AEG Electrolux | EOG 1710 | Aetas - 27. évf. (2012.) 4. sz. - EPA

27. évfolyam
2012. 4. sz.
AETAS
TÖRTÉNETTUDOMÁNYI FOLYÓIRAT
A kiadványt szerkesztette:
KOSZTA LÁSZLÓ
A szerkesztő munkatársa:
Z. KARVALICS LÁSZLÓ
E mű megjelenése a TÁMOP-4.2.1/B-09/1/KONV-2010-0005 azonosító számú,
„Kutatóegyetemi Kiválósági Központ létrehozása a Szegedi Tudományegyetemen”
című projekt az Európai Unió támogatásával,
az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
A kiadvány
Nemzeti Együttműködési Alap,
Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar,
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar,
Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata,
Szegedért Alapítvány
támogatásával jelenik meg.
Szerkesztők:
DEÁK ÁGNES
(főszerkesztő)
VAJDA ZOLTÁN
(főszerkesztő-helyettes)
BENCSIK PÉTER
GALAMB GYÖRGY
KOSZTA LÁSZLÓ
PAPP SÁNDOR
PELYACH ISTVÁN
SZÁSZ GÉZA
TOMKA BÉLA
TÓTH SZERGEJ
HORVÁTHNÉ SZÉLPÁL MÁRIA
(olvasószerkesztő)
Tartalom
Tanulmány
Z. KARVALICS LÁSZLÓ Információtörténelem (Az önazonosság keresésétől az átfogó kutatási
programokig) .........................................................................................
5 SLÍZ MARIANN Az információ hatalom (Az információ hétköznapi metaforái) ...........
13 GELLÉRFI GERGŐ A pridianum-típusú dokumentumok mikro- és makrostruktúrájáról
22 SZOMMER GÁBOR Holland navigációs tudás Japánról, 1608–1641 ...................................
31 KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok (Hírek, diplomácia és politikai propaganda, 1604–1606) ........................................
49 G. ETÉNYI NÓRA A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban
122 Műhely
VÉR MÁRTON Információtörténeti markerek a Mongol Birodalom történetében ......
144 GULYÁS LÁSZLÓ SZABOLCS A középkori szőlőművelés és borkereskedelem információtörténeti
vizsgálatának lehetőségei ......................................................................
155 BAGI ZOLTÁN PÉTER A 16–17. századi határvidéki és diplomáciai kémkedés magyar nyelvű
irodalmának áttekintése .......................................................................
176 ZŐDI ZSOLT A common law információs válsága és forradalma a 19. század Angliájában és Amerikájában (Jog a kontinensen és Angliában a felvilágosodás, majd az ipari forradalom idején) ...........................................
188 Múltidéző
Z. KARVALICS LÁSZLÓ – ROHONYI ANDRÁS Harold Adams Innis információtörténeti tárgyú feljegyzéseiből .........
197 Határainkon túl
Az információtörténelem gyönyörűsége (Beszélgetés Toni Wellerrel)
Az interjút Z. Karvalics László készítette .............................................
214 TONI WELLER Egy információtörténeti évtized: a szakirodalom és az elméletek áttekintése (2000–2009) Fordította: Hunyadi Zsolt .............................
221 Vita
BAGI DÁNIEL Hogyan jött létre a középkori Morvaország? (Egy új könyv margójára)
236 Kitekintés
MALÉTH ÁGNES Az információépítészet történetétől az információ-központú hadtörténetig (A Szegedi Információtörténeti Műhely első konferenciájáról)
253 Figyelő
Egység és sokféleség (Jezsuita identitás[ok] a 16–17. században) (Le monde est une peinture. Jesuitische Identität und die Rolle der
Bilder. Herausgegeben von Elisabeth Oy-Marra – Volker R. Remmert. Akademie Verlag, Berlin, 2011.)
UGRY BÁLINT ..........................................................................................
256 „Három nap Cornwall felett” (C. John Sommerville: The News Revolution in England. Cultural
dynamics of daily information. Oxford University Press, New York
– London, 1996.)
Z. KARVALICS LÁSZLÓ ..............................................................................
263 Templomok a török dúlta Tolna földjén (K. Németh András: A középkori Tolna megye templomai. Publikon
Kiadó, Pécs, 2011.)
MÁTÉ GÁBOR ..........................................................................................
268 Az amerikai magyar katolikusok és az anyaország a két világháború
között (Máté Anita: Az amerikai magyar katolikusok és az Óhaza (1918–
1939). METEM, Budapest, 2012.)
VIDA ISTVÁN KORNÉL ..............................................................................
271 Az egri Történelemtudományi Doktori Iskola bemutatkozik Rainer M. János (szerk.): A felügyelt (mozgás)tér. Tanulmányok a
szovjet típusú rendszer hazai történetéből; Ballabás Dániel (szerk.):
Konferenciák, műhelybeszélgetések I. Trianon 90 év távolából; Ballabás Dániel (szerk.): Konferenciák, műhelybeszélgetések II. Országgyűlések – országos gyűlések. Az Eszterházy Károly Főiskola
Történelemtudományi Doktori Iskolájának Kiadványai. (Sorozatszerkesztő: Romsics Ignác) Líceum Kiadó, Eger, 2011.)
TAMÁS ÁGNES .........................................................................................
274 Számunk szerzői .........................................................................................
279
Z. KARVALICS LÁSZLÓ
Információtörténelem
Az önazonosság keresésétől az átfogó kutatási programokig
A huszadik század végi történetírásról szólva Bernhard Bailyn már-már poétikus fordulatokra ragadtatta magát. Véleménye szerint ennek „egyik legmélyebb tendenciája […] az a
késztetés, hogy a kutatások határait kiszélesítsék, hogy a nagyobb összefüggésekbe beállítva újramérlegeljenek jelentős eseményeket és tendenciákat, és hogy egy jóval tágasabb és
általánosabb síkon magasabb fokú megértéshez jussanak el. A történeti kutatás minden –
intellektuális, kulturális és politikai – szférájában kitágult a látókör. Feltárulnak a nagyszabású hasonlóságok és párhuzamok…”1
Úgy vélem, mindez nemcsak általában jellemzi a történeti vizsgálódásokat, hanem teljes mértékben alkalmazható azokra az irányzatokra, iskolákra, amelyek magukat önálló kutatási területként, ágazatként (az angolszász szóhasználatban: sub-field) meghatározva
nagy lépéseket tettek az intézményesülés irányába. Annál különösebb, hogy a több mint
húsz éve nagy erőkkel szerveződő és Bailyn definícióját messzemenően kielégítő információtörténelem (information history) még mindig nem tudott „betörni” a történettudományi közbeszédbe, annak ellenére sem, hogy az „információs társadalom” narratíva megjelenésének, illetve az annak előtörténete felé forduló érdeklődésnek természetszerű módon
kellett volna elvezetnie az ismertséghez és a felértékelődéshez.2 Azokon kívül, akik magukat
az információtörténeti irányzathoz sorolják, és többé-kevésbé ismerik egymást, ez a megközelítésmód nem „látható” a szakma magas szintű orgánumai és intézményei számára.3
1
2
3
Idézi: Kocka, Jürgen: A történelem és a társadalomtudományok ma. Eszmélet, 92. köt. (2011 tél)
95–96.
Magyarországon az ELTE Történeti Informatika Műhelykurzusa kezdte meg a témakör művelését
előadásokkal és mini-konferenciákkal 1991 és 1998 között. Az ELTE BTK-n debütált tanrendi kurzusként a kilencvenes évek közepén az információtörténelem mint tantárgy (akkor Z. Karvalics
László, később, már az ezredforduló után Novák Veronika vezetésével). A Műhelykurzus törekvése
egy országos oktatói és kutatói hálózat kiépítésére („Információtörténeti Kabinetek”) eredménytelen maradt, de a kérdéssel foglalkozókat egy informális, mostanra több mint ötven főt tartalmazó
levelezőlista azóta is összeköti. 2010-ben alakult meg a Magyar Történeti Társulat Információtörténeti Szakosztálya, és az intézményesedés fontos állomása a Szegedi Információtörténeti Műhely
megszületése (2011. október). Az első információtörténeti tárgyú publikációt (Z. Karvalics László:
Úton a történeti informatika felé. Jel-Kép, 1991. 1-2. sz. 131–139.) azóta mintegy három tucatnyi
információtörténeti tárgyú és féltucat, magával az információtörténelemmel mint tárggyal foglalkozó közlemény követte. Fontos állomásnak tekinthető a Világtörténet című folyóirat 1996-os, teljes egészében információtörténeti tematikus száma (ősz–tél). A „nagykorúvá váláshoz” pedig a
Gondolat Kiadói Műhely által elindított két könyvsorozat, a mostanra öt kötetig jutó „Információtörténelem” (indulás: 2004.) és a Hajnal István írásoktatás-történeti Opus Magnumának magyar
fordításával elindult „Az információtörténelem klasszikusai” járultak hozzá (2008).
Ezért időszerű az a javaslat, hogy a Pekingben rendezendő következő történész világkongresszusnak az információtörténelem legyen az egyik kiemelt témája.
AETAS 27. évf. 2012. 4. szám
5
Tanulmányok
Z. KARVALICS LÁSZLÓ
Nagyon hasonlóképpen történt mindez egykor az antropológia és a történettudomány
találkozásakor. Negyedszázaddal ezelőtt David Gaunt négy szakaszt különített el a be- és
elfogás stációiként.4Az első időszak az antagonizmus szakasza volt, amelyet csekély számú
átjárás, de annál jelentősebb szembenállás jellemzett. A második fázis hozta el az elméleti
érdeklődés felébredését, különböző „mintakutatások” formájában. Ezt követte előbb a jóindulat, majd negyedikként az integráció korszaka. Ma az antropológiai megközelítés- és
szemléletmód érvényessége és nélkülözhetetlensége nem kérdés: az integráció teljes körű
és meggyőző.
Ha Gaunt tipológiáját alkalmazzuk az információtörténelemre, akkor pillanatnyilag
nagyjából az első és a második szakasz között vagyunk. Minden rész-eredmény ellenére
sem sikerült ugyanis még túllépni az antagonizmus periódusán. Mindennél többet mond,
hogy a legfrissebb programtanulmányban, James Cortada egyszerre provokatív és szintetikus vitairatában5 a szerzőnek még meg kell védenie Alistair Blacket és Toni Wellert, a brit
információtörténeti iskola vezető képviselői azzal az erősen akceptálható érvvel, hogy mielőtt támadásba lendülne bárki, előtte adjon időt, hogy a paradigma „kiforrja” magát.6 A
második fázishoz való közelítés legmeggyőzőbb bizonyítékának pedig azt tartom, hogy vezető tudományterületek átfogó konferenciái már teljes értékű szakmai rész-eseményként
tekintenek az információtörténeti megközelítést képviselők saját szekcióra (miként a gazdaságtörténészek 2006. augusztusi (tizennegyedik) világkonferenciáján, Helsinkiben vagy
az integrált információtudomány képviselőinek első, Kos szigetén tartott konferenciáján
történt, 2011 októberében).7
Úgy vélem, az áttörés elsősorban azért maradt el, a jóindulat korszakába való átlépés
azért késik, mert a történésztársadalom nem tudatosította az „információs” jelző relevanciáját számos kutatási tárgy vagy irány esetében, amelyeket önállóan ugyan erősen létjogosultnak tekint már jó ideje, anélkül azonban, hogy felismerné annak „beletartozását” az átfogóbb paradigmába. Amikor Gaunt az antropológiai kutatások kapcsán a legígéretesebb
tárgykörök között emeli ki a mentalitástörténetet, a kozmológiák történeti rekonstrukcióját, a gondolkodási struktúrák, jelentések és szimbolikus rendszerek világát, valójában információtörténeti fordulatról beszél, anélkül, hogy nevén nevezné.8 De még beszédesebb
egy időben közelebb álló példa. Amikor egy friss tanulmányában Jürgen Kocka9 arra kíván-
4
5
6
7
8
9
Gaunt, David: Történelem és antropológia (második rész). Világtörténet, 22. évf. (1985). 4. sz. 3–
76. Az idézett részt lásd: 10–11.
Cortada, James W.: Shaping Information History as an Intellectual Discipline. In: Information &
Culture: A Journal of History, vol. 47. (2012) No. 2. 119–144.
Érdemesnek látom felidézni e ponton a kilencvenes évek elejének egyik jóindulatú (!) pályatársi
kommentárját, amely szóbeli és írásos információtörténeti „evangelizációs” próbálkozásaimat avval
vélte elintézhetőnek, hogy „kitaláltam magamnak” egy tudományt (ami egyébként nem létezik).
Information Flows 1350–2000. From Early Modern Business Correspondence to Business Press
http://www.helsinki.fi/iehc2006/logos/IEHC_06.pdf és: Information History: Perspectives,
methods and current topics http://www.icininfo.net/index.php. Természetesen a brit Library
and Information History Group saját konferenciáit és a hasonló hazai eseményeket nem említjük,
hiszen itt a kulcskérdés a külső elfogadottság bemutathatósága.
Ez annál is érdekesebb, mert Gaunt pontosan azért bírálja a szóbeliség–írásbeliség iskola egyik
apostolát, Jack Goodyt, mert annál az egyszerű tételnél, hogy „az írás olyan gondolkodásformákhoz és mentalitáshoz vezet, amelyek az írástudatlan kultúrákban elképzelhetetlenek”, sokkal bonyolultabbnak, csak több változóval leírhatónak tartja ezt az erőteret – gyakorlatilag egy holisztikus információtörténeti mező igényét jeleníti meg. Gaunt: Történelem és antropológia, …
Kocka: A történelem és a társadalomtudományok ma, 89–105.
6
Információtörténelem
Tanulmányok
csi, hogy a 1960-as, 1970-es évek nagy kísérletezésekkel, nekilendülésekkel jellemezhető
időszaka után a történelem és a többi társadalomtudománynak a 1980-as évek elejétől
meglazult10 viszonyának helyreállításáért mit lehetne tenni, „receptként” a következő ajánlásokat fogalmazza meg a történésztársadalom számára:
- kapjon nagyobb hangsúlyt a cselekvés, a megfigyelés és a tapasztalat, azaz a szubjektív dimenzió (ezzel összefüggésben: a mikrohistória),
- a szimbolikus formák rekonstrukciója,
- a kulturális szokások magyarázata,
- a narrativitás, a nyelv mint a kutatás tárgya, fogalomtörténet.
Valamennyi felsorolt tárgy explicit módon sorolható az információtörténeti vizsgálódásokhoz is, megtartva természetesen önálló (diszciplináris) arculatát. Kocka mégis teljesen érzéketlennek látszik e „közös többszörösre”.11
Hasonlóképpen: az „új eszmetörténet” (intellectual history) néven szárnyait bontogató
kutatási irányzat, amely egy korszak teljes „textuális keresztmetszetének” vizsgálatára vállalkozik (minden „szövegműfajt” beleértve, legyen az profán levelezés, szépirodalom, politikai pamflet, filozófiai értekezés, orvosi vagy asztrológiai irodalom stb.), valójában az információ áramlásának tárgyiasított metszeteit helyezi nagyító alá.12 (Ide sorolom a fogalomtörténeti irányzatot is, amely nem a Koselleck-féle történeti szemantika programját viszi tovább, hanem arra kíváncsi, miképpen váltak átalakulások, folyamatok ágensévé a fogalmi innovációk.)13 A szövegek és a fogalmak mögött pedig kirajzolódik az információ és
az információtechnológia teljes társadalmi és kulturális kontextusa – ahogy a nevét 2012től megváltoztató folyóirat, az Information & Culture: A Journal of History14 a majdani
szerzőknek szánt szerkesztőségi instrukciókban meghatározza. Olyan tanulmányokat várnak, amelyek az információs intézmények történetével foglalkoznak, kifejezetten bátorítva
új, termékeny kapcsolatok létesítését a könyvtártörténet, a számítástechnika-történet, a
munka, a társadalmi nemek, a gazdaságtörténet, a politika- és diplomáciatörténet, a tudomány és technológia hagyományos területei és kutatói között. Mindez James Cortada megközelítésében „törekvés azoknak az összefüggéseknek, kontextusoknak a megértésére, amelyek részeként az információhasználat szerephez jutott (mint például a kereslet-kínálat viszonyrendszere vagy az információtermelés és kereskedelem tartalmi kérdései)”.15
Ugyanebbe az irányba mozdult el a kognitív régészet (cognitive archaeology) programja és teljesítménye, amely a tárgyi leletek segítségével csak közvetve, illetve kis részben
(agykoponya-rekonstrukciókkal) vizsgálható mentális univerzumok rekonstrukciójára vállalkozik. Ez az irányzat ma már ott tart – szoros kapcsolatban a jelhagyás már korábban is
10
11
12
13
14
15
„…a történészek körében csökkent a társadalomtudományi fogalmak és módszerek iránti érdeklődés […] ismét nőtt a távolság.” Kocka: A történelem és a társadalomtudományok ma, 92.
Pedig a kommunikációtörténelemnek (Kommunikationsgeschichte) erős német iskolája van, és
Michael Giesecke és köre sokoldalúan kapcsolta össze a kortárs információs kihívásokat a 16–17.
század „mediatizált forradalmával”.
Ön-meghatározása szerint a Modern Intellectual History című folyóirat az intellektuális történelmet és a kultúrtörténetet összekapcsoló kutatók fóruma, horizontja a tizenhetedik század közepétől napjainkig terjed. Hazai recepciójára lásd: Békés Enikő: Galeotto Marzio De doctrina
promiscua című művének eszmetörténeti vizsgálata című 2012-es doktori értekezését.
Önálló szakfolyóiratuk a Contributions to the History of Concepts, a vezető kutatóhely számos
projekttel a jeruzsálemi Van Leer Institute.
Korábban (2006-tól) Libraries & the Cultural Record. Kiadja: University of Texas, Austin.
Cortada: Shaping Information History, 138–139.
7
Tanulmányok
Z. KARVALICS LÁSZLÓ
buzgón kutatott, de visszatérően újraértékelt területével, a mesterséges fénykeltés történetével és a hangrégészettel (acoustic archaeology16) –, hogy a legkorábbi mérési és mértékrendszerekhez próbál a lelet-anyagon keresztül közelebb kerülni.17 Mondanunk sem kell,
hogy teljes joggal lehet(ne) mindezt információrégészetnek (is) nevezni – s ki tudja, lehet,
hogy éppen az analóg információs jelenségek felismeréséből kiinduló közös programok is
hozzájárulhatnak a történettudományt a régészettel összekapcsoló „Nagy Egyesítés” programjának sikeréhez…
Az információtörténelem természetesen nem szorul rá, hogy „hozott anyagból” dolgozzon, és mindenáron a saját interpretációit erőltesse más kiindulópontú megközelítésekre
(elég, ha csak az elmúlt tíz év termésének Toni Weller által ismertetett – a 221–235.
oldalon közölt – szemléjére pillantunk). Hiszen az a tény, hogy az információs társadalom,
a poszt-indusztriális világ kialakulása számos, az információs előtörténettel kapcsolatos
kérdés feltételére késztette a társadalomkutatókat, már önmagában elég ahhoz, hogy a történelmi múlt információs metszete felértékelődjön. Olyan ismeretelméleti, etikai, technológiai, közösségi kihívások tudatosodnak, amelyek narratívaként történő megmunkálásához kontextusért, magyarázó erőért, a működési logika feltárásáért korábbi századok tanulságaihoz kell visszafordulni, sokszor akár az egész világtörténelmi folyamat prizmáján
megtörve azokat. S ugyanígy derül ki sorra, hogy mostanra a mindennapi élet részévé lett
kortárs diskurzusok „újra felfedezhetővé”, újraírhatóvá teszik a történeti hagyományt immár saját, jól ismert terminusaikban és a hozzájuk kötődő jelentésekben rejlő erő révén.
Vegyük például az információ- és tudásmenedzsmentet, a szervezeti információgazdálkodást (information and knowledge management). Kiérlelt gazdaság- és szervezéstudományi diszciplína, de tipológiái, modelljei, megközelítései mentén régebbi időszakok információs folyamatainak leírását tudjuk megkezdeni mai nyelvezettel. Az irodaautomatizálás története a 19. század második felében gyorsul fel, de a szervezeten belüli információáramlás, a döntés-előkészítés, a döntéstámogatás, az adatbázis-építés, adattisztítás, információ-megosztás, -tárolás és visszakeresés az ókori magas kultúráktól kezdve tipikus gyakorlat, csak eddig más okok miatt és más kategóriák mentén kerültek a tárgylemezre. Ugyanerre vonatkozóan az eddig született tanulmányokban a kulcsszavak mások:
kancellária, bürokrácia, hivatal, birodalmi adminisztráció, levelezés, oklevél, hiteleshely
stb. Nincs egyéb dolgunk, mint egy jól ismert történeti anyagot új szemmel mérlegre tenni.
A római hadtörténelem egyik forrástípusából így lesz például a korabeli adatbázishasználat kultúrájára vonatkozó elemzési Tárgy: aki elolvassa Gellérfi Gergő tanulmányát a
Pridianum-típusú dokumentumokról (22–30. old.), azonnal érezni fogja, milyen az, amikor a históriai árnyékból előlép egy statiszta, és hirtelen főszerepet követel.
De természetesen mondhatnánk információpolitikát is (information policy). Milyen
közlemények, milyen nyelven, a lakosság mely részét érjék el? Milyen tartalmakat tiltunk,
és melyek az engedélyezettek? Milyen adatokat gyűjtünk és tárolunk a lakosságról? Miért
és mikor válik szükségessé az adatok iparszerű termelése (mondjuk népszámlálás formájában)? Hogyan és milyen megoldásokkal igyekszünk információs versenyelőnyre szert tenni
rivális országokkal szemben? Milyen információkat szerzünk be, és milyen tudáshordozókat „importálunk” külföldről? Mai szemmel mi másnak tekinthetnénk a koreai uralkodó,
16
17
Itt részletesen nem tárgyalható ez az izgalmas irányzat, annyit mondjunk róla, hogy horizontja a
hangkeltő eszközök történetétől a korai magaskultúrák mesterséges tereinek akusztikus megkomponáltságáig húzódik.
Lásd: Morley, Iain – Renfrew, Colin (eds.): The Archaeology of Measurement: Comprehending
Heaven, Earth and Time in Ancient Societies. Cambridge, 2010.
8
Információtörténelem
Tanulmányok
Szedzsong információpolitikai kísérletét a 15. század közepén az írástudásnak a hangül
ábécé bevezetésén keresztül történő demokratizálására, mint az információs írástudás
„pre-digitális szakadékának” áthidalására tett tudatos, korai kísérletnek? És vajon hány
mai történelemkönyvben találjuk meg a nevét?
Vagy vegyük az információépítészetet (information architecture), a környezet korábban semleges elemeinek jelentéstelivé, információhordozóvá tételét, illetve a tárgyiasított
információ elrendezésének, megjelenítésének tudományát és művészetét. Elképesztő
mennyiségű témakör tartozik ezen egyetlen kalap alá. Jelek és szimbólumok állandó és
időszakos felvitele a saját testre, a térképek és proto-térképek, nyilvános terekben felállított
időmérő eszközök és közhasználatú naptárak, piktografikus reprezentációk (barlangokban,
köveken), szám-reprezentációk, asztronómiai jelek, határjelek, épületjelzések, útjelzések,
utcatáblák, cégtáblák, megállító táblák, közterületi órák, világítótornyok, reklámok, plakátok, hirdetmények, hatalmi és katonai szimbólumok, tudásfolyamatokra optimalizált épített terek falainak tudatosan megkomponált tartalmakkal való borítása (mint például az
antik exedra, a mezo-amerikai calmecac vagy a reneszansz studiolo). Kimeríthetetlen kutatási területek, ha nemcsak adalékként tekintünk rájuk egy-egy kultúra jellemzésekor, hanem saját jogon tesszük őket vizsgálat tárgyává, kronologikus vagy összehasonlító módon –
természetesen azzal a céllal, hogy az ekképpen újradefiniált rész-tárgyak mélyebb megismerésén és feltárásán keresztül valamit jobban sikerüljön megérteni a társadalomtörténet
átfogóbb tartományaiban is.
Minderre talán a legjobb példa a mai információ- és tudásgazdaság előképeinek keresése
az ipar- és az agrár-domináns társadalmakban.18 Ha egyes szektorok történetét elkezdjük
visszafelé vezetni az időben, hol áll meg a rekonstrukció? A mai hírügynökségek modern előképei a 19. század közepén indulnak útnak, de előtte is szervezett hírüzemek szolgálják a fogyasztókat, még ha a termelt hírek mennyiségét és a foglalkoztatottak számát tekintve alacsonyabb szinten is. Az írott szövegek sokszorosításának már a könyvnyomtatás kialakulása
előtt kiterjedt gazdasági dimenziója van (gondoljunk csak a papirusz- és papírtermelésre, a
könyvek borítóiért, a pergamenért leölt csordákra) – és ne felejtsük el, hogy a könyvnyomtatás sem kultúrmisszióként, hanem költségérzékeny vállalkozók kíméletlen technológiai és árharcaként indult el. Vagy: a mindenkori postahálózat mekkora hozzáadott értéket termelt,
mennyibe került, hány embert foglalkoztatott, és ez milyen arányokat jelent a többi termelési
szegmenshez képest? És magukkal a jel-továbbítás csatornáival kapcsolatban minden szükséges részlet egymás mellé került már például ahhoz, hogy a galambposta ókori Egyiptomban
és Mezopotámiában kezdődő hosszú történetének valódi jelentőségét, kiterjedését és hatását
megfelelő módon bemutathassuk? És a tengeri hajózásban mekkora szerepe volt a navigációs
szakembereknek,19 a térképészeknek, a tájékozódást segítő technológiai háttériparnak (beleértve a szélesség, de különösen a hosszúság mérését)?
Arra mindig is figyelt például a történeti hagyomány, hogy a közvetlen termelésből kivont írnokok és tisztviselők szerepével, számával tisztában legyen, már a legkorábbi időktől
kezdve. Az sem volt kétséges, hogy a munkamegosztásban „főállás” jut a papoknak és a
hozzájuk hasonló szellemi vezetőknek. Az orvos, a vándorénekes, a joculator, a trubadúr, a
művész, a tudós elő-előtérbe kerül a művelődéstörténeti fejezetek nélkülözhetetlennek tűnő bekezdéseiben, de vajon minden olyan foglalkozás számba vétetett, amely közvetve vagy
közvetlenül az információs- és tudásfolyamatokat és nem magát a termelést szolgálta?
18
19
Giesecke, Michael: Sinnenwandel, Sprachwandel, Kulturwandel. Studien zur Vorgeschichte der
Informationsgesellschaft. Frankfurt am Main, 1998.
Pontosan ilyen kérdéseket vizsgál tanulmányában Szommer Gábor ebben a számban (31–48. old.).
9
Tanulmányok
Z. KARVALICS LÁSZLÓ
(Ilyen szemmel nézve az antik Róma fáklyahordozó rabszolgáitól vagy az újkorban az utakat ellepő lámpagyújtogatóktól a 19. század végének gépírónőitől a huszadik század elejének „humán számítógépeiig”20 terjedhet a sor.) És vajon közösségről közösségre, korszakról korszakra ugrálva mekkora volt a száma és az aránya az információs szektorban foglalkoztatottaknak (akik csak részben fedik át a korábbi gyűjtőkategóriát, az értelmiséget21)?
És így jutunk el a „nevezetes”, emblematikus személyekhez is. Ahogy egykor – Fernand
Braudel szavaival – valóságos küzdelmet kellett folytatni, hogy a feltörekvő gazdaságtörténet tárgyai és szereplői az „előkelő” politika- és művelődéstörténet tárgyai és szereplői mellé kerülhessenek (például Jakob Fugger Rabelais mellé),22 úgy próbálja az információtörténelem is a most már „előkelőnek” számító Jakob Fugger mellé állítani – mondjuk a
mainstream történetírás számára gyakorlatilag láthatatlan William Playfairt.
Tegyük a szívünkre a kezünket: hallottuk valaha James Watt egykori (1777 és 1782 közötti) asszisztensének, a skót mérnök-polihisztornak a nevét mint fontos történeti személyiségét? Pedig Playfair (1759–1823) az újabban infografikának nevezett technológia pionírja, a statisztikai adatok megjelenítésének innovátora, aki a mai napig meghatározó hatást gyakorolt a vizualizációra. Amikor valaki az üzleti és tudományos életben elterjedt vonal-, kör-, torta- vagy oszlopdiagramot (line chart, circle chart, pie chart, bar chart) használ, Playfair 1786 és 1801 között kifejlesztett és monumentális kötetekben közkinccsé tett
újítását alkalmazza.23 Playfair hatása, jelentősége így mérhetetlenül nagyobb és kiterjedtebb, mint azon jelentéktelen gondolkodóké, akikkel hosszú oldalakat töltenek meg a 18.
század végével foglalkozó művelődéstörténeti munkák vagy a politikatörténeti kronológiákban visszatérően említett, de már a következő nemzedék által elfelejtett szereplők.24 (És
az sem lehet véletlen, hogy Playfair „beemelését a történeti kánonba” először éppen az a
20
21
22
23
24
Óriási, üzemcsarnokra emlékeztető termekben automatizálás híján kézi eszközökkel számolási
műveleteket végző „betanított összeadó-kivonó segédmunkások” százait foglalkoztatta egy-egy
„üzem”. Részletesen lásd: Grier, David Alan: When computers were human. Princeton University
Press, 2007.
Ne felejtsük el, hogy maga az értelmiség fogalma is történeti képződmény, a 19. század közepén
születik meg.
Braudel, Fernand: A kapitalizmus dinamikája. Budapest, 2008. 15.
Az első jelentős munka a Commercial and Political Atlas (London, 1786.), amely a kereskedelem,
az import, az export, a bevétel és a kiadás statisztikai adatainak grafikus megjelenítésével 43 idősoros ábrát és egy oszlopdiagramot tartalmaz, az első komplex statisztikai vizualizációs megoldást.
Tegyük hozzá: pár évvel azelőtt, hogy maga a statisztika szó megszületett volna az angol nyelvben.
(Az idősor-ábrázolás egyébként korábbi „találmány”, Joseph Priestley 1765-ban alkotta meg és tette nagyon gyorsan népszerűvé, de például Huygens már 1669-ben mortalitási grafikont szerkesztett. Az 1801-ben, szintén Londonban kiadott munkájában (Playfair’s Statistical Breviary) debütált a tortadiagram.
A fentieken túl említsük még meg, hogy a szellemi munka mechanizálásának is érdekes alfejezete a
Watt által Playfair számára konstruált diagramrajzoló berendezés, és annak is jelentősége van,
hogy az új megjelenítési formákkal párhuzamosan Playfair nagy figyelmet szentelt annak, hogy
elmagyarázza grafikonjainak olvasási és megértési szabályait (megelőlegezve a fogyasztási javak
világában később elterjedő ún. „szöveges információépítészetet”). Részletesen lásd: Spence, Ian:
William Playfair and the Psychology of Graphs (2006) http://www.psych.utoronto.ca/users/
spence/Spence%20(2006).pdf
10
Információtörténelem
Tanulmányok
James Beniger szorgalmazta,25 akinek legfontosabb könyve az információs társadalom előtörténetéről, a 19. század utolsó harmadának kontrollforradalmáról szól.26)
És persze nem csak a kiemelt jelentőségű személyekre érdemes figyelni. A mikrotörténelem áttörése és (korlátozott, de örvendetes) diadala óta nem lepődünk meg, ha kutatótársainknak a művelődéstörténeti narratívák részeként megszülető nevezetes nyomdászéletrajzai, tudós- és egyetemalapító-portréi, kartográfus-monográfiái mellé mások – a
Szent Máté-elvnek27 megfelelően – elkezdenek egyszerű postamestereket, tolmácsokat, futárokat, tengeri navigátorokat, írnokokat, földmérőket vagy éppen közjegyzőket, esetleg az
információáram kezelésének más napszámosait állítani a tárgylemezre.28
Sőt, kapaszkodjunk meg: az információtörténeti kutatásoknak ma már az is kijelölt iránya, hogy az alapvetően nem információs szakmák és munkakörök, mezőgazdasági és kézműves tevékenységek információháztartása, információs alapviszonyai és összefüggései is
minél sokoldalúbb feltárásra kerüljenek.29
James Cortada, akinek az iménti maximát is köszönhetjük, megkísérelte egybegyűjteni
a legfontosabb kérdéseket, amelyeket kutatásai megkezdésekor az információtörténésznek
fel kell tennie:30
Milyen hordozókat használtak az információ összegyűjtésére és tárolására a legkülönfélébb társadalmak a legkülönfélébb korszakokban?
A szakmákat, munkaköröket, egyáltalán bármiféle emberi aktivitásformát milyen fajta
információ gyűjtése, használata és megosztása jellemzett?
Melyek az információ elsajátításának és használatának időbeli mintázatai?
Miként befolyásolta az információ használata egyes individuumok és csoportok (társadalmak) munkavégzését és életét?
Milyen létező történeti diskurzusokra tekinthetünk információtörténelemként? (Ezt
már csak nagy óvatosan veti fel, félve attól, hogy túl korainak minősül.)
Az érdeklődő történészek számára Cortada további „útravalókat” is megfogalmaz. A legfontosabbnak azt tartja, hogy miközben a leghagyományosabb történeti igénnyel nyúlunk
tárgyakhoz és korszakokhoz, a létező információhasználati gyakorlatok feltárása és dokumentálása álljon a középpontban – legyen akár egyeseké, akár intézményeké. Hogyan működtek, hogyan tanultak, az információs áramlások milyen terében helyezkedtek el?
25
26
27
28
29
30
Beniger, J. R. – Robyn, D. L.: Quantitative Graphics in Statistics: a Brief History. The American
Statistician, vol. 32. (1978) 1–11.
E tematikus lapszám egyik legizgalmasabb darabja, Ződi Zsolt tanulmánya (188–196. old.) éppen
azt illusztrálja, miként lehet „továbbvinni” és más területekre is alkalmazni Beniger korszakos művét (Beniger, James: Az irányítás forradalma. Budapest, 2004.)
W. den Boer holland történész Szent Máté-elve: keveseknek tulajdonítunk olyan eredményeket,
amelyek sokakéi. In: Bourde, Guy – Martin, Hervé (a közléskor helytelenül: Hevré): Az új történetírás, az Annales iskola örökösei. Világtörténet, 22. évf. (1985) 4. sz. 3–76. Az elv fordítva is
működik: sokaknak tulajdonítunk olyat, amelyek valójában kevesekéi vagy egyesekéi (lásd például
a bemutatott Playfair-effektust).
Ahogy ez éppen e folyóirat hasábjain is történt legutóbb – lásd: Petrovics István: Közjegyzők a középkori Pécsen: Pozsegavári Márton fia, Balázs. Aetas, 26. évf. (2011) 3. sz. 68–81.
Cortada: Shaping Information History, 134.: „…too many professions remain unstudied in their
use of information (and knowledge)”. Az e számba beválogatott tanulmányok közül Gulyás László
Szabolcs a szőlőművelés és borkereskedelem kapcsán vállalkozik ilyen irányú megközelítésre
(155–175. old.).
Cortada: Shaping Information History, 129–133.
11
Tanulmányok
Z. KARVALICS LÁSZLÓ
Mindehhez magam azt tenném hozzá: nem árt, ha az információ mibenlétével, formagazdagságával, alakváltozataival rendszerszemléletű módon tisztában vagyunk, beleértve
azt is, hogy mai információfogalmunknak mik a történeti előképei, milyen jelentésváltozáson ment, illetve megy keresztül.31
Az információtörténeti kutatások mostani szakaszában az is nagyon termékeny lehet,
ha egy-egy civilizáció, korszak vagy terület ismerői összegyűjtik az adott ország, birodalom,
kultúra történetének információtörténeti specifikumait, módot adva arra, hogy más hasonló összefoglalók rokon elemeiből újfajta „szőttesek” képződhessenek.32
Minden bizonnyal felértékelődő területet jelent az információs forradalmak, nevezetes
korszakok információrobbanásainak vizsgálata. Már jó ideje szaporodnak azok a feldolgozások, amelyek attól függően, hogy a szerző a beszéd, az írás, a könyvnyomtatás, a telefon,
a televízió vagy az internet kialakulása közül melyiket és mennyire tartja jelentősnek, valahány vagy valahányadik információs forradalomról beszélnek. Hasonlóan népszerű dolog
valamely korszak információrobbanásáról beszélni és írni – a számítógépes korszak mellett
a 19. század vége, a 18. század vége, a kora-újkor, a reneszánsz, a Karoling-reneszánsz és a
hellenizmus számít ilyen „célterületnek”.33 Az információs alapviszonyok mennyiségi és
minőségi ugrásainak természetrajzához azonban egyre komplexebb módon is közelítenek
szerzők, mint például Leonard Dudley és Elin Whitney-Smith.34
S végül az „útravaló” részeként még egy ajánlat. Megfelelő adalékok összegereblyézéséhez vagy izgalmas, váratlan találatokhoz való jutás kimeríthetetlennek tűnő „bányái” és az
információtörténeti irányzat iránti figyelem felkeltésének fontos orgánumai lehetnek azok
az internetes lelőhelyek, amelyek nagy mennyiségű egyedi, releváns adatot gyűjtöttek össze
lexikonszerűen, korszerű, webes formában. Ilyen például az elavult és elfeledett kommunikációs technikák archívumszerű gyűjteménye, az 1995 és 2001 között 600 önálló „szócikkig” jutó Dead Media Project.35 A Wolfram Alpha szakértői óriás-poszteren és önálló minitanulmányok sorában mutatják be az adatkezelés kultúrájának világtörténetét (Advance of
the Data Civilization: A Timeline).36 Folyamatosan gyarapszik Jeremy Norman gondosan
karbantartott, igényes online archívuma (From Cave Paintings to the Internet – Chronological and Thematic Studies on the History of Information and Media).37 Ezeknek az oldalaknak a megismerése egyszerre támaszthat kedvet az „állomány” gyarapításához és további, hasonló, szűkebb tematikájú gyűjtemények életre keltéséhez.
31
32
33
34
35
36
37
Ebben a lapszámban Slíz Mariann tanulmánya íródott ilyen igénnyel (13–21. old.).
Így jártam el magam is korábban, amikor Korea információtörténeti sajátosságait jártam felületesen körül. Z. Karvalics, László: Információtörténeti kalandozások. Korea. In: Állandóság a változásban. T’ung pien. Tőkei Ferenc 70. születésnapjára. Szerk.: Puskás Ildikó. Budapest, 2000. 81–
90. Ezt a megközelítést viszi tovább örvendetes módon Vér Márton tanulmánya ebben a lapszámban Mongóliáról (144–154. old.).
Ebben a tematikus számban G. Etényi Nóra képviseli ezt a megközelítést (122–140. old.).
Dudley, Leonard: Information Revolutions in the History of the West. Edward Elgar, 2008. Whitney-Smith, Elin: Winning Information Revolutions: From the Ice Age to the Internet. (Internetes
megjelenés: http://information-revolutions.com/
http://web.archive.org/web/20071019055700/http://www.deadmedia.org/notes/index.html
http://www.wolframalpha.com/docs/timeline/computable-knowledge-history-6.html
http://www.historyofinformation.com/
12
SLÍZ MARIANN
Az információ hatalom
Az információ hétköznapi metaforái
Napjainkra az információáramlás történetének kutatása önálló, többfelé ágazó tudományággá vált. Minden tudománynak szüksége van tárgyának pontos körülhatárolására, meghatározására (habár nem állítható, hogy enélkül nem lehetséges tudományt művelni1). Így az
információ mibenlétére is születtek és születnek tudományos definíciók. De vajon hogyan
tekint a laikus az információra, milyen jellemzőket és értékeket tulajdonít neki? A következőkben erre keresem a választ a kognitív tudományokban általánosan elfogadott „standard” metaforaelmélet segítségével,2 mely megmutatja, hogyan kategorizáljuk az információt, milyen hétköznapi tapasztalataink, ismereteink vannak róla, és ezek hogyan interpretálódnak gondolkodásunkban és nyelvünkben. És hogy miért fontos mindez az információtörténet számára? Azért, mert – mint látni fogjuk – hétköznapi ismereteink és gondolkodásunk alapvetően befolyásolja tudományos látásmódunkat.
A kognitív szemantika szerint gondolatainkat csakis a nyelv segítségével vagyunk képesek kifejezni, a nyelvben pedig a gondolkodásunk tükröződik. A világról meglévő tudásunk
nem választható el a nyelvi tudásunktól; minden nyelvi formában, eszközben az ember
kognitív tevékenysége tükröződik. Egy adott nyelv vizsgálatával tehát azt is megismerjük,
hogyan látja a világot annak használója. Ennek jegyében e nyelvészeti irányzat képviselői
kiemelt figyelmet szentelnek a metaforának, mely szerintük – a hagyományos felfogással
szemben – nem az egyes szavak tulajdonsága, hanem a fogalmakra, a gondolkodásunkra
jellemző jelenség (fogalmi metafora). A másik nagy különbség a hagyományos és a kognitív
felfogás között az, hogy az előbbi a metaforát retorikai díszítőelemnek tartotta, s egyértelműen az irodalom hatáskörébe utalta. E szerint a metafora létrehozásához költői tehetség
szükséges. A kognitívok ezzel szemben azt hangsúlyozzák, hogy a metafora a nyelv minden
rétegében és stílusában jelen van, nap mint nap élünk vele, még ha ezt gyakran nem is
vesszük észre. Szerepe nem a díszítés, hanem az, hogy segítse a különböző fogalmak megértését; ennek egyik bizonyítéka, hogy vannak dolgok, amelyeket nem is tudunk kifejezni
metaforák nélkül. Természetesen a hagyományos szemlélet is tisztában volt azzal, hogy a
hétköznapi nyelv is tele van olyan metaforikus kifejezésekkel, mint például a szög feje,
hegyhát, -gerinc, -láb. Ezeket azonban halott metaforáknak tekintették: afféle kövületeknek, amelyek régen „élő” metaforák voltak, mára azonban már élettelenné váltak, kiüresedtek. A kognitív elmélet ezzel szemben nem ismeri el ezek „halott” voltát, sőt: azt hangoztat-
1
2
A bölcsészettudományokra különösen igaz, hogy tárgyuk definiálhatatlannak bizonyul; vö.: Várnai
Judit Szilvia: Bárhogy nevezzük… A tulajdonnév a nyelvben és a nyelvészetben. Budapest, 2005. 9.
A kognitív metaforaelméletek hasonlóságaira és különbségeire lásd: Kövecses Zoltán: Versengő
metaforaelméletek? Magyar Nyelv, 105. évf. (2009) 3. sz. 271–280.
AETAS 27. évf. 2012. 4. szám
13
Tanulmányok
SLÍZ MARIANN
ja, hogy nagyon is élnek, s éppen hétköznapiságuknak köszönhetően strukturálják gondolatainkat.
Az elmélet úgy fogja fel a metaforát, mint egy általában elvontabb fogalmi tartománynak (céltartomány) egy másik, általában konkrétabb fogalmi tartomány (forrástartomány)
terminusai segítségével való megértését.3 A hegygerinc metaforikus kifejezésben ennek értelmében A DOLGOK EMBEREK metafora ölt testet; ennek forrástartománya az EMBEREK, céltartománya pedig a DOLGOK. E rövid bevezetés után vizsgáljuk meg, hogy az információval
kapcsolatos metaforikus kifejezések milyen metaforákat jelenítenek meg, s mi szerepelhet
ezekben forrástartományként.
Az információval kapcsolatos metaforák forrástartományai
Az olyan kifejezések, mint összegyűjti, fölszedi, elhinti, kiválogatja, átadja, megszerzi,
megosztja, tárolja, továbbítja, hordozza stb. az információt, arra utalnak, hogy AZ INFORMÁCIÓ TÁRGY, amely önálló részekből, darabokból áll össze. Ide sorolható az információvagy híréhség, valamint az információmorzsa is, amelyek mögött az INFORMÁCIÓ ÉTEL metafora áll, hiszen az ételek a DOLGOK fogalmi tartományába sorolhatók. A fölcsipegeti az információt szintén e metafora kifejeződése, összekapcsolódva egy másik, AZ EMBEREK ÁLLATOK metaforával.4
Szintén gyakori forrástartomány a FOLYÉKONY ANYAG: az emberek szomjazzák, magukba
szívják, egyenként csepegtetik, kiszivárogtatják, rázúdítják valakire az információt, elárasztanak valakit információval, ered valahonnan az információ. E metaforát tükrözik
az olyan összetételek és szókapcsolatok is, mint információáramlás, információáradat, információözön, információs csatorna (amely bedugulhat) és információforrás (amely elapadhat).
Az INFORMÁCIÓ ÁLLAT metaforát láthatjuk a következő fordulatokban és szavakban:
szenzációhajhász; lecsap, vadászik az információra; kiszalad a száján az információ, híresztelések kaptak szárnyra.
Igen jellemző gondolkodásunkra AZ INFORMÁCIÓ ÉRTÉK metafora, melyet világosan tükröznek a következő kifejezések: drága vagy megfizethetetlen információ, hiteles információ, közkinccsé tesz, információs érték, információvagyon. Ha pedig értékes, akkor adásvétel alapja lehet. Ebből fakad AZ INFORMÁCIÓ ÁRU metafora: információt szolgáltat; kereskedik, házal az információval; eladja, elárulja az információt; információcsere. Mivel az
információ érték, birtoklása hatalmat ad birtokosa kezébe. AZ INFORMÁCIÓ HATALOM metaforát láthatjuk a birtokába jut az információ mellett az információval szolgál kifejezésben,
amely jól érzékelteti a hierarchiát: az alacsonyabb rangú szolgál a fölötte állónak, értékes
ajándékkal igyekezve megvásárolni annak jóindulatát. Az információ megosztása szintén
erre a hierarchiára utal: míg csak egyvalaki birtokában van egy bizonyos információ, ő áll a
3
4
A kognitív nyelvészetről bővebben lásd: Langacker, Ronald W.: Foundations of Cognitive
Grammar. Vol. 1–2. Stanford, California, 1987–1991.; a fogalmi metaforáról és a standard elméletről lásd: Lakoff, George – Johnson, Mark: Metaphors we live by. Chicago–London, 1980.; Kövecses Zoltán: Metafora a kognitív nyelvészetben. In: Pléh Csaba – Győri Miklós (szerk.): A kognitív szemlélet és a nyelv kutatása. Budapest, 1998. 50–82.; Kövecses Zoltán: A metafora. Gyakorlati bevezetés a kognitív metaforaelméletbe. Budapest, 2005.
E két utóbbi metaforára számtalan kifejezés él a magyarban. Az információ a GONDOLATOK fogalmi
tartományába sorolható. A GONDOLATOK ÉTELEK metaforára lásd például: rágódik/kérődzik valamin, lenyeli a sértést, jól megrágja a mondanivalóját, szájába rág egy gondolatot; AZ EMBEREK
ÁLLATOK metaforára lásd például: buta liba, részeg disznó, vén marha.
14
Az információ hatalom
Tanulmányok
hierarchia csúcsán, hatalma van az információval nem rendelkezők fölött. Ha azonban
megosztja, közli valakivel vagy közzé teszi az információt, akkor maga mellé emeli az információ új birtokosait, a hatalmát osztja meg velük.5
A fenti metaforák közös vonása, hogy az információt valamiféle, folyamatosan mozgásban lévő dologként fogjuk fel: folyóvízként; állatként, mely önmagától mozog; illetve tárgyként, amelyet adnak-vesznek. Nem véletlen, hogy a nem továbbított hírt holt információnak nevezzük. Mindez azt tükrözi, hogy a Z. Karvalics László által kiemelt kommunikációközpontúság6 igen régi vonása az információról való gondolkodásnak.
Az információ jellemzői
A fentebb látott kifejezések némelyikéből is kitűnik, hogy az információt valamiféle tartályban lévő dologként képzeljük el. Ezt tükrözik az információval kapcsolatban használt igekötős igék is: befogadja, kiadja, kifecsegi, kiszivárogtatja vagy kiszedi valakiből az információt. Kiváló példája e metaforának egy történet, melyet a Cornides-kódexben olvashatunk. Egy kolostor apácái azt kérték a pápától, hogy egymást gyóntathassák; szégyellték
ugyanis, hogy egy férfi (egy pap) megtudja a legbensőbb titkaikat és vétkeiket. A pápa egy
lezárt dobozt adott nekik azzal az utasítással, hogy vigyék magukkal a szállásukra, és másnap bontatlanul adják vissza neki. A nővérek persze nem bírtak a kíváncsiságukkal, és kinyitották a dobozt. Abban azonban nem valamiféle tárgy volt, hanem egy madár röppent
elő belőle. Mivel az apácák nem tudták megfogni a kiszabadult madarat, szégyenszemre
üresen vitték vissza a pápának a dobozt. A pápa ezt látván elutasította a kérésüket, mondván, hogy ha megharagudnának a másikra, dühükben ugyanígy kifecsegnék annak titkait
is.7 Ez a példázat AZ INFORMÁCIÓ ÁLLAT metaforára épül, a doboz pedig a tartályt testesíti
meg, de ugyanígy tetten érhető benne AZ INFORMÁCIÓ ÉRTÉK és AZ INFORMÁCIÓ HATALOM metafora is.
Mi lehet vajon ez a tartály az információ kapcsán? Az információt besorolhatjuk a GONDOLATOK fogalmi tartományba. A gondolatokat és az érzelmeket gyakran fejezzük ki tartályban lévő dolgokként (felforr az agyvize, fortyog magában, kitör belőle az indulat,
visszaszívja a szavait, magába fojtja a bánatát stb.). Ezekben a kifejezésekben AZ EMBERI
TEST TARTÁLY metafora tükröződik. Ez jelenik meg a magában tartja az információt vagy a
fúrja az oldalát kifejezésekben is, és erre épülnek Pázmány pletykálkodás ellen írt prédikációjának következő sorai is: „Ezen nyugtalanságárúl szólván a bölcs, inti az embereket;
hogy ha mi gonoszt hallanak másokrúl, ne röpítsék egyebek fülébe; temessék magokban;
ne féljenek, hogy kifakasztja oldalokat: de utánaveti, hogy a nyelvnek nyughatatlansága oly
kínt szerez az embernek, ha hallgat, mint kínlódik az asszony, mikor nem szülhet. És mint
akinek nyilat lőttek tomporjába, addig nem nyughatik, míg azt ki nem veszik: úgy a szűben
rekesztett szó kínt szerez, míg ki nem fakad.”8 Többnyire azonban ennél szűkebben is meg
tudjuk határozni a forrástartományt. A következő kifejezésekben a tartály a SZÁJ, hiszen a
szájüreg természetes módon kelti fel bennünk a tartály képzetét: tartja a száját, befogja a
5
6
7
8
Érdemes itt figyelni a hierarchia leírásában megnyilvánuló, fel-le irányt reprezentáló orientációs
metaforákra.
Z. Karvalics László: Bevezetés az információtörténelembe. Budapest, 2004. 39.
Bognár András – Levárdy Ferenc (kiad.): Cornides-kódex. Budapest, 1967. 57v–58r
Pázmány Péter: A nyelvnek vétkeirűl. In: Tarnóc Márton (szerk.): Pázmány Péter művei. Budapest, 1983. 908–925., 918.
15
Tanulmányok
SLÍZ MARIANN
száját, lakatot tesz a szájára, kicsúszik a száján stb. Erre épül a következő bibliai idézet is:
„Mély verem az idegen asszonyoknak szája; a kire haragszik az Úr, oda esik.”9
Orientációs metaforák
Lakoff és Johnson már említett munkájukban a metaforákat szerepük szerint három csoportba sorolták: szerkezeti metaforák, ontológiai metaforák és orientációs metaforák. Ez
utóbbiakban a legalapvetőbb térbeli irányok (fent-lent, kint-bent, közel-távol stb.) segítik
az orientációt, s összekapcsolják a különböző céltartományokat, amelyeket hasonlóan
konceptualizálunk. Megállapították, hogy az orientációs metaforák hierarchiákat alkotnak,
az irányok kifejezése pedig szorosan összefonódik az értékelő funkcióval (például A FENT
JÓ : A LENT ROSSZ). A hierarchia azonban erősen függ attól a szubkultúrától, amelyben a beszélők élnek.10 E csapáson elindulva járta körül Szilágyi N. Sándor a magyarra leginkább
jellemző orientációs metaforákat.11 Az irányok és a JÓ : ROSSZ tengely mellett olyan dimenziókat is bevont a vizsgálatba, mint a HIDEG : MELEG, SÖTÉT : VILÁGOS vagy HANGOS : HALK.
Az információval kapcsolatosak között is találunk számos orientációs metaforát; gondoljunk csak a korábban említett ki- és be- igekötős igékre. Szilágyi N. Sándor érdekes jelenségre hívja fel a figyelmet a kint-bent irány kapcsán. Megállapítása szerint kétféle értékelés kapcsolódik hozzájuk; ennek alapján megkülönbözteti a szociális és a nem szociális
KINT : BENT-et. A SZOCIÁLIS BENT a jó, a KINT pedig a rossz12: ha befogadnak a közösségbe, az
jó, ha viszont kirekesztenek a társaságból, az rossz. A NEM SZOCIÁLIS BENT ezzel szemben
rossz, a KINT pedig jó, például bebörtönöz, kiszabadul valahonnan stb. Az információ
természetesen a szociális szférába tartozik; ennek megfelelően a vele kapcsolatos kifejezések a BENT JÓ : KINT ROSSZ orientációs metaforákon alapulnak: befogadni, begyűjteni az információt jó, ha viszont kiszivárogtatják, kiadják, kifecsegik, kiszedik valakiből az információt, az rossz (mindig a „tartály” szempontjából értékelünk!). Ugyanezek az irányok a
sötét-világos dimenzióval is összekapcsolódnak. A BENT SÖTÉT, a KINT VILÁGOS: amíg az információ homályban marad, az birtokosának jó, de ha kiderül, fény derül rá, kiviláglik,
napvilágra kerül, az rossz. A SZÉT (vagy EL) : ÖSSZE irány is összekapcsolódik a KINT : BENT,
JÓ : ROSSZ dimenziókkal: ha valaki széthordja, elhinti az információt, az (az információ
korábbi birtokosának, azaz a tartálynak a szempontjából) rossz, míg ha összegyűjti, öszszeszedi, az jó. A függőleges irányt nézve a FENT a ROSSZ, a LENT pedig a JÓ: felröppen a hír
(vagyis kiszivárog, tehát rossz); légből kapott hír, levadássza az információt, leinformál
valakit, lecsap az információra (megszerzi az információt, tehát jó). Ez azonban már nem
olyan egyértelmű; fordított irányú (FENT: JÓ) orientáció is létezik: felcsipegeti, felszedi az
információt. E dimenzió, úgy tűnik, azzal függ össze, hogy minek tartjuk az információt: az
ÁLLAT metafora esetében a LENT kapcsolódik össze a JÓ-val, a TÁRGY metafora kapcsán viszont a FENT. A tárgy ugyanis passzív, önmagától nem képes mozogni; így a vele kapcsolatos metaforákban a földön hever, vagyis a LENT képzete kapcsolódik hozzá (mint a passzív
dolgokhoz általában). Az állat ezzel szemben aktív, hiszen külső erő beavatkozása nélkül is
képes a mozgásra, ezért a FENT képzete kapcsolódik hozzá (vö. az emberi életritmussal kapcsolatban is: fent van valaki ’ébren van’, lefekszik, felkel, felébred stb.). Ha tehát egy tár-
9
10
11
12
Péld. 22,14.
Lakoff–Johnson: Metaphors we live by, 14–23.
Szilágyi N. Sándor: Hogyan teremtsünk világot? Rávezetés a nyelvi világ vizsgálatára. Kolozsvár, 1996. 11–36.
Szilágyi: Hogyan teremtsünk világot? 26.
16
Az információ hatalom
Tanulmányok
gyat meg akarunk szerezni, fel kell emelnünk, az állatot viszont „le kell szednünk” a magasból (nem véletlen, hogy a gondolatokkal, információval kapcsolatos metaforákban éppen a
MADÁR tűnik fel leggyakrabban, s a görög mitológia hírvivőjének, Hermésznek a saruján,
fejfedőjén megjelenő szárnyak vagy a latin Fama szárnya is nyilván erre vezethetők vissza).
Az információval kapcsolatos metaforák időbeli változása
Fentebb már több korai példát is láthattunk az információ metaforáira. Szintén a mozgásban levésre és élő mivoltra utalnak Szamosközy István kifejezései: illÿen hirek iöwenek,
fǔtamodot illÿen hir.13 Ezekből kitűnik, hogy egyes metaforáink igen régre nyúlnak vissza
(például AZ INFORMÁCIÓ ÁLLAT, TARTÁLYBAN LÉVŐ DOLOG, ÉRTÉK és HATALOM). Az emberi társadalom, gazdaság stb. változásával azonban természetesen újak is keletkeznek: így például
az előzőeknél bizonyosan későbbi fejlemény az ÉPÜLET, GÉP és az ezeket is magában foglaló,
általánosabb ÖSSZETETT RENDSZER forrástartomány megjelenése, és még ifjabbak az emberi
társadalom és gazdaság történetének különböző szakaszaira utaló metaforák. Ezek azonban
már átvezetnek bennünket következő témánkhoz, ezért példáikat alább mutatom be.
Információval kapcsolatos metaforák a szaknyelvben
Bár eddig elsősorban a köznyelvben használatos metaforákról volt szó, ezek közül több része
az információtörténeti szakszókincsnek is (például információéhség). A szaknyelv ugyanis
a köznyelvhez hasonlóan tele van metaforákkal, melyek ugyanazokra a forrástartományokra épülnek, mint a köznyelviek, hiszen alkotóik, használóik egyben a köznyelvnek is beszélői; gondolkodásuk, világlátásuk szaknyelvhasználatukat is alapvetően meghatározza.
Ennek az állításnak az igazolására kiválasztottam egy általános áttekintést adó információtörténeti bevezető szöveget (szándékosan nem egy adott kérdéskörrel foglalkozó tanulmányt),14 s kigyűjtöttem belőle az információval kapcsolatos metaforikus kifejezéseket.
Az alábbiakban ezeket mutatom be, forrástartományok szerint csoportosítva:
információáram; 15 a szinte teljes postaforgalmat megcsapolni képes…; hírfolyam, a spanyol és holland kikötővárosok „csatornázták” a tengeren túli híreket;17 a híráram nagyobb sodrású csomópontjában;18 a hírek szűrésére.19
FOLYÉKONY ANYAG:
16
ÁLLAT: ismeretet
is vadászni induló felfedezők.20
és ÁRU: üzenethordozó, közleményhordozó, hírforgalom;21 hírtömeg, adattermelő; 22 hírvivők; 23 hírtermelés; 24 „gyógyászati hírek állandó börzéjét” tartották fenn; 25 a
TÁRGY
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
E. Abaffy Erzsébet – Kozocsa Sándor (kiad.): Szamosközy István kézirata. Magyar nyelvű feljegyzések Erdély múltjából. Budapest, 1991. 137–138.; 162.
Bevezetés. In: Z. Karvalics László – Kiss Károly (szerk.): Információáramlás a kora újkorban. Budapest, 2004. 7–19.
Bevezetés, 7.
Bevezetés, 8.
Bevezetés, 11.
Bevezetés, 12–13.
Bevezetés, 18.
Bevezetés, 12.
Bevezetés, 7.
Bevezetés, 8.
Bevezetés, 9.
17
Tanulmányok
SLÍZ MARIANN
közösségi információ gyűjtéséről;26 hírtovábbítás, hírközlés, információhiány betöltésére;27 a külföld híreinek […] közvetítésén túl, információk kijuttatása, hírszerzés.28
információelőny;29 [a hírek] óriási tudásvagyonnal gyarapították;30 egy információ értéke.31
ÉRTÉK:
ÉPÜLET, GÉP
vagy bármilyen ÖSSZETETT RENDSZER: az információ „építőkockáiból” felépülő
bonyolultabb ismeretek és tudások;32 információs központ;33 hírtermelés hálózati csomópontjaiként, hírfolyam gyűjtő- és elosztóhelyeként;34 információs gépezet;35 információlánc.36
Mint látjuk, a forrástartományok ugyanazok, még ha az azokat megjelenítő metaforikus
kifejezések egyediek vagy az újabb korok szülöttei is. Egyéb, a szakirodalomban szintén
előforduló kifejezések szintén besorolhatók a fenti kategóriákba; a FOLYÉKONY ANYAG-ot reprezentálják például a következők: information deluge (’információs özönvíz’), information
flood (’információs áradat’), information ocean (’információóceán’), information tide (’információs árhullám’), information tidal wave (’információs szökőár’), information tsunami (’információcunami’).37
Az ÁLLAT forrástartomány áll a következő szövegrészlet mögött: „síri csöndben lapul az
információ, de már ugrásra készen”38.
Nem véletlen, hogy a Miller által megalkotott, azóta széles körben elterjedt informavore (’információevő’) kifejezés is egy régi forrástartományra, az ÉTEL-re épül: az ember
olyan állat, amely éhezik az infóra, hogy összegyűjtse és tárolja.39 Jól kirajzolódó csoportot
alkotnak az orvosi, illetve táplálkozásra utaló metaforikus kifejezések is; ezek megjelenése
ugyan tipikusan a legújabb kori életmóddal áll összefüggésben, mögöttük azonban szintén
AZ INFORMÁCIÓ ÉTEL vagy AZ INFORMÁCIÓ ÉLŐLÉNY metafora fedezhető fel: information
fullness (’információs telítettség’), information digestion (disorder) (’információs emésztési zavar’), information metabolism (’információs anyagcsere’), information bulimia (’információs bulímia’), information obesity (’információs túlsúlyosság’), information
diarrhea (’információs hasmenés’), information diet (’információs diéta’), információtolu-
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
Bevezetés, 11.
Bevezetés, 12.
Bevezetés, 15.
Bevezetés, 17.
Bevezetés, 18.
Bevezetés, 7.
Bevezetés, 9.
Bevezetés, 18.
Bevezetés, 8.
Bevezetés, 10.
Bevezetés, 11.
Bevezetés, 15.
Bevezetés, 18.
Az e részben közölt magyar és angol kifejezések Z. Karvalics László gyűjteményéből származnak,
melynek rendelkezésemre bocsátásáért itt szeretnék köszönetet mondani.
Szvetelszky Zsuzsanna: A pletyka. Budapest, 2002. 85.
Vö.: Miller, George A.: „Informavores”. In: Machlup, Fritz – Mansfield, Una (eds.): The Study of
Information: Interdisciplinary Messages. New York, 1983. 111–113.
18
Az információ hatalom
Tanulmányok
lás, information death (’információhalál’), information doctor (’információorvos’), információs higiénia.
AZ INFORMÁCIÓ ÁRU metaforára vezethetők vissza az olyan szakkifejezések, mint az information market (’információpiac’), information consumer (’információfogyasztó’), information property (’információtulajdon, információs vagyon’), information goods, information asset, information product (’információs javak, termékek’), information agent,
information broker (’információügynök’). Az ehhez kapcsolódó AZ INFORMÁCIÓ ÉRTÉK metafora fedezhető fel az information poverty (’információszegénység’), info-rich és info-poor
(’infógazdag és -szegény’), információs kárpótlás, information heritage (’információs
örökség’) kifejezésekben. Az ezzel szoros kapcsolatban álló AZ INFORMÁCIÓ HATALOM metaforát jelenítik meg a következő terminusok: information policy (’információs politika’), information warfare (’információs hadviselés’), információs fölény, információdominancia,
information power (’információs hatalom’), information empowerment (’információs fejlődés, megerősödés’).
A társadalom- és gazdaságtörténeti korszakoknak és azok jellemzőinek forrástartományként való felhasználása mögött végső soron szintén AZ INFORMÁCIÓ HATALOM, valamint
az INFORMÁCIÓ TÁRGY metaforák állnak: information hunters and gatherers (’információvadászok és -gyűjtögetők’), information nomads (’információs nomádok’), information
feudalism (’információs feudalizmus’), information capitalism (’információs kapitalizmus’), information monarchy (’információs monarchia’), információs birodalom, information revolution (’információs forradalom’), information liberation (’információs felszabadulás’), freedom of information (’az információ szabadsága’), information piracy (’információs kalózkodás’), információs terrorizmus.
Az orientációs metaforák között a szaknyelvben is megjelenik a KINT : BENT: information prison (’információs börtön’), information quarantine (’információs karantén’),
information hiding (’az információ elrejtése’), information roadblocks (’információs blokád), information disclosure (’információszivárgás’).
Új elemként jelenik meg az orientációs metaforák között a legújabb kor környezeti,
természeti és politikai problémáit forrásként használó kifejezések mögött felismerhető
TISZTA : KOSZOS/ZAVAROS metafora (a különbség a tiszta két jelentéséből adódik: 1. ’szennyeződésmentes’, 2. ’egyértelmű, rendezett’; az utóbbi maga is metaforikus jelentésváltozással
alakult ki az előbbiből). Ezek szintén összekapcsolódnak az értékdimenzióval: A TISZTA JÓ : A
KOSZOS/ZAVAROS ROSSZ. Ilyen például az information pollution (’információs szennyezés’),
data smog (’adatszmog’), information poisoning (’információs mérgezés’), information
cacophony (’információs kakofónia’), information fog (’információs köd’). A KEVÉS ROSSZ : A
SOK JÓ metaforák már korábban, a köznyelvben és a szaknyelvben egyaránt jelen voltak
(például információhiány, information drought, azaz ’információs aszály’), új és elsősorban szaknyelvi jelenség azonban a dimenzió háromtagúvá bővülése: A TÚL SOK : ROSSZ. Erre
utal a korábban már említett szökőár, cunami stb. mellett például az information
overload, information glut (’információs túltöltődés, túlterhelés’), information hurricane
(’információs hurrikán’), information explosion (’információrobbanás’).
Az információval kapcsolatos metaforák univerzalitása
Mint láttuk, a fenti példák között számos angol nyelvű is volt, mégis egyértelműen besorolhattuk őket a magyar nyelvű kifejezések alapján kikövetkeztetett metaforák kifejezői közé.
Ez nem kivételes, azaz nem kizárólag az információ metaforáinál tapasztalható jelenség. A
metaforákkal kapcsolatban ugyanis általánosságban is felmerül a kérdés, hogy vajon uni-
19
Tanulmányok
SLÍZ MARIANN
verzálisak-e, vagyis minden nyelvben ugyanazokkal a metaforákkal ragadjuk-e meg a világ
ugyanazon dolgait, jelenségeit. Ennek vizsgálata természetesen óriási nehézségbe ütközik,
hiszen meglehetősen nagy munka lenne a világ minden nyelvét megvizsgálni e szempontból. Ebből következőleg nem is vállalkozhatom arra, hogy egyértelműen állást foglaljak az
információval kapcsolatos metaforák univerzalitásának kérdésében; csupán néhány példát
említek, amelyek azt bizonyítják, hogy a korábban említett metaforák közül több megtalálható más nyelvekben is. E példák egy része magára az információra vonatkozik, ilyen azonban kevesebb létezik; sokkal több kifejezés él azonban minden nyelvben az információ
egyik fajtájával, a pletykával kapcsolatban.40 A nyelveket igyekeztem úgy válogatni, hogy ne
csak európaiak legyenek közöttük, és több nyelvcsaládból származzanak. Az, hogy a következő metaforák ilyen, genetikailag, tipológiailag és areálisan is eltérő nyelvekben is jelen
vannak, növelik a valószínűségét a metaforák univerzalitásának, hiszen csökkentik a lehetőségét a nyelvi-kulturális érintkezésen alapuló kölcsönzésnek. A példák természetesen
nem szaknyelviek, hiszen azok esetében felmerülhet a fordítás, illetve adott nyelvre való
adaptáció esélye, így azok nem vonhatók be az univerzalitás vizsgálatába.
AZ INFORMÁCIÓ TÁRGY: a piece of information ’egy darab információ, az információ egy darabja, része’, give/collect information ’információt ad/gyűjt’ (ang.); uvasza o szuru ’pletykál’ (szó szerint: ’pletykát csinál’) (jap.); sermunculos confero cum aliquo ’pletykákat öszszegyűjt’, famiferatio/-geratio ’hírhordás’ (lat.); wynosić plotki z domu ’kihordja a házból
a pletykákat’ (lengy.); Informationen einziehen ’információt beszív/behajt’ (ném.); lâf
tasıyan ’pletykahordó (ember)’ (tör.); stb.
AZ INFORMÁCIÓ FOLYADÉK: source of information ’információforrás’ (ang.), vera sólginn í
slúður ’szomjazik a pletykára’ (szó szerint: ’nyeli a pletykát’) (izl.); spragniony plotek
’pletykára szomjas’ (lengy.); acqua in bocca ’maradjon köztünk, ne pletykáld el’ (szó szerint: ’víz a szájban’) (ol.).
AZ EMBERI SZÁJ TARTÁLY: panna lukko suulle ’lakatot tesz a szájára’ (finn), acqua in bocca
’maradjon köztünk, ne pletykáld el’ (szó szerint: ’víz a szájban’) (ol.); переходить из уст в
уст ’szájról szájra jár’ (szó szerint: ’átmegy egyik szájból a másikba’) (or.).
Az eddigi példák között is szerepelt számos orientációs metafora, így a kint-bent irányra
a lengyel wynosić plotki z domu, a német Informationen einholen, az olasz acqua in bocca
vagy az orosz переходить из уст в уст, de említhetjük például az angol information gets
out ’kiszivárog az információ’ kifejezést is. A szét-össze irányra láthattuk a latin
sermunculos confero cum aliquo kifejezést; hasonlóak még: rumorem dissipo ’szétszórja a
pletykát’ (lat.), roznosić plotki ’széthordja a pletykát’ (lengy.), raccogliere le voci della
contrada ’összeszedi a környék híreit’ (ol.).41
Összegzés
Az elemzés tanulságaként megállapíthatjuk, hogy az információt – még ha a fent bemutatott kifejezések többségének hétköznapisága, begyakorlottsága miatt használatukkor nem
is gondolunk metaforikusságukra – egy tartályban lévő értékes dologként (állatként, folya-
40
41
Ezekre bővebben lásd: Slíz Mariann: Árulkodó nyelv. A pletykáról alkotott elképzelések vizsgálata kognitív nyelvészeti eszközökkel. In: Z. Karvalics László – Kiss Károly (szerk.): Szavak és képek
között. Médiatörténet – Kommunikációtörténet – információtörténet. Budapest, 2008. 205–246.
Az izlandi példáért Papp Kornéliának, a japánokért pedig Vihar Juditnak tartozom köszönettel.
20
Az információ hatalom
Tanulmányok
dékként vagy több darabból összeállítható tárgyként) kezeljük, amelynek birtoklása hatalmat ad birtoklója kezébe. Ezt a dolgot ráadásul jellemzően mozgásban lévőnek képzeljük;
az állat és a folyadék esetében ez magának a dolognak a lényegéből fakad. Hétköznapi metaforáink a szaknyelvi kifejezések mögött is felismerhetők, hiszen a metafora az emberi
megismerés és fogalomalkotás alapvető eszköze.
Több nyelv összehasonlításának eredményeként azt is kimondhatjuk, hogy a látott metaforák igen sok nyelvben megtalálhatók, tehát nagy az esély rá, hogy univerzálisak. Ennek
oka abban keresendő, hogy – mint az elvi alapvetésben láthattuk – nyelvi tudásunk enciklopédikus, nem választható el a világról való tudásunktól. A tárgyalt metaforák az emberi
testre (például az irányoknak az emberi test alakjához, helyzetéhez mint középponthoz, a
szem elhelyezkedéséhez stb. való viszonyítása, lásd: szét-össze, fent-lent, elöl-hátul stb.), az
emberi természetre és az embert körülvevő természeti tényezőkre (például tárgyak, folyékony anyagok, állatok léte az ember környezetében) épülnek, ezek főbb jellemzői pedig – a
társadalmi, gazdasági vagy kulturális viszonyokkal ellentétben – mindenhol ugyanolyanok.
MARIANN SLÍZ
Information is Power: Everyday Metaphors for Information
Using cognitive metaphor theories, the paper examines how we understand and see information. The overview touches upon possible source domains, orientational metaphors related to information, metaphors used in information history terminology and the question
of the universality of these metaphors. It comes to the conclusion that we treat information
as a valuable thing kept in a tank (as an animal, liquid or object made up of several pieces)
the possession of which gives the possessor power. Moreover, we typically imagine this
thing as something that is in motion. Our everyday metaphors are also noticeable in scientific terminology because metaphor is an essential tool in human cognition and conceptualization. By comparing several languages different in terms of genealogy, typology and areal
features (English, Finnish, Icelandic, Japanese, Latin, Polish, German, Italian, Russian,Turkish), the paper demonstrates that this perception is true for speakers of different
languages and thus is most probably universal. The reason for this is that our knowledge is
encyclopedic and is not separable from our knowledge about the world. The discussed
metaphors build on the human body, human nature and our natural surroundings, all of
which are always the same everywhere as far as their general characteristics are concerned
– unlike social, economic or cultural conditions.
21
GELLÉRFI GERGŐ
A pridianum-típusú dokumentumok
mikro- és makrostruktúrájáról
Minden információnk a Római Birodalom területén uralkodó adatrögzítési gyakorlatról elsődleges forrásokból, a fennmaradt dokumentumokból származik. Tanulmányom egy részeredményét mutatja be egy a gyakorlati célú római császárkori dokumentumok adatszerkezetét vizsgáló kutatásnak, melynek legfontosabb célja, hogy hasonlóságok és szabályosságok feltárásával bizonyos konvenciókra következtessünk, s ezáltal képet kapjunk a Római
Birodalom területén a Kr. u. 1–4. században uralkodó adatrögzítési gyakorlat sajátosságairól.
A tanulmány szűkebben vett témája egy adott dokumentumtípus, a pridianum vizsgálatra alkalmas állapotban fennmaradt példányainak összehasonlító elemzése. A pridianum
egy évente egyszer, illetve Egyiptomban évente kétszer1 elkészített jelentés egy adott cohors
aktuális állapotáról és az előző jelentés óta történt változásokról. Az esetlegesen a
pridianumra vonatkozó antik forrásaink közül a Historia Augusta egy szöveghelyét érdemes kiemelni, mely szerint Alexander Severus császár feljegyzéseket tartott a hálótermében, hogy a katonáira vonatkozó legfontosabb adatokat tanulmányozhassa, s e locus feltételezhetően a pridianumokra is utal.2
Három pridianum, továbbá egy pridianum-jellegű dokumentum maradt ránk olyan állapotban, hogy alkalmas legyen érdemi vizsgálatra. A négy feljegyzés közül a legkorábbi a
Kr. u. 1. század utolsó évtizedében keletkezett a britanniai Vindolandában.3 A Tab. Vind. II.
154 számmal nyilvántartásba vett tábla4 nem kimondottan pridianum, csak egy időközi jelentés, melyet a felelős tiszt felhasználhatott a pridianum elkészítéséhez.5 Ettől függetlenül
a dokumentumot pridianum-típusúnak nevezhetjük, mivel – mint az a későbbiekben látható lesz – tartalma és szerkezete megegyezik a pridianumok megfelelő szakaszaival.
1
2
3
4
5
Fink, Robert O.: Mommsen’s Pridianum: B. G. U., 696. The American Journal of Philology, vol.
63. (1942) 71.
„Milites suos sic ubique scivit, ut in cubiculo haberet breves et numerum et tempora militantum
continentes, semperque, cum solus esset, et rationes eorum et numerum et dignitates et stipendia
recenseret, ut esset ad omnia instructissimus.” Historia Augusta. Alex. Sev. 21, 6.
Bowman, Alan K. – Thomas, John David: A Military Strength Report from Vindolanda. The Journal of Roman Studies, vol. 81. (1991) 62–73.
A dokumentum online elérhető a Vindolanda Tablets Online adatbázisában:
http://vindolanda.csad.ox.ac.uk/
Uo. 65–66. „It is also worth bearing in mind that the archaeological context of the Vindolanda
tablet gives us no reason to suppose that this document went into the official archives of the unit
- it is perhaps more likely to have been an interim report compiled for the commanding officer.”
AETAS 27. évf. 2012. 4. szám
22
A pridianum-típusú dokumentumok mikro- és makrostruktúrájáról
Tanulmányok
A CPL 112 (=RMR 63) papirusz,6 mely a cohors I Hispanorum veterana pridianuma,
minden valószínűség szerint a 100 és 105 közötti időszakból származik, s noha Egyiptomban találták, egyértelműen Moesia Inferior provinciában keletkezett.7 A 215 körül Egyiptomban keletkezett PBrook 24 papirusz nagyon töredékes állapotban maradt fenn, de tartalma alapján így is határozottan kijelenthető, hogy pridianum.8 A 2. század közepén, 156ban keletkezett a szíriai Durában talált BGU 696 (= RMR 64 = CPL 118) papirusz.9 A cohors I Augusta praetoria Lusitanorum equitata állapotáról szóló jelentés fennmaradt része a cohorsba érkezett katonák nevéről, elhelyezéséről és érkezési idejükről tartalmaz információkat szabályos adatszerkezetben.
E négy azonos típusú dokumentum a Birodalom különböző területeiről származik, s keletkezésük közt jelentős időbeli eltérés van, így elemzésük lehetőséget ad arra, hogy általános megállapításokat tegyünk a pridianumokra vonatkozólag.
A dokumentumok adatszerkezetének vizsgálatakor azokat két szempont szerint csoportosítottam: egyfelől aszerint, hogy az adatokat valamilyen „grafikus” struktúrába, kezdetleges táblázatokba rendezve rögzítették-e vagy folyószövegben, másfelől pedig aszerint, hogy
az adatok sorrendjében kimutatható-e szigorú szabályosság. A négy most vizsgált dokumentum közül hármat szabályos szerkezetük és grafikus strukturáltságuk alapján a szabályos, táblázatszerű feljegyzések csoportjába soroltam be: a Tab. Vind. II. 154, a CPL 112 és a
PBrook 24 dokumentumokat. E feljegyzések arról tanúskodnak, hogy a kor adatrögzítésért
felelős személyzete gyakran komoly figyelmet fordított arra, hogy az adatok valamilyen
szabályos grafikus rend szerint kerüljenek lejegyzésre. Ezen – úgymond – táblázatok alkalmazásának célja egyértelmű: jelentősen megkönnyítették az adatok áttekinthetőségét.
A britanniai dokumentum fő része egy grafikusan strukturált táblázatszerű szakasz (5–
27), melyet egy négysoros bevezetés előz meg, amely megadja a dátumot, a cohors nevét, a
prefektus nevét, az összlétszámot és a centuriók számát. Az ex eis absentes kifejezés vezeti
be a grafikusan strukturált szakaszt, mely két egymástól egyértelműen elkülönülő oszlopból áll, s ezek közül a második egyetlen kivétellel10 minden esetben számot tartalmaz.
A katonákat a feljegyzés két csoportra osztja, távollévőkre és jelenlévőkre, majd az
utóbbit két újabb alcsoportra, betegekre és egészségesekre. A számítások pontosak, a szerkesztés logikus. Figyelemreméltó a 9. sor, ahol a számadat helyén a centurio-jel szerepel,
olybá tűnik, ez lehetett a bevett módja azon eshetőség jelölésének, ha csak centurio esett
egy adott kategóriába.11 A dokumentum e szakaszának sorait három típusra oszthatjuk: ál6
7
8
9
10
11
A dokumentumot többek közt Fink közli. Fink, Robert O.: Roman Military Records on Papyrus.
Cleveland, 1971. 217–227.
Ezekben az években a cohors I Hispanorum veterana Moesia Inferior provinciában állomásozott.
A dokumentum Egyiptomba kerülését Hunt szerint az magyarázhatja, hogy 116-ban a cohors
Egyiptomba ment egy zsidó felkelés leverésére. Fink szerint a valószínűbb magyarázat a dokumentum átkerülésére és ezzel együtt fennmaradására az, hogy ez csupán egy másolat a Moesiában felvett adatokról, amit elküldtek Egyiptomba, mivel a cohors hivatalosan az egyiptomi haderő részét
képezte ez év kezdetén. Lásd: Fink, Robert O.: Hunt’s Pridianum: British Museum Papyrus 2851.
The Journal of Roman Studies, vol. 48. (1958) 102–116.
Thomas, John David – Davies, R. W.: A New Military Strength Report on Papyrus. The Journal
of Roman Studies, vol. 67. (1977) 50–61.
Fink: Mommsen’s Pridianum, i. m.
E kivételes esetről (9) lásd a következő bekezdést.
A vizsgált anyagban igen gyakran jelenik meg az ún. centurio-jel (pl. Tab. Vind. II. 154. 8-9), amit
hasonlóságuk miatt a 7 karakter jelöl az átírásban. E jel egyaránt rövidíthette a vizsgált anyag dokumentumaiban a centurio és a centuria szavakat s más dokumentumokon sok egyéb „c” betűvel
23
Tanulmányok
GELLÉRFI GERGŐ
lapotot rögzítő sorok, összegző sorok, melyek egy-egy adott szakaszt összesítenek, és részletező sorok. Az utóbbiak jobbra tolva kerültek rögzítésre, s egy adott kategóriába eső valamilyen szempontból kiemelt szerepű katonák számát rögzítik, e dokumentum esetében a
centuriók számát. Ilyen például a dokumentum bemutatott szakaszában a 8. sor.
singulares leg(ati)
XLVI
officio Ferocis
Coris
CCCXXXVII
in is 7
II
Londinio
7
a leg(atus) katonái
46
Ferox szolgálatában
Coriában
337
közte (centuriók)
2
Londiniumban
(centurio)
1. táblázat
A TAB. VIND. II. 154 DOKUMENTUM 5–9. SORA12
A PBrook 24 meglévő része három egységre osztható: az első szakasz az érkező katonákról tartalmaz információkat, a második az elhunyt, illetve a cohorsból végleg eltávozott
katonákat tárgyalja, a harmadik pedig az időlegesen távol lévő személyeket és távollétük
okát rögzíti. A dokumentum ugyanazt a három sortípust tartalmazza, mint a britanniai. A
szerkezet bemutatására a második hasáb 3–14. sorát közlöm.
Állapot
Típus
Szám
dimissus causar<i>e
„Katona”
Szám
Típus
Szám
Típus
mil(es)
Szám
I
ab eodem praef(ecto) Aeg(ypti)
θ
mil(ites)
in is eq(ues)
I
summa qui decesserunt
in is 7
VII
dromadar(ius)
I
mil(ites)
II
XXX
eq(uites)
XI
dromadar(ius)
I
reliq[ui] n(umero) p(uro)
mil(ites)
CCCCLVII
in is 7
dec(uriones)
IV
drom(adarii)
XIII
absunt in choram
12
VI
mil(ites)
eq(uites)
C
CXXVI
kezdődő szót is. A rövidítés egyértelműen a köztudatban élt: a britanniai, a szíriai és az egyiptomi
leleteken egyaránt előfordul, az első, a második és a harmadik századi dokumentumokon is megjelenik.
A dokumentumok szerkezetének bemutatására a szöveget táblázatokba rendeztem, az eredeti elrendezés megtartásával.
24
A pridianum-típusú dokumentumok mikro- és makrostruktúrájáról
Állapot
Típus
Szám
betegség miatt elbocsátva
„Katona”
Szám
Típus
Szám
Tanulmányok
Típus
kat(ona)
Szám
1
ugyanazon egy(iptomi) pref(ektus) által
(halott)
kat(onák)
közte lo(vas)
1
összesen eltávozott
közte (centuriók)
1
kat(onák)
2
marad[tak] ö(sszesen)
közte (centuriók)
7
tev(és)
6
távol vannak
30
lo(vasok)
11
tev(és)
1
kat(onák)
457
dec(uriók)
4
tev(ések)
13
lo(vasok)
kat(onák)
100
126
2. táblázat
A PBROOK 24 DOKUMENTUM II. 3–13. SORA13
Annak ellenére, hogy ez a dokumentum nem mutat olyan szintű szabályosságokat, mint
a britanniai vagy a moesiai, az elrendezésben mégis egyfajta tudatosság figyelhető meg.
Példának okáért, amennyiben egy részletező bejegyzés több sort foglal el, a második sort
mindig jelentősen jobbra csúsztatva rögzítik, mint például a II 8–9. sorban.
A CPL 112 szintén szabályos dokumentum. Két hasáb maradt fent a dokumentumból,
ám az első columna első 19 sora szinte teljesen elveszett, csupán annyi bizonyos, hogy a
12–19. sorok végén dátumok és városnevek szerepelnek. Feltételezhetően katonák állományba vételének évét, valamint származásukat rögzítették ezek a sorok. A 21. sort követően a szöveg rögzíti a cohors január 1-jei létszámát, majd a január és szeptember közti érkezéseket, az első columna utolsó bejegyzése pedig a cohors létszámát adja meg. Az összegző
sorok után részletező sorok is szerepelnek.
EX EIS DECEDUNT
[d]atus in classem Fl(aviam) Moesicam admin[…] iussu Fausti[ni leg(ati)
…]iussu Iust[i] leg(ati)
in is eq(ues) I
…]nt[…]
in is eq(ues) I
I
remissus ad [He]rennium Saturninum
I
translatus in exerc[i]tum Panno[n]i[-
I
perit in aqua
I
occisus a latronibus
eq(ues) I
θetati
summa decesserunt
in is
restitutus ex non secutis
I
reliqui numero puro
in is
7
VI
dec
dup
13
IIII
ped
eq
I
in is
dup
sesq VI
II
sesq
III
CX[
[
A táblázatok felső címsora az állapotrögzítő és összegző, az alsó a részletező sorokra vonatkozik.
25
Tanulmányok
GELLÉRFI GERGŐ
KÖZÜLÜK ELTÁVOZOTT
a classis Fl(avia) Moesicához [a]dva Fausti[nus legatus] parancsára
…] Iust[us] leg(atus) parancsára
közte lo(vas) 1
…]nt[…]
közte lo(vas) 1
1
visszaküldve [He]rennius Saturninushoz
1
áthelyezve a pannó[n]iai ser[e]gbe[-
1
vízbe fulladt
1
útonállók ölték meg
lo(vas) 1
θétázottak14
összesen eltávoztak
közte
felvett leszakadók
1
maradtak összesen
közte
7
6
dec
4
dup
ped
eq
1
közte
sesq
dup
6
2
sesq
3
110[
[
3. táblázat
A CPL 112 DOKUMENTUM II. 3–16. SORA15
A második hasáb három szakaszra osztható, mindegyiket egy afféle címsor vezeti be,
ilyen például a II 3. sor. Az első szakasz a véglegesen elvesztett katonákról rögzít információkat, a második és a harmadik pedig az ideiglenesen távol lévő személyekről tudósít, az
előbbi azokról, akik a provincián kívül teljesítenek szolgálatot, az utóbbi pedig azokról, akik
azon belül. A számok – amennyiben egy sorban csak egy van – minden esetben a jobb szélen kerültek lejegyzésre, ahogy a két másik dokumentum esetében, és akárcsak ezek, a CPL
112 is alkalmaz összegző és részletező sorokat.
A BGU 696 első 18 sora a pridianum bevezetése, mely hasonló elemeket tartalmaz,
mint a britanniai dokumentum első szakasza. Ezt a január 1. és augusztus 31. közt a
cohorsba érkező katonák jegyzéke követi. A katonákról közölt adatok kötött sorrendje, valamint szerepeltetésük a következő szabály szerint írható le: 1. Az érkezés módja és forrása;
2. Az érkező katona beosztása, illetve több katona egyszerre történő érkezése esetén az érkezők száma; 3. Részletező sor (több katona érkezése esetén, amennyiben szükséges); 4. A
centuria vagy turma, ahová a katona került (nem minden esetben tüntetik fel); 5. A katonai állományba vétel éve; 6. Név; 7. Az érkezés időpontja. Ha egyszerre egynél több katona
érkezett, az utolsó négy elem ismétlődik, ha a negyedik és az ötödik adat is egyezik, csak az
utolsó kettő.
Az adatok sorrendje és közlésmódja tehát szabályos, ám elrendezésük esetlegesnek hat.
Az ok, amiért mégis a táblázatszerű dokumentumok közé soroltam e pridianumot, hogy
olyan szabályosságokat követ, mint az érkezők számának kiemelt helyen, a lap jobb szélén
14
15
A latin változat θetati szavát nyelvileg participium perfectumként értelmezhetjük egy (feltételezett) theto igéből, „megthétázni, thétával megjelölni” jelentéssel. A görög théta a „halottak”, „elestek”, „meghaltak” stb. szavak rövidítésére szolgál.
A táblázat utolsó két sorában a legtöbb rövidítést terjedelmi okok miatt nem oldottam fel. Az eq az
eq(ues), illetve eq(uites), azaz „lovas”, illetve „lovasok” szót, a ped minden bizonnyal a ped(ester),
azaz „gyalogos” szót rövidíti, a dec, sesq és dup rövidítések pedig a dec(urio), a sesq(uiplicarius) és
a dup(licarius) szavakat egyes, illetve többes számban. A korábbról már ismert 7 ez esetben is a
centurio szót rövidíti.
26
A pridianum-típusú dokumentumok mikro- és makrostruktúrájáról
Tanulmányok
történő rögzítése, a sortörések többé-kevésbé következetes alkalmazása, valamint a kétféle
írásmód tudatos használata, amit Fink is kiemel e dokumentumról írott cikkében.16
A pridianumok makrostruktúrájának átfogó elemzésére a legutóbbi dokumentum nem
alkalmas, mivel annak fennmaradt része csak az első kettőt tartalmazza a pridianumok tizennégy eleme közül, melyek a következőkben kerülnek bemutatásra. A CPL 112, a Tab.
Vind. II. 154 és a PBrook 24 dokumentumok viszont lehetőséget adnak számunkra arra,
hogy három különböző helyről és időből származó, de azonos típusú statisztikai feljegyzést
összehasonlíthassunk. A dokumentumok legszembetűnőbb közös tulajdonságai az összegző
sorok és részletező sorok használata, valamint a számadatok jobb szélen való szerepeltetése. Phang tanulmányában Summary of structure of ideal pridianum címmel közli a pridianumok általa feltételezett struktúráját.17 E vázlat nem fogadható el, mivel számos ponton
ellentmond a meglévő dokumentumoknak és a továbbiakban bemutatott szerkezetnek.
A következőkben bemutatom a három vizsgált feljegyzés makrostruktúráját. A vindolandai lelet esetében a bevezetést követően a következő szerkezet figyelhető meg:
Aktuális létszám (3)
Ideiglenesen távol lévő katonák (4–16)
Ideiglenesen távol lévő katonák összegzése (17–18)
Jelen lévő katonák összegzése (19–20)
Szolgálatképtelen katonák (21–24)
Szolgálatképtelen katonák összegzése (25)
Egészséges katonák összegzése (26–27)
A CPL 112 tartalmazza a fennmaradt pridianumok közül a legtöbb különböző szakaszt.
A vindolandai dokumentum első elemét (aktuális létszám) hét másik előzi meg a moesiai
pridianumon. Ezt követően a szakaszok szinte teljesen megegyeznek a britanniai dokumentumon látottakkal, azzal az eltéréssel, hogy az ideiglenesen távol lévő katonákra vonatkozó bejegyzést a feljegyző két részre osztotta: provincián belül és provincián kívül szolgálatot teljesítő katonákra.
Korábbi összlétszám (I 26–28)
Érkező katonák (I 29–34)
Érkező katonák összegzése (I 35)
Összlétszám az elvesztett katonákkal együtt (I 36–II 2)
Elvesztett katonák (II 3–11)
Elvesztett katonák összegzése (II 12)
Felvett leszakadók (II 13)
Aktuális létszám (II 14–16)
Ideiglenesen távol lévő katonák (a provincián kívül) (II 17–22)
A provincián kívül ideiglenesen távol lévő katonák összegzése (II 23)
Ideiglenesen távol lévő katonák (a provincián belül) (II 24–37)
Ideiglenesen távol lévő katonák összegzése (II 38–40)
Jelen lévő katonák összegzése (II 41–43)
Szolgálatképtelen katonák (II 44–)
A PBrook 24 papirusz nagyon töredékes, mindhárom columna elejéről és végéről is hiányoznak sorok. Az elsőn érkező katonákról szóló információkat olvashatunk, a második
elvesztett katonákról szóló adatokat tartalmaz, a második columna végét és a harmadik
16
17
Fink: Mommsen’s Pridianum, 68.
Phang, Sara Elise: Military Documents, Language and Literacy. In: Erdkamp, Paul (ed.): A Companion to the Roman Army. Malden, 2011. 293.
27
Tanulmányok
GELLÉRFI GERGŐ
meglévő részének egészét pedig az ideiglenesen távol lévő katonákra vonatkozó bejegyzés
tölti ki.
Érkező katonák (I 1–18)
Elvesztett katonák (II 1–6)
Elvesztett katonák összegzése (II 7–9)
Aktuális létszám (II 10–12)
Ideiglenesen távol lévő katonák (II 13–III 18)
A következő összefoglaló táblázat a három pridianum közti hasonlóságokat mutatja be.
Kérdőjeleket használtam, ahol az elem feltehetőleg a dokumentum elveszett szakaszán állhatott, és gondolatjelet, ha az adott elem nem jelenik meg a feljegyzésben.
TV II 154
CPL 112
PBrook 24
1. Korábbi összlétszám
-
I 26-28
?
2. Érkező katonák
-
I 29-34
I 1-18
3. A 2. összegzése
-
I 35
?
4. Létszám az elvesztettekkel
-
I 36-II 2
?
5. Elvesztett katonák
-
II 3-11
II 1-6
6. Az 5. összegzése
-
II 12
II 7-9
7. Felvett leszakadók
-
II 13
-
8. Aktuális létszám
3
II 14-16
II 10-12
II 13-III 18
9. Ideiglenesen távol lévő katonák (lásd lentebb)
4-16
II 17-37
10. A 9. összegzése
17-18
II 38-40
?
11. A jelenlévők összegzése
19-20
II 41-43
?
12. Szolgálatképtelen katonák
21-24
II 44-
?
25
?
?
26-27
?
?
13. A 12. összegzése
14. Az egészségesek összegzése
4. táblázat
A HÁROM DOKUMENTUM SZERKEZETE
A pridianumok meglévő szakaszai közötti eltérések mindegyikére lehet magyarázatot
találni, így a látszólagos szabálytalanságok feloldhatók. Az első ilyen különbség az első hét
elem hiánya a britanniai dokumentumról. Ennek egyszerű magyarázata lehet, ha az előző
időszaki jelentés elkészítése óta eltelt időben nem változott a cohors összlétszáma. Minthogy az effajta időszaki jelentések elkészítése közti időtartamról semmit sem tudunk, ez
csupán feltételezés, de ha az intervallum kellően rövid volt, ez elfogadható magyarázat lehet.
A második különbség az ideiglenesen távol lévő katonákkal kapcsolatos bejegyzésben
található. A CPL 112 dokumentum két részre osztja e szakaszt: provincián kívül és provincián belül lévő katonákra. E különbséget – azon a kézenfekvő magyarázaton kívül, hogy különböztek a rögzítési szokások – a provinciák mérete és elhelyezkedése magyarázhatja. A
dokumentum keletkezési helye, Moesia Inferior jóval kisebb, mint Egyiptom, így az esetlegesen provincián kívülre küldött katonának jóval kisebb távolságra kellett eltávoznia, mint
egy Egyiptomból más provinciába küldött személynek, következésképp nagyobb valószínűséggel kerülhetett el valaki innen egy szomszédos területre. Britanniát illetően nehezen feltételezhetnénk, hogy gyakori lett volna, hogy egy legionáriust innen egy szomszédos provinciába küldjenek, hiszen ehhez át kellett volna kelnie a tengeren. Ezért Egyiptom és Bri-
28
A pridianum-típusú dokumentumok mikro- és makrostruktúrájáról
Tanulmányok
tannia esetén szükségtelennek tűnik a távol lévő katonák csoportosítása e szempont szerint.
A harmadik eltérés a felvett leszakadókra vonatkozó bejegyzés hiánya két dokumentumon. Ennek magyarázata jóval egyszerűbb: ha nem történt ilyen esemény, az elem kimaradt. Az is egyértelműnek tűnik, hogy amennyiben a másik két, az összlétszámot változtató
esemény (katona érkezése, katona elvesztése) nem fordult elő, abban az esetben ez a két
bejegyzés is hiányzott, s ha egyáltalán nem változott az előző jelentés óta a cohors létszáma,
a dokumentum első eleme az aktuális létszám volt, ahogy azt a vindolandai dokumentum
esetében láthattuk.
A vizsgált dokumentumok makrostruktúrájában további különbségek nem fedezhetők
fel, így az imént leírtak alapján egy meglehetősen pontos hipotetikus képet vázolhatunk fel
a pridianumok makrostruktúrájáról:
1
Korábbi összlétszám
2
Érkező katonák és összegzésük
3
Létszám az elvesztettekkel
4
Elvesztett katonák és összegzésük
5
Felvett leszakadók
A 2., a 3-4. és az 5. elem csak akkor jelenik meg, ha az adott esemény megtörtént, az 1. csak akkor, ha ezek valamelyike megtörtént.
6
Aktuális létszám
7
Ideiglenesen távol lévő katonák és összegzésük
8
A jelenlévők összegzése
9
Szolgálatképtelen katonák és összegzésük
10
Az egészségesek összegzése
Ha szükséges, a provincián belül és kívül lévő katonákat külön szerepeltetik.
5. táblázat
A PRIDIANUMOK HIPOTETIKUS MAKROSTRUKTÚRÁJA
Ez a struktúra megfelel a vizsgált anyag negyedik dokumentumából, a BGU 696 papiruszból fennmaradt szakasz felépítésének. E feljegyzés az imént vázolt tíz elem közül csupán az első kettőt tartalmazza, ezután megszakad, ám nincs okunk azt feltételezni, hogy ne
rögzítette volna az összes, a másik három dokumentumban megjelenő adatot. A cohors január 1-jei teljes létszáma az első hasáb 14. sorában található, ezt követően a 15-17. sor részletező sorként szolgál. A 19. sorral kezdődik a január 1. óta érkezett katonák felsorolása,
amennyiben szükséges, részletező sorokkal együtt. E felsorolás I 19-től egészen a dokumentum fennmaradt részének végéig, II 39-ig tart.
Annak ellenére, hogy a vizsgált dokumentumok keletkezési helye és ideje meglehetősen
távol esik egymástól, szembetűnő szabályosságokat sikerült kimutatni. Ez alapján a
pridianumok keletkezésének hátterében valamiféle központi szabályozást sejthetünk. Ez
egyaránt lehetett a szerkesztésük szervezett oktatása, egy a szerkezetüket bemutató mintadokumentum kibocsátása, vagy a katonai vezetés küldhetett egy útmutatót a cohorsoknak a
statisztikai jellegű feljegyzések elkészítéséről. A választás e lehetőségek közt puszta feltételezés lenne. Az viszont bizonyosnak tűnik, hogy a Birodalom katonai vezetése biztosítani
kívánta, hogy az egyik legfontosabb katonai dokumentum, a cohorsok állapotát rögzítő
pridianum elkészítésekor átlátható és könnyen kezelhető dokumentumok keletkezzenek,
ami kritikus fontossággal bírhatott a harmadik évszázad elejére közel félmilliós létszámú
római hadsereg adminisztrációjában.
29
Tanulmányok
GELLÉRFI GERGŐ
E tanulmány a Római Birodalom területéről ránk maradt pridianum-típusú dokumentumok adatszerkezetének elemzésével foglalkozik. E haderőjelentések közül, melyeket évente
egyszer, illetve Egyiptomban évente kétszer készítettek el, s egy adott cohors aktuális állapotát, valamint az előző jelentés óta történt változásokat rögzítették, összesen négy áll rendelkezésünkre olyan állapotban, hogy érdemi vizsgálat alá vethessük őket. Annak ellenére,
hogy kortárs forrásaink nem maradtak fent a római hadseregben uralkodó adatrögzítési
gyakorlatról, a meglévő dokumentumok elemzésével olyan szabályosságokat fedezhetünk
fel, melyek egyértelműen a statisztikai adatok tudatos rögzítésére utalnak. Noha a négy
vizsgált dokumentum a Birodalom négy egymástól távol eső részén keletkezett, a legkorábbi és a legkésőbbi keletkezési időpontját pedig közel másfél évszázad választja el, határozott
szabályosságok mutathatók ki a feljegyzések makrostruktúrájában, melyekből további következtetéseket vonhatunk le.
GERGŐ GELLÉRFI
On the Micro- and Macrostructure of Pridianum-type Documents
The paper analyzes the data structure of pridianum-type documents that survived from the
territory of the Roman Empire. From these strength reports, which were compiled annually – or twice a year in Egypt – to document the actual state of a given cohors as well as the
changes since the last report, four are available in such condition that makes meaningful
examination possible. Despite the fact that we do not have any contemporary sources
about the reporting practices in the Roman army, by analyzing the surviving documents,
we can discover such regularities that suggest that statistical data was recorded systematically. Even though the four documents came from four distinct regions of the empire, distant from each other, and the earliest was compiled almost one and a half centry before the
latest, we can find clear-cut regularities in the macrostructure of the reports, from which
we can draw further conclusions.
30
SZOMMER GÁBOR
Holland navigációs tudás Japánról, 1608–1641*
„Csak csodálkozni lehet azon,
hogy a mieink már ilyen régóta
vannak ott, de mégsem
fedezték fel a teljes szigetet.”
A fenti kritika1 ugyan nem a hollandok által Japánban létrehozott, tanulmányunkban vizsgált teleppel kapcsolatban fogalmazódott meg, ennek ellenére annak a komoly átalakulásnak az emblémája lehetne, amelyen a holland navigációs tudás keresztülment a kijelentés
születésének időpontja körül. A holland Egyesített Kelet-indiai Társaság (VOC) a 17. század
elején új szereplőként bukkant fel az ázsiai kereskedelmi rendszerben, ez pedig a Társaság
rendelkezésére álló ismeretekre is alapvetően rányomta bélyegét. Az 1620–1630-as évek
azonban jelentős változásokat hoztak.
Az Ázsiára vonatkozó navigációs tudás 17–18. századi hollandiai kezelését és annak intézményi hátterét (gyakorlatilag a VOC Víztani Intézetének működését) jól ismerjük Günter Schilder alapos tanulmányából.2 Kees Zandvliet hasonlóan izgalmas áttekintést nyújt a
VOC jelentősebb ázsiai csomópontjainak tevékenységéről. Szövegein keresztül nemcsak az
elsődleges holland centrumban, Batáviában működő térképészeti műhely munkájába nyerünk betekintést, hanem részletesen megismerhetjük egy középszintű központ, Tajvan térképészeti feladatok elvégzésében játszott szerepét is.3 Ugyanakkor a legalsó szintek működéséről már jóval kevesebb adat érhető el – dolgozatom mindenekelőtt e téren kíván javítani a helyzeten. Egészen pontosan két „alsó szintre” igyekszem összpontosítani. A nagyobb
hangsúlyt egy, a hierarchia alján található szervezeti egység, a VOC Japánban működő és a
tajvani középszintű holland központtal szoros kapcsolatban álló kereskedőtelepének a navigációs tudás kezelésében betöltött szerepére helyezem. A másik – a jelen írásban kevésbé
részletezett – szint a hajók szintje. Ezzel összefüggésben leginkább a felhalmozott tudás al-
*
1
2
3
A dolgozat elkészítésében a Japán Alapítvány nyújtott komoly támogatást. Segítségüket ezúton is
szeretném megköszönni.
Cornelis van Nijenroode (Hirado) levele a kormányzó-generálisnak (Batávia), 1626. október 17.
Afgaande brieven, 7598 8 4. f. 57. A dolgozathoz az eredeti forrásoknak a Tokiói Egyetem Történettudományi Intézetében található mikrofilmen rögzített másolatait használtam. A szövegben az
Intézet (és nem az eredeti lelőhely, a holland Nationaal Archief [korábban Algemeen Rijksarchief ]) által használt jelzetek szerepelnek.
Schilder, Günther: Organization and Evolution of the Dutch East India Company’s Hydrographic Office in the Seventeenth Century. Imago Mundi, vol. 28. (1976) No. 1 61–78.
Zandvliet, Kees: Mapping for Money. Amsterdam, 2002.; Zandvliet, Kees: The Contribution of
Cartography to the Creation of a Dutch Colony and a Chinese State in Taiwan. Cartographica.
The International Journal for Geographic Information and Geovisualisation, vol. 35. (1998) No.
3–4. 123–135.
AETAS 27. évf. 2012. 4. szám
31
Tanulmányok
SZOMMER GÁBOR
kalmazásáról esik szó: vagyis arról, hogy a navigációs ismeretek milyen formában voltak jelen a hajókon, és az ismert típusok szerepe hogyan módosult a vizsgált időszakban. Ennek
megfelelően sem – a vonatkozó szakirodalom által részletesen tárgyalt – általános navigációs kérdésekkel, gyakorlatokkal, sem a nyílt tengeri hajózás különböző aspektusaival, sem
pedig konkrét térképek elemzésével nem foglalkozom bővebben.4
E ponton egy tartalmi–terminológiai kérdésről is szót kell ejteni. A jelen dolgozat nem
kizárólag a térképészeti tudással (noha a vizsgált tudáskészletnek valószínűleg ez a legmegfoghatóbb és legszembetűnőbb része), hanem egy némileg eltérő csoporttal, a navigációs
ismeretekkel foglalkozik. Mindenekelőtt a le nem írt és éppen ezért a forrásokban nehezen
tetten érhető dimenzióra igyekszem komolyabb hangsúlyt fektetni; ez a tudáscsoport – éppen kevésbé dokumentált volta miatt – általában elkerüli a kutatók figyelmét. Ezen belül
elsősorban arra igyekszem fókuszálni, hogy milyen szerepe volt a „tapasztalatnak” – amelyre a térképészeti tudás folytonos bővülése ellenére még a 17. század közepének (vagyis a
vizsgált időszak végének) hajóin is komoly szükség volt.
A telepen, illetve a hajókon nyilvánvalóan más-más információs műveletek kerültek
előtérbe, emiatt a két szint elemzésének segítségével az általános aspektusok (például különböző tudáskezelési feladatok) és a mindeddig alaposabban nem vizsgált konkrét történeti részletek egyaránt jól megközelíthetők. A problémakörön keresztül kibontható néhány
„időtlen”, a legtöbb történeti korszakban felvetődő kérdés számos részlete. A kereskedőtelep esetében elsősorban a pótlólagos tudásszerzésen (mindenekelőtt annak koordinálásán),
valamint a már begyűjtött és „megfelelő formába öntött” ismeretek sokszorosításán, terjesztésén és elosztásán lesz a hangsúly. A figyelemmel kísért (és egyébként időrendbe állítható) japán események remekül szemléltethetik a tudáskezelési folyamat bizonyos egymásra épülő állomásait: a probléma megjelenésétől (a külső impulzustól) kezdve az elhatározás
megszületésén és az adatgyűjtésen keresztül egészen a megszerzett ismeretek rendszeren
belüli szétosztásáig. Egy ilyen vizsgálat megvilágíthatja, hogy miképpen fogalmazódtak
meg az információkezeléssel kapcsolatos problémák a kora újkorban, milyen válaszok születtek a megoldásukra, emellett pedig az információs jelenség általánosabb történeti vizsgálata számára is nyersanyagul szolgálhat.
Másfelől a konkrét történeti helyzetre (vagyis a hollandok 17. század eleji kelet-ázsiai
tevékenységére) is igyekszem figyelmet fordítani. Ez utóbbi aspektus vizsgálata révén – főleg a Tajvan–Japán, vagyis e két alá-fölérendelt csomópont közötti interakción keresztül –
a Társaság tudáselosztási rendszerének egészen apró részleteibe is bepillantást nyerhetünk.
A japán telep behatóbb vizsgálata a hollandok ázsiai (nem kizárólag térképészeti) tevékenységéről rajzolt képet is árnyalja, hiszen a lerakat működése ebből a szempontból sok
ponton sajátos volt. Az egyes központokról számos részletes elemzés olvasható,5 ugyanakkor a japán helyzet leírása is hasznos lehet, hiszen a telep több szempontból egyedi sajátosságokkal rendelkezett. Tajvan kapcsán például Zandvliet jól strukturált modellben mutatja
4
5
Viszonylag friss áttekintést ad például: Ash, Eric H.: Navigation techniques and practice in the
Renaissance. In: Woodward, David (ed.): The History of Cartography. Volume 3: Cartography in
the European Renaissance. Chicago–London, 2007. 174–262. Ezenkívül Eva Taylor klasszikus
munkája továbbra is említést érdemel: Taylor, E. R. G.: The Haven-Finding Art. A History of
Navigation from Odyesseus to Captain Cook. London, 1956.
Lásd például Leonard Blussé Batáviáról szóló tanulmányait: Blussé, Leonard: Strange Company:
Chinese Settlers, Mestizo Women and Dutch in Voc Batavia. Dordrecht, 1988. A burmai holland
jelenlétről lásd: Dijk, Wil O.: Seventeenth-century Burma and the Dutch East India Company,
1634–1680. Singapore, 2006. Megemlíthető Heert Terpstra klasszikus tanulmánya is: De factorij
der VOC te Patani. ’s-Gravenhage, 1938.
32
Holland navigációs tudás Japánról, 1608–1641
Tanulmányok
be a hollandok térképészeti tevékenykedésének alakulását. Ugyanakkor a modellben ismertetett egymásra következő elemek kiépülésének egyik alapfeltétele az a katonai–politikai
potenciál volt, amellyel a holland társaság a szigeten rendelkezett.6 Japánban viszont ilyen
hatalmi helyzetnek nyoma sem volt, ez a különbség pedig a navigációs és kartográfiai tudás
egyes sajátosságaira is hatott. Hogy csak egy példát említsek: a tajvanihoz hasonló földmérési munkálatokra természetesen nem kerülhetett sor, mi több, még a látszólag ártalmatlan
és a hatalmi viszonyoktól függetlennek tűnő navigációs adatgyűjtés is meghiúsulhatott az
érintett japán főemberek gyanakvása és ellenállása miatt.7 Összefoglalva tehát: a japán példán keresztül jól bemutatható a holland társaság regionális sokszínűsége, illetve hangsúlyozhatók és kiemelhetők a telepen folytatott, kereskedelemhez közvetlenül nem kapcsolható tevékenységek.
A japán telepnek a térképészeti és navigációs ismeretekkel kapcsolatban játszott szerepéről a telep első másfél évtizedében – az elérhető források csekély száma miatt – nehéz
pontos képet alkotni. A telep 1625 előtti levelezése ugyanis erősen töredékesen maradt csak
fenn, a ma is hozzáférhető levelek zöme az említett év után született. 1629 és 1633 között
egy újabb komoly hullámvölgyet tapasztalunk, mindenekelőtt a politikai okokra visszavezethető Nuijts-ügy miatt.8 Az incidens megoldódását követően viszont már rengeteg – immár a Japánban, Tajvanon és Batáviában vezetett naplók szövegeivel is kiegészülve – forrás áll rendelkezésre.
*
6
7
8
Zandvliet: The Contribution of Cartography, 123–135. Gondolatmenetében világosan elkülöníti a
térképezés egyes fázisait: az első lépések (1622–1625) a hajózási viszonyok felmérését szolgálták,
és a további döntéshozatal közvetlen alapjaként működtek. A megtelepedés után a sziget körüli vizek szisztematikus feltérképezésének hosszú évei következtek; ez a folyamat egészen az 1630-as
évek közepéig eltartott. Az erőd felépítését követően hamarosan megjelentek a településről készített nagyléptékű térképek, és az 1640-es években – amikor a holland központ már nem kizárólag
kereskedelmi csomópontként működött, hanem a szigeten jelentős mezőgazdasági tevékenység is
kibontakozott – megjelentek a földkataszterek és a földméréssel begyűjtött adatokon alapuló térképek. Az 1640-es évek végén pedig – amikor sikerült megszabadulni a magukat a sziget északi részébe befészkelő rivális spanyoloktól – felbukkantak a katonai és adminisztratív uralom alapjául
szolgáló kis léptékű térképek. A hollandok Tajvanon kiépülő uralmával kapcsolatban – mindenekelőtt Tonio Andrade tollából – számos részletes feldolgozás olvasható. A legrészletesebb: Andrade, Tonio: How Taiwan Became Chinese. Dutch, Spanish, and Han Colonization in the Seventeenth Century. http://www.gutenberg-e.org/andrade/ A spanyolok tajvani akcióival kapcsolatosan mindenekelőtt Borao Mateo munkásságát érdemes kiemelni. Borao Mateo, José Eugenio: An
overview of the Spaniards in Taiwan (1626–1642). In: Proceedings of the International Conference on China and Spain during the Ming and Qing Dynasties, Centre of Sino-Western Cultural
Studies, I. P. M., Macao, 306–328. http://homepage.ntu.edu.tw/~brao2/Profesores/Paper%20
Macao%20Overwiew.pdf. Letöltés: 2012. 09. 17
Japánban egyébként állami kezdeményezésre a 17. század elejétől egyre szisztematizáltabb formát
öltött a tartományok és földbirtokok felmérése, ilyen irányú törekvések már 1605-ben kimutathatók. Ugyanakkor ez a térképekben testet öltött tudás nem számított állami monopóliumnak, „külső” térképkészítők is könnyen elérhették és felhasználhatták azt. Yonemoto, Marcia: Mapping
Early Modern Japan. Space, Place and Culture in the Tokugawa Period (1603–1868). Los Angeles, 2003. 10–17.
A Nuijts-ügy alapvetően a tajvani japán kereskedésből és az annak akadályozására tett holland lépésekből kibontakozó konfliktus volt; a sógun 1629-ben zár alá vette a holland telepet és a Japánban tartózkodó és oda érkező holland hajókat. Az ellentétek rendezése végül 1633-ra sikerült, addig nem hagyhatták el VOC-hajók a szigetországot.
33
Tanulmányok
SZOMMER GÁBOR
A japán telep navigációs tudás kezelésében játszott szerepéről kialakított kép pontosításához – nem utolsósorban a közlekedő hajók nagy száma miatt – első lépésként mindenképpen érdemes röviden áttekinteni a japán telep helyzetét a VOC rendszerében, illetve az
egyik legfontosabb partnerével, Tajvannal fenntartott kapcsolatát. A lerakat a létrehozását
követő első években nem kizárólag (sőt, sok szempontból elsődlegesen nem) kereskedelmi
szerepet játszott. Ennek a sajátosságnak a megértéséhez mindenképpen szükség van a holland–spanyol–portugál politikai viszonyrendszer rövid áttekintésére. A németalföldi tartományoknak a 16. század közepén kirobbanó felkelése évtizedekig húzódó spanyolellenes
háborúba torkollott, amelyhez – az ibériai államok perszonáluniójának eredményeképpen
– idővel Portugália is csatlakozott, a hollandok ázsiai felbukkanása, majd a VOC 1602-es
létrehozása pedig a konfliktus Európán kívülre történő exportjához (is) vezetett. A felek
1609-ben ugyan tizenkét évre fegyverszünetet kötöttek, az ázsiai régiókban azonban ennek
ellenére többé-kevésbé változatlan intenzitással folytak tovább a harcok.
A Dél-kínai-tenger kiemelten fontos volt a hadviselő felek számára. A legjelentősebb
spanyol centrum, Manila nemcsak a spanyol hadműveletek elsődleges kiindulópontjának
számító adminisztratív és katonai központ volt, hanem gazdasági szempontból is alapvető
szerepet játszott9 az Amerikából évente érkező ezüstszállítmány, valamint a kínai kereskedők jórészt erre épülő tevékenysége folytán. A térség elsődleges portugál központja Makaó
volt, amelyet a portugálok – kihasználva a két állam közötti hivatalos kapcsolatok hiányát
– a Japán és Kína közötti hatalmas hasznot hozó közvetítő kereskedelem bástyájává építettek ki. Japán ebben a spanyol–portugál hatalmi térben ugyancsak fontos pontnak számított. A portugál rendszerben az imént említett kereskedelmi út végpontjaként természetszerűleg kiemelt helyet kapott, de a spanyolok számára is sok szempontból jelentős csomópont volt. Egyrészt az 1610-es évek elejétől egyre jobban megélénkült a Japán és Manila
közötti – jórészt japán kereskedők által bonyolított – kereskedelmi forgalom,10 másrészt
Japán használható bázist jelentett a Csendes-óceán közelebbi térségeinek felderítéséhez,11
végezetül pedig a szigetország a spanyolok ázsiai jelenlétének alapjául szolgáló Amerika–
Manila közötti kereskedőút védelmére és támogatására kidolgozott koncepciókban is szerepet kaphatott.12
A térségbe érkező hollandok az első lépések megtétele után gyorsan kiépítették saját
csomópontjaikat (központjukat a jávai Bantamban, majd Batáviában, erődöket szerte a
9
10
11
12
Manila szerepéről bővebben lásd: Iaccarino, Ubaldo: Manila as an International Entrepot:
Chinese and Japanese Trade with the Spanish Philippines at the Close of the 16th Century. In:
Bulletin of Portuguese–Japanese Studies, vol. 9. (2008) No. 16. 71–81.
A részleteket lásd: Villiers, John: Silk and Silver: Macau, Manila and Trade in the China Seas in
the Sixteenth Century. Journal of the Royal Asiatic Society Hong Kong Branch, 1980. 75–76.
Ebből a szempontból mindenekelőtt a mitikus „aranyszigetek” keresése említhető, mely – ahogy a
későbbiekben még említésre kerül – pár évtizeddel később a hollandok fantáziáját is megmozgatta. A szóban forgó fiktív szigetcsoport elérése a 16. század egészében fel-felbukkant a spanyol és
portugál törekvések között. A mítoszról bővebben lásd: Camino, Mercedes Maroto: Producing the
Pacific. Maps and Narratives of Spanish Exploration (1567–1606). Amsterdam – New York,
2005. 18–21., 90. Japán – viszonyítási pontként és bázisként játszott – szerepére vonatkozóan:
Spate, O. H. K.: The Spanish Lake. Canberra, 2004. 106–109.
Barker, Thomas W.: Pulling the Spanish out of the ’Christian Century’: Re-evaluating Spanish–
Japanese relations during the seventeenth century. Eras, 2009. November. http://arts.monash.
edu.au/publications/eras/edition-11/articles/tbarker.pdf; Borao Mateo, José Eugenio: The arrival
of the Spanish galleons in Manila from the Pacific Ocean and their departure along the Kuroshio
stream (16th and 17th centuries). Journal of Geographical Research, vol. 33. (2007) No. 47. 17–37.
34
Holland navigációs tudás Japánról, 1608–1641
Tanulmányok
Maluku-szigetcsoporton belül, illetve kereskedőtelepek sorát Indokínában és Japánban), és
hamarosan lendületesen – bár némiképpen rendszertelenül és alapvetően eredménytelenül
– támadni kezdték a spanyol–portugál érdekeltségeket. A harcok egyik fő centrumából, a
szegfűszeg- és szerecsendió-termelő központ Maluku-szigetcsoportból ugyan gyorsan sikerült kiűzniük a portugálokat, de a Manilát kiindulópontként használó spanyol erők hamarosan több erődöt is építettek a térségben, így a holland uralom megszilárdítása – és az
azon alapuló, a gazdasági stratégia alapköveként szolgáló fűszermonopólium megszerzése
– évtizedekbe telt. Az offenzíva másik fő célpontja Manila volt. Ez esetben nem a település
elfoglalását tűzték ki elsődleges célul, hanem a két gazdasági pillér – az amerikai ezüstimport és a kínai kereskedelem – lerombolását. Ennek megfelelően a VOC huszonöt év alatt
tizenhat akciót indított a Fülöp-szigetek térségébe, azonban ezek a blokádok minimális
eredményt hoztak.13 Végezetül a portugál Makaó is rendszeresen felbukkant a célpontok
listáján. Ez esetben ugyancsak nem a település bevétele volt az elsődleges feladat – habár
ilyen kísérlettel is találkozunk –, hanem annak gazdasági ellehetetlenítése: azaz az évente
Japánba indított kereskedőhajó(k) gazdag rakományának kézre kerítése.
A hollandok 1609-ben a dél-kjúsúi Hirado kisvárosban létesített japán telepének alapítását a fent vázolt geopolitikai viszonyrendszerben érdemes elhelyezni, ami a lerakat 1610es évekbeli tevékenységének sajátosságait is magyarázza: ezekben az években ugyanis a logisztikai feladatok legalább annyira hangsúlyosnak számítottak, mint a kereskedelmi megfontolások. A VOC japán telepe a Manila–Makaó–Maluku-szigetek háromszögben tevékenykedő hajók egyik jelentős ellátó bázisaként működött. A – sokszor erősen megtépázott
– holland egységek ide vonulhattak vissza kipihenni a viszontagságokat, miközben pedig a
szigetország a hadműveletek (és sok esetben a kalózkodás) kiindulópontja is volt.14 1617ben például a Manila közelében alaposan helybenhagyott flotta néhány hajója Japán közelébe húzódott vissza, ahol egy portugál kereskedőhajó – akár helyi kikötőben történő –
megtámadását fontolgatták. Az 1610-es évek végén, amikor a holland és az angol társaság
között rövid konfliktus bontakozott ki, néhány elfogott angol hajót a hollandok ugyancsak
Hiradóba küldtek utánpótlásért (alaposan felháborítva ezzel az ottani angol főkereskedőt).
Aztán a gyorsan változó helyzet eredményeképpen felállított, a Manilát blokád alá venni
hivatott, tíz hajóból álló közös angol–holland flotta támaszpontja ugyancsak Japánban
volt.
Hasonlóan fontos szerepet játszott a japán telep a holland hajók karbantartásában. Ebből a szempontból fontos regionális központtá lépett elő az 1610-es évek során, és e pozícióját – Batávia elsődleges centrummá válása és a kormányzó-generális ellenkezése dacára
13
14
A Manila ellen irányuló holland törekvések és az ezekkel kapcsolatos koncepciók részletes összefoglalása: Laarhoven, R. – Wittermans, E. P.: From Blockade to Trade. Early Dutch Relations
with Manila, 1600–1750. Philippine Studies, vol. 44. (1985) No. 33. 485–504.; van Veen, Ernst:
VOC Strategies in the Far East (1605–1640). Bulletin of Portuguese–Japanese Studies, vol. 2.
(2001) No. 3. 85–105.
A hiradói telep ilyen jellegű tevékenységével többen is foglalkoztak. Mindenképpen érdemes megemlíteni Adam Clulow tanulmányát, amely a politikai háttér alapos ismertetőjét tartalmazza:
Clulow, Adam: Pirating in the Shogun’s Waters: the Dutch East India Company and the Santo
Antonio Incident. Bulletin of Portuguese–Japanese Studies, vol. 7. (2006) No. 13. 65–80. Ezenkívül Kato Eiichi arra is felhívja a figyelmet, hogy a hollandok a rabolt kínai selyem egy részét olykor
exportálták Japánból, ami ugyancsak arra mutat, hogy ezekben az években a békés kereskedelem
másodlagos szerepet játszott. Eiichi, Kato: From Pirates to Merchants. The VOC’s Trading Policy
towards Japan during the 1620s. In: Haellquist, Karl Reinhold (ed.): Asian Trade Routes.
Continental and Maritime. London, 1991. 181–193.
35
Tanulmányok
SZOMMER GÁBOR
– egészen az 1620-as évek végéig megőrizte: csak a Nuijts-ügy eredményeként beálló, évekig elhúzódó hajózási szünet vetett ennek véget.15 A hollandok rendszeresen exportáltak
élelmiszert és hadfelszerelést is a háborús övezetekbe. A hiradói angol főkereskedő igen
gyorsan felfigyelt a Japánt elhagyó holland hajók sajátos rakományára: több bejegyzésben
is olvashatunk a japán élelmiszerek kivitelének fontosságáról vagy éppen a holland telepen
öntött ágyúkról és fémalkatrészekről.16 Sokatmondó, hogy amikor a portugál hajó japán kikötőben történő megtámadásának imént említett ötlete felmerült, a holland főkereskedő
azzal érvelt a terv ellen, hogy az könnyen a Maluku-szigetekre irányuló rizsexport végét
eredményezheti.17
A helyzet az 1620-as évek közepén kezdett változni, amikortól a hiradói telep egyre inkább a holland kereskedelem – mindenekelőtt az Ázsián belüli áruforgalom – fontos sarokkövévé vált. Ez – anélkül, hogy részletes elemzésbe bocsátkoznék – több, egy időben érvényesülő tényező eredményének tűnik. Egyrészt Japán egyre kevésbé volt képes az említett támaszpont-funkciót betölteni: 1620-ban a sógun megtiltotta a fegyverek és személyek
kivitelét az országából, ami komoly csapást mért e szerepkörre. Ahogy fent olvasható, az
évtized végére a hajók karbantartása is lehetetlenné vált (az 1630-as években pedig már
nem volt kifizetődő Japánban végezni ezeket a munkákat). Ezzel párhuzamosan a telep
gazdasági súlya folyamatosan növekedett. Az 1623-ban létrehozott tajvani holland csomópont a Nuijts-ügy 1633-as lezárására fontos regionális központ lett, és az onnan Japánba
irányuló holland kereskedelem volumene és jövedelmezősége robbanásszerűen megnőtt a
kapcsolatok újrafelvételét követően.18
A hollandok Japánra épülő kereskedelmi tevékenysége során a 17. század első felében
többé-kevésbé ugyanazok a helyek jöttek számításba kereskedelmi partnerként és a hajóforgalom célterületeiként. 19 A két legjelentősebb térség, amelyhez Japánt rendszeres és
szoros kapcsolat fűzte a hollandokon keresztül, Batávia és Tajvan volt. Batávia a VOC ázsiai
központjaként kulcsszerepet töltött be a kereskedelmi rendszerben, az európai, illetve az
Ázsia többi térségéből származó áruk főként erről a településről érték el a szigetországot. A
tajvani holland központ ugyancsak alapvető helyet kapott a japán telep kapcsolatrendszerében. A csomópont létrehozására 1623-ban egy balul sikerült Makaó elleni támadás után
került sor, a sziget pedig több tényező folytán is gyorsan a Japán felé irányuló holland kereskedelem fontos centruma lett.20 Egyrészt Tajvanon jelentős mennyiségű – és Japánban
igen keresett – szarvasbőr beszerzésére nyílt lehetőség, de talán még lényegesebbnek számított, hogy a kínai kereskedők is hamarosan megkedvelték az új holland kikötőt, az általuk hozott árukat (mindenekelőtt a különböző selyemtermékeket) pedig hatalmas haszonnal lehetett eladni Japánban. Mindehhez járult végezetül, hogy sokszor a Batáviából útnak
15
16
17
18
19
20
Parthesius, Robert: Dutch Ships in Tropical Waters. The Development of the Dutch East India
Company (VOC). Shipping Network in Asia, 1595–1660. Amsterdam, 2010. 104–107.
Cocks, Richard: Diary of Richard Cocks, 1615–1622. Diary kept by the head of the English factory
in Japan. Tokyo, 1978–1980. Vol. 1. 35., 41., 53., 150.
Sloos, Dirk Abraham: De Nederlanders in de Philippijnsche Wateren vóór 1626. Amsterdam,
1898. 14–15.
Blussé, Leonard: No Boats to China. The Dutch East India Company and the Changing Pattern of
the China Sea Trade, 1635–1690. Modern Asian Studies, vol. 33. (1996) No. 30. 51–76.
Az 1600 utáni japán külkereskedelem általános áttekintése olvasható például: Totman, Conrad:
Early Modern Japan. Berkeley – Los Angeles, 1995. 75–79.
A tajvani holland erőd létrehozásának legalaposabb összefoglalása: Blussé, Leonard: The Dutch
Occupation of the Pescadores (1622–1624). In: Transactions of the International Conference of
Orientalists in Japan, 1973. 28–43.
36
Holland navigációs tudás Japánról, 1608–1641
Tanulmányok
induló holland hajók is a sziget érintésével érték el Japánt. Ennek megfelelően az 1620-as
években gyorsan megélénkült a Tajvan és Japán közötti holland hajóforgalom. A két legfontosabb partner mellett ki kell még emelni a mindvégig jelentősnek számító Sziámot;
ezen kívül Annam főleg a korai években, Tonkin pedig a vizsgált időszak végén töltött be
fontos szerepet a holland telep életében.21
*
Az 1620-as évek második felében – legalábbis a levelezésben elsősorban erre találunk utalásokat – nagyon komoly szerepet játszott a „tapasztalat”, a papírra nem vetett tudás. Ekkoriban alig-alig említenek térképeket vagy szöveges útvonalleírásokat – ami természetesen nem jelenti azt, hogy azok ne lettek volna jelen a hajók fedélzetén. 1618 végén a hollandiai vezetők például küldtek néhány térképet a Jáva és Japán között közlekedő hajók számára, kifejezetten hangsúlyozva, hogy azokat nem kell visszajuttatni Európába.22 A hiány
sokkal inkább arra utalhat, hogy ekkoriban viszonylag kevés probléma vagy megoldandó
kérdés merült fel ezekkel a segédletekkel kapcsolatban. Ez a sajátosság mindazonáltal
megnehezíti a térképhasználathoz kötődő gyakorlatok pontos körvonalazását.
Jóval gyakrabban olvashatunk a tapasztalattal kapcsolatos kérdésekről. Számos alkalommal kerül elő a tapasztalt kormányos (bedreven piloot/ervaaren piloot) szókapcsolat,
mindenekelőtt abban az összefüggésben, hogy milyen nagy szükség lenne ilyen szakemberekre. Ha a szó mögöttes jelentését próbáljuk meghatározni, akkor az látszik valószínűnek,
hogy a levélírók „tapasztalat” alatt valamiféle, általában többé-kevésbé behatárolható térséghez, illetve annak valamilyen sajátosságához kötődő konkrét, kézzelfogható tudást értettek. Vagyis a tapasztalat jobbára „ezen a környéken” (hier ontrent) vagy adott vidéken felmerülő konkrét hely(zet)ek ismeretét jelentette.23 Így történhetett például az, hogy amikor
egy Tajvan felé tartó hajó kormányosa nem volt járatos (niet bedreven) a kínai vizeken, a
hiradói telep tanácsa egy másik vitorlás navigátorát is áthelyezte a fedélzetre.24 A fentiek
gyakorlati megnyilvánulására jó példa a holland telepnek helyet adó Hirado kikötője. A
holland hajóknak egy öbölben kellett kikötniük, amelynek bejáratában azonban egy nagy,
„két hajó méretű” szikla feküdt. A fő problémát az jelentette, hogy a szikla jelentős része
láthatatlanul, néhány méterrel a víz felszíne alatt rejtőzött, és nemcsak az öböl bejáratának
mintegy kétharmadát zárta el, hanem láthatatlansága miatt különösen veszélyes lehetett
volna – a „tapasztalt pilóták” azonban tudtak a létezéséről, így el is tudták kerülni.25
A tapasztalat kérdésköre azonban leggyakrabban nem ilyen formában, hanem a tapasztalatlanság (vagyis a tapasztalat hiánya), illetve az abból fakadó gondok említésekor érhető
21
22
23
24
25
A hollandok annami és tonkini tevékenységéről lásd: Hoang Anh Tuan: Silk for Silver: Dutch–
Vietnamese Relations, 1637–1700. Leiden, 2007. 61–70.
Az Amszterdam kamara levele Jan Pietersz. Coennak, 1618. december 23. Közli: Colenbrander, H.
T. (ed.): Jan Pietersz. Coen. ‘s-Gravenhage, 1922. Vol. 4. 411. A kérdéses térképek minden bizonynyal Hessel Gerritsz munkái voltak. Erre vonatkozóan lásd: Zandvliet: Mapping for Money, 90.
Eszerint a korai években a térképek készítése Európában, elosztásuk pedig Ázsiában, minden bizonnyal az említett időszakban központként funkcionáló jávai Bantamban történt.
Így 1624-ben például az „op dit vaerwater ervaerne persoonen” szókapcsolatot olvashatjuk a Tajvanról Batáviába küldött kormányosok jellemzéseként. Groeneveldt, Pieter Willem: De Nederlanders in China. ‘s-Gravenhage, vol. 1. 1898. 500.
A hiradoi telep tanácsának határozata, 1633. november 4. Papieren en boeken, Resolutien boek,
Anno 1620–1641, 7598 5. f. 37.
Cornelis van Nijenroode (Hirado) levele a kormányzó-generálisnak (Batávia), 1626. október 24.
Afgaande brieven, 7598 8 4. f. 71.
37
Tanulmányok
SZOMMER GÁBOR
tetten. Japánban az 1620-as években kezdett mind égetőbbé válni a tapasztalt szakemberek
hiánya. A hiradói telepre eleinte viszonylag kevés holland hajó látogatott, az évek múltával
viszont fokozatosan nőtt a számuk. Amíg a telep működésének első éveiben nem volt ritka
az olyan esztendő sem, amikor egyáltalán nem érkezett holland vitorlás, addig az 1610-es
évtized végére rendszeressé váltak a látogatások. Az évtizedfordulón mindez elsősorban a
megélénkülő katonai tevékenységnek volt köszönhető – mindenekelőtt annak, hogy az angolokkal közösen szervezett spanyol- és portugálellenes flotta regionális bázisa Japán volt
–, de az 1620-as években a kereskedelem fellendülésének eredményeként rendszeresen ötnél több holland hajó érkezett évente Tajvanról és Batáviából. A dinamikus növekedést –
ahogy arról már szó esett – átmenetileg megtörte a politikai színezetű Nuijts-ügy, a viszály
elsimítása után viszont gyorsan visszaállt a régi trend. Az 1630-as évtized derekán rendszeresen évi nyolc hajó látogatott Japánba, az évtized végére pedig stabilan tíz fölé emelkedett
a szám.26 Ez kereskedelmi szempontból nyilván örvendetes volt, ugyanakkor az utazások
sikeres lebonyolításához a megfelelő tudással – tehát jelen esetben a japán vizek ismeretével – felvértezett szakemberekkel is fel kellett (volna) tölteni ezeket a hajókat, ami viszont
már egyáltalán nem ment gördülékenyen. Ráadásul tovább súlyosbította a helyzetet, hogy
1626-ban a sógun rendeletben tiltotta meg, hogy japán bárkák az érkező holland hajókkal
találkozzanak. Az intézkedés azért okozhatott komoly problémát, mert a hollandok a jelek
szerint rendszeresen igénybe vették a helyi lakosok segítségét célkikötőjük eléréséhez.27 A
nyílt tengeri hajózás többé-kevésbé rutinfeladatnak számított (ami természetesen nem jelentette azt, hogy veszélytelen és problémamentes lett volna), a legnagyobb odafigyelésre a
céltérség megközelítésekor volt szükség: meg kellett találni a keresett települést vagy a
szükség esetén biztonságot nyújtó kikötőhelyeket a – nem feltétlenül jól ismert – partvidéken, el kellett kerülni a part közelében található esetlegesen veszélyes részeket és tengeráramlatokat stb.
Ha a konkrét szövegek felé fordulunk, számos utalást találunk a navigációs ismeretek
hiányából fakadó problémákra; olykor akár Japán elérése is komoly kihívást jelenthetett.
1626-ban például a Wapen van Enkhuizen és a Wapen van Zeeland nevű hajóknak vissza
kellett fordulniuk Tajvanra. Az esetet az teszi érdekessé, hogy az okok között nemcsak az
időjárás (a viharokban elvesztett horgonyok és az ellenszél) szerepel, hanem a tudás dimenzióját, a „kikötők beható ismeretének hiányát” is megtaláljuk. Amíg a (főellenség és
gyakori összehasonlítási alapul szolgáló) portugálok az időjárási körülmények kedvezőtlenné válása esetén rögtön tudták, hogy hol találhatnak menedékre a partvidéken, addig a
„mieink nem ismerik úgy a kikötőket, mint a nyílt tengert”.28 Más esetekben a következmények nem voltak ennyire komolyak. 1633-ban a Venloo nevű jacht a környező vidék ismeretének hiánya miatt nem mert menedéket keresni a japán partok öbleiben. 1634-ben a
26
27
28
A Japánba látogató holland hajókkal kapcsolatos adatokat lásd: Mulder, W. Z.: Hollanders in
Hirado, 1597–1641. Haarlem, 1984. 263–299.
Cornelis van Nijenroode (Hirado) levele a kormányzó-generálisnak (Batávia), 1627. február 5.
Afgaande brieven, 7598 8 4. f. 113. A telep vezetője azt is hangsúlyozta, hogy mekkora kockázattal
jár a holland navigátorok és kormányosok tapasztalatlansága.
Ilyen incidensekkel mindenekelőtt 1625 és 1635 között találkozunk. A problémák megszaporodásában valószínűleg közrejátszhatott a hajóforgalom fent részletezett bővülése és az említett 1626os sóguni rendelet, de az is megeshet, hogy a korábbi évek hasonló gondjaira a forráshiány miatt
nem vetül fény. Az 1635 utáni évek viszonylagos nyugalma mindenesetre a – később részletezendő
– térképkészítési és tudáselosztási mechanizmus sikerességére utal. Cornelis van Nijenroode
(Hirado) levele a kormányzó-generálisnak (Batávia), 1627. február 5. Afgaande brieven, 7598 8 4.
f. 113.
38
Holland navigációs tudás Japánról, 1608–1641
Tanulmányok
Venloo és a Schagen nevű hajók – amelyek navigátorai ugyancsak nem jártak korábban
Japánban – azt hitték, hogy Hirado közelében vannak, holott a településtől több száz kilométerre eső Szacuma tartomány partjait látták.29 Hirado sikeres elérése után pedig még
mindig komoly kihívást jelentett a kikötés, amit nemcsak az imént említett, víz alatti szikla
nehezített meg, hanem a kikötő öblében található erős áramlat is. Ez utóbbi miatt került
komoly bajba 1627-ben a Woerden, amely túlsodródott a kikötőn, és megfeneklett a telep
előtti sziklákon. Az incidensről beszámoló levélíró fontosnak tartotta kiemelni, hogy korábban sem a hajó parancsnoka, sem a kormányos nem járt még Japánban, ezért „nem ismerték a hely fekvését”.30
A tapasztalatlanságból adódó kisebb-nagyobb bonyodalmak tehát még az 1630-as évek
közepén is gyakorinak számítottak, noha ekkorra a hollandok japán telepe már negyedszázados múltra tekinthetett vissza. A problémát a holland döntéshozók is érzékelték, akik
több módon igyekeztek javítani a helyzeten. Magától értetődő lehetőségként adódott a hajós szakemberek „tanítása”, ami ebben az időszakban elsősorban a megfelelő gyakorlat
szerzésén keresztül történt. Egy hiradói telepen maradt „tapasztalt” kormányost például
1625-ben – vagyis amikor a hollandok még a Tajvan környéki vizekről sem rendelkeztek
teljes körű és tökéletes ismeretekkel – a főkereskedő Tajvanra küldött egy japán hajón. Az
illetőt ugyan nem elsősorban tudásszerzési célzattal indította útnak, de az utazás e szempontból is jó alkalomnak bizonyult. Az előzetes értesülések szerint a japán hajók ugyanis a
Pescadores szigetcsoport és Tajvan között közlekedtek, ami jóval biztonságosabb megoldásnak számított, mint a Kína partjai közelében történő hajózás. Ennek megfelelően a főkereskedő felhívta az említett kormányos figyelmét arra, hogy mindenre alaposan figyeljen,
Tajvanra érkezése után pedig számoljon be a látottakról a kormányzónak.31 A kormányosok
„kölcsönadása” egyébként valószínűleg nem számított ritkának, de a hollandok néhány évvel később már egyértelműen igyekezték elkerülni az ilyen szituációkat.32
A helyzeten ugyanakkor nemcsak a hiányzó tudás megszerzésével vagy az ismeretek bővítésével, hanem a már rendelkezésre álló tudás elosztásának hatékonyabbá tételével is lehetett javítani. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy a kérdéses központban megfelelő ismeretekkel felvértezett szakembert állomásoztattak, aki szükség esetén a bajba került hajók
fedélzetére ment, és segített azokat biztonságos helyre kalauzolni. Tajvanon például rendszeres gyakorlatnak tűnik, hogy hajókat küldtek a Batáviából vagy Japánból érkező vitorlások elé,33 és az 1630-as években a hiradói telepen is több ilyen szakembert találunk. A két
legnevezetesebb személy Frans Visscher és Mathijs Quast volt, azonban egyiküket sem
azért küldte Japánba a Társaság, hogy efféle esetekben segédkezzenek, emiatt ez a megoldás csak átmeneti lehetett.34 Mindazonáltal, ha a telepre arról érkezett hír, hogy egy hol29
30
31
32
33
34
Nicolaes Couckebacker (Hirado) levele Hendrik Brouwernek (Batávia), 1634. február 15. Afgaande
brieven, 7598 8 11. f. 48.; Nicolaes Couckebacker (Hirado) levele Hans Putmannak (Tajvan), 1635.
február 15. Afgaande brieven, 7598 8 12. f. 18.
Cornelis van Nijenroode (Hirado) levele [Batáviába], 1630. január 14. Afgaande brieven, 7598 8 6.
f. 10.
Cornelis van Nijenroode (Hirado) levele, 1625. március 20. Afgaande brieven, 7598 8 3. f. 82-83.
Diaries kept by the Heads of the Dutch Factory in Japan. Tokyo, 1974. Vol. 1. 25.
Lásd például: Blussé, Leonard et. al: De dagregisters van het kasteel Zeelandia, Taiwan, 1629–
1641. ’s-Gravenhage, 1986. Vol. 1. 35., 262. (1630. augusztus 13.; 1636. július 20.) (A digitalizált
változat elérhető az interneten: http://www.historici.nl/retroboeken/taiwan/#page =0& size
=800&accessor=toc&source=1 )
A Japánban töltött időszak mindkét navigátor számára afféle tanulóidő volt, és mindketten a későbbi tevékenységük eredményeképpen váltak híressé. Quast az 1630-as években Tajvan feltérké-
39
Tanulmányok
SZOMMER GÁBOR
land hajó bajba került a közeli vizeken, általában rájuk hárult a veszély elhárítása. Erre
1634-ben – amikor az említett, Japánba törött főárboccal érkező Schaagent Mathijs Quast
segítette ki35 – és 1635-ben – amikor Visscher ment egy utat tévesztett hajó fedélzetére36 –
egyaránt sor került.
Ezek a módszerek azonban messze nem működtek tökéletesen, és hosszabb távon nem
is voltak fenntarthatók. A szakemberek utaztatással történő képzése rendkívül időigényesnek számított, ahogy arra sem adódott lehetőség, hogy valamennyi holland telepen külön
személyt állomásoztassanak az eltévedt hajók megsegítésére. Visschernek és Quastnak speciális feladatot kellett elvégeznie Japánban, és amikor ezt befejezték, hamarosan átvezényelték őket, így csak átmenetileg segíthettek. A szakemberek mozgatását csak lassan lehetett megoldani, és soha nem volt belőlük elég. A legtökéletesebb megoldásnak végül a tudás
konkrét személyektől való „eloldozása” és tárgyi hordozón való elérhetővé tétele bizonyult.
Bár az 1620-as évektől kezdve mind a Tajvan, mind a Japán környéki vizekről számos térkép készült, sokkal inkább a hangsúlyok módosulásáról beszélhetünk, semmint az
írott/tárgyiasult forma kizárólagosságáról. A korábbi gyakorlatok módosításához sok esetben drasztikus adminisztratív fellépésre is szükség lehetett, a személyes tapasztalat pedig
még hosszú ideig megőrizte jelentőségét.37
A különböző írott navigációs segédletek közül a térképek játszották a legfontosabb szerepet, ugyanakkor érdemes azonnal leszögezni, hogy nem ezek voltak az egyedüli segédeszközök. Az éppen aktuális utazások előkészületeként a navigátorokat nemcsak térképekkel
látták el, hanem további – írott és szóbeli – instrukciókkal is (a gyakorlat funkciójáról később még bővebben esik szó). Arra is találunk példát, hogy egy „tapasztalt” pilóta leírta a
Japánba tett hajóútjai során felhalmozott tapasztalatait, és ily módon próbált segíteni
35
36
37
pezésében is részt vett, azonban igazán híressé a Japántól keletre feltételezett „aranyszigetek”
megtalálására kiküldött expedíció parancsnokaként vált. (Az expedíció ötlete egyébként Japánban
gyűjtött információkon alapult.) Lásd: Verseput, J. (ed.): De reis van Mathijs Hendriksz. Quast en
Abel Jansz. Tasman ter ontdekking van de Goud- en Zilvereilanden, (1639). ‘s-Gravenhage, 1954.
Visscher az 1630-as évek elején egy japán kereskedőcsalád alkalmazásában állva gyűjtött tapasztalatot a térségről – legalábbis 1633-ban az ő alkalmazottjukként kereste fel Tonkint. (Nicolaes
Couckebacker (Hirado) levele Hendrik Brouwernek (Batávia), 1634. november 24. Afgaande
brieven, 7598 8 11. f. 86.) Más régiók feltérképezésében is részt vett: 1638 nyaráról származik egy
utalás, amely szerint Hainan szigetéről készített térképet a japán telep alkalmazottjaként. (Johan
van den Burch (Tajvan) levele Nicolaes Couckebackernek (Hirado), 1638. augusztus 20. Afgaande
brieven, 7598 8 10. f. 131.) A tanulmányban vizsgált időszak után egy rövid időre visszatért Európába. 1640-ben újra Japánban bukkant fel (Diaries kept by the Heads of the Dutch Factory in
Japan. Tokyo, 1974. Vol. 4. 264. (1640. augusztus 24.)), de a következő évtizedben Tasman navigátoraként töltötte be legismertebb pozícióját. Posthumus, Mayjes R.: De Reizen van Abel
Janszoon Tasman en Franchoys Jacobszoon Visscher, ter nadere ontdekking van het Zuidland
(Australie) in 1642–1644. ‘s-Gravenhage, 1919.
Diaries kept by the Heads of the Dutch Factory in Japan, I. 183. (1634. október 2.)
Nicolaes Couckebacker (Hirado) levele a Hirado északnyugati oldalán horgonyzó hajó parancsnokának. 1635. szeptember 22. Afgaande brieven, 7598 8 12. fol. 29.
1628-ban például ilyen adminisztratív lépésekre került sor, amikor a batáviai vezetők pénzbüntetés kilátásba helyezésével igyekeztek a navigátorokat az előírt, biztonságosabbnak ítélt útvonal
használatára kötelezni. Jan Pietersz. Coen (Batávia) levele Pieter Nuytsnek (Tajvan), 1628. május
18. Jan Pietersz. Coen (Batávia) levele Cornelis van Nijenrodénak (Hirado), 1628. május 18. Mindkét levél olvasható: Colenbrander, H. T. (ed.): Jan Pietersz. Coen. ‘s-Gravenhage, 1923. Vol. 5.
273., 275.
40
Holland navigációs tudás Japánról, 1608–1641
Tanulmányok
azoknak a navigátoroknak, akik még nem jártak az említett vidéken.38 A telep levelezésében azonban a térképekre találjuk a legtöbb utalást.
Az új térképekre, illetve a meglévők bővítésére támasztott igényekkel az 1620-as évek
második felében találkozunk először. Ez egybeesik a batáviai térképészeti tevékenység fellendülésével, emellett azonban több helyi sajátosságot is érdemes megemlíteni. A fő probléma és motiváció – ahogy feljebb már szóba került, és ahogy a japán főkereskedő levelében olvasható – a japán part menti vizek ismeretének hiánya, illetve az ebből fakadó „balesetek” voltak. A térképek készítésének és bővítésének szükségességét és hasznosságát először 1627 elején vetette fel a japán telep főkereskedője.39 Mindenképpen érdemes hangsúlyozni, hogy nem központi kezdeményezésről van szó; a vállalkozást – ellentétben például a
Tajvan környéki tengerrészek felderítésével – nem Batáviából sürgették.40 A szöveg több
érdekes mozzanatot is tartalmaz. A problémát nem kizárólag a holland navigátorok tudáshiánya tette égetővé, hanem a sógun fent említett rendelkezése, amelyben megtiltotta, hogy
japán bárkák az érkező holland hajók elé menjenek. Hogy egy ilyen rendelkezés kavarodást
okozhatott, arra utal, hogy a holland hajósok a korábbi időszakban a japán part menti vizeken történő hajózás során valószínűleg erősen támaszkodtak a helyi szakemberek segítségére. Ez azt is megmagyarázza, hogy a központi vezetés miért nem tett mindaddig semmilyen lépést a Kjúsú környéki vizek feltérképezésére, mi több, ötlet szintjén sem került szóba
ilyen vállalkozás. A kereskedő – válaszul a megváltozott viszonyokra – a Batáviába küldött
levélben egy kormányos Japánba küldését javasolta, akinek elsődleges feladata a Hirado
közelében található partvidék (konkrétan a Goto szigetek, illetve Arima és Szacuma tartományok közelében fekvő tengerrészek) feltérképezése lett volna. A levélben – mintegy mellékesen megemlítve – az is olvasható, hogy a projekt nem járna nagy kiadással (hiszen csak
egy személy mozgatásáról lett volna szó), ez pedig arra utal, hogy mindaddig nem alapvetően pénzügyi okok miatt nem került sor részletesebb térképek készítésére. Nijenroode leveléből végezetül az is kiderül, hogy – noha maga az ötlet a japán telepen fogalmazódott
meg – a térképrajzolási expedícióval kapcsolatos döntés Batávia hatáskörébe tartozott –
már csak amiatt is, mert onnan érkezett a kormányos. A felvetésből azonban – valószínűleg
a bekövetkező holland–japán konfrontáció miatt – hosszú évekig semmi sem valósult meg,
és még egy 1634-es Batáviából küldött levél is ismeretlen területként utal az említett régióra.41
Hasonló tervekkel 1633-ban találkozunk újra, ekkor azonban már más igény állt a háttérben. Már a korábbi években is többször felmerült, hogy a holland telepet érdemes lenne
máshová költöztetni. Mindaddig Nagaszaki került szóba, de az említett évben érkező új főkereskedőnek – Nicolaes Couckebackernek – adott instrukciókban már a Szakai közelében
fekvő Ki no Kuni neve bukkant fel. A döntés megalapozásához további ismereteket kellett
gyűjteni a kiszemelt célterületről, viszont térkép rajzolásáról nem esett szó, a dokumentumokban a „felfedezés” szerepelt feladatként. A navigációs célú adatgyűjtés és tengeri felde-
38
39
40
41
Nicolaes Couckebacker (Hirado) levele Hendrik Brouwernek (Batávia), 1635. február 15. Afgaande
brieven, 7598 8 8. f. 16.
Cornelis van Nijenroode (Hirado) levele a kormányzó-generálisnak Batáviába, 1627. február 5.
Afgaande brieven, 7598 8 4. f. 113.
A Tajvanba küldött batáviai levelek ezzel szemben gyakran hangsúlyozták, mennyire fontos lenne
a közeli tengerrészek feltérképezése. Lásd: Groeneveldt: De Nederlanders in China, I. 545.
Hendrik Brouwer, Antonio van Diemen, Pieter Valcq és Johan van der Burch (Batávia) levele
Nicolaes Couckebackernak (Hirado), 1634. május 24. Afgaande brieven, 7598 8 7. f. 44.
41
Tanulmányok
SZOMMER GÁBOR
rítés néhány évvel korábban megfogalmazott igénye azonban szóba sem került.42 A tervek
kivitelezéséhez nem kellett feltétlenül külön expedíciót indítani, a kérdéses vizek felderítésére az Edóba tett éves utazások is megfelelő alkalmat biztosítottak – legalábbis a telep tanácsa különböző okokra hivatkozva addig halasztotta az ügyet.43 A terület megvizsgálására
végül 1634 elején sor került, azonban – valószínűleg a hajós szakemberek hiánya miatt –
azt már nem sikerült megállapítani, hogy a kikötő nagyobb hajók számára is alkalmas-e,
vagy csak bárkák köthetnek ki, az ügy kielégítő lezárása így tovább váratott magára. A kereskedők megítélése szerint további információszerzésre volt szükség, amihez egy hajó kiküldését tartották a megfelelő megoldásnak (tudniillik a vízmélységi adatok összegyűjtéséhez). A labdát ezzel visszadobták Batáviának, ugyanis az erre vonatkozó döntést újfent ott
kellett meghozni. A felfedezést a hatásköri hierarchia mellett a megoldatlan szakemberkérdés is lassította, az pedig még tovább bonyolította a helyzetet, hogy az expedíciót lehetőleg
Hirado tartományura előtt is titokban kellett tartani.44 A következő hajóval végül nemcsak
Batávia felhatalmazása érkezett meg, hanem a feladat elvégzésére alkalmas szakemberek
is. Ekkorra viszont újra felmerült a Goto–Arima térség feltérképezésének igénye, így választani kellett. A tanács augusztusban másodlagosnak ítélte Ki no Kuni felderítését,45 majd
1634 őszén teljesen elvetette a projektet.46 A Szakai környéki vizek alapos felderítésére tehát végül nem került sor.
A Ki no Kuni felderítését háttérbe szorító, nagyobb súlyú és komolyabb hatású kérdés
(újfent) a dél-kjúsúi vizek és partvidék feltérképezése volt. A háttérben húzódó megoldandó problémának még mindig ugyanaz számított: a Japánba érkező holland hajók kormányosainak és a navigátoroknak a tapasztalatlanságból fakadó veszélyek és az azokból származó kellemetlenségek mind gyakoribbá válása. Az 1627-es első felvetés után 1634-ben került újra napirendre a kérdés. Couckebacker ugyanabban a levélben, amelyben beszámolt
Ki no Kuni első felderítéséről, szólt az említett, még fel nem térképezett területek felfedezésének tervéről és szükségességéről is.47 A megvalósításra végül 1634 nyarán kerülhetett sor.
Júniusban egy kormányos – Hendrik Aertsen48 – útra kelt, hogy adatokat gyűjtsön a Goto
42
43
44
45
46
47
48
Szakai és a közelében fekvő területek nem voltak teljesen ismeretlenek a hollandok számára, hiszen a kereskedők évente esedékes edói látogatásuk során érintették a térséget. A kérdéses előírást
lásd: Diaries kept by the Heads of the Dutch Factory in Japan, I. 326–327. (1633. május 30.)
Diaries kept by the Heads of the Dutch Factory in Japan, I. 12. (1633. szeptember 15.)
Nicolaes Couckebacker (Hirado) levele Hendrik Brouwernek (Batávia), 1634. február 15. Afgaande
brieven, 7598 8 11. f. 48.
Diaries kept by the Heads of the Dutch Factory in Japan, I. 169. (1634. augusztus 11.)
Diaries kept by the Heads of the Dutch Factory in Japan, I. 186. (1634. október 5.)
Nicolaes Couckebacker (Hirado) levele Hendrik Brouwernek (Batávia), 1634. február 15. Afgaande
brieven, 7598 8 11. f. 48.
Aertsen több alkalommal is felbukkan a japán telep dokumentumaiban, de ezek az említések csak
töredékeiben világítják meg pályafutását. Az 1620-as évek közepétől japán kereskedők szolgálatában utazott szabadúszó navigátorként (vrij stierluiden). 1633-ban el akarta hagyni a szigetországot, azonban a japán tisztviselők – éppen arra hivatkozva, hogy „már nyolc éve” helyi hajókon utazott, így tulajdonképpen japánnak számít – nem engedélyezték ezt. Pieter van Santen (Hirado) levele Nicolaes Couckebackernak (Edo), 1633. október 30. Afgaande brieven, 7598 8 7. f. 17. A kérdéses holland vállalkozás kapcsán „alkormányosként” említik (Coolhaas, Willem Ph. (ed.):
Generale Missiven van gouverneurs-generaal en raden aan Heren XVII der Verenigde
Oostindische Compagnie. ’s-Gravenhage, 1960. Vol. 1. 488–489.), és valószínűsíthetően évekre a
Társaság alkalmazottja maradt: ezt valószínűsíti, hogy 1637-ben – a VOC Japánból kiküldött hajójának fedélzetén – Tonkinról készített térképet. Diaries kept by the Heads of the Dutch Factory in
Japan. Tokyo, 1974. Vol. 3. 212. (1637. március 27.)
42
Holland navigációs tudás Japánról, 1608–1641
Tanulmányok
szigetcsoport körüli vizekről, és térképet készítsen. Az expedíció azonban pár héttel később
visszafordulni kényszerült, ugyanis amikor a helyi régensek – akik a tartományúr távollétében az ügyeket intézték – megtudták a tartományi központ közelébe érő holland hajó érkezésének célját, távozásra szólították azt fel. A hollandok kénytelen-kelletlen visszatértek
Hiradóba. (Ezután született az a korábban említett döntés, amely a Goto régió felderítését
minősítette fontosabbnak.) A kudarc után nem sokkal megérkezett a batáviai vezetők –
egyébként hónapokkal korábban papírra vetett – üzenete, amely újfent hangsúlyozta a vállalkozás fontosságát, ezért a hollandok még egy kísérlet útnak indítása mellett döntöttek.49
Mielőtt az újabb expedíció – mindössze egy hónappal a korábbi kudarca után – útnak indult volna, a hollandok az újabb hatalmi–adminisztratív konfrontációt elkerülendő, a
hiradói régensek ajánlólevelét is beszerezték. Mindazonáltal ez sem segített; az expedíció új
vezetője, Visscher – aki a telep naplójában olvasható jellemzés szerint a legalaposabban
ismerte a partvonalat, és a legjobban értett a térképkészítéshez50 – hasonló választ kapott,
mint Aertsen. A gotói régensek tartották magukat korábbi álláspontjukhoz: ha egy idegen
hajó véletlenül a tartomány partjaira vetődne, minden segítséget megadnak neki – következésképpen semmi szükség a környező vizek és partok felderítésére. Bizonyos területeket
mégis sikerült feltérképezni, így teljes kudarcról nem beszélhetünk, de a gotói térség egészének térképre vitelére nem került sor.51
A felfedezőutak a kudarc ellenére tovább folytatódtak. 1635-ben ismét elindult két holland, hogy ezúttal a Hiradótól északra fekvő közeli ismeretlen részeket térképezzék fel.52 Az
adatgyűjtést 1636-ban újfent egyedi igények tették szükségessé. A hiradói kikötő előnytelen
tulajdonságai miatt ismételten felmerült, hogy másik kikötőhelyet kellene keresni a hajók
számára (ezúttal nem volt szó az egész telep átköltöztetéséről), így sor került a kisvárostól
északra található közeli öböl feltérképezésére, amelyről Visscher nagyléptékű térképet is
rajzolt.53 Batávia a kikötőváltással kapcsolatos döntést végül a Japánban tartózkodókra bízta, és Quast, illetve a többi „tapasztalt tengerész” véleményének kikérését javasolta. Az említett hajósok fel is keresték a kérdéses öblöt, és „minden ponton megmérték a víz mélységét”, de a felmérés eredménye (és a többi tényező számbavétele) végül azt támasztotta alá,
hogy a kikötőváltás nem járna különösebb előnyökkel.54
A hollandok térképészeti expedíciói ezzel le is zárultak Japánban a vizsgált időszakban.55 Az adatgyűjtésben főszerepet játszó hajósok, Quast és Visscher, hamarosan elhagy49
50
51
52
53
54
55
A levél dátuma: 1634. május 24.
Diaries kept by the Heads of the Dutch Factory in Japan, I. 169. (1634. augusztus 11.)
A történetet összefoglalja: Nicolaes Couckebacker, (Hirado) levele Hendrik Brouwernek (Batávia).
1634. augusztus 24. Afgaande brieven, 7598 8 11. f. 86. Az események menete a telepen vezetett
hivatalos naplóban is követhető.
Diaries kept by the Heads of the Dutch Factory in Japan, I. 259. (1635. augusztus 6.)
Antonio van Diemen, Philips Lucasz, Aerts Gijsels és Johaan van der Burch (Batávia) levele
Nicolaes Couckebackernek (Hirado), 1636. június 2. Afgaande brieven, 7598 8 8. f. 103.
Nicolaes Couckebacker (Hirado) levele Antonio van Diemennek (Batávia), 1636. november 2.
Afgaande brieven, 7598 8 12. f. 108–109.
E ponton érdemes röviden utalni arra, hogy ezekben az években már más vidékeken is egyre gyakrabban került sor hasonló – noha nem feltétlenül ennyire szisztematikus – expedíciókra. Amikor a
hollandok például 1637-ben egy hajót küldtek Tonkinba, akkor a hajósok rögtön hajózási adatokat
is gyűjteni kezdtek, és ezek alapján azonnal feljegyezték és javították a náluk lévő térkép hiányosságait és pontatlanságait – annak ellenére, hogy Tajvantól eltérően a település minimális katonai
jelentőséggel bírt, és a kereskedés kiépítése terén is csak az első lépésekről volt szó. Diaries kept
by the Heads of the Dutch Factory in Japan. Tokyo, 1974. Vol. 2. 212., Vol. 3. kötet. 203.
43
Tanulmányok
SZOMMER GÁBOR
ták a szigetországot, és más térségekben és expedíciók során kamatoztatták tudásukat. Az
adatok összegyűjtése azonban csak a probléma megoldásának kezdetét jelentette.
*
A következő feladat az adatok megfelelő rendszerezése – jelen esetben térképekre vitele –
volt. Japán vonatkozásában mindenekelőtt Goto és Arima térségének adatai számítottak
fontosnak, hiszen az érkező hajók ebből az irányból közelítették meg Hiradót. Ahogy láttuk,
az első komolyabb adatgyűjtő expedícióra 1634 nyarán került sor. Ehhez képest igen rövid
idő után, a Batáviából 1635 elején Európába küldött összefoglaló levél mellékleteként már
találkozunk Goto térképével.56 A Gotót ábrázoló új térkép még ugyanabban az évben – egy
Tajvanból küldött levél mellékleteként – Japánba is eljutott, mi több, a navigátor használta
is az utazás során.57 A következő utalás japán térképekre majdnem pontosan egy évvel később, a tajvani kormányzó Japánba küldött levelében bukkan fel. Az nem derül ki egyértelműen, hogy az egy évvel ezelőtti térkép másolatáról van-e szó, vagy frissített verzióról,
mindenesetre a „Gotto és Firando térképe” kifejezés talán inkább az utóbbi eshetőséget valószínűsíti.58 Ezután rendszeresen találkozunk a Goto szigetekről készült térképekkel a dokumentumokban. 1638-ban Amaxa [Amakusza] és Arima térképeit küldték Batáviába
Hiradóból. Mivel japán főemberektől kapott térképekről volt szó, ez esetben alapvetően a
kibontakozó Simabara felkelés szemléltetése lehetett a fő cél, nem a navigációs problémák
megoldása.59 Jól látszik tehát, hogy az 1630-as évek második felében nemcsak az adatgyűjtő expedíciók szaporodtak meg, hanem számos térkép is készült Japánról, mindenekelőtt
azokról a korábban ismeretlen területekről, amelyek ismerete a hajóközlekedés szempontjából lényegesnek számított. Egy további feladat azonban még mindig adódott: ezeknek a
térképeknek az összes Japánba tartó hajón ott kellett lenniük, ez pedig a sokszorosítás, illetve a terjesztés kérdésköréhez vezet bennünket tovább.
*
A terjesztés problémája ugyancsak 1634-ben bukkant fel, valószínűleg amiatt, mert ekkor
születtek az első új, szétosztandó térképek.60 A feladat két részből állt. Először az eredeti
példány lemásolásával természetesen létre kellett hozni a szétosztandó térképeket. A térké56
57
58
59
60
A levél nyomtatásban megjelent verziója csak kivonatot tartalmaz erről a részről: „A hazaküldött
térképek Hiradóból, a Schaagen nevű fluijt fedélzetén érkeztek”. Coolhaas, Willem Ph. (ed.):
Generale Missiven van gouverneurs-generaal en raden aan Heren XVII der Verenigde Oostindische Compagnie. ’s-Gravenhage, 1960. Vol. 1. 490. (1635. január 8.) A levél pontos szövege ugyanakkor tartalmazza az ábrázolt térséget is: „…és egy térkép a Goto szigetekről, ami mellett, a japán
papírok között egy napló is található.” Henrick Brouwer (az Utrecht fedélzetén, Vlakke Hoek közelében) levele. ARA 1.04.02. inv. 1111. f. 143–144.
Hans Putman (Tajvan) levele Nicolaes Couckebackernek (Hirado), 1635. augusztus 29. Afgaande
brieven. 7598 8 8. f. 89.
Hans Putman és Jan vander Burch (Tajvan) levele Nicolaes Couckebackernek (Hirado), 1636. augusztus 15. Afgaande brieven, 7598 8 8. f. 115.
Nicolaes Couckebacker (Hirado) levele Antonio van Diemennek (Batávia), 1638. február 17.
Afgaande brieven, 7598 8 14. f. 31. A hadműveletekben holland hajók is részt vettek, a batáviai vezetők pedig a helyzet elemzésére használták a térképeket, ezután az elérhető hajók felhasználásával kapcsolatos tanácsokat fogalmaztak meg, ezenkívül pedig mozsarakat és „gránátokat” is küldtek. Az incidens a térképek döntéshozatalban játszott szerepét is jól illusztrálja. Phillips Lucassen,
Jan Gosens, Cornelis van der Lijn és Abram Welsingh (Batávia) levele Nicolaes Couckebackernek
(Hirado), 1638. június 16. Afgaande brieven, 7598 8 10. f. 105.
Hans Putman (Tajvan) levele Nicolaes Couckebackernak (Hirado), 1634. augusztus 15. Afgaande
brieven, 7598 8 7. f. 109.
44
Holland navigációs tudás Japánról, 1608–1641
Tanulmányok
pek másolásában ugyancsak fontos szerepet játszott a japán telep, azonban e téren nem a
kereskedőknek, hanem a hajók tisztjeinek – akiknek Japán elhagyásáig jó pár szabad hónapjuk volt – akadt tennivalójuk: mind a kínai, mind a tajvani partokat, mind pedig a japán vizeket ábrázoló térképek gyakran előkerültek.61 Az, hogy ilyen sok példát találunk a
Japánban folytatott térképmásolói munkára, arra utal, hogy ez a tevékenység az 1930-as
évek második felében mindenképpen rendszeresnek számított a hiradói telepen. Másrészt
mindez a rendszeren belüli munkamegosztással kapcsolatosan is érdekes adaléknak számít: amíg a térképeket nagyobb központban (főleg a batáviai vagy tajvani térképkészítő
műhelyekben) készítették, addig a sokkal mechanikusabb másolási munkákat a centrum a
hierarchia alsóbb szintjeinek adta ki feladatként, ahol nem feltétlenül szakképzett munkaerő végezte ezt. Ilyen alkalmakkor többször megesett, hogy Tajvanon egyetlen térkép sem
maradt: az eredeti példányról kellett a másolatokat készíteni, a korábbi másolatokat pedig
már az egyes hajókon használták.62
E ponton érdemes kitérni röviden a térképhasználati gyakorlatra. Japánt a hajók egy
része közvetlenül Batáviából érte el, de sokkal gyakoribbnak számítottak a Tajvanról vagy
Tajvan érintésével érkező vitorlások, következésképpen a telepen a Kína, illetve Tajvan
partvidékét ábrázoló térképek ugyanolyan gyakran megfordultak, mint a déli japán szigetek
térképei. A térképek elosztása során a hajómozgások iránya számított jelentős tényezőnek.
Az egyes hajóutakhoz a célterület térképére volt nagyobb szükség, ezeket pedig általában az
indulás előtt bocsátották a navigátorok rendelkezésére. A hajósok viszont csak addig tartották maguknál a kapott térképeket, amíg kellettek – vagyis az aktuális utazás végéig. A japán
telep elosztási feladatai ehhez a szerkezethez igazodtak. A térképek körforgásának gyakorlata az 1630-as évek közepén szilárdult meg, és több levélben is felbukkant utasítás formájában.63 Először 1635-ben olvasható említés arról, hogy Tajvanon egyes hajók navigátorainak Gotót, Hiradót és a japán vizeket ábrázoló térképeket is átadtak. Ezeket a japán telepen
el kellett kérni a hajósoktól, és – mivel a jelek szerint a sikeres célba érkezés után már kevés szükség volt rájuk – vissza kellett küldeni Tajvanra, hogy ott a következő Japánba tartó
hajó rendelkezésére bocsáthassák azokat.64 A Japánba küldött hajókon egyidejűleg több
61
62
63
64
Hans Putman és Jan vander Burch (Tajvan) levele Nicolaes Couckebackernak (Hirado), 1636. augusztus 15. Afgaande brieven, 7598 8 8. f. 115. (Az utasítás szerint három-négy példányt kellett készíteni.) Hans Putman (Tajvan) levele Nicolaes Couckebackernek (Hirado), 1635. augusztus 29.
Afgaande brieven. 7598 8 8. f. 89; Paulus Traudenius, Pieter Antonisz Overtwater, Johan van Lingen, Cornelis Cesaer és Jan Barentz Pels (Tajvan) levele Maximilliaen le Maire-nek (Hirado),
1640. augusztus 8. Afgaande brieven, 7598 8 16. f. 56.
A Tajvanról küldött levelek – térképhiányra hivatkozva – gyakran kérik az eredeti példány visszaküldését. Hans Putman (Tajvan) levele Nicolaes Couckebackernak (Hirado), 1635. augusztus 29.
Afgaande brieven, 7598 8 8. f. 89.; Johan van der Burch (Tajvan) levele Nicolaes Couckebackernak
(Hirado), 1637. július 17. Afgaande brieven, 7598 8 8. f. 68.
Itt érdemes ismét feleleveníteni a korábban említett, Tajvanra küldött navigátor történetét, amikor
a főkereskedő azzal indokolta a döntést, hogy az illetőnek Hiradóban nem vennék hasznát, viszont
„az ide jövő hajókon jól használható lehet, és jól ismeri ezt a térséget” (ti. Japánt). Sajnos ez az
egyetlen dokumentált eset a kérdéskörre vonatkozóan, de ez arra is utalhat, hogy a részletezett elosztási szisztéma nem korlátozódott a térképekre, hanem esetleg a navigációs ismeretek elosztásának általános gyakorlata volt. Cornelis van Nijenroode levele (Hirado), 1625. március 20.
Afgaande brieven, 7598 8 3. f. 82-83.
Hans Putman (Tajvan) levele Nicolaes Couckebackernak (Hirado), 1635. augusztus 29. Afgaande
brieven, 7598 8 8. f. 89.; Hans Putman és Jan vander Burch (Tajvan) levele Nicolaes
Couckebackernak (Hirado), 1636. augusztus 15. Afgaande brieven, 7598 8 8. f. 115.; Johan van der
45
Tanulmányok
SZOMMER GÁBOR
Kína partjait ábrázoló térkép is utazott: ezekről a főkereskedőnek másolatokat kellett készíttetnie, és az új térképeket szét kellett osztania a Tajvan felé tartó hajók között.65 Ugyanakkor csak a célterületek térképei voltak a navigátoroknál, a többi – amelyek használatára
nem volt szükség – az általános iratok (levelek, könyvelés stb.) között, általában egy kereskedőre bízva utazott. Mi több, a tajvani kormányzó soraiból az is kiderül, hogy természetesnek vette ezt a gyakorlatot.66 Az, hogy a Japánt ábrázoló térképek begyűjtését előíró utasítás mindig komoly hangsúlyt kapott a japán telep vezetőjének leveleiben, míg a kínai térképek esetében egyszer sem találkozunk efféle teendővel azokban, ugyancsak arra utal,
hogy utóbbi térképek nem a navigátoroknál voltak.
Végezetül érdemes röviden kitérni az adott tudás (jelen esetben a Japánba utazás ismerete) különböző formákban történő megjelenítésére, illetve ennek funkciójára és szükségességére is. Noha az 1630-as évek végére megszaporodó térképeknek köszönhetően a
megfelelő tudáskészlet minden hajón jelen lehetett, problémák továbbra is adódtak. A legfőbb gondot a navigációs segédletek pontatlansága okozta. Ennek számos oka lehetett:
leggyakrabban az adatok hibás volta, illetve a másolási hibák játszottak közre. Az ebből fakadó zavarok hatékony csökkentésének egyik legjobb eszköze az volt, hogy a kérdéses tudást több formában adták át a hajóutakat megelőzően. A gyakorlatban tehát például nemcsak a megfelelő térképek kerültek a hajókra, hanem a követendő útvonal paraméterei szöveges instrukciókban is megjelentek, és szóbeli tudásátadás, beszámolók és megbeszélések
is fel-felbukkannak a forrásokban. Végezetül pedig a tapasztalat továbbra is jelentős szerepét sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ha tehát a számos módon átadott tudás valamelyike véletlenül hibásnak bizonyult, még mindig volt esély arra, hogy a hiba kiderül, és korrigálni lehet.
*
Összefoglalás gyanánt két mozzanatot emelhetünk ki. Az egyik a térképek és a kartográfia,
illetve a katonai küzdelmek és a birodalomépítés közötti viszony. Erre a kapcsolatra számos
esetben és térségben rábukkanunk: a vizsgált régióban a legnyilvánvalóbb talán Tajvan
környéke, ahol a szembenálló felek – mind a hollandok, mind a spanyolok – nem sokkal a
szigetre érkezésük után komoly felderítésbe és térképrajzolásba kezdtek, nem utolsósorban
azért, hogy eredményesebbé tegyék a hadműveleteket.67 Japánban ugyanakkor nem találunk utalást efféle kapcsolatra. Az 1610-es években – amikor Japán még játszott valamekkora szerepet a holland hadműveletekben – egyáltalán nincs nyoma ilyen tevékenységnek,
a térképezés megindulása után pedig a katonai mozzanatok hiányoznak a telep életéből.
65
66
67
Burch (Tajvan) levele Nicolaes Couckebackernak (Hirado), 1637. július 17. Afgaande brieven, 7598
8 9. f. 68.
Hans Putman (Tajvan) levele Nicolaes Couckebackernak (Hirado), 1635. augusztus 29. Afgaande
brieven, 7598 8 8. f. 89.; Hans Putman és Jan vander Burch (Tajvan) levele Nicolaes
Couckebackernak (Hirado), 1636. augusztus 15. Afgaande brieven, 7598 8 8. f. 115.; Paulus
Traudenius, Pieter Antonisz Overtwater, Johan van Lingen, Cornelis Cesaer és Jan Barentz Pels
(Tajvan) levele Maximilliaen le Maire-nek (Hirado), 1640. augusztus 8. Afgaande brieven, 7598 8
16. f. 56.
Nicolaes Couckebacker (Hirado) levele Johan van der Burchnek (Tajvan), 1637. február 9.
Afgaande brieven. 7598 8 13. f. 44.; Johan van der Burch (Tajvan) levele Nicolaes
Couckebackernak (Hirado), 1637. július 17. Afgaande brieven, 7598 8 9. f. 68.
Borao Mateo alapos áttekintést ad a spanyolok tevékenységéről: Borao Mateo, José Eugenio: The
Spanish Experience in Taiwan, 1626–1642. The Baroque Ending of a Renaissance Endeavour.
Hong Kong, 2009. 44–47.
46
Holland navigációs tudás Japánról, 1608–1641
Tanulmányok
Érdekes viszont, hogy a holland földrajzi ismeretek olykor japán külpolitikai koncepciókban és döntésekben is játszhattak szerepet. Erre remek példa a sóguni tanács egy 1639es megbeszélése, amely kapcsán érdemes pár mozzanatot – pillanatnyilag inkább vázlatosan és utalásszerűen, mintsem szisztematikusan kifejtve – hangsúlyozni. Az ülés elsődleges
témája a portugálok esetleges kiutasításával járó kereskedelmi következmények voltak. A
tanácstagok – többek között a meghívott holland főkereskedő révén – mindenekelőtt arra
kívántak választ kapni, hogy a portugálok helyén támadó kereskedelmi űr miképpen tölthető be. A japán főemberek az ülésre számos – japán, kínai, portugál és holland – térképet
szereztek be, és ezeket aktívan használták is a beszélgetés során. Amikor olyan kérdések
merültek fel, hogy – az 1635 óta szünetelő – japán kereskedelmi hajózás újraindítása esetén a hajóknak félnie kell-e spanyol válaszlépésektől, a holland kereskedő mindvégig a térképen mutatta a fontosabb mozzanatokat.68
A másik kiemelendő mozzanat a VOC 1630-as években történő „átalakulása” – ami nem
szorítkozott kizárólag térképekkel kapcsolatos kérdésekre, hanem a háttérben történő
strukturális átalakulásról volt szó.69 A versenyképességhez ugyanis nem volt elegendő az
árukhoz való hozzáférés, hanem komoly információs hátteret is ki kellett építeni – és alapvetően erre került sor az 1630-as években. A változás eredményeképpen a hajómozgások
többé-kevésbé kiszámíthatóvá, a rendszer működése pedig többé-kevésbé előre jelezhetővé
vált. Ebbe a képbe illeszkedett a navigációs ismeretek Japán kapcsán felvázolt sokrétű módosulása is.
Van Dyke a könyvelés szisztematizálását említi példaként, azonban ennek a változásnak
számos más, sok esetben távolinak tűnő aspektusa is tetten érhető. A legszembetűnőbb a
Társaság térképkészítési gyakorlatának gyökeres átalakulása az 1620-as évek végétől, és e
téren nem kizárólag (sőt, megkockáztatom, hogy nem is feltétlenül elsősorban) mennyiségi
változásról volt szó. Az első Ázsiában készült térképek 1620 körülre datálhatók, és mind
ezek, mind például a Tajvan kapcsán kiemelt első térképkészítési hullám alkotásai katonai
ütközőzónákat ábrázoltak.70 A következő évtizedre azonban – ahogy a japán példa részletekbe menően mutatja – már nem volt jellemző az ilyen „önkorlátozás”. Ugyanakkor számos kevésbé szembeötlő indikátor is jelzi az átalakulást. Ilyen a tudás személyekhez kötött,
hallgatólagos dimenziója felől az anyagi formában rögzített, „objektivált” változat felé történő ugyancsak említett elmozdulás. Ha pedig még általánosabb mozzanatra összpontosítunk, akkor felfigyelhetünk a hollandok – sajnos csak érintőlegesen felvetett – tonkini kalandja kapcsán arra, hogy a szisztematikus tudásszerzés immár kiemelt hangsúlyt élvezett,
ez pedig a mentalitás alapvető módosulására utal. Ily módon tehát a dolgozatban részletesen tárgyalt kérdéskört nem önmagában, hanem egy nagyobb átalakulás, a holland társaság információs mintázatai – és ezen belül infrastruktúrája – átrendeződésének részeként
érdemes kezelni.
68
69
70
Diaries kept by the Heads of the Dutch Factory in Japan, 4. 55–58. Az incidens kapcsán nemcsak
a térképek jelenléte, hanem a térképhasználati gyakorlat és az ahhoz kötődő háttértudás mozzanata is lényeges. Annak eldöntéséhez, hogy ez az eset egyedinek számított-e, vagy a holland földrajzi
ismeretek játszottak-e valamekkora szerepet a japán külpolitikai manőverekben, további kutatások szükségesek.
Ez a strukturális átalakulás képezi Paul van Dyke gondolatmenetének az alapját. Érvelése szerint
ez tette lehetővé, hogy a holland társaság vezető szerepre tegyen szert az Ázsián belüli kereskedelemben. Van Dyke, Paul A.: How and why the Dutch East India Company became competitive in
intra-Asian trade in East Asia in the 1630s. In: Itinerario, vol. 21. (1997) No. 3. 41–56.
Zandvliet: Mapping for Money, 101–103.
47
Tanulmányok
SZOMMER GÁBOR
GÁBOR SZOMMER
Information Management as Establishment.
Dutch Navigational Knowledge about Japan, 1608–1641
In the paper, the author examines topics related to knowledge management in a historical
context: the activities of the factory of the Dutch East India Company in Japan. The role of
the level of hierarchy he focuses on in information management is far from well-known,
and he plans to improve on this situation. The paper is generally a case study, primarily
based on unpublished Dutch archival materials. However, it can be useful not only for researchers examining this very special segment of history as the historical data it presents
can be useful for researchers focusing on general information-related issues as well.
The author touches on several problems that can be interesting for information science.
He shows how the general process of moving from the tacit dimension of knowledge to
concrete, written forms took place. Besides, he details several information-related activities. Not only does he focus on the collection of data, but also on the methods of dissemination and usage of the collected information, and the connection between these dimensions
and the organizational structure of the Company.
48
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
A Bocskai-felkelés
és az európai információhálózatok
Hírek, diplomácia és politikai propaganda, 1604–1606*
1606. február elején Bocatius János, Bocskai István Magyarország és Erdély fejedelemének
követe érkezett Heidelbergbe, ahol találkozott Petrus Brederodiusszal (Pieter van Brederode), aki a Holland Köztársaság ügynöke volt a német területeken.1 Ez volt az első (de
még nem hivatalos) holland–magyar diplomáciai találkozó, amiről tudásunk van. Ugyanakkor ez más szempontból is egy rendkívül fontos esemény volt, ahogyan megtudhatjuk
Bocatius emlékiratából, amely 1611 körül keletkezett.2 Nem lévén egyik fél udvarában sem,
a követek nem pazaroltak időt bonyolult ceremóniákkal vagy drága ajándékcserével, mint
sok esetben hivatalos diplomáciai látogatásokkor szokásos volt, inkább egyetlen dologra
koncentráltak: az információcserére. A követek megbeszélték saját országuk és Európa politikai helyzetét, valamint kicseréltek több tucat újságot, röpiratot, politikai iratot, nyomtatványt, ábrázolást, levelet és kéziratot, hogy azokat hazavigyék, felhasználják és esetleg
*
1
2
A kutatást Kees Teszelszky részéről az OTKA NK 81948 számú pályázata támogatta, Zászkaliczky
Márton részben egy wolfenbütteli HAB Melon-Sondermittel ösztöndíj során folytatta 2011-ben.
Ezúton köszönjük Doris Teichmannnak, Fazekas Istvánnak, Németh Istvánnak, Almási Gábornak
és Kármán Gábornak a segítségüket. Külön köszönjük Papp Sándornak, hogy készülő könyve kéziratát önzetlenül rendelkezésünkre bocsátotta: Török szövetség – Habsburg kiegyezés. A Bocskaifelkelés történetéhez. (Kézirat. A kiadás tervezett ideje 2012. Budapest, Károli Könyvek, L’Harmattan Kiadó.)
Lásd arról: Teszelszky, Kees: Diplomáciai iratok Németalföld és Magyarország között a Bocskaifelkelés alatt (1604–1606). In: Bozzay Réka (szerk.): Debrecentől Amszterdamig. Magyarország és
Németalföld kapcsolata. Debrecen, 2010. 59–89.; uő.: Magyar misszió, Európái politika. Bocatius János diplomáciai tevékenységei. In: Horn Ildikó – G. Etényi Nóra (szerk.): Színlelés és
propaganda a kora újkori magyar politikában. Budapest, 2010.; uő.: Some international aspects of
the Bocskay-insurrection: the Dutch–Hungarian connection. In: Óborni Teréz – Krász Lila
(szerk.): Tanulmányok Sahin-Tóth Péter emlékére. Budapest, 2008. 273–280.; uő.: Üzenet az utazótáskából. Kora újkori diplomáciai kapcsolatok Németalföld és Magyarország között a Bocskaifelkelés alatt. In: Horn Ildikó – G. Etényi Nóra (szerk.): Portré és imázs. Politikai propaganda és
reprezentáció a kora újkorban. Budapest, 2008. 127–147.; Teichmann, Doris: Johannes BockBocatius (1569–1621) – Sorabus Lusatus. Lětopis, vol. 52. (2005) No. 1. 48–72.; Teichmann, Doris: Studien zur Geschichte und Kultur der Niederlausitz im 16. und 17. Jahrhundert. (Quellengeschichtliche Untersuchungen; Schriften des Sorbischen Instituts 16.) Bautzen, 1998. 171–295.
Bocatius, Ioannis: Olympias carceraria. In: Csonka Ferenc (szerk.): Ioannis Bocatius Opera quae
exstant omnia. Prosaica. (a továbbiakban: OPR) Budapest, 1992. 111–185. Magyar fordítás: Bocatius János: Öt év börtönben (1606–1610). Ford., jegyz. és utószó: Csonka Ferenc. Budapest,
1985.; Szelestei N. László: Bocatius János 1611-ben Kassán megjelent műveiről. Magyar Könyvszemle, 111. évf. (1995) 4. sz. 427–431.
AETAS 27. évf. 2012. 4. szám
49
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
továbbadják másoknak is. Így nemcsak két követ, hanem két információhálózat is találkozott egymással Heidelbergben.
Az elmúlt években több tanulmány született erről a találkozásról és azokról az anyagokról, amelyeket vélhetően egymásnak átadtak, és amelyek címei megmaradtak egy leírásban.3 Ideális esetben azt a célt tűztük volna magunk elé, hogy bemutassuk, milyen információt adott át Bocatius Bocskai nevében, hogyan keletkeztek ezek az információk, mi volt
azok legfőbb üzenete, hogyan haladt ez az információ a nyugat-európai információhálózatokon keresztül, ki használta és mire, hogyan változott időközben az üzenet tartalma és
funkciója, hogyan értelmezte újra és használta fel saját céljára a befogadó közeg, és arra
hogyan reagált az újraértelmezett információ új hallgatósága. Mindezt feltárni azért lenne
fontos, mert a Bocskai-felkelés volt az első politikai esemény Magyarországon, amelynek
lényegi tevékenysége volt a nyilvános politikai propaganda, amelyről igen sokat és sokan írtak a kora újkori európai sajtóban, és amelynek lefolyásáról sok tekintetben az utókor és a
történettudomány is csak szélesebb értelembe vett propagandaszövegeken keresztül tájékozódhat. A mostani tanulmányban azonban nem vállalkozhatunk a teljes szöveg- és információs ciklus rekonstruálására, mert egyrészt a külföldi recepcióra vonatkozóan nem
állnak rendelkezésünkre további kiterjedt külföldi kutatások révén is csak remélhetőleg
előkerülő levéltári anyagok, másrészt a szövegek keletkezésének körülményei, terjedésének
csatornái és a sokféle szöveg és szövegváltozat egymás közötti viszonyai sem világosak. Éppen ezért elemzésünkben csak a szövegek keletkezésének rekonstrukciójára vállalkozhatunk, és csupán a holland esetben tudunk vállalkozni azok és az azokban hordozott politikai üzenetek recepciójának feltérképezésére.
Tanulmányunk három főbb részre oszlik: az elsőben felvázoljuk az információtörténet
azon általánosabb problémáit, amelyek a Bocskai-felkelés kapcsán merülhetnek fel, illetve
felvázoljuk azok kommunikációtörténeti kontextusait. Ez utóbbinak központi része a Habsburg-udvar propagandagépezete teremtette kommunikációs és propaganda-kihívás. A második részben arra vállalkozunk, hogy megvilágítsuk, milyen válaszokat adott a Bocskaifelkelés erre a kihívásra. Ebben azonban nem elégedhetünk meg az információ- és kommunikációtörténeti összefüggések felvázolásával és a szövegek ilyen típusú elemzésével, a forrásbázis bizonytalanságai miatt alapos szövegelemzéseket kell végeznünk. Nyilván lesznek
olyanok, akik túlságosan részletesnek vagy szőrszálhasogatónak tartják majd elemzésünk
messzemenően nem kimerítő mértékű aprólékosságát, de kutatásaink során információ- és
kommunikációtörténeti szempontból igen tanulságosnak bizonyult a keletkezés körülményeire vonatkozó tárgyi ismeretek naivitásig menő lecsupaszítása. Írásunk harmadik része
pedig kitekintést ad majd a Bocskai-felkelés propagandairatainak holland recepciójára.
Módszertan
Témánk információtörténeti, de az információk áramlása nem vázolható fel azok médiumainak feltérképezése, vagyis keletkezésük történetének és sorsuk alakulásának tárgyalása
nélkül. Mivel a korszakhoz hasonlóan a Bocskai-felkelés elsődleges információs médiuma a
szöveg, elemzésünk természetszerűleg szöveg-centrikus kell, hogy legyen, és sok tekintet-
3
Bocatiusnál az 1606. februári letartóztatásakor talált nyomtatványok, kéziratok és képek inventáriuma megtalálható a Österreichisches Staatsarchiv Haus-, Hof- und Staatsarchivban (a továbbiakban: HHStA). HHStA Ungarische Akten. Miscellaneae Fasc. 433. Akten, betreff. den Stadtrichter von Kaschau, Johann Bocatius 1606. fol. 36-37. Kiadása: II/B Inventaria. In: OPR 467–
481.
50
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
ben irodalomtörténeti megközelítésű.4 Az információt hordozó szövegek feltárása ugyanis
azok tartalmi, filológia és paleográfiai elemzése nélkül alig képzelhető el. Munkánkban ebből természetesen csak ízelítőt tudunk adni, annak teljes feltárása szisztematikusan elvégzett, hosszan tartó műhelymunkát feltételez. Másrészt az információ nem csak semleges
hír, hiszen propagandaszövegekben kifejezetten minősített vagy súlyozott, ideológiai alapon szelektált és motivált híreket (is) közvetítettek, amelyen keresztül a híreken túlmutató
üzeneteket is közölni szerettek volna. Az információ tehát egyben eszme is, mivel az információkat hordozó szövegekbe eszméket csomagoltak, valamint ideológia, hiszen sok esetben a szerzők világnézetét is közvetítették. Ebből adódóan nem tekinthetünk el az eszmetörténeti nézőpont alkalmazásától, és meggyőződésünk, hogy eszmetörténeti érvekkel is lehet operálni szövegek és hírek történetének megfejtésekor és propaganda-funkcióinak
elemzésekor.5 Fontos leszögezni, hogy nem tisztán fogalomtörténeti módszertant alkalmazunk a szövegekben közölt eszmék felfejtésekor, álláspontunk szerint ugyanis a fogalmaknak több/többes jelentése is lehet, akár időben és térben változó módon, akár egy időben,
ezért elemzésünkben feltesszük, hogy a fogalmaknak nem jelentésük van, hanem „használati értékük”, amely a felhasználáskor – mind a szerző szándékától, mind az olvasó percepciójától függően – változhat és módosulhat.6 Ebből adódóan elemzésünk néhol diskurzusés kommunikáció-elemzés.7 A diplomácia és a politikai propaganda mellett természetesen
az információ-továbbítás és a politikai kommunikáció egyéb válfajai is szerepet játszottak
4
5
6
7
Az irodalom- és retorikatörténeti megközelítés elengedhetetlenségéről a politikai eszmetörténet
úgynevezett cambridge-i iskolájának két alapítójától lásd: Skinner, Quentin: Értelem és retorika
Hobbes filozófiájában. Helikon, 55. évf. (2009) 1-2. sz. 50–69. Figyelemreméltó, hogy a Skinner
által szerkesztett Ideas in Context sorozat minden egyes kötetében megtalálható leírásban ez áll:
„By this means, artifical distinctions between the history of philosophy, of various sciences, or
society and politics, and of literature may be seen to dissolve.” Szimbolikusnak tekinthető a
nyelvközpontú politikai eszmetörténet egyik úttörője, J. G. A. Pocock egy 1994-es beszédében tett
megjegyzése is, miszerint „the history of political thought has been becoming all my life less a history of thought than of language, literature”. Mindkettőt idézi Iain Hampsher-Monk: Speech
Acts, Languages or Conceptual History? In: Hampsher-Monk, Iain – Tilmans, Karin – van Vree,
Frank (eds.): History of Concepts Comparative Perspectives. Amsterdam, 1998. 37., 40.
A röplapkutatás, a politikai eszmetörténet és a filológiai orientáltságú irodalomtörténet együttes
alkalmazásának kitűnő példája: Malcolm, Noel: Reason of State, Propaganda, and the Thirty
Years’ War: an Unknown Translation by Thomas Hobbes. Oxford. 2007.
A politikai fogalmak többes vagy többrétegű jelentésére alapvető: Zach, Krista: Begriff und
Sprachgebrauch von natio und Nationalität in vorhumanistischen Texten des 13. bis 16. Jahrhundertsts aus Siebenbürgen, illetve Nation und Konfession in Reformationszeitalter. In: uő.:
Konfessionelle Pluralität, Stände und Nation, Ausgewählte Abhandlungen zur südosteuropäischen
Religions- und Gesellschaftsgeschichte. Hg. Joachim Bahlcke – Konrad Gündisch. LIT Verlag,
2004. 5–15., 17–48.
Módszertani kérdésekre: Skinner, Quentin: Jelentés és megértés az eszmetörténetben. In: Horkay
Hörcher Ferenc (szerk.): A koramodern politikai eszmetörténet cambridge-i látképe. Pécs, 1997.
7–53.; Pocock, J. G. A.: Languages and Their Implications: The Transformation of the Study of
Political Thought. In: uő.: Politics, Language and Time. New York, 1971. 3–41.; Trencsényi Balázs:
Politikai nyelv, politikai szemantika: gondolatok a kontextualista-konceptualista eszmetörténeti
módszertan kelet-közép-európai adaptációjához. In: Szekeres András (szerk.): A történész szerszámosládája. Budapest, 2001. 117–158.; Bene Sándor: A politika műfajai. In: Az Eötvös Collegium és a Magyar irodalomtörténet: Tanulmányok. Ed. László Varga. Budapest, 2003. 87–113.; uő.:
Hatalom és értelmiség diskurzustípusai a kora újkorban. In: Hatalom és kultúra, I-II. Az V.
Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus (Jyvaeskylae, 2001. augusztus 6–10.) Szerk.: Jankovics J.
– Nyerges J. 2004. I. 8–28.
51
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
az általunk tárgyalandó propagandaszövegek keletkezésekor, mint például a hírszerzés és a
kémkedés, valamint a diplomácia egyéb műfajai, de ezeket az alábbiakban nem tárgyalhatjuk. Nézőpontunkat leszűkítjük arra, hogy párhuzamosan vizsgáljuk az eszméket is hordozó szövegek és az azokban utazó, azokba csomagolt eszmék történetét, mindezeket pedig
alapvetően úgy, mint a politikai kommunikáció eszközeit – nem adva fel természetesen
azon célunkat, hogy alapvetően a Bocskai-felkelés egészéről szeretnénk többet megtudni.
A fentiekből és a forrásadottságok természetéből adódik, hogy a szövegek keletkezésének tisztázása nélkül nem világos az információ útja és nehezen érthetők az információküldés szándékai. A szerzőség kérdését nem önértékén kezeljük, de a szerzőség rekonstruálása
a szöveg teremtette kommunikációs pozíció megértését segítheti elő, többek között annyiban, hogy megvilágítja, hol húzódott a személyes álláspont és a propagandaüzenet közötti
nem túl éles határvonal. Az üzenetek beszéd- és szövegaktus alapú elemzését viszont csak
annyiban végezhetjük el, amennyiben az segíthet a fenti viszonyok és szövegek keletkezésének feltárásában. Külön figyelmet érdemel és elemzésünk egyik hangsúlyos része az általunk ismert szövegek és a kortársak szöveghivatkozásainak összevetése, még pontosabban
a fennmaradt szövegkorpusz és kortárs leírásának összehasonlítása. A kortársak ugyanis
igen gyakran, több-kevesebb részletességgel hivatkoztak az általuk létrehozott, létrehozandó, olvasott és közvetített szövegekre, a fennmaradt szövegek korpusza azonban ezeket
nem fedi le teljesen. A szakirodalom többnyire egy-egy szöveg azonosítása esetén használta
a szövegekre tett kortárs hivatkozásokat, ugyanakkor egészen világos, hogy igazi eredményt
a hivatkozások közel összességének kritikai elemzése hozhat csak. Elemzésünkben igyekszünk a szisztematikus elemzés igényével fellépni, de vizsgálatunkat két fő szempontra vagyunk kénytelenek korlátozni. Egyrészt a szövegeknek az elmúlt kétszázötven év szöveghagyományában kialakult datálását összevetjük azokkal az információkkal, melyek a szövegek
kortárs leírásaiban azok keletkezésének időpontjára vagy időszakára vonatkoznak, másrészt a szövegek deklarált címzettjeit igyekszünk összevetni a szövegek címzettjeire vonatkozó kortárs megjegyzésekkel, és ezáltal a fennmaradt szövegeket beleilleszteni a szövegeknek a kortárs hivatkozások által leírt keletkezéstörténetébe. Nyilvánvaló, hogy Bocatius
visszaemlékezése az egyetlen egységes narratíva a propagandaszövegek keletkezésére nézve, ezért munkájának a szövegek keletkezésére vonatkozó részeit elemzésünk vezérfonalának tekintjük, de egyben folyamatosan kritikai elemzés tárgyává is tesszük.
Információ és információhálózatok
Az információk politikai háttere egyre nagyobb hangsúlyt kap a kortárs koraújkori információtörténeti kutatásokban.8 A durhami, groningeni és koppenhágai egyetemek egy közös
tudományos kutatási programjának az volt a célja, hogy kiderítse, mi volt az információ
funkciója a hatalom legitimálásában Nyugat-Európában.9 Emellett a történeti hálózatkutatás is nagyon népszerű. Egy leideni kutatócsoport az úgynevezett information brokerek
avagy „információs ügynökök”, hírszerzők vagy közvetítők szerepére koncentrált a kora új-
8
9
Lásd: Dooley, B. – Baron, S. (eds.): The Politics of Information in Early Modern Europe. London
– New York, 2001.; Koopmans, J. W. (ed.): News and Politics in Early Modern Europe, 1500–
1800. Leuven, 2005.; M. Gosman, M. – Koopmans, J. W. (eds.): Selling and Rejecting Politics in
Early Modern Europe. Leuven, 2007.
A projekt címe: Authority and Persuasion: The Functioning of Commonplaces in Western Europe
(c. 1500 – c. 1800)
52
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
kori társadalomban.10 Egyre több kora újkori információs ügynökről jelenik meg tanulmány, amelyekben a szerzők olyan ügynököknek a nyugat-európai információhálózatban
betöltött szerepét igyekeznek megvilágítani, mint például a magyar történelemről gyűjteményt kiadó francia követ, Jacques Bongarsius vagy az említett Pieter Brederodius.11
A korabeli politikai, vallási és gazdasági eseményekről szóló hírek és információk nagyon fontos politikai és kereskedelmi cikkek lettek Európában a 16. század óta. Az európai
információpiacon a holland, flamand, német és velencei „hírszerzők” meghatározó szerepet
játszottak.12 Általában diplomaták, kereskedők, lelkészek vagy írók vállalkoztak e feladatra.
Az információs ügynökök fontos híreket és releváns információkat küldtek a világ összes
tájáról pénzért, más információért vagy ellenszolgáltatásért cserébe, az ottani ügynökök
pedig fordították, átdolgozták vagy átírták a nyersanyagot, és továbbküldték a fizető vevőknek Európa minden pontjára. 13 Nem csak latin nyelvű szövegből lett a hír: még török
nyelvből is lefordítottak latinra és németre egy jóslatot az oszmán elleni háborúról 1606ban.14
10
11
12
13
14
„Double Agents: cultural and political brokerage in early modern Europe” (University of Leiden).
Lásd még: G. Etényi Nóra: Hadszíntér és nyilvánosság. A magyarországi török háború hírei a 17.
századi német újságokban. Budapest, 2003. 40.
Bongarsiusról lásd: Kohlndorfer-Fries, Ruth: Diplomatie und Gelehrtenrepublik die Kontakte des
französischen Gesandten Jacques Bongars (1554–1612). Berlin – New York, 2009²; Kohlndorfer,
Ruth: Jacques Bongars (1554–1612): Lebenswelt und Informationsnetzwerke eines frühneuzeitlichen Gesandten. Francia, vol. 28. (2004) No. 2. 1–15. Brederodiusról lásd: Teszelszky, Kees: Pieter Cornelisz Brederode, informatiemakelaar tussen West- en Oost-Europa. In: Touber, Jetze –
Brouwer, Marjan (eds.): De kaper, de kardinaal en andere markante Nederlanders. Een andere
blik op het verleden in dertien levensverhalen. Bussem, 2010. 20–30.; Sibeth, Uwe: Der „Friede”
als Fortsetzung des Krieges mit anderen Mitteln: Zur Repraesentatio pacis generalis (1607) des
Pieter Cornelisz. Brederode. In: Ehrenpreis, Stefan – Lotz-Heumann, Ute – Mörke, Olaf (Hg.):
Wege der Neuzeit. Festschrift für Heinz Schilling zum 65. Geburtstag. Berlin, 2007. 479–502. Sibeth, Uwe: Gesandter einer aufständischen Macht: Die ersten Jahre der Mission von Dr. Pieter
Cornelisz: Brederode im Reich (1602-09). Zeitschrift für Historische Forschung, vol. 30. (2003)
No. 3. 19–52.
Keblusek, Marika – Noldus, B. (eds.): Double Agents. Cultural and Political Brokerage in Early
Modern Europe. Leiden–Boston, 2011.; Charry, Brinda – Shahani, Gitanjali (eds).: Emissaries in
Early Modern Literature and Culture. Mediation, Transmission, Traffic, 1550–1700. Farnham–
Burlington, 2009. 95–129.; Keblusek, Marika – Cools, H. – Noldus, B. (eds).: Your Humble Servant: Agents in Early Modern Europe. Hilversum, 2006.; Keblusek, Marika: Cultural and Political
Brokerage in Seventeenth-century England: the Case of Balthazar Gerbier. In: Roding, J. –
Sluijter, E. J. – Westerweel, B. (eds.): Dutch and Flemish artists in Britain 1550–1800. Leiden
2003. 73–81.; Harline, Craig E.: Pamphlets, Printing, and Political Culture in the Early Dutch
Republic. Dordrecht, 1987.
Egy magyar szempontból nagyon fontos kézírásos hírgyűjteményt a Magyar Országos Levéltár (a
továbbiakban: MOL) őriz, MOL E 211 Lymbus III. series. 134 cs. (év nélkül) szám alatt.
Neuwhäuser, Wilhelmus: Declaratio, oder Erklärung. Uber eines Fürtrefflichen Türcken Prophezeygung/ so der Türcken Untergang unnd Bekehrung zum Christlichen Glauben meldet: in seiner eigen Sprach vor vielen Jarn selbst gestelt und hinderlassen/ jetzund aber den Christen zum
guten auß der Türckischen Sprach transferierten formalien/ in [...] 1594. jar/ zu erst [...] erkläret/ und [...] erleutert ; Unnd dieweil solche damalen in Truck gegebene Erklärung mit allen Sachen in dem nochwerenden Ungerischen Kriegswesen/ unter Türcken unnd Christen/ biß hero
zugetroffen [...] / Derwegen durch den ersten Authorem auffs newe ubersehen/ mit viel mehr geheimen puncten zugegeben auffgelöst unnd verbessert worden… S.l. 1605. Herzogin Anna Amalia
Bibliothek Weimar (a továbbiakban: HAAB), O 9 : 605 (32)
53
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
Az információt levélformában közölték az ügynökök a megbízókkal, de már újságok is
létrejöttek a 16. században. 15 A Fugger család tagjai például magukat újságírónak (Zeitungsschreiber) nevezték.16 A politikai, gazdasági és egyházi elit tagjai között kereshetjük
az érdeklődő vevőket. A magyarországi címzettek között szerepel Wesselényi Ferenc nádor,
aki előfizetett az olasz nyelvű hírekre, és Ferenczffy Lőrinc kancelláriai titkár, aki – pozíciójától elvárható módon – bizonyíthatóan megkapott egy nürnbergi újságot.17 Ha érkezett
nyomtatott hír, röpirat vagy más műfajú információ Magyarországra, azt utána gyakran
kézírásos formában terjesztették.18
Propaganda a Bocskai-felkelésben: Pro és Contra
A Bocskai-felkelés I. Rudolf király ellen az első olyan esemény volt Magyarországon és Erdélyben, amelyben az információ, a hír és a propaganda döntő szerepet játszott.19 Ennek első oka az volt, hogy nagyon gyorsan zajlottak az események, és ezért mindkét oldalnak fontos volt jól tájékozottnak lennie, hogy időben reagálhassanak a váratlan fordulatokra. Másrészt a Bocskai-felkelést nemcsak úgy lehet tekinteni, mint egy uralkodóval szembeni regionális lázadást, hanem mint egy olyan politikai eseményt, amelyben kiemelten fontosak
voltak a nemzetközi kapcsolatok.20
Bocskai központ nélküli udvara több módszert alkalmazott, hogy híreket és politikai
üzeneteket közöljön a világgal. A Bocskai-udvar által folytatott részben hivatalos, részben
15
16
17
18
19
20
Salamon, Ludwig: Geschichte des deutschen Zeitungswesen. Oldenburg, 1906.
Fitzler, M. A. H.: Die Entstehung der sogenannten Fuggerzeitungen in der Wiener Nationalbibliothek. Veröffentlichungen des Wiener Hofkammerarchives. Baden bei Wien, 1937.
MOL E 211 Lymbus III. series. 134 cs., fol. 40. Ferenczffy megkapta az újságot 1639. május 18-án
Pozsonyban. Idem, fol. 76.
Ezekből több példány is fennmaradt Magyarországon, lásd: MOL E 211 Lymbus III. series. 134 cs.,
MOL R. 317. Versek, epigrammák, gúnyiratok 1608–1849. fol. 2 (dátum nélkül), MOL E 211, Magyar kamara archivuma Lymbus II. series 113 cs. xlii tétel. 1660–1780. fol. 37.
Vocelka, Karl: Die politische Propaganda Kaiser Rudolf II. (1576–1612). (Veröffentlichungen der
Kommission für die Geschichte Österreichs Bd. 9.) Wien, 1981.; G. Etényi Nóra: Relígió és rebellió. A Bocskai-szabadságharc a korabeli publicisztikában. Studia Caroliensia, 7. évf. (2006) 1. sz.
61–72.; Varga Benedek: Szempontok a Bocskai-felkelés ideológiájának európai kontextusához.
Studia Caroliensa, 7. évf. (2006) 1. sz. 29–41. A Bocskai-felkelést megelőző és követő korszak propagandájának egyes kérdéseire: Bagi Zoltán Péter: A császári-királyi mezei hadsereg a tizenöt
éves háborúban. Hadszervezet, érdekérvényesítés, reformkísérletek. Budapest, 2011. 15–16., 38–
40.; Kruppa Tamás: A Báthory Gábor a forrásokban: propaganda és ellenpropaganda. In: Papp
Klára – Jeney-Tóth Annamária – Ulrich Attila (szerk.): Báthory Gábor és kora. Debrecen, 2009.
37–43.
R. Várkonyi Ágnes: Királyi ajándék. Bocskai István fejedelem közép-európai politikájáról. In:
Krász–Oborni (szerk.): Redite ad cor. Budapest, 2008. 249–271.; uő.: A Bocskai-szabadságharc
nemzetközi háttere (Európai jelenlét és magyar történelmi távlat). In: Papp Klára – Jeney-Tóth
Annamária (szerk.): „Frigy és békesség legyen…” A bécsi és a zsitvatoroki béke. Debrecen, 2006.
21–38.; uő.: Bocskai, a közép-európai realista. In: Balla Péter et al. (szerk.): A Bocskai István által
vezetett Habsburg-ellenes rendi felkelés kitörésének 400. évfordulója alkalmából rendezett tudományos konferencia előadásainak szerkesztett anyaga. Budapest, 2006. 5–27.; Sahin-Tóth Péter: A francia külpolitika és a Bocskai-felkelés. In: Glatz Ferenc (szerk.): A tudomány szolgálatában. Emlékkönyv Benda Kálmán 80. születésnapjára. Budapest, 1993. 123–131.; Makkai
László: Bocskai és európai kortársai. Történelmi Szemle, 17. évf. (1974) 4. sz. 483–494.
54
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
magánlevelezés volt az információcsere legismertebb formája.21 A híreket, röpiratokat és
más politikai jellegű írásokat a Bocskai által szervezett országgyűléseken is terjesztették.22
Bocskainak és követőinek politikai üzenetét levélváltásokban, szónoklatokban, kiáltványokban, országgyűlési irományokban, röp- és gúnyiratokban, katonaénekekben, képekben
és szertartásokban lehet nyomon követni.23 A hírek és jelentős események dal formában a
Bocskaihoz csatlakozott néphez is eljutottak, hasonlóan a holland felkeléshez,24 azaz olvasni nem képes emberekhez is.
A Bocskai-felkelés igazi nemzetközi propagandaháborúba torkollott 1605-ben, amikor
is mindkét oldal megpróbált politikai támogatást szerezni más országokban. A hírterjesztés
kulcsfontosságúvá vált a háborúban, ahogyan a bebörtönözött Bocatius is megemlítette vallomásában megkínzatása után, amikor a császárnak megígérte, hogy Bocskai ellen iratokat
fog írni: „Akkor őfelsége közvetítése és intézkedése nélkül említett nyomtatott írásaimmal
ellenük őfelségének többet lehetnék hasznára, mint néhány ezer katona.”25
A Bocskai-propaganda számára legnagyobb kihívását az jelentette, hogy a felkelés folyamán Bocskai igen rossz hírnevet szerzett Európában 1605 elején. Bocatius is említi:
„Ezért a magyar név, amely kezdetben megnyerő ügye miatt nagyon is kedves volt az evangéliumi embereknek, ekkor már az ellenségeink különféle s nemegyszer hamis mendemon-
21
22
23
24
25
Thaly Kálmán (szerk.): Bocskay István Leveles-könyve 1605. márc. 20. – ápr. 29. Magyar Történelmi Tár (a továbbiakban: MTT), 19. kötet. Budapest, 1874. 66–69., 107–108.; Bocskai István
Levelek. Válogatta, a bevezető tanulmányt írta és a jegyzeteket összeállította: Benda Kálmán. Budapest, 1992.; Molnár, Andrea: Fürst Stefan Bocskay als Staatsmann und Persönlichkeit im Spiegel seiner Briefe, 1598–1606. München, 1983. Benda kiadásában a többi fennmaradt forrással ellentétben nem közölte a kalandos sorsú Leveleskönyv eredetijének lelőhelyét, feltehetőleg nem
volt róla tudomása, időközben azonban előkerült: MOL E 211 XXXII. Lymbus II. series 1605–
1606. 113 cs. Fol. 10-33, Bocskay leveleskönyvének töredéke. 1605. márc. 20. – ápr. 29., 9r-33v;
Balázs Mihály: Ecsedi Báthori István levelei Bocskaihoz (1605. március 8. – július 12.). In: Acta
Historiae Litterarum Hungaricarum Tom. X–XI. (1971) 43–49.; Vadász Veronika: Egy prédikátor
levelei Bocskaihoz 1605 tavaszán. Aetas, 20. évf. (2005) 3. sz. 155–161.
Lásd: „De victoria a Colonitzio reportata.” In: Acta Conventus per Stephanum Bochkay de KissMaria, ope Literarum Encyclicarum ad Diem 17am Aprilis in Szerench indicti. = MOL N 49 Arch.
Regnicola. Lada L. Diaeta Antiquae. Fasc. A. Fol. 25r.-v., „De clade Haidonis a praesidia Epperiensi illata.”, idem, fol. 25v.-26r. (Valószínűleg nem a szerencsi országgyűlésen hangzottak el vagy terjesztették, hanem egy másik gyűlésen, mert a kézirat 1605. augusztus dátummal ellátott dokumentumot is tartalmaz.) Egy vélhetően német nyelvű röpirat másolata ebből a gyűjteményből: „Echo
de rebus Hungaricis”, idem, fol. 23r.-v. Egy német nyelvű gúnyirat és egy latin nyelvű gúnyvers:
idem, fol. 38v.-39r.
Péter Katalin: A magyar nyelvű politikai publicisztika kezdetei. Budapest, 1973. 5–7.; G. Etényi
Nóra: A Bocskai-szabadságharc európai propagandája. Confessio, 3. évf. (2006) 1. sz. 12.
Debrecenis, Joannes S.: Militaris congratulatio Comitatus Bihariensis: Ad Ilustrissimum Principem et Dominum, Dn. Stephanum Botskai de Kis Maria... Debrecen, 1605. RMK I. 397.; Kozocsa
Sándor: Históriás ének Bocskay Istvánról. (Erdélyi tudományos füzetek). Kolozsvár, 1936.; Régi
Magyar Költők Tára XVII. század 1. Szerk. Klaniczay Tibor – Stoll Béla. Budapest, 1959. Vö.: a
híres holland nyelvű „Geuzenliedboek”-kal a németalföldi felkelésről és a Bocatius csomagjaiban
meglevő németalföldi propagandadalokkal. Grijp, Louis Peter: Gruwelijk geblèr of indringende
voordracht? De performance van het straatlied. Literatuur. Magazine over Nederlandse letterkunde, vol. 21. (2004.) No. 1. 20.
„…durch gemelte offentliche Schreiben die ihrer Mayestät mehr dienen sollen als etlich 1000 Soldaten aufs best undt möglichst mich brauchen lassen.” Confessiones I. [Ultimo mense Augusto
1606] In: OPR 238.
55
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
dái által kezdett gyűlöletessé és bemocskolttá válni.”26 Bocskai megtépázott reputációjának
tényét, valamint pletykák és rémhírek terjedését Filiczki János is megerősíti levelében.27
Mindez, vagyis Bocskai „rossz sajtója” többek között azért volt lehetséges, mert a Rudolf
császár által rendelt propaganda több újságot, röpiratot és rézmetszetet jelentetett meg
Bocskairól.28
Bocatius elmeséli például, hogy Nürnbergből érkezett egy röpirat (tractatus Germanicus Noribergae publice), aminek az volt az üzenete, hogy a magyarok átpártoltak a törökökhöz.29 Ez a röpirat azonos lehet a Johann Knorr által 1604. decemberben kiadott Warhafftige Newe Zeittung című újsággal, ahogyan Etényi Nóra kimutatta.30 A címlap szerint a
hír forrása Prága volt, hasonlóan más, hasonló tartalmú röpirathoz, amit számos kinyomtatott császári levél és röpirat is mutat.31 Több röpirat képpel is bemutatta, milyen kegyet26
27
28
29
30
31
Uo. Annyira rossz volt Bocskai hírneve, hogy nevét Sziléziában mumusként használták síró gyerekek fegyelmezésére. Rimay János, Bocskai udvarnoka szerint: „Mint az sleziaijaniák nem regen
Botskaival ijegették az ö syroo giermekieket.” Rimay János beírása Antonio Bonfini Decades 1568as, a Magyar Akadémiai Könyvtárban meglevő példányban, RMK III. 1024. Lásd: Ritoókné Szalay
Ágnes: Rimaiana. Irodalomtörténeti Közlemények, 86. évf. (1982) 5-6. sz. 666.
„Bocskairól naponként más-más mendemondák terjengenek. Mondják, hogy ariánus, hogy rebelis,
hogy hazaáruló s hitszegő a németekkel szemben, és inkább a törököt szolgálja; egyszer azt beszélik, hogy fogságba esett, s hogy körülzárta őt a katonaság, aztán azt, hogy kisiklott a gyűrűből,
ismét máskor azt, hogy el van vágva a hadserege, de azt is mondják, hogy Kassát a hajdúk eladták
a töröknek, és még vagy hatszázféle egyéb hír járja, ám ezek egymásnak csaknem mind ellentmondanak.” Benda Kálmán, Filiczki János levele 1605-ből. Acta Historiae Litterarum Hungaricarum XIII. Szeged, 1973. 88. A levél eredetije: The National Archives, London, State Papers [a továbbiakban: SP] 80/2, fol. 15-22.
Warhafftiges und New Außgegangenes Schreiben Römischer Key. Majest. unterm Dato den 15.
Januar. instehenden 1605. Jahrs/ an einen Fürsten des Reichs geschrieben: Darinnen Außführlicher Bericht/ des jetzt gantz gefährlichen Kriegßwesens in Ungern/ Auch was von An. 1603. biß
hieher wider den Türcken gehandelt/ So wol auch der schädlichen Faction un[d] vielerley Empörungen/ so sich in Siebenbürgen durch getrieb etlicher FeldObersten mit dem Anhange vieler
meineydigen Heyducken angesponnen/ Und wie ihr böser Intent und Vorhabens endlich an Tag
kommen ... [S.l.], 1605. Das Verzeichnis der im deutschen Sprachraum erschienenen Drucke des
17. Jahrhunderts vd17.de (a továbbiakban: VD) 14:078623H. SLUB Dresden: Hist.Hung.438,32,
Warhafftige newe Zeitung/ Wie und was massen sich deß Sigismundi Bathori Mutter Bruder
Stephan Botschkai genandt/ gegen unserm Christlichen Keyser/ sampt dem Deutschen Kriegßvolck/ trewloß und Meineydig verhalten/ dem Türcken gehuldet/ und sich ihm untergeben. Prag,
1605. VD17 32:634415P. HAAB, O 9 : 605 (30).
Bocatius: Öt év, 18. = OPR 120.
Warhafftige Newe Zeittung: Wie und was massen sich deß Sigismundi Bathori Mutterbruder/
Steffan Botschkay genant/ gegen unserm Christlichen Käyser/ sampt den Teutschen Kriegsvolck/ Trewloß und Mainäydig verhalten: Sich dem Türcken gehuldigt und undergeben. Auch/
wie die Vöstung Caschau/ Von den unserigen den 2. tag/ diß Monats Decembris/ Erobert und
eingenommen. Nürnberg, 1604. Bayerische Staatsbibliothek München (a továbbiakban: BSB): Res
4 Turc. 86,16. App. H. 682. A különböző példányoknak eltérő címlapja lehet, ami több kiadást
vagy utánnyomást is feltételez. Lásd: G. Etényi: Religió és rebellió, 63–64.
Hoge und nötige Betrachtung/ Was sich die Römische Keyserliche Mayestat/ unser aller gnedigster Herr/ wegen Oberkreiß Ungern und den Siebenbürgen/ Und auch sonderlich dem Herrn
Putzkey gegen Caschaw eine Bottschafft abgefertiget/ und einen Anstand gemacht/ von dem 28.
Iunii/ biß auff den 1. Augusti : Erstlich gedruckt zu Prag/ bey Nickel Strauß/ Im Jahre 1605.
[S.l.], [ca. 1605]. VD17 32:634399R. HAAB Weimar: O 9: 605 (33). Gewisse vnnd erschröckliche
neue Zeitung auß Grätz Wien Preßburg vnd Prag. Was sich Jnnerhalb Achdtagen jnn Vngern
verloffen, hat vnd noch täglich zutregt Nemlich wie der Botschkay oder die Heyduggen vnd an-
56
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
lenül bánt Bocskai a jezsuitákkal.32 Bocskai személye jezsuitaellenes gúnyiratokban is előfordult, sokáig kitűnően lehetett vele riogatni. 33 Ezzel párhuzamosan az oszmánellenes
propaganda is folytatódott a német területeken.34
A Bocskai-ellenes propagandában a császáriak három érvet használtak: 1. jogtalan ellenállás a törvényes uralkodó ellen; 2. Bocskai oszmán támogatása és kapcsolata; 3. Bocskai személyes hite és vallása (tudniillik ariánusnak nevezték) és kegyetlen bánásmódja a jezsuitákkal.35 Emiatt Bocskai ellenpropagandája is három oszlopon nyugodott: 1. Az ellenállás legitimálása; 2. az oszmán–magyar szövetség megmagyarázása és igazolása; 3. Bocskai
személyes hitének és vallásának apológiája.
Bocatius a Habsburg-ház által rendelt propaganda külföldi hatását is említi a fejdelem
előtt: „Gyakran megmutatva a Fejedelemnek német barátaim leveleit, amelyekből többek
között azt is megtudhattuk, hogy külföldön milyen sok balítélet kering erről a magyar
megmozdulásról, s hatásuk alatt kígyónál-békánál jobban gyűlölik országunkat, amely tapasztalni fogja az egész keresztyén világ bosszúját.”36 Bocatius szerint a bosszú abból fog
állni, hogy a német fejedelmek pénzzel támogatni fogják Rudolf császárt: „A német fejedelmek mint a helyzet urai hatalmas népükkel együtt az ellenségeink tájékoztatása alapján
32
33
34
35
36
dere Abgefallene meineydige Hungern, mit den armen Chrisien so jümmerlich vnd erbärmlich
vmbgehen. Regenspurg, Gräf; 1605.
Warhafftige newe Zeitung/ was swich in Siebenbuergen zugetragen // den 12. Martij/ Anno
1605. da die Jesuiter von Clausenburg entlaffen/ vnd des newen Herrn // Potschkai nicht haben
erwarten wollen/vnd sich etliche auff eine Windmuelen versteckt haben. [1605]. Lásd: Paas, John
Roger: The German political Broadsheet 1600–1700. Volume I: 1600–1605. Wiesbaden, 1985. P56. 165.; G. Etényi: Religió és rebellió, 69. Gewisse vnnd erschröckliche neue Zeitung auß Grätz
Wien Preßburg vnd Prag. Was sich Jnnerhalb Achdtagen jnn Vngern verloffen, hat vnd noch
täglich zutregt Nemlich wie der Botschkay oder die Heyduggen vnd andere Abgefallene meineydige Hungern, mit den armen Chrisien so jümmerlich vnd erbärmlich vmbgehen. Regenspurg,
1605, Absurda, absurdorum absurdissima; Jeusita, Index & signum ultimi judicij, tuba Antikristi, astutissimus turbator imperiorum, vaferrimus supressor ecclesiarum, Jesuita; hoc est, capituli Jesuitici conventus super testiculis nupenima habitus in loco quodam celebenima, anno 1605.
[1605], Capituli Jesuitici Conventus Nuperrimehabitus in loco quodam celebri Olomucij Anno
1605. [1605] Lásd: G. Etényi: Relígió és rebellió, 69. Naumann, Viktor: Der Jesuitismus: eine kritische Würdigung der Grundsätze, Verfassung und geistigen Entwicklung der Gesellschaft Jesu,
mit besonderer Beziehung auf die wissenschaftlichen Kämpfe und auf die Darstellung von antijesuitischer Seite. Regensburg, 1905. 343.
Paas, John Roger: The German political Broadsheet 1600–1700. P-57. 166. Capituli Jesuitici conventus nuperrime habitus in loco quondam celeberrimo Austriae anno 1605. 2. Maji. Jesuita.
Későbbi kiadásban kis eltérésekkel: Capitulum Jesuitarum: Habitum Olmucii In Moravia: Insurgente Botsckaio, 1610, HAB 160.16 Quod. (29). Érdekes módon a riogatás egyik erőteljes érve
(„Botskai vult testiculos nostros detondere”) még Bocskai halála után sem vált időszerűtlenné a
javított, (eddig Hungarikaként nem katalogizált) második kiadásban, miközben a szöveg szerzője
tudatában volt Bocskai „kegyetlen” halálának („Quod mor crudelis amputabit Botschkai truculenter”).
Von Gottes Gnaden/ Wir Maximilian/ Pfaltzgrave bey Rhein/ Hertzog in Obern und Nidern
Bayrn/ [et]c. […] Geben in unser Hauptstatt München/ den 15. Julij Anno 1605. [S.l.], 1605. VD17
12:128151W. BSB München: 2 Bavar. 960, III, 22.
„…Követek és levelek útján jelentették a Vezérnek, hogy Németországban kétségbe vonják az ő
személyes hitét és vallását, ariánusnak nevezve őt azt erősítgetik, hogy Bocskai számára nincs
ennél az eretnekségnél kedvesebb…” Bocatius: Öt év, 18. = OPR 120.
Bocatius: Öt év, 16. = OPR 118.
57
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
érthető méltatlankodással fogják megnyitni pénzesládáikat […] a mi mielőbbi pusztulásunkra.”37
Összetettebb kép alakulhat ki ugyanakkor, ha figyelembe vesszük a prágai udvar és a
német fejedelmek egymás közötti levelezését és a Bocskai-felkelésnek a birodalmi belpolitikában elfoglalt szerepét és hatását.38 Folyamatos belső birodalmi vitákat39 tükröz az a eset
is, amikor Rudolf udvara a birodalmi segély érdekében azt az erősen torzított képet közli
Bocskai mozgalmáról a szász választóval, hogy az ariánus Bocskai és népe nem kíméli a
németeket, az evangélikus papokat megöli. A választó viszont válaszában közli, hogy Magyarország zavarát nagyrészt a jezsuiták okozták, akik „a szent ágostai hitet is üldözik”, és
„csak a vallásszabadság helyreállítása segíthet”.40 Nem mellesleg a német választók is tájékozottak voltak hírlevelekből és diplomáciai jelentésekből, többek között akár Bocatius iratai révén is a katonai és politikai eseményekről, beleértve Belgiojoso kassai tevékenységének részleteit is.41 Voltak viták ugyanakkor a választók között is, de nem csak elvi kérdé37
38
39
40
41
Bocatius: Öt év, 16-17. = OPR 118.
Evans–Thomas (eds.): Crown, Church and Estates, i. m.; Pálffy Géza: Bündnispartner und Konkurrenten der Krone: die ungarischen Stände, Stefan Bocskai und Erzherzog Matthias 1604–
1608. In: Bůžek, Václav (Hg.): Ein Bruderzwist im Hause Habsburg (1608–1611). České Budějovice, 2010. (Opera historica, 14.) 363–399.; Ritter, Moriz: Briefe und Akten zur Geschichte des
dreissigjährigen Krieges in den Zeiten des vorwaltenden Einflusses der Wittelsbacher. I. Die
Gründung der Union, 1598–1608. München, 1870.; Stieve, Felix: Vom Reichstag 1608 bis zur
Gründung der Liga. München, 1895. (Briefe und Acten zur Geschichte des Dreißigjährigen Krieges, 6.) 46–63.
A prágai udvar és a német választók Bocskai felkelésének ügyében folyt levélváltásainak dokumentumaiból kivonatokat közölt Marczali Henrik: Regeszták külföldi levéltárakból II, Történelmi Tár
(a továbbiakban: TT), 1878. 915–923. (1605. jan. – 1606. jan.) és Ritter: Die Gründung der Union,
431–455. A protestáns választók egymást is tájékoztatták a katonai és politikai hírekről és álláspontjukról, esetenként kortárs röplapokat is elküldtek egymásnak. A nyomtatott szövegek azonosítása és a levélváltás dokumentumainak és a résztvevők álláspontjának részletes feldolgozása még
várat magára. Az eredeti dokumentumok többnyire Drezdában és Münchenben találhatók.
Rudolf instrukciója a szász választóhoz küldött követe részére a török elleni segély ügyében – Rudolf császár II. Christian választóhoz (Marczali összefoglalója): „Bocskay török segélylyel, fenyegetéssel »uud durch vertröstete keinem Regenten mögliche und den Underthanen selbst schädliche
Libertät« Magyarország nagy részét elfoglalta. Bocskay arianus és népe semmi vallású németet
nem kimél, az ágostai papokat is leölte. Ha véget nem vetnek, új paraszt-lázadás lesz az eredmény.
Minden erőködésünk daczára hadaink folyton fogynak. Segélyre van szükség. Most 7-8000 ember
többet használ, mint később 5-ször annyi. Mivel gyorsabban küldjön puskásokat Bécsbe.” Prága,
1605. jan. 10. (Mell.) Marczali: Regeszták, 915.
A kassai eseményekkel és különösen Belgiojoso tevékenységével kapcsolatban számos irat keringett szerte Európában, az iratok pontos azonosítása és számbavétele azonban még várat magára.
Az egyik közismert irat (Warhafftige undt Beweisliche Articul, lásd még később), amely Szamosközy gyűjteményében is fennmaradt, a német területeken nyomtatásban is terjedt (lásd: Marczali:
Regeszták, 923–924.), ugyanakkor több különböző irat is létezhetett, mivel Szilágyi az elveszett
iratok között is felsorol egy „1604. Belgiojoso kassai kapitán dolgai” címűt. Lásd: Szilágyi Sándor
(szerk.): Szamosközy István történeti maradványai. 1542–1608. (Monumenta Hungariae Historica. Scriptores XXX.) IV. Budapest, 1880. XV. Ez lehetett az alábbi, több külföldi gyűjteményben
megtalálható irat is: Kurzer Bericht des Prozesses, so der Feldoberster in Ober-Ungarn in Hinwegnellmung der Kirchen zu Caschau ... vorgenommen. Nationaal Archief, Den Haag, StatenGeneraal, nummer toegang 1.01.02, inventarisnummer 6035. Címleírás alapján: „Wahrhafter und
kurzer Bericht über den Prozess des obersten Feldhauptmanns in Oberungarn Grafen Jacobus
Belgiojoso wegen der Einnahme der Kirche in Kaschau ... (1604)” (Prager Univ.-Bibliothek, Sig.
XVII. D. 20) lásd: Frantisek Miloslav Kouba, Querela stavů českých r. 1611. (Eine Beschwerde-
58
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
sekben. Ezek során a kerületi és birodalmi gyűlések és a hadisegélyezés kérdését is felvetették; a Bocskai-kérdésnek tehát volt nagyon is praktikus vonatkozása a birodalmi belpolitika szempontjából. 42 A fő kérdésnek azonban a vallásszabadság és Bocskai felkelésének
megítélése számított.
Egyes német protestáns birodalmi rendek ugyanis lelkiismereti alapon nem voltak hajlandók hitsorsosaik ellen harcolni, lévén szerintük a felkelők többnyire protestánsok, és a
császárt a vallásszabadság megadására kérték. Ahogy Fridrik pfalzi választó is kijelentette,
„a magyar lázadást csak a vallás elnyomása okozta”, ezért csak „a vallásszabadság állíthatja
ott helyre a rendet”. Móricz hesseni gróf praktikusabb véleménye szerint a lázadás elfojtása
veszélyes is lenne, mert mind a török oldalára kergetné a magyarokat, vagy legalábbis a
várható nagy emberveszteség meggyöngítené a birodalom védelmét a törökkel szemben,
ezért békéltető követeket kellene küldeni a császárhoz és Bocskaihoz. A szász választó szerint azonban a protestáns birodalmi rendek összefogása sértené a katolikus rendeket, és a
törökbarát lázadó Bocskai nem is érdemel méltányos elbánást, hanem erélyesen kell ellene
fellépni. Ahogy arról Bocatiustól is értesülhettünk, a császárhű II. Christian „nem volt éppen jóindulatú a magyarok iránt”, sőt véleménye szerint „Bocskay a religio érdekében kelt
fel, de csak a régió volt szívében. Nem a pápistákat, hanem a németeket üldözi. És ha másként akarna is eljárni, nem szabad, a török kezében van.”43 Ez a vélemény nem állt messze
a prágai udvar álláspontjától, mivel még Mátyás szerint is a németek iránti roppant gyűlölet hajtotta Bocskait, aki török segéllyel az ország ura akart lenni, miközben „a vallás csak
ürügy”. A szász választónak 1605 márciusában írt levele szerint a magyar lázadást „egy török oltalom alatt álló erdélyi úr, Bethlenem Gábor indította meg, ki Erdély-fejedelemségére
tört”, és jobb híján rábírta Bocskait a felkelésre.44 Ezzel szemben az egy hónappal korábban
férje ügyében Prágában intézkedő Pálffy Katalin az írta férjének, Illésházynak, hogy azon
túl, hogy a prágai udvar nagyra értékeli Illésházy császár iránti hűségét és azt, hogy nem
vett részt „ebben a feltámadásban”, békülékenynek mutatkoztak a magyarok iránt, és hajlandók a múlt hibáit kijavítani, ahogyan a kassai kapitány is büntetésre számíthat, „miért
42
43
44
schrift der böhmischen Stände vom J. 1611.) Královská Česká Společnost Nauk, Sitzungsberichte
der Königliche Böhmische Gesellschaft der Wissenschaften in Prag, 1901, VIII, 2. és „Die historische periodische Literatur Böhmens, Mährens und Oesterr.-Schlesiens. 1900–1901. (Mit Nachträgen zum Berichte für das Jahr 1899).” Mitteilungen des Instituts für Österreichische Geschichtsforschung, Bd. 24. (1903). 331. Ugyanennek az iratnak egy másik példánya Drezdában: Kurzer Bericht des Prozesses, so der Feldoberster in Ober-Ungarn in Hinwegnellmung der Herchen (!) zu
Cossen (!) vorgenommen. 1604. Lásd: Weinart, Benjamin Gottfried: Litteratur des Staatsrechts
und der Statistik von Sachsen. Bd. 2.: enthaltend die Litteratur der Statistik, Meißen: Erbstein
1802. VIII. (Nr. 33) 119. Erster Anhang. Verzeichnis der auf der Churf. Bibliothek in Dresden befindlichen Mscte. Im Schranke I, 33.
Sokat elárul a Bocskai-felkelés jelentősségéről Pálffy Kata levele férjének: Pálffy Kata levele 1605.
április 18. „Az császár elküldött volt az imperiombeli herczegökhez, hogy segétséget adjanak Bochkay ellen, és azok oly választ adtanak, hogy megbékéljék vele, és lecsendesitse ezt az dolgot, mert
ök keresztyén ellen segitséget nem akarnak adni. Az török ellen, az mit ezelött, ezután is készek
segiteni, de az mit ez ideig is adtak, azt sem tudják, hová lett. Ezen annyira megharagudt volt és
megbúsult volt az császár, hogy két étszaka keveset aludt miatta, és negyed napig senkit eleiben
sem bocsátott, hanem addig törte faggatta magát, hogy azt gondolták, hogy ismég írjanak az imperiumbeli herczegöknek, és szépen írtak immár nekiek, és meg is kérik öket, hogy segéljenek, és egy
titoktanácsot küldtek be hozzájok, immár azt nem tudják, mit fognak mivelni.” Alsó-sztregovai és
rimai Rimay János államiratai és levelezése. Kiadta: Ipolyi Arnold. Budapest, 1887. 131.
Marczali: Regeszták, 918.; Ritter: Die Gründung der Union, 431–439., 443., 446–447., 453. etc.
1605. Március, Marczali: Regeszták, 917.
59
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
inditott ő háborúságot ott alatt az religio miatt”.45 Pár hónappal később Geitzkoflers császári tanácsos azon véleményét fejti ki, miszerint „az egész történet tanúsítja, hogy ily felkelést, melyben a szabadság és vallás forog kérdésben, győzelmek által nem lehet elfojtani”,
a kibékülésig azonban „erélyesen kell ellenállani, és ha lehet, Bocskai tanácsosai között viszályt támasztani”. Eltekintve a Rudolf és Mátyás politikája közötti jelentős eltéréstől, az
udvar legalább kétféle kommunikációja közötti kontraszt több mint szembetűnő, miközben
az is nyilvánvaló, hogy a prágai udvar is különféle üzeneteket küldött különböző politikai
tényezőknek, illetve a különböző erőcsoportok egymáshoz és néha időben önmagukhoz képest is eltérő nézeteket vallottak. A Bocskai diplomácia megnyilatkozásainak pedig ezzel a
propaganda-gépezettel kellett versengenie.
Bocatius szavaiból nyilvánvaló, hogy ő és Bocskai udvara tisztában volt a szimulációs és
disszimulációs propaganda-technikák jelenlétével és jelentőségével, valamint a hírek és az
információk felhasználásának fontosságával, ahogy egy ellenpropaganda kialakításának
szükségességével is. Bocatius szavai természetesen normatív értéket kölcsönöznek Bocskai
üzeneteinek, vagyis azok egyértelműen leplezett propaganda-megnyilvánulások voltak.
Másrészt Bocatius bizonyos információkat elhallgatott, ismét másokról pedig nem volt tudomása. Következésképpen a konkrét hír- és propagandairatok keletkezése tekintetében
nem teljességgel megbízhatók szavai, azok technikáinak és csatornáinak feltérképezése vonatkozásában azonban munkája kiemelkedő forrás.
A Bocskai-felkelés propagandaszövegei
A Bocskai-felkelés propagandaszövegei elsősorban az országgyűléseken születtek: 1604 novemberében a kassai részgyűlésen, 1605 áprilisában a szerencsi gyűlésen, ahol Magyarország fejedelmévé választották Bocskait, és 1605 októberében–decemberében Korponán. Az
1604. szeptemberi részgyűlést a felső-magyarországi vármegyék és városok képviselői számára Giacomo Barbiano, Belgiojoso grófja, a frissen kinevezett felső-magyarországi főkapitány hívta össze. Ott a nemesek kijelentették, hogy mivel nemcsak nemesi előjogaikban, tulajdonukban, hanem vallásukban is erőszakos, törvénytelen tehertételt szenvedtek, „vétlen
önvédelem” eszközéhez fognak folyamodni.46 A nemesek nyilvános végzésein kívül kül45
46
„Négy követet választottanak Bochkaihoz: egyet Thurzó György uramot, másikat Nyári Pál uramot,
ismég két németet. Az instructiót is megirták immár, és erősen ajánlják magokat, hogy soha szemökre sem vetik magyaroknak ezt az feltámadást, és mindennek megengedik, és az mi nehézség
vagyon, mindent megjobbituak. De mikor bocsássák el az követeket, nem tudhatni, mert csak egy
napról másra halogatják az dolgot, késedelmes az ő dolgok. Az kassai generálist is fölhivatta az
császár ilyen okkal, hogyha meg nem mentheti magát, mindjárást fölakasztassa, miért inditott ő
háborúságot ott alatt az religio miatt, és ő császár parancsolatját mutatta róla, az ki az császárnak
hirével nem volt, és az oppavai dolog is hogy nem volt hirével, az ki miatt igen haragszik az császár
az cseh cancellariusra.” Datum Pragae 10. Februarii, anno 1605. In: Rimay, 125. Elemzi: Ötvös
Péter (szerk.): Pálffy Kata leveleskönyve, Iratok Illésházy István bujdosásának történetéhez
1602–1606. Szeged, 1991. 64–65. Nem mellesleg Pálffy Kata korábban idézett március 18-i levele
szerint Illésházynak mégsem szabad bíznia a prágai udvar jóindulatában. „Nem tudom micsoda
püspeknek és papnak írt Kegyelmed valami levelet; azt az levelet mindjárást az herczegnek küldték, hogy az császárnak is fölküldje, és Bécsben megemendálták, úgy küldették ide az császárnak.
Azért kérem Kegyelmedet, ne higyjen Kegyelmed nekiek, mert bizony még nincsenek jó szivvel Kegyelmedbez.” Rimay, 131.
„contra eiusmodi illegitimos impetitores […] Status et Ordines cum inculpata tutela defensuros
sese retulere”, Monumenta Hungariae Historica, Harmadik osztály, Magyar országgyülési emlékek, szerk. Fraknói Vilmos és Károlyi Árpád. Budapest, 1874–1917. (a továbbiakban: MOE) X.,
590. Vö.: Nagy Gábor: Lux veritatum (Bocskai, szabadság, harc). In: Tanulmányok Bocskai Ist-
60
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
földnek szánt propagandaszöveg nem készült. Az 1606-os kassai gyűlések pedig már elsősorban a kiegyezés feltételeiről tárgyaltak, az ekkor született iratokat ezért nyilván csak a
béketárgyalások menetével és dokumentumaival együtt lehetne érdemben elemezni, amitől
itt több okból is tartózkodnunk kell. Az országgyűlések és részgyűlések közötti időben szintén születtek diplomáciai levelek, azok azonban leginkább Bocskai nevében íródtak vagy
külföldi követjárással voltak kapcsolatosak. Tekintve, hogy a gyűlések története a leginkább
dokumentált, ezért a szövegek keletkezését megpróbáljuk elsősorban hozzájuk kötni.
A szövegek keletkezése a kortárs forrásokban
Bocatius részletesen leírja a 1611 körül írt Olympias carceraria… című kiadatlan emlékművében, milyen információt, híreket és üzeneteket kapott Bocskai és a Bocskai-pártiak
1604 és 1606 között, hogyan reagált a fejedelem, ki kapott megbízást a válaszok megírására, hogyan keletkezett Bocskai politikai üzenete és milyen módon terjesztették ezt az üzenetet külföldön.47 Ha forrásként használjuk ezt az iratot, akkor nem szabad elfelejtenünk,
hogy Bocatius nagyon is konkrét céllal írta a prágai fogságból való hazatérése után, öt évvel
a felkelést követően. Ezzel az írással akarta megvédeni magát az ellen a vád ellen, hogy tulajdonképpen „saját maga fejére idézte a bajt”.48 Bocatius műve ezért tulajdonképpen politikai propagandairatnak és személyes apológiának tekinthető és kevéssé visszaemlékezésnek, ha lehet egyáltalán éles határt húzni a két műfaj között.49
Bocatius leírása azzal kezdődik, hogy Bocskai részországgyűlésre hívta össze a felsőmagyarországi rendeket Kassára 1604. november 12-ére, ahol eldöntötték, hogy innen követet vagy legalább egy levelet fognak küldeni a Német Birodalom fejedelmeihez, „hogy ennek a váratlan és hirtelen felkelésnek az okait megmagyarázzák”. Bocatius szavai szerint
47
48
49
vánról. Publicationes Universitatis Miskolcinensis. Sectio Philosophica, 2008. (tom. 13) fasc. 2,
95–96. A kifejezés a római jogból származik, mint az azonnali és ésszerű erőszak kifejezése az élet
és a vagyon védelmében (incontinenti vagy moderamen inculpatae tutelae). Russell, Frederick H.:
The Just War in the Middle Ages. Cambridge, 1977. 42.
Bocatius, Ioannes: Olympias carceraria. In: OPR 111–185. Magyar fordítás: Bocatius: Öt év, 175.
A kézirat tudomásunk szerint egyetlen fennmaradt példánya a berni Bongarsius gyűjteményben
van: Bibliotheque publique et universitaire, Genf. (Archives Tronchin Vol. 122.) Mss. C. 12. Class.
A. Alvinczi Péter Bethlen Gábor udvari papja lett a kézirat tulajdonosa Bocatius halála után, majd
az ismeretlen okból Hollandiába és onnan Svájcba került. Lásd: Csonka Ferenc: Jegyzetek. In: Bocatius: Öt év, 232.; Nagy Barnabás: Quellenforschungen zur ungarischen Reformationsliteratur,
unter besonderer Berücksichtigung der Beziehungen zu Bullinger. Zwingliana, Bd. 12. (1965) Heft
3. 205–206.
Bocatius: Öt év, 7. = OPR 112-113.
Bocatius visszaemlékezéséhez egy érdekes, nem kevésbé szubjektív párhuzam a császár hűségén
megmaradó Sopron bírája, Lackner Kristóf életrajznak álcázott önéletrajza, amely szerint pro patria harcolt Bocskaiék ellen, akiket „a mi és a kereszténység kárára” ellenségnek és lázadóknak tartott („hostis et Rebelles”), megjegyezve, hogy egy „pápista” ugyanezért nagy jutalmat kapott volna.
Lackner Kristófnak, mindkét jog doktorának rövid önéletrajza. Vitae Christophori Lackneri, I.
U. D. Hominis, brevis consignatio. A szöveget gondozta és fordította, a jegyzeteket, a bevezető
tanulmányt és a mutatókat készítette: Tóth Gergely. Sopron, 2008. 106–107. Lackner szubjektivitására különösen lásd: 22–23., XVIII-XXII., 140–143. A visszaemlékezésekről általában: Tóth
Zsombor: Az emlékezés poétikája. In: Tóth Zsombor: Moribunda Transsylvania, XVII. századi
erdélyi emlékírók. Kolozsvár, 2000. 5–22.; uő.: Domus Daedali, Megjegyzések a narratio historica, fikció és valóság relációjában történő problematizálásához a XVI–XVII. századi magyarországi latin nyelvű történetírásban. A kolozsvári Láthatatlan Kollégium elméleti folyóirata, 2. évf.
(2001) 5. sz. 30–42.
61
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
három átlagon felüli műveltséggel rendelkező nemesembert bíztak meg, hogy írják meg
a levelet: Rimay Jánost, Melczer Jánost és magát Bocatiust. A levélírás külön történt, otthon: „S mivel ehhez a nagy jelentőségű munkához néhány napra volt szükségünk, néhányunkat felmentettek a gyűlésen való részvétel alól, hogy otthon fogalmazzuk meg a leveleket.”50 Bocatius beszámolója szerint azonban rossz hírek érkeztek, miszerint „Basta fenyegeti a felső-magyarországi részeket, mert Esztergom alól megindult az egész császári hadsereggel, hogy Barbiano és Petz szétszórt és megfutamított csapatainak segítséget hozzon”.
Bocatius azt sejteti, hogy mindezek elvonták „Vezérünk” figyelmét a követség kérdéséről.
Nehéz megmondani, hogy pontosan mikor kapták meg a híreket Kassán, de nem kizárható,
hogy Bocatiuséknak még volt idejük elkezdni a levelek megírását.51 Bocatius azonban csak
a katonai események következő évi folytatása kapcsán mondja, hogy a követség terve végleg meghiúsult, tehát a levelek írását elvileg 1605 év elejéig bármikor folytathatták. Ugyanakkor nincs kézzelfogható közvetlen bizonyítékunk, hogy már 1604-ben elkezdték megírni
Bocskai politikai üzenetét, ahogyan Bocatius állítja. Nem lehet tudni, hogy az akkor kelt levélnek vagy szövegtervnek mi lett a sorsa, ha egyáltalán tényleg elkészült ekkor egy vagy
több szöveg.
Közvetett bizonyítékok azonban rendelkezésre állnak. Ahogyan Gyulafy Lestár leírta a
följegyzéseiben: „Nagy Ferencz, ki most onnét Bocskaitúl jütt, azt mondja, hogy ennihány
helre idegen országokra irásokat küldött Bocskai, kiben purgálja magát és okát adja a mostani indulatjának. A többi közt: a S. András király decretumából, kiben expresse meg vagyon írva, hogy ha az király országát és kiváltképpen az nemességet szokott törvényekben
meg nem akarnája tartani, hanem szabadságokban megháborítania: az olyan fejedelemre
de facto, sine ulla nota, szabad legyen mingyárást az alatta valóknak föltámadni, és mago50
51
Bocatius: Öt év, 11-12. = OPR 115.
Nagy László szerint Basta november 5-én indult el az esztergomi táborból, és november 16-án
érkezett meg a Fülek melletti mezőre hosszú, óvatos menetelés után. Szerinte amikor néhány nappal a kassai országgyűlés megnyitása (nov. 12.) után Hadsi Husszain „Bocskai oldalára övezte a
szultáni kardot, már megérkezett a hír Kassára”. Nagy László: Bocskai István a hadak élén. Budapest, 1981. 137. Eszerint legfeljebb pár napjuk lehetett Bocatiuséknak a levelek megírására, ha
egyáltalán, mielőtt Basta fenyegetéséről tudomást szereztek. Erre a hírre reagálva vállalt csatát
Némethi Balázs hajdúival november 17-én Osgyánnál. Ugyanakkor Szamosközy (IV, 257.) szerint
Bocskai november 19-én kapta meg a kardot, vagyis a csata kezdete után két nappal, következésképpen Nagy László kronológiája a kard átadására nézve nem segít megállapítani a hír érkezésének becsült időpontját. Szamosközy adatai azonban nem mindig megbízhatók, például szerinte – Sepsi Laczkó Krónikájával Lásd: Sepsi Laczkó Máté Krónikája In: Erdélyi Történelmi Adatok
[továbbiakban: ETA] III, szerk. Mikó Imre, Kolozsvár, 1858. 54. és Veress Endre egyetértésben –
az osgyáni csata november 14-én zajlott le (IV, 260.), miközben a résztvevő Basta – Kollonitsch
Seifried kapitánynak november 18-án írt levelében – úgy beszél a csatáról, mint ami tegnap történt
(angestern). Lásd: Veress Endre (szerk.): Basta György hadvezér levelezése és iratai, 1597–1607.
MTA, 1909. nr. 1708, 524. Istvánffy szerint ugyanakkor Basta már november 13-án megérkezett
Losonchoz, majd Fülekre (Istvánffy Miklós: Magyarok dolgairól írt históriája. Budapest, 2009.
34. k. 438.), sőt Basta már november 13-én beszámol Mátyásnak Lippai Balázs egy azóta elveszett,
november 11-én Bastának írt leveléről (nr. 1697, 1699, 520–521), miszerint Lippai seregeivel Rimaszombaton tartózkodik, és hatalmába jutott Tokaj, Kassa és egyéb erősségek. Következésképpen Bocskaiék legkésőbb november 12-én tudomást szerezhettek Basta csapatainak mozgásáról és
fenyegető katonai jelenlétéről. Amennyiben pontosan örökíti meg az eseményeket, Bocatius ennek
a hírnek a megérkezéséről számolhatott be, mindenesetre a fentiekből elképzelhető az is, hogy
egyáltalán nem volt idejük leveleik megírására. Mindez csak azt példázza, hogy a szövegek feltárásán kívül milyen problémákat okozhat a szövegek kontextusának bizonytalansága. A továbbiakban
az ilyen mikrofilológiai és forráskritikai megjegyzésektől tartózkodunk.
62
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
kat in libertatem asserálni.”52 Gyulafy feljegyzései nem teljesen rendszerezettek, kronológiailag pedig ismétléseket és átfedéseket tartalmaznak, de úgy tűnik, hogy ez a bejegyzése
azokhoz az eseményekhez kapcsolódik vagy azok után következik közvetlenül, amelyek során felmerült, hogy Bocskai kompromittáló tartalmú levele „a király képe” kezébe került.
Eszerint a fent leírt iratok elkészítése már 1604 végére is feltételezhető, amennyiben a szövegrész tényleg közvetlenül az azt megelőző eseményhez kapcsolódik. Fontos még megjegyezni, hogy Gyulafy beszámolója szerint Bocskai szándéka szerint saját (és nem nemzete)
„indulatja” igazolásának fő érve a külföld számára a nemesi szokásjog, vagyis az, hogy a
nemesi szabadságok védelmében az Aranybullában rögzített ősi szabadság szerint a nemesség a hűtlenség terhe nélkül az ellenállás eszközéhez nyúlhatott. A szerencsi kiáltvány is
tesz utalást az Aranybullára, ami közvetetten utalhat annak korai keletkezésére, de igen sok
érv szól ez ellen, ahogy azt később még látni fogjuk. Nemesi alkotmányosságra vonatkozó
érvet ugyanis sok korabeli szöveg tartalmaz, de fontos hozzátenni, hogy ez csak egyike volt
a Bocskai-propaganda által használt politikai beszédmódoknak.53
A magyar történeti szakirodalom igen sokáig ugyanis a kálvini teológiát és annak ellenállástanát állította a rendi érveléssel szembe mint lehetséges eszmei alternatívát, még ha
azt politikai és taktikai okból nem is alkalmazták nyíltan az azt nyilvánvalóan elutasító katolikus uralkodóval szemben, miközben a lutheránus teológia álláspontját úgy állították be,
mint a feltétlen engedelmességet és legfeljebb passzív engedetlenséget hirdető pozíciót.54
Ez a kettősség pedig annak ellenére fennmaradt a magyar történeti közvélekedésben, hogy
a nyugati szakirodalom már évtizedek óta kiindulópontnak tekinti a lutheránus politikai
teológia úttörő voltát, és alapjaiban kérdőjelezi meg a weberi alapon megfogalmazott dichotomiát a – sarkítással fogalmazva – forradalmi republikánus–kapitalista kálvinizmus és
az abszolutista fejedelmi-feudális lutheranizmus leegyszerűsítő szembeállításáról. A hetvenes évek történeti kutatása kimutatta ugyanis, hogy a protestáns ellenállástan legelső megfogalmazói a német lutheránusok voltak (Luther, Bucer, Osiander, Melanchthon), akik egyrészt a középkori birodalmi alkotmányosság alapelveinek adtak új protestáns értelmezést,
másrészt a római jog és természetjog alapján dolgozták ki az önvédelem – sokak által akkori formájában megkérdőjelezett – jogát, majd létrehozták ezek hibrid elméletét. Az európai
református teológia és politika pedig az 1550-es évekig jóval konzervatívabbnak bizonyult,
és csak ezután vette át a lutheránus politikai teológia eszméit és álláspontját, és fejlesztette
52
53
54
ELTE Könyvtár, II. Litterae et epistolae originales e variis collectionibus selectae 272b. [1602.
Fragmentum Collectionis Szamosközyanae et adnotationes historicae Lest. Gyulaffy, de variis negotiis. Aa. 1602-1615.], 343. Kiadás: Szilágyi Sándor: Gyulafy Lestár följegyzései. Magyar történelmi évkönyvek és naplók a XVI–XVIII. századból II. k. (MHH-S, 33) Budapest, 1894. 36.
(Korábbi kiadásból: TT, 1893, 142.)
A középkori hagyományt hangsúlyozza: Eckhart Ferenc: Bocskai és híveinek közjogi felfogása. In:
Emlékkönyv Károlyi Árpád születése nyolcvanadik fordulójának ünnepére. Budapest, 1933. 133–
141.
Benda Kálmán: A kálvini tanok hatása a magyar rendi ellenállás ideológiájára. Helikon, 17. évf.
(1971) no. 3-4. 322–330.; uő.: Habsburg Absolutism and the Resistance of the Hungarian Estates
in the 16-17th centuries. In: Evans, R. J. W. – Thomas, T. V. (eds.): Crown, Church and Estates:
Central European politics in the sixteenth and seventeenth centuries. London, 1991. 123–128.;
Makkai László: A Habsburgok és a magyar rendiség a Bocskai-felkelés előestéjén. Történelmi
Szemle, 17. évf. (1974) 1-2. sz. 180–181. A két megközelítés álláspontjának lényegi összefoglalását
lásd: Varga: Szempontok, 29–33.
63
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
tovább, végeredményében tényleg radikálisabb elméletté.55 A lutheránus hagyomány fontosságára azóta idehaza is többen felhívták a figyelmet.56 Ezt ezért kell hangsúlyozni, mert
a Bocskai-felkelés politikai teológiájának és ellenállástanának értelmezésekor azt nem lehet
csak a rendi és kálvini pólusok között vizsgálni, figyelmen kívül hagyva a 16. század végére
ugyan hátérbe szoruló, de sokáig domináns lutheránus hagyományt. Igen fontos észrevétel
azonban, hogy a Bocskai-felkelés legkorábbi ellenállástani igazolásainak többsége, például
a gálszécsi gyűlés érvelése, rendies jelleget öltött.
Fontos közvetett bizonyíték egy korai szöveg keletkezésére továbbá Filiczki János Prágából Hernbornba írt levele, amely szerint április 20-án már Prágában hallott egy iratról,
amelyet Bocskaiék a német fejedelmeknek írtak, hogy ártatlanságukat bizonyítsák azzal,
hogy bemutatják a nemzetre zúduló törvénytelenségeket.57 Benda Kálmán, a levél kiadója
szerint az itt hivatkozott szöveg feltehetően a szerencsi kiáltvány, de véleményünk szerint
április 20-án az még nem lehetett Prágában, ha csak az április 17-én nyíló országgyűlésen
bocsátották ki, és semmilyen formában nem terjesztették már korábban is. Ezt támasztja
alá Pálffy Kata április 23-i levele is, aki megírja férjének, Illésházy Istvánnak, hogy Bocskai
német fejedelmeknek szóló levelét azok válaszukkal együtt eljuttatták a császárnak.58 Bocs-
55
56
57
58
Skinner, Quentin: Foundations of the Modern Political Thought. CUP, 1978.; Burns, J. H. – Goldie, Mark (eds.): The Cambridge History of Political Thought 1450–1700. Cambridge, 1991.; Friedeburg, Robert von (Hrsg.): Widerstand in der frühen Neuzeit: Erträge und Perspektiven der
Forschung im deutsch-britischen Vergleich. ZHF Beiheft 26. Berlin, 2001.; uő: Self Defence and
Religious Strife in Early Modern Europe: England and Germany, 1530–1680. Aldershot, 2002.
uő: Widerstandsrecht und Konfessionskonflikt: Notwehr und Gemeiner Mann im deutsch-britischen Vergleich 1530–1669. Berlin, 1999. Cynthia Grant Shoenberger: The Development of the
Lutheran Theory of Resistance: 1523–1530. Sixteenth Century Journal, Vol. 8, No. 1. (Apr. 1977):
61–76. Cynthia Grant Shoenberger: Luther and the Justifiability of Resistance to Legitimate Authority. Journal of the History of Ideas, vol. 40. No. 1. (Jan. – Mar., 1979), 3–20. Olson, Oliver K.:
Theology of Revolution: Magdeburg, 1550–1551. Sixteenth Century Journal, vol. 3. (Apr., 1972)
No. 1. 56–79.
Péter Katalin: Az alattvalók ellenállási joga Magyarországon a reformáció után. In: Fabinyi Tibor (szerk.): Tanulmányok a lutheri reformáció történetéből. Budapest, 1984. 66–71.; Csepregi
Zoltán: Das Widerstandsrecht bei Honter und seinen ungarischen Zeitgenossen. Konferenciaelőadás: Kultur und Literatur im Donau-Karpatenraum in der Frühen Neuzeit. Szeged, 2008. IV.
22–26.; Horváth Csaba Péter: Bornemisza Péter politikai prédikációi. (Szakdolgozat, KGRE),
2011. (kézirat)
„A császár valamiféle iratot küldött a Birodalom fejedelmeihez erről a belháborúságról (»turba«):
de amint értesültem, s egy részét magam is elolvastam, az nagyon messzire esik az igazságtól. A
mieink is megküldötték Drezdába e belháború (»tumultus«) igaz történetét, hogy ezáltal az egész
világ előtt ismertté váljék a pápatisztelőknek, a közbékesség e megzavaróinak az országok e felforgatóinak csalárdsága és mérhetetlen kegyetlensége: és hogy tudják meg a fejedelmek, mit kell
ténylegesen tenniök, kinek kell hitelt adniok, ki ellene kell fegyvert ragadniok. Úgy hallom,
Bocskai is elkészített valamiféle levelet a Birodalom fejedelmeihez, amelyben ártatlanságát bizonygatja: leleplezi benne a sok törvénytelenséget, amely nemzetünkre zúdult, és elfordítja a gyalázatot magától, amellyel megbélyegezték.” Benda: Filiczki János levele, 86., 89. Eredeti: State Papers 80/2 fol. 15-22.
„Az imperiobeli herczegöknek írt volt Bocskay levelet, melyet ide küldtek az császárnak, és az minemő választot ők adtak Bocskaynak azt is ide küldték. Az Bocskay levele azt tartja, hogy ő az
hütnek és magyarországi szabadságának megtartásáért miveli, az mit mivel, az hercegek kedig olyan választot adtak nekik, és intik és kérik is, hogy az császárral megbékéljék, és az hadát is leszállitsa és az császár közöttt és ő közte ő magok fogják közben járni az hercegök, és jó módon el fognak minden dolgot végezni, mert ők semmi segétséget nem akarnak ő neki adni, az kivel körösz-
64
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
kai levele nyilvánvalóan hetekkel ezelőtt készülhetett, vagyis bizonyosan nem lehetett egy
szerencsi országgyűlésen készült irat, az a kitétel pedig, hogy Bocskai „az hütnek és magyarországi szabadságának megtartásáért miveli, az mit mivel”, önmagában nem segíti a
szöveg azonosítását, hiszen az szinte minden iratra ráillik.
Ahogy később még részletesen elemezni fogjuk, a szakirodalom – elsősorban Károlyi
Árpádot követve – előszeretettel érvel amellett, hogy a szerencsi kiáltvány ennél korábban
íródott, de csak a szerencsi országgyűlésen hirdették ki, ugyanakkor érdekes mód ezt éppen
a szerencsi országgyűlés iratai cáfolják. A rendek szónoka pontosan április 20-án állítja azt,
hogy szeretnének rövid időn belül egy olyan szöveget kibocsátani, amelyben az egész világ
számára tisztázzák a generále Decretumunkra (vagyis az Aranybullára) alapozott önvédelmük okait és mentségét.59 Természetesen lehetséges az a forgatókönyv is, hogy egy irat ekkor is készült Szerencsen vagy kicsivel utána (és ahogyan később még látni fogjuk, bizonyíthatóan születtek itt fontos diplomácia szövegek), miközben a „szerencsi kiáltvány” ennél korábbi, és nem ott készült, vagyis április 20-ig eljuthatott Prágába. Igen lényeges tényező azonban, hogy a szerencsi kiáltványt nem elsősorban a német fejedelmeknek címezték, mint ahogy Filiczki és Pálffy Kata az általuk hallott szövegről állítja, hanem az egész
kereszténységnek, vagyis a szerencsi kiáltványra inkább ráillik a rendek képviselője által leírt szövegterv, ami viszont ekkor még nem volt kész. Ami azonban kétségtelen, hogy biztosan ekkor készült az a két magyar nyelvű levél, amelynek német nyelvű fordítását nyomtatásban is kiadták, de azt nem a fejedelmeknek címezték, és egyéb fontos diplomáciai levelek és politikai üzenetek is itt fogalmazódtak meg.60
Ismert ugyanakkor egy feltehetően korai szöveg, amelyet biztosan a német fejedelmeknek címeztek, és egy változata feltehetően már a szerencsi részgyűlés előtt keletkezett.
Fennmaradt ugyanis egy 1604 végére datált olasz nyelvű szöveg, amely igen szoros rokonságot mutat egy német fejedelmeknek írt magyarázkodó irattal.61 A szövegek részleteire ké-
59
60
61
tyén vérnek kellene omlani. Itt az emberek azt tartják, hogy igen eszesen csölöködett Bocskay,
hogy írt volt az herczegöknek.” Rimay, 134.
„Hanem az mint hogy hüti tartása ellen ő fölségének melylyel Magyarországnak köteles volt,
hitünkben és szabadságunkban megháborítottanak az ő fölsége után való generálisok, mi is GálSzécsben tavaly tett protestatiónk szerint az ő felségétől reánk vetett súlyos sententia ellen, kihez
képest mindnyájan halálnak lettünk volna fiai, magunk oltalmában, generále Decretomunk tartása
szerint, életünkért, szabadságunkért fogtunk fegyvert ő fölsége ellen, Nagoddal kegyelmes fejedelmünkkel eggyött, minthogy kéváltképpen minden törvény ellen az ő fölsége hatalmas és tisztin
kivől való cselekedeti akkorban Nagodon nyilváhban grassált, kit ennek utánna is Nagoddal egy
értelemből régi szabadságunknak oltalmáért, nem offensive, hanem defensive fejőnk fenállásáig
készek vagyunk és löszünk is continuálni. Melyről magunk mentségére egész országbul nem
sokára az egész keresztyénség kezében scriptomot akarunk bocsátani, kivel világoson minden
dolgainknak igaz és elegendő okait adjuk.” (1605. ápril 20.) Azon beszéd, melyben a fejedelemmé’
választott Bocskayt a szerencsi rendek eskütételre szólítják föl. MOE XI, 154. A beszédet valószínűleg Homonnay mondta el. Lásd: Venásch Eszter: Homonnai Drugeth Bálint hadinaplójának kiadatlan része. Lymbus: Magyarságtudományi Forrásközlemények. Budapest, 2007.
19–46. A beszéd egy kortárs latin fordítása „generalis decreti regni Hungariae”-ként adja vissza a
törvényre való hivatkozást, ami nyilvánvalóan az Aranybullára utal. Acta in Ungarn, Böhmen und
Schlesien. 1604–1609 (a továbbiakban: Acta): Biblioteka Cyfrowa Uniwersytetu Wrocławskiego,
MF 9961, 12v. További kortárs hivatkozásokra lásd: Eckhart Ferenc: Bocskai és híveinek közjogi
felfogása.
Nyakas Miklós: Bocskai szerencsi levelei. In: Confessio: a Magyarországi Református Egyház
figyelője, 30. évf. (2006) 3. sz. 50–54.
Ad Sacri Romani Imperij Potentissimos, Serenissimos et Illustrissimos Electores, Principes, ac
Duces, Urbes Imperiales, Germania Provincias, caeterasque Totius Christjanitatis Regiones omnes
65
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
sőbb térünk majd rá, de talán már a fentikből is látszik, hogy nagyon nehezen eldönthető,
hogyan, kik és mikor fogalmazták, írták, másolták és terjesztették Bocskai politikai üzeneteit a külföld számára. Nagyon fontos kiemelni továbbá, hogy nem egy írásról volt szó, hanem számos és műfajában is többféle kiáltvány, levél és más jellegű politikai szöveg létezett. Bocatius beszámolójából mindenképpen bizonyos, hogy nem a nulláról kezdték a diplomáciai üzenetek megfogalmazását, amikor a szerencsi gyűlésen Bocskai udvara megírta
legfontosabb diplomáciai iratait, és voltak – nem feltétlenül írott – előzményei az áprilisi
iratdömpingnek. Felvethető, hogy az 1604 végén készült szövegek beépültek későbbi szövegekbe, de ez filológia bizonyítást és sok tekintetben új forrás előkerülését igényelné. Bocatius leírása csak azt mutatja meg teljes bizonyossággal, hogy a Bocskai-propaganda kezdettől fogva csoportmunka volt. Ezt a következtetést Bocatius későbbi eseményekre vonatkozó
beszámolói és későbbi, fennmaradt források tanulmányozása egyaránt, egymástól függetlenül is alátámasztja.
Manipulációs és propagandaszándékok könnyűszerrel kimutathatók Bocatius írásaiban
is. A Bocskai-propaganda szövegeinek keletkezése szempontjából kulcsfontosságú Olympias-ban is sok esetben tetten érhető a tudatos elhallgatás vagy manipuláció. Igen érdekes,
hogy Bocatius egyáltalán nem említi a szerencsi országgyűlést, ahol bizonyíthatóan jelen
volt, miközben a korponai gyűlésről és az ott született szövegek keletkezésének körülményeiről igen részletes beszámolót nyújt.62 Arra a kérdésre, hogy miért nem írt semmit az
Olympias-ban a szerencsi országgyűlésről, többféle válasz adható. 1. Azért nem írt a szerencsi országgyűlésről, mert ott nem merült fel a németországi követség vagy a német választóknak írandó levél kérdése. Mivel Bocatius a németországi követjárásával kapcsolatban írja munkáját, a szerencsi országgyűlés ezért nem releváns információ ebből a szempontból, míg a kassai és a korponai országgyűlés annál inkább. Ezzel csak az a probléma,
hogy műve nem csupán a németországi követjárás kérdését érinti, hiszen beszámol arról a
tervről, hogy Kátai Krakkóba, Illésházy pedig Bécsbe menjen követségbe. A szerencsi országgyűlésen pedig fontos leveleket intéztek a lengyel királyhoz, és Kátai lengyelországi követjárása is itt kezdődött, tehát nem világos, miért nem tartozott volna ide a szerencsi országgyűlés története, különösen, hogy Káthayt Bocatius később is emlegeti más összefüggésben. 2. Tudatosan nem írt róla, mert nem tartotta vállalhatónak az ott történteket, ezért
szerette volna, ha a feledés homályába vesznének az ott történtek, pl. Bocskai fejedelmi
megválasztása, és azt nem említené egy olyan munkában, ahol Mátyás nevezi felségnek. 3.
Vagy az emlékezete hagyott ki, de ez esetben nem megbízható a forrás a szövegek keletkezésével kapcsolatban, vagy pedig megbízható ugyan, de a szerencsi és a korponai országgyűléseken történteket egyaránt a korponai országgyűlés történéseiként adja elő. A tudatos
elhallgatás mellett szól az észrevétel, miszerint felettébb feltűnő, hogy a nagyvezérrel való
novemberi találkozásáról Rákosmezőn sem ír semmit, miközben szemtanúként korábban
62
et singulas, Hungarica gentis Excusatio maximé nécessari, Cur illa contrá Caesaris Romani) (a továbbiakban: Excusatio), ezt biztosan a német választóknak írták, míg a szerencsi kiáltványt nem.
Feltehetően Filiczki is erre utalt már 1605 áprilisában.
A Csonka kiadásban csak kétszer fordul elő Szerencs neve: 1. Kihallgatásának jegyzőkönyvében:
Interr. II, 8. (219): „Als durch den Botschkay der Landtag zu Serentshi gehalten worden, wehr
die Artickel zu demselben concipiret.” Bocatius válasza nem található a jegyzőkönyvben a szerencsi cikkelyek szerzőinek személyét firtató kérdésre, de az mindenesetre világos, hogy a császáriaknak fontos lett volna kideríteni, ki írhatta azokat. 2. A kassai szenátus Bocatiust, Hercegh Istvánt és Melchior Reinert választotta és küldte a szerencsi országgyűlésre (App. IV. 1605, 2., 520),
amiből nyilvánvaló, hogy Bocatius jelen volt a gyűlésen, tehát tudnia kellett, milyen szövegeket
írtak ott.
66
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
egész művet szentelt ennek, tehát bizonyosan nem felejtette el. Látszólag Bocatius nem említ semmi olyan eseményt, amiben Bocskai bármilyen megválasztása vagy koronázása történt, mivel nem akarta megkérdőjelezni a Habsburgok uralkodói pozícióit, és úgy tesz,
mintha ezt Bocskai sem akarta volna megtenni, és mozgalma csupán jogos önvédelem vagy
felkelés lett volna, de a trónfosztás nem volt cél.63
A küldemények
Az első 1604-as Bocskai elleni röpirat megjelenése után mindez haraggal töltötte el a fejedelmet, ahogyan Bocatius leírta. Ezután Bocskai és a hívei megpróbálták megváltoztatni a
Magyarországról és Erdélyről kialakult külföldi képet. Ezért kellett a felkelés folyamatáról
pontos információt és meggyőző politikai üzenetet előkészíteni és terjeszteni az információhálózatokon keresztül. Ahogyan erről Bocatius csomagjainak tartalma tanúságul szolgál,
Bocskai hívei a következő formákat választották erre: levél, kiáltvány, illetve irodalmi mű,
például párbeszéd vagy fiktív levél. A császáriak hasonló írásokat bocsátottak ki. Az információ levél formájában ment ki az országból, és információközvetítők, külföldi magyar diákok vagy tudósok segítségével terjedt tovább.64 Prága, Heidelberg és Velence fontos csomópontjai voltak a magyar híreknek, és ezekből a városokból terjedtek tovább egész Európában.65 Bocatius bevallotta a prágai börtönben, hogy hollandok és skótok lengyel álruhában jártak Lengyelországon keresztül Magyarországra, hogy közvetítsenek Németország és
Bocskai között.66 Bocatius szerint bizonyos információcsere és üzenetváltás annyira titkos
volt, hogy csak a Bocskai körüli legbelső kör tudhatott róla.67 Amellett Bocskai Bocatiushoz
63
64
65
66
67
Forgács Zsigmond 1605. december 12/18-i jelentése („Relatio...”) szerint Bocskai elfogadta a koronát, de feltételekkel. Lásd: Ráday gyűjtemény, Benda-hagyaték, 5. cs., 13. d. „Coronam autem ea
se conditione a vezirio accepisse dixit, ut libera regni electio intacta permaneret, neve decente se
genti suae principem sultanus vel nominaret vel insigniret.”
Szenci Molnár Albert szerepéről Heidelbergben lásd: Dötsch, Jörg: Respublica literaria. Zu den
humanistischen Beziehungen Ungarns zur Kurpfalz um 1600. Studia Caroliensia, 4. évf. (2004) 1.
sz. 5–16.; Vásárhelyi Judit: Eszmei áramlatok és politika Szenci Molnár Albert életművében. Budapest, 1985. (Humanizmus és reformáció, 12) 58–62. Turóczi-Trostler József: Szenczi Molnár
Albert Heidelbergben. In: uő.: Magyar irodalom–világirodalom. 2. köt. Budapest, 1961. 109–155.;
Dézsi Lajos: Szenczi Molnár Albert naplója, levelezése és irományai. Budapest, 1898.
A velencei híreket a Bocskai felkelésről lásd: a londoni State Papers-ben. National Archive, Kew,
SP/80 0022-0028. Joris Hoefnagel és a fia, Jacob Hoefnagel, Prágában élő flamand művészek
részletes politikai elemzéseket küldtek levelekben a kelet-európai helyzetről Hollandiában élő rokonokhoz, a híres Huygens családhoz. A családból politikusok, diplomaták, tudósok és művészek
kerültek ki. Leerintveld, Ad: Politiek, religie en literatuur. Het fonds van de Haagse drukker en
uitgever Aert van Meurs en de familie Huygens. De zeventiende eeuw, vol. 7. (1992) No. 1. 141.
Egy példa a heidelbergi híráramlásra: „Ein neuer Bericht über die Ursachen der ungarischen Empörung liegt bei. Datum Heidelberg den 12. Aprilis a. 1605.” In: Ritter: Die Gründung der Union,
444.
„Schotten, Niderlender, welch den freien Paß in Hungern haben, tragen eins undt das andere zu
beiderseits.” Bocatius: Confessiones I. In: OPR 236. „Sonst seind Schotten und Niderlender, die in
polnschen Kleidern in Ungern komen, eins und andre Brief und Zeitungen bringen und außtragen.” Bocatius: III. [Neun Ursachen worum Caschaw Rebellion habe.] (1607. január 07.) In: OPR
243. Egy németalföldi, aki járhatott Magyarországon a Bocskai felkelés alatt, a források szerint a
prágai művész, Joris Hoefnagel lehetett.
„Auß Schlesien, Mehren undt Österreich sol auch von etlichen ein heimblicher Verstandt sein, kan
gleichwol die Person nicht wissen, oder die Schreiben undt Botschafften so ihnen zugeschickt, oder von ihnen gelangen, mit Vleiß dermassen undt den Ungern heimblich gehalten, das es auch
67
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
hasonló követei, Illésházy István, Rimay János és mások is vittek magukkal írásokat vagy
szóban adtak át híreket és politikai üzeneteket, ahogyan azt Bocatius emlékiratából, iratainak inventáriumából és más forrásból tudjuk.
A keresztyén fejedelmeknek és a német választófejedelmeknek szóló politikai
üzenetek keletkezése
Az alábbiakban indokolt az említett szövegeket tüzetesebben is megvizsgálni, elsősorban
arra való tekintettel, hogy mikor keletkezhettek, kik lehettek a szerzőik, milyen érvelést
használtak bennük, hogyan terjedtek és milyen formában éltek tovább vagy maradtak fenn
a későbbiekben. Bármennyire is feltételezhető egy korai szöveg létezése vagy az, hogy az
ismert datálatlan szövegek egyike a kassai országgyűlésen vagy kicsivel az után, de még a
szerencsi országgyűlés előtt keletkezhetett, megelőzve a szerencsi kiáltványt, mégis ez
utóbbi szöveg elemzésével kell kezdenünk. Egyrészt mert a történeti irodalom szerint
Bocskai mozgalmának ez volt a legfontosabb propagandaszövege, másrészt ez a szöveg
kulcsszerepet játszott a kutatás történetében, hiszen Károlyi Árpád óta mindenki ehhez a
szöveghez hasonlítja a többit, és az ehhez való viszonya alapján próbálja leírni. Következésképpen a szerencsi kiáltványnak nevezett szöveg a többi szöveg megértésének és keletkezésük története felfejtésének a kulcsa is lehet.68
A szerencsi kiáltvány
A Querelae excusationes cum protestatione Regni Hungariae praesertim partium superiorum coram Deo et toto orbe Christiano (Querelae), közismert nevén „Szerencsi kiáltvány” címmel ismert írás a leghíresebb és legvitatottabb politikai szöveg, ami a Bocskaifelkelés alatt keletkezett. Károlyi Árpád 1899-ben adta ki a kiáltvány Bécsben fennmaradt
latin szövegét.69 Benda Kálmán 1955-ben publikálta annak magyar fordítását.70 A kiáltvány
esetleges szerzőjének személye hosszú időn át vita tárgyát képezte. A Bocskai-felkelés
szempontjából kulcsfontosságú politikai szöveg jelentőségét tekintve elég különös, hogy
nem tudunk sem létező egykori szövegkiadásról, sem hivatalos példányról vagy másolatról,
sem arról, hogy milyen módon terjesztették a kiáltványt a felkelés idején. Károlyi egy a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivban őrzött, a bécsi udvari kamarához beküldött változatra
68
69
70
nicht alle familiares aulae Botschkai wissem, auserhalb des Peter Deacks, Rimai Janos, Simon
Peczi, geheimen Boczkaischen Secretari, Zabo Georgen undt etlicher anderer mehr.” Bocatius:
Confessiones I. In: OPR 236.
Katona ugyanakkor nem közli a szerencsi kiáltványt. Ld. Katona István: Historia Critica Regnum
Hungariae stirpis Austriacae..., Tomulus IX. ordine XXVIII. Budae, 1794.
S.N.: Quaerelae, excusationes cum protestatione Regni Hungariae praesertim partium superiorum coram Deo et toto orbe Christiano. In: MOE, XI. 168–184. Károlyi adja a kiáltványnak A Bocskay-párti magyarság kiáltványa Európához címet, miközben a szöveg „Európa” fogalmát nem
használja, bár kortárs forrásokban ritkán előfordul. Lásd: Bocskai levele Zerotinnak 1605. május
8-án. In: Dobner, Gelasius (ed.): Monumenta historica Boemiae II, Pragae (1768), 451.
A szabadságért fegyvert fogott magyar rendek kiáltvány Európához. In: Benda Kálmán: A Bocskai-szabadságharc. Budapest, 1955. 93–102. Javított kiadása a hiányzó részek közlésével: A Bocskaihoz csatlakozott rendek kiáltvány Európa népeihez a szabadságharc kitörésének okairól és a
török elleni küzdelem megszakításának ideiglenességéről. In: Sinkovics István (szerk.): Magyar
történeti szöveggyűjtemény, II/1-2. köt. Budapest, 1968. 285–300. Érdemes megfigyelni a szövegkiadói címadás interpretatív jelentőségét, Károlyi szerint ugyanis a magyarság, Benda és Sinkovics szerint a rendek a kibocsátók.
68
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
alapozta saját szövegkiadását, amely szerinte ez elég rossz másolat volt.71 A történészek
még mindig ezt a Károlyi-féle kiadást használják és idézik, ritkább esetben az apróbb pontokon eltérő, Szamosközy lejegyezte változatot.72
Datálás:
A Quaerelae datálását az is nehezíti, hogy nem szerepel sem pontos dátum, sem név vagy
aláírás az egykori példányokon vagy másolatokon. A Haus-, Hof- und Staatsarchivban őrzött egyik egykori beküldött, nem aláírt példányon pecsétnyomók vannak, de sajnos a pecsétek nem maradtak fenn.73 Egy másik bécsi példányon szerepel az ismeretlen másoló
monogramja.74 A Wrocławból előkerült iratgyűjteményben is található egy kortárs kéziratos másolat, ami lehet akár a sziléziai országgyűlésnek elküldött másolat vagy egy diplomácia iratcsomag másolata, akár egy Bocatius, esetleg Illésházy által személyesen kézbesített
másolat is. Ezen látható egy későbbi datálási bejegyzés a cím felett „1605. Január”, valamint a szöveg végén egy másik egykori kézzel írt dátum „Anno MIrabILIs DesoLatIonIs
(1605)”. 75 Fennmaradt továbbá egy egykori töredékes példány Illésházy kézírásában
(OSZK), de erről a szöveg alapján nem lehet megállapítani, hogy ennek ő a szerzője vagy
csak másolta.76 Ezenkívül még két másolat létezik Illésházy egykori birtokából.77
71
72
73
74
75
76
Lásd: MOE XI. 184.
Szamosközy, IV. 295-308. Az 1605. év feljegyzéseinek elejére került pontos dátum nélkül. Szamosközy feljegyzései csak hozzávetőlegesen követik a kronológiai sorrendet, néhol korábbi vagy akár
korábbi évhez tartozó feljegyzések is a nagyjából hónapok szerint sorba állított szövegek közé
kerültek. Következésképpen a szöveg pozíciója nem jelenti azt, hogy 1605 januárjához kellene kötni. Szamosközy a szerencsi országgyűlés kapcsán csak Bocskai megválasztását említi, a korponai
országgyűlésről egyáltalán nem számol be, de említi a lengyelországi és konstantinápolyi követjárást, ezért a szöveget egyik országgyűléshez sem lehet kötni feljegyzéseiben. Ugyanez igaz két
másik – általunk csak címleírásból ismert – példányra is. 1. Querelae Excusationes et Protestatio
Regni Hungariae, 1604. Cambridge University Library, Add. MS 8686 f. 58, hivatkozva in Kurucz
György: Guide to Documents and Manuscripts in Great Britain Relating to the Kingdom of Hungary from the Earliest Times to 1800. Mansell. London – New York, 1992. 2. Az 1485 és 1786
között keletkezett iratokat nem dátum szerinti sorrendben tartalmazó kötet nem ad pontos dátumot a kiáltványnak, ezért igen valószínű, hogy a kiáltvány tartalma alapján került az 1604-es dátum a szövegre. 2. Kameniček, František (ed.): Prameny ke vpádům Bočkajovců na Moravu a k
ratifikaci míru vídeňského od zemí Koruny České roku 1605–1606 (Historický archiv) Nákl.
České akademie Císaře Františka Josefa pro Vědy, Slovesnost a Umění, 1894. VI, IX. A kiadvány
közli a Querelae előfordulási helyét (Prager Univ.-Bibliothek, Sig. XVII. D. 20), egy lábjegyzetében
pedig 1604-re datálja, ugyanakkor korábban hivatkozik Szilágyi fenti kiadására, amire hivatkozva
Kouba is megjegyzi, hogy Kameničekkel szemben az „uherská querela”-t Szilágyi 1605-re datálja.
Kouba: Querela, 1.
HHStA UA Comitialia Fasc. 394. Konv. A. fol. 15v. A pecsétek a beküldőhőz tartozhattak, nem
Bocskaiékhoz.
HHStA UA Misc. Fasc. 431 C konv. A. Nachtrag 1601–1621, fol. 17r–21v.
Acta, fol. 110r. A gyűjtemény minden szövege felett utólagos datálás áll, amelyek közül több bizonyíthatóan téves, azokat minden bizonnyal a kolligátum összeállítója írhatta a szövegek fölé, mivel
ugyanaz a kézírás vonul végig a teljes gyűjteményen. A szövegvégi kézírásos dátum stílusa Bocatiusra jellemző, vagyis lehetséges, hogy ő másolta, de ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy az ő csomagjából került kézbesítésre valahol Sziléziában, ha egyáltalán ott került sor arra.
[Illésházy, Stephanus]: Querelae, excusationes cum protestatione Regni Ungariae praesertim
partium superiorum coram Deo et toto orbe Christiano. 1605. (töredék) Országos Széchényi
Könyvtár Quart. Lat. 316. ff. 14r.-19v.
69
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
Illésházy szerzőségét már Károlyi Árpád is felvetette, de végül azt állította, hogy ő mégsem lehetett a szerző, mivel a kiáltvány megjelenése idején még nem volt Magyarországon.
Károlyi ezek szerint a datálásból következtetett a szerzőre, a keletkezés dátumaként pedig
az 1605 áprilisa és júliusa közti időszakot jelölte meg.78 Felvetette ugyan lehetőségként,
hogy a szerencsi szöveg elveszett, az általa kiadott szöveg pedig már egy későbbi szövegváltozat, aminek keletkezéséről Bocatius is beszámolt a korponai gyűlés kapcsán, de mivel
Rudolf már 1605 tavaszán panaszkodott a magyarok ellene intézett kiáltványa miatt, a kiáltványt a szerencsi gyűlés kapcsán tárgyalta.79 Az azonban világos, hogy Károlyi közvetlen
bizonyítékok hiányában sorolta csak a szöveget a szerencsi gyűlés dokumentumai közé.80
Nagy László hasonló logikával kijelentette, hogy Káthay Mihály – a felkelés első hónapjaiban Bocskai kancellárja és legfontosabb tanácsadója – tekinthető a mű legvalószínűbb
alkotójának.81 Nagy szintén azzal érvelt ugyanis Illésházy szerzősége ellen, hogy amikor
szerinte az irat keletkezett, valamikor 1605. január közepén, Illésházy még nem volt Magyarországon, bár a szöveget csak a szerencsi gyűlésen hozták nyilvánosságra.82 A fentiekből látható, hogy többnyire a datálásból következtettek a szerzőre a szakirodalomban és
nem fordítva.
Nagy László a szerencsi kiáltvány keletkezési idejét katonai és politikai események
(Bastával való januári tárgyalások, Basta februári katonai ellentámadása és a török segédcsapatok érkezése) alapján tette 1605. január 10-e és 24-e közé. Nincs kétség afelől, hogy a
katonai események alakulása nagymértékben meghatározta a diplomáciai küldetések alakulását és időzítését, ahogyan erről beszámol Bocatius is, de konkrét datálási javaslatának
konkrét bizonyításával Nagy teljességgel adós marad. Meggyőzően lehetne érvelni más katonai és politikai események alapján más keletkezési időpontok mellett is. Ezzel szemben
77
78
79
80
81
82
Österreichische Nationalbibliothek, Codex 8448. (Illésházy birtokából) Fol. 27r.-40r. Idem, fol.
41r.-fol. 42v. (a második rész töredéke).
MOE XI, 140, 2. jegyzet és 168.
Vö.: Horváth Mihály, A magyarok története, 3. kötet, 1844. 158-159. Károlyi szövegkiadása óta
szinte mindenki a szerencsi gyűléshez köti a szöveget, és ennek alapján datálja annak keletkezését:
Benda: A Bocskai szabadságharc, 93.: 1605 tavasza; Sinkovics: Magyar történeti szöveggyűjtemény, 285.: 1605 április; Magyarország története 1526–1686. Főszerk. Pach Zsigmond Pál,
szerk. R. Várkonyi Ágnes. Budapest, 1985. 3/1. 740.: „ekkorra már elkészült”, vagyis a szerencsi
országgyűlés idejére, „a kancellárián, minden jel szerint Bocatius János tollából, egy latin nyelvű
kiáltvány”. Etényi–Horn–Szabó: 192.: „már márciusban eljutott a nyugat-európai udvarokba”.
Károlyi szerint a szerencsi gyűlés megbízásából készült „heves pronunciamento” már 1605 nyarán
Miksa főherceghez került Innsbruckba, de ezt Orliknak az innsbrucki helytartói levéltárban fellelhető, Miksa főherceghez intézett augusztus 24-i levelére való jelzet nélküli hivatkozásán kívül
mással nem támasztja alá, és így nem világos, hogy ezt csak a levél tartalmára vagy egy tényleg
rendelkezésére álló szöveg alapján állítja. MOE XI, 412. Megfogalmazása alapján nem zárható ki,
hogy csupán a levél egy hivatkozásra alapozva állította, hogy az elküldött irat megegyezik az általa
közölt szöveggel, amit ezért a szerencsi gyűléshez kellene kötni. Véleményünk szerint az lehetett
egy korábbi szöveg vagy szövegvariáns is, ahogy Károlyi is felvetette, de ennek ellenőrzéséig
Károlyi érvét nem tudjuk figyelembe venni a Querelae datálása tekintetében.
Nagy László: Ki volt a szerzője a szabadságért fegyvert fogott magyar rendek Európához intézett
kiáltványának? In: Varjas Béla (szerk.): Irodalom és ideológia a 16–17. században. Budapest,
1987. 175–185.; uő.: Botránykövek régvolt históriánkban. Budapest, 1997. 150–154.; uő.: Egy
szablyás magyar úr Genfben: A sokarcú Bocskai István. (Studia Oppidorum Haidonicalium IV)
Hajdúböszörmény, 2000.
Makkai: Bocskai és európai kortársai, 486. Nagy László: A magyar politikai történetéhez (az
1605-ös kiáltvány Európa népeihez). Magyar Tudomány, 88. évf. (1981) 5. sz. 358–365.; uő.: Ki
volt a szerzője, 176.
70
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
Makkai a datálás kapcsán a szöveg tartalmi elemeire hívja fel a figyelmet. A kiáltvány szövege ugyanis nem hívja Bocskait fejedelemnek, vagyis az csak fejedelmi megválasztása,
1605. április 20-a előtt keletkezhetett, illetve az utolsó említett történelmi esemény a szövegben Basta és Kolonich hadainak elindulása Bocskai ellen 1604. november 10-e körül,
következésképpen a szöveget csak ez után írhatták. Makkai szerint ez a két dátum a szöveg
keletkezésének post és ante quemje. Fontos most leszögezni, hogy Makkai megközelítése
azt sugallja, hogy az iratot kizárólag egy rövidebb időszakban írták, és később már nem
módosítottak rajta. Makkai ugyanakkor elismeri, hogy sem a november 14-i (!) osgyáni,
sem a 28-i edelényi csatát nem említi a szöveg, hanem csak reményét fejezi ki afelől, hogy
Isten majd megsegíti a magyarokat, aminek szerinte legfőképp az lehet az oka, hogy a szerző nem akarta megemlíteni a felkelés korai vereségeit. Hozzáteszi továbbá, hogy Basta hadjáratának 1605. április 7-i összeomlása feltétlenül szerepelt volna a munkában, ha annak
megírása az esemény után történik. Makkai mindezzel elismeri, hogy az információ szelektálásának erősen ideologikus vagy a politikai kommunikáció és propaganda retorikai és
stratégiai szempontjait is figyelembe vevő gyakorlata feltételezhető a szövegben, de nem világos, hogy ez miért nem vonatkozhatott Bocskai fejedelmi megválasztására is, amiről
Bocatius például sok évvel később is mélységesen hallgat.83 Bocskai fejedelmi megválasztásáról a korponai országgyűlésen írt kiáltvány sem számol be, vagyis ennek a témának a hiánya a szerencsi kiáltványban semmiképpen nem jelentheti azt, hogy a kiáltványnak feltétlenül 1605. április 20-a előtt kellett keletkeznie. (A korponai kiáltvány a török korona átadásáról sem számol be, pedig nyilvánvalóan utána született.) Az is kérdés, hogy egy európai fejedelmeknek írt segélykérő kiáltványban miért is kellene Bocskai propagandistáinak
említeniük ellenségeik katonai összeomlását: hiszen miért segítenének Bocskai híveinek,
ha maguktól is képesek a győzelemre. Persze a fordítottja is igaz lehet, hiszen teljesen reménytelen politikai mozgalmat kár politikailag, diplomáciailag, pénzügyileg vagy katonailag támogatni, ezért szükséges lehetett a külföldi címzett hatalmak számára a győzelem
leghalványabb reményének és a befektetés megtérülésének bizonyítása. A kiáltvány alaptónusa azonban inkább az első meggondolást látszik igazolni, amikor is a szenvedő, kivéreztetett és pusztulás szélén álló országról beszél a külvilágnak, és igyekszik felnagyítani a
Habsburg-hatalom mások számára is fenyegetést jelentő politikáját, a magyarok vereségeit
ugyanakkor elhallgatja, talán azért, mert lényegesebbnek tartja a katonai konfliktus okait,
mint eseményeit felvázolni. Mindebből azonban annyi bizonyos csupán, hogy propagandaszövegeknél kevéssé használhatók a „hagyományosabb” történeti beszámolók belső adatokra alapozott datálási módszerei.
Szerzőség:
A szerencsi kiáltvány és egyéb írások szerzőségének kérdése jelen dolgozatunkban nem
önmagában releváns probléma, hanem azért, mert kommunikációtörténeti megközelítés
esetén nem lehet elvonatkoztatni a kommunikáció írott és íratlan aktusaiban résztvevő szereplőktől. Az írások szerzőinek ismerete nélkül ugyanis igen nehézkes a kommunikációs
pozíció és a szövegen túlmutató propagandacélok felvázolása, még akkor is, ha a szerzők
83
Bocatius megjegyzi ugyan, hogy Bocskait Fenségnek (Serenissime) szólították akkoriban, és az
idézett párbeszédben fejedelemnek (princeps) szólította, de nem írja meg, mikor választották meg
és pontosan minek. Miközben feltehetőleg nem kellett volna titkolnia, hogy Bocskai Erdély választott fejedelme volt, többször csak Vezérnek (Ephoro) nevezte. Öt év, 12., 16., 21. OPR, 115., 118.,
121. Az külön érdekessége munkájának, hogy Bocatius a török korona adományozásának kérdését
is szó nélkül hagyja, miközben annak korábban egy teljes művet szentelt. Vö.: Bocatius: Relatio.
71
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
többnyire nem saját nevükben és nézőpontjukból írták szövegeiket. Egy szöveg ugyanis
nem kizárólag azt jelenti, amit mond, hanem azt is, amit nem mond. Következésképpen
fontos tudni, hogy a szövegekben megfogalmazott eszmék és üzenetek tudatos kommunikációs stratégia eredményei-e vagy a szerző gondolkodásának természetes, reflektálatlan
velejárói. Vallási utalások például tükrözhetik a szerző vallási gyökereit és személyes kegyességének nyelvi fordulatait, de ugyanúgy kifejezhetik a politikai üzenetnek és nyelvi
megformálójának a hallgatóság vallási elképzeléseire vonatkozó feltételezéseit, mivel azokat a kommunikáció és a meggyőzés sikere céljából nem volt szabad megkérdőjelezni vagy
megtámadni. Hasonlóképpen egy szöveg jelentése nem csupán abból érthető meg, amit a
szöveg mond vagy kijelent, hanem sok tekintetben sokkal inkább abból, amiért állítja azt,
amit állít. Politikai kommunikációban igen sokszor nem a „mit mond”-ból derül ki a „miért
mondja”, hanem a „miért”-ből a „mit mond”.84
Makkai László különösebb bizonyíték nélkül Bocatiust nevezte meg a kiáltvány szerzőjének. A szerencsi kiáltvány szerzőségének kérdéséről igazán részletes elméletet ugyanakkor egyedül Nagy László dolgozott ki, aki szerint négy érv szól Káthay szerzősége mellett:
1. a protestáns sérelmek felsorolásának hiánya; 2. katolikus elemek jelenléte és a katolikus
klérus sérelmének emlegetése; 3. csak neki tulajdonítható tévedések jelenléte a szövegben;
4. „a magyarországi végvári katonaság háttérbe szorítottságának” és az idegen tisztek kinevezésének részletes elemzése. Nagy László a szerencsi kiáltvány szerzősége tekintetében
fontosnak tartotta a vallási vonatkozások bizonyító erejét. Mindenekelőtt abból indult ki,
hogy Bocskai mozgalma kezdettől fogva erősen protestáns jellegű, hiszen Belgiojoso és
Sepsi Lackó Máté szerint is Bocskai egyértelműen a religió üldözésének „színe alatt” vonta
magához a hajdúkat, és a szabadságharc első okmánya, a hajdúkapitányok hitlevele (1604.
október 14.) is a vallási motívum előtérben állását bizonyítja, mivel a hit megőrzésére fogadtak esküt. Nagy ezzel igyekszik bizonyítani egyrészt, hogy Bocskai motivációi erősen
vallási jellegűek, másrészt hogy éppen ezért a katolikus Káthay Mihálynak rendelkeznie
kellett olyan tulajdonságokkal, amelyek miatt vallása ellenére Bocskai kancellárjává tette
meg. Nem szeretnénk kétségbe vonni Nagy László felvetését, miszerint a kállói kapitányt
nagy tekintélye, katonai és politikai ügyekben való jártassága, nagy műveltsége és főként
szellemi fölénye tette alkalmassá – nem csupán Bocskai szemében – posztjára, de Nagy érvelése sok tekintetben nem eléggé bizonyító erejű.85 Lehetséges, hogy Bocskai nem elsősorban azért vonta magához a hajdúkat „a religió üldözésének színe alatt”, mert számára ez
annyira döntő kérdés volt, – persze nyilván fontos volt –, hanem lehetséges, hogy elsősorban azért, mert környezete ezt igényelte, vagy esetleg a hajdúk tartották ezt fontosnak, amit
hitlevelük tartalma is bizonyíthat. A hitlevél tartalma azonban csak annyiban döntő,
amennyiben az az ő gondolataikat tartalmazza, és nem a hitlevél szerzőjének vagy szövege-
84
85
Megközelítésünk nyilvánvalóan kontextualista.
A közvélekedéssel, különösen Nagy László véleményével szemben Istvánffy azt állítja, hogy Káthay
„felette nagy hitetlenségtől indíttatván” behódolt várával együtt Bocskainak, és „mivelhogy deáki
tudományokban az többinél kevésbé tudósb volt, tőle cancelláriussá tétetett vala.” Istvánffy, 437.
Istvánffy elfogultsága azonban közismert. Lásd: Nagy: Lux veritatum. Nem látszik bizonyítottnak
az, hogy ha a szerencsi kiáltványt nem vesszük figyelembe, akkor is olyan nagy műveltségű
személynek kell tartanunk Káthayt, aki alkalmas lenne a szerencsi kiáltvány megírására. Szintén
Nagy László érveit követi: Ács Pál: „Ha kérdi Isten, Káthay, tetőled.” Pázmány vitairata Bocskai
haláláról. = A Ráday Gyűjtemény évkönyve, 7. 1994. 32–45. Érdemes vállalkozás lenne a bizonyíthatóan Káthay által írt, például az általa aláírt Bocskai levelek és dokumentumok összehasonlító vizsgálata. Vö.: Bocskai: Levelek.
72
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
zőjének elképzelését a szöveg – és az eskü – címzettjével, Bocskaival kapcsolatban.86 A szövegek ugyanis sok esetben nem vagy nem elsősorban a szerzők elképzeléseit tükrözik, hanem a megszólított hallgatóság feltételezett preferenciáit.87 Erre kitűnő példát nyújtanak a
hajdúkapitányoknak a bányavárosok számára írt október végi, sokszor idézett levelei.
Ebben a hajdúkapitányok felvetik, hogy a császári seregek meg akarják semmisíteni
Magyarországot és a magyar nevet (nomen Hungaricum), amely jóllehet világi csupán és
mulandó (mundana et transitoria). A hajdúkapitányok teológiai érzékenysége még meglepőbb, amikor azzal folytatják a bányavárosok zömmel német evangélikus lakosainak írt levelüket, hogy ezek elvesztése még elviselhető lenne, ha Belgiojoso nem kezdte volna „az
igaz keresztény és ortodox vallás” üldözését egy olyan törvényre hivatkozva, amit az
országlakosok beleegyezése nélkül csatoltak a törvények közé. A kiáltvány az országgyűlés
rendjeinek sérelmét összekötötte a kassaiak sérelmével, különösen, amikor részletezi, hogy
Belgiojoso elvette a legnemesebb város templomát, bevezette a római bálványimádást, és
elkergette Isten igéjének papjait („Verbi Dei ministri”). A többségében német lakosú evangélikus városoknak címzett szöveg nem használja sem a „református vallás papjai” kifejezést, ahogy azt annak egyik magyar fordítása tévesen sugallja, és semmilyen utalást nem
tesz a német etnikumra, miközben ugyanezen a napon a hajdúkapitányok Thököly
86
87
Czigány István szerint „Bocskainak adott hitlevelükben szereplő elveket, vagyis reformált hit, az
édes haza megvédését, egyre inkább a háborúskodás folytatását igazolandó retorikai elemként
használták”. Czigány István: Hajdútelepítések és a militarizált társadalom megerősödése a
Tiszántúlon a 17. század első harmadában. Studia Caroliensia, 6. évf. (2006) 1. sz. 107. Ez nem
mond ellent az általunk mondottaknak, sőt éppen alátámasztja azokat, hiszen a kérdés nem az,
hogy mi volt a hajdúk valódi szándéka, hanem az, hogy ezt a szándékot milyen retorikai elemek
felhasználásával igyekeztek elérni. Nyilván olyan érvelést kellett használniuk, ami Bocskai számára
fontos volt. Nyakas Miklós véleménye szerint is a rendi és vallási kitételek a hitlevél szövegében elsősorban Bocskai kívánságait tükrözik, de a hajdúk ezeket elfogadták, és „meggyőződésük szerint
magukévá tették”, elsősorban azért, mert ők is a tisztán református térség lakói voltak. Nyakas Miklós: „Bocskai és a hajdúk”. In: Barta János, ifj. – Papp Klára (szerk.): „Nincsen nekönk több
hazánk ennél...” Tanulmányok a Bocskai-felkelés történetéhez. (Kisebbségkutatás könyvek.) Budapest, 2004. 35–37.
Itt természetesen beleütközünk a szövegek nyilvános hatalmi reprezentációban játszott szerepének
problémájába. Ez ugyanakkor csak annyiban módosítja felvetésünket, hogy a politikai színpadon
sokszor nem a látszólag kommunikáló két fél alkotja felváltva a „feladó” és a „befogadó” szerepét,
hanem a két fél, jelen esetben Bocskai és a hajdúk egyaránt és közösen játsszák a színészek szerepét a politika színpadán a szemlélődő nagyközönség előtt. Nem témája cikkünknek a Bocskaifelkelés szövegeinek ilyen jellegű vizsgálata, de a szerencsi részgyűlés szövegeinek komponáltsága
és áthallásos üzenetei láthatólag sokkal inkább tükrözik Bocskai fejedelemmé választása aktusának reprezentatív szertartásosságát és színpadiasságát, mint valóságos politikai döntéshozatali
folyamatokat – miközben természetesen fontos források lehetnének a királyi országgyűlések ügymenetéhez sok tekintetben igazodó Bocskai-országgyűlések intézménytörténeti feltárásához. Vö.:
Feuchter, Jörg – Helmrath, Johannes: Oratory and Representation: The Rhetorical Culture of
Political Assemblies, 1300–1600. Parliaments, Estates and Representation, vol. 29 (2009) 53–66.;
Condren, Conal: Argument and Authority in Early Modern England: The Presupposition of
Oaths and Offices. Cambridge, 2006.; Sharpe, Kevin: Image Wars: Promoting Kings and Commonwealths in England, 1603–1660. Yale University Press, 2010.; Ihalainen, Pasi – Palonen, Kari: Parliamentary Sources in the Comparative Study of Conceptual History: Methodological Aspects and Illustrations of a Research Proposal. Parliaments, Estates and Representation, vol. 29.
(2009) 17–34.
73
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
Sebestényhez, Késmárk urához is levelet intéztek, amiben a német nemzetről erősen negatív felhanggal tettek megjegyzést. 88
A levél szerzői tehát nemcsak a német lakosú evangélikus városok sérelmeit állították
előtérbe, hanem kerülték minden olyan retorikai elem használatát, ami a városok Bocskai
mozgalmához való csatlakozását elvi vagy érzelmi alapon megnehezítette volna. Nemcsak
konfesszionális és etnikai elemet nem tartalmazott felhívásuk, pedig az utóbbi nagyon is
jellemzője volt a kornak és különösen a Bocskai-felkelés szövegeinek, de igyekeztek semleges kifejezéseket használni, úgymint „keresztény vallás” vagy „közös haza” (patria), ugyanakkor hivatkozva a evangéliumi (protestáns) szolidaritásra a katolikusokkal szemben.89
88
89
Benda fordításában a római császár (imperator romani) „német császár” lesz, a császári seregek
tisztjei pedig „a német sereg tisztjei”, de a német jelzőt az eredeti latin szöveg nem tartalmazza.
Lásd: Benda: A Bocskai-szabadságharc, 69–70. Ribini: Memorabilia, I. 329–330.; Katona: Historia Critica, 28., 270–273. Acta, 43v-44v. Benda fordításával ellentétben a Szöveggyűjtemény
nem „református papok”-nak fordítja „az Isten igéinek hirdetői”-t, de ahhoz hasonlóan egy lábjegyzeteben „az igaz és tiszta keresztény vallás” („christianae verae et orthodoxae religionis”) alatt a
református vallást érti – szerintünk tévesen. Sinkovics: Magyar történeti szöveggyűjtemény,
278–279. Hasonlóan fogalmaz a Bártfa és Késmárk városának Lippay által kiállított hitlevele is,
amelyben felesküsznek, hogy az igaz és tiszta keresztény vallás („in propaganda vera et orthodoxa
et religion christiana, inque defensione libertatis incliti Regni Hungariae”) és a keresztény hit
(„in propaganda christiana fide”) propagálásában és az ország szabadságainak védelmében támogatják annak védelmezőjét, Bocskait („verae et orthodoxae religionis defensor”), aki – legalábbis
Bártfa esetében – megőrzi a várost és papjait az igaz és tiszta hitben („in vera et orthodoxae religione”). Az utóbbi esetben ez biztosan nem a református vallást jelenti. Nagy László: Iratok Bocskai István és kora történetéhez. (Bocskai-szabadságharc 400. évfordulója VI.) Debrecen, 2005.
130–131. Ugyanakkor a Szepes megyei Remete és Stósz mezővárosok, valamint Szomolnok és
Schwendler bányavárosok nagyon hasonló szövegű, november eleji hitleveleiben felesküdtek arra,
hogy az augsburgi hitvallás és annak védelmezője, Bocskai feltétlen hívei maradnak, akit egyébként a reformált igaz vallás védelmezőjének is neveztek: „religionis reformatae et orthodoxae propugnator”. Uo. 126–129. Ezek szerint – legalábbis az itt említett forrásokban – Bocskai egyaránt
védelmezője az evangélikus és református vallásnak, ugyanakkor „az igaz hit” alatt többnyire felekezetileg nem definiált protestáns vallást értenek, katolikusat legalábbis semmiképpen. Vö. Weis
Mihály bejegyzését a kassai evangélikus templom elvételéről: „Anno 1605 In Februario conantur
pontifici Cassovie religionem immutare, eripunt templum orthodoxis.” Liber Annalium raptim
scriptus per Michaelem Weyss in: Deutsche Fundgruben zur Geschichte Siebenbürgens. Hrsg. von
E. v. Trauschenfels. Kronstadt, 1860. 173. (a továbbiakban: DF III).
A „németség” vagy a „németek” alatt természetesen érthették a kortársak a császáriakat is, például
amikor arról beszél Bocskai a szerencsi gyűlésen, hogy „az német nemzetségnek az mi rajtunk
uralkodását […] sok esztendőtől fogván kedvönk ellen viseltönk”, vagy amikor a többségében
német ajkú Kassa városának azt írja, hogy „kegyelmetek mind az német s mind az hajdú vitézek
miatt sok károkat vallott és naponként vall, kit mind hazánk szabadsága mellett kellett szenvednünk” (Szerencs, 1605. március 29. MOE XI. 144–145). Vö. a fent említett hitlevelek szövegeivel, a
késmárkiakéban ugyanis az áll, hogy „a németek” zavarták meg a helyiek lelkiismeretét és vallását,
és Lippay ígér nekik védelmet és lutheránus vallásuk megőrzését. Ugyanakkor mégis jelzésértékű,
hogy egyes forrásokban általánosságban fogalmaznak meg negatív állításokat a németekre vonatkozóan, míg másokban kínosan tartózkodnak az etnikai jelzők használatától. Az előbbire példa
Bocskainak a megyékhez írt gönci kiáltványa (Sinkovics: Magyar történeti szöveggyűjtemény,
280–281.), amely a „német dühösségről” beszél, vagy Bocskai levele a dunántúli nemességnek (Bocskai: Levelek, 131–132., Nyakas: Bocskai szerencsi levelei, 34.), amely szerint „az elviselhetetlen
igáját az németségnek” viselik, és „az német nemzetség minkünk olyan ellenségünk lött légyen”,
valamint Bocskai szerencsi beszédének egy másik részlete, ahol azt javasolja „a régi Scitiából jütt
magyaroknak, kik ló farán hozták ki feleségeket, gyermekeket”, hogy „oltalmaz(n)unk kell életönket, régi jó hírönket, nevönket, melyet az német nemzetség keservesen szidalommal lába alá tapo-
74
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
Más helyzetben természetesen igen fenyegető, a nyers katonai erőszakra hivatkozó levelek
is születtek.90 A sok idézhető eset mellett a fentiek fényében különleges példa erre mindjárt
Lippay három nappal korábban szintén a kassai nemes uraknak írt levele, amely kemény
hangja miatt hatástalannak bizonyult, hiszen annak kora hajnali kézhezvétele után a város
tanácsa a védekezés mellett döntött és intézkedett.91 Ezért is feltűnő az október 31-i levél
jóval békülékenyebb hangja. Természetesen nem csupán a hajdúkapitányok levelein múlt
az, hogy Kassa végül Bocskaiék mellé állt és kinyitotta kapuit, de a diplomáciai szövegek retorikája jól tükrözi az erőviszonyokat és az azt többé vagy kevésbé tudomásul vevő politikai
szándékokat.92
Mindez egyrészt azt jelenti, hogy a fontosabb politikai szereplők, még a hajdúkapitányok is rendelkeztek olyan írnokokkal, akik fel voltak vértezve olyan retorikai képességekkel,
hogy az érzékeny kommunikációs helyzeteknek és a címzettek világképének – legalább taktikai alapon – megfelelő üzeneteket tudtak megfogalmazni, másrészt pedig a propaganda
90
91
92
dott vala”. A kora újkori nemzettudat általános kérdéseire lásd: Trencsényi, Balázs – Zászkaliczky
Márton (eds.): Whose Love of Which Country? Composite States, National Histories and Patriotic Discourses in Early Modern East Central Europe. Leiden–Boston, 2010., különösen Varga
Benedek cikkét a Bocskai-mozgalom nemzetfogalmáról (Political humanism and the corporate
theory of state: Nation, patria and virtue in Hungarian political thought of the sixteenth century) és Almási Gábor cikkét a kora újkori xenophobia egyes jelenségeiről. Vö. Bitskey István: Az
identitástudat formái a kora újkori Kárpát-medencében. In: Humanizmus, religio, identitástudat. Tanulmányok a kora újkori Magyarország művelődéstörténetéről. Szerk., bev.: Bitskey István – Fazakas Gergely Tamás. Debrecen, Studia litteraria XLV, 2008. 11–23.; Őze Sándor: Apokaliptika és nemzettudat a XVI. századi Magyarországon. In: Bitskey István – Oláh Szabolcs,
szerk.: Religió, retorika, nemzettudat régi magyar irodalmunkban. Debrecen, 2004. 112–122.
Kitűnő példa: Bocskai levele az erdélyi szászok Egyetemének 1605. április 25-én Kassáról. In:
Bocskai, Levelek, 154–157.
Lippay Balázs Bocskay főkapitánya Kassa városához, 1604. okt. 28. HK 1914. 473–474., TT, 1901.
568–570. Tutkó József: Szabad Királyi Kassa városának történelmi évkönyve. Kassa, 1861. 120–
122.
Egy mind kommunikációs, mind politikai szempontból fontos tényező volt Kassa belső megosztottsága, amely sok esetben elkerülte a szakirodalom figyelmét. Úgy tűnik ugyanis, hogy a kassai
református magyarok nyitották ki éjjel a kaput Bocskai hajdúi előtt, ugyanakkor a város vezetése
napokkal korábban még az ostromra készült, és szigorú büntetés terhe mellett tiltotta a hajdúkkal
való egyezkedést. Jellemző az is, hogy a Bocskai táborába (és a szerencsi országgyűlésre) küldött
tárgyalódelegáció többnyire református magyarokból és református hajlamú (kriptokálvinista)
polgárokból állt, és az is feltűnő, hogy a két nem magyar anyanyelvű személy nem volt tősgyökeres
kassai (a St. Gallenből érkező, sziléziai származású Melchior Reiner és az Alsó-Lausitzből Esperjesen keresztül érkező szorb Bocatius). Fontos jelenség továbbá, hogy a Bocskait támogató, zömében magyar református csoport a Bocskai-mozgalomnak köszönhetően egy rövid időre bekerült a
város addig (Herceg második szenátor kivételével) többségében evangélikus német vezetői rétegébe. Lásd: J. Újváry Zsuzsanna: Kassa és a Bocskai-szabadságharc kezdete. Confessio, 30. évf.
(2006) 3. sz. 38–50.; Duchon, Josef: Kassa a Bocskai-felkelés küszöbén. In: „Nincsen nékönk
több hazánk...”, 105–120. A német nyelvű felvidéki lakosság hezitáló magatartásáról lásd: H. Németh István: Várospolitika és gazdaságpolitika a 16-17. századi Magyarországon. 1. köt. Budapest, 2004.; Kónya Péter: Szabad királyi városok a Bocskai-felkelésben. Debreceni szemle, 14.
évf. (2006) 3. sz. 331–338. Külön figyelemreméltó Kassa, Lőcse, Bártfa, Eperjes és Kisszeben Rudolf királyhoz 1604. március 12. előtt benyújtott felségfolyamodványának részben taktikai okból
alkalmazott antikálvinista retorikája: „wir uns durchaus von der Arianischen Nestorianischen,
Calvinischen und Widertauferischen Schwermer Geistern abscheiden”. Paulinyi Oszkár: Iratok
Kassa sz. kir. város 1603–1604-ben megkísérelt rekatolizációjának történetéhez (Magyar protestáns egyháztörténeti adattár XIV.) Budapest, 1931. 58., 60.
75
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
vagy mások meggyőzése céljából írt szövegek sok esetben nem elsősorban a szerző(k) vallási nézeteit tükrözték, hanem a valamilyen politikai okból meggyőzendő címzettét vagy címzettekét.
Éppen ezért önmagában nem elégséges Nagy László azon érvelése, hogy azért bizonyos
a katolikus Káthay szerzősége a szerencsi kiáltvány esetében, mert teljesen mellőzi a protestáns sérelmekre való hivatkozást, miközben utalást tesz a szent angyalokra és szent tanítványokra. Mindezzel nem állítjuk, hogy kizárható Káthay szerzősége, bizonyítani kellene, hogy Káthay más szövegeiben is találhatók kizárólag katolikusokra jellemző elemek, illetve, hogy azokat más nem használta vagy használhatta. Amennyiben a szöveg nagyon korai keletkezésű, akkor természetesen lehetséges, hogy Káthay írta vagy legalábbis bizonyosan közreműködött a szöveg megírásában, de mint említettük, erre nincs elegendő bizonyíték.
Ugyanakkor figyelemreméltó megfigyelés Nagy László részéről az a tény, hogy négy korai szövegben előfordul a „szent angyalok” kifejezés,93 de ezt kizárólag katolikus szerzőhöz
kötni a fentiek fényében sem megalapozott, mivel ez az egyetlen katolikusnak hangzó elem
a szövegekben, eltekintve a protestáns panaszok látszólagos kommunikációs célzatú elhagyásától, ezért a katolikusok felé tett apró kommunikációs gesztusként is fel lehet fogni. Ez
még inkább így van, ha figyelembe vesszük, hogy az evangélikus Révay is hivatkozott angyalokra és Máriára egyes műveiben, és az evangélikus Illésházy 1608-as esküszövegében
Szűz Mária is előfordul, vagyis ezeket nem lehet egyértelműen csupán a katolikus kegyesség nyelvi elemeinek tekinteni.94 A katolikus egyház és hívei irányába mutatott együttérzésként is értelmezhető a katolikus klérust ért sérelmek emlegetése, másrészt azt a célt is
szolgálhatja, hogy kiemeljék, az uralkodó és az udvar részéről elszenvedett sérelmek felekezeti hovatartozástól függetlenül mindenkit sújtottak, vagyis össznemzeti sérelmek.95 Nem
véletlen, hogy a Bocskai-propaganda szinte sohasem tett olyan kijelentést a külföld felé,
amelyben a nemzet megosztottságát ismerte volna el a felkelés ügyében, ehelyett azt a képet sugallta, hogy az „egész magyar nemzetség” egységesen lépett fel a zsarnoksággal
93
94
95
A megyékhez december 1-jén intézett ún. gönci kiáltványban szintén nincsenek benne a protestáns
sérelmek, hanem csak egy felhívás, hogy a hazáját és nemzetét szerető emberek csatlakozzanak
Bocskaihoz a „német dühösség” és a német miatt támadt veszedelem ellen. Az érvelés ez esetben
tehát etnikai, amit talán az is magyaráz, hogy a levél a vármegyék magyar nemességének szól. A
szöveg említi, hogy „az szent istennek örökké dicsőséges neve áldott legyen”, és protestál „a nagy
isten, szent fia és minden szent angyal színe előtt”. Benda: A Bocskai-szabadságharc, 73.
Jézus szeplőtelen fogantatását sohasem kérdőjelezték meg a protestánsok. A fenti előfordulások
legalábbis gesztusoknak tekinthetők, és részben azon folyamat részének, amely során a Bocskaifelkelés alatt és a protestantizmust a rendiség részévé tevő bécsi békét követően a protestáns politikai teológia integrálta a középkori szokásjogi és rendi hagyományt a korábban katolikusnak tűnő
elemekkel együtt (dinasztia, középkori királyok, Szent Korona stb.). Lásd: Teszelszky, Kees: Az ismeretlen korona, Zászkaliczky, Márton: Protestant Political Theology and Corporate Constitutionalism in the 16–17th c. Hungary. (PhD Thesis, CEU, 2012.), Heltai János: Alvinczi Péter és a
heidelbergi peregrinusok. Budapest, 1994.
A sérelmet szenvedett csoportok a következők: parasztok, urak, papok, főurak, főpapok, házastársak, szülők, testvérek, öregek, templomok, kúriák, falvak, városok etc. MOE XI. 172–174. Érdekes
kettősség a szövegben, hogy a kamarák részéről a tulajdon kárára történő visszaélések egyik
legnagyobb kárvallottjai a főpapok és a földbirtokosok, másrészt a kamarai visszaélések legfőbb
vezetői Szuhay kalocsai érsek, „mészáros” és a „horvát paraszt”, Migazzi váradi érsek. Vö. a
püspökök és kamarák viszonyának kérdését a korponai országgyűlés kapcsán. MOE, XI. 277., 285.,
296.
76
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
szemben és sorakozott fel Bocskai mögött.96 Sőt, sok esetben a „belföldi” kommunikációban is úgy beszéltek a nemzet egységéről, hogy az erdélyieket is beleértették vagy a nem
nemesi társadalmi csoportokat is.97
Nehéz elképzelni továbbá, hogy Bocskai egyetlen katolikus udvari embere olyan szövegeket fogalmazzon meg a református Bocskai vagy a többségében protestáns magyar rendek nevében, amelynek tartalmával és nyelvezetével azok nem tudtak volna azonosulni.
Ennek így kellett lennie akkor is, ha a létrehozott szövegek elhallgatták protestáns és nemzeti identitásuk azon elemeit, amelyeket a megcélzott hallgatóság egyes esetekben nem tudott volna elfogadni, és az érvelés főbb pontjai olyan univerzálisan, felekezetektől függetlenül elfogadható premisszákon nyugodtak, amelyeket maguk között esetleg nem tartottak a
legfontosabbnak. A 16. század második felétől az európai politikai gondolkodásban általánosságban jellemzővé vált olyan retorikai és politikai beszédmódok alkalmazása, amelyek
semlegességüknél fogva lehetővé tették a felekezetek fölé nyúló politikai kommunikációt és
az esetleges politikai együttműködést.98 Ilyen politikai eszköz lehetett a természetjogi alapú
érvelés, a római jogból származó érvek az önvédelem jogára nézve, az irénikus protestáns
vagy összkeresztény vallásfelfogás konfesszionalizációt meghaladó politikai alkalmazása
közösségi vagy nemzeti összefogás propagálása céljából, az ősi alkotmányosság és a szokás96
97
98
Vö. Weis Mihály beszámolóját Bocskai szászoknak írt leveleiről: DF III 174: „egész Magyarország
mellette támadott fel.” A Bocskai-felkelés támogatottsága társadalmi megosztottsága kérdéséhez
lásd: Pálffy Géza: Győztes szabadságharc vagy egy sokféle sikert hozó felkelés? A magyar királysági rendek és Bocskai István mozgalma (1604–1608), illetve Pálffy Géza és Őze Sándor vitája
in: Tanulmányok Bocskai Istvánról. Publicationes Universitatis Miskolcinensis Sectio Philosophica 2008 – Tomus XIII – Fasciculus 2. A támogatás regionális megosztottsága kérdésében alapvető
még: Dominkovits Péter: „Egy nemzetek lévén...” A Nyugat-Dunántúl Bocskai István 1605. évi
hadjárata idején. Budapest, 2006. Figyelemreméltó a korponai kiáltvány aláíróinak („Status et
Ordines Regni Hungariae”) politikailag és földrajzilag meglehetősen korlátozott névsora (ld. lábjegyzet 140.). Lásd még Weis Mihály fenti beszédét az erdélyi szászok hezitálásáról (mondván:
„duobus dominis nemo servire potest”), a felső-magyarországi városszövetségre és a felső-magyarországi városszövetségre: lábjegyzet 93.
„Mivelhogy penig értettük azt, hogy tü kegyelmetek is lerázván magárúl annak az kegyetlen
nemzetsígnek igáját, ugyanezen akaratból választotta legyen űfelségét fejedelmeknek és uroknak,
azon az úristennek nem győzünk elég hálákot adnia, örvendezvén azon, hogy kegyelmetek nemes
országával összve, kik ezelőtt való esztendőkben különb fejedelemsíg alatt voltunk vettetve, most
együvé hozott bennünket és magunk nemzetéből kedves fejedelmet adott közinkbe, kegyelmeteket
kérjük szeretettel, mint mi nekünk jó urainkat, atyánkfiait, hogy kegyelmetek abban az jó akaratban, fejedelmünkhöz ű felségihez, mihozzánk is országostúl maradjon fottig meg: sőt az kik
kevesen még római császárhoz vonnának is, azokat is mind szép szavaival, mind egyébképen vonjon ű felsége hívsége alá, hogy immár lehessünk egy membromok, ez kevés magyar nemzetsígnek
reliquiái, szerethessük egymást, örvendezvén szép szabadságunknak, nem különben mint az rekeszből kiszaladott madarak…” 1605. április 20. A szerencsi országgyűlés átirata az erdélyi országgyűléshez. Erdélyi Országgyűlési Emlékek (Monumenta comitialia regni Transylvaniae, 1540–
1699. I–XXI. Budapest, 1875–1898.) V. kötet (1601–1607), szerk. Szilágyi Sándor, 1879. (a továbbiakban: EOE V.) 377–380. A szerencsi gyűlés a hajdúknak ez írja: „Ha éhez fogjátok vitéz
hadnagyok tartani magatokat s jóra is fogjátok hazátoknak hasznával szoktatni és tanítani az
alattatok valókat, mi véreinknek, tagainknak. barátunknak akarunk benneteket nagy böcsölettel
tartani és minden szerencsénket egy szível veletek viselni, bizonyosok lévén abban, hogy ő fölsíge
kinek-kinek jó magaviselése szerint való jutalmát megadván kicsin állapatból is nagyra és szegínségből fő állapatra viszen benneteket.” MOE, XI. 875. Lásd: Nyakas: Bocskai szerencsi levelei,
29. A nemzetfogalom kiterjesztő értelmezéséről: Varga Benedek: Political humanism, i. m.
Klasszikus alapmű: Skinner, Foundations. Lásd továbbá: Tuck, Richard: Philosophy and Government 1572–1651. Cambridge, 1993.
77
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
jog újrafelfedezése s a korábbinál kiterjedtebb alkalmazása, különös tekintettel a szabadság
fogalmának invenciózus használatára, valamint a nemesség ősi szabadságainak a kitágított
politikai nemzetre való értelmezésére.99
Nagy László harmadik érve Káthay szerzőségével kapcsolatban az volt, hogy olyan hibákat követett el a szerző, amelyeket kizárásos alapon egyetlen más, szerzőként számba vehető írástudó (Alvinczi, Imreffi) sem követhetett volna el, csak a kállói elszigeteltségben lévő Káthay. Szerinte ilyen hiba a kiáltvány szövegében például az, hogy Szentjobb várát a
császáriak nem ostromolták, mert azt Bocskai emberei átadták; Kerekit ostromolták ugyan,
de soha nem vették be, illetve hogy Bocskai mindeközben Sólyomkőn tartózkodott, vagyis a
kiáltvány szövegével ellentétben nem lehetett egyik várában sem, amelyiket a szöveg szerint éppen ostromoltak.100 Nagy úgy érvel, csak azért lehet Káthay a szerző, mert október
végéig ő a kállói vár kapitánya volt, ami elég messze esett Bocskai váraitól. Ugyanakkor
Nagy nem tudja mivel magyarázni, hogy miért nem javították ki később a hibákat. Felteszi,
hogy a saját bevallása szerint is gyenge latin tudású Bocskai nem merte bevallani, nem értette a szöveget, majd utóbb feltételezi, hogy „Bocskai Szentjobb császári kézre kerülésének
a körülményeit ekkor még – s talán később sem – tudta egészen pontosan”.101 Nagy legfontosabb felvetése azonban az, hogy taktikai okokból nem volt érdemes kijavítani a hibákat,
mert így a szöveg jobban alátámasztotta a fegyveres felkelés elkerülhetetlensége melletti
érvelést. Ilyen tudatos csúsztatás az is, hogy a hajdúk keresték fel Bocskait és nem fordítva,
ismeri el Nagy.102 Innen már csak egy lépés lett volna kimondani azt, hogy nem elképzelhe99
100
101
102
A magyar anyagra nézve: Trencsényi, Balázs – Kontler László: Hungarian Political Thought in the
Early Modern Period. In: Burgess, Glenn et al. (ed.): European Political Thought, 1450–1700:
Religion, Law, and Philosophy, New Haven–London, 2007. 176–207.; Bene Sándor: Theatrum
politicum. Debrecen, 1999.; Trencsényi, Balázs – Zászkaliczky, Márton (eds.): Whose Love of
Which Country?; és Zászkaliczky Márton: The language of liberty in early modern Hungarian
political debate. In: Gelderen, Martin van – Skinner, Quentin (eds.): Freedom and the Construction of Europe. Volume I: Religious Freedom and Civil Liberty. Cambridge, 274–295. (Megjelenés
előtt, 2013. március.)
Érdemes megemlíteni, hogy – Szamosközyvel és Gyulaffy Lestárral ellentétben – Sepsi Laczkó
Máté Krónikája sem beszél megadásról, hanem csak a megadásra való felszólításról, majd arról,
hogy – a hajdúk értesülése szerint legalábbis – bevették mindkét várat, vagyis nem a kiáltvány
szerzője az egyetlen a kortársak közül, aki ilyen részletekben téved. „1604. Jakab János a váradi
német haddal Szent-Jóbot elfoglalja Bocskai Istvántól. Itt mutatá ki Jakab János kicsoda az ö
töröke, a ki ellen táborba szállott t. i. a nagyságos Bocskai István. Ezen megörüle Jakab János,
hogy Szent-Jóbol elfoglalhatá, és Kereki alá bocsáta nyargalókat, hogy kérjék a császárnak, és ha
meg nem adnák, tehát megszállják, ágyúval lőjék és ostrommal is meg vegyék. Ezt a táborban való
hajdúság meghallá, hogy Konczin a váradi kapitán Szent-Jóbot elfoglalta és megvötte, immár
penig Kerekit is megnyargalták és megszállották: megtudák ezért, hol halász Jakab János és mit
akar, ezt mondván egymásnak: ,»Nem török vár Szent-Jób, sem Kereki, hogy azokat vészi meg és
azokat szállja meg. Más a dolog, nem tréfa ez, módot kell ebben találni, ideje már a tromfot megülni.«” ETA III. 51. Ugyanakkor pedig – Nagy László állításával ellentétben – Gyulaffi Lestár szerint
Bocskai Kereki ostroma alatt 800 hajdúval „beszorúlt volt Kerekiben”. MHHS, XXXI. 31. Semmiképpen nem kívánjuk Nagy László eseménytörténeti vagy tárgyi megállapításait cáfolni, de a
fentiek fényében a kiáltvány tévedései kevésbé tűnnek jelentősnek.
Nagy: Egy szablyás magyar úr Genfben, 189.
A kortársak közül is sokan elfogadták azt, hogy a hajdúk keresték meg Bocskait és nem fordítva,
Sepsi Laczkó például egy isteni terv részeként: „Isteni segítség kezdetik. Azért a hajdúkat fölébreszté és felkölté az Isten, kik követeket bocsátanak Bocskai Istvánhoz, hogy tractálnának véle.
Egy köz helyre ménének a mezőn a kapitányok Bocskai urunkhoz. Német Balázs, Lippai Balázs s.
a. t. megesküvének Bocskai Istvánnak a hivségre, hogy mellette lesznek mind halálig in vindican-
78
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
tetlen, a szöveg eleve torzításokkal és tudatos leegyszerűsítésekkel készült, úgy, hogy „nem
a valóságot” írja le. Véleményünk szerint ez majdhogynem kötelező sajátsága a propagandaszövegeknek, ezért azok szerzősége tekintetében csak korlátozottan használhatók a tárgyi tévedésekre és igazmondásra vonatkozó megállapítások. Ez a bizonytalanság éppen elég
a szerencsi kiáltvány esetében, így ez az érv sem használható önmagában Káthay szerzőségének bizonyítására. A tévedések természetesen nem zárhatók ki, mindenesetre az a tény,
hogy nehéz megmondani, mi a pontatlanságok oka, épp elég bizonytalanságot jelent arra
nézve, hogy ez alapján a szerző tájékozottságára és azon keresztül személyére próbáljunk
következtetéseket levonni, ahogyan azt is nehéz megállapítani, hogy a szöveg mely része
csupán öntudatlan kifejezése a szerző gondolatainak, és mely részei tudatos retorikai elemek, amelyek talán sokkal inkább a megcélzott hallgatóság sajátjai. Nem áll módunkban
kitérni rá részletesen, de véleményünk szerint hasonló a helyzet Nagy László negyedik érvével is, miszerint a végvári katonaság visszaszorulásának részletes leírása miatt csak katonaviselt ember lehetett a kiáltvány szerzője, például a várkapitány Káthay, hiszen Bocskai
udvara tele volt katonaviselt emberekkel, akik az információt szolgáltathatták, a megcélzott
hallgatóság pedig bizonyosan értelmezni tudta ennek jelentőségét egy háborús korban.
Az a tény külön nehezíti a szerzőség kérdésének megoldását, miszerint a kiáltvány, a
többi műhöz hasonlóan, többszerzős, tehát kollektív munka, és minden bizonnyal több fázisban készült.103 Ez utóbbi tényező ugyanakkor lényegtelenné is teszi a szerzőség hagyományos kérdését, sok esetben ugyanis inkább a szövegek textuális és eszmei előzményeiről,
intellektuális ihletéséről, későbbi felhasználásukról és kisajátításukról kellene beszélni.104
Ez utóbbiak tekintetében azonban több-kevesebb sikerrel lehet megalapozott megállapításokat tenni.
Politikai kommunikáció esetén – elméletben – minden retorikai és tartalmi elem hideg
számítás eredménye, vagyis a tartalomból nem lehet feltétlenül következtetni a megírás
időpontjára, hanem az időpont ismeretében lehet megérteni a szöveg természetét a hírek,
történeti események, adatok kezelése és esetleges, bár törvényszerű manipulálása tekintetében. Ebből a szempontból Hopp Lajos álláspontja mindenképpen figyelemreméltó, aki
szerint „a Bocskai-szabadságharc vallási ideológiája, a protestáns rendek vallásszabadsá-
103
104
da libertate patriae et religionis – a nagy keresztyén uraknak tanácsokból, Bocskai István urunk is
a hitnek és a megromlott Magyarországnak hajnal csillaga föltámada és megesküvék nekiek , hogy
gondjokviselö leszen.” ETA III. 52. Bocskai is ugyanezt írja a hajdúkról: „Azonban, hogy értették,
hogy minket is kergettenek: magok jövének érettünk Sólyomkőből, olykor, amikor immár SzentJobbot tőllünk elvötték, és Kerekit vitatták; praeter viam juris még csak annyi tractálásra való üdőt
és módot sem engede az generális, hogy ő Felségét emberem és levelem által igazságomban megtalálhassam. Azután magunk oltalmában mit cselekedtünk, s cselekedik most is az egész magyar
nemzetség, nem szükség számlálnunk; de jure is, tudja kegyelmed, vim vi repellere licet.” Ismeretlennek Erdélybe, Szerencs, 1605. április 5. Bocskay István Leveles-könyve, 103., Bocskay leveleskönyvének töredéke, 27r-27v. Nem mellesleg Bocskai levele sem Szentjobb várának átadásáról,
hanem elvételéről beszél.
A szerencsi kiáltvány kollektív szerzőségét utóbb Nagy László is elfogadta: Nagy: Egy szablyás
magyar úr Genfben, 188.
A korai újkori szerzőség kérdéseire kollektív munkák esetén újabban: Tóth Zsombor: A szerző
neve(…t) (Manu propria szignatúra vs. szerzőség egy familiáris viszony textuális dimenzióiban).
In: Kecskeméti Gábor – Tasi Réka (szerk.): Filológia és textológia a régi magyar irodalomban:
Tudományos konferencia, Miskolc, 2011. május 25–28. Miskolc, 2012. 397–408.; Zászkaliczky
Márton: „Vim vi repellere licet”: Filológia és eszmetörténet egymásrautaltságának tanulságai egy
római jogi formula magyarországi recepciójának vizsgálata során” (ugyanezen konferencián elhangzott előadás nem publikált kézirata).
79
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
gának, illetve a lelkiismereti szabadság elvének protestáns megfogalmazása, összekötve „az
egész magyar nemzetség” religiójának és szabadságának ügyével, a Habsburg befolyási
övezetben nem talált megértésre. Szükségesnek látszott egy manifesztum kibocsátása az
európai udvarokhoz, amely a közvetlen északi szomszédnak, Lengyelországnak is szólt.”105
Nyilvánvalóan nem véletlen, hogy a kiáltvány, egyéb iratokkal ellentétben, nem a német fejedelmeket szólítja meg csupán, hanem – ahogyan első mondata is jelzi – a Magyarországgal szomszédos keresztényekkel akarja megismertetni azt, amit egyébként már „az egész világ tudott”. A Bocskai-diplomácia pedig előszeretettel nevezte ősi szomszédnak és szövetségesnek Lengyelországot vagy a szintén szomszédos Sziléziát.106 A fentiek alapján egészen
nyilvánvaló, miért nyert „katolikus színezetet” a szerencsi kiáltvány, azt ugyanis úgy kellett
megfogalmazni, hogy a katolikus lengyelek is elfogadhassák mint Bocskai felkelésének igazolását. Ezt támasztja alá a lengyel füleknek is kedves antemurale szerep emlegetése, illetve az a tény, hogy a kiáltvány kifejezetten megnevezi Sziléziát és Lengyelországot, ez utóbbit például akkor, amikor azt állítja, hogy „nem lesz biztonságban Ausztria, Morvaország, a
lengyel és cseh királyság”, ha Rudolf teljesen legyőzi Magyarországot, ahogyan a német fejedelemségek sem.107
Illésházy szerzősége:
Illésházy szerzőségét már Károlyi Árpád is felvetette, de annak távolléte miatt nem merte
kimondani. Gyanújának alapja az a tény volt, hogy „a protestációnak és proclamációnak”
szövege nagyon hasonlít a korábbi Illésházy-féle fulmináns tiltakozásokra, amelyeket pere
során az országgyűlésekre küldött 1603–1604-ben.108 Mint láthattuk, Károlyi közvetlen bizonyítékok hiányában sorolta a kiáltványt a szerencsi gyűlés dokumentumai közé, és csak
azért zárta ki Illésházy szerzőségét, mert szerinte a szöveg 1605 áprilisa és júliusa között
keletkezett. Ami egészen biztos, az az, hogy Illésházy gondolatai perének anyagán túlmenően is szerepelnek a kiáltványban, vagyis ha ezáltal bizonyítható Illésházy legalább részleges
szerzősége, akkor kizárható a kiáltvány korai (szerencsi) keletkezése is, vagy legalábbis a
szöveg végső változatának korai elkészülte. Ugyanakkor a Querelae-kéziratoknak az a sajátossága, miszerint szerkezetileg két jól elkülöníthető részből áll: egy bevezetésből és utána
egy ünnepélyes tiltakozásból (protestatio), azt is jelentheti, hogy a szöveg második része
korábban keletkezett, mint a bevezetése, s feltehetőleg Illésházy peranyaga alapján. A különböző kisebb és nagyobb szövegvariánsok miatt azonban az is lehetséges, hogy a szöveget
a keletkezés után is legalább egyszer, de feltehetően többször átírták, és különböző változatban küldték tovább. Illésházy szerzőségét tehát egyrészt csak a szöveg egészére vonatkozó vizsgálat révén lehet esetlegesen eldönteni, másrészt tisztázni kell a különböző szöveg105
106
107
108
Hopp Lajos: Az „antemurale” és a „bona vicinitas” elve Báthory halála után. ITK, 87. évf. (1983)
1-3. füzet, 145. Hopp monográfiájában továbbfejleszti érvelését, de a tömörsége miatt itt a korábbi
cikkét idéztük.
Pár példa a sok közül: Bocskai levele Jan Zamoyskinek, Kassa, 1605. január 19. In: Bocskai Levelek, 100. és Bocskai két levele a lengyel királynak (Ad sacram regiam Poloniae, Sveciaeque Majestatem, április 26., 29.). In: Bocskay István Leveles-könyve, 112., 116., Bocskay leveleskönyvének
töredéke, fol. 30v-32r. Illésházy levele Bocskainak 1605. június 6-án: „antique foedera et pacta”
(TT, 1878. 11.).
Hopp Lajos: Az „antemurale” és „conformitas” humanista eszméje a magyar–lengyel hagyományban. Budapest, 1992. 186–190.
MOE XI 140-140. Lásd például: MOL P 1314 Illésházy levéltár. Illésházy István hűtlenségi pöre.
Lad. 1 Fasc. 10. fol. 141-145. Még a 1605. januári pozsonyi országgyűlésre küldött Illésházy hasonló
szövegeket: uo. fol. 307.
80
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
variánsok viszonyait és eredetét. A Querelae különböző kéziratainak összehasonlítása az
összes változat összegyűjtése előtt ezen írás keretében még nem lehetséges, de az alapszövegnek egyéb szövegekhez való viszonyára vonatkozóan már értékes megfigyeléseket lehet
tenni.
Először érdemes megvizsgálni Illésházy saját hivatkozásait a különböző diplomáciai
szövegekre, Illésházy saját levelei ugyanis igen fontos információt tartalmaznak az iratok
tekintetében. Kiemelten fontos az a levél, amit 1605. június 6-én írt Bocskainak Lengyelországból, melyben azt tanácsolta, hogy Bocskainak küldenie kellene a császár számára egy
írást saját és a nemzet mentségére. Ugyanebben a levélben Illésházy nagyon szorgalmazta
igazoló irat készítését a lengyel király számára is, hogy tudniillik „jó volna az publicum
scriptum regni mutatni”, bár nem világos, hogy egy már kész szövegről beszél vagy egy
megírandóról.109 Ami egészen bizonyos, Illésházy kifejezetten kérlelte Bocskait, hogy mind
a császári udvar számára, mind a lengyel király számára készüljön olyan irat, amely a magyaroknak az uralkodóval szembeni fellépését magyarázza és igazolja.
Az is egészen nyilvánvaló, hogy mindeközben lengyelországi száműzetésében Illésházy
sem tétlenkedett, különféle iratok szerkesztésébe fogott, és Bocskait is rendszeresen tájékoztatta a lengyelországi eseményekről.110 Bocatius azon kijelentése, amit kihallgatása során tett, miszerint Illésházy maga is különféle iratokat írt, amivel a felkelést segítette, még
önmagában nem lenne bizonyíték arra, hogy a szerencsi vagy a korponai szöveget Illésházy
írta, hiszen kényszer alatt vallva Bocatius könnyen állíthatott bármit. 111 Ugyanakkor
Illésházy saját maga is nyilatkozik arról, hogy ő is részt vett a korponai szöveg elkészítésé109
110
111
„…az mint ez ideig, most is alázatosan adna választot és mentse fölséged magát, hogy sem ez
körösztén vérontásnak, sem az ő fölségétől való elszakadásnak semmi okot fölséged, sem az magyarok nem adtak volna, hanem az kamra, az ki az országnak minden törvényét, szabadságát elrontá s az papi tanács...”, „az scriptumnak, az kiben panaszolkodnak az magyarok, most ok lévén
hozzá jó részét mentségünkért írva köllene neki [vagyis Rudolfnak] küldeni, látná meg minden
ember, maga is az magyarok bünetetlenségét, és az maga istentelen gubernációját.”, TT, 1878. 8–
9. Illésházy a levél későbbi részében is kérleli Bocskait, hogy „ne hallgassa el fölséged, küldje be
követit (ti. a lengyel királyhoz), mennél hamarébb lehet, most törek követ is vagyon itt, excusálja
magát fölséged, az magyarokat is, hogy coacte köllett volna arma defensiva sumere, (talán jó volna
az publicum scriptum regni mutatni, hogy abból megérti az okait és az magyarok panaszát. Itt betöltötte az egész országot egy ember azzal, hogy Magyarországot töreknek akarta adni, és az régi
kötést és jó szomszédság megtartását köllene kívánni tölek simpliciter, semmi conditiókat nem
emlegetni, viszontag, fölséged is minden alatta valóinak ajánlja jó barátságát, jó szomszédságát
mind az (királynak) s mind az egész Lengyelországnak...” TT, 1978, 12. Részletesen idézi és elemzi
Hopp: Az „antemurale”, 186–188.
Bocskai levelében is említi Illésházy gyakori leveleit: „Az kegyelmed mostan küldött levelének
minden részeit megértvén […] Az kgd gyakran való irási pedig nemhogy terhesek volnának
minekünk, sőt mennél gyakrabban irat kgd, annál kedvesbbek, holott örömest akarjuk szüntelen
tudni és érteni voltaképpen minden ottben való állapatokat. Kiket ennekutána is ha kgd szüntelen
értésünkre ad, kedves dolgot cselekeszik minekünk. Ide kifelé új híreket kgduek most semmit is
nem írhatunk mert még Illyésházi uramtúl miólta felbocsátottak semmi levelünk nem jött; volt
más íiton az németeknek elég ártalmas practikájok ellenünk, melyet kezekben is kaptunk, és
legyen istennek hála, az ő kévánságok szerént abban elő nem mehetnek.” 1606. jan. 4., TT, 1878.
45.
„Seind mancherlei Schreiben und Tractatus erdacht, wie ihr Majestät durch ihr Krigsvolck mit
der Ungern das gar auß machen, ditz oder jens hier und dort vornehmen wolten, und bin der
Meinung, das der Illieshzi, wie er zu Zeit in Polen sich aufgehalten, viel dergleichen einem und
dem andern beibringen lassen und sonst vleißig zu diesem Aufstandt wird geholffen haben.” Bocatius, Ioannes: III. Neun Ursachen worum Caschaw Rebellion habe. In: OPR, 243.
81
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
ben.112 Más források is azt bizonyítják, hogy Illésházy volt az értelmi szerzője fontos diplomáciai iratoknak, többet között Káthay lengyelországi követségének politikai üzeneteit is
leginkább ő formálta, amire Bocskaitól szabad kezet kapott. Ahogyan Hopp Lajos is kimutatta, az Illésházy által megfogalmazott és Káthay által a lengyel udvarban elmondott beszéd főbb elemeiben igen hasonlít a szerencsi kiáltványra, mivel ugyanúgy alkalmazza a kereszténység védőbástyája toposzt, hivatkozik a két ország közötti ősi szövetségre és dinasztikus kapcsolatokra, Káthay beszédének kivonata pedig Illésházy feljegyzéseiben is megtalálható. A szerencsi kiáltvány igen részletesen felsorolja Rudolf gonosz tetteit, és hangsúlyozza, hogy alapvetően a király hibája, hogy a háborús megmozdulás (tumultus hic
bellicus) bekövetkezett.113
Feltűnő továbbá, hogy igen sok olyan retorikai elem és jogi–politikai érv fordul elő
Illésházy szövegeiben, amelyekkel azokon kívül szinte csak a szerencsi kiáltványban találkozunk. Kiemeli a kiáltvány, hogy Rudolf abszolút hatalomra való hajlamában (absoluta
potentia) törvények felett állónak nyilvánította magát, és így zsarnokká vált, következésképpen, ha megszegi a törvényt, nemcsak királyságától, hanem emberségétől is megfosztja
önmagát mint második Nabukodonozor.114 Ez a megállapítás európai viszonylatban is na112
113
114
Bocskainak írja 1606. január 3-án Lengyelországból: „Az császárnál vagyon most Prágában az
egyik elector, az colonai érsek, azt kívánja császártól, az több electorok képében, hogy az imperiomban gyűlést tétessen, és maga oda jűjen és successort nevezzen, mert ha nem ők fognak választani római királt. Az istenért is kérjük felségedet, hogy küldje föl az imperiomban az írást, az kit
Korponán íránk. Azelőtt régen köllett volna fölségednek az imperiomban írni, valaki volt, az ki elverte arról fölségedet, bizon nem kívánta javát sem fölségednek, sem az magyar nemzetnek; igen
szükség, hogy fölséged elküldje.” TT, 1878. 42.
Arra nézve, hogyan lehetne a magyarok számára mentséget keresni a külföld szemében, a kiáltvány szövegéhez hasonlóan azt írja Illésházy Bocskainak, hogy azt kell hangsúlyozni, hogy „ő az
oka mindennek”, és „mindenekében a császárt kőll bünesnek és okának mutatni”. (TT, 1878. 10.,
15.) Rudolf hatalmi visszaéléseit is azonos módon sorolja Illésházy Bocskainak írt júniusi leveleiben: a kamara és a papi tanács visszaélései, különös tekintettel a törvények lerontására, a meghallgatások helyett fegyveres megoldás keresése, etc. Vö.: Papp Sándor: Török szövetség. (Kézirat)
Martyn Rady hívta fel arra a figyelmet, hogy Kálvin szerint a zsarnoki Nabukodonozornak is engedelmeskedni kell (Inst. IV.20.26-28), ezért ez a kitétel a szövegben „egy teológiai öngól”. Ugyanakkor feltehetően inkább az következik belőle, hogy a szerző nem volt kálvinista, vagy legalábbis
nem ismerte vagy nem követte Kálvin teológiáját. Rady, Martyn: Bocskai, Rebellion and Resistance in Early Modern Hungary. In: Péter, László – Rady, Martyn (eds.): Resistance, Rebellion
and Revolution in Hungary and Central Europe: Commemorating 1956. London, 2008. 57–66.,
itt: 64. A példa kiválasztására nézve Radynak talán igaz is van, de Kálvin szerint épp az ilyen zsarnokokkal szemben küld Isten szabadítót, miattuk létesült (constituti) „a fejedelmi önkény ellensúlyozására” a populares magistratus (ephoros, consul, tribunus, demarchos) intézménye, és egyes
királyságokban az országgyűlésben összegyűlt három rend is velük szemben gyakorolja hasonló
hatalmát, mint a nép szabadságának Istentől rendelt gyámjai („Dei ordinatione tutores libertatis
populi” Inst. IV.20.31). Ugyanakkor Kálvinnál a zsarnokokkal szemben tanúsítható ellenállás is
feltételes, az isteni megbizatástól függ, és kivételesnek mondható Kálvin teológiáján belül. Hajo
Höpfl: The Christian Polity of John Calvin. Cambridge, 1982. 49., Buzogány Dezső: Kálvin államés társadalomszemlélete. Magyar Tudomány, 171. évf. (2010) 2. sz. 135–151. A kiáltvány ennél radikálisabb, de szemben a szerencsi gyűlés szövegeivel csupán annyit mond, hogy a környékbeli nép
látott Bocskaiban Istentől küldött szabadítót, és ezért csatlakozott hozzá. Kálvin hazai recepciójára
legújabban: Hörcsik Richárd: Kálvin 16. századi magyarországi recepciója. In: Fazakas Sándor
(szerk.): Kálvin időszerűsége. Tanulmányok Kálvin János teológiájának maradandó értékéről és
magyaroszági hatásáról. Budapest, 2009. 13–37.; fontos módszertani felvetésekkel: Csepregi Zoltán: Kálvin hatása Magyarországon és Erdélyben 1551 előtt. Egyháztörténeti Szemle, 12. évf.
(2011) 1. sz. 154–169. Az emberség levetkőzésének toposzára lásd még: Cicero: De Finibus Bono-
82
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
gyon radikálisnak hangzik. Jóllehet a törvényszegő uralkodó hatalomeljátszása közismert
európai ellenállástani igazolás és kifejezetten a német lutheránus ellenállástanok egyik fontos érve az 1520-as évek végétől, de esetükben a törvényeket vagy hatalmának határait túllépő uralkodó „csak” saját hatalmától fosztja meg önmagát, vagyis a bűnös magánember
szintjére süllyed, akivel szemben ezután az önvédelem természetes jogával bárki élhet.115
Ennek fényében úgy tűnhet, hogy a szerencsi kiáltvány ezen érve igen nagy eséllyel
Illésházyhoz köthető, hiszen Bocatius szerint az ő szövegváltozata volt a leginkább radikális. Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a vonatkozó rész Dániel könyve egy Nabukodonozorral kapcsolatos megállapításának radikális parafrázisa csupán, miszerint nemcsak az Istennel szemben felfuvalkodott és bűnös uralkodó veszti el hatalmát Isten büntetéseként,
hanem az is, aki a jó törvények (bona leges) és a tiszta ész (ratio recta) ellenében lép fel.116
Éppen ezért a fenti gondolat önmagában természetesen még nem lenne elegendő annak bizonyítására, hogy a kiáltvány lett volna Illésházy radikális szövege, hiszen Bocatius szavait
nem mindig lehet kritika nélkül elfogadni, aminek indokait már korábban láthattuk.
Közismert, hogy a kiáltvány erősen kritikus hangon beszél Rudolf hatalomgyakorlásáról
(absoluta potentia, tyrannis), de elsősorban hatalmi visszaéléseit, a sorozatosan elkövetett
törvénytelenségeket és túlkapásokat, vagyis hatalomgyakorlásának módját veszi kritika alá,
aminek elsődleges okai Rudolf beteges hajlamai voltak.117 Makkai László véleménye szerint
115
116
117
rum Et Malorum V.xii.35. A kiáltvány igen szűkszavú és homályos, pontos eszmei és filológiai
előzményeinek meghatározása igen bizonytalan.
Vö.: Scheible, Heinz (Hrsg.): Das Widerstandsrecht als Problem der deutschen Protestanten
1523–1546. Güntersloher, 1969. 25–29.; Skinner: Foundations II, 199–202. Hosszú távú eszmetörténeti hatására vö.: Locke, John: Second Treatise. XIX. 235–239. Kérdés persze, hogy ha Rudolf nemcsak királyságától, hanem emberségétől is megfosztotta önmagát (márpedig a törvénytelenségeket elkövette), akkor miért azzal az érvvel utasítja el Bocskai a török koronát Bocatius vitatott hitelességű beszámolójában (Relatio, 102–103., 62–63.), hogy van már törvényes királyunk,
tehát az ország törvényei és szabadságai ellen lenne, ha ő azt elfogadná. Teljesen mellékes, hogy
Bocatius beszámolója propagandisztikus céllal állítja a török koronának csupán ajándékként való
elfogadását, hiszen mind a kiáltvány, mind Bocatius beszámolója az európai közvéleményt megcélzó propagandaszöveg. Az eltérés oka vagy az, hogy a kiáltvány fenti radikális érvét annak szerzője/szerzői sem vették komolyan, vagy az, hogy Bocatius nem vett részt a kiáltvány szövegezésében, vagy egyszerűen csak eltérő diplomáciai-retorikai stratégiát alkalmaztak az eltérő szövegekben. Ugyanakkor igen valószínű, hogy Bocatius a korponai rendek elképzeléseit adja a pasa
szájába, amikor leírja a korona átadásának történetét.
Dan 4:22, 28–30. „Még a szó a király szájában volt, amikor szózat szálla le az égből: Neked szól, oh
Nabukodonozor király, a birodalom elvétetett tőled. És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a te lakozásod […] mígnem megérted, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, akinek akarja. Abban az órában betelék a beszéd Nabukodonozoron: és az emberek közül kivetteték.” A reformáció teológusai elsősorban a bűn-büntetésmegbánás kérdésében tárgyalták a vonatkozó részt, vagy példaként hozták fel arra, hogy Isten kezében még egy zsarnok is lehet eszköz. Vö.: Beckwith, Carl L. (ed.): Ezekiel, Daniel (Volume 12 of
Reformation Commentary on Scripture Series). InterVarsity Press, 2012. 286–298. Hasonlóan
Kálvin sem beszél a királyi hatalom elvesztéséről törvényszegés esetén, csupán Institutiója 1559-es
latin kiadásában megemlíti, hogy az Istennel is szembeszegülő Nabukodonozor ideiglenesen megfosztja magát királyi hatalmától (potestatem sibi ipse abrogaverat, CR, XXX. 1117), és ezért Dániel
engedetlensége (nem ellenállása) jogos volt. A bibliai locus politikai felhasználása majd csak a hugenotta politikai traktátusokban kerül elő. Vö.: Höpfl, Harro (ed.-trans.): Luther and Calvin on
Secular Authority. Cambridge, 1991. 83–84.
Querelae: MOE XI. 171. Illésházy Bocskainak írja, hogy hogy a császár „beteges”, és „isten [...]
mentse meg a sok jámbort tyrannusságától”. (TT, 1878. 15.). Az „absoluta potentia”-ra hivatkozik:
Illésházy hűtlenségi pöre, 144., 199. és a lengyel királynak írt levél (1605. július 15.) MOE, XI. 187.
83
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
Rudolf abszolutizmusának törvénytelenséggel és zsarnoksággal való azonosítására azért
volt szükség, hogy az európai abszolutista rokonszenvezőket (a Habsburg-ellenes Franciaországot és a német fejedelmeket) a kiáltvány ne riassza el egy nyíltan rendi jellegű állásfoglalással. Eltekintve attól, hogy feltehetőleg anakronizmus lenne egy ilyen korai időpontban az abszolutizmus 19. századi fogalmát vagy akár csak annak 17. századi tartalmi vádját
kapcsolni a kifejezéshez és a kiáltvány szövegéhez, a szöveg megfogalmazása világos abban
a tekintetben, hogy Rudolf megválasztása révén törvényesen birtokolt hatalmával istentelen, törvénytelen, igazságtalan és önkényes viselkedése miatt visszaélt, ezért zsarnokká
vált, ami pedig nyilvánvalóan elfogadhatatlan magatartás volt a kortársak szemében – államformától és politikai ideológiától függetlenül. Sok kortárs számára Rudolf abszolút hatalma nem jelentett volna problémát, persze, ha lett volna neki, középkori felfogás szerint
ugyanis az uralkodó abszolút hatalma azt jelentette, hogy – szemben rendes hatalmával
(potestas ordinata) – indokolt esetben eltekinthetett az emberi törvényektől. Az viszont elfogadhatatlan volt és a kiáltvány szövege is ezt hangsúlyozta, hogy azt önkényesen gyakorolta, s szembehelyezkedett az értelemmel és az isteni törvénnyel is.118 Az abszolút hatalom
fogalma tehát önmagában ekkor még nem hordoz feltétlenül negatív jelentést, és nem vagy
nem minden politikai nyelvben szinomimája a zsarnoki hatalomnak.119 Érdekes módon a
kiáltvány azzal folytatja, hogy „a jó és tökéletes Istennek van egyedül korlátlan hatalma”
(absolutissima potentia), ennek ellenére „rendes törvényekkel” (ordinaria lege) kormányozza dolgainkat, vagyis a kiáltvány szerzője mégis elveti az abszolút hatalom gyakorlatát,
különösen azzal, hogy felszólítja Rudolfot, a jog és a törvény szerint járjon el mindenben.120
118
119
120
A potestas absoluta et ordinata fogalomtörténetét lásd: Burns, J. H. (ed.): Cambridge History of
Political Thought c.350 – c.1450. 435–436., 455.; Oakley, Francis: The Absolute and Ordained
Power of God and King in the Sixteenth and Seventeenth Centuries: Philosophy, Science, Politics,
and Law. Journal of the History of Ideas, vol. 59. (Oct., 1998) No. 4. 669–690. Canning, Joseph:
The political thought of Baldus de Ubaldis. Cambridge, 1987. 72–79. Baldus kimondja, hogy az
abszolút hatalommal rendelkező uralkodó is alárendelt az értelemnek, ezért talán az sem véletlen,
hogy a kiáltvány szövege a természetes értelemre is hivatkozik, ahogyan Illésházy is „igaz ráció”-ra
egyes leveleiben. A római jog és különösen Baldus hatása alatt Corvin Mátyást a kortárs jogi
dokumentumokban felruházták azzal a joggal, hogy ne vegye figyelembe a törvényt de plenitudine
potestatis vagy absoluta potestasa alapján, amivel szemben állt rendes hatalma (potestas ordinaria), amit kötött a törvény. Ebben a rendek sok esetben Mátyás potenciális despotizmusát látták, és
időnként az ősi szokásokra hivatkozva szabadságaik megtartására kérték. Holub, Joseph: Ordinaria potentia-absoluta potentia. Revue historique de droit français et étranger, 4. ser., vol. 28.
(1950) 92–99.; Decreta Regni Mediævalis Hungariæ (a továbbiakban: DRMH), Tomus III 14581490, Ed. by János M. Bak, Leslie S. Domonkos and Paul B. Harvey, Jr., Los Angeles, 1996. Art
Pal. 1486:9.; Bónis György: Középkori jogunk elemei. Budapest, 1972. 71–73. Az nem világos, hogy
a középkori magyar joghagyomány mennyiben lehetett a potestas absoluta említésének az ihletője.
Owens, J. B.: „By My Absolute Royal Authority” Justice And The Castilian Commonwealth At The
Beginning Of The First Global Age. Rochester, 2005. 233–243.; MacHardy, Karin J.: War, Religion and Court Patronage in Habsburg Austria The Social and Cultural Dimensions of Political
Interaction, 1521–1622. Palgrave-Macmillan, 2003. 37–40. Az abszolút hatalom kérdése még a
németalföldi vitákban sem egyértelmű. Vö.: Kossman, E. H. – Mellink, A. F.: Texts Concerning the
Revolt of the Netherlands. Cambridge, 1975. 46–47., 273.; Gelderen, Martin van: The Political
Thought of the Dutch Revolt 1555–1590. Cambridge, 2002. 57., 134., 148., 199–200. (NB: Gelderen a zsarnokság fogalmát néhol az „abszolút hatalom” kifejezéssel fordítja.)
Vö. Varga Benedek: The Term Libertas in 17–18th c. Hungary. Studia Caroliensia, (2004) No. 3–
4. 310–311. Varga érvelése szerint a korai újkori fogalmi innovációk egyikeként Bodin és Hobbes
között létrejövő abszolút hatalom fogalma nem egyezett meg az abszolút királyi hatalommal,
84
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
Ez persze szintén csak látszólagos, mivel a kortársak között nem volt vita afelől, hogy önkényesen vagy oktalanul, valamint az isteni és természeti törvények ellenében az uralkodó
még a teológiailag igazolható abszolút hatalmát sem gyakorolhatta.121 Ugyanakkor a kiáltvány szövege szerint Rudolf régi szokás betartásával országgyűléseket hirdetett, megcsillogtatva ezzel „a szabadságnak valami reményét”, ahol törvényeket fogadtak el a szokás
szerint (de more), de azokat a király önkénye szerint (pro regis arbitrio), minden nemzet
szokása és a királyi ígéretek ellenére (contra omnium gentium morem, contra tot regias
pollicitationes) megválasztották. Ebből azért nyilvánvaló, hogy a kiáltvány szerzői számára
nem volt elfogadható a mégoly törvényes abszolút királyi hatalom gyakorlása sem, amenynyiben az szembement az ország ősi szokásaival, vagyis erőteljesen rendi álláspontot képviseltek.
Az természetesen ismét csak lehetséges, hogy a lengyel hallgatóság számára volt szükséges az abszolút hatalom fogalmának említése, bár a zsarnokság vádja Rudolffal szemben
önmagában is elégségessé tette volna a kritikát.122 Ismert például az erdélyi rendeknek a
lengyel király követei számára saját nevükben írt levele (Responsum), amely Rudolf abszolút hatalma leírásakor „ördögi zsarnokságát” részletezi, s számba veszi a rendi és vallási sérelmeket, beleértve a koronázási eskü ígéreteinek a megszegését, ősi szokásuk és szabadságuk megsértését, a nemesség szolgaságba vetését és Belgiojoso ténykedését.123 A szöveg ius
121
122
123
hanem a bárki által birtokolt hatalomnak egy olyan minőségével, ami felülírhatta a korábbi formális kötöttségeket, és amely számos politikai nyelv részévé vált, kivéve az ősi alkotmányosság paradigmáját, amelynek alapjait támadta.
A középkori hatalomfelfogáshoz képest elsősorban fogalmilag újat alkotó Jean Bodin is elfogadta,
hogy az a különbség a király és a zsarnok között, hogy az előbbi igazodik a természeti törvényhez,
tiszteli a vallást, az igazságot, a törvényt és a hitet, a közjó mozgatja cselekedeteit, míg a zsarnok
megtapossa vagy semmibe veszi azokat. Bodin: De republica libri sex, 2. Könyv, 4. fej. Vö.: Sommerville, John P.: English and European Political Ideas in the Early Seventeenth Century: Revisionism and the Case of Absolutism. The Journal of British Studies, vol. 35. (Apr., 1996) No. 2.
Revisionism, 168–194. Érdekes módon a kiáltvány kritériumai tematikusan igen közel állnak
Bodin szempontjaihoz, de a szövegek fogalmi vagy eszmei kapcsolata nem igazolható.
Már a 16. század második felében a lengyel nemesség elutasított minden olyan kormányformát,
ami nem a monarchia mixta republikánus alapelvein nyugodott, következésképpen minden olyan
rendszer, amelyben abszolút hatalom működött, eredendően volt korrupt a szemükben, és ezért
annak túlhatalommal rendelkező uralkodója számukra elkerűlhetetlenül élt vissza hatalmával. Az
abszolút hatalom lengyel kritikájára lásd: Frost, Robert: ’Liberty without Licence’ The Failure of
Polish Democratic Thought in the Seventeenth century. In: Biskupski, M. B. B. – Pula, James S.
(eds.): Polish Democratic Thought from the Renaissance to the Great Emigration: Essays and
Documents. (East European Monographs) Columbia, 1990. 29–54.; Opaliński, Edward: Civic
Humanism and Republican Citizenship in the Polish Renaissance. In: Gelderen, Martin van –
Skinner, Quentin (eds.): Republicanism A Shared European Heritage, Volume 1. Republicanism
and Constitutionalism in Early Modern Europe. Cambridge, 2002.; Gromelszki, Tomasz: Liberty
and liberties in early modern Poland-Lithuania. In: Skinner, Quentin – Gelderen, Martin van
(eds.): Freedom and the Construction of Europe. (Megjelenés előtt: Cambridge, 2013.)
Responsum ab ordinibus Transylvaniae ad Leg. Reg. Pol. 1605 Mayo 30. State Papers, 88/2:
131–139. Modern kiadása megtalálható az Elementa ad fontium editiones VI. kötetében. „Ex quo
igitur sacratissima Caesarea Ma-tas absolutum Regni Hungariae apprehendit, statim jura libertatesque Hungaroae labefactari coeperunt ... legum et consuetudinum nostrarum oblit, [...]
tyrannide [...] contra injurias Suae Ma-tis praesertim in libertate religionis et patriae, armis se
defendere...” Vö.: Magyarország története 3/1., 743–744. Makkai László szerint a kancellária
azért készítette ezt a levelet, hogy a szerencsi kiáltvány helyett egy a lengyel viszonyokra alkalmazott új kiáltványt készítsen. Ugyanakkor nem világos, hogy 1605 májusában a még Magyarországon tartózkodó Bocskai központ nélküli fejedelmi udvara és kancelláriája hogyan vett részt az
85
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
gentiumra hivatkozva vindikálja az önvédelem jogát, mondván, az erőszakkal szemben
erővel lehet fellépni (vim vi repellere licet), a nemesek mozgalmának élére álló Bocskai pedig vállalja a szabad királyválasztás visszaállítását, a zsarnokság felszámolását, a lelkiismereti és törvényi szabadság visszaállítását. Végezetül a levél az ősi szabadságra hivatkozva a
lengyel respublika közvetítését kéri.124 Ebből látható, hogy az abszolút hatalom említését
mindig követte Rudolf zsarnokságának leírása is, valamint a hagyományos rendi szabadságok megszegésének esetei.
Természetesen a szerencsi kiáltvány is hivatkozik a hagyományos rendi szabadságokra.
A kiáltvány egyik lényeges, bár igen szűkszavú utalása ugyanis az volt, hogy az ország törvényei elismerik az ellentmondás és a felkelés jogát a törvényszegő uralkodóval kapcsolatban, az országlakosok pedig feloldatnak hűségük alól, jóllehet a türelmes magyarok mindez
ideig nem éltek ezzel az ősi jogukkal.125 Fontos megjegyezni azonban, hogy a szerencsi kiáltvány igen kiterjesztő értelemben használja az Aranybulla és a Tripartitum fogalmait, az
ellenállás szabadságának alanya itt ugyanis nem a nemesség, hanem tágabb értelemben az
országlakosok, ami ugyan elsősorban a nemességet jelenti, de jelentheti a nem nemes földbirtokosokat is, az ellentmondás és ellenállás szabadsága pedig ellentmondás és felkelés
szabadsága irányába fejlődik tovább – a szokásjogi rendszerekre jellemzően – kiterjesztő
módon.126
124
125
126
erdélyi rendek nevében írt levél elkészítésében, amikor Bocskai csak július végén indult el Erdélybe. EOE V, 384–385. Nem kétséges, hogy a levél érvelése és frazeológiája eltér a többi propagandaszövegtől, de ebben az esetben lehetséges, hogy nem azért, mert más helyzetre más retorikát
kellett alkalmaznia a Bocskai-propagandának, hanem azért, mert mások vettek részt a szövegezésben, vagy egyszerűen a szöveg nem is a szigorúan vett Bocskai-diplomácia terméke. Talán az
sem véletlen, hogy a ius gentiumra való hivatkozás Illésházy szövegein kívül csupán Erdélyben
fordul elő dokumentumokban, nagy valószínűséggel az erdélyi szász római jogi recepciónak
köszönhetően. Vö.: Zászkaliczky: „Vim vi repellere” (kézirat). A szerencsi kiáltvány egy passzusa
azt támasztja alá, hogy az erdélyi rendek írták a szöveget: „Az erdélyiek a pápához, a lengyel és
svéd királyhoz fordultak, hogy az italiaiak és a lengyelek járjanak közbe a magyarokért Magyarország királyánál.” Sinkovics: Magyar történeti szöveggyűjtemény, 294.
„Ita vel ipsi hosti in confessionem, suam serenitatem non aliternisi vi et armis suae Ma-tis a fidelitate ejusdem discedere coactam, atque pro tutanda vita (siquidem F. 133r) de jure gentium vim vi
repellere licet:) isthaec militam fuisse: motus etiam inteae et impulsus Hungariorum, qui caedi et
lanianae sese destinatos ibidem olfecerant.”
Lásd: Glossary In: DRMH I–V: The Laws Of The Medieval Kingdom Of Hungary Volume 1-5.
Edited and translated by Péter Banyó and Martyn Rady with the assistance of János M. Bak,
Charles Schlacks, Jr., Publisher, Idyllwild CA, Department of Medieval Studies, Central European
University, Budapest, 2010. Latin–Magyar Törvénykezési szótár (1845): „regnicola”: országlakó,
országlakos. Mediae latinitatis lexikon minus: „regnicola – citoyen, citizen”. De: „Tabula Regnicolarum, seu Statuum et Ordinum” is mint az országgyűlés alsótáblája („Tabula Inferior”).
Aranybulla (DRMH I, 1222:31, 2.): „…liberam habeant tam episcopi quam alii iobagiones ac nobiles regni nostri universi et singuli […] resistendi et contradicendi”, Tripartitum: „Liberam illi
resistendi et contradicendi habent”, Querela: „…regnicolae […] leges Hungariae […] admittant
liberam contradictionem et insurrectionem…” A felkelésre való hivatkozás egy kiterjesztő jellegű
újraértelmezés (redeskripció), ugyanakkor a nemesi insurrectio kiterjesztett szabadságát is jelentheti, hiszen Bocskai a kassai részgyűlésen pontosan personalis insurrectiora szólítja fel a nemességet. Egy külföldnek szánt kiáltványban ez az értelmezés talán nem valószínű, de nem elképzelhetetlen, hogy a szöveg szerzője itt is tudatosan használt többes vagy lebegtetett jelentésű
kifejezést, ahogyan ez a Bocskai-propaganda igen sok szövegénél látható, különösen a kiterjesztett
jelentésű nemzet- és szabadság-fogalom használatában, hogy ezáltal is a lehetséges legszélesebb
társadalmi csoportokat tudják elérni és meggyőzni. Vö.: Varga: Political Humanism; Zászkaliczky:
The language of liberty.
86
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
Ugyanakkor a kiáltvány egyik legfontosabb sajátossága, hogy több természetjogi érvet is
használ, ami igen ritka a kortárs szövegekben. A kiáltvány szerint a természetes értelem
(naturalis ratio) azt tanítja, hogy a hitet nem fegyveres erőszakkal, hanem oktatással és
prédikálással kell terjeszteni, valamint hogy szabadon született vallás szabadon propagáltassék.127 Ez a sok tekintetben Lutherre is visszavezethető érv a politikai hatalom és a hit
elválasztásáról tulajdonképpen a vallásszabadság melletti kiállást jelenti, amely – végeredményében nem csak a protestánsok számára biztosítandó – prioritása volt a Bocskaifelkelésnek.128 Nem véletlen, hogy a vallásszabadság és a kálvinizmus viszonyát európai
összehasonlításban vizsgáló John Coffey meglátása szerint a szerencsi kiáltvány érvelése a
szerencsi gyűlés dokumentumaival együttvéve tipológiailag sokban hasonlít a németalföldi
felkelés politikai üzeneteihez, amennyiben mindkettő egy felszabadító mozgalom igazolásaként megfogalmazott militáns ellenállástan és az isteni szabadítás kálvinista víziójának
olyan ritka kombinációját képviseli, amely a vallásszabadságra hivatkozik és nem valamilyen keményvonalas kálvinista uniformitásra, valamint nem követel képrombolást.129 Ez
persze csak akkor igaz, ha a szerencsi kiáltvány a szerencsi gyűlés terméke. Amennyiben
nem, lehetne ugyan a fenti állítást a felkelés ideológiájának egészére vonatkoztatni, ha van
ilyen, de félrevezető lenne, hiszen a vallásszabadság általános igényétől függetlenül feltűnő,
hogy a vallásszabadság (fogalmi) nyelvezete nagyon ritkán található meg a Bocskai-felkelés
szövegeiben, amelyek többsége az igaz vagy a régi (és nem a szabad) vallásra hivatkozva
igyekszik a vallási sérelmek ellen felszólalni, és követeli a vallás háborítatlan, szabad gyakorlását a protestánsok számára.130 Természetesen nem várható az ősi alkotmányosság pa127
128
129
130
„…ideo religio libere nata libere propagata est…” MOE, XI, 175. Az erőszakos térítés tiltása Luthertől eredő tanítás a reformáció teológiájában. Ellentétben sokakkal, például Erasmussal, Luther
sohasem fogadta el a keresztény hatalom koncepcióját, és ezért nem ismerte el a magisztrátus rutinszerű beavatkozását vallási ügyekbe, s „vészhelyzet” esetén is csak annyiban, amennyiben a társadalmi rend került veszélybe valamely vallási visszaélés miatt, de akkor is csak keresztény
magánemberként. (Szerinte a fejedelem az anabaptistákkal szemben sem mint eretnekek, hanem
mint a társadalmi rend felforgatói léphet fel.) Ebből a tanításból fakadt az a teológiai álláspont is,
miszerint a fejedelem, bármilyen vallású is legyen, ha biztosítja a társadalmi békét az egyház
zavartalan működéséhez, és nem parancsol semmit Isten törvényével szemben, Isten rendelésének
tekinthető, ezért engedelmességet kell irányában tanúsítani, és legyen bár keresztyén, ha istentelent parancsol, nem szabad neki engedelmeskedni. Ebből nyilvánvaló, miért válhatott a török is
Istentől rendelt felsőbbséggé a hódoltság protestáns teológiájában. Lásd: Lutherre: Estes, James
Martin: Peace, Order And the Glory of God: Secular Authority and the Church in The Thought of
Luther and Melanchthon, 1518–1559. Leiden–Boston, 2005. 44., a magyar reformációra: Zászkaliczky: Protestant Political Theology. (Kézirat)
Péter Katalin: A vallásügy a bécsi békében. In: „Frigy és békesség legyen”, 171–175.
Coffey, John: The Language of liberty in radical Calvinist thought. In: Gelderen, Martin van –
Skinner, Quentin (eds.): Freedom and the Construction of Europe. Volume I: Religious Freedom
and Civil liberty, Chapter 15. (Megjelenés előtt, 2013 április.) Vö.: Bahlcke, Joachim: Calvinism
and Estate Liberation Movements in Bohemia and Hungary (1570–1620). In: Maag, Karin (ed.):
The Reformation in Eastern and Central Europe. Aldershot, 1997. 72–91.; uő: Libertas – Vorstellungen in der ständischen Gesellschaft Polens, Böhmens und Ungarns. In: Political Culture in
Central Europe (10th – 20th Century), Bd. 1: Middle Ages and Early Modern Era. Ed. Halina Manikowska – Jaroslav Pánek in Verbindung mit Martin Holý. Prague, 2005. 163–177. A németalföldi felkelés és a Bocskai-felkelés politikai érveinek összehasonlítására lásd még: Varga: Szempontok, i. m.
Miközben a szövegek sokasága beszél a nemzet és az ország szabadságáról (lásd: Zászkaliczky: The
language of liberty), a vallás háborítatlanságát és megtartását kérvényezi a legtöbb dokumentum
a vallásszabadság elvére való hivatkozás nélkül (vö.: MOE, X. 510–511., 525.), a legtöbb esetben
87
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
radigmáján és egy kálvinista politikai vízió ideológiai és retorikai bázisán alapuló, jogi és
vallási konzervativizmust képviselő 17. század eleji politikai–katonai mozgalomtól, hogy
zászlójára tűzze a vallásszabadság felvilágosult alapelvét, de ebből a kontextusból szemlélve
még inkább értékelendő, hogy a Bocskai-felkelés a vallás szabad gyakorlása törvénybe iktatását eredményezi.131 Ebben a tekintetben pedig a Querelae szövege ritka kivételnek tekinthető, és jellemző módon külföldi hallgatóságot céloz meg.132
131
132
ugyanis a vallás régiségére (és nem szabad voltára) vagy régi gyakorlatára, esetleg a vallás „régi
szabadságára” való hivatkozással, némiképp „az ország régi szabadságai” mintájára. Példaként
lásd: a protestáns rendek kérvénye az 1604. évi pozsonyi országgyűlésen: „in religione nostra pristina intacte conservare” MOE, X. 468-49, „…conservari religione tantum quite oramus” MOE XI.
511. és Gélszécsen: „Status et Ordines regni in eorum immunitatibus et praerogativis, libertatibus, pristinaque religione conservare et manutenere dignetur...” 590. Az „igaz vallásra” hivatkozó
szövegek közül pár példa: a gönci kiáltvány, a szerencsi országgyűlés egyéb dokumentumai, a hajdúkapitányok levelei, Bocskai levelei a dunántúli nemességnek és a soproni rendeknek, valamint
ennek német fordítása stb. Az természetesen külön kérdés, hogy mit is értettek a források „az igaz
vallás” fogalma alatt, az mindenesetre biztos, hogy mind a különböző protestáns felekezetek
között, mind a katolikus uralkodó meggyőzése érdekében használatos volt „az igaz vallás” felekezetileg látszólag semleges fogalma. Vö.: Az „ecclesia catholica et orthodoxa fide” fogalmak használatát a magyarországi reformációban: Csepregi Zoltán: Konfessionsbildung und Einheitsbestrebungen im Königreich Ungarn zur Regierungszeit Ferdinands I. Archiv für Reformationsgeschichte, vol. 94. (2003) 243–275., uo.: Die Auffassung der Reformation bei Honterus und seinen
Zeitgenossen. In: Wien, Ulrich A. – Zach, Krista (Hg.): Humanistische Beziehungen in Ungarn
und Siebenbürgen: Politik, Religion und Kunst im 16. Jahrhundert. Siebenbürgisches Archiv 37.
Köln–Weimar–Wien, 2004. 1–17.; uő.: Einleitung: Confessio catholica von Eger und Debrecen,
1562. In: Mühling, Andreas – Opitz, Peter (Hrsg.): Reformierte Bekenntnisschriften. Bd. II/2.
1562–1569. Neukirchen, 2009. 1–165 (Nr. 58). Közép-európai vonatkozásban lásd: Daniel, David
P.: Ecumenicity or Orthodoxy: The Dilemma of the Protestants in the Lands of the Austrian
Habsburgs. Church History, vol. 49. (Dec., 1980) No. 4. 387–400.; Head, Randolph C. – Christensen, Daniel (eds.): Orthodoxies and Heterodoxies in Early Modern German Culture Order and
Creativity 1500–1750. Leiden–Boston, 2007.
Péter Katalin igen fontos megállapítása, hogy ugyan „a Bocskai-felkelés a protestáns vallásgyakorlat szabadságának jelszavával robbant ki”, de nem volt vallásháború, hanem sokkal inkább a
rendek és a király politikai konfliktusaként kell felfogni, és a kortárs szövegekben előforduló „igaz
hit” védelme „bizonyosan nem a római katolikus vallást jelentette,” ugyanakkor mégis tarthatónak
véli „azt az értelmezést, ami szerint Bocskai István a békebiztosoknak átadott szövegben a protestáns és a katolikus vallásgyakorlat szabadságát együtt követelte. Mert a fejedelem – minden tény
emellett szól – nagy realista volt.” Vö.: Péter Katalin: A vallásügy, i. m. és MOE, XII. 512. CIH,
1608, 1. tc.
A kevés kivételek között a később tárgyalandó Excusatio, annak olasz nyelvű változata, a református lelkész Sepsi Laczkó Máté Krónikája (lásd: 103. lábjegyzet), Bocskai április 5-i levele
(„a nagy Istennek bölcs rendelésének, ki nemzetünknek, hitünknek régi szabadságára indított”,
Bocskai: Levelek, 141) és Illésházy egyes levelei (például „libera religio”: TT, 1878. 68). Fontos
megjegyezni, hogy Bocskai fenti, „a hit régi szabadságra” hivatkozó leveléhez hasonlóan Bocskainak a korponai tárgyalások alapját képező 1605. júliusi kívánságai is a régi gyakorlatra hivatkozva
kérik a vallások megtartását, vagyis a vallás szabadságát mindhárom felekezet számára: „Kívánjuk
mindeneknek elötte azt a lelki szükségünkre való fő szükséges dolgot, hogy ő felsége bennünket az
mi vallásunkba megtartson s tartasson; legyen szabad az lutheranus és helvetiai confessio, az római vallás azonképpen ez országban minden rendek között, a ki melyiken akarand megmaradi és
állani, amint ez a szabadság volt az ő felsége nagyatyja és az édesatyja idejében is.” MOE, XI. 437.
Ebből annyi bizonyos, hogy eredetileg nem minden vallás, hanem kompromisszumkészségét bizonyítandó a katolikus vallást magában foglaló három főbb felekezet – „minden rendek között”
gyakorolt – szabadsága volt Bocskai kívánsága, amit majd csak a patronátusi jogról kialakult vita
miatt, taktikai okból vált fel a felekezeti korlátozás nélküli vallásszabadság elve az 1608-as tör-
88
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
A magyar nyelvű szakirodalomban közhely, hogy a Bocskai-felkelés ellenállástana a
külföldnek tett megnyilatkozásaiban semmiképpen nem alapulhatott felekezeti hivatkozásokon, különösen nem a kálvini teológián, szemben a mozgalom tagjainak egymás közötti
kommunikációjával.133 Ennek kiváltására volt alkalmas egyrészt az ország ősi törvényeire
vagy szokásjogára (az ún. ősi alkotmányosságra) való hivatkozás, másrészt a természetjogi
érvelés, amelyeket felekezettől függetlenül bárki elfogadhatott. A Querelae egy másik igen
fontos érve az, hogy a természetjog (jure naturalis) szerint még az oktalan állatok is megvédhetik magukat végveszélyben, vagyis Bocskaiék számára is jogos az önvédelem. Ez a
természetjogi érv gyakori eleme Illésházy szövegeinek, ahogyan az erőszaknak erőszakkal
való elutasításán alapuló önvédelem római jogra visszamenő formulája (vim vi repellere
licet) is előfordul egyes szövegeiben, miközben Bocskai környezetében – egy Bocskai-levél
ritka kivételével 134 – mások alig használják.135 Igen gyakran alkalmazza még Illésházy azt a
133
134
135
vényben („kinek-kinek a maga vallása és hite [...] szabad legyen [...] és annak szabad gyakorlatában senki senkit meg nem akadályozzon”). Vö.: Péter Katalin: Vallásügy, i. m.
Lásd: Benda Kálmán: A kálvini tanok hatása a magyar rendi ellenállás ideológiájára. Helikon,
17. évf. (1971) 3-4. sz. 322–330.; Szabó, András Péter: Inhalt und Bedeutung der Widerstandslehre im Bocskai-Aufstand. In: Fata, Márta – Schindling, Anton (eds.): Calvin und Reformiertentum
in Ungarn und Siebenbürgen: Helvetisches Bekenntnis, Ethnie und Politik vom 16. Jahrhundert
bis 1918. Münster, Westf. 2010. 317–340.; Etényi: Bocskai, i. m., Rady: Bocskai, i. m. A Bocskaimozgalom belső kommunikációjában alkalmazott hangsúlyosan protestáns érvelésre kitűnő példa
a szerencsi részgyűlés szövegeinek azon hivatkozása, amely isteni szabadítónak láttatja Bocskait.
Rady szerint csak a belső kommunikációban használták a kálvini érvelést, míg kifelé az Aranybullára hivatkozó rendi érvelést. Ez csak első felében helytálló megállapítás, mivel az ősi jogokra
egyaránt hivatkoztak „kifelé” és „befelé”, a szerencsi gyűlés szövegei például hibrid érvelést használnak, amikor is azt állították, hogy Bocskait az Isten küldte a nemzet felszabadítására és az ősi
szabadságok visszaállítására, miközben „kifelé” is igen gyakran hivatkoztak az ország törvényeire
és szokásaira, de felekezetileg elfogult érvek helyett egyes esetekben természetjogi érvet használtak. Lásd: Zászkaliczky: The language of liberty, i. m.
Lásd: 85. lábjegyzet. Bocskai levelének szerzője Bocskai önvédelmét egy római jogi eredetű, feltehetően Werbőczi révén átvett jogelv alapján indokolja meg. Werbőczynél: „Quoniam in hac parte vim vi repellere licet” Trip I. 68. A teljes szakasz magyar fordítása: „Hogy a fekvő jószágok
erőszakos elfoglalóit, azokból viszont erőszakkal kivetni szabad. Tovább, ha valamely ember az
ilyen fekvő jószágoknak és birtokjogoknak, a melyek másra és nem reá háramlottak, erőszakkal
uralmába tolakodik, behatol vagy bármi módon beleelegyedik, akkor az, a kinek eme fekvő jószágokhoz öröklési hatalma és joga van, azt a foglalót, egy egész év forgása alatt, azoknak uralmából
erővel és hasonló erőszakkal is kidobhatja és kirekesztheti. Mert e részben erőszakot erőszakkal
szabad megtorolni.” Decretum Latino-Hungaricum ... Az az Magyar és Erdely orszagnak törvény könyve. Leutschoviae, 1637 (RMNY III, 1688) 142. A levél szerzője tehát a nemesi birtok magánjogi védelmét terjeszti ki az egész „nemzetség” politikai önvédelmére. Lásd még: Zászkaliczky:
Vim vi repellere licet, i. m.
„Ad auxilium itaque inimicorum, Turcarum nempe, confugiendum illis fuit? in tali enim casu
etiam brutis animalibus admittitur ipso jure naturae defensa.” A lengyel királynak írt levél (MOE
XI, 188), 3. „Ad auxilium itaque inimicorum, Turcorum nempe, coacti nobis confugiendum fuit,
in tali enim casu defensio etiam brutis animalibus ipso iure naturae admittitur, omnes enim
usque ad unum, una cum conjugibus, liberis, famiiia interemti, certo simul una et patria cara,
Hungaria, funditus eversi et exterminati fuissemus.” Függelék Illésházy feljegyzéseihez: Regi Poloniae recitata, et scripto exhibita Cracoviae, anno 1605 die 15-a Jolii. (Illésházy István nádor
feljegyzései 1592–1603. Közli: Kazinczy Gábor. In: Monumenta Hungariae historica II. Scriptores
VII. Pest, 1863. 322). „…misere vero plebs aestate more brutorum animalium in montibus et silvis oberrabat”, „Itaque protestantur coram Deo et toto orbe christiano, sese usque ad extremum
habitum spiritus defensuros contra Tyrannidem Regiam, hoc ipsum enim in periculis ipso jure
naturae etiam brutis animalibus conceditur” Querelae (MOE XI, 173, 182). Bocskainak írja 1605
89
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
fordulatot, hogy „fegyverrel és nem törvénnyel” léptek fel ellenük a császáriak, többször jellemzi Rudolf hatalmát abszolút hatalomként, valamint többször utal közvetetten a római
jogra vagy az eredetileg az azon kívül élők között érvényes jogelvek összességére, a ius
gentiumra, továbbá a kortárs lutheránus jogelmélet bevett kifejezéseit használja.136
Az érvelés teológia háttere szempontjából fontos megjegyezni, hogy míg Melanchthon a
politikai hatalom alapjait – az isteni rendelésen túl – a természeti törvényben és az érte-
136
júniusában: „…végre nem törvénnyel, hanem fegyverrel, haddal, álgyúkkal kezdének hozzánk az
felséged kapitányi várainkat, jószágainkat elfojtani [...] Magát az fegyver ellen omni jure szabad
volt oltalmazni [KT-ZM: ez a „vim vi repellere licet” magyar fordítása], hiszen, ha mi vétke volt
volna fölségednek, törvénynyel köllett volna meglátni, nem fegyverrel, sőt hogy megótalmazta
magát fölséged az veszedelemtől, ő felsége causa non cognita (nem ismervén az okot), az mint hogy subditusi között illett volna megtudni, ki adott okot ez háborúsághoz, hanem mindgyárást Basta
Györgyet ő fölsége mind az űnesre s mind az bűntelenre egyaránt reá küldé nagy hadát. Ez minemő nagy kegyetlenséggel, mind kicsit, nagyot, urakot, nemeseket ölt vágott, égette az országot,
előszámlájni, az kinek kegyetlenségétől, tam diuino, quam humano et ipso jure nature az mivel
lehetett, nemde méltán készerítettek az veszedelemtől magokat ótalmazni, még az oktalan állat is
ótalmazza az veszedelemben magát...” (TT, 1878. 9.) Bocatius is hivatkozik a „iuris divini, gentium
et naturae”-re a pfálzi választónak írt 1606. áprilisi 30-i levelében. OPR, 191. Természetjogra vagy
az oktalan állatra hivatkozás elmenekülésének igazolásaként: Illésházy István hütlenségi pöre,
130., 199. (Iure naturali), 208., 209. (bruta animalia). A kevés nem Illésházyhoz köthető előfordulás egyike: „Ott immár annakutánna noha viselte ű felségit az maga életének megoltalmazása is,
hogy nyakon kötve ártatlanúl az dühös nemzetsig kezében ne essék, minthogy még az oktalan állatok is az ű tehetsígek szerint az halált az mennyire lehet elkerülik” 1605. ápr. 20. A szerencsi országgyűlés átirata az erdélyi országgyűléshez, EOE V, 378. Lásd a kortárs recepcióra és az európai párhuzamokra: Zászkaliczky Márton: Vim vi repellere licet... i. m.
A „fegyverrel és nem törvénnyel” fordulatra lásd az előző lábjegyzetet. Továbbá: „Ideo etiam praesepe querulantibus et oppressis; legesque Regni Hungariae allegantibus per Generales Capitaneos Suae Caes. Majestatis fuit responsum: Arma Imperatoris sibi ipsis suspensa esse leges et jura Regni Hungariae; per vim armorum et non legum, pro libidine sua in quosvis Hungaros
grassabantur.” A lengyel királynak írt levél (MOE XI, 188). „Először nagy orátiót tének deákul,
nem kellett volna koronás királyunkra támadnunk, és noha róla tehetne, de inkább gratiával akar
velünk járni. Ezekre mindgyárast én béven megfeleltem nekik, először, hogy miképpen cselekedtek, mind én velem s mind többel, fegyverrel és nem törvénynyel és azért nem ő fölségire, sem az
körösztyénségre nem támadtunk mi, noha az mi törvényünk az királyra támadásra in tali casu
megengedi, Basta is miképpen keserített bennünket, hogy vagy akartuk vagy nem, de az töröket
kellett segétségől hínunk, ha életünket és hazánkot meg akartuk tartani...” 1606. jan. 6. Bécs, Illésházy levele a nyitrai püspök, Thurzó György, Révay Péter, Forgách és mások jelenlétében folytatott „tractájáról”. (TT, 1978. 48.) Levelében Illésházy később megjegyzi „az németek”-re vonatkozóan, hogy „immár elmúlt 200 esztendeje, hogy ő mellettek tartjuk, sok vérünk hullásaival, szép
országunk elromlásával szolgálánk nékik.” Bocatius is említi és a Querelae is szintén azzal kezdődik, hogy „a magyarok több mint kétszáz év óta kemény háborút viselnek a törökkel”. (Sinkovics: Magyar történeti szöveggyűjtemény, 286.) A „vim vi repellere licet” római jogi formulát Illésházy fent idézett levelében, Werbőcziből eredeztethetően Bocskainak egy erdélyi ismeretlenhez
írt levelében, az erdélyi rendeknek a lengyel királyhoz írt levelében (Responsum) és egyéb lengyel
vagy erdélyi diplomáciai szövegekben találni meg. Például Summa Legationis Bochkayanis ad Poloniae Regem Sigismundum Tertium (Acta, 137r. „vim vi repellendam...”). A ius gentiumra is
ugyanezekben a forrásokban hivatkoznak, például így: „…contra ius omnium gentium”. A római
jog és természetjog esetleges cicerói közvetítésére támpontot nyújthat: Hamza Gábor: Cicero és a
természetjog. Állam és Jogtudomány, 30. évf. (1987–1988) 775–784., Nótári Tamás: A jogos
védelmi helyzet Cicero Milo védelmében tartott beszédében. Magyar Jog, 58. évf. (2011) 1. sz. 12–
22., uő.: Jogos védelem és zsarnokölés – tényálláskezelés és állambölcselet a Pro Milonében. In:
Jakab É. (szerk.): Római jog és a magánjog fejlődése Európában. Szeged, 2011. 101–125.
90
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
lemben látja, addig Kálvin elveti ezt a megközelítést, és elsősorban az isteni rendelésre koncentrál. A kiáltvány állításával ellentétben, miszerint az Istennek (és csak neki) abszolút hatalma van, Kálvin elveti az absoluta/ordinaria potestas dichotomát Isten hatalmával kapcsolatban is, szemben Lutherrel és más kortársakkal. Ismét csak a kiáltvány szellemével ellentétben Kálvin használja – igaz, csak egyszer – a plena autoritas fogalmát, amely a plenitudo potestatis szinomimája, de mint a felsőbbség Istentől rendelt, hódolatot érdemlő méltóságát és hatalmát („plenam venerandae maiestatis magistratuum auctoritatem”, Inst.
IV.20.31).137 Ez annyiban lehet lényeges, hogy ezek szerint a szerző inkább volt evangélikus
vagy katolikus, mint református, hiszen műveltségének és fogalomhasználatának elemei
abba az irányban mutatnak, amennyiben persze nem hallgatósága miatt használt ilyen fogalmakat. Ennyire kifinomult érvelés talán nem valószínű a kiáltvány esetében, és nehéz
lenne megmondani, politikailag mennyiben lett volna érdemi és elengedhetetlen a fenti
skolasztikus fogalmak meggyőzést célzó használata. Mindezért inkább azt kell feltételezni,
hogy a fenti fogalmakat a szerzők saját műveltségükből merítették, vagyis tükrözi teológiai
műveltségük és hátterük természetét, amit persze egy mindenki számára elfogadható érvelés elemeként használtak fel.
Azt mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy ilyen típusú érvelés nem található sem a sziléziai rendeknek írt, később tárgyalandó levélben vagy annak fordításaiban (Declaration),
sem magyar nyelvű levelekben vagy Bocskai dunántúli nemességnek írt levele német fordításában (Copey). Az oktalan állat önvédelmére vonatkozó természetjogi párhuzammal
ugyanakkor a korponai kiáltvány Katona által kiadott verziójában is találkozunk. Ennek a
szövegnek az eredetére vonatkozóan már Károlyi Árpád is azt állította, hogy az „a szerencsi
gyűlés megbízásából készült heves pronunciamentonak kivonata”, ezért érdemes ezt a szöveget alaposabban is összevetni a szerencsi kiáltvánnyal.138
A „korponai kiáltvány”
Bocatius nagyon részletesen leírja, hogyan keletkezett a korponai gyűlésen egy másik apologetikus írás. Ez a szöveg tulajdonképpen nem más, mint egy Illésházy, valamint Bocskai
hívei által aláírt, Frigyes választófejedelemhez intézett, 1605. december 10-én kelt levél.139
Bocatius beszámolója szerint Illésházy István, Rimay és Hoffmann György parancsot kapott az országgyűléstől, hogy Bocskai nevében írjanak a birodalomba merész hangú leveleket, vagy külön-külön fogalmazzanak kimerítő, szenvedélyes és jogos fájdalmukat kifejező
üzeneteket.140 Az országgyűlés azt is előírta, mit is kell tartalmazniuk ezeknek az írásoknak,
137
138
139
140
Steinmetz, David: Calvin and the Absolute Power of God. In: uő.: Calvin in Context, 2nd ed., Oxford, 2010. 40–52., 200–205.; Oakley, Francis: Politics and Eternity: Studies in the History of
Medieval and Early-Modern Political Thought. (Studies in the History of Christian Thought)
Brill, 1999. Kálvin időnként használja a summa potestas fogalmát (vö.: Inst. IV.20.31). További
fontos szempont lehet a kiáltvány teológiai forrásainak feltárásában, hogy a Nabukodonozor haragjától megmenekülő három ifjú története Dániel könyvében fontos bibliai locus volt Isten abszolút és rendes hatalmának skolasztikus tárgyalásában, amit a 16. század folyamán sokan átvesznek
(Mair, Erasmus, Luther, Melanchthon, Eck, Suarez, Ames).
MOE XI. 412.
IOPr 383–391., Katona, XXVIII, 455–475.
Bocatius: Öt év, 19. = OPR 120. Bocatius bevallotta ezt hasonló szavakkal már a prágai börtönben:
„Weis nicht gewis, wer sy gemacht, vermucht, daz es der Illiashasi mit seinem Secretario gethan,
er habe zwar ein Concept verfast, wie den 4 ander Georg Hoffman ihr Mayestät Rath, 2-0 der
Ilieshasi undt sein Secretarius. Im daz der Rimay, des Botskay Cammerling sein Concept aber so
91
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
és milyen legyen a felépítésük: „A levelek foglalják össze e váratlan felkelés okait és követeléseit, tartalmazzák azt is, miképpen jöhet létre a békekötés, de csatoltassék hozzájuk az
ünnepélyes tiltakozás (addita sollenni protestatione), hogy ha az elfogadható és méltányos
feltételek visszautasítása után valami súlyosabb történne, akkor azt ne a békét óhajtó magyarok számlájára írják.”141 Az írás tehát két részből állt volna: első részében megmagyarázták a felkelés okait, követeléseit és a béke feltételeit, a második rész pedig ünnepélyes tiltakozást kellett tartalmazzon. Bocatius szavaiból kiderül, hogy több verzió vagy variáns keletkezett ebből a védőiratból, mivel felolvasták az írásokat egymásnak (Scripta praeleguntur), utána pedig hevesen vitatkoztak arról, melyik lenne a legcélszerűbb.142 Nem lehet
tudni, mit is írt Rimay vagy Hoffman, mivel ezekről az írásokról nem maradt adat, és a felolvasás után Illésházy szövegét fogadták el. Bocatius szerint azért, mert „szenvedélyes stílusa, a példák felsorolása miatt az elkeseredett emberek szívesen hallgatták, és mert olyan
szerző írta, aki az őt ért sérelmekre emlékezve a saját lelkiállapotából merítette mondatait
és szavait.”143
Illésházy irata azonban nem volt hibátlan. Bocatius úgy vélte, hogy a levél éles, udvariatlan és már-már illetlen hangját mérsékelni kell.144 Kérte is Illésházyt, hogy az érdesebb és
az akarata ellenére majd méltatlankodást kiváltó részeket enyhítse, de Illésházy erre nem
volt hajlandó, mondván: Malo nodus malus caneus, azaz „Durva göcsörtbe durva ék
kell”.145 Bocatius félt a szöveg következményétől, és félelmeinek beteljesedését egy Vergilius idézettel illusztrálta. Illésházy azt írta, hogy „Quoniam igitur superos flectere non
poteuerunt, ne mirentur Christiani, si acheronta moverint Hungari…” (Ne csodálkozzanak hát a keresztyének, hogy a magyarok, ha nem tudják megnyerni az égieket, a poklot
fogják megmozgatni.).146 A holland követ, Brederode úgy interpretálta ezt a szöveget Bocatius beszámolója szerint, hogy a magyarok szövetséget akarnak kötni az oszmánokkal,
amit Bocatius igyekezett megcáfolni.147 Bocatius azt akarta megmutatni ezzel, hogy Illésházy éles hangú szövege tulajdonképpen a Habsburg propagandának segített.
Érdemes kicsit kritikusabban szemügyre venni Bocatius leírását a korponai gyűlésről.
Az nem kétséges, hogy Bocskai javaslata, miszerint küldjenek követeket az ellenségeik által
befolyásolt külföldiek elidegenedésének megakadályozása és a keresztény világnak a valóságos helyzetről való tájékoztatása céljából, megfelel Bocskai máshonnan is ismert szándékainak. Bocatius azonban arról is beszámol, hogy döntés született arról és nyilvánosan kihirdették, hogy Káthay Krakkóba a lengyel királyhoz, Illésházy Bécsbe Mátyás főherceghez,
Czobor Mihály pedig Konstantinápolyba megy követségbe. Ekkor dőlt el az is, hogy Bocatius – nem teljesen önként vállalt – feladata lesz a német világi választófejedelmek felkeresése, küldetése azonban biztonsági okból titokban maradt. Ahogyan fentebb már említettük, Bocatius nem csupán a német birodalmi követségről számolt be munkájában, így elvárható lett volna, hogy beszámoljon a szerencsi gyűlésen zajlott eseményekről. Igen fontos
ebből a szempontból Bocatius azon megjegyzése, miszerint azért csak Illésházyt nevezi meg
141
142
143
144
145
146
147
er begriffen, weiln es zu lindt gewesen, habe es reycirt”. Anno 1606. den 28 Augusti… OPR 224.
Ad 16. Vö.: OPR 227:16.
Bocatius: Öt év, 19. = OPR 120.
Bocatius: Öt év, 19. = OPR 120.
Bocatius: Öt év, 19.= OPR 120.
Bocatius: Öt év, 20. = OPR 120.
Bocatius: Öt év, 20. = OPR 120. Erasmus, Adagia 1540.1658.
Vergillius: Aeneis, VII. 312.
A holland követnek nyilvánvalóan igaza volt.
92
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
mint Bocskai fontos tanácsadóját, mert mások nem vennék azt jó néven, és rájuk vonatkozóan elismeri, hogy talán jobb elhallgatni dolgokat vagy egyeseket nem megnevezni „a
rendszerváltozás miatt” (regimine mutato). Felvethető természetesen, hogy ha másokkal
kapcsolatban szerinte nem árt az óvatosság, akkor bár saját személyét teljesen nem hallgathatja el, de a vele történt eseményeket és saját szerepét vagy annak részleteit és jelentőségét igen. A politikai felelősség megállapítása tekintetében eszerint Bocatius éppen nem a
régi keletű közhely szerint járt el, miszerint halottakról jót vagy semmit (De mortuis nil,
nisi bene!), – nyilván, mert azok már nem tudnak védekezni –, hanem látszólag halottakról
bármit, mert már nem árt nekik, és már úgysem tudják megcáfolni. Személyes okból is óvatosnak kell lennünk Bocatius Illésházy szerepét érintő leírása tekintetében. Bocatius szerint
Illésházy „a rábeszélés nagymestere”, aki ráadásul arról igyekezett meggyőzni Bocatiust a
végül tragikussá váló küldetése kapcsán, hogy az nem veszélyes, mert már aláírták a békét.
Bocatius szavaiból egyrészt némi neheztelés érezhető Illésházy irányában, talán ezért is őt
tartja a leginkább radikálisnak és szalonképtelennek, ugyanakkor pedig látszólag a bűnbak
szerepét is kiosztja a már évek óta halott nádorra. Nem árt hangsúlyozni, hogy némi szkepszissel kell tekinteni Bocatius beszámolójára annyiban is, hogy a felelősséget a szövegek keletkezésével kapcsolatban a már halott Illésházyra keni, okkal vagy ok nélkül, ahogyan a
szintén halott Káthayról is igen negatívan szól. A Bocatius teremtette dilemmát ismét csak
átfogó szövegvizsgálatok révén lehet majd eldönteni.
Ugyanakkor már egy tartalmi szöveg-összehasonlítás is érdekes eredményre vezethet. A
szerencsi kiáltvány szövege ugyanis nagyrészt megegyezik a korponai országgyűlésen írt,
német fejedelmeknek szánt irománnyal.148 Miközben az alapszöveg nagymértékben megegyezik az érvelés legsarkosabb pontjaiban, azon belül az ellenállás igazolása tekintetében
eltérések mutatkoznak. A leglényegesebb eltérés közöttük, hogy a korponai szövegből hiányoznak a leginkább radikális megfogalmazások, például az a kitétel, hogy a törvényt megszegő uralkodó mint második Nabukodonozor embervoltától is megfosztja önmagát, valamint elmaradnak a konkrétan Rudolf személyét és viselkedését bíráló szövegrészek, miközben a protestatio szakasz a korponai szövegben is megtalálható, csak a protestatio szakaszjelölés nélkül.149 Erre Bocatius visszaemlékezésének azon epizódja adhat magyarázatot, amikor Bocatius és feltehetően mások is arra kérték Illésházyt, hogy mérsékelje iratának sarkos megállapításait és túlságosan kemény hangját. Feltételezhető, hogy még ott
módosítottak Illésházy radikális szövegén, és ezt az iratot adta át Bocatius a német fejedelmeknek Bocskai személyre szóló leveleivel együtt.
A szöveg keletkezése és a politikai propagandaszándékok kifürkészése szempontjából
érdekes adalék, hogy a korponai kiáltvány két ismert változata is eltér egymástól. Az „oktalan állat” önvédelmére vonatkozó kitétel csak a Katonánál fennmaradt verzióban található
meg, de a Vergilius idézettel kezdődő protestatio előtt, mégpedig Sólyomkő és Kereki ostromának említése után, vagyis Bocskaira vonatkoztatva és nem az egész népre, mint a
148
149
A korponai kiáltvány szövegének két változata és legalább három példánya ismert: Bocatius OPR,
383-, Katona: Historia critica, XXVIII., Ritter: Die Gründung der Union, nr. 371. (München,
Bécs). Itt el kell tekintenünk egy összehasonlítás részleteitől, de amennyiben a Csonka-féle kiadás
számozott szakaszait vesszük figyelembe, akkor elmondható, hogy a negyven szakaszból legalább
húsz majdnem teljesen megegyezik, további legalább tíz (beleértve a protestáció egyes részeit) pedig részben egyezik meg a szerencsi kiáltvány vonatkozó részeivel.
A Vergilius idézettel kezdődő szakasz apró módosítással a végén: Katona: Historia Critica, 471. Ez
a Bocatius-féle változatban is benne van a 31. szakasz elején (Csonka, OPR, 388), csak nincs kiírva,
hogy protestatio, ugyanakkor tartalmilag némiképp variált és rövidített formában ott van.
93
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
Querelaeben.150 Korábban már említettük, hogy a római jogból származó önvédelem jogát
(vim vi repellere licet) idéző Bocskai-levél a nemesi magánjog biztosította önvédelmi jogot
– amikor is a nemes erővel kiverheti a birtoka háborítóját – az egész nemzetre és országra
vonatkoztatta. Itt a fordítottját látjuk, hiszen az Querelae szövegéhez képest, amely az
egész népre vonatkoztatja a természetjog nyújtotta önvédelem lehetőségét, a korponai kiáltvány egyik verziója azt Bocskai személyére korlátozza.151 A Bocatiusnál fennmaradt verzió szerzője azonban nemcsak mérsékli a természetjogi érvelést, hanem ki is iktatja, mivel a
természetjogi érvelés Európában is igen erőteljesnek számít. Az érvek további csillapítását
jelenti, hogy a feltehetőleg módosított szöveg nem Rudolf, hanem kapitányai és Mátyás főherceg zsarnokságáról. beszél152 Ugyanakkor Katona kiadása tartalmazza azokat a bekezdéseket, amelyek – mint később látni fogjuk – a sziléziai rendeknek írt levélben idézik az
Aranybulla 31. cikkét és a négy nemesi szabadságot a Tripartitum alapján, amelyek a Bocatius-féle szövegben hiányoznak. Erre a Bocatiusnál fennmaradt verzió és a szerencsi kiáltvány is csak utal; míg a szerencsi kiáltvány azért, mivel még radikálisabb, természetjogi
érvvel támasztja alá az ellenállás igazolását, addig a korponai kiáltvány még mérsékeltebb
változata talán azért, hogy tovább mérsékelje a szöveget. Ugyanakkor az is ismert, hogy
Bocatius birtokában voltak a fent említett szövegek, ahogyan a hírhedt 1604:22. tc. teljes
szövege is. Hivatkozik is rájuk az Olympiasban, hogy nála volt a Tripartitum egy példánya,
ezért lehetséges, hogy Katona verziója az ő kompilálása lehetett, amit útja során készíthetett el, akár Illésházynak a rendek által módosított szövege továbbformálásával. Beszámolója szerint a német fejedelmi udvarokban külön felkérték, hogy foglalja össze vagy a nála
lévő dokumentumokból szerkesszen jelentést a magyarországi eseményekről. Lehetséges,
hogy a Bécsben található példány egy német fejedelmi udvarból a fogságba esése után
Bécsbe került példány.153
150
151
152
153
Katona: Historia Critica, XXVIII, 470. Ugyanennek a Bocatiusnál fennmaradt szövegben a 27.
szakasz végén kellene szerepelnie, de hiányzik.
A római jog és a természetjog alkalmazhatóságának kérdése már a reformáció teológusainak első
generációjában is vitát váltott ki, sokan – beleértve Luthert és Melanchtont – úgy vélték, hogy az
egyének számára biztosított jogok által igazolt fegyveres fellépés káoszba taszíthatja a társadalmat,
szemben a politikai pozícióhoz tartozó hagyományos jogokkal és kötelezettségekkel. A probléma
megoldását majd egy ún. hibrid elmélet oldotta meg, amelynek legfontosabb dokumentuma a
Magdeburgi Konfesszió (Confessio et Apologia Pastorum et Reliquorum Ministrorum Ecclesie
Magdeburgensis, 1550) volt. Lásd: 56. lábjegyzet.
Lásd 30. és 32. szakaszt. Ugyanakkor a kompilátor, feltehetőleg Bocatius nem vette ki a Vergilius
idézetet, amin a holland követ nagyon meg is hökkent. Ha kivette volna, ez az incidens és kényszerű (egyébként valótlan) magyarázkodás nem történt volna meg. Azért valótlan, mert a holland követ igen helyesen a török szövetségre értelmezi a pokollal való szövetkezést, hiába tagadja Bocatius
(Öt év, 20.), különösen, hogy a megelőző mondat szerint (mind Katonánál, mind Csonkánál) a főherceg és a kapitányok zsarnoksága arra kényszerítette Bocskait, hogy a töröknél keressen segítséget. A sors fintora, hogy a feltehetően Bocatius által lerövidített „szerencsi kiáltvány” esetén ezt
még ki is lehetett volna magyarázni valahogy, mivel ott pár mondat elválasztja a török szövetségre
és a pokolra való utalást, valamint ott természetes ellenségnek („naturales hostes”) nevezi a szöveg
a törököket, ahogyan Illésházy is Káthay beszédének vázlatában („inomocos”), de a rövidített folyamatos szövegben a szakaszhatárt jelölő protestatio cím nélkül ezt nehéz lenne hitelesen megtenni.
Öt év, 29. Ritter: Die Gründung der Union, 371.: „Die in Kärpfen versammelten ungarischen
Stände an Churpfalz. Dec. 10. 1. Ursachen und Geschichte des Bocskay’schen Aufruhrs. 2. Bitte an
den Churfürsten um seine Verwendung beim Kaiser, damit den Ungarn ihre Rechte und die freie
Religionsübung zurückgegeben, und Bocskay in seinen Ansprüchen’ befriedigt werde. (1) – Datum
Carpon ex generali nostra congregatione decima die mensis Decembris a. d. 1605. (52 Unterschrif-
94
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
Amennyiben feltesszük azt, hogy a Querelae szövege a szerencsi gyűlésen született, nem
világos, hogy miben is állt Illésházy szövegíró tevékenysége Káthay lengyelországi beszéde
és a korponai kiáltvány tekintetében. Ebben az esetben ugyanis Illésházy részéről nem beszélhetnénk szövegírásról, hanem csak a szerencsi kiáltvány leegyszerűsítéséről, hiszen
azok nem tartalmaznak semmi újat a szerencsi kiáltványhoz képest. Sokkal logikusabb azt
feltételezni, hogy Illésházy korábbi gondolatait, érvelését és szövegeit fejlesztette tovább a
korponai országgyűlésen folytatott alkotómunka során.
Összefoglalva a következőket állapíthatjuk meg: 1. Illésházy lengyelországi tartózkodása
során készített diplomáciai szövegeket, amelyek argumentációjukban és érvkészletükben
igen hasonlítanak a szerencsi kiáltványra. 2. Bocatius beszámolója szerint, amit alátámaszt
Illésházy saját levele is, Illésházy részt vett a korponai kiáltvány megfogalmazásában, és az
ő szövegét fogadták el a jelenlevők, amely egyébként a legradikálisabbnak bizonyult. 3. A szerencsi kiáltvány a korponai kiáltvánnyal nagymértékben megegyező szöveg, Bocatius leírása a szövegről elvileg mindkét szövegre ráillik (az ország szenvedéseit leíró részt protestáció
követi), de az ún. szerencsi kiáltvány a legradikálisabb ellenállástani érveket sorolja fel a
Bocskai-propaganda szövegei közül. Ebből következhet az, hogy Illésházy a szerzője az ún.
szerencsi kiáltványnak, amely nem más, mint Illésházy korponai szövege, amit azután a
korponai rendek és Bocatius átírtak és mérsékeltek. A radikális következtetés tehát az lenne, hogy a szerencsi kiáltvány mint ilyen nem létezik.154
Felvethető, hogy ha Káthay esetén „a katolikus elemek” jelenlétét nem fogadtuk el szerzőségének bizonyítékaként, akkor a természetjogi érvelés egyes elemeit miért fogadjuk el
érvként Illésházy szerzősége vagy közreműködése kapcsán. A két eset azonban jelentősen
eltér egymástól abban a tekintetben, hogy katolikusnak tűnő szöveget minden írástudó el
tudott készíteni a korban, a katolikus kegyesség nyelvezete nem katolikusok számára is
rendelkezésre állt, ezzel szemben a természetjogi és római jogi érvelés csak azok számára,
akik valamilyen mértékben olvasottak vagy tanultak voltak e téren. A fentiek természetesen
még csak előzetes feltételezések, a kutatásokat folytatni kell mind újabb szövegeknek a ku-
154
ten von Magnaten und Abgeordneten der Comitate.) München Staatsarchiv 546/11 f. 340. Orig.
Gedruckt: Katona, historia critica regum Hungarise XXVIII S. 455 (als Schreiben an mehrere
Reichsfürsten.)” A müncheni példányt leíró Ritter 52 aláírást említ, és Katona kiadására hivatkozik, amely azonban nem közölt aláírásokat. Károlyi nem közölte a szöveget, csak 56 aláírást, és hivatkozik ugyan Katona kiadására (MOE XI, 498–500), de az általa látott példányban nem találta
az Aranybulla idézetet, amely viszont Katonánál megtalálható, ahogyan a sziléziai rendeknek írt
levélben is.. Tekintve, hogy a Csonka által kiadott szöveg végén is 56 aláírás szerepel, és abból is
hiányzik az Aranybulla és Tripartitum idézet, igen valószínű, hogy Károlyi a Csonka-féle verziót
látta (amennyiben csak két verzió van). Már csak azt a kérdést kellene megválaszolni, hogy Münchenben melyik található a legalább két verzió közül. Bocatius a kiáltványon kívül átadott személyre szóló leveleket is a fejedelmeknek. Vö.: Teszelszky, Kees: Bocskai István követének iratai az európai politika tükrében. In: G. Etényi Nóra – Horn Ildikó (szer.): Színlelés és rejtőzködés. A kora
újkori magyar politika szerepjátékai. Budapest, 2010. 145–147.
Tőlünk függetlenül ugyanerre az eredményre jutott Papp Sándor már idézett kéziratos munkájában. Vö.: A szerencsi országgyűlésről Alvinczi történeti feljegyzéseiben csak Bocskai megválasztásáról tesz említést, és miközben a korponai gyűlés kapcsán csak annyit jegyez meg, hogy „ezen a
gyűlésen a taksa és a németekkel kötendő béke ügyen kívül másról nem volt szó”. Alvinczi Péter
kassai prédikátor történeti följegyzései 1598–1622. Kiadta Benda Kálmán. A Ráday Gyűjtemény
Évkönyve, 1955.
95
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
tatásba való bevonásával, mind pedig a meglevőknek részletesebb elemzésével és összehasonlításával.155
Az Excusatio mint korai szöveg?
A szerencsi-korponai kiáltványon kívül keletkezett még egy igen figyelemreméltó szöveg
„Hungarica gentis Excusatio maxime necessari…” címmel, amelyben szintén a magyar
nép nevében magyarázták a felkelés okait a német választófejedelmeknek és a keresztyén
népnek.156 Fontos kiindulópont, hogy szerkezetileg ez a „Mentség” nem tagolódik leírásra
és tiltakozásra, s mindössze két példányban maradt fenn: egy példány a sziléziai országgyűlési anyagban és egy példány egy 1622 előttre datálható kötetben a bécsi Staatsarchivban.157
A bécsi szövegen 1603. június 3-i dátum, a sziléziai kéziraton 1604. szeptemberi dátum olvasható. „Természetesen” egyik sem stimmel. A szöveg említi a pozsonyi országgyűlést, ami
az 1604-es országgyűlés lehet, mert az 1605. évi januári országgyűlés „érdektelenség miatt”
elmaradt.158
A kiáltvány elsősorban a kassai események leírásával igazolja a magyar nép fegyveres
fellépését és alaposabb tanulmányozás nélkül is feltűnő, hogy mind tartalmában, mind
szövegében és frazeológiájában nagyon közel áll egy olasz nyelvű irathoz.159 Annak ellenére,
155
156
157
158
159
Az ún. wrocławi gyűjteményben található még több diplomáciai levél, amelyek közűl két rövidebb
a sziléziai és a cseh rendeknek és egy hosszabb a cseh rendeknek íródott. A szövegekre lásd még:
Dobner: Monumenta historica Boemiae II. A két rövid levél (Acta, 159–160., 178., mindkettő:
1605. július 20., a sziléziai rendeknek szólót lásd még: Dobner: Monumenta historica Boemiae II.,
456–457) a megszólítás kivételével szövegszerűen majdnem teljesen megegyezik egymással, ami
azt bizonyatja, hogy a Bocskai-diplomácia rendszeres gyakorlata volt a diplomáciai iratok újrahasznosítása, több-kevesebb tartalmi, de a címzést és a megszólítást mindenképpen az új hallgatóságra szabó aktualizálással. Ami azonban még fontosabb, az az, hogy a cseh rendeknek írt
hosszabb levél (Acta, 175–177., augusztus 27., kivonatosan: Dobner: Monumenta historica Boemiae II., 324.) néha szó szerint követi, máskor összefoglalja a Querelae érvelését és szövegét. Ennek
alapján feltételezhető, hogy Káthay Illésházy által írt beszéde alapján készült a cseh levél Nagyszombaton, feltehetőleg azután, hogy annak egy példányát Káthay magával hozta Lengyelországból.
Ha ez igaz, a szövegek keletkezési sorrendje a következőképpen rekonstrulható: Káthay lengyelországi beszéde (MOE XI. 184–190.) és annak vázlata Illésházynál (Mon. Hung. Hist. Script. VII.
317.): 1605. július 15., a cseh rendeknek írt augusztusi levél, a korponai kiáltvány Illésházy tollából,
majd annak rendi és/vagy bocatius-i módosítása: 1605. dec. 10.
Ad Sac. Romani Imperij Potentiss, Sereniss et Illustriss Electores, Principes, ac Duces, Urbes Imperiales, Germania Provincias, caeterasq totius Christianitatis Regiones omnes et singulas, Hungarica gentis Excusatio maxime necessari, Curilla contra Caesaris Romani Exercitum arma ceperit.
Judas Maccabeus. In: Acta fol. 37r.-41r.
HHStA: Böhm 1075. Miscellanea Hungarica. fol. 1-7r. Ad Sac. Romani Imperij Potentissimos, Serenissimos et Illustrissimos Electores, Principes, ac Duces, Urbes Imperiales, Germania Provincias, caeterasque Totius Christjanitatis Regiones omnes et singulas, Hungarica gentis Excusatio
maxime necessari, Curilla contra Caesaris Romani Exercitum arma sumpserit? 3. Juni 1603. A két
szövegváltozat másolási eltérésektől eltekintve megegyezik egymással, azzal a különbséggel, hogy a
wrocławi II. János, míg a bécsi II. János Frigyes szász választóról beszél.
Acta fol. 38r., 25v.
Copia della scusa fatta dal signor Bobikai con li prencipi christiani della sua religione, et rebellione, qual lui comincio alli 15 ottobre 1604. in di de venere un’hora avanti giorno campana di
Diveszeck in Ungheria Superiore. Kiadta: Kruppa Tamás: Mentség: a rendi jogok és a vallás
védelmében. Bocskai István ismeretlen levele Európa protestáns fejedelmeihez. Acta Universitatis
Szegediensis: Acta Historiae Litterarum Hungaricarum, (2006) 29. Tom. 150–157. Kruppa Tamás
ezt a szerencsi kiáltvánnyal tartotta rokoníthatónak, ami részben természetesen igaz, de az alábbiak fényében a közvetlen kapcsolat nem igazolható.
96
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
hogy címében az egyik a német fejedelmeknek és az egész kereszténységnek, míg a másik a
keresztény fejedelmeknek szól, ugyanazon témák merülnek fel mindkét műben, nagyjából
ugyanabban a sorrendben. Mindkettő leírja, hogy a magyarok vallásgyakorlásuk szabadságának eltiprása (a latin nyelvű szövegben evangéliumi vallásuk szabadsága, az olaszban a
lelkiismereti szabadság megsértése) miatt keltek fel fegyverrel uralkodójuk ellen.160 Mindkét szöveg hosszan részletezi, hogy mit csinált Barbiano gróf 1604-ben német és vallon katonáival Kassán, és mindkét szöveg felsorolja a város vallási sérelmeit, beleértve a templom
katonaság által történt elfoglalását, a papok elkergetését és a jezsuiták behozatalát. 161
Mindkét szöveg említi azt a Prágában hozott törvényt, ami az evangéliumi hit (Evangelica
doctrina) gyakorlása ellen született.162 Mindkét szöveg hivatkozik továbbá Izrael népére,
Babilonra, és Péter apostoltól idézi a 16. századi protestáns politikai teológia – Rm 13. után
– talán legfontosabb locusát, miszerint Istennek kell inkább engedelmeskedni, mint az
embereknek (ApCsel 5,29), de hozzáteszi a másik klasszikus bibliai alapelvet is, miszerint
ugyanakkor meg kell adni a császárnak, ami a császáré (Mt 22, 21).163 Fontos történeti hivatkozásként egyaránt említik a Makkabeusok és az V. Károly ellen harcoló szász herceg, II.
János Frigyes példáját (bár az olasz szöveg Frigyest, az egyik latin változat II. János Frigyest, a másik pedig a kortárs második Jánost említi), majd mindkét szöveg a török kapcsolat előnyeit ecseteli hasonló kegyességi szavakkal (battesati, sangue de christiani, gente
barbara, vera relligione, felicita etc), amivel azt szeretné hangsúlyozni, hogy még a török
sem volt olyan kegyetlen, mint a császáriak, majd végül mindkettő Istenre esküszik.164
Azontúl, hogy több tucat mondat szóról szóra megegyezik a két szövegben, az olasz inkább
csak parafrázisa vagy szabad átdolgozása a latinnak vagy a latin az olasznak.165
Az olasz verzió szerint 1604 végén keletkezett az írás, és 1604. októberi katonai eseményt említ a címében. Kruppa Tamás szerint azonban a szöveg jóval később keletkezett,
mivel egyrészt a szerencsi kiáltványhoz köthető, másrészt a török szövetség emlegetése
csak a török korona elfogadása után, vagyis 1605 novembere után volt lehetséges. Ahogyan
korábban is elhangzott, a korponai szövegek sem említik a török koronát, mégis az után
íródtak, és az is világos, hogy már legkésőbb 1604 végétől magyarázniuk kellett Bocskaiéknak a török kapcsolatot, hiszen 1604 novemberében Bocskai a fejedelmi jelvényeket is
megkapja Kassán.166 Mindebből adódóan és abból a tényből, hogy az olasz szöveg sokkal
közelebbi kapcsolatban áll a Excusatio szövegével, mint a Querelae-vel, nem kell feltétlenül
elvetni azt, hogy az olasz másolat dátuma többé-kevésbé megfelel a valóságnak. Fontos érv
lehet a datálás szempontjából, hogy mindkét nyelvű szöveg harminckét évben határozza
160
161
162
163
164
165
166
Fontos fogalmi különbség a szövegek között, hogy míg a lelkiismereti szabadság megsértéséről
beszél az olasz szöveg, addig a latin az evangéliumi vallás gyakorlása szabadságáról, vagyis a vallás
szabad gyakorlásáról beszél, „ad liberam Evanglica doctrina Exercitum” tesz említést. Más tekintetben is elmondható, hogy az olasz szövegnek valamivel kifinomultabb a fogalomhasználata.
Excusatio, 38r : „Cassovia in Civitate Metropolitana” és „citta mertopoli di cassovia”, valamint
„...auspicio Cesarei mandati” és „dall’ imperatore mandate”, „...equitatus Germanici et Valonici...”, de „cavalieri Vallona” és „cavalleria allemana ordinaria”, „...diplomata” és „ambasciatori”,
és „ex Gentibus Israelitatis” és „il popolo d’ Israel”.
Excusatio, 38r-39v és Copia, 155.
Excusatio, 39r és Copia, 156. Vö.: Pecar, Andreas – Trampedach, Kai (Hrsg.): Die Bibel als politisches Argument: Voraussetzungen und Folgen biblizistischer Herrschaftslegitimation in der
Vormoderne. Historische Zeitschrift, Beiheft 43, Oldenbourg Verlag, 2007.
Excusatio, 40r, 41r és Copia, 156., 157.
Almási Gábornak köszönjük, hogy segített a latin és az olasz szövegek összehasonlításában.
Lásd: Papp Sándor: Török szövetség – Habsburg kiegyezés. (Kézirat)
97
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
meg Rudolf uralkodásának kezdetét, és mivel az biztosan 1572-ben történt, a szöveg belső
datálása is 1604-es keletkezésre utal, legalábbis a szöveg első felében, ahol ez az utalás
megtalálható. Felmerülhetne, hogy ha 1605-ben írták vagy fejezték be a szöveget, miért
nem javították ki a belső utalást harminchárom évre. Továbbá az sem okoz ellentmondást,
hogy a szöveg hivatkozik a pozsonyi országgyűlésre, ahol „ebben az évben” a szabad királyi
városokkal együtt összegyűltek, mivel az bizonyosan csak az 1604. évi gyűlés lehetett.
Ahogy korábban hivatkoztunk rá, feltételezhető, hogy született egy propagandaszöveg az
1604. évi novemberi kassai országgyűlés idején, mivel Filiczki és Pálffy Kata egyaránt hallott egy német fejedelmeknek szóló szövegről 1605. április végén Prágában. Adja magát a
feltételezés, hogy az Excusatio lehetett ezen említett korai szöveg, de igen nehezen eldönthető el, hogyan került Rómába és ki fordította le olaszra. Kruppa Tamás szerint igen rossz
helyesírás miatt feltehetően nem anyanyelvi fordítóval állunk szemben. Természetesen ez a
szöveg is lehetett „kalózfordítás”, bár nem világos, hogy miért kellett volna latinból lefordítani a szöveget az olasz anyanyelvűeknek a 17. század elején. A szerencsi kiáltvány szövege
azonban hivatkozik arra, hogy az erdélyiek a pápához fordultak, hogy az itáliaiak járjanak
közbe a magyar királynál, ezért elképzelhető, hogy az erdélyiek jónak látták a címzetteknek
anyanyelvükre lefordítani az eredetileg latin szöveget, még akkor is, ha a címzettek bizonyosan tudtak latinul. Ugyanakkor talán nagyobb eséllyel kerülhetett ki a szöveg az itáliai
reneszánsszal szoros kapcsolatokat ápoló Erdélyből, mint Felső-Magyarországról, és a vallásszabadság frazeológiája is látszólag közelebb áll az erdélyi vallásszabadság terminológiájához, mint a Bocskai-felkelés korábban említett szövegeihez.167 Mindez természetesen csak
feltételezés, biztosat csak további kutatás tud majd felszínre hozni.
Amennyiben fenti fejtegetésünk helytálló, a latin szöveg tekintetében a kassai Bocatius
érintettsége valamilyen formában magától értetődő, de lehet, hogy csak mint másoló vagy
esetleg (társ)szerző, mivel az iratok nagy része, különösen az azonos és esetleg azonosítható
kézírású másolatok Bocatius diplomáciai küldetése előtt hetekkel-hónapokkal is készülhettek, azok máshonnan is igazolható datálásai szerint. Következésképpen az iratok korábban
is kikerülhettek a Bocskai-diplomácia boszorkánykonyhájából.
A szöveg sorsával kapcsolatban fontos tényező, hogy a sziléziai gyűjteményben megtalálható szöveg Bocatius kézírásában maradt fenn, és ez a kiáltvány is szerepel Bocatius iratlistáján, ezért az is lehetséges, hogy személyesen adta át a sziléziaiaknak.168 Ezt a feltevést
gyengíti az a tény, hogy Bocatius ugyan feltehetőleg Szilézián keresztül hagyta el Magyarországot, amikor a német fejedelmekhez követségbe ment, de utólagos – egyébként igen részletes – beszámolójában semmiféle sziléziai tartózkodásról vagy diplomáciai tartózkodásról
nem tesz említést. Ugyanakkor Illésházy bizonyíthatóan diplomáciai tevékenységet fejtett
ki a térségben.169 Az alapkérdés ugyanis az, hogy kin keresztül jutott a Wrocławban találha167
168
169
Balázs Mihály: „A hit … hallásból lészön.” Megjegyzések a négy bevett vallás intézményesüléséhez
a 16. századi Erdélyben. In: Tanulmányok Szakály Ferenc emlékére. Szerk. Fodor Pál – Pálffy
Géza – Tóth István György. Budapest, 2002. 51–73.
„Ein zu sammen gehefftetes geschriebenes Werck in quarto, wirdt intutiliret: Hungariae citerioris
sub serenissimi et Illustratissimi Domini Domini Buchkay de Kys Maria Hungariae Principis
Transylvaniae principis nec non Sicularum Comitis et partium Regni Hungariae Superioris Domini etc. Excusatio ad Status et ordines Romani Imperij universamque Christianitatem.” Inventaria.
In: OPR 475.
Papp Sándor: Bocskai István török politikája a felkelés előestéjén. Hadtörténeti Közlemények, 117.
évf. (2004) 4. sz. 1198–1211. Lásd: Bocskay István és Illésházy István levelezését 1605-ban: Szilágyi Sándor: Bocskay István és Illésházy István levelezése 1605 és 1606-ban. TT, 1. évf. (1878) I.
közlés. 1–85.
98
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
tó, több mint kétszáz oldalt kitevő magyar iratcsomag mai megtalálási helyére, és ki volt a
címzettje. A több mint ötszáz oldalas kódex magyarországi, cseh és sziléziai iratokat tartalmaz az 1604 és 1609 közötti időszakból, de keletkezésének körülményei ismeretlenek.170
Érdemes az eddig nem ismert ún. sziléziai levelet is szemügyre venni.
A szerencsi kiáltvány francia és angol fordításai?
Bocskai kapitányainak levele a sziléziai rendekhez
A szakirodalom számon tart egy francia és egy angol nyelvű iratot, többnyire vagy a szerencsi kiáltvány idegen nyelvű változataiként, vagy tematikusan ahhoz kapcsolódó iratokként.171 Alaposabb vizsgálat után azonban nyilvánvaló, hogy egészen másról van szó. A szövegek ismeretlensége miatt talán érdemes részletesen is beszámolni róluk.
A francia változat172 három példánya ismert: két nyomtatott példány (Basel és Párizs),
illetve egy késői kéziratos változat a debreceni Nagykönyvtár gyűjteményében. Ez utóbbi a
Bocskai-apológia 1608-as kiadásának kéziratos másolatával szerepel egy íven, de más kéztől másoltan. A francia kézirat ugyanakkor legkorábban a 17. század végén készülhetett, de
inkább még később. Az angol változat173 is nyomtatott (1605, London), és a francia verzió170
171
172
173
A magyar érintettséget a következő szövegek tartalmazzák: A szerencsi országgyűlés teljes anyaga
(latin!, a MOE XI csak magyarul közli): A rendek válasza, Eskü, Eskütétel utáni rendi beszéd, Propozíciók, Rendi válasz. A cikkelyeknek a hosszabb változata található itt meg latin fordításban,
nem a MOE XI, hanem a ETA, III, 58-64.-nek megfelelő szövegek, de kissé variált sorrendben.
Vö.: Venásch Eszter: Homonnai. További szövegek: Responsum ab Ordinibus Transylvaniae ad
Legationem Regis Poloniae (Mayo 30, 1605) (ld. 124. lábjegyzet), Hungariae gentis EXCUSATIO ...
Judas Maccabeus, Hajdúkapitányok levele a bányavárosoknak (1605. okt. 30. Ribini) és Thököly
Sebestyénnek (Ribini), Basta levele (1604. dec.), Querelae Excusationes et Protestationes, A sziléziai rendeknek írt levél, Demetrius Imperator levele, Dokumentumok a sziléziai katonaállításról
és az császári katonák kifizetetlenségéről, Gutachten Herrn Melchior Klesls in Religionssachen
(1605-6), Korponai országgyűlés tárgyalásainak töredékes jegyzőkönyve, Cseh uraknak írt Bocskai-levél, Warhaffte und beweisliche Articul (20 pont), A bécsi béke tárgyalásainak töredékes dokumentumai (más kézírás) etc. A sziléziai kódex bizonyosan együtt volt már 1710-ben, hiszen Christian Gryphius részletes és pontos listáját adja a szövegeknek. Ld. Apparatus sive dissertatio isagogica de scriptoribus historiam seculi xvii illustrantibus, 1710. 508-512.
A szerencsi kiáltvány fordításának tartja: Hopp: Az antemurale, 186., átdolgozásnak: Teszelszky,
Kees: A Bocskai-korona mítosza. Confessio: a Magyarországi Református Egyház Figyelője, 30.
évf. (2006) 3. sz. 54–59.; kapcsolódó szövegnek: Makkai: Bocskai és európai kortársai, 487.;
Makkai László: A Bocskai-felkelés. In: Magyarország története 1526–1686. 742.; Evans, Robert J.
W.: The Making of the Habsburg Monarchy. Oxford, 1979. 267.; Gömöri György: Angol–magyar
kapcsolatok a XVI–XVII. században. Budapest, 1989. 47.
Déclaration des seigneurs et Estats du royaume de Hongrie contenant les raisons qui les ont meu
à s’opposer, par armes, aux violences et oppressions faites aux habitants du dit pays par les gens
de l’Empereur. S.l., 1605, S.n. A francia változat két nyomtatott példánya ugyanaz a kiadás, és
megegyezik a debreceni Nagykönyvtár kéziratos változatával. Bern UB ZB. Magazin (U5), Bong V
249: 20, Bibliotheque Mazarine Paris, 8° 32868-16, Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára, R710. Itt köszönjük meg Christophe Vellet könyvtárosnak, hogy az általunk neki
elküldött berni példány egy másolatát összevetette a párizsi példánnyal, és Kovács Teofilnak, hogy
a debreceni kéziratról nekünk másolatot készített.
A Declaration of the Lordes and states of the Realme of Hungarie, contayning the reasons which
mooved them to oppose the violence practised upon the inhabitants of the foresaid countrey by
the Emperours subiects. Tr. out of French. (24 ap. 1605). London, 1605. British Library
1193.k.35.(1), Bodleian Library in Oxford, 40 E 3(5) Art.BS., Chicago University Library, Szatmáry
Collection, DB931.95.D435 1605.
99
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
hoz hasonlóan nyelvileg minden tekintetben megfelel a kortárs nyilvánosságbeli írott
nyelvhasználatnak, vagyis feltehetően anyanyelvi fordítás.174 A szövegvégi datálás mindkét
szöveg esetén 1605. április 24-e. A címlap szerint az angol szöveg a francia fordítása. A szövegek összehasonlítása is ezt igazolja, és igen valószínű, hogy a fordító mondatról mondatra fordította, de feltehetőleg nem a nyomtatott változatból, hanem egy kéziratból, mert az
angol fordító a magyar személyneveket tovább rontja a szintén tévedésektől hemzsegő
francia szöveghez képest.175 Az angol fordítás ettől függetlenül tartalmilag nagyon pontos,
és csak apróbb eltérések találhatók benne a francia szöveghez képest, például az angol néha
országról (country) beszél, miközben a francia nemzetről (nation) a latin eredetit követve,
bár ez egy tipikusnak mondható kortárs angol megközelítés. Következésképpen a francia és
angol szöveg egynek tekinthető.
Ugyanakkor a francia-angol szövegnek nincs sok köze a szerencsi kiáltványhoz, de nem
tekinthető franciáknak vagy különösen nem angoloknak írt deklarációnak. (A Declaration
cím nincs benne az időközben előkerült latin szövegben, ez a francia fordító találmánya,
amit az angol fordító csak követett.) Tartalmilag a szöveg nem tesz utalást Franciaországra
és Angliára, de sokat beszél Sziléziáról, Morvaországról és a Cseh Királyságról (örök régi
barátság, szomszédság, Bocskai nem akarja Sziléziát és Morvaországot megtámadni stb.),
illetve mint Magyarország régi részeit említi azokat (ami Szilézia esetén feltehetőleg Mátyás rövid életű hódításaira utal.) A közvetett bizonyítékok mellett közvetlen bizonyítékot
jelent, hogy előkerült egy latin kéziratos szöveg egy Wrocławi kódexből, ami mondatról
mondatra megfelel a francia-angol szövegnek. Ez pedig Bocskai kapitányainak levele a
sziléziai rendekhez (a francia fordítás deklarációs címe nélkül).176
Tartalmilag lényeges, hogy a francia-angol szöveg elsősorban a rendi sérelmeket sorolja
fel igen részletesen, de némiképp eltér mind a Nyakas Miklós által kiadott dunántúli magyar szövegektől (és azok német fordításától), Mind a latin szerencsi-korponai kiáltványoktól. Bár a tartalom általánosságban megegyezik, érvelése részleteiben mégis eltérő. A sziléziai levél nem használja a természetjogi érvelést, ahogy a szerencsi kiáltvány vagy Illésházy
és Bocskai egy-egy levele (vim vi repellere licet), illetve az erdélyi rendeknek a lengyel királyhoz írt májusi levele. Nem találjuk benne azt az érvet sem, hogy a törvényszegő uralkodó önmagát a magánember szintjére redukálja, sőt önmagát embervoltától is megfosztja,
ami a német lutheránus rendek közkedvelt érvelése volt 1529-től kis megszakításokkal folyamatosan. Ugyanakkor szó szerint idézi az Aranybulla ellenállási záradékát és a Tripartitumból a Primae Nonus négy szabadságát.177 Ilyenek a szerencsi kiáltványban nincsenek,
174
175
176
177
Köszönjük Clara Royer irodalomtörténésznek (Université Sorbonne Paris IV), hogy segített ennek
megállapításában a francia szöveg esetén.
Jellemző példa, hogy miközben Bocatius a következőképpen írja Illésházy nevét: Illieshazi, Illieshasci, Illieshasius, Illyeshazy, Illyésházy, addig a francia verzió „Illgetzhary”-t, az angol pedig „Illieszarye”-t ír, a francia kézirat pedig szintén „Illgetzhary”-t. Joó Jánost az angol verzió egyszerűen
csak John Leonak hívja, nyilván ez volt az egyetlen értelmezhető megfejtése a kézzel írt névnek.
Persze teljesen nyilvánvaló, hogy az átlag angol olvasó számára nincs jelentőssége a névalaknak,
de az elírások és fordítási „tévedések” sokat elárulnak a szöveg keletkezésének feltételezhető
körülményeiről. Pár példa még az elírásokra: „la maison d’ Austriche” és „The house of Ametria”
mint a „Domus Austriaca” fordítása, valamint az aláírók neveinek angol verziói: Nicholas Signoy
mint Nicolaus Segney, Stephen Egidi, Michael Bengalithi mint Mihály Dengelenghy, és Iohn
Betoeffy mint Dessewffy (Desőfi) János.
Acta, 121–126. (Kevert sorrendben: 1, 2, 5, 6, 7, 8, 3, 4, 9, 10).
„Now if either we or any one of our successours in any time whatsoeuer, go against this our
pleasure, we licence our subjects and giue them all power to contradict and resist us, so as
100
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
csak utalások az ősi törvények adta ellenállási és ellentmondási jogosultságra, de ezekre a
szövegekre Bocatius előszeretettel hivatkozott, és azok előfordultak a korponai országgyűlésen született kiáltvány Katona által kiadott verziójában is. A sziléziai levél továbbá teljes
terjedelmében tartalmazza a hírhedt 1604. évi 22. törvénycikket, ami Bocatius szövegei között is előfordult.178 Diplomáciai szempontból igen fontos mozzanata a levél aláíróinak az a
kijelentése, miszerint nem állt és nem fog szándékukban állni Bohémia, Szilézia és Morávia
megtámadása,179 miközben hajdú csapatok éppen az utóbbi két területen portyáztak.180 Az
külön érdekessége a problémának, hogy Illésházy 1605. június 6-i levelében még azt írta,
hogy „a morvaiakat, silesiakat is nem köll kimílleni [...] nem árt azérthogy félejmek és tartózások legyen”, de októberben már azt írja Thurzó Györgynek, hogy Érsekújvár ostroma
azért volt fontos számára, mert különben „Morva siratná meg”. Minden bizonnyal, állítja
Nagy László, Illésházy saját hodolini birtokaiért aggódott.181
A francia-angol szöveg és annak eredetije, a sziléziai levél a fentiek és sok más tényező
alapján önálló szövegnek minősül, még ha érvkészlete sok tekintetben megegyezik is a többi szövegével. Míg a „szerencsi kiáltvány” egyik fő érve az, hogy a szabadon született vallás
szabadon gyakoroltassék, addig a német szerencsi kiáltvány (Copey), a sziléziai levél és a
hajdúkapitányok levele a vallás orthodox voltára hivatkozik. Ez merőben eltérő érvelés: a
vallás szabadsága és a vallás igazsága alapvetően más kontextusban és más szerzői körből
származik Nyugaton is.182 Vagyis születhettek a szerencsi és korponai szövegek egy „műhelyben”, de az egyik nem a másik rövidített vagy módosított változata. Más címzettnek írt
eltérő szövegek más üzenettel, érveléssel és célokkal. A fentiekből az mindenesetre bizonyos, hogy a propaganda és a katonai-politikai szándékok finoman szólva nem mindig estek egybe, illetve egészen nyilvánvaló, hogy mindkettő mögött személyes érdekek és szándékok is húzodtak.
Ami pedig témánk szempontjából a legfontosabb, az az, hogy a francia-angol szöveg
fordítása nem magyar megbízásra készült, legalábbis nem vett részt benne magyarországi
illetőségű személy. A személynevek és fogalmak gyakori és ordító hibái azt mutatják, hogy
a Bocskai-diplomácia (ha volt ilyen Bocatiuson kívül Nyugaton) nem ellenőrizte a fordítást.
A legfontosabb érv e mellett az, hogy a szövegek királynak (rex, roy) titulálják Bocskait,
178
179
180
181
182
afterward they may never be branded with any note of treason or infamy for the same.” „Tripartite Worke: Let this be the fourth and absolute liberty, if any of the Kings or Princes happen
to derogate from the freedom of the Noblemen etc. […] (… every king of Hungary, before his coronation is bound and accustomed to sweare the obseruance of the same conditions: to wit,) To
permit and consent that men rise up in armes against him without any note of treason, in
such cases: as when he goeth in any thing about to restraine from them their libertie.”
OPR, 392–394.
„As touching the aid from the Turke and the Tartar we reserue for no other end But to let the
kind of Poland and Modauia fee, that we want not wherewithall to serue our selues in time of
need; it being in our power to send them backe againe when it shall please vs. Now although wee
know that of all antiquity the Dutchie of Silisie doth appertain as an inheritance of the realme of
Hungary, yet were we willing to entertaine their good neighbourhood, liuing in good peace andf
amitie, which heeretofore we haue kept inviolably.” „To make you an ample discouerie of our deliberation, which neither was nor is to warre vpon the kingdome of Bohemia, nor Silesia, not the
Narques of Morauia, vnlesse they giue us too much occation: how be it wee know very well they
haue beene heretofore vnder the crowne of the realme of Hungary.”
Nagy: Bocskai István a hadak élén, 174.
Ibid, 176., TT, 1878. 10.
Lásd John Coffey írásait a szabadság és a kálvinizmus európai összefüggéseiről, illetve a bálványimádás elleni kálvinista kirohanásokról. Vö.: 129. jegyzettel.
101
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
míg a latin szerint Bocskai „Princeps Transylvaniae Hungariae”.183 Ha volt bármilyen prioritása a Bocskai-propagandának, akkor Bocskai megkoronázása vagy meg nem koronázása biztosan az volt, függetlenül attól, hogyan is értékeljük a kérdést.184 Nem hihető, hogy
egy Bocskai megbízására készült szövegben épp Bocskai titulusát rontják el, legalábbis a
sziléziai rendeknek írt latin levélhez képest. Tudatos változtatés nem valószínű, és a szöveg
amúgy is hemzseg a rontott névalakoktól. A két leginkább gyanút keltő tévedés az, hogy a
fordító szerint Lőcse város egyetemét (university!)185 vette el Pethe érsek („Archbishop of
Coloarense” és „de Colocrense”, sic!), továbbá Bocskai a székelyek ispánja („comes siculorum”) helyett Szicília grófjaként (Conte des Siciliens, Earl of Sicilia) szerepel mindkét szövegben.186 A fordító és/vagy a nyomdász nyilvánvalóan nem tudta, kik azok a székelyek. Itt
érdemes megjegyezni, hogy felmerülhetne Bongarsius mint fordító, hiszen az ő bázeli hagyatékában is fennmaradt a szöveg, s a neves francia diplomata bejárta a térséget, és ő volt
a francia király frankfurti és heidelbergi tudósítója, de a magyar történelemről írt-szerkesztett, 1600-ban kiadott munkájában többször is hosszan értekezik a székelyekről, ezért
egy székelyek–szicíliaiak tévedés az ő részéről majdnem teljességgel kizárható.187 Előfordulhat persze, hogy egy fiatal beosztottja keverte össze a két hasonlóan hangzó népnevet,
de ezt a feltevést bizonyítani illene. Mindenesetre a londoni State Papers gyűjteményben
elég sok, 1605 folyamán Heidelbergből és Frankfurtból keltezett francia nyelvű tudósítás
található a Bocskai-felkelésről. Igen valószínű, hogy ehhez Bongarsiusnak volt valami köze,
és feltehető, hogy a francia fordítás kézirata rajta vagy megbízottjain keresztül került Angliába.188
Külön érdekes, hogy a sziléziai levél fontosabb részei a korponai szövegekben is előfordulnak, például pontosan a kérdéses Aranybulla- és Tripartitum-idézetek. Katona kiadásában ezek a bekezdések szintén megtalálhatók, de Károlyi már nem találta meg a bécsi
másolatokban, és némiképp kétségét fejezte ki azok eredetiségével kapcsolatban. A sziléziai
szöveg a bizonyíték, hogy Katonának (is) igaza volt. Mindenesetre a kérdéses ténynek három tanulsága van: 1. Mindegyik szövegből több változat is készülhetett, a szövegeket folyamatosan toldozták-foldozták. Ez igaz a szerencsi kiáltványra is, de erre utalnak a dunántúli szövegek és azok német fordítása is. (Hogy ez utóbbit ki fordította le és kinek szánta, az
183
184
185
186
187
188
“Seigneur ESTIENNE, Roy de Hongrie, Transyluanie, Transalpine et Conte des Siciliens és King of
Hungary, Transylvania, Transalpina, and Earl of Sicilia.”
Bocskait az 1604. novemberi török kinevező levél nevezi még „Magyarország királyának”, és nem
csak erdélyi fejedelemnek. Lásd: Papp Sándor: Török szövetség – Habsburg kiegyezés. (Kézirat.)
Ezenkívül a törökkel váltott levelezésben fordul elő példaként Illésházy levele Ali pasához 1606.
január 16-án (TT, 1878. 56 –57.) Következetesen, háromszor is így utal rá: „az felséges Bochkay
István király”, majd Ali pasa július 25-i utasításában (309) és Illésházynak írt júliusi 6-i levelében
(949, 950), illetve Heder papa Haller Gábornak írt levelében: „a Kegyelmetek Ura Bocskai István
Király”, DF III, 187, etc.
Lásd: „l’Vniversité de Leutcheniense” és „Vniversity of Lutchenien” mint a „schola Lewchowiensis” „fordítása”.
Tanulságos mikrofilológiai megfigyelés egy hasonló félrefordításról, amely során Csehország Piccolomini említette nyugati oldalából (ad occidentem) Bonfini „Óceánra néző oldalá”-n (ad Oceanum) keresztül cseh tengerpart válik Shakespeare-nél: Kulcsár Péter: Shakespeare és a cseh tengerpart. In: Gesta: fiatal miskolci történészek folyóirata, 6. évf. (2006) 2. sz. 29. Köszönjük Fazekas Sándornak, hogy felhívta figyelmünket erre a párhuzamra.
Bongarsius RHS – Rerum Hungaricarum scriptores varii historici, geographici. [Ed. J. Bongarsius.] Frankfurt, 1600.
SP 101/27:0400-0410, SP 101/41, SP 101/27, etc. Egyéb Bocskai vonatkozó források: SP 77, SP
80/2, SP 88, SP 97, etc.
102
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
más kérdés.) 2. A legfontosabb diplomáciai szövegek a szerencsi részgyűlés és a korponai
gyűlés alatt és között egyaránt készültek. Hiába szerepel a francia-angol szöveg végén az
április 24-i dátum, az csak az eredeti levél megírásának kezdődátuma. Annyi tudható még,
hogy a levél 1605. május végén került kézbesítésre a kézirat hátoldalán található dátum
szerint, ami szokatlanul hosszú időnek számít más küldeményekhez képest, de nem tudjuk,
mikor került ki Nyugatra. A szövegek bizonyos részei hasonlóképpen panelként mentek tovább, és későbbi felhasználásra is kerültek. (Az Aranybulla ellenállási záradékára például
történt utalás a korponai végzések között is.) A szöveg keletkezésének időpontja tehát elvileg sem mindig megállapítható, mivel a szövegek egy részét folyamatosan tovább írták, és a
szerzőség eleve nehezen megválaszolható kérdése is értelmetlen egy idő után, mivel a legtöbb szöveg kollektív, többfázisú munka. 3. Ami viszont biztos, az az, hogy a szövegeket
rendszerint küldözgették egymásnak a különböző erőcsoportok képviselői, rendszerint
csomagokban, és erre leveleikben is rendszeresen utaltak. Illésházy például rendszeren
nyüstöli Bocskait, hogy végre küldjék már el azt a bizonyos iratot hozzá Lengyelországba
vagy Sziléziába, mert éppen a vajdával fog találkozni vagy a német követekkel. Több levelében Illésházy utal rá, hogy köszönettel megkapta a kért iratokat. Eszerint nemcsak Bocatiusnak voltak ilyen csomagjai, amelyeket útja során rendszeresen maga után hagyott, hanem majdnem mindenkinek, Illésházynak és másoknak is. Feltehető továbbá, hogy a sziléziai szöveg is így került Nyugatra. A baseli és müncheni katalógusok alapján, amelyekben
megtalálható a „sziléziai szerencsi kiáltvány” leírása is, az is tudható, hogy létezett még
számos további ilyen típusú szöveg (a morva rendeknek, cseh rendeknek stb.). A szövegek
felkutatása és elemzése még elvégzésre vár. Fontos megjegyezni, hogy egyik szövegről sem
szól a cseh és lengyel szakirodalom, a régi cseh kiadású Bocskai szövegek között sem található, s az újabb monográfiák sem említik.189 Mivel a francia-angol deklaráció szövege a sziléziai rendeknek írt levél fordítása, nem tarthatjuk valószínűnek, hogy Illésházynak köze
lett volna ehhez a szöveghez, de esetleg olvashatta. Káthay szerzősége viszont szóba kerülhet, hiszen a magyar szöveg érvelése és szóhasználata közel áll a dunántúli rendeknek írt
levél szövegéhez.
Mindenesetre már a fentiekből is kiderül, hogy egyszerre többféle kiáltvány létezett, és
ezeket egy időben terjesztették Bocskai hívei külföldön. Ez a taktika sok tekintetben hasonlít a holland lázadók propagandájára.190 Figyelemreméltó, hogy az eredetileg külföldnek
szánt és legfontosabbnak tűnő latin nyelvű politikai iratokat, mint a Querelae-t vagy az
Excusatiot soha nem adták ki nyomatásban a Bocskai-felkelés alatt, sem Bocskaiék, sem
mások. Bocskai politikáját legitimáló egyéb iratok szintén csak kéziratban maradtak, azokat így terjesztették. Sem a híres Relatio vel epistolica… (Bocatius leírása az oszmán korona átadásról Bocskainak), sem a kevésbé ismert Hungaroteutomachia… című párbeszéde
nem jelent meg nyomtatásban, annak ellenére sem, hogy Bocatius eredetileg azt tervezte.191
189
190
191
Vö.: Bahlcke, Joachim. Regionalismus und Staatsintegration im Widerstreit. Die Länder der
Böhmischen Krone im ersten Jahrhundert der Habsburgerherrschaft (1526-1619). München,
1994.
Mout, M. E. H. N.: Van arm vaderland tot eendrachtige republiek. De rol van politieke theorieën
in de Nederlandse Opstand. In: Bijdragen en Mededelingen betreffende de Geschiedenis der
Nederlanden, vol. 101. (1986) No. 3. 345–365.
„…in lucem edere meditor…” Bocatius, Ioannes: Relatio vel epistolica commemoratio. In: OPR
109.
103
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
Bocatius ugyanis egy Hungaroteutomachia (Magyar–német küzdelem) című kéziratot
is vitt magával Németországba, amely 15 fólióból állt.192 Ez Bocatius kézírásával íródott, és
monogramja, a „J. B.” is szerepel a hátoldalon. A kihallgatásán elhangzottak szerint nem
Bocatius volt a szerző, de az érvek egy részét ő szerkesztette, és a a német szereplő által elmondott részeket valóban ő írta, sőt azt is bevallotta, hogy a dokumentum az ő stílusában
íródott.193 A kézirat más változatairól – magyar vagy külföldi gyűjteményben – nem tudunk, az inventárium is csak egy példányt említ. Ezért lehetséges, hogy Bocatius ezt az írást
kifejezetten németországi útjára írta. Nem biztos azonban, hogy hihetünk Bocatius e vallomásának, hiszen kínvallatás alá vetették. Ha mégis Bocatius a szerző, akkor sem egyértelmű, hogy milyen szándékkal írta ezt a szöveget. A tartalma sok tekintetben megegyezik a
többi szöveggel, de a stílusa merőben más. Bocatius úgy szerkesztette meg a szöveget, mint
öt nemzet (német, magyar, olasz, lengyel és erdélyi) szimbolikus tagjai között folytatott három képzeletbeli párbeszédet. A Bocskai-felkelés minden alapvető elemét megvitatják: a
kassai templomért folytatott harcot, a magyarországi vallásszabadság kérdését, a szabad királyválasztást és az áhított békét az oszmánokkal.
Ahogy a török koronázás leírása, valószínűleg ez az irodalmi szöveg is értelmiségi olvasók számára készülhetett, nem a politikusoknak vagy a szélesebb nyilvánosságnak, akiket
valószínűleg jobban érdekelt egy kiáltvány tartalma. Különösen izgalmas jellemzője a szövegnek, hogy Bocatius (vagy a szerző) a magyar szereplőt (H) magyar nyelven szólaltatja
meg a törökkel (TUR) folytatott párbeszédben, aki maga is magyarul válaszol:
„H: Megh hidge azt kegielmed hogi az nemetnek megh füzetem a ho penzt.
TUR: Bizoni elhitem azt.
H: Nehez az horgasbol egyenezt czinalni. De nincz mit tenni. Megh etted az húsat de
bizoni az levet is megh kel innod. Megh lőn minecz noha nehezen.”
Nem tisztázott, hogy miért helyezett a szerző magyar és helyenként német és török
mondatokat a latin szövegbe. Nem valószínű, hogy az átlag európai értelmiségi értette volna – a német kivételével – ezeket a szövegrészeket, ezért feltehetően irodalmi okai lehettek.
De az is lehetséges, hogy a hiteleség látszatának felkeltése szándékával kerültek a szövegbe,
vagy a keletkezés eddig ismeretlen körülményei adhatnának erre magyarázatot.
Külföldön vagy itthon megjelent iratok
Mindezek ellenére bizonyos, hogy számos, Bocskaihoz köthető szöveg megjelent német
vagy egyéb nyelven, s ezek a legkorábbi magyar politikai szövegeknek minősülnek, amelyek
megjelentek külföldön. Ugyanakkor ritka kivétellel nem jelentek meg latinul, hanem csak
valamely európai köznyelven. Ezért feltételezhetnénk, hogy széles olvasói rétegeket céloztak meg.
192
193
„Item, Hungaroteutomachia vel colloquium de bello nunc inter Caesareos et Hungaros excitato.
Dialogi tres. Germanus, Hungarus, Italus, Polonus, Transylvanus: collocutores; Turca, per Caelium Palaemonem. Nec Hungaroteutomachinationum, nec Hungaroteutomorum, sed solius veritatis amicum. Ots in quarto undt ungehefftet.” Inventaria. In: OPR 468 = J. B. [Bocatius, Johannes]: Hungaroteutomachia vel Colloquium de Bello Nunc Inter Caesareos et Hungaros excitato.
Dialogi Tres Germanus Hungarus Italus Polonus Transylvanus Turca collocutors. Per Caelium Palaemonem. Nec Hungaroteutomachinationum, nec Hungaroteutominum sed solius veritatis amicum. ÖStA HHStA Ungarische Akten, Fasc. 149 Konv. C. 1605 s.d. fol. 19r.-34v.
Nehéz megmondani, hogy akkor mi is hiányzott ahhoz, hogy Bocatiust tarthassuk az irat szerzőjének – kivéve persze, ha állításai csak a német nyelvű mondatokra vonatkoznak.
104
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
A német szöveg címe: Copey eines Sendtschreibens. Ez formailag egy névtelen magyar
úrhoz, „atyafihoz” intézett fiktív levél, melyet magyarról fordítottak németre, és 1605-ben
adtak ki nyomtatásban. A szöveg eredetije a március végén „Az Dunán túl való nemességnek és uraknak írtt levél” és az azzal majdnem azonos április eleji, szintén Szerencsről
„Sopron vármegye rendjeihez írt levél” Bocskai, Káthay és Péchy Simon aláírásával. Nyakas
Miklós szerint „azért lehetett szükség a német fordítás elkészítésére, hogy osztrák területen
megmagyarázhassák a magyarokat ért sérelmeket, Basta és a Habsburgok felelősségét.” Ez
természetesen nem lehetetlen, de nem világos, hogy miért nem aktualizálták az eredeti magyar nyelvű levelek tartalmát. A fentiekben azt láthattuk, hogy a Bocskai-propaganda igyekezett mindig személyre vagy csoportra szabott üzeneteket küldeni, és olyan érveket csoportosítani, amelyekkel a hallgatóságukat is érdekeltté tehették abban, hogy Bocskaiék
mellé álljanak. Nem zárható ki természetesen, hogy ennek a célnak a változtatás nélkül
németre fordított magyar levelek is megfeleltek, de a Declaration, valamint a többi irat
példája mutatja, hogy a nem aktualizált levelek igen nagy eséllyel ún. „kalózfordítás”-ként,
vagyis Bocskai kancelláriáján kívül, a levelek eredeti céljaitól részben függetlenül születtek.
A fordítás természetesen készülhetett valamely magyarországi német nyelvű városban,
amire Kassa igen esélyes, de nem bizonyítható, hogy maga a nyomtatás is a Bocskaidiplomácia tevékenységének számlájára írható, mivel a legtöbb ilyen szöveg kéziratban terjedt.
Bocatius megemlít továbbá néhány röpiratot, melyeknek Bocskai nagyon megörült. Az
egyik Németországból (ex Germanica) származó röplap ismeretlen szerzője „tizenkét” cikkelyben magyarázta Kassa lázadásának (Caschaw Rebellion), a rendek felkelésének (Ursachen des Auffstands der Landstaende in gemein), a hajdúlázadásnak (Andere Ursach
der Heyduggen Rebellion) és Bocskai lázadásának (Ursach des Botzschkay Rebellion) az
okait.194 A cikkelyek információi, ahogy Etényi Nóra bemutatta, meglehetősen pontosak, és
igen részletesen ismertetik a kassai eseményeket, vagyis nyilvánvalóan helyi forrásból származnak.195 Igen tanulságos, hogy a szöveg társadalmi csoportokként, tulajdonképpen rendi
alapon külön tárgyalja az eseményeket, mintegy leképezve a Bocskai-felkelés – Pálffy Géza
megfogalmazásában – „sokszínű és többcélú” természetét. Külön érdekesség, hogy a szöveg
Bocskai személyes „indúlatját” külön tárgyalja, miközben más szövegek az egész nemzet
vagy ország „feltámadásáról” beszélnek. Ebből talán a szöveg korai keletkezésére lehetne
következtetni, ugyanakkor propagandaszempontból az is lényeges, hogy Bocskai személyes
sérelmeinek csupán két pontot szentel (16-17.), és azokat is csak a többi társadalmi csoport
sérelme után tárgyalja. A szöveg nézőpontja dominánsan kassai, hiszen a szöveg majdnem
fele, nyolc pont a kassaiak sérelmeit ecseteli miközben az ország egésze és a nemesség öt-öt
pontot kapnak, és a hajdúk is csak kettőt. A leginkább figyelemreméltó a szövegben az,
ahogyan a szöveg megnevezi a külön tárgyalt eseményfolyamokat, az ugyanis lázadásnak
nevezi a hajdúk, Kassa és Bocskai személyes fellépését, míg csak a rendek esetén használja
a valamivel emelkedettebb „felkelés” kifejezést. Az ok nyilvánvalóan abban keresendő, hogy
194
195
Zwantzig Warhaffte, vnd Beweißliche Articul, durch welche der Italianische Grafe in Belgiojosa,
Feldobrister in Ober Hungarn, die Stadt Caschaw, General Landstände, Heyduggen vnd Botzschkay, zur Rebellion, auch die Niederlag vnd Verlust der Röm. Kays. Mayestat Kriegßvolck, vnd
Consequenter des gantzen Königreichs Hungarn vnd Fürstenthumbs Siebenbürgen leidigen Abfall... M. DC. V. App H 1975, HAB yv-137-8f-helmst-21. Részletesen elemzi: Etényi: Bocskai.
Bocatius ezt támasztja alá. „...Rebellionis (sic inscribebatur) Boczkaianae, haidonicae, regnicolarum ac civitatis Cassoviensis causam experientes, autore inniminato, rerum tamen Hungaricarum apprime noticiam habente.” OPR, 121.
105
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
az utókor értékelésével ellentétben a kortársak számára nem okozott gondot lázadásnak
nevezni egy lázadást, különös tekintettel arra, hogy a Bocskai-propaganda igyekezett minden felelősséget Rudolf nyakába varrni. Bizonyos szempontból ez a minél rosszabb, annál
jobb politikája volt, már amennyire befolyást tudtak gyakorolni arra, hogy Bocskaiék politikai és katonai mozgalmát hogyan nevezzék külföldön.196 A cikkelyek tartalmával Bocskaiéknak sem lehetett problémájuk, hiszen Bocatius azt állítja, hogy ő lefordította ezt a röpiratot latinra, és Bocskai ki akarta adatni, de ez nem valósult meg.197 A szöveg latin fordítása azonban fennmaradt, ráadásul közli a szöveg beosztásának lázadásra utaló alcímeit
is.198
A szerzőség kérdésében esetleg hihetünk Bocatiusnak, miszerint nem írta, ő csak latinra
fordította a szöveget, de gyanúnkat fenntarthatjuk. Egyrészt a latin kézirat 1604-es datálású, miközben az összes ismert német nyelvű röplap 1605-ben jelent meg. Még ha Szamosközy datálása tévedés is, további bizonyíték lehet Bocatius személyes vagy kassai személy
szerzősége mellett az, hogy a wrocławi gyűjteményben is fennmaradt egy kéziratos másolat
a német nyelvű cikkelyekből, amely pontosan megfelel a kiadvány hírek nélküli szövegének. Ez önmagában még nem jelentene semmit, mert a korban nagyon sok szöveg még akkor is terjedt kéziratban is, amikor már létezett nyomtatott változata, azonban a wrocławi
példány érdekessége, hogy a szöveg nem közli a hosszú és részletes címlapot. Ezt is több
módon lehet magyarázni, például azzal, hogy a másoló nem tartotta érdekesnek, miközben
az egész szöveget szó szerint lemásolta, de az is lehet a magyarázat, hogy az egy nyomtatás
előtti (tehát még címlappal el nem látott) kéziratból készült, amit majd a Bocsakiékhoz
közvetlenül nem kapcsolódó németországi nyomtató csatolt a szöveghez. Ez esetben a német szöveg lehetett a Bocatius által vagy a Kassán szerkesztett szöveg kéziratos változata, a
latin kézirat pedig Bocatius fordítása. Ha Bocatius csak másolta és fordította volna a szöveget, feltűnő lett volna, hogy nem egészítette ki semmilyen új adattal. Szerzőség esetén ez a
kérdés nem releváns, hiszen az elkészítés során bármeddig változtathatott rajta, és ezért a
fordításban sem egészíti ki a latin szöveget. Tekintve, hogy a wrocławi gyűjtemény
Bocskaiék közegéből érkezett szövegek másolatait tartalmazza, elképzelhető, hogy ez is onnan származik, de feltehetően csak egy későbbi időpontban.
196
197
198
Vö.: Szabó András Péter: Inhalt und Bedeutung der Widerstandslehre im Bocskai-Aufstand,
amely igen fontos hozzájárulás a Bocskai-felkelés gondolkodásának megértéséhez, kimutatta
ugyanis, hogy a Bocskai-felkelés majdnem minden szereplője a fentiekhez hasonló fogalmakkal
nevezte meg az eseményeket.
Benda közöl egy Szamosközynél fennmaradt iratot (Benda: A Bocskai-szabadságharc, 81–85.;
Szamosközy IV, 233–239.), de azt feltételezhetően fogalomhasználata miatt „császárpárti följegyzés”-nek minősít. Annak latin szövege azonban pontosan megfelel a német szöveg fordításának,
csak annyi különbséggel, hogy a szöveg nem 20, hanem 22 pontba van elrendezve. Ebből következik, hogy a pontok száma önmagában nem bizonyíték, különös tekintettel, hogy a XXII és a XII
római számok könnyen összekeveredhettek Bocatius vallomásának feljegyzője írásában. Tartalmilag azonban bizonyosan erről az iratról van szó Bocatius beszámolójában, a szöveg ugyanis részletesen leírja Belgiojoso kassai tevékenységét, és csak ennek maradt fenn latin fordítása. A röplap
több változatban jelent meg 1605-ben a legfrisebb hírekkel együtt, miközben a sérelmeket leíró
főszöveg szinte teljesen változatlan. Vö.: VD17 14:078627P, VD17 14:638496R.
Joannis Jacobi comitis Belgiojosi generalis Cassoviensis crimina, ex quibus seditio Bochkaiana
in Ungaria exarsit, 1604. Aliae causae generalis in regno motus (9-13), Causae haidonum rebellionis (14-15), Causae Bochkaianae rebellionis (16-17), Causae miserabilis caedis et amissi exercitus caesarei (18-22). Bocatius leírása ugyanezekkel a fogalmakkal írja le az elmondása szerint Belgiojosot is megnevező traktátus tartalmát: ld. lábjegyzet 196.
106
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
Az utolsó fontos szöveg, amit érdemes megemlíteni, az a Bocskai-apológia. Köztudott
volt, hogy a bécsi udvar széles körben terjesztette, hogy Bocskai ariánus hiten van, és nem
csak a németeket üldözi, hanem az evangélikus lelkészeket is megöli. Bocskai régóta kérlelte híveit, hogy írjanak egy cáfoló iratot, ahogyan erről Bocatius külön beszámol visszaemlékezésében. A bécsi béke aláírása előtt nem sokkal, 1606 júniusára készült el az irat, de sokáig csak egy 1608-as kiadás volt ismert, melynek alapján az volt az általános feltételezés,
hogy a szöveg kiadása a bécsi béke miatt elmaradt, és csak 1608-ban jelent meg.199 Az elmúlt században azonban előkerült egy 1606-os példány is.200 A szerzője minden bizonnyal
Alvinczi Péter lehetett, de az aláírásából adódóan könnyen elképzelhető, hogy itt is kollektív munkával állunk szemben.201
Nemcsak az apológia címe és a szövegvégi aláírás utal a szerzők teológus voltára, hanem az érvelésük természete is. Önmagában „az igaz hitre” való hivatkozás még nem jelent
teológus-papi szerzőséget, ahogyan a német nyelvű szerencsi kiáltvány és annak magyar
eredetijei, illetve a hajdúkapitányok egyes felhívásai esetén sem ez a helyzet, még ha teológus társszerző vagy eszmei hatás feltételezhető is ez utóbbiak levelei esetén. Az azonban
kétségtelen, hogy szövege alapján az apológiát elsősorban teológia műnek kell tartanunk és
nem annyira politikainak, még ha megírása politikai cél is szolgált: a Bocskai Istvánnal
kapcsolatban a jezsuiták által sátáni sugallatra megfogalmazott vallási természetű vádak
cáfolatát a német fejedelmek előtt. Ugyanakkor a szöveg célul tűzi ki, hogy a keresztyén világ, annak fejedelmei és távoli népei elé tárja, hogy milyen hitvallásuk is van a magyarok199
200
201
Révész Kálmán: Bocskay István Apológiája. Protestáns Szemle, 1906. 304–312. Vö.: RMNY II,
941.
Apologia et protestatio legatorum et ecclesiarum Hungaricarum (Bartphae), 1606: Göttingen, 8
H HUNG II, 5200, 1608: HAB A:160.16 Quod (21), S: Alv.: Lh 176 (6), A: 240.18.1 Quod. (24).
Talán furcsának tűnhet, hogy az 1606-os kiadás tényét és annak szövegét újra fel kellett fedezni
annak fényében, hogy Bod Péter 1606-os dátummal közzétette az apológia szövegét. Vö.: Petrus
Bod de Felső-Csernáton: Historia Hungarorum ecclesiastica. Ed. L. W. E. Rauwenhoff [et] J. J.
Prins adjuvante Car. Szalay. Lugduni-Batavorum, 1888–1890. Lib. III. Cap. 7. Par. 2., 222–224.
Persze felmerülhet, hogy Bod Péter az 1608-as dátumot visszadatálta a szöveg belső datálása miatt, de erről Bod Péter hallgat. Mindenesetre Bod szövegközlésére kevesen hivatkoztak, a kevés
kivétel egyikére lásd: Sipos Gábor: Bocskai István a magyar református egyháztörténet-írásban.
In: „Frigy és békesség legyen,” 182–188. A legújabb irodalomra, amely többnyire az 1608-as kiadás keletkezéstörténetével foglalkozik, lásd még: Bitskey István: A Bocskai-apológia előtörténete.
In: uo., 177–182., Lukács Olga: Apologia et Protestatio. In: Hadtörténelmi közlemények, 117. évf.
(2004) 4. sz. 1259–1272. és Vásárhelyi: Szenczi. 17–20. Lukács Olga – feltehetően a porosz nagykatalógus oldal és az lap jelölésének (S.-Bl.) összekeverése miatt – téved abban, hogy az egyik verzió 7, a másik 4 oldal hosszú lenne, mivel mindkét változat 7 oldal vagy 4 lap hosszú, és csak írásmódjukban térnek el egymástól (i-j, u-v, rövidítések). Vö.: Lukács: Apologia, 1260. Az apologia
1608-as szövegének létezik egy kéziratos változata azonos íven a francia nyelvű Declaration kéziratával: Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára, R710. Lásd: 172. lábjegyzet.
Heltai János igen meggyőzően érvel a teológiai érvelés és terminológia azonossága vagy hasonlósága alapján Alvinczi szerzősége mellett. Lásd: Heltai János: Alvinczi Péter és a heidelbergi peregrinusok. Az 1606-os göttingeni – digitálisan az internetről is letölthető – példány igen érdekes
kézzel írt margináliákat tartalmaz, amelyek nem annyira tűnnek olvasói reflexiónak, mintsem
szerkesztői vagy szerzői korrektúrának (ha persze volt ilyen). A javítások ugyanis apróbb stilisztikai javításokat tesznek csupán (például számozott szórend, melléknév-fokozás), vagy magyarázó
beszúrást alkalmaznak, amelyek az olvasást és értelmezést segítik elő. (Köszönet Tóth Zsombornak
a felvetésért.) A javítások(?) nem jelentek meg a második kiadásban, vagy azért, mert mégis olvasói reflexiók, vagy azért, mert a többszerzős munka korrigáló társszerzőjének már nem volt
lehetősége módosítani a szövegen vagy befolyásolni a második kiadást.
107
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
nak, hevesen cáfolva, hogy a „judaismus, mohemedanismus, arianismus és más dögletes
dogmák” uralkodnának köztük. A szöveg az igazságról, annak elnyomóiról és védelmezőiről, valamint az igaz vallásról beszél általánosságban, de természetesen részletes teológiai
érveket is sorol. Fő érve az arianizmus vádjával szemben a Szentháromság hitágazatának
kifejtése, amit Bocskai és egyháza is elfogadott. Elismerve ugyan, hogy Erdélyben, ami a
szöveg szerint különálló régió (distincta et diversa regio), maradt még a „káromlásnak”
némi maradványa, remélhetőleg nem sokáig, teszik hozzá, a szöveg hangsúlyozza, hogy
Magyarországon nincsenek ariánusok. Külön kiemeli, hogy minden magyarországi egyház
(Hungaricae omnes Ecclesiae) harminckilenc évvel korábban elfogadta a helvét hitvallást,
ami nyilvánvalóan az 1567-es debreceni zsinaton elfogadott hitvallásra utal. A hitvallás
nem akar valótlant állítani, ezért megjegyzi, hogy néhány megyében néhány cikkely erejéig
eltérnek tőlük, és a szabad királyi városokban az augsburgi hitvallást fogadják el; azt is elismeri, hogy kisszámú „pápista vallású” inkább privát módon, semmint nyilvánosan, magánházakban (privatim magis quam publice, in privatis aedibus) gyakorolja vallását. Igen
lényeges sajátossága az apológiának, hogy nyíltan megvallja a Bocskai-mozgalom vallási
terminológiájában már korábban megmutatkozó összprotestáns szemléletet, különösen
annak hangsúlyozásával, hogy a különböző protestáns hitvallást elfogadók között „békesség
és keresztyéni szeretet” uralkodott. Ezzel – ahogy Heltai János kimutatta – az apológia bizonyult az első olyan magyarországi iratnak, amely tudatosan és nyíltan képviselte az
irénizmus eszméit. Fontos azonban az is, hogy a katolikusok jelenlétének említésével egyrészt a magyarországi vallási viszonyok békés természetét, másrészt a nyilvános vallás tisztaságát is hangsúlyozták, amelybe még a magánházakban gyakorolt katolicizmus is belefért. Mind ebből, mind a kommunikációs helyzet természetéből adódóan látható, hogy az
irénikus érvelés ebben az esetben politikai célokat szolgált.202 Az egyetemes kereszténység
alapjaira hivatkozó érvelés pedig, amelynek központjában a Szentháromság tanítása és a
hivatkozott apostoli hitvallás áll, azt hivatott bizonyítani, hogy a magyarság és annak keresztyén fejedelme továbbra is a tiszta keresztény tanítás talaján áll, és a kereszténység részeként annak védelmében cselekszik az eretnekségek és a törökösség ellenében, az azzal
kapcsolatos minden vádaskodás ellenére. Az apológia tehát, annak ellenére, hogy öndefiníciója szerint a jezsuiták vádaskodásával és az általuk képviselt bálványimádással szemben
az igaz hit és a tiszta tanítás hitvallásos szigorúságával lép fel, az összkeresztény érdekekre
hivatkozva védelmezi Bocskait és egyházát, valamint a mögötte felsorakozó magyarságot.
Érdekes megjegyzése az apológiának „legkeresztyénibb fejedelmünk”, Bocskai személyével kapcsolatban, hogy a bálványozástól megtisztított egyházban Isten helyes tisztelete
helyreállítására törekedett a babonák és emberi hagyományok elvetésével. Ez utóbbi kitétel
általában is jellemzője a magyar reformáció hitvallási iratainak, az emberi szokások általános elítélése (lásd: Confessio Catholica, és Méliusz művei, amelyekben a Tripartitumot is
elveti), miközben a nemesi szabadságokon nyugvó politikai gyakorlat elképzelhetetlen lett
volna a nemesi szokásjog és az ország íratlan alkotmányos gyakorlata nélkül. Ez azért különösen érdekes, mert a feltételezhető szerző, Alvinczi Péter kevesebb mint másfél évtized
202
Az irénikus érvelés esetenként lutheránusok által is alkalmazott politikai felhasználására lásd:
Howard Hotson: Irenicism in the Confessional Age: the Holy Roman Empire, 1563–1648. In:
Howard Louthan – Randall Zachman (eds.): Conciliation and Confession: Struggling for Unity in
the Age of Reform, 1415–1648. 2004. 228–285. A magyar irénizmusra újabban: Murdock, Graeme: The Boundaries of Reformed Irenicism. Royal Hungary and the Transylvanian Principality.
In: uo. 150–172.; uő.: Moderation under Duress? Calvinist Irenicism in Early Seventeenthcentury Royal Hungary. In: Moderate Voices in the European Reformation. Ed. Red. Racaut. Luc:
Aldershot, 2005. 178–195.
108
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
múlva a nemesi szokásjogra alapozva írja meg politikai pamfletjeit, amelyekben teljessé teszi a protestáns politikai teológia és az ősi alkotmányosság nyelvezetének a Bocskai-felkelés
idején elkezdődött interakcióját és fúzióját (Querela Hungariae, Defensio querelarum
Hungaricarum).
A nemzetközi Bocskai-propaganda szempontjából igen jelentős, bár részleteiben teljességgel ismeretlen fejlemény, hogy a Bocskai-apológiának megjelent nyomtatásban egy svéd
nyelvű verziója is.203 Tudunk arról, hogy mind a szerencsi országgyűlés, mind az erdélyiek
a szerencsi kiáltvány szerint a svédekhez fordultak segítségért. Feltehetőleg valamelyik
csoport kapcsolatban maradhatott svéd partnereivel, és később küldhetett latin nyelvű másolatot a műből, amit számunkra ismeretlen okból és célból, nyilvánvalóan saját belföldi
felhasználásra lefordítottak svéd nyelvre. De természetesen eljuthatott a mű Svédországba
a Bocskai-diplomáciától függetlenül is, de az kétségtelen, hogy a svéd nyelvű szöveg kiadásától kezdve már Bocskaitól teljesen független, önálló életere kelt.
Hírek, propaganda, történetírás – a Bocskai-propaganda szövegeinek és
üzeneteinek recepciója Hollandiában
A holland országgyűlési forrásanyagban nagyon jól nyomon lehet követni, hogyan zajlott az
információ áramlása a Bocskai-felkelésről. Már 1604. december 12-én tudtak a képviselők
a magyarországi eseményekről, ekkor érkezett meg ugyanis Brederode részére egy rövid
szöveg erről, amit Prágából kapott ismeretlen személytől.204 Ezt a szöveget később megkapta a holland országgyűlés mellékletként, egy olyan Rudolf császártól származó hosszú jelentéshez csatolták, amely az általános magyarországi helyzettel foglalkozott.205 A jelentés
célja a regensburgi rendek meggyőzése volt, valószínűleg az egyik német fejedelem vagy a
nassaui gróf küldte Hollandiába ismeretlen időpontban.
Fontos jellemzője ugyanakkor a Hollandia és Magyarország közötti információáramlásnak, hogy egyetlen Bocskai által írt vagy bármilyen magyarországi irat sem jutott el közvetlenül a holland országgyűléshez. Brederode és Bocatius találkozóján kívül minden információcsere egy vagy több közvetítőn keresztül történt. Csak másolatok jutottak Hollandiába, vagyis ismereteink szerint egyetlen eredeti Bocskai-irat sem található Hollandiában.
Mégis sokat tudhattak a hollandok Magyarországról és Erdélyről: Brederode és az országgyűlés irataiban több levelet és magyar híreket tartalmazó újság maradt fenn, amelyek Prágából, Velencéből vagy valamely német városból érkeztek.206
Ugyanakkor mégis csak szerzett részletes információt a holland országgyűlés a magyarországi eseményekről, a legfontosabb forrás Brederode volt. Ő mint „a rebellisek követe”
203
204
205
206
En försvarelseskrift och protestation, som församlingerne uti thet konungerijket Vngern och
theres utskickede sendebudh, hafue giordt emoot munke jesuiternes osanfärdelige förwijtelser ...:
Afsatt af latijnen vppåswenske ... Stockholm: (Andreas Gutterwitz), 1606. Itt mondunk köszönetet Kármán Gábornak a szöveg szíves beszerzésért, ami remélhetőleg egy készülő kiadványban
közreműködésével kiadásra kerül majd.
Nationaal Archief, Den Haag, Staten-Generaal, nummer toegang 1.01.02, inventarisnummer 6016
Lias Duitsland 6016. (1602–1613) Prága, 1604.11.20
Nationaal Archief, Den Haag, Staten-Generaal, nummer toegang 1.01.02, inventarisnummer 6035
(1604-1605)
Nationaal Archief, Den Haag, Staten-Generaal, nummer toegang 1.01.02, inventarisnummer 6016
Lias Duitsland 6016. (1602–1613), Nationaal Archief, Den Haag, Johan van Oldenbarnevelt, nummer toegang 3.01.14, inventarisnummer 2530. (Prága, 1605.02.05.). A bécsi békeszerződésnek is
volt itt másolata: Nationaal Archief, Den Haag, Johan van Oldenbarnevelt, nummer toegang
3.01.14, inventarisnummer 2121.
109
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
sokat foglalkozott ideológiai természetű iratokkal és a protestáns ügyet érintő politikai vitákkal. Brederode arról írt az országgyűlésnek 1605. április 9-én, hogy fontos iratokat kapott a „testvérektől” a magyarországi zavargásokról, amit egy közvetítő adott át az országgyűlésnek.207 Ezek az iratok sajnos nem maradtak fenn, de „a testvérek” a heidelbergi magyar peregrinus kör tagjai lehettek, olyanok, mint Szenczi Molnár Albert, Thököly Miklós
és mások.208
Az egyetlen Bocskai-párti kiáltvány, ami megtalálható a Brederode által küldött iratok
között, az a „Responsum ab Ordinibus Transylvaniae ad Legationem Regis Poloniae” című irat, amely a londoni State Papers-ben és a „wrocławi gyűjtemény”-ben is fellelhető.209
Az erdélyi rendek által a lengyel királyhoz írt levél ma Londonban megtalálható eredetijének egy másolatát Brederode 1605. július 7-én küldte Hágába, vagyis egy hónappal az eredeti irat keletkezése után és fél évvel a Bocatiusszal való találkozása előtt. A szöveg útja
egyelőre követhetetlen, de terjedésének sebessége elgondolkodtató.
Az információcsere volt az alapja a kora újkori történetírásnak is. Az egyik legfontosabb
példa arra, hogyan és mire használták fel az információkat, és mi is keringhetett a Respublica Litterarum köreiben, a francia történész és befolyásos politikus Jacques Auguste
de Thou (Thuanus, 1553–1617) munkássága.210 De Thou a korabeli európai események keretében írta le a francia történelmet, ezzel elnyerte a „modern történetírás atyja” címet.211 A
katolikus történész toleráns volt a máshitűek irányában, ugyanakkor munkája erősen
Habsburg- és katolikus hatalom ellenes hangot képviselt, mivel De Thou politikai célja az
volt, hogy egy Habsburg-ellenes protestáns szövetséget hozzon létre Európában. Éppen
ezért két fő témát hangsúlyozott könyvében: a vallásszabadság elleni Habsburg politikát, és
azt, hogy a Habsburgok és a katolikusok mind zsarnokok. Ahogyan leírja az európai történelmet, több példán keresztül bemutatja e témákat. A Bocskai-mozgalom természetesen kitűnő példa volt arra, hogy szemléltesse politikai üzenetét.
De Thou több oldalon keresztül részletesen mutatja be a hatodik kötetben, mi történt
Magyarországon és Erdélyben, és hogy miért lázadnak jogosan Bocskai hívei Rudolf király
ellen.212 Hosszasan idéz több kiáltványból és levélből, legtöbbször pontos forrásmegjelölés
nélkül. Állítólag volt egy Querelae kézirat is a birtokában, de szövegéből nem derül ki egyértelműen, hogy felhasználta-e ezt a kiáltványt.213 De Thou szintén tájékozott volt a Habs-
207
208
209
210
211
212
213
„...d’andere seijnde ick H.M.E. door mijn Broeders met noch seeckere stucken van Importantie
die de hongarsche beroerten betreffen, de welcken mij meede eerst op hunden ter handen
gecommen sijn, twijfeld niet oft dit alles sal H.M.E. door mijnen voornoombden Broeder, die ick
den dach twee oft drie tot dien eijnde opgehouden hebbe, getrouwelijck behandigt werden.” Nationaal Archief, Den Haag, Staten-Generaal, nummer toegang 1.01.02, inventarisnummer 6016.
Pieter Brederode a holland országgyűlésnek (Frankfurt, 1605. április 9.).
Lásd: Dötsch, Jörg: Respublica literaria. Zu den humanistischen Beziehungen Ungarns zur Kurpfalz um 1600. Studia Caroliensia, vol. 4. (2004) No. 1. 5–16.
„Responsum ab Ordinibus Transylvaniae ad Legationem Regis Poloniae datum mense Maio.”
Nationaal Archief, Den Haag, Staten-Generaal, nummer toegang 1.01.02, inventarisnummer 6016.
Fol. 233–236. ld. lábjegyzet 124.
De Thouról: Kinser, Samuel: The Works of Jacques-Auguste de Thou. Hága, 1966.; De Smet, Ingrid A. R.: Thuanus. The making of Jacques-Auguste de Thou (1553–1617). Genève, 2006.
De Smet: Thuanus, 15.
De Thou: Historiarum sui temporis. Tom. VI: lib. CXXIV-CXXXVIII. Londini, 1733. 234–238.
„Querelae, excusationes et protestatio Regni Hungariae praesertim partium super.” Lásd: Kont,
Ignác: Bibliographie française de la Hongrie (1521–1910), avec un inventaire sommaire des documents manuscrits. Paris, 1913. 265.
110
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
burg-propagandával kapcsolatban, hiszen arról is írt, amit a császáriak terjesztettek.214
Ahogyan leírja a török korona átadását, abból kiderül, hogy nem ismerte Bocatius híres beszámolóját. De Thou szerint Bocskai olyan koronát kapott a Szultántól, amit az oszmánok
találtak Budán az ostrom után, és valaha Ulászló királyé volt.215 Ez a leírás megegyezik a velencei követ 1605. május 23-án Prágából írt beszámolójával.216 Lehetséges, hogy ez az információ a prágai francia követtől, Guillaume d’Anceltől származott.217 Bizonyos, hogy a
sziléziai rendeknek írt levelet használta, és (1605. április 25-e helyett tévesen datálva 1605.
március 25-re) hivatkozott rá.218 Valószínűleg birtokában volt a latin eredeti szöveg, és nem
annak francia fordítását forgatta. A korponai kiáltványt is említi, hosszasan idéz is belőle.219 Hivatkozik továbbá az Aranybullára és a Tripartitumra, ami egyaránt származhatott a
sziléziai rendeknek írt levélből, de a korponai kiáltványból is, amennyiben egy olyan példány állt rendelkezésére, ami tartalmazta és nem csak hivatkozott az Aranybulla ellenállási
záradékára.
Nagy kérdés, hogyan kapta kézhez a francia történész ezeket az iratokat. De Thou mint
a protestáns ügy kulcsfontosságú politikusa és diplomatája az európai protestáns információáramlás egyik fő célpontja volt.220 Ő rendelkezett az egyik legbefolyásosabb és legjelentősebb információhálózattal Európában. Politikai munkájához és a könyvíráshoz rendelkezésére állt egy hatalmas könyvtár és annak könyvtárosa. Ezért nem csoda, ha majdnem
minden Bocskai-irat megvolt a birtokában.
A francia humanista és diplomata, Jacques Bongars (Jacobus Bongarsius) De Thou fontos információs ügynökeként működött.221 Gyűjteményének katalógusában jelentős menynyiségű kötet található azokból a művekből, amelyek Bocatius inventáriumában is szerepelnek, és amelyeket De Thou is idéz.222 Bongarsius mellett nagyon fontosak voltak számára a heidelbergi kör tagjai, mint például Janus Gruter és Georg Lingelsheim. Ebben a körben Szenczi Molnár Albert és más magyarok is aktívan részt vettek az információk közvetítésében.223 Más európai pártfogói is segítették őt információval. A holland Hugo Grotius
1601. július 31-én egy csomagot küldött neki tele rézkarcokkal, amelyeknek mind erős politikai propaganda-üzenete volt.224 A levélben Grotius kérte, hogy használja fel küldeménye
tartalmát munkájában. Brederodius valószínűleg hasonló céllal adott Bocatiusnak rézkar214
215
216
217
218
219
220
221
222
223
224
De Thou: Historiarum sui temporis, 237.
„...ut aurea corona, quae Vladislai regis olim suerat, et hactenus post Budam captam in Turcorum potestate manserat, a Sultano donaretur.” De Thou: Historiarum sui temporis, 238.
MOE XI. 129.
Kohlndorfer-Fries: Diplomatie und Gelehrtenrepublik, 243–249.
„ad Bohemiae, Silesiae, et Moraviae Ordines literis”. De Thou: Historiarum sui temporis, 296.
De Thou: Historiarum sui temporis, 295–297.
De Smet: Thuanus, 75–106., Kohlndorfer-Fries: Diplomatie und Gelehrtenrepublik, 119–223.
Kohlndorfer-Fries: Diplomatie und Gelehrtenrepublik, 82.
Bibliotheca Bongarsiana, Stadt- und Universitätsbibliothek Bern. Hermann Hagen: Catalogus codicum bernensium (Bibliotheca Bongarsiana). Bern 1875. Lásd még: Csontosi János: A berni
városi könyvtár hazai vonatkozású kéziratai. In: Magyar Könyvszemle 1-6. Budapest, 1887. 242–
248.; Sinner, J. R.: Catalogus codicum MSS. bibliothecae bernensis. II. Bernae 1770. Bongarsius
továbbá rendelkezett néhány eredeti példánnyal is a Bocatius kézirataiból.
Turóczi-Trostler: Szenczi Molnár, 109–155.
Eijffinger, Arthur: Prent en puntdicht (Grotius’ Maurits-Epigrammen). In: Oud Holland 92, afl. 3
(1978) 164–166.; Schrier, Irene: Boeckvercooper ende Constdrucker’ De Delftse boek- en prentuitgever Nicolaes de Clerck (1599–1623) als pleidooi voor de toenadering van Boekhistorie en
Kunsthistorie. (Szakdolgozat, Universiteit van Amsterdam, 2010.) 161.
111
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
cokat Grotius-versekkel együtt és egyéb Grotius-műveket. De Thou említi, hogy felhasznált
egy Stockholmban kiadott könyvet, hogy leírhassa a jezsuiták és pápisták tetteit ÉszakEurópában.225 Leírása alapján a könyv nagy valószínűséggel egy Jonas Henrichson-művel
azonosítható.226 Ezt a művet is megtalálták a Habsburg-kémek Bocatius csomagjaiban.227
De Thou nemcsak információszerzésre használta hálózatát, hanem saját műve terjesztésére is. Ő parancsolta a francia követ Bongarsiusnak is, hogy küldje el könyveit befolyásos embereknek Európában.228 Ezért sem meglepő, hogy Bocatius is kapott egy példányt
De Thou művének 1604-es kiadásából, amikor Heidelbergben járt 1606 elején.229 De Thou
ebben az évben Lingelsheimet is megkérte, hogy küldjön egy ügynököt Heidelbergből Párizsba, aki le tudja majd másolni a nyomtatásban még meg nem jelent könyvét és kéziratban terjeszteni Németországban.230 Ezért az is lehetséges, hogy a De Thou által Bocskairól
írt részek már kézirat-formában is terjedtek 1606-ban Európában.
A francia történész nagyon pozitívan nyilatkozott az oszmán külpolitikáról, Bocskairól
és a lázadó magyarokról, ugyanakkor Franciaországban nem mindenki osztotta a véleményét abban az időben. A katolikus Martin Fumée 1598-ban publikálta Histoire générale
des troubles de Hongrie et Transilvanie című könyvét, melynek folytatása a katolikus pap
Nicolas de Montreux tollából jelent meg 1608-ban.231 E könyv tartalma nemcsak erősen
oszmánellenes, hanem a vége féle Bocskai-ellenes is. Ezért a szerző nem közli Bocskai iratait, és csak megemlíti, hogy Bocskai vallásszabadságot akart.232 De Montreux valószínűleg
használta más szerzők vagy információ-közvetítők kéziratos vagy nyomtatott anyagait is,
mert sokszor hibázik a magyar nevekkel. (Bethlen Gáborból például „Bethlin Habor”
lett.)233 A szerző ugyanakkor közöl eredeti Habsburg-forrásokat, mint például a Mande-
225
226
227
228
229
230
231
232
233
De Thou: Historiarum sui temporis, 234.
Jona Henricsonio Meldorpiano Ditmarso [Jonas Henrichson of Ditmars]: Consilium Politicorum.
De Ratione Et Via. Regiones Septentrionales Ad Cultum Sedis Romanae Reducendi: Item De
Causis, Propter Quas Daniae Suspecta Esse Debet Regnorum Poloniae, Et Suetiae coniunctio.
S.N. 1604. Lásd még: Grell, Ole Peter: Scandinavia. In: Scribner, Robert W. – Porter, Roy – Teich,
Mikuláš (eds.): The Reformation in National Context. Cambridge, 1994. 118., 129.
„13. Item, in klein 8-vo gedruckt De ratione et via Regiones Septentrionales. Auctore Jona
Henricsonio Meldorpiano Ditmarso.” OPR 469.
Kohlndorfer-Fries: Diplomatie und Gelehrtenrepublik, 121
„Jac. Aug. Thuani Historiarum Sui Temp, pars I. Pariis anno 1604 excus[a], in groß 8. Pars altera
Thuani etc. Ist sonderlich gedruckt.” OPR 478 = Jacques Auguste de Thou: Jac. Aug. Thuani Historiarum Sui Temporis. Pariis 1604 [1603]
Kohlndorfer-Fries: Diplomatie und Gelehrtenrepublik, 123.
Fumée, Martin: Histoire générale des trovbles de Hongrie et Transilvanie. I. Paris, 1608. A
korábbi kiadások megjelentek angolul is.
Fumée: Histoire générale, 1011–1013.
Fumée: Histoire générale, 1013. Bethen torzított nevéből feltételezni lehet, hogy használhatta a
Warhafftiges und New Außgegangenes Schreiben című, egy császári parancslevél szövegét felhasználó, császárpárti röpiratot vagy azon alapuló egyéb iratot, mivel abban hasonló módon írták
Bethlen Gábor nevét rosszul („Bethlein Haborn”, „Rebellen Bethlein Habor”, etc.). Lásd a 28. lábjegyzetet fent. A korábban említett wrocławi kódex szintén tartalmazza ezt a művet több kéz által
másolt, legalább „másfél” kéziratos példányban, de ott érdekes módon nemcsak Bethlen nevét írja
az egyik másoló hiba nélkül, hanem a nyomtatott röplap földrajzi nevekben megmutatkozó tévedéseit is helyesen közli (Reczki/Kereki, Rodomas/Rackamass, Tockey/Tokay, etc.), miközben egy
másik kéz a nem egész példányban a nyilvánvalóan rosszul nyomtatott neveket sem javítja ki (például „Ráthay Mial” mint Káthay Mihály). Ebből esetleg feltételezni lehet, hogy az egyik másoló
magyar lehetett, míg a másik nem, vagy annak kézírását egy nem magyar kéz hibásan másolta
112
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
ment de l'empereur pour assoupir les rebellions des Hongres(!) (Parancs a császártól,
hogy lecsapjanak a magyar felkelőkre) című iratot.234 Lehetséges, hogy ez a könyv De Thou
művének ellenpropagandájaként jelent meg.
Franciaországhoz és Németországhoz képest a Bocskai-felkelés meglepően kevés figyelmet kapott Németalföldön 1604 és 1606 között. Bár ahhoz hasonló Habsburg-ellenes
felkelés zajlott le Németalföldön, a magyarországi és erdélyi események mégsem keltettek
sok figyelmet Hollandiában, és csak egy német nyelvből fordított újságban lehet róla olvasni pár mondatot.235 Ugyanakkor 1605-ben Dél-Németalföldön megjelent egy jezsuita színdarab Szent Imréről, amiben egy németalföldi főnemesi család az elképzelt Árpád-házi
gyökereit hangsúlyozta.236 A holland történész Everard van Reyd említi a magyarokat egy
röpiratban, amelyet a spanyol–holland béketárgyalások ellen írt 1605-ben. Van Reyd szerint a Habsburg király elnyomja a magyar népet, ahogyan a spanyol uralkodó is a holland
népet.237
A lanyha holland érdeklődés Magyarország iránt meglepő dolog, hiszen a részben a kálvinista ellenállástan által inspirált felkelést a holland követ, Brederode támogatta. 238
Bocatius több iratot adott át Brederodének találkozásukkor, melyek fontos politikai üzenetet tartalmaztak Európának.239 Brederode levelezéséből tudjuk, hogy fontosnak tartotta a
találkozást a magyar követtel.240 Nincs azonban bizonyíték arra, hogy az iratok valaha is elértek Hollandiába, illetve Bocskai üzenetét megkapta a holland politikai elit vagy a széles
olvasóközönség. A Bocskai-felkelés politikai üzenete mégis nagy hatást gyakorolt a Magyar-
234
235
236
237
238
239
240
újra, de az is elképzelhető, hogy más forrásból dolgoztak, az egyikük a röpiratból, míg a másik az
eredeti császári parancslevélből. A kódex teljes iratanyagának feltárása talán erre az egyébként
nem túl releváns kérdésre is megnyugtatóan választ tud majd adni, elősegítve annak eldöntését,
hogy kinek a tulajdonából kerültek a szövegek Wrocławba. Acta, 27v-36r (a röplap 5–13. oldala) és
71v-99r.
Uo., 1017–1018. Egy másik: „Lettres du Bascha vvsir aux assiegez dans la citadella de Vissegrade.” Uo., 1018.
S. N.: Warachtlich verhael vande oorloghen ende gheschiedenissen zoo in Polen als in Hungarijen ende te Venegien in italien [...] alles over gheschreven uut Norenberch den 15 augusti na
den nieuwen stijl. Rotterdam 1606. Koninklijke Bibliotheek Den Haag: Knuttel 1340. Lásd még:
Mout, M.E.H.N.: Das Bild Ungarns in der niederländischen öffentlichen Meinung des 16. Jahrhunderts. In: Balázs Mihály – Font Zsuzsa – Keserű Gizella – Ötvös Péter (szerk.): Művelődési törekvések a korai újkorban. Tanulmányok Keserű Bálint tiszteletére. Szeged, 1997. 695. (Adattár
XVI–XVIII. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 35.) 415–432.
S.N.: Tragicomedie De S. Estienne Premier Roy Chrestien De Hongrie, Estoc Paternel De La
Tresnoble & ançienne maison de Croy: Dediée a l’Excellentissime Charles Sire & Dvc de Croy &
D’Arschot, &c.: Laquelle representeront les estudians du College de la Compagnie de Iesus a
Mons en Henault aux nopces de son Excellence le vingtiesme de Decembre l’An 1605. Mons, 1605.
Ireneus Ammonius [Everard van Reyd]: Trouhertighe vermaninghe aen het vereenichde Nederlandt, om niet te luysteren na eenige ghestroyde ende versierde vreed-articulen, nu onlangs
wtghegaen ende int gheschrifte van hant tot hant wtghecopyeert, en naderhandt door eenvoudicheyt inden druck ghebracht. S.N., 1605. B2v.
Teszelszky: Magyar misszió,143–165.
Teszelszky: Üzenet az utazótáskából, 127–147.
„…J’avoys aussi touché quelque chose des affaires de Hungarie, qui ne sont pas de légere importance; et seroit a soushaitter que touts ceux qui ont désir de conserver l’eglise de Dieu, devroyent
penser sérieusement aussi bien à cest affaire qu’à celluy de Messeigneurs les Estats, car il est certain que l’Espagnol amasse des gens de touts païs.” Petrus Brederode E. Stöver tanácsnak, Hanau
1606.03.16. In: Archives ou correspondance inédite de la maison D’Orange-Nassau: (1600–
1625) 2. K. Ed. G. Groen van Prinsterer. 1858. 367.
113
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
országról és Erdélyről alkotott hollandiai kép fejlődésére, aminek nagyon fontos szerepe
volt a Bethlen-korszakban is. A változás csak Bocskai halála (1607) után kezdődött, amikor
már véget ért a felkelés.
A változást a holland (vagy inkább flamand) történész, Emanuel van Meteren (1535–
1612) munkássága idézte elő. Van Meteren, a híres kartográfus, Abraham Ortelius unokaöccse eredetileg teológiát tanult, majd kereskedő lett, és átköltözött Londonba, ahol konzulként tevékenykedett a holland kereskedők érdekében 241 Szabadidejében írt egy igen
vaskos holland nyelvű könyvet, amiben részletesen szólt Németalföld történelméről. A mű
az egyik legfontosabb kora újkori könyv a Holland Köztársaság alapításáról és a legbefolyásosabb történelemkönyv a spanyol hatalom elleni holland felkelésről.242
Van Meteren azonban nem csak holland eseményekről írt. Beleszőtte az aktuális európai eseményeket a németalföldi történelem leírásába, éppúgy, mint De Thou, Elias Berger
vagy Révay Péter Magyarországon. A kálvinista Van Meteren providencialista szempontból
szemlélte a holland történelmet. Történelmi párhuzamokat dolgozott ki Németalföld és
más országok között, így tudta a holland történelmet és jelent szélesebb, világratörténeti
keretbe helyezni.243 Első látásra a holland háborús események németalföldi polgárháborúnak vagy a legitim király elleni jogtalan felkelésnek tűntek. Van Meterennek sikerült összekapcsolni több fontos 16. századi eseményt: a reformációt, a katolikus hatalommal szembeni protestáns ellenállást és a Habsburg zsarnokság elleni világraméretű harcot.244 Saját
szavaival: „Németalföld lett a világ összes véres tragédiájának színpada.”245 Van Meteren a
világtörténelmet a Jó és a Rossz közötti folyamatos harc történetére redukálta. Az egyik oldalon áll az Isten, a holland nemzet és a protestáns világ, a másik oldalon a Pápa, a Habsburg-dinasztia és a spanyol nép. Ennek fényében nem meglepő tehát, hogy a Bocskaifelkelés is helyet kapott holland történelemkönyvében. A második, 1608-as kiadásban,
amit mellesleg titokban adtak ki Amszterdamban, Van Meteren sokat írt a Bocskai-felkelésről.246 Szerinte a holland és a magyar felkelés párhuzamos események voltak, mivel
részét alkották a Gondviselés nagy tervének az emberiséggel.247 Eszerint a Gondviselés köti
össze a holland történelmet a magyar sorssal. A fejezet, amiben Bocskairól esik szó, a kö-
241
242
243
244
245
246
247
Mulier, E. O. G. Haitsma – van der Lem, G. A. C. (eds.): Repertorium van geschiedschrijvers in
Nederland 1500-1800. Den Haag, 1990. 284–286.; Leendert Brummel: Twee ballingen’s lands
tijdens onze opstand tegen Spanje: Hugo Blotius (1534–1608). Emanuel van Meteren (1535–
1612). Den Haag, 1972.; Verduyn, Wouter: Emanuel van Meteren: bijdrage tot de kennis van zijn
leven, zijn tijd en het ontstaan van zijn geschiedwerk. Den Haag, 1926.
Brummel: Twee ballingen’s lands, 171.
Vö.: Schmidt, Benjamin: Innocence Abroad: the Dutch Imagination and the Representation of
the New World, C. 1570–1670. (Dissertation) Ann Arbor, 1994. 337–339.
Vö.: Schmidt: Innocence Abroad, 338.
Meteren, Emanuel van: Commentarien ofte Memorien van-den Nederlandtschen staet, handel,
oorloghen ende geschiedenissen van onsen tyden, etc. : Mede vervattende eenige haerder ghebueren handelinghen. / Beschreven door Emanvel van Meteren. Ende by hem voor de tweede
ende leste reyse over-sien, verbetert en de vermeerdert. Oock soo verre ghebrocht totten afstandt van wapenen ende vrede, in 't jaer 1608. [Amszterdam] 1608. „Voor-reden aenden Leser”
3r.
Meteren: Commentarien, 101–102.
Vö.: Trencsényi Balázs: Patriotism and elect nationhood in early modern Hungarian political
discourse. In: Trencsényi, Balázs – Zászkaliczky, Márton (eds.): Whose Love of Which Country?
Composite States, National Histories and Patriotic Discourses in Early Modern East Central Europe. Leiden–Boston, 2010. 499–500.
114
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
vetkező bibliai idézettel kezdődik: Nobiscum Deus, quis contra nos? (Ha az Isten velünk,
kicsoda ellenünk?)248
Van Meteren kitűnő és részletes információkat szerzett Magyarországról Londonban.
Például világos különbséget tett Magyarország és Erdély mint földrajzi és politikai egység
között, amikor részletesen leírta Rudolf 1596-os háborúját az oszmánok ellen.249 Kérdés,
hogyan és kitől szerezte ezt az információt.
A holland szerzőnek hasonló szerepe volt, mint Bocatiusnak, Brederodenak, De Thotnak és Bongarsiusnak: ők voltak a kulcsfigurák abban a protestáns információhálózatban,
amely egész Európára kiterjedt. Van Meteren valójában információs ügynök volt, aki felhasználta és leírta azt az információt, amit éppen kapott. Sajnos nem örökítette meg, honnan vagy kitől szerezte az információit. Biográfusa szerint közeli barátja, Simon Ruytinck, a
lelkész és lelkes történész kért és kapott röpiratokat, levelezett és eszmét cserélt jól informált emberekkel, mint például Hollandiából és más országból származó diplomatákkal,
politikusokkal, kereskedőkkel és utazókkal, akikkel a világváros Londonban találkozott.250
A flamand történész Magyarország és Hollandia közös sorsát hangsúlyozta a Bocskaifelkelés leírásakor, felhasználva az elképzelt közös etnikai és nyelvi gyökereket. Ezt az elképzelést olyan információk alapján dolgozta ki, amelyeket valamilyen Bocskai-iratban olvashatott. Részletesen ír Kassa lakóiról, akik fellázadtak a Habsburg-uralkodó ellen, és szászoknak hívja őket. Van Meteren szerint ezek a kassai szászok a kelet-németalföldi Szászföldről vándoroltak ki évszázadokkal azelőtt, és még mindig beszélnek hollandul.251 Ezt a
részletet tulajdonképpen csak kitalálta a szerző, hiszen erről egyetlen más forrásban sem
lehet olvasni. Ezért a rebellis magyarok szerinte valójában hollandok, de ehhez hasonló toposzt lehet találni a holland történetekben Amerikával kapcsolatban is: az indiánok, akik a
spanyolok ellen harcoltak, valójában holland származásúak.252 Egy hasonló toposz azt írja
le, hogy a hollandok jobban szenvedtek a spanyoloktól, mint más népek az oszmánoktól.253
Van Meteren és más szerzők így hangsúlyozták a hasonlóságokat a hollandok és egyéb népek között, és ezáltal a hollandok szerepe nagyobb és dicsőségesebb lett az európai történelemben, és világraméretű vagy kozmikus keretből lehetett a holland történelmet szemlélni.
Magyarország és Erdély képe Van Meteren munkájában az európai holland tekintélyt növelte, és legitimálta a németalföldi felkelést a Habsburg-uralkodó ellen.
Van Meteren nemcsak pontosan leírta, hogyan zajlott le a Bocskai-felkelés, hanem részletesen elmagyarázta annak ideológiai háttérét. Kulcsszavak és idézetek alapján lehet megállapítani, hogy ismert és felhasznált egy Bocskai-iratot, egy beszámolót az oszmán korona
átadásáról Bocskai számára (ami azonos De Thou forrásával) és Bocskai végrendeletét.254
Ezenkívül még szólt Bocskai követéről is, csak nem említette annak nevét.
248
249
250
251
252
253
254
Meteren: Commentarien, 100. Róm. 8:31.
Meteren: Commentarien, 80.
Ruytinck, Simon: Het leven en sterven van den Eerwaerdigen, vromen en Vermaerden Emanuel
van Meteren… In: Emanuel van Meteren: Historien der Nederlanden en haar naburen oorlogen
tot het jaar 1612. Amszterdam 1612. 3v.-4r. Egy nagyon jó forrás lehet erre Emanuel van Meteren
Album Amicoruma, ami megtalálható a Bodlean Libraryben, Oxford. MS. Douce 68.
Meteren: Commentarien, 101.
Schmidt: Innocence Abroad, 359–360.
Lásd a metszet: De troon van de paapse tyrannie. 1569 körül. Rijksmuseum, Amszterdam. Horst,
Daniel R.: De opstand in zwart-wit. Propagandaprenten uit de Nederlandse Opstand 1566–1584.
Zutphen, 2003. 87.
TESTAMENTARIA DISPOSITIO / Serenissimi Principis et domini, domini STEPHANI Dei gratia
Hungariae Transsylvaniaeque Principis et Siculorum Comitis, Coram R.do D’no Petro Alvinczij,
115
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
A szerző sok hasonlóságot látott a holland és a magyar események között.255 Van Meteren
számára Bocskai a „Haza atyja” volt, és úgy látta a felkelést, mint „vallásszabadságharc”-ot,
ahogyan Orániai Vilmost látták Hollandiában, és ahogyan a holland felkelésre is tekintettek.256 A holland szerző szerint a magyarországi lázadásban három téma szerepelt: 1. az elégedetlenség a külföldi uralkodóval; 2. a kiváltságok védelme; 3. a lelkiismereti szabadság.257
Részletesen leírja ezeket a pontokat, amikor összefoglalja „a magyarországi és erdélyi rendek
kiáltványának” tartalmát, amit „több nyelvre lefordítottak”, s amelynek leírása „nagyon hasonlít a holland zavargásokra”. Eszerint az a „kiáltvány”, amit Van Meteren említ, nem lehet
más, mint a sziléziai rendeknek írt levél, amit lefordítottak franciára és azután angolra. A
megjegyzéséből („több nyelvre lefordították”) sejteni, hogy megfordult a kezében az angol
fordítás is, aminek címlapja szerint azt francia nyelvből fordították. A fentiek alapján rajzolódik ki az a hosszú körút, amelynek végén a holland közönség Bocskai Európának szóló üzenetét olvashatta. A történet iróniája, hogy a közvetített szöveg nem az eredetileg a keresztény világnak szánt kiáltvány volt, hanem a sziléziai rendeknek küldött levél.
Van Meteren tudatosan úgy írta le a magyarokat, mint egy Magyarországon és Erdélyben élő bátor, részben holland származású nemzetet, amely harcol a lelkiismereti szabadságért, és védi kiváltságait egy külföldi, Habsburg zsarnok ellen, s ezzel politikai üzenetet
akart közvetíteni a hollandok felé. Amikor történelemkönyve 1608-ban megjelent, a holland országgyűlés intenzíven tárgyalt a spanyolokkal a békéről. 1609-ben meg is kötötték a
békeszerződést. Van Meteren elszántan ellenezte a béketárgyalásokat, ahogyan Brederodius, a már említett Van Reyd és a heidelbergi kör is.258
A holland hatóságok nem örültek annak, ha valamelyik szerző negatívan írt a Habsburg-zsarnokságról a béketárgyalások közben, ezért bizonyos béketárgyalások elleni röpiratokat és Habsburg-ellenes nyomtatványokat betiltottak. 259 Ez nem puszta fenyegetés
volt, hiszen két leideni diákot, a holland Philips Carel Cluvier-t és a cseh Bartholomeus
Bergert börtönbe is zárták 1606-ban, mert egy Rudolf császár elleni röpiratot írtak és adtak
ki 1602-ben.260 Ez lehet az egyik oka annak, hogy Van Meteren könyve titokban jelent meg
Amszterdamban.261 Másrészt Van Meteren nagyon részletesen írt a holland–spanyol béketárgyalásokról, így olyan államtitkokat árult el, melyeket bizonyára egy németalföldi diplomatától hallott. Ez magyarázhatja azt is, hogy a Bocskai-felkelés miért nem keltett sok figyelmet Hollandiában. A felkeléssel kapcsolatos információk érvként szolgáltak a belső politikai vitákban Németalföldön, de ennek az érvnek nem örültek a holland hatóságok.
A Van Meteren-féle Magyarország- és Erdély-kép széles körben terjedt a Holland Köztársaságban 1608 után és még külföldön is. A könyv a 18. századig több mind húsz kiadásban jelent meg, sőt lefordították latinra, angolra, franciára és németre is.262 Csak 1621-ig ti-
255
256
257
258
259
260
261
262
et Gener. Paulo Eoruendij Consiliario et Thesaurario, ac Simone Pechio intimo Secretario facta.
Haus-, Hof- und Staatsarchiv des Österreichischen Staatsarchivs, Ungarn, Fasc. 151 Konv. A.
1606.X-XII, fol. 45r.-110v.
Meteren: Commentarien, 100r-v, 149r.
Meteren: Commentarien, 101r-v.
Meteren: Commentarien, 101r-v.
Brederode, Pieter: Repraesentatio pacis generalis inter orbis Christiani reges principes et status,
pontificum et sedis Romanae sollicitudine procuratae. S. L. 1608.
Verduyn: Emanuel van Meteren, 208–209.
Staten Generaal, 1606.06.07
Verduyn: Emanuel van Meteren, 209.
A német fordítás megtalálható az ELTE és a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárban is.
116
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
zenegyszer nyomtatták ki Hollandiában. Mondhatjuk, hogy ez volt a hollandok legfontosabb és legterjedelmesebb történelemkönyve a 17. század elején: csak a Biblia és Jacob Cats
morális műveit lehetett több példányban megtalálni a holland háztartásokban, mint Van
Meteren művét.263 Még fontosabb, hogy a könyvet a holland politikusok is használták, ahogyan információs ügynökök, történészek, újságírók, lelkészek és egyéb olvasók is, mint általános ismeretanyagot Magyarország és Erdély történelméről és jelenéről. Van Meteren műve tehát egyfajta „kézikönyv” lett Magyarországról 1608 után. Több holland szerző idézte a
könyvet, amikor magyar témáról írt, mint az akkoriban kiadott Bonfinit vagy esetleg De
Thou vagy Fumée műveit.264
Nagyszerű példa Van Meteren könyvnek fogadtatására és a magyarországi és erdélyi információk terjedésére az Album van Kittensteyn (Kittensteyn albuma).265 Ez a legrégebbi
ismert holland magántulajdonú röpirat, újság, nyomtatvány, kézirat- és képgyűjtemény,
ami majdnem egészben fennmaradt.266 Az 570 fóliát tartalmazó album most az Atlas van
Stolk nevű gyűjtemény részét alkotja, ami egy hasonló, de későbbi kollekció. Az albumot
1613-ban a delfti polgár, Willem Luytsz van Kittensteyn állította össze Van Meteren könyvének tartalma és kronológiája alapján.267 A gyűjteményt tehát úgy lehet tekinteni, mint
Van Meteren könyvének egy kiegészítését vagy bővítését egy személyre szabott példányban,
egy intenzíven érdeklődő olvasó számára.
Az Album van Kittensteyn legalább huszonegy, Magyarországhoz vagy Erdélyhez kapcsolható tételt tartalmaz, minden lapon olvasható egy Van Meteren-idézet vagy hivatkozás.
Ezekből a tételekből tizenhat térkép Magyarországról és híres magyarországi csatákról készült részben német munka volt.268 Minden térkép gondosan van festve vagy színezve. Ez
talán még Van Kittensteyn munkája volt, mivel ez népszerű szabadidős tevékenység volt a
gazdag holland polgárok körében. A térképen kívül található még három kép Andreas
Teuffelről, Zrínyi Miklósról és I. Szulejmánról.269 Az első kettő rajz, talán azért, mert a
gyűjtő nem tudott szerezni eredeti rézkarcokat. Ezután szerepel még egy kézírásos lap az
oszmán korona átadásról Bocskainak, Van Meteren lapszámával együtt, sajnálatosan kép
263
264
265
266
267
268
269
Brummel: Twee ballingen’s lands, 171.
Bonfini, Antonio: Rervm Vngaricarum decades qvatvor cvm dimidia: his accessere Joan. Sambuci aliquot appendices, & alia: una cum priscorum Regum Vngariæ Decretis. Hanoviae, 1606.
Kittensteyn, Willem Luytsz van: Spieghel ofte afbeeldinghe der Nederlandtsche Geschiedenissen.
Delft. (1613.01.01 – 1613.12.31) (Kézirat). Atlas van Stolk gyűjtemény. Rotterdam, 50442.
Más hasonló gyűjtemények: Atlas Beudeker, British Library és Atlas van der Hagen, Koninklijke
Bibliotheek Den Haag.
Nix, J. C.: De Atlas Van Stolk. Een verzameling historieprenten over de vaderlandse geschiedenis. Ons erfdeel, vol. 39. (1996) 233.
Zündt, Matthias: Ain voarhaftige beschreibung des khünigreichs Hungern. die viernemsten Stetten und Vestungen mit sampt der Belagerten Orten, Ouch der Christlich, und Thurcke Herzug
angezaijgt. Nürnberg 1566. In: Kittensteyn: Spieghel fol. 53, Győr, fol. 54, Gyula, fol. 59, Szigetvár, fol. 59, NOVA ET RECENS EMENDATA TOTIUS REGNI UNGARIAE [...] fol. 359,
Komárom, fol. 360, Esztergom, fol. 367, Tata, fol. 400, Győr fol. 401, Kanisza fol. 427, 428, 429,
431, Székesfehérvár, fol. 448, 449.
„Andreas Baron Duijvel is van keijsers weghen ghecommitteert naer den grooten Turck met het
present van 200 dusent gul[den] alsso den vrede tussen den keijser ende den Turck was beslooten an° 1606 Metr.28.fol.149” uo., 50442 – 523, „gran Nicolaus vanserin, hout him klouck int belegh van sijghet wort entlick door Türckx ghewelt over kracht al waer hij nae een klouck ghevecht doot blijft.” Uo., 50442 – 58, „Soliman Den groten Turc een dapper krijchsman sterff voor
Sijget 2 daghen eer het Den Turck T'veroverden sijn doot wert sekreet ghehouden om te behoeden eenighe beroerte. Metr. 2. fol. 38.” Uo., 50442 – 58
117
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
nélkül.270 Ez az egyetlen kézirat a gyűjteményben, amihez talán Van Kittensteyn nem talált
képanyagot. Az utolsó tétel egy röpirat II. Mátyás magyar király cseh koronázásról.271 Ezek
a tételek azt mutatják, hogy mennyire érdekelte a hollandokat Magyarország és Erdély
1613-ban, amikor Bethlen Gábort Erdély fejedelmévé választották. Azt is jelzi az album,
mennyire fontos szerepet játszott Van Meteren munkája Magyarország és Erdély képének
formálódása szempontjából Hollandiában 1608 után.
Van Meteren információi Magyarországról és Erdélyről nagyon sokáig pozitívan hatottak a magyarokról alkotott képre. Hugo Grotius (1583–1645) 1639-ban egy levélben elítélte
Bocskai, Bethlen és I. Rákóczi György kettős politikáját,272 ennek ellenére munkáiban nagyon pozitívan nyilatkozott a magyarokról. Híres jogi művei mellett történelmi munkákat
is alkotott, egyik jeles művét éppen a holland történelemről, amely csak halála után, 1658ban jelent meg először latinul.273 Ebben a könyvben Bocskai hőstetteit is leírja.274 A sziléziainak szánt levelet (Declaration), az oszmán korona átadását és a Bocskai-végrendeletet
mind megemlíti Grotius művében, és nagyon valószínű, hogy Van Meteren könyve alapján.
Grotius is „vallásszabadságharc”-ként értékelte a felkelést, mivel Bocskai sikeresen harcolt
a lelkiismereti szabadságért, és megvédte az ország szabadságait a Habsburg zsarnokság ellen.275 Ez a pozitív kép a latin kiadáson és a francia fordításon keresztül terjedt tovább Európában.276 A Van Meteren-féle Magyarország- és Erdély-kép erős hatása még ötven év
után is kimutatható.
Konklúzió
A fent elmondottak sok részletéről lehet és kell is vitatkozni. Új források előkerülése vagy a
vizsgálatba most bevont, eddig ritkán elemzett régi vagy kifejezetten most felfedezett új
források alaposabb tanulmányozása és egynémelyik remélhető kritikai kiadása sok újat
hozhat még, és az általunk mondottakat sokban módosíthatja, de vizsgálatunk főbb mondanivalója feltehetőleg nem fogja érvényét veszteni ezután sem.277 Tanulságul szolgálhatnak a következő megállapítások.
270
271
272
273
274
275
276
277
„Stephanus Bochkay tot bescherming der privilegie ende vryheyt der conscientie heeft hem opgeworpen tegen den keyser intituleerde hem Prince van Transsilvania heere van Opperhongeren
Grave van Ziceleren ec, Ende heeft met den Turck gehandelt, die hem toesondt de goude croone
gecomen van Vladislau Coning van hongeeren tot Buda van den Turck gevonden Eyndelyck vrede gemaect met den keyser als oock met den Turck is daer over met gerustheyt gestorven Anno
1606. Metre, XXVI, fol C,I, ende XXVIII, fol. 149” Kittensteyn: Spieghel, fol. 503.
„Eigentliche Contrafactur aller underschiedlichen Acten wie Ihre kön: M.tt in hungarn, den 23.
Marz A° 1611 zum König in Böh.men gekront worden.” Uo., fol. 528.
„Van Ragosky ben ick twijffelende. Hij gaet seer dobbel op de maniere van Botskai ende Gabor.”
(1639.11.26. N. van Reigersberch-nek.) de Groot, Hugo: Briefwisseling van Hugo Grotius. Vol. 10.
Ed. B. L. Meulenbroek. Den Haag, 1976. 774.
Grotius, Hugo: Annales et historiae de rebus Belgicis. Amszterdam, 1658.
Grotius, Hugo: Nederlandtsche jaerboeken en historien. Amszterdam, 1681. 542.
Grotius: Nederlandtsche jaerboeken en historien, 542.
Grotius, Hugo: Annales et histoires des troubles du Pays-Bas. Amsterdam, 1662. 594.
Cikkünk szerkesztési előkészületei alatt váratlanul kutatásokat végezhettünk a lipcsei GWZO jóvoltából Münchenben és Drezdában. A müncheni Bayerisches Hauptstaatsarchivban található „Protestantische Korrespondenz” gyűjtemény (BayHStA, Kasten Schwarz 16711–16718) részeként elkerült Bocatius Heidelbergben felolvasott vagy átadott szövegeinek csomagja, amely igen sok ismeretlen dokumentumot vagy ismert dokumetumok eredetijét tartalmazza: a 22. artikulust is tartalmazó 1604. februári törvények másolata; Warhafftiges und New Außgegangenes Schreiben c.
118
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
Ahogy idáig is tudni lehetett, a Bocskai-mozgalom rendszeresen és sokféle irányba készített és küldött politikai üzeneteket, éppen ezért nem állítható, hogy egyetlen alapvető politikai üzenete vagy szövege lett volna. (A vizsgálat tárgya tehát mindenképpen szövegcsoport kell, hogy legyen.) A különböző belföldi és külföldi címzettek számára igyekeztek személyre szóló politikai üzeneteket létrehozni és eljuttatni, amelynek során figyelembe vették
a megszólított hallgatóság politikai és vallási pozícióját, preferenciáit és érzékenységét. Ebben a folyamatban igyekeztek a rendelkezésre álló retorikai elemeket, érveléstechnikákat és
argumentumokat optimális módon alkalmazni, részben a hagyományos kulturális referenciák felhasználásával vagy újak beemelésével, valamint ezek révén a fenyegető ellenpropaganda érveit cáfolni. (Következésképpen a vizsgálódás jövőbeni megközelítése csak multidiszciplináris lehet, amennyiben magában foglalja az eszme-, irodalom-, jog-, vallás- és
művelődéstörténeti módszertanok és megközelítések sokaságát.)
A keletkezett szövegek megfogalmazása során a politikai és katonai eseményekről szóló
híreket a tényközlésen messze túlmenő módon szelektálták és csoportosították, nem kevésszer a retorikai és politikai taktika és stratégia érdekében módosították vagy torzították.
(Ebből adódóan semmiféle elméleti alapon nem lehet lemondani a hagyományos politikatörténeti és levéltári kutatások műveléséről és eredményeinek ismeretéről, azok nélkül a
mégoly termékenyítő módszertani újítások meddőnek bizonyulnának.)
A közlendő információ szelektív közlése és prezentálása során a hírszerzés és -közlés, a
politikai propaganda és diplomáciai tájékoztatás, a személyes levelezés és visszaemlékezés,
valamint a vallási önkifejezés és apológia eszközei, érvei és céljai szétválaszthatatlanul öszszekeveredtek, és egymást módosították. A műfajilag is soknemű iratok új, néha sokszoros
funkciót vettek fel, amelyek időben is változhattak. A szövegek ugyanis nem egy időben,
hanem a felkelés egész időtartama alatt készültek, miközben a politikai, katonai és vallási
szereplők stratégiai és taktikai megfontolásai folyamatosan változhattak, és a változó katonai és politikai körülményekhez is igazodtak. (Mind a szövegek, mind azok szövegeken
túlmenő kontextusának feltárásához az átfogó szövegtani, filológiai, oklevéltani vizsgálatok
elengedhetetlenek.)
Az iratokat ráadásul igen sok esetben nem is egy ember készítette, hanem azok többnyire kollektív munkák voltak, ugyanakkor a szövegek keletkezése során a különböző erőcsoportok tekintélye és aktuális pozíciója nagyban befolyásolta a végeredményt. Mindemellett
az egyéni értékpreferenciák, nyelvi stílusok és meggyőződések is nagymértékben formálták
azokat, de a megcélzott hallgatóságnak való megfelelés alapvető szükséglete miatt sokszor
imitáltak bizonyos politikai meggyőződést, vagy a különböző módon definiált politikai kö-
1605. jan. 15-i császári leirat Bocatiusnak a kihallgatásakor is említett, részletes magyarázataival;
Bocatius inventariumának a bécsi példánytól eltérő változata; Bocatius Relatioja; Bocskai 1605.
dec. 9-i levele a pfálzi választónak; a Csonka kiadásával megegyező, 52 pecsétes „korponai kiáltvány” eredetije, 1605. dec. 10.; Bocskai levele Fridriknek, 1605. dec. 30.; a bécsi példányt két verssel meghaladó Dialogi tres de rebus Hungarici: Hungaroteutomachia; a Bocatius által hivatkozott, de eddig ismeretlen XXII Articul; valamint a német válaszófejedelmek Bocskai-felkelése és
Bocatius ügyében folytatott, Ritter által idézett részletes levelezése. Előkerült ezen kívűl a sziléziai
levél német fordítása is (München StaBi, Cod. Germ. 1250, f. 8-15). Drezdában megtaláltuk a protestáns fejedelmek, Marczali által idézett levelezését, valamint Bocatius ügyének eddig részben ismert iratait, valamint a fenti iratok közül számosnak a továbbküldött másolatait vagy összefoglalásait. Érdekes módon, a Querelae-t egyik helyen sem találtuk meg az iratok között, aminek egy másolata előkerült viszont a Teleki gyűjteményből az Excusatio egy 1605-ös datálású, német nyelvű
változatának (Der Ungarischen Nation Entschuldigung) és a korponai kiáltvány egy Mátyásnak
címezett másolatának (Epistola apologetica ordinum Hungariae) társaságában.
119
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY – ZÁSZKALICZKY MÁRTON
zösség könnyen befogadható kollektív identitásdiskurzusait vagy politikai manifesztumait
konstruálták meg, amely tényezők nagyban megnehezítik a szerzőség egyébként is relatívvá
váló kérdéseinek megválaszolását – cikkünkhöz hasonlóan.
Az iratok azonban folyamatosan újrahasznosultak, azok egyes elemeit újrafogalmazták,
máskor pedig kis aktualizálással megismételték. Tetten érhető természetesen, hogy esetenként az érvelés technikája és a meggyőzés érvei eredménytelennek tűntek, időnként kifejezetten sikertelennek bizonyultak kommunikációs szempontból, más esetekben pedig a
vártnál vagy tervezettnél jóval erőteljesebb vagy szélesebb körű hatást értek el. A keletkezett szövegek nemritkán önálló életre keltek, és elhagyták a szerző vagy szerzői csoportok
befolyási övezetét (a szerzők tehát irodalomelméleti szempontból halottnak bizonyultak),
új közegbe kerülve újabb vagy eltérő propagandaszándékok és értelmezői közösségek eszközei lettek, azokhoz új jelentések és értékek kötődtek. A fent vázolt jelenségek és viszonyok tanulmányozása a Bocskai-felkelés propagandaszövegei esetében cikkünk elkészültével semmiképpen nem zárható le, sokkal inkább egy hosszú távú, új kérdéseket feltevő, a
régi forrásokat új fénybe állító és levéltári kutatásokból eredő új források bevonását feltételező szisztematikus és módszertanilag a megszokottnál reflektáltabb csoportmunka és kutatási terv elkészültét és végrehajtását indítványozza.
Meggyőződésünk, hogy ideje lenne a 19. századi forráskiadványok kiegészítésének és az
azok hagyományát folytató 20. századi összefoglalások újragondolásának és módszertani
felfrissítésnek, legalább részlegesen ledolgozva az évtizedes lemaradást az európai eszmeés kultúrtörténet eredményeihez képest. Tanulmányunk szerény eszközeivel ehhez szeretne
hozzájárulni és a fenti kutatás elkezdését kezdeményezni.
120
A Bocskai-felkelés és az európai információhálózatok
Tanulmányok
KEES TESZELSZKY, MÁRTON ZÁSZKALICZKY
Bocskai’s Revolt and European Information Networks
(News, Diplomacy and Political Propaganda, 1604–1606)
Bocskai's revolt was the first political event in Hungary in which public political propaganda was an essential activity, which was discussed often and in several articles in the early
modern European press, and of which both posterity and historical research can get a picture mainly through broadly defined propaganda texts. On the one hand, the paper makes
an attempt to outline the problems of information history that can be raised in relation to
the revolt as well as its communication historical context, primarily the communication
and propaganda challenge posed by the propaganda machine of the Habsburg court. On
the other hand, it endeavors to show what answers Bocskai's revolt gave to this challenge,
but not only by delineating information and communication historical connections and interpreting the texts along these lines, but by a thorough textological analysis necessitated
by the uncertainty of the source base. Third, it gives an outlook on the European reception
of the rebellion's propaganda documents. The authors do not undertake to reconstruct the
whole text and information cycle, mainly because there are no archival sources available
(these will hopefully turn up in further foreign research) and there are quite a few factors
that are not clear yet, including the circumstances around the genesis of the texts, the
channels of their dissemination as well as the relationship between the various texts and
text variants. As a result, the analysis primarily endeavors to reconstruct the genesis of the
texts, and it is only in the case of the Netherlands that it can provide a more detailed description of the texts and the reception of the political messages carried in them.
121
G. ETÉNYI NÓRA
A nyomtatott információ
értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban
A kora újkori mentalitásbeli változások egyik meghatározó jelensége a „közemberek” számára is hozzáférhető információ mennyiségének és minőségének robbanásszerű növekedése.1 A 16–17. század folyamán a kitáguló terek, új technikai eljárások, folyamatosan növekvő és átalakuló gazdasági, politikai és kulturális igények, átfogó hatalmi krízisek hatására
többszörös információs forradalom zajlott le, melynek a kezelési technikáit és hasznosítási
lehetőségeit nemcsak a hatalomgyakorlók köre, hanem a befogadó közönség is meglepően
gyorsan alakította ki.2
A nyomtatott információval való együttélés zökkenőmentes elsajátításában sok tényező
játszott szerepet, így az is, hogy a változások több hullámban zajlottak le, ezért könnyebb
volt az alkalmazkodás. Jelentős korszakhatárokat jelöltek ki a technikai újítások: a 15. század közepétől, a nagyméretű kódexszerű nyomtatott könyvek megjelenésétől az 1500-as
években megjelenő, könnyen kézbe fogható, zsebre tehető, olcsóbban előállítható és szállítható kisebb könyvek elterjedéséig, majd pedig a rendszeres postajáratokhoz kötötten
közzétett, 1605-től, majd 1609-től gyorsan elterjedő hetilapokig, melyek folyamatosan specializálódtak az olvasó közönséghez alkalmazkodva s egyre gyakoribb megjelenéssel a napilapokig bővülve.3 Új dimenziókat nyitottak a korszak nagy politikai krízisei mind az információ iránti igényt, mind pedig a propaganda működési színvonalát tekintve is. A kora újkor egyik nagy élménye, hogy a reformáció eszméinek gyors elterjedésében alapvető szerepet játszottak a nagy kapacitású nyomdák, melyek rövid idő alatt ki tudták elégíteni a tár1
2
3
Legújabban a korábbi szakirodalommal: Bauer, Volker – Böning, Holger (Hrsg.): Die Entstehung
des Zeitungswesens im 17. Jahrhundert. Ein neues Medium und seine Folgen für das Kommunikationssystem der Frühen Neuzeit. Bremen, 2011.; Arndt, Johannes – Körber, Esther-Beate
(Hrsg.): Das Mediensystem im Alten Reich der Frühen Neuzeit (1600–1750) Göttingen, 2010.
Ezúton is köszönöm R. Várkonyi Ágnes és Z. Karvalics László javaslatait a tanulmányra vonatkozóan.
Faulstich, Werner: Die Geschichte der Medien. Bd. 3.: Medien zwischen Herrschaft und Revolte:
die Medienkultur der frühen Neuzeit (1400–1700). Göttingen, 1998. Briggs, Asa – Burke, Peter: A
média társadalom-története. Gutenbergtől az internetig. Budapest, 2004.; Böning, Holger: Weltaneignung durch ein neues Publikum. Zeitungen und Zeitschriften als Medientypen der Moderne. In: Burkhardt, Johannes – Werkstetter, Christine (Hrsg.): Kommunikation und Medien in der
Frühen Neuzeit. Historische Zeitschrift Beiheft 41. München, 2005.
Ries, Paul: Anatomy of a seventeenth-century Newspaper. Daphnis, Band 6. 1977.; Giesecke, Michael: Der Buchdruck in der frühen Neuzeit. Eine historische Fallstudie über die Durchsetzung
neuer Informations- und Kommunikationstechnologie. Frankfurt, 1991.; Schröder, Thomas: Die
ersten Zeitungen. Textgestaltung und Nachrichtenauswahl. Tübingen, 1995.; Giesecke, Michael:
Sinnenwandel, Sprachwandel, Kulturwandel. Studien zur Vorgeschichte der Informationsgesellschaft. Frankfurt am Main, 1998.
AETAS 27. évf. 2012. 4. szám
122
A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban
Tanulmányok
sadalom széles rétegeinek igényét az új információra. Luther 1525-ös prédikációja négy-öt
nap alatt ötezer példányban jelent meg, miközben a „bestseller” szerzőnek tekinthető Rotterdami Erasmus művei is egy-egy kiadás alkalmából ezer példányban láttak napvilágot. A
vallási megújulás, a felekezeti megosztottság, a szószékeken elhangzó, majd nyomtatásban
is megjelenő prédikációk, hitviták, egyházi énekek, imák tovább növelték a nyomtatott információ elfogadottságát, sőt, az egyházi elit mintát is adott a kvalitásos és hatékony véleményformáló eszközök alkalmazására a populáris nyomtatványok világában is.4
Az Oszmán Birodalom rohamos európai terjeszkedése, majd állandó jelenléte is szükségessé tette az aktuális eseményekről való széles körű, országhatárokat átlépő, aktualitásra törekvő tájékoztatást.5 A kereszténység közös ügyeként, közös ellenségként megjelenő
török elleni háborúban egyszerre volt jelentős szerepe a tradíciónak és az újonnan beépülő
információnak.6 Az egyházi és világi hatalmak által formált, közérthető képekbe sűrített,
törökről kialakított toposzok folyamatosan közérdekként és normaként tartották fent az
ősellenséggel szembeni küzdelem ügyét. A meglévő ismeretanyag segített értelmezni, befogadni, majd pedig örökíteni az újabb török háborúk eseményeiről érkező híradásokat.
A nyomtatott információ használatának modernizálásában még alapvetőbb változást
eredményeztek azok a konfliktusok, ahol a szembenálló felek kölcsönösen jól ismerték és
ugyanazon a politikai színtéren hasonló módon használták a propaganda eszköztárát. A
németalföldi küzdelem és a harmincéves háború időszaka meghatározó a tekintetben, hogy
a nyomtatott információ miként épült be a politikai kommunikációba, hogyan gyorsult fel
az információ közzététele, s miként erősödött az igény a véleményalkotás befolyásolására.7
A több hatalom által is elérhető „köz”-vélemény meggyőzésének óriási gazdasági, stratégiai,
politikai és katonai tétje lett. A hatalomnak egyre magasabb színvonalú érvekkel folyamatosan biztosítania kellett dominanciáját nemcsak egy adott területen, hanem a szövetségrendszerekben vívott háború miatt szélesedő térben is. A politikai diskurzus belpolitikai
konfliktusok kapcsán is intenzívvé vált. Az angol polgári forradalom alatt, 1640 és 1660 között a kortárs londoni könyvkereskedő, George Thomason 22 000 nyomtatott pamfletet,
közte 7200 újságot gyűjtött. Franciaországban 1638–1660 között négyezer, Jules Mazarint
támadó pamflet jelent meg.8 Az európai hatalmi erőviszonyok újrarendezéséért vívott 17.
század végi Bourbon–Habsburg dinasztikus küzdelem propagandája a külpolitikai reprezentáció részeként a nemzetközi nyilvánosság politikai jelentőségét tovább növelte, különö-
4
5
6
7
8
Knapp Éva – Tüskés Gábor: Poluláris grafika a 17–18. században. Budapest, 2004.; Oy-Mara,
Elisabeth – Remmer, R. Volker: Le monde est une peinture. Jesuitische Identität und die Rolle
der Bilder. Berlin, 2011.
A kötet minden tanulmánya, különösen: R. Várkonyi Ágnes: A tájékoztatás hatalma. In: Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben. Szerk.: Petercsák Tivadar – Berecz Mátyás.
Eger, 1999. 9–33.; R. Várkonyi Ágnes: Információrobbanás a kora újkorban (XVI–XVIII. század). Elhangzott: 2012. május 9. Collegium Esztergom – Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technologiai Kar.
Wrede, Martin: Das Reich und seine Feinde. Politische Feindbilder in der Reichspatriotischen
Publizistik zwischen westfälischem Frieden und siebenjäghrigem Krieg. Mainz, 2004.
Lademacher, Horst – Groenveld, Simon (Hg.): Krieg und Kultur. Die Rezeption von Krieg und
Freiden in Niederländischen Republik und im Deutschen Reich 1568–1648. Münster – New York
– München – Berlin, 1998.
Mörke, Olaf: Pamphlet und Propaganda. Politische Kommunikation und technische Innovation
in Westeuropa in der frühen Neuzeit. In: North, Michael (Hrsg.): Kommunkationsrevolutionen.
Die neuen Medien des 16. und 19. Jahrhunderts. 1995. 19–20.
123
Tanulmányok
G. ETÉNYI NÓRA
sen a kvalitásos holland művészekkel és államelméleti műveltséggel rendelkező angol
pamfletszerzőkkel felvértezett Orániai-ház bekapcsolódását követően.9
Az egymással is versengő egyházi és világi hatalmak országonként, felekezeti megosztottságtól is függően változó mértékben szereztek befolyást a nyilvánosság irányításában,
de sehol sem tudták kizárólagosan kézben tartani a megnövekedett információ iránti igény
kielégítését. Országonként eltérő mértékű az uralkodói udvar lehetősége az információáramlás befolyásolására, bár az erős központi hatalom megpróbálta irányítani és ellenőrizni a híráramlást. Az információ gyors közzététele miatt a sajtóműfajok területén elsősorban
az utólagos cenzúra érvényesült. Míg a néhány mozgatható nyomdagéppel működő „kalózkiadók” ellenőrzése nehezebb volt, a nagy könyv- és újságkiadó műhelyek öncenzúrára
kényszerültek hosszú távú működésük és privilégiumaik megvédése érdekében. Politikai
krízisek, hatalomváltások idején azonban látványosan növekedett a hamis impresszummal
vagy nyomdahely és kiadó megjelölése nélkül közzétett röplapok, röpiratok száma.
XIV. Lajos francia királyról uralkodása alatt több mint háromszáz portré, hétszáz grafika készült, havonta ismertette tetteit a Mercure Galant és hetente írt róla a Gazette de
France.10 Roger L’Estrange, a híres angol főcenzor az angol polgári forradalom idején tiltani akarta a londoni hetilapokat, míg a restauráció időszakában 1663-tól éppen az ő irányítása alatt működött két hivatalos hetilap, a The Intelligencer és a The News, a belpolitikai
krízisek helyett a török elleni háborúra irányítva a figyelmet. L’Estrange felismerte, az
1681-től kiadott The Observatorban meg is fogalmazta, hogy nem tiltani, hanem a hatalom
érdekeinek megfelelően kanalizálni kell a híráramlást.11 A 17. század végi Londonban öt hetilap is működött különböző hatalmi körökhöz kötődően, s a pamfletirodalom új virágkora
is azt bizonyítja, hogy nem sikerült teljesen irányítás alá vonni a nyomtatott híráramlást,
Angliában 1695-től az engedélyezési törvény elévülése a cenzúra rendszerének is véget vetett.12 A The Spectator már imázsának részeként hirdette hatalomtól való függetlenségét,
jelezve a sajtó „megfigyelői” státusát.13 A több hatalom által elért, sok jelentős nyomdacentrummal rendelkező, több nagyvárosra támaszkodó itáliai és német nyelvterületeken még
kevésbé lehetett egy központból befolyásolni a nyomtatott híráramlást.
A politikai elit, diplomaták zárt és titkosított információs csatornái, a kereskedő és bankárcsaládok gazdasági hírhálózatai, a döntéshozók körében terjesztett kéziratos újságok
mellett kiépült a hírek közzétételének új mechanizmusa, mely elsősorban nem uralkodói
udvarokban, hanem a jelentős befogadó közönséggel rendelkező nagyvárosokban teremtette meg a hírhez való hozzájutás legális technikáit, színtereit s megbecsült szakembereit.14 A
„fekete művészetből élő” kulturális elit (kiadó, újság- és könyvkereskedő, nyomdász, metsző, betűkészítő, író, költő, iskolamester, tanító, prédikátor, postamester, térképkészítő) a
hatékonyság érdekében és az üzleti siker reményében megtanult „gazdálkodni” a rendelke9
10
11
12
13
14
Kampmann, Christoph – Krause, Katharina – Krems, Eva-Bettina – Krems-Tischer, Anuschka
(Hrsg.): Bourbon – Habsburg – Oranien. Konkurrierende Modelle im dynastischen Europa um
1700. Köln–Weimar–Wien, 2008.
Klaits, Joseph: Printed Propaganda Under Louis XIV: Absolute Monarchy and Public Opinion.
Princeton, 1976.; Burke, Peter: The Fabrication of Louis XIV. New Haven – London, 1992.
Briggs, Asa – Burke, Peter: A média társadalomtörténete. Gutenbergtől az internetig. Budapest
2004. 91–92.
Raymond, Joad: Pamphlets and Pamphleteering in Early Modern Britain. Cambridge, 2003. 341–
382.; Briggs–Burke: A média társadalomtörténete, 94.
Briggs – Burke: A média társadalomtörténete, 35., 73.
Brendecke, Arndt – Friedrich, Markus – Friedrich, Susanne (Hrsg.): Information in der Frühen
Neuzeit. Status, Bestände, Strategien. Berlin, 2008.
124
A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban
Tanulmányok
zésére álló nyomtatott hírekkel. Nemcsak az információ megszerzésének sokirányú hálózatát kellett kialakítani, hanem a befogadó közönség folyamatos és széles körű elérésére is
szükség volt.15 A szövetségesek – érdekeik egyezéséig – növelték is egymás politikai súlyát,
jelentőségét a nemzetközi nyilvánosság előtt. Ez a sok tényezős, sok központú propaganda
jelentősen erősítette az uralkodói udvarokhoz közvetlenül nem kötődő, de a nyomtatott információs mechanizmus működtetését jól ismerő értelmiségi réteg szerepét a véleményalkotás irányításában. Sok vonatkozásban a humanista elit korábbi véleményformáló funkcióját örökítették tovább egy sokkal szélesebb, műveltségét, identitását tekintve összetettebb
közegben mozogva. A hatalomgyakorlók elvárásai és a befogadó közönség igényei között
egyensúlyozó értelmiségiek szerepe az információ kezelési technikák megújításában, a
nyomtatott hírek sokoldalú hasznosításában több aspektust tekintve is kiemelt jelentőségű.
Nyomtatott újságműfajok önértékelése
Az újságműfajok jelentőségéről megjelent 17. századi elemzések kapcsán sajátos kettősség
figyelhető meg. Egyfelől gúnyos hangú politikai pamfletek ítélték el a megnövekedett híréhséget, amikor még a halkufárok, a csónakosok, kocsisok és hordárok is államügyekről
beszélgetnek.16 Másfelől tudós értekezések ecsetelték, hetilapok évkezdést köszöntő versei
hirdették a hetilapolvasás előnyeit, különösen a világ kitágulását, az újfajta földrajzi ismeret megjelenését.17 Sőt kisebb fejedelemségeknek azt ajánlották, hogy ne is tartsanak fent
nagy költséggel követségeket, hiszen a hetilapok külpolitikai hírei alapján is tájékozódni lehet.18 Johann Amos Comenius a történelmi, geográfiai, politikai és nyelvi ismeretek szélesítésére az iskola oktatás részévé tette, Christian Weise (1642–1708) kifejezetten az ifjúságnak javasolta az újságok olvasását, Georg Grefflingen költő 1669-ben újságkiadóként az iskolamestereknek ajánlotta a hamburgi „Nordischer Mercurius”-t, Christian Thomasius
1700-tól Lipcsében és Halléban államelméleti ismeretek tanulásához vezette be az újságolvasást.19 Comenius 1622-ben „A világ útvesztője, avagy a szív paradicsoma” című művében
a hírhajhászok közé is elvezette főszereplő vándorát, hiszen az életre való felkészülés részeként a híráramlás felhasználási módjait is el kell sajátítani.20 A kéziratos újságok elit olva-
15
16
17
18
19
20
Körber, Esther-Beathe: Öffentlichkeiten der Frühen Neuzeit. Teilnehmer, Formen, Institiutionen
und Entscheidungen öffentlicher Kommunikation im Herzogtum Preussen von 1625 bis 1618.
Berlin – New York, 1998.
Miller, John: Public Opinion in Charles II’s England. History. The Journal of the Historical
Association, 80. 1995. 395–381.; Bene Sándor: Theatrum politicum. Nyilvánosság, közvélemény
és irodalom a kora újkorban. Debrecen, 1999. 193–194.
Ukena, Peter: Tagesschriftum und Öffentlichkeit in Deutschland. In: Presse und Geschichte. Neue
Beiträge zur historischen Kommunikationsforschung. München, 1977. Bd. 2. 43.
Stieler, Kaspar: Zeitungs Lust und Nutz. In: von Hagelweide, Gert (Hrsg.): Vollständiger Neudrucke der Originalausgabe von 1695. Bremen, 1969.; Paisey, David: New Year begging broadsides
from Nuremberg: collection in the British Library. In: Caemmerer, Christiane – Jungmayr, Jörg
– Overgaauw, Eef (Hrsg.): Flugblätter von der frühen Neuzeit bis zur Gegenwart als kulturhistorische Quellen und bibliothekarische Sondermaterialien. Frankfurt am Main, 2010. 45–66.
Martin, Welke: Gemeinsame Lektüre und frühe Formen von Gruppenbildungen im 17. und 18.
Jahrhundert. Zeitungslesen in Deutschland. In: von Otto, Dann (Hrsg.): Lesegesellschaften und
bürgerliche Emanzipation. Ein europäischer Vergleich. München, 1981. 29–33.
Idézi: R. Várkonyi Ágnes: Európa Zrínyije. Irodalomtörténeti Közlemények, 100. évf. (1996) 1-2.
sz. 7–8.
125
Tanulmányok
G. ETÉNYI NÓRA
sói a nyomtatott újsághíreket távolságtartással fogadták.21 A kéziratos augsburgi FuggerZeitungok nagy értékű, gazdasági lépéselőnyt biztosító híreket továbbítottak információs
hálózatukra támaszkodva, melyekhez érdemi politikai és katonai értesülések is szorosan
kapcsolódtak.22 A kéziratos újsághírek olvasóit már a 16. század kezdetén rendszeres és
sokoldalú kulturális hatások érték Európán kívüli területekről is.23 Az elit zárt információs
hálózatából alkalmanként kikerülő új ismeretanyag hatalmas érdeklődést váltott ki a szélesebb nyilvánosság körében. 1515-ben szultáni ajándékként a portugál királyi udvarba került
rinocéroszról egy nürnbergi kereskedő lisszaboni levele alapján Albrecht Dürer készített
nagysikerű, a 18. század végéig többször kiadott röplapot.24 A kéziratos újságok olvasói a
széles nyilvánosság számára hozzáférhető, kivonatolt, hivatalos hírekkel szemben a politikai viszonyokat, kapcsolatrendszereket, udvari pozíciókat érzékeltető „bennfentes” információkat tekintették fontosabbnak még a 18. században is.
A nyomtatványok szerepével foglalkozó korabeli művek sajátos önreflexiója azonban
nemcsak a sajtótermékek jelentőségét hirdette, hanem a közvetítő réteg társadalmi presztízsét is reprezentálta. A véleményformálás legközvetlenebb és legközérthetőbb eszközén, a
metszetekkel illusztrált röplapokon tanították is a nyomtatott hírekkel való együttélés mikéntjét, amiben természetesen az üzleti érdek és az olvasóközönség szélesítésének reménye
is szerepet játszott. Ezek az „önreklámok” a kínált ismeretanyag tematikai sokféleségét, érdekességét és a mindennapi életben való közvetlen használhatóságát hangsúlyozták.
Egy 1631-es ábrázoláson Cupido jelent meg újságárusként, képes kalendáriumokat, női
viseleteket bemutató röplapokat, nyomtatott köszöntő verseket terjesztve. A 17. század közepétől neves nürnbergi és augsburgi kiadók a városi tanács által megrendelt erkölcsnemesítő metszeteket tettek közzé, melyek különböző foglalkozásokhoz kapcsolódóan házassági
tanácsokat adtak, gyermeknevelési elveket, életlépcsőket mutattak be, vagy éppen pénzigényes szokás, a dohányzás terjedését ellenezték színvonalas metszetekkel és versekkel. A tanulságos, ám szórakoztató metszetekkel illusztrált röplapok nemcsak a városi statútumokat
tették könnyebben elfogadhatóvá,25 hanem a városi polgárok mindennapi életében is érthetővé és közvetlenül felhasználhatóvá vált a nyomtatott információ. 26 Nagy dél-német
nyomdaközpontokban a városi polgárok szívesen díszítettek röplapok nagyméretű metszeteivel magánlakásokat is. Kifejezetten kisgyermekeknek szóló röplapok jelzik, hogy a neve-
21
22
23
24
25
26
Böning, Holger: „Gewiss ist es, dass alle gedruckte Zeitungen erst geschrieben seyn müssen.”
Handgeschriebene und gedruckte Zeitungen im Spannungsfeld von Abhängigkeit, Koexistenz
und Konkurrenz. In: Williams, Gerhard Scholz – Daphnis, William Layher (eds.): Consuming
News. Newspapers and Printed Culture in Early Modern Europa (1500–1800). Bd. 37. 2008. Heft.
1-2. 203–242.
Bauer, Oswald: Zeitungen vor der Zeitung. Die Fuggerzeitungen (1658–1605) und das frühmoderne Nachrichtensystem. Colloquia Augustana, Bd. 28. Berlin, 2011.
Pieper, Renate: Die Vermittlung einer Neuen Welt. Amerika im Kommunikationsnetz des habsburgischen Imperiums (1493–1598). Mainz, 2000.; Pieper, Renate – Barbarics, Zsuzsa: Handwritten Newsletter as a Means of Communication in Early Modern Europe. In: Bethencourt,
Francisco – Egmond, Florike (eds.): Correspondence and Cultural Exchange in Early Modern Europe. Cambridge, 2007. 53–79.
Salzberger, Dieter: Albrecht Dürer: Das Rhinozeros. Hamburg, 1999.
Münch, Paul: Lebensformen in der Frühen Neuzeit. 1500 bis 1800. Berlin, 1998.
Schilling, Michael: Bildpublizistik der frühen Neuzeit. Aufgaben und Leistungen des illustrierten
Flugblatts in Deutschland bis um 1700. Tübingen, 1990.; Harms, Wolfgang – Schilling, Michael:
Das illustrierte Flugblatt der frühen Neuzet. Traditionenen – Wirkungen – Kontexte. Stuttgart,
2008.
126
A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban
Tanulmányok
lés részévé vált a nyomtatott sajtótermék. Protestáns német terülteken Szent Miklós zsákos
emberré torzított figurájával illusztrált metszettel és rövid verssel intették jó magaviseletre
a kiskorúakat a 16. század végén.27
Nemcsak a nyomtatott információ értékét kellett elfogadtatni, azt is meg kellett tanítani, hogy miként kell mérlegelni a hírek megbízhatóságát, hitelességét. Egy a frankfurti vásárról érkező híráramlást megszemélyesítő, díszes ruhájú, bőségszaruval ábrázolt vonzó
nőalak hirdette a távoli területekről, Indiából vagy az Oszmán Birodalomból érkező hírek
különlegességét, ám az 1662-ben megjelent röplap szövege távolságtartásra intett, mert
hangsúlyozta, hogy a híreket a kiadók szerkesztik, rövidítik, átalakítják, így a verses összegzés szerint végül a hölgynek sokan nem hisznek, s nem is talál magának férjet.28 A híráramlás felgyorsulásával kapcsolatos kételyeket is megfogalmaztak a röplapok. Egyfelől lovon
vágtató hivatalos postaszolgálat hiteles értesülései magyarázták el egy-egy békekötés jelentőségét, mellyel szemben a háborús híreket sánta, ördöglábú hírnökök szállították. A szárnyas Merkúrral megjelenített hírszolgálat mellett a gyalogosan szállított lassabb, de hiteles,
ellenőrzött híreknek is megvolt a különleges értékük.29
A propaganda vonatkozásában is korszakváltást jelentő harmincéves háború időszakában még inkább megragadható, hogy az egymással versengő hatalmi központok kénytelenek nemcsak a saját politikai programjukat meggyőző módon tálalni és az ellenség érvrendszerét megcáfolni, hanem a megcélzott befogadó közönség számára az érvek mérlegelésének mikéntjét is bemutatni. Kvalitásos metszők által készített szellemes gúnyrajzok sora ítélte el a hírek válogatás nélküli elfogadását, s próbálta tanítani az ellenőrizetlenül szállongó hírekkel való együttélés mikéntjét.30 Egy 1620-ban megjelent röplap követendő példaként mutatta be a szántóföldön dolgozó parasztembert, aki kívül tud és akar maradni a
háttérben látható mindenféle rendű és rangú emberekkel zsúfolt szekértáborok közti politikai csatározásból.31 A rövid latin és német verssel közzétett, Pieter Brueghel Ikarosz bukását ábrázoló festményét felidéző metszet mégsem ad reális alternatívát a közügyektől igencsak érintett városi polgárok számára. Számos korabeli gyűjtemény bizonyítja, hogy a kortársak milyen nagy jelentőséget tulajdonítottak a legközérthetőbb sajtóműfajoknak, így a
véleménybefolyásolásra leginkább alkalmas röplapoknak.
Az egy adott területet elérő többféle, ellentétes érdekű propaganda miatt különösen
fontossá vált a felgyülemlett információk értelmezése, utólagos logikus rendbe állítása, a
győztes érdekei szerinti összegzése. A harmincéves háború folyamán az 1619 és 1622 közötti időszakban a legintenzívebb a propaganda. A protestáns propaganda Pfalzi Frigyes uralkodásának történetét 1618 és 1620 között címerállatának, az oroszlánnak tetteiként fiktív
diadalkapun örökítette meg,32 beleszőve a közismert jóslatot a protestánsok védelmezője27
28
29
30
31
32
„Der Mann mit der Sack. Zu Augspurg bey Abraham Bach Brieffmaler auffm Creuz”. Kunzle,
David: History of the Early Comic Strip. I. The Early Comic Strip. Narrative Strips and Picture
Stories in the European Broadsheet 1450–1825. Los Angeles – London, 1973. 63.
„Die New Zeittung klagt sie könne kein Mann bekommen” P-2591. Harms, Wolfgang: Illustrierte
Flugblätter des 16-17. Jahrhundert Wolfenbüttel, 1989. 444–445.
Behringer, Wolfgang: Im Zeihen des Merkur. Reichspost und Kommunikationsrevolution in der
Frühen Neuzeit. Göttingen, 2003. 379–380.
„Der Sih dich für”. Niemetz, Michael: Antijesuitische Bildpublizistik in der Frühen Neuzeit. Regensburg, 2008. 122. kép 128.
„Currus Cursus Mundi, Der Welt Lauff,” „Scinditur incertus studia in contraria mundus”. Coburg
XIII. 443,65
„Imperii Proceres Heroice Corcia Leonus Magnanimae Radij Teutoniae Faces Quae Generae
proquaviqua olim fecere Parentes…”
127
Tanulmányok
G. ETÉNYI NÓRA
ként megjelent „Észak Oroszlánjáról”, melyre a háború újabb szakaszában már Gusztáv
Adolf svéd király propagandája épít.33 Egy császárhű, katolikus röplapon ugyanennek a politikai és katonai erőviszonyokban legnagyobb változásokat jelentő időszak eseményeit értékelte egy „újságíró” és vitapartnere.34 A röplap képanyaga és a fiktív beszélgetés újra felidézte, értelmezte és egységgé formálta a korábban külön-külön röplapon megjelent gúnyképeket a „téli királyról”, aki eltévedt a labirintusban, akit félrevezettek a vak jósok, s aki
nem jó kertészként gazdálkodott, s nagy lakomákkal gyorsan felélte, egy tél alatt tönkretette a prágai udvart, s elvesztette királyságát. A gondosan felépített politikai szimbólumok
érthetően és megjegyezhetően közvetítették az értékítéletet, hogy Pfalzi Frigyes nem alkalmas a cseh királyi címre. A találóan megalkotott összkép azonban azt is egyértelművé tette,
hogy az eredeti röplapokkal sem a tájékoztatás volt a cél, hanem az értékítélet és a véleményformálás.
A harmincéves háború időszakában sok volt az olyan metszettel illusztrált röplap, mely
a sajtótermékek szerepét elemezte. Az 1632. évi jókívánságokkal közzétett újságszerkesztőség képe az újságkészítés hatékonyan működő mechanizmusát mutatta be.35 A hírek közzétételének sajátos „politikai színpadként” való megfogalmazása azt is érzékeltette, hogy
nemcsak a láthatóra, hanem a mögöttesre, a színfalak mögötti világra is gondolni kell, ezért
is került a kiadói műhely középpontjába egy vándorkomédiákból jól ismert figura, valamint
egy saját tollazatát rendező gólya. S bár a röplapok a címeikben végig az igaz, valódi képét
és leírását ígérték a hadi és politikai eseményeknek, a 17. század második felében tovább
erősödött a történtek mögé látásának, az érdekek kitapintásának, a mozgatórugók feltárásának igénye.36 A hatalmas mennyiségű és igen szerteágazó tematikájú, koronázásokról,
uralkodói temetésekről, várostromokról, tengeri csatákról, csodás égi jelekről, természeti
katasztrófákról, politikai cselszövésekről, kivégzésekről érkező híreket hitelesség, jelentőség, hosszú távú hatás alapján mérlegelni és rendezni kellett, a befogadó közönség igényeihez is alkalmazkodó műfajokat találva. A 17. század elejére a hírek színvonala, értéke, valamint az olvasóréteg műveltsége alapján a különböző sajtóműfajok között kialakult egyfajta hierarchia, mely azonban hatékony együttműködést is jelentett az újságtípusok között. A
rendszeresen és folyamatosan megjelenő hetilapok rövid kivonatolt külpolitikai híreket közöltek uralkodói, politikai, gazdasági központokból az univerzalitás igényével. Jelentős politikai és hadi eseményekről négy-öt oldalas külön „számot”, kiegészítést is mellékeltek koronázások részletes bemutatásával, hadvezérek jelentéseivel, misszionáriusok beszámolóival, fontos személyiségek, szemtanúk „sajátkezű” leveleivel. Az érdeklődés felkeltésének
leghatékonyabb eszközei a képes újságok voltak, melyeket városházára, városfalak kapujára, könyvkereskedések ajtajára, piacterekre függesztettek ki. A röplapok a korban jelentős33
34
35
36
Gilly, Carlos: „Észak Oroszlánja”, a „Sas” és a „Végítélet Krisztusa”. Politikai, vallásos és chiliaszta publicisztika a harmincéves háború röpirataiban, illusztrált röplapjain és népi énekeiben.
In: Művelődési törekvések a kora újkorban. Tanulmányok Keserű Bálint tiszteletére. Szerk.: Balázs
Mihály – Font Zsuzsa – Keserű Gizella – Ötvös Péter. Szeged, 1997. 103–110.
„Ein Red und Antwort, Das ist: Ein Gespräch dess Zeitungsschreibers mit seinem Widersacher.”
Bohatcová, Mirjam: Irrgarten der Schicksale. Einblattdrucke von Anfang des Dreissigjährigen
Krieges. Prag, 1966.
„Newe Jahr Avisen, In Jehan Petagi Kramladen zu erfragen, Allen Kauffleuten und Zeitungs
Liebhabern die sich taeglich darmit tragen und schleppen zu diesem Newen 1632 Jahr dediciret.”
Harms, Wolfgang – Rattay, Beate: Illustrierte Flugblätter aus den Jahrhunderten der Reformation und der Glaubenskämpfe. Coburg, 1983.
G. Etényi Nóra – Horn Ildikó (szerk.): Színlelés és rejtőzködés. A kora újkori magyar politika szerepjátékai. Budapest, 2010.
128
A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban
Tanulmányok
nek tekintett eseményekről, fordulatokról tettek közzé háttérinformációkat, és magyarázatokat adtak a kivonatolt, lényegre törő újsághírekhez az olvasni nem tudó rétegek mellett a
műveltebb közönségnek is. A kép és szöveg funkciója nem vált szét, erősítették egymást, s
maga a kép is érdemi információt tett közzé. A röplap lehetőséget adott aktuális események
kapcsán is a tájékoztatásra, reagálásra és a véleményalkotás irányítására.37 A metszetekkel
illusztrált röplapok az elit reprezentációjának részeként egyedi, felismerhető arcképekkel
ábrázolták a jelentős politikai személyiségeket, s térképekkel és hadmérnöki alaprajzokkal
közelebb vitték a befogadó közönséghez a távoli hadi és politikai színterek világát. Többféle
műveltségréteget sűrítő, egymást erősítő szimbólumrendszerekkel segítették a befogadást,
irányították a véleményalkotást.
Mindeközben az adott technikai keretek között is gyorsult a híráramlás, a hírek hamar
veszítettek az aktualitásukból, így jelentőségükből, mert elvárás lett az eseményekkel egyidejű tájékoztatás, sőt a 17. század végére már a várható politikai fordulatokat és lehetséges
következményeiket is előre jelezték, „jósolták” az újságok, valamint az „orákulumokat”
megszólaltató pamfletek. A rendszeresen és a kor technikai keretei között gyorsan, az eseményekkel párhuzamosan nyomtatásra kerülő érdemi hírek tovább növelték a nyomtatott
információ értékét és politikai jelentőségét. A hatalom, a döntéshozó elit viszonya is megváltozott a nyomtatott újságokhoz. Bár a sok központú, folyamatos és nyilvános hírközlés
több vonatkozásban veszélyeztette a „hatalomgyakorlás titkát”, a politikai, gazdasági és
kulturális elit elfogadta és egyre kifinomultabban használta a sajtótermékeket a propaganda és a reprezentáció hatékony eszközeként.38
A nyomtatott információ elfogadottsága
A közügyek iránt érdeklődő városi polgár nyomtatott információhoz való viszonyát korabeli
kéziratos városi krónikák is tükrözik. A nyomdaközpontokként is jelentős német birodalmi
városokban nagy számban maradtak fent olyan nem hivatalosan vezetett, mégis elsősorban
nem családi, hanem inkább városi eseményeket megörökítő diáriumok, melyekbe a kéziratos feljegyzések mellé nyomtatványokat is mellékeltek,39 városi polgárok is gyűjtötték a korabeli eseményeket, különlegességeket ábrázoló grafikákat, metszeteket.40 Egy a török háborúkról érkező híreket összegző nürnbergi kéziratos krónikába a magyarországi várhar-
37
38
39
40
Schumann, Jutta: Das politisch-militärische Flugblatt in der zweiten Hälfte des 17. Jahrhunderts
als Nachrichtenmedium und Propagandamittel. In: von Harms, Wolfgang – Schilling, Michael
(Hrsg.): Das illustrierte Flugblatt in der Kultur der Frühen Neuzeit. Mikrokosmos 50. Frankfurt
am Main, 1998. 226–258.
Hölscher, Lucien: Öffentlichkeit und Geheimnis. Eine begriffsgeschichtliche Untersuchung zur
Entstehung der Öffentlichkeit in der Frühen Neuzeit. Stuttgart, 1979.
Mauer, Benedikt: Sammeln und Lesen – Drucken und Schreiben. Die vier Welten des Augsburger
Ratsdiener Paul Hector Mair. In: von Mauelshagen, Franz – Mauer, Benedikt (Hrsg.): Medien
und Weltbilder im Wandel der Frühen Neuzeit. Dokumenta Augustana Bd. 5. Augsburg, 2000.
107–132.; Tschopp, Silvia Serena: Wie aus Nachrichten Geschichte wird. Die Bedeutung publizistischer Quellen für die Augsburger Chronick des Georg Kölderer. In: Consuming News, 33–78.
Künast, Hans-Jörg: Die Graphiksammlung des Augsburger Stadtschreibers Konrad Peutinger.
In: von Paas, John Roger (Hrsg.): Augsburg, die Bildfabrik Europas. Essays zur Augsburger
Druckgraphik der Frühen Neuzeit. Augsburg, 2001.; Meise, Helga: Medienkonsum oder Wissensdispositif. Zur Stellung von Flugblättern und Flugschriften in Marcus Lamms Thesaurus picturarum (1564–1606). In: Consuming News, 153–177.
129
Tanulmányok
G. ETÉNYI NÓRA
cokról készült metszeteket mellékeltek. Eger 1596-os ostromáról, a mezőkeresztesi csatáról, Győr 1598. évi visszafoglalásáról készült vedutákkal hitelesítették az értesüléseket.41
Egy 1608 és 1620 közötti, főként prágai, bécsi, augsburgi, regensburgi és ulmi híreket
tartalmazó, Bécsben fennmaradt kéziratos hírgyűjtemény42 is több nyomtatott kiadványt
tartalmaz. A kéziratos újsággyűjteménybe nemcsak II. Ferdinánd és Pfalzi Frigyes által kiadott pátensek kerültek be nyomtatványként,43 hanem metszetekkel illusztrált röplapok is.
A legkorábbi nyomtatványok közvetlen hatalmi reprezentációra utaltak, II. Mátyás temetéséről44 mellékeltek szép kivitelezésű színezett metszettel ellátott röplapot. A harmincéves
háború kirobbanását követő időszakban a kéziratos hírek között látványosan megemelkedett a nyomtatványok száma, jelezve, hogy annak is jelentős politikai vonatkozása, információtartalma van, hogy milyen nyomtatványok, metszetekkel illusztrált röplapok, politikai pamfletek forognak közkézen. A Fugger-Zeitungok kéziratos hírei között is nagy számban maradtak fent korabeli kézzel írt pasquillusok, politikai gúnyversek.45 A harmincéves
háború bécsi kéziratos újságjai között – bár szintén vannak kéziratos másolatban gúnyversek és szórakoztató szatirikus dialógusok, beszélgetésjátékok – döntő többségében nyomtatványként mellékelték a politikai gúnyiratokat, mert a nyomtatott formának külön jelentőséget tulajdonítottak bizonyítható közzétettsége miatt, s gyorsabban sokszorosíthatók és
továbbíthatók voltak. A röplapok gazdag képi világa legtöbbször olyan kvalitásos és magas
színvonalú volt, hogy nem lehetett a tartalmát gyorsan, rövid leírásként összegezni, sőt
sokszor az üzenetét többféleképpen lehetett értelmezni. Külön nyomtatványként mellékelték a több változatban is közkézen forgó, Bethlen Gábor zászlaja46 címet viselő röplapot,
melynek teológiai és politikai szimbólumai a kortársak számára is nehezen értelmezhetőnek tűntek.47 Pfalzi Frigyes szövetségeseit és ellenfeleit állatszimbólummal összegző, kígyóval és pókkal küzdő oroszlánról készült, eredetileg titkosságot hangsúlyozó címmel
megjelent metszethez kézzel írták hozzá az összefüggéseket felfejtő magyarázatot.48 A kéziratos gyűjteménybe a fehérhegyi csata utáni politikai fordulatról több röplapot is beillesz-
41
42
43
44
45
46
47
48
Stadtarchiv Nürnberg, Nürnberger Handschriften
Österreichisches Staatsarchiv, Haus- Hof- und Staatsarchiv Wien Handschriftensammlung Böhm
108. Bd. W 57 Band 1-5. Ezúton is köszönöm Fazekas István bécsi levéltári delegátus szíves segítségét.
HHStA ÖStA Wien Handschriftensammlung Böhm 108. W 57 Band 5. f. 793. Ferdinánd bécsi
1620. június 16-i és június 30-i pátense, valamint f. 794. I. Frigyes nevében 1620. július 1-jén Prágában kiadott pátens.
HHStA ÖStA Wien Handschriftensammlung Böhm 108 bd. 5. fol 46. „Tödliche Contrafactur und
Epitaphie beeder Keyserliche Majestaten als Weylund dess Aller durchleuchtigten Grossmaechtigten gewesten Fürsten und Herrn Matthia der Ersten erwöhnten Kaysers zu alten zeyten Mehren
des reichs in Geranien zu Hungeren… Georg Kress Brieffmaler bey Barfüssre Kirchen ausgburg”
Bauer, Oswald: Pasquille in den Fuggerzeitungen. Spott- und Schmähgedichte zwischen Polemik
und Kritik (1568–1605). Wien–München, 2008.
HHStA ÖStA Wien Handschriftensammlung Böhm 108. W 57 Band 5. f. 915. „Contrafactur der
Bethlehem Gabor Blutfahnen Daniel Manasser Anno 1620”
Varsányi Krisztina: Bethlen Gábor megjelenése a korabeli röplapokon. KÚT, 6. évf. ( 2007) 3. sz.
157–160.; Trajtler Dóra Ágnes: Kálvinizmus a Bethlen-zászló tükrében. In: Porta Speciosa, 2010.
Volume. 2. 123–133.; Gyulay Éva: „Consilio Firmata Dei”. Bethlen Gábor emblémás zászlaja Besztercebánya, 1620. Történeti Muzeológiai Szemle, 10. évf. (2010) 21–34.
HHStA ÖStA Wien Handschriftensammlung Böhm 108. W 57 Band 5. f. 978. „Newe Warheit…
Der Löw ist der Pfalzgraf oder Böhmische König…”
130
A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban
Tanulmányok
tettek, nemcsak a csatáról került be nyomtatott leírás és metszet,49 hanem szerepel az a
gúnykép is, mely Pfalzi Frigyes címeroroszlánját mutatta be a nyári hőséget követő téli hidegben50 kóborolva. A döntő többségében császárpárti és katolikus érdekeket kiemelő hírgyűjteménybe is belekerült jezsuiták politikai felelősségét gúnyoló gúnykép,51 s a spanyol
szövőszék52 szimbóluma mutatta be közérthető képben, hogy milyen sokféle hatalmi érdek
szövődik össze az aktuális kiterjedt krízisben. A gyűjtemény jóval kisebb számban, de Pfalzi
Frigyes propagandáját tükröző nyomtatványt is tartalmaz, így egy Pfalzi Frigyes tetteit diadalkapun megörökítő, őt észak oroszlánjaként dicsőítő röplapot53 is
Nem csak nagy politikai és katonai krízisek időszakában lehet megragadni, hogy városi
polgárok identitásuk részeként a közügyekre figyelve korabeli alkalmi nyomtatványokat,
nyomtatott híranyagot, sajtótermékeket gyűjtöttek. Egy regensburgi városi krónika névtelen szerzője az 1661 és 1670 közötti évek eseményeit rögzítette.54 A névtelen „közösségi
naplóíró” alapvetően a regensburgi evangélikus közösség mindennapjait, születéseket, keresztelőket, házasságkötéseket, halálozásokat, prédikációkat és iskoladrámák előadását
örökítette meg.55 A szerző műveltségét, identitását jelzi, hogy az iskoladrámák bemutatására vonatkozó kiadványokat rendszeresen beillesztette, nemcsak az evangélikus városi iskolák kapcsán, hanem a jezsuita iskoladrámák jól sikerült bemutatóiról is tudósított. A krónikaíró nagy számban mellékelt nyomtatott esküvői köszöntőket és a jelentős regensburgi
polgárok tiszteletére kiadott gyászversgyűjteményeket. A nyomtatott versgyűjtemények alkalmi szerzői alapján megrajzolható az evangélikus városi polgárság együttműködő köre,
ahová a krónikaíró is tartozott. A műveltsége alapján a kulturális elitet alkotó, a város
evangélikus iskoláiban tanító vagy orgonistaként, valamint prédikátorként tevékenykedő
összetartó értelmiségi réteg valóban jelentős szerepet játszott a város életében, ha nem is
olyan színvonalon és tudatossággal, mint a jóval nagyobb Nürnbergben működő színvonalas „Pegniz parti Költők Társasága” vagy Frankfurt am Mainban a „Gyümölcshozó Társaság”.56 Ez a művelt városi kulturális elit azt is fontosnak tartotta, hogy saját szerepét, társadalmi státusát alkalmi nyomtatványok segítségével folyamatosan megjelenítse a városi
49
50
51
52
53
54
55
56
HHStA ÖStA Wien Handschriftensammlung Böhm 108. W 57 Band 5. f. 1000. Kurze Summarische Erzehlung und Beschreibung der glorwürdigen Herrlichen Ritterlichen Victori, welche Ihr…
fürstliche… den 8. Tag Novembris 1620 vor Prag erhalten. In: Augspurg bey Andreas Günsch Kupferstecher bey Barfusser Thor.
HHStA ÖStA Wien Handschriftensammlung Böhm 108. W 57 Band 5. f. 557. „Confirmirter (Gott
lob noch immerbleinbender Pfalz Böhmischer angefangener Winter und hinauss wehrender
Sommer Löw”)”.
HHStA ÖStA Wien Handschriftensammlung Böhm 108. W 57 Band 5. f. 724. Böhmischer Jesuiten
Kehraus und Teutsche Wack Uhr Prag vom 18. may 1620.
HHStA ÖStA Wien Handschriftensammlung Böhm 108. W 57 Band 5. f. 861. Spannische Spinnstube oder Rockenfahrt Im Jahr 1620.
HHStA ÖStA Wien Handschriftensammlung Böhm 108. W 57 Band 5. f. 980. „Leones Triumphantes das ist Magische Figuren der triumphirenden Löwen”
Stadtarchiv Regensburg Chroniken I Ae 2 28 Anonym Chronik No. 4 ab Anno 1661–1670. Regensburgi kutatásaimat DAAD ösztöndíj és K. Lengyel Zsolt segítette, ezúton is köszönöm.
„Dess Durchleuchtigsten Fürsten und Herrn Herrn Johann Georg dess Andern Herzogen zu Sachsen… Einzugs in Regensburg Als Churst. Durchl daselbst zu dem Allgemeinen Reichstag zu Regensburg den 19. Februarij 1664. Verlegt durch Johann Hoffman Kunsthandler in Nürnberg” P2701. Paas, John Roger: The German Political Broadsheet 1600–1700 Volume 9. (1662–1670).
Wiesbaden, 2007. 160.
Schmid, Alois: Kulturelles Leben im Konfessionellen Zeitalter. In: von Schmid, Peter (Hrsg.): Geschichte der Stadt Regensburg. Regensburg, 2000. 921–922.
131
Tanulmányok
G. ETÉNYI NÓRA
közéletben. Elsősorban lokális jelentőségű eseményeket örökítettek meg a napló bejegyzései, de a püspöki székhelyként, kereskedelmi központként is jelentős birodalmi város lakosa gyorsan reagált a nagypolitikai változásokra.57 Információi színvonala alapján valószínű,
hogy a város Münchenbe, a bajor választófejedelmi központba, valamint Bécsbe küldött
ágenseitől közvetlenül is információkhoz jutott. A regensburgi birodalmi gyűlés 1663. januári megnyitását követően a nagypolitika kérdései, a birodalmi gyűlés s a török elleni háború eseményei közvetlenül is bekerültek a városi polgár világába. A krónikaíró szisztematikusan gyűjtötte a birodalmi gyűlés megnyitásával kapcsolatos kiadványokat, bár az akkor
induló regensburgi nyomtatott hetilapra nem hivatkozott.58 1663 elején gondosan beillesztette nyomtatott változatként a salzburgi érsek birodalmi gyűlést megnyitó orációját, majd
az ülésrendet.59 A hivatalosan kiadott információk alapján a császári propozíció ismertetését60 is metszettel illusztrált röplapon tette közzé Regensburg városának kiadója, Christoff
Fischer61 (1629–1681), sőt több kép nélküli kiadványban is közölte az elhangzott beszédeket. Nagyméretű metszettel illusztrált nyomtatványok nem maradtak fent a krónikában, a
birodalmi gyűlésre vonatkozó nyomtatványok közül is alapvetően azok, melyek a város
nyomdászánál jelentek meg. A gyorsan megjelenő nyomtatványok, sajtótermékek iránt
megnövekedett igényt nem is bírta a városi nyomdász, Fischer, s különösen a kvalitásos
metszetekkel közzétett röplapoknál jelentős nürnbergi és augsburgi kiadókkal dolgozott
együtt. A császár, valamint a választófejedelmek és jelentős követek ünnepélyes bevonulásairól a névtelen városi krónika több leírást is közölt 1663 decembere és 1664 februárja között, nyomtatványként azonban csak a bajor választófejedelem, Ferdinand Maria és felesége látványos menetének leírását mellékelte. A krónika azt tükrözi, hogy ez a művelt városi
polgár értette a döntéshozó hatalmi elit reprezentációs versengését a birodalmi gyűlés
megnyitása kapcsán. A magyarországi török háború híreit, Érsekújvár elvesztését vagy a
segélyhad gyülekezését, Kanizsa ostromát folyamatosan megörökítette, sőt a szentgotthárdi
csatáról szóló részletes beszámolót mellékeltként ígért, de ez elmaradt, a vasvári béke pontjait újsághírek alapján részletesen ismertette, majd Zrínyi Miklós vadászbalesetét is rövi-
57
58
59
60
61
Kubitza, Michael: Regensburg als Sitz des Immerwährenden Reichstag. In: von Schmid: Geschichte der Stadt Regensburg, 148–162., 156. Schmid, Alois: Von der Landstadt zum Ort des
Immerwährenden Reichtags. In: Albrecht, Dieter (Hrsg.): Regensburg – Stadt der Reichstage.
Vom Mittelalter zur Neuzeit. (Schriftenreihe der Universität Regensburg 21.) Regensburg, 1994.
29–43.
Gstettner, Hans: Regensburger Reichstags-Korrespondenzen. Ein Stück Pressepolitik des Heiligen Römischen Reichses Deutscher Nation. Zeitung und Leben. München, 1936.; Blühm, Elger:
Über Regensburgs älteste Zeitung. In: Verhandlungen des Historischenvereins für Oberpfalz und
Regensburg, Bd. 127 (1987) 175–184.
StAR Chroniken I Ae2 Nr. 28. „Vorrede Der Kayserl: Gesandtschafft bey der Reichs Tags Proposition So geschehen Durch den Herrn Grafen von Wolckenstein zu Regensburg den 10/20 Januarij
Anno 1663. Darbey auch Ihr Hoch Fürstl. Gnaden Schluss Reden, Regenbsurg Gedruckt und verlegt durch Christoff Fischern Im Jahr 1663.” „Actus Processionis et Propositionis so den 10/20 Januarij 1663 solenniter fürgangen. Cum licentia Superiorum. Regensburg Gedruckt und Verlegt
durch Christoff Fischern im 1663 Jahr. Kayserliche Proposition So dess Heyl. Röm. Reichs Chur
Fürsten und Staenden.”
„Eigentlicher Abriss der Reichstags Solennitaet si den 10/20 January Anno 1663 in Regenburg
auff den gewöhnlichen grossen Raths-Hauss-Saale beyeröffneter Keiserlichen Proposition angestelet und gehalten worden” P-2592 Paas 2007. 52.
Reske, Christoph: Die Buchdrucker des 16. und 17. Jahrhundert im deutschen Sprachgebiet. (Beiträge zum Buch- und Bibliothekwesen Bd. 51.) Wiesbaden, 2007. 783.
132
A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban
Tanulmányok
den feljegyezte.62 A krónika egyik utolsó bejegyzése egy városi dekrétum másolata.63 Ez a
városi szenátus által kiadott dekrétum megtiltotta a városi polgárok számára, hogy nyilvánosan véleményt nyilvánítsanak köztereken közügyekről, akár hangos szóval, akár mormolással. Bár a tiltás hatékonysága kétséges, a dekrétum azonban egyértelműen bizonyítja,
hogy a hatalomgyakorlók felismerték a háttérinformációkkal és műveltséggel rendelkező,
véleményformáló kulturális elit növekvő politikai súlyát. A városi polgár, regensburgi krónikás viszont pontosan érzékelte, hogy az „állandó” birodalmi gyűlés (1663–1806) székhelyévé váló Regensburg miként lesz európai jelentőségű diplomáciai,64 politikai és ezzel
párhuzamosan meghatározó hírközpont.65
Az információ tezaurálása, tárolása és újrahasznosítása
A 17. század végére az egyre nyilvánvalóbb érdekérvényesítés, propagandaháború ellenére
nem devalválódott, hanem nőtt a nyomtatott újságműfajok információinak az értéke.66 A
nyomtatott újsághírek, hetilapok jelentős társadalmi presztízsében és széles körű elterjedésében szerepet játszott, hogy azokban a költségesebb, de értékesebb, távoli terültekről érkező külpolitikai hírek domináltak. A hatalomgyakorlók érdekeinek is megfelelt, hogy az
újsághírek nem belpolitikai eseményekre reflektáltak, ugyanakkor legitimálták az uralkodó
külpolitikai törekvéseit. A kialakuló országhatárokat átlépő nemzetközi nyilvánosság pedig
új lehetőséget, színteret teremtett külpolitikai aktivitás reprezentálására.67 Az európai hatalmi erőviszonyok folyamatos változása, az erőegyensúly kialakításának reménye tovább
növelte a virtuális politikai színtér, a nemzetközi nyilvánosság előtt megformált kép, imázs
jelentőségét.68 Kvalitásos amszterdami, antwerpeni augsburgi, nürnbergi, lipcsei metszők62
63
64
65
66
67
68
G. Etényi Nóra: Reprezentáció Regensburgban 1664-ben. In: A történettudomány szolgálatában.
Tanulmányok a 70 éves Gecsényi Lajos tiszteletére. Szerk: Baráth Magdolna–Molnár Antal. Budapest–Győr, 2012. 133–148.
StAR Chroniken I Ae2 Nr. 28. Decretum 19. July 1670. „Ein decret gegen den schrimpflich
Nachendern und lasten derzu weid den nechsten sonderlich hochstand Personen Friedliebenheit
ungebührliches discurs authoritaet.”
Schindling, Anton: Die Anfänge des Immerwährenden Reichstags zu Regensburg. Ständevertretung und Staatskunst nach dem Westfälischen Freiden. Mainz, 1991. 107–118.; Wüst, Wolfgang:
Methodische Impulse? Regensburg als Schnittstelle zwischen Reichs- und Landesgeschichte In:
Appl, Tobias – Köglmeier, Georg (Hrsg.): Regensburg, Bayern und das Reich. Festschrift für Peter Schmid zum 65. Geburtstag. Regensburg, 2010. 247–267., különösen 256–257.
Friedrich, Susanne: Drehscheibe Regensburg. Das Informations- und Kommunikationssystem
des Immerwährenden Reichstags um 1700. Berlin, 2007.; Raymond, Joad: Pamphlets and Pamhleteering in early modern Britain. Cambridge Studies in Early Modern British History. Cambridge, 2003.
Weber, Johannes: Götter-Both Mercurius. Die Urgechsichte der politischen Zeitschrift in
Deutschland. Bremen, 1994.; Schultheiss-Heinz, Sonja: Politik in der europäischen Publizistik.
Eine historische Inhaltsanalyse von Zeitungen des 17. Jahrhunderts. Beiträge zur Kommunikationsgeschichte, Bd. 16. Stuttgart, 2004.
Maurer, Michael: Europa als Kommunikationsraum in der Frühen Neuzeit. In: Herbst, KlausDieter – Kratochwill, Stefan (Hrsg.): Kommunikation in der Frühen Neuzeit. Frankfurt am Main,
2009. 11–24.; Arndt, Johannes: Die europäische Medienlandschaft im Barockzeitalter. In: von
Dingel, Irene – Schnettger, Matthias (Hrsg.): Auf dem Weg nach Europa. Deutungen, Visionen,
Werklichkeiten. Göttingen, 2010. 25–39.
Repgen, Konrad: Der Westfälische Friede und die zeitgenössische Öffentlichkeit. Historische
Jahrhbuch, 117. (1997) 28–83.; Rosseaux, Ulrich: Friedensverhandlungen und Öffentlichkeit. Der
Westfälische Friedenskongress in den zeitgenössischen gedrukten Zeitungen. In: Diplomatie,
133
Tanulmányok
G. ETÉNYI NÓRA
től több országból rendeltek meg már jól sikerült minta alapján politikai gúnyképeket, dicsőítő lovasportrékat, almanach royalokat. IX. Ince pápa a török elleni háború sikereit
nemcsak kvalitásos itáliai metszőkkel, mint a találó gúnyképeiről híres Giuseppe Maria
Mitellivel örökíttette meg, hanem a holland Arnoldo van Westerhout is a pápai udvarnak
dolgozott. A török elleni propaganda közérthető politikai allegóriái a metszetek olasz feliratán sem változtatva kerültek új kiadásra a császárvárosban a visszafoglaló háború kezdetén.
A 16. században Velence volt a legnagyobb európai nyomdaközpont, melynek kiadványait kulturális sokszínűség és soknyelvűség jellemezte. A 17. század közepére Amszterdam
vált az új fellegvárrá, ahol 1675 és 1699 között 270 könyvkereskedő és nyomdász tevékenykedett, francia menekülteket is befogadva, idegen nyelvű könyvnyomtatásra is felkészülve.
A 18. századra vezető szerepét London vette át.69 Nagy kereskedelmi és hírközpontokban,
Velencében, Antwerpenben, Amszterdamban, Londonban, Hamburgban, Kölnben virágoztak a fordítóirodák a nemzetközi hírek közvetítése érdekében.70 A nagy európai tőzsdeközpontok, Antwerpen, Lyon, London, Amsterdam a nyomtatott híreknek fontos központjaiként is működtek.71 A 17. század végi Hamburg egyik legjelentősebb holland származású
kiadója, Thomas Wiering közvetlenül a tőzsde mellett árulta nyomtatványait, szépen kivitelezett, adatokban gazdag röplapjait. Kikötőkben kifejezetten gazdasági híreket megjelentető hetilapokat is érdemes volt közzétenni, sőt gazdasági érdekellentétek kérdésében is érveltek nyomtatott hírleveleken. Londonban 1685-ben a tea- és kávémonopólium „vitája” is
megjelent röplapokon.72 A szórakoztató párbeszédek a sokoldalú gazdasági és politikai érvek és ellenérvek felsorakoztatásával meg is jelenítették a korabeli kávéházakra jellemző
újsághírek feletti izgatott véleménycserét. A londoni utcákon, fogadókban a 16. század elejétől nagy mennyiségben nyomtatásban és énekelve is terjeszett balladák a 17. század végén
is népszerűek voltak, az archaikus műfajt új információkkal és személetmóddal telítve. Az
1720-as évek nagy „részvénylázában” és a South Sea Company bukásaiban a nyomtatott hírek meghatározó szerepet játszottak.73 A kitágult térben a hírekkel való kereskedelem is
egyre nagyobb haszonnal járt.74 A nyomtatott hírek közvetlen gazdasági hasznosítására a
69
70
71
72
73
74
Medien, Rezeption. Aus der editiorischen Arbeit an den Acta Pacis Westphalicae. Münster, 2010.
21–54.
Briggs–Burke: A média társadalomtörténete, 60–62., 88.
Pieper, Renate: Informationszentren im Vergleich. Die Stellung Venedigs und Antwerpens im 16.
Jahrhundert. In: North, Michael (Hrsg.): Kommunikationsrevolutionenen, 45–60. Bellingradt, Daniel: Flugpublizistik und Öffentlichkeit um 1700. Dynamiken, Akteure und Strukturen im Urbanen
Raum des Alten Reiches. Beiträge zur Kommunikationsgeschichte, Bd. 26. Stuttgart, 2011.
Briggs–Burke: A média társadalomtörténete, 34–35.
Early English Books Online. C 4885 Wing Catalog. „The Coffee-House Dialogue Examined and
Refuted: By some Neighbours in the Country, Well-whishers to the Kingdoms Interest” A 3334
„An Answer to a Paper Set forth by the Coffee-Men Directed to the Honourable, The Commons in
Parlament Allembled being Reflections upon some Propositions that were Exhibited to the
Parliament, for the Changing the Excise of Coffee, Tea and Chocolate into a Custom upon the
Commodities”, „Rebellions Antidote or a Dialogue Between Coffee and Tea. London, Printed bey
George Croom at the Sign of the Blue-Ball in Thames-street, over against Baynard’s Castle 1685”
„The Bubblers Mirrour: or Englands Folly” London, 1720.; Briggs–Burke: A média társadalomtörténete.
Sommerville, C. John: The News Revolution in England Cultural dynamics of daily Information.
New York – London, 1996.; McCusker, John J.: The Demise of Distance: The Business Press and
the Origins of the Information Revolution in the Early Modern Atlantic World. The American
Historical Review, vol 110. (2005) No. 2. 295–321. Köszönöm, Z. Karvalics Lászlónak, hogy a tanulmányra és a kötetre felhívta a figyelmemet.
134
A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban
Tanulmányok
klasszikus példa, amikor a 17. század végén Edward Lloyd kávéházat alapított London központjában, a Lombard Streeten, majd a kávéházi közönségre építve egy gazdasági hírekkel,
tengeri kereskedelemmel foglalkozó újságot indított, végül a gyors információkkal élve hajózási biztosítási társaságot hozott létre.75 Londonban 1702-től napilapként ontotta a híreket a Daily Curant. De az angol hetilapok híreit több hónapnyi késéssel is újra lehet közölni Bostonban. A gazdasági haszon lehetősége mellett a közéleti hírekhez való hozzájutás
igényét is érzékeltették az első amerikai hetilapok. Az első nyomtatott amerikai hetilap, a
The Boston News-Letter 1704 nyarától jelent meg sok gazdasági információval, de alapvetően az európai kontinens híreivel, az angol politikai érdekeket érvényesítő módon. Bár a
bostoni hetilap olvasója jól tudta, hogy mintegy három-négy hónappal korábbi eseményeket követ figyelemmel, mégis előfizetők sora tartotta el a hetven évig működő hetilapot,
mivel a bostoni városi polgár identitásának szerves részét képezte, hogy folyamatosan értesüljön a kontinensen lezajlott változásokról, miközben kiépült a postahajók hatékony hálózata, 1702-től Londonból Barbadosra, Jamaicába is havonta indultak útra „postahajók”.76
A hatalomgyakorlóknak is érdekévé vált, hogy általuk közvetített hírek jelenjenek meg
katonai és politikai eseményekről.77 A sokféle információs hálózat, legitimen működtetett
információs csatorna azonban arra is rákényszerítette a hatalmat, hogy érdemi és hihetőnek tűnő híreket jelentős mennyiségben juttasson a nyilvánosság elé.78 A nyomtatott újságok értékét jelzi, hogy a követek diplomáciai jelentéseik mellé nemcsak kéziratos híreket,
hanem nyomtatott hetilapokat és röplapokat is csatoltak. Leopold Joseph von Lamberg
(1653–1706) a regensburgi birodalmi gyűlés osztrák követeként 1691-ben követi naplójához olasz, francia és német nyomtatott hetilapokat, valamint latin és német nyelvű, Thököly Imre politikai bukását ábrázoló röplapokat mellékelt.79 A művelt követek, sokszor név
nélkül, maguk is bekapcsolódtak a röpiratvitákba, pamfletháborúba.80 Hadvezérek is számon tartották az újságokban róluk megjelent információkat, s nagyméretű metszeteken
hadmérnöki alaprajzokat tettek közzé győzelmük jelentőségét érzékeltetve.81 A szentgotthárdi csatában játszott meghatározó szerepét Raimondo Montecuccoli és Wolfgang Julius
75
76
77
78
79
80
81
North: Einleitung. In: Kommunikationsrevolutionen, X.
Briggs–Burke: A média társadalomtörténete, 31.
Berns, Jörg Johenchen: Der nackte Monarch und die nackte Wahrheit. Asknüfte der deutschen
Zeitungs- und Zeremonialschriften des späten 17. und 18. Jahrhunderts zum Verhältnis von Hof
und Öffentlichkeit. Daphnis, XI. 1982.; Woolf, Daniel: News, history and the construction of the
present in early modern England és Infelise, Mario: The war, the news and the curios: military
gazettes in Italy. In: Dooly, Brendan – Baron, A. Sabrina (ed.): The Politics of Information in
Early Modern Europe. London – New York, 2001. 80–118., 216–236.; Küster, Sebastian: Vier
Monarchien – Vier Öffentlichkeiten. Kommunikation um die Schlacht bei Dettingen. Herrschaft
und Soziale Systeme in der Frühen Neuzeit. Bd. 6. Göttingen, 2001.
Weber, Wolfgang E. J.: Die Erfindung des Politikers. Bemerkungen zu einem gescheiterten Professionalisierungskonzept der deutschen Politikwissenschaft des ausgehenden 16. und 17. Jahrhunderts In: Schorn-Schütte, Luise (Hrsg.): Aspekte der politischen Kommunikation im Europa
des 16. und 17. Jahrhunderts. Historische Zeitschrift, Beiheft 39. Müchen, 2004. 347–370.
Polleross, Friedrich: Die Kunst der Diplomatie. Auf den Spuren des kaiserlichen Botschafters Leopold Joseph Graf von Lamberg (1653–1706.) Petersberg, 2010. 234–239.
Baumanns, Markus: Das publizistische Werk des kaiserlichen Diplomaten Franz Paul Freiherr
von Lisola (1613–1674). Ein Beitrag zum Verhältnis vom Absolutistischem Staat, Öffentlichkeit
und Mächtepolitik in der frühen Neuzeit. Berlin, 1994.
Szita László – Seewann, Gerhard: A legnagyobb győzelem. Dokumentumok az 1697. évi török elleni hadjárat és a zentai csata történetéhez. Pécs–Szigetvár, 1997.
135
Tanulmányok
G. ETÉNYI NÓRA
Hohenlohe is saját megrendelésű, a terepviszonyokat is gondosan tükröző kvalitásos metszettel reprezentálta.82
A 17. század közepétől a nyomtatott újságok által közzétett, gyorsan elévülő információkat több jelentős periodika is megpróbálta összegezni és folyamatosan jelenlévővé, hasznosíthatóvá tenni, nem kis ellentmondással, hiszen az újságok alapvetően az újdonságok
közzétételére törekedtek.83 A legszínvonalasabb rendszeresen megjelenő nyomtatott öszszegzések a Német-római Birodalom nagy posta- és nyomdaközpontjában, Frankfurt am
Maynban jelentek meg. A Diarium Europaeum a vesztfáliai békekötés utáni új hatalmi
erőegyensúly vágyott ideáljára építve a kitáguló nemzetközi politikai nyilvánosság változó
erőviszonyait kísérte figyelemmel Európa minden fontos gazdasági, politikai és katonai
rezdülésére kitekintve, 1659-től félévente többszáz oldalas kötetekbe rendezve a nyomtatott
sajtótermékekben megjelent információkat. A politikai és kulturális elit által nagy elismeréssel fogadott, birodalmi városok könyvtárai számára gondosan vásárolt kiadvány 1683-ig
jelent meg, mert azt követően a kiadó, Martin Meyer, majd Wilhelm Serlin és örökösei már
nem tudták a korábbi féléves összegzésekkel követni a felgyorsult és tovább szélesedett információáramlást.
Szintén elismerés övezte a kortársak részéről a nagynevű kiadó, Matthias Merian 84
Theatrum Europaeum (1633–1738) című sorozatát, melyben a harmincéves háború európai hatalmi átrendezésétől a spanyol örökösödési háborút követő új erőviszonyokig sikerült
közzétenni a legszínvonalasabb nyomtatott újsághírek alapján havi bontásban az európai
politika fontos eseményeinek gondosan válogatott eseménytárát. A 21 kötetes mű azonban
a négy-öt évre vonatkozó összegzéseket jó pár év késéssel tett közzé, s fokozatosan vesztett
színvonalából.85 Az európai változásokra koncentráló nagy összegzések jelzik a nyomtatott
újságokban is megragadható folyamatot, hogy miként mélyül, formálódik az új politikai
összetartozás tudat. 86
A nyomtatott információ színvonalának folyamatos, spirális növekedését a török háborúra vonatkozó ismétlődő, de új tartalmakkal megjelenő értesüléseik látványosan bizonyít-
82
83
84
85
86
Négyesi Lajos: Henrik Ottendorf szentgotthárdi csatát ábrázoló metszetének hitelessége a terepen végzett kutatások tükrében. Vasi honismereti és helytörténeti közlemények, 1998. I. 40–57.;
Dénes József: A szentgotthárdi csata hiteles ábrázolása? Vasi honismereti és helytörténeti közlemények, 1998. 4. 75–77.
Pompe, Hedwig: Die Neuheit der Neuheit. Der Zeitungsdiskurs im späten 17. Jahrhundert. In:
Kümmel, Albert – und Scholz, Leander (Hrsg.): Einführung in die Geschichte der Medien. Padernborn, 2004. 35–65.; Meierhofer, Christian: Alles neu unter der Sonne. Das Sammelschrifttum der Frühen Neuzeit und die Entstehung der Nachricht. Würzburg, 2010.
Wüthrich, Lucas Heinrich: Matthaeus Merian d. Ä. Eine Biographie. Hamburg, 2007.
Bingel, Hermann: Das Thetarum Europaeum. Ein Beitrag zur Publizistik des 17. und 18.
Jahrhunderts. Berlin, 1909.; Dethlefs, Gerd: Schauplatz Europa. Das Theatrum Europaeum des
Matthaeus Merina als Medium kritischer Öffentlichkeit. In: Europa im 17. Jahrhundert. Ein
politischer Mythos und seine Bilder. Wiesbaden–Stuttgart, 2004. Jahrhundert 149–179.; Kovács
Zsolt: Krónika vagy történetírói mű? A Thetarum Europaeum bemutatása (1633–1738) Fons, 15.
évf. (2008) 2. sz. 201–232.
Tschopp, Silvia Serena: Gegenwärtige Abwesenheit. Europa als politische Denkmodell im 17. Jahrhundert?; Schmidt, Georg: Das Reich und Europa in deutschsprachigen Flugschriften. Überlegungen zu räsonierenden Öffentlichkeit und politischen Kultur im 17. Jahrhundert. In: Bussmann,
Klaus – Werner, Elke Anna (Hrsg.): Europa im 17. Jahrhundert. Ein politischer Mythos und seine
Bilder. Wiesbaden–Stuttgart, 2004. 25–36., 119–148.; Harms, Wolfgang: Europa in der deutschen Publizistik der Frühen Neuzeit. In: Dingel–Schmettger: Auf dem Weg nach Europa, 41–53.
136
A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban
Tanulmányok
ják.87 A mohácsi csatavesztésről kiadott négyoldalas német nyelvű hírlevelek is azt hirdették címlapjukon, hogy „igaz beszámolókat” jelentettek meg a török újabb győzelméről, de a
hadszíntértől a jelentős nyomdaközpontokig vezető hivatalos kommunikációs csatornák
csak lassan épültek ki. A választófejedelmek a birodalmi segélyhadak szerepvállalása fejében a hivatalos diplomáciai híráramlás mellett a hírek közzétételét is szükségesnek tartották. A 16. század végi hosszú török háború időszakában már rendszeresen jelentek meg a
Hadi Tanácshoz küldött hivatalos katonai jelentések nyomtatott formában is. A prágai udvarban közzétett kiadványok Nürnbergben és Augsburgban is rövid időn belül napvilágot
láttak. II. Rudolf császár a tizenötéves háború nagy politikai, gazdasági, katonai erőpróbájához tudatos és hatékony propagandával erősítette a politikai, katonai támogatást a Német-római Birodalom terültén.88 A törököt kiűző háború idejére pedig már bevett gyakorlattá vált, hogy erődök, stratégiai központok ostroma során a hivatalos ostromnaplót, hadvezéri jelentéseket is nyomtatásban közzétegyék, részletes kimutatásokkal a veszteségekről
s a zsákmányolt munícióról. A császári udvar propagandájában második mohácsi csatának
nevezett 1687. augusztus 12-i nagyharsányi csatáról a Hadi Tanács számára készített hadmérnöki rajzok alapján készült metszetek tudósítottak. A hivatalos jelentések mellett egyes
hadvezérek saját haditudósítóik révén is közvetítették a hadszínterek eseményeit. A leghatékonyabb saját információs hálózattal rendelkező bajor választófejedelemnek, II. Miksa
Emánuelnek nemcsak az ostromokban játszott szerepét mutatták be a müncheni hetilapok,
újságok, hanem a csatatérig vezető útjának menetnaplóit is hetente közzététették.89 A császári udvarban lévő bajor rezidens a bécsi német és olasz nyelvű nyomtatott újságokat is
mellékelte követi jelentéseihez.
A hatalmas mennyiségű érdemi és hivatalos nyomtatott információt érdemes volt újra
felhasználni. Egy adott krízis kapcsán is megfigyelhető, hogy miként fut végig az információ minél több műfajon, új formákban, új tartalmakkal kiegészítve, amiben persze az üzleti
érdek fontos szerepet játszott. De megjelent az igény arra is, hogy ne csak aktuálisan legyen
értéke az adott hírnek, hanem hosszútávon is érdemi módon tárolják, tezaurálják a hatalmas ismeretanyagot, ezért különböző nyomtatott krónikákba, diáriumokba szerkesztették
össze. Ezeket az újsághírek alapján készült összegzéseket nem történetírói műveknek szánták, nem az összefüggések, érdekek és mozgatórugók bontakoztak ki, mégis jelentős ismeretanyagot örökítettek az aktualitások világából átmenve.
Hieronymus Ortelius nürnbergi krónikája a tizenötéves háború eseményeiről megjelent
nyomtatott újsághíreket összegezte, visszatekintve 1395-től a magyarországi török elleni
háború történetére. A sokrétű híranyag rendszerzésére is törekvő összefoglalást először
1604-ben tették közzé, majd újabb krízisekkel aktualizálva 1665-ig többször is, végül 1690-
87
88
89
Hollenbeck, Meike: Die Türkenpublizistik im 17. Jahrhundert. Spiegel des Verhältnisse im Reich?
Mitteilungen des Institut für Österreichische Geschichtsforschung, Bd. 107. (1999) 111–130.
Schulze, Winfried: Reich und Türkengefähr im späten 16. Jahrhundert. Studien zu den politischen und gesellschaftlichen Auswirkungen einer äusseren Bedrohung. München, 1978.; Vocelka,
Karl: Die politische Propaganda Kaiser Rudolf II. (1576–1612) Wien, 1981.; Bagi Zoltán: „Egy ura
lesz az egész világnak napkelettől napnyugatig” A töröksegély kérdése és az 1597–98-as regensburgi birodalmi gyűlés. Századok, 141. évf. (2007) 6. sz. 1455–1482.
BSBM Res 4. Turc. 92. 4. 4. „Continuatio Diarii, Aus dem Feld-Lager bey Sihaz an der Thonaw,
biss 10. Julij, Anno 1687. Gedruck den, 24. Julij, Anno 1687. 5. „Continuatio Diarii, Auss dem
Chur-Bayerischen Feld-Lager zewy Stund von Mohats den 29. Julij Anno 1687”; G. Etényi Nóra:
Pamflet és politika. A hatalmi ellensúly és Magyarország a 17. századi német propagandában.
Budapest, 2009. 163–186.
137
Tanulmányok
G. ETÉNYI NÓRA
ben.90 A könyv Hans Siebmacher által készített, igényes és információkban gazdag metszeteit is mintának tekintették. A mű nemcsak könyvvé szerkesztette a híreket, hanem a könynyen hozzáférhető, jelentős mennyiségű és érdemi információ révén lehetőséget adott arra,
hogy a kötet ismeretanyagát újabb krízis esetében nyomtatott sajtótermékek, röplapok
gyorsan hasznosítani tudják. A nyomtatott újságok kompetenciájukat nemcsak az adott
krízis kapcsán hangsúlyozták, hanem hitelességüket a felhasznált könyvek pontos megnevezésével, gondos „jegyzetelésével” is alátámasztották.
A 17. század közepére aktuális sajtóműfajok az események jelentőségének értékeléséhez
komoly háttérismeretet mozgósítottak, sokféle összefüggésbe ágyazták be az új információt. Nem csak a kifejezetten a török háborút bemutató összegzésekbe épültek be a magyarországi hadi eseményekhez kapcsolódó információk. A 17. század egyik közkedvelt, sok kiadást megért műve, a Thesaurus Philopoliticus morális tanításokat, életbölcsességeket kínált olvasóinak.91 Daniel Meisner költő és Eberhard Kieser metsző közös alkotása 830 európai város látképére vetítette emblémáit német és latin mottókkal értelmezve. Bár a városlátképek csak háttérként szolgáltak, sok magyar vár és város látképét tette közismertté művelt olvasói körében, megjegyezhető módon.
A török elleni háborúra vonatkozó nyomtatott hírekhez hasonló módon a kereszténység
védőbástyájaként, védőpajzsaként megjelenített Magyarországról közzétett információkban
is sok toposz állandósult, melyekre érdemi új információk épültek, standard, mégis megújuló ismeretanyagot megjelenítve a Magyar Királyság városairól, híres katona hőseiről,
politikai elitjéről. Röplapok metszetein a legjelentősebb erődök jellegzetes alaprajzai felismerhető és állandósuló formában jelentek meg, melyekről a röplapok szövege érdemi információkat nyújtott korábbi földrajzi, történeti, politikai összegzésekben, ország leírásokban szereplő ismeretanyagot felhasználva és aktualizálva. Egy 1661-ben, egy új török háború küszöbén az épülő Zrínyi-Újvárt bemutató metszettel közzétett röplap92 szövege meg is
szólítja a befogadó közönségét, miszerint a „rendszeres újságolvasók bizony jól ismerik a
török elleni háború hosszú küzdelmét”.
90
91
92
Ortelius, Hyeronymus: Chronologia: Oder Historische Beschreibung aller Kriegsempörungen und
belaegerungen der Staette und Vestungen... von Anno 1395 bis… gegenwertige Zeit. Nürnberg,
Sibmacher 1602. (H 1530) Continuatio Dess Hungarischen und Siebenbürgischen Kriegswesen
vom Julio Anno 1602 bis auff jetziges 1603. Jahr., App. H. 2602. Vierdtter Theil. Dess Hungerischen unnd Sibenbürgischen Kriegswesens, was sich siedhero Anno 1604. Biss auff A. 1607 inn
der auss gestandnen rebellion mit dem Türcken, Rebellen und Ihrem anhang, so sich wider das
Hochlöblich Hauss Österreich … Nürnberg, 1613. Chronologia Oder Historische Beschreibung….
1613 (H 1532) 1615 (H 1531) Amsterdam Neander Petrus 1622 (H 1539) Chronologia oder Historische Beschreibung…Endter, Nürnberg 1622 (H 1536), Ortelius Redivivus Et Continuatus Oder
Ungarische Kriegs-Empörungen, Historische Beschreibung von die 1607 bis an der 1665 Jahr
vermehret durch Martin Mayern. Fürst és Fievet 1665 (H 1540) Feigius Johannes Constaninus:
Wunderbahrer Adlers-Schwung oder fernere Geschichts-Forstezung Ortelii redivivi et Continuati..
H 528 és H 529
Meisner, Daniel – Kieser, Eberhard: Thesaurus Philo-Politicus. Das ist: Politisches Schatzkästlein
guter Herren... Frankfurt am Main, 1623–1626.
„Relation, was sich diss anhero zwischen der Römischen Keyerlichen und Türckischen Armee begeben und zugetragen. Darinn vermelet wird wie jaemmerlich der Türck viel tausent Christen gefangen
weggeführt und wie die Christen hinwider einen stattlichen Soeg weder die Türcken erhalten.”
138
A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban
Tanulmányok
A színvonalas magyar vonatkozású röplapjairól híres Thomas Wieringnek az eszéki híd
1685-ös ostromáról közzétett röplapja 93 az aktuális hadi eseményről csak igen röviden
számolt be, de gondosan összegzett minden fontos ismeretanyagot, amit illett tudni az
eszéki híd jelentőségéről. A Hamburgban közzétett röplap egy kisebb értekezéssel indult
arról, hogy Amerikában és Afrikában is lehet látni, milyen nehéz áthidalni a széles folyókat
és a mocsaras területeket kőhidakkal, amint Regensburgban, Frankfurt am Mainban,
Dresdában, Párizsban vagy spanyol és itáliai városokban látható, de a fahidak közül Európában az egyik leghíresebb az eszéki híd, melyen Szulejmán Bécs ellen indult 1529-ben,
majd Szigetvár ellen 1566-ban. 1664-ben viszont Zrínyi Miklós és Wolfgang Hohenlohe
csapatai sikerrel égették fel Pécs városához hasonlóan, de a szorgalmas törökök rövid időn
belül újjáépítették, mint arról Edward Braun 1669-es útja alapján beszámolt. A 17. század
végi Hamburg a sajtó színvonalát tekintve is virágkorát élte, a tengeri kereskedelemben, a
nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatrendszerben is jelentős szerepet játszott, növekvő és tehetős lakossága tudatos és öntudatos újságolvasó közönséget94 jelentett, akik számára tematikus hetilapok ontották az információt a tengeren túlról és az őket körülvevő világ különlegességeiről. A Hollandiából érkezett Wiering nyomdászként és kiadóként nemcsak sokoldalúan akarta közzétenni a török háború híreit, hanem az információ átmentésének és tárolásának új megoldásaival próbálkozott. A magyarországi török háborúk tradíciójából, de európai területekről fokozatosan kiszoruló Oszmán Birodalom egzotikus világáról
is átfogó képet akart nyújtani. A napi sajtóhírekből politikai, katonai, gazdasági országismertetéseket állíttatott össze neves szerzőkkel együttműködve. A Wiering kiadónál jelent
meg Hamburgban a visszafoglaló háború eseményeit mintegy ezer oldalon összegező mű is,
melybe gondosan applikálták a kiadónál korábban megjelent igényes, katonailag is szakszerű metszeteket a várostromokról,95 Christoph Boethio nürnbergi Lochner kiadónál megjelent hasonló vállalkozását mintának tekintve.96 A magyarországi török háború hadszínterén játszódó „történelmi” regényeinek ismeretanyagát, helyszíneit, szereplőinek jó részét
szintén sajtóhírekből állította össze a kor nagy népszerűségnek örvendő szerzője, Eberhard
Werner Happel (1647–1690). Happel Relationes Curiosae oder die gröste Denckwürdigkeiten der Welt című újságjában (1686–1690) természettudományos ismeretanyagot tett
közzé.97 Koncepcióját és „elhivatottságát” leginkább Thesaurus Exoticorum című műve98
jelzi, mely érzékelteti, hogy miként próbálja a gyorsan elenyésző hírekből az értékes infor-
93
94
95
96
97
98
„Eigentlicher Abriss der Weltberühmten Essecker-Brücke in Ungarn und wie dieselbe in iezigem
August-Monat zum Theil verbrandt worden.” Hamburg Zu bekommen bey Thomas von Wierung
im Guldnem A, B, C., 1685.
Böning, Holger: Welteroberung durch ein neues Publikum. Die deutsche Presse und der Weg zur
Aufklärung. Hamburg und Altona als Beispiel. Bremen, 2002.; Böning, Holger: Eine Stadt lernt
das Zeitungslesen. Leser, Auflagen und Reichweite der Hamburger und Altoner Zeitungen in der
Frühzeit des Zeitungswesens. In: von Merziger, Patrik – Stöber, Rudolf – Körber, Esther-Beate –
Schulz, Jürgen Michael (Hrsg.): Geschichte, Öffentlichkeit, Kommunikation. Festschrift für Bernd
Sösemann zum 65. Geburtstag. Stuttgart, 2010. 25–46.
„Der siegreiche geendigte Römisch-Kayserliche… Türcken-Krieg.” Hamburg, 1699.
Boethius, Christoph: Rhum-Beloberter Triumph-leuchtender und Glantz-erhöheter Kriegs-helm.
Nürnberg, Johann Christoph Lochner 1685–1689.
Egenhoff, Uta: Berufsschrifstellertum und Journalismus in der Frühen Neuzeit. Eberhard Werner Happels Relationes Curiosae im Medienverbund des 17. Jahrhunderts. Bremen, 2008.
„Thesaurus Exoticorum, oder Eine mit Aussländischen Raritäten und Geschichten wohlversehene
Schatz-Kammer…” Wiering, Hamburg, 1688.
139
Tanulmányok
G. ETÉNYI NÓRA
mációkat, a raritásokat kiemelni a művelt újságolvasóknak, a különlegességeket a korban
divatos Kunstkammerek mintájára külön „szöveg csodakamrákban” összegyűjteni.99
Egy 1685 őszén kiadott ulmi röplap100 I. Lipót császár és szövetségeseinek győzelmét és
annak politikai következményeit a történelmi előzmények felelevenítésével legitimálta. A
metszet bemutatta 1685 augusztusának hadi sikereit, Érsekújvár bevételét, a táti csatát és
az eszéki átkelőért folyó eredményes küzdelmet, de elsősorban a politikai következményeket érzékeltette, feledtetve Buda előző évi sikertelen ostromát, érzékeltetve, hogy nem tört
meg a visszafoglaló háború lendülete, újabb sikeres offenzíva várható. Matthäus Shultes
(1679–1692) röplapja Lipót császár és szövetségesei legyőzött török holttesteken végigvonuló fiktív diadalmenetét állította középpontba, ifjabb Plinius alapján felidézve Pompeius
ázsiai győzelmeit követő bevonulását Rómába. A felhőből felbukkanó, babérkoszorút nyújtó Fama a történelmi változást, az Oszmán Birodalom erejének megtörését hirdette. A metszeten II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem szerepe is kiemelt, hiszen Mária Antóniával, I. Lipót császár lányával 1685. július 15-én Bécsben kötött házasságát ünnepelte. A
röplap szövege utal I. Frigyes császárra, aki a Wittelsbach-ház számára a bajor hercegi címet adta 1150-ben. Éppen a sokoldalú reprezentációs szándék következtében válik különösen erőteljessé a történeti emlékezet használata és alakítása.
A röplap az augusztus 16-i táti csata kapcsán a korábbi érseki székhely, Esztergom török kézre kerülésének körülményeit elevenítette fel 1543-ból, majd az 1594-es ostromot,
melynél Mátyás főherceg is jelen volt, végül az 1604-es török támadást Hieronymus Ortelius krónikájára hivatkozva. A röplap az eszéki hídnál lezajlott csata „valódi jelentőségének,
fontosságának” érzékeltetésére szintén a történeti előzményeket mutatta be. A röplapszerző Érsekújvár visszavételének óriási hadi szerencséjét az erődváros „históriájára vetett pillantással” bizonyította. Hieronymus Ortelius alapján azt emelte ki, Bocskai István háborújában milyen jelentős szerepet játszott, s a főkapitánysági központot magyarországi támadásakor Bethlen Gábor erdélyi fejedelem is birtokolta 1619–1620-ban. Az összegzés kisebb
pontatlanságok ellenére nagyon koncepciózus történeti értékelést és politikai következtetést kínált a többször megszólított, műveltnek és döntéshozónak tekintett korabeli olvasóknak. A sajtótermék konklúziója szerint a fenti politikai és katonai jelentőségű sikerek
után az egész Magyar Királyság, az Erdélyi Fejedelemség Dalmácia, Szlavónia, Bosznia,
Szerbia és Bulgária is felszabadítható a török uralom alól. Nagy ívű koncepció ez Buda viszszavétele előtt, mert az intenzív propaganda a Német-római Birodalom egységes fellépésének erejét is hirdette.
Hasznos mementók – „Emlékezetsegítő kísérletek”
A 17. század végére a nyomtatott sajtótermékekben megjelenő információ értékesítésének
új műfajai jelentek meg a hosszú távú hasznosítás iránti igény fokozódása miatt. A 17. század végén nagy népszerűségre tettek szert az olyan tablóképek, melyeken az előző év leg99
100
Schock, Flemming: Die Text-Kunstkammer. Populäre Wissenssammlungen des Barock an Beispiel der Relationes Curiosae von E. W. Happel. Köln–Weimar–Wien, 2001.; „Von diesen gelehrten und curieusen Männern” Zur Kommunikation gelehrten Wissens in der ertsen populären Zeitschrift Deutschlands (Relationes Curiosae, 1681–1691). In: Herbst, Klaus Dieter – Kratochwil, Stefab (Hrsg.): Kommunikation in der Frühen Zeit. Frankfurt am Main – Berlin – Bern – Bruxelles –
New York – Oxford – Wien, 2009. 119–134.
Apponyi Metszet 222. „Stets-grünende Loober-Krone. Vornemlich Ihrer Römischen Kayserlichen
Majsetaet: So dann dero hohen Alliirten Auch andern getreuen Ministern, wegen Dero unverdrossen Vätterlichen Vorsorge höchst…” Ulm zu finden bey Mättheus Schultes.
140
A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban
Tanulmányok
fontosabb eseményeit mutatták be.101 Természetesen azok a kiadók kedvelték e műfajt igazán, melyek jelentős mennyiségű nyomtatott információval, metszetanyaggal és térképekkel rendelkeztek. Mégis elsősorban nem az üzleti érdek motiválta a kiadókat az újfajta öszszegzés megjelentetésére. A szövetségrendszerekben vívott háborúk kiterjedt, sok tényezős
hadszínterei szükségessé tették a kronologikus összefoglalásokat. A nyomtatásban megjelent hatalmas mennyiségű információból a képek révén ki lehetett emelni a legfontosabbakat, azt is érzékeltetve, hogy hosszú távon mely események lesznek igazán jelentősek.
Christoph Weigel (1654–1725), Augsburgban, Bécsben, Frankfurt am Mainban, végül
Nürnbergben tevékenykedő kiadó 1696-ban közzétett, a tanuló ifjúságnak szánt képes világtörténelme végére csatolta az előző év legfontosabb eseményeit tíz képben összegző tablóját, majd azt követően 1725-ig minden évben megjelentetett egyet.102 Örökösei 1726-ban
úgy készítették el az új kiadást, hogy a legjelentősebb korabeli, havonta megjelenő politikai
újságok, az Europaeische Fama, Europaeische Mercurius alapján kisebb magyarázatokkal
látták el a képi összefoglalókat. A kiadványhoz előszót Johann David Köhler (1684–1755)
tübingeni történész írt, aki Matthaeus Merian művére a szintén nyomtatott híreket feldolgozó Theatrum Europaeumra hivatkozva hosszú értekezést szentelt annak, milyen fontosak ezek a képes emlékeztetők a történelem megismerése és megtanulása szempontjából,
mert segítenek megjegyezni a legfontosabb fordulópontokat. Az 1718-ra készült képen például jól érzékelhető, hogy nem egy hatalmi központ nézőpontja érvényesült, hanem a változásokra reflektáltak. A metszet középpontjába helyezett szimbolikus memento a nagy
uralkodók, jelentős hadvezérek haláláról emlékezett meg.
A széles körű, nem csak a művelt elitet érintő történelmi emlékezet kialakításában a jól
bevált politikai szimbólumok és allegóriák is meghatározó szerepet játszottak. A jelenség
leglátványosabban a röplapokon ragadható meg, de más nyomtatott újságokban, pamfletekben is rendszeresen megjelennek olyan közérthető s szórakoztató formai megoldások,
melyek segítettek értelmezni az elhúzódó, több országot is érintő kríziseket. A sokszor felbukkanó közkedvelt sémák: a gőzfürdő, a kártyaasztal, a bálterem, a betegágy, a küzdőtér
vagy a kötéltánc jól ismert jelenségekre építettek. Miközben a szellemes gúnyképek a szemlélő számára távolságtartást sugalltak, egyfajta értelmezési keretet is adtak. Ha nem is tudták feltárni az összefüggéseket, mégis többféle nézőpontot kínáltak, valamint segítettek felismerni a különböző érdekeket és érdekellentéteket. Az egyik legszellemesebb értelmezési
keretet, sémát a jogi és államelméleti műveltséggel is rendelkező Romeyn de Hooghe alkotta, aki reprezentatív metszeteivel és hatásos karikatúráival II. Orániai Vilmos holland és
angol propagandájában meghatározó szerepet játszott.103 1674-ben Franciaország Hollandia elleni támadása idején tette közzé XIV. Lajos „politikai laboratóriumát” ábrázoló röpla-
101
102
103
Gedaechtnuss-hülffliche Bilder-Lust der merckwürdigsten Begebenheiten des 1696ten Jahr
Bauer, Michael: Christoph Weigel. Archiv für Geschiechte des Budwesens, Bd. 23. (1983) 694–
1106.
Hollstein, E. W.: Dutch and Flemisch Engravings, Etchings and Woodcuts. Amsterdam, 1949. Nr.
146.; Allgemeines Lexikon der Bildenden Künstler von der Antike bis zur Gegenwart. Bd. 17. Hrsg.
Von Hans Vollmer. Leipzig, 1924. 458–461.; Muller, Frederick: De Nederlandsche geschiedenis in
platen. Beredeneerde beschrijving van Nederlandsche historienplaten, zinneprenten en
historischje kaarten. Amsterdam, 1863–1882.; Landwehr, John: Romeyn de Hooghe, the etcher.
Contemporary portrayal of Europe, 1662–1707. Leiden, 1973.; Langemeyer, Gerhard: Aesopus in
Europa. Bemerkungen zur politisch-satirisch Graphik des Romeyn de Hooghe (1645–1706).
Münster, 1972.; Rózsa György: Romeyn de Hooghe und die Türkenkriege in Ungarn. Oud Holland 77. (1962) 101–111.
141
Tanulmányok
G. ETÉNYI NÓRA
pot,104 mely Franciaország nagyhatalmi törekvéseit mutatta be, a franciaellenes szövetség
létrehozásának szükségességét hirdetve. A jól sikerült gúnyképet – melyet csak rövid gúnyvers értelmezett – 1688-ban Franciaország Pfalz elleni támadásakor újra közzétették. A képet az aktuális viszonyokhoz kissé át kellett alakítani, hiszen a török elleni hadszíntér küzdelmeire, a török háborúban a pápa pozitív szerepére s különösen a dicsőséges forradalom
eseményeire reagálni kellett.105 A politikai laboratórium szimbólumként azonban újra azt
hirdette, hogy az európai hatalmi erőviszonyokat alapjaiban befolyásoló francia politikával
szemben koalíciót alkotva kell fellépni. Bár a propagandaszándék könnyen kitapintható,
mégis éppen a különlegességek kikísérletezésére alkalmas laboratóriumi kohó egyfajta
elemzőbb, tudományosabb megközelítésre ösztökélte a befogadót. Jezsuita ellenes röplapokon is bemutatták a politika laboratóriumát106 a 17. század végén a korábban titkos folyamatok, mozgatórugók felfedeztetésének szándékával, így nemcsak a jezsuiták politikai hatalmára utaltak, hanem elismerték a jezsuita iskolák magas képzési színvonalát. A spanyol
örökösödési háború időszakában újra megjelentették röplapon107 a „mai idők francia laboratóriumát” éppen annak a párhuzamnak a megértetése céljából, hogy miért is kell újra
szerepet vállalnia Angliának 1706-ban az új európai hatalmi erőviszonyok és a remélt erőegyensúly kialakítása érdekében.
Annak ellenére, hogy a 17. századi nyomtatott sajtótermékek jól bevált eszköztárral
nemcsak aktuális jelenlétet biztosítottak, hanem egyfajta sajátos kollektív emlékezetet is
mozgósítottak, s egy újabb standard ismeretanyag kialakítására törekedtek, összességében
a nyomtatott hírek nem váltak „hivatalos históriává”, nem „kanonizálódtak” uralkodói életrajzokban s a 18. században megjelenő tudományos igényű történetírói művekben. A sajtótermékekben a rendszeresen és tudatosan használt történelmi emlékezet aktuális politikai
célokat szolgált, történeti jelenségekkel legitimálva, újra középpontba állítva jól körülhatárolható, akár többször is felmerülő korábbi szándékokat és elképzeléseket. Ez a mechanizmus nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Királyság szerepe és jelentősége az
aktuális politikai nyilvánosság előtt sokoldalúan és hatékony kifejtést nyert, de nem adott
eszköztárat ahhoz, hogy a döntéshozást is érdemben befolyásolja.
A 17. század végére, a 18. század kezdetére a nyomtatott információval való együttélés
hozzátartozott a városi polgár műveltségéhez.108 A színvonalas hetilapokat olvasó városi
polgárság közösségei109 teremtették meg a közeget a felvilágosodás eszméinek gyors befo-
104
105
106
107
108
109
„Den Franschen Algemist In Faustus Faustus von Straetsburg.” Kunstsammlung Vestung Coburg,
Rotterdam Atlas van Stolk. Kessemeier, Siegfried – Schulze, Heiko K. L.: Ereignis Karikaturen.
Geschcihte in Spottbildern 1600–1930. Westfälisches Landesmuseum für Kunst und Kulturgeschichte Münster. Münster, 1983. 115.
G. Etényi: Pamflet és politika, 308–318.
„Het Stookhuys van Pater Peters The Scientific ihree horned Doctor Father Peters a great Labourer in Works of Daeckness.” Kunstsammlung Vestung Coburg.
Forneys des Oorlogs Kunstsammlung Vestung Coburg
Gierl, Martin: Korrespondenzen, Disputationen, Zeitschriften: Wissensorganisation und die
Entwicklung der gelehrten Medienrepublik zwischen 1670–1730. In: Dülmen, Richard van –
Rauschenbach, Sina (Hrsg.): Macht des Wissens. Die Entstehung der modernen Wissensgesellschaft. Köln–Weimar–Wien, 2004. 417–438.
Martin, Welke: Gemeinsame Lektüre und frühe Formen von Gruppenbildungen im 17. und 18.
Jahrhundert. Zeitungslesen in Deutschland. In: von Dann, Otto (Hrsg.): Lesegesellschaften und
bürgerliche Emanzipation. Ein europäischer Vergleich..München, 1981. 29–53.
142
A nyomtatott információ értéke és funkcióváltozásai a kora újkorban
Tanulmányok
gadásához, a politikai nyilvánosságot már nemcsak megfigyelőként, hanem hatalmi ellensúlyként is működtető közéleti ember megjelenéséhez.110
NÓRA G. ETÉNYI
The Value and Functional Change of Printed Information
in the Early Modern Period
In the early modern period, the quantity and quality of printed information got a boost,
and not only the elite but also everyday people, considered as a receptive audience, too,
were quick to learn how to use it. Those making a living from the “black art”, such as printers, punchcutters, publishers, schoolmasters and the intellectual elite, were themselves
personally involved in teaching the masses how to handle the news, and reflected on the
significance of printed newspapers, weeklies and pamphlets illustrated by engravings as
well as the value of the conveyed information. The illustrated pamphlets helped interpret
the quickly changing political situation with witty political allegories. By the beginning of
the 17th century, it had become a requirement for the audience to recognize the interests
and any manipulative intent behind the propaganda. The manifold and many-centered
propaganda related to the anti-Ottoman war played an important part in the development
of early modern international political publicity. During the 16th and 17th centuries, with
the help of printed news, actual information was built on the tradition of Ottoman wars in
Hungary, amassing a significant corpus of information about the political, military and
economic importance of the Kingdom of Hungary. The manuscript municipal chronicles
from Augsburg, Nuremberg and Regensburg from the 17th century prove that the educated
city dwellers followed and collected published printed news. During the Thirty Years' War,
printed political cartoons and pasquinades were inserted even in manuscript news collections. An anonymous diarist from Regensburg reported on the rivalry of representatives
and the pro Ottoman war propaganda of the Imperial Diet that opened in 1663 in a competent manner and using printed materials.
110
Gestrich, Andreas: Absolutismus und Öffentlichkeit. Politische Kommunikation und Deutschland
zu Beginn des 18. Jahrhunderts. Göttingen, 1994.; Weber, Wolfgang E. J.: Aufklärung – Staat –
Öffentliche Meinung oder: Die Räson des Räsonnements, Böning, Holger: Pressewesen und Aufklärung. – Intelligenzblätter und Volksaufklärer. In: von Doering Manteuffel, Sabine – Mancal,
Josef – Wüst, Wolfgang (Hrsg.): Pressewesen der Aufklärung. Periodische Schriften im Alten
Reich. Berlin, 2002. 43–68., 69–120.
143
VÉR MÁRTON
Információtörténeti markerek
a Mongol Birodalom történetében
A 13. század folyamán a Dzsingisz kán és utódai által vezetett mongol törzsek néhány évtized leforgása alatt a világtörténelem legnagyobb kiterjedésű szárazföldi birodalmát hozták
létre, amelynek határai keleten a Sárga-tengerig értek, nyugaton pedig a Kárpátokig. Arra a
kérdésre, hogy milyen okokkal magyarázható ez a gyors és hatékony expanzió, számos válasz született az elmúlt több mint százötven év kutatásai során.1 Ezek között számtalan érv
szerepelt: a hatékony nomád katonai szervezet, a kedvező nemzetközi politikai helyzet vagy
a hódítást kikényszerítő gazdasági szükségszerűség.
Az információtörténeti megközelítés egyik fontos ága az emberiség története során lezajlott háborúkkal kapcsolatban vizsgálja az információ szerepét.2 A jelen tanulmány célja
annak bemutatása, hogy a Mongol Birodalom létrejöttében jelentős szerepet játszott a kiemelkedően jó információáramlás, esetenként az információ hatékony visszatartása és a
dezinformáció.3 Itt most alapvetően három olyan témát vizsgálok, ahol nagy jelentőséggel
bírt az információ: a diplomáciai kapcsolatokat, a katonai hírszerzést és a postahálózatot.4
1
2
3
A 18–19. századi és 20. század eleji kutatásról kiváló összegzést közöl: Barthold, Vasilij: Turkestan
Down to the Mongol Invasion. London, 1928. 59–63. Az újabb szakirodalmat és forrásokat lásd:
Di Cosmo, Nicola − Frank, Allen J. − Golden, Peter B. (eds.): The Cambridge History of Inner
Asia. The Chinggisid Age. Cambridge, 2009. 412−465.
Az ilyen jellegű kutatások általában a hírszerzéssel kapcsolatosak. Az újkort megelőző korszakok
hírszerzésével kapcsolatban alapvető munkák a következők: Dvornik, Francis: Origins of
Intelligence Services: The Ancient Near East, Persia, Greece, Rome, Byzantium, the Arab Muslim
Empires, the Mongol Empire, China, Muskovy. New Brunswick, 1974.; Eurich, Claus: Tödliche
Signale. Frankfurt am Main, 1991.; Austin, N. J. E. − Rankov, N. B.: Exploratio: Military and Political Intelligence in the Roman World from the Second Punic War to the Battle of Adrianapole.
London – New York, 1995.; Göckenjan, Hansgerd: Felderítők és kémek. Tanulmányok a lovasnomád hadviselés stratégiájához és taktikájához. In: Felföldi Szabolcs – Sinkovics Balázs
(szerk.): Nomád népvándorlások, magyar honfoglalás. Budapest, 2001. 57−66.; Sheldon, Rose
Mary: Espionage in the Ancient World: An Annotated Bibliography of Books and Articles in Western Languages. Jefferson, 2002.; Dezső Tamás: Asszír katonai hírszerzés. In: Horváth László et
al. (szerk.): ΓENEΣIA. Tanulmányok Bollók János emlékére. Budapest, 2004. 321−350.; Dubovsky, Peter: Hezekiah and the Assyrian Spies. Rome, 2006.
Az információtörténeti markerek minden vonatkozásának vizsgálata szétfeszítené e tanulmány kereteit. Éppen ezért ebben a cikkben az információáramlásnak és dezinformálásnak azokkal az aspektusaival foglalkozom, amelyek valamilyen módon a mongol vezetés kontrollja alatt álltak, és
kapcsolatban voltak a birodalom hírszerzésével. Ugyanakkor természetesen számtalan, információtörténeti szempontból fontos további téma még kidolgozásra vár. A teljesség igénye nélkül néhány ezek közül: a birodalmi kancellária és írásbeliség, összeírások, statisztikák, jegyzékek, a súlyés mértékegység egységesítésének kérdésköre. Ezek közül több résztémával már foglalkozott a kutatás, azonban ezek a munkák általában egy-egy filológiai vagy történeti probléma kapcsán érintet-
AETAS 27. évf. 2012. 4. szám
144
Információtörténeti markerek a Mongol Birodalom történetében
Műhely
Diplomáciai kapcsolatok
Az információszerzést és dezinformálást általában a diplomáciai kapcsolatok vagy a hadászat területén, a hírszerzés és kémkedés történetének keretében szokás tárgyalni. A nomád
népek kémkedésével és felderítésével kapcsolatban Hansgerd Göckenjan közölt alapvető
fontosságú tanulmányt magyar nyelven.5 Annak ellenére, hogy a szerző ebben a cikkben
számos fontos megállapítást tesz a nomád népek stratégiai és taktikai szintű hírszerzésével
kapcsolatban,6 a nomádok felderítése és kémkedése igen kevéssé kutatott területnek tekinthető. E mechanizmusok vizsgálata a viszonylag gazdag forrásanyagnak köszönhetően a
mongolok vonatkozásában kecsegtet igazán sikerrel, ezért az alábbiakban a mongolok diplomáciai tevékenysége kapcsán végzett stratégiai hírszerzést vizsgálom.
Julianus barát7 második keleti útjáról szóló beszámolójában a következőket írja: „Ezért
[a mongolok] követeket küldtek Magyarország királyához [ti. IV. Bélához], akiket – mikor
Szuszdal földjén átmentek – a szuszdali fejedelem elfogott, és a királynak küldött levelet a
fejedelem elvette tőlük. Ezeket a követeket mellém adott társaimmal együtt láttam is. Az
említett levelet, amelyet a szuszdali fejedelem nekem adott át, elvittem Magyarország királyának... A fordítás pedig így hangzik: »Én a Kán, az égi király küldötte, akinek hatalom
adatott a földön a nekem meghódolókat felemelni és az ellenállókat elnyomni, csodálkozom feletted, Magyarország királya, hogy midőn már harmincadik ízben küldöttem követeket hozzád, miért nem küldesz vissza közülük senkit, de még követeidet és válaszlevelet
sem küldesz nekem.«”8 Ha a kán levelében a követek számára vonatkozó harmincas számot
4
5
6
7
8
ték e kérdésköröket, információtörténeti szempontú komplex feldolgozás mindezidáig nem készült. Az imént felsorolt témák közül néhányat és sok egyebet is érintenek: Allsen, Thomas T.:
Commodity and Exchange in the Mongol Empire: A Cultural History of Islamic Textiles. Cambridge, 1997., illetve uő.: Culture and Conquest in Mongol Eurasia. Cambridge, 2001.; uő.: Mongols as vectors for cultural transmission. In: Di Cosmo, Nicola − Frank, Allen J. (eds.): The Cambridge History of Inner Asia. The Chinggisid Age. Cambridge, 2009. 135−154.
Ide tartozna még a különböző hadászati technikák terjedése és átvétele is, de ezt a témát kimerítően feldolgozta: Allsen, Thomas T.: The Circulation of Military Technology in the Mongolian Empire. In: Di Cosmo, Nicola (ed.): Warfare in Inner Asian History. Boston−Leiden, 2002. 263−290.
Göckenjan: Felderítők és kémek, i. m.
Clausewitz óta tudjuk, hogy a hadművészetet alapvetően két részre oszthatjuk: hadászatra és harcászatra. A hadászat a hadművészet azon ágát jelenti, mely a háború egészével és a különböző
hadműveletek elméletével és gyakorlatával foglalkozik, míg a harcászat a hadművészet azon területe, mely a csapatok vezetését vizsgálja a konkrét harci szituációkban (Clausewitz, Carl von: A háborúról. Budapest, 1999.2 138−144.). Hasonló elkülönítést tesz a 20. század egyik legnagyobb katonai gondolkodója, B. H. Liddell Hart is a stratégia és a taktika fogalmainak következetes és rendszerszerű használatával (Liddell Hart – Basil Henry: Stratégia. Budapest, 2002. 489−512). Ez a
felosztás kiválóan alkalmazható a hírszerzési tevékenységek vizsgálatánál is. Míg az ellenség politikai, társadalmi, gazdasági és kulturális viszonyainak feltérképezése a stratégiai hírszerzés körébe
tartozik, addig a konkrét hadműveletek sikere érdekében végzett kémkedési és felderítési tevékenység a taktikai hírszerzés fogalmát meríti ki. A továbbiakban a stratégiai és taktikai hírszerzés
fogalmát ily módon fogom használni.
Akárcsak a többi keletre utazó nyugati követtel kapcsolatban, a kutatók Julianus barát esetében is
egyöntetűen úgy vélik, hogy a szerzetes kémkedési feladatot is ellátott útjai során, és hírei igen
fontosak voltak nemcsak a magyar uralkodó, de a pápa számára is. Györffy György (szerk.): Napkelet felfedezése. Julianus, Plano Carpini és Rubruk útijelentései. Budapest, 1965. 39.; Sinor Dénes: A mongolok Nyugaton. In: Nagy Balázs (szerk.): Tatárjárás. Budapest, 2003. 316.; B. Szabó
János: A tatárjárás. A mongol hódítás és Magyarország. Budapest, 20102. 46.
Napkelet felfedezése, 49−50.; Györffy György (szerk.): Julianus barát és Napkelet felfedezése. Budapest, 1986. 79−80.; Nagy Balázs (szerk.): Tatárjárás. Budapest, 2003. 125.
145
Műhely
VÉR MÁRTON
vélhetően túlzásnak is tekinthetjük, Yvo de Narbonne9 egyik leveléből kiderül, hogy valóban jártak mongol követek IV. Béla (1235−1270) magyar királynál a tatárjárást megelőzően: „A visszafutó tatárokból a dalmát uralkodó nyolcat elfogott; ezek közül Ausztria hercege
felismert egyet, egy angol születésűt, akit azonban valami gaztett miatt örökre száműztek
Angliából.10 Ez az ember két ízben járt Magyarország királyánál a tatárok gonosz királyának küldetésében mint követ és tolmács, és nagyon világosan, határozottan megfenyegette
őt baljós dolgokkal – melyek utóbb be is következtek –, ha nem adja magát és országát a tatárok szolgaságára.”11 E részlet tanulságait kiegészíti a Julianus első útjáról szóló beszámoló, melyben a következőket írja: „A magyaroknak ezen földjén az említett barát találkozott
tatárokkal és a tatár vezér követével, aki beszélt magyarul, oroszul, kunul, németül, szaracénul12 és tatárul.”13
Mindezek alapján elmondható, hogy a mongolok követei nemcsak több nyelven beszélő, világlátott emberek voltak, de még arra is odafigyeltek, hogy olyan követek intézzék egy
adott országgal kapcsolatos diplomáciai ügyeket, akik a lehető legjobban ismerték a helyi
kulturális, gazdasági és politikai viszonyokat. Ezen felül az is kijelenthető, hogy bár – mint
fentebb említettem – a kán által mondott harmincas szám vélhetően túlzás, minden bizonnyal tényleg járt(ak) mongol szolgálatban álló követ(ek) a magyar udvarban a tatárjárást megelőzően.
A birodalom területén a követek gyors utazását egy hatalmas méretű és jól kiépített
postahálózat segítségével oldották meg, amelyről az alábbiakban még bővebben lesz szó.
Arról, hogy milyen létszámban utazhattak a követek keresztül-kasul a birodalmon, érzékletes leírást ad a Benedictus Polonus 14 útjáról szóló beszámoló: „...Ugyanez a fráter [ti.
Benedictus Polonus] azt is tanúsította, hogy még mintegy háromezer, a világ különböző tájairól érkezett követ volt jelen, akik választ, levelet, adót vagy rengeteg sok különféle ajándékot hoztak az említett udvarba...”15 A számadat itt is talán túlzó, azonban jól érzékelteti a
követjárások nagyságrendjét és ezáltal az információáramlás intenzitását a mongolok által
leigázott területeken. Természetesen egy ilyen arányú követmozgás azzal a veszéllyel is járt,
hogy esetleg fontos információkat juttatnak ki idegen hatalmakhoz a területükön megforduló diplomaták. B. Szabó János hívta fel arra a figyelmet elsőként – a mongoloknál járt
nyugati szerzetesek beszámolói alapján –, hogy a mongolok vélhetően igen nagy figyelmet
fordítottak arra, hogy a náluk megfordult követek seregükre vagy gazdaságukra vonatkozó
lényeges információkhoz ne juthassanak.16
Természetesen más helyzetben voltak azok a személyek, akik a „hivatalos követekhez”
így például a pápai megbízással rendelkező nyugatiakhoz képest jóval szabadabban utazhattak a nomádok területein. Nem véletlen tehát, hogy az ilyen személyek, így a kereske9
10
11
12
13
14
15
16
Yvo de Narbonne valószínűsíthetően dél-francia származású, albigens eretnekséggel vádolt, Itáliát
is megjárt utazó. Nagy: Tatárjárás, 202. 28−32. jegyzetek.
Az itt említett angolról monografikus feldolgozást lásd: Ronay, Gabriel: The Tartar Khan’s Englishman. London, 1978. (n. v.)
Nagy: Tatárjárás, 170.
A szaracén nyelven ebben az esetben a perzsa értendő. Nagy: Tatárjárás, 121. 28. jegyzet.
Györffy: Napkelet felfedezése, 44.; Györffy: Julianus barát, 68−69.; Nagy: Tatárjárás, 119.
Benedictus lengyel származású ferences szerzetes volt. Boroszlónál (Wrocław) csatlakozott Plano
Carpinihez mint tolmács, amiből arra lehet következtetni, hogy korábban térítő munkát végzett
Kelet-Európában, esetleg a Közel-Keleten. Jelentését nem saját maga írta, hanem egy kölni pap jegyezte azt le. Nagy: Tatárjárás, 72.
Györffy: Napkelet felfedezése, 111.; Györffy: Julianus barát, 188.; Nagy: Tatárjárás, 71.
B. Szabó: A tatárjárás, 41., 46.
146
Információtörténeti markerek a Mongol Birodalom történetében
Műhely
dők, kézművesek stb. jó információforrássá válhattak egy-egy szomszédos ország megismerése során. S bár forrásaink hallgatnak e „titkos ügynökök” tevékenységéről (hiszen működésük kívül esett a „nagypolitika” játékterén), nem lehetnek kétségeink afelől, hogy például
a kereskedőket alaposan kifaggatták, ha arra lehetőségük kínálkozott. A kereskedők és a
kémkedés kapcsolatára jó példa az 1218-ban Dzsingisz kántól útnak indított kereskedők
esete, akiket a hvárezmi uralkodó helytartójának parancsára végeztek ki kémkedés vádjával. Ez az eset lett később a Hvárezm elleni hadjárat casus bellije.17
Összességében tehát elmondható, hogy a mongolok igen nagy figyelmet fordítottak arra, hogy követeik sok nyelven beszélő, magasan kvalifikált diplomaták legyenek, akik jól
ismerik annak az országnak a belső viszonyait, ahova küldetésük szólt. Mindazonáltal
ügyeltek arra, hogy a területükön megforduló idegen követek ne szerezhessenek fontos információkat róluk. Mindezek fényében úgy vélem, a korabeli mongol diplomácia kimagasló
teljesítményt nyújtott a birodalom expanzív korszakában, ami nagymértékben hozzájárult
a hódítások sikereihez.
Katonai hírszerzés
Stratégiai hírszerzés
Mielőtt nagyobb hadjáratba fogtak volna, a nomád népek minden esetben alaposan tájékozódtak ellenfeleik belső viszonyairól.18 Ez természetesen nem volt másképpen a mongolok
esetében sem, ahogyan azt a diplomáciai tevékenységükkel kapcsolatban már láthattuk. A
stratégiai hírszerzést azonban nem csak finom, „diplomáciai jellegű” megoldások jellemezték. Valamivel erőteljesebb módszer volt az úgynevezett előzetes (tapogatózó vagy puhatolózó) hadjárat, amely gyakorlatilag egy kisebb, jól körülhatárolt célokkal elindított katonai
akció volt. Ennek elsődleges célja nem az ellenfél erejének végleges megtörése vagy a célterület katonai megszállása volt, hanem elsősorban a későbbi hadjárat számára akartak információkat gyűjteni a terület katonai, földrajzi, politikai és gazdasági viszonyairól. A mongolokkal kapcsolatban elmondható, hogy az első, 1219 őszén induló és 1224-ig tartó nyugati
expedíciójukat, amelynek végpontja a dél-orosz steppén volt, a kutatók általában olyan
hadműveletnek tartják, melynek egyik fő célja a terület alapos megismerése volt egy későbbi, nagyobb horderejű támadás előkészítéseként.19 Akciójukat sikeresnek tekinthetjük, hiszen szétosztott csapattesteik alaposan bejárták a sztyeppe nyugati végeit, és innentől
17
18
19
Dvornik: Origins of Intelligence Services, 269.; Sinor: A mongolok Nyugaton, 311.; B. Szabó: A
tatárjárás, 18.
Göckenjan példaként Gaocu Tang kínai császár 628-ra datálható panaszait idézi: „A T’u-küe megtámadják és feldúlják a területünket, mert azt hiszik, hogy mi csak most kerültünk trónra és belső
nehézségeink vannak, és nem vagyunk abban a helyzetben, hogy hadat vezessünk ellenük.” Liu
Mau-tsai (Hrsg.): Die chinesischen Nachrichten zur Geschichte der Ost-Türken (T’u-küe). Wiesbaden, 1958. 191. Az idézetből jól látszik, hogy a türköknek pontos értesülései voltak arról, hogy a
frissen trónra került császár még nem tartja kezében szilárdan a hatalmat, ezért indították meg
támadásukat. Azt azonban a részlet nem árulja el, hogy milyen módon jutottak ehhez az információhoz. Göckenjan: Felderítők és kémek, 58.
A hadjárat a középkori hadtörténet talán legnagyobb távolságot felölelő (7500 kilométeres) lovas
akciója volt. A két vezért, Dzsebét és Szübötejt Dzsingisz kán eredetileg Mohamed hvárezmi uralkodó üldözésére küldte nyugatra. A hadjárat során a két hadvezér csapattestei esetenként egymástól több ezer kilométeres távolságra is összehangolt hadműveleteket folytattak, ami már önmagában is jól mutatja a mongol hadművészet fejlettségét. Sinor: A mongolok Nyugaton, 311−312.; B.
Szabó: A tatárjárás, 17−25.
147
Műhely
VÉR MÁRTON
kezdve első kézből származó híreik voltak Kelet-Európáról. A hadjárat két vezetője, Dzsebe
és Szübötej önállóan dönthettek minden fontos kérdésben, nem kaptak közvetlen utasításokat Dzsingisz kántól.20
Taktikai hírszerzés
A nomád népek taktikai hírszerzésének több válfaja különböztethető meg. Ezek közül az
egyik legfontosabb a csapatokat eligazító vezetők használata az ismeretlen terepen. Ilyen
vezetők lehettek hadifoglyok, katonai–politikai szövetségesek megbízottjai avagy egyszerűen olyan helyiek, akiket felbéreltek vagy arra kényszerítettek, hogy vezetőkké váljanak.
Természetesen a mongol expanzió időszakából számtalan példát lehetne említeni a vezetők
használatára, ehelyütt azonban csak egy szemléletes példát szeretnék megemlíteni. Jan
Długosz21 − akitől a legtöbb információnk származik a tatárjárás idején zajló lengyelországi
harcokról − az előretörő mongol csapatokkal kapcsolatban írja a következőket: „...Krakkó
felé folytatták útjukat – azok a lengyelek vezették őket, akiket korábban foglyul ejtettek.” Illetve más helyen: „...néhány – lengyelekkel szemben ellenséges rutén [ti. orosz] vezette lépteiket és útjukat.”22
A mongolok, akárcsak a többi nomád nép, előszeretettel sorozták be a legyőzött népek
harcosait saját seregeikbe, hogy ott előőrsként szolgáljanak. Ezek helyismerete nagy segítséget jelentett számukra az ismeretlen terepen. Így tettek a magyarországi tatárjárás idején
is, miután bevették Radna városát. Rogerius így ír erről: „De Kadan, miután a várost [ti.
Radnát] védelme alá vette, Aristaldot, a város ispánját hatszáz válogatott német fegyveressel együtt besorozta saját katonái közé, és megindult velük az Erdőn inneni vidékre.”23
A taktikai hírszerzés másik alapvető módszere az önkéntes vagy kényszerített vezetők
használata mellett a felderítő csapatok és előőrsök bevetése volt a hadmozdulatok során.
Mivel a nomád seregek többségükben lovas alakulatokból álltak, hadjárataik során igen
nagy hatékonysággal végezték a felderítői feladatokat. A felderítő csapatok feladatai közé
elsősorban az ismeretlen terep bejárása tartozott, de ezenfelül a fogolyejtés és ezek kihallgatása is. A magyarországi tatárjárással kapcsolatban Rogeriustól tudjuk, hogy a mongolok
előcsapatai már 1241. március 15-én Pest közelébe érkeztek, amikor a fősereg még csak az
ország keleti határa közelében járt.24 Plano Carpini pedig a következőket írja a mongolok
előcsapatairól: „Mikor háborúba készülnek, előőrsöket küldenek előre, akik nem visznek
magukkal egyebet, mint sátraikat, lovaikat és fegyvereiket. Ezek nem rabolnak, nem gyújtják fel a házakat, nem vágják le az állatokat, csak az embereket sebzik meg és ölik le, vagy
ha mást nem, hát megfutamítják. Utánuk következik a hadsereg; ezek mindent kifosztanak,
20
21
22
23
24
Dvornik: Origins of Intelligence Services, 272., 275−276.; Sinor: A mongolok Nyugaton, 311−312.;
B. Szabó: A tatárjárás, 17−25.
Jan Długosz (1415–1480) a krakkói egyetemen végezte tanulmányait, majd több egyházi és udvari
méltóságot is viselt. Halála előtt Lviv (Lvov) püspöki méltóságát is elnyerte. Legértékesebb ránk
maradt történeti műve az Annales Regni Poloniae („A lengyel királyság évkönyvei”), amiből a fenti
részlet is származik. A mű nemcsak Lengyelország, hanem egész Közép-Kelet-Európa történetével
kapcsolatban fontos forrásunk. Ennek fő oka, hogy a szerző olyan iratokat is felhasznált munkája
során, melyek nem maradtak ránk. A mű eredeti kiadása: Długosz, Jan: Annales seu Cronicae
incliti Regni Poloniae. Liber Septimus et octavus. Varsaviae, 1975. Nagy: Tatárjárás, 226.
Nagy: Tatárjárás, 212−213.
Horváth János (ford.): Thuróczy János: A magyarok krónikája. Rogerius mester: Siralmas ének.
Budapest, 2001. 414.
Négyesi Lajos: A muhi csata, 1241. április 11. In: Nagy Balázs (szerk.): Tatárjárás. Budapest, 2003.
395−396.
148
Információtörténeti markerek a Mongol Birodalom történetében
Műhely
ami útjukba akad, s a fellelhető embereket foglyul ejtik vagy leöldösik. Sőt mi több, a sereg
vezérei ezután még mindenfelé portyázókat bocsátanak széjjel a lakosok és barmok felhajtására; ezek rendkívül ügyesek a kutatásban.”25 Megállapítható tehát, hogy a mongolok
egyrészt a sereg előtt haladó felderítőket alkalmaztak, másrészről a sereggel nagyjából azonos mélységben kisebb portyázó csapatok is tevékenykedtek. A Mongolok titkos története
egyik részlete arra is rávilágít, hogy a mongolok még visszavonuláskor is hagytak hátra egységeket annak érdekében, hogy pontosan megismerjék az ellenség helyzetét: „(170) ...A
Mau-ündür északi oldalán utóvédnek megtette az Urjangkaj nembeli Dzselme-koát, akiben
megbízott, maga mögött felderítőket hagyott hátra, és őröket állított, s úgy vonult tovább...”26
Mindezek alapján elmondhatjuk, hogy a mongoloknak a főseregtől többnapi járóföldre
minden irányban pontos képük volt a hadműveleti területről, illetve az ellenséges csapatok
mozgásáról. Mintegy a mongol felderítőkről eddig mondottakat foglalja össze a dél-kínai
Song-dinasztia jelentése, amely 1237-ből származik: „Hadjárataikon folyton a hátbatámadástól félnek. Maguk a szárnycsapatok is először néhány lovast küldenek el mindig a szélrózsa minden irányába, s azok felkapaszkodnak egy-egy magaslatra, és a távolba kémlelnek, és egy-kétszáz li [körülbelül 50–120 km] távolságra felderítik a terepet. Helyieket és
utazókat ejtenek fogságba, és kihallgatják őket, milyen a helyzet balra és jobbra, előre és
hátra. Például (ilyeneket kérdeznek): milyen utakon tudunk előrenyomulni? Mely városokat tudnánk megtámadni? Mely vidékeken harcolhatnánk? Hol lehet táborozni? Melyik
irányban állnak ellenséges csapatok? Hol van étel és fű? Mindezekről a lovas kémeknek jelentést kell tenniük...”27
A részlet egészen pontos képet ad a mongol felderítők működéséről. Ahogy azt a forrásból láthatjuk, a felderítőknek egyfelől az esetleges magaslati helyekről vagy más előnyös
megfigyelési pontokról kellett átkutatniuk a vidéket, másfelől pedig foglyokat kellett ejteniük, hogy információkat szerezzenek. A mongolok ezzel a módszerrel igen nagy területet
voltak képesek felderíteni. Hatékonyságukat a Mongolok titkos történetének részlete is
szépen példázza: „(142) ...Dzsingisz kán a sereg élén előreküldte Altant, Kucsart meg
Daritajt, Ong kán pedig a sereg élére küldte Szenggümöt, Dzaka-gambut és Bilge-bekit. Az
előretolt csapatokból felderítőket küldtek még előrébb. Enegen-güjletünél létesítettek egy
felderítő állomást, azon túl Csikurkunál létesítettek egy felderítő állomást. Mikor előretolt
csapatainkkal Altan, Kucsar, Szenggüm meg a többiek megérkeztek Utkijába, elhatározták,
hogy letáboroznak. Ebben a pillanatban azonban a Csikurkunál felállított felderítőktől egy
ember érkezett futva azzal a hírrel, hogy itt az ellenség. Mikor megjött a hír, nem szálltak
táborba, hanem továbbmentek az ellenség felé, hogy nyelvet fogjanak.28 Egymásra bukkanva fogtak is nyelveket. Mikor kihallgatták, kik ők, megtudták, hogy Dzsamuka előre kiküldött csapatai: a mongoloktól Aucsu-baatur, a najmanok közül Bujruk kán, a merkitek közül
25
26
27
28
Györffy: Napkelet felfedezése, 80−81. Györffy: Julianus barát, 133.; Nagy: Tatárjárás, 90.
Ligeti Lajos (ford.): A mongolok titkos története. Budapest, 2004.2 55.
Liu Mau-tsai: Die chinesischen Nachrichten, 183.; B. Szabó: A tatárjárás, 35−36.
A ’nyelvet fogni’ török és mongol kifejezés, ami a török nyelvből a magyarba is átkerült. A kifejezésben a „nyelv” a. m. ’hadifogoly, rabul ejtett ellenség, akitől információkat szereznek’. Vö.: Ligeti
Lajos: Nyelvet fogni. Magyar Nyelv, 32. évf. (1936) 45−46. A mongol kelen abqu kifejezés török
megfelelője tїl al- már az Orkhon-i feliratokon is megtalálható. Vö.: Berta Árpád: Szavaimat jól
halljátok... A türk és ujgur rovásírásos emlékek kritikai kiadása. Szeged, 2004. 62., 65. A vonatkozó részek magyar fordítása: uo. 83−84. A türkök hírszerzéssel kapcsolatos hadi műszavairól:
Berta Árpád: A türk hadi műszavak egyik jelentéstani csoportja. Keletkutatás, 26. évf. (1992)
20−26.
149
Műhely
VÉR MÁRTON
Tokta-beki fia, Kutu és az ojratok közül Kuduka-beki. Ezek négyen mint Dzsamuka előretolt csapatai vonultak felénk. Előreküldött csapataink amazokhoz átkiáltoztak, addig kiáltoztak, míg besötétedett. Holnap majd megküzdünk egymással – mondván, mindegyikük
visszahúzódott, a derékhadhoz csatlakozott, s ott töltötte az éjszakát.”29
A részlet jól mutatja, hogy a mongolok nyilvánvalóan többszintű mélységi felderítést alkalmaztak, amely során az egyes csapatok bizonyos távolságok után úgynevezett „felderítő
állomásokat” is létrehoztak. Egyébként a jól szervezett felderítő állomásokról megemlékezik a már említett kínai jelentés is: „A lovas kémek táborában viszont egészen máshogy
van, [mint a főtáborban]. A vezér van középen, és körülötte táboroznak a csapatok... A lovakat a táboron belül etetik, hogy egy se szaladjon el. Naplemente előtt főznek. Ezt »tűzhelynek« nevezik. Az éj leszállta után áthelyezik a kémtábort egy olyan helyre, ahol senki
sem láthatja, és amely védelmet biztosít az éjszakai támadásokkal szemben. A tűzhelyet viszont otthagyják, ahol előzőleg táboroztak, és reggelig nem távolítják el.”30 Az ellenség területén táborozó kis létszámú mongol hírszerző tehát két dologra figyelt nagyon. Egyrészt,
hogy minél mozgékonyabbak maradjanak táborozás közben is, másrészt hollétük eltitkolására. A 13. század előtti nomád népekkel kapcsolatban nincs ilyen pontos leírásunk a felderítők táborának működéséről, ami persze nem zárja ki teljesen annak lehetőségét, hogy ők
is alkalmaztak hasonló módszereket. Úgy vélem azonban, ha csak feltételesen is, de kijelenthető, hogy a mongolok esetlegesen egy differenciáltabb mechanizmust vezettek be a
felderítésben, mint amit a korábbi nomád népek alkalmaztak. A 13. század eleji mongolok
esetében ráadásul nevesíteni is tudjuk a felderítés egyik vezetőjét:
„(183) ...Dzsürcsedejt meg Arkajt pedig előreküldték felderítőként, utánuk mindjárt valamennyien felszedelőzködtek...”
„(185) ...Dzsürcsedejt és Arkajt előreküldték felderítőknek...”31
Nem sokkal később, amikor Dzsingisz kán a hadseregét megszervezi, a következőket olvashatjuk:
„(191) ...Azután így rendelkezett: Megbízom Arkaj-kaszart, válasszon magának vitézeket, legyen az ezredesük. Háború idején álljanak hadirendbe, s előttem harcoljanak. Béke
idején legyenek nappali testőreim...”
„(226) ...Ezer nappali őrnek, ezer válogatott vitéznek Arkaj-kaszar legyen a parancsnoka; ezek béke idején nappali őrök legyenek, háborúban pedig álljanak elöl, és legyenek vitéz
bajnokok...”32
Ha az idézeteket összevetjük, megállapítható, hogy Arkaj-kaszart, egy korábban már kipróbált, felderítési feladatokkal többszörösen megbízott embert emelt ezredesi rangra a
kán, és látta el azzal a feladattal, hogy vezesse serege előőrsét. Ez a feladatkör nagy valószínűséggel a mélységi felderítés vezénylését is magában foglalta, így kijelenthetjük, hogy
Arkaj-kaszar lehetett a mongolok felderítésének egyik első vezetője. Amennyiben ez az állítás megállja a helyét, az egyben azt is jelenti, hogy egyfajta központosított irányítás érvényesült a mongolok katonai hírszerzésében.
Mint az a fentiekből kiderült, a 13. századi mongolok igen kifinomult hírszerzéssel rendelkeztek mind stratégiai, mind pedig taktikai szinten. Néhány jel továbbá arra utal, hogy
nemcsak átvették és folytatták nomád elődeik módszereit a hírszerzésben, hanem megújították, illetve finomították is azokat.
29
30
31
32
Ligeti: A mongolok titkos története, 43−44.
Liu Mau-tsai: Die chinesischen Nachrichten, 185.; B. Szabó: A tatárjárás, 37.
Ligeti: A mongolok titkos története, 62−63.
Ligeti: A mongolok titkos története, 66, 87.
150
Információtörténeti markerek a Mongol Birodalom történetében
Műhely
A mongol postahálózat
A mongolok nemcsak a világtörténelem legnagyobb kiterjedésű szárazföldi birodalmát hozták létre a 13. században, hanem a saját koruk legfejlettebb kommunikációs rendszerét is.
Annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évszázad során a Mongol Birodalommal foglalkozó
munkák mennyisége szinte átláthatatlanra duzzadt, a mongol postára vonatkozóan eddig
igen kevés kutatási eredmény született. A teljes birodalmat behálózó postahálózat egészéről
monografikus igényű mű mindezidáig egyáltalán nem készült. Csupán két, kifejezetten a
postarendszerrel kapcsolatos szakmunka született, s ezek a birodalom egy-egy ulusán belül
(a Yuan-dinasztia uralta Kína és az Ilhanida Irán) vizsgálták a postát.33 Sem a birodalom
rövid ideig fennállt egysége alatti időszak postahálózatáról nem született monografikus
munka, sem az egyes utódállamokban továbbműködő postaszolgálatok összehasonlító
elemzése nem történt meg napjainkig. A korabeli postahálózat jelentőségét ugyanakkor jól
mutatja, hogy csaknem valamennyi, a Mongol Birodalom történetével általánosságban foglalkozó vagy annak adóztatási rendszerét, esetleg adminisztratív berendezkedését feldolgozó munkában hosszabb-rövidebb formában megemlítik azt.
A mongol postahálózat eredete hosszas viták tárgya volt. A kutatás korai szakaszában
főleg a nyelvészek között folyt vita az ótörök yam, illetve a közép mongol ǰam szavak eredetét illetően. Nyelvészeti szempontból végül Doerfernek sikerült lezárnia a vitát, miután bebizonyította, hogy a fent említett szavak minden valószínűség szerint kínai eredetűek.34
Ugyanakkor Silverstein munkájában rámutat, hogy egy szó eredete nem feltétlenül jelent
egyet a teljes postahálózat eredetével. Három olyan okot is felsorol, amiért véleménye szerint félrevezető a mongol postahálózatot Kínából eredeztetni. Ezek közül az első érve, hogy
már a legkorábbi időkben ismerték a sztyeppén a hírvivőket,35 akik leveleket vittek. A második, hogy azok az egyezések, amelyek direkt hatásra utalhatnak, nem olyan meggyőzőek,
mint amilyennek elsőre látszanak. Az egyik ilyen kérdés a kínai pʾai-tzu és a mongol paiǰa
szavakkal kapcsolatos probléma.36 Bár a mongol szó formájában és jelentésében hasonlít a
kínai kifejezésre, azonban a sztyeppe vidékén véleménye szerint már századokkal korábban
33
34
35
36
Olbricht, Peter: Das Postwesen in China unter der Mongolenherrschaft im 13. und 14. Jahrhundert. Wiesbaden, 1954.; Silverstein, Adam J.: Postal Systems in the Pre-Modern Muslim World.
Cambridge, 2007. (a vonatkozó bibliográfiát lásd: 194−208.).
A vitát részletekbe menően mutatja be és saját álláspontja mellett igen meggyőzően érvel: Doerfer,
Gerhard: Türkische und mongolische Elemente in Neupersischen. Bd. 4. Wiesbaden, 1975.
115−118.
Meg kell jegyezni, hogy a hírvivők alkalmazása önmagában nem tekinthető bizonyítéknak egy
szervezett postahálózat létezésére. Ugyanakkor Silverstein nem utal sem arra a kínai forrásban
fennmaradt adatra, miszerint a türkök átvették volna a postahálózat rendszerét tőlük (Die chinesischen Nachrichten, 364.), sem Tamīm ibn Baḥr útibeszámolójára, ami bizonyítékként szolgál arra,
hogy az Ujgur Kaganátus területén a 9. század elején működött egyfajta postahálózat. Minorsky,
Vladimir: Tamīm ibn Baḥr’s Journey to the Uyghurs. Bulletin of the School of Oriental and
African Studies, vol. 12. (1948) 275−305.
’signboard, shop-sign, mark’ (Lessing, D. Ferdinand (ed.): Mongolian–English Dictionary. Bloomington, 1973. 648.). Többek között a postahálózat használatára feljogosító paiǰak részletes leírását adja: Baohai Dang: The Paizi of the Mongol Empire. Zentralasiatische Studien, 31. (2001)
31–62.; Bahoai Dang: The Paizi of the Mongol Empire (Continued). Zentralasiatische Studien, 32.
(2002) 7–10.); továbbá: Atwood, Christopher P.: Encyclopedia of Mongolia and the Mongol Empire. Bloomington, 2004. 433−434.
151
Műhely
VÉR MÁRTON
is létezett ilyen eszköz.37 Másik megállapítása szerint a yam szó egy 8. századi judeo-perzsa
közép-ázsiai dokumentumban már szerepel ’hírvivő’ jelentésben. Mindehhez hozzáteszi
még, hogy az ulaγ-a(n)38 kifejezés közép-ázsiai eredetű. A harmadik ok, ami miatt szerinte
nem biztos a mongol posta kínai eredete, az, hogy az eltérő topográfiai viszonyok miatt
nem vehették át változtatás nélkül a kínai rendszert. Mindezekkel együtt úgy véli, a kínai
postahálózat (li vagy yi) részben mintául szolgálhatott a mongolok számára.39 Összességében tehát elmondható, hogy a mongol postahálózatnak voltak belső-ázsiai előzményei is,
de vélhetően nagy hatást gyakorolt rá a kínaiak által kialakított rendszer is.
Adam J. Silverstein könyvében vázlatosan foglalkozik a mongol postahálózat működésével és az azt érintő reformokkal is. Úgy véli, már Dzsingisz uralkodása alatt működhetett
néhány régióban a mongol posta. Felhívja a figyelmet Chang Chun buddhista szerzetes
1220 és 1224 közötti utazásának leírására, melynek alapján megállapítható, hogy egyes területeken már biztosan volt postaszolgálat.40 A yam-rendszer létrehozását pedig az 1218-as
kurultájhoz köti. A szakirodalomban korábban megjelent,41 illetve Dzsuvaini által is megerősített időpontokat (1229 és 1234) már a meglevő rendszer átszervezésének gondolja
Morgan nyomán.42 A Möngke uralkodását megelőző időszak yam-rendszeréről elmondható, hogy a 13. század közepére biztonságos út vezetett Európától Kínáig a pax mongolicának köszönhetően. Ez volt a premodern világ legnagyobb kiterjedésű postahálózata, amelyet a nyugati utazók beszámolóinak és a ránk maradt belső forrásoknak köszönhetően már
jobban is ismerünk.
Olbricht nyomán Allsen az egész birodalomban működő postahálózatot alapvetően három részre osztja: morin ǰam (kínai: mo-lin illetve mu-lian), azaz a ’lovas posta’ (’Pferdepost’); tergen ǰam (kínai: tie-li-kan vagy tie-li-wen), azaz ’kocsis posta’ (’Wagenpost’);
narin ǰam (kínai: na-lin vagy na-lian), azaz ’titkos posta’ (’Geheimpost’), ami csak a sürgős
katonai ügyekben volt használható.43
Arról, hogy milyen gyorsan lehetett haladni ennek a kifinomult postahálózatnak a segítségével, eltérő adataink vannak. Rossabi állítása szerint a kínai területeken egy követ
akár napi 250 kilométert is megtehetett a postaszolgálat használatával. Ezen véleményét
valószínűleg Marco Polo beszámolójára alapozza.44 Ugyanakkor Rubruk azt írja, hogy egy
nap alatt a Volga és a Karakorum közti sík terepen a PárizsOrleans távot (100−110 km)
37
38
39
40
41
42
43
44
Ezt a megállapítását Silverstein Apollónios Tyaneus Kr. u. 1. századból szóló beszámolójára alapozza. Silverstein: Postal Systems, 143.
’relay horses; relay transportation’ (Lessing: Mongolian-English Dictionary, 869.) „A technical
term for a horse used for carrying goods or riding, more particularly a horse for hire and a post
horse. The specific meaning seems to be that it is one of a string of horses available for hire or
use, and it may originally have meant a string of horses rather than a single animal, but if so
this meaning bacame obsolete very early.” (Clauson, Gerald: An Etymological Dictionary of PreThirteenth-Century Turkish. Oxford, 1972. 136.).
Silverstein: Postal System, 142−144.
Waley, Arthur (trans.): Ch’ang Ch’un: The Travels of an Alchemist. London, 1931. (n. v.)
Olbricht: Postwesen, 41−42.
Silverstein: Postal System, 144−148.; vö.: Morgan, David: Reflections on Mongol Communications in the Ilkhanate. In: Hillenbrand, Carole (ed.): Studies in Honour of C. E. Bosworth. Vol. 2.
Leiden, 2000. 375−385. (n. v.)
Olbricht: Postwesen, 45.; Allsen: Mongols as vectors for cultural transmission, 144.
Rossabi, Morris: The reign of Kubilai khan. In: Twichett, Denis − Fairbank, John K. (eds.): The
Cambridge History of China. Vol. 6.: Alien regimes and border states, 907–1368. Cambridge,
2008. 450.; Vajda Endre (ford.): Marco Polo utazásai. Budapest, 2003.2 209.
152
Információtörténeti markerek a Mongol Birodalom történetében
Műhely
tudták megtenni.45 A leírásban megadott napirendjüket figyelembe véve Spuler úgy véli,
hogy az utazó túlbecsülhette a megtett napi távolságot.46 Érdekes kérdéseket vet fel, ha
Rubruk adatait összevetjük Plano Carpini beszámolójával, amikor Korenzától, a mongolok
nyugati határterületeinek őrzésével megbízott vezértől (akinek a szállása valahol a Dnyeper
nyugati partján volt) Batu kán Volga folyó deltavidékén levő udvarába mentek, a következőket írta az útról: „Nagyböjt első vasárnapjára következő hétfőn47 útnak indultunk Batuhoz. Mindig annyit mentünk előre, amennyit csak a lovak ügetésben meg tudtak tenni,
mert úgyszólván minden nap háromszor-négyszer friss lovakat kaptunk; és lovagoltunk
reggeltől éjszakáig, sőt igen gyakran éj idején is, de még így se sikerült a nagyhetet megelőző szerdánál48 korábban odaérnünk.”49
Carpini tanúsága szerint tehát a körülbelül 1100 kilométeres távolságot mintegy harmincnyolc nap alatt tették meg. Ez azt jelentené, hogy naponta átlagosan körübelül mindössze 29 kilométert haladtak volna folyton váltott, friss lovakkal. Mint láthatjuk, csak az
imént elemzett néhány forrás és adat áttekintése is igen különböző eredményeket hozott. A
látszólagos ellentmondásokat némileg enyhíti, hogy a forrásokból jól kitűnik, a postahálózatnak különböző funkciói voltak, illetve igen különböző terep- és éghajlati viszonyok között kellett a híreket és embereket szállítania. Így egy sürgős levél vagy hír mielőbbi átadása
érdekében természetesen jóval nagyobb sebességet is képes volt produkálni a mongol postahálózat, mint amikor követek vagy kereskedők használták azt. A különböző forrásokban
fennmaradt adatok kiterjedtebb és behatóbb elemzésével, valamint a hosszú távú lovaglás
gyakorlatát alaposan ismerő szakértők bevonásával, úgy vélem, igen érdekes további eredményekre lehetne jutni ebben a résztémában is.
Szintén Marco Polo híres leírásából ismerjük a mongolok által uralt kínai területeken
alkalmazott futókat: „Tudnotok kell, hogy a Nagy Kán parancsára a postaházak közt minden három mérföldön egy kis, körübelül negyven házból álló majorság található, ahol a
császár kengyelfutói laknak. Ezeknek a futároknak mindegyike széles övet visel, teletüzdelve csengettyűkkel, és míg egyik állomástól a másikig három mérföldet futnak, meszszire hallani csengésüket. Mikor a király kengyelfutóval akar levelet küldeni, átadja egy
ilyen futárnak, aki száguldva eliramodik vele, de nem fut tovább három mérföldnél, vagyis
egyik majorságtól a másikig. Társa a harmadik mérföld végén már messziről hallja a csengettyűket, s haladéktalanul felkészül, hogy hasonlóképpen felszerelve tovább futhasson.
Mikor találkoznak az állomáson, az új futár átveszi az üzenetet, s egyúttal menetlevélként
egy papírdarabot kap az írnoktól, aki éppen ezért állandóan kéznél van.”50 A futók alkalmazása a postaszolgálatban vélhetően kínai eredetű volt, mivel a sztyeppei viszonyok között
45
46
47
48
49
50
Györffy: Napkelet felfedezése, 151.
Spuler felsorolásszerűen megemlíti az Aranyhorda területén működő postaszolgálat tisztségviselőinek az elnevezését is, valamint hozzáteszi, hogy lovak mellett a terepviszonyoktól függően tevéket,
ökröket, illetve kutyaszánokat is használtak a postahálózatban. Azt is leírja, hogy a postaszolgálat a
folyókon is üzemelt. Megemlíti, hogy Saraytól Sarayčuqig tíz nap alatt lehetett hajón eljutni.
Spuler, Berthold: Die Goldene Horde. Die Mongolen in Rußland 1223–1502. Leipzig, 1943. 411. A
Yüan-dinasztia uralta Kínában üzemeltetett postahálózatban használt állatokról és járművekről
Rossabi is megemlékezik. Rossabi: The reign of Kubilai khan, 450. A Marco Polonál szereplő lovakra vonatkozó adatok nyilvánvalóan túlzások. Marco Polo utazásai, 206.
1246. február 26.
Április 4.
Györffy: Napkelet felfedezése, 96.
Marco Polo utazásai, 208.
153
Műhely
VÉR MÁRTON
ezt a módszert nem lehetett alkalmazni. Valószínűleg Gazan is a Yüan-dinasztia uralta Kína
mintájára rendszeresítette reformjai során az Ilhanida Irán postaszolgálatában a futókat.51
Általánosságban tehát elmondható, hogy a mongolok a 13. században – korábbi mintákra alapozva – létrehozták saját koruk legkiterjedtebb, legdifferenciáltabb és vélhetően
leggyorsabb információ-továbbító kommunikációs rendszerét. Úgy gondolom, nem lehet
eléggé hangsúlyozni annak a ténynek a fontosságát, hogy milyen jelentős előnyhöz juttatta
a mongolokat ez a korszakukban egyedülálló rendszer.52 Mint azt már fentebb említettem,
az idegen országok követei is ezt a hálózatot használták a birodalomban való utazásaik során. Ily módon a rendszer nemcsak az információk gyors továbbítását szolgálta, hanem az
idegen diplomatákat is megakadályozta abban, hogy releváns információkat szerezzenek a
birodalom stratégiailag fontos kérdéseiről.
Úgy vélem, összefoglalásképpen megállapíthatjuk, hogy az információszerzésnek, az információáramlásnak és az ellenfél dezinformálásának meghatározó szerepe volt a Mongol
Birodalom kialakulásában és működésében. Ugyanakkor az előbbiekben tárgyalt három
nagyobb témakör vázlatos áttekintése is bizonyítja az információtörténeti megközelítés létjogosultságát. Azt gondolom, az eddig bemutatott adatok alapján kijelenthetjük, hogy a
mongolok saját korukban egyedülálló módon kezelték az információkat: saját maguk számára rendkívül gyors információáramlást tettek lehetővé, míg az ellenségeiket (illetve potenciális ellenségeiket) meg tudták akadályozni abban, hogy róluk részletes ismereteket
szerezzenek. Mindezek fényében talán e rövid cikkel is bizonyítjuk, hogy a mongolok sok
szempontból igen tudatosan viszonyultak az információhoz, s hogy sikereik egyik fontos
elősegítője volt magas szintű „információgazdálkodásuk”. Úgy tűnik, a mongolok hatékonyságának egyik meghatározó eleme volt, hogy a saját sztyeppei, nomád hagyományaikat információs szempontból is kiválóan tudták egyeztetni a letelepült népek rendszereivel
(lásd a kínai postahálózat példáját), sőt mi több, kreatívan újra tudták formálni az ezekből
alkotott elegyet, így új értékeket és minőséget teremtve.
A kutatás a továbbiakban több irányban is folytatható. Egyfelől a jelen cikk elején felvetett további, információtörténeti szempontból érdekes kérdések feldolgozása jelenthet előrelépést, másfelől a kutatás következő szakaszában érdemesnek látszik kísérletet tenni különböző adataink számszerűsítésére, aminek segítségével még plasztikusabbá lehetne tenni
a Mongol Birodalmon belüli információáramlási mechanizmusokat ábrázoló képünket.
Gondolok itt például a postahálózat által elérhető haladási sebességek részletes rekonstrukciójára s ennek kapcsán a hírek terjedési sebességének vizsgálatára.
Mindazonáltal szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az információtörténeti megközelítés nem formálja át alapjaiban a Mongol Birodalom kialakulásáról alkotott eddigi képünket, azonban a hangsúlyok áthelyezésével sokkal jobban árnyalhatjuk, illetve színesíthetjük az eseményekről a korábbiakban kialakított véleményünket.
51
52
Silverstein: Postal System, 160–161.
Azt, hogy maguk a mongolok milyen fontosnak tartották a postahálózatot, jól mutatja, hogy a
Mongolok titkos története utolsó caputjában, amikor Ögödej kán felsorolja az uralkodása alatt
végrehajtott jó cselekedeteit, a postarendszer létrehozását a második helyen említi. Ligeti: A mongolok titkos története, 115.
154
GULYÁS LÁSZLÓ SZABOLCS
A középkori szőlőművelés és borkereskedelem
információtörténeti vizsgálatának lehetőségei
Az információtörténelem elméleti kereteinek kialakítása és lehetőségeinek felmérése – noha az irányzat egyáltalán nem számít már újnak sem az egyetemes, sem a magyar kutatásban – a magyar történettudomány berkein belül jelenleg is folyik.1 A koraújkorból fennmaradó és azután keletkező hazai forrásanyag már remek lehetőségeket teremt az információtörténeti szempontú vizsgálatokra, de a középkori oklevelek ilyen jellegű hasznosítása sem
tűnik teljesen reménytelen küldetésnek.2
A középkori hazai forrásadottságok egyik jól ismert sajátossága, hogy a fennmaradt oklevelek legjelentősebb része birtok-, illetve perjogi tematikában keletkezett. Ennek ellenére
számos olyan irat is vallatóra fogható ebből a korszakból, amely az információáramlás metódusára és mindennapi jelentőségére nézve is fontos adatokat tartalmaz. Példaképpen
most ezeknek csupán egyetlen – ám legfontosabb – csoportját említeném meg, a közösségek (leginkább városok) és magánszemélyek levelezése során keletkező írásos emlékeket.3
Az előbbi típusra kitűnő például szolgálnak az Eperjes város középkori korpuszában
fennmaradt, különféle eredettel bíró levelek, amelyek igen változatos témákban íródtak.

1
2
3
A tanulmány elkészítését az OTKA PD 78132 számú pályázata támogatta. A jelen dolgozat a Hajnal
István Kör 2009. évi Miskolcon megrendezett információtörténeti konferenciáján elhangzott „Az
információáramlás és az írásbeliség szerepe a középkori szőlőművelésben és borkereskedelemben”
címet viselő előadás jelentősen kibővített változata. Ezúton szeretném megköszönni Koszta László
és Z. Karvalics László hasznos tanácsait és észrevételeit.
Az információtörténeti irányzat elméleti alapvetésére lásd Z. Karvalics László: Bevezetés az információtörténelembe. Budapest, 2004.; Z. Karvalics László: Információ, társadalom, történelem.
Budapest, 2003.
Lásd erre a következő két tanulmánykötetet: Petercsák Tivadar – Berecz Mátyás (szerk.): Információáramlás a magyar és török végvári rendszerben. (Studia Agriensia 20.). Eger, 1999.;
Z. Karvalics László – Kis Károly (szerk.): Információáramlás a kora újkorban. Budapest, 2004.
A középkori forrásanyag információtörténeti vizsgálati lehetőségeire nézve módszertani szempontból is fontos munka Novák Veronika: Hírek, hatalom, társadalom. Információáramlás Párizsban a középkor végén (Budapest, 2007.) című műve, amely változatos források felhasználásával (királyi rendeletek, városi hatósági iratok, kegyelemlevelek, különféle elbeszélő források, bírósági iratok, prédikációk, követjelentések, leltárak stb.) mutatja be, hogyan kell egy meghatározott
közösséggel kapcsolatos dokumentumok sorát információtörténeti szempontok alapján szisztematikusan kiértékelni. Újabban Pósán László foglalkozott hasonló részletességgel a középkori információáramlás kérdésével. Pósán László: Híráramlás és információterjedés a Német Lovagrend
államában. Századok, 146. évf. (2012) 2. sz. 405–415.
A magánlevelek (missilisek) jelentősebb számban a 14. században jelentek meg a forrásokban.
Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. Budapest, 1930. 243–244. A 15. századra láthatóan már a
városi és mezővárosi polgárság körében is egyre általánosabbnak volt tekinthető a használatuk.
AETAS 27. évf. 2012. 4. szám
155
Műhely
GULYÁS LÁSZLÓ SZABOLCS
Található itt többek között Miksa római király által a városnak magyar királlyá választása
érdekében írt küldemény, Lőcse tanácsa által a városnak címzett s a közös Budára utazás
megszervezése érdekében írt levél, a tárnokszéki ülnökök Budára küldését sürgető tárnokmesteri parancslevél, illetve olyan is, amelyben a környékbeli Szacsur község bizonyos elfogott személyek szabadon bocsátását követeli a településtől.4 Amennyiben pedig más városok (Bártfa, Pozsony, Sopron stb.) fennmaradt levéltári anyagában néznénk szét, ugyanezzel a sokszínűséggel találkozhatnánk.
A magánlevelekkel kapcsolatosan egyes nagybirtokos családok levelezését érdemes elsősorban megemlíteni. Ilyen többek között a Várdai család, amelynek művelt, sokszor érseki vagy püspöki címeket viselő tagjai gyakori levélváltás során tartották a kapcsolatot
egymással magánügyeikben, de hivatalos dolgaik révén másokkal is rendszeresen leveleztek. A családhoz köthető ilyen jellegű források száma minimálisan is több tucatnyi lehet.
Kértek levélben lovat (Várdai Pál, 1516), beszámoltak testvérnek küldött pénzről (Várdai
Ferenc, 1524), intézkedtek a testvér kanonokká kinevezése ügyében (ugyanő, 1517), megemlékeztek a királyhoz történő utazásukról (Várdai Aladár, 1487), vagy meghívták testvérüket a karácsonyi ünnepekre (Várdai Mátyás, 1486).5 A magánlevelek a középkor végén
azonban már nem kizárólagosan a nemesség műveltebb rétegét jellemezték, hanem – a
már korábban is gyakran írástudó városi polgárság mellett – a jobbágyság is mind nagyobb
számban levelezett a különféle ügyekben. A levelek azért is jelentenek remek forrásbázist
az információtörténeti kutatás számára, mert konkrét tényközlési feladatuk mellett olykor
mellékesen megjegyzett híreket, esetleg „pletykákat” is tartalmazhatnak, így például előfordul, hogy – mint fontos, mindenkire tartozó információt – közlik a király nemrégiben
bekövetkezett halálának hírét, de beszámolhatnak esküvőről is, sőt a környékbeli rablók
portyázási területeit és főhadiszállásukat is megemlítik néha.6 Éppen ezek az „apróságok”
azok, amelyek a középkori magánlevelezést igazán fontossá és egyben érdekessé is teszik a
kutató számára.
A középkori hazai forrásanyagon végezhető információtörténeti vizsgálatok lehetőségét
ezúttal a szőlő és a bor kapcsán szeretném bemutatni, mégpedig főleg az okleveles írásbeliséggel – mint az információ megőrzésnek és az információ-továbbításnak a korban legfontosabb eszközével – összefüggésben. Maga az oklevél – a hazai sajátosságok miatt – ugyan
alapvetően birtok-, politika- és jogtörténeti jellegű forrásnak tekinthető, de arról sem szabad megfeledkezni, hogy funkcionális értelemben a korban legfontosabb írás- és „adathordozó” is volt egyúttal, amely a hordozott információ révén szervesen kapcsolódott a középkori társadalom mindennapjaihoz. Fontos hangsúlyozni, hogy az oklevél nem pusztán egy
elvont, az érintettektől valójában távol álló, elvi jelentőségű adatot, információt, tényt hordozott, hanem birtoklója számára egyben a mindennapok racionalitását is jelentette. Így
például a birtokperek során a birtokjogi jellegű iratok, a borkereskedelem kapcsán pedig a
különféle kereskedelmi kiváltságok szervesen kapcsolódtak a hétköznapi emberi tevékenységhez, azok kereteit alapvetően meghatározták, a boldogulás és érdekérvényesítés (az em-
4
5
6
Iványi Béla: Eperjes Szabad Királyi Város Levéltára 1245–1526. Szeged, 1931. 659. sz., 726. sz.,
883. sz., 948. sz.
Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Levéltár (a továbbiakban: DL) 47142, DL 82641, DL
82477; Nagy Imre – Nagy Iván – Véghely Dezső – Kammerer Ernő – Lukcsics Pál (szerk.): A zichi
és vásonkeői gróf Zichy-család idősb ágának okmánytára. 1-12. köt. Pest, Budapest, 1871–1931.
(a továbbiakban: Zichy) XII. 267. sz., XII. 258. sz.
Iványi Béla: Bártfa Szabad Királyi Város levéltára 1319–1526. 1. kötet. 1319-től 1501-ig. Budapest, 1910. (a továbbiakban: Bártfa I.) 351. sz., 1935. sz. és 574. sz.
156
A középkori szőlőművelés és borkereskedelem …
Műhely
lített esetekben a biztos birtoklás és a zavartalan, profitot hozó kereskedelem) fontos eszközei, biztosítékai voltak.
A következőkben azt próbálom felvázolni, hogy a szőlőbirtok alapításának elhatározásától vagy megszerzésétől annak megművelésén, az adózáson és a termelés szervezésén át
egészen a bor eladásáig milyen jellegű források keletkezése, megőrzése, bizonyításra vagy
egyszerű emlékeztetésre való felhasználása volt szükségszerű, és ezek hogyan kapcsolódtak
a szőlőbirtokos és a borkereskedő mindennapjaihoz, azaz hogyan szolgálták a termeléssel
és kereskedelemmel kapcsolatos hétköznapi információ-megőrzés és információcsere feladatát. Ezek az oklevelek nem mellesleg egyfajta művelődéstörténeti küldetést is betöltöttek:
a középkor végén egyértelműen szerepet játszottak ugyanis az írásbeliség szélesebb társadalmi körökben történő elterjesztésében és a magyar nyelvű oklevéladási gyakorlat kialakításában is. A szőlővel és borral kapcsolatos oklevelek és egyéb írásos emlékek gyakorlati jelentősége mellett – a problémafelvetés szintjén – a szőlőművelést meghatározó mezőgazdasági ismeretek európai viszonylatban megfigyelhető áramlására és ennek magyarországi
megnyilvánulásaira, valamint a borkereskedelem információcserében betöltött nagy szerepére, az egyes tájegységek és országok közti „információs híd” létrehozására is ki szeretnék
majd térni. Ugyanígy röviden szót ejtek majd a középkori, szőlőkkel és borral kapcsolatosan keletkezett gazdasági jellegű források adatszerkezetéről is, ami szintén az információtörténet egyik markáns kutatási terepének számít.
A szőlővel és borral összefüggő, információt rögzítő és közlő írásos forrásaink alapvetően két csoportot alkotnak. Egyik felük a szőlő birtokjogával, a művelés körülményeivel,
gazdasági hátterével és az adózással áll kapcsolatban. A másik csoport a borkereskedelemről, az árucsere megszervezéséről, a kereskedelmi kiváltságokról és az üzleti kapcsolatokról
nyújt számunkra információkat.
A magyarországi szőlőművelés már a korai Árpád-korban jelentékeny méreteket ölthetett, igazi fellendülése pedig forrásaink alapján a 13. századtól következett be.7 Ennek megfelelően szőlőbirtokokra, azok megművelőire és a borral folytatott kereskedelemre vonatkozó oklevelek már a 11. századtól aránylag rendszeresen felbukkannak. Igaz, kezdetben a
szőlő és a szőlőművesek főként mint az összeírások és adománylevelek egyszerű, egyáltalán
nem részletezett szereplői tűnnek csak fel a forrásokban. Anélkül, hogy tömegével sorolnánk fel az ezzel kapcsolatos és amúgy is jól ismert adatokat, csupán két idevágó, korai oklevelünket szeretném megemlíteni: így már a tihanyi apátság 1055. évi alapítólevelében
vagy az 1138. évi dömösi összeírásban is több szőlőt, illetve szőlőművest említettek hasonló
kontextusban.8
A különféle szakmákhoz kapcsolódó technológiák földrajzi terjedése, a mezőgazdasági
és ipari jellegű szaktudás közvetítésének, átadásának és átvételének metódusa egyértelműen az információtörténelem vizsgálati keretei közé tartozik. Így az a fontos kérdés is, hogy a
nomád vagy félnomád életmódot folytató honfoglaló magyarság vajon pontosan kinek a
közvetítésével, mikor és hol sajátíthatta el a szőlőműveléssel kapcsolatos ismereteket.
Nyelvészeti adatok alapján a kutatás jelenlegi állása alapján úgy tűnik, hogy a magyarok a
szőlőkultúrát vándorlásuk során legkésőbb a Kazár Birodalomban, a török nyelvű népekkel
7
8
A magyarországi szőlőművelés középkori történetére lásd Belényessy Márta: Szőlő- és gyümölcstermelésünk a XIV. században. Néprajzi Értesítő, 37. évf. (1955) 11–30.; Égető Melinda: Középkori szőlőművelésünk kérdéséhez. Ethnographia, 91. évf. (1980) 53–78., illetve általános tájékoztató
jelleggel Feyér Piroska: A szőlő- és bortermelés Magyarországon (1848-ig). Budapest, 1981.
Codex Diplomaticus Hungariae Ecclesiasticus ac Civilis I–XI. Stud. et op. Georgii Fejér. Budae,
1829–1844. I. 388. és II. 94.
157
Műhely
GULYÁS LÁSZLÓ SZABOLCS
való érintkezés során már átvehették vagy legalábbis megismerték, mivel ennek szókincse a
magyar nyelvben (szőlő, seprő, szűr, bor, csiger stb.) egyértelműen bolgár-török eredetre
megy vissza. Ugyanakkor a Dunántúl területén, azaz a korábbi Pannóniában a római szőlőművelés kései hatása is érvényesülhetett a honfoglalás időszakában, és tovább alakíthatta
a magyarság szőlőkultúráját.9
A megtelepedés után a magyar szőlőművelés európai jellegzetességeket épített magába,
amelyek közvetítésében a hazánkba érkező különféle nyugati, leginkább francia-vallon
elemek játszották a legfontosabb szerepet.10 Az információátadásban, a tudásanyag továbbításában egyrészt a Magyarországra betelepedő hospesek,11 másrészt a nyugati származású klerikusok, főként a ciszterciek vettek részt. A nyugati telepesek közül ebből a szempontból a legfontosabb csoportot egyértelműen a latinus népesség jelentette, akik a legtöbb
esetben francia vagy vallon eredettel rendelkeztek. A latinok az ország egész területén megjelentek Fehérvártól a Szepességen át egészen Erdélyig, és egyáltalán nem véletlenül Magyarország három jelentős bortermelő vidékén is nagy számban és jól adatolhatóan voltak
jelen. Az egyik ilyen jellegzetes régió a későbbi Hegyalja, azaz Patak és környéke, a másik az
ettől nem messze található Eger-völgy, míg a harmadik a szerémségi Nagyolaszi és térsége
volt.12 Szőlőművelő tevékenységüket, az új ismeretek közvetítésében játszott jelentős szerepüket a szakirodalom is rendszeresen hangsúlyozza.13 Tény, hogy a szőlőművelésre utaló
források adott területen történő megjelenése és az említett régiók vallonokkal történő benépesítése időben többé-kevésbé egybeesett, ahogy egyes szőlőfajták, például a furmint is
9
10
11
12
13
A szakirodalomban teljes az egyetértés a magyar szőlőművelés bolgár-török eredetével kapcsolatosan. Fodor István: Verecke híres útján… Budapest, 1980. 181.: Csorba Csaba: Árpád népe. Budapest, 1997. 36-; Györffy György: István király és műve. Budapest, 2000. 440-; Feyér: A szőlő- és
bortermelés 11–19-; Égető Melinda: Szőlőművelés. In: Kristó Gyula (főszerk.): Korai magyar történeti lexikon (9–14. század) Budapest, 1994. (a továbbiakban: KMTL) 656. stb; A római előzményekhez lásd például Lichtneckert András: A Balatonfüred-Csopaki borvidék története. Veszprém, 1990. 13–16.
Az irtásterületek kiválasztása, a metszési mód, az új szőlőfajták megjelenése, a borkészítés és tárolás technológiája együttesen fémjelzi ezt a francia „vonalat”. A kérdést sokoldalúan és meggyőzően
tárgyalja Csoma Zsigmond: Történeti-ökológiai és történeti-néprajzi gondolatok a magyarországi középkori francia-vallon szőlő- és borkultúráról. Studia Caroliensia, 7. évf. (2006) 3–4. sz.
389–400.
A hospes kifejezés definíciójára, jelentésének az egyes időszakokban bekövetkező változására lásd
Fügedi Erik: A befogadó: a középkori magyar királyság. Történelmi Szemle, 22. évf. (1979) 355–
376. 23. jegyzet.
Bárczi Géza: A középkori vallon–magyar érintkezésekhez. Századok, 71. évf. (1937) 399–416.;
Györffy György: A székesfehérvári latinok betelepülésének kérdése. In: Kralovánszky Alán
(szerk.): Székesfehérvár évszázadai 2. Középkor. (István Király Múzeum közleményei 14.) Székesfehérvár, 1972. 37–44-; Székely György: A székesfehérvári latinok és a vallonok a középkori Magyarországon. In: Uo. 45–72. Az Eger-völgy liege-i eredetű vallonjaira lásd még Kubinyi András:
Városfejlődés és vásárhálózat a középkori Alföldön és az Alföld szélén. (Dél-Alföldi évszázadok
14.) Szeged, 2000. 108.
Lásd erre például Szabics Imre: Vallonok. In: KMTL 709–710.; Kristó Gyula – Takács Miklós: Szerémség. In: KMTL 642–643.; Feyér: A szőlő- és bortermelés 22–23., 26–27.; Balassa Iván: Tokaj
hegyalja szőleje és bora. Tokaj, 1991. 28–30.; Laszlovszky József: Földművelés a késő középkori
Magyarországon. In: Gazdaság és gazdálkodás a középkori Magyarországon: gazdaságtörténet,
anyagi kultúra, régészet. Szerk. Kubinyi András – Laszlovszky József – Szabó Péter. Budapest,
2008. 72. (a továbbiakban: Gazdaság és gazdálkodás)
158
A középkori szőlőművelés és borkereskedelem …
Műhely
szinte bizonyosan a francia nyelvterületről kerülhetett Magyarországra, tehát a latinok honosíthatták meg idehaza.14
A másik fontos, a szőlőkultúra terjesztésében tevékeny telepes népcsoport a németség
volt, amely több területen is – így például a Szepességben vagy Erdélyben – a latinokkal
keveredve talált új otthonra. Az erdélyi szászok szőlőtermesztésben játszott szerepéről a
szakirodalom hasonlóan vélekedik, mint a latinok esetében.15 A németek azonban nemcsak
Erdélyben, hanem például Pozsonyban és Abaúj megyében is meghonosíthatták a magukkal hozott szőlőművelési ismereteket.16
Sajátos, információtörténeti szempontból is lényeges fejlemény, hogy a korábban idegen impulzusokat befogadó magyar bortermelés a 15. századra már egyben kibocsátóvá is
vált. Az elterjedt hagyomány szerint ugyanis Stefan cel Mare moldvai fejedelem a 15. század második felében már Tokajról vitetett szőlőtőkéket és vincellért hazájába.17
A nyugati hospesek mellett volt egy másik, szintén idegen származású társadalmi réteg
az Árpád-kor Magyarországán, amely a szőlőműveléssel kapcsolatos információk átadásában komoly szerepet játszott. A monasztikus szerzetesrendek – azon belül is legjellemzőbb
módon a ciszterek – bizonyosan már a betelepedésüktől intenzíven foglalkoztak szőlőműveléssel, és a szakirodalomban általánosan elfogadott nézet szerint új módszereket és fajtákat honosítottak meg hazánkban.18
Amíg a szőlőműveléssel kapcsolatos írásbeliség eleinte általában magával a szőlőbirtoklással és a szőlőt megmunkálók személyével állt összefüggésben, addig a források számának
növekedésével a középkor végére már a művelés gazdasági hátterére (költségek, munkaszervezés) és a borkereskedelem lebonyolítására vonatkozó adataink is mindinkább növekvő számban állnak rendelkezésre.
14
15
16
17
18
Karácsonyi János: Furmint. Magyar Nyelv, 2. évf. (1906) 273–274.; Balassa: Tokaj hegyalja, 101–
109. De vannak szkeptikus vélemények is a latinok szőlőkultúra-közvetítő szerepére nézve: Szűcs
Jenő: Sárospatak kezdetei és a pataki erdőuradalom. Történelmi Szemle, 35. évf. (1993) 21.
Az erdélyi szászok ilyen tevékenysége közismert. Kristó Gyula: A korai Erdély (895–1324). Szeged,
2002. 233.; Feyér: A szőlő- és bortermelés, 23.
Feyér: A szőlő- és bortermelés, 30; Abaúj megyében ilyen terület volt például a vizsolyi ispánságon
belül Gönc, amelynek igen lassan asszimilálódó német lakossága már a kezdetektől szőlőt termelt,
a középkor végére pedig bizonyíthatóan elsősorban borkereskedelemből élt. Iványi Béla: Gönc
szabadalmas mezőváros története. H. n., 1926. 13–14. A szőlőtermesztésben, a szőlőkultúra terjesztésében játszott szerepet bizonyíthatja az is, hogy nyelvészeti jellegzetességek alapján a muskotályszőlő valószínűleg német közvetítéssel kerülhetett Itáliából Magyarországra. Balassa: Tokaj
hegyalja, 112–114.
Feyér: A szőlő- és bortermelés, 56.
A ciszterek magyarországi történetének legújabb, lényegre törő összefoglalása: Hervay F. Levente
Ocist.: Ciszterciek a középkori Magyarországon. In: A ciszterci rend Magyarországon és KözépEurópában. Szerk. Guitman Barnabás. (Művelődéstörténeti Műhely. Rendtörténeti konferenciák
5.) Piliscsaba, 2009. 270–276.; a szőlőművelés első meghonosítása a ciszterciek körében a rendi
hagyomány szerint a 12. századi claravallisi apátságban történt, majd innen a többi kolostorban is
elterjedt. A magyarországi ciszter intézményekben a 12-13. században tömegével bukkannak fel a
különböző, adományként kapott, illetve saját alapítású szőlőbirtokok. Az új fajok elterjesztését a
magyar és a franciaországi rendházak közötti intenzív kapcsolat és a rendszeres kölcsönös látogatások segíthették elő, az új tőkék ilyen alkalmakkor kerülhettek hazánkba. Kalász Elek: A szentgotthárdi apátság birtokviszonyai és a ciszterci gazdálkodás a középkorban. (Tanulmányok a
magyar mezőgazdaság történetéhez 5.) Budapest, 1932. 91–93.; Feyér: A szőlő- és bortermelés,
24–25; A szőlőkultúra-importra utalt újabban többek között F. Romhányi Beatrix: Kolostori gazdálkodás a középkori Magyarországon. In: Gazdaság és gazdálkodás 407–408.
159
Műhely
GULYÁS LÁSZLÓ SZABOLCS
Az ilyen információk tehát az Árpád-kor folyamán – a fennmaradt oklevelek számával
párhuzamosan – folyamatosan gyarapodtak, s azt lehet mondani, hogy a 14. századra már
igen nagy mennyiségű forrás segít bennünket a téma vizsgálata során. A középkor derekára
a szőlők létrehozását, adományozását, cseréjét, adásvételét és zálogba adását általában már
kiforrott, precízen megfogalmazott okleveles formában rögzítették, amelybe gyakran belefoglalták az elidegenített szőlőbirtokkal kapcsolatosan felmerülő jogokat és kötelezettségeket is.
Az országos hitelességgel bíró oklevéladó szervek (főként hiteleshelyek) mellett hamarosan a helyi oklevéladás (városok, mezővárosok, plébánosok stb.) is egyre inkább kivette a
részét az ilyen iratok kiállításából. Sőt, a középkor végére a szőlővel és a borral kapcsolatosan fennmaradt források egy igen jelentős részét már pontosan ebben a körben, azaz városi
és mezővárosi közösségekben foglalták írásba.19 A szőlőbirtokok adásvétele a középkor folyamán mind intenzívebbé vált, s így az ingatlanforgalmat rögzítő dokumentumoknak egyre inkább a helyi szinten történő kiállítása tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak.20
Az ügyletek megszaporodásának oka alapvetően az volt, hogy megjelent az úgynevezett
„hospes jogú szőlőbirtoklás”, s ettől kezdve a szőlőbirtok a nagy munkaerőigénynek és a
magas befektetési költségeknek köszönhetően többé már nem képezte a jobbágytelek részét, attól függetlenül lehetett elidegeníteni, csupán az adózás folyamatosságát kellett vele
kapcsolatosan biztosítani. Ez azt eredményezte, hogy a főként városi és mezővárosi szőlőhegyeken egyre több idegen (extraneus) adta-vette a szőlőket, és egyre inkább megnőtt az
írásba foglalandó adásvételek száma.21 A források mennyiségét tovább növelte a városi szőlő- és borszámadások elterjedése, valamint a polgárok borkereskedelemmel kapcsolatosan
folytatott levelezése is.22
19
20
21
22
A városi oklevéladás már a 13. század közepén megindult, a 15. századra pedig már nem csak az
„igazi” városokban, hanem a mezővárosokban, sőt a középkor végére falvakban is széles körben elterjedt az oklevelek kiállításának gyakorlata. Szentpétery: Magyar oklevéltan, 147., 231–235. A városok oklevéladó tevékenységét egyébként a kor különböző jogi gyűjteményei is rendre elismerték.
Buda város jogkönyve I–II. Közreadja Blazovich László – Schmidt József. (Szegedi középkortörténeti könyvtár 17.) Szeged, 2001. II. 418., illetve Werbőczy István: Tripartitum. A dicsőséges
Magyar Királyság szokásjogának hármaskönyve. Tudománytár. Sorozatszerk. Gazda István. Budapest, 1990. 498–499. A mezővárosi oklevéladásra általánosságban lásd Ladányi Erzsébet: Középkori elemek továbbélése a 16–17. századi hegyaljai oklevéladásban. In: Kállay István (szerk.):
Magyar Herold. Forrásközlő, családtörténeti és címertani évkönyv. 1. A magyar hivatali írásbeliség
fejlődése. 1. köt. Budapest, 1984. 232–237.; Ladányi Erzsébet: Az oppidum fogalom használata a
középkori Magyarországon. Az oppidumok jogélete. Levéltári Szemle, 42. évf. (1992) 4. sz. 3–12.
A falvak oklevéladó tevékenységére: Kubinyi András: Nemesi szabadság – jobbágyi szabadság.
Falusi önkormányzat a késő középkorban. In: Klaniczay Gábor – Nagy Balázs (szerk.): A középkor szeretete. Történeti tanulmányok Sz. Jónás Ilona tiszteletére. Budapest, 1999. 245–256.
Kisvárda 1468. évi kiváltságlevele például mind az oklevél-kiállítást, mind pedig a pecséthasználatot kötelezővé tette a helyi magisztrátusnak ingatlanügyletek esetén. Zichy X. 304. sz.
Az extraneus szőlőbirtoklás a 13. századtól terjedt el. Solymosi László: A földesúri járadékok új
rendszere a 13. századi Magyarországon. Budapest, 1998. 147–149. Vö. Makkai László: A mezővárosi földhasználat kialakulásának kérdései (A telkes és „kertes” földhasználat a 13–15. században). In: Bodor András – Cselényi Béla – Jancsó Elemér – Jakó Zsigmond – Szabó T. Attila
(szerk.): Emlékkönyv Kelemen Lajos születésének nyolcvanadik évfordulójára. Bukarest, 1957.
477–478.
A számadások többnyire ott voltak jellemzőek, ahol egy város kollektíven birtokolt szőlőkkel rendelkezett. A legjobb erre a középkori Patak tágabb környékén szőlőbirtokos Kassa, Bártfa és Eperjes példája.
160
A középkori szőlőművelés és borkereskedelem …
Műhely
Az idegen települések szőlőiben felbukkanó extraneusok nyilvánvaló és logikus módon
– csak sajnos igen nehezen adatolhatóan – hozzájárultak a falvak, mezővárosok és városok
közötti információcseréhez, rendszeresen beszámolhattak a sokáig csak lokálisan gondolkodó helyi jobbágyságnak a „külvilág” fontosabb eseményeiről, és szélesíthették azok ismereteit, formálhatták világképét. Az extraneusok olykor igen nagy távolságban elhelyezkedő
szőlőbirtokokat szereztek meg. Már a 14. században feltűnnek például a szegedi és kecskeméti szőlőbirtokosok a Szerémségben, de az esztergomiak is bírnak szőlőket a Balatonfelvidéken, ahogyan a fehérvári polgárok is Somogyban.23 A középkor végén a bártfai, kassai és eperjesi polgárok hegyaljai szőlőszerzései illeszkednek leginkább ebbe a sorba.24
Visszakanyarodva a szőlőbirtokokkal kapcsolatosan keletkező és a mindennapokban
használt forrásokhoz, a szőlő többféle módon és kondíciókkal mehetett át más tulajdonába
vagy használatába. Adományként, csereügylet során, zálogként, adásvétellel, esetleg egy
kölcsön fedezeteként. Leggyakoribb formája azonban egyértelműen az adásvétel és az
adomány volt. Az ügyleteket gyakran különféle egyedi, az ingatlannal kapcsolatos feltételek
is színesíthették. Ilyen szerződések az ország egész területéről nagy számban maradtak
fenn, amit néhány jellemző példa révén lehet igazán jól szemléltetni.
1421-ben András váradi püspök a pálosok Várad melletti Szűz Mária kápolnájának közelében fekvő szőlejét adományozta a kápolnának. 1445-ben Zágráb város oklevelében
György fia Ambrus kereskedő adta el vásárolt szőlejét 15 aranyforintért Miklós kovács fiainak, kikötvén, hogy az évenként esedékes 6 köböl mustot a vevő is köteles lesz majd beszolgáltatni. 1451-ben Újhely város tanácsa előtt Leleszi Tamás litteratus, aki korábban
Csebi János újhelyi várnagytól 18 Ft-ot vett kölcsön, azzal a feltétellel, hogy ha azt Szent
Márton napjáig visszafizetni nem tudja, akkor a Fekete hegyen fekvő szőlejével fogja tartozását kiegyenlíteni, átadta említett szőlejét hitelezőjének. 1452-ben a kolozsmonostori konvent előtt Gothárd apát az egyház szőlőbirtokát, amelyet Thollas Péter kolozsvári polgár
többszöri felszólítás ellenére is műveletlenül hagyott s ezzel kárt okozott a kolostornak, egy
másik polgárnak, Lukács szabónak adta át művelésre. 1474-ben a csázmai káptalan előtt a
prasznyicai Spanych György és rokonsága szőlejüket zálogba adták Litvai Damján dalmát
és horvát bánnak 24 aranyforintért, azzal a feltétellel, hogy azt csak tizenkét év múlva válthatják majd vissza. Patak mezőváros 1491-ben foglalta oklevélbe azt az ügyet, melyben a
pataki Balphancz Pál 115 forintért az újhelyi pálosoknak adta el szőlejét.25 A hasonló példákat még hosszasan sorolhatnánk.
A fentieken túl a szőlőt végrendeletileg is el lehetett idegeníteni. A különféle társadalmi
státuszú személyekhez köthető testamentumokban is állandó szereplők voltak a szőlőbirto23
24
25
A korai, 14. századi magyarországi extraneus birtokláshoz lásd Belényessy Márta szemléletes térképét. Belényessy: Szőlő- és gyümölcstermelésünk, 19. A szegediek szőlőbirtoklása a későbbi időszakban is jól adatolható. Péterváradon, Karlócán, Kamoncon, Szalánkeménben és máshol a 15.
században nagyjából 80 szegedi extraneus mutatható ki. Székely György: Vidéki termelőágak és az
árukereskedelem Magyarországon a 15–16. században. Agrártörténeti Szemle, 3. évf. (1961)
335–336.; Szőlőbirtokosaik a középkor végén intenzív kereskedelmüknek köszönhetően rendszerint városuk vezető rétegéhez tartoztak. Blazovich László: Városok az Alföldön a 14–16. században. (Dél-alföldi évszázadok 17.) Szeged, 2002. 88. További példákat idéz az extraneus birtoklásra.
Feyér: A szőlő- és bortermelés, 34–35.
A témával Gecsényi Lajos foglalkozott kimerítően két tanulmányában. Gecsényi Lajos: Bártfa város hegyaljai szőlőgazdálkodása 1485–1563. Agrártörténeti Szemle, 8. évf. (1966) 470–485. és
Gecsényi Lajos: Városi és polgári szőlőbirtokok és borkereskedelem a Hegyalján a 15–16. század
fordulóján. Agrártörténeti Szemle, 14. évf. (1972) 340–352.
Sorrendben: DL 8792, DL 34719, DL 14453, DL 36403, DL 17590, DL 19715.
161
Műhely
GULYÁS LÁSZLÓ SZABOLCS
kok, amelyek a legnagyobb gyakorisággal egyházi intézményekre, azon belül is főként pálos
kolostorokra szálltak. 1359-ben például, amikor a létai Ányos fia László végrendeletet tett,
szőlőjét a szakácsi pálosoknak hagyta. 1454-ben az Ősiben élő Zeke dictus György engedte
át szőlőbirtokát ilyen módon a csatkai pálosoknak.26
Azzal, hogy a szőlővel kapcsolatos források száma folyamatosan emelkedett, az egyháziak és birtokos rétegek mellett újabb, széles csoportok számára nőtt meg az írásbeliség jelentősége. A 14. századtól országos mértékkel mérve is jelentős lehetett az olyan jobbágyok
száma, akik annak ellenére, hogy a legtöbb esetben egyáltalán nem értettek az olvasáshoz
és a betűvetéshez, a számukra szőlővel kapcsolatos birtokjogot vagy kiváltságokat biztosító
oklevelek birtokosaivá, őrzőivé váltak, így az írás és az oklevél mint információhordozó
eszköz és módszer presztízse az alacsonyabb társadalmi állású csoportok számára is mindinkább nyilvánvaló lett.27 Ez a kör, azaz a jobbágyság az Árpád-kortól kezdve – de olykor
még a középkor végén is – főleg a szóbeliségben élt, mindennapi ügyeit a helyi szokásjog:
ius, mos, libertas, ritus vagy consuetudo segítségével intézte, ezért az új fejlemény egyáltalán nem nevezhető jelentéktelennek.28
A szőlőbirtok elidegenítésének biztonságáról és szilárdságáról – mind a szóbeli, mind
az írásba foglalt ingatlanügyletek esetében – az eseményen részt vevő tanúk emlékezete
volt hívatott gondoskodni. Sokszor azonban a szóban lezajlott adásvételt is tanúk közreműködésével, de csak utólag – egyes esetekben bizonyosan évekkel később – szentesítették oklevéllel, azaz a szóbeliség nem tűnt el teljesen a tömeges oklevéladás korára sem. Persze
ebből egyúttal az is egyértelműen következik, hogy a ma emberének csak azokról az eredetileg szóban zajlott ügyletekről lehet tudomása, amelyekről valamilyen sajátos oknál fogva,
például birtokper miatt később oklevél vagy bármilyen más feljegyzés is készült, ezek száma pedig sajnos elenyészőnek nevezhető. Így viszont meglehetősen nehéz megbecsülni,
hogy a középkori Magyarország településein milyen arányt is képviseltek az ilyen szóbeli
ügyletek az oklevélbe foglaltakkal szemben. Az biztos, hogy ennek mértéke nem lehetett elbagatellizálható.
A honfoglalás korától egyértelműen kimutatható jelleggel az áldomás intézménye volt
az, ami az ilyen szóbeli ügyeket szentesítette, legyen szó akár ingatlan-, akár állatvásárlásról.29 A középkori Hegyalján ez a szokás néha az oklevelekbe is belekerült, ami bizonyítja
26
27
28
29
DL 4867, DL 14810.
A középkor végére a társadalom széles rétegeinek körében terjedt már el az írás-olvasás tudománya. Jakó Zsigmond – Radu Manolescu: A latin írás története. Budapest, 1987. 93–99.
Az Árpád-kor első felében a társadalom nagyobb részének mindennapjait még alapvetően a szóbeliség határozta meg. A változást, amely elsősorban a birtokos rétegek körében indult meg, a szóbeliség intézményes képviselőjének, azaz a poroszlónak 13. századi szerepváltozása, pontosabban
háttérbe szorulása mutatja meg szemléletesen. Solymosi László: Írásbeliség és társadalom az Árpád-korban. Budapest, 2006. 203., 210–211. A szóbeliség és a középkori kollektív emlékezet problémájának módszertani megközelítésére lásd Fügedi Erik: Verba volant… Középkori nemességünk
szóbelisége és az írás. In: Uő: Kolduló barátok, polgárok, nemesek. Budapest, 1981. 437–462.
Az áldomás alapvető célja az volt, hogy a tanúk alaposan az emlékezetbe véshessék az adásvétel
megtörténtét, és később is hatékonyan emlékezzenek rá. Első ismert említése a honfoglalás eseményei kapcsán bukkant fel a magyar történeti hagyományban. Scriptores rerum Hungaricarum
tempore ducum regumque stirpis Arpadianae gestarum I–II. Edendo operi praefuit Emericus
Szentpétery. Budapestini, 1937–1938. I. 56., 64. Más vélemények szerint az áldomást a magyar
szőlőtermő vidékekre betelepedő szászok honosították meg, ami kevésbé tűnik elfogadhatónak.
Kalmár János: Mád, tokajhegyaljai község élete a 16–18. században. H. n., é. n. 9. Az áldomás
jogszokása sajnos egyáltalán nem rendelkezik bőséges és korszerű szakirodalommal, lényegének
162
A középkori szőlőművelés és borkereskedelem …
Műhely
azt a fenti állítást, hogy a szóbeli ügyletek egyáltalán nem koptak ki a használatból még az
írásos jogbiztosítás, a tömeges oklevélhasználat elterjedése után sem. Az áldomás alapvető
funkcióját, azaz a tények kollektív emlékezetre bízását mutatják azok a tanúkihallgatások
is, amikor a mezőváros által szőlőperben összehívott idős személyek egyértelműen emlékeznek még arra, hogy az adásvételkor fiatal fővel megitták az áldomást az eladóval és a vevővel.30
Az ingatlannal kapcsolatos dokumentumok úgymond a szőlőbirtok „tartozékát” és birtoklásának legfőbb biztosítékát jelentették, amelyeket ezért gyakran évszázadokon keresztül is megőriztek, társadalmi státusztól függetlenül a birtokosok féltett kincsei voltak. Bármikor felhasználhatták ugyanis az ilyen okleveleket egy esetleges perben birtokjoguk bizonyítására, és ahogyan a források tömege ezt megfelelően igazolja, ez valóban így is történt.
1351-ben például János újhelyi plébános előtt Miklós, az újhelyi Szent Egyed egyház
perjele és Goluh (dictus) Jakab lányai között egy az egyházra örökített szőlő miatt kezdődött perben mutatták be a korábban, 1336-ban kiállított, végrendeletről szóló oklevelet.
1420-ban egy Miklós pataki vikárius előtt zajló perben Vas János újhelyi bíró bizonyítja a
település tanácsának 1383-ban kiadott oklevelével, hogy egy a tulajdonában lévő telek és
szőlő valóban az ő birtokát képezi. Mivel ellenfele, a szintén újhelyi polgárnő, Mangov
semmilyen írásos dokumentumot nem tudott felmutatni, a vikárius a birtokokat végül Jánosnak ítélte.31 Szintén ennek a bizonyító erőnek köszönhető, hogy az ilyen tartalmú okleveleket – főleg egyházi birtokosok esetén és az egyház kezdeményezésére – gyakran még
évszázadokkal később, a kora újkorban is átírták.32 Az állítás, hogy a szőlőbirtokok fluktuációja széles körben igazolta és fontossá tette az írásbeliség szerepét a jobbágyság körében,
imént említett példánk alapján sem nevezhető tehát túlzásnak.
Az írásban rögzített jogi tények ellenére a szőlő tehát hosszan elnyúló perek tárgyává is
válhatott, az ingatlanra főként a rokoni és szomszédi elővásárlási jog alapján igényt formálók pedig tilthatták, vagy bizonyos feltételek mellett utólag is megtámadhatták az ügyletet.33
Érdemes itt egy tállyai szőlő miatt kezdődött, komoly mennyiségű forrás keletkezésében szerepet játszó, 1486 és 1496 között folyó pert is megemlíteni. Az ügyben, amelyben a
szemben álló felek Schwarcz György kassai bíró és Bártfa városa voltak, több tucatnyi, különféle típust képviselő írásos dokumentum keletkezett, amelyek jelenleg a bártfai levéltárban találhatók. A Bártfa város közössége által Kispalugyai Mártontól és Gáspártól 1486 ja-
30
31
32
33
összefoglalására lásd Bogdán István: Régi magyar mulatságok. Budapest, 1978. 158–166.; Balassa: Tokaj hegyalja, 51–54.
Magyar Országos Levéltár, Diplomatikai Fényképgyűjtemény (a továbbiakban DF) 215141. A tanúk
életkorának fontosságára lásd Fügedi: Verba volant, 437–440.
DL 4164, DL 8826.
Az a zobori konvent oklevelében írásba foglalt 1369. évi rendelkezés például, amelyben az elefánti
pálosok egy szőlőt kaptak adományul donatio post obitummal a helyi nemes Dezső fia Mihály udvari vitéztől, az eredeti mellett egy 18. századi egyszerű másolat formájában is fennmaradt. DL
5803.
Az elővásárlási joggal kapcsolatosan általános tájékoztatást nyújt Degré Alajos: A szomszédok
öröklése és a szomszéd elővásárlási jog kialakulása. In: Eckhart Ferenc – Degré Alajos (szerk.):
Emlékköny Dr. Viski Illés József tanári működésének negyvenedik évfordulójára. Budapest, 1942.
122–141. A birtok felkínálása az elővásárlási joggal rendelkezőknek a források alapján nem minden
esetben történhetett meg a vásárláskor, ehelyett sokkal gyakoribb volt, hogy az igényt formáló
személy csak utólag élt ezzel a lehetőséggel, mégpedig általában rokoni kapcsolatokra hivatkozva.
A városi gyakorlat ezt egyébként lehetővé is tette. Uo. 136.
163
Műhely
GULYÁS LÁSZLÓ SZABOLCS
nuárjában vásárolt ingatlan34 vételára nem kevesebb, mint 1000 forintot tett ki, ami kiemelkedő összegnek számít a középkori Hegyalja ingatlanforgalmának viszonylatában. Bizonyosan ennek köszönhető az a megkülönböztetett figyelem a város részéről, amelynek
eredményeképpen az ügy részleteiről igen jó adatokkal rendelkezünk.
A nagyszámú, témához kapcsolódó irat között többek között tanúkihallgatási jegyzőkönyvek, jelentések, peráttevő oklevelek is találhatók. A szőlőper nagyszabású mivoltát az
is jól mutatja, hogy még a perköltségekről is külön elszámolás készült a bártfai tanács részére.35 Ez a perköltségjegyzék latin nyelven, éves bontásban közli az 1486 és 1496 közötti
időszakban az ügyre fordított különféle kiadásokat. Természetesen nem minden évből maradtak fenn ilyen adatok, hanem csak azokat az esztendőket rögzítették a forrásban, amikor
a per előre haladtával újabb és újabb kifizetések történtek. Így van adatunk 1486-ból, 1487ből, 1490-ből, 1494-ből, 1495-ből és 1496-ból is.
A forrás szilárd és átgondolt adatszerkezetet mutat, és így párhuzamba állítható a korban hazánkban kimutatható számadás-vezetési gyakorlattal. A tételek között a legkülönfélébb kiadások szerepelnek, amelyek mindig külön sorban helyezkednek el, s a sor végén olvasható az aktuálisan kifizetett, számszerűsített összeg forintban, illetve dénárban. A kiadások legjelentősebb részét a per során Tállyára vagy máshová (így például Kassára,
Liptóra, Budára, vagy a nádorhoz, a szepesi ispánhoz, illetve valamelyik környékbeli plébánoshoz) utazó városi követek és az üggyel kapcsolatos levelezésben szerepet játszó küldöncök járandósága képezte.
A szőlőbirtokok eladását a középkor végén a legtöbb esetben egyfajta, levelezéssel lebonyolított előkészítés előzhette meg: az eladó vagy valaki más értesítette az érdeklődőket a
megvehető ingatlanokról, esetleg maga az adásvétel aktusa igényelt további egyeztetéseket
a felek között. Amennyiben valaki rendelkezett a szükséges tőkével, és azt jól jövedelmező
és értékét biztosan megtartó szőlőbirtokra akarta költeni, az előnyös vétel érdekében fontos
volt, hogy megfelelő információkkal rendelkezzen a megvásárolható ingatlanokról. Ha a
megvenni kívánt szőlő távol helyezkedett el a vásárló lakhelyétől, akkor az ezzel kapcsolatos információcserének a levélváltás volt a leghatékonyabb módja. A szőlőbirtoklás így egy
újabb csatorna révén kapcsolta be a parasztságot és másokat is az írásbeliségbe.
Több ilyen példával rendelkezünk. 1479-ben Groff Márton levelében közölte a bártfaiakkal, hogy egy bizonyos szőlőt nem lehet megvásárolni. 1485-ben az újhelyi Szár Tamás
polgár szintén levélben tájékoztatott egy bártfai polgárt, hogy eladó egy szőlője. 1487-ben
Pálóci István írt levelet György bártfai bíróhoz, hogy a pataki Dragicza nevű szőlő nem eladó, Kovács Ferenc szőlője azonban megvehető. 1517-ben kelt Bekecs falunak a kassai tanácshoz írott levele, miszerint bizonyos, a falujukban lévő szőlő adásvétele ügyében a pénz
átadására a felek és tanúik jelenjenek meg náluk Szent György utáni vasárnapon.36
Olykor külön rögzítették azt is a szőlőbirtokkal kapcsolatosan, hogy a művelőt pontosan
milyen kötelezettségek terhelik, máskor pedig felmentést adtak a különféle szolgáltatások
(kilenced, tized, földbér stb.) alól. 1353-ban például Simon pozsonyi ispán I. Lajos király
parancsa szerint oklevelet állított ki a hamburgi hospesek dévényi szőlőkre vonatkozó jogairól és kötelezettségeiről (úgymint a szőlők vétele és eladása, illetve a hegyvám, a tizedsze34
35
36
DF 215201.
A perrel kapcsolatos források a következők: Bártfa I. 2440., 2466., 2502., 2507., 2568., 2571.,
2743., 2746., 2763., 2767., 2768., 2775., 2796., 3056., 3106., 3120., 3150., 3153., 3154., 3155.,
3160., 3161., 3173., 3174., 3184., 3190., 3194., 3209., 3232., 3249., 3254., 3262., 3266., 3267.,
3285. sz. Maga a perköltségjegyzék a DF 215199 jelzet alatt található (Bártfa I. 2437. sz.).
Bártfa I. 2075. sz., DF 215135., Bártfa I. 2590. sz. és DF 271641.
164
A középkori szőlőművelés és borkereskedelem …
Műhely
dőknek adandó szolgáltatás és a borszállítás vámjának meghatározása). A király az oklevelet 1360-ban megerősítette és privilegiális formába írta át.37 Amikor a csázmaiak 1418. évi,
a zágrábi püspöktől kapott roppant részletes kiváltságlevelét megfogalmazták, abba szintén
belekerültek a szőlőkkel kapcsolatosan fizetendő járadékok is: ez alapján a borból (is)
származó tizedet a lakosok a csázmai káptalannak tartoztak lefizetni, míg a szőlőbirtokok
után járó terragium 2 dénárt tett ki.38
Ha a szőlőt újonnan telepítették vagy újratelepítették, akkor szintén – a telepítő jobbágy számára roppant értékes – oklevelek születtek. Általában írásos formában rögzítették
ugyanis a telepítés feltételeit, és adózási kedvezményt is adtak arra az időre, amíg a szőlő
termőre nem fordult. 1360-ban Elefánti Dezső fia Mihály mester oklevelében engedélyezte
cifferi jobbágyainak, hogy akik az új telepítésű Michelsperk nevű szőlőhegyen szőlőt akarnak szerezni, azok az első tizennégy évben a tizeden kívül semmilyen adót ne fizessenek.
1443 májusában Rozgonyi Simon egri püspök a Kisvárdán új szőlőket telepítőknek tíz évi
tizedmentességet biztosított. 1460-ban a kolozsmonostori konvent előtt Bertalan, a konvent gubernátora úgy rendelkezett, hogy mivel az egyház szőlein a magas terhek miatt a kolozsvári polgárok a szőlőművelést elhanyagolják, s így a konvent Gorbo nevű szőlőhegye
már szinte teljesen elpusztult, a Kewmal és Pethlend nevű szőlőhegyet pedig az emberek
már szintén kezdik elhagyni, a jövőben csak tizedet legyenek kötelesek fizetni. Egyúttal eltörölte az eddig a borra kirótt kilenced, valamint a hegybér gyanánt szedett holdanként egy
talentum viasz és egyharmad aranyforint lefizetését is.39
A szőlőbirtokok megszerzését és nyugodt birtoklását tehát általában írásos megerősítés
biztosította. Az írásbeliség azonban az ilyen ünnepélyes aktusokon kívül is a szőlőművelés
fontos kelléke volt. A 15. századtól terjedtek el azok a források, amelyek a szőlő mindennapi
megművelésével kapcsolatosan tartalmaznak általános információkat.
Ezek legjellemzőbb csoportját kétségkívül a különböző gazdasági jellegű feljegyzések
alkották. A vincellérek a középkor végére már rendszeresen írásos számadások formájában
rögzítették a szőlőbirtok tulajdonosa számára, hogy pontosan mennyit költöttek a szőlők
megművelésére, milyen eszközöket és más termékeket vásároltak a szőlő fenntartására
adott pénzen. Jó példa erre Csontos Éliásnak, a bártfaiak hegyaljai szőlőgondnokának
1498. évi részletes elszámolása, amelyet munkáltatója, azaz Bártfa város számára állított ki.
A kilencoldalnyi feljegyzés láthatóan egy kontinuus módon vezetett költségjegyzék volt:
Éliás a szőlőmunkák előrehaladtával lelkiismeretes módon bizonyos időközönként rendszeresen bevezette a szőlővel kapcsolatos közvetlen és közvetett kiadásokat, illetve bevételeket. Az újra és újra leírt „kiadás” (exitus) és „bevétel” (introitus) címszavak alatt – a legtöbb esetben a dátum feltüntetésével – különféle tételek szerepelnek az összeg pontos
megnevezésével együtt. Megjegyzendő, hogy nem következetesen ugyan, de az egyes szőlőhegyekkel (ilyenek voltak például a szántói Alsó- és Felső Sátorfark, a Kis- és Nagy
Tökösmál, a Banyas és a Nyerges promontóriumok) kapcsolatos bevételeket és kiadásokat
37
38
39
DL 4402
Zsigmondkori Oklevéltár I–II/2. (1387–1410) Összeállította Mályusz Elemér. Budapest, 1951–
1958. III–VII. (1411–1420) Mályusz Elemér kéziratát kiegészítette és szerk. Borsa Iván. Budapest,
1993–2001. VIII–IX. (1421–1422.) Szerk. Borsa Iván – C. Tóth Norbert. Budapest, 2003–2004. X.
(1423) Szerk. C. Tóth Norbert. Budapest, 2007. XI. (1424) Közzéteszi Neumann Tibor és C. Tóth
Norbert. Budapest, 2009. (Magyar Országos Levéltár Kiadványai II. Forráskiadványok 1, 3–4, 22,
25, 27, 32, 37, 39, 41, 43, 49.) (a továbbiakban: ZSO) VI. 2229. sz.
DL 5005, Zichy IX. 50. sz., DL 36392.
165
Műhely
GULYÁS LÁSZLÓ SZABOLCS
is külön csoportosította a procurator az elszámolásában, a könnyebb áttekinthetőség érdekében.
Éliás a bártfaiak pénzéből fizette többek között a saját költségeit, például a taxát, de
árokásásra is felszámolt magának egy kisebb összeget. Emellett fizetett szőlőmunkásoknak
is, többek között például a kötözésért, feljegyezte a különféle szállítási költségeket, vagy
vett szőlőkarókat. A bevételek listáját leginkább a szőlő művelésére a bártfaiak megbízottaitól rendszertelenül átvett kisebb pénzösszegek alkotják.40
Más esetekben a szőlő megművelésével és fenntartásával kapcsolatosan írt tanúsítványokkal, magánlevelekkel is találkozhatunk. Az a kép alakul ki bennünk, hogy a középkor
végén már szinte napi rendszerességgel folyt levélváltás és oklevélkiállítás hasonló ügyekben, a szőlővel kapcsolatos mindennapi tények, gazdasági jellegű adatok feljegyzése mindinkább a hatékony termelés fontos feltételévé vált. E levelek és a rájuk adott válaszok a
szőlővel kapcsolatos praktikus tényközlésen kívül a csak mellékesen papírra vetett általános információkat és híreket sem nélkülözték, ami izgalmas forrássá teszi őket a középkori
hétköznapi élet megismerése szempontjából is. A magánlevelek mellett megemlítendő,
hogy arra is számos példát ismerünk, hogy valamely oklevéladó szerv (város vagy mezőváros, hiteleshely, plébános stb.) állított ki a birtokos kérésére tanúsítványt szőlők megművelésével kapcsolatos különféle ügyekről, perekről.
Ilyen eset volt például, amikor 1406-ban Zsigmond király utasította diósgyőri várnagyát, hogy intézkedjen azon ügyben, mely szerint a közelben fekvő Krisztus Teste pálos kolostor szőlőmunkásait egyesek akadályozzák abban, hogy a kolostor szőlőibe vagy más
munkákra a pálosokhoz menjenek. Hasonlóképpen, 1416-ban Körös megye előtt Bálint
garicsi pálos vikárius tiltakozik amiatt, hogy István fia György a kolostor szőlejéhez vezető
utat elzárta. 1484-ben Albert diósgyőri ispán a diósgyőri pálosok Bakos nevű szőlőjének
ügyében tartott vizsgálatot, mivel a diósgyőri Németh Mihály az ahhoz tartozó és oda vezető utat elzárta, és fákkal, illetve sövénnyel ültette be. Megemlítendő ezek mellett egy 1488–
1489-ből a bártfai levéltárban fennmaradt jegyzék, amely a város új présházának javítási
költségeit tartalmazza. Nagyjából ugyanekkor, 1489-ben kelt Márton kereskedő levele Bártfához, miszerint Reyter Mihály egy bártfai szőlő felszerelését Dobos István bártfai kereskedőnek adta el. 1492-ben György újhelyi oltáros pap értesíti Bártfa város tanácsát, hogy a
vincellérük meghalt, a tolvajok pedig mindent elloptak, ezért küldjenek neki 10 forintot.
1498-ban íródott Kerek Sebestyén levele Bártfához, hogy küldjenek kétszer 4 sing acélt és 1
forintot a szőlőműveléshez. 1510-ben Hunyad megye előtt a hosdáti Bakó Bálint tiltja a
szintén hosdáti Imrét attól, hogy kerekharaszti szőleje kerítését a helyéből kimozdítsa.41 A
szőlővel kapcsolatos ügyekben egy oklevél kiadása, esetleg egy levél megírása egyre kevésbé
számított rendkívüli, ünnepélyes aktusnak: ehelyett magától értetődő, mindennapos dologgá vált.
40
41
DF 216211. Úgy látszik, hogy a korban készített, szőlőművelési költségeket rögzítő számadások képe a legtöbb esetben hasonló volt, mint amit újhelyi példánk is mutat. Azaz, habár a bevételek és
kiadások külön rovatban szerepeltek, és a legtöbb esetben tárgy, kronológia, esetleg személy szerint szisztematikusan csoportosították is az egyes tételeket, ezek a regisztrumok alapvetően vegyes
felépítésűek voltak: így a munkabért, a háztartási kiadásokat, a szállítási és javítási költségeket és a
különféle bevételeket egyaránt tartalmazták. Az is előfordult azonban, hogy a nagyrészt szőlővel
foglalkozó számadásba más jellegű (sörkészítési vagy kerttel kapcsolatos) elszámolásokat is betoldottak. Erre és az ilyen jellegű források adatszerkezetére lásd Kubinyi András: A mezőgazdaság
történetéhez a Mohács előtti Budán (Gallinczer Lénárt számadáskönyve 1525-ből). Agrártörténeti Szemle, 6. évf. (1964) 371–404.
DL 9154, DL 35430, DL 19005, Bártfa I. 2678. sz., 2698.sz., 3031. sz., 3353. sz., DL 46961.
166
A középkori szőlőművelés és borkereskedelem …
Műhely
A bortermelés velejárója volt az egyházi tized és a különféle adók lefizetése is, amely további írásos emlékek létrejöttét eredményezte. Az ilyen jogalapon beszedett borról a
decimátorok, illetve adószedők hosszú feljegyzéseket készítettek. A középkori Magyarország területéről elég sok ilyen irattal rendelkezünk. Így például a Zágrábi Káptalannak az
1470-es évek közepétől a középkor végéig jó néhány évből maradtak fenn tizedjegyzékei, de
nem ritkák a 15–16. századból származó városi (Sopron, Buda stb.) bortized-összeírások
sem.42
A hasonló kimutatások felépítése jellemzően szűkszavú, lényegre törő és jól áttekinthető volt, ami nem véletlen, hiszen az ilyen források a korszakban már tömegével keletkeztek,
azaz létrehozásuk a mindennapos rutin része volt, s így adatszerkezetük is jól kidolgozott
formát mutatott. A zágrábi káptalan 1476. évi bortizedjegyzéke (amelynek végén egyébként
gabonatizedjegyzék is található) falvankénti csoportosításban tartalmazza az adózók névsorát és az általuk beszolgáltatott, köbölben pontosan meghatározott bormennyiséget. Az áttekinthetőséget nemcsak a lakóhely alapján történő csoportosítás, hanem az is remekül
elősegíti, hogy – az országosan elterjedt gyakorlatnak megfelelően – minden adózó neve
külön sorban szerepel a forrásban. A regisztrum megkülönbözteti a helyi és – már ahol
ilyenek voltak – az idegen szőlőbirtokosokat is, ugyanis az utóbbiakat a többitől elkülönítve
(„Extranei” cím alatt) sorolja fel.43
A Borsod megyei Emődről viszont nem borjegyzék, hanem a borkilenced beszedéséhez
kapcsolódó kiadásokat összesítő regisztrumunk maradt fenn az 1516. évből. A kilenced ismeretlen nevű beszedője egyes szám első személyben számol be a hordók vásárlásáról, javításáról, az ezzel kapcsolatos munkadíjról, valamint a saját maga számára beszerzett húsról,
a szolgái járandóságáról és bizonyos szüreti költségekről is. A különböző tételek következetesen különálló sorokba vannak rendezve, melyek végén dénárban és forintban szerepelnek
a kiadások.44 Ez a regisztrum az írásbeliség, az adatrögzítés technikájának még mélyebb rétegét villantja fel, mint az eddig említettek, hiszen írója érzékelhetően saját használatra készítette feljegyzését.
Ha a tized beszedését a földesúr vagy más erőszakosan megakadályozta, abból hosszú,
írásos formában rögzített perek is keletkezhettek. 1476-ból származó adatunk szerint a
borsmonostori apát akadályozta a győri püspököt abban, hogy falvaiban a tizedet jogszerűen beszedje, ami perrel végződött.45 Ha végül megegyezés született a hasonló tizedügyekben, arról általában egyezséglevelet állítottak ki. 1450-ben pontosan ilyen eset történt,
amikor is Hunyadi János kormányzó oklevelében kötelezte magát arra, hogy a veszprémi
42
43
44
45
A zágrábi káptalannak többek között az 1476. évből is maradt fenn bortizedjegyzéke: DF 256629.
Egy soproni német nyelvű bortizedszámadás 1442-ből: DF 204657. Budáról a 16. század elejéről
maradt fenn egy hosszabb bortizedjegyzék: Szakály Ferenc – Szűcs Jenő: Budai bortizedjegyzékek
a 16. század első harmadából. (História Könyvtár. Okmánytárak 4.) Budapest, 2005. Az ilyen szőlővel és borral kapcsolatos gazdasági jellegű feljegyzések igen nagy számban lelhetők fel a Mohács
előtti forrásanyagban.
„Villa Senkowchy
Philypph I cb.
Zayko Medwed I ½ cb.
Peter Medwedycz III cb.” stb. DF 256629.
DL 26175. A bő egyoldalas feljegyzés címe „Registrum super expensas quas feci mea necessaria
none in Emewdh.” A tételek ilyen és ehhez hasonló formában szerepelnek: „Item unum vas et
fracta vasa wlgo faal emi fl. I.” és „Item famulo meo Mateo qui promontorium sew montem
visitavit pro suo labore dedi d. L” stb.
DL 17835.
167
Műhely
GULYÁS LÁSZLÓ SZABOLCS
püspökséget a jövőben nem akadályozza majd budai bortizede beszedésében. 46 Máskor
maga a jobbágy akarta kikerülni a tizedfizetést, s ez vizsgálatot, valamint különféle szankciókat vonhatott maga után. Albert nógrádi főesperes és esztergomi kanonok 1454-ben a
veszprémi Barnabás mészárost a csopaki szőlőjéből járó tized meg nem fizetése miatt idézte oklevelével a színe elé.47
A bortizedeket előszeretettel adták bérbe, s így az egyháznak sikerült megszabadulni a
behajtással járó tehertől. Ilyen esetekben a bérlő egy összegben kifizette a megbeszélt öszszeget, és a dézsmát saját szakállára szedhette be az adott területről. Ezeket a megállapodásokat szintén szerződéses formában rögzítették. 1440-ben Ország Mihály kincstartó négy
Pozsony megyei falvának a bor- és gabona tizedét vette bérbe 150 aranyforintért az esztergomi érsektől, melyről maga állította ki az oklevelet.48
A bor utáni adók fizetésének módja vitákat is szülhetett, ezért gyakran találkozhatunk a
kilenced- vagy tizedfizetés terén élvezett vagy szerzett kedvezményeket őrző oklevelekkel és
a bortized fizetésének módját pontosító egyezséglevelekkel is. 1443-ban Gimesi Forgács
Miklós fiai felmentették familiárisuk, Gáspár gimesi várnagy vásárolt csitári szőlejét a kilenced megfizetése alól. 1491-ben II. Ulászló a sági prépost panaszára megparancsolta
Hont vármegye hatóságának, hogy Almás és Szőlős falvak lakóival a prépostságnak járó
szőlőtizedet borban fizettessék meg, és ne hagyják, hogy a fizetést pénzben teljesítsék.49
Az adók lefizetése után a szőlősgazda megpróbálta eladni maradék borát. Ez történhetett a településen belül is, míg mások idegen vevőket (polgárokat, nemeseket) kerestek az
üzlet nyélbe ütéséhez. Az sem volt ritka (főként a földrajzi szempontból jó kereskedelmi
helyzetű területeken), hogy a bort külföldre vitték eladni. A távolsági kereskedők sok esetben csupán közvetítő kereskedelemmel foglalkoztak, nem saját portékájukat értékesítették,
hanem felvásárolták egyes termőhelyeken a bort, és azzal jelentek meg a piacokon. Máskor
városi közösségek vitték a piacra saját, kollektíven birtokolt szőlőik terményét.
Kézenfekvő és logikus tény, de ennek ellenére is érdemes hangsúlyozni, hogy a borkereskedelem mennyire fontos szerepet játszhatott az egyes tájegységek, országok közötti információcserében. Ez még akkor is egyértelmű, ha a kereskedelemnek köszönhető híráramlásról konkrét adatunk a legtöbb esetben egyáltalán nem maradt fenn. Azaz sok esetben tudjuk azt, hogy ki és hová vitte eladni a borát, néha ismerjük a bor mennyiségét és
árát, szerencsés esetben pedig még az is fennmaradhatott, hogy a fuvaros pontosan menynyit kért a szállításért, de az információáramlásra vonatkozó említés konkrét formában
csak a legritkább esetben jelenik meg a forrásokban. Az információcsere azonban így is
nyilvánvaló: a nagyobb távolságra utazó, idegen tájakon rendszeresen megforduló borkereskedő „világlátott” emberré vált, új kultúrákat, mentalitást, társadalmi normákat ismert
meg és közvetített saját közössége felé, úgy, hogy sokszor bizonyosan nyelvismerete is bővült.
Ha megvizsgáljuk a borkereskedelem magyarországi és régióbeli útvonalait, gyakorlatilag azok az információs csatornák tárulnak elénk, amelyekbe a magyar borkereskedők bekapcsolódtak. A bor – amellett, hogy a termőhelyeken is nagy mennyiségben forgott a piacokon – alapvetően a tájközi és a távolsági kereskedelem jellemző terméke volt, hiszen jó
minőségben és nagy mennyiségben történő előállításának lehetőségét a természetföldrajzi
viszonyok határozták meg. Bár az Árpád-kortól kezdve Magyarországon szőlőt gyakorlati46
47
48
49
DF 200470.
DF 201342.
DL 61560.
DL 59281, DL 25276.
168
A középkori szőlőművelés és borkereskedelem …
Műhely
lag mindenhol termesztettek, az ebből előállított nedűk nem voltak azonos minőségűek, így
a változó fogyasztói igények és az ezzel összefüggő értékesítési lehetőségek megindították a
nagyobb arányú borforgalmat.
A bor eleinte csak a belső kereskedelemben lehetett jelentős tényező, a 14–15. században azonban már egyre nagyobb mennyiségben szállították külföldre is. A legismertebb,
legjobb minőségű bor a középkor nagy részében a szerémi volt, amelyet a 13. századtól
kezdve már gyakorlatilag bárhol be lehetett szerezni az országban.50 A fő szállítási útvonala
a Dunán haladt, amelyen az ország közepéig, Budáig és Esztergomig, majd onnan szekéren
egészen a bányavárosokig, illetve Bártfáig és Kassáig, sőt Csehországig is eljutott.51 A szerémi bor népszerűsége később sem csökkent. Nem véletlen, hogy több 16. századi elbeszélő
forrásunk is megemlékezik az ezzel folyó nagyarányú távolsági kereskedelemről.52
Ennél kisebb távolságra utazott, de szintén kelendő volt az ország néhány kevésbé híres
bortermelő vidékének terméke, így a Balaton-vidék, Somogy, Baranya, Sopron-környéke,
Zemplén, Heves, Bereg és Bihar egyaránt a fontosabb, jobb minőségű borok előállításának
egy-egy karakteres régiója volt.53 A borok hosszabb távú belső forgalmáról már a 13. század
vámtarifái is beszámolnak.54
A szalánkeméni, nagyolaszi, zenggi kereskedők az Árpád-kor utolsó szakaszától borukat
személyesen szállították Budára, azaz újra és újra megtették a Délvidék és az ország közepe
közötti nem csekély távolságot.55 Persze nemcsak ők, hanem például pestiek és főként a
szegediek is kereskedtek vele. Ennek köszönhető, hogy a pesti és szegedi borkereskedő famíliák között a középkor végén olykor dinasztikus kapcsolat is létrejött. A pestiek által a
legtöbbször Kassáig felvitt szerémi bor emellett Kassa–Pest viszonylatban is eredményezett
házassági kapcsolatokat.56 Itt a borkereskedelem tehát nemcsak egyszerűen információtörténeti vonatkozásokkal rendelkezik, hanem komoly, városok között kialakuló kapcsolati
50
51
52
53
54
55
56
Érthető tehát, hogy II. Ulászló az esküvőjére szerémi bort próbált beszerezni a kalocsai érsektől,
mégpedig hatalmas, 100 hordós tételben. DL 46588.
Több alkalommal említenek szerémi, de baranyai, ruszti és budai bort is Bártfa város számadáskönyveiben. Fejérpataky László: Magyarországi városok régi számadáskönyvei. Budapest, 1885.
460., 270., 152-, 271. stb.
Oláh Miklós – aki a szerémi borokat egyenesen a krétaiakhoz hasonlítja – beszámol a Pesten magyar borokat vásároló lengyel és sziléziai kereskedőkről. Oláh Miklós: Hungária. Athila. Szerk. és
az Athilát fordította Kulcsár Péter, a Hungáriát fordította Németh Béla (Millenniumi magyar történelem). Budapest, 2000. 30. Brodarics István szintén említést tesz a messze északon is dicsért
szerémségi borokról. Brodarics István: Igaz leírás a magyaroknak a törökökkel Mohácsnál vívott
csatájáról. Szerk. Szigethy Gábor, fordította Kardos Tibor. Budapest, 1983. 21.
Belényessy: Szőlő- és gyümölcstermesztésünk, 16–17. Néha ezek a szeréminél kevésbé ízletes borok is hosszú útra indultak. Így kerülhetett a 15–16. században soproni és munkácsi bor Budára,
vagy somogyi bor Pestre és Tiszavarsányba. Sorrendben: ZSO VII. 1209. sz., DL 82418, Hazai
Okmánytár. Codex Diplomaticus Patriae. Kiadja Nagy Imre – Paur Iván – Ráth Károly – Véghely
Dezső. Győr, Budapest, 1865–1891. I–VIII. I. 253. sz., DL 16429.
Az esztergomi vámtarifa így például megemlékezik esztergomi és szerémségi (marchiai) kereskedők által a városba szállított borról, Somogyból vagy Zalából érkező, illetve külföldiek által Csehországba vagy máshová szállított borról is. Weisz Boglárka: Vámok és vámszedés az Árpád-kori
Magyarországon (Történeti áttekintés, adattár). PhD értekezés. Szeged, 2006. 59.
Szűcs Jenő: Az utolsó Árpádok. Budapest, 2002. 358–360.
Szerémi borral kereskedő – egyúttal a Szerémségben szőlőbirtokos – pestiekre, így a pesti hajósokra lásd: Kubinyi András: Buda és Pest szerepe a távolsági kereskedelemben a 15–16. század
fordulóján. Történelmi Szemle, 36. évf. (1994) 42–43.; Gecsényi: Városi és polgári szőlőbirtokok,
340–341.
169
Műhely
GULYÁS LÁSZLÓ SZABOLCS
hálózattal is járt. Különösen a szegediek szerepe kiemelkedő: a már említett extraneus szőlőbirtoklás mellett ugyanis kereskedelemmel is foglalkoztak, így az ország északi és déli határvidéki régiói között lévő óriási területen mozogtak otthonosan, teremtettek kulturális
kapcsolatot és szereztek széleskörű ismereteket, valamint kereskedelmi tapasztalatokat.57
A bor nemcsak a belső-, hanem a külkereskedelemben is kitüntetett szerepet játszott, s
ennek köszönhetően idegen országokkal teremtett „összeköttetést”. Habár borexport minden bizonnyal a legtöbb magyar határszakaszon folyt,58 legjellemzőbb célterülete egyértelműen Lengyelország. Már igen korán, 1310 körül felbukkan a szerémi és dunántúli bor
Krakkóban, majd ezt követően, nagyjából a 15. század elején a lengyel borkivitel fellendült
és a koraújkorban is jelentős maradt.59
A lengyel területek azonban nem jelentettek csupán célállomást, hanem közvetítő szerepet is játszottak a magyar bor Baltikum felé történő eljuttatásában. A Visztulán lehajózott
magyar bor – amelynek szállításában nyilván krakkói lengyel kereskedők vehettek elsősorban részt – ilyen módon a Német Lovagrend és a Hanza-városok, valamint ÉszaknyugatEurópa piacain is megjelenhetett.60
A híráramlásban, a mindennapi információs csatornák fenntartásában azonban nem
csupán a tájközi és távolsági, hanem a helyi borkereskedelem is nagy szerepet játszhatott.
Egy-egy jelentősebb kereskedőváros ugyanis a borkereskedelme révén roppant intenzív
kapcsolatot hozott létre a közvetlen környékével, vagy ha úgy tetszik, piackörzetével. Bártfa
város borkereskedelme kapcsán például összeköttetésben állt Gálszécs, Hanusfalva, Nagymihály, Sztropkó, Varannó, Terebes, Sáros, Újhely, Gönc, Tokaj, Liszka, Tálya, Szántó,
Szikszó, Szepesváralja, Kassa mezővárosokkal és városokkal.61 A városnak emellett határmenti lengyel kapcsolatai sem voltak megvetendőek, ugyanis a következő lengyel településekkel állt – főként a borforgalom miatt – üzleti viszonyban: Bjecz, Brzezow, Bobowa, Bor-
57
58
59
60
61
A város jómódú kereskedőinek másik nagy csoportja a marhakereskedelemben volt érdekelt és
szintén rengeteget utazott. Erre és az északi irányú borkereskedelemre lásd Kubinyi: Városfejlődés
és vásárhálózat, 174–175.; Petrovics István: Dél-dunántúli és dél-alföldi városok kapcsolata Felső- Magyarországgal a középkorban. In: Bártfától Pozsonyig. Városok a 13–17. században. (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok 35.) Szerk. Csukovits Enikő – Lengyel Tünde. Budapest, 2005. 144–146.
Ilyen volt például Kőszeg, Csepreg, Rohonc, Kismarton, Ruszt, Modor, Dévény, Bazin és Recse
mezővárosok Ausztriába irányuló, problémáktól és perektől sem éppen mentes borkivitele. Bácskai Vera: Mezőgazdasági árutermelés és árucsere a mezővárosokban a 15. században. Agrártörténeti Szemle, 6. évf. (1964) 8–13.
Feyér: A szőlő- és bortermelés, 42; Vinkler Bálint: Krakkói vámnaplók tokaj-hegyaljai borokra
vonatkozó bejegyzései 1597-ben. In: Szőlőtermelés és borkereskedelem. (Speculum Historiae
Debreceniense 2.) Szerk. Orosz István – Papp Klára. Debrecen, 2009. 55–75.
Pósán László: Magyar-Hanza kereskedelmi kapcsolatok a középkorban. In: Magyarság és Európa
tegnap és ma. Tanulmányok az Ady Endre Akadémia 15. évfordulójára. Szerk. Orosz István –
Mazsu János – Pallai László – Pósán László. Debrecen, 2006. 29.; uő: Borkereskedelem a középkori Baltikumban. In: Szőlőtermelés és borkereskedelem 16–17. 1407-ből arra is van adat, hogy
kivételesen magyar fuvarosok szállítják a bort a Lovagrend területére.
Iványi Béla: Bártfa szabad királyi város levéltára 1319−1526. II. köt. 1501−1526-ig. (kézirat) (a
továbbiakban: Bártfa II.) 3637. sz., 3709. sz., 4463. sz., DF 213096, DF 216137, Bártfa II. 5226. sz.,
Bártfa I. 3323. sz., Bártfa II. 4472. sz., 4236. sz. 4609. sz., 5019. sz., 5314. sz., 5535. sz., 5061. sz.,
4652. sz.,
170
A középkori szőlőművelés és borkereskedelem …
Műhely
oszló, Cobylany, Grebow, Krakkó, Kroszno, Lubaschava, Musina, Myaschko, Novy Sandecz,
Schymbark, Smigrod Strzezow, Tarnow.62
A borral folytatott kereskedelem nem volt egyszerű és olcsó dolog, jelentős befektetést
és szervezést igényelt. Ráadásul biztonságosnak sem volt nevezhető: bármikor fennállt a
veszélye, hogy a kereskedő kocsiját rablók támadják meg, vagy hogy a vevő egyszerűen nem
fizeti ki a vételárat. A hordók beszerzése, szállítása, a potenciális vevők keresése, a legújabb
piaci és egyéb (például biztonságos útvonalakkal kapcsolatos) információk megismerése
komoly kapcsolatrendszert és számos levelezőpartnert, ehhez szükséges műveltséget, írástudást feltételezett.
Azok az oklevelek, amelyek a borral való kereskedelemmel kapcsolatos privilégiumokat
őrizték, a birtokjogot biztosító oklevelekhez hasonlóan értékesek voltak és nagy becsben
álltak. Ilyen fontos jog volt a bormérés joga, melynek feltételeit gyakran írásos formában
határozták meg. Így 1387-ben Zsigmond más kiváltságok között korlátozta az idegeneket
abban, hogy Szászsebes városban bort mérjenek ki. 1407-ben János győri püspök megerősíti azt a szombathelyi polgárokkal kötött egyezségét, melyben többek között arról rendelkeztek, hogy a bormérés joga mindkét felet egész évben megilleti. 1468-ban, amikor Kisvárda település Várdai Istvántól kiváltságlevelet kapott, a kor egyébként egyik legfejlettebb
mezővárosi kiváltságlevelének tekinthető privilégiumában az a kikötés is szerepelt, hogy a
helyi országos vásáron a polgárok szabadon mérhették a boraikat, idegenek azonban csak a
bíró és a tanács engedélyével tehették ezt. 1472-ben Mátyás megtiltotta, hogy a diósgyőri
pálosok az ő korábbi engedélyének ellenére és a miskolci polgárok sérelmére Miskolcon
bort mérjenek ki.63
A borkereskedelemmel foglalkozók kereskedelmi kiváltságok szerzésére törekedtek,
melyet általában kollektíven (például városok, egyházak stb.) kaptak meg az uralkodótól.
1408-ban Zsigmond megtiltotta, hogy a szerémségi vámszedők a szegediektől a réginél nagyobb borvámot követeljenek. 1413-ban Albert osztrák herceg megengedte a soproni polgároknak, hogy évi 50 hordó bort Ausztrián keresztül Cseh- és Morvaországba szállítsanak.64
A kiváltságolás néha azonban igencsak diszkriminatív módszerrel történt. Amikor
Beckensloer János egri püspök székhelye bortermelésének fellendítése érdekében 1473. évi
kiváltságlevelében megtiltotta az egri völgybe idegen borok behozatalát, ezzel gyakorlatilag
önkényesen avatkozott be a piaci viszonyokba.65 Hasonlóképpen, a hegyaljai mezővárosok
borkereskedelmét is nagyban elősegíthette Mátyás 1482. évi oklevele, amelyben megtiltotta, hogy a szerémségi borokat Tiszalúcnál északabbra szállítsák fel.66 Ezután a lengyel piacon és Magyarország északkeleti részén is a Patak és Eger környéki borok kerülhettek csak
igazán versenyhelyzetbe. A csázmai – már említett – privilégiumban pedig nem csupán az
idegen borok behozatalát korlátozták, hanem azt is előírták, hogy a bor eladásánál csakis a
tanács által hitelesített, 16 budai pintes mértéket szabad használni.67
Egyes borszállítmányok menlevelet kaptak, ami védelmet biztosított számukra útjuk
során. 1467-ben Bártfa városa írt levelet Szapolyai Imrének, melyben a Liszkáról elszállítandó bora részére kért menlevelet. 1495-ben Tarnowi Amor János krakkói várnagy küldött
62
63
64
65
66
67
Az erre vonatkozó, nagyrészt Iványi Béla által is kiadott források ismertetése a Hajnal István Kör
2012. évi debreceni konferenciáján történt meg.
ZSO I. 296. sz., ZSO II. 5725. sz., Zichy X. 304. sz. és DL 17353.
ZSO II. 5897. sz., ZSO IV. 1254. sz.
DF 209933.
Belényessy: Szőlő- és gyümölcstermelésünk, 21–22.
ZSO VI. 2229. sz.
171
Műhely
GULYÁS LÁSZLÓ SZABOLCS
levelet Bártfa tanácsához, hogy Nityel Miklós tarnowi polgárt, aki 16 félhordó bort szállít,
segítsék az útján. 1500-ban Polhaimi Farkas bécsi főkapitány kérte Pozsony város magisztrátusát, hogy az általa a Bazini Péter grófhoz küldött 3 hordó bor útját semmiképpen ne
akadályozzák.68
A mezővárosokban és a falvakban a bor eladása általában úgy zajlott, hogy az eladók
először szóban vagy írásban tájékoztatták az érdekelteket a portékáról. Ezek a levelek gyakorlatilag a modern kori reklámot helyettesítették. Több ilyen példával rendelkezünk. Az
ilyen forrásokban rendkívül gazdag bártfai levéltár anyagából nézzünk néhányat: 1468-ban
a terebesi Aszari János írt levelet Domásai Bálint sztropkói udvarbírához, hogy keressen
vevőt 12 hordó emődi és zombori jó borára, vagy értesítse erről a bártfaiakat. 1484-ben
Lapispataki Miklós Varannóról keltezett levelet Bártfa város tanácsához, hogy liszkai,
zempléni, bényei, varannói és máshol lévő szőlőiben eladó borai vannak. 1487-ben Kápolnai Zsigmond regéci várnagy értesítette a bártfaiakat, hogy van eladó szerémi bora, tehát
ha venni akarnak, jöjjenek érte.69
Arra is volt példa persze, hogy az ügyfél maga jelentkezett be az áruért. 1485-ben Kazimirsky János przemisli püspök levelében Bártfától egy hordó bort kért, amiért − ahogyan
azt írja − már el is küldte Gomolko Mátyás brzezowi polgárt. Ugyanebben az évben Dambnói Jakab kért levelében Bártfa tanácsától egy félhordó jó bort.70
Ha a vevő vagy megbízottja megjelent a borért, általában nem fizette ki rögtön a teljes
összeget, csupán kisebb foglalót hagyott ott, és a tartozást később, a szállítás után küldte
csak el. Az aktust és annak kondícióit egyébként nem egyszer írásba is foglalták, illetve levélváltás során pontosították a részleteit, a pénz lefizetéséről pedig gyakran nyugtát is kiállítottak. Ezt bizonyítja az az eset is, amikor 1411-ben a fraknói Gróf Pál levelében Sopron
város tanácsától nyolc nap haladékot kért a lefoglalózott hordó bor átvételére. Nagyszombat város 1418. évi saját oklevele szerint a szentvidi plébánostól 4 hordó bort vásárolt, melyet két részletben, Pünkösdkor és Mihály-napon fognak majd kifizetni. 1492-ben Gobel
Gergely szepesi várnagy nyugtatta Máriási Istvánt a borért átadott 28 Ft-ról.71
Igen gyakran előfordult azonban, hogy a tartozást a vásárló nem egyenlítette ki teljesen.
Ilyenkor a sértett, a földesura vagy városok és mezővárosok esetében a helyi tanács levélben értesítette az érintett város magisztrátusát vagy magát a vásárlót az ügyről, és intézkedést kért a pénz elküldése érdekében. Egy mezőváros esetében nem feltétlenül a polg&aacu