Wi-Fi-kapcsolatot, majd ezt követően végezze
el a műveletet.
567
Hibaelhárítási útmutató
Nem lehet újracsatlakozni egy okostelefonhoz.
zz Még ugyanazon fényképezőgép és okostelefon között sem hozható
létre újra a kapcsolat, ha a két eszközön ugyanazt az SSID azonosítót
választotta ki, de módosította a beállításokat, vagy egy másik beállítást
választott ki. Ebben az esetben törölje a fényképezőgép csatlakozási
beállításait az okostelefon Wi-Fi beállításai közül, majd hozza létre újra
a kapcsolatot.
zz Amennyiben a Camera Connect alkalmazás továbbra is fut a kapcsolat
beállításainak újrakonfigurálása során, előfordulhat, hogy nem jön
létre a kapcsolat. Ebben az esetben lépjen ki a Camera Connect
alkalmazásból, majd indítsa újra.
Működési problémák
Az érintésvezérlés nem működik.
zz Győződjön meg arról, hogy az [5: Érintésvezérlés] beállítása [Normál]
vagy [Érzékeny] (=507).
A fényképezőgép gombja vagy tárcsája nem a várt módon
működik.
zz Videófelvételhez tekintse meg az [5: Exponálógomb funkció videókhoz]
lehetőséget (=511).
zz Ellenőrizze a [8: C.Fn III-2: Gombok testreszabása] és a [8: C.Fn III-3:
Tárcsák testreszabása] beállításokat (=535, =540).
568
Hibaelhárítási útmutató
Kijelzőproblémák
A menüképernyőn csak kevés lap és elem látható.
zz Az Alap zóna módokban egyes menülapok és menüelemek nem jelennek
meg. Állóképek és videók felvétele esetén eltérő lapok és elemek
jelennek meg a menüképernyőn.
A kijelző bekapcsolásakor a [9] Saját menü vagy egyedül a [9]
lap jelenik meg.
zz A [Menü megjel.] beállítás a [9] lapon [Megjel. a Saját menü laptól]
vagy [Csak a Saját menü lap megjel.] értékű. Állítsa be a [Normál
megjelenés] értéket (=548).
A fájlnév első karaktere alulvonás („_”).
zz Állítsa a(z) [z: Színtér] beállítást [sRGB] értékre. Ha [Adobe RGB]
van beállítva, az első karakter alulvonás lesz (=162).
A fájlnév az „MVI_” karaktersorral kezdődik.
zz Ez egy videofájl.
A fájlszámozás nem 0001-től indul.
zz Ha a kártyán már vannak képek, akkor lehet, hogy a képek számozása
nem 0001-től kezdődik (=486).
569
Hibaelhárítási útmutató
A fényképezés dátuma és ideje hibás.
zz Győződjön meg arról, hogy a megfelelő dátum és idő van-e beállítva
(=497).
zz Ellenőrizze az időzónát és a nyári időszámítást (=497).
A dátum és idő nem látható a képen.
zz A fényképezés dátuma és ideje nem jelenik meg a képen, hanem
a képadatokban tárolódik fénykép-információként. Nyomtatáskor
rányomtathatja a fénykép-információban tárolt dátumot és időt a képre
(=331).
Megjelenik a [###] jel.
zz Ha a kártyán lévő képek száma meghaladja a fényképezőgép által
megjeleníthető képek maximális számát, a [###] jelzés jelenik meg.
A képernyőn a kép nem tiszta.
zz Ha a képernyő szennyezett, puha törlőruhával tisztítsa meg.
zz Hidegben a képernyő némileg lassúnak tűnhet, magas hőmérsékleten
pedig feketének. Az állapot szobahőmérsékleten helyreáll.
570
Hibaelhárítási útmutató
Megjelenítési problémák
A kép egy része feketén villog.
zz [3: Túlexp. figyelm.] beállítása [Enged] (=369).
A képen megjelenik egy piros doboz.
zz [3: AF-pont jelzés] beállítása [Enged] (=370).
Képlejátszás során nem látszanak az AF-pontok.
zz Az AF-pontok nem jelennek meg a következő képtípusok megjelenítése
során:
A képek <8: FG> módokban készültek.
Többfelvételes zajcsökkentéssel készített képek.
Kivágott képek.
Az [Autom.képilleszt.] beállítást [Enged] lehetőségre állítva készített
képek HDR felvételkészítés esetén.
A képet nem lehet törölni.
zz Ha a kép védelemmel van ellátva, akkor nem törölhető (=323).
Nem tudom megjeleníteni az állóképeket és videókat.
zz Előfordulhat, hogy a fényképezőgép nem képes más fényképezőgépekkel
készített képek megjelenítésére.
zz A számítógéppel szerkesztett videók nem játszhatók le
a fényképezőgépen.
Csak néhány kép jeleníthető meg.
zz Képek szűrve a megjelenítésre a [3: Képkeresési feltételek megad.]
beállítással (=363). Törölje a képkeresési feltételeket.
571
Hibaelhárítási útmutató
Működési és mechanikus zajok hallhatók a videó lejátszása
közben.
zz Ha videofelvétel rögzítése közben használja a fényképezőgép tárcsáit
vagy objektívjét, a művelet hangját is rögzíti a videofilm. A (külön
megvásárolható) DM-E1 iránytott sztereó mikrofon ajánlott (=249).
A videó időnként kimerevedik.
zz Ha az automatikus expozícióval végzett videofelvétel közben
drasztikusan megváltozik az expozíciószint, a felvétel egy pillanatra
leáll, amíg nem stabilizálódik a fényerő. Ilyen esetben az [M] módban
készítsen felvételt (=234).
Nincs kép a televízión.
zz Ellenőrizze, hogy a televízió videorendszerének megfelelően állította-e
be a [5: Videorendszer] beállítás [NTSC-hez] vagy [PAL-hoz] értékét
(=502).
zz Ellenőrizze, hogy a HDMI-kábel csatlakozója teljesen be van-e dugva
(=321).
Egy videofelvétel több videofájlt hoz létre.
zz Ha a videofájl mérete eléri a 4 GB-ot, a készülék automatikusan új
videofájlt hoz létre (=246). Amennyiben azonban a fényképezőgéppel
formázott SDXC-kártyát használ, a videót a 4 GB-os mérethatár felett is
egyetlen fájlba rögzítheti.
572
Hibaelhárítási útmutató
A kártyaolvasóm nem ismeri fel a kártyát.
zz A használt kártyaolvasó típusától, illetve a számítógépen futó operációs
rendszertől függően előfordulhat, hogy a készülék nem ismeri fel az
SDXC-kártyát. Ebben az esetben csatlakoztassa a fényképezőgépet
a számítógéphez az interfészkábellel, majd importálja a képeket
a számítógépre az EOS Utility segítségével (EOS szoftver) segítségével.
A képet nem lehet átméretezni.
zz Ezzel a fényképezőgéppel a JPEG b és a RAW típusú képeket nem
lehet átméretezni (=356).
A képet nem lehet megvágni.
zz Ezzel a fényképezőgéppel nem lehet a RAW típusú képeket megvágni
(=354).
A képen fénypöttyök jelennek meg.
zz Fehér, piros vagy kék pöttyök jelenhetnek meg a rögzített képeken,
ha az érzékelőt kozmikus sugárzás vagy más hasonló behatás éri.
Ezek megjelenése csökkenthető, ha elvégzi a [Tisztítás indításaf]
műveletet az [5: Érzékelő tisztítása] menüpontban (=503).
573
Hibaelhárítási útmutató
Érzékelő tisztításával kapcsolatos problémák
Az érzékelő tisztítása közben zárhang hallatszik.
zz Amikor az [5: Érzékelő tisztítása] menüből kiválasztja a [Tisztítás
indításaf] lehetőséget, akkor a zár a tisztítás során mechanikus
hangokat ad ki, de a kép rögzítése nem történik meg a kártyára
(=174, =503).
Az automatikus érzékelőtisztítás nem működik.
zz Ha rövid idő alatt többször <1> és <2> helyzetbe állítja a tápkapcsolót,
előfordulhat, hogy a [f] ikon nem jelenik meg (=47).
Problémák a számítógéphez csatlakoztatás során
Nem tudom importálni a képeket számítógépre.
zz Telepítse számítógépére az EOS Utility nevű EOS-szoftvert (=550).
zz Ha a fényképezőgép már csatlakozik Wi-Fi-kapcsolaton keresztül, akkor
nem tud kommunikálni az interfészkábellel csatlakozó számítógépekkel.
A számítógép és a fényképezőgép közötti kommunikáció nem
működik.
zz Az EOS Utility (EOS-szoftver) használata esetén a [z: Time-lapse
videó] számára állítsa be a [Letiltás] értéket (=250).
574
Hibakódok
(1)
(2)
Ha a fényképezőgéppel probléma merülne
fel, hibaüzenet jelenik meg. Kövesse
a képernyőn megjelenő utasításokat.
Ha a hiba nem szűnik meg, írja le
a hibakódot (Err xx), és forduljon egy
Canon szervizközponthoz.
(1)
(2)
Hibaszám
Ok és megoldás
575
Teljesítményadatok
Állóképek rögzítése
zz Készíthető képek száma
Kb. 305 felvétel (23 °C-os szobahőmérsékleten)
• A képernyő és teljesen feltöltött akkumulátoregység (LP-E17) használatával,
és a Camera & Imaging Products Association (CIPA) tesztelési szabványait követve.
zz Automatikus ISO-tartomány
Felvételi mód
t/d/s/f/a
ISO-érzékenység
Vaku nélkül
Vakuhasználat mellett
ISO 100–25600*
ISO 100–1600*
* A tényleges ISO érzékenységtartomány az [Autom. tartomány] [Minimum]
és [Maximum] beállításainál megadott értékektől függ.
• Alap zóna módokban az ISO-érzékenység beállítása automatikus.
• Bulb expozícióhozaz értéket automatikusa ISO 400-ra állítja a rendszer.
576
Teljesítményadatok
zz Útmutató a képminőség beállításaihoz
Képminőség
Rögzített
képpontok
száma
Fájlméret
(MB)
Készíthető
képek
száma
(Kb.)
Maximális sorozatfelvétel
Alap
Nagy
sebesség
JPEG
73
83
74
84
7a
8a
b
RAW
32M
15M
8,1M
3,8M
11,1
2720
54
54
5,6
5380
54
54
5,8
5190
54
54
3,0
9860
54
54
3,6
8390
54
54
2,0
14600
54
54
1,6
18390
54
54
1
32M
35,6
850
23
23
F
32M
20,4
1490
34
36
1
73
32M
32M
35,6+11,1
650
23
23
F
73
32M
32M
20,4+11,1
960
34
36
RAW+JPEG
• A lehetséges felvételek száma a Canon tesztelési szabványain, és egy 32 GB-os
kártyán alapul.
• Sorozatfelvételek maximálisan mért száma a feltételek alatt és olyan SD-kártyával,
amely megfelel a Canon tesztelési szabványainak (szabvány: 32 GB/nagy sebesség:
32 GB UHS-II kártya, amely beállítása [o] gyors folyamatos felvétel, 3:2 képarány,
ISO 100, szabványos képstílus).
• A fájlméret, a készíthető felvételek száma és a sorozatfelvételek maximális
száma a témától, a kártya típusától, a képarány funkciótól, az ISOérzékenységtől, a képstílustól, az egyedi funkcióktól, illetve egyéb beállításoktól
függően eltérő lehet.
zz A sorozatfelvételek maximális számának kijelzése még gyors SD-kártya
használata esetén sem változik. Ehelyett ilyenkor a maximális sorozatfelvétel
táblázatban látható értéke érvényes.
577
Teljesítményadatok
zz Képpontszám specifikus képarányoknál
(Képpontok körülbelüli száma)
Képminőség
3:2
4:3
1/F
6960×4640 (32,3 megapixel)
6960×4640 (32,3 megapixel)
3
6960×4640 (32,3 megapixel)
6160×4640* (28,6 megapixel)
a
4800×3200 (15,4 megapixel)
4256×3200* (13,6 megapixel)
a
3472×2320* (8,1 megapixel)
3072×2320* (7,1 megapixel)
b
2400×1600 (3,8 megapixel)
2112×1600* (3,4 megapixel)
Képminőség
16:9
1:1
1/F
6960×4640 (32,3 megapixel)
6960×4640 (32,3 megapixel)
3
6960×3904* (27,2 megapixel)
4640×4640 (21,5 megapixel)
a
4800×2688* (12,9 megapixel)
3200×3200 (10,2 megapixel)
a
3472×1952* (6,8 megapixel)
2320×2320 (5,4 megapixel)
b
2400×1344* (3,2 megapixel)
1600×1600 (2,6 megapixel)
zz A csillagozott „*” képarányhoz megjelenő képterület kissé eltérhet a tényleges
képterülettől. Ellenőrizze LCD-monitoron a rögzített képeket felvétel közben.
zz A csillaggal „*” jelölt méretekhez tartozó képek tényleges képaránya eltér
a jelzettől.
zz A JPEG-fájlméretek részleteiért tekintse meg az értékeket itt: =577. Azonos
felvételi körülmények esetén a fájlméret kisebb lesz, mint ha az [z: Állókép
képarány] beállítást [3:2] lehetőségre állítaná.
578
Teljesítményadatok
Videofelvétel
zz Videofelvétel rögzítésére alkalmas kártyák
Videofelvétel mérete
H
L
w
SD-kártya
65
X
UHS-I, UHS Speed Class 3
vagy gyorsabb
23
X
UHS-I, UHS Speed Class 3
vagy gyorsabb
87
X
SD Speed Class 10 vagy gyorsabb
65
X
HDR-videó
65
V
87
X
SD Speed Class 4 vagy gyorsabb
• Amikor a [k Digitális IS] le van tiltva.
• Ez a táblázat a kártya videofelvételek rögzítéséhez szükséges olvasási/írási
sebességét összegzi (a kártya teljesítményre vonatkozó követelmények).
579
Teljesítményadatok
zz A videofelvétel teljes rögzítési ideje és a percenkénti fájlméret
(Kb.)
VideóFelvétel Mérete
H
Teljes lehetséges rögzítési idő a kártyán
8 GB
32 GB
128 GB
Fájlméret
65
X
8 perc
35 perc
2 ó 21 perc
860 MB/perc
23
X
8 perc
35 perc
2 ó 22 perc
858 MB/perc
87
X
17 perc
1 ó 10 perc
4 ó 43 perc
431 MB/perc
216 MB/perc
L 65 X
HDR-videó
65 V
w 87
X
35 perc
2 ó 20 perc
9 ó 23 perc.
1 ó 26 perc
5 ó 47 perc
23 ó 11 perc
87 MB/perc
40 perc
2 ó 42 perc
10 ó 49 perc
187 MB/perc
• Amikor a [k Digitális IS] le van tiltva.
zzA fényképezőgép belső hőmérsékletének emelkedése következtében
előfordulhat, hogy a videofelvétel hamarabb leáll, mint a táblázatban jelzett
teljes rögzítési idő (=280).
zz Összes lehetséges idő videó felvételekor
Kb. 80 perc (23 °C-os szobahőmérsékleten)
• Teljesen feltöltött LP-E17 akkumulátoregységgel.
• A [Videofelv. méret] a [z: Videofelv.minőség] alattL6X (NTSC) vagy
L5X (PAL) van állítva, és a [z: Servo AF használata videóhoz] [Enged]
értékre van állítva.
580
Teljesítményadatok
ISO-érzékenység videofelvétel során
[k] módban
zz Az ISO-érzékenységet automatikusan ISO 100–12800 értékre állítja
a rendszer.
zz Az [z: kISO-érzékenység beállításai] menüben az [Auto.
maximum] beállítást [H(25600)] (=277) értékre állítja, azzal az
automatikus ISO-érzékenység beállítási tartományának maximális
korlátozását H-ra bővíti (ez az ISO 25600 beállításnak felel meg).
[M] üzemmódban
zz Az [AUTO] értékre állított ISO-értékenységnél az érzékenység beállítása
automatikusan, ISO 100 és 12800 közötti tartományban történik.
zz Ha az Auto. ISO van beállítva, az [z: kISO-érzékenység beállításai]
menüben az [Auto. maximum] beállítást [H(25600)] (=277) értékre
állítja, azzal az automatikus ISO-érzékenység beállítási tartományának
maximális korlátozását H-ra bővíti (ez az ISO 25600 beállításnak
felel meg).
zz Az ISO-érzékenységet kézzel be lehet állítani ISO 100 és 12800
közötti tartományra. Ne feledje, hogy ha az [z: kISO-érzékenység
beállításai] menüben az [ISO érz. tart.] beállítást [H(25600)]
(=277) értékre állítja, azzal a manuális ISO-érzékenység beállítási
tartományának maximális korlátozását H-ra bővíti (ez az ISO 25600
beállításnak felel meg).
581
Teljesítményadatok
Kép lejátszás
zz Átméretezési lehetőségek eredeti képminőség szerint
Elérhető átméretezési beállítások
Eredeti
képminőség
4
a
3*
k
k
k
k
k
4
b
k
a
zz Az átméretezett képek méretei
(Képpontok körülbelüli száma)
Képminőség
3:2
4:3
4
4800×3200 (15,4 megapixel)
4256×3200* (13,6 megapixel)
a
3472×2320* (8,1 megapixel)
3072×2320* (7,1 megapixel)
b
2400×1600 (3,8 megapixel)
2112×1600* (3,4 megapixel)
Képminőség
16:9
1:1
4
4800×2688* (12,9 megapixel)
3200×3200 (10,2 megapixel)
a
3472×1952* (6,8 megapixel)
2320×2320 (5,4 megapixel)
b
2400×1344* (3,2 megapixel)
1600×1600 (2,6 megapixel)
zz A csillaggal „*” jelölt méretekhez tartozó képek tényleges képaránya eltér
a jelzettől.
zz A kép enyhén le lehet vágva az átméretezés feltételeinek függvényében.
582
Információk megjelenítése
Állóképfelvételi képernyő
Amikor megnyomja a <B> gombot, az információkijelzés minden
alkalommal változik.
zz A kijelzőn csak az éppen alkalmazott beállítások láthatók.
(1)
(2)
(3)
(4)
(5)
(6)
(7)
(8)
(9)
(10)
(11)
(12)
(1)
(2)
(3)
(4)
(5)
(6)
(7)
(8)
(9)
(10)
(11)
(12)
(13)
Elérhető videofelvételi idő
Maximális sorozatfelvétel
Készíthető képek száma/
önkioldóval készített felvételig
fennmaradó másodpercek száma
Fókuszsorozat/HDR/
Többfelvételes zajcsökkentés/
Bulb időzítő/Felvételi időzítő/
RAW-sorozatfelvétel
Felvételi mód/Jelenetikon
AF-módszer
AF-művelet
Mérési mód
Képminőség
Videofelvétel mérete
Állóképek képoldalaránya
AF-pont (1 AF-pont)
Akkumulátor töltöttségi szintje
(13)
(14)
(15)
(16)
(17)
(18)
(19)
(20)
(21)
(22)
(23)
(24)
(25)
(26)
(27)
(14) A fókuszsorozat/felvételi időzítő
számára hátralévő felvételek száma
(15) Hőmérsékletre való
figyelmeztetés
(16) Elektronikaszint
(17) Hisztogram
(18) Gyorsvezérlés
(19) Villódzásmentes felvétel
(20) Fehéregyensúly/
Fehéregyensúly-korrekció
(21) Képstílus
(22) Automatikus megvilágításoptimalizálás
(23) Kreatív szűrők
(24) Mappa létrehozása
(25) Nagyítás gomb
(26) Expozíciószimuláció
(27) GPS-jel vételének állapota
583
Információk megjelenítése
(28)
(29)
(30)
(31)
(32)
(33)
(38)
(39)
(40)
(41)
(42)
(34)
(43)
(35)
(36)
(37)
(28) 1 jelzőfény
(29) Vakukészenlét/FE-rögzítés/
Gyors szinkronizálás
(30) Elektronikus
(31) Felvételkészítési mód
(32) Érintéses kioldás
(33) AE-rögzítés
(34) Záridő
(35) Rekesznyílásérték
(44)
(36)
(37)
(38)
(39)
(40)
(41)
(42)
(43)
(44)
Vaku expozíciókompenzáció
Expozíciószint-jelző
Wi-Fi funkció
Wi-Fi jel erőssége
Bluetooth funkció
ISO-érzékenység
Csúcsfény árnyalat elsőbbség
Expozíciókompenzáció
AEB/VES
zz Beállíthatja, hogy mi jelenjen meg, amikor megnyomja az <B> gombot
(=512).
zz Az elektronikus horizont nem jelenik meg, ha az AF-módszer a [u+Követés]
lehetőségre van állítva, vagy a fényképezőgép HDMI-kapcsolaton keresztül
televízióhoz csatlakozik.
zz A beállítások módosítása után ideiglenesen további ikonok is megjelenhetnek.
584
Információk megjelenítése
Videofelvétel képernyője
Amikor megnyomja az <B> gombot, az információkijelzés minden
alkalommal változik.
zz A kijelzőn csak az éppen alkalmazott beállítások láthatók.
(1)
(10)
(11)
(12)
(13)
(14)
(2)
(3)
(4)
(15)
(16)
(17)
(18)
(19)
(20)
(21)
(5)
(6)
(7)
(8)
(9)
(1)
(2)
(3)
Elektronikaszint
Akkumulátor töltöttségi szintje
Elérhető videofelvételi idő/eltelt
rögzítési idő
(4) Videofelvétel üzemmód/
Time‑lapse videó/Jelenetikon
(5) AF-módszer
(6) Videofelvétel mérete
(7) Videó digitális képstabilizálása
(8) Hangrögzítés szintje (kézi)
(9) Servo AF használata videóhoz
(10) Hőmérsékletre való
figyelmeztetés
(11)
(12)
(13)
(14)
(15)
(16)
(17)
(18)
(19)
(20)
(21)
AF-pont (1 AF-pont)
Videófelvétel készítése tilos
Hisztogram (kézi expozícióval)
Gyorsvezérlés gomb
Fehéregyensúly/
Fehéregyensúly-korrekció
Képstílus
Auto megvil. optimalizálás
Kreatív szűrők
Video-pillanatkép
GPS-jel vételének állapota
Nagyítás gomb
585
Információk megjelenítése
(27)
(28)
(29)
(30)
(31)
(22)
(23)
(24)
(25)
(26)
(22)
(23)
(24)
(25)
(26)
(27)
Hangrögzítési szint jelzése (kézi)
AE-rögzítés
Záridő
Rekesznyílásérték
Expozíciószint-jelző
Folyamatban lévő videofelvétel
(32)
(33)
(34)
(28)
(29)
(30)
(31)
(32)
(33)
(34)
AF/MF kiválasztása
Wi-Fi jel erőssége
Bluetooth funkció
ISO-érzékenység
Csúcsfény árnyalat elsőbbség
Wi-Fi funkció
Expozíciókompenzáció
zz Beállíthatja, hogy mi jelenjen meg, amikor megnyomja a <B> gombot
(=512).
zz Az elektronikus horizont nem jelenik meg, ha az AF-módszer a [u+Követés]
lehetőségre van állítva, vagy a fényképezőgép HDMI-kapcsolaton keresztül
televízióhoz csatlakozik.
zz Az elektronikus horizont, a rácsvonalak és a hisztogram nem jeleníthető meg
videofelvétel közben. (A videofelvétel elindításakor a képernyő eltűnik.)
zz A videofelvétel indításakor a videofelvétel hátralévő ideje helyett az eltelt idő
jelenik meg.
zz A beállítások módosítása után ideiglenesen további ikonok is megjelenhetnek.
586
Információk megjelenítése
Jelenetikonok
A <A> felvételi módban a fényképezőgép megállapítja, hogy milyen
jelenettípusról van szó, és ennek megfelelően automatikusan megválasztja
a beállításokat. Az észlelt jelenettípus a képernyő jobb felső sarkában
jelenik meg.
Téma
Portré
Nem portré
Természet/
MozgásMozgáskültéri
ban*1
ban*1
jelenetek
Elmosódott
háttér
Közeli*2
Világos
Háttér színe
Szürke
Hátulról
megvilágított
Kék eget
tartalmaz
Hátulról
megvilágított
Világoskék
*3
Naplemente
*3
Narancssárga
Csúcsfény
Sötét
Állvánnyal*1
Sötétkék
4 5
**
*3
4 5
**
*3
*1: Videofelvételnél nem jelenik meg.
*2: Akkor jelenik meg, ha a felszerelt objektív rendelkezik távolsági adatokkal.
Ha fókusztávnövelő előtétet vagy makróobjektívet használ, akkor a megjelenő ikon
eltérhet a tényleges jelenettől.
*3: Az észlelt jelenetek közül kiválasztott jelenet ikonja jelenik meg.
*4: Akkor jelenik meg, ha az összes alábbi feltétel teljesül:
A felvételi jelenet sötét, éjszakai jelenetről van szó, és a fényképezőgép állványra
van szerelve.
*5: Az alábbi objektívek használata esetén látható:
• EF300mm f/2.8L IS II USM
• EF400mm f/2.8L IS II USM
• EF600mm f/4L IS II USM
• EF500mm f/4L IS II USM
• Az Image Stabilizer (Képstabilizátor) funkcióval rendelkező objektíveket 2012-től
forgalmazzuk.
*4+*5: Ha a *4 és *5 lábjegyzet feltételei együttesen állnak fenn, a záridő hosszú lesz.
zz Bizonyos jelenetek vagy felvételi körülmények esetén a megjelenő ikon nem
felel meg a tényleges jelenetnek.
587
Információk megjelenítése
Megjelenítési képernyő
zz Alapvető információk megjelenítése állóképek esetén
(1)
(2)
(3)
(4)
(1)
(2)
(3)
(4)
(8)
(9)
(10)
(11)
(12)
(5)
(6)
(7)
(13)
(14)
(15)
Wi-Fi funkció
Wi-Fi jel erőssége
Akkumulátor töltöttségi szintje
Megjelenített kép száma/
Összes kép/Talált képek száma
Záridő
Rekesznyílásérték
Expozíciókompenzáció értéke
Bluetooth funkció
(5)
(6)
(7)
(8)
(9)
(10)
(11)
(12)
(13)
(14)
(15)
Számítógépre/okostelefonra
küldve
Értékelés
Képvédelem
Mappa száma – fájl száma
Képminőség/Szerkesztett kép/
Képkivágás
Csúcsfény árnyalat elsőbbség
ISO-érzékenység
zz Ha a képet másik fényképezőgéppel készítették, előfordulhat, hogy bizonyos
fénykép-információk nem jelennek meg.
zz Előfordulhat, hogy az ezen a fényképezőgépen készített képeket nem lehet
lejátszani másik fényképezőgépeken.
588
Információk megjelenítése
zz Részletes információk megjelenítése állóképek esetén
(8)
(1)
(9)
(10)
(11)
(12)
(2)
(3)
(13)
(14)
(4)
(15)
(5)
(6)
(7)
(1)
(2)
(3)
(4)
(5)
(6)
(7)
(8)
(9)
Rekesznyílásérték
Záridő
Felvételi mód
Fehéregyensúly
Automatikus megvilágtásoptimalizálás
Fehéregyensúly-korrekció
Képstílus/beállítások
Expozíciókompenzáció értéke
A fényképezés dátuma és ideje
(16)
(10)
(11)
(12)
(13)
Hisztogram (fényerő/RGB)
ISO-érzékenység
Csúcsfény árnyalat elsőbbség
Vaku-expozíciókompenzáció/
Bounce/HDR-felvétel/
Többfelvételes zajcsökkentés
(14) Mérési mód
(15) Fájlméret
(16) Képminőség/Szerkesztett kép/
Képkivágás
* RAW+JPEG képminőség használata esetén a RAW képfájl mérete jelenik meg.
* Ha megadja a képarány beállítását (=125), valamint RAW vagy RAW+JPEG
képminőségben készít felvételeket, a felvételi területet jelző vonalak jelennek meg
a képekhez.
* A vaku-expozíciókompenzáció nélküli vakus fényképezés során a [0] ikon jelenik meg.
* Az indirekt vakus felvételkészítésnél a [ ] jelenik meg.
* Az effektus ikonja (=177) és a dinamikus tartomány módosításának mértéke
jelenik meg a HDR módban készített képeknél.
* A többfelvételes zajcsökkentéssel készített képeknél [M] ikon jelenik meg.
* Az [u] ikon jelenik meg az olyan képeknél, amelyeknek a készítése RAWképfeldolgozással, RAW-sorozatképekből történő kibontással, átméretezéssel,
levágással vagy a Kreatív segéd használatával történt.
* A levágott, majd mentett képeknél [N] ikon jelenik meg.
589
Információk megjelenítése
zz Részletes információk megjelenítése videók esetén
(1)
(2)
(6)
(3)
(4)
(5)
(1)
(2)
Videolejátszás
Videofelvétel üzemmód/Timelapse videó/Video-pillanatkép
Képméret
Képfrekvencia
(3)
(4)
(7)
(8)
(5)
(6)
(7)
(8)
Tömörítési mód
Videó digitális képstabilizálása
Rögzítési idő
Videofelvétel formátuma
* A time-lapse videók próbafelvételeiként készített képeknél [G] ikon jelenik meg.
zz Videolejátszás során a [Képstílus] [Képélesség] opciójának [Finomság]
és [Küszöb] beállítása esetében a „*, *” szimbólumsor jelenik meg.
590
Védjegyek
zz Az Adobe az Adobe Systems Incorporated védjegye.
zz A Microsoft és a Windows a Microsoft Corporation védjegye vagy bejegyzett
védjegye az Amerikai Egyesült Államokban és/vagy más országokban.
zz A Macintosh és Mac OS az Apple Inc. Egyesült Államokban és más országokban
bejegyzett védjegyei.
zz Az SDXC embléma az SD-3C LLC. védjegye.
zz A HDMI, a HDMI-embléma és a High-Definition Multimedia Interface a HDMI
Licensing LLC. védjegyei vagy bejegyzett védjegyei.
zz A Wi-Fi CERTIFIED embléma és a Wi-Fi Protected Setup jelzés a Wi-Fi Alliance
védjegye.
zz A fényképezőgép beállító-képernyőin és a kézikönyvben használt WPS rövidítés
a Wi-Fi Protected Setup funkciót jelöli.
zz A Bluetooth® kifejezés és logók a Bluetooth SIG, INC. bejegyzett védjegyei,
és ezen védjegyek Canon Inc. által történő használata licenc alapján történik.
Az egyéb védjegyek és márkanevek a megfelelő tulajdonost illetik.
zz Minden egyéb védjegy a megfelelő tulajdonost illeti.
591
Tudnivalók az MPEG-4 licencelésről
“This product is licensed under AT&T patents for the MPEG-4 standard and
may be used for encoding MPEG-4 compliant video and/or decoding MPEG-4
compliant video that was encoded only (1) for a personal and non-commercial
purpose or (2) by a video provider licensed under the AT&T patents to provide
MPEG-4 compliant video. No license is granted or implied for any other use
for MPEG-4 standard.”
THIS PRODUCT IS LICENSED UNDER THE AVC PATENT PORTFOLIO
LICENSE FOR THE PERSONAL USE OF A CONSUMER OR OTHER USES
IN WHICH IT DOES NOT RECEIVE REMUNERATION TO (i) ENCODE
VIDEO IN COMPLIANCE WITH THE AVC STANDARD (“AVC VIDEO’’) AND/
OR (ii) DECODE AVC VIDEO THAT WAS ENCODED BY A CONSUMER
ENGAGED IN A PERSONAL ACTIVITY AND/OR WAS OBTAINED FROM A
VIDEO PROVIDER LICENSED TO PROVIDE AVC VIDEO. NO LICENSE IS
GRANTED OR SHALL BE IMPLIED FOR ANY OTHER USE. ADDITIONAL
INFORMATION MAY BE OBTAINED FROM MPEG LA, L.L.C. SEE
HTTP://WWW.MPEGLA.COM
* A nyilatkozat a kérésnek megfelelően angolul szerepel.
Harmadik fél által biztosított szoftver
Ez a termék harmadik fél által biztosított szoftvert is tartalmaz.
● AES-128 könyvtár
Copyright (c) 1998-2008, Brian Gladman, Worcester, UK. All rights
reserved.
LICENSE TERMS
The redistribution and use of this software (with or without changes) is allowed
without the payment of fees or royalties provided that:
1. source code distributions include the above copyright notice, this list of conditions
and the following disclaimer;
2. binary distributions include the above copyright notice, this list of conditions and
the following disclaimer in their documentation;
3. the name of the copyright holder is not used to endorse products built using this
software without specific written permission.
DISCLAIMER
This software is provided ‘as is’ with no explicit or implied warranties in respect of its
properties, including, but not limited to, correctness and/or fitness for purpose.
592
● CMSIS Core header files
Copyright (C) 2009-2015 ARM Limited.
All rights reserved.
Redistribution and use in source and binary forms, with or without
modification, are permitted provided that the following conditions are met:
-- Redistributions of source code must retain the above copyright notice,
this list of conditions and the following disclaimer.
-- Redistributions in binary form must reproduce the above copyright
notice, this list of conditions and the following disclaimer in the
documentation and/or other materials provided with the distribution.
-- Neither the name of ARM nor the names of its contributors may be
used to endorse or promote products derived from this software without
specific prior written permission.
THIS SOFTWARE IS PROVIDED BY THE COPYRIGHT HOLDERS
AND CONTRIBUTORS “AS IS” AND ANY EXPRESS OR IMPLIED
WARRANTIES, INCLUDING, BUT NOT LIMITED TO, THE IMPLIED
WARRANTIES OF MERCHANTABILITY AND FITNESS FOR A
PARTICULAR PURPOSE ARE DISCLAIMED. IN NO EVENT SHALL
COPYRIGHT HOLDERS AND CONTRIBUTORS BE LIABLE FOR
ANY DIRECT, INDIRECT, INCIDENTAL, SPECIAL, EXEMPLARY, OR
CONSEQUENTIAL DAMAGES (INCLUDING, BUT NOT LIMITED TO,
PROCUREMENT OF SUBSTITUTE GOODS OR SERVICES; LOSS
OF USE, DATA, OR PROFITS; OR BUSINESS INTERRUPTION)
HOWEVER CAUSED AND ON ANY THEORY OF LIABILITY,
WHETHER IN CONTRACT, STRICT LIABILITY, OR TORT (INCLUDING
NEGLIGENCE OR OTHERWISE) ARISING IN ANY WAY OUT OF THE
USE OF THIS SOFTWARE, EVEN IF ADVISED OF THE POSSIBILITY
OF SUCH DAMAGE.
593
● KSDK Peripheral Drivers, Flash / NVM, KSDK H/W Abstraction Layer
(HAL)
(c) Copyright 2010-2015 Freescale Semiconductor, Inc.
ALL RIGHTS RESERVED.
Redistribution and use in source and binary forms, with or without
modification, are permitted provided that the following conditions are met:
* Redistributions of source code must retain the above copyright notice,
this list of conditions and the following disclaimer.
* Redistributions in binary form must reproduce the above copyright
notice, this list of conditions and the following disclaimer in the
documentation and/or other materials provided with the distribution.
* Neither the name of the <organization> nor the names of its
contributors may be used to endorse or promote products derived from
this software without specific prior written permission.
THIS SOFTWARE IS PROVIDED BY THE COPYRIGHT HOLDERS
AND CONTRIBUTORS “AS IS” AND ANY EXPRESS OR IMPLIED
WARRANTIES, INCLUDING, BUT NOT LIMITED TO, THE IMPLIED
WARRANTIES OF MERCHANTABILITY AND FITNESS FOR A
PARTICULAR PURPOSE ARE DISCLAIMED. IN NO EVENT SHALL
<COPYRIGHT HOLDER> BE LIABLE FOR ANY DIRECT, INDIRECT,
INCIDENTAL, SPECIAL, EXEMPLARY, OR CONSEQUENTIAL
DAMAGES (INCLUDING, BUT NOT LIMITED TO, PROCUREMENT
OF SUBSTITUTE GOODS OR SERVICES; LOSS OF USE, DATA, OR
PROFITS; OR BUSINESS INTERRUPTION) HOWEVER CAUSED AND
ON ANY THEORY OF LIABILITY, WHETHER IN CONTRACT, STRICT
LIABILITY, OR TORT (INCLUDING NEGLIGENCE OR OTHERWISE)
ARISING IN ANY WAY OUT OF THE USE OF THIS SOFTWARE, EVEN
IF ADVISED OF THE POSSIBILITY OF SUCH DAMAGE.
594
Javasoljuk az eredeti Canon-tartozékok használatát
Ezt a terméket arra tervezték, hogy eredeti Canon tartozékokkal használva
nyújtson optimális teljesítményt. Emiatt erősen ajánlott az eredeti
kiegészítők használata ezzel a termékkel.
A Canon nem vállal felelősséget a termék nem eredeti Canon tartozékainak
működési hibájából (például akkumulátorszivárgás és/vagy -robbanás) adódó
meghibásodásáért és/vagy az ilyen tartozékok által okozott balesetekért
(például meghibásodás, tűzeset stb.). Ne feledje, hogy a javítási garancia
nem terjed ki a nem eredeti tartozékok hibás működéséből eredő javításokra,
ilyen javításokat térítéses alapon vehet igénybe.
zz Az LP-E17 akkumulátoregység kizárólag Canon termékekkel használható.
Ha a fényképezőgépet olyan akkumulátortöltővel vagy termékkel használja,
amellyel az nem kompatibilis, hibás működés vagy baleset fordulhat elő,
amelyért a Canon nem vonható felelősségre.
595
Tárgymutató
Számok
1 AF-pont : 198, 203
[4K] 3840×2160 (videó) : 241
4K képkocka mentése : 315
A
Adobe RGB : 162
AEB (Automatikus expozíciósorozat) : 141
AE-rögzítés : 217, 233, 531
AF
AF-módszer : 198
AF-módszerek korl. : 532
AF-művelet : 195
AF-pont választása : 203
AF sebesség : 274
AF-segédfény : 197, 215
AF-terület kerete : 84, 206
Átrendezés : 74
Érintéses és áthúzásos AF : 212
Folyamatos AF : 211
Hangjelzés : 508
Kézi élességállítás : 218
Objektív elektronikus MF : 214
Szemérzékelő AF : 209
Tájoláshoz kapcsolódó AF-pont : 532
A fényképezőgép részei : 34
AF-indítás gomb : 59
AF-pont jelzés : 370
AF-terület kerete : 84, 206
AF-zóna : 199, 203
<A+> (Intelligens jelenetválasztó
automatika) : 70
Akkumulátor → Áramellátás
Alapértelmezett beállítások
Egyedi funkciók : 542
Műveletek testreszabása : 542
Saját menü : 547
Vaku:Funkcióbeállítások : 299
Vezeték nélküli kommunikáció : 460
596
Alapvető információk megjelenítése : 588
Alap zóna : 36
Album (video-pillanatkép) : 261, 351
ALL-I : 250
Arc+Követés : 198, 201
Automatikus elforgatás : 489
Automatikus fókusz → AF
Automatikus kikapcsolás : 495
Automatikus nullázás : 488
Automatikus szint : 270
Auto megvil. optimalizálás : 149
Av (Rekesz-előválasztás) : 108
Á
Állókép képarány : 125, 578
Állókép mentése : 319
Árnyalat elsőbbség : 150
Áthúzás : 66
Átméretezés : 356
B
Beállítások törlése : 520
Fénykép-információ megjelenítése : 514
Saját felvételi mód : 519
Beépített vaku : 284
Biztonsági eltolás : 531
Biztonsági utasítások : 28
Bluetooth funkció : 379, 446, 453
Cím : 453
Kapcsolódás : 381
Bulb expozíció : 190
Bulb időzítő : 191
BUSY : 124
C
<C1>/<C2> (Saját felvétel) : 519
Cs
Csillapítás : 249
Csúcsfény árnyalat elsőbbség : 150
Tárgymutató
D
Dátum/idő : 497
Diavetítés : 361
Diffrakció-korrekció : 131, 346
Digitális csatlakozó : 552
Digitális obj.optimalizáló : 130, 345
Dőléskorrekció : 355
DPOF (Digital Print Order Format) : 331
Dupla koppintás : 306
E
Egyedi fehéregyensúly : 158
Egyedi felvételi mód : 519
Egyedi funkciók : 525
Egyenáramú adapter : 555
Egyképes felvétel : 133
Egyképes megjelenítés : 304
Egyszínű : 164, 168
Elektronikus horizont : 583, 584
Elérésjelző fény : 43
Elforgatás (képek) : 326, 489
Első redőny szinkronizálása : 297
Energiatakarékos : 495
Err (hibakódok) : 575
exFAT : 246, 491
Exponálógomb : 58, 511
Exponálógomb funkciói : 511
Expozíciókompenzáció : 140
Expozíciókompenzáció M módban Auto.
ISO beállítással : 111
Expozíciós lépésköz : 528
Expozíciószimuláció : 154
Expozíciószint-jelző : 584, 586
É
Éjszakai portré : 89
Érintéses kioldás : 184
Érintésvezérlés : 66, 306, 507
Értékelés : 358
Érzékelő tisztítása : 503
Érzékenység → ISO-érzékenység
Étel : 88
F
FAT32 : 246, 491
Fájlkiterjesztés : 122, 243
Fájlméret : 246, 577, 580
Fehéregyensúly (WB) : 155
Automatikus : 157
Egyedi : 158
Fehér-előválasztás : 155
Javítás : 160
Környezet-előválasztás : 155, 157
Sorozat : 161
Színhőmérséklet-beállítás : 159
Fehér-előválasztás (AWB) : 155, 157
Félig lenyomva : 58, 511
Felvételi időzítő : 187
Felvételi mód
<A+> (Intelligens jelenetválasztó
automatika) : 70
Av (Rekesz-előválasztás) : 108
[C1]/[C2] (Egyedi felvételi mód) : 519
Fv (Rugalmas előválasztás) : 112
Kreatív szűrők : 96
Halszem effekt : 98
HDR műv.-domb. : 99
HDR műv.-feltűnő : 99
HDR műv.-normál : 99
Játékkamera effekt : 98
Lágy fókusz : 98
Miniatűr effektus : 99
Szemcsés fekete-fehér : 98
Vízfestmény effektus : 98
M (Kézi exponálás) : 110
P (Programautomatika) : 104
Speciális jelenet mód (SCN) : 78
Éjszakai portré : 89
597
Tárgymutató
Étel : 88
HDR háttérfény-kompenzáció : 91
Kézi éjszakai jelenet : 90
Követés : 85
Közeli : 87
Önarckép : 80
Portré : 81
Sima bőr : 82
Sport : 84
Tájkép : 83
Tv (Záridő-előválasztás) : 106
Felvételi mód segéd : 492
Felvételkészítési mód : 133
Fényképezőgép
A fényképezőgép tartása : 57
Beállítások törlése : 520
Fényképezőgép rázkódása miatti
elmosódás : 136, 191
Fényképezőgép bemozdulása : 58, 73
Fénykép-információ
megjelenítése : 512, 583
FE-rögzítés : 287
[FHD] 1920×1080 (videó) : 241
Finom (képminőség) : 122
Firmware : 523
Fókuszálás → AF
Fókuszmódkapcsoló :
7, 35, 52, 218, 221, 501
Fókuszsorozat : 180
Fókuszzár : 74
Folyamatos (fájlszámozás) : 487
Formázás : 45, 490
Formázás (kártya inicializálása) : 45, 490
Fő tárcsa : 34, 59
Fotókönyv beállítása : 335
Funkcióismertető : 493
Fv (Rugalmas előválasztás) : 112
598
G
Gazdaságos mód : 494
Gombok testreszabása : 536
GPS : 455
Gy
Gyors folyamatos felvétel : 133
Gyorsvezérlés : 67
Gyorsvezérlő tárcsa : 34, 59
H
Hálózati tápellátás : 555
Halszem effekt : 98, 339
Hangerő (videolejátszás) : 311, 312
Hangfelvétel/Hangrögzítés szintje : 248
Hangjelzés : 508
Hangjelzés érintéskor : 508
Háttérzene : 311, 312, 353
[HD] 1280×720 (videó) : 241
HDMI : 278, 321, 509
HDMI HDR : 510
HDMI-kimenet : 278
HDR felvétel : 176
HDR háttérfény-kompenzáció : 91
HDR műv.-domb. : 99
HDR műv.-feltűnő : 99
HDR műv.-normál : 99
HDR videofelvétel : 239
Helyadatok : 455
Hibaelhárítás : 556
Hibás működés : 556
Hibaüzenetek : 575
Hisztogram : 367, 514
Hőmérséklet-figyelmeztetés : 224, 280
Hordszíj : 38
Hosszú (bulb) expozíciók : 190
I
ICC profil : 162
Időzóna : 497
Tárgymutató
Ikonok : 9
Indexképes megjelenítés : 308
INFO gomb : 61
Intelligens jelenetválasztó automatika : 70
IPB : 243
ISO érzékenység : 143, 277
Automatikus ISO-tartomány : 146, 576
Autom. tartomány (állóképek) : 146
ISO-érzékenységi tartomány : 145, 277
Minimális záridő Auto. ISO esetén
(állóképek) : 147
J
Játékkamera effekt : 98, 340
Jelenetikonok : 75, 587
JPEG : 577
K
Kártyák : 11, 33, 42
Alacsony szintű formázás : 490
Formázás : 45, 490
Hibaelhárítás : 45, 559
Írásvédelem : 42
Kártyakövetelmények : 244, 579
Képarány → Állóképek képaránya
Képek
AF-pont jelzés : 370
Automatikus elforgatás : 489
Automatikus nullázás : 488
Értékelés : 358
Fájlszámozás : 486
Fénykép-információ : 305, 589
Folyamatos (fájlszámozás) : 487
Hisztogram : 367
Importálás (számítógépre) : 552
Indexképes megjelenítés : 308
Képek nagyítása : 307
Képek védelme : 323
Keresési feltételek : 363
Kézi elforgatás : 326
Kézi nullázás : 488
Lejátszás : 301
Törlés : 327
Túlexponálási figyelmeztetés : 369
Ugró megjelenítés
(képek tallózása) : 365
Képek importálása számítógépre : 552
Képek nagyítása : 205, 218, 307
Képek tallózása (ugró megjelenítés) : 365
Képek védelme : 323
Képélesség : 167
Képernyő : 32, 46
Dőlésszög-beállítás : 46
Fényerő : 496
Képfrekvencia : 243, 502
Képkeresés : 363
Képkivágás : 354
Képkocka mentése : 315
Képmegtekintési idő : 127
Képminőség : 122, 577
Képstabilizálás : 216
Képstílus : 163, 166, 169
Kereső
Megjelenítési formátum : 515
Készíthető képek száma : 576
Kézi éjszakai jelenet : 90
Kézi élességállítás : 218
Kézi expozíció : 110, 234
Kézi nullázás : 488
Kicsi (képminőség) : 122
Kicsinyített megjelenítés : 308
Kiégett csúcsfények : 369
Kiértékelő mérés : 151
Kijelző beállítása : 516
Kijelző kikapcsolva : 495
Kiterjesztett
ISO-érzékenység : 143, 145, 277, 581
Kombinált IS : 269
Kompakt hálózati adapter : 555
Kontraszt : 149, 167
599
Tárgymutató
Környezet-előválasztás (AWB) : 155, 157
Követés : 85
Követési érzékenység : 273
Közeli : 87
Közepes (képminőség) : 122
Középre súlyozott átlagoló mérés : 151
Kreatív segéd : 76, 347
Kreatív szűrők : 96, 338
Kreatív zóna : 37
Kromatikus aberráció javítása : 131, 346
Külső mikrofon : 249
Külső Speedlite → Vaku (Speedlite)
L
Lágy fókusz : 98, 339
Lassú folyamatos felvétel : 133
Lejátszás : 301
M
M (Kézi exponálás) : 110
Mappa létrehozása/kiválasztása : 484
Második redőny szinkronizálása : 293, 297
Max. sorozatfelvétel : 124, 577
Mélységélességi előnézet : 109
Memóriakártyák → Kártyák
Menü : 62
Állóképek rögzítése : 117
Beállítási eljárás : 63
Egyedi funkciók : 526
Funkcióbeállítások : 482
Halványított menüelemek : 65
Lejátszás : 302
Saját menü : 543
Vezeték nélküli kommunikáció
funkciói : 376
Videófelvétel : 228
Mérési időzítő : 153
Mérési mód : 151
MF (kézi fókuszbeállítás) : 218
MF kontúrkiemelés : 220
600
M-Fn gomb : 34, 60
Mikrofon : 233, 249
Miniatűr effektus : 99, 101, 340
Miniatűr modell effektus videókban : 266
Módválasztó tárcsa : 36
MP4 : 243
N
Nagy dinamikatartomány →
HDR-felvételkészítés
Nagy ISO érzékenység
zajcsökkentése : 172
Nagyítás : 373
Nagy (képminőség) : 122
Nem Canon gyártmányú vakuk : 300
Normál (képminőség) : 122
NTSC : 243, 502
Nyári időszámítás : 498
Nyelv : 500
Nyomtatás
Fotókönyv beállítása : 335
Kijelölés nyomtatásra : 331
O
Objektív : 49, 51
Diffrakció-korrekció : 131, 346
Digitális obj.optimalizáló : 130, 345
Fókuszmódkapcsoló : 52, 219
Kromatikus aberráció
javítása : 131, 346
Optikai aberráció
javítása : 128, 276, 345
Perifériális világítás korrekció : 129, 345
Torzításkorrekcióf : 129, 345
Zárkioldás : 50, 53
Objektív elektronikus MF : 214
Olajfestmény effektus : 340
One-Shot AF : 196
Tárgymutató
Ö
Önarckép : 80
Önkioldó : 135
Összefoglaló videók : 222, 317
P
P (Programautomatika) : 104
PAL : 243, 502
Perifériális világítás korrekció : 129, 345
Pixelszám : 122, 577
Portörlési adatok : 174
Portré : 81
Programautomatika : 104
Programeltolás : 105
Sorozat
AEB (Automatikus
expozíciósorozat) : 141
Fehéregyensúly-sorozat : 161
Fókuszsorozat : 180
VES (Vaku-expozíciósorozat) : 298
Sorozatfelvétel : 133
Speciális jelenet mód (SCN) : 78
Sport : 84
sRGB : 162
Súgó : 518
Szöveg mérete : 518
Sz
Rács megjelenítése : 371, 513
RAW : 123
RAW+JPEG : 122, 577
RAW-képek feldolgozása : 341
RAW sorozatk. mód : 137
Rekesz-előválasztás : 108
Részleges mérés : 151
Rögzíthető idő (videó) : 580
Rugalmas előválasztás : 112
Szélzajszűrés : 248
Szemcsés fekete-fehér : 98, 339
Szemérzékelő AF : 209
Szépia (Egyszínű) : 168
Szerzői jogi információk : 521
Színezés (Egyszínű) : 168
Színhőmérséklet : 159
Színtér : 162, 345
Színtónus : 88, 167
Szoftverek : 550
Kezelési kézikönyv : 551
Szpot AF : 198, 203
Szpot mérés : 151
Szűrőeffektus (Egyszínű) : 168
S
T
Saját menü : 544
<SCN> (Speciális jelenet mód) : 36, 78
SD-/SDHC-/SDXC-kártyák → Kártyák
Servo AF
Kezdeti AF-pont : 533
SERVO : 196
Servo AF használata
videóhoz : 271, 273, 274
SERVO (Servo AF) : 196
Sima bőr : 82
Tájkép : 83
Tájoláshoz kapcsolódó AF-pont : 532
Tanúsító embléma : 523
Tápellátás : 47
Akkumulátor töltöttségi szintje : 48
Automatikus kikapcsolás : 495
Hálózati tápellátás : 555
Készíthető képek száma : 576
Töltés : 40, 554
Tartozékok : 3
Q
[Q] (Gyorsvezérlés) : 67
R
601
Tárgymutató
Távirányító : 223
Távirányító csatlakozója : 223
Távkioldó : 223
Televíziós megjelenítés : 321
Telítettség : 167
Teljesen lenyomva : 58, 511
Time-lapse videó : 250
Többfelvételes zajcsökkentés : 172
Többfunkciós : 34, 60
Töltés : 40, 554
Töltő : 38, 40
Törlés (képek) : 327
Torzításkorrekcióf : 129, 345
Túlexponálási figyelmeztetés : 369
Tv (Záridő-előválasztás) : 106
U
Ugrásos megjelenítés : 365
UHS-II/UHS-I : 11
USB (digitális) csatlakozó : 552
UTC (Koordinált világidő) : 457
V
Vaku
Vaku expozíciókompenzációja :
286, 293
Vaku expozíciókompenzációja : 286, 293
Vakumód : 292, 295
Vakupapucs : 35, 300
Vaku (Speedlite)
Beépített vaku : 284
Egyedi funkciók : 298
FE-rögzítés : 287
Hasznos hatótávolság : 284
Hosszú szinkron : 291
Kézi vaku : 292, 295
Külső vakuegységek : 300
Szinkronizálási sebesség : 300
Vaku expozíciókompenzációja : 293
Vakuvezérlés (funkcióbeállítások) : 289
602
VES (Vaku-expozíciósorozat) : 298
Vezeték nélküli : 296
Vörösszemhatás-csökkentés : 290
Zár szinkronizálása
(első/második redőny) : 293, 297
VES (Vaku-expozíciósorozat) : 298
Vezeték nélküli kommunikáció : 375
Videók : 227
AE-rögzítés : 233
Automatikus lassúzár : 279
Automatikus szintbeállítás
videókhoz : 270
Csillapítás : 249
Első és utolsó jelenet kivágása : 313
Fájlméret : 246, 580
Felvétel automatikus expozícióval : 232
Hangfelvétel/Hangrögzítés szintje : 248
HDMI-kimenet : 278, 509
HDR videofelvétel : 239
Információk megjelenítése : 585
Képfrekvencia : 243
Képkocka mentése : 315
Kézi expozíciós felvétel : 234
Külső mikrofon : 249
Lejátszás : 309
Mikrofon : 233, 249
Összefoglaló videók : 222, 317
Rács megjelenítése : 513
Rögzítési idő : 247, 580
Servo AF használata videóhoz :
271, 273, 274
Servo AF használata videóhoz –
érzékenység : 273
Szélzajszűrés : 248
Szerkesztés : 313, 317
Time-lapse videó : 250
Tömörítési mód : 243
Videó digitális képstabilizálása : 268
Tárgymutató
Videofelvétel rögzítésére
alkalmas kártyák : 579
Video-pillanatkép : 261
Videó rögzítési mérete : 241
Video-pillanatkép : 261
Videorendszer : 502
Villódzásmentes felvétel : 193
Vízfestmény effektus : 98, 340
Vörösszemhatás-csökkentés : 290
Vörösszem-javítás : 350
Kijelölt küld. : 396, 433
MAC-cím : 461
Megjegyzések : 474
Megtekinthető képek : 404
Nyomtatás : 418
Nyomtató : 416
Párosítás : 382
PictBridge : 416
SSID : 391, 409, 417
Távvezérlés : 386
Újracsatlakozás : 449
Vezeték nélküli kommunikáció
beállításainak törlése : 460
Virtuális billentyűzet : 462
Wi-Fi-beállítások : 452
WPS (Wi-Fi Protected Setup) : 441
W
WB (Fehéregyensúly) : 155
Wi-Fi funkció : 375
A csatlakozási adatok törlése : 459
A kártyán lévő összes kép
elküldése : 400, 437
Android : 380
Becenév : 459
Camera Connect : 380, 386
CANON iMAGE GATEWAY : 426
Csatl. előzmények : 449, 452
EOS Utility : 408
Eszközinformációk
módosítása : 404, 458
Fényképezőgép hozzáférési
pont mód : 444
Hálózat : 391, 409, 417
Hálózati beállítások : 477
Hálózatváltás : 442
Image Transfer Utility 2 : 413
Info megjelenítése képernyő : 461
iOS : 380
IP-cím : 444
Jelszó : 452
Kép átméretez. : 394, 399, 434
Képek megtekintése : 386
Keresési feltételeknek megfelelő képek
küldése : 401, 438
Kijelölés nyomtatásra : 421
Z
Zajcsökkentés
Hosszú (bulb) expozíciók : 171
Nagy ISO érzékenység : 172
Zajcsökkentés hosszú expozíciónál : 171
Záridő-előválasztás : 106
Zárkioldás módja : 186
Zár szinkronizálása : 293, 297
603
CANON INC.
30-2 Shimomaruko 3-chome, Ohta-ku, Tokyo 146-8501, Japán
Európa, Afrika és Közel-Kelet
CANON EUROPA N.V.
Bovenkerkerweg 59, 1185 XB Amstelveen, Hollandia
A helyi Canon iroda elérhetőségét a garanciajegyen vagy a www.canon-europe.com/Support
weboldalon találja.
A termékről és a hozzá tartozó garanciáról Európában a Canon Europa N.V. gondoskodik.
A kezelési kézikönyvben szereplő leírások a 2019. júliusi állapotokat tükrözik.
Az ezt követően forgalomba kerülő bármilyen termék kompatibilitásával
kapcsolatos tájékoztatásért forduljon bármely Canon szervizközponthoz.
A legfrissebb kezelési kézikönyvért látogasson el a Canon honlapjára.
CEL-SX7WA2F0
© CANON INC. 2019
Was this manual useful for you? yes no
Thank you for your participation!

* Your assessment is very important for improving the work of artificial intelligence, which forms the content of this project

Download PDF

advertising